A magyar öröklési jogi szabályozásában nagy jelentőség van a hagyományoknak,[1] sok sajátos, elődeink által kidolgozott jogi elem ragadt meg. A más vagyontárgyak öröklési rendjétől elkülönült földöröklési szabályozás igénye, és a speciális szabályozása sem előzmény nélküli.
A mai földöröklés rendszerének kialakulásában ki kell emelni az 1836-ban hozott, a jobbágytelek[2] egységét védő törvényt,[3] az 1840. évi VIII. törvénycikk jobbágyörökösödést szabályozó törvényt,[4] amelyek célja szintén a földbirtok egységének védelme volt.[5] Teleszky István[6] földbirtokreform javaslata ugyanezzel a birtokpolitikai céllal öröklési birtokminimumot írt elő: az örökhagyó ingatlanai csak azzal a korlátozással voltak az örökösök között feloszthatók, hogy mindegyik osztályrész legalább négy katasztrális holdat kitegyen.[7] Mindezeket a jogszabályokat a földforgalmat dinamizáló, a földszerzést szabaddá tevő 1844. IV. törvény, a jobbágyfelszabadításról rendelkező 1848. évi IX.
- 5/6 -
törvény tükrében kell értékelni. Az 1861. évi Ideiglenes Törvénykezési Szabályokkal (ITSZ) helyreállította magyar magánjog rendszerét, és hamar megjelent az öröklési jog új rendjének szabálya az 1876. évi XVI. törvénycikkel.[8]
Az 1905-től megjelenő magánjogi törvénykönyvtervezetek négy nagy kódexjavaslatban nyertek kidolgozást, amelyek végül az Országgyűléshez 1928-ban benyújtott törvényjavaslatban (Mtj.) nyertek végleges formát, részleteiben kidolgozott, önálló öröklési részt tartalmaztak. Ebben az örökhagyó végintézkedési szabadsága (1826. §), alapelvi megerősítést kapott.
Az agráröröklés szabályainak kialakításában a magyar jogban a kötött földbirtokokra ugyanúgy léteztek speciális jogintézmények, mint Nyugat-Európában, köztük a leglényegesebb a családi birtok, hadi telek és a vitézi telek, és részben a hitbizomány volt.
A családi birtok intézménye kötött tulajdoni alakzat,[9] a hadi telek és a vitézi telek sajátos földtulajdoni alakzataival együtt tárgyalják. A közjogi birtoktestek kialakításának okait a XX. század elejének földbirtokreformjaiban, agrárpolitikai célkitűzéseiben kell keresnünk. A családi birtokot, mint sajátos birtoktestet az 1920. évi XXXVI. tv. VIII. fejezete 70-76. §-ai intézményesítették.[10]
A családi birtok közjogi jogintézmény, keletkezése a földbirtokreform törvény szerinti állami, célhoz kötött földjuttatáson alapult. A közjogi földbirtokpolitikai cél, a családi életközösségen belül az agrár-vagyonközösségi elem megerősítése volt.[11]
Az állami földjuttatás keretében megszerzett, telekkönyven nyilvántartott egyes földrészleteket családi birtoktaggá lehetett nyilvánítani:
• a tulajdonos az Országos Földrendező Bíróság hatósági hozzájárulásával,
• Országos Földrendező Bíróság hivatalból.
A családi birtok kis-középbirtok volt, mérete a családtagok eltartását biztosító jövedelem háromszorosát kitermelő gazdaságnál nem lehetett nagyobb. A családi birtok nem alanyilag strukturált vállalkozás, hanem jogi egységgé átalakított földtömeg (dologösszesség). A családi birtok polgári jogi értelemben vett önálló ingatlan: ún. telekkönyvi jószágtest, amely egy gazdasági célnak alárendelten több önálló földrészletből áll, dologi
- 6/7 -
jogi kötöttségekkel. A családi birtokba beolvasztott egyes földtestek elvesztik önálló ingatlan jogi jellegüket, parcellává gyengülnek.
A családi birtok jogi sajátosságai élők közötti és halál esetére szóló forgalmi helyzetekben nyilvánulnak meg:
• az összetett dolog egésze együttes,
• az összetett dolog részeiként a parcellák önálló,
• hatósági engedélyez kötött forgalomképességben.
A családi birtokra csak egységében lehet bármilyen jogot bejegyezni. Az egyes parcellák - szabályként - nem lehetnek önálló forgalom tárgyai.
A családi birtok felépítését, jogi struktúráját, jogi jellegét tekintve semmilyen jogi hasonlóságot nem mutat a mai családi gazdasággal.[12] A családi birtok nem kötődik sem létrejöttében, sem működésében a mai családi gazdaság működéséhez. A családi birtok kötött tulajdoni alakzat, közjogi érdekű, a földforgalmat érintő közjogi korlátaival írható le. A közjogi korlátok:
• törvényen alapuló elidegenítési és terhelési tilalom,
• végrehajtási korlátozások,
• végrendelkezési szabadság korlátozása.
1. A családi birtok elidegenítésének és megterhelésének hatósági engedélyhez kötöttsége
A családi birtokot, mint telekkönyvi jószágtestet csak az Országos Földrendező Bíróság (OFB) hatósági hozzájárulásával lehetett elidegeníteni, vagy megterhelni. Az OFB engedélyének hiánya a jogügylet érvénytelenségét vontra maga után, amelyet a tulajdonjog, illetve jelzálogjog stb. bekebelezésekor jegyzésekor a telekkönyvi hatóság juttatott érvényre a bekebelezési kérelem elutasításával.
2. A családi birtok végrehajtás alóli mentesítése
A családi birtok, a hozzá tartozó földrészletek, magára a családi birokra, a jószágtest telekkönyvi bejegyzését követő rangsorban érvényesített követelésekkel szemben mentesítést kaptak a végrehajtás alól. A mentesülés nem terjedt ki a köztartozásokra, a családi birtokba tartozó földek tulajdonosai felé - teleki teherjogként fennálló - tartási kötelezettségek, tekintetében.
3. A családi birtokhoz kötődő aktív öröklési jog korlátozása
A családi birtokhoz tartozó földrészletekre, magára a családi birtokra a tulajdonos nem végrendelkezhetett szabadon. Az öröklésre első sorban a törvényes öröklés szabályai nyertek alkalmazást. A törvényes öröklés rendjével ellentétes örökhagyói rendelkezést
- 7/8 -
kizárt az öröklés törvény által delegált rendje. A végintézkedési jog kivételesen érvényesülhetett, mégpedig szűk körben a közeli hozzátartozók irányában maradt fenn.
Az örökhagyó a családi birtokról végintézkedésben csak annyiban rendelkezhetett, hogy
• a leszármazott örökösei között osztályt rendelt,
• házastársának özvegyi ellátását szabályozta,
• leszármazott örökösei, házastárs, szülők hiányában a törvényes öröklésre jogosult rokonai egyikét örökössé nevezhette.
Az oszthatatlan családi birtokra az ún. törzsöröklés rendje érvényesült. Az oszthatatlan családi birtok öröklés esetén, mint oszthatatlan egész szállt át egy örökösre. Az örökhagyó a leszármazói közül végintézkedéssel kijelölhette az átvételre jogosult egyetlen örökösét. Ilyen kijelölés hiányában a családi birtok, mint oszthatatlan egész az örökhagyó fiú leszármazottjára, ennek hiányában leány leszármazottjára szállt, az elsőszülöttség (primogenitúra) rendjében.
Leszármazók hiányában a családi birtok átvételére jogosultat az örökhagyó végintézkedéssel jelölhette ki. Ha nem tett ilyen kijelölési nyilatkozatot, a családi birtok a törvényes öröklés rendjében szállt át, de mindenkor csak egy örökösre. Ugyanazon a rokonsági fokon álló több örökös közül a férfi mindig előzte a nőt, az idősebb a fiatalabbat. A többiek ún. kötelesrészre jogosultakká váltak.
Az oszthatatlan családi birtokot átvevő örökösnek ki kellett elégítenie a köteles részre jogosult örökös társakat a törvényes osztályrészükre. Az örökhagyót túlélő házastársat is törvényes örökrészére nézve köteles részi juttatásként kellett kielégítenie a kieső örökrész kárpótlásaként, terheként.
