Polgári átalakulásunk történelmi kacskaringóit szemléletesen tükrözi a Polgári Törvénykönyv megalkotásának viszontagságos története.
Először az 1848. évi XV. törvénycikk rendelte el "az ősiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján polgári törvénykönyv" elkészítését, és "ezen törvénykönyv javaslatának a legközelebbi országgyűlés elibe" terjesztését. A szabadságharc bukása megakadályozta e nemes terv megvalósítását. A kiegyezés után előbb (1871 és 1892 között) résztervezetek készültek. 1900-ban tették közzé (indokolással együtt) a résztervezetek figyelembevételével megalkotott első átfogó tervezetet, amelynek átdolgozott változatát (második szövegét) törvényjavaslatként 1913-ban az országgyűlésnek is benyújtották. A kiküldött parlamenti bizottság az általa végzett módosító munkálatok után azzal a kifejezett javaslattal terjesztette az országgyűlés elé a negyedik tervezetet (ún. bizottsági szöveget: 1915), hogy azt a parlament csak a világháború befejezése után tárgyalja. Az I. világháború és Trianon után a törvénykönyv előkészítésének munkálatai 1922-ben kezdődtek el újból, s ezek eredményeként született meg - ötödik szövegként - az 1928. évi Magánjogi Törvény Javaslat. Noha ennek szakmai színvonalát általános elismeréssel illették, olyannyira, hogy számos megoldását a bírói gyakorlat is átvette, és szokásjogi úton alkalmazta, mégis - elsősorban politikai okokból - ebből a tervezetből sem lett törvény.
Mindezek után következhetett be az a paradox helyzet, hogy a jelenlegi Ptk. (1959. évi IV. törvény) egy olyan korban (1953 és 1959 között) fogant és született meg, amely a lehető legszűkebb határok közé szorította vissza a magánjogi vagyoni forgalom természetes társadalmi feltételét, a magántulajdont.
Nem meglepő ezért, hogy az 1990-es rendszerváltozás óta eltelt évtized mélyreható gazdasági és társadalmi változásai következtében - kiemelkedő szakmai színvonala ellenére - a Ptk.-t több mint félszázszor kellett módosítani. A polgári jognak az áruviszony elvont kategóriájára szabott és ezért absztrakt normái - közismerten - lényeges társadalmi változások túlélésére is képesek. Az elmúlt években lejátszódott folyamatok mégis olyan mértékű és horderejű módosulásokat eredményeztek a magánjogi viszonyok területén, hogy azok jogi rendezése egy átfogó reformot tesz szükségessé. Ennek a reformnak a nagysága, a szükséges változtatások mérete és ~ főként - minősége olyan változtatásokat hoz magával, amelyek jóval meghaladják egy novelláris módosítás kereteit, és egy új Polgári Törvénykönyv megalkotását teszik szükségessé.
Az erre vonatkozó döntés a Kormány 1998. áprilisában hozott határozatával született meg.1 E határozat értelmében terjeszti elő a Kodifikációs Főbizottság az új Kódex Koncepcióját.
A Koncepció az új Polgári Törvénykönyvben megoldandó problémákat foglalja Össze. Nem foglalkozik tehát a Ptk.-nak azokkal a rendelkezéseivel, amelyek - a Főbizottság megítélése szerint - nem szorulnak változtatásra, mert jellegüknél fogva megfelelnek átalakult viszonyainknak, így a piacgazdaság követelményeinek is. A Koncepció tehát elsősorban az átfogó reform tárgyát határozza meg, állást foglal emellett az új szabályozás tartalmi határairól, azaz a leendő Kódex külső szabályozási kereteiről és belső szerkezetéről.
A Koncepció mindezeken túl a felvetett problémák megoldására is javaslatokat tesz. A megoldási javaslatok jellegük szerint különbözőek. A Főbizottság a szabályozásra már ma egyértelműen érett problémákra a normatív megfogalmazáshoz közel álló javaslatokat terjeszt elő. A ma (részben) még nyitott és szakmai vitát igénylő kérdéseket a Koncepció rendszerint csak felveti, s azokra legfeljebb szabályozási alternatívákat kínál, vagy a lehetséges válasz útját és mintáját jelöli meg.
A Koncepció nem választ kifejezett külföldi modellt az új Polgári Törvénykönyv megalkotásához, de bőségesen merít külföldi kodifikációs példákból. A 20. század elején készített tervezetek főleg az osztrák és a német törvénykönyv megoldásait vették figyelembe, az 1928-as Mtj.-nek elsősorban a svájci ZGB szolgált mintául. Az újabb nemzeti kódexek közül minden bizonnyal a holland törvénykönyv tekinthető a legmodernebbnek, több szempontból (így mindenekelőtt az általa szabályozott életviszonyok köre és a törvénykönyv szerkezete szempontjából) tanulságos is a magyar reform számára, de a kodifíkáció egészét illetően szabályozási modellként semmiképpen sem jöhet figyelembe. A Koncepció merít a nemzetközi jogalkotás eredményeiből is. Ezek közül mindenekelőtt a Bécsi Vételi Jogi Egyezmény kínál megoldási mintákat; rajta kívül a Koncepció szerződési jogi fejezetei számos helyen támaszkodnak az UNIDROIT Principles of International Commercial Contracts (1994), továbbá a The Principles of European Contract Law (1997) elveire. Ez utóbbi modell-törvénytervezetek világszerte nagy szakmai elismerést vívtak ki, és széles körben hatnak a jogalkotásra és a joggyakorlatra.
A Koncepció figyelembe veszi, hogy polgári jogunk reformját több területen közvetlenül befolyásolja az Európai Unió jogalkotása. Az Európai Megállapodásból fakadó jogharmonizációs kötelezettségünk már ma is széles körben támaszt ilyen követelményeket. Európai uniós tagságunk után a brüsszeli jogalkotás még közvetlenebbül fogja érinteni törvényhozásunkat. Mindezekre tekintettel a Koncepció - például a fogyasztóvédelmi magánjog körében - szervesen integrálni kívánja az Európai Közösség irányelveit.
