A vadon élő állatok természetes életmódja - ezen belül különösen táplálkozásuk és helyváltoztatásuk - gyakran jár kárkövetkezménnyel, amelynek egyik jellemző megnyilvánulási formája a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban okozott kár.[1] Ebbe a körbe tartoznak egyebek mellett azok a kártételek, amikor a vadon élő állatok a mezőgazdasági földterületeken termelt haszonnövények elfogyasztásával vagy letaposásával terméskiesést idéznek elő, vagy az erdősítésekben rágásukkal és hántásukkal a facsemetéket elpusztítják.[2] A vadon élő állatok által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban okozott kár megtérítését - más jogrendszerekhez hasonlóan - hazánkban is a szerződésen kívül okozott kárért való felelősség szabályaihoz képest speciális jogszabályi előírások rendezik.[3] E szabályok a vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvénynek (a továbbiakban: Vtv.), valamint a Vtv. végrehajtásáról szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendeletnek (a továbbiakban: Vtv. vhr.) a vadkár megtérítésére vonatkozó rendelkezései.[4]
A Vtv. 75. § (2) bekezdése a vadkár fogalmát akként határozza meg, hogy az a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár tíz százalékot - azaz a természetes önfenntartási értéket - meghaladó része. E törvényi fogalommeghatározást a Vtv. vhr. oly módon cizellálja, hogy különbséget tesz a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban okozott vadkár között kimondva, hogy mezőgazdaságban okozott vadkárnak a vad táplálkozása, taposása, túrása vagy törése következtében a szántóföldön, a gyümölcsösben és a szőlőben a mezőgazdasági kultúra terméskiesését előidéző károsítás minősül,[5] míg erdőgazdálkodásban okozott vadkár alatt az erdősítésben a vad rágása, hántása, túrása, taposása, törése által a csemeték elhalását előidéző, vagy a csúcshajtás lerágásával, letörésével a csemeték fejlődését akadályozó, továbbá az erdei magok elfogyasztása által a természetes erdőfelújulás elmaradását okozó károsítás értendő.[6]
A vadkár törvényi fogalommeghatározásában szereplő állatfajok vadászható állatfajoknak, azaz - a Vtv. terminológiája szerint - vadaknak minősülnek,[7] amelyek hasznosítása a vadászati jog részét képező vadgazdál-
- 130/131 -
kodási tevékenység keretében a vadászatra jogosult joga és kötelezettsége.[8] A vadászati jog olyan haszonvétel,[9] amely az ingatlanon fennálló tulajdonjog elválaszthatatlan részeként a vadászterületnek nyilvánított földterület tulajdonosát illeti meg.[10] Ha a vadászterületnek egy tulajdonosa van, ő a vadászati jogot önállóan gyakorolja, ellenben ha a vadászterület több személy tulajdonában áll, őket társult vadászati jog illeti meg.[11] Az önálló vadászati jog jogosultja e jogát közvetlenül is gyakorolhatja, míg a társult vadászati jog kizárólag haszonbérlet útján gyakorolható,[12] és az utóbbi esetben vadászatra jogosultnak is a haszonbérlőt kell tekinteni,[13] aki jellemzően vadásztársaság, vagyis vadászjeggyel rendelkező tagokból álló egyesület.[14] Azon az elvi alapon, hogy a vadgazdálkodás haszna a vadászatra jogosultnál jelentkezik,[15] a Vtv. a vadkár megtérítésének kötelezettségét arra a vadászatra jogosultra telepíti, aki a kárt okozó vadfajjal vadgazdálkodási tevékenységet folytat és annak vadászatára jogosult, valamint akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett.[16] A károsulti pozícióban pedig a földhasználó, vagyis az áll, aki a vadkár keletkezésekor az érintett mező-, illetve erdőgazdálkodási hasznosítású ingatlan jogszerű használója volt.[17]
A vadászatra jogosult vadkár megtérítésére vonatkozó kötelezettsége abszolút jellegű, a vadkár bekövetkezésének ténye ugyanis önmagában, a vadászatra jogosult magatartására tekintet nélkül megalapozza a megtérítési kötelezettséget és a Vtv. e kötelezettség alól semmilyen kimentést nem tesz lehetővé,[18] így a vadászatra jogosult annak bizonyításával sem mentheti ki magát, hogy a Vtv. 78. §-a szerinti kármegelőzési kötelezettségének eleget tett.[19] Annak a ténynek, hogy a vadkár megtérítésére vonatkozó kötelezettség nem a vadászatra jogosult magatartásának jogkövetkezménye, dogmatikai szempontból azért van jelentősége, mert a felelősség valamely kötelezettségszegő magatartással összefüggésben bekövetkező sérelem miatt alkalmazandó jogkövetkezménynek való alávetettséget jelent,[20] amely definíciót a polgári jogi felelősségre vetítve sérelem alatt a kár,[21] alkalmazandó jogkövetkezmény alatt pedig a kártérítés értendő.[22] Ennek megfelelően a felelősség alanyának magatartása a felelősség fennállása szempontjából minden esetben relevanciával bír,[23] ami miatt az uralkodó jogirodalmi álláspont szerint a felelősség szükségszerűen ismeri a kimentés lehetőségét.[24] Minderre figyelemmel Kőhidi helytállóan állapította meg, hogy az "abszolút felelősség" kifejezés dogmatikai paradoxon.[25]
A kifejtettekből az a következtetés adódik, miszerint annak ellenére, hogy a Vtv.-nek a vadkár megtérítésére vonatkozó rendelkezéseiben a "felelősség a vadkárért" és a "kárért felelős személy" kifejezések szerepelnek, a vadkár bekövetkezésének ténye a vadászatra jogosult és a károsult között nem deliktuális felelősségi, hanem a felelősségi logikát mellőző sui generis kártelepítési jogviszonyt hoz létre.[26] Erre figyelemmel dogmatikai szempontból helyesebb a vadkár megtérítésére vonatkozó kötelezettséggel összefüggésben - a törvényi szóhasználattól elté-
- 131/132 -
rően - felelősség helyett helytállásról beszélni. A helytállás fogalma ugyanis azokat a jogviszonyokat jelöli, amelyek esetében a jogszabályban meghatározott jogkövetkezménynek való alávetettség a helytállásra köteles személy által tanúsított magatartástól függetlenül fennáll, ezért a kötelezettnek nincs lehetősége arra, hogy a jogkövetkezmény alól kimentse magát.[27]
Figyelemmel arra, hogy a vadászterületek és a mező-, illetve erdőgazdálkodási hasznosítású ingatlanok földrajzi elhelyezkedése alapján mind a vadkárért potenciálisan helytállni köteles vadászatra jogosult, mind a potenciális károsult személye már a vadkár bekövetkezését megelőzően könnyen azonosítható,[28] továbbá a Vtv. 78. és 79. §-ának a felek vadkármegelőzési kötelezettségét szabályozó előírásai jelentős mértékben a vadászatra jogosult és a földhasználó közötti együttműködésre építenek,[29] az ügyleti gyakorlatban a vadkárért való helytállás körében - az egyéb szerződésen kívüli kárkötelmi jogviszonyokhoz képest - elterjedtek a jogviszony előzetes rendezésére irányuló szerződések, különösen azok, amelyek a vadkárért való helytállás korlátozására, kizárására vagy vadkárátalány kikötése útján történő standardizálására irányulnak.[30] Ez olyan további sajátosság, amely a vadkárért való helytállást megkülönbözteti a deliktuális felelősségtől, amelynek körében a jogviszony előzetes rendezésére irányuló szerződések gyakorlati jelentősége éppen azért elhanyagolható,[31] mert a kár bekövetkezését megelőzően a felek rendszerint nem állnak kapcsolatban egymással,[32] így nem áll fenn az ilyen tartalmú szerződések létrejöttéhez szükséges azon feltétel, miszerint a felek reálisan számítsanak arra, hogy a jövőben egyikük a másiknak kárt okozhat.[33]
A vadkárért való helytállás előzetes rendezésére irányuló szerződések nagy gyakorlati jelentősége ellenére a Vtv. e tárgykört nem rendezi. Emiatt kérdésként merül fel, hogy van-e és ha igen, milyen keretek között van lehetőség arra, hogy a felek szerződésükben a Vtv. rendelkezéseitől érvényesen eltérjenek oly módon, hogy a vadászatra jogosult vadkárért való helytállását korlátozzák, kizárják vagy vadkárátalány kikötése útján standardizálják. Az alábbiakban a hatályos jogi szabályozás és a vonatkozó bírói gyakorlat elemzésének módszerére támaszkodva igyekszünk alátámasztani azon hipotézisünket, amely szerint a vadászatra jogosult és a földhasználó a Vtv. speciális előírása hiányában is köthetnek érvényes szerződést a vadkárért való helytállás előzetes rendezése tárgyában.
