A kódexalkotás kegyelmi állapot; lehetőséget kínál a szakmának arra, hogy bizonyos elvi, rendszerbeli kérdéseket újragondoljon és az immár kiszolgált kódex évtizedei alatt felgyülemlett tapasztalatokat egy új, nagy törvényműben hasznosítsa. A kárfelelősség jogában ilyen meg- vagy újragondolandó kérdések a felelősség alapjának (vétkességi vagy attól független) problémája, az okozatosság örökzöld kérdésfelvetései, részben ezekkel összefüggésben a közrehatás és az előreláthatóság témaköre, a deliktuális és kontraktuális kárfelelősség kapcsolata, a közhatalmi szervek kárfelelőssége stb. E rövid áttekintés célja, hogy az olvasó képet kapjon, megfelel-e a 2014-ben hatályba lépő törvényszöveg ezeknek az elvárásoknak, a kodifikátorok éltek-e és hogyan az osztályrészükül jutott történelmi lehetőséggel.
1. Ptk. 6:519. § A felelősség általános szabálya
Az általános kárfelelősségi alakzat meghatározásakor a kodifikátorok három elvi lehetőség közül választhattak. Ezek: az európai országok jogában széles körben elterjedt, az uniós jogban is preferált büntetőjogias jellegű, a szándékosság/gondatlanság dichotómián alapuló "szubjektív" vétkességi felelősségi rendszer, a hatályos magyar jog tárgyi felelősséghez közálló felróhatósági doktrínája illetve a veszélyes üzemi felelősség- jellegű tárgyi felelősség. Tudomásom szerint az első verzió komoly megfontolás tárgyát nem képezte, mint ahogy a tárgyi felelősség szélsőséges alakzatai (pl. feltétlen felelősség) sem. A vita, amely a felróhatósági doktrína régi Ptk. 345. §-ával mint általános kárfelelősségi alakzattal való felváltásáról folyt, számos nyomós érv dacára - pl. hogy a bíróságok de facto amúgy is a tárgyi felelősségi rendszert alkalmazzák, mert elenyésző azoknak az eseteknek a száma, amikor elfogadják a felróhatóság hiányára alapított kimentést, vagy pl. hogy a tárgyi felelősség jobban védi a károsultat - a felróhatósági doktrína javára dőlt el (legalábbis a "felróható" kifejezés használata erre enged következtetni). Hogy ez helyes vagy sem, alapvetően hitbéli kérdés és önmagában nem határozza meg az új szabályozás minőségét.
Az viszont a szöveg hibájául róható fel, hogy nem definiálja felróhatóságot, rontva ezzel a hatályos megoldás minőségét, amely egyébként mindig is adós maradt az "adott helyzetben általában elvárható" fordulat magyarázatával, ráhagyva azt az elméletre és a bírói gyakorlatra.
Aggályokat vet fel a "károkozó" kifejezés használata is. Valóban az volt-e a kódexalkotó szándéka, hogy a kimentési lehetőséget kizárólag a kár okozatossági értelemben vett okozójának adja meg, mert ebben az esetben pl. a munkáltató az "okozás"-fogalmon tett jogalkalmazói erőszak nélkül aligha mentesülhet. (A kérdésre a "felelősség egyes esetei"-vel kapcsolatban még visszatérek.)
- Ptk. 6:520. § Jogellenesség
A "károkozó" kifejezéssel kapcsolatban ld. a Ptk. 6:519. §-hoz fűzött megjegyzést.
További észrevétel: a d) pont első fordulatának értelme homályos, aminek egyik oka nyilván az, hogy a jogszabály valamely magatartást nem általában enged meg, hanem kifejezetten a károkozó magatartást engedi meg bizonyos esetekben. Félő továbbá, hogy a "jogszabály által védett érdekek" kifejezés parttalansága jelentős jogalkalmazói bizonytalanság forrása lehet. - Ptk. 6:521. § Előreláthatóság A szabály homályban hagyja, hogy az előreláthatóság szubjektív vagy objektív alapú-e. Az első esetben azt kell vizsgálni, a károkozótól "általában elvárható" volt-e, hogy előre lássa magatartása lehetséges következményeit. A második esetben viszont az a döntő, hogy a káros eredmény az általános élettapasztalatok tükrében a semleges kívülálló számára előre látható volt-e. (E sorok írója a második megoldást elfogadhatónak tartja, de a törvény hallgatását semmiképp.)
