Vékás Lajos: Javaslat a szerződések általános szabályainak korszerűsítésére (PJK, 2001/3., 3-14. o.)

(Vitaindító tézisek az új Ptk. koncepciójához. - I. rész*)

A) ÁLTALÁNOS SZABÁLYOZÁSI ELVEK

I. A szerződések általános szabályai legyenek a kereskedelmi (üzleti) forgalom viszonyaira szabott szabályok

1. Egységes szerződési jog

Az új Ptk. alapvetően egységesen kívánja szabályozni a kereskedelmi (üzleti) forgalom és a - nem fogyasztói minőségben szerződő - magánszemélyek szerződéses viszonyait. Az új szerződési jogot úgy kell megalkotni, hogy szabályai a kereskedelmi (üzleti) forgalom szerződéses kapcsolatainak jogi közvetítésére alkalmasak legyenek, az ilyen szerződésekre szabott (modellezett) normáltat fogalmazzanak meg.

A magyar polgári jog a magántulajdon majdnem teljes felszámolása és a termelő javak majdnem totális államosítása után is igyekezett megőrizni az egységes szabályozás előnyeit. Ennek megfelelően a Ptk. nemcsak a magánszemélyek viszonyaira kívánt normákat adni, hanem szabályai rendezni akarták az állami és a szövetkezeti tulajdonban lévő javakra kötött szerződéses kapcsolatokat is. Ez a célkitűzés azonban még a nempiaci gazdaság körülményei közepette sem volt könnyen megvalósítható, és jobbára csalt formailag sikerült. A magyar polgári jog a maga egységét és a gazdasági jogias elkülönítés elkerülését előbb a Ptk.-ba iktatott külön tervszerződési fejezettel (eredeti XXXV. fejezet), majd

- a gazdasági reformokat tükröző 1977. évi IV. törvénnyel történt módosítása után - a szerződési szabályok ún. "modellezésével" kívánta biztosítani. Ez utóbbi megoldásnak az volt a lényege, hogy a szerződéseit általános szabályait és - főleg - az egyes szerződéstípusok szabályait a jogalkotó annak az alanyi körnek a jogi szükségleteire méretezte, amely körben az adott norma vagy normarendszer alkalmazására nagyobb gyakorisággal került sor. Ennek a módszernek az alkalmazásával "modellezték" pl. a vállalkozás Ptk.-beli szabályait a vállalatok igényeihez stb. Természetesen ennek a módszernek az alkalmazása már negyedszázaddal ezelőtt sem lehetett következetes és hibátlan.

Mai viszonyaink követelményei szempontjából a fő problémát az jelenti, hogy a szerződések szabályai zömültben még mindig a magánszemélyek hagyományos szerződési kapcsolatait tartják szem előtt:

- a szerződések szabályai jórészt a fogyasztási-szükségletkielégítési célokat szolgáló ügylet-típusokra méretezettek,

- kétpólusú, relatív szerkezetű kapcsolatok modelljére épülnek,

- az egyedi magatartás szubjektív megítéléséhez (felróhatósághoz) kötik a szerződésszegések szankcióit stb.

További problémát jelent, hogy szükségessé vált a ("szocialista") "gazdálkodó" szervezet fogalmának bevezetése, amely fogalom mára - mint egy rákos sejt - szétburjánzott az egész jogrendszerben, és - ráadásul jócskán kibővülve [685. § c) pont] -szinte kiirthatatlanná vált.

Az új Ptk. szerződési szabályait egyértelműen a kereskedelmi (üzleti) forgalom követelményeire kell méretezni; mindenekelőtt azért, mert ebben a körben kötik a gazdaságilag legjelentősebb szerződéseket, és volumenét teltintve az itt bonyolódó vagyoni forgalom túlnyomó jelentőségű. A kereskedelmi (üzleti) forgalom követelményei a szerződési jog szabályozása szempontjából mindenekelőtt a következő sajátos vonásokban Öltenek testet:

A vagyoni forgalom

- (összetett) szervezetek között bonyolódik,

- üzletszerű, rendszeresen folytatott tevékenység, amely nem szültségletkielégítés, hanem nyereségszerzés érdekében történik,

- tömegméretű árukapcsolatokat von maga után, döntően szabványszerződések keretei között,

- zavartalan bonyolításához alapvető követelmény a tőke mobilitásának és minél hatékonyabb mozgási sebességének biztosítása,

- jelentős részben átlépi a nemzeti határoltat, nemzetközi kereskedelem keretei között zajlik.1

Az egységes szabályozás azért lehetséges, mivel ma már az így megállapított szerződési szabályok a magánszemélyek szerződéses forgalmában is alkalmazhatók, kivéve, ha kimondottan fogyasztói szerződésről van szó. A magánszemélyekkel szemben támasztható magasabb követelményt lehetővé teszi az általános iskolázottsági szint emelkedése és mindenekelőtt az a körülmény, hogy az üzleti kultúra jelentős mértékben az emberek általános felkészültségének része lett. Ezért a fejlett piacgazdaság jogrendszereiben az elmúlt száz-százötven évben a magánjog egészében véve kereskedelmi jogiasodott, s ebben a szemléletben a kimondottan professzionális üzleti élet sajátos szerződéstípusai is megtalálják helyüket a polgári törvénykönyvekben.2 Ez a megoldás azzal az előnnyel jár, hogy a szerződési jog általános szabályai nem kettőződnek meg, és egyben elkerülhetők a kereskedelmi törvénykönyvek "születési rendellenességei": a személyi (tárgyi) hatállyal kapcsolatos alkalmazási és értelmezési nehézségek is. Ráadásul, az általános magánjogi kódexek elvei és általános szabályai, valamint szabályozási-módszerbeli jellegzetességei is áthatják így a kereskedelmi ügyletek világát. Igen jól beilleszthetők egy leendő polgári törvénykönyvbe újabb keletű szerződéstípusok, mint pl. a lízing vagy a faktoring is, s nem jelent gondot a hagyományosan kereskedelmi jogi ügyletek (bizomány, fuvarozás, szállítmányozás, biztosítás stb.) jogi rendezésének korszerűsítése sem. A jogügyleti és szerződési jog egységes jogi szabályozásának és az új Ptk.-ba történő szerves beépítésének nincs tehát semmi akadálya. Gondoskodni kell viszont - megint csak a nemzetközi kodifikációs trendet követve - a fogyasztói szerződéseit kivételes szabályairól.

2. Diszpozitív jog

Az új Ptk.-ban meg kell erősíteni a szerződési jogi normák diszpozitív jellegét. Kevés kivételtől eltekintve a minden szerződésre kiterjedő szabályok diszpozítívak legyenek, kógens normákra szélesebb körben csak a fogyasztói szerződéseknél van szükség.

A diszpozitív szabályok - kiegyensúlyozott pozícióban lévő felek számára, kiegyensúlyozott piaci feltételek közepette és helyes törvényhozói mérlegelést feltételezve - a szerződő felek kölcsönös érdekeit a leginkább figyelembe veszik. Emellett a diszpozitív szerződési jog a szerződéskötő feleknek költségeket segít megtakarítani. A szerződő partnereknek ugyanis elegendő a konkrét feltételekben és a törvényi szabályoktól szándékolt eltérésekben megállapodniuk, érdekeik kölcsönös védelmére a háttérben ítészen állnak a diszpozitív rendelkezések. Az ún. "önszabályozó szerződések" egyik fő forrása is a diszpozitív joganyag. Az ilyen "teljes" önszabályozás költségei egyébként is csak igazán nagy értékű szerződéseit esetében térülnek meg; egyébként a szerződéskötési (tranzakciós: ügyvédi stb.) költségek aránytalanul magasak. Bonyolult, összetett és nagy volumenű szerződések esetében a tranzakciós költségek aránya kisebb, a költség-haszon elemzés eredménye rendszerint pozitív.

Ahhoz, hogy a diszpozitív szabályok minél teljesebben és tökéletesebben tölthessék be ezt a szerepüket, megalkotásuknál a felek szerződésbeli pozíciójára, kölcsönös érdekeire és - főként -a szerződéses tranzakció kockázataira kell figyelemmel lenni. A törvényhozó szeme előtt az igazságos érdekkiegyenlítés célja kell, hogy lebegjen, s ennek érdekében a felek szerződésbeli tipikus érdekhelyzetéből kiindulva olyan szabályozást kell adnia, amely - felfogása szerint - hasonló helyzetekben megfelel a kiegyenlítő igazságosság követelményeinek, azaz igazságos mindkét szerződő féllel szemben. Emellett a diszpozitív jognak a szerződéses kockázatok elosztásáról olyan szabályokat keli felállítania, amilyeneket maguk a felek állapítanának meg, ha ők azokról egy tranzakciós költségek nélküli világban egyezkedhetnének. Eközben figyelembe kell venni az adott kockázat bekövetkezési valószínűségét, az abból származó hátrányokat és az azok elhárításához szükséges intézkedések (biztosítás stb.) költségét is. S tegyük hozzá mindehhez: a diszpozitív szabályoknak mint normáknak a szükséges absztrakciós szinten kell állniuk, megfogalmazásuk természetesen nem tapadhat egy konkrét (pl. a felek által átlátható hipotetikus) tényálláshoz.3

3. A "gazdálkodó szervezet" kategória megszüntetése

A szerződési szabályok egysége folytán az új Ptk. számára feleslegessé váló "gazdálkodó szervezet" kategóriát meg kell szüntetni.

Amint már utaltunk rá, a "gazdálkodó szervezet" kategória az 1968-as gazdasági reform Ptk.-beli leképezése közben került jogrendszerünkbe. Eredeti célja a polgári jog alapvető egységének megőrzése volt. Arra szolgált eszközül, hogy az állami tulajdon keretei között megkerülhetetlenül különböző szabályozási igényeket az egységes Kódexen belül (ráadásul külön fejezetbe foglalás, azaz belső elkülönítés nélkül) lehessen tükröztetni. Később e kategória - egyre bővülő alanyi körre kiterjesztve" jelenleg 11 jogalany-fajtát átfogva és további ó jogalany-típusra részleges alkalmazást nyerve - elterjedt a jogrendszer legkülönbözőbb területein.