A Koncepció az új Polgári Törvénykönyv megalkotásához a lehető legszélesebb körben integrálni kívánja a külön törvényekbe foglalt magánjogi szabályokat és a Ptk. négyévtizedes bírói gyakorlatának kodifíkációra érett eredményeit. Az új Kódex megalkotásánál ennek megfelelően a polgári jog egész élő anyagát figyelembe kell venni, s a lehetőségekhez képest a Törvénykönyvbe kell beépíteni. Igen jelentős feladat ezért a bírói gyakorlat alapos kritikai elemzése, és a bírói jogfejlesztés eredményeinek hasznosítása a kodifikációnál...
Mivel egy kódex - ma is - hosszú évtizedekre kell, hogy készüljön, rendkívül fontos, hogy kellően absztrahált jogi fogalmakkal dolgozzon. A Koncepció ezért számol azzal a történelmi tanulsággal, hogy a legsikerültebb törvénykönyv csak a bírói gyakorlat jogfejlesztő szerepének tudatos vállalásával lehet hosszú életű. A kódex-alkotó arányérzékének követelményével függ Össze az az elvárás, hogy az új Polgári Törvénykönyvet a megőrizve-megújítás szellemének kell vezérelnie. A leendő Kódex nem lehet csak a hatályos jogot konzerváló törvénymű, de éppúgy nem akarhat mindenáron forradalmian újítani ott is, ahol az élő jog gyakorlata már tartósan bevált megoldásokat alakított ki. Aurea mediocritas! A színvonalas bírói gyakorlat tágítja a kódex adaptációs lehetőségeit, kellően képes kijavítani a törvénykönyv kopásait, felújítani avulásait. Ilyen szemléletben alkotott törvénykönyv mellett a jogalkotó elvi természetű korrekciós lépésre csak igazi társadalmi-, etikai-, világnézeti változások miatt kényszerül.
A Magyarországon 1990 óta követett társadalompolitikai célkitűzések és az azok megvalósítására elfogadott alkotmányos garanciák a mai fejlett Európában, mindenekelőtt az Európai Unióba tömörült államokban elfogadott társadalomképet, vagyis a szociális piacgazdaság társadalmi modelljét tekintik mintának. Ezt a célkitűzést kell szolgálnia a megalkotandó Polgári Törvénykönyvnek is. A Koncepció ezért abból indul ki, hogy az új Polgári Törvénykönyvben egy szociális elemekkel átszőtt piacgazdaság magánjogi feltételeit kell megteremteni.
A megalkotandó Kódexben elsősorban a vagyoni forgalom azon viszonyainak jogi kereteit kell lefektetni, amelyekben a jogalanyok az egyenjogúság és mellérendeltség rendszerében állnak szemben egymással. Az új Kódexnek emellett jogi védelmet kell nyújtania a személyeknek is, mindenekelőtt az emberi személyiségnek, de a szervezeti jogalanyoknak is. Központi helyet foglal el az új Kódexben a család védelme.
A piacgazdaság társadalmi modellje a magánjogi szabályozásban mindenekelőtt a magántulajdon és a magánautonómia elismerését és védelmét jelenti. Az elmúlt évtizedben Magyarország - az Alkotmányban lefektetett elveknek megfelelően - a magántulajdon és a szabad vállalkozás talajára épülő piacgazdaság társadalmi rendjét vezette be. Szociális kötöttségek a magántulajdont is terhelhetik.
A magánautonómia egyik legfontosabb következménye a szerződési szabadság elve. A magánjognak ezt a pillérét csak ott és annyiban indokolt korlátozni, ahol és amennyiben ez a szociális igazságosság követelménye érdekében elengedhetetlenül szükséges, a piaci verseny szabadságának feltételei között pedig még lehetséges. A magánautonómia határainak kijelöléséhez elsősorban a forgalmi erkölcs, azaz a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményének támasztása és a kölcsönös tájékoztatási kötelezettség előírása szolgálhat eszközül. Az etikai befolyástól vezetett (pl. a fogyasztó vagy az ún. gyengébb fél védelme érdekében alkalmazandó) szociális célzatú magánjogi korlátoknak is a lehető legnagyobb mértékben piackonformnak kell tehát lenniük, és nem szabad veszélyeztetniük a piaci versenyegyenlőség követelményeit.
Az új Polgári Törvénykönyvnek - diszpozitív szabályaival is -érdekkiegyenlítő szerepet kell betöltenie. A jogalanyok magánjogi cselekvési autonómiájának kivételes korlátozásánál a lehető legszűkebb körre szorítva kell meghatároznia az állami beavatkozás eseteit, ideértve a bírói beavatkozást is. Ez utóbbi jogi eszközök körét magának a Kódexnek kell meghatároznia. Nem folytatható tehát az a gyakorlat, hogy alacsonyabb szintű jogforrások korlátozzák a szerződő felek autonómiáját.
