A földügyi szabályozással kapcsolatban a kormányzati kommunikáció mindig is a működőképes családi gazdaságok elősegítését, a kis- és közepes méretű birtokok megerősítését ("az agrárközéposztály megerősítését") tekintette az egyik fő célkitűzésnek. A tapasztalatok szerint a bérmunkán és néhány növény monokultúrás, iparszerű tömegtermelésén alapuló tőkés nagybirtokrendszer a vidéki térségek kiürítéséhez és a még meglévő helyi közösségek felbomlásához vezet, amennyiben a területek zömét néhány tucat tőkés társaság szerzi meg több száz- vagy akár ezerhektáros léptékben, miközben a túlnyomó többségnek csak a területek töredéke jut.
Ennek ellenére a hazai birtokstruktúrát az életképesség alsó küszöbét alig elérő kisgazdaságok nagy száma, a középbirtokok nem számottevő jelenléte, valamint a 100 hektárnál nagyobb gazdaságok (nagybirtokok) alacsony száma (és egyben a mezőgazdasági területek kb. 2/3-ának általuk történő használata) jellemzi. A helyzetet súlyosbítja, hogy az elmúlt években a hazai földárak (beleértve a haszonbérleti díjakat is) különböző mértékben ugyan, de folyamatosan emelkedtek,[1] ám még így is jelentősen elmaradnak a többi uniós tagállamban tapasztalható összegektől. Az uniós csatlakozás - amely 2014. május 1-jétől kikényszerítette a földpiac megnyitását[2] - jelentősen felerősítette a földhasználati jogok megszerzése érdekében Magyarországon kialakult "földéhséget".
A 2010. évi országgyűlési választások után a kormányzat új földbérleti pályázati rendszert hozott létre, és a "Földet a Gazdáknak Program" keretében megtöbbszörözte az állami földet bérlők számát. 2013 első felében meg is hirdették a haszonbérleti szerződéseket, és a pályázatokat többségében elbírálták még a 2014. évi országgyűlési választások előtt. Sajnos az állami földbérletprogram keretében az érintett földterületek részben átláthatatlan módon, valamint szubjektív szempontok alapján kerültek kiosztásra. Utólag bebizonyosodott például, hogy olyanok is nyertek 20 évre szóló bérleti jogot, akik nem is indulhattak volna az adott pályázaton, illetve sok településen éppen a helyi gazdák nem jutottak területekhez.[3] A "vesztes" települések egy részében pedig már nem is áll több bérbe adható állami földterület rendelkezésre, miközben a hasznosítható földek iránt továbbra is óriási igény mutatkozik.
A kialakult helyzet abból a szempontból hasonlít az 1990-es évek első feléhez, hogy mindkét időszakban a védett természeti területekkel kapcsolatban vált lehetővé az Alkotmánybíróság számára, hogy a környezetvédelem alkotmányos alapjait megvizsgálva, részletesen megfogalmazza az álláspontját: először az Alkotmány rendelkezéseivel kapcsolatban, a mai napig környezetvédelmi alaphatározatnak tekinthető 28/1994. (V. 20.) AB határozatban, majd az Alaptörvénnyel összefüggésben, a 2015. június 1-jén meghozott, 16/2015. (VI. 5.) AB határozatában.
Általánosságban megállapítható, hogy az Alaptörvény nem csupán megőrizte az egészséges környezethez való alkotmányos alapjog védettségi szintjét, hanem az Alkotmányhoz képest e tárgykörben lényegesen bővebb rendelkezéseket is tartalmaz. Jelentősen kiterjesztette és tovább erősítette a hazai környezetvédelmi jog alkotmányos alapjait, és jogi értelemben is magasabb szintre emelte s jövő nemzedékek iránti felelősséget. Az Alapvetés című fejezetben található P) cikk pedig nem csak a magyar környezetvédelmi jognak, hanem jogrendszerünk összes, a környezetvédelem és a nemzedékek közötti igazságosság szempontjából releváns jogszabályának tartalmát meghatározza egységes iránymutatásként.[4]
A P) cikk (1) bekezdése külön hangsúlyozza a nemzet közös örökségét képező természeti erőforrások körében a termőföldeket és az erdőket is, amelyek "védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége". Ezután a (2) bekezdés többek között azt is előírja, hogy a termőföld és az erdők tulajdonjogának megszerzése, valamint hasznosítása (1) bekezdéshez szükséges célok eléréséhez, így a természet védelméhez, fenntartásához és megőrzéséhez szükséges korlátait és feltételeit sarkalatos törvény határozza meg.