A javaslat a "gazdálkodó szervezet"-kategóriának az új Ptk.-ban történő teljes mellőzését a szerződési szabályok alapvetően egységes voltára tekintettel feltétlenül indokoltnak tartja.

II. A szerződési jog belső tagolása. A fogyasztói szerződések szabályainak elhelyezése

1. A szerződési jog belső tagolása

Az új Ptk. megtarthatja a szerződési jog jelenlegi alapvető kereteit. Maguk a szerződési szabályok a hatályos joghoz hasonlóan két nagy részben helyezhetők el: a valamennyi nevesített, atipikus és vegyes szerződésre egyaránt vonatkozó általános szabályok és a nevesített szerződéstípusok speciális szabályai körében.

A szerződési szabályok - ha a törvény másként nem rendelkezik - megfelelően alkalmazandók az egyoldalú jogügyletekre is.

A javaslat nem kíván külön jogügyleti szabályokat felállítani. A Ptk. gyakorlati tapasztalatai azt mutatják, hogy ilyenek nélkül is megfelelően kezelhetők az egyoldalú jognyilatkozatból keletkező kötelmi jogviszonyok. A legfontosabb egyoldalú jogügyletek a jövőben is a végrendelet különböző fajtái lesznek, amelyek körében pedig a szerződési szabályoktól történő eltérés tipikusnak tekinthető.

Lehetséges mégis, hogy az egyoldalú jogügyletek - az általános szerződési szabályok körében - a hatályos utaló szabályon

(Ptk. 199. §) kívül még néhány kiegészítő normával illethető. Ezeket a jogügyleti normákat a szerződések általános szabályai között (esetleg a Bevezető rendelkezések között) lehet elhelyezni.

Magukat a szerződési szabályokat a Ptk.-ban megszokott kettős rendszerben célszem elhelyezni: általános szerződési szabályok és a szerződéstípusok külön normái körében.

2. A fogyasztó szerződések külön szabályainak elhelyezése

a) A fogyasztói magánjogi szabályok integrálása az új Ptk.-ba

A fogyasztói szerződések speciális szerződési szabályait az új Ptk.-ba kell integrálni: egy részük a szerződések általános szabályai közé helyezhető, másokat az adott szerződéstípus normái közé kell beépíteni.

A fogyasztói szerződések külön szabályai a hatályos jogban rendkívül szétszórtan találhatók: egyesek a Ptk.-ban, mások a fogyasztóvédelmi törvényben (1997. évi CLV. tv.) igazgatási, pénzügyi jogi stb. szabályok közé helyezve, megint mások külön kormányrendeletekben kaptak helyet, sőt - jogforrástani szempontból több mint aggályos módon - még miniszteri rendeletben [pl. a csomagküldő szolgáltatásról szóló 15/1989. (IX. 7.) KeM r.-ben] is előfordulnak (Ld.: Gf. VI. 33 717/1992: BH 1994/207. sz.).

Ezeknek a szabályoknak jelentős része ma már európai eredetű. A legfontosabb szerződési jogi természetű európai fogyasztóvédelmi irányelveket és azoknak a magyar jogba történt átültetését az 5. oldalon lévő táblázat szemlélteti.

Ezeknek az irányelveknek közös sajátosságuk, hogy a fogyasztót kógens szabályokkal megállapított minimumjogok biztosításával védik. Az átvétel során a nemzeti jogok az irányelvben adottnál több jogot garantálhatnak tehát a fogyasztónak, de kevesebbet nem állapíthatnak meg. A kógencia egyoldalú: a szabályoktól a fogyasztó javára el lehet térni. A diszpozitivitás ilyen mérvű kizárása meglehetősen idegen a szerződési szabadság elvére épülő klasszikus magánjogi felfogástól. Mindenekelőtt emiatt (és az alább még röviden érintendő részletproblémák miatt) idegenkednek a tagállamok is attól, hogy a hagyományos elvekre épülő magánjogi kódexeikbe illesszék az uniós irányelvekben megjelenő európai fogyasztóvédelmi magánjogot. A feltétlenül helyesebb megoldás mégis az integrálás volna. Különösen igaz ez egy átfogó kodifikáció során, amelynek keretében a fogyasztói szerződésekre vonatkozó irányelveknek a magyar jogba történő szerves beépítése sikeresebben valósítható meg. Áttekintve ezeket az irányelveket, megállapíthatjuk, hogy az általános szerződési feltételekről, valamint a fogyasztói adásvételről és a hozzá kapcsolódó jótállásról szóló irányelvek szabályai az új Ptk,-ban a szerződések általános normái közé igen jól beilleszthetők. (Az erre vonatkozó javaslatokat az általános szerződési feltételek tartalmi kontrolljára, valamint a hibás teljesítésre, a kellékszavatosságra és a jótállásra vonatkozó előterjesztések tartalmazzák.)

A többi irányelv a nevesített szerződéstípusok (szerződési altípus) különös szabályai közé illik. Az új Ptk.-ba illesztésnek a fogyasztói hitelszerződés valamint az utazási illetve utazásszervezési szerződés esetében nincs akadálya. Ugyanez a helyzet a távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó irányelv esetében is. Nehezebb probléma az ingatlan időben megosztott használatának megszerzéséről szóló rendelkezések elhelyezése, bár az Irányelv kifejezetten a szerződéses oldalt állítja a középpontba. Ezért a szabályozás problematikáját egyértelműen egy sajátos használati kötelemként lehetne felfogni. Gondolni kell mégis arra, hogy a használati kötelem mögött nyilvánvalóan dologi jogi és polgári jogi társasági elemek is meghúzódnak.

Megjegyzendő ugyanakkor" hogy az irányelvekben - különösen az egy-egy szerződéstípust érintő európai szabályozásban -meglehetősen sok az ismétlés. A különböző irányelvekben ismétlődő azonos vagy hasonló normatív célkitűzéseket - kellő absztrakcióval - a szerződések általános szabályai közé is be lehet illeszteni. A törvénykönyvbe építést kifejezetten megkönnyítik a közös, ismétlődő jogi megoldások, amelyek általánosításra alkalmasak, és általánosított formában valódi kodifikálásra is érettnek tekinthetők. Ilyen közös európai fogyasztóvédelmi magánjogi eszközök mindenekelőtt a következők: hangsúlyozott és fokozott tájékoztatási kötelezettség a fogyasztóval szemben, meghatározott határidőn belül gyakorolható elállási jog ("gondolkodási idő") a "megrohant" fogyasztó javára. A Kódexbe integrálás - a kodifikáció által nyújtott közismert előnyökön túl -a közösségi irányelvek esetében azzal a többletelőnnyel is jár, hogy csökkennek az egyébként elkerülhetetlen kollíziók az egyes irányelvek szabályai között.

Néhány sajátos fogyasztóvédelmi szabályra van szükség - főleg az elektronikus szerződéskötés formáira tekintettel - a szerződés megkötésének szabályai között. A fogyasztó javára fordítandó meg a szerződés teljesítésének helyére vonatkozó diszpozitív szabály (Ptk. 278. §).

b) A "fogyasztó" fogalma

Fogyasztó az a természetes személy, aki a szerződést foglalkozása vagy üzletszerű gazdasági tevékenysége körén kívül eső célból köti.

A javaslat a Ptk. 685. § d) pontjában adott (és az európai irányelvekből táplálkozó) meghatározást pontosítja.

Megjegyzés 1.: Az Európai Közösség irányelveinek mintájára a fogyasztó fogalmát - a fentiek szerint - a természetes személyre lehet korlátozni. Előfordulhatnak ugyan olyan jogviszonyok, amelyekben más jogalanyok (egyéni vállalkozók, alapítványok és egyéb nonprofit intézmények) is a fogyasztóhoz hasonló fokozott magánjogi védelemre érdemesek. Ilyen jogviszonyok keletkezhetnek pl. a személyi hitelbiztosítékok (bankgarancia stb.) körében. Ezekben az esetekben a törvény kiterjesztheti a fogyasztókra vonatkozó sajátos jogvédelmet ezekre a jogalanyokra is.

Megjegyzés 2.: A közüzemi szerződés jogosultját (amelyet a Ptk. a 387-388. §-okban fogyasztónak; nevez) a "fogyasztó"-fogalom új tartalmára tekintettel más elnevezéssel kell illetni.

c) A "fogyasztói szerződés" fogalma

Fogyasztói szerződés az a szerződés, amely fogyasztó és olyan személy között jön létre, aki a szerződést foglalkozása vagy üzletszerű gazdasági tevékenysége körébe tartozó céllal köti.

Annak érdekében, hogy a "fogyasztó" szerződő partnerének megnevezésére ne legyen szükség a megszüntetendő "gazdálkodó szervezet" kategóriájára, definiálni kell a "fogyasztói szerződést". Ezt célozza a javaslat.

B) RÉSZLETES JAVASLATOK

I. A szerződési jog alapelvei

1. Szerződési szabadság

Az új Ptk. elvi éllel mondja ki a jogalanyoknak a szerződés megkötésére és a szerződés tartalmi meghatározására vonatkozó szabadságát. Ugyanitt kell rendelkezni arról, hogy szerződés (előszerződés) kötését csak - kivételesen, közérdekből - törvény teheti kötelezővé.

A Ptk. 200. § (1) bekezdése ma is abból indul ki, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. Ugyanez a szabály rögzíti a Ptk. szerződési normáinak alapvetően diszpozitív jellegét.

A szerződési szabadság tételét - a piacgazdaság követelményeinek megfelelően - a szerződési jog alapelveként, a szerződés általános szabályainak élére állítva kellene kimondani. A szerződés tartalmi meghatározására vonatkozó szabadság mellett külön ld kellene emelni a szerződéskötési szabadság tételét is. Ez utóbbihoz kapcsolva kerülne kimondásra a szerződéskötési kötelezettség előírásának kivételessége, amit azzal is kifejezésre kellene juttatni, hogy szerződéskötési kötelezettséget csak törvény írhatna elő. Az Európai Alapelvek4 (Art. 1.102) és az UNIDROIT Alapelvek5 (Art. 1.1) egyaránt a szerződési jog elvi tételeként mondják ld, hogy a felek szabadon köthetnek szerződést és szabadon határozhatják meg annak tartalmát.