A családi birtokot nem forgalmi értéken, hanem ún. hozadéki értéken kellet számításba venni. A családi birtokot átvevő örökös az így kiszámított juttatást akár pénzben, akár terményben, járadék formában is kielégíthette. A járadékot ún. járadéktelek-tulajdonosként megválthatta egyszeri teljesítéssel. A családi birtok és a hozzá tartozó gazdasági felszerelés (fundus instructus) az OFB hozzájárulásával megosztási kötelezettség nélkül is átszállhatott arra az örökösre, aki az egészet átvette. Ilyenkor az átvevő nem volt köteles köteles részt fizetni a családi birtok és a felszerelés számított értéke után.
Ennek a jelentős tehermentesítési kedvezménynek a fejében a családi birtokot átvevő a birtok - hatósági engedélyhez kötött - elidegenítése esetén, 15 éven belüli elidegenítés esetére, a magasabb vételárból származó jövedelmet (mint felesleget) köteles volt megosztani örököstársaival.
A családi birtokra kiépülő közjogi jogutódlási rend egyetlen célja a polgári jogi szempontból dologösszességet képező földbirtok egyetlen rendelkező, földhasználó kézben tartását és egy birtoktagban való megőrzését szolgálta, emellett a többi örökösnek - az elszenvedett öröklési jogi sérelemért járó nem teljes értékű, - folytonos és visszatérő vagyoni szolgáltatások útján való kompenzálását célozta. A polgári jogban ennek a jogintézménynek a neve telki teherjog.
- 8/9 -
Az 1936. évi XI. törvénycikk megtiltotta a családi birtokká nyilvánítást[13] a jövőre nézve, ezzel megszűnt befejeződött a dologösszességként működő családi gazdaságok megalakítása.
A haditelekre vonatkozó öröklési szabályok szinte egybeestek a családi birtokéval. A jogutódlási rend egyetlen célja a földbirtok, mint dologösszesség egyetlen rendelkező, földhasználó kézben tartását és egy birtoktagban való megőrzését szolgálta, emellett a többi örökösnek - az elszenvedett öröklési jogi sérelemért járó nem teljes értékű - folytonos és visszatérő vagyoni szolgáltatások útján való kompenzálását célozta (telki teherjog). A haditelek tulajdonosának végintézkedési joga annyiban bővebb volt, hogy
• házasságon kívül született gyermekét a köteles részre jogosultak sérelme nélkül végintézkedési juttatással vagyonban részesíthette,
• ha nem volt sem leszármazott, sem szülő, akkor nem rokont is örökössé nevezhetett azok köréből, akik őt gondozásban, ápolásban részesítették.
A vitézi telek intézményét 1920. évi XXXVI. tv. 77. §-a emelte törvényi erőre. A vitézi telek adománybirtok, keletkezése állami adományozáson, államfői megerősítéssel tett földtulajdonosi alapításon alapult, amelyhez meghatározott közszolgálatok teljesítésének kötelezettsége társult.
A vitézi telek, mint oszthatatlan egész szállt át, egyetlen örökösre. Az örökös csak a törvényes örökösök közül csak az lehetett, aki a közszolgálati kötelezettségeket vállalt és alkalmas volt annak teljesítésére, erkölcsileg megbízható volt.
A vitézi telek tulajdona az örökhagyó más rendelkezése hiányában a fiú leszármazóra szállt át, ennek hiányában női leszármazója férjét (leendő férjét is ideértve: fiúsítás sajátos formája) végrendelettel örökössé tehette. A leány férjét ilyenkor az örökhagyó arra kötelezhette, hogy nevében viselje felesége családi nevét (akár a ma oly divatos saját neve mellett). A törvényes örökölés ezáltal az örökhagyó leánya és tulajdonos férje közös leszármazóin folytatódott. Az örökhagyó tartozásai nem terhelhették a vitézi telket, az mentes volt minden végrehajtás alól. Ha az örökhagyó leszármazó nélkül halt meg (magszakadás) a vitézi telek az államra szállt vissza a törvény erejénél fogva.
A hitbizomány spanyol feudális jogintézmény, nincs gyökere a magyar szokásjogban sem, a Habsburg ház által oktrojált jogintézmény, magyarországi bevezetésre az 1687:IX. tc. révén került sor. Először a főnemesekre, majd az 1700-as évek elején az alapítás jogát a köznemességre is kiterjesztették.
- 9/10 -
A hitbizomány alapítása királyi privilégiumlevél alapján, csak szerzeményi birtokra, a fennálló öröklési jog alóli kivételként jöhetett létre. A tulajdonos a birtokot nem idegeníthette el, legfeljebb az értékének egyharmadáig terhelhette meg, a hitbizományi bíróság hozzájárulásával. A földbirtokra alapított hitbizomány létesítésével az alapító kiemelte azt az általános, polgári jogi öröklési szabályok alól. A földekre és felszerelésre ezáltal speciális osztatlan öröklési rend épül ki, amelyet elidegenítési és terhelési tilalom biztosított.[14]
Az adományozó király adománylevélben határozta meg az adományozott vagyon öröklési sorrendjét, mely akár különös sorrend, vagy akár egyedi öröklés is lehetett, több esetben pedig az első szerző tehette meg ezeket a rendelkezéseket.
Legjellemzőbb az öröklés fiágra való korlátozása volt, és azon belül is a legidősebb fiúleszármazót helyezték privilegizált helyzetbe,[15] amíg az adott családban öröklésre képes utódok voltak. Ettől az öröklési rendtől a hitbizományi birtokosoknak tilos volt eltérni, vagy azt megváltoztatni, még abban az esetben is, ha abba mindegyik élő várományos beleegyezett volna. Minden hitbizományi birtokos az alapító intézkedése alapján lépett a bizományi vagyonba, nem a korábbi hitbizományi birtokos örököseként.
A jogutódlás mindig a földbirtok egyetlen rendelkező, földhasználó kézben tartását és egy birtoktagban való megőrzését szolgálta. A hitbizománynak csak egy birtokosa lehetett, a vagyon csak ebben az esetben maradt osztatlanul együtt. A fiú leszármazókra modellezett jogutódlási rendtől a lány leszármazók javára
• fiúleszármazók teljes kihalása esetén, és csak
• az alapító kifejezett rendelkezésére kerülhetett sor.
A főbb öröklési formák:
• primogenitura: az elsőszülött fiú öröklését jelenti, ág szerinti öröklés;[16]
• a majoratus: ún. íz öröklés; az a legidősebb férfi örököl, aki a hitbizományi birtokoshoz a leszármazás rendje alapján íz[17] szerint legközelebb állt;
• a senioratus: a legidősebb fiú leszármazó az örökös;
• ultimo genitura: a legifjabb ág, azon belül a legfiatalabb fiú örököl.
A magyar jog az 1936. évi XI. törvénycikkel már tulajdonjogot adott a földvagyon felett a hitbizomány birtokosának, de csak a részesedésre jogosultak várományi jogával terhelten.
Összegzésül fel kell hívnunk tehát a figyelmet arra, hogy a családi birtokra, a haditelekre, és a vitézi telekre, a családi hitbizományra az örökösök úgy szerezhettek tulajdonjogot, hogy abban kezdettől és folytonosan, azaz a földtulajdon megszerzésétől a tulajdonos haláláig tartóan végig benne volt a szabad rendelkezési jog visszatartása (ius deductum).
- 10/11 -
Az előbbi birtoktestek a tulajdonosi szabadságot időlegessé tevő, használati, várománnyal terhelt tulajdonjogon alapultak. A mindenkori földtulajdonos előre látja későbbi utódait, a földbirtok gazdasági és jogi egységét felszámolni, a családtagjai közül az öröklést megakadályozni nem képes időleges tulajdonos. A forgalomképesség szigorú korlátozásának nagy a gazdasági ára. A mindenkori földtulajdonos nem képes a birtokban rejlő vagyoni értéket a pótlólagos tőkebevonások: pénzhitel fedezetéül adni, így meg van fosztva attól, hogy a jövőben megtérülő, de saját erőből meg nem valósítható beruházások fedezetéül adja, mozgósítsa vagyonát. Ez nagy hátrány.
A családi birtokra a családtagok, vitézi teleknél pedig ezt meghaladóan még az állam sajátos dologi várományi joga volt beépítve. Az elidegenítés, megterhelés e váromány feltétlen érvényesülése miatt feltétlen tilalomba ütközött, és érvénytelenséget eredményezett, joghatást nem válthatott ki. Ez a váromány erősebb, és több volt, mint egy elidegenítési és terhelési tilalom, a többlet a halál esetére beálló szerzési várományosok jogai által rögzült. A tulajdonosi szabadság tehát időleges volt, inkább használati, várománnyal terhelt a tulajdonjogról beszélhetünk.
