A polgári jogi felelősség a társadalomban és a gazdaságban keletkező károkat vagy egy adott tevékenységgel járó kockázatok internalizálása mentén vagy a károkozó magatartás következményeinek a károsulthoz vagy a károkozóhoz való hozzárendelése alapján valósítja meg. A kockázatok internalizálása mentén való kártelepítés elsődleges célja az externáliák elkerülése, azaz a tevékenységgel járó költségeknek, így a tevékenységgel okozott károknak a haszon szerzőjére való allokálása. Ilyen elven alapszik például a veszélyes üzemi felelősség, a termékfelelősség vagy a környezeti károkért való felelősség. A szakmai felelősségi helyzetek azonban jellemzően a felelősségi tényállásoknak abba a csoportjába tartoznak, amelyek valamely magatartásnak a kárkövetkezményeit allokálják. A kártérítési felelősség rendszerét általában úgy építjük fel, hogy a jogellenes károkozó magatartás következményeit akkor terheljük a károkozóra, ha magatartása nem felelt meg az általános társadalmi elvárásnak vagy - más kifejezéssel - az elvárt gondossági mércének. A magyar kártérítési jogi gondolkodásban, amelyet a Ptk. kártérítési felelősségi rendszere alapvetően meghatároz, az általános magatartásmérce az adott helyzetben általában elvárható magatartás. Ha a károkozó magatartás nem felelt meg ennek az elvárásnak, akkor a károkozás a károkozónak felróható, ami megalapozza a kötelezettséget a kár megtérítésére. A Ptk.-nak ez a felelősségi standardja a szakmai felelősségi tényállások esetén is alkalmazandó. Ilyen értelemben tehát nem beszélhetünk az általános szabályoktól elhatárolt, általános szakmai felelősségi rezsimről vagy rezsimekről. A szakmai felelősségi tényállásoknak mégis vannak olyan sajátosságaik, amelyek önálló problémafelvetésekre adnak alapot, és amelyek sajátos szempontokat tudnak megjeleníteni mind a szabályozásban, mind a gyakorlatban a polgári jogi felelősség terén.
A szakmai felelősségi tényállások esetében a károkozó valamely meghatározott szakmai- vagy hivatásrendhez tartozik. Ahhoz, hogy azt a tevékenységet végezze, amellyel kárt okoz, speciális képzettséggel szerzett ismeretekre van szüksége, amellyel a társadalmi munkamegosztásban különös helyet foglal el. A speciális ismeretek megszerzése jellemzően (bár nem feltétlenül) erre irányuló képzéshez, a tevékenységnek a folytatása pedig további feltételekhez kötött, ezért az ismeretek megszerzése és a tevékenység végzése
- 13/14 -
a társadalom tagjai számára csak korlátozottan, vagy egyáltalán nem lehetséges, a szolgáltatás pedig nehezen helyettesíthető. Ez a szakmai szolgáltatás kedvezményezettjét kiszolgáltatott helyzetbe hozza: a szolgáltatást igénybe vevő vagy attól függő személyek rá kell, hogy bízzák magukat a szakmai szolgáltatás nyújtójára. Ez az általánosnál magasabb elvárási mérce alkalmazását teszi indokolttá a szakmai tevékenységet folytatóval szemben.
A speciális szakismeretek és a tevékenység végzésének a feltételekhez (végzettséghez, szakmai minősítésekhez, alkalmassági előírásokhoz, továbbképzésekhez, kamarai tagsághoz stb.) való kötése elsősorban azért szükséges követelmény, mert a szakmai tevékenység folytatása jellemzően nagy kockázatokkal jár. Nagyon kis hiba is jelentős károkat okozhat, akár azért, mert a legmagasabb szinten védett érdek sérül (élet, egészség, testi épség, környezet), vagy mert az okozott kár mértéke nagyon nagy is lehet, de akár azért is, mert a potenciális károk a társadalom és a gazdaság széles körét érinthetik. Ez szintén az átlagosnál magasabb elvárási szint alkalmazását támasztja alá. A szakmai szabályok, a szakmai szervezetek által meghatározott eljárásrendek (protokollok) betartása ennek az elvárásnak a minimumát képezik, a betartásuk azonban nem lehet elegendő az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelményének, vagy más módon meghatározott magatartási standardnak való megfelelés megállapításához, mert az elvárási mérce mindig helyzethez között. Magában foglalja annak felismerését is, ha a tipikus vagy általános helyzetre előírt szakmai előírások betartása az adott helyzetben nem elegendő vagy nem megfelelő eljárás. A bíróság ezért akár az általános szakmai elvárások szintje fölé is emelheti az adott helyzetben a szakmai tevékenységet végzővel szemben támasztott elvárást. Ez szintén a felelősség szigorodását eredményezi.
Tekintettel arra, hogy a szakmai szolgáltatások nyújtása és felhasználása a modern gazdasági körülmények között tömeges, a kockázatok is tömegesen jelentkeznek. A kártérítési felelősségi döntések üzenetei beépülnek a szolgáltatás nyújtója által alkalmazott eljárásrendekbe, a minőségellenőrzési folyamatokba és a szakmai, illetőleg szervezeti szintű kockázatkezelésbe. Az adott szakmai hiba folytán a potenciális károsultak száma nagy lehet. Akár, mert közvetlenül érintetté válnak, akár, mert az adott hiba sok más esetben is előfordulhat. A tömegesség egyik jellemző következménye a károkozó csődje. A károkozó fizetésképtelensége a piaci szerkezet jelentős változását is eredményezheti, miközben a károk megtérülésének a valószínűsége sem nő. A potenciális felperesek nagy száma nem a felelősség megállapításának, hanem elutasításának az irányába tolja a döntéshozót. A bíróságoknak a kártérítési felelősségi perekben hozott döntéseit a leginkább olyan üzeneteknek helyes látnunk, amelyek a kockázattelepítés keretei között a potenciális károkozóknak és a potenciális károsultaknak szólnak, ösztönözve őket a kár bekövetkezésének a valószínűségét csökkentő magatartásra. A polgári jogi felelősség preventív hatása valójában ezeken az üzeneteken keresztül valósul meg; hogy miként, arról még az alábbiakban bővebben is szó lesz.