A Ptk. szerint bármilyen "jogszabály" kötelezővé teheti szerződés [198. § (2) bek.], sőt előszerződés [208. § (2) bek.] megkötését. Ezt a túlzott lehetőséget mindenképpen alaposan szűkíteni kell, gyakorlatilag az igazán indokolt kivételes esetekre kell korlátozni. Ennek egyik eszköze lehetne, hogy szerződés (előszerződés) kötését csak a törvény tehetné kötelezővé, éspedig törvény is csak kivételes esetben, közérdekből.

2. A jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelő eljárás elve

Alapelvi jelleggel kellene kimondani, hogy a szerződő feleknek a szerződés megkötése, módosítása és teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően kell eljárniuk, méghozzá azzal, hogy a felek e kötelezettségüket érvényesen nem zárhatják ki és nem korlátozhatják.

A jóhiszeműség és tisztesség követelményét a magyar magánjogban az Mtj. [2. § (1) bek.] a törvényjavaslat élére állított alapelvként mondta ki külföldi példák - így mindenekelőtt a BGB 242. §-ának - mintájára. A Ptk. eredeti szövege ennek ellenére nem tartalmazta ezt az alapelvet; a Kódexbe [4. § (1) bek.] az 1991. évi XIV. törvény 2. §-a emelte be.

Az eltelt tíz esztendő láthatólag még rövid volt ahhoz, hogy a bírói gyakorlat tartalommal töltse meg ezt az elvet, noha a LB ítéletei már - kisegítő jelleggel - hivatkoznak rá: Pfv. 11. 23 332/1997: BH 1999/409. sz.; Gfv. VI. 30. 890/1998. BH 2000/114. sz. Nem tisztult le többek között, hogy mi a viszony a jóhiszeműség és tisztesség követelményét kimondó elv és az -1977. évi IV. törvény módosítása után - ugyancsak alapelvként megfogalmazott [4. § (4) bek. 1. mondat] "az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye között. Tekintve, hogy a két alapelv tartalmilag majdnem azonos elvárásokat fogalmaz meg, de lege ferenda meggondolandó párhuzamos fenntartásuk. Helyesebbnek látszana a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének alapelvi rendelkezésként történő megtartása. Ezt indokolná - többek között - az a körülmény, hogy "az adott helyzetben általában elvárható magatartás" követelményét a Ptk. kártérítési joga számos konkrét normában [339. § (1) bek., 340. § (1) bek., s ugyanígy az egyes szerződésszegések kártérítési szabályaiban: 299. § (1) bek., 303. § (1) bek., 310. §] a kártérítési szankció alóli kimentés feltételeként fogalmazza meg. Ami a jóhiszeműség és tisztesség követelményének tartalmát illeti, a bírói gyakorlatban még tudatosítani kell, hogy a "jóhiszeműség" itt objektív zsinórmértéket fogalmaz meg, és nem szub-jektíve értelmezendő, mint a Ptk. számos dologi jogi [109. § (1) bek., 110. § (1) bek., 125. § (3) bek., 134. § (2) bek., 137. § (4) bek., 194. § (2) bek., 195. § (3) bek. stb.], illetve kötelemi jogi [221. § (1), (2) bek.-ek] szabályában.

Az Európai Alapelvek (Art. 1.201) a szerződési jog elvei között - az itt javasolthoz hasonlóan: kógens jelleggel - fogalmazza meg a jóhiszeműség és a tisztesség követelményét.

3. Együtműködési kötelezettség

Alapelv mondja ki a szerződő felek együttműködési kötelezettségét a szerződés egész folyamatára.

Mint utaltunk rá, a Ptk. ezt az elvet a szerződés különböző stádiumaiban külön-külön isméteken is kimondja. Hatékonyabbnak és ezért helyesebbnek látszik azonban a konkrét szerződési normák előtt az egész szerződési jogra kiható általános elvként megfogalmazni. Ezt teszik az Európai Alapelvek (Art. 1.202) is.

Kérdésként merül fel mind a jóhiszeműség és tisztesség, mind pedig az együttműködési kötelezettség alapelvével kapcsolatban, hogy a szerződési jog alapelvei között meg kell-e ismételni e követelményeket, ha azok - mint ahogy javasoljuk - az új Törvénykönyv bevezető rendelkezései között általános alapelvként is megmaradnak.6 A Ptk. az ilyen ismétlésektől nem riad vissza. Példaként hivatkozhatunk a felek együttműködési kötelezettségét megfogalmazó alapelvre, amely a bevezető rendelkezések között [4. § (1) bek.] szerepeltetett általános alapelvi jelleg mellett megjelenik a szerződés megkötésének szabályai [205. § (3) bek.] és a szerződés teljesítésének szabályai [277. § (2) bek.] között stb. is. Nézetünk szerint a megismétlésre nincs szükség.

II. A szerződés megkötése

1. A jognyilatkozatok hatálya és a szerződés létrejötte

A szerződés létrejöttéhez vezető jognyilatkozatokra (ajánlatra, elfogadásra stb.) vonatkozó szabályokat és a szerződés létrejöttére vonatkozó normákat egymást közvetlenül követően, folyamatosan célszerű az új Ptk.-ban elhelyezni. A szerkezeti megoldás attól is függ, hogy mire terjednek majd ki a külön jogügyleti szabályok [a fenti: A) II., 1. pont szerinti megoldásban].

A Ptk. hatályos szabályai egymástól elszakítva rendezik a szerződésre vezető jognyilatkozatok szabályait és a szerződés létrejöttére vonatkozó rendelkezéseket. Az előbbiek a "szerződési akarat és kifejezése" alcím alatt találhatók, és a szerződés létrejöttére vonatkozó normáktól elválasztják őket az együttműködési és tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó, a szerződéskötési kötelezettséggel összefüggő, a szerződés értelmezésére megoldást adó, az előszerződést, az általános szerződési feltételek sajátosságait és az akarathibákat szabályozó normák. A Ptk.-nak ez a rendszere eredetileg - amikor például az általános szerződési feltételek tartalmi kontrolljára a jogalkotó nem adott rendelkezéseket - nyilvánvalóan azt a logikai megfontolást követte, hogy előbb találhatók az ügyleti szabályok, s Őket követik a szerződés létrejöttét rendező normák. Ez a logikai rend is törést szenvedett annyiban, hogy az egyes jognyilatkozatokhoz is kapcsolódó olyan normák, mint például az alakszerűségi előírások és a képviseleti szabályok a szerződés létrejötte után kaptak helyet. Az általános szerződési feltételekre vonatkozó tartalmi szabályoknak az 1977. évi IV. törvényben, majd - még részletesebben - az 1997. évi CXLIX. törvényben történt kidolgozása után a rendszer végleg megbillent. Ezt az új törvényben olyképpen látszik célszerűnek helyreállítani, hogy az egyes ügyleti nyilatkozatokra vonatkozó szabályokat közvetlenül kövessék a szerződés létrejöttére vonatkozó normák. Megfontolandó az érvénytelenségi okokra vonatkozó szabályok egy csoportba foglalása is. Itt nyerhetnének elhelyezést a tisztességtelen általános szerződési feltételek szankcionálására vonatkozó normák is.

2. Az egyes jognyilatkozatokra vonatkozó szabályok

A maradandó eszközzel tett jognyilatkozatok hatályára vonatkozó szabályt célszerű volna kiegészíteni az ilyen nyilatkozatok megérkezésének értelmezésére vonatkozó rendelkezéssel: a szerződési nyilatkozat akkor tekinthető a másik félhez megérkezettnek, ha azt részére székhelyére, telephelyére vagy postai címére, ilyenek hiányában szokásos tartózkodási helyére kézbesítették.

Az itt javasolt szabályhoz hasonló rendelkezést tartalmaznak az Európai Alapelvek [Art. 1.303 (3) bek.] és az UNIDROIT Alapelvek [Art. 1.9 (3) bek.] is.

3. Culpa in contrahendo

A felek - a fenti alapelvek szerint - a szerződés megkötésénél is a jóhiszeműség és tisztesség követelményei szerint és kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. Mindegyik fél köteles megtéríteni az e követelmények megszegésével a másik félnek okozott kárt.

Konkrét tényállásban célszerű biztosítani a szerződéskötés elmaradása esetén is annak a kárnak a megtérítését, amelyet valamelyik fél a másiknak a szerződéskötés folyamatában tanúsított nem helyénvaló magatartásával okoz. A negatív interessze ugyan a Ptk. 6. §-a szerint is rendszerint megítélhető, de talán helyesebb a culpa in contrahendo miatti kártérítési igényt önálló tényállásba foglalni, és az utaló magatartás szubszidiárius kötelemfakasztó tényállását ettől az esetcsoporttól megszabadítani.

4. Ajánlatai eltérő elfogadó nyilatkozat

Csak az ajánlattól lényeges kérdésekben eltérő nyilatkozat minősül új ajánlatnak.

Az ajánlattól eltérő nyilatkozatban a fél azt az akaratát is kiinyilváníthatja, hogy az eltérést az adott fél lényegesnek tekinti, és ezért az ajánlat csak az elfogadó nyilatkozatban foglalt eltérésekkel együtt jöhet létre.

A javaslat a Ptk. szabályainak a bírói gyakorlat alapján történő pontosítását célozza.

5. A versenyeztetési (tender) eljárás és (nem hatósági) árverés keretében történő szerződéskötés sajátos szabályai

A versenyeztetési (tender) eljárás és (nem hatósági) árverés közös lényegi vonásait a szerződéskötések szabályainál sajátos kivételekkel kell kifejezésre juttatni.

Versenyeztetés keretében történik a szerződéskötés - a privatizációs tranzakciókon kívül - a közbeszerzési törvény, a koncessziós törvény, a felszámolási- és csődeljárásról szóló törvény, a bírósági végrehajtásról szóló törvény stb. alapján. Az ilyen (adásvételi, vállalkozási, bérleti stb.) szerződéskötések sajátos vonásai - a gyakorlati tapasztalatok alapján - általánosítva Összegezhetők. Ezeket elsősorban a szerződéskötés szabályainál lehet megragadni. Ugyanitt szabályozhatók a nem hatósági árverés keretében kötött szerződések sajátosságai is.