A várományi helyzetet biztosító elidegenítési és terhelési tilalom a leendő örökösök várományi jogai által
• a földbirtok gazdasági és jogi egységét,
• a gazdálkodás azonos feltételetek közötti tehermentességét,
• a mindenkori tulajdonosnak a birtok fejlesztését veszélyeztető harmadik személyeket jogosító jogainak kizárását célozta.
Az orosz uralom magával hozta a magyar jogtól idegen primitív, az ún. obscsinában gyökerező faluközösségre alapított földközösségi rendszer szocialistának nevezett különböző változatait: lényege a polgári jogi magántulajdon felszámolása volt.
Az 1945. évi VI. tv.-en[18] alapuló földreformtörvényhez miniszteri rendeleti szintű speciális, közjogi földöröklési szabály kapcsolódott. A közjogi korlátozás tárgyi hatályában a mezőgazdasági földek örökléséhez alanyi, öröklési képesség korlátozását rendelte. Az 5600/1945. (VI.7.) FM rendelet 21. §-a a földreform során juttatott földtulajdon öröklését korlátozta, azt az elidegenítési és terhelési tilalom terhe alatt, csak az örökhagyó házastársa és kötelesrészre jogosult örökösei örökölhették. A juttatott ingatlanból más törvényes örökös nem örökölhetett.
- 11/12 -
A 12770/1948. Korm. rendelet nemcsak megszüntette, de fel is számolta a kötött tulajdoni alakzatokat, így a vitézi telek, a haditelek, a családi birtok és a védett birtok különleges jogi minőségét. A hitbizományok megszüntetéséről az 1949. évi VII. törvény rendelkezett. A vitézi intézmény vagyona az államkincstárra szállt át, pénzbeli ellentételezés nélkül. A jogi jelleg megszüntetése hivatalból történt valójában, mert ha azt az érdekelt nem kérelmezte, akkor a telekkönyvi hatóság a jogi jelleg törlését hivatalból is elrendelte. A vitézi telek ingatlanokat juttatásra felhasználták. A családi birtok, haditelek juttatás céljára történő felhasználását ez a rendelet még nem írta elő.
Az 1949. évi VII. törvény a hitbizományhoz tartozó földvagyont kötöttségei alól a tulajdonjoggal együtt "felszabadította." A megbélyegzett jogintézmény megszüntetésének nem volt gyakorlati jelentősége, mert az már a földreform során megszűnt, földjuttatásra vagy állami tulajdonba került.[19]
Az 1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) hatályba lépésével egyidejűleg alakult ki az elkülönült földöröklési rendszer: kikerült a Ptk. hatálya alól, a "közjogi" földjogba ültették át. A szabályozás egyetlen célja a földmagántulajdon felszámolása és az ún. eredeti szocialista tőkefelhalmozás célzó álszövetkezet, az ún. mezőgazdasági termelőszövetkezeti földhasználat biztosítása volt. Ennek a speciális földöröklési rendszernek a jogi alapjait az 1967. évi IV. tv.,[20] az 1987. évi I. tv. adta meg a földtulajdon kötelező megváltásával, és Ak értékben mért értéktulajdonra átalakításában. A közjogi tulajdonfosztást az 1959. évi IV. tv. a Ptk. 600. § b) pontja csak alátámasztotta, amely alapján kiesett az öröklésből, aki a hagyatékot az öröklés megnyílásakor törvénynél fogva nem szerezhette meg. Erre épült rá a kényszerű földtulajdon megváltás jogintézménye, mert itt a vagyontárgy bár nem esett ki a hagyatékból, de a tulajdonjog átszállásával egyidejűleg a szövetkezet tulajdonába került.
Az 1967. évi IV. tv. és az 1987. évi I. tv. intézményesítette a földtulajdonos tulajdonjogának az örökléssel történő, kötelező megváltási árral ellentételezett kényszerű elvonását, és a földtulajdon ún. szövetkezeti részarány-földtulajdonná való átalakítását. A speciális földöröklési rendszer tartalmában tulajdonjogfosztás volt, a szövetkezeti tag halálát követően állt be. Az 1967. évi IV. tv. értelmében a kívülálló örökös földje - amennyiben nem vették fel a szövetkezetbe tagként - szövetkezeti tulajdonba került.[21] A részarány-föld-
- 12/13 -
tulajdon föld nélküli hozadéki értéktulajdon, tulajdonosi rendelkezési jogok nélkül, amely egy korlátozott szűk alanyi kör, a földhasználó szövetkezet tagjai által a törvényes öröklés szabályai szerint örökölhető maradt, de csak a törvényes öröklés szabályai szerint, a végintézkedésen alapuló öröklés kizárt volt.
Ezt a rendszert fenntartotta a földről szóló 1987. évi I. törvény is. A törvény 28. §-ának az 1989. XIX. törvény 8. §-ával bevezetett módosítása a részarányföld-tulajdon szabad öröklését még nem tette lehetővé.[22]
Az 1990. évi változások az 1987. évi I. tv.-ből kiiktatták a földmagántulajdont felszámoló elemeket. Az 1990. évi IX. törvény rendelkezett a sajátos földöröklési rendszert jelentő megváltás eltörléséről: 1990. február 14-étől hatályos módosítás a tagsági viszony megszűnése esetére is lehetővé tette a földtulajdonos tag örököse rendelkezési jogának feléledését a szövetkezeti közös használatba került földje felett.
Az 1991. évi XV. tv., majd a 1992. évi II. tv., valamint az 1993. évi II. tv. alapján egy új földmagántulajdoni rendszer kiépülése alapjait teremtették meg, ezzel visszaállt a polgári jogi földöröklési rend is.
Az 1959. évi Ptk. indokolásában megfogalmazódott azon kitétel, amely szokások erejére utal, újra életre kelhetett: a polgári jog más területeinél nagyobb jelentősege van a "hagyományokhoz való ragaszkodásnak."
Az 1959-es Ptk. hatálya alatt, ide értve az 1977-es, majd a későbbi Ptk. novellákat is, sőt, az új Ptk.-t érintően sem merült fel az igény a régi magyar agráröröklési szabályok értékelése és az új Ptk.-ba való beépítésére. Ettől függetlenül sem a termőföldről szóló, 1994. évi LV. törvény (a továbbiakban: Tft.) kodifikációja során sem, sem a törvény hatálya alatt nem merült fel jogalkotói igény sui generis földöröklési szabályok lefektetésére.
A Ptk. kodifikációjakor hatályos 1994. évi LV.tv. 4. §-a a végintézkedésen alapuló öröklésre sokkal szigorúbb alanyi, térmértéki korlátokat tartalmazott, mint a földforgalmi törvény. Az öröklésből kiesésnek az a szabálya, amely az öröklés megnyílása idejére a szerzési jog hiányában állt alátámasztotta a földtörvényi szabályt is. A földjogi öröklési rendszer számára megmaradt a Ptk. 600. § b) pontja - az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat 1769. § 1. pontjának rendelkezését átvéve - alapján kiesett az öröklésből, aki a hagyatékot az öröklés megnyílásakor törvénynél fogva nem szerezheti meg.
- 13/14 -
Az 1949. évi XX. tv. 13. §-ával az öröklés alkotmányos alapjoggá vált,[23] ezért az 1994. évi LV. tv.[24] a törvényileg védett dologi várományi joghelyzetek kiemelt védelme alapján nem kívánta korlátozni a földtulajdonjog törvényes öröklését, ezért nem terjesztette ki hatályát a földtulajdonjog törvényes öröklésére. A Tftv. viszont a halál esetére jogügylettel tett végintézkedésekre, minden végintézkedési öröklési formára: így az öröklési szerződésre, a végrendeletre, a halál esetére szóló ajándékozásra, hagyományra[25] már kiterjesztette a földtulajdon és földhasználat öröklését korlátozó rendelkezéseit. Az első látszatra hiányzó specifikus földöröklési rendszer valójában igen sokrétű volt, kiterjedt alanyi, mennyiségi öröklési tilalom és korlátozás érvényesült. Eltérően a Ptk. végintézkedésen alapuló öröklési szabályaitól 1994. és 2014. között csak magyar állampolgár, bevándorolt és menekült szerezhetett termőföldtulajdont, és ők is csak 300 ha mértékig vagy 6000 Ak értékig. A tagállami állampolgárok, mint külföldiek egészen 2004-ig kiestek az öröklésből.
