A vadászatra jogosultak számára több újdonsággal is szolgál az új Polgári Törvénykönyv:
A vad tulajdonjogának megszerzését az új Ptk. 5:53. § [Tulajdonszerzés vadakon és halakon] rendezi, számos ponton módosult az egyesületek szabályanyaga, a vadászatra jogosultak többsége még mindig egyesületi formában tevékenykedik (Lásd: Dr. Bezdán Anikó: A vadászati jog, annak gyakorlása és a vadásztársaságok PhD értekezés VII., VIII. fejezetek, Szeged, 2012.) a formabontó újdonságot azonban a vadászható állatok által okozott károkért való felelősség szabályozása jelenti.
Az új Ptk.-val való összhang megteremtése érdekében módosított, a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.) egy új paragrafussal egészült ki, a 75/A. § szerint, a jogosult a vadászható állat által okozott kárért való felelősség Polgári Törvénykönyvben foglalt szabályai alapján köteles a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt megtéríteni.
új Ptk. 6:563. § [A vadászható állat által okozott kárért való felelősség]
(1) A vadászható állat által okozott kár megtérítéséért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületén a károkozás történt. Ha a károkozás nem vadászterületen történt, a kárért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületéről a vad kiváltott.
(2) A vadászatra jogosult mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.
(3) A kártérítési követelés három év alatt évül el.
A paragrafushoz fűzött dióhéjnyi indokolás - a megjelent kommentárokat is beleértve - nem sokban segíti a mélyebb megértésre törekvőt:
"Új szabály ugyanakkor a vadászható állat által okozott kárért való felelősség. A külön jogszabályokban szabályozott tényállások közül e körben a törvény szelektálva emelt át egyes szabályokat. A klasszikus polgári jogi felelősségi szabályokat apróbb változtatásokkal átemeli a törvény, míg a felelősségi logikát mellőző, kártelepítő szabályokat a törvény hatályba lépését követően is a kódexen kívüli normák tartalmazzák."
- 21/22 -
A magyarázatból, a némi ismerettel rendelkező, legfeljebb azt szűrheti le, hogy a mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban okozott károkért való Marton által "direkt-nek", Eörsi által "feltétlen"-nek titulált felelősség szabályanyaga maradt a Vtv.-ben, és az egyéb, vadászható állatok által okozott károkért való, kimentést engedő, "magánjogiasabb" felelősség került a magánjogi kódexbe. Korántsem apróbb változtatásról, hanem újrakomponálásáról van azonban szó.
A passzusról - kellő indokolása hiányában - ötödikes kisfiam nyelvtankönyve azonos alakú szavakra írott egyik példája jut eszembe, "a tehén egy bonyolult állat, de én megfejtem". (Magyar Nyelv 5. Mozaik Kiadó, Szeged, 2013., 154. o.)
A "megfejtés" azért szükséges, mert a különböző vadászati orgánumokban, fórumokon az új joganyagot eltúlozva és félrevezető módon értelmezik, bizonytalanságot, riadalmat keltve.
A Vtv. a vadak által okozott károkat és az értük való felelősséget eddig is, és most is, két területre osztja: 1. a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban okozott károkra, 2. mezőgazdaságon és erdőgazdálkodáson kívül okozott károkra. Ez utóbbira vonatkozik az új Ptk. a vadászható állat által okozott kárért való felelősségi szabálya.
Vadászkörökben egyedül abban van egyetértés, hogy a jogalkotó szándéka a felelősség szigorítása volt. Valóban szigorodott-e a szabályozás?
A válaszhoz áttekintjük a vadászatra jogosult kárfelelősségének szabályozástörténeti ívét és elemezzük a tényállást.
A mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban okozott károk jogszabályi rendezésétől, mint kiinduló ponttól, hosszú út vezetett oda, hogy a jogalkotó a mezőgazdaságon és erdőgazdálkodáson kívül okozott károkért való felelősségre is felfigyeljen, azt önállóan szabályozza, és ne csak a bírói gyakorlatra bízza, mely felelősségi alakzatot alkalmazza.