6. Elektronikus szerződéskötés

A szerződés megkötésének szabályaiban - a megfelelő kivételt tévő normákkal - figyelemmel kell lenni az elektronikus úton kötött szerződések sajátosságaira, különös tekintettel a 2000/31/EK irányelvben megfogalmazott követelmények átvételének polgári jogi vonatkozásaira.

Az elektronikus úton kötött szerződések ma még - főleg belföldi viszonylatban - kivételesnek tekinthető ugyan, de az elektronikus kereskedelem várható fejlődési tendenciái arra mutatnak, hogy ez a szerződéskötési forma mind a vállalatok közötti (ún. B2B) viszonylatokban, mind a fogyasztói szerződésekben (ún. B2C-viszonylatokban) egyre nagyobb jelentőséghez jut. Az új Ptk.-ban ezért ki kell alakítani azokat a kivételes normákat, amelyeket az elektronikus szerződéskötés sajátosságai - elsősorban garanciális okokból - szükségessé tesznek. Szerencsére az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szerződéskötés klasszikusnak tekinthető általános szabályaitól csak néhány kérdésben kell eltérni.

Az elektronikus kereskedelem jogi problémáinak külön hangsúlyt ad az a tény, hogy az Európai Unió a legfontosabb prioritások között kezeli ezt a kérdést. Számos más tény mellett jól jelzi ezt a hangsúlyos törekvést az 1999 novemberében Helsinkiben megrendezett információs-technológiai konferencia határozata, amely meghirdette az Elektronikus Európa (eEurope)-kezdeményezést.

Az Európai Közösségek számtalan konkrét jogi aktusa közül a magánjogi szerződések világát különösen három eddig megjelent dokumentum érinti: a 97/7/EK irányelv a távollevők között kötött szerződésekről, amelynek átültetéséről a 17/1999. (II. 5.) Korm. sz. r. kívánt gondoskodni. Figyelembe kell venni továbbá a 1999/93/EK irányelvet az elektronikus aláírásról és a 2000/31/EK irányelvet az elektronikus kereskedelemről. Az elektronikus aláírásról szóló irányelvet a 2001. évi XXXV. törvény már átültette a magyar jogba módosítva egyben a Ptké. I. 38. § (2) és (3) bekezdését. Megjegyzendő, hogy ez a törvény [3. § (2) bekezdés] kifejezetten kizárja, hogy családjogi és öröklési jogi jogviszonyokban csak elektronikus aláírást használjanak, illetve elektronikus iratot vagy dokumentumot készítsenek. A 2000/31/EK irányelv átvételére várhatólag 2001-ben szintén sor kerül.

Az új Ptk-nak az elektronikus kereskedelemre teltintettel szükséges szerződéskötési szabályaihoz igen jól hasznosíthatók az UNCITRAL elektronikus kereskedelmi minta törvénynek (Model Law-nak) a rendelkezései.

a) A szerződés alakszerűségi követelményei szempontjából a "fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott okirat" közokiratnak minősül, a "minősített elektronikus aláírással ellátott okirat" pedig a teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek tesz eleget. Ennek megfelelően változtak a Pp. szabályai [196. § (1) bek. e) és f) pontok, 197. § (4) bek.] is.

b) Egy kellően absztrakt megoldáshoz például szolgálhat az UNIDROIT Alapelvek (Art. 1.10) és az Európai Alapelvek [Art. 1.301 (6) bek.] kombinációjából alakított következő tétel: írásbeli alakban létrejött szerződésnek kell tekintení bármely olyan közlési módot, amely a benne foglalt információt változatlan visszaidézésre alkalmas, olvasható formában rögzíti és megőrzi.

Írásbeli formának nem minősülő elektronikus jellel tett nyilatkozatoknál a jogi hatás elísmerhetőségének feltételévé kell tenni azt, hogy a nyilatkozattevő személye utólag is azonosítható legyen. [Megjegyzés: Ez a követelmény - sajnos - távirat és telex esetében sem biztosított, pedig ezt a formát a Ptké. I. 38. § (2) bekezdése már 1960 óta (távirat), illetve 1967 óta (géptávíró: 1967. évi 39. tvr. 24. §) elismeri.]

c) Az ajánlati nyilatkozat hatályosulásához a Ptk. 214. § (1) bekezdésében foglalt szabály elektronikus úton tett nyilatkozat (ajánlat, az ajánlat visszaigazolása) esetében is megfelelőnek látszik, azzal a módosítással természetesen, hogy a "megérkezés" fogalma alatt a "hozzáférés" értendő.

d) Az ajánlati kötöttség Ptk.-beli szabályai (211. §) elektronikus ajánlatok esetében is alkalmazhatók. Megjegyzendő ugyanakkor az ajánlati kötöttségre vonatkozó szabályok diszpozitív jellegét az eddigi gyakorlat szerint a cégek az ajánlati kötöttség kizárására használják fel.

A Ptk. 216. § (1) bekezdésében foglaltakkal egyezően a szerződéskötési gyakorlat elfogadja, hogy az elektronikus formában tett jognyilatkozatra a másik fél ne elektronikus úton válaszoljon. Az ajánlati kötöttségre vonatkozó szabály [211. § (2) bek.] mégis rendszerint elektronikus választ kíván meg, hacsak az ajánlattevő kötöttségét eleve nem hosszabbítja meg.

e) Az elektronikus szerződéskötésre tekintettel különösen fontos - diszpozitív szabályban - tételesen is kimondani, hogy a hallgatás nem minősül beleegyezésnek, azaz az ajánlat elfogadásának.

Kifejezetten így rendelkezik a 17/1999. Korm. sz. r. 8. § (2) bekezdése. Hasonlóképpen az Európai Alapelvek [Art. 2.204 (2) bek.] és az UNIDROIT Alapelvek [Art. 2.6 (1) bek.].

f) Az e-mail-en küldött "elektronikus kereskedelmi levél" a címzett részéről módosítható, s ezért nem minősül általános szerződési feltételnek; ezzel szemben web-techníka alkalmazása esetén a címzettnek az "elektronikus kereskedelmi levél" tartalmán nincs módja változtatni, ezért az általános szerződési feltételnek tekintendő.

g) A távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. r.-nek a szerződéskötésre vonatkozó különös szabályait és a 2000/31/EIC irányelv hasonló fogalmait és szabályait összhangban kell értékelni, a lehetőségekhez képest egységesíteni kell azokat, és a Kódexbe illő normákat - kellően absztrakt formában - együtt kell beépíteni az új Ptk.-ba.

7. Szerződéskötés általános szerződési feltételekkel

Az általános szerződési feltétel alkalmazásával létrehozott szerződések megkötésének szabályait ki kell egészíteni az általános szerződési feltételek ütközésére vonatkozó normákkal.

Az 1997. évi CXLIX. törvény - a 93/13/EK irányelv átültetése kapcsán megfelelő kiegészítéseket iktatott be a Ptk.-ba a szerződéskötések szabályainál [205. § (3), (5), (6) bek.-ek] általános szerződési feltételek alkalmazása esetére. Ezek a szabályok egyébként már - tartalmilag azonos vagy hasonló formában - ismertek voltak a magyar judikatúrában: a GK 37. sz. állásfoglalás fektetett le hasonló tételeket. Nem került viszont a Ptk.-ba az ún. "blanketták csatája" elnevezéssel illetett szituáció megoldása, vagyis az a helyzet, amikor mindkét szerződő fél általános szerződési feltételt alkalmaz: az egyik ilyen formában tesz ajánlatot, a másik viszont saját általános szerződési feltételével válaszol. A Ptk. hiánya valószínűleg azzal magyarázható, hogy a jogalkotó az 1997-es módosításnál elsősorban az említett fogyasztóvédelmi irányelvet és ezért a fogyasztói szerződéseket tartotta szem előtt. Általános szerződési feltételek kölcsönös alkalmazására és így azok ütközésére pedig vállalatok közötti szerződéskötések esetén kerül sor. Figyelemmel arra, hogy az új Ptk. tudatosan figyelembe kívánja venni a kereskedelmi ügyletek követelményeit is, a szerződéskötés szabályait ki kell egészíteni a "blanketták csatája" keretében létrejövő tényállásra vonatkozó normával. Ilyen szabályt tartalmaznak mind az Európai Alapelvek (Art. 2.209), mind az UNIDROIT Alapelvek (Art. 2.19). Megjegyezzük, hogy már a GK 37. sz. állásfoglalás III. pontja is foglalkozott a problémával.

8. Előszerződés

Az előszerződés alapján a bíróság csak akkor hozhatja létre a szerződést, ha az előszerződés a szerződés lényeges kérdéseiben való megállapodást tartalmazza.

A Ptk. [208. § (3)-(4) bek.] a bíróságnak - "a nemzetgazdaság és a felek érdekeinek figyelembevételével" - túlságosan széleskörű beavatkozási lehetőséget biztosít a felek magánautonómiájába. Ez a lehetőség már csak a "nemzetgazdasági érdek" bizonytalan és egy magánjogi kódextől idegen kategóriája miatt is megszüntetendő. Ezen túl a bírói beavatkozásnak ez a módja a piacgazdaság körülményeivel ellentétes, de kirívó lehetőség a bírósági szerződésalakító jogkör Ptk.-beli egyéb eseteivel (237. §, 241. §) összehasonlítva is. A javaslat ezeknek az anomáliáknak a megszüntetését célozza. Az új Ptk. tehát csak az olyan megállapodást minősítené előszerződésnek, amelyben a felek a lényeges kérdéseket már egyező akarattal rögzítették.

III. A szerződés érvénytelensége

1. Érvénytelenségi okok

a) Jogszabályba ütköző szerződés

A jogszabályba ütköző (tilos) szerződés semmis, kivéve, ha a szerződéshez a jogszabály az érvénytelenség helyett más következményt fűz. A jogszabályba ütköző szerződés az egyéb jogkövetkezményektől függetlenül semmis, ha az adott jogszabály ezt maga kimondja, vagy ha a jogszabály célja kifejezetten a felek által meghatározott szolgáltatás vagy a szerződés egyéb tartalmának megtiltása.

