A jelenkori magyar földbirtok-politika egyik kiemelt célkitűzése a felaprózódott birtokstruktúra felszámolása, valamint a jövőbeni birtokelaprózódások megakadályozása. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás óta a magyar földforgalmi szabályozás számos vonatkozásában - illeszkedve az agrárjog dogmatikájában bekövetkezett változásokhoz[1] - erőteljesen közjogiasodott,[2] amely az egyes jogalkotói preferenciák hatékonyabb érvényesülését teszi lehetővé, mindazonáltal a földforgalomban érintett jogalanyok magánjogi mozgásterét egyre szűkebbre szabja. Az egyes korlátozások, feltételek, tilalmak (pl. földszerzésre vonatkozó személyi és térmértékbeli korlátok, jogcímhez kapcsolódó korlátozások, a kötelező nyilatkozatok stb.)[3] szükségességét a közérdek indokolja, amely rendelkezések a föld tulajdonjogának elidegenítésében, illetőleg megszerzésében érdekelt felek szerződési szabadságát alapjaiban korlátozzák, különös esetekben pedig a tulajdonhoz való jogot is érinthetik. Az elmúlt években számos olyan jogszabály, jogszabály-módosítás és jogalkalmazói döntés látott napvilágot, amelyek a birtokelaprózódások megelőzését közvetlenül, illetve közvetetten szolgálják. Rendszertanilag a birtokporlódások elleni rendelkezések az üzemszabályozás tárgykörének szegmensét képezik, egyetértve Kurucz Mihály álláspontjával: "A tulajdon felaprózódása, illetőleg koncentrációja is csak a mezőgazdasági üzem jogi egysége és fogalma keretében nyerhet szabályozást."[4] Az üzemszabályozás terrénumához kapcsolódó felvetés jelen tanulmány szerzőjétől korántsem tekinthető nóvumnak, hiszen több neves jogtudós évekkel ezelőtt megfogalmazta, miszerint a birtokstruktúrát sújtó, tulajdoni értelemben vett aprózódások vonatkozásában érdemi változásokat indukálhatna egy üzemszabályozásról szóló törvény megalkotása,[5] amely szabályozás központi eleme a jelenlegi jogalkotói koncepcióval ellentétesen nem a mező- és erdőgazdasági célú föld, hanem maga a mezőgazdasági üzem. A szakirodalomban a mezőgazdasági üzemre mint jogi egységre fókuszáló,[6] annak agrárjogi fogalmát elemző,[7] illetőleg az üzem fogalmában lekövethető változások taglaló munka is fellelhető,[8] Szilágyi János Ede álláspontja szerint[9] az elmúlt években az üzemszabályozás több eleme is külön törvények formájában manifesztálódott.
- 5/6 -
Jelen tanulmánynak nem célja a birtokelaprózódások megakadályozására irányuló szabályozás rendszertani elhelyezésén túl az üzemszabályozást érintő kérdések vizsgálata. Az előzetes feltevés szerint a birtokelaprózódások anomáliájának lényege - az agrárjogra egyébként is jellemző - a magánjogi és a közjogi jellegű normák egyidejű alkalmazásában, állandó kettősségében rejlik, jóllehet a két kategória közötti distinkció egyre több mozzanatában képezi szakmai diskurzusok tárgyát.[10]A lefolytatott vizsgálat további határmezsgyéje, hogy kizárólag a hazai birtokfragmentáció földtulajdoni aspektusainak elemzésére törekszik, a földhasználati vonatkozások kívül esnek a kutatás spektrumán. Ennek különös oka, hogy az országos statisztikai adatsorok szerint amíg hazánkban az érintett földtulajdonosi létszám több millió főre becsülhető és növekedő tendenciát mutatott, addig a földhasználók száma drasztikus mértékben csökkent az elmúlt években,[11] mindez pedig a (földhasználati értelemben vett) nagyüzemi földkoncentráció jelenségére enged következtetni. Jóllehet, a jelenség aligha új keletű,[12] a Janus-arcú problémát Sebess Dénes közel száz éve a következőképpen fogalmazta meg: "Két véglet között mozog a magyar földbirtok rendszere. Egyrészt a kisbirtok szétporlása, kóros gyors forgalma, másrészt a kötött birtok túlságosan merev megkötöttsége. Az üzemállandóság nincs biztosítva a kisbirtoknál és túlságos kiterjedésű területegységeket bástyáz körül a nagybirtoknál. Ezért lehet és legyen kétirányú földreform."[13] A publikáció célja a birtokelaprózódások jogelméleti, elsődlegesen a diszpozitív és kógens normák alkalmazásának feszültségpontjaiból eredő kérdéseinek[14] elemzésén túl a már kialakult, felaprózódott birtokstruktúra megszüntetését irányzó földforgalmi rendelkezések, valamint a jövőbeli birtokporlódások megakadályozását célzó - különösképp az öröklés útján történő tulajdonszerzést érintő - egyes jogforrások, valamint jogalkalmazási kérdések vizsgálata.
Magyarország jelenkori földbirtokszerkezete történelmi örökség, amelynek eredője a rendszerváltozást követő földtulajdoni viszonyok átalakításában, a kárpótlási, valamint a részarány-földkiadási folyamatokban keresendő.[15] A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi törvény) jogalkotói indokolása szerint - amely a 2013. évi hatálybalépéskori adatokra támaszkodik - hazánkban a "8 609 364 hektár nagyságú külterületi földrészlet megközelítőleg 3 948 628 darab önálló helyrajzi számú földrészletre oszlik meg, amelyek átlagos területmérete 2,2 hektár nagyságú." Az ingatlan-nyilvántartásban fellelhető jogosulti adatok rendezetlensége okán az érintett tulajdonosok létszáma ismeretlen, mindazonáltal a milliós darab-
- 6/7 -
számú földrészlethez milliós létszámú tulajdonos társul.[16] Andréka Tamás szerint: "Magyarországon - történelmi és gazdasági okokra visszavezethetően - a földbirtok struktúra jelentősen eltér az európai szerkezettől, tekintettel arra, hogy közel 3,3 millió földtulajdonos mintegy kevesebb mint 2 hektár átlagos mezőgazdasági területtel rendelkezik."[17] Bobvos Pál álláspontja szerint ennek agrárgazdaságtani negatívumai a következők: "...a földtulajdonosok számának megnövekedésével a földbirtokok túlzottan elaprózódtak, ez igen nehézzé teszi a földterület egy jelentős részén a korszerű gazdálkodást és az európai piacokért folyó versenyben való helytállást (...) a föld jelentős része a mezőgazdasággal nem élethivatásszerűen foglalkozók tulajdonába került, akik földjeiket jelenleg bérbe adják, később a földek eladásával pedig tőkét vonnak ki a mezőgazdaságból és ezáltal növelik annak termelési költségeit."[18] Mindezzel összhangban Tanka Endre a felaprózódott földrészletek különleges jogi státuszára következtet: "A földtulajdonnál a magántulajdon közel kétmilliós tulajdonosi népesség számára nem jelent birtoklást és a föld termelőeszközként használatát, így nem biztosíthatja a gazdálkodásból való megélhetést. Közgazdasági és szociológiai mérce szerint ez - a jogosult szempontjából - csak névleges, látszat-tulajdon, átmeneti jogi forma."[19] A hivatkozott megállapítások tükrében a magyar agrárium versenyképessége szempontjából elengedhetetlen követelmény a birtokelaprózódások megakadályozását szolgáló hatékony jogszabályi keretrendszer kialakítása, amellyel összefüggésben több jogelméleti kérdés is körvonalazódik, hiszen a tömeges mértékű földpiaci mozgások egyrészt a tulajdonszerzés, másrészt pedig a tulajdonhoz való jog tárgykörét érintik.