Az Országgyűlés által 2015. április 28-án elfogadott, az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvény előzetes normakontrollját a köztársasági elnök elsősorban azért kérte a testülettől, mert álláspontja szerint az Országgyűlés a törvény 1. §-ának elfogadásával megsértette az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését és a 38. cikk (1) bekezdését, a törvény 5. és 6. §-ainak elfogadásával pedig a B) cikk (1) bekezdését és a P) cikk (2) bekezdését. A köztársasági elnök indítványa formai szempontból egy vagylagos ké-
- 218/219 -
relmet tartalmazott: alapvetően a közjogi érvénytelenség megállapítását kérte, de emellett tartalmi szempontú aggályokat is felvetett.
Az eredetileg T/3788. számon benyújtott törvényjavaslat indoklása szerint a törvénymódosítások célja, hogy valamennyi állami tulajdonú föld - függetlenül attól, hogy védett területnek minősül-e - a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban NFA) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozzon, és egységes hasznosítási elvek mentén történjen az állami földek hasznosítása. Ennek értelmében a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében álló, állami tulajdonú földrészletek átkerültek volna a Nemzeti Földalapba.
A Nemzeti Földalapot viszonylag későn, 2001-ben hozták létre, a kincstári vagyon részeként. A célja nem az, hogy hosszú távon állami tulajdon alakuljon ki,[5] hanem hogy a földbirtok-politikai elveknek megfelelően kerüljön sor a Nemzeti Földalapba tartozó, az állam által különböző jogcímeken megszerzett, közel két millió hektárnyi földrészlet hasznosítására. A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban Nfatv.) 3.§ (1) bekezdése alapján a tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket a Magyar Állam nevében az agrárpolitikáért felelős miniszter az NFA útján gyakorolja felette, amely a miniszter irányítása alatt álló, központi költségvetési szerv. A Nemzeti Földalapba tartozó földrészleteket elsősorban nyilvános pályázat vagy árverés útján történő eladással, illetve nyilvános pályázat útján történő haszonbérbe adással lehet hasznosítani;[6] a pályázati felhívásokat az NFA hirdeti meg.[7]
Az említett tervezettel kapcsolatban több mint 150 civil szervezet,[8] a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának Szakmai Egyeztető Munkabizottsága,[9] és az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese[10] is aggályait fejezte ki. Álláspontjuk szerint a természetvédelem jogszabályok által elért szintjének megőrzését - további garanciális szabályok beiktatása nélkül - nem kellően biztosítja a védett és a védelemre tervezett területeknek a Nemzeti Földalap kezelésébe adása, illetve az NFA útján történő vagyonkezelése.
Az Alkotmánybíróság részben helyt adott a köztársasági elnök indítványának. Az Nfatv. 48. §-a ugyanis egyértelműen kimondja, hogy az 1.§-a az Alaptörvény 38. cikk (1) bekezdése alapján sarkalatos; jelen esetben azonban egy tartalmilag sarkalatos szabályozási tárgykör egyszerű többséggel történő módosítására került sor a törvény elfogadása során. Mivel kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy ezt a tárgykört kizárólag sarkalatos törvénynyel lehetett volna szabályozni (az elfogadáshoz minősített többségre lett volna szükség), az Alkotmánybíróság megállapította az alaptörvény-ellenességet.