A Ptk. 200. § (2) bekezdése semmisnek nyilvánítja a jogszabályba ütköző szerződéseket, kivéve, ha a szerződéshez a jogszabály más következményt fűz. A Ptk. bírói gyakorlata évtizedeken keresztül bizonytalan volt abban, hogy a hivatkozott törvényi rendelkezést miként kell érteni: mely jogszabályokba ütközés vonja maga után a semmisség polgári jogi szankcióját és mely esetekben mellőzhető ez a szankció. Különösen hosszú ideig vajúdott a bírói gyakorlat a kontárszerződések megítélését illetően, noha a Kúria - 1932. június 21-én kelt - 53. sz. jogegységi döntésében e problémával kapcsolatba a mai követelményeket is kielégítő álláspontot foglalt el. A Legfelsőbb Bíróság 1993. szeptemberében fogadott el egy hasonló tartalmú ajánlást (BH 1993/12. sz.: Fórum). Ennek lényege az, hogy a vállalkozói igazolvány vagy képesítési előírás nélkül végzett vállalkozói tevékenység önmagában nem teszi semmissé a szerződést. A bírói gyakorlat követi a Legfelsőbb Bíróság ajánlását: Pfv. IV. 22 431/1993: BH 1994/186, sz.; Pfv. III. 21 463/199: BH 1997/391. sz.

A probléma - különösen a piacgazdaság korlátait megvonó jogszabályok szaporodása következtében - távolról sem korlátozódik a kontárszerződésekre. Számos magánjogi vagy közjogi természetű jogszabály tilalmaz szerződéseket. Ezek a törvényi tilalmak egyes esetekben külön szankcióval kísérik a tiltást, más esetekben külön szankciót nem alkalmaznak, míg vannak olyan normák is, amelyek expressis verbis kumulálják a külön szankciót a semmisség jogkövetkezményével. Erre tekintettel a tilos szerződéseket semmisséggel szankcionáló Ptk.-beli normát az új törvényben úgy kell megfogalmazni, hogy az mindhárom esetcsoportra kellő eligazítást adjon a bírónak. Ezért nem helyes a semmisség mellőzését egyedül a külön jogkövetkezmények megállapításáról függővé tenni. Ennek a ténynek a vizsgálata képezi természetesen a semmisségi szankció alkalmazásához vezető bírói gondolatmenet kezdetét. (Hasonlóképpen a Legfelsőbb Bíróság 4/1999. PJE jogegységi határozata: MK 2000/3. sz.; hasonlóképpen: Gf. V. 30 284/1993: BH 1994/329. sz.; Gfv. I. 30 432/1998: BH 1999/419. sz.) Nem helyes ez mindenekelőtt azért, mert semmisséggel szankcionálandó a tilos szerződés esetleges külön jogkövetkezmények mellett is, éspedig elsősorban akkor, ha ezt az adott jogszabály kifejezetten így rendeli. így tesz például a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló, a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított 1996. évi LVII. törvény 11. § (3) bekezdése, amely szerint a versenykorlátozó megállapodásokhoz fűzött jogkövetkezményeket a Ptk.-ban a jogszabályba ütköző szerződésre előírt jogkövetkezményekkel együttesen kell alkalmazni. Hasonlóképpen jár el a közbeszerzésekről szóló, többször módosított 1995. évi XL. törvény 88. § (7) bekezdése, amely úgy rendelkezik, hogy a közbeszerzési törvényben meghatározott jogkövetkezmények alkalmazása nem zárja ki a Ptk 200. § (2) bekezdésének alkalmazását és a semmisség megállapítását. S végül, de nem utolsósorban az új Ptk.-ban világos választ kell adni az itt tárgyalt kérdésre azokban az esetekben is, amikor az illető külön jogszabály nem tartalmaz egyértelmű rendelkezést a semmisségi szankció alkalmazását illetően, függetlenül attól, hogy külön jogkövetkezményeket fűz-e a tilalomhoz vagy sem. Az ilyen - igazán kritikus - esetekre a legjobb iránytű az lehet, hogy a semmisség szankciója olyankor indokolt, amikor az illető jogszabály kifejezetten a szerződés tárgyát (a felek magatartását) vagy egyéb tartalmát akarja tiltani.7 Ezt az elvet követi a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata pl. a devizajogszabályokba ütköző szerződések semmiségének megállapításánál (Gf. I. 32 739/1993. BH 1996/265. sz.), de más jogszabályok megsértése esetén (Fpkf. VI. 30 766/1993: BH 1994/392. sz.; Gf. I. 31 430/1996: BH 1999/175. sz.) is.

Ezeket a meggondolásokat tükrözi a javaslat.

Megjegyzés: megfontolandó, hogy a tilos szerződések semmisségének fentiek szerinti kimondásánál nem kellene-e - "a szerződés"-re történő általános utalás helyett - "a szerződés célja (jogcíme)" kitételt használni. Ily módon lehetne kifejezésre juttatni, hogy a törvény alapvetően jogcímes szerződéseket ismer, s a kivételesen (pl. engedményezésnél) elismert absztrakt ügyleteket a törvény minden esetben külön kifejezésre juttatja.

Megjegyezés; A tilos szerződésekkel kapcsolatban itt elmondottak kiegészítendők a XXV. PED V. pontjában foglalt tétel kiiktatásával.

b) Alaki hiba miatti érvénytelenség

A jognyilatkozat alaki hibáját - ha jogszabály kivételt nem tesz - a teljesítés orvosolja. Bírói ítélet minden alaki követelmény hiányát orvosolja.

A javaslat a gazdasági forgalom felesleges jogi akadályainak megszüntetését szolgálja, és részben már a mai bírói gyakorlatban jelentkező törekvéseket általánosítja.

c) Kényszer

Az érvénytelenségi okok közé fel kell venni a kényszert mint semmisségi okot.

A Ptk. a fizikai kényszer körülményei között létrejött szerződés jogi sorsáról nem ad tételes rendelkezést. A többséginek tekinthető álláspont szerint az ilyen szerződések semmisek. Eörsi szerint ez annyira evidens, hogy ezért nem kellett a Ptk.-nak róla rendelkeznie.8 Egy törvényben azonban gyakran közismert tételeknek is helyük van. Nem is szólva arról, hogy van olyan felfogás, amely szerint a fizikai kényszer alatt tett jognyilatkozat létre sem jött, vagyis még kevesebbet jelent, mint egy semmis jognyilatkozat. Ez utóbbi felfogás logikailag helyes ugyan, de ilyen meggondolásból a többi akarathibák (jogtalan fenyegetés, színlelt szerződés stb.) esetében is helyezkedhetünk erre az álláspontra. Márpedig - a legtöbb külföldi joghoz hasonlóan - a Ptk. is érvénytelenségi okként kezeli ezeket az akarathibákat. A következetes megoldás tehát azt kívánja, hogy az új törvény rendelkezzék a kényszer körülményei között tett jognyilatkozatról, és nyilvánítsa semmisnek azt.

d) Feltűnő értékkülönbség

A szolgáltatások értékegyensúlyának védelmére, a kirívó értékaránytalanság megakadályozására a felén túli sérelem (laesio enormis) kerüljön elfogadásra: a sérelmet szenvedő fél akkor támadhatná meg a szerződést, ha a másik féltől - a forgalmi értéken mérve - még fele értékét sem kapja meg az általa nyújtott szolgáltatásnak. Kizárt volna a megtámadás joga szerencseszerződéseknél, árverésen kötött ügyleteknél és egyezségnél, továbbá ha a sérelmet szenvedő fél a forgalmi érték (piaci ár) ismeretében (a sérelmet vállalva) kötötte meg a szerződést, vagy ha a sérelmet szenvedő felet a forgalmi érték felderítésével kapcsolatban súlyos gondatlanság terheli, vagy pedig ha forgalmi érték - piaci ár hiányában - nem állapítható meg. A jogkövetkezmények körében a sérelmet szenvedő félnek ne legyen igénye az értékkülönbség bírói úton történő megszüntetésére; a megtámadott szerződés tehát csak abban az esetben legyen bírói ítélettel érvényessé nyilvánítható, ha a feltűnő értékkülönbségből előnyt élvező fél - az eredeti állapot helyreállítása helyett, a szerződés fenntartása érdekében - a másik fél sérelmének kiegyenlítésére késznek mutatkozik.

A Ptk. 201. § (2) bekezdésében biztosított megtámadási lehetőség a szerződéskötéskor a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között fennálló feltűnően nagy értékkülönbséghez megtámadási lehetőséget kapcsot. Ez a nagyvonalú szinallagma-védő szabály már az erősen korlátozott piaci viszonyok között is számos jogalkalmazási problémát vetett fel.

A bíróságok - tendenciaszerűen - fokozatosan emelték a feltűnő értékkülönbséget jelentő eltérés százalékos arányát: a 60-as évek 20%-ával szemben ma kb. 40%-os eltérés minősül feltűnő nagy értékkülönbségnek. A Legfelsőbb Bíróság a PK 267-es állásfoglalásában árnyaltabb, az eset összes körülményeit mérlegelő alkalmazásra hívta fel a bíróságok figyelmét, és egészében véve is a 201. § (2) bekezdésének megszorító alkalmazása mellett szállt síkra. A helyes bírói ítéletek csak a nemo turpitudinem suam allegans auditur tételével tudták útját állni annak a törekvésnek, hogy a sérelmes helyzetet felróható módon előidéző vagy vállaló fél bírói ítélet segítségével forgalmi értéken (piaci áron) szerezhesse meg a szerződésben megszerezni kívánt dolgot vagy szolgáltatást. További problémákat jelentett, hogy a piaci viszonyok fokozatos térnyerésével már a piacgazdaság bevezetése előtt is szaporodtak azok a szolgáltatások, illetve szerződéses helyzetek, amelyekben forgalmi értéket nem lehetett megállapítani. Kivételeket tett - helyesen - a bírói gyakorlat a szerencseszerződések (pl. tartási és életjáradéki ügyletek) és a sajátos szerződéskötési formák (árverés, tender stb.) esetében is.