A vadkárért való helytállás előzetes rendezésére irányuló szerződések alatt jelen tanulmányban azokat a szerződéseket értjük, amelyek tárgyát a vadkárért való helytállás korlátozása, kizárására és vadkárátalány kikötése útján történő standardizálása képezi. E szerződéseket a jogirodalom jellemzően egymással összefüggésben tár-
- 132/133 -
gyalja,[34] mivel közös bennük, hogy a vadászatra jogosult és a földhasználó között a vadkár bekövetkezését megelőzően jönnek létre, és a vadászatra jogosult vadkárért való helytállásának terjedelmét a Vtv.-ben meghatározott szabályoktól eltérően rendezik. Mivel a helytállás korlátozásának, kizárásának és standardizálásának fogalmi meghatározását a jogirodalom ezidáig nem dolgozta ki, e fogalmak értelmezéséhez - a jogintézmények funkcionális azonosságára tekintettel - célszerű a polgári jogi felelősség korlátozásának és kizárásának, valamint az átalány-kártérítésnek a jogirodalomban kiforrott fogalmait segítségül hívnunk.
A felelősségkorlátozás a polgári jogi felelősség egyik alapelvét jelentő teljes kártérítés elvéhez képest értelmezhető.[35] A teljes kártérítés elve a felelősség reparációs funkcióját juttatja érvényre[36] és azt fejezi ki, hogy a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, amilyenben a kár bekövetkezésének hiányában lett volna,[37] ami - legalábbis elvben - úgy érhető el, ha a kártérítés a teljes kár mértékéhez igazodik.[38] Amint arra Boronkay helytállóan rámutatott, valóban teljes kártérítésről csak akkor beszélhetünk, ha a károkozó felelőssége - a conditio sine qua non okozatossági elvét alapul véve - mindazokért a károkért térben és időben korlátlanul fennáll, amelyek a károkozó magatartás nélkül nem következtek volna be.[39] Ehhez képest tág értelemben bármely felelősségi feltételnek oly módon történő meghatározása felelősségkorlátozásnak minősül, amely a felelősség térben és időben korlátlan terjedelmét csökkenti. Ide sorolható például az okozati összefüggésnek kizárólag az előrelátható, a tipikus vagy a károkozó magatartással szerves kapcsolatban álló károk tekintetében történő elismerése.[40] Ezzel szemben a szűk értelemben vett felelősségkorlátozás fogalmába nem tartozik bele a felelősségi feltételek meghatározása, hanem az csak azokat az eseteket foglalja magába, amikor a felek - különösen a kártérítés összegének maximalizálásával vagy bizonyos kártípusoknak a megtérítendő kár köréből való kirekesztésével - a kártérítés mértékének meghatározása során nem vesznek figyelembe valamennyi olyan kárt, amelynek vonatkozásában a károkozó felelősségének feltételei egyébként fennállnak.[41]
A felelősségkorlátozással rokon jogintézmény a felelősségkizárás, amely esetben magatartásának jogkövetkezménye alól a károkozó teljes mértékben mentesül.[42] A két jogintézmény közös gyökerét Eörsi is hangsúlyozta rámutatva arra, hogy a felelősség korlátozása és kizárása ugyanannak a jelenségnek a két különböző megnyilvánulási formája.[43] Ez a megállapítás annyiban helyeselhető, hogy mind a felelősségkorlátozás, mind a felelősségkizárás esetén csorbát szenved a teljes kártérítés elve, és a felelősség korlátozása a felelősség részleges kizárásaként is felfogható.[44] E terjedelmi különbségnél azonban gyakorlati szempontból lényegesebb a felelősségkorlátozás és -kizárás közötti azon eltérés, hogy míg a felelősséget korlátozó kikötés a kártérítés iránti követelés jogalapjának fennállásáról való döntés során a felelősségi feltételek vizsgálatát nem teszi mellőzhetővé, addig a felelősség kizárása esetén nincs
- 133/134 -
relevanciája annak, hogy a felelősség feltételei egyébként fennállnak-e vagy sem, hiszen ebben esetben a károkozó pusztán a felelősség kizárásának ténye folytán egyáltalán nem köteles kártérítés megfizetésére.[45]
Mivel a felelősség jogügyleti úton történő korlátozására és kizárására kizárólag két- vagy többoldalú jogügylettel, azaz szerződéssel kerülhet sor, a kárért felelős személy egyoldalú jognyilatkozattal a felelősségét nem zárhatja ki és nem korlátozhatja,[46] továbbá a károsultnak a kártérítési igényről való egyoldalú - részbeni vagy teljes - lemondó nyilatkozata, valamint a károkozásba való beleegyezése sem sorolható a felelősségkorlátozás, illetve - kizárás fogalmi körébe.[47] Ugyan ezt a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) nem mondja ki, a jogirodalom szerint a felelősség korlátozása vagy kizárása fogalmilag csak a kár bekövetkezése előtt lehetséges, hiszen ha a felek a kár bekövetkezését követően rendezik a törvényi előírásoktól a károkozó javára eltérve a közöttük létrejött kárkötelmi jogviszonyt, úgy az nem felelősségkorlátozásnak, illetve -kizárásnak, hanem a Ptk. 6:27. §-a szerinti egyezségnek minősül.[48] Emellett a jogirodalomban és a bírói gyakorlatban jellemzően a jogviszony tartalmát, azaz a felek jogait és kötelezettségeit, illetve azok határait megállapító ún. definitív kikötéseket sem sorolják a felelősségkorlátozás fogalma alá azon az elvi alapon, hogy ebben az esetben eleve nem áll fenn felelősség, amely korlátozható lenne.[49]
A felelősség korlátozása és kizárása mellett a szerződési gyakorlatban - elsősorban a kontraktuális kártérítési felelősséghez kapcsolódóan - gyakori az is, hogy a felek a felelősség terjedelmének standardizálása érdekében szerződéses jogviszonyukba átalány-kártérítés fizetésére vonatkozó kötelezettséget építenek be.[50] Ezekben a szerződési klauzulákban a kötelezett a bekövetkezett kár nagyságától független, de a felek által a jogosult szerződésszegésből eredő várható kárának és a felek által vállalható kockázatnak a figyelembevételével meghatározott pénzösszeg megfizetésére vállal kötelezettséget arra az esetre, ha a szerződést megszegi, a jogosult pedig az átalány-kártérítést meghaladó kártérítési igénye érvényesítéséről lemond.[51] Az átalány-kártérítés kikötésének a kötelezett szempontjából az az előnye, hogy behatárolja és kiszámíthatóvá teszi a szerződés megkötésével általa vállalt kockázatot, míg a jogosult szempontjából azért előnyös, mert a kártérítési igény érvényesítését egyszerűsíti azáltal, hogy a kár bekövetkezése és összege tekintetében mentesíti a bizonyítási kötelezettség alól.[52]
Az átalány-kártérítési klauzulák kapcsán a jogirodalomban felmerült a kérdés, hogy azokat a felelősség korlátozásának, illetve kötbérnek kell-e minősíteni, alkalmazva rájuk a Ptk. ezen jogintézményekre vonatkozó szabályait is.[53] E kérdéssel kapcsolatban az uralkodó jogirodalmi álláspont az átalány-kártérítés intézményének önállóságát hangsúlyozza.[54] Ezt az álláspontot foglalta el Menyhárd is, aki szerint az átalány-kártérítési klauzulák nem tartoznak a felelősségkorlátozás, illetve a kötbér szabályainak tárgyi hatálya
- 134/135 -
alá, mivel csak eredményüket tekintve azonos hatásúak a felelősségkorlátozással vagy a kötbérrel attól függően, hogy a ténylegesen bekövetkezett kár az átalány-kártérítés összegét meghaladta-e vagy sem.[55] Az ügyleti célt tekintve azonban az átalány-kártérítés nem a felelősség korlátozását, és a kötbértől eltérően nem is a kötelezett szerződésszegésének szankcionálását szolgálja, hanem a kártérítés mértékének standardizálását célozza.[56]
