A klasszikus, példaadó magánjogi kódexek a 19. században születtek. A francia Code civil és az osztrák ABGB már kétszázadik születésnapját is maga mögött tudhatja, és a német BGB is közeledik hatályba lépésének 125. évfordulójához. A francia és az osztrák törvénykönyv ráadásul alapvető társadalmi átalakulások (Franciaország esetében: egyenesen társadalmi földrengések) mentén születtek, sőt részben maguk is a polgári átalakulás eszközei voltak. Ennek a szerepnek szimbolikus lényegét láthatjuk a minden ember személynek történő elismerését és az általános jogképesség elfogadását deklaráló, elvi jelentőségű szabályokban.[1] A polgári magántulajdonra épülő társadalmak magánjogaiban az általános jogképesség kategóriája - absztrakt formában - a tulajdonosi minőség lehetőségét fejezi ki. A társadalmi berendezkedés alapjait érintő hatása volt a törvényes öröklés szabályozásának is a Code civil-ben, amely eltörölte az elsőszülött gyermek privilegizált törvényes öröklési státusát, helyette bevezette a gyermekek egyenlő öröklési részesedését, és ezzel közvetlenül járult hozzá a nagybirtokok lebontásához.
A mi törvénykönyvünk csak tíz éve lépett hatályba, megérdemli mégis, hogy megemlékezzünk e születésnapról. A Ptk. a kelet-középeurópai régió államaiban és a balti országokban alkotott posztszocialista törvénykönyvek sorába illeszkedik, Ezeknek a kódexeknek az a jellegzetes sajátosságuk, hogy a polgári társadalom történelmileg megkésett renoválásának folyamatában születtek, és ezért - társadalmi szerepüket tekintve - hasonlíthatók a 19. század eleji kodifikációkhoz. Maguk a privatizációs törvények nem tartoznak ugyan a magánjoghoz, hanem közjogi törvények, amelyek a polgári társadalom (és egyúttal a magánjog)
- 5/6 -
létalapját: a magántulajdont állították vissza. A polgári törvénykönyvek - köztük a 2013. évi magyar kódex - jelentős funkciót töltenek be mégis e korszakos társadalmi folyamat jogi megvalósításában.
1. Polgári átalakulásunk történelmi kacskaringóit szemléletesen tükrözi a magyar polgári törvénykönyv megalkotásának viszontagságos története.[2] A polgári társadalmi rend megteremtésének hajnalán, az áprilisi törvények között az 1848. évi XV. törvénycikk rendelte el először "az ősiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján polgári törvénykönyv" elkészítését, és "ezen törvénykönyv javaslatának a legközelebbi országgyűlés elibe" terjesztését. A forradalom eseményei és a szabadságharc bukása megakadályozta a nemes terv megvalósítását, pedig a szakmai kompetenciát a kodifikációs munkálatok vezetésével megbízott Szalay László személye garantálta volna.[3]
2. A kiegyezés után megindult kodifikációs munkálatokról tiszteletteljes főhajtással kell megemlékeznünk. A század utolsó harmadában alkotott rész-törvénytervezetek és a hozzájuk kapcsolódó munkaanyagok többségükben alapos jogösszehasonlító tudományos munkára épültek és kiemelkedő szellemi teljesítményt jelentenek. Az őszinte elismerés annál inkább kijár nekik, mert a 2013-ban elfogadott törvény kidolgozásánál is építettünk színvonalas eredményeikre. 1871 és 1892 között a következő résztervezetek készültek el: Hoffmann Pál: Általános rész (1871), Győry Elek: Általános rész (1880), Halmossy Endre: Dologi jog (1882), Apáthy István: Kötelmi jog (1882), Teleszky István: Öröklési jog (1882), "Az öröklési jogról szóló törvényjavaslat a képviselőház igazságügyi bizottsága által megállapított szövegben" (1889), Zsögöd Benő: a házastársak személyes
- 6/7 -
viszonya egymáshoz és házassági vagyonjog (1891), Sipőcz László: a gyámságról és gondnokságról (1891), Králik Lajos: a szülőkről és gyermekekről (1892).