Mindezek a tapasztalatok arra mutatnak, hogy a Ptk. 201. § (2) bekezdésében foglalt megtámadási jog fenntartása indokolatlan. Nem volna helyes ugyanakkor a szerződés értékegyensúly védelmére sajátosan alkalmas lehetőségeket teljesen mellőzni. Ez ugyanis csak arra vezetne, hogy a bíróságok egyéb (amúgy is már túlterhelt) jogi eszközöltkel, pl. a jóerkölcsbe ütköző szerződések semmisségét kimondó norma [200. § (2) bek.] segítségével tudnák megoldani a szerződéses értekegyensúly adott esetben szükségessé váló védelmét. Jól bizonyítja ezt a BGB bírói gyakorlata, amely a 138. §-hoz folyamodik ilyen esetekben. Hasonlóképpen feleslegesen terhelnék az értékegyensúly durva megbomlottsága miatti esetek a tévedés miatti megtámadás esetkörét, továbbá az uzsorás szerződésektől történő elhatárolás gondjait idéznék fel, ha az új Ptk. teljesen mellőzné a megszokott speciális normát.

Mindezeket mérlegelve azt javasoljuk, hogy - lényegében az Optk. 934-935. §-aiban foglalt feltételek mellett - a felén túli sérelem kapjon jogi védelmet. Ennek eszköze a sérelmet szenvedő fél megtámadási jogának biztosítása volna. A megtámadás folytán beálló érvénytelenség jogkövetkezményeit sajátosan kellene megállapítani, mindenekelőtt a bírói érvényessé nyilvánítás lehetőségének korlátok közé szorításával.

Megfelelő megoldás lehetne az is, hogy az új Ptk. nem kötné ugyan a "felén túli sérelemhez" a megtámadás jogát, hanem - a bíróság számára tágabb mérlegelési lehetőséget biztosítva - megmaradna a "feltűnő aránytalanság" feltételénél, de a megtámadási jogot a fenti megszorításokkal és lényeges kivételekkel ismerné csak el.

A szerencseszerződések közé tartoznak (a már a mai bírói gyakorlatban is általánosan idesorolt tartási és életjáradéki szerződéseken kívül) pl. a jövőbeni követelés engedményezésére vonatkozó szerződések, a határidős tőzsdei és más spekulációs ügyletek is.

Megjegyzés: Mind az Európai Alapelvek (Art. 4.109), mind az UNIDROIT Alapelvek (Art. 3.10) lehetővé teszi a súlyos értékaránytalanság vagy tisztességtelen előny miatt a szerződés érvénytelenítését, s adott esetben a bírósági szerződésmódosítást, de ennek feltételei inkább egy tágabban felfogott uzsorás tényállást írnak körül.

2. A semmisség mibenléte, A megtámadhatóság fenntartása

a) A semmisség mibenléte

Az új Ptk. a semmisség jogi lényegét úgy határozza meg, hogy a semmis szerződés érvénytelenségére bárki hivatkozhat, de annak megállapítására keresetet csalt jogi érdekeltséggel rendelkező (felperesi legitimációval rendelkező) vagy jogszabály által keresetindításra külön felhatalmazott személy terjeszthet elő. Aki a semmisség okát felróható módon idézte elő, a szerződés érvénytelenségére nem hivatkozhat. A bíróság a szerződés semmisségét a felek erre irányuló kérelme nélkül észleli és állapítja meg. A (részben) teljesített semmis szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeit az elévülés és az elbirtoklás korlátai között lehet levonni.

A Ptk. 234. § (1) bekezdése szerint a semmis szerződés érvénytelenségére - ha a törvény kivételt nem tesz - bárki határidő nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. A jogirodalomban és bírói gyakorlatban kezdettől fogva viták merültek fel e törvényhely helyes értelmével kapcsolatban.

A bírói gyakorlat - a jogirodalom9 iránymutatása alapján -máig egységesnek tekinthető abban, hogy a bíróság a szerződés semmisségét hivatalból kell, hogy megállapítsa, és annak jogkövetkezményeit is hivatalból kell, hogy - levonja (Legf. Bír. 7. sz. Irányelv 4. pont, de az Irányelv hatályon kívül helyezése után is: Pf. I. 20 431/1990: BH 1991/107. sz.).

A legutóbbi időben azonban nyomós érvekkel olyan vélemény is megfogalmazódott, amely szerint a bíró a hivatalból történő eljárást semmisség esetén is a lehető legszűkebb körre kell, hogy korlátozza. Ilyen esetkör lehet pl. a teljesítésre irányuló keresetnek a semmisség miatti elutasítása, már csak a nemo tur-pitudinem suam allegans auditur elvére [4. § (4) bek. 2. mondat] teltintettel is. Ez az álláspont elsősorban az államnak a piacgazdaságban megváltozott szerepével, az állami beavatkozás lehetőségének szűkítésével érvei. E felfogás szerint a bírónalt az érvénytelen szerződés esetén meg kellene elégednie az eredeti állapot helyreállítási kötelezettségének kimondásával, s egyebekben pedig a felekre kellene bíznia kapcsolatuk további rendezését. Az eljárásjogi szabályok változásaiból [Pp. 4. §, 164. § (2) bek.] is ez a jogalkotói szándék vezethető le. S a Ptké. I. 36/A. §-ában adott ügyészi keresetindítási jog pedig alkalmas a szerződő félek tartózkodása esetén is a közérdek védelmére.10 Amennyiben az új Ptk. - az itt vázolt érveket elfogadva - erre az álláspontra helyezkedik, úgy az érvénytelenségi ok kiküszöbölésére és az érvénytelen szerződés érvényessé nyilvánítására vonatkozó törvényi felhatalmazás [237. § (2) bek. 2. mondat] is átértékelendő, arra csak ilyen irányú kereset esetén lesz lehetőség.

Vitás volt és maradt, hogy mit jelent a "határidő nélküli" hivatkozás. Weiss Emília az érvénytelen szerződésekről írott monográfiájában11 már több mint három évtizeddel ezelőtt helyes álláspontot foglalt el: semmi sem indokolja, hogy az érvénytelen szerződés Ptk.-beli jogkövetkezményeinek levonására ne vonatkozzon a minden kötelmi jogi igényre érvényes 5 éves elévülési idő (ugyanígy a Legfelsőbb Bíróság: Pf IV. 21 768/1993: BH 1994/666. sz.; Gf. V. 30 398/1981: BH 1982/298. sz.); az el nem évülő tulajdoni igények érvényesítése elé pedig az elbirtoklás emel gátat. A javaslat e tételek normatív megfogalmazására tesz előterjesztést.

A bírói gyakorlat és a jogirodalom alapján javasoljuk tételes szabályban kimondani - a nemo turpitudinem suam allegans auditur tételének tüzetesítése formájában - azt is, hogy aki a semmisség okát felróható módon idézte elő, a szerződés érvénytelenségére nem hivatkozhat. (Az itt kifejtettekkel csak látszólag ellentétes álláspont: Pfv. I. 20 887/1993: BH 1994/362. sz.)

Különösen az elmúlt évtizedben találta magát szemben a bírói gyakorlat azzal a kérdéssel, hogy vajon a semmisségre történő hivatkozás "bárki" számára történő megnyitása keresetindítási jogot is jelent-e egyben. A Legfelsőbb Bíróság időközben általánossá vált gyakorlata (Pf I. 20 431/1990: BH 1991/107. sz.; Pfv. VI. 20 618/1996; BH 1997/439. sz.; GfV. X. 31 429/1996: BH 1998/96. sz.; GfV. I. 30 432/1998: BH 1999/419. sz.) ezt a rendelkezést - helyesen - úgy értelmezi, hogy a hivatkozási lehetőség nem jelent egyben keresetindítási jogot is. Keresetindítási joga az érdekeiteknek van és annak, aki rendelkezik azzal a jogosítvánnyal, hogy más jogának érvényesítése céljából keresetet indíthasson. A perlési jogosultságot a törvényhozó mindig külön kimondja. A javaslat a semmisség jogi lényegének meghatározásával kapcsolatban is ezt a világos álláspontot kívánja egyértelműen kifejezésre juttatni. Ennek a megoldásnak része az ügyész keresetindítási joga is, amit a Ptké. L-nek [az 1995. évi LX. törvény 36. § (6) bekezdésével megállapított] 36/A. §-a kimond: Az ügyész keresetet indíthat a semmis szerződéssel a közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében a szerződés semmisségének megállapítása iránt (GfV. I. 30 432/1998: BH 1999/419. sz.). Ezt a tételt az új Ptk.-ba kell emelni.

b) A megtámadhatóság fenntartása

A semmis és a megtámadható szerződések közötti különbségtétel az új Ptk.-ban is fenntartandó.

A semmisség jogi jellegével kapcsolatos, részben megváltozott szemlélet ellenére a semmis és a megtámadható szerződések közötti különbséget az érvénytelenség körében fenn kell tartani. A két kategória közötti eltérések ugyanis még így is kellő súllyal esnek a latba.

Noha az egyes érvénytelenségi okoknak a semmisség, illetve a megtámadhatóság körébe történő besorolásával kapcsolatban a Ptk. hatálybalépése óta voltak viták, ezt a besorolást alapvetően helyesnek és fenntarthatónak lehet mondani.

c) Relatív hatálytalanság

Az elővásárlási jog megsértésével kötött szerződés relatív hatálytalanságát (amelyet a bírói gyakorlat - a jogirodalom útmutatása alapján - kellőképpen kidolgozott, és amely szankciót a Gt. is átvette) az új Ptk.-ban tételesen kí kellene mondani. [Tévesen megtámadási esetnek tekinti az elővásárlási jog megsértését adásvételi szerződésnél: a LB Pf. IV. 21 768/1993. sz. ítélet: BH 1994/666. sz.]

3. Az érvénytelenség jogkövetkezményei

a) A teljesítés követelésének kizártsága

Az új Ptk. az érvénytelenség első jogkövetkezményeként tételesen is mondja ki: érvénytelen szerződés alapján a szerződés teljesítése nem követelhető.

E normatív tétel - magától értetődő és általánosan elfogadott volta ellenére - szükséges.

b) Eredeti állapot helyreállítása - az érvénytelenségi hiba kiküszöbölése

A leendő kódex foglaljon továbbá egyértelműen állást két jogkövetkezmény: az eredeti állapot helyreállítása és a szerződésnek az érvénytelenségi ok kiküszöbölésével történő bírói érvényessé nyilvánítása sorrendjét illetően. Annak érdekében, hogy a bíró az adott helyzet konkrét körülményeinek mérlegelése alapján a legmegfelelőbb megoldást választhassa, a két jogkövetkezmény egyenrangú alternativitását volna célszerű kimondani.