- Ptk. 6:522. § A kártérítési kötelezettség terjedelme
A káronszerzés tilalmának elvével összefüggésben felmerül, hogy mi minősül vagyoni előnynek, továbbá, hogy mely előny tekintendő a "károkozásból származónak" (az-e pl. a károsult javára rendezett gyűjtés bevétele, a kárbiztosítási összeg stb.) Az egyszerű, ám pongyola megfogalmazás vélhetően egy olyan, kissé bonyolultabb, de pontosabb szöveg helyett került a kódexbe, mint pl. hogy a károsult károkozásból származó bevétele akkor csökkenti a kártérítési kötelezettség terjedelmét, ha az, akitől a bevétel származik maga is kártérítési követeléssel léphet fel a károkozóval szemben (ld. biztosítói regressz).
A káronszerzés problémaköre feltétlenül alaposabb és pontosabb szabályozást igényelt volna, amire az évtizedek alatt felgyűlt tapasztalatok birtokában meg is lett volna a lehetőség.
- Ptk. 6:524. § Többek közös károkozása
Az új Ptk. szabályozási szemlélete továbbra is az, hogy nem a kártérítési kötelezettséget megalapozó helyzetek, hanem a károkozó magatartások együttessége alapozza meg az egyetemleges felelősséget. Ez azt
- 197/198 -
jelenti, hogy ha a kár előidézésében a szó szoros értelmében vett okozatos magatartás mellett, egyéb nem okozatos, de beszámítandó magatartásnak vagy körülménynek is szerepe van (pl. a már említett munkáltatói felelősség esetén), a szabály vagy nem működik vagy nincs egyetemlegesség. Az egyetemlegesség aspektusából kritikusak továbbá az olyan helyzetek is, amikor több "igazi" okozónk van, akiknek azonban a jogi pozíciója eltérő (pl. az egyikük deliktuális, a másikuk kontraktuális alapon felel). Ezek a szituációk továbbra is szükségtelen nehézségek elé állítják a bíróságot és változatlanok maradnak a károsultat sújtó nehézségek is, amelyek abból fakadnak, hogy igazi, minden beszámítható helyzetet és magatartást felölelő egyetemlegesség híján a "helyes perlés" érdekében neki kell kiválasztania több szóba jöhető "károkozó" közül az "igazit".
Különösen a "felelősség más személy magatartásáért" címen összefoglalható tényállások körében figyelhető meg ez a dilemma; ahhoz, hogy a károsult jó döntést hozzon, a megbízó, a megbízott, esetleg mindkettő ellen egyetemlegesség vagy együttesség alapján érvényesítse-e a kártérítési követelést, ismernie és értékelnie kellene a megbízási jogviszony tartalmát, noha joggal tehető fel - a kérdés, mi köze van ehhez és főleg miért függjön kára megtérülésének sikere egy ilyen előzetes és kockázatos jogi teszttől.
Problematikus a Ptk. 6:524. § (2) bekezdésben olvasható "közrehatás aránya" fordulat is. Egy elméletileg aligha alátámasztható konstrukcióról van szó, amely ráadásul felesleges is a (2) és (3) bekezdésben leírt helyzetek kielégítő szabályozásához. Valami vagy ok vagy nem az. Ha ok, akkor nem "kicsit" ok vagy "nagyon" ok, hanem ok. Jól felismerhető, hogy amikor a bíróságok ítéleteikben a "közrehatás mértékéről" beszélnek, valójában a közreható magatartások minőségének értékeléséről van szó. Megjegyzendő, hogy ugyanakkor a 6:525. § (2) bekezdésben - helyesen - a felróhatóságok arányáról szól a törvényszöveg, bár ugyanennek a mondatnak a második fordulata ezt rögtön le is rontja amennyiben visszatér a "közrehatások aránya" kifejezéshez.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