3. Az igazságügy-miniszter által 1895. október 16-án kiküldött állandó bizottság feladata volt "a magánjog körébe vágó és hazánkban érvényben levő törvényeknek, törvényes szokásoknak, a már meglévő törvénytervezeteknek, a judikatúra és irodalom termékeinek, valamint az idegen művelt államok jogfejlődésének figyelembevételével és felhasználásával, a polgári törvénykönyvnek egységes és rendszeres tervezetét elkészíteni." A bizottság számára az indokolással ellátott első normaszöveget a következő szerkesztő tagok készítették: Lányi Bertalan, az Igazságügy-minisztérium törvényelőkészítő osztályának vezetője, egyben 1897 áprilisáig az állandó bizottság vezető tagja dolgozta ki a személyi jogot és a kötelmi jognak a társaságról és a közösségről szóló fejezeteit. Zsögöd Benő egyetemi tanár készítette a házassági jogot, Sipőcz László árvaszéki elnök a családjog többi részét, Imling Konrád pozsonyi ítélőtáblai tanácselnök a dologi jogot, Thirring Lajos ítélőtáblai bíró a kötelmi jog nem említett részeit, végül Schwarz Gusztáv egyetemi tanár az öröklési jogot. Az említett szerkesztő tagokon kívül tagja volt a kiküldött bizottságnak Ádám András kúriai bíró, Győry Elek, a budapesti ügyvédi kamara elnöke, Kováts Gyula egyetemi tanár, Köves György ügyvéd, Nagy Ferenc egyetemi tanár, Neumann Ármin egyetemi rendkívüli tanár, Oberschall Adolf kúriai tanácselnök, Sághy Gyula egyetemi tanár és Vavrik Béla kúriai tanácselnök, aki 1897 áprilisától egyben a bizottság vezető tagja volt. A bizottság segédtagjai voltak Bartha Richard miniszteri fogalmazó, Illés József miniszteri fogalmazó, Kolosváry Bálint törvényszéki aljegyző, Szászy Béla miniszteri titkár, Szladits Károly albíró és Wolff Károly törvényszéki jegyző. A tervezetek bizottsági szintű tárgyalása 1899 őszén indult és 1900 júliusáig tartott. Mindezen előkészítő munkálatok nyomán 1900-ban tették közzé a tervezetet "A magyar általános polgári törvénykönyv tervezete. Első szöveg" cím alatt. A normaszöveghez készült ötkötetes indokolás 1901-1902-ben jelent meg.
Ezt az első szöveget még nem tartották eléggé egységes szemléletűnek és koherensnek. Az volt a vélemény, hogy a javaslat inkább a szerkesztők által készített résztervezetek egyeztetett összefoglalásának tekinthető. Ezért a bizottság vezetősége - az első tervezetre adott bírálatokat is figyelembe véve - 1902 és 1906 között tüzetesen átdolgozta a szöveget és az indokolást is. Az új kodifikációs előterjesztést "A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének további tárgyalását előkészítő Főelőadmány és a tervezetre vonatkozó bírálati anyag" ("Főelőadmány") cím alatt kilenc kötetben foglalták össze. 1906 és 1908 között egy részben újjáalakított bizottság működött. Ezt a második bizottságot Imling Konrád államtitkár vezette, és ő készítette a házassági jogra és a dologi jogra vonatkozó javaslatot is. Sipőcz László a családjog többi részét, Szászy Béla
- 7/8 -
miniszteri tanácsos a személyi jogot, Thirring Lajos a kötelmi jogot, Barna Ignác kúriai bíró és Szladits Károly ítélőtáblai bíró az öröklési jogot dolgozta ki. Az említetteken kívül tagja volt ennek a bizottságnak Bartha Richard ítélőtáblai bíró. Ez a bizottság újabb kodifikációs anyagot készített "A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének főkérdéseire vonatkozó bizottsági tárgyalások" ("Bizottsági tárgyalások") címmel. E munkaanyag alapján készült el 1913 elején az új normaszöveg: "A magyar általános polgári törvénykönyv tervezete. Második szöveg". A második tervezethez külön indokolás nem készült, mert az első szöveghez képest történt eltérések indokait a "Főelőadmány" és a "Bizottsági tárgyalások" kimerítően tartalmazták.
Újabb átdolgozás után a javaslatot (a tervezet harmadik szövegét) az igazságügy-miniszter 1913 novemberében a Képviselőház elé terjesztette törvényjavaslatként ("A polgári törvénykönyv törvényjavaslata. Az országgyűlés elé terjesztett szöveg"). Ehhez ismét készült indokolás. Az 1913. november 14-én kiküldött 50 tagú parlamenti különbizottság, amelynek előadója Nagy Ferenc egyetemi tanár volt, 1914. március 19-én látott munkához. A különbizottság a módosító munkálatok után 1915. április 19-én terjesztette az Országgyűlés elé a negyedik tervezetet (az ún. "bizottsági szöveget": "A törvényjavaslat bizottsági szövege"). A háború és a forradalmak megakadályozták azonban e tervezet parlamenti elfogadását.