A szociális szempontoknak kiemelkedő szerepük van a családjogi viszonyok jogi rendezésében.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése a Magyar Köztársaságot demokratikus jogállamként határozza meg. A jogállamiság követelményének érvényesüléséhez az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) AB határozatában a következőket szögezi le: "A jogállam azáltal valósul meg, hogy az Alkotmány valóban és feltétlenül hatályosul. ... Nemcsak a jogszabályoknak és az állami szervek működésének kell szigorúan összhangban lenniük az Alkotmánnyal, hanem az Alkotmány fogalmi kultúrájának és értékrendjének át kell hatnia az egész társadalmat. Ez a jog uralma, ezzel lesz az Alkotmány valóságossá." Mindezekből következik, hogy az Alkotmány elveinek és értéktartalmának maradéktalanul érvényesülnie kell a magánjog világában is. A magánjogi jogalanyok azonban közvetlenül nem címzettjei az alkotmányos tételeknek. Az Alkotmány normái az állam szerveit, mindenekelőtt a jogalkotó szerveket és a jogalkalmazó bíróságokat kötelezik közvetlenül. Ez pedig azt jelenti, hogy az Alkotmány elvei és tételes normái nem közvetlenül, hanem csak a polgári jogi normák közvetítésével fejtik ki hatásukat a magánjogi jogviszonyokra és azok alanyaira. Ebből a helyzetből fakad a törvényhozó azon alkotmányos kötelessége, hogy a magánjogi jogviszonyokat szabályozó normákat - így mindenekelőtt a Polgári Törvénykönyv normáit - is az Alkotmány követelményeinek maradéktalan betartásával alkossa meg.2
Tekintve, hogy az Alkotmány tételes rendelkezéseinek az állami bíróságok - mint az állam szervei - szintén címzettjei, az alkotmányos követelményeknek a bírói jogalkalmazásban, így a polgári ítélkezési gyakorlatban is ugyanúgy érvényesülniük kell mint a törvényhozásban. Minthogy azonban a magánjogi jogviszonyok alanyai az alkotmányos tételeknek nem közvetlen címzettjei, és ezek a tételek a magánjogi jogalanyokra közvetlenül nem hatnak ki, a bírói ítéletet nem lehet közvetlenül az Alkotmány normáira alapozni, és közvetlenül alkotmányos tételekkel megindokolni. A polgári jogalkalmazás alkotmányosságát a bíróságoknak az alkotmányos magánjogi normák alkalmazása által és útján kell tehát megvalósítaniuk. Az esetek döntő többségében - a polgári jogi normák alkotmányosak lévén - az alkotmányosság követelményének a bíróságok a polgári jogi normák segítségével eleget tudnak tenni. Abban az esetben, ha a magánjogi jogviszony alkotmányos elbírálásához szükséges (az alkotmányos követelményeket közvetítő) polgári jogi norma hiányzik, vagy ha az alkalmazandó szabály a bíró megítélése szerint nincs összhangban az Alkotmánnyal, a bírónak - az eljárás egyidejű felfüggesztése mellett - kezdeményeznie kell az Alkotmánybíróság eljárását mulasztásos alkotmánysértés megállapítása vagy alkotmányos normakontroll-eljárás lefolytatása iránt. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény 38. §-a a bíróságok számára csak a konkrét alkotmányos normakontroll-eljárás megindításához ad jogi lehetőséget. Ezt ki kell egészíteni a mulasztásos alkotmányellenesség megállapításának kezdeményezési jogával. S tekintettel arra, hogy a rendes bíróságok eljárásának szabályairól van szó, az említett eljárások jogi lehetőségét a Polgári Perrendtartásban (és nem az Alkotmánybíróságról szóló törvényben) kell majd biztosítani.
Magyarország az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdette az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezményt és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyvet. Ennek az Egyezménynek néhány vonása érinti az új Polgári Törvénykönyvet is. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az Egyezményből fakadó emberi jogok és alapvető szabadságok jelentős számban nem minősülnek polgári jogi jogviszonyból eredő jogoknak.
Gondoskodni kell viszont az Egyezményből fakadó emberi jognak illetve alapvető szabadságnak minősülő polgári alanyi jogok teljes körű bírósági jogvédelméről. Ennek megfelelően a bírói út igénybevételének meghatározásánál az új Kódexben erre az összefüggésre is figyelemmel keli lenni. A jogvédelem gyorsasága és hatékonysága érdekében több magánjogi jogviszony területén - a jelenlegi jogi helyzethez hasonlóan - szükség lehet a bírósági utat megelőző más hatósági eljárás beiktatására is. Ez az igény különösen néhány dologi jogi jogviszonyban (pl. a birtokvédelemnél) és a családjog területén merül fel.
Noha az Európai Unió jogegységesítési törekvései az elmúlt két évtizedben a magánjog területét is elérték, és a nemzeti jogalkotásokat ma már számottevően befolyásolják, a magánjog egészét ma még csak nemzeti szinten lehet kodifikálni. A jelentős magánjogi kodifikációk mindmáig nemzetállami keretek között jöttek létre; sőt éppen a 19. századi nagy kódexek megalkotása tetőzte be és zárta le a többé-kevésbé recipiált római jogon (és a kánonjogon) alapuló közös kontinentális európai magánjog, a "közönséges jog" (tus commune) dezintegrálódását, a nemzeti magánjogok "bábeli zavarának" kialakulási időszakát. A magánjogi kódexek így szimbólumaivá is váltak annak a történelmi folyamatnak, amely a "politikai nemzet" győzelmét hozta "a kulturális nemzet" felett.3
Nem utolsósorban ezért fordulhat elő, hogy - az eredeti társadalomképnek a klasszikus magánjogi kódexek megalkotása óta bekövetkezett alapvető változásai nyomán - komoly tudományos vélemények elvi éllel kérdőjelezik meg a törvénykönyvalkotás létjogosultságát.4 Tény, hogy jórészt nem a 19. századi elveiket őrző kódexeknek, hanem sokkal inkább a jogirodalom által támogatott bírói gyakorlatnak és a külön törvényeknek köszönhető, hogy a legfejlettebb polgári társadalmak többségében a magánjog ma szociális funkciókkal erősen átitatott, és a szociális piacgazdaságot képes szolgálni. Joggal vetődik fel tehát a kérdés: időszerű-e még a kodifikáció, a törvénykönyv-alkotás, a jogi normák racionálisan tervezett, Összefüggő rendszerbe foglalása?