E probléma megoldásánál előkérdésként kell megválaszolni azt a fenti kérdést, hogy a bíró az új Ptk.-ban az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonásánál meddig mehet el hivatalból, és mettől érvényesül a keresethez kötöttség elve. Amennyiben az új Ptk. arra az álláspontra helyezkedik, hogy a bíró semmis szerződés esetében is csak a kereset tárgyában dönthet, és legfeljebb az eredeti állapot helyreállítását rendelheti el hivatalból, az érvénytelenségi hiba bírói kiküszöbölése csak erre irányuló kereset alapján lesz lehetséges. Ezzel a fenntartással és ebben az értelemben olvasandók a javaslat és az alábbi megfontolások.

A Ptk. eredeti szabályai csak két esetben: uzsorás szerződésnél és a szolgáltatások egyensúlyának feltűnő aránytalansága esetében tette lehetővé a bíró számára az érvénytelenségi ok kiküszöbölését és a szerződés "hatályban tartását" [201. § (2) bek. 2. mondat 202. § (2) bek. b) pont]. Az 1977. évi IV. törvény elvben minden érvénytelenségi ok esetére megnyitotta a bírói orvoslás lehetőségét, és a szerződés bírói ítélettel történő "érvényessé nyilvánítását". Ettől kezdve a korábbi orvosolható érvénytelenségi esetek (az 1997. évi CXLIX. törvény hatályba lépéséig, azaz 1998. március 1-jéig a jogi személy részére általános szerződési feltétel alkalmazásával biztosított indokolatlan egyoldalú előny esetével kiegészülve) csak példálózó felsorolást képeztek. Egyes legfelsőbb bírósági ítéletek ebből a törvénymódosításból - a jogirodalomtól12 is támogatva - egyenesen arra a következtetésre jutottak, hogy a hiba bírói kiküszöbölése és a szerződés érvényessé nyilvánítása mint lehetőség megelőzi az in integrum retitutio-t (P.törv. i. 21 084/1983: BH 1984/491. sz.; P.törv. III. 20 614/1990: BH 1991/63. sz.). Ez az álláspont nézetünk szerint de lege lata nem vezethető le a Ptk.-ból, és jogpolitikai megfontolásokból de lege ferenda is megkérdőjelezhető. Ezért a javaslat a két jogkövetkezményt: az in integrum restitutio-t és a szerződés bírói érvényessé nyilvánítását egyenrangú alternatívaként kezeli, megadva a bíró számára a konkrét esetigazságos és gazdaságilag célszerű eldöntéséhez szükséges mérlegelési lehetőséget. (Ezt az álláspontot képviseli a Legfelsőbb Bíróság is pl. a P.törv. III. 20 617/1990: BH 1991/63. sz. ítéletben.) Különösen az üzleti élet szerződéseiben gyakran az a célszerűbb, hogy a bíróság az eredeti állapot helyreállításának elrendelése helyett megszünteti az egyébként jól működő szerződés érvénytelenségének okát, és a módosított tartalmú szerződés joghatásainak beálltát nem akadályozza meg.

Az érvénytelenségi hiba bírói kiküszöbölése és az érvénytelen szerződés bírói érvényessé nyilvánítása [másként, mint a Ptk. 237. § (2) bek.-ben] az új Ptk-ban mindenképpen szerkezetileg is külön választandó az érvénytelen szerződés bírói hatályossá nyilvánításának esetétől.

Megfontolandó, hogy az új Ptk. elzárja a bírót olyan jogkövetkezmény alkalmazásától, amelyet akár az egyik szerződő fél ellenez.

c) A szerződés bírói hatályossá nyilvánítása

Az új Ptk. foglaljon állást abban a kérdésben, hogy az eredeti állapot pénzben is helyreállítható-e, vagy csak természetben. A reálisabb ("őszinte") álláspont csak természetbeni restitució lehetősége esetén ismerné el az eredeti állapot helyreállíthatóságát.

A Ptk. 237. § (2) bekezdése az érvénytelen szerződésnek az ítélethozatalig történő bírói hatályossá nyilvánítását írja elő arra az esetre, ha az eredeti állapot nem állítható helyre. (Helyesebben: valójában nem is magának a szerződésnek, hanem a szerződés folytán a felek által tett teljesítési cselekményeknek a hatályossá nyilvánításáról van ebben az esetben szó!)

Mind a bírói gyakorlat, mind a jogirodalom kezdettől fogva bizonytalan volt annak a kérdésnek a megválaszolásánál, hogy értékben (pénzben) is helyreállítható-e az eredeti állapot, vagy in integrum restitutio-ról csak a szerződéskötést megelőző állapot természetben történő helyreállíthatósága esetén beszélhetünk. A PK 32. sz. állásfoglalás az eredeti állapot pénzben történő helyreállítását is elismeri. Weiss Emília ugyanezt a nézetet vallja, Benedek/Világhy13 inkább az in integrum restitutio-nak csak természetben történő megvalósíthatóságát fogadná el az eredeti állapot helyreállításaként. Az egykori álláspontokat szemmel láthatólag motiválta az a körülmény, hogy az állam javára való marasztalásnak nagyobb restituciós alapot adott az eredeti állapot helyreállítása, mint a bírói hatályossá nyilvánítás melletti visszajáró szolgáltatás. A kérdés eldöntéséhez még említést érdemel, hogy pénzbeli restitució utólagos irreverzibilitás esetén mindig lehetséges volna, míg eredeti irreverzibilításnál sohasem.

Megítélésünk szerint az eredeti állapot ún. pénzben történő helyreállítása fikció. Ezért elfogadhatóbb az a megoldás, hogy a bíróság a természetben történő restituálás lehetősége híján vegye tudomásul a tényeket, és az ítélethozatalig nyilvánítsa hatályossá a megállapítottan érvénytelen szerződést.

d) Az állam javára való marasztalás megszüntetése

Az új Ptk. szüntesse meg az állam javára való marasztalás szankcióját, és iktassa ki az érvénytelen szerződés (valamint a jogalap nélküli gazdagodás) jogkövetkezményei közül.

Az állam javára marasztalás szankciójának jellege, alkalmazásának indokai, esetei és a szankció terjedelme egyaránt vitatott volt már a Ptk. előkészítése során is. A bírói gyakorlat először (túl) széles körben alkalmazta az állam javára való marasztalást, olyannyira, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak kellett - lényegében szűkítő és megszorító célzattal - elvi iránymutatást nyújtania (13. sz. irányelvvel módosított 7. sz. irányelv). Részben ennek következtében, jórészt azonban inkább a gazdasági-társadalmi viszonyok megváltozott jellege miatt a 80-as évektől kezdve az állam javára marasztalás tényleges alkalmazása mindinkább visszaszorult. A bíróságok ugyan kötelességszerűen [Ptké. I. 32. § (1) bek.] értesítették az ügyészt, ha az adott ügyben az állam javára marasztalás elvi lehetőségét tapasztalták, de csökkent az ügyészi indítványok száma, és ugyancsak csökkent az ügyészi indítványokat elfogadó bírói ítéletek száma is. Az 1981. és 1982. évelt gyakorlatát elemző legfőbb ügyészségi értékelés már azt volt kénytelen megállapítani, hogy "a jogintézmény mind kevesebb perben kerül alkalmazásra, s egyre kevésbé szolgálja már azokat a jogpolitikai célokat, amelyeket bevezetésével a törvény elérni kívánt". A visszaesés érzékeltetésére a Jelentés a következő szemléltető összehasonlító adatokat emeli ki: "1963-ban az ország hat legnagyobb bírósági ügyforgalmú megyéjében egy év alatt közel háromszor több volt az állam javára marasztalás iránti keresetek száma és megközelítőleg azonos volt az ügyészi indítványok száma, mint a mostani elemzés két éves időszakában országosan."14

A gyökeres gazdasági-társadalmi átalakulás kezdetén a Legfelsőbb Bíróság (talán túlságosan is sietve és túlzott radikalizmussal) egészében hatályon kívül helyezte a 7. sz. irányelvet (21. sz. irányelv: BH 1990/2. sz.).

Az elmúlt évtizedben a megváltozott viszonyok számos olyan tényálláscsoport tiltott voltát tették tárgytalanná, amelyekben a korábbi ügyészi és bírói gyakorlat tilos (vagy a dolgozó nép érdekeibe ütköző) szerződést látott, és amelyekhez gyakran kapcsolta az állam javára való marasztalás szankcióját: ún. Üzérkedő szerződések, tiltott (kontár-) vállalkozási szerződéseit "csendestársasági" szerződések, állami bérlakások bérleti jogának átruházására irányuló szerződések stb. (Az imént idézett legfőbb ügyészségi Jelentés is ezeket az esetcsoportokat emeli ki.) Ily módon a kétoldalú turpitudo-t magukba foglaló tilos szerződések legfontosabb esetcsoportjai eltűntek az ítélkezési gyakorlatból. Erről tanúskodnak a megyei főügyészségek 1998-ban készített jelentései is a Ptké. I. 36/A. § alapján "a semmis szerződéssel a közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében a szerződés semmisségének megállapítása iránt" indítható ügyészi kereseteit gyakorlati tapasztalatairól. Az uzsorás szerződéseket sem látszik szükségesnek "polgári jogi" szankcióval illetni a büntetőjogi vagy szabálysértési jogi repressziók helyett.

Több mint kérdéses tehát, hogy van-e értelme a nem vitásan represszív jellegű és a magánjogi normák stílusától idegen szankció fenntartására olyan körülmények között, amikor az alkalmazás igénye ennyire visszaszorult.