4. Az I. világháború után a törvénykönyv előkészítésének munkálatai csak 1922-ben kezdődtek el újból, Szászy Bélának, az Igazságügy-minisztérium törvényelőkészítő osztálya vezetőjének irányításával. Ötödik szövegként így készült el a Magánjogi törvényjavaslat (Mtj.), amelyet 1928. március 1-jén terjesztett Pesthy Pál igazságügy-miniszter az Országgyűlés Képviselőháza elé.[4] A Magyarország Magánjogi Törvénykönyvének törvényhozási tárgyalásáról szóló 1931. évi XXII. törvénycikk országos bizottság kiküldését rendelte el az Mtj. megvitatására. Noha az Mtj. szakmai színvonalát általános elismeréssel fogadták, és számos megoldását a bírói gyakorlat szokásjogi úton alkalmazta is, de ebből a tervezetből sem lett törvény. Ennek az évszázados szokásjoghoz való ragaszkodás mellett jórészt politikai okai voltak, köztük az a meggondolás, hogy egy polgári törvénykönyv ne bontsa meg a trianoni békeszerződés folytán más államokhoz került egykori országrészekkel még részben meglévő magánjogi jogegységet.[5]
- 8/9 -
5. Mindezek után jött létre az a paradox helyzet, hogy az első magyar törvényt a magánjog kodifikációjáról 1959-ben, tehát éppen akkor fogadták el, amikor annak társadalmi feltételei teljesen hiányoztak. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény egy olyan korban - 1953 és 1959 között - fogant és született meg, amelyben az uralkodó diktatórikus politikai hatalom és a lezajlott államosítások szinte teljesen likvidálták a magánjogi vagyoni forgalom és az emberi személyiség kibontakozásának természetes társadalmi feltételeit, köztük a magántulajdont. Az adott gazdasági-társadalmi és politikai körülmények közepette különösen értékelnünk kell a kódex létrejöttét és szakmai minőségét. A nívós törvénykönyv megalkotásában vezető szerepet játszottak Nizsalovszky Endre budapesti professzor és a háború előtti híres Szladits-iskola tagjai: Eörsi Gyula és Világhy Miklós budapesti egyetemi tanárok, továbbá Kemenes Béla szegedi egyetemi tanár. A kiemelkedő jogászi színvonalnak volt köszönhető, hogy az 1959-es Ptk. évtizedekkel élte túl az 1980-as évek második felében megkezdődő és a rendszerváltásban kiteljesedő mélyreható gazdasági és társadalmi változásokat. A korszak kódexei közül az 1959-es Ptk. mellett egyedül az 1964-ben született lengyel törvénykönyv mutathat fel ilyen sikert.[6]
A Magyarországon az 1990 óta követett társadalompolitikai célkitűzések és az azok megvalósítására elfogadott alkotmányos garanciák a mai fejlett Európában, mindenekelőtt az Európai Unióban egyesült államokban elfogadott társadalomképet, vagyis a szociális piacgazdaság társadalmi modelljét tekintik mintának. Ezt a célkitűzést kívánja szolgálni a Ptk. is. A törvényhozó abból indult ki, hogy az új Polgári Törvénykönyvben egy szociális elemekkel átszőtt, alkotmányosan védett piacgazdaság magánjogi feltételeit kell megteremteni. A Ptk. elsősorban a vagyoni forgalom viszonyainak jogi kereteit fekteti le; egyidejűleg jogi védelmet kíván nyújtani a személyeknek: az emberi személyiségnek, a családon belüli személyi viszonyoknak és a jogi személyek személyhez fűződő jogainak.[7]
Magyarország - négy évtized diktatúrája és zsákutcába torkolló gazdasági-társadalmi tévútja után - 1990-ben a magántulajdon és a szabad vállalkozás talajára épülő piacgazdaság társadalmi rendjét vezette be. Az új társadalmi modell a tulajdonosok magánautonómiájának messzemenő elfogadását, mindenekelőtt
- 9/10 -
a magántulajdon teljes körű elismerését és védelmét követeli meg. Ez az elv áthatja az egész Ptk.-t, a részletszabályokat (például a tulajdonszerzés normáit) is. Mindehhez természetesen a magántulajdont terhelő szociális kötöttségek járulnak. A magánautonómia másik alapvető következménye a szerződési szabadság elvének széleskörű elfogadása. A magánjognak ezt a pillérét csak ott és annyiban indokolt korlátoznia, ahol és amennyiben ez a szociális igazságosság követelménye érdekében elengedhetetlenül szükséges, és a piaci verseny szabadságának feltételei között még lehetséges. A magánautonómia harmadik pillére az egyesülés és a társulás szabadsága, amelynek követelményeit a Ptk. - a magánjogi szabályozások bevált mintái nyomán - az egyesület, a gazdasági társaságok és a szövetkezet intézményeivel kívánja szolgálni.[8]