A 19. századi kodifikációk sajátos társadalmi feltételei (illetve feltételezései) természetesen réges-rég elmúltak. A kodifiká-ciót támogató érvek közül azonban egy döntő szempont mindenképpen túlélte a törvénykönyv-alkotás hőskorát: a jogalkotás rendszer iránti igénye. A kellően absztrahált, rendszerbe foglalt, azaz kodifikált normák alkalmasabbak az életviszonyok gyors változásainak követésére, mint az egymást sebesen kergető és a részletekbe vesző egyedi és eseti jogszabályok áttekinthetetlen tömege. További érv az átfogó magánjogi kodifikáció mellett, hogy a magánjog területén a bíró jogfejlesztő, az írott szabályok elkerülhetetlen hézagait kitöltő szerepének feltétlenül lehetőséget kell adni; s ehhez egy jó törvénykönyv szilárdabb kereteket biztosít, mint a részletproblémákat mindenáron megragadni akaró, idegesen reagáló napi jogszabályalkotói igyekezet. Az átfogó magánjogi kodifikáció tehát nem idejétmúlt, csali a klasszikus kódexek megalkotását mozgató egykori ideológiai-, világnézeti-, politikai nézetek felett haladt el a történelem kereke. Megmaradt viszont a homogén vagy hasonló jogi módszert alkalmazó normákat koherens rendszerbe foglaló, egységes terminológiára épülő, a jogi normákat racionálisan rendező, a jogalkotó számára ésszerű rövidítéseket lehetővé tevő, a jogkeresők és a jogalkalmazók számára egyaránt könnyebb áttekintést és eligazodást biztosító és - mindezek érdekében - tudományosan előkészített törvénykönyvek iránti igény.
A kódex ugyanis a homogén jogi módszerrel szabályozható életviszonyokra vonatkozó valamennyi norma átfogó rendszerbe foglalása, amely logikailag ellentmondásmentes, áttekinthető, ismétléseket kerülő módon, zárt egységben összegezi az adott jogterület anyagát. A kódex nem kompilatív törvénymű, amelybe - mintegy bőrkötésbe - meglévő törvények szabályait egyesítik. S a kódex nem is különálló törvényekre utaló váz, amelynek csak az a szerepe, hogy iránytűként jelezze az adott jogterület formailag meg nem jelenített összefüggéseit. A kódexnek tehát nem az a fő erénye, hogy a jogkereső és a jogalkalmazó fizikailag egy helyen találhatja meg az összefüggő normákat, bár ez sem lebecsülendő erény. Kódexalkotással a törvényhozó megfelelően megválasztott, kellően absztrahált (és a bíró számára megfelelő értelmezési lehetőséget biztosító, rugalmas) fogalmakkal, az általános-különös viszonyában lévő normák rendszerének megalkotásával a lehető legnagyobb tömörítésre képes. Emellett így biztosítható a leginkább az összefüggő normarendszeren belüli szabályozási módszerbeli és terminológiai egység. A kódexbe foglalandó jogi normák összefüggését a legszemléletesebben a - hozzávetőlegesen homogén tárgyra irányuló és egynemű szabályozási módszert alkalmazó - jogági kódexek mutatják, ezek között is éppen a magánjogi (polgári jogi) törvénykönyvek. Hogy még ezeknél sem abszolút értékűek (hogy ne mondjuk: "természettudományos egzaktságúak") a rendszerbe foglalás kritériumai, azt a létező kódexek egyszerű tartalmi Összehasonlítása útján látható különbségek is ékesen bizonyítják. A kodifikáció emberi alkotás. Mégis: ezekben a törvénykönyvekben - főleg a szabályozási módszer nagyfokú azonossága révén - igen erős a normákat összetartó erő, amely mintegy mágnesként fogja egybe a kódexbe került szabályokat, sőt magához vonzza a jellegükben hasonló, de a törvénykönyvből kimaradt jogi rendelkezéseket is. A nagyobb kodifikációk történeti tapasztalatai arról vallanak, hogy hosszabb távú sikerre azok a törvénykönyvek számíthatnak, amelyek mind a szabályozási tárgy, mind pedig a szabályozási módszer viszonylagos homogenitására épülnek. Így lehet ugyanis egyértelmű rendszerezési középpontjuk, centrifugális erejük, amely képes megóvni az adott kódexet az indokolatlan "kilökődési", "dekodifikácíós" hatásoktól és biztosítani egyben új életviszonyok jogi szabályainak kódexbe épülését, "rekodifikációját" is. Az új Polgári Törvénykönyvnek ilyen kódex-jellegű törvényműnek kell lennie.
A Koncepció ugyanakkor számol azzal, hogy a legsikerültebb kodifikáció mellett is maradnak magánjogi szabályok az új Polgári Törvénykönyvön kívül. Ezeknek a normáknak a Kódex szubszidiárius jellegű háttér-joganyagát fogja képezni. A külön magánjogi törvények tartalmi Összhangját és terminológiai egységét az új PoIgári Törvénykönyvvel természetesen a legnagyobb mértékben biztosítani kell majd. Ezért a leendő Kódex definícióinak a külön törvényekben is azonos tartalommal kell érvényesülniük. Különösen fontos alkotmányos követelmény, hogy az új Polgári Törvénykönyvhöz csak egészen kivételes esetben (pl. a szomszédjogi szabályok helyi megalkotásánál) kapcsolódhatnak közigazgatási végrehajtási normák.
Ami a leendő Kódex nyelvezetét illeti, azt általában a képzett jogász megértési szintjéhez kell igazítani. Ahol erre mód van, így mindenekelőtt a családjogi normák megfogalmazásánál, törekedni kell arra, hogy a szabályokat a joghoz nem értő polgárok is megérthessék.