A jogelméleti kérdések gyökere a földtulajdonhoz kapcsolódó állami közérdek érvényesítésében, illetőleg annak jogalapjában keresendő. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatában foglaltak szerint ". a földtulajdon sajátos természeti és vagyoni jellemzői: nevezetesen a föld véges jószág volta (a föld ugyanis mint természeti tárgy korlátozott mértékben áll rendelkezésre és nem szaporítható, mással sem helyettesíthető), nélkülözhetetlensége, megújulóképessége, különleges kockázatérzékenysége és alacsony nyereséghozama a földtulajdon különös szociális kötöttségét testesítik meg. Ezek a körülmények indokolhatják a tulajdonosi jogokkal szemben a közérdek érvényesítését."[20] Ezzel összhangban az Alaptörvény a mező- és erdőgazdasági célú földek tulajdonjogának megszerzésének szabályait, a kapcsolódó korlátokat, feltételeket, tilalmakat a sarkalatos törvények szabályozási szintjére emeli.[11] A közérdekűségre tekintettel a mindenkori államhatalom, azaz a jogalkotó privilégiuma annak meghatározása, hogy kiket és milyen korlátok szerint jogosít fel a mező- és erdőgazdasági célú földek tulajdonjogának megszerzésére,[11] valamint a jogosultak között felállít-e preferenciarendszert, egyfajta sorrendiséget és ha igen, akkor mi alapján tesz distinkciót az egyes jogosulti csoportok között, hiszen a mező- és erdőgazdasági célú földek feletti tulajdonlás, valamint az állami szuverenitás terrénumai közötti kapcsolat szoros.[13] Mindez összhangban
- 7/8 -
áll az Alkotmánybíróság korábbi döntéseivel, miszerint a tulajdonhoz való jog a már megszerzett tulajdon védelmét jelenti,[24] nem terjed ki a tulajdonszerzésre,[25] ebből következik, hogy az állam a földszerzésre jogosultak körét az egyes közérdekű szempontok alapján jogosult meghatározni,[26] amely semmiképp sem történhet önkényesen.[27]
Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat követően, a 10 éves földmoratórium lejárta után, a tőke szabad mozgásának alapelvére[28] tekintettel[29] - a hazai szakemberek vegyes érzelmű fogadtatása mellett[30] - megnyílt az uniós polgárok földtulajdonszerzésének lehetősége Magyarországon. Az Európai Unió Bírósága szerint[31] az agrárpolitikai célkitűzések közérdekű korlátozások alapját képezhetik,[32] azonban a közösségi és nemzeti jog közötti feszültségpontok változatlanul fennállnak.[33] Mindezek alapján az egyik sarkalatos kérdés, - amely inkább politikai, mintsem jogtudományi jellegű - hogy a birtokfragmentáció megakadályozásának érdekében kiket és milyen eszközökkel akar földtulajdonhoz juttatni a jogalkotó? Pánovics Attila álláspontja szerint: "A földügyi szabályozással kapcsolatban a kormányzati kommunikáció mindig is a működőképes családigazdaságok elősegítését, a kis- és közepes méretű birtokok megerősítését (»az agrárközép-osztálymegerősítését«) tekintette az egyik fő célkitűzésnek."[34] Mindezen megállapítás egybecseng az egyes földjogi tárgyú törvények preambulumában foglalt preferenciákkal és megteremti az elvi lehetőséget a nagybirtokrendszer hegemóniájának megtörésére,[35] ámbár kijelenthető, hogy a statisztikai adatsorok a (földhasználati értelemben vett) nagyüzemi földkoncentráció erősödésének jelét mutatják az elmúlt években.[36]
A kutatáshoz tapadó jogelméleti kérdések további sarokpontja az Alkotmánybíróság már hivatkozott határozatában rögzített distinkció, miszerint a tulajdonhoz való jog, valamint a tulajdonszerzéshez való jog tartalmukban korántsem azonosak. E tekintetben a jelenleg földtulajdonnal rendelkezők tulajdonhoz való joga, valamint a tulajdonjoguk elidegenítése, illetőleg "elvonása" során felvett jogi pozíciója jelenti a kutatás meghatározó motívumát. A birtokelaprózódások felszámolására irányuló földbirtok-politikai irányelv közérdekű érvényesítésének szükségképpeni eleme a csekély méretű földtulajdonnal rendelkező személyek tulajdonának önkéntes, illetve állami közrehatással történő elidegenítése, valamint a jövőben - jellemzően öröklés útján - történő aprózódási folyamatok megakadályozása. Az előzetes szerzői álláspont szerint - igazodva a hivatkozott alkotmánybírósági megállapításhoz - a tulajdon szentsége a már megszerzett tulajdon védelmét érinti, így a birtokelaprózódások elleni szabályozás szükségességének megkérdőjelezhetetlensége mellett sem lehet a föld tulajdonjogának átruházása, illetőleg átszállása imperatív jellegű, állami intézkedés eredménye. A probléma pedig ezen a ponton válik kézzelfoghatóvá, hiszen a túlzott mértékű állami fellépés a tulajdonhoz való jogot sértheti, szélsőséges esetben pe-
- 8/9 -
dig még erőteljesebb birtokkoncentrációt eredményezhet, azonban a milliós létszámú tulajdonosi kör passzivitása a birtokelaprózódások eszkalációjához vezethet. A jogalkotó érzékeny kérdést feszeget akkor, amikor az eredendően magánjogi alapokon nyugvó öröklési jog területén kógens normákat állít, ezzel pedig a jellemzően közeli hozzátartozók közötti tulajdonjog-átszállást veti közérdekű korlátozások alá. Vékás Lajos szerint: "a diszpozitív és a kógens normák közötti különbségtétel nem jelent általános normatani kategóriaként kezelhető megkülönböztetést. Ez a distinkció csak a magánautonómia világában, elsősorban tehát a magánjogban érvényes, a magánautonómia területén kívül nem értelmezhető."[37] Igazodva ezen premisszához, a földjogi szabályozás kétségtelenül a magánautonómia világában gyökerezik,[38] a diszpozitív és kógens rendelkezések állandó kettőssége a tárgykör jellegadó attribútuma, amelynek analógiája mentén a birtokelaprózódás értelmezése teljesen eltérő dimenziókkal bír jogalkotói (közjogi), illetőleg földtulajdonosi (magánjogi) megközelítés szerint. A két terület között éles határvonal aligha húzható, Nochta Tibor kapcsolódó munkájában a magánjog egyre fokozódó közjogiasodásra, valamint a közjog magánjogiasodására mutat rá.[39]