1. A Ptk. alkotói tudatosan a létező, az élő jogból indultak ki, és csak ott és annyiban kívántak változtatni, ahol és amennyiben az a gazdasági és a társadalmi viszonyok mai követelményei szerint szükségesnek mutatkozott. E koncepcionális jelentőségű módszertani kiindulópontnak megfelelően a Ptk. - ahol csak lehetséges - fenntartotta az 1959-es Ptk. szabályait, és azokat új szabályokkal, (részben egyes fontos külön törvények rendelkezéseinek integrálásával és a mértékadó felsőbírósági gyakorlat normatív formába öntésével) egészítette ki. A Ptk. beépítette az 1959-es Ptk. évtizedes felsőbírósági gyakorlatának maradandó mondanivalót hordozó, tételes jogi szabályozást kívánó, kodifikációra érett eredményeit, köztük beillesztett több kollégiumi véleményt és jogegységi határozatot; másoktól viszont szándékosan és kifejezetten eltért. A Kúria feladata volt annak eldöntése, hogy a Ptk. szabályaira tekintettel a korábbi jogegységesítést segítő instrumentumok mennyiben alkalmazandóak.[9]
Kétség esetén a Ptk. tehát a létező jogot választotta, és újító alternatív megoldásokat sem fogadott el akkor, ha azok a jogrendszerben indokolatlan bizonytalanságot okozhatnának. Ezzel együtt a Ptk. tudatosan meg akarta újítani a magyar polgári jog - sok vonatkozásban élét vesztett - eszköztárát. A tervgazdálkodás viszonyai között nagyon leegyszerűsödött magánjogi forgalom szükségszerűen vonta maga után a jogdogmatikai megoldások árnyalatainak eltűnését, a kontúrok elhalványulását. Évszázadok óta ismert és alkalmazott magánjogi
- 10/11 -
fogalmak éle csorbult ki, vált a nemegyszer igénytelen jogszolgáltatás áldozatává. A Ptk. természetesen semmi esetre sem kívánta felesleges jogdogmatikai újításokkal bonyolítani a szabályozást; csak azokban a kérdésekben hozott változásokat, amelyekre árnyaltabb dogmatikai szemlélettel helyesebb válaszok adhatók. E célkitűzéssel összhangban pontosította a Ptk. - csak egyetlen példát kiemelve - a tulajdonátruházás szabályait, világosan elkülönítve az (el)kötelező és a rendelkező ügyletet. Erre tekintettel változtak azután a zálogjog-alapítás és az engedményezés szabályai is.
A Ptk. figyelembe vette, hogy polgári jogunk reformját több területen közvetlenül befolyásolja az Európai Unió jogalkotása, és - például a fogyasztóvédelmi szerződési jogban vagy a társasági jogban - szervesen be kívánta építeni a magánjogi uniós irányelvek maradandó magját. Tudatosan nem törekedett ugyanakkor a törvényhozó arra, hogy az uniós magánjog egész anyagát a kódexbe építse. Ennek oka az, hogy az uniós irányelvek szabályozása túlságosan tagolt, kazuisztikus és sűrűn változó jellegű, és ezért minden részletében nem alkalmas egy hosszú távra tervezett kodifikáció célkitűzéseinek megvalósítására.[10] Ezért a Ptk. inkább a kisebbik rosszat választotta azzal, hogy az irányelvek részletszabályait külön törvényekben hagyta.
A Ptk. nem választott külföldi modellt, de bőségesen merített külföldi kodifkációs példákból. A 20. század elején készített magyar tervezetek főleg az osztrák és a német törvénykönyv megoldásait vették figyelembe, az 1928-as Mtj.-nek pedig a svájci ZGB is szolgáltatott mintákat. Ezeknek a nagy klasszikus törvénykönyveknek a tanulságait többségükben a magyar magánjog már korábban hasznosította tehát. Az újabb nemzeti kódexek közül a holland törvénykönyv (Burgerlijk Wetboek: 1992) és a kanadai Québec tagállam magánjogi kódexe (1991) tekinthető a legmodernebbnek. Ezek a kódexek néhány szempontból (így mindenekelőtt a szabályozandó életviszonyok körét és a törvénykönyv szerkezetét tekintve)
- 11/12 -
mintául is szolgáltak a magyar reform számára, de a kodifikáció egészét illetően szabályozási modellként ezek sem jöttek figyelembe.