A második világháborút követő államosításnak a vadászati jog és a vad is "áldozatul" esett, a jog is, és a vad is az államé lett. Épp ezért, kezdetben, a vadkárokat az állam térítette meg. A szabályozás aztán szép lassan alakult abba az irányba, hogy a vadkárokat a vadászatra jogosultakra telepítették.
Az erdőkről és a vadgazdálkodásról szóló 1961. évi VII. tv. (Evt.) Vadgazdálkodás és vadászat c. fejezetének 35. § (1) bekezdése, az 1970. évi 28. tvr.-rel történő módosítást követően tartalmazott először említést érdemlő szabályt a vadak által a mezőgazdaságon és erdőgazdálkodáson kívül okozott károk vonatkozásában:
"A vadászatra jogosult köteles megtéríteni a szarvas, dám, vaddisznó és muflon által a mezőgazdaságban, a mezei nyúl által a gyümölcsösökben okozott kárt (a továbbiakban: vadkár), valamint bármely hasznos vad és vaddisznó által a mezőgazdaságon és az erdőgazdaságon kívül okozott kárt." A bármely hasznos vad kifejezés szélesebb kört jelentett, mint a vadászható vadfajok, mert abba a vadon élő, nem vadászható, természetvédelmi védettség alatt álló vadfajokat is bele kellett érteni. A kártékony vadak közül viszont csak a vaddisznó által okozott károkra terjedt ki a felelősség (pl.: rókára, görényre stb.) nem.
A második fordulat alkalmazására leginkább, már akkor is, a vad és gépjármű ütközése miatt került sor. A vadászatra jogosultnak - kimentés hiányában - a kártérítés mérséklése nyújthatott némi enyhülést, ha a kár bekövetkezésében a károsult felróható magatartása is közrehatott (pl. vadveszélyre figyelmeztető közúti jelzés ellenére gyorshajtás, ittas vezetés, szándékosan elgázolt vad stb.). Lényegében, ez is "feltétlen" felelősség volt.
A Vtv. 1996-os megalkotásával, annak utaló rendelkezése alapján, a veszélyes üzemi felelősség szabályai kerültek alkalmazásra (Ptk. 345. §), ahol már megjelent a kimentés lehetősége. A fokozott veszéllyel járó tevékenységi körön kívül eső elháríthatatlan ok, annyira szűk körű kimentést engedett, hogy nincs is ismert precedens rá.
Más a helyzet azokkal az esetekkel, amikor vad és gépjármű ütközött. Miután mindkettő veszélyes üzemnek minősült, egymásközti viszonyukban nem a Ptk. 345. § (1) bekezdésének rendelkezését, hanem egy háromlépcsős rendszert kellett alkalmazni, melyből kettő releváns a kialakult bírói gyakorlat szempontjából.
a) A Ptk. 346. § (1) bekezdés alapján a felelősség általános szabályait (Ptk. 339. §) kellett alkalmazni, azaz vizsgálni kellett, hogy kinek a magatartása volt felróható, ki nem járt el úgy, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.
A vadászatra jogosultak oldalán, e körben egy aspektus érdemelt kiemelést, a Vtv. 78. § (4) bekezdése szerint, a vadászatra jogosult a kár megelőzése érdekében - vadveszély esetén - az út létesítőjénél, fenntartójánál kezdeményezheti - tehát nem köteles kezdeményezni - megfelelő vadvédelmi berendezések létesítését, illetve közúti jelzések elhelyezését. Amennyiben ennek költségeit vállalja, úgy a fenntartó köteles a kezdeményezésnek helyt adni. Ha a vadászatra jogosult e lehetőséggel - bár az érintett útszakasz vadveszélyesnek minősült - nem élt, a bírói gyakorlat szerint, nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a vadütközés során bekövetkezett kárt köteles volt téríteni. Annak megítélése, hogy mikor tekinthető egy adott útszakasz vadveszélyesnek, illetve a vadveszélyt jelző táblát az út mindkét oldalán, vagy egyiken, hosszúságot jelző kiegészítő táblával ellátva vagy sem kell kihelyezni, ügyenként és bíróságonként másként alakult.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