A magyar földbirtok-politika közel harminc éve változatlan célkitűzése az élet- és versenyképes mezőgazdasági termelés folytatására alkalmas méretű földbirtokok kialakítása, valamint a birtokelaprózódások hátrányos következményeinek megakadályozása, mindazonáltal a nevesített preferenciák gyakorlati érvényesítését nagy mértékben nehezíti, hogy azok egyrészt általánosak, másrészt pedig nem tisztán jogi, sokkal inkább agrárgazdasági jellegűek. 2013 óta a földforgalmi rezsim folyamatos változásokon ment keresztül, amely a föld tulajdonjogának megszerzése körében a felek szűkülő autonómiáját eredményezte, számos jogalkalmazási problémát indukálva.[40] Az egyes jogértelmezési problémák további forrása, hogy a magánjogi gondolkodás nehezen tud értékelni olyan kötelmet alakító és kivételes esetben kötelmet keletkeztető tényt, mint a birtokelaprózódások megakadályozásához fűződő általános agrár- és földbirtok-politikai célkitűzés. Ennek oka, hogy a földforgalomban résztvevő magánjogi jogalanyok legtöbbször nincsenek tudatában annak, hogy a közöttük létrejövő, akár élők közötti, akár halál esetére szóló jogügylet (pl. adásvétel vagy ajándékozás esetén több személy a vevői vagy megajándékozotti pozícióban, házastársi vagyonközösség megszüntetése, végintézkedés esetén több örökös megjelölése stb.) az optimális birtokszerkezet kialakítására negatív hatással lehet - az államhatalom megítélése szerint. További magánjogi értelmezési feszültségek alapja, ha az érintett földtulajdonos akaratától függetlenül megvalósuló jogcselekmény eredménye a tulajdonjogának más jogalanyra való átszállása (pl. bekebelezés vagy kisajátítás esetén), továbbá, ha aktív vagy passzív öröklési jogának gyakorlását az egyes földbirtok-politikai célkitűzések nyomán megkövetelt
- 9/10 -
közérdek szorítja korlátok közé. A birtokelaprózódások megakadályozása kiemelt jelentőségű földbirtok-politikai preferencia, hiszen jogtörténeti példák is igazolják (pl. hitbizomány[41]), hogy egy-egy gazdaság élet- és versenyképességét nem csupán annak jogi, hanem gazdasági, használati és birtoklási egysége határozza meg.[42] Az anomália vélelmezett lényege, hogy az egyes állami földforgalmi preferenciákat elősegíteni hivatott jogintézmények rést ütnek a felek magánautónómiáján, szélsőséges esetekben szét is feszítik azt, amelyek áttekintésére jelen tanulmány soron következő gondolatai szolgálnak.
A birtokelaprózódások megakadályozását célzó eszközrendszer vizsgálatának első szegmensét a már kialakult, fragmentált birtoktestek ügye képezi. A Földforgalmi törvény hivatkozott számadatai nyomán a felaprózódott jelleg aligha megkérdőjelezhető, ezért számos olyan rendelkezés azonosítható, amely a földtulajdon okszerűtlen porladásának megelőzését, valamint a birtokkoncentráció elősegítését közvetetten szolgálják. Ezen előírások áthatják a földforgalmi szabályozás egészét, így a jelen fejezetben megjelölt jogintézmények nevesítése korántsem taxatív jellegű felsorolás. Távoli megközelítés szerint akár a tulajdonszerzésre feljogosítottak zárt személyi köre, a Földforgalmi törvény tulajdonszerzési jogcímekre vonatkozó kötött struktúrája, vagy éppen az azokat érvényesítő hatósági jóváhagyás rendszere[43] is értelmezhetők a birtokelaprózódások megakadályozását szolgáló szabályozás közvetett instrumentumaiként.
A felaprózódott birtokstruktúra felszámolásának egyik kiemelt és közvetlen eszköze a törvényen alapuló elővásárlási jogok rendszere. A leggyakoribb földtulajdonszerzési jogcím az adásvétel, ennek nyomán az elővásárlási jogok, azaz törvényi hatalmasságok rendszerét már a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény is rögzítette, 2013 óta a földforgalmi ügyek jellegadó sajátossága.[44] Csatlakozva a vonatkozó jogalkalmazói megállapításhoz: "... a Földforgalmi törvényben az elővásárlási jog intézménye a törvénybe foglalt birtokpolitikai preferenciák érvényére jutását szolgálja,. "[45] ennek megfelelően az elővásárlási jogi hierarchia olyan objektív körülmények mentén (pl. földművesi minőség,[46] helyben lakás követelménye,[47] helyben lakó szomszédi minőség,[48] stb.) helyez kedvező elővásárlási ranghelyre a jogalkotó által preferált jogosulti köröket, akik tulajdonszerzése vélhetően a birtokelaprózódások akadályát, valamint a tulajdoni és használati értelemben vett birtokkoncentráció folyamatát erősítik. Konkrét példákkal megvilágítva, a közös tulajdont képező föld esetében a tulajdonostárs tulajdoni hányada egészének vagy egy részének eladásakor a legalább 3 éve tulajdoni hányaddal rendelkező
- 10/11 -
földműves tulajdonostárs,[49] vagy a földet használó helyben lakó szomszédnak minősülő földműves,[50] továbbá a helyben lakó szomszédnak minősülő föld-műves[51] kiemelt elővásárlási ranghelye a föld adásvétele esetén a birtokelaprózódások közvetlen megelőzését segíti elő. A Kúria az elővásárlási jogok gyakorlásának egyes mozzanatait szigorúan értelmezi, hiszen a téves elővásárlási jog, illetőleg ranghely megjelölésének,[52] valamint a törvényi követelmények elmulasztásának[53] szankciója a hatósági jóváhagyás megtagadása. A Földforgalmi törvény elővásárlási jogra vonatkozó struktúrájának különös attribútuma azon privilegizált esetek köre, amelyeknél nem áll fenn elővásárlási jog.[54] A törvényi taxatív felsorolásban szereplő esetek különböző földbirtok-politikai célkitűzések megvalósítását hivatottak elősegíteni, némelyek (pl. közeli hozzátartozók közötti adásvétel, a közös tulajdon megszüntetését eredményező adásvétel, a földnek gazdaságátadási szerződéssel történő átruházása stb.) szintén a birtokelaprózódások megakadályozását, valamint az üzemegység védelmét szolgáló eszközökként értelmezhetők.