A felelősség korlátozásával, kizárásával és standardizálásával kapcsolatban kifejtettek a vadkárért való helytállás vonatkozásában is értelemszerűen irányadók. A helytállást korlátozó szerződési kikötés esetén is arról van szó, hogy a vadászatra jogosult által fizetendő kártérítés nem éri el annak a vadkárnak az összegét, amelyre a helytállási kötelezettség feltételei fennállnak, a helytállás kizárása esetén pedig a vadászatra jogosultat a vadkárért helytállási kötelezettség egyáltalán nem terheli. A vadkárért való helytállás jogügyleti korlátozása vagy kizárása többféle módon lehetséges. Így például a felek maximalizálhatják a megtérítendő vadkár összegét,[57] de megállapodhatnak abban is, hogy a vadkárigény érvényesítését a vadászatra jogosult által a földhasználónak nyújtott ellentételezés fejében kizárják, egy konkrét esetben ugyanis a bíróság érvényesnek találta azt a szerződést, amelyben a földhasználó vállalta, hogy a vadászatra jogosulttal szemben egy meghatározott időszakon belül vadkárigényt nem érvényesít, ennek ellentételezéseként pedig megillette a vadgazdálkodási terv értelmében a területére arányosan jutó kilövési lehetőség.[58]
Ami az átalány-kártérítést illeti, a Vtv. szabályozási előzményeit képező, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló 1/1962. (II. 9.) Korm. rendelettől (a továbbiakban: Vr.), valamint az erdőkről és a vadgazdálkodásról szóló 1961. évi VII. törvénytől (a továbbiakban: EVT.) eltérően a Vtv. az alábbiakban részletesen tárgyalt vadkárátalány intézményét nem ismeri, de a szerződési gyakorlatban a jogintézmény fennmaradt,[59] amivel összhangban hatályos jogunkban a Vtv. vhr. is a vadkárfelmérési jegyzőkönyv kötelező tartalmi elemeként határozza meg annak feltüntetését, hogy a felek vadkárátalány fizetésében megállapodtak-e.[60]
Speciális szabályozás hiányában a vadkárért való helytállás szerződésben történő előzetes rendezésének jogszabályi alapját a Ptk. rendelkezései között kell keresnünk. Annak ellenére ugyanis, hogy a Vtv. sem általában, sem a vadkár tekintetében nem hívja fel a törvényben nem szabályozott kérdésekben mögöttes szabályként a Ptk.-t,[61] mind a bírói gyakorlat, mind a jogirodalom hangsúlyozza, hogy a vadkár bekövetkezése folytán a vadászatra jogosult és a földhasználó között olyan
- 135/136 -
vagyoni viszony jön létre, amely a felek mellérendeltségén és egyenjogúságán alapul, azaz e jogviszony a Ptk. 1:1. §-a értelmében polgári jogi jogviszonynak minősül.[62] Ennek jelentőségét az adja, hogy a Ptk. 1:2. § (2) bekezdése - az ún. "québeci klauzula"[63] - kimondja, miszerint a polgári jogi viszonyokra vonatkozó jogszabályokat a Ptk.-val összhangban kell értelmezni. E szabály nem azt írja elő, hogy speciális jogszabályi rendelkezés hiányában a Ptk.-n kívül szabályozott polgári jogi jogviszonyokra a Ptk. tételes rendelkezéseit kell alkalmazni, hanem egy értelmezési alapelvet fogalmaz meg, amely azt juttatja kifejezésre, hogy a kódexen kívül rendezett jogviszonyokra vonatkozó jogszabályok értelmezése során figyelemmel kell lenni a Ptk. intézményrendszerére, fogalmi apparátusára és rendelkezéseinek tartalmára,[64] és e jogértelmezés nem vezethet a Ptk. céljával - azaz a polgári jogi jogviszonyoknak a mellérendeltség és egyenjogúság elvei szerinti szabályozásával - ellentétes eredményre.[65]
A kifejtettekből az következik, hogy a vadkárért való helytállásra mint a Ptk.-n kívül szabályozott kötelmi jogviszonyra vonatkozó jogszabályok értelmezésének összhangban kell állnia a Ptk.-val, amiből álláspontunk szerint levezethető, hogy - a Vtv. kifejezett rendelkezése hiányában is - szükséges elismerni a vadkárért való helytállás szerződéses úton történő korlátozásának, kizárásának és standardizálásának lehetőségét. Ha ugyanis e lehetőség a deliktuális kárkötelmi jogviszonyok alanyai számára nyitva áll, azaz a Ptk. nem korlátlanul ugyan, de elismeri a kártérítési jogviszony szerződéses úton történő előzetes rendezésének lehetőségét és ily módon a deliktuális felelősség körében is tered ad a privátautonóma érvényesülésének,[66] úgy aligha hozhatók fel érvek amellett, hogy a vadkárért való helytállás esetében a Ptk. céljával e lehetőségnek a felektől történő megtagadása állna összhangban. A bírói gyakorlat azonban ezen is túlment és lényegében a Ptk. deliktuális kártérítési felelősségre vonatkozó közös szabályainak a vadkárért való helytállás tekintetében történő mögöttes szabályként való alkalmazhatósága mellett foglalt állást, ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, hogy miután a vadkár is kárnak minősül, a Ptk. deliktuális kártérítési felelősségre vonatkozó rendelkezései irányadóak azokban a kérdésekben, amelyeket a vadkár megtérítésére vonatkozó speciális szabályok nem rendeznek,[67] és ez az álláspont a jogirodalomban is megjelent.[68]
A deliktuális felelősség körében a felelősség előzetes rendezésére irányuló szerződések megkötésének közvetlen jogszabályi alapja a Ptk. szerződési szabadságot deklaráló 6:59. §-a. E rendelkezés ugyanis egyebek mellett kimondja, hogy a felek a szerződés tartalmát szabadon állapíthatják meg, és a következes bírói gyakorlat szerint a tartalmi szabadság keretében a szerződési típusszabadság is megilleti őket, vagyis a szerződés tartalmát szabadon alakítva a Ptk.-ban szabályozott tipizált szerződések egyikének sem minősíthető, ún. atipikus szerződést is köthetnek.[69] A Ptk. 6:59. §-ából következően arra is lehetőség van, hogy a szerződés tartalmát a felek között esetlegesen létrejövő
- 136/137 -
deliktuális felelősségi jogviszony előzetes rendezése és ennek keretében a felelősség korlátozása, kizárása vagy standardizálása képezze.
Megjegyzést érdemel, hogy bár a Ptk. 6:526. §-a kifejezetten nem deklarálja, a deliktuális felelősség korlátozhatósága és kizárhatósága e rendelkezésből is levezethető. Abból ugyanis, hogy a törvény csak a szándékosan okozott, valamint az emberi életet, testi épséget vagy egészséget sértő károkozásokért való felelősség korlátozásához és kizárásához fűzi a semmisség jogkövetkezményét, az következik, hogy a felelősség korlátozása és kizárása megengedett abban az esetben, ha a károkozót nem szándékosság, hanem a vétkesség alacsonyabb foka terheli, valamint ha a károkozás az emberi életen, testi épségen és egészségen kívül más jogtárgyat sért. Ettől függetlenül a felelősséget korlátozó és kizáró szerződések megkötésének jogalapját a Ptk. 6:59. §-a jelenti, míg a Ptk. 6:526. §-a csak annak a károsult védelmét szolgáló speciális korlátját[70] határozza meg. A Ptk. 6:526. §-a mellett a szerződési szabadság általános korlátai is érvényesülnek a felelősségkorlátozó- és kizáró szerződések esetén,[71] ezért e szerződések a Ptk.-ban a szerződés általános szabályai között meghatározott érvénytelenségi okok alapján is érvénytelenek lehetnek.[72]
A kifejtettekből az következik, hogy a vadkárért való helytállás előzetes rendezésére irányuló szerződések megkötésének lehetőségét is a Ptk. 6:59. §-a biztosítja. Emellett a kifejtettekre figyelemmel e szerződések közül a helytállás korlátozására és kizárására irányuló szerződésekre elvben a Ptk. 6:526. §-ának rendelkezését is alkalmazni kell, ugyanakkor a vadkár - annak fentebb ismertetett fogalmi meghatározásából következően - nem minősül az emberi életet, testi épséget vagy egészséget sértő károkozásnak, és a vadkár esetében a károkozás szándékossága sem értelmezhető. Ezért álláspontunk szerint a vadkárért való helytállás korlátozására, illetve kizárására irányuló szerződések a Ptk. 6:526. §-ában meghatározott okból nem lehetnek semmisek. Említést érdemel továbbá, hogy a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésekben a felelősségkorlátozó- és kizáró rendelkezések alkalmazásának korlátját képezi a Ptk. 6:104. § (2) bekezdés h) pontja is, amely szerint az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek kell tekinteni azt a kikötést, amely kizárja vagy korlátozza a fogyasztó jogszabályon alapuló jogait a vállalkozás szerződésszegése esetén.[73] E rendelkezés tárgyi hatálya azonban a vadkárért való helytállás korlátozására és kizárása nem terjed ki, mivel ebben az esetben a felek nem szerződésszegés jogkövetkezményeit rendezik.