A szakmai szolgáltató szempontjából ezek a szempontok rendkívül nehezen kiszámítható kockázatokat jelentenek. A szigorú elvárási mérce a felelősség nyilvánvaló kockázatát jelenti, miközben a védekezési költségek csak korlátozottan háríthatók át a szolgáltatásban bízó
- 14/15 -
potenciális károsultakra, mert nem feltétlenül építhetők be a szolgáltatás költségeibe vagy kezelhetők felelősségkorlátozó kikötésekkel. A szakmai szolgáltatás hibátlansága illúzió, bármilyen magas elvárásokat is támaszt a jog a szolgáltatóval szemben, és bármennyire is törekszik ezzel párhuzamosan a szolgáltató a minőségbiztosítás szintjének az emelésére. A szolgáltató számára a kockázat kiszámíthatatlanságán a Ptk. felelősséget korlátozó szabályai sem javítanak. A törvényi felelősségkorlátozás eszközeként szolgáló előreláthatósági korlát [6:143. § (2) bek.] ugyanis nem feltétlenül jelenti a kár mértékének az előreláthatóságát; bár mértékadó bírói gyakorlat hiányában nehéz az előreláthatósági korlát tartalmát a magyar szerződési jogban meghatározni, a "kár mint a szerződésszegés lehetséges következménye" fordulat értelmezése legitim módon korlátozható a kár típusára vagy nagyságrendjére.[1]
A szakmai szolgáltató által viselt kockázat kiszámíthatatlansága következik abból is, hogy a felróhatóság standardja szükségképpen bizonytalan. A felelősség mindig ex post reakció: a bíróság a kár bekövetkezése után fogja megállapítani, hogy a károkozó magatartás megfelelt-e az általános elvárásoknak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy több, a jogi szabályozásban meg nem jelenő tényező is növeli a felróhatóság és ezzel a felelősség megállapításának a kockázatát. Az egyik ilyen tényező, hogy utólag mindig okosabbak vagyunk. Elképzelhető, hogy a kár bekövetkezésének a kockázatával csak mint távoli lehetőséggel kellett számolni a magatartás tanúsítása során; ha azonban a kár már bekövetkezett, akkor ez a kis valószínűség is materializálódott kockázat, ezért reálisnak tűnik annak az elvárása, hogy ezt a kockázatot a károkozónak ki kellett volna küszöbölnie. Minél magasabb szinten védett érték sérül, és minél rosszabb a károsult helyzete, annál valószínűbb a felelősség megállapítása távoli kockázatok esetében is. A másik ilyen tényező az az általános társadalmi várakozás, hogy a káreseményekhez rendeljünk felelőst. Egyre inkább jellemző a szolgáltatásokkal szemben támasztott hibátlansági elvárás; egyre kevésbé fogadható el a társadalom tagjai számára az a válasz, hogy az őket ért rossz események következményeivel szemben nekik kellett volna védekezniük, vagy - más megfogalmazásban - hogy nincs felelőse az őket ért negatív eseményeknek.
Ez a jelenség összefügg az állam társadalmi szerepéről alkotott kép változásával is. Az állammal szembeni elsődleges követelmény a társadalmi jólét biztosítása, amelynek része az egyéni (károsulti) kockázatviselés terhének a csökkentése. Az egyéni elvárás a társadalommal szemben olyan szabályozás és joggyakorlat kialakítása, amely csökkenti a károsodás kockázatát akár úgy, hogy azt az állam vállalja át, akár úgy, hogy szabályozással, illetőleg joggyakorlattal arra telepíti, aki valamely kötelezettséget megszegett (jogellenesség). Ez az általános társadalmi elvárás háttérbe szorítja az öngondoskodást és a károsulti védekezés ösztönzését, ezzel - több más tényezővel együtt - a felelősség szigorításának az irányába hat.
- 15/16 -
A szakmai tevékenységet végzők felelősségi helyzetét vizsgálva külön kell választani a szakmai szolgáltatás jogosultjának a helyzetét harmadik személyek kártérítési követeléseitől. A szolgáltatás jogosultjával szembeni felelősség ugyanis a szerződésszegésért való felelősség szabályai szerint ítélendő meg, míg a harmadik személyekkel szembeni felelősség szerződésen kívüli kártérítési felelősségi tényállásként fog megjelenni. A harmadik személyekkel szembeni felelősség jellemzően közvetett felelősségi helyzet lesz, amely a tiszta gazdasági kár esetkörébe tartozik.
A szakmai szolgáltatást nyújtó félnek a szolgáltatás jogosultjával szembeni felelőssége szerződésszegésért való felelősség. Ennek több releváns következménye is van: a felek egymással szembeni jogait és kötelezettségeit a szerződés tartalma határozza meg, a felelősség alóli kimentésre a szerződésszegésért való felelősség szabályai vonatkoznak, és a felelősség törvényi, illetőleg szerződéses korlátozására a szerződésszegésért való felelősség korlátozására vonatkozó szabályok az irányadók.
Míg a szerződésen kívüli kártérítési felelősség a károsult és a károkozó viszonyában a kockázattelepítést a feleket törvény alapján terhelő kötelezettségek (károkozási tilalom, adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye, kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség) mentén határozza meg, a szerződésszegésért való felelősség a feleket a szerződésnek a felek által meghatározott és törvényi rendelkezések mentén implikált tartalma szerint terheli. Ez elsősorban abból a szempontból lehet érdekes, hogy míg a szerződésen kívüli kártérítési felelősség körében a károsultat az adott helyzetben általában elvárható magatartás mércéje szerint terheli a kármegelőzési, kárenyhítési és kárelhárítási kötelezettség (Ptk. 6:525. §), a szerződésszegésért való felelősség kontextusában a jogosultat a szerződési jogi szabályok szerint terheli együttműködési kötelezettség (Ptk. 6:62. §).
Az együttműködési kötelezettségnek része a kármegelőzési, kárenyhítési és kárelhárítási kötelezettség, de az együttműködési kötelezettség ezen túlmutató kötelezettségeket is megalapozhat. A Ptk. 6:144. § (1) bekezdése alapján a szerződés jogosultjának a kármegelőzési, kárenyhítési és kárelhárítási kötelezettségére a szerződésen kívüli kártérítési felelősség szabályait kell alkalmazni; így ha a jogosultat terhelő együttműködési kötelezettség azzal sérül, hogy a jogosult a kármegelőzési, kárenyhítési és kárelhárítási kötelezettségének nem tesz eleget, akkor ennek következményei alól azzal mentesül, ha felróhatóságának a hiányát bizonyítja; csakúgy, mint a szerződésen kívüli felelősség kontextusában.[2]
- 16/17 -
Tekintettel e szabály eltérést engedő természetére, a felek a jogosult együttműködési kötelezettségét részletes szerződéses rendelkezésekkel specifikálhatják, és a szerződési szabadság általános korlátai között megtehetik azt is, hogy a jogosultat kármegelőzési, kárenyhítési és kárelhárítási kötelezettség megszegéséhez szigorúbb következményeket kapcsolnak.
Az együttműködési kötelezettség alapján a jogosultat nemcsak kármegelőzési, kárenyhítési és kárelhárítási kötelezettség terheli, hanem köteles arra is, hogy a kötelezett teljesítését aktívan elősegítse. Ha elmulasztja megtenni azokat az intézkedéseket vagy nyilatkozatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a másik fél a szerződésből eredő kötelezettségeit megfelelően teljesíthesse, közbenső szerződésszegést valósít meg [Ptk. 6:150. § (1) bek.]. A jogosultnak ez a kötelezettsége különös jelentőséget kap a szakmai szolgáltatások terén. A szakmai felelősséget az esetek nagy részében döntések, tanácsok vagy a jogosult érdekében való eljárás hibái alapozzák meg, amelyekhez a szolgáltatás nyújtójának szüksége van a releváns információra és dokumentációra, amelyek egy részével (sokszor döntő részével) jellemzően a jogosult rendelkezik (információs aszimmetria). Ha a szakmai műhiba azért következik be, mert a releváns információt és dokumentumokat a jogosult nem bocsátotta a kötelezett rendelkezésére, ezért felelősség a kötelezettet nem terhelheti. Az azonban a kötelezett együttműködési kötelezettségének is a tartalma, hogy az ezekre vonatkozó kérdéseket a jogosultnak feltegye, és az információ vagy a dokumentumok hiányának a következményeire a jogosultat figyelmeztesse. Mindez szoros kapcsolatot és kommunikációt tételez fel a jogosult és a kötelezett között. Ez lehetővé teszi a kötelezett számára a saját kockázatának a mérséklését (pl. ügyvédi tényvázlat, orvosi tájékoztatás, teljességi nyilatkozatok a könyvvizsgálathoz stb.) és a kockázatok egy részét a jogosultra hárítja.