A nemzeti kódexeken kívül a Ptk. merített a nemzetközi jogalkotás olyan eredményeiből is, amelyek világszerte szakmai elismerést vívtak ki, és azóta is széles körben hatnak a jogalkotásra és a joggyakorlatra. Ezek közül mindenekelőtt a Bécsi Nemzetközi Vételi Egyezményt (CISG) kell említeni, amely a Ptk. szerződésszegési kártérítési felelősségi jogának alapvető megújításához szolgáltatott mintát.[11] Ezen kívül a jogtudós munkacsoportok nemzetközi együttműködésében kidolgozott színvonalas "modelltörvény-javaslatok" is hasznos szakmai hátteret biztosítottak a Ptk. kidolgozásánál. Így az UNIDROIT égisze alatt született Principles of International Commercial Contracts (UNIDROIT Kereskedelmi Szerződési Jogi Alapelvek), a Principles of European Contract Law (az Európai Szerződési Jog Alapelvei: PECL), továbbá az utóbbiból kiindulva megalkotott Draft Common Frame of Reference (DCFR) kínáltak megfontolásra érdemes, esetenként követhető példákat a szerződési jog szabályozásánál.
1. Noha az Európai Unió jogegységesítési törekvései az elmúlt évtizedekben a magánjog területét is elérték, és a nemzeti jogalkotásokat ma már számottevően befolyásolják, úgy tűnik, hogy a magánjogot átfogó jelleggel ma még az Unión belül is csak tagállami szinten lehet kodifikálni.[12] Ezt a megállapítást igazolja, egyrészt a 2011 októberében közzétett és vitára bocsátott, a közös európai adásvételi jogról (Common European Sales Law: CESL) szóló rendelettervezet kudarca, másrészt az, hogy Hollandiában (1992), majd több európai posztszocialista országban: Litvániában (2001), Romániában (2011) és Csehországban (2014) átfogó új polgári törvénykönyvet léptettek hatályba.
A Ptk. kódexjellegű törvénymű, és annak előnyeit minél szélesebb körben érvényesüléshez akarja juttatni.[13] Természetesen ez a módszer sem lehet öncélú. a Ptk. ezért számol azzal, hogy a legsikerültebb kodifikáció mellett is maradnak magánjogi szabályok a törvénykönyvön kívül. Ezeknek a normáknak a kódex
- 12/13 -
szubszidiárius jellegű háttér-joganyagát kell, hogy képezze. A külön magánjogi törvények tartalmi összhangját és terminológiai egységét magával a törvénykönyvvel természetesen a legnagyobb mértékben biztosítani kell. Ezért a kódexben alkalmazott fogalmaknak a külön törvényekben is azonos tartalommal kell érvényesülniük.
A Ptk. abból indult ki, hogy a törvénykönyv tartalmi határait elvben addig helyes tágítani, amíg a kodifikáció pozitív hatásai: az egységbe foglalt normák módszerbeli homogenitása, a terminológiai egység, a tömörítés és rövidítés lehetősége stb. megkönnyítik a jogalkalmazást. A szabályok egyazon törvénykönyvbe foglalása csak addig kívánatos és célszerű tehát, amíg az összefoglalandó normák módszerbeli egysége fennáll, és amíg a rendszerbe illesztés a kodifikáció előnyeit: a rendszertani racionalitást, az ökonomikus és ellentmondásmentes törvényszerkesztést, a terminológia biztonságát, a világos és áttekinthető megoldásokat hozza magával.
2. Mindezeket figyelembe véve a Ptk. a családjog anyagát beépítette a törvénykönyvbe. Az integrálás során ugyanakkor gondoskodott a törvényhozó a családjogi viszonyok sajátosságainak megfelelő kifejezésre juttatásáról. Ennek jele és fő eszköze az, hogy a Családjogi Könyv (Ptk. Negyedik Könyv) sajátos, csak e viszonyokra vonatkozó alapelveket fogalmaz meg.[14]
A Ptk. a gazdasági (kereskedelmi) társasági anyagi jogi szabályok integrálása mellett döntött, és azokat önálló könyvben, az egyes jogi személyekre vonatkozó rendelkezések között helyezte el. Ez a megoldás logikusan következik abból a koncepciós kiindulópontból, hogy azokra a jogi személyekre, amelyeknek belső és külső kapcsolatai polgári jogi jogviszonyok keretében bonyolódnak, a törvénykönyv adjon teljes körű szabályozást, mivel a szabályozási tárgy és a szabályozás módszere illeszkedik a kódex jellegéhez. A gazdasági társaságokról szóló szabályoknak az új kódexbe építése több előnnyel jár: bővíthető a jogi személyekre vonatkozó általános szabályok köre, és így normák ismétlése válik elkerülhetővé. Ezen kívül a Ptk. alapelveinek, továbbá dologi és kötelmi jogi normáinak háttér-jogszabály jellege (amit korábban a Gt.-ben külön ki kellett mondani) magától értetődővé válik. Ezek miatt és hasonló kodifikációs előnyök miatt döntött annak idején a svájci, majd az olasz törvényhozó, legutóbb pedig a holland jogalkotó is a társasági jognak (legalább részbeni) beépítéséről a magánjogi kódexbe. Az integráció előnyeihez képest kisebb súllyal esnek latba a szokásosan megfogalmazott