A törvény 5. és 6. §-ával összefüggésben azt vizsgálták az alkotmánybírák, hogy a védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló 1995. évi XCIII. törvény hatálya alá tartozó területek esetében elrendelt kisajátítás feltételeit (a kisajátításra előírt határidőt, illetve a kisajátítás kezdeményezőjét) a P) cikk (2) bekezdése alapján lehetett-e egyszerű többséggel módosítani. A 28/1994. (V. 20.) AB határozatban előírt garanciarendszer lényege az volt, hogy a jogalkotó a szövetkezeti vagyonnevesítés szabályainak a megalkotása során nem volt kellő figyelemmel a természet védelmének alkotmányos követelményeire, ezért a védett természeti területeknek vissza kellett kerülniük állami tulajdonba.[11] A magántulajdonba került védett területek kisajátításának végrehajtására eredetileg meghatározott jogszabályi határidőt a jogalkotó azóta több alkalommal módosította, a vitatott törvény az utolsó dátumot (2015. december 31.) újabb három évvel tolta ki (2018. december 31-ig). A kisajátítást pedig már nem a nemzeti park igazgatóságoknak, hanem a Nemzeti Földalap kezeléséért felelős szervnek kellett volna kezdeményeznie, illetve kérnie.
Bár az alkotmányozó nem a természeti erőforrások védelmének teljes szabályozását utalta sarkalatos törvényhozási körbe, hanem csak a tulajdonjog megszerzésével (és hasznosításával) kapcsolatos egyes kérdéseket (korlátokat és feltételeket tartalmazó előírásokat), az Alkotmánybíróság megítélése szerint a kisajátítás végrehajtására rendelkezésre álló határidő nem egy földforgalmi jellegű korlátozás (tulajdonszerzési korlát vagy feltétel), hanem inkább egy természetvédelmi célkitűzés. A kisajátítást kérő (kezdeményező) szerv megváltoztatását sem tekintette olyan "szerzési feltételnek", amely ellentétes lenne a P) cikk (2) bekezdésével.
A testület azonban nem állt meg a közjogi érvénytelenség megállapításánál, hanem elvégezte az indítvány védettségi szintre vonatkozó kifogásainak a (tartalmi) vizsgálatát is, ti. visszalépést eredményeznek-e a támadott törvény egyes rendelkezései[12] a természetvédelem eddig elért - jogszabályok által biztosított - védelmi szintjéhez képest. Ennek keretében két vonatkozásban is megerősítette a környezetvédelmi alaphatározatában megfogalmazott visszalépés tilalmát (az ún. "non derogation" elvét),[13] kizárva ezzel a védelmi szint formális értelmezésének a lehetőségét.[14]
Egyrészről a védett területek természetvédelmi vagyonkezelésének[15] 2016. április 1. napjától történő megszüntetésével, valamint a területeknek a Nemzeti Földalapba utalásával a hasznosításról (és így a természetvédelmi prioritások érvényesítéséről) az NFA, mint birtokpolitikáért felelős szerv döntött
- 219/220 -
volna, tulajdonosi joggyakorlóként eljárva. Márpedig az NFA-nak nem természetvédelmi, hanem alapvetően birtokpolitikai rendeltetése van, tevékenységét elsősorban a nyereségorientáltság szempontjai determinálják, miközben a természetvédelmi vagyonkezelésnek a bevétel realizálása nem elsődleges célja.[16] A védelmi szint tehát csökkent volna a természetvédelmi szervezetrendszer eszközeit tekintve is: a nemzeti park igazgatóságok ugyanis a természetvédelmi vagyonkezelői pozíció elvesztésével már csak az ún. természetvédelmi kezelés keretei között lettek volna jogosultak fellépni a természetvédelmi szempontok érvényesítése érdekében, ami gyengébb jogosítványokat feltételez.