A kódex-jellegű jogalkotás előnyeit minél szélesebb körben érvényesüléshez kell juttatni. Természetesen ez a módszer sem lehet öncélú. Ezért az új Polgári Törvénykönyv tartalmi határait elvben addig helyes tágítani, amíg a kodifikáció pozitív hatásai: az egységbefoglalt normák módszerbeli homogenitása, a terminológiai egység, a tömörítés és rövidítés lehetősége stb. megkönnyítik a jogalkalmazást. A szabályok egyazon törvénykönyvbe foglalása addig kívánatos és célszerű tehát, amíg az összefoglalandó normák módszerbeli egysége fennáll, és amíg a rendszerbe illesztés a kodifikáció előnyeit: a rendszertani racionalitást, az ökonomikus és ellentmondásmentes törvényszerkesztést, az egységes terminológia biztonságát, a világos és áttekinthető megoldásokat hozza magával. Ennek megfelelően a Törvénykönyv szabályozási kereteinek - például eljárási vagy igazgatási szabályok esetében - határt szab az érintett normák módszerbeli eltérése. A tartalmi határok megvonásánál figyelemmel kell lenni arra is, hogy a kellő átgondolás nélküli bővítés veszélyeztetheti a Törvénykönyv áttekinthetőségét. Kétségekkel kell övezni viszont a tradíciókra, a megszokásra vagy a normák nemzetközt egyezményes eredetére történő hivatkozást, mert ezek az érvek rendszerint nem képviselnek érdemi kodifikációs szempontokat. Különösen fenntartással keli viszonyulni e tekintetben a hagyományokra történő hivatkozásokra, mert a jogalkotás ím. hagyományai legtöbbször csupán történelmi esetlegességekre és nem elvi megfontolásokra vezethetők vissza. Az új Polgári Törvénykönyv szabályozási határai szempontjából például szolgálhat Európa legutóbbi sikeres átfogó kodifíkációja, a holland jogalkotás. Az 1992-ben teljes egészében hatályba lépett holland kódex a személyi- és családjog szabályaitól a. vagyonjog hagyományos területein át a kereskedelmi társaságokig és a kereskedelmi jogi ügyletekig terjeszkedik, sőt - a tervek szerint - a szellemi alkotások jogát és a nemzetközi magánjogot is magába kívánja integrálni.
A megalkotandó Polgári Törvénykönyv monista elven épül fel: átfogja az üzleti világ, a kereskedelem, vagyis a vagyoni forgalom professzionális szereplőinek és a magánszemélyeknek magánjogi viszonyait egyaránt. Ez a kiinduló felfogás mindenekelőtt a szerződési jog új szabályainak ledolgozásánál játszik fontos szerepet. A monista elv következményeként úgy kell megalkotni a szerződések általános szabályait, hogy azok valamennyi jogalany kapcsolatát rendezni legyenek képesek, és e körben ne legyen szükség speciális normákra. Ami pedig az egyes szerződéstípusok külön szabályait illeti, a következők szerint kell a monista elvnek érvényesülést biztosítani. Az üzleti világ szerződéstípusait (bizomány, fuvarozás, szállítmányozás, ügynöki megbízás stb.) eleve erre az igényszintre lehet modellezni. Az üzleti forgalomban és a magánszemélyek kapcsolatiban egyaránt fontos szerepet játszó szerződéstípusoknál is a professzionális üzleti élet követelményszintje lehet a mérvadó (adásvétel, vállalkozás stb.), s csak sajátos esetekben lehet szükség eltérő szabályokra a magánszemélyek kapcsolataiban (pl. egyes megbízási jogviszonyok). S végül viszonylag kis számban fordulnak elő olyan szerződéstípusok (tartási szerződés, ajándékozás, haszonkölcsön stb.), amelyek szinte kizárólag csak magánszemélyek kapcsolataiban jutnak szerephez. Mind a szerződések általános szabályainál (pl. a tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatban, az általános szerződési feltételek normái között, a kellékszavatosságnál, az elállási jognál stb.), mind bizonyos szerződéstípusok (pl. utazási szerződés, hitelszerződés stb.) jogi rendezésénél esetenként eltérő normákat kell ugyanakkor beiktatni a fogyasztói szerződésekre.
A mértékadó külföldi példák azt igazolják, hogy a kereskedelmi ügyletek szerződési szabályainak - akárcsak részben - elkülönített kodifikálása már rég nem tekinthető korszerűnek. Néhány kelet-európai ország közelmúltbeli ellenkező példája nem tekinthető mérvadónak. Már a svájci Kötelmi jogi törvény (OR: 1881) megszüntette a kereskedelmi ügyletek különálló szabályozását, ugyanígy járt el a Codice civile (1940-42) és néhány éve a holland Ptk. (1992) is. A 20. század jogfejlődése egyértelműen azt mutatja, hogy nincsenek az üzleti életben alkalmazott szerződéseknek olyan sajátosságaik, amelyek - egy modernizált, a professzionális vagyoni forgalom követelményeit kielégíteni képes általános szerződési jog mellett - külön jogi rendelkezéseket kívánnának meg. Az elmúlt száz évben ugyanis az általános magánjog szabályozási mércéje szigorodott, közeledett az üzleti forgalom követelményszintjéhez, vagyis az általános szerződési jog maga "kereskedelmi jogiasodott". Ehhez a fejlődéshez a polgárok iskolázottsági szintjének emelkedése, a vagyoni forgalomban történő eligazodó képessége, üzleti ismereteinek gyarapodása stb. adta meg a kellő társadalmi alapot.
A monista elvre épülő kodifikáció nagy előnye, hogy ily módon elkerülhetők a párhuzamos szabályozás (pl. eltérő rendelkezések a kereskedők és a magánszemélyek vételi ügyleteinél stb.), és egyben a dualista szabályozásnál szükségszerűen jelentkező elhatárolási problémák is. A fogyasztóvédelmi magánjog sajátos követelményeit dualista kiindulópont mellett is rendezni kellene. Míg azonban a külön fogyasztóvédelmi szabályok monista kodifikáció esetén csak egyirányú kivételekkel terhelik a törvénykönyvet, dualista felfogás mellett kivételes normákat kellene felállítani mind a professzionális üzleti forgalom számára, mind a fogyasztói szerződésekre.