Szerződésszegés a szerződés tartalmát képező bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása (Ptk. 6:137. §). Annak megállapításához, hogy a kötelezett a szerződést megszegte-e, a szerződésben foglalt kötelezettség tartalmát kell megállapítani. Ha a szerződés alapján a kötelezettség eredmény elérése, a kötelezett akkor szegi meg a szerződést, ha az eredmény elmarad. Ha a szerződés alapján a kötelezettség valamely tevékenység végzése, (ügyvitel), a kötelezett akkor szegi meg a szerződést, ha az eljárása nem felel meg az elvárt gondosságnak. Ennek a gondolatnak a mentén hagyományosan különbséget teszünk eredménykötelmek és gondossági kötelmek között, és ezt a különbségtételt előszeretettel vetítjük rá a szerződési jog különös része körében a megbízási és a vállalkozási szerződések közötti megkülönböztetésre.[3] Valójában azonban annak megállapítása szempontjából, hogy a szerződés tartalma alapján remélt valamely eredmény elmaradása megvalósítja-e a szerződésszegést vagy sem, a szerződés minősítése legalábbis másodlagos kérdés. A vállalkozási szerződéseknek ugyanis éppúgy lehetnek az eredmény-
- 17/18 -
től független tevékenységi kötelezettség elemei, mint ahogy a megbízási szerződéseknek is lehet eleme eredményre vállalt kötelezettség.[4]
Az eredmény elmaradásának a hiánya szempontjából a kötelem eredmény- vagy gondossági természetűnek minősítése az 1959-es Ptk. egységes felelősségi rendszerében voltaképpen arról döntött, hogy a kötelezettnek kell-e bizonyítania a felróhatóság hiányát (eredménykötelem), vagy a jogosultnak kell-e bizonyítania azt, hogy a remélt eredmény azért maradt el, mert a kötelezett nem úgy járt el, ahogy az elvárható volt. A Ptk. felelősségi rendszere azonban, amely elszakítja a szerződésszegésért való felelősség kimentését a felróhatóságtól, más kontextusba helyezi ezt az elhatárolást. Mivel eredménykötelem esetében az eredmény elmaradása megvalósítja a szerződésszegést, az eredmény elmaradásának a jogosult általi bizonyítása esetén a kötelezett csak a Ptk. 6:142. §-ában foglaltak bizonyításával mentesül a szerződésszegésért való felelősség alól.
Gondossági kötelem esetében azonban az eredmény elmaradása nem valósít meg szerződésszegést. Szerződésszegést a kötelezett azzal valósít meg, ha az eredmény elérése érdekében végzett tevékenysége nem felel meg az elvárt gondosság mércéjének. Az elvárt gondosság mércéjét a Ptk. 1:4. §-a az adott helyzetben általában elvárt magatartásként határozza meg, azonban akár a szerződés, akár a szakmai szolgáltatóra irányadó szakmai szabályok és szokások spedifikálhatják és az adott jogviszonyhoz adaptálhatják az elvárt gondosság követelményét. Ha a kötelezett eljárása megfelelt ennek a követelménynek, nem valósít meg szerződésszegést, és nem is kerül sor a szerződésszegésre vonatkozó szabályok alkalmazására. Azt, hogy a kötelezett szerződést szegett, a jogosultnak kell bizonyítania. Gondossági kötelem esetében tehát a jogosultnak kell bizonyítania azt, hogy a kötelezett eljárása az elvárt gondosság mércéjének nem felelt meg. Ha a kötelezett tevékenysége nem felelt meg az elvárt gondosság követelményének, akkor a Ptk. 6:142. §-ában foglalt szabályok szerint mentesülhetne a felelősség alól; tekintettel azonban arra, hogy a szerződésszegéssel a kötelezett egy a 6:142. §-ben meghatározottnál alacsonyabb szintű elvárásnak sem tudott megfelelni, várhatóan nem tudja kimenteni magát a szigorúbb elvárásnak való megfeleléssel.
Az eredmény- és a gondossági kötelmekre, továbbá a szerződésszegés kockázatainak a telepítésére vonatkozó egyéb szabályok irányadók a jogosultat terhelő együttműködési kötelezettségre és a közbenső szerződésszegésre is.
- 18/19 -
A szerződésről mint jogi instrumentumról általában is elmondható, hogy a tartalma nem más, mint a felek közötti kockázattelepítés. Tekintettel arra, hogy a szerződésben a kötelezett által tudatosan és ellenérték fejében[5] felvállalt kötelezettség nem szerződésszerű teljesítésének a kockázatát telepítik a felek, a kockázattelepítés kiindulópontja a kötelezettre terhesebb. Ez az alapja a Ptk. 6:142. §-ában a belső vis maiorig terjedő szigorú felelősségnek.
A jogviszony jellemzője, különösen megbízási jellegű jogviszonyok esetében, az információs aszimmetria. Az információs aszimmetria az egyik következménye az ún. megbízóügynök helyzetnek, amelyet ezek a jogviszonyok jellemzően létrehoznak,[6] de az információs aszimmetria szerephez jut abból a szempontból is, hogy a szakmai szolgáltatás nyújtója csak az ügy szempontjából releváns, jellemzően a jogosult által ismert információ birtokában tudja megfelelően ellátni a feladatát. Ennek egy következménye az, hogy ha a szükséges információt, illetőleg dokumentációt a jogosult nem bocsátja rendelkezésre, akkor ezzel megsérti az őt terhelő együttműködési kötelezettséget, és megvalósíthat közbenső szerződésszegést is. További következmény, hogy ennek az információhiánynak a kockázatát ő maga viseli. A felek azonban egymásra vannak utalva: mivel az együttműködési kötelezettséget kölcsönös kötelezettségként tételezzük, a szolgáltatónak is kötelezettsége lehet, hogy a megfelelő, az elvégzendő feladat szempontjából releváns kérdéseket a jellemzően laikus jogosult számára feltegye. A probléma jellemzően az, hogy nem feltétlenül telepíthető egyértelműen a kérdés és az információ hiányának a kockázata. Ilyen esetekben a felelősség megosztása lehet megoldás a felek között.
A szakmai szolgáltatás nyújtója a szolgáltatást szerződéses jogviszony alapján nyújtja, a tevékenysége azonban harmadik személyeket is érinthet. Ez a felelősségi tényállás jellemzően a tiszta gazdasági kár (pure economic loss) esetköreibe tartozik, ezért indokolt először ebben az összefüggésben vizsgálni a szakmai felelősség harmadik személyekkel szembeni megállapíthatóságát.
A tiszta gazdasági kár olyan károkozási helyzeteket ír le, amelyekben a károkozó által a közvetlen károsultnak okozott kár okoz vagyoni veszteséget a károsultnak. A közvetlen károsodás az elsődleges károsult vagyonában vagy személyében keletkezik, a másodlagos (közvetett) károsultnak a kára az elsődleges károsultat ért sérelem további következménye.
- 19/20 -
A másodlagos károsult vagyoni érdeksérelmét nevezzük tiszta gazdasági kárnak.[7] Azaz, olyan veszteségről beszélünk, amely nem a károsult személyében vagy vagyonában bekövetkező sérelem következménye.[8] A tiszta gazdasági kárnak jellemzően négy helyzetét különböztetik meg. Az első a tükröződő kár, amikor a másodlagos károsultnál következménykárként jelentkezik az elsődleges károsult kára, például a személyi sérülést elszenvedett alkalmazott munkáltatója további veszteséget szenved el, amiért a károsult nem tud részt venni az üzemi termelési folyamatban. A második, amikor valamely infrastruktúra válik hozzáférhetetlenné a károkozó magatartás további következményeként, például baleset miatt lezárják az autópályát, az átvágott földkábel miatt a szolgáltató nem tud szolgáltatást nyújtani a szolgáltatási területén, vagy a tőzsdei kereskedés leáll, mert egy befektetési szolgáltató alkalmazottja rossz ajánlatot visz be a rendszerbe. A harmadik esetcsoport az, amikor a másodlagos károsult azért szenvedi el a vagyoni veszteséget, mert szerződéses jogviszony alapján köteles megtéríteni a károkozó által az elsődleges károsultnak okozott kárt. A negyedik esetcsoport pedig az, amikor valaki olyan szakmai tanácsban vagy szolgáltatásban bízik, amelyet a szakmai tevékenységet végző közvetlenül valaki másnak nyújtott. Ebbe a körbe tartoznak azok a helyzetek, amelyekben a könyvvizsgálók, ügyvédek, adótanácsadók felelőssége merül fel harmadik személyek felé, akiknek a helyzetét érintette az a szolgáltatás, amelyet az ügyfelük részére nyújtottak.