Az 1994. évi LV. tv. 9. §-a[26] alapján semmis volt a jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet javára tett végintézkedésen alapuló földjuttatás, így a végrendeleti és öröklési szerződéssel történt földtulajdon juttatás, a földtulajdonjog halál esetére szóló ajándékozása, földtulajdonra irányuló hagyományrendelés is.[27] Az 1994. évi LV. tv. 9. §-a alapján semmis volt minden a külföldi természetes személy javára tett végintézkedés, de a belföldi állampolgár, a menekült, a bevándorolt személy, továbbá az önálló vállalkozó mezőgazdasági termelőként letelepedő tagállami állampolgár[28] javára tett 300 ha-os tulajdoni maximumot meghaladó végintézkedéssel tett földtulajdon juttatás is, a földtulajdonjog halál esetére szóló ajándékozása, földtulajdonra irányuló hagyományrendelés is.
- 14/15 -
Az AB 35/1994. és 819/B/2006. számú határozatában nem találta a Tftv. öröklési szabályait az örökléshez való alkotmányos jogot alkotmányellenesen[29] korlátozónak. Az Alkotmánybíróság a passzív öröklési jogot érintően a régi Alkotmány alapján alkotmányos jognak, de nem alapjognak találta. Az aktív öröklési jognál az öröklési várományok esetén állapított meg az alapjogi védelmet. Az aktív öröklési jogot, mint a vagyon szerzésére való jogot a tulajdonjog megszerzésére való joggal megegyező védelem alatt állónak találta, amely nem tartozik az Alkotmányban foglalt alapjogok közé.[30] Mivel a végintézkedéses örökös öröklési joga kizárólag jogügyleten: végintézkedésen alapszik, az alkotmányos jogát ért sérelem egybeesik a tulajdonszerzéshez való ugyancsak nem alapjog sérelmével.
A 2013. évi CXXII. tv. (Fftv.) a felületes szemlélő számára nem tartalmaz földöröklési szabályt. Ez tévedés, az Fftv. - akárcsak a korábbi Tftv. - sokrétű és bonyolult, közvetett földtulajdon és földhasználati jog öröklési szabályt tartalmaz. Nem tartalmaz üzem/gazdaságöröklési rendet. A sajátos földöröklési rendszer elvi alapelemei közé kell sorolnunk, az Fftv.-nek a végintézkedésekre is kiterjedő kiterjedt földszerzési korlátozási, tilalmi és feltétel rendszerét.
A földforgalmi törvényben eltérő közjogi öröklési rendszer érvényesül a mező-erdőgazdasági hasznosítású földek öröklése kapcsán:
• más szabályok vonatkoznak egyfelől a földtulajdonjog és haszonélvezeti jog, másfelől a földhasználati jogok öröklésére,
• más szabályok vonatkoznak az emberek, illetőleg a jogi személyek földtulajdonjog és haszonélvezeti jog, öröklésére,
• más szabályok vonatkoznak a törvényes, illetőleg a végintézkedésen alapuló öröklésre,
• más szabályok vonatkoznak egyfelől a törvényes örökölésre is jogosult, másfelől a törvényes öröklésre nem jogosult emberek végrendeleti öröklésére,
• más szabályok vonatkoznak külföldi, illetőleg a tagállami polgárok a végrendeleten kívüli végintézkedési formákra.
Az Fftv. 34. §-a végintézkedésen alapuló öröklésben a közjogi korlátozás záró szabályait adja meg. Mivel a törvény - dogmatikai értelemben helyesen - a végintézkedésen alapuló öröklésre jogügyleti szerzésként tekint, ezért arra az élők közötti szerződéses forgalom
- 15/16 -
szabályait terjeszti ki: "A föld tulajdonjogának végintézkedéssel történő megszerzésének jóváhagyására irányuló eljárásban az eladó alatt az örökhagyót, a vevő alatt az örököst kell érteni." Ennek a Ptk.-val is összhangban lévő megoldásnak az alapja a passzív öröklési jog értelmezése.
A passzív öröklési jog relatív korlátozása a végintézkedés különböző formáinak semmisségét szabályozza, de nem az írásba foglalásuk, hanem az öröklés beállta időpontjára. Ez a Ptk.-val feszültségviszonyban álló szabály nem akadályozza meg a szerzőképes örökös öröklését, a kötelesrészre jogosult, hagyományos, halálesetére ajándékozott földtulajdonszerzését, mert mindegyikük függő jogi helyzetben van, és az öröklés beálltáig szerzőképesekké válhatnak. Arra azonban figyelmezteti őket, hogy a potenciális jogutódok
• személyének jogállása,
• már meglévő földtulajdona mennyisége,
• a földszerzéshez kötődő kötelezettségvállalásai,
• a földszerzést akadályozó korábbi magatartása
alapján a jogutódlás bekövetkeztekor a végintézkedéskor meglévő szerzési akadály korlátozza, vagy kizárja majd szerzési képességüket.
Az Fftv. szerinti korlátozási rendszer tehát nem abszolút, mert a jogutódként nevezettek könnyen kiküszöbölhetik az érvénytelenségi okok nagyrészét, így
• személyükben: nem közeli hozzátartozóként földművesként nyilvántartásba vetetik magukat az öröklés joghatálya beálltáig,
• a túl nagy földtulajdont, földbirtokot csökkenti a birtokmaximumig az öröklés hatálya beálltáig,
• a hagyatéki eljárásban nyilatkoznak az Fftv. 13-15. §-a szerinti kötelezettségekről,
• kiegyenlítik a korábbi földhasználatból adódó és jogerősen megállapított kötelmi tartozásukat, amely egyébként is polgári jogi, törvényes kötelezettsége volna,
• megszüntetik a jogellenes földhasználati módot.
Mindezek egyébként közjogi, törvényes kötelezettségeken alapulnak, és a passzív öröklési jog közérdekű korlátozását jelentik. Mindezekre a legvégső határidő nem a mezőgazdasági igazgatási szerv (MISZ) előtti eljárás időpontja, annak ellenére sem, hogy a MISZ ekkor, és erre az időpontra beállóan vizsgálja jogutódonként a földszerzési feltételeket.
A MISZ a végintézkedés érvénytelenségéről, hatálytalanságról stb. nem adhat ki hatósági nyilatkozatot, nem a jogügyletet inkorporáló okirat kiállítása időpontjára, nem a MISZ felülvizsgálat, nem a hagyatéki eljárás időpontjára, hanem az örökhagyó halálának időpontjára vonatkozóan adhat a jogutód földszerzési képességére joghatályos megállapítást.
Az örökhagyó haláláig fenn álló függő jogi helyzet ideje alatt a jogutódok számára adott a megfelelő idő a szubjektív, személyben fenn álló érvénytelenségi okok kiküszöbölésére. Mindössze egy - objektív - szerzési tilalmat eredményező törvényi tételt nem tud a jogutódként nevezett aktív jogkövető magatartással feloldani: az örökhagyó halála időpontjában beálló öt éven belüli földvédelmi bírság tényét, mint szerzési akadályt. Ezt az élők közötti szerzés esetén újabb, megfelelő időpontban való hatósági engedélyezési kérelem-
- 16/17 -
mel fel lehet oldani, az örökhagyó halála viszont megismételhetetlenné teszi az újabb időben halasztott későbbi szerzést.
Az új Ptk. megalkotásakor felállított hipotézis az volt, hogy a szerzőképesség hiányát felesleges kiesési okként megfogalmazni, mert a tulajdonszerzési korlátozás a szocializmusra volt jellemző, tehát a szerzőképesség hiányára már nem kell tekintettel lenni. Az akkor hatályos földtörvény alapján is meggyőződhettek volna ennek nyilvánvaló ellenkezőjéről.
Az öröklési jogban az a tapasztalat, hogy az öröklési jog a magánjog állandóságot mutató része időnként részben teljesül.[31] Az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat 1769. § 1. pontja akként rendelkezett, hogy nem örökölhet és kiesik az őt különben megillető öröklésből aki ... az öröklés tárgya tekintetében jogok szerzésére a törvény szerint képtelen. Ez a szabály az öröklésből történő kiesési helyzetként bekerült a régi Ptk.-ba is. Az új Ptk.-ba nem került be, pedig azt az alkotmánybírósági joggyakorlat sem támasztotta alá.