Az új Polgári Törvénykönyv szabályozási köre a következők szerint terjeszkedik túl a hatályos Ptk. határain:
- A családjog anyaga kerüljön be az új Polgári Törvénykönyvbe. Az integrálás során gondoskodni kell a családjogi viszonyok sajátosságainak megfelelő kifejezésre juttatásáról, szükség esetén sajátos, csak e viszonyokra vonatkozó alapelvek felállításáról.
- A szellemi alkotásokra vonatkozó, a szerzői jogról, a találmányok szabadalmi oltalmáról és a védjegyről szóló önálló törvények meghagyása mellett e szabályoknak a polgári joghoz és az új Kódexhez kötődését a jelenleginél pregnánsabban kell kifejezésre juttatni. A felhasználási szerződések szabályai viszont az új Ptk.-nak az egyes szerződéstípusokat rendező Részében kaphatnak helyet.
- A gazdasági társaságok - jelenleg külön törvényben adott - szabályai az egyes jogi személyekre vonatkozó speciális normák között az új Ptk.-ba építhetők. A gazdasági társaságokról szóló szabályoknak az új Kódexbe építése számos előnnyel jár: bővíthető a jogi személyekre vonatkozó általános szabályok köre, normák ismétlése válik elkerülhetővé, a Ptk. normáinak: a bevezető rendelkezéseknek, a jogi személyek általános szabályainak, a kötelmek és a szerződések általános normáinak háttér-jogszabály jellege (amit most a Gt. mond ki) evidenssé válik stb. Ezek miatt és hasonló kodifikációs előnyök miatt döntött annak idején a svájci törvényhozó, legutóbb pedig a holland jogalkotó a társasági jognak a magánjogi kódexben történő elhelyezéséről. Magyarországon az integrálásról a társasági törvény soron következő felülvizsgálata során és azzal Összefüggésben lehet végleges döntést hozni. Beépítés esetén a szükséges Összhangot meg kell teremteni a jogi személyekre vonatkozó (és a lehetőségek szerint bővítendő) általános szabályokkal és egyes egyéb jogi személyekre (pl. a szövetkezetre) vonatkozó speciális normákkal.
- Az egyedi munkaszerződés szabályozását a szociális piacgazdaság követelményeinek megfelelően közelíteni kell a polgári jogi szabályozáshoz. Az egyedi munkaszerződés speciális normáihoz az új Polgári Törvénykönyv, azon belül is elsősorban a szerződések általános szabályai képezik a jogi hátteret. Kívánatos az volna, hogy a Mt. átfogó reformja és az új Kódex előkészítése kölcsönösen összehangolt folyamat legyen, biztosítva azt a lehetőséget is, hogy az egyedi munkaszerződés szabályai - Önálló speciális szerződéstípus szabályaiként - az új Ptk.-ba kerülhessenek.
Az új Polgári Törvénykönyv Könyvekből, Részekből, Címekből és Fejezetekből épül fel. A Könyveken belül a Részek, a Részeken belül a Címek és a Címeken belül a Fejezetek számozása mindig újból kezdődik. A §-ok számozása minden Könyvben újból kezdőik. Ennek megfelelően a §-okra történő hivatkozásnál az adott Könyv számára is utalni kell majd (pl. 1-103. §, 4-513. §, 5-232. § stb.).
A Kódex élén, az egyes Könyvek előtt Bevezető rendelkezések foglalják össze a Törvénykönyv célját és alapelveit.
Az új Kódexnek nem lesz Általános része. Nem tartalmaztak Általános részt a német BGB jelentős hatása alatt született 20. század eleji tervezetek illetve javaslatok és az 1928-as Mtj. sem. A korabeli jogtudomány úgy ítélte meg, hogy a BGB látványos megoldása feleslegesen bonyolítja a törvénykönyv szerkezetét, túlságosan és a gyakorlati igényektől elszakadva növeli meg a jogügyleti szabályok jelentőségét, egyben nehezítve a jogalkalmazást. Hasonló megfontolásokból mondott le Általános rész kialakításáról a hatályos Ptk. is.
A Kódex Könyvei a következők:
Első Könyv: Személyek Második Könyv: Családjog Harmadik Könyv: Dologi jog Negyedik Könyv: Kötelmi jog Ötödik Könyv: Öröklési jog
A Polgári Törvénykönyv nem egy a törvények közül. Kiemelkedő jelentőségét az általa közvetlenül szabályozott életviszonyok fontossága önmagában is mutatja. Szerepe azonban túlmegy a szabályozási körébe vont viszonyokon, kisugárzik valamennyi polgári jogi normával rendezett vagy rendezhető kapcsolatra, éspedig függetlenül attól, hogy az adott norma kifejezetten háttér-jogszabályaként jelöli-e meg a Polgári Törvénykönyvet vagy sem. A Kódexnek ezt a centrális jelentőségét a jogforrási forma tekintélyének lehető emelésével is kifejezésre kell juttatni. Ennek az alkotmányos elismerésnek formája az lehetne, hogy a Polgári Törvénykönyvet csak egy erre irányuló külön törvénnyel (és nem egy egyéb tárgyban hozott törvényben, mintegy mellékesen) lehessen módosítani.
Az új Kódex Bevezető rendelkezései között - a jelenlegihez hasonló tömör formában - meg kell határozni a törvény célját. Ennek keretében a vagyoni viszonyok kiemelése mellett kellő hangsúlyt kell adni a személyi viszonyok törvénykönyvbeli szabályozásának is. Ezt különösen fontossá teszi az a körülmény, hogy az új Kódex a családjogi viszonyok alapvető törvénykönyve is lesz. A törvény céljának meghatározása nem normatív tartalmú.
Ezért ezt a rendelkezést - szemben a hatályos Ptk.-val - a normatív tartalmú bevezető rendelkezésektől elkülönítve, preambulum formájában helyezzük el.