A csereszerződés szabályai is a birtokelaprózódások elleni szabályozás elemeként értékelhetők. A föld tulajdonjogát csere jogcímén akkor lehet megszerezni, ha a szerződésben a felek a föld tulajdonjogának kölcsönös átruházásában állapodnak meg, csereszerződés több típusát rendezi a Földforgalmi törvény.[55] A birtok-összevonási célú csere[56] képes közvetlenül elősegíteni a birtokkoncentrációt, hasonlóképpen a cserével vegyes adásvételi szerződéshez.[57] További eszközként nevesíthető az egybefoglalt vételár jogintézménye,[58] amely megteremti a több föld egyösszegű vételáron történő értékesítésének lehetőségét, ezzel pedig közvetlenül segíti elő a több földből álló birtoktest egy tagban való megőrzését.[59] A föld tulajdonjogának átruházására irányuló hatósági jóváhagyás során mind a helyi földbizottság állásfoglalása, mind a mezőgazdasági igazgatási szerv eljárása során törvényi követelmény az általános agrár- és földbirtok-politikai célkitűzések érvényesülésének vizsgálata, amely szempontrendszerben áttételesen jelenik meg a birtokelaprózódások ügye.[60] A teljesség igénye nélkül említhető a közelmúltból a családi gazdaságokról szóló törvény,[61] valamint agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény[62] is, amelyek számos mozzanatukban a bevezető gondolatok körében említett üzemszabályozás tárgykörével korrelálnak.[63] A vizsgált jogintézmények, jogszabályi rendelkezések lényegi közös motívuma, hogy alkalmazásuk előfeltétele a földtulajdonos(ok) kifejezett ügyletkötési szándéka, valamint aktív, tevőleges magatartása, így tömeges mértékű tulajdonosi passzivitás esetén nem prognosztizálható érdemi változás a magyar birtokstruktúrában.
A tulajdonosi passzivitás anomáliájára reflektál az elmúlt évek kiemelt jogalkotási mérföldkövét jelentő, a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló
- 11/12 -
2020. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Foktftv.), amely valamennyi mező- és erdőgazdasági célú földön fennálló tulajdonközösség megszüntetésére egyszerűsített eljárásrend szerinti szabályokat biztosít,[64] továbbá 2022. évi módosítása[65] óta a törvényes öröklésre is speciális rendelkezéseket tartalmaz.[66] A köztudatban "osztatlan" közös földtulajdon elnevezés szerint ismert jelenség a felaprózódott birtokstruktúra fennmaradásának egyik legfőbb záloga, ezért a Foktftv. számos rendelkezésével igyekszik elősegíteni a tulajdonközösségek megszüntetését. A szabályozás kiemelt jelentőségű érdeme a térmértékbeli minimumokra, azaz a parcellaminimumokra vonatozó előírások köre.[67] A vizsgált témakör szempontjából a Foktftv. bekebelezésre[68] és kisajátításra[69] vonatkozó szabályai a birtokelaprózódások ügyére hatékony megoldást kínálnak, azonban bizonyos dimenziókban a tulajdonhoz való jog sérelmének határait feszegetik.
A bekebelezés jogintézménye a közös tulajdon megszüntetésének speciális módja, amely alkalmazására sor kerülhet mind a Foktftv. szerinti ingatlan természetbeni megosztására vonatkozó eljárás egy járulékos elemeként[70] vagy akár önállóan, külön eljárás keretében[71] is. Kiemelendő törvényi előírás, hogy bekebelezésre kizárólag azon tulajdoni illetőségek esetén van lehetőség, amelyek önállóan nem érik el a Foktftv. területi minimumra vonatkozó előírását,[72] így a jogintézmény egyértelmű célja a felaprózódott tulajdoni illetőségek "felszámolása". A törvényi feltételek fennállta esetén - amelynek értelmezése az eseti bírósági jogalkalmazásban is felbukkan[73] - a kezdeményező tulajdonostárs egyoldalú jogcselekménnyel képes a (többi) tulajdonostárs eszmei hányadát magához váltani, amely dogmatikailag a földre alapított vételi joggal mutat hasonlóságot,[74] azonban tartalmában annál lényegesen több. A jogelméleti probléma, hogy a bekebelezés történhet a felek megegyezése szerint, de az érintett tulajdonostárs hozzájárulása hiányában,[75] sőt, akár kifejezett tiltakozása esetén is a tulajdonjogának átszállását eredményezheti,[76] továbbá bizonytalan személyű tulajdonostársak illetősége is képezheti a bekebelezés tárgyát, az ismeretlen jogosultak számára bírósági letét útján történik az ellenérték kiegyenlítése.[77] Érdekesség, hogy a bekebelezést akár a kisebb tulajdoni hányaddal rendelkező fél is kezdeményezheti.[78] Mindezek tükrében a bekebelezés jogintézménye a birtokfragmentáció megakadályozásának hatékony eszköze, azonban alkalmazása nem csupán az érintett tulajdonostárs szerződéskötési szabadságát, hanem tulajdonhoz való jogát is érinti, hiszen a törvény expressis verbis rögzíti: a bekebelezés alapján történő tulajdonosváltozás során a bejegyzési engedélyt ex lege megadottnak kell tekinteni.[79] Az eljárás lényegi motívuma, hogy a bekebelezni kívánt tulajdoni illetőség tulajdonosának tulajdonjogából fakadó rendelkezési részjogosítványát negligálja. A tulajdoni illetőség "menekítésére" az ellenajánlat megtétele, valamint a saját tulajdoni illetőség elidegenítése,[80] illetve megterhelése[81] szolgálhat, amelyhez több jogalkalmazási kérdés is tapad a közelmúltból.[82]
A fragmentált birtokszerkezet felszámolását szolgáló szabályozás to-
- 12/13 -
vábbi elemeként a Foktftv. kisajátításra vonatkozó rendelkezéseit szükséges megemlíteni, amely eljárás a mező- és erdőgazdasági célú földeken fennálló tulajdonközösségek ultima ratio jelleggel történő megszüntetésére irányul. A szabályozás különlegessége, hogy a jogalkotó a kezdeményezés privilégiumát a tulajdonostárshoz telepíti és kizárólag azon felaprózódott tulajdonosi szerkezetű ingatlanoknál biztosít lehetőséget az alkalmazásra, ahol a tulajdonosok száma legalább 100 főt meghaladja vagy a közösség legalább 30 főből áll és az ingatlan hektárban kifejezett területnagyságának mértéke és tulajdonosai számának hányadosa kisebb, mint 0,5.[83] A kezdeményezést követően a kisajátításról a Nemzeti Földalap kezeléséért felelős szerv dönt, amely az optimális birtokszerkezet kialakítása céljából az adott ingatlan kisajátítás jogcímén történő, egyoldalú, az állam általi megváltásáról rendelkezhet. A szerzői vélekedés szerint a tulajdonosi kezdeményezés jogából fakadóan az eljárás dogmatikailag a kényszerértékesítés egy különös esetét testesíti meg. Tekintettel arra, hogy a jogalkotó kizárólag a nagy mértékben felaprózódott tulajdonosi szerkezetű földrészletek esetén teremt lehetőséget a tulajdonközösség ilyen módon történő megszüntetésre, a birtokszerkezetre gyakorolt hatás várhatóan pozitív kimenetű lesz. A felaprózódott tulajdoni hányadokat a kisajátítás "egybeolvasztja", ezáltal az állam kizárólagos, 1/1 eszmei hányad szerinti tulajdonjogot szerez, később pedig az aktuális földbirtok-politikai célok függvényében azt értékesítheti vagy használatát átengedheti. Az Alaptörvényben rögzített, a kisajátítás kivételességére vonatkozó követelmény[84] érvényesülése szakmai vita, valamint külön vizsgálat tárgyát képezheti, hiszen a mező- és erdőgazdasági célú földeken fennálló tulajdonközösségek anomáliája országos jelentőségű ügy.