A természetvédelmi szempontok érvényesítésének hatékonyságában történő csökkenést tehát nem az utólagos gyakorlati következmények, hanem az intézményi felépítés struktúrája alapján vizsgálta az Alkotmánybíróság. Ennek azért van nagy jelentősége, mert ezzel a testület elvágja azon érvelés lehetőségét, amely szerint egy intézmény hatékonyságát nem lehet előzetesen megítélni, csak utólag, a működés gyakorlati tapasztalatai alapján. Ez utóbbi érvelés ugyanis épp a környezetjogban való alapvető fontosságú megelőzés elvével lenne ellentétes.[17]
Röviddel a 16/2015. (VI. 5.) AB határozat elfogadását követően, a kormány 2015. júliusi 21-i ülésének döntése alapján készült egy előterjesztés, amelynek a tartalma augusztus végén nyilvánosságra is került. Az új elképzelés az állami tulajdonban lévő földterületek egy részének az értékesítése, a magyar gazdák helyzetbe hozása érdekében. A javaslatot nem előzte meg semmilyen egyeztetés (szakmai vita, nemzeti konzultáció, stb.), csak a hírekből lehetett megtudni, hogy a tulajdonszerzés nem terjed ki védett természeti területekre és erdőkre. Az érintett szántók, legelők és gyümölcsösök teljes területe 300.000-380.000 hektár,[18] ami
Magyarország 4,5 millió hektárnyi szántóterületének kb. 10%-a. A Kormány elképzelései szerint:
- olyan magyar állampolgárok(sic!) vehetnek csak földet, akik helyben laknak, és életvitelszerűen foglalkoznak földműveléssel;[19]
- az egy személy tulajdonában álló terület nagysága összességében nem haladhatja meg a 300 hektárt;[20]
- a jövő év végéig tartó eladási folyamat még idén elkezdődik és nyilvánosan zajlik majd (3 hektár alatt nyilvános hirdetéseken, ez fölött pedig a megyei jogú városokban, árveréseken értékesítik a területeket);
- a kikiáltási ár az NFA megyei átlagárai alapján számított helyi piaci érték + 10% lesz, és ettől a minimálártól csak felfelé lehet eltérni;
- az értékesített földekhez 20 éves elővásárlási jog, valamint szintén 20 évre szóló elidegenítési[21] és terhelési tilalom fog kapcsolódni;
- erre a 20 évre kedvezményes (2,5%-os) hitelt biztosít majd a Magyar Fejlesztési Bank (MFB Zrt.) az új tulajdonosoknak.[22]
Az eladásból származó, több százmilliárd forintra becsült összeg a tervek szerint egy fejlesztési alapba fog kerülni, amelyet az NGM égisze alatt hoznak majd létre.[23] Alapvető problémaként jelentkezik, hogy az eladásra kerülő földek többségének (mintegy 250.000 hektárnak) a művelése jelenleg - adott esetben 2051-ig, tehát több évtizedre szóló - bérleti jogviszony keretében történik.[24] Mivel az eladás a bérleti joggal együtt történik, ezeknek a földeknek a bérlői szintén elővásárlási joggal rendelkeznek majd, amennyiben több mint 3 éve bérlői az érintett területnek. Semmiféle szakmai előrejelzés nem látott ugyanakkor napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a bérlők hány százalékát érinti ez a rendelkezés, és hogy várhatóan mekkora részük tud majd élni a felkínált lehetőséggel. Félő azonban, hogy a vásárlás elsősorban a hosszabb távra tervező spekulánsok (tehát a nem termelési, hanem befektetési céllal földet szerzők) körében lesz népszerű, hiszen a szóban forgó, többnyire jó minőségű állami földeken 10-15 éves bérleti jogviszony áll fenn, jelentős részük (mintegy 146.000 hektárnyi terület) pedig olyan (2001-ben privatizált) gazdaságok kezében van, amelyek szerződései majd csak 37 év múlva járnak le.[25]
A kormányzati szándék tehát már nem csupán a családi gazdaságok és a magyar állampolgárságú földművesek segítése, hanem a földvásárlási lehetőség biztosítása is, hogy az említettek "a saját földjüket tudják művelni". Természetesen vannak birtokpolitikai érvek amellett, hogy a termőföld annak a tulajdonában legyen, aki azt megműveli, hiszen ebben az esetben nem keletkezik forráskivonás a haszonbér formájában, illetve az ingatlan a fejlesztések forrásául szolgáló jelzáloghitelezés alapjául szolgálhat.[26] A földhaszonbérleti pályázatok lebonyolítása, a védett természeti területekkel kapcsolatos törekvések, illetve az állami földek jelentős részének eladására irányuló, váratlan szándék azonban sajnos azt mutatják, hogy a kormányzati stratégia egyre inkább eltér a Nemzeti Vidékstratégia[27] által meghirdetett nép-párti föld- és birtokpolitikai iránytól. ■
JEGYZETEK
[1] A termőföld ára a rendszerváltozást követően 4-5 évente nagyjából a kétszeresére emelkedett.