Kérdésként merülhet fel azonban, hogy a vadkárért való helytállás korlátozása, kizárása vagy standardizálása semmisnek minősülhet-e a tilos szerződések semmisségét kimondó Ptk. 6:95. §-a alapján, amely szerint a jogszabályba ütköző szerződés semmis, kivéve, ha ahhoz jogszabály más jogkövetkezményt fűz, de más jogkövetkezmény mellett is semmis a szerződés akkor, ha a jogszabály ezt külön kimondja, vagy ha a jogszabály célja a szerződéssel elérni kívánt joghatás megtiltása.[74] E rendelkezést a jogirodalom és a bírói
- 137/138 -
gyakorlat is akként értelmezi, hogy a szerződés semmissége szempontjából önmagában nincs jelentősége annak a ténynek, hogy a szerződés eltér valamely jogszabályi előírástól, mivel a jogszabályba ütközés a kógens, azaz eltérést nem engedő jogszabályi rendelkezésben megfogalmazott tilalom vagy kötelezettség megsértését jelenti, azt pedig, hogy valamely jogszabályi rendelkezés kógens-e, az adott rendelkezés célját, rendeltetését és értelmét vizsgálva kell eldönteni akkor, ha azt a jogalkotó az eltérés semmisségének kimondásával nem tette egyértelművé.[75] A bírói gyakorlat és a jogirodalom álláspontja egységes abban, hogy a Vtv. vadkárért való helytállást szabályozó rendelkezései nem kógensek, ezért azoktól a vadászatra jogosult és a földhasználó megállapodással eltérhetnek,[76] és a vadkárért való helytállást korlátozhatják, kizárhatják és standardizálhatják is.[77] A jogszabályba ütköző szerződés semmissége kapcsán kifejtettek fényében a magunk részéről ezt az álláspontot helytállónak tartjuk, mivel egyrészről a Vtv. nem mondja ki a szabályaitól eltérő szerződések semmisségét, másrészről a Vtv. vadkárért való helytállásra vonatkozó rendelkezéseinek értelmezésével sem juthatunk arra a következtetésre, miszerint a jogalkotó célja az volt, hogy a vadkárért való helytállást a Vtv. szabályaitól eltérően rendező szerződésekkel elérni szándékozott joghatást megtiltsa, különös tekintettel arra, hogy a vadkár bekövetkezése folytán keletkező jogviszony polgári jogi jogviszonyként való minősítése hangsúlyosan a privátautonómia érvényesülésének elismerése mellett szól.
A vadkárért való helytállás előzetes rendezésére irányuló szerződések közül külön elemzést érdemel a vadkárátalány szerződés, mivel a Vtv. szabályozási előzményét képező Vr. és az EVT. rendezték a jogintézményt. A vadkárátalány kikötésének lehetőségéről először az 1962. február 9-én hatályba lépett Vr. 47. § (2) bekezdése rendelkezett, majd 1971. január 1-jei hatállyal a vadkárátalány szabályait - a vadkár megtérítésére vonatkozó egyéb szabályokkal együtt - az EVT. egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 1970. évi 28. törvényerejű rendeletet iktatta be az EVT.-be és azok egészen a Vtv. 1997. március 1-jei hatálybalépéséig hatályban maradtak. Az EVT. 36. § (3) bekezdése értelmében a vadászatra jogosult és a vadkárnak kitett ingatlan használója a várható vadkár megtérítése fejében éves átalány fizetésében is megállapodhatott, ilyen megállapodás esetén pedig további kárigényt nem lehetett érvényesíteni, és a jogintézmény a szerződési gyakorlatban is ezzel a tartalommal maradt fenn.[78] Ennek alapján a vadkárátalány fogalma akként határozható meg, hogy az a vadászatra jogosult által a vadkárnak kitett ingatlan használója részére a vadkár megtérítése fejében fizetett éves átalány, amelynek joghatása az, hogy a további vadkárigény érvényesítését kizárja.
Zoltán hangsúlyozta, miszerint a vadkárátalány szerződés megkötésé-
- 138/139 -
nek az az előnye, hogy a vadászatra jogosult és a földhasználó közötti jogviszonyban számos bizonytalansági tényezőt és későbbi vitaforrást kiiktat azáltal, hogy tervezhetővé teszi számukra a vadkár megfizetésére vonatkozó kötelezettségüket, illetve a vadkár megtérítésével kapcsolatos követelésüket, emellett a felek között a vadkár megelőzésével összefüggő, a Vtv. 78. és 79. §-ából következően is elengedhetetlen további együttműködést is előmozdítja.[79] A felek ugyanis akár a vadkárátalány szerződésben, akár önálló szerződésben a vadkárátalány fizetéséhez szorosan kapcsolódó számos részletkérdésben, különösen a vadkárelhárításra irányuló tevékenységek (például a termény őrzése, a vadriasztás, az alkalmazandó mezőgazdasági technológiák) meghatározásában és megosztásában, valamint a vadkár megelőzésével kapcsolatos költségek (például a villanypásztor vagy a vadvédelmi kerítés létesítésének és fenntartásának költsége) viselésében is megállapodhatnak.[80]
A felek a vadkárátalány összegét - a vadkárral szembeni védekezés aktuális lehetőségét mérlegelve és a vadkármegelőzés tárgyában esetlegesen létrejött megállapodás tartalmára is figyelemmel - jellemzően a korábbi évek tapasztalatai alapján várható vadkár összegéhez igazítják.[81] A vadkárátalány kikötése - az egyéb átalány-kártérítés természetű jogintézményekkel egyezően - mégis egyfajta szerencseelemet hordoz magában, ami abban nyilvánul meg, hogy a vadászatra jogosult a vadkárátalány megfizetésére attól függetlenül köteles, hogy a földhasználónál az adott évben bekövetkezik-e vadkár és ha igen, milyen összegben.[82] A vadkárnak kitett ingatlan használója tehát a vadkár bekövetkezésének és összegének bizonyítása nélkül jogosult a szerződésben meghatározott összegre, így az abban az esetben is megilleti, ha az adott évben vadkár egyáltalán nem vagy a vadkárátalánynál alacsonyabb összegben következett be.[83] Másfelől a földhasználó abban az esetben is csak a vadkárátalányra jogosult, ha az adott évben bekövetkezett vadkár az átalányösszeget meghaladta, mivel a vadkárátalányban való megállapodás esetén a vadászatra jogosulttal szemben további, azaz a vadkárátalányon felüli kárigényt nem lehet érvényesíteni.[84]
Az EVT. 36. § (3) bekezdéséhez kapcsolódó bírói gyakorlat e rendelkezését megszorítóan értelmezte kimondva, hogy a vadkárátalányon felüli kárigény érvényesítésének kizártsága csak arra az esetre vonatkozik, ha a vadászatra jogosult a törvény által előírt vadkárelhárítási kötelezettségét teljesítette, ellenkező esetben azonban nincs akadálya a vadkárátalányt meghaladó vadkár megtérítése iránti igény érvényesítésének, mivel a vadászatra jogosultat a törvényben meghatározott vadkárelhárítási kötelezettségei alól a vadkártalány szerződés megkötése sem mentesíti.[85] Arról a bírói gyakorlat nem tett említést, hogy mi a következménye annak, ha a földhasználó nem tesz eleget a vadkármegelőzési kötelezettségének, a jogirodalomban azonban megjelent az az álláspont, hogy a vadkárátalányban való megállapodással a felek egyike sem váltja meg a felróható magatartása következményét, ezért azt
- 139/140 -
a földhasználó is viselni köteles, ami miatt a vadászatra jogosult fizetési kötelezettsége a kikötött vadkárátalány összegénél alacsonyabb is lehet.[86]
A Ptk. 6:6. §-ából következően a felek által kikötött alakiság hiányában a vadkárátalány szerződés írásban, szóban vagy akár ráutaló magatartással is érvényesen megköthető.[87] A szerződés tartalmának minél pontosabb rekonstruálhatósága érdekében azonban az írásbafoglalás egyértelműen preferálandó különös tekintettel arra, hogy a felelősséget korlátozó és kizáró klauzulákhoz hasonlóan a vadkárátalány szerződések esetében is nagy jelentősége van az egyértelmű megfogalmazásnak.[88] A szerződésből ugyanis világosan ki kell tűnnie annak, hogy melyek azok a vadkárok, amelyekért való helytállást a felek a vadkárátalány kikötésével standardizálni kívánják. Az egyik lehetséges megoldás az, hogy a felek teljeskörűen rendezik a jogviszonyukat oly módon, hogy a vadászatra jogosult a vadkárátalányt a földhasználó által használt valamennyi, a vadászterületéhez tartozó földterületen termesztett valamennyi terményben okozott vadkár vonatkozásában vállalja megfizetni. Mindazonáltal az sem zárható ki, hogy a felek a vadkárátalány szerződéssel csak részlegesen rendezik a jogviszonyukat, mert a szerződés csak meghatározott földterületeken vagy meghatározott növényi kultúrákban bekövetkezett vadkárokra terjed ki, amely esetben a vadkárátalány szerződés tárgyi hatályán kívül eső vadkár a Vtv. szabályai szerinti érvényesíthető.[89]
A vadkárért való helytállás előzetes rendezése nem ritkán a vadásztársaságok létesítő okiratának, vagyis az alapszabálynak is tárgyát képezi oly módon, hogy az alapszabály korlátozza vagy kizárja a vadásztársaságnak a tagjával szembeni helytállási kötelezettségét, vagy a vadásztársaság vadászterületén fekvő mező-, illetve erdőgazdasági hasznosítású ingatlanok azon használói számára, akik a vadásztársaságba tagként kívánnak belépni, az alapszabály a taggá válás feltételeként határozza meg a vadkárért való helytállás előzetes rendezése tárgyában való szerződéskötést.[90] A gyakorlatban alkalmazott másik megoldás az, ha e rendelkezéseket nem az alapszabály, hanem a vadásztársaság legfőbb szerve, azaz a közgyűlés által határozatban elfogadott ún. vadkár-szabályzat tartalmazza.[91] A bírói gyakorlat nem egységes annak a kérdésnek a megítélésében, hogy az egyesület a tagsági jogviszonyt és a vadkár bekövetkezése folytán keletkező jogviszonyt mennyiben szabályozhatja egymásra tekintettel, és az alapszabályban vagy a legfőbb szerv határozatában mennyiben van lehetőség a vadkár előzetes rendezésével összefüggő előírások elfogadására.