Jelen tanulmánynak nem lehet tárgya a tiszta gazdasági kárral kapcsolatos problémák részletes elemzése, azonban néhány sajátosságuk mindenképpen releváns, hiszen a szakmai szolgáltatókat érintő helyzetek egy jelentős része a tiszta gazdasági kár negyedik esetcsoportjába tartozik. Az egyik ilyen sajátosság, hogy az elnevezés valamiféle kártípusra utal, a jog gazdasági elemzése ilyenként is kezeli, és tényleg a következménykárok egy esetcsoportjáról van szó. A mi gondolkodásunkban azonban leginkább közvetett károkozási helyzetként fogalmazható meg. Ennek oka valószínűleg az, hogy a tiszta gazdasági károk megtérítésének a korlátjaként a magyar jogi gondolkodásban elsősorban az okozati összefüggés távolisága (előreláthatóság) jelent meg.[9] Egy további, a gyakorlatban lényegesebb sajátosság, hogy a bíróságok nem szívesen adnak helyt a tiszta gazdasági kár megtérítésére irányuló igényeknek. Ez azért feltűnő, mert egyébként a kártérítési felelősség feltételei (jogellenes magatartás, kár, okozati összefüggés, felróhatóság) adottak lennének. A dogmatikai érv jellemzően az okozati összefüggés távolisága. A bíróságok így a károkozó felelősségét a természetes értelemben vett okozati összefüggés "mesterséges" elvágásával (jogi okozatosság) kizárják ezekért a másodlagos károkért. Ez a korlátozás a jog belső logikájából egyáltalán nem következik, mert a jogi okozatosság, szemben a jogirodalom elméleti megközelítéseivel, pusztán a felelősség korlátozásának a gyakorlati
- 20/21 -
eszköze, amely logikai, dogmatikai vagy más elméleti eszközökkel nem magyarázható. Valójában az okozati összefüggés elvágásával és így a felelősség korlátozásával a bíróságok jogpolitikai szempontokat érvényesítenek.[10] Ez jól tetten érhető abban a szemléletben, hogy szándékos károkozás esetén ez a korlátozó szempont nem érvényesül, hanem teljes kártérítést ítélnek meg a bíróságok. Amikor az Enron-botrány egyik hatásaként az Arthur Andersen könyvvizsgáló cég csődbe ment, ennek alapja az volt, hogy az amerikai bíróság az Arthur Andersen könyvelőit 2002-ben bűnösnek tekintette csalás bűncselekményében. Ennek volt a közvetlen következménye az, hogy az Arthur Andersen felelősségét az Enron befektetői felé korlátlanul megállapították.[11]
A tiszta gazdasági kár megtérítésére irányuló igényektől való általános elzárkózást alátámasztó jogpolitikai szempontok meghatározása különösen azért nehéz, mert a kereset elutasításának az indokaként a bíróságok ezekre nem hivatkoznak, hanem az okozati összefüggést minősítik túl távolinak (too remote), előre nem láthatónak (unforeseeable, Ptk. 6:521. §) vagy az élettel általánosan együtt járó kockázatnak (Allgemeines Lebensrisiko). Ez azonban nem több annak a kifejezésénél, hogy a bíróság nem tartotta volna helyesnek azt, hogy a kockázatot a károkozóra telepítse, hanem azt inkább a károsulton hagyja. Az egyik azonosítható döntési szempont az, hogy a potenciális felperesek nagy számára tekintettel a bíróságok nem támogatják az igazságszolgáltatás ilyen igényekkel való elárasztását. Helyesnek tűnik a zsilipeket zárva tartani, mert a bírósági igazságszolgáltatás nem tömeges igények érvényesítésére van modellezve, így azokra nincs is felkészülve. A nagyságrendekre jellemző, hogy az Exxon Valdez tankhajó 1989-ben bekövetkezett katasztrófája következtében az Amerikai Egyesült Államokban több, mint harmincezer kártérítési kereset indult az Exxon olajvállalattal szemben.[12] Egy további szempont, amely szintén a potenciális károsultak nagy száma miatt merül fel, a biztosíthatatlanság. Ezekre a károkra a biztosítók nem tudnak biztosítási fedezetet nyújtani, mert a kockázat nem kalkulálható. A biztosító csak olyan kockázatokra tud biztosítási fedezetet adni, amelynek a valószínűsége az összegszerűségét tekintve is kiszámítható. Ha a nagy számok törvénye alapján nem lehet megállapítani a kár bekövetkezésének valószínűségét, a biztosító nem tud fedezetet meghatározni, ezért a biztosítás körébe kiszámíthatatlan valószínűségek nem vonhatók. A biztosítottság hiánya és a kalkulálhatatlan kockázat a potenciális károkozót teljes kockázatkerülésre ösztönzi, ami pedig társadalmilag nem hasznos, mert az innováció szükségképpen kockázatokkal jár. A teljes kockázatkerülés valójában a fejlődést gátolja.