A jelen tanulmány terjedelmi korlátjaira tekintettel utolsó eszközként a közvetlen felszámolását segítő, a Foktftv. ingatlan-nyilvántartási jogosultak adatainak rendezéséről szóló fejezet előírásai említhetők. A törvény megteremti a lehetőségét annak, hogy a hivatalból megindított, azonban eredménytelenül lezárult felkutatást követően a nem beazonosítható személyek tulajdoni illetősége a törvény erejénél fogva az államra szálljon.[85] Az állam ex lege történő tulajdonszerzése alkotmányossági aggályokat ébreszthet, azonban garanciaként a Foktftv. deklarálja az állammal szembeni tulajdonjog megállapítása iránti per, valamint a kártalanítás lehetőségét.[86]
A mező- és erdőgazdasági célú földek öröklésére vonatkozó speciális joganyag kiemelt jelentőségű eleme a földforgalmi szabályozásnak. Az Agrárminisztérium hivatkozott számadatai szerint[87] a jelenkori fragmentált birtokrend a törvényes öröklések eredményeként lezajlott tulajdonjog-átszállások eredményeként nyerte el mostani formáját. Sebess Dénes gondolatai nyomán: "Különleges
- 13/14 -
örökösödési jogszabályok alkalmazása, a földbirtokjog terén különösen a következő célt kell, hogy szolgálják: Megakadályozni lehetőség szerint a földtulajdon észszerűtlen szétparcellázását, megkönnyíteni a lehetőségét annak, hogy az egy üzemegységet képező »jószág« a legalkalmasabb kezekbe jusson és végül annak átvételénél (állagöröklés) az átvételi terhek könnyítése, anélkül, hogy az örököstársak érdekei sérelmet szenvedjenek."[88] Az elmúlt években több jogtudományi munka,[89] valamint szakcikk[90] hívta fel a figyelmet a speciális föld-, illetve agráröröklési szabályok szükségességére, hiszen hiába kerül felszámolásra a jelenlegi felaprózódott birtokstruktúra, ha a jövőbeni restauráció jogszabályi lehetősége biztosított. Az öröklés útján történő földtulajdonszerzésre vonatkozó szabályozás tagolt, hiszen a Földforgalmi törvény csupán a végintézkedés útján történő tulajdonszerzés esetére tartalmaz rendelkezéseket, a törvényes öröklés útján történő földszerzés jelenleg sem tartozik a tárgyi hatálya alá.[91] 2023. január 1. napján léptek hatályba a Foktftv. törvényes öröklésre vonatkozó előírásai,[92] amely kógens szabályok a törvényes öröklés eredményeként létrejövő közös tulajdon, valamint a halál időpontjában a közös tulajdonú földrészletben fennálló eszmei hányad aprózódásának megelőzésére szolgálnak. A közelmúltban napvilágot látott publikációkra[93] tekintettel jelen tanulmány szerzője a földöröklésre vonatkozó speciális szabályanyag részletes ismertetésére nem, csupán a birtokelaprózódásokkal összefüggésben felmerülő gondolatok ismertetésére tesz kísérletet. A kutatás e ponton két fő irányt vesz: egyrészt a törvényes öröklés kapcsán a Foktftv. vonatkozó szabályait[94] vizsgálja, másrészt pedig az Alkotmánybíróság közelmúltban megjelent, végrendeleti örökös földszerzési képességének kérdését taglaló határozatát,[95] valamint annak nyomán módosított Földforgalmi törvény előírásait veszi górcső alá. A szerzői feltevés szerint a mező- és erdőgazdasági célú földek törvényes öröklésére és végintézkedés útján történő öröklésére vonatkozó szabályozás eltérő irányú logikán, különböző fejlődési íveken mozog. Amíg a törvényes öröklésre vonatkozó szabályok kógenciája egyre jobban korlátozza az érintett örökösök passzív öröklési jogát, addig a végintézkedés útján történő öröklés esetén - a favor testamenti elvére tekintettel - az aktív, valamint a passzív öröklési jog szabadságát kiterjesztő, utilitarista megközelítésű jogértelmezés figyelhető meg.
A mező- és erdőgazdasági célú földek törvényes öröklésére vonatkozó rendelkezések a Foktftv. módosítása szerint a 2022. december 31. napja után bekövetkezett halálesetek nyomán lefolytatandó hagyatéki eljárások körében alkalmazandók.[96] A rendelkezések földbirtok-politikai célja, hogy törvényes öröklés útján ne keletkezzen újabb közös tulajdont képező földrészlet, illetve az örökhagyó tulajdonát képező, közös tulajdonú földben fennálló tulajdoni illetőség ne osztódjon az örököstársak között. Ennek megvalósítása érdekében az érintett örököstársak - kötelezően alkalmazandó - lehetőségei az alábbiak: osztályos egyezséget kötnek, vagy az
- 14/15 -
ingatlant, illetve annak eszmei hányadát az örököstárs vagy örököstársak az öröklésben érdekelt más személyre, a kieséses örökösre vagy a hagyatéki hitelezőre átruházza, illetve átruházzák, akként, hogy ezzel közös tulajdon nem keletkezik, vagy az ingatlant egyben értékesítik, vagy az állam javára ingyenesen felajánlják.[97] Amennyiben a felsorolt lehetőségek egyike sem vezetne eredményre, úgy a Foktftv. kötelező előírásai szerint az örökösöknek vagy egyben kell értékesíteniük az ingatlant, vagy egyetlen örökös tulajdonába kell adni, az állam javára ingyenesen felajánlani vagy a Foktftv. szerinti megszüntetési eljárások valamelyikével kell felbontani a tulajdonközösséget.[98] A törvényes öröklés útján történő földszerzésre vonatkozó új szabályok egyértelmű paradigmaváltást jelentenek, hiszen a hatálybalépésüket megelőzően csupán az örökség visszautasításának kivételes esete érintette a tárgykört, miszerint a mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld, a hozzá tartozó berendezési, felszerelési tárgyak, állatállomány és munkaeszközök külön is visszautasíthatóak voltak, ha az örökös nem foglalkozott hivatásszerűen mezőgazdasági termeléssel.[99] A Foktftv. jogalkotói indokolásából világosan kitűnik, hogy a kógens rendelkezések célja a jövőbeni birtokfragmentációnak érdemi akadályát képezni, másrészt azonban az előírások az öröklésben érdekeltek passzív öröklési jogának korlátozását is eredményezik. Megállapítható, hogy a törvényes örökösök közös tulajdonszerzése nem feltétlenül gyakorol negatív hatást a birtokszerkezetre, magánjogi szempontból pedig a közös tulajdoni jelleg kialakítása egyezhet az érintettek akaratával. Mindezt megerősíti a Földforgalmi törvény azon szabálya,[100] miszerint egy adásvételi szerződés megkötésekor vagy elfogadó jognyilatkozat megtételekor több elővásárlásra jogosult közösen, egyszerre is gyakorolhatja a törvény szerinti hatalmasságát, azaz a törvény expressis verbis deklarálja az adásvétel útján létrejövő tulajdonközösség lehetőségét. A rendelkezés vélelmezett célja, hogy a szándékegységben lévő jogosultak jövőbeni közös gazdálkodásának opcióját megteremtse, amelynek analógiája mentén a közös tulajdon kialakítása, valamint fenntartása törvényes öröklés esetén is képezheti az örököstársak közös célját, kiváltképp akkor, ha az örökhagyó által még életében felépített és a törvényes örökösökre hagyott birtok[101] jogi és használati egységét szeretnék megőrizni. A Foktftv. hivatkozott rendelkezéseinek hatálybalépése óta eltelt rövid időre tekintettel a jogalkalmazást érintő messzemenő következtetések levonása elhamarkodott lépés lenne, mindazonáltal az örököstársak vagyonjogi helyzetét érintő problémák sarokpontjai prognosztizálhatók.