- 13/14 -
ellenérvek: a magánjogi és a közjogi normák vegyülése a gazdasági társaságok szabályozásánál, a Gt. egysége, megszokottsága stb. Ugyancsak a jogi személyekről szóló könyvben ad keretszabályokat a Ptk. a szövetkezetre is, megalapozva ezzel az ágazati szabályozást a főbb (termelő, szolgáltató, hitelintézeti stb. tevékenységet folytató) szövetkezeti típusokra.[15]
Az iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények anyagát a Ptk. - az 1959-es Ptk.-hoz hasonlóan - nem integrálta, annak ellenére, hogy a szellemi tulajdon jogviszonyaiban keletkező alanyi jogok (és megsértésük szankcióinak többsége) egyértelműen magánjogi jellegűek. A külön törvények azonban jogágazati szempontból vegyes normákat is magukba foglalnak, és azokat - jellegük különbözősége ellenére - nem volna szerencsés szétbontani. A Ptk. súlyt helyez ugyanakkor arra, hogy a szellemi tulajdon és egyéb szellemi javak védelmének magánjogi természetét a kódex is kifejezze, és ezért megfogalmazza saját szabályainak a külön törvényekhez kapcsolódó háttérnorma jellegét.[16]
A Ptk. az egyedi munkaszerződések jogi rendezését a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényben (a továbbiakban: Mt.) hagyta, annak ellenére, hogy az egyedi munkaviszonyok speciális rendezésének a Ptk., és azon belül is elsősorban a szerződések általános szabályai képezik a jogi hátterét. A munkaszerződés jogi szabályozásának azonban ma már annyi különleges vonása van, hogy nehéz volna ezt a normarendszert egy polgári törvénykönyvbe integrálni. A munkavállaló fogalmilag "gyengébb fél" jellege például megkülönböztető sajátosságként jelentkezik a szabályozásnál, és - emiatt - az európai közösségi jogi aktusok alakító hatása is sokkal intenzívebb, mint a magánjog egyéb területein. Azokra a munkavégzésre irányuló szerződésekre pedig, amelyek nem esnek a Munka Törvénykönyvének hatálya alá - a konkrét szolgáltatás jellegétől függően - a Ptk. megbízási vagy vállalkozási szerződési szabályait lehet megfelelően alkalmazni.[17]
3. A Ptk. átfogja mind az üzleti világ, vagyis a vagyoni forgalom professzionális szereplőinek magánjogi kapcsolatait, mind a magánszemélyek hasonló viszonyait. Ez mindenekelőtt a szerződési jog szabályozásánál látható. A monista elv
- 14/15 -
elfogadásával a Ptk. úgy alkotta meg a szerződések általános szabályait, hogy azok valamennyi jogalany kapcsolatát képesek legyenek rendezni. Az egyes szerződéstípusok szabályozásánál pedig a törvény mind az üzleti forgalomban, mind a magánszemélyek kapcsolataiban szerepet játszó szerződéstípusokkal szemben a professzionális üzleti élet követelményszintjét támasztja.[18] Kivételes szabályokat a Ptk. csak arra az esetre fogalmaz meg, ha a szerződés fogyasztói szerződésnek minősül, vagyis fogyasztó és vállalkozás között jön létre. A fogyasztó javára külön jogokat megállapító rendelkezéseket tartalmaz a törvény mind a szerződések általános szabályai között (a tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatban, az általános szerződési feltételekre vonatkozó normáknál, a kellékszavatosságnál, az elállási jognál stb.), mind bizonyos szerződéstípusok (zálogszerződés, garancia, kezesség stb.) körében. S végül alacsonyabb helytállási mércét állít fel a kódex ingyenes szerződések esetében.[19]
A Ptk. kereskedelmi jogi alapállását jelzik az új szerződéstípusok. A Ptk. azokra a szerződésekre kíván diszpozitív szabályokat kínálni, amelyek a gyakorlatban kellő mértékben kikristályosodtak, és amelyek nem egyszerűen már meglévő szerződések elemeit vegyítő szerződéstípus-kombinációk, hanem amelyeknek más szerződésektől jól elkülöníthető tartalmuk van. Ebben a megközelítésben szabályozza a Ptk. a finanszírozási típusú szerződések között a faktoringot és a pénzügyi lízinget, továbbá azokat a szerződéseket, amelyek a gyártóktól és a szolgáltatások nyújtóitól a végső felhasználókhoz közvetítik az árukat és szolgáltatásokat: a közvetítői szerződést, a forgalmazási szerződést és jogbérleti szerződés elnevezés alatt a franchise-t. Fontos tartalmi többlet a bizalmi vagyonkezelési szerződés. A választott kodifikációs felfogással áll összhangban a hitel- és számlaszerződések szabályainak átfogó felülvizsgálata és az itt szabályozott szerződéstípusok számának bővítése.