[2] Tanka Endre: A föld miért nem azé, aki megműveli? In: Tanka Endre (szerk.): A magyar föld sorsa. Agroinform Kiadó, Budapest 2014. 65. o.
[3] A minisztérium volt államtitkára, Ángyán József vizsgálatai szerint a földbérleti pályázatok által érintett települések több mint 40%-a esetén (1.004 település közül 449 településen) nem
- 220/221 -
volt helybeli nyertes pályázó, és az összes bérbe adott terület 20%-án mindössze 8 település (a települések 0,9%-a!) nyertes pályázói osztoznak. Mivel a föld haszna a "nyertes" települések pályázóihoz vándorol, a "vesztesnek" tekinthető települések sem közvetlenül (adók, járulékok), sem közvetve (munkahelyek, népességmegtartó képesség, stb.) nem részesülnek a saját közigazgatási területükön található állami földek bérbeadása révén keletkező jövedelemből. Lásd: http://kielegyenafold.hu/angyan_jelentesek.php?id=12170
[4] Fülöp Sándor: Az egészséges környezethez való jog és a jövő nemzedékek érdekeinek védelme az Alaptörvényben, In: Csák Csilla (szerk.): Jogtudományi tanulmányok a fenntartható természeti erőforrások témakörében. Miskolci Egyetem, Miskolc, 2012. 86. o.
[5] Fodor László: Agrárjog (Fejezetek a mezőgazdasági életviszonyok sajátos szabályozása köréből). DE Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen 2005. 132. o.
[6] 18.§ (1) bek.
[7] 26.§ (1) bek.
[8] http://wwf.hu/egyeb-termeszetvedelem_/1/szazotven-szervezet-az-allami-foldvagyon-elherdalasa-ellen
[9] http://nfft.hu/assets/NFFT_allasfoglalas_termved_teruletek_2015.03.24.pdf
[11] Az alapprobléma bemutatását lásd: Pánovics Attila: A védett természeti területek visszavásárlása Magyarországon, In: "Reformator iuris cooperandi" - Tanulmányok Veres József 70. születésnapja tiszteletére. Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2009. 419-432. o.
[12] 3-6. §§, 7. § (2)-(3) bek. és 13. §
[13] "A környezethez való jog tárgyából és dogmatikai sajátosságából az következik, hogy a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét az állam nem csökkentheti, kivéve, ha ez más alkotmányos jog vagy érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan." (ABH 1994, 134, 140.)
[14] Juhász Imre alkotmánybíró a párhuzamos indokolásában a védelmi szintre vonatkozó korábbi értelmezés továbbfejlesztését is szorgalmazta, álláspontja szerint ugyanis a határozat nem emelte ki elég markánsan az Alkotmány és az Alaptörvény közötti tartalmi és koncepcionális különbségeket (143-144. pont).
[15] A Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet 43/A. §-a alapján az állami tulajdonban álló földrészleteken a természetvédelmi célú vagyonkezelés elsődleges célja a természetvédelmi közcélok megvalósítása, az élő és élettelen természeti értékek megóvása, a tájképi, kultúrtörténeti értékek megőrzése, a természeti vagyon állagának és értékének megőrzése, védelme, továbbá értékének fenntartható módon való növelése. A nemzeti park igazgatóságok a természetvédelmi célú vagyonkezelési tevékenységet a természetvédelemért felelős miniszter által jóváhagyott hosszú távú (10 éves) vagyonkezelési terv, valamint az annak alapján elkészített éves tervek figyelembevételével végzik.
[16] L. a határozat 110. pontját.