A jövőbeli birtokelaprózódások megelőzését szolgálják a Földforgalmi törvény végrendeleti úton történő öröklésre vonatkozó szabályai, amely tulajdonszerzési jogcím a mezőgazdasági igazgatási szerv jóváhagyásához kötött. A hatósági jóváhagyás indoka, hogy ne legyenek megkerülhetők az egyes földforgalmi korlátozások, tilalmak. A közelmúltban koncepcionális változást idézett elő az
- 15/16 -
Alkotmánybíróság 24/2023. (XII. 5.) AB határozata, amely a végrendeleti örökös szerzési képességének kérdését vizsgálta. A végrendeleti úton történő földöröklés egyebekben nem először esett át alkotmányossági vizsgálaton.[102] A kapcsolódó eljárás lényege a föld tulajdonjogának végintézkedés útján történő megszerzése körében az örökösi szerzőképesség fennállásának időpontjára vonatkozott. Az eljáró bíróság, majd a Kúria álláspontja szerint az ipso iure öröklési alapelv következtében nincs nyugvó hagyaték, így dogmatikailag a halál időpontjára irányuló vizsgálat szükséges. Ezzel szemben az Alkotmánybíróság - a favor testamenti elv - alapján azon megállapításra jutott, hogy ezen jogértelmezéssel az örökhagyó aktív öröklési joga jelentősen sérülne, ezért döntése szerint a föld tulajdonjogának végintézkedés útján történő megszerzése esetén az örökös szerzőképességének a hagyatéki eljárás során kell fennállnia. A határozatból kiemelendő a tulajdonhoz való jog, valamint az örökléshez való jog közötti alapjogi distinkció. Az alaptörvény-ellenesség megállapítása nyomán a Földforgalmi törvény érintett rendelkezése módosításra került:[103] az örökös tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését követő egy éven belül kell a tulajdonszerzési akadályt elhárítani.[104] A szerzői álláspont szerint az eljáró grémium döntése dogmatikailag vitatható, azonban a földbirtok-politikai célkitűzések, nevezetesen a birtokfragmentáció megakadályozása szempontjából célszerű döntést hozott. A végintézkedés útján történő öröklés esetén feltételezhető, hogy az örökhagyó végakarata nem az életében tulajdonát képező földrészletek okszerűtlen feldarabolása, hanem éppen azok jogi, gazdasági és használati egységének jövőbeli megőrzése vagy éppen az örököstársakat külön-külön megillető, önálló gazdálkodásra alkalmas részegységek kialakítása.
A földörökléshez kapcsolódó gondolatok zárásaként említést érdemel a Foktftv.-ben rögzített szállomány jogintézménye, amely a csekély területű, illetve alacsony forgalmi értékű földrészletek esetén teremti meg az állam egyoldalú tulajdonszerzésének lehetőségét a hagyatéki eljárás során.[105]
Jelen tanulmány a XXI. századi magyar földbirtok-politika egyik kiemelt célkitűzését, a birtokelaprózódások megakadályozását, illetőleg megelőzését érintő egyes jogelméleti kérdésekre összpontosított. A hivatkozott szakirodalmi, valamint statisztikai források alapján a birtokfragmentáció elleni hatékony szabályozás nélkülözhetetlen, amely rendszertanilag az üzemszabályozásnak kiemelt szegmense. A földjogi szabályozást érintő közérdekű korlátozások és tilalmak miatt a vizsgált témakört áthatja a magánjogi-közjogi jellegű normák kettőssége, az egyes jogintézmények a földforgalomban érintett jogalanyok egyre szűkülő autonóm mozgásterét, szerződéskötési szabadságát jelentik. A birtokporlódások jelensége nem új keletű, a tanulmányban felvázoltak szerint jogrendszerünkben több olyan jogintézmény nevesíthető, amely a fragmentált birtokstruktúra felszámolását közvetle-
- 16/17 -
nül hivatott elősegíteni (pl. elővásárlási jog rendszere, birtok-összevonási célú csere szabályai, egybefoglalt vételár intézménye stb.). Ezen jogintézmények alkalmazása bizonyos esetekben csupán a tulajdonjogát elidegeníteni kívánó fél szerződéskötési szabadságát, illetőleg rendelkezési részjogosítványát érintik, azonban a Foktftv. rendelkezései nyomán (bekebelezés és kisajátítás) a tulajdonhoz való jog sérelme mélyebb kutatásokat tesz indokolttá. A jövőbeni birtokelaprózódások közvetlen akadályaként értelmezhető, a mező- és erdőgazdasági célú földekre vonatkozó öröklésjogi kérdések kapcsán jelentős jogalkotói és jogalkalmazói mozzanatok kerültek nevesítésre a közelmúltból. Az egyes instrumentumok erőteljesen belenyúlnak a jellemzően közeli hozzátartozók közötti vagyonjogi viszonyokba, amely szükségképpen feszültségpontot eredményez, jogalapja a publikációban többször hivatkozott közérdekből fakadó korlátozásokban, feltételekben és tilalmakban gyökerezik. A szerzői megállapítás szerint különös kettősséget mutat a törvényes öröklés, valamint végintézkedés útján történő öröklés fejlődési íve: előbbinél egyfajta megszorító, utóbbinál pedig kiterjesztő szabályozási és értelmezési modell körvonalazódik. Záró gondolatként rögzítendő, hogy a birtokelaprózódás elleni túlzott állami fellépés erőteljes tulajdonjogi és használati értelemben vett földkoncentrációt eredményezhet, amely a földjogi tárgyú jogszabályokban deklarált földbirtok-politikai irányelvekkel teljes mértékben ellentétes.