4. A Polgári Törvénykönyv - noha nem sarkalatos törvény - nem egy a törvények közül. Kiemelkedő jelentőségét az általa közvetlenül szabályozott életviszonyok fontossága, szerteágazó volta önmagában is mutatja. A kódex hatása ugyanakkor jóval túlmutat a közvetlenül szabályozási körébe vont viszonyokon, kisugárzik valamennyi polgári jogi normával rendezett vagy rendezhető kapcsolatra, éspedig függetlenül attól, hogy az adott norma kifejezetten háttér-jogszabályaként jelöli-e meg a törvénykönyvet vagy sem.
Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a mindennapi törvényhozás nem kódex-jellegének, jelentőségének és színvonalának megfelelően kezeli a Polgári
- 15/16 -
Törvénykönyvet.[20] Példátlannak tekinthetjük, hogy alig két évvel a törvénykönyv hatálybalépése után - a kodifikációt irányító Főbizottság elnökének az igazságügy-miniszterhez intézett nyílt levelében megfogalmazott érvek ellenére,[21] a jogbiztonság követelményére fittyet hányva - a 2016. évi LXXVII. törvény koncepcionális módosításokat hajtott végre a kódexben. Különösen a hitelbiztosítéki jogban és az értékpapírjogban végrehajtott változásokat kell erős kritikával illetni.[22] ■
JEGYZETEK
[1] Lásd pregnáns megfogalmazásban az osztrák ABGB-ben: "Minden ember veleszületett, már magából az észből kivilágló jogokkal bír, és ezért személynek tekintendő" (16. §). "A törvények által meghatározott feltételek mellett mindenki képes jogokat szerezni" (18. §).
[2] Lásd Mádl Ferenc, Magyarország első polgári törvénykönyve - az 1959. évi IV. törvény - a polgári jogi kodifikáció történetének tükrében. A Magyar Tudományos Akadémia Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának Közleményei X (1960) 3-88. o; Veress Emőd, Fejezetek a magyar magánjogi kodifikáció történetéből -Európai kitekintéssel. Forum Iuris Könyvkiadó, Kolozsvár, 2022, 3. és 4. fejezet, 83-137. o.
[3] Lásd Szalay László, Codificatio. Budapesti Szemle I. évf. (1840) első kötetében (Első rész) és második kötetében (Második rész); újraközlés In: Szalay László, Publicistai Dolgozatok, I. kötet. Heckenast: Pest 1847, 19-90. o. Lásd még Szalay László, Tévedések II. In: Publicistai Dolgozatok, II. kötet. Heckenast: Pest 1847, 63-68. o. (67. sk. o.) (A Publicistai Dolgozatok két kötetének reprint kiadása megjelent a Petrik Ferenc által szerkesztett "A Jogtudomány Magyar Klasszikusai" sorozatban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó: Budapest 1988.) Lásd továbbá Nizsalovszky Endre, Szalay László kodifikációs külföldi kapcsolatai és a sioni epizód (Megemlékezésül halálának centenáriumán). Állam- és Jogtudomány 7 (1964), 175-207. o; újraközlés In: Mádl Ferenc és Peschka Vilmos (szerk.), Nizsalovszky Endre, Tanulmányok a jogról. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984, 57-88. o.
[4] Az Mtj. újrakiadása 2019-ben jelent meg, Veress Emőd bevezető tanulmányával: Veress Emőd, Az 1928. évi Magánjogi törvényjavaslatról. Forum Iuris Könyvkiadó, Kolozsvár, 2019.
[5] Az Mtj. megalkotási folyamatához, a vitákhoz, Szladits szerepéhez és a törvényjavaslat értékeléséhez a legújabb jogirodalomból lásd Veress Emőd, 2. lj.-ben i. m., 4. fejezet, 113-137. o.
[6] Az 1959-es Ptk. értékeléséhez lásd Vékás Lajos, Hatvan éve lépett hatályba az 1959-es Polgári Törvénykönyv - Sárközy Tamás emlékének. Magyar Jog 2020/2, 65-71. o.
[7] Lásd Vékás Lajos, Indító tézisek a polgári jog átfogó reformjához. Polgári jogi kodifikáció 1. évf. (1999) 2. sz. 3-6. o.
[8] Lásd Vékás Lajos, Az új Ptk. koncepciójának bevezető része. Polgári jogi kodifikáció 3. évf. (2001) 6. sz. 3-8. o. Vékás Lajos, Az új Polgári Törvénykönyv koncepciójából. Polgári jogi kodifikáció 4. évf. (2002) 4. sz. 3-10. o.
[9] Lásd a Kúria 1/2014. PJE határozatát.