Az ítélkezési gyakorlatban megjelent egyik álláspont elismeri a vadásztársaság azon lehetőségét, hogy tagjaival szemben a vadkárért való helytállását
- 140/141 -
korlátozza, kizárja vagy vadkárátalány szerződés megkötésére vonatkozó kötelezettséget írjon elő. Ezen álláspont képviselői szerint e lehetőség azért áll fenn, mert az egyesület a törvényi keretek között maga határozza meg működésének szabályait és e szabályok megsértésének következményeit, így a szervezet autonómiája körébe tartozik annak meghatározása is, hogy a tagként való felvételt milyen feltételek mellett teszi lehetővé.[92] Ez azért sem kifogásolható, mert a vadásztársaság tagjává válni kívánó személy szabadon dönthet arról, hogy az egyesület alapszabálya által megszabott feltételeket elfogadja-e vagy sem.[93]
Ezzel összhangban a bíróság egy konkrét esetben nem találta jogszabálysértőnek a földhasználó taggá válásának hiányát megállapító közgyűlési határozatot, amikor a vadásztársaság alapszabálya a taggá válás feltételeként előírta a vadkárátalány összegéről való megállapodást, a földhasználó azonban a megállapodás megkötését megtagadta, mivel a vadásztársaság által felajánlott vadkárátalány összegét túl alacsonynak találta. A bíróság úgy ítélte meg, hogy az egyesület autonómiájába való beavatkozás lett volna annak bíróság általi előírása, hogy a vadásztársaság iktassa az alapszabályába a vadkárátalány összegszerűségét, és megállapította, hogy a vadkárátalány összege alapszabályban való meghatározásának hiánya akként sem volt értelmezhető, hogy a vadkárátalány összegét a taggá válni kívánó személy egyoldalúan jogosult lett volna meghatározni. Így azzal, hogy a földhasználó nem kötött megállapodást a vadásztársasággal a vadkárátalány tekintetében, a taggá válás feltételeit nem teljesítette.[94]
Egy másik ügyben a földhasználó a taggá válásra vonatkozóan az egyesület alapszabályában megszabott valamennyi feltételnek eleget tett, többek között az egyesület vadászterületén lévő saját tulajdonú földjein bekövetkező vadkárral kapcsolatos megállapodást is megkötötte az egyesülettel, mindössze azt a megállapodás-tervezetet nem írta alá, amely szerint a földtulajdonnal rendelkező leszármazói nevében is megállapodást kellett volna kötnie a vadkár kérdésében. Mivel azonban ez utóbbi feltételt az alapszabály nem szabta a taggá válás feltételéül, és a földhasználó más személy nevében nem is tehetett jognyilatkozatot, a bíróság azt állapította meg, hogy a földhasználó jogszerűen tagadta meg a megállapodás aláírását, ezért tagsági viszonyát e tény nem érintette.[95]
A vadásztársaság vadkárért való helytállásának a tagokkal szemben való korlátozását elismerő bírói gyakorlat szerint erre - a Ptk. 3:65. § (2) bekezdésének az egyenlő tagi jogokat és kötelezettségeket előíró rendelkezéséből következően - a vadásztársaság valamennyi tagját illetően azonos feltételek mellett van lehetőség.[96] Egy konkrét esetben az egyesület vadkár-szabályzata kizárta a vadásztársasággal szemben a vadkár iránti igény érvényesítését azon tagok és "közvetlen" hozzátartozóik részéről, akiknek a vadásztársaság vadászterületén a mezőgazdasági művelésű földterülete tíz hektárt nem haladta meg, emellett a vadkár megelőzését is e tagok kötelességévé tette. E
- 141/142 -
rendelkezést a bíróság jogszabálysértőnek minősítette azon oknál fogva, hogy nem tehető különbség a vadásztársaság tagjai között aszerint, hogy tulajdonukban tíz hektár, annál kisebb vagy nagyobb területű föld áll, ez ugyanis sérti a tagegyenlőség elvét.[97]
Az ítélkezési gyakorlatban megjelenő másik álláspont szerint az egyesület működési autonómiája nem terjedhet odáig, hogy a tagfelvételt, illetve a tagsági jogviszony fenntartását a teljes kártérítésről való teljes vagy részleges lemondáshoz kösse, ez ugyanis a szerződési szabadság Ptk. 6:59. §-ában rögzített elvébe ütközik, valamint a már taggá vált földtulajdonosok esetében sérti a diszkrimináció alkotmányos tilalmát is azáltal, hogy a nem földtulajdonos többség a korábbi feltételrendszer szerint már taggá vált földtulajdonosok érdekével ellentétes módon új szempontrendszerhez, nevezetesen a kártérítési igényről való lemondáshoz köti a tagsági viszony fenntartását.[98]
A Tatabányai Törvényszék egy határozatában részletesen foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a vadásztársaság alkothat-e a vadászterületén lévő földterületet használó tagjait érintően vadkárátalányra vonatkozó szabályozást. Kifejtette, hogy az egyesületi tagsági jogviszonyban a tagok jogai és kötelezettségei csak az egyesület céljával és feladataival függhetnek össze, ezért a vadásztársaság a tagjaira vonatkozóan csupán a vadászati joggal kapcsolatban hozhat döntést, de nem határozhat a tagok olyan életviszonyairól, amelyek a vadásztársasági tagsággal és tevékenységgel nem közvetlenül kapcsolatosak. A bíróság megítélése szerint a vadkár megtérítésére vonatkozó kötelmi igény nem függ össze a vadásztársaságban lévő tagsági jogokkal és kötelezettségekkel, ezért a vadásztársaság nem hozhat olyan szabályt, ami a károsult földtulajdonosok igényérvényesítési lehetőségeit behatárolja, még akkor sem, ha ezek a földtulajdonosok más jogviszony alapján a vadásztársaság tagjai is egyben.[99] A kérdésben végül azért nem született jogerős döntés, mert a másodfokon eljárt bíróság az elsőfokú ítélet indokolásának ezen részét mellőzte arra figyelemmel, hogy a támadott egyesületi határozat formai okból jogszabálysértő volt, így annak érdemét nem kellett vizsgálni.[100]
A jogirodalomban Barta hangsúlyozta, hogy a Ptk. 3:66. § (1) bekezdéséből következően a vadásztársaság tagja a tagsági jogviszonyát érintő kötelezettségeket köteles teljesíteni, a vadkár bekövetkezése folytán keletkező jogviszonynak azonban a földhasználó nem egyesületi tagi, hanem károsulti minősége folytán alanya, ezért tagi minőségében nem kötelezhető a törvény alapján a vadásztársaságot terhelő vadkár viselésére.[101] Ezzel az állásponttal egyetértve a magunk részéről helytállónak találjuk a Tatabányai Törvényszék által elbírált ügyben a felperes által kifejtett azon érvelést is, miszerint a vadkárért való helytállás egyesületi alapszabályban vagy határozatban történő korlátozása vagy kizárása esetén a tagegyenlőség elve is sérül annak folytán, hogy a földhasználónak nem minősülő - a vadásztársaságokban jellemzően többségben lévő - tagok csak egyesületi tagdíjat kötelesek fizetni, a földhasználó tagok azonban ezen felül
- 142/143 -
a náluk bekövetkezett vadkárt, illetve annak a Vtv. által előírtnál nagyobb részét is viselni kötelesek a vadásztársaság helyett.[102]
Ettől függetlenül annak természetesen nem látjuk akadályát, hogy a vadásztársaság és annak földhasználó tagjai nem az alapszabály szerződéskötési kötelezettséget előíró rendelkezése alapján, hanem a szerződési szabadság talaján állva szerződésben előzetesen rendezzék a vadkárért való helytállással kapcsolatos jogviszonyukat. Ennek kapcsán említést érdemel, hogy a gazdasági társaságok esetében elterjedt az ún. szindikátusi szerződések megkötése, amelyek - Veress fogalommeghatározása szerint - a létesítő okirattól elkülönült, de azzal szorosan összefüggő olyan szerződések, amelyekben a gazdasági társaságok tagjai, illetve a tagok egy része - akár harmadik személyeket is bevonva - a gazdasági társaság működésével kapcsolatos, de a létesítő okirat keretein túlmutató együttműködésüket rendezik.[103] Bár a vadásztársaságok nem gazdasági társaságok, hanem egyesületek, esetükben a vadkárért való helytállás a létesítő okirat keretein túlmutató, de a vadásztársaság és a földhasználó tagjai közötti együttműködést igénylő olyan kérdés, amely indokolttá teheti a szindikátusi szerződéshez hasonló funkciót betöltő szerződés megkötését.