- 21/22 -
A szakmai szolgáltató a tevékenységét szerződéses jogviszony alapján és annak keretében végzi. A szerződés a felek között keletkeztet jogokat és kötelezettségeket. A tradicionális szerződési jogi szemlélettel jár az a felfogás, hogy szerződésből jogok és kötelezettségek csak a felek között keletkeznek, és attól a piaci szereplőtől, aki szerződésben vállalt egy másikkal szemben, kötelezettséget csak a szerződés jogosultja kérheti számon a kötelezettségeinek megfelelő eljárást. A szerződés inter partes hatálya ezért kizárja azt, hogy a szerződésen kívül álló - harmadik - személyek a szerződésszegő magatartást tanúsító kötelezetten kártérítési igény formájában számon kérjék a szerződésben vállalt kötelezettségének meg nem felelő eljárást. Ez a megközelítés - amelyet egyébként a könyvvizsgáló felelőssége kapcsán jól tükröz az angol bírói gyakorlat[13] - a dogmatikai tisztasága miatt vonzó, és alátámasztja az az észszerű és gyakorlatias megfontolás is, hogy amikor valaki szerződésben kötelezettséget vállal, nem tudja sem felmérni, sem beárazni azokat a kockázatokat, amelyek a szerződésszerű teljesítés elmaradásából harmadik személyekre hárulhatnak, akikkel a szerződés megkötése előtt nem kerül kapcsolatba, és tőlük ellenszolgáltatást ilyen kockázat felvállalásáért nem kap. A helyzet világos a szerződésen kívüli harmadik személyek számára is: ha biztosak akarnak lenni a teljesítésben, ők is szerződést köthetnek ezzel a személlyel, tőle teljesítési garanciát kérhetnek, és ezért - ha kell - ellenszolgáltatást fizetnek. Ha ezt nem akarják vállalni, nem számolhatnak számon kérhető ígérettel, és a teljesítés elmaradásával járó kockázatokat maguk kell, hogy viseljék vagy kiküszöböljék (pl. biztosítással). Ez a megközelítés azonban csak annyiban tartható következetesen, amennyiben szerződésben vállalt kötelezettségről van szó. Jogi normákból levezetett, meghatározott státusokhoz (pozíciókhoz) kötődő kötelezettségek esetében azonban már nem, még ha szerződés kötésével is került valaki abba a helyzetbe (pozícióba), amelyben őt a jog - implikált vagy kifejezett módon - kötelezettségekkel terheli. Ebben az esetben ugyanis már nem szerződéses, hanem jogszabályból fakadó kötelezettség számonkéréséről van szó, amelyet a károkozó a saját döntésével maga vállalt fel az adott tevékenység végzésével. Itt már nehéz meggyőzően érvelni a szerződés inter partes hatályáról: jogszabályból fakadó kötelezettség esetén ugyanis már nem a szerződéses kötelezettségvállalás, hanem a jogi norma érvényesüléséről van szó. Az, hogy ilyen esetekben a szerződéses kötelezettség által védett érdekek körét e jogszabályi kötelezettség explicit vagy implicit felvállalása folytán a jog a szerződésen kívüli szereplőkre is kiterjeszti-e - mint azt a német elmélet teszi - már csak dogmatikai megoldás kérdése. A kérdés azonban már nem az lesz, hogy a szerződésben foglalt kötelezettségek mely piaci szereplők (potenciális károsultak) érdekeit védhetik, hanem az, hogy a jogszabályban előírt kötelezettséget ki kérheti számon, azaz a jogszabályi kötelezettség védelmi hatálya
- 22/23 -
- a jogszabály értelmezett célja szerint - kikre terjed ki. Ez a védelmi hatály a magyar jogban elsősorban az okozatosság kapcsán jelenik meg.[14]
A szakmai szolgáltatónak a harmadik személyekkel szembeni felelősségét akkor indokolt megállapítani, ha a szolgáltató számára nyilvánvaló, de legalábbis felismerhető volt, hogy az általa végzett tevékenység harmadik személyek helyzetét is befolyásolni fogja. Ha például egy társaság részére könyvvizsgálatot végző könyvvizsgáló közzétételre kerülő mérleget auditál, tisztában kell lennie azzal, hogy a nyilvánosság következtében befektetők fogják a döntéseiket a mérlegre és a beszámolóra alapítani. Ezért, ha a szakmai szabályok és az elvárt gondosság megsértésével végzi a tevékenységét, harmadik személyekkel szemben felel a szerződésen kívüli kártérítési felelősség szabályai szerint. Ha azonban a társaság megrendelésére végez egyedi könyvvizsgálatot, de a társaság a jelentést továbbadja, és mások erre alapítanak döntéseket, a könyvvizsgáló felelőssége e harmadik személlyel szemben nem állapítható meg. Hasonló a helyzet jogi szolgáltató által adott tanáccsal vagy bármely más tevékenységgel. Ilyen okokból nem fogadhatta el az angol bíróság az alperes ügyvéd védekezését a White v Jones[15] ügyben. Ennek az ügynek a tényállása szerint az örökhagyó az alperes közreműködését kérte a végrendeletének a módosításához. A módosítás szerint a lányaira fejenként 9.000 angol font összeget akart hagyni. Az alperes ügyvéd azonban nem állt elég gyorsan rendelkezésre, és az örökhagyó meghalt, még mielőtt a végrendelet módosításra került volna. A két lány, akik így nem jutottak hozzá az örökségükhöz, beperelték az ügyvédet. A bíróság megalapozottnak látta azt, hogy az ügyvéd nem az elvárt gondosság szerint járt el, amikor nem állt a kellő időben az ügyfele rendelkezésére. Az ügyvéd ugyanakkor azzal védekezett, hogy kötelezettsége a megbízási jogviszony alapján az ügyfelével szemben állt fenn, a felperesekkel szemben nem. A bíróság megállapította, hogy az ügyvéddel szemben támasztott gondossági elvárás kiterjedt a felperesek vagyon érdekeinek a védelmére is, függetlenül attól, hogy szerződéses jogviszonyban voltak-e.
A harmadik személlyel szembeni kötelezettség (felelősség) kérdése megjelent az orvosi jogviszonyok körében is. 1976-ban, a Tarasoff-ügyben hozott döntésével[16] megállapította a pszichiáter felelősségét azért, mert nem értesített egy harmadik személyt arról, hogy a páciense annak életére akar törni. A pszichiáter páciense ezt a harmadik személyt valóban megölte, és a pszichiáter részéről történő figyelmeztetés ezt megakadályozhatta volna. A bíróság megállapította azt is, hogy ilyen helyzetekben a hatóságok értesítésével sem meríti ki a pszichiáter a gondossági elvárást. Ennek csak akkor felel meg, ha az érintett harmadik személyt értesíti. Bár a tényállás extrém helyzetet jelez, a bíróság egyértelműen megállapította a pszichiáter gondos eljárási kötelezettségét a harmadik személlyel szemben.
Ebbe a vonulatba illeszkedik a Ptk. 3:24. § (2) bekezdésének a megoldása, amely a jogi személy vezető tisztségviselőjének a harmadik személlyel szembeni felelősségét megállapítja akkor, ha a kárt szándékosan okozta. Ez a megoldás szintén elfogadja a harmadik
- 23/24 -
személyekkel szemben való felelősséget, annak ellenére, hogy a vezető tisztségviselő számára a jogi személlyel fennálló szerződéses jogviszonya a jogi személlyel szemben keletkeztet kötelezettségeket.
A kártérítési felelősség a társadalmi kockázattelepítés egyik módja. Anélkül, hogy e helyütt a polgári jogi felelősség funkcióit részletesen elemeznénk,[17] megállapítható, hogy a kártérítési felelősség a károsulti és károkozói érdekek kiegyenlítésére törekszik. Bár a károsulti érdekvédelmet szokás a kártérítési felelősség kapcsán előtérbe helyezni, egy olyan rendszer, amelynek ez lenne a kizárólagos célja, egyetlen szabályt tartalmazna: "a jogellenesen okozott kárt meg kell téríteni".[18] Ilyen megoldásnak azonban több szempontból sem lenne társadalmi haszna. A szigorú felelősség végletesen kockázatkerülő magatartásra ösztönöz, ami a társadalom és a gazdaság fejlődését nem segíti, a védekezési költségek pedig rendkívül magasak. Ezért egyetlen modern felelősségi rendszer sem követ ilyen megoldást. A felelősségi rezsimek megosztják a kockázatokat a károsult és a károkozó között. Ennek nemcsak a károsulti közrehatás értékelése az eleme, hanem a felelősség alóli mentesülés lehetőségének a biztosítása is. Ez nem jelenti azt, hogy a károsult és a károkozó pozíciója azonos lenne. Különösen a szakmai felelősségi helyzetekben a károkozó jellemzően jobban informált arról, hogy milyen eseménysor vezetett a kárhoz, neki volt-e lehetősége csökkenteni a kár bekövetkezésének a valószínűségét, mit tett és mit tehetett volna a kár megelőzése érdekében, és ha mulasztott, akkor az kihathatott-e a kár bekövetkezésére. Ez a bizonyítási szükséghelyzet alapozta meg a Ptk.-nak a fordított bizonyítási terhen alapuló kimentő felelősségi rendszerét, és az okozati összefüggés megfordítását a gyakorlatban olyan helyzetekben, amelyekben a károsult számára nem volt lehetséges annak megállapítása, hogy a károkozó mulasztása hiányában is bekövetkezett volna-e a kár,[19] vagy ha a bizonyításhoz szükséges információ (dokumentáció) a károkozó birtokában van, illetőleg a károkozó mulasztásának az eredményeként nem áll rendelkezésre.[20] Végül ez a gondolat vezetett a Pp. bizonyítási szükséghelyzetre vonatkozó szabályaihoz is (Pp. 265. §).