[10] Nem meggyőző a német törvényhozás eljárása, amely a az európai fogyasztóvédelmi irányelveket következetesen a BGB-be építi be.
[11] A magyar jogba az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló, Bécsben, az 1980. évi április hó 11. napján kelt Egyezménye kihirdetéséről szóló 1987. évi 20. törvényerejű rendelet iktatta be. Lásd a magyar kommentárt: Sándor Tamás és Vékás Lajos, Nemzetközi adásvétel. HVG-ORAC, Budapest, 2005, 684 o.
[12] Lásd Vékás Lajos, Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései. HVG-ORAC, Budapest, 2001, Első Fejezet.
[13] Lásd Vékás Lajos, Elméleti és szerkezeti előkérdések az új Polgári Törvénykönyvhöz. Jogtudományi Közlöny 55. évf. (2000) 2. sz. 41-51. o.
[14] Lásd Weiss Emília, Az új Polgári Törvénykönyv és a családjogi viszonyok szabályozása. Polgári jogi kodifikáció 2. évf. (2000) 2. sz. 4-13. o. a családjog sajátosságaihoz és e jogterületnek a magánjogban elfoglalt helyéhez lásd Nizsalovszky Endre elméleti alapvetését: Nizsalovszky Endre, Magyar családi jog. MEFESZ Jogász Kör Kiadása, Budapest, 1949, (2., reprint kiadás In: Rokolya Gábor (szerk.), Studia Notarialia Hungarica Tom XXXII. Közjegyzői Akadémia Kiadó, Budapest, 2019, 3-12. o.; lásd továbbá Nizsalovszky Endre, A család jogi rendjének alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963, Második rész.
[15] Kisfaludi András, A társasági jog helye a jogrendszerben. Polgári jogi kodifikáció 2. évf. (2000) 2. sz. 36-46. o.; 3. sz. 3-12. o.;
[16] Lásd Boytha György, A szellemi alkotások joga és az új Ptk. Polgári jogi kodifikáció 2. évf. (2000) 2. sz. 46-56. o.; 3. sz. 13-23. o.; Bacher Vilmos, Mi lesz a cikk főcíme? Polgári jogi kodifikáció 2. évf. (2000) 2. sz. 56-65. o.; Bacher Vilmos, A szellemi tulajdon jogi védelme és a Ptk. Polgári jogi kodifikáció 2. évf. (2000) 3. sz. 23-32. o.; Faludi Gábor, Szerzői jog, iparjogvédelem és a Ptk. koncepciója. Polgári jogi kodifikáció 5. évf. (2003) 2. sz. 3-14. o., 3. sz. 3-14. o.
[17] Lásd Kiss György, Az új Ptk. és a munkajogi szabályozás, különös tekintettel az egyéni munkaszerződésekre. Polgári jogi kodifikáció 2. évf. (2000) 1. sz. 3-17. o.; Prugberger Tamás, Az új Ptk. és a munkajogi szabályozás, különös tekintettel az egyéni és a kollektív munkaszerződésre. Polgári jogi kodifikáció 2. évf. (2000) 2. sz. 19-26. o.; Kisfaludi András, A Polgári Jogi Kodifikációs szerkesztőbizottság a munkajog és a Polgári Törvénykönyv viszonyáról. Polgári jogi kodifikáció 2. évf. (2000) 1. sz. 20-22. o.
[18] Lásd Kemenes István, A gazdasági szerződések követelményei és az új Ptk. Polgári jogi kodifikáció 3. évf. (2001) 1. sz. 3-9. o.
[19] Lásd Vékás Lajos, Javaslat a szerződések általános szabályainak korszerűsítésére. Polgári jogi kodifikáció 3. évf. (2001) 3. sz. 3-14. o.
[20] Ennek külső tünetét láthatjuk önmagában abban, hogy a Polgári Törvénykönyv módosításai rendszerint "saláta-törvények" rejtett zugaiban jelennek meg. Riasztó példája ennek a legutóbbi eset, az örökbefogadás szabályainak módosítása, amely "Az állam működését érintő egyes törvények módosításáról" című 2024. évi XXIX. törvény 32. pontjában (78-80. §-ok) bújik meg. Talán azért rejtette el ide a leleményes törvényhozó, mert a módosítás tartalmilag is hibás. Saláta a javából!
[21] Vékás Lajos, Nyílt levél Trócsányi László igazságügy-miniszternek a Ptk. védelmében. Polgári Jog, 2016/1. sz.
[22] A módosítás tervének részletes bírálatát lásd Csizmazia Norbert, Gadó Gábor, Gárdos István Gárdos Péter, Kisfaludi András és Vékás Lajos írásában a Polgári Jog 2016/5. számában.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professor emeritus, az MTA rendes tagja.
Visszaugrás