Jelen tanulmányban amellett érveltünk, hogy a vadkárért való helytállás polgári jogi jogviszonyként való minősítése következtében a helytállás szerződésben történő előzetes rendezésének lehetőségét a Ptk. 6:59. §-a alapján a Vtv. e tárgyra vonatkozó szabályozása hiányában is el kell ismerni, és ezt az értelmezést támasztja alá a bírói gyakorlat is, amely a vadkárért való helytállás Vtv.-ben nem szabályozott kérdéseiben mögöttes szabályként a Ptk. deliktuális kártérítési felelősségre vonatkozó szabályait tartja alkalmazandónak. Ennek megfelelően a vadászatra jogosult és a földhasználó - a szerződési szabadság általános korlátai között - a vadászatra jogosult vadkárért való helytállását érvényesen korlátozhatják, kizárhatják vagy vadkárátalány kikötése formájában standardizálhatják is. Mindazonáltal egyértelmű jogszabályi környezet abban az esetben állna elő, ha a Vtv. kifejezetten rendelkezne a vadkárért való helytállás korlátozásának és kizárásának lehetőségéről, valamint a szabályozási előzményét képező EVT.-ben szereplő rendelkezésekkel egyezően szabályozná a vadkárátalány jogintézményét is.
A vadkárért való helytállás szerződésben történő előzetes rendezésének kérdéskörét érintően a jogalkalmazási gyakorlatban még bizonytalanság mutatkozik abban a kérdésben, hogy a vadásztársaságok és földhasználó tagjaik közötti jogviszonyban mennyiben van lehetőség arra, hogy a vadásztársaság alapszabálya vagy legfőbb szervének határozata állapítson meg a vadkárért való helytállás korlátozására, kizárására vagy standardizálására vonatkozó szabályokat, de a magunk részéről azt az álláspontot támogattuk, amely szerint a Ptk. 3:65. § (2) bekezdéséből
- 143/144 -
és 3:66. § (1) bekezdéséből következően erre nincs jogszabályi lehetőség. A jogalkalmazásban mutatkozó bizonytalanságot eloszlatná, ha a Vtv. szabályai kiegészülnének annak egyértelmű kimondásával, hogy a vadásztársaság alapszabályában vagy legfőbb szervi határozatában a vadkárért való helytállás kizárásának, korlátozásának vagy standardizálásának kérdése nem rendezhető. ■
JEGYZETEK
[1] Barta Judit: A vadászható állat által okozott kárért való felelősség az új Ptk.-ban. Gazdaság és Jog 2014. 9. sz. 22. o.; Lábady Tamás: Felelősség az állatok károkozásáért. In: Vékás Lajos (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal. CompLex, Budapest 2013. 961. o.; Lábady Tamás - Parlagi Mátyás: A kártérítési felelősség általános szabálya és közös szabályai. In: Vékás Lajos - Gárdos Péter (szerk.): Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Budapest, Wolters Kluwer 2020. 2553. o.; Zoltán Ödön: A vadászat magyar jogi rendje. KJK, Budapest 1978. 365. o.; Zoltán Ödön: A vadgazdálkodás és a vadászat jogi rendje. KJK, Budapest 1997. 219. o.
[2] Varga Zoltán - Kása Róbert: Vadkár. Mezőgazda Kiadó, Budapest 2019. 12-18. o.; Zoltán 1997: i. m. 219-221. o.
[3] Varga - Kása: i. m. 10. o.; Zoltán Ödön: A vadkárok és a vadászattal kapcsolatos egyéb károk megtérítéséről. Magyar Jog 1965. 2. sz. 65. o.
[4] Barta Judit: Vadászatra jogosult felelőssége a vad által erdő- és mezőgazdálkodáson kívül okozott károkért, különös tekintettel az ún. vadütközéses esetekre. In: Pusztahelyi Réka (szerk.): A vadászat aktuális jogkérdései. Novotni Alapítvány, Miskolc 2012. 40. o.; Hegyes Péter: Hungarian Rules of the Liability for Game Damage. In: Badó Attila - Detlev W. Beiling (szerk.): Rechtsentwicklungen aus europäischer Perspektive im 21. Jahrhundert. Universitätsverlag Potsdam, Potsdam 2014. 199-200. o.; Juhász Ágnes: Az állat által okozott károk és azok megítélése a hatályos magyar polgári jogban. Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Juridica et Politica 2012. 2. sz. 89. o.; Lábady: i. m. 961. o.; Lábady - Parlagi: i. m. 2553-2554. o.; Márton Mária: Speciális felelősségi alakzatok az új Polgári Törvénykönyvben, különös tekintettel az állatok által okozott károkért való felelősségre. In: Csöndes Mónika - Nemessányi Zoltán (szerk.): Merre tart a magyar civilisztikai jogalkotás a XXI. század elején? PTE ÁJK, Pécs 2010. 148. o.; Tőkey Balázs: Szerződésen kívüli kötelmek. A károkozás és az egyéb kötelemkeletkeztető tények. HVG-ORAC, Budapest 2020. 152. o.
[5] Vtv. vhr. 82. § (2) bekezdése.
[6] Vtv. vhr. 83. § (2) bekezdése.
[7] A Vtv. 1. § (2) bekezdése értelmében a vad fogalma a Magyarországon honos, előforduló, engedéllyel telepített, vagy átvonuló, természetvédelmi oltalom alatt nem álló nagyvadnak, illetve apróvadnak minősülő vadászható állatfajokat takarja, amelyeket a vadgazdálkodásért felelős miniszter - a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben - a Vtv. felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapít meg. E rendelet a Vtv. vhr., amelynek 1. § (1) bekezdés a) pontja sorolja fel a nagyvadfajokat (köztük a gímszarvast, a dámszarvast, az őzet, a muflont és a vaddisznót), b) pontja pedig az apróvadfajokat. A Vtv. vhr. az utóbbi kategórián belül különbséget tesz hasznos [ba) alpont] és egyéb apróvadfajok [bb) alpont] között, a mezei nyulat és a fácánt pedig a hasznos apróvadfajok közé sorolja.
[8] Vtv. 2. § b) pontja és 40. §-a.
[9] Mikó Zoltán: A föld tulajdonjogához kötött haszonvételek - a vadászati jog. Gazdaság és Jog 1996. 10. sz. 23. o.; Süveges Márta: Termelőszövetkezeti földtulajdon, vadászati jog, vadkárokért való felelősség. Állam és Igazgatás 1970. 6. sz. 538. o.; Vass János: A vadgazdálkodás és a vadászati jog. In: Vass János (szerk.): Agrárjog. ELTE ÁJK, Budapest 1999. 94. o.