Kézirat lezárva: 2024. 09. 20. ■
JEGYZETEK
[1] Szilágyi János Ede: A magyar földjogi szabályozás egyes sarkalatos kérdései. Miskolci Jogi Szemle JSZ, 2022., 1. különszám. 402-411. o.
[2] Bobvos Pál: A földre vonatkozó vételi jog a közjog fogságában. FORVM Acta Juridica et Politica 2021. 3. szám. 55-61. o.
[3] Anka Márton Tibor: A földforgalmi szabályozás a tulajdonjog és a haszonélvezeti jog oldaláról. HVG ORAC Kiadó, Budapest 2021. 48-87. o.
[4] Kurucz Mihály: Gondolatok egy üzemszabályozási törvény indokoltságáról. Gazdálkodás 2012. 2. szám.134. o.
[5] Fodor László: Kis hazai földjogi szemle 2010-ből. In: Csák Csilla (szerk.): Az európai földszabályozás aktuális kihívásai. Novotni Kiadó, Miskolc 2010. 125. o.; Kurucz, 2012: i.m. 118-136. o.
[6] Kurucz Mihály: A mezőgazdasági üzem, mint jogi egység, a nyilvánkönyvi jószágtest kialakítása különös tekintettel az elővásárlási jogok tömegvételi problémájának kiküszöbölésére. In: Csák Csilla (szerk.): Az európai földszabályozás aktuális kihívásai. Novotni Kiadó, Miskolc 2010. 151- 176. o.
[7] Orlovits Zsolt: A mezőgazdasági üzem fogalmának agrárjogi értelmezése. Gazdálkodás 2008. 4. szám. 4. o.
[8] Székely Csaba- Takácsné György Katalin: A mezőgazdasági üzem fogalmának változása. Gazdálkodás 2008. 1. szám. 181-185. o.
[9] Szilágyi, 2022: i.m. 402-411. o.
[10] Menyhárd Attila: Közjog és magánjog határairól. In: Faludi Gábor (szerk.): Liber amicorum - ünnepi dolgozatok Gyertyánfy Péter tiszteletére. ELTE Állam-és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék, Budapest 2008. 297-309. o.
[11] Attila Szinay - Tamás Andréka: Hungarian landmarket in the light of the new law. CEDR 2019. 1 szám. 31. o.
[12] Lásd bővebben: Kerék Mihály: Földbirtokpolitika. Magyar Szemle Társaság, Budapest 1934.
[13] Sebess Dénes: A földreformmozgalmak Magyarországon. In: Sebess Dénes (szerk.): Magyar agrár-evolúciók. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest 1902-1932. 329. o.
[14] Lásd bővebben: Miskolczi Bodnár Péter: Kógencia és diszpozitivitás a szerződési jogban. Gazdaság és Jog 2023. 1-2. szám. 41-46. o.
[15] Bobvos Pál- Hegyes Péter: A mező- és erdőgazdasági földek agrárjogi vonatkozásai. Iusperitus Kiadó, Szeged 2019. 21-26. o.
[16] Andréka Tamás: A földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról, előadás a "Hatalmas birtokrendezés jön a magyar földeken" című konferencián. Portfolio Agrár Klub, 2021. február 18.
- 17/18 -
[17] Andréka Tamás: Birtokpolitikai távlatok a hazai mezőgazdasági versenyképességének szolgálatában. In: Csák Csilla (szerk.): Az európai földszabályozás aktuális kihívásai. Novotni Kiadó, Miskolc 2010. 11 o.
[18] Bobvos Pál: A birtokrendezés szükségessége a gazdaságos és ésszerű mezőgazdasági termelés tükrében. FORVM Acta Juridica et Politica 1998. 2. szám. 8. o.
[19] Tanka Endre: Rendszerváltás a magyar birtokpolitikában. In: Csák Csilla (szerk.): Az európai földszabályozás aktuális kihívásai. Novotni Kiadó, Miskolc 2010. 283. o.
[20] 35/1994. (VI. 24.) AB határozat.
[21] Alaptörvény P) cikk (2) bekezdés.
[22] Menyhárd Attila: Észrevételek és javaslatok az új Polgári Törvénykönyv dologi jogi koncepciójának kiegészítéséhez. Polgári Jogi Kodifikáció 2022. 5-6. szám. 7. o.
[23] Szilágyi János Ede: Változások az agrárjog elméletében? Miskolci Jogi Szemle 2016. 1. szám. 31. o.
[24] 64/1993. (XII. 22.) AB határozat.
[25] 35/1994. (VI. 24.) AB határozat.
[26] 16/1991. (IV. 20.) AB határozat.
[27] Bányai Krisztina: A földszerzés korlátozásának elméleti és gyakorlati kérdései Magyarországon. Agrár- és Környezetjog 2016. 20. szám. 18. o.
[28] Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 26. cikk (2) bekezdése.
[29] C-370/05. számú ügy (ún. Festersen ügy).
[30] Tanka Endre: A birtokpolitika és a földjog stratégiai kihívásai uniós tagságunk első évtizedében. Gazdaság és Jog 2005. 1. szám. 3-11. o.; Korom Ágoston: A termőföldek külföldiek általi vásárlására vonatkozó »moratórium« lejártát követően milyen birtokpolitikát tesz lehetővé a közösségi jog. Európai Jog, 2009. 6. szám. 7-16. o.; Kapronczai István: A földbirtok-politika lehetséges irányai (Az eddigi vita összefoglalása). Gazdálkodás 2011. 1. szám. 52-69. o.
[31] C-452/01. számú ügy (ún. Ospelt-ügy).
[32] Szilágyi János Ede: Az európai jog és a magyar földforgalmi földek forgalmának szabályozása. Agrár-és Környezetjog 2017. 23. szám. 171. o.
[33] Lásd bővebben: Varga Zoltán: A magyar földforgalmi szabályozás - alkotmányossági és uniós jogi kereszttűzben. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola, 2023.
[34] Pánovics Attila: A föld azé legyen, aki...? JURA 2015. 2. szám. 218. o.
[35] Tanka Endre- Molnár Géza: Nem én kiáltok, a föld dübörög... A nemzeti megmaradás programja a földről és a vizekről. Kairosz Kiadó. Budapest 2011. 20-24. o.
[36] Agrárcenzus 2023, forrás: https://www.ksh.hu/s/kiadvanyok/agrarium-2023-elozetes-adatok/index.html (Letöltés ideje: 2024.08.12.).