A kártérítés biztosítja a kiegyenlítő igazságosságot (Arisztotelész) a felek közötti viszonyban, társadalmi szinten azonban nem növeli a jólétet. A társadalmi jólétet az növeli, ha nem keletkeznek károk, vagy legalábbis, ha azok keletkezését a lehető legalacsonyabb költségen lehet megelőzni. Ezért a kártérítési jog nem a jogellenesen okozott károk megtérítését, hanem a felek között a kockázatok optimális elosztását célozza megvalósítani. Ezért a kártérítési jog a felelősség korlátozásáról éppúgy szól, mint a felelősségről.[21]
- 24/25 -
A polgári jogi felelősség kudarca egészen nyilvánvalóan jelentkezik tömeges károk esetén, így például gyógyszergyárak felelőssége vagy ipari katasztrófák kapcsán. Jól mutatta ezt a problémát Magyarországon a devecseri vörösiszap-katasztrófa esete. A bíróság a veszélyes üzemi felelősség szabályainak az alkalmazásával problémamentesen állapította meg az ipari katasztrófa okozójának a felelősségét,[22] annak a vagyona azonban messze nem nyújtott fedezetet a megítélt kártérítési összegek kifizetésére. A kártérítésre marasztalásnak a következménye könnyen lehet a károkozó csődje, így a károsultak nemcsak azzal szembesülnek, hogy a megítélt összeget nem kapják meg, hanem azzal is, hogy az adott esetben a munkaadójukat is elvesztik.
Amerikai és német gyógyszergyárakkal (Contergan-ügy) szemben alkalmazott kártérítési következmények részben csődökhöz vezettek, részben pedig azt eredményezték, hogy cégek egyszerűen kivonultak a piacról, vagy legalábbis egyes piaci szegmensekből, nem akarván vállalni a felelősséggel járó kockázatot és az ebből eredő bizonytalanságokat. Ennek a következménye - egyes gyógyszergyárak csődje mellett - a termelés és az innováció csökkenése lett.[23] A tömeges károkozás következményeinek egy további példája az Enron-botrány hatása volt a könyvvizsgálói piacra. Nemzetközi szinten a nagyvállalatok részére nyújtott könyvvizsgálati szolgáltatások piacát öt nagy cég (Arthur Andersen, Price-WaterhouseCoopers, Ernst & Young, Deloitte & Touche, KPMG) uralta. Az Arthur Andersen felelőssége csődhöz vezetett, ezzel megszűnt tényező lenni a könyvvizsgálati piacon; a működőképes elemeit az Ernst & Young vásárolta fel, és a "Big Five" azonnal "Big Four"-ra zsugorodott. Egyetlen károkozó magatartás radikális piacszerkezeti változást eredményezett. A kártérítési felelősség megállapításának ezekben a helyzetekben nincs világos társadalmi hozadéka. Az állam, így áttételesen a társadalmi közösség veheti át ezt a kockázatot, vagy megfelelő biztosítási rendszer oldhatja meg ezt a problémát. A központi költségvetés terhére való kártalanítás társadalmi igazságossági aggályokat vethet fel, és ezért társadalmi feszültséget okozhat. Észszerű megoldást ezért hosszú távon csak valamiféle biztosítási rendszer nyújthat. Ilyen rendszer azonban nem tud teljesen egységes alapra építkezni, mert a tömeges károk tényállásai nagyon sokfélék lehetnek,[24] és a biztosítás alapja a felelősség megtérítendő károk kiszámíthatósága.
- 25/26 -
Az optimális társadalmi kockázatelosztás feltételezi a polgári jogi kártérítési felelősséget, mert ezzel arra ösztönöz, hogy a potenciális károkozók védekezzenek azzal szemben, hogy kárt okozzanak. Feltételezi a felelősség megosztásának a lehetőségét is a károsult és a károkozó között, mert ezzel ösztönzi a károsultat a károk bekövetkezésével szembeni védekezésre. Feltételezi továbbá a kockázatok megosztását is a károsult és a károkozó viszonyában, mert ezzel csökkenthető a felelősség társadalmi költsége, a belátható kockázat lehetővé teszi az azzal szembeni védekezést (például biztosítási megoldásokkal), és megakadályozza azt, hogy a felelősségnek társadalmilag káros hatásai legyenek (csődök, piacszerkezet változása). A felelősség korlátozásának alapvetően kétféle jogi eszköze van: a felelősség szerződésben való korlátozása, valamint a szerződésen kívüli, szabályozással vagy joggyakorlattal való korlátozása.
A szerződéses kockázatok behatárolásának több eszköze is van. Az információs aszimmetriából eredő kockázatok tájékoztatás útján, a kockázatok feltárásával vagy a releváns tények rögzítésével (pl. tényvázlat) is csökkenthetők. Hasonlóan megfelelő kockázatcsökkentési eszköz a nyújtott szolgáltatás pontos leírása, és egyúttal annak a meghatározása is, hogy mi nem tartozik a szerződés alapján nyújtott szolgáltatások körébe. Az ügyvédi praxisban alkalmazott tényvázlat ezt a kettőt jellemzően összekapcsolja: a rendelkezésre álló információk egyúttal meghatározzák a szolgáltatás kereteit is. A szerződésszegésért való felelősség korlátozható továbbá direkt módon, kifejezett szerződéses rendelkezéssel. A szerződésszegésért való felelősség korlátozásának a lehetősége az egyik legfontosabb kockázattelepítési eszköz a szerződési jogban. A Ptk. 6:152. §-ában foglalt rendelkezés szerint a szándékosan okozott, továbbá emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősséget korlátozó vagy kizáró szerződési kikötés semmis.
Ez a rendelkezés első ránézésre elég tág határok között engedi meg a szerződésszegésért való felelősség szerződéses korlátozását, legalábbis a szerződési szabadság általános korlátai között, ezt a képet azonban több tényező is árnyalja. Az egyik ilyen tényező a szándékos szerződésszegés fogalma. A szerződésszegés szándékosságának megállapíthatósága komoly kihívást jelenthet majd a gyakorlat számára, hiszen a jogosult szempontjából kézenfekvő azzal érvelni, hogy a kötelezett tisztában volt a szerződéses kötelezettségével, így azt tudatos döntés eredményeként szeghette csak meg. A szándékosság és a gondatlanság elhatárolásának a tesztje hiányzik a hagyományos magánjogi gondolkodásból, amely elsősorban elvárások megfogalmazására és nem tudattartalom vizsgálatára épül. A szándékosságnak ráadásul mindenképpen absztrakt fogalmat kell adnunk, máskülönben az nem értelmezhető jogi személyekre. Egy másik tényező az általános szerződési feltételek kontrollja. Amennyiben a szerződésszegésért való felelősséget korlátozó kikötés általános szerződési feltételnek minősül, úgy jellemzően szokatlan kikötés lesz, amely csak külön tájékoztatás melletti kifejezett elfogadással válik a szerződés részévé (Ptk. 6:78. §), és
- 26/27 -
amely tisztességtelen, ha a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalú és indokolatlan előnyt eredményez a szerződési feltétel alkalmazója számára [Ptk. 6:102. § (1)]. Abban az esetben tehát, ha a szerződésszegésért való felelősséget korlátozó kikötés a szerződési egyensúlyt megbontva más kikötéssel ki nem egyenlített hátrányt eredményez a feltételt alkalmazóval szerződő fél számára, a kikötés tisztességtelen, és ezért érvénytelen lesz. Márpedig ahhoz, hogy a kikötés általános szerződési feltételnek minősüljön, elegendő, ha azt az alkalmazója több szerződés megkötése céljából, egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatározta, hacsak azt a felek az adott esetben egyedileg nem tárgyalták meg [Ptk. 6:77. § (1)]. Nem szükséges, hogy az írásba legyen foglalva, és nem szükséges több szerződésben is alkalmazni, elegendő, ha azt több szerződés megkötése céljából fogalmazták meg. Tulajdonképpen egy szerződésminta már általános szerződési feltételnek minősül, mint ahogy az is, ha valaki szóbeli szerződések megkötéséhez fogalmaz meg előre kikötést. További sajátossága a szerződésszegésért való felelősség korlátozásának, hogy a felelősségkorlátozó kikötések nem határolhatók el jól a szerződés tárgyát meghatározó, definíciós kikötésektől (például gépjármű eladása a motorhibáért való felelősség kizárásával vagy gépjármű eladása motorhibával). A definíciós és a felelősségkorlátozó kikötések elhatárolása is számos esetben nehézséget okozhat. A felelősségkorlátozó kikötések kikényszeríthetősége olyan bizonytalanságokkal járhat, amelyek az alkalmazó számára jelentős kockázattal járnak, és így az ilyen kikötések nem feltétlenül tudják betölteni a rendeltetésüket.