Van mód ma is arra, hogy az Fftv. rendelkezései és a Ptk. öröklési jogi szabályai összhangba hozhatók legyenek. Pl. a Ptk.-nak az öröklésből való kiesés majd százéves szabályának az új Ptk.-ba való visszaemelésével, és a Fétv. 8. §-ának az Fftv. 34. §.-val való összhangja megteremtésével feloldható az AB által is felismert probléma. A megfelelő anyagi jogi szabály hiányában a hagyatéki eljárásról szóló törvény (Hetv.) 71. §-ának (6) bekezdéssel történt kiegészítése eljárásjogi oldalról kényszerült rendezni ezt a feszültségviszonyt akként, hogy a kényszerű közjogi szabály jogi hatályát beépítette a hagyatéki eljárásba. Ideje tehát anyagi jogi oldalról is lezárni ezt a feszültségviszonyt.[32]
- 17/18 -
Az Fftv.[33] hatályba lépése után - meglepő módon - a sok földtulajdonostól földet haszonbérlő nagybirtokos réteg emelt szót az elkülönült földöröklés után. Ennek oka a közös tulajdonú földek használata körében fennálló társtulajdonosi konfliktusok, a kisebb földtulajdonnal való felhagyás tömegessé válása, és az abból adódó földhasználati jogalapítási bizonytalanságokban rejlik. Az elkülönült öröklési rend a kötött agrártulajdoni alakzatok esetében érvényesül, amelyek ma nincsenek a magyar jogban.[34]
Nyugat-Európában kötött birtokalakzatoknál jelenik meg kötött öröklési rend, amely a "Selbstbewirtschafter"[35] jogállású Landwirt privilegizált helyzetét szabályozza az öröklésben is. Ez azonban nem föld, hanem mezőgazdasági üzemöröklési rendszer, a fundus cum instrumento egységének megőrzését szolgálja.[36] Ez a germán jogi tér Höferecht jogintézménye. Nincs univerzális földöröklési jog, de még agráröröklési jog sem. A német jogi térben kialakított Hofrecht,[37] mint kötött tulajdoni alakzatok öröklését a tartományi szintű Höfeordnung-ok öröklési része szabályozza. A Hofrecht központi kérdése az egy birtok egy üzemtulajdonos/vezető (gazda) megfeleltetése.[38] Ez hat ki az élők közötti, illetőleg a halál esetére való rendelkezések közjogi korlátozások rendszerére. Örök-
- 18/19 -
lési jogi szempontból a "Ki vegye át a mezőgazdasági üzemet" a releváns kérdés. Nincs földkérdés. Ennek az elvnek a mellékszála milyen kompenzációt kell biztosítani a többi örökösnek, akik a gazdaság tulajdonából, vagy annak vezetéséből nem fognak részesülni.[39]
Az üzemekre is a kötött tulajdoni alakzatok esetén van egyedi öröklési rend, a jogi személyekre már ilyen sincs, mert nincs rá szükség az üzem egysége fenntartásához. A különböző családi gazdaságok, sajátos vállalkozásként jelennek meg, de a jogi személyiség megszerzésével üzem helyett a cég jogi fogalma kerül a szabályozás homlokterébe.
Az olasz és a francia jog a vállalkozás egységére épít,[40] a jogirodalom ebben a fogalmi rendszerben gondolkodik.[41] Az olasz kötött birtokok öröklése részben szokásjogon alapuló öröklési rend. Lényege ennek is a gazdaság tulajdonjogát egyetlen örököshöz rendelő (maso chiuso) szabálya: a hagyatékot egyetlen örökös magához válthatja hozamértéken, sőt haszonbérletként akár egyoldalú jognyilatkozatával is használatba veheti az az örökös, ha mezőgazdasági tevékenységet végez, és vállalja a gazdaság működtetését.
A francia öröklési jog a mezőgazdasági üzem egységére fókuszált. A mezőgazdasági üzemet a bíróság annak az örökösnek, illetve a túlélő házastársnak utalhatja ki, aki az örökhagyó életében már részt vett ott a gazdálkodásában. A megoldást megkönnyíti, hogy a hagyaték átszállása nem ipso iure az örökhagyó halálával történik, hanem külön aktus, a kiutalás rendszere szükséges hozzá. Alanyi oldalon tehát olyan örökös állhat, aki vállalja az üzem továbbvitelét, vagy aki 6 hónapon belül bérbe adja azt más működtető örökösnek, illetve az örökösök által alapított vállalkozásnak vagy művelési közösségnek is.[42] A haszonbérlet jogintézményénél is ismeretes az öröklés, melyre a bérlő olyan örökösei tarthatnak igényt, akik korábban is részt vettek a mezőgazdasági üzem működésében.
- 19/20 -
A dán jogban[43] a mezőgazdasági üzem egy ingatlan-jószágtestként bejegyzésre kerül. A dán agráröröklési jog[44] is értelemszerűen a mezőgazdasági üzem, mint birtoktest[45] öröklésére terjed ki földbirtokok elaprózódásának megakadályozása, illetve a gazdaságok racionális méretben történő megtartását célozza meg azzal, hogy a birtokmaximumra vonatkozó szabályok itt is érvényesülnek.
Az öröklési jognak van nemzetközi magánjogi és uniós közjogi kerete és metszete is. A nemzetközi elemet tartalmazó öröklésben egyfelől a jogalkalmazói, másfelől örökösi oldalról merülnek fel szabályozást generáló feszültségpontok.
A nemzeti jogrendszerek közötti különbségek alapvetőek a hagyaték egységének, illetve a hagyaték feldarabolásának mentén. A mező-erdőgazdasági hasznosítású föld ebben a kettőségben egyszerre van jelen, mezőgazdasági üzemként már inkább a hagyatéki alvagyon megteremtése felé mozdul el, jogválasztási oldalról a szabályként a lex rei sitae elve érvényesült.[46]
Az államhatáron átnyúló öröklési ügyekben az alkalmazandó jogból fakadó nehézségek kiküszöbölésére az uniós közjogi keretet az Európai Parlament és a Tanács 650/2012 rendelete adta meg.[47] A rendeletet 2015. augusztus 17. napját követően elhunyt örök-
- 20/21 -
hagyó hagyatékára kell alkalmazni. A rendelet nem lépett az egyes tagállamok Ptk.-i öröklési jogszabályai helyébe. Az öröklés rendjét, így mindenekelőtt azt, hogy kik és milyen arányban örökölnek az örökhagyó után, milyen formai szabályok betartásával, és milyen módon továbbra is tagállamok nemzeti joga szabályozza.[48]
Az öröklési rendelet általános szabály szerint az örökhagyónak a halálakor fenn álló szokásos tartózkodási helye határozza meg, hogy mely állam jogát kell alkalmazni a hagyaték egészére. A magyar bírói joggyakorlatban is teret nyert, a magyar földjogban: Tftv. és az Fftv. rendszerében ismert életvitelszerűen helyben lakó fogalmára kísértetiesen hasonlító és alapvetően vitatott szabály gyökeret vert az uniós öröklési jogban is. Itt az örökhagyó halálakor szokásos tartózkodási helye az a hely, ahol az örökhagyó életvitelének súlypontja, középpontja volt a halálát közvetlenül megelőzően. Ennek megállapítása gondos és körültekintő mérlegelést igényel, így az örökhagyónak az elhalálozása időpontjában fennálló életkörülményeinek, különösen az örökhagyónak az érintett államban való ott-tartózkodása időtartamának és gyakoriságának, valamint annak indokainak értékelését. Szokásos tartózkodási helynek csakis az a hely tekinthető, amely szoros és tartós kapcsolatot jelentett az örökhagyó és az érintett állam között.
A témánk szempontjából még fontosabb, hogy a rendelet mind az alkalmazandó jog, mind pedig a joghatóság szabályozása tekintetében az örökhagyónak a teljes vagyonát egységként kezeli. Mind az alkalmazandó jog, mind a joghatóság megállapításánál főszabályként lényegtelen a mező-erdőgazdasági hasznosítású föld fekvési helye. Az öröklési rendelet mellett azonban van különös, igen közvetett, a mezőgazdasági termelőt érintő uniós öröklési rendelet is, éppen az agrárjogban.