[10] Vtv. 3. § (1) bekezdése.
[11] Vtv. 4. § (1) bekezdése.
[12] Vtv. 10. § (2) és (3) bekezdése.
[13] Vtv. 6. § (3) bekezdése.
[14] A Vtv. 16. § (1) bekezdése szerint a vadászati jog haszonbérlője lehet a vadásztársaság; a vadásztársaságok érdekképviseleti szerve; a természetvédelmi kezelésért felelős központi költségvetési szerv, a mezőgazdasági, erdészeti, vadgazdálkodási oktatást folytató középiskola és felsőoktatási intézmény, a mezőgazdasági, illetve erdőgazdálkodás ágazatba sorolt, Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság, szövetkezet, erdőbirtokossági társulat, feltéve, ha a vadászterület legalább 25%-át, vagy a vadászterületből legalább 300 hektárt mezőgazdasági, erdőgazdálkodási vagy természetvédelemmel összefüggő tevékenység céljából használja.
[15] Czank Lajos: A vadászati jog hasznosítása és a térítésmentes vadászat. Magyar Jog 1985. 2. sz. 140141. o.; Hegyes Péter: A vadászati jog jogosultjának felelőssége a vadon élő állatok által okozott károkért. Miskolci Jogi Szemle 2011. 2. sz. 57. o.; Mándy Endre: A vadászati jogról. Magyar Jog 1990. 2. sz. 157. o.; Mikó 1996: i. m. 23. sz.; Mikó Zoltán: A tulajdonhoz kapcsolódó egyes haszonvételekről. Gazdaság és Jog 1999. 1. sz. 20. o.; Mikó Zoltán - Vajai László - Cs. Nagy Anikó: A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény. Útmutató és kommentár a vadászati jog gyakorlásához, hasznosításához. Agrocent, Budapest 1996. 37. o.; Pribula László: Felelősség a vadkárokért - kártérítés vagy kártalanítás? Jogtudományi Közlöny 2013. 11. sz. 566. o.
- 144/145 -
[16] Vtv. 75. § (5) bekezdése.
[17] Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.22.318/2001/5.; Kúria Pfv.VI.21.019/2016/4.
[18] BDT 2006.1382.; Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.171/2013/4.; Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.260/2014/6.; Győri Ítélőtábla Pf.I.20.001/2006/4.; Szegedi Ítélőtábla Pf.I.20.151/2017/4.; Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.578/2020/7.
[19] Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.22.193/2001/3.; Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.26.202/2001/5.; Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.21.033/2009/4.; Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.260/2014/6.
[20] Födi András: A jogi felelősség fogalmáról. Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae 1988. 15. o.; Kőhidi Ákos: Felelősség szerződésen kívül okozott kárért. In: Fazekas Judit (szerk.): Kötelmi jog. Általános rész. Gondolat, Budapest 2018. 245. o.; Miskolczi-Bodnár Péter: Felelősség és helytállás. Glossa Iuridica 2017. 1-2. sz. 112. o.; Miskolczi-Bodnár Péter: A kártérítési felelősség egyes közös szabályainak mögöttes szabályként való alkalmazhatósága. Jogtudományi Közlöny 2019. 6. sz. 245. o.
[21] Asztalos László: A polgári jogi felelősség és a szankciós reparáció. Jogtudományi Közlöny 1964. 9. sz. 487. o.
[22] Asztalos: i. m. 490. o.; Földi: i. m. 18. o.
[23] Földi: i. m. 15. o.
[24] Kőhidi Ákos: Az elháríthatatlanság fogalmának relativizálódása a magyar polgári jogban. In: Keserű Barna Arnold - Kőhidi Ákos (szerk.): Tanulmányok a 65 éves Lenkovics Barnabás tiszteletére. Eötvös József Kiadó - Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara, Budapest - Győr 2015. 225. o.; Kőhidi 2018: i. m. 246. o.; Miskolczi-Bodnár 2017: i. m. 121. o.; Tőkey: i. m. 200. o.
[25] Kőhidi 2015: i. m. 225. o.
[26] Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest 2015. 704. o.; Lábady: i. m. 961. o.; Törő Károly: Vadkártérítés és vadkártalanítás. Magyar Jog 1970. 10. sz. 608. o.
[27] Földi: i. m. 9. o.; Kőhidi 2018: i. m. 248. o.; Miskolczi-Bodnár 2017: i. m. 121. o.; Tőkey: i. m. 200. o.
[28] Zoltán Ödön: Felelősség a vadkárokért és a vadászattal kapcsolatos egyéb károkért. KJK, Budapest 1973. 197. o.
[29] Heltai Miklós - Antal Csanád: A belterületi vadkárok megítélésének jogi és biológiai ellentmondásai. Jogtudományi Közlöny 2016. 1. sz. 51. o.; Süveges: i. m. 540. o.; Zoltán Ödön: A vadkár megtérítése a bírói gyakorlatban. Nimród 1976. 3. sz. 18. o.; Zoltán Ödön: A vadászat jogi szabályozásáról. Jogtudományi Közlöny 1977. 8. sz. 459. o.
[30] BDT 2020.4139.; Debreceni Ítélőtábla Gf.II.30.015/2019/6.; Barta Judit: Vadkárért való felelősség korlátozásának lehetősége. In: Barta Judit - Barzó Tímea - Csák Csilla (szerk.): Magyarázat a kártérítési jogról. Wolters Kluwer, Budapest 2018. 366. o.; Barta 2020: i. m. 11-12. o.; Dúl János: Konferencia a vadászati joggal és a vadászattal kapcsolatos aktuális kérdésekről. Polgári Jog 2019. 7-8. sz. 39. o.
[31] Fuglinszky 2015: i. m. 94. o.; Harmathy Attila: a kártérítési felelősség általános szabálya és közös szabályai. In: Wellmann György (szerk.): A Ptk. magyarázata VI/VI. HVG-ORAC, Budapest 2021. 793. o.; Menyhárd Attila: A szakmai felelősség és a szakmai felelősség korlátozása. Közjegyzők Közlönye 2019. 5-6. sz. 27. o.; Tőkey: i. m. 47. o.
[32] Menyhárd 2019: i. m. 27. o.; Tőkey: i. m. 47. o.
[33] Fuglinszky 2015: i. m. 96. o.
[34] Barta 2018: i. m. 366. o.; Barta 2020: i. m. 11-12. o.; Törő: i. m. 610-611. o.
[35] Fuglinszky Ádám: A teljes kártérítés elve, kritikája és korlátai. In: Kisfaludy András (szerk.): Liber amicorum: Ünnepi előadások és tanulmányok Harmathy Attila tiszteletére. ELTE ÁJK, Budapest 2007. 210. o.
[36] Bárdos Péter: Kárfelelősség a Polgári Törvénykönyv rendszerében. HVG-ORAC, Budapest 2001. 61. o.; Joussen, Jacob: Schuldrecht I. Allgemeiner Teil. Kohlhammer, Stuttgart 2021. 294. o.
[37] Buchner, Benedikt: Schadensausgleich im europäischen Vergleich. In: Dautert, Ilse - Jorzig, Alexandra: Arzthaftung - Mängel im Schadensausgleich? Springer, Berlin - Heidelberg 2009. 66. o.; Eörsi Gyula: A polgári jogi kártérítési felelősség kézikönyve. KJK, Budapest 1966. 182. o.; Fuglinszky 2015: i. m. 716. o. ; Honsell, Heinrich: Differenztheorie und normativer Schadensbegriff. In: Fuhrer, Stephan (szerk.): Schweizerische Gesellschaft für Haftpflicht- und Versicherungsrecht. Festschrift zum fünfzigjährigen Bestehen. Schulthess, Zürich 2010. 257-262. o.; Joussen: i. m. 294. o.; Magnus, Ulrich: Schaden und Ersatz. Mohr Siebeck, Tübingen 1987. 9-10. o.; Schellhammer, Kurt: Schuldrecht nach Anspruchsgrundlagen samt BGB Allgemeiner Teil. C. F. Müller, Heidelberg 2006. 238. o.; Schlechtriem, Peter - Schmidt-Kessel, Martin: Schuldrecht. Allgemeiner Teil. Mohr Siebeck, Tübingen 2005. 128. o.; Tőkey: i. m. 18. o.; Wasmuth, Jörg: Funktionale Schadensbewertung. Springer, Hagen 2017. 59. o.