A törvény értelmezési maximáját alapvető vonásaiban az új Polgári Törvénykönyvben is fenn kell tartani, de kerülni kell az értelmezési szempontok kimerítő felsorolását.
Fenntartandó az új Kódexben is az a követelmény, hogy a magánjogi viszonyokat szabályozó alacsonyabb szintű normákat a Polgári Törvénykönyvvel Összhangban, e törvény rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni [Ptk. 1. § (1) bek.]. A Ptk. értelmezési alapelvét - a quebeci kódex mintája nyomán - az 1993. évi XCII. törvény fogalmazta meg jelenlegi formájában. Ez a követelmény azt is kifejezésre juttatja, hogy a Kódex a magánjogi jogviszonyok alapvető normáinak gyűjteménye, és ebben az értelemben felette áll a magánjogi viszonyokat rendező különös törvényeknek és egyéb jogszabályoknak. Az értelmezési alapelv szerepe éppen az, hogy a magánjogi viszonyokat szabályozó kódexbeli és külön normák alkalmazása ne kerülhessen szembe a Kódex egészének céljával, ne vezethessen a Törvénykönyv rendeltetésével ellentétes eredményre.
A Bevezető rendelkezések között az egész törvénykönyvön átsu-gárzó alapelveket kell elhelyezni. Ezzel egyben módot kell adni arra, hogy abban a Könyvben, ahol erre szükség van, az illető Könyvre vonatkozó önálló elvet lehessen kimondani. Ilyen igény merülhet fel a Családjogról szóló Második Könyvben. Az 1991. évi XIV. törvény - kifejezett depolitizáló célzattal - már változtatásokat hozott a Ptk. alapelvei körében. A Koncepció a Ptk. alapelvei közötti átfedéseket meg kívánja szüntetni, és egyben az elvek koncentráltabb szabályozására tesz javaslatot/
A Bevezető rendelkezésekben a következő alapelvek fenntartása indokolt:
1. A jóhiszeműség és tisztesség követelményének felállítása a polgári jogok gyakorlásával és a kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban.
Ezt az elvet az - Mtj. 2. § (1) bekezdésében (a BGB 242. §-a alapján) megfogalmazott minta nyomán - 1991. évi XIV. törvény fogalmazta meg és illesztette be a Ptk.-ba [4. § (1) bek.]. Ez az alapelv etikai megalapozottságú általánosított zsinórmétéket fogalmaz meg. A polgári jogban széles körben érvényesülő magánautonómia az egyes magánjogi viszonyokban a kölcsönös bizalom elvével kiegészítve nyeri el - a piacgazdaság szociális szempontokból történő korlátozását jelentő - végleges tartalmát. Az eltelt tíz esztendő láthatólag még rövid volt ahhoz, hogy a bírói gyakorlat tartalommal töltse meg ezt az elvet, noha a Legf. B. ítéletei már - kisegítő jelleggel - hivatkoznak rá: Pfv. II. 23 332/1997, BH 1999/409. sz.; Gfv. VI. 30 890/1998, BH 2000/114. sz. (A viszonylag szűk körű gyakorlat azt is bizonyítja, hogy a bíróságok tisztában vannak a szóban forgó alapelvi követelmény és az egyes Ptk.-beIi részletnormák feltételeként megállapított "jóhiszeműség" tartalmának lényeges különbségével.)
2. Nincs szükség ugyanakkor az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelményének alapelvi kiemelésére. Ezt az elvet az 1977. évi IV. törvény iktatta be a Ptk. Bevezető rendelkezései közé [4. § (4) bek. 1. mondat]. Az általában elvárható magatartás követelménye azonban aligha fogalmaz meg tartalmilag más elvárást, mint az időközben beiktatott jóhiszeműség és tisztesség elve. Az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelményének bizonytalan alkalmazását mutatta egyébként márt az 1991 előtti bírói gyakorlat is: ítéleti indokolások nagyon gyakran feleslegesen hivatkoztak rá. A nemo suam turpitudinem allegans auditur elve [4. § (4) bek. 2. és 3. mondat] viszont fenntartandó. Ennek a tételnek széles körű és zömében helyes bírói gyakorlata alakult ki a Ptk. hatálybalépése óta.6
Megjegyzés: Azokban a konkrét normákban viszont, amelyekben a felróhatóság követelménye megjelenik, ezt a követelményt az új Polgári Törvénykönyv gyakorlatában is változatlanul lehet "az adott helyzetben általában elvárható" magatartás mércéjével mérni.
3. Nem javasolja a Koncepció jelenlegi formájában fenntartani a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét [Ptk. 2. § (2) bek.] a Bevezető rendelkezések között. Ez az elv ugyanis jelenlegi megfogalmazásában és elhelyezésében hasonló tartalmú, mint a jóhiszeműség és tisztesség követelménye. Megfontolandó ugyanakkor, hogy az új Polgári Törvénykönyv a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét a joggal való visszaélés tilalmával összefüggésben mondja ki. A kirívóan rendeltetésellenes joggyakorlás nem vitásan rendszerint joggal való visz-szaélésnek minősül.
4. Az együttműködési kötelezettség elve fenntartandó. Ez az elv a magánjogi viszonyokban - eltérő tartalommal ugyan - majdnem mindenütt érvényesíthető. Ezért helyes a Bevezető rendelkezések közötti megfogalmazás. Az elvet természetesen úgy kel! érteni, hogy az együttműködési kötelezettségnek határt szabnak a jogalanyok jogilag védett - üzleti és egyéb - érdekei, azaz a törvényi keretek között érvényesülő magánautonómia. Ezt egyértelműen és helyesen tükrözi már a bírói gyakorlat is: Legf. B. Pfv. X. 23 774/1997, BH 1998/8. sz. 374.; Gfv. I. 30 032/1999, BH 2000/12. sz. 535.