[19] A tervezetnek ez a pontja azonban ellentétes a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. tv. (Tft.) 5.§ 7. pontjával, amely a "földműves" fogalma alatt nem csak a belföldi természetes személyt érti. A Csatlakozási Szerződés értelmében a termőföldekre vonatkozó, korábbi tulajdonszerzési tilalmak és korlátozások csak legfeljebb 2014. április 30-ig maradhattak fenn. Emiatt az uniós csatlakozástól, azaz 2014. május 1-jétől azok a más uniós tagállamból származó állampolgárok, akik legalább három éve helyben lakó, Magyarországon nyilvántartásba vett személyek, és megfelelnek a professzionális gazdálkodást folytató földművesekre előírt jogszabályi feltételeknek, nem kerülhetnek hátrányosabb helyzetbe a magyar állampolgároknál, függetlenül attól, hogy általában jóval tőkeerősebbek a hazai gazdáknál. További problémát jelent, hogy az állami földhaszonbérleti pályázatokon jogi személyek is indulhattak, illetve főszabály szerint - a Tft. 6.§ (1) bekezdése értelmében - a föld tulajdonjogát természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek is egyaránt megszerezhetik.
[20] Annak ellenére, hogy az eladásra felkínált állami földek döntően 50 hektárnál kisebbek lesznek, hazai viszonylatban a 300 hektáros tulajdoni korlát már nagybirtok meglétét feltételezi, és néhány kivétellel inkább a további birtokkoncentrációt fogja erősíteni.
[21] Kivéve, ha a hitelt felvevő elhalálozik, ebben az esetben ugyanis a törvényes örököse eladhatja majd a földet.
[22] A hitel futamidejének az időtartamára azonban a NFA-nak visszavásárlási joga lesz.
[23] Persze nem tudható előre, hogy ténylegesen mennyi pénz fog befolyni az állami költségvetésbe. Érthetővé vált ugyanakkor, hogy miért terveztek be a 2015-ös költségvetésbe, "egyéb értékesítési és hasznosítási bevételek" címén 169 milliárd forintot (amelyet később 201 milliárdra emeltek), illetve ugyanezen a címen megjelent a 2016-os költségvetésben is 133 milliárd forint, azaz két év alatt összesen 334 milliárd forintnyi bevétel. (http://index.hu/gazdasag/2015/07/27/egy_eves_titok_derult_most_ki_kiarusitjak_az_allami_fodeket/)
[24] Kivételt jelentenek azok az 1-3 hektár nagyságú, életjáradék fejében állami tulajdonba került területek (összesen 30-40.000 hektár), amelyek nincsenek bérleti joggal terhelve. Az értékesítési programba potenciálisan bevonható, összesen 377.160 ha földterületből 27.751 ha pedig nem haszonbérleti, hanem megbízási szerződéssel érintett terület, amelyet évről-évre, pályáztatás nélkül kötött megállapodások alapján művelnek. (http://mno.hu/magyar_nemzet_gazdasagi_hirei/sietosen-indul-a-nagy-allami-foldosztas-1302144)
[25] http://www.stop.hu/belfold/a-spekulansok-nyernek-a-foldeladason/1356007/#
[26] Kétségesnek tűnik a földprivatizáció jogalapja is, hiszen a nemzeti vagyonról szóló sarkalatos törvény (2011. évi CXCVI. tv.) szerint az állami kézben levő termőföld hasznosítására a nemzeti földalapról szóló törvény vonatkozik /16.§ (3) bek./, ugyanakkor az állam kizárólagos tulajdonában álló nemzeti vagyon nem idegeníthető el /6.§ (1) bek./. A földforgalmi törvény alapján sincs felhatalmazása a kormánynak az állami földek privatizációjára, mivel az csak arra jogosítja fel a kormányt, hogy a 650.000 hektárnyi állami földet haszonbérbe adja, megműveltesse, azokon mintagazdaságokat hozzon létre, az önkormányzatoknak szociális célokra átadja, elcserélje, vagy kisebb területeket kiegészítésként eladjon.
[27] http://videkstrategia.kormany.hu/download/4/37/30000/Nemzeti%20Vid%C3%A9kstrat%C3%A9gia.pdf
Lábjegyzetek:
[1] A szerző adjunktus, PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszék.
Visszaugrás