A szakmai szolgáltató felelőssége elvileg nemcsak a szerződéses jogviszonyban korlátozható, hanem a szerződésen kívüli felelősség kontextusában, azaz a harmadik személyekkel szembeni felelősség kapcsán is. Ennek tartalmi kerete megegyezik a szerződésszegésért való felelősség korlátozásának a megengedett terjedelmével: a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító károkozásért való felelősséget korlátozó vagy kizáró szerződési kikötés semmis (Ptk. 6:526. §). Ennek a rendelkezésnek a gyakorlati jelentősége elhanyagolható, mert a károkozó és a károsult a károkozást megelőzően jellemzően nem kerülnek egymással olyan kapcsolatba, amelynek keretében ilyen megállapodást kötnének.
Mindennek alapján elmondható, hogy a kártérítési felelősség korlátozottsága mellett szóló jogpolitikai célok érvényesülése a privátautonómia talaján esetleges; sok esetben pedig - például nem szerződéses viszonyban - nem is lehetséges. Ezért elsődleges szerepe továbbra is a jogszabállyal való felelősségkorlátozásnak van.
Az önkéntes ígéret következményeit a Ptk. csak szűk körű kimentés mellett, szigorú felelősséggel teszi számon kérhetővé a jogosult számára, ugyanakkor a felelősséget a következménykárok megtérítéséért a szerződés megkötésekor előrelátható károkra korlátozza. A felelősség korlátozása a következménykárok esetében a szerződéskötés időpontjában általában előre nem látható kockázatokra információs igényt generál: ha a jogosult nem tájékoztatja a kötelezettet a teljesítés elmaradásához fűződő különleges érdekéről vagy
- 27/28 -
szokatlan kockázatokról, a szerződésszegő fél ezekért felelősséggel csak szándékos szerződésszegés esetén tartozik (Ptk. 6:143. §). Ezek a szabályok azonban - más rendelkezésekkel együtt - központi szerepet biztosítanak a szándékosságnak a felelősség megállapításában. Ha a szerződésszegés szándékos, akkor a kötelezettet nem védi az előreláthatósági korlát; ezért nagy jelentőséget kaphat ez a kérdés a szerződésszegési kártérítési perekben. A problémát azonban az okozza, hogy miként azt fentebb is említettük, a magyar polgári jognak nincsen szándékosság-koncepciója, és ebben az összefüggésben a szándékosság nem feltétlenül jelenti ugyanazt, mint a felelősségkorlátozás érvényessége körében. A szerződésen kívüli kártérítési felelősség körében az elsődleges korlátozó eszköz az okozati lánc elvágása: a károkozó felelőssége a károkozás pillanatában előre nem látható károkért a hiányzó okozati összefüggés okán nem állapítható meg (Ptk. 6:521. §) akkor sem, ha egyébként a kár a jogellenes magatartással okozati összefüggésben keletkezett (természetes okozatosság). A felelősség összegszerű korlátozása a magyar jogban szűk körben, elsősorban a fuvarozás körében okozott károk korlátozásaként, nemzetközi egyezmények mentén merül fel. Ugyanakkor más jogrendszerekben, például Ausztriában és Németországban a könyvvizsgálói felelősség kapcsán már megjelent a potenciálisan nagy kárt okozó szakmai felelősség összegszerű korlátozása, és részben erre is tekintettel hasonló ajánlást fogalmazott meg az Európai Unió Bizottsága is 2008-ban.[25]
A kártérítési felelősség korlátozásának természetesen vannak hátrányai. Ezek a hátrányok elég kézenfekvőnek tűnnek, ugyanakkor valóságos érvényesülésük komplex vagy legalábbis árnyalt megközelítést igényel. A felelősség korlátozásával csökken a károsult védelmi szintje, hiszen elképzelhető, hogy a kárának egy része nem térül meg. Ez azonban csak abban az esetben jelent valós hátrányt, ha a felelősség korlátozásának a hiányában a károsult kára megtérülne. Nem igaz azonban akkor, ha a fizetendő kártérítés mértéke meghaladja a kötelezett fizetőképességét. A felelősség korlátozása ellen szólhat az az érv is, hogy a felelősség kisebb mértékben ösztönzi a károsultat a károkozás elkerülésére (erkölcsi kockázat). Ez azonban nem igaz akkor, ha a felelősség felső határa elég magas ahhoz, hogy a potenciális károkozó továbbra is az elvárt gondosság mércéje szerint törekedjen a károkozás megelőzésére. Ebben az esetben ugyanis továbbra is megmarad a felelősség preventív hatása.
A felelősség korlátozásának a hiánya ugyanakkor azzal a következménnyel járhat, hogy a felelősség a károkozó csődjét eredményezi, és emiatt nemcsak a károsult nem kap kártérítést, hanem a piacszerkezet is változhat, ami nemzetgazdasági szinten hátrányos. Egy további következmény, hogy a szakmai tevékenység kockázata kiszámíthatatlan, mert nem lehet kiszámítani az - akár kis - szakmai hibával járó felelősség kockázatát sem
- 28/29 -
egyedi esetekben, sem pedig a tevékenység egészére nézve. Ennek egyik következménye az, hogy a kockázatot nem lehet beárazni, és ezzel beépíteni a szolgáltatás árába (mintegy biztosításként porlasztva a kockázatot az ügyfelek és harmadik személyek között). Egy másik következményeként pedig a kockázat kiszámíthatatlansága miatt nem lehet az adott kockázatra megfelelő biztosítást vásárolni. Ez pedig jellemzően azzal a hatással jár, hogy a magas kockázat visszariaszt egyes szolgáltatókat a piacra lépéstől, ami csökkenti a piaci versenyt, a piacon lévők pedig igyekeznek a lehető legmagasabb kockázatot beárazni és beépíteni a szolgáltatás árába. Ez mindenképpen a szolgáltatás árszintjének az emelkedéséhez vezet.