- 145/146 -
[38] Fuglinszky 2007: i. m. 203. o.; Fuglinszky 2015: i. m. 46-47. o.; Marton Géza: Kártérítés. In: Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog 3. Kötelmi jog általános része. Grill, Budapest 1939. 384. o.; Sólyom László: A polgári jogi felelősség hanyatlása. Akadémiai Kiadó, Budapest 1977. 79. o.; Tőkey: i. m. 20. o.
[39] Boronkay Miklós: A deliktuális felelősség határai. Iustum Aequum Salutare 2007. 4. sz. 175. o.
[40] Boronkay 2007: i. m. 181. o.
[41] Tőkey: i. m. 46. o.
[42] Menyhárd Attila: A szerződésszegésért való felelősség kizárása és korlátozása. Jogi Tanulmányok 2000. 1. sz. 132. o.
[43] Eörsi Gyula: The Validity of Clauses Excluding or Limiting Liabilty. American Journal of Comparative Law 1975. 2. sz. 231. o.
[44] Fuglinszky 2007: i. m. 211. o.
[45] Tőkey: i. m. 46. o.
[46] Fuglinszky 2015: i. m. 94. o.; Tőkey: i. m. 47. o.
[47] Eörsi 1966: i. m. 117. o.; Fuglinszky 2015: i. m. 82-83. o.
[48] Fuglinszky 2015: i. m. 94. o.; Tőkey: i. m. 46. o.
[49] BH 1990.343.; Boronkay Miklós: Kártérítési kérdések az ügyvédi gyakorlatban. Polgári Jog 2017. 11. sz. [4]-[5] bekezdés; Fuglinszky 2015: i. m. 79-80. o.; Menyhárd 2000: i. m. 126-132. o.; Menyhárd Attila: Fogyasztóvédelem és felelősségkorlátozás. Gazdasági és Jog 2001. 12. sz. 22. o.
[50] Leszkoven László: Szerződésszegés a polgári jogban. Wolters Kluwer, Budapest 2016. 386. o.; Menyhárd Attila: A szerződés megerősítése és módosítása. In: Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja. III. kötet. Opten, Budapest 2014. 452. o.; Menyhárd Attila: Hatékony szerződésszegés. In: Grad-Gyenge Anikó - Kabai Eszter -Menyhárd Attila (szerk.): Liber Amicorum - Studia G. Faludi Dedicata. Ünnepi tanulmányok Faludi Gábor 65. születésnapja tiszteletére. ELTE Eötvös, Budapest 2018. 289. o.
[51] Menyhárd 2014: i. m. 452-453. o.
[52] Menyhárd 2014: i. m. 453. o.
[53] Leszkoven: i. m. 386-387. o.
[54] Grau, Carsten - Markwardt, Karsten: Internationale Verträge. Springer, Berlin 2011. 112. o.; Le Goff, Pierric: Die Vertragsstrafe in internationalen Verträgen zur Errichtung von Industrieanlagen. Tenea Verlag, Berlin 2005. 17. o.; Mehrings, Jos: Grundzüge des Wirtschaftsprivatrechts. Vahlen, München 2015. 251. o.
[55] Mehrings: i. m. 251. o.; Menyhárd 2014: i. m. 453. o.
[56] Menyhárd 2018: i. m. 289. o.
[57] Barta 2018: i. m. 366.
[58] Pécsi Ítélőtábla Pf.III.20.123/2011/4.
[59] BDT 2020.4139.; Győri Ítélőtábla Pf.III.20.276/2018/4.; Győri Ítélőtábla Pf.III.20.305/2008/3.
[60] Vtv. vhr. 84. § (1) bekezdése.
[61] Barta 2018: i. m. 366. o.; Barta 2020: i. m. 11. o.
[62] PJD II. 145.; PJD II. 635.; Fővárosi Ítélőtábla 2.Kkk.50.433/2007/2.; Barta 2020: i. m. 11. o.
[63] Benke József: Bevezető rendelkezések. In: Bodzási Balázs - Tőkey Balázs (szerk.): 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest 2021. 48. o.; Kecskés László: A civilisztika és a civilisztikai gondolkodás rétegei. MTA, Budapest 2014. 36. o.; Vékás Lajos: Az új Ptk. koncepciójának bevezető része. Polgári Jogi Kodifikáció 2001. 6. sz. 8. o.
[64] A Polgári Törvénykönyv egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 1993. évi XCII. törvény 1. §-ának indokolása.
[65] A Ptk. Első Könyvének indokolása.; 7/2021. polgári jogegységi határozat, Indokolás [49] pont.
[66] Menyhárd 2019: i. m. 27. o.
[67] Kúria Pfv.VI.20.562/2012/6.; Debreceni Ítélőtábla Gf.III.31.029/2011/11.
[68] Barta 2020: i. m. 11. o.; Barta 2022: i. m. 25. o.; Bárdos általános jellegű megállapítása szerint a Ptk. 6:526. §-a vélhetően nemcsak a felelősségre, hanem a helytállásra is vonatkozik. Lásd: Bárdos Péter: Megjegyzések az új Ptk. kárfelelősségi szabályaihoz. Jogtudományi Közlöny 2014. 4. sz. 198. o.
[69] BDT2018. 3866.; BDT2022. 4521.
[71] Menyhárd Attila: A kártérítési felelősség általános szabálya és közös szabályai. In: Bodzási Balázs - Tőkey Balázs (szerk.): 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest 2021. 2254. o.
[72] Eörsi 1966: i. m. 117. o.; Fuglinszky 2015: i. m. 96. o.
- 146/147 -
[74] Kúria Pfv.VI.21.066/2020/11.; PJD2022. 26.
[75] Kúria Gfv.VII.30.149/2016/4.; Kúria Kf. VII.39.134/2021/4.; Auer Ádám: Megjegyzések a tilos szerződések polgári jogi dogmatikájához a közbeszerzési szerződések kapcsán. Jogtudományi Közlöny 2018. 11. sz. 486-487. o.; Darázs Lénárd: A jogszabályba ütköző (tilos) szerződések semmissége. Polgári Jogi Kodifikáció 2008/5-6. sz. 22. o.; Haberényi Darinka: A tilos szerződés. Polgári Jog 2017. 9. sz. [12] bekezdés.
[76] EBH 2010.2139.; BDT2020. 4139.; Győri Ítélőtábla Gf.20.112/2010/5.; Barta 2018: i. m. 366. o.; Barta 2020: i. m. 12. o.; Hegyes 2011: i. m. 63. o.
[77] PJD2019. 33.
[78] Dúl: i. m. 39. o.
[79] Zoltán 1973: i. m. 198-199. o.
[80] Zoltán 1973: i. m. 201-202. o.; Zoltán 1978: i. m. 426. o.
[81] Tóth Gyula: Vadkárelhárítási és vadkártérítési megállapodások. Magyar Vadász 1965. 2. sz. 8. o.; Zoltán 1973: i. m. 195., 202. o.; Zoltán 1978: i. m. 425. o.
[82] Zoltán 1973: i. m. 196-197. o.
[83] Dúl: i. m. 39. o.
[84] Zoltán 1978: i. m. 424. o.
[85] BH 1993.610.
[86] Zoltán 1978: i. m. 426. o.
[87] Zoltán 1978: i. m. 426. o.
[88] Fuglinszky 2015: i. m. 85. o.
[89] Zoltán 1978: i. m. 427. o.
[90] Barta 2018: i. m. 366. o.; Barta 2020: i. m. 11. o.
[91] PJD2019. 33.; Győri Ítélőtábla Pf.III.20.276/2018/4.
[92] Győri Ítélőtábla Pf.III.20.304/2008/3.
[93] Győri Ítélőtábla Pf.III.20.305/2008/3.
[94] Győri Ítélőtábla Pf.III.20.305/2008/3.
[95] Győri Ítélőtábla Pf.III.20.304/2008/3.
[96] PJD2019. 33.
[97] PJD2019. 33.
[98] BDT 2020.4139.
[99] Tatabányai Törvényszék 4.P.20.236/2017/20.; Győri Ítélőtábla Pf.III.20.276/2018/4.
[100] Győri Ítélőtábla Pf.III.20.276/2018/4.
[101] Barta 2020: i. m. 12. o.
[102] Tatabányai Törvényszék 4.P.20.236/2017/20.; Győri Ítélőtábla Pf.III.20.276/2018/4.
[103] Veress Emőd: A szindikátusi szerződés. Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet - HVG-ORAC, Budapest 2020. 22. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró, Keszthelyi Járásbíróság doktorandusz, ELTE ÁJK.
Visszaugrás