A Parlament és a Tanács 1307/2013/EU rendelete[49] is a mezőgazdasági termelői támogatási jogok forgalmának szabályozása miatt kényszerült öröklési jogi helyzetek definiálására, és szabályozására.[50] Az új rendelet - a 1782/2003/EK rendelet 33. cikkének b/ pontjával egyezően - úgy rendelkezik, hogy a mezőgazdasági termelő akkor jogosult az egységes támogatási rendszer igénybevételére, ha "a mezőgazdasági üzemhez vagy annak
- 21/22 -
egy részéhez tényleges vagy várható örökség[51] címén jutott olyan mezőgazdasági termelőtől, aki megfelelt az a) pontban említett feltételeknek, vagy a nemzeti tartalék terhére vagy átruházás címén szerzett támogatási jogosultságot.
Eltérően az élők közötti forgalmazástól[52] a 1307/2013 rendelet 34. cikk (21) bekezdése szerint a mezőgazdasági termelői támogatási jogosultságok tényleges vagy várható öröklés címén nemcsak az ugyanazon tagállamban letelepedett, és közvetlen kifizetésre jogosult mezőgazdasági termelők javára szállhat át.[53]
A mezőgazdasági termelői támogatási jogosultságok tényleges vagy várható öröklés címén történő átszállása esetén nincs, tagállami termelőre szabott korlátozás. Ez a felmentő szabály azonban csak a jog megszerzésére terjed ki, de nem éri el az aktiválás szintjét. Az öröklés jogcímén szabadon megszerzett mezőgazdasági termelői támogatási jogosultság csak abban a régióban aktiválható, ahol az kiosztásra került.
A rendelet önellentmondó szabályával egy szép absztrakt kivételt nyújt az örökös javára az országhatárokat átlépő öröklési helyzetben, majd az elemi ésszerűséghez visszatérve kiüresíti azt rögvest, amikor kimondja, hogy a megörökölt támogatási jog csak abban a tagállamban használható fel: aktiválható támogatásra, ruházható át, adható bérbe stb... ahol az adott támogatási jogosultság megállapításra került.
A magyar földjogi jogszabályok, mindenekelőtt két speciális törvény a 2013. évi CXXII. tv. (Fftv.) és a 2013. évi CCXII. tv. (Fétv.)[54] elsőbbségi alkalmazását alapozza meg az európai öröklési rendelet 30. cikkével összhangban a 2017. évi XXVIII. törvény 13. § (1) bekezdése.[55] A különös szabály alapján a hagyaték feldarabolásának elve is érvényesülhet. Ennek feltétele, hogy az adott ingatlan, más vagyon fekvése szerinti állam joga olyan különös szabályokat tartalmaz, amelyek gazdasági, családi vagy társadalmi megfontolások miatt e vagyontárgyak öröklésével kapcsolatos vagy arra kiható korlátozásokat állapítanak meg. Ebben az esetben a tagállami különös szabályokat alkalmazni kell az öröklésre, ha a tagállam joga szerint az említett szabályokat az öröklésre alkalmazandó jogra való tekintet nélkül alkalmazni kell.[56] Ilyen szabályt tartalmaz az Fftv. 1. § (1) bekezdése.
- 22/23 -
Az Fftv. 6. § (2) bekezdése szerint a földforgalmi törvény hatálya a mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld[57] tulajdonjogának bármilyen jogcímen, illetve módon történő megszerzésére kiterjed, ide nem értve a törvényes örökléssel, a kisajátítással és a kárpótlási célú árverés útján történő tulajdonszerzést. Az Fftv. 2. § (1) bekezdése szerint az Fftv. hatálya kiterjed az ország területén fekvő valamennyi földre.
A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló, 2013. évi CXXII. törvény (Fftv.)-ben sikertelen kísérlet történt a mezőgazdasági földekre vonatkozó sajátos öröklési rend jogszabályba foglalása.[58] Az új földforgalmi törvényből kormányzati jogpolitikai döntés alapján maradt ki a mező-erdőgazdasági hasznosítású földekre vonatkozó sajátos földöröklési rend jogszabályba foglalása.[59]
A magyar jogban speciális földöröklési rendszernek inkább kötött tulajdoni alakzatoknál lehet helye. Van és kell, hogy helye legyen az agrárüzem,[60] és az azokhoz tartozó földek speciális öröklési rendjének, mert itt találhatók meg az elkülönülő szabályozás jogilag jelentős tényei. Az ilyenek öröklési rendje különleges, mindig csak egy örökös veheti át a mezőgazdasági üzemet, az ahhoz tartozó földdel. Ezt a szabályozást földöröklési szabályozásnak vélni félreértés.
A sajátos agráröröklési rendszer kialakításáról akár külön törvény is rendelkezhet, példának okáért az egyes gazdaságok, üzemek öröklésének szabályozását kezelő üzemtörvény keretein belül. Az biztos, hogy aktív földbirtok-politikával elő kell segíteni az életképes kis- és középüzemek létrejöttét. Ehhez kiegyensúlyozott földtulajdoni és földhasználati szerkezet kialakítása, az indokolatlan földkoncentráció elkerülése elengedhetetlen. ■
JEGYZETEK
[1] Teleszky István: Öröklési jog (1882), 6. Az öröklési jogról szóló törvényjavaslat a képviselőház igazságügyi bizottsága által megállapított szövegben (1889);Vékás Lajos-Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz, Wolters Kluwer Kft., Budapest, 2014. 2430.; Orosz Árpád: Öröklési szerződés, In: Petrik Ferenc (főszerk.), Wellmann György (szerk.): Polgári jog - Bevezető és Záró Rendelkezések, Az ember mint jogalany, Öröklési jog, 2. átdolgozott, bővített kiadás, hvg-orac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2014. 264. Szalma József: A kötelesrész, a végintézkedési szabadság és az öröklési szerződések az európai és a magyar magánjogban, In: Jogtudományi Közlöny 2016/7-8. 377-382.
[2] Az úrbéri rendezéskor legalább 3, de esetenként 12-15 dűlőben kapták földjeiket a volt jobbágyok. Ez a szétszórtság 8-36 kh (4,6-20,6 ha) nagyságú ingatlanokat eredményezett. Örökösödéssel, vásárlással, eladásokkal további elaprózódások következtek be és ugyanezt idézték elő a földbirtok helyesebb megosztását célzó 1920. évi XXXVI. tc., az 1936. évi XXVII. tc.-ek. is, végrehajtásuk során. Ehhez képest az ún. szocialista háztáji gazdaság igen szűkmarkú juttatás volt.
[3] 1836: IV. t.-c. 9. §, 1836: V. t.-c. 4. §
[4] 1840: VI. t.-c. 4. § "a jobbágyok minden ingó és ingatlan szerzeményeiről megszorítás nélkül szabadon rendelkezhetnek."
[5] Sebess: i.m. 115.o.
[6] Pólay Elemér: Kísérlet a magyar öröklési jog önálló kodifikációjára a XIX. század végén. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae, Acta Juridica et Politica, 1974/XXI, 3. o.
[7] Sebess: i.m. 290. o.
[8] A tc. a törvényes öröklés mellett a végintézkedésen alapuló öröklést szabályozta.
[9] Szladits Károly: Dologi jog; Bp.1932. Grill Károly Könyvkiadó V. 54.o.
[10] Az 1920. évi XXXI. tv. végrehajtására lásd a 10319/1922. M.E. számú rendeletet. Kolosváry akadémiai székfoglalója, Szegeden 1923-ban a tulajdoni alakzatok témakörében született meg. Neue Entwicklungstendenzen des ungarischen Immobiliarsachenrechts. Dévai M. a Magyar Jogászegyleti Értekezések XXXIV: 270. számában elemzi őket.
[11] homestead: családi tűzhely biztosítása
[12] 2013. évi CXXII. tv. 5. § 4. pont: "családi gazdaság: a mezőgazdasági igazgatási szervnél családi gazdaságként nyilvántartásba vett mezőgazdasági üzem;"
[13] 1936. évi XI. törvénycikk a családi hitbizományról és a hitbizományi kisbirtokról.
[14] A legnagyobb hitbizományt 1685-ben herceg Eszterházy Pál alapította (402820 hold), a legkisebbet gróf Zichy Henrik 1878-ben (745 hold).
[15] Sebess Dénes: Magyar agrár-evolúciók 1902-1932, Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1933, 122.o
[16] Az alapító fiú utódai lemenői ágakra oszlanak, a fiú és annak fiú leszármazói alkotják az első ágat. Amíg ebben az ágban fiú utódok vannak, addig nincs továbblépés a második ágra: az alapító második fiának az ágára.