[38] Bézi-Farkas Barbara - Csák Csilla- Fodor László - Jasinka Anita - Nagy Zoltán - Olajos István - Orosz Gábor - Prugberger Tamás - Szilágyi János Ede - Téglási Péter- Török Géza: Agrárjog. Novotni Kiadó. Miskolc 2006. 18-35. o.
[39] Nochta Tibor: A magánjog és a közjog viszonyáról az új Ptk. alapján is. Jogtudományi Közlöny 2016. 10. szám. 481-490. o.
[40] Olajos István - Andréka Tamás: A földforgalmi jogalkotás és jogalkalmazás végrehajtása kapcsán felmerült jogi problémák elemzése. Magyar Jog 2017. 7-8. szám. 410- 424. o.
[41] Homoki-Nagy Mária: Az 1795. évi magánjogi tervezetek. JATE Press Kiadó. Szeged 2004. 93-96. o.
[42] Kurucz, 2010: i.m. 151- 176. o.
[43] Anka: i.m. 48-117. o.
[44] Lásd bővebben: "A Földforgalmi törvénynyel kapcsolatos perek gyakorlata - 2019" című joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleménye, forrás: https://kuria-birosag.hu/hu/joggyak_csop/foldforgalmi-torvennyel-kapcsolatos-perek-gyakorlata-targykoreben-felallitott (Letöltés ideje: 2024.08.19.).
[45] 2/2021. KJE határozat.
[46] 2013. évi CXXII. törvény 5. § 7. pont.
[47] 5/2022. Jogegységi határozat.
[48] 2013. évi CXXII. törvény 5. § 10. pont.
[49] 2013. évi CXXII. törvény 18. § (3) bekezdés.
[50] 2013. évi CXXII. törvény 18. § (1) bekezdés b) pont ba) alpont.
[51] 2013. évi CXXII. törvény 18. § (1) bekezdés c) pont.
[52] 2/2021. KJE határozat.
[53] PJD2019. 29.
[54] 2013. évi CXXII. törvény 20. §
[55] 2013. évi CXXII. törvény 12. § (1) bekezdés.
[58] 2013. évi CXXII. törvény 19. § (5) bekezdés (5a)-(5b) albekezdések.
- 18/19 -
[59] Bobvos Pál: A földre vonatkozó egybefoglalt vételár alkalmazhatóságának kiterjesztése. In: Gellén Klára (szerk.) Gazdasági tendenciák és jogi kihívások a 21. században. Iurisperitus Kiadó, Szeged 2022. 23. o.
[60] 2013. évi CXXII. törvény 23/A. § (1) bekezdés.
[61] 2020. évi CXXIII. törvény.
[62] 2021. évi CXLIII. törvény.
[63] Szilágy: i.m., 402-411. o.
[64] Szinay Attila: Az osztatlan közös földtulajdon megszüntetésének új szabályairól. Gazdaság és Jog 2022. 7-8. szám. 26-37. o.
[65] 2022. évi LXVII. törvény 60. §
[66] Kiss Tibor: A termőföld öröklésének új szabályai. Gazdaság és Jog 2022. 7-8. szám. 39-43. o.
[67] 2020. évi LXXI. törvény 11. §
[68] 2020. évi LXXI. törvény 12. § és 16. §
[69] 2020. évi LXXI. törvény 18. §
[70] 2020. évi LXXI. törvény 12. §
[71] 2020. évi LXXI. törvény 16. §
[72] 2020. évi LXXI. törvény 11. §
[73] Szegedi Törvényszék K. 700.278/2023/8. számú döntése.
[74] Bobvos, 2021: i.m. 55-61. o.
[75] 2020. évi LXXI. törvény 6. § (3) bekezdés és 16. § (7) bekezdés.
[76] Győri Törvényszék K. 700.191/2023/7. számú döntése és Miskolci Törvényszék K. 700.327/2023/13. számú döntése.
[77] 2020. évi LXXI. törvény 12. § (5) bekezdés és 16. § (5) bekezdés.
[78] Győri Törvényszék K. 700.411/2023/10. számú döntése.
[79] 2020. évi LXXI. törvény 17. § (5) bekezdés.
[80] Kúria Kfv. 37.574/2023/2. számú döntése.
[82] 3501/2022. (XII. 20.) AB végzés.
[83] 2020. évi LXXI. törvény 18. § (1) bekezdés b) pont ba)-bb) alpontok.
[84] Alaptörvény XIII. cikk (2) bekezdés.
[85] 2020. évi LXXI. törvény 25. § (1) bekezdés.
[86] 2020. évi LXXI. törvény 27-28. §§
[87] Andréka, 2021: i.m.
[88] Sebess Dénes: A mezőgazdasági öröklés rendszere. In: Sebess Dénes (szerk.): Magyar agrár-evolúciók. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest 1902-1932. 281. o.
[89] Hornyák Zsófia: A mezőgazdasági földek öröklése. Bíbor Kiadó, Miskolc 2019.
[90] Kurucz Mihály: Gondolatok a különös magyar földöröklési rendszerekről. Közjegyzők Közlönye 2018. 5. szám. 5-23. o.; Hornyák Zsófia: A mezőgazdasági földek jogutódlásának anyagi jogi kérdései. Miskolci Jogi Szemle 2017. 1. szám. 124-136. o.
[91] 2013. évi CXXII. törvény 6. § (2) bekezdés.
[92] 2020. évi LXXI. törvény 18/A.§ és 18/B. §
[93] Lásd bővebben: Hornyák Zsófia: Földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról szóló törvény hatása a földöröklés szabályozására. In: Varga Zoltán (szerk.) Jogi kihívások és válaszok a XXI. században. Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Miskolc 2023. 76-86. o.
[94] 2020. évi LXXI. törvény 18/A.§ és 18/B. §
[95] 24/2023. (XII. 5.) AB határozat.
[96] Kiss: i.m. 39-43. o.
[97] 2020. évi LXXI. törvény 18/A. § (1) bekezdés és 18/B. § (1) bekezdés.
[98] 2020. évi LXXI. törvény 18/A. § (3) bekezdés és 18/B. § (3) bekezdés.
[99] 2013. évi V. törvény 7:89. § (2) bekezdés.
[100] 2013. évi CXXII. törvény 19. § (6) bekezdés.
[101] 2013. évi CXXII. törvény 5. § 3. pont.
[102] Csák Csilla - Hornyák Zsófia - Olajos István: Az Alkotmánybíróság határozata a mezőgazdasági földek végintézkedés útján történő örökléséről. Jogesetek Magyarázata 2018. 1. szám 5-19. o.
[103] 2024. évi XIX. törvény 65. §
[104] 2013. évi CXXII. törvény 34. § (3a) bekezdés.
[105] 2020. évi LXXI. törvény 28/A. § és 28/B. §
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanársegéd, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Üzleti Jogi Intézet.
Visszaugrás