Az együttműködési kötelezettség alapelvi megfogalmazása feleslegessé teszi ugyanakkor ennek az elvárásnak a megismétlését a Kódex részletszabályai között, mint ahogy az a hatályos Ptk. szerződési normái között többször is előfordul.
5. A joggal való visszaélés tilalma a Bevezető rendelkezések között elvi jelleggel kerül megfogalmazásra. Ez az elhelyezés azok után is helyesnek mutatkozik, hogy a családjogi szabályok bekerülnek a új Polgári Törvénykönyvbe. A hatályos jog alapján kialakult bírói gyakorlat is alkalmazta ugyanis a joggal való visszaélés tilalmát egyes családjogi viszonyokban, pl. házastársi vagyonjogi és gyermekelhelyezési perekben. A Koncepció meghaladottnak minősíti a Ptk.-nak a joggal való visszaélés fogalmi határainak megvonásáról szóló 5. § (2) bekezdését. Az újabb bírói gyakorlat a jogszabály által megkívánt jognyi-latkozat ítélettel történő pótlását kifejezetten megszorítóan alkalmazza: Legf. B. Pfv. I. 21 971/1997, BH 1998/1. sz. 13.; Pfv. IV. 21 538/1997, BH 1999/5. sz. 208. Csökkenő jelentősége ellenére a Koncepció fenn kívánja tartani az új Kódexnek a bíróságot a joggal való visszaélést megvalósító bizonyos jognyilatkozatok pótlására felhatalmazó szabályát [hatályos Ptk. 5. § (3) bek.]. A korábbi bírói gyakorlatban sajnálatos módon a jognyilatkozat pótlásával kapcsolatban gyakran került sor téves érdekmérlegelésre és törvényileg meg nem engedett méltányossági ítélkezésre. Ez a téves gyakorlat mégsem teszi kérdésessé a negatív formában megjelenő joggal való visszaélések sajátos bírói szankcionálásának elvi szükségességét. Ezért a Koncepció fenntartani javasolja a hatályos normát. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy több családjogi jogviszonyban - a bírói gyakorlat tanulsága szerint is: Legf. B. P.törv. II. 20 802/1991, BH 1992/1. sz. 28.; P.törv. II. 21 017/1985, BH 1986/8. sz. 327. - joggal való visszaélés nem állapítható meg. Ez az álláspont érvényesül - helyesen -pl. az örökbefogadáshoz szükséges szülői beleegyező nyilatkozattal, a szülői felügyelet gyakorlásával (láthatással) kapcsolatban stb. Az eddigi helyes bírói gyakorlatot megerősítve a Koncepció azt javasolja, hogy a Családjogról szóló Második Könyvben ki kell mondani: családjogi jogviszonyokban a jognyilatkozat bírói pótlására nem kerülhet sor.
6. A tulajdon védelme olyan alkotmányos alapelv, amelynek érvényre juttatásáról az egész jogrendszer gondoskodik. A Polgári Törvénykönyvnek kiemelkedő szerepe van a tulajdon védelmében. Ennek ellenére az Alkotmány mellett külön jogágazati alapelv megfogalmazása felesleges. A Ptk. hatályos 3. § (1) bekezdése csupán megismétli az Alkotmánynak az 1989. évi XXXI. törvénnyel megállapított 9. § (1) bekezdésében leszögezett elvet. Erre az ismétlésre nincs szükség, ezért a Koncepció ilyen alapelv kimondását az új Polgári Törvénykönyv Bevezető rendelkezései között nem tartja szükségesnek. Az alkotmányos elv érvényesüléséről a magánjogi viszonyokban a Polgári Törvénykönyv konkrét normái segítségével kell gondoskodni.
7. Ugyanezt az álláspontot foglalja el a Koncepció a személy védelmének elvével kapcsolatban is [jelenleg: Ptk. 2. § (1) bek.]. Az Alkotmány [8. § (1) bek.] a legmagasabb szinten mondja ki az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak védelmét. A Ptk. alapelvi szinten ezt csak ismételni tudná, amire nincs szükség. A - természetes és jogi személyekre egyaránt kiterjedő - személyiség védelmére vonatkozó polgári jogi eszközöket konkrét normák formájában kell az új Polgári Törvénykönyvben is biztosítani.
A hatályos Törvénykönyvben foglalthoz (7. §) hasonlóan az új Kódexben is a Bevezető rendelkezések között kell kimondani, hogy a törvényben biztosított jogok érvényesítése elsősorban bírósági útra tartozik. A választottbírósági eljárás lehetőségét biztosító szabály viszont nem a Bevezető rendelkezések között, hanem a Kódex záró rendelkezései között helyezendő el. ■
JEGYZETEK
1 Az 1061/1999. (V.28.) Korm. hat.-tal módosított 1050/1998. (IV. 24.) Korm. hat.
2 Részletes indokolással 1. Vékás Lajos; Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései. HVG-ORAC: Budapest 2001. 136-168. o.
3 Wieacker, Franz: Privatrechtsgeschichte der Neuzeit. 2 Göttingen 1967, 458. skk. o.; Koschaker, Paul: Europa und das römische Recht. 2 München-Berlin 1953, 261. skk. o.
4 Lásd részletesen: Vékás: i.m. 15-37. o.
5 E kérdéskörhöz 1. Kecskés László: Az új Polgári Törvénykönyv alapelvi rendelkezései. Polgári Jogi Kodifikáció III. (2001) 1. sz. 3-9. o.
6 Lásd Gellért/Vékás: A Polgári Törvénykönyv Magyarázata. KJK-KER-SZÖV: Budapest 2001. 41-43. o. Ingadozó és nem meggyőző a bírói gyakorlat a szóbanforgó elv alkalmazását illetően a házastársak közötti ajándék visszakövetelésével kapcsolatos ítéletekben.
Visszaugrás