Azok az előnyök, amelyek a felelősség korlátozásával járnak, szintén elég jól megfogalmazhatók. A felelősség korlátozása kiszámíthatóvá teszi a szakmai tevékenységgel járó kockázatokat. A kiszámíthatóság eredményeként azok biztosíthatóvá válnak azzal, hogy a szolgáltató közvetlenül beárazza és beépíti a kockázatot a szolgáltatás árába, vagy pedig azzal, hogy felelősségbiztosítást vásárol rájuk. A biztosítás növeli a kár megtérülésének a valószínűségét, miközben segít elkerülni a felelősség korlátozásának a hiányával járó hátrányokat (csőd, piacszerkezet változása). Ezek együtt pedig azt eredményezik, hogy a szakmai szolgáltatás árszintje csökken, ami közvetlen előnyt jelent a szolgáltatás jogosultjai számára.
A szakmai felelősségi tényállások olyan sajátosságokat hordoznak, amelyek nemcsak lehetségessé, de indokolttá is teszik a szakmai és ágazati felelősség külön felelősségi csoportként való megközelítését és elemzését. Ezek a sajátosságok jogpolitikai szempontból elsősorban a szakmai felelősség társadalmi hatásaival magyarázhatók, jogi szempontból pedig azzal, hogy jellemzően a szerződéses jogviszonyban nyújtott szolgáltatások járnak kétirányú, a szerződő fél és harmadik személyek felé való hatásokkal. Ez utóbbi körben a szakmai felelősség gyakran a tiszta gazdasági kár egyik esetcsoportjaként jelentkezik, így a tiszta gazdasági kár megtérítéséért való felelősség problémáinak kontextusában lehet leginkább jól kezelni. A szakmai felelősség kapcsán a felelősség korlátozása olyan társadalmi előnyökkel jár, amelyek mindenképpen indokolttá teszik minden ágazatban a felelősség jogszabályi korlátozásának a megfontolását. Ezek az előnyök elsősorban a nagyobb megtérülési valószínűségben, a kockázat kiszámíthatóságában, a biztosíthatóságban és a szakmai szolgáltatás árának a csökkenésében jelentkeznek, miközben a felelősség korlátozása segít elkerülni a felelősség kudarcának hátrányaival járó káros hatásokat, amelyek akár nemzetgazdasági szinten is jelentkezhetnek (piacszerkezet változása). ■
JEGYZETEK
[1] Fuglinszky Ádám, Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 180.
[2] Új Ptk. Véleményező testület állásfoglalása a Ptk. 6:144. § (1) bekezdésének az értelmezéséről. https://kuria-birosag.hu/hu/ptk?tid%5B%5D=817&body_value=. Más állásponton Leszkoven László. Leszkoven László, Szerződésszegés a polgári jogban (2. átd. kiad.) Wolters Kluwer Hungary, Budapest, 2018. 61.
[3] Fuglinszky Ádám/Tőkey Bakázs, Szerződési jog - különös rész. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2018, 299. (134. o.
[4] És ez nem is kell, hogy átminősítse a jogviszonyt. Azaz attól, hogy az ügyvéd okiratszerkesztésre vállal kötelezettséget, és ezt eredménykötelemnek tekintjük, okszerűen nem kell arra a következtetésre jutnunk, hogy az ügyvéd ebben az esetben vállalkozási szerződést kötött az ügyfelével. Más szemléletet tükröz Fuglinszky/Tőkey (2018) 300. (134. o.).
[5] Ingyenes szerződésekre a Ptk. éppen azért rendeli alkalmazni az általános felróhatósági mércét, mert az üzleti jelleg hiánya indokolatlanná teszi a szigorúbb felelősséget (Ptk. 6:147. §).
[6] A megbízó-ügynök helyzet sajátossága elsősorban az, hogy az egyik fél helyzetétől (ügynök) függ a másik fél (megbízó) jóléte. Ha az ügynök jól teljesít, a megbízó nyer, ha rosszul teljesít, akkor pedig veszít. A megbízóügynök helyzet elsődleges alapproblémái az ügynök ösztönzése a megbízói érdekkövetésre, az ügynök javára fennálló információs aszimmetria csökkentése és az ügynök ellenőrzése.
[7] Mauro Bussani/Vernon Valentine Palmer, The notion of pure economic loss and its setting. In Mauro Bussani/Vernon Valentine Palmer (eds) Pure Economic Loss in Europe, Cambridge University Press, Cambridge, 2003, 3 - 24, 5
[8] Helmut Koziol, Compensation for Pure Economic Loss from a Continental Lawyer's Perspective. In Willem H van Boom/Helmut Koziol/Christian A Witting (eds), Pure Economic Loss. Springer, Wien/New York, 2004, 141-161., 141
[9] Eörsi Gyula, A közvetett károk határai. In Vékás Lajos/Németh János (szerk.) Emlékkönyv Beck Salamon születésének 100. évfordulójára, Budapest, 1985, 69.
[10] Marton Géza in Szladits Károly (szerk.), Magyar Magánjog, Kötelmi jog általános része (Kártérítés), Budapest, 1941, Grill Kiadó, 369.
[11] Az Arthur Andersen könyvelőinek a bűnösségét kimondó ítéletét 2005-ben az amerikai Supreme Court végül hatályon kívül helyezte, mert megállapította, hogy a könyvelők jogszabálysértő magatartásának a szándékossága nem volt bizonyított, ezért az esküdtszék nem kaphatott megfelelő instrukciókat a bíróságtól a döntéshez. Arthur Andersen LLP v. United States, 544 U.S. 696 (2005). Ekkorra azonban már az Arthur Andersen csődje visszafordíthatatlanul az Arthur Andersen megszűnését eredményezte.
[12] Victor P. Goldberg, Recovery for Economic Loss Following the Exxon Valdez Oil Spill, 23 Journal of Legal Studies 1994, 1-40. A tankhajó-katasztrófa nyomán indult kártérítési ügyek végül 1996-ban a biztosítótársaságokkal kötött egyezséggel zárultak le. https://www.nytimes.com/1996/11/01/business/with-insurers-payment-exxon-says-valdez-case-is-ended.html
[13] W. V. Horton Rogers, Auditor's Liability. In Helmut Koziol, Compensation for Pure Economic Loss from a Continental Lawyer's Perspective. In Willem H van Boom/Helmut Koziol/Christian A Witting (eds), Pure Economic Loss. Springer, Wien/New York, 2004, 93-101.
[14] Például, ha a tilalom célja nem a tilalom megsértésével keletkező kár megelőzése, az okozati összefüggés a kár és a tilalom megsértése között nem állapítható meg.
[15] [1995] UKHL 5
[16] Tarasoff v. Regents of the University of California, 11Cat.3d 425,551 P 2d ht (1976)
[17] Fuglinszky (2015) 38
[18] Alapértékelésként javasolt ilyen megoldást Zlinszky János is. Zlinszky János, Indokolt javaslat a Ptk. felelősségi fejezetéhez. Magyar Jog 2001 (48) 8. 449-456.
[19] BH 2012.10. sz.
[20] BDT 2010.2335. sz.
[21] Pl. Boronkay Miklós, A deliktuális felelősség határai. Iustum Aequum Salutare III. 2007. 4. 175 - 202., 176.
[22] BH 2014.244. sz.
[23] Paula Jacobi, Pharmaceutical Tort Liability: A Justifiable Nemesis To Drug Innovation And Access?, 38 The John Marshall Law Review (2005) 987-1009, 987.
[24] Willem H van Boom, Mass Torts: Debates and Pathways. In Willem H van BOOM - Gerhard WAGNER (eds): Mass Torts in Europe - Cases and Reflections. Berlin Boston, De Gruyter, 2014, 12.
[25] COMMISSION RECOMMENDATION of 5/VI/2008 concerning the limitation of the civil liability of statutory auditors and audit firms. https://ec.europa.eu/transparency/regdoc/rep/3/2008/EN/3-2008-2274-EN-F-0.Pdf
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvéd, tanszékvezető egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék, Budapest.
Visszaugrás