[17] Minden nemzés egy ízt alkot, az örökhagyó fiai első ízűek, az unokái másod ízűek. Erre épül az ún. ízöröklés rendje.
[18] A 600/1945. miniszterelnöki rendeletet az 1945:VI. törvénycikk emelte törvényerőre.
[19] A földbirtokreform végrehajtásával kapcsolatban ki kell emelnünk a 22140/1948. FM rendeletet, amely a földreform végrehajtásával kapcsolatos kártérítési perek visszautasítására kötelezte a bíróságot. Kivétel legfeljebb büntető bíróság által jogerősen megállapított bűncselekmény volt.
[20] Az 1967. évi IV. törvény és az 1987. évi I.tv. a termelőszövetkezet használatában lévő földre állapított meg speciális öröklési szabályokat, ezek szerint ezeket a földeket kívülálló is örökölhette, de az ingatlan megváltás fejében a termelőszövetkezet tulajdonába került. A törvény kimondta még, hogy ha termelőszövetkezeti tag az örökös, de a föld nincs termelőszövetkezeti használatban, akkor a föld állami tulajdonba került megváltás fejében.
[21] 1967.: IV. tv. 4. § b.) pont; 1987.: I. tv. 30. § c.) pont; 31. § (2) bekezdés. Az 1967.: IV. tv. 4. § és 5. §-a a folyamatos megváltás eseteiről rendelkezett. A megváltás címén a termelőszövetkezet tulajdonába került az a termelőszövetkezeti használatban levő föld amelyet a törvény hatályba lépése után kívülálló örökölt, amennyiben az örököst - Minisztertanácsi Rendeletben - meghatározott 3 hónapos határidőn belül nem vették fel a termelőszövetkezetbe tagként.
[22] Az 1989.: XIX. és 1990.: XXXVIII. tv.-el módosított 28. §-a, a megváltásról szóló 30-33. §-ok.
[23] Az Alkotmányt módosító 1990. évi XL. törvény 7. §-a határozta meg az Alkotmány 12. és 13. §-ának szövegét. A 12. § (2) bekezdésének és a 13. §-nak az új rendelkezésére vonatkozóan a törvényjavaslat indokolása azt jegyzi meg, hogy régóta fennálló hiányt pótol az alkotmánymódosítás a tulajdonhoz való jog deklarálásával. Az Alkotmánybíróság gyakorlata a tulajdonjogot alapjognak tekinti [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22, 25.]. Az Alkotmány alapján fennálló tulajdonvédelem köre nem azonos a polgári jogi tulajdonvédelmével, annál tágabb, kiterjed a vagyoni jogosítványokra is [17/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 104, 108.].
[24] 1994. évi LV. tv. 4. § (1) E fejezet alkalmazása szempontjából tulajdonszerzésnek kell tekinteni a termőföld tulajdonjogának bármilyen jogcímen (szerzésmódon) történő megszerzését, kivéve a törvényes örökléssel, az elbirtoklással, ráépítéssel, kisajátítással és a kárpótlási célú árverés során történő tulajdonszerzést.
[25] A Tft. II. Fejezete rendelkezik pontosan a termőföld tulajdonának megszerzéséről. Ennek megfelelően tulajdonszerzésnek minősít minden, a termőföld tulajdonjogának bármilyen jogcímen történő megszerzését, beleértve a részaránytulajdont is. Mivel pozitív definíció nem születik a tulajdonszerzésre, így a fogalom alól a Tft. kivételeket támaszt, ilyen a ráépítés, kisajátítás, elbirtoklás, a kárpótlási árverés és a törvényes öröklés is
[26] 1994. évi LV. tv. (Tftv.) 9. § (1) A tulajdonszerzési korlátozásba ütköző szerződés semmis. (2) Termőföld tulajdonjogára vonatkozó szerződés vagy szerződési kikötés semmisségének megállapítása iránt az ügyész pert indíthat.
[27] A jogi személyek vonatkozásában szinte teljes tulajdonszerzési korlát érvényesült, kivéve a Magyar Állam, az önkormányzat, a közalapítvány általános, az egyházi jogi személy, jelzáloghitelintézet szűkített tulajdonjogszerzését. A jogi személy vagy jogi személyiség nélküli más szervezet, amely társasági formaváltással, szétválással vagy egyesüléssel jött létre, jogelődjének termőföld tulajdonát megszerezhette.
[28] Tft. 8/A. §
[29] 35/1994. (VI.24.) számú AB határozat szerint a korlátozások okai magában a földtulajdon sajátos gazdasági jellemzőiben keresendők: "a föld ugyanis mint természeti tárgy korlátozott mértékben áll rendelkezésre és nem szaporítható, mással nem helyettesíthető. (...) Az állami beavatkozással alapjog korlátozása nem valósul meg, tekintve hogy sem a tulajdonszerzés szabadsága sem a szerződési szabadság nem minősül alapjognak. Az Alkotmánybíróság 17/2015. (VI. 5.) AB határozatában rámutatott, a sarkalatos szabályozás elsődleges célja a szabályozás stabilitásának elősegítése és a hosszú távú kiszámíthatóság biztosítása.
[30] Az Alaptörvény P) cikk (2) bekezdése pedig igen nagyfokú szabadságot biztosított az Országgyűlésnek a szabályozás módszerét illetően.
[31] A Közjegyzői Kamara példának okért folyamatosan jelezte ezt a törést a Ptk. kodifikáció során, majd a Ptk. hatálybalépése után az Igazságügyi Minisztérium által szervezett, a Ptk. szükséges módosítását vizsgáló munkacsoport ülésein is. A szerzőképtelenséghez kapcsolt öröklésből kiesési szabály átvételét az új Ptk.-ba is, éppen az akkor hatályos termőföldtörvény szerinti szerzési korlátozásokat hozva példának. A javaslat lényege az volt, hogy a végintézkedési öröklésre is kiterjesztett közjogi földszerzési korlátozások miatt kézenfekvő megoldás e kiesési ok - ismételt beépítése a Ptk.-ba.
[32] Ha a mezőgazdasági igazgatási szerv a föld tulajdonjogának végintézkedéssel történő megszerzése jóváhagyására vonatkozó hatósági bizonyítvány kiadását megtagadja, akkor a közjegyző a végrendelet e rendelkezését semmisnek tekinti.
[33] Dr. Olajos István: Entscheidung des Verfassungsgerichts über die Rolle, die Entscheidung und Begründenheit der Stellungsnahmen der örtlichen Grundverkehrs Komissionen; Die Rolle der Laienorgane in der Regelung des Grundverkehrs in: Agrar-und Umweltrecht. August 2017. 47. Jahrgang; 2017.284-291. ISSN 840-848.
[34] Kalss, Susanne - Probst, Stephan: Familienunternehmen, Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung, Wien, 2013. 714; 118 Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch (a továbbiakban: ABGB) 1217. §
119 Apathy, Peter: Erbrecht, In: Riedler (szerk.): Zivilrecht VII, 5. átdolgozott kiadás, LexisNexis Verlag, Wien, 2015. 127.
Welser, Rudolf: Grundriss des bürgerlichen Rechts Band II: Schuldrecht Allgemeiner Teil, Schuldrecht Besonderer Teil, Erbrecht, 13. átdolgozott kiadás utánnyomása, Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung, Wien, 2007. 522.
[35] Az ún. Selbstbewirtschafter a tulajdonában és használatában álló földeken a hozzá tartozó gépekkel, berendezési tárgyakkal, az ún. felszereléssel (fundus cum instrumento) saját maga (családtagjaival) gazdálkodik. Ez nem föld, hanem üzemöröklés.
[36] §§. 12-17. Zweiter Abschnitt. Gesetz über MAssnahmen zur Verbesserung und zur Sicherung land- und forstwirschaftlichen Betriebe GrdstVG vom 28. Juli 1961. Die Vererbung landwirtschaftlicher Betriebe im Recht Frankreichs und der Benelux-Länder. In: Jahrbuch des Agrarrechts Bd. III. Herausgegeben für das Institut für Landwirtschaftsrecht von Volkmar Götz und Wolfgang Winkler. Köln (usw.): Heymanns Verlag 2000, S. 75-271. Das Grundstücksverkehrsrecht in Deutschland und Frankreich. - Zwei unterschiedliche Modelle einer Kontrolle des landwirtschaftlichen Grundstücksverkehrs. In: Agrarrecht im Lichte des öffentlichen Rechts. Festschrift für Gottfried Holzer zum 60. Geburtstag. Graz: NWV - Neuer Wissenschaftlicher Verlag 2007, S. 249-260.
Gesetz vom 29. Maerz 1976. "Höfeordnung als partieless Bundesrecht in Nortdwesdeutschen Höfeordnung I kiterjed még Hamburg, Niedersachsen, Nordrhein-Westfalen, Schleswig-Holstein". Svájcban: Bundesgesetz über das bäuerliche Bodenrecht /BGBB/) 9. §.
[37] Pl. NRW, Niedersachsen, Schleswig-Holstein und Hamburg: die nordwestdeutsche HöfeO.; Bremen: Bremische HöfeG. Hessen: die hessische Landgüterverordnung. Rheinland-Pfalz: Landesgesetz über die HöfeO. Baden-Württemberg: Hofgüterverordnung; Württembergische Gesetz über das Anerbenrecht. A többi államban a BGB és a Grundstücksverkehrsgesetz (GrdStVG) A német jogcsaládhoz tartozás okán említhető a földöröklés tekintetében a svájci Polgári Törvénykönyv (ZGB) is.
[38] BGBB 17. §
[39] A Hof, mint jogilag kötött tulajdoni alakzat,a mezőgazdasági üzem öröklésében pl. német jogi tér megoldása az ún. Erbteilung, ahol a többi örököstárs hozamértéken (Übernahmswert), a jószágok és eszközök tekintetében használati értéken, a nem mezőgazdasági melléküzemek tekintetében pedig forgalmi értéken történő kielégítése.
[40] E. Rogmanolli: L' entreprise d'agricole et ses elements constitutifs petit entrepeneur; Droits des affarires Marche Commun Tom. VIII. Agriculture et Almentation, Italie, 1980. Edition Jupiter. II. rész 1-3. pontok;
[41] 1980. évi július 4-i; 1984. évi augusztus 1-jei törvény; Süveges Márta: A haszonbérlet gazdasági és jogi kérdései Franciaországban. Budapest, Kézirat
[42] (Groupement Foncier Agricole - GFA). Ez utóbbi nem maga gazdálkodik, hanem műveltet. GFA: https://fr.wikipedia.org/wiki/Groupement_foncier_agricole, letöltve: 2015.06.06
[43] A mezőgazdasági tulajdonról a többször módosított 1967. évi 114. sz. törvény (Lov om landbrugsejendome), lásd erre: C-370/05. sz. Anklagemyndigheden kontra Uwe Kay Festersen ügy indokolását. C-370/05. sz. EU bírósági (harmadik tanácsi) ítélet; Wolfgang Winckler: Grundstücksverkehrrecht im westlichen Europa. In Publicationes Universitatis Miskociensis, Sectio Juridiza et Politica XIV. 1997.
[44] Dán Mezőgazdasági törvény 2010.616.tv. 1. §; https://naturerhverv.dk/fileadmin/user_upload/NaturErhverv/Filer/Landbrug/Arealer_ejendomme/Landbrugsloven/Erhvervelse_af_landbrugsejendomme/Publikationer/Landbrugsloven-lovbog-2010.pdf, letöltve: 2015.07.10./ Az örökös az örökhagyó halálával ipso iure jogot szerez a hagyatékon, így ha nincs végrendelet vagy öröklési szerződés, akkor a közjegyző a hagyatékot osztatlan egységben adja át az örökösöknek, akik közösen üzemeltetik vagy haszonbérbe adják a földet. Ha pedig van olyan örökös, aki a föld megművelését maga vállalja, akkor a törvény lehetőséget ad arra, hogy a bíróságtól kérje, hogy a földet neki adják át tulajdonába, míg a többiek pénzbeli megváltásra tarthatnak igényt. A pénzbeli megváltás a hagyaték tárgyát képező termőföldterületek esetében ún. hozamértéket számítanak, ami általában a forgalmi érték 60%-ánál nem magasabb. Az állam szerzi meg földet, ha nincs olyan örökös, aki hajlandó üzemeltetni. Speciális személy jellegéből kifolyólag ugyan gazdálkodást nem folytathat, de továbbértékesítheti azt olyan személy részére, aki ennek megfelel. Így alapvetően két ügylet jön létre; egyrészt az állam és az örökös között a hagyatéki termőföld pénzbeli megváltása iránt, másrészt pedig az állam és a gazdálkodásra alkalmas és arra hajlandó személlyel kötött adásvételi szerződés. Az új mezőgazdasági törvény is külön említést tesz az öröklésről.
[45] Az élők közötti forgalom is erre vonatkozik valójában. Így értendő az a kötelezettség is, hogy vevő új tulajdonosnak a farmra kell költöznie és ott kell laknia. A mit sem sejtő magyar fordító ezt a földre költözéssel azonosította.
[46] 1959. évi IV. tv. és a 2013. évi V. tv. VII. könyv singuláris öröklésre vonatkozó szabályait:
[47] Az európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU RENDELETE (2012. július 4.), az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről. Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2012. 07. 27. L 201/107. szám. A Bizottság 1329/2014/EU rendelet határozza meg az e rendelethez - különösen az európai öröklési bizonyítványhoz - csatolandó formanyomtatványokat. Az Európai Uniónak csak 25 tagállamára terjed ki az Európai Öröklési Rendelet. A rendelet három tagállamra - az Egyesült Királyságra (Nagy-Britannia és Észak-Írország), továbbá Írországra és Dániára - nem terjed ki. Ezt a három uniós tagállamot a rendelet alkalmazása során úgy kell tekinteni, mintha Unión kívüli, harmadik államok lennének.
[48] A rendelet nem alkalmazandó a polgári jog örökléstől eltérő területeire, például a házassági vagyonjogra, az ajándékozásra.
[49] 2013. december 17-i, a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról szól.
[50] Az új rendelet egyáltalán nem változtatott az 1782/2003/EK rendelet ide vonatkozó szabályain. Parlament és a Tanács új, 1307/2013/EU rendelete (4. cikk.) 1. § n) pontja alapján a földterület átruházása alatt érti a földterület, illetve támogatási jogosultságok tényleges vagy várható öröklését is.
[51] Az "öröklés" és a "várható öröklés" közösségi jogfogalma a tagállami jogforrást jelenti, mert annak elsőbbségét kifejezetten elismeri az uniós jog. Ezért tagállami hatáskörbe tartozik az öröklési normák meghatározása.
[52] A támogatási jogosultság eladás esetén a földterülettel együtt vagy anélkül is átszállhat. Bérbeadás, más hasonló típusú ügylet csak abban az esetben engedhető meg, ha a támogatási jogosultság átruházását megfelelő támogatható hektárszám átruházása kíséri.
[53] Korábban az 1782/2003/EK rend. 46. cikke (1): Támogatási jogosultság csak az ugyanazon tagállamban letelepedett másik mezőgazdasági termelő javára ruházható át, a tényleges vagy várható öröklés címén történő átszállás esetének kivételével.
[54] Fétv. 1. §.
[55] Felmerül a tv. 12. § (1) bekezdésének alkalmazhatósága az Alaptörvény P) Cikkelye alapján.
[56] Az európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU Rendelet (2012. július 4.), továbbá a Bizottság 1329/2014/EU végrehajtási rendelete (2014. december 9.) a 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben említett formanyomtatványok meghatározásáról (HL L 359., 2014.12.16., 30-84. o.).
[57] A művelési ágak közül elhagyásra került a halastó, amely jellegét tekintve inkább szolgál az állattartás helyéül.
[58] Orosz Árpád: A Földforgalmi törvény ejtette sebek a Ptk. végintézkedésen alapuló öröklési szabályain, Közjegyzők Közlönye, 2015/5, 75. o.
[59] Kurucz Mihály: Az ún. agrárüzem-szabályozás tárgyának többféle modellje és annak alapjai, in: Az új magyar földforgalmi szabályozás az uniós jogban (szerk.: Korom Ágoston), Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2013, 55-77. o.
[60] Kurucz Mihály: Az ún. agrárüzem-szabályozás tárgyának többféle modellje és annak alapjai, in: Az új magyar földforgalmi szabályozás az uniós jogban (szerk.: Korom Ágoston), Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2013, 55-77. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző habilitált egyetemi docens, ELTE Agrárjogi Tanszék.
Visszaugrás