A javaslat az itt kifejtett megfontolások alapján született, és annak alapján a Ptk. 237. § (4) bekezdésében, valamint a 361. § (3) bekezdésében foglalt állam javára marasztalási lehetőséget (az e rendelkezésekhez kapcsolódó Ptké. I. 32-36. §-aival együtt) hatályon kívül kell helyezni.

e) Többlettényállások

Az új Ptk. kifejezetten mondja ki, hogy az érvénytelen szerződéshez kapcsolódó többletténytállásokat a megfelelő külön anyagi jogi (kártérítési, jogalap nélküli birtoklásra vonatkozó) és eljárási jogi szabályok alapján kell megítélni.

A bírói gyakorlatban az érvénytelen szerződésekhez nem egyszer többlettényállások kapcsolódnak. A Ptk. 238. § (2) bekezdése csak arról a többlettényállásról ad kifejezett rendelkezést, amelynek keretében harmadik személy károsodik az érvénytelen szerződés következtében. A Legfelsőbb Bíróság PK 32. sz. állásfoglalása már utalt arra, hogy a felek közötti esetleges többlettényállásokat is el kell a bíróságnak bírálnia, az adott többlettényállásra (a kártérítésre, a jogalap nélküli birtoklásra stb.) irányadó szabályok szerint és a kereseti korlátok keretei között. A javaslat ezt a fontos tételt az új Törvénnyel mondatja ld.

f) Az érvénytelen szerződés Ptk.-beli jogkövetkezményeinek hivatalból történő levonásával kapcsolatos eddigi gyakorlatot és az ellene szóló érveket a semmisség jogi természetével kapcsolatban fejtettük ki.

4. A társasági szerződés érvénytelensége

Amennyiben a társasági jog az új Ptk.-ba kerül, a bejegyzett társaság alapító okiratának (alapszabályának) érvénytelenségére, illetve az érvénytelenség jogkövetkezményeire vonatkozó külön szabályokat - az általános szabályok alóli kivételként - a Társasági Jogi Könyvben (és nem - mint ma - a Cégtörvényben) célszerű elhelyezni. Ugyanitt helyezendők el az érvénytelenség bírói megállapításának az elő-társaságra, illetve a folyamatban lévő cégbírósági eljárásra vonatkozó hatásait rendező szabályok is.

A javaslat arra az időre szól, amikor a társasági jogi szabályok - Önálló Könyvben - az új Ptk.-ba kerülnek.15 A társasági szerződés semmisségének sajátosságait elemzi a Gf. II. 31 667/1997: BH 1998/549. sz. ítélet.

IV. Általános szerződési feltételek tartalmi kontrollja

1. Az általános szerződési feltétel fogalma

Általános szerződési feltételnek minősülnek azok a szerződési feltételek, amelyeket az egyik szerződő fél nagyszámú szerződés megkötése céljából előre egyedül dolgoz ki, és amelyekhez a másik szerződő fél a szerződéskötésnél elfogadó nyilatkozatával csatlakozik. Az általános szerződési feltételnek minősítés szempontjából közömbös a feltételek terjedelme, formája, rögzítésének módja és az a körülmény, hogy a feltételek a szerződési okiratba szerkesztve vagy külsőleg attól elválasztva jelennek meg.

A fogyasztói szerződés megkötésénél alkalmazott általános szerződési feltételeket egyedül kidolgozottnak kell tekinteni, kivéve azokat, amelyeket a fogyasztó épített be a szerződésbe.

A Ptk.-nak az 1997. évi CXLIX. törvénnyel történt módosítása kísérletet tett a 93/13/EGK sz. irányelv átvételére. Ennek során azonban néhány feltétlenül kijavítandó hibát is elkövetett a jogalkotó. Ezek részben abból fakadnak, hogy az Irányelv csak a Fogyasztói szerződések tartalmi kontrollját kívánta megoldani, a Ptk. viszont - érthetően és helyesen - a nem fogyasztói szerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételek tisztességtelen kikötéseivel szemben is védelmet akar nyújtani.10

Az általános szerződési feltétel fogalmát a Ptk. (1977. évi IV. törvény által beiktatott) eredeti 209. §-a nem határozta meg. A hatályos 209/C. § - az Irányelvből kiindulva - normatív definíciót ad. Annak következtében azonban, hogy az Irányelv csak a fogyasztói szerződésekre irányul, a Ptk.-beli definíció pedig ezen túlmenően kívánja az általános szerződési feltétel fogalmát megadni, a hatályos normatív definíció néhány ponton javításra szorul. Feltűnő hiba, hogy a nyilvánvalóan csak fogyasztói szerződésekben indokolt vélelmet a Ptk. (209/D. §) általános jelleggel állítja fel, noha ez a bizonyítási könnyítés csak fogyasztói szerződésekben indokolt. E hibák kijavítását célozza a javaslat.

2. Az általános szerződési feltételek alkalmazásával kötött szerződések tartalmi szabályainak rendszere

Az új Ptk.-ban célszerű először az általános szerződési feltételek alkalmazásával kötött szerződések közös szabályait meghatározni. E normákhoz kiegészítésül illesztendők a csak fogyasztói szerződések megkötésénél alkalmazott általános szerződési feltételek különös szabályai. S végül ezeket a különös, fogyasztói szerződésekre irányadó rendelkezéseket ki kell terjeszteni az egyedi fogyasztói szerződések ki nem alkudott tisztességtelen kikötéseire.

Általános szerződési feltételek alkalmazására sor kerül mind vállalatok közötti szerződésekben, mind fogyasztói ügyletekben. Ezenkívül általános szerződési feltételek felhasználása előfordulhat vállalatok és fogyasztónak nem minősülő magánszemélyek közötti jogviszonyokban, továbbá a fogyasztónak nem minősülő magánszemélyek egymás közötti viszonyában is. A tartalmi kontroll szabályozásánál abból kell kiindulni, hogy a "tisztességtelen kikötéssel" szembeni jogi védelemnek a különböző alanyi körökben eltérő céljuk van, éspedig alapvetően azért és annyiban, amiért más-más oka van a felek magánautonómiájába történő beavatkozásnak az egyik, illetve a másik területen. A fogyasztó védelmét a "tisztességtelen kikötéssel" szemben is az indokolja, hogy - tipikus helyzetből kiindulva - hátrányos helyzetben van szerződő partnerével: egy vállalkozóval, egy szabadfoglalkozású üzletemberrel szemben. A hátrány egyaránt származhat a gazdasági erő különbségéből, az üzleti tapasztalat és a piaci tájékozottság eltérő szintjéből. A "tisztességtelen kikötéssel" szemben a törvénynek a fogyasztót mint gyengébb szerződő partnert kell jogaiban erősítenie. Ezért is terjed ki a védelem nemcsak az általános szerződési feltételek felhasználásával kötött szerződésekre, hanem egyedi szerződések nem kialkudott "tisztességtelen kikötésére" is. Nem fogyasztói szerződésekben az általános szerződési feltételek "tisztességtelen kikötésével" szemben jogi védelemnek részben más oka van. Ezekben a relációkban a különleges jogi védelmet a szerződés egyoldalú tartalmi meghatározásának lehetősége indokolja. Ez a lehetőség ugyanis még a nem gyengébb féllel szemben is egyoldalúan hátrányos feltételek meghatározására ad alkalmat. Az ilyen helyzetekben a fogyasztónak nem minősülő szerződő alanyokat is különös védelemben kell a jognak részesítenie. Nem elhanyagolható szempont mindezeken túl, hogy az általános szerződési feltételek jogi ellenőrzése a piac átláthatóságát és az egyenlő versenyfeltételek megteremtését is szolgálja.

A részben eltérő védelmi célok az általános szerződési feltételek jogi ellenőrzésére vonatkozó szabályokat csak részben lehet egységesen felállítani. A tartalmi kontrollt szolgáló általános szabályokat úgy kell megállapítani, hogy azok a felsorolt valamennyi alanyi kör ügyleteire alkalmazhatók legyenek. Ezen általános normálthoz képest külön kell megadni a fogyasztói szerződéseknek járó sajátos védelmet, éspedig mind az általános szerződésű feltételek felhasználásával, mind az anélkül kötött egyedi fogyasztói szerződések ki nem alkudott kikötéseire. A Ptk. jelenlegi szabályai közül az első csoportba számító normákat tartalmaz a 209. § és a 209/C. § és 209/D. §, de a 209. § (2 ) és (3) bekezdésének és a 209/D. §-ban foglalt normának általános jellege kérdéses. A csak fogyasztói szerződésekben alkalmazott sajátos védelmi eszközöket tartalmazza a 209/B. §, míg az egyedi fogyasztói ügyietekhez ad védelmet a 209/A. §.

Megjegyzés: van olyan felfogás, amely a tisztességtelen szerződési kikötéseket a kereskedelmi (üzleti) forgalom körében is semmisségi szankcióval illetné (Kemenes István: A gazdasági szer-ződéselv követelményei és az új Ptk,).

3. A "tisztességtelen kikötés" meghatározása

Tisztességtelen a szerződéses kikötés, ha a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit egyoldalúan és indokolatlanul az egyik fél hátrányára állapítja meg. Ezt kell általában megállapítani, ha a kikötés nem egyeztethető össze annak a törvényi szabálynak lényegi alapgondolatával, amelytől eltér, vagy ha a szerződésből természetszerűen fakadó lényeges jogokat olyan mértékben korlátozza, illetve a kötelezettségeket olyan mértékben szűkíti, hogy az a szerződéses cél elérését veszélyezteti.

A Ptk. 209/B. § (2) bekezdése indokolatlanul kitágítja a "tisztességtelen kikötés" fogatmát. Az ott meghatározott vagylagos feltételek gyakorlatilag a diszpozitív törvényi normák kógenssé tételét eredményezik. Túlzott védelmet jelent ez még a fogyasztói szerződésekben is, ráadásul a definíció a nem fogyasztói ügyletekre is vonatkozik. Semmi sem indokolja, hogy egy szerződéses kikötést - ismételjük: ráadásul nem csak fogyasztói szerződésekben - Önmagában azért tisztességtelennek tekintsünk, mert az jelentősen eltér egy "irányadó és lényeges rendelkezéstől". Az ilyen kikötések szankcionálása ok nélkül csorbítja a szerződési szabadság elvét és szorítja háttérbe a törvény diszpozitív szabályait.

Nem tekinthető véletlennek, hogy a 93/13/EGK irányelv a 209/B. § (2) bekezdésében foglalt feltételeket még fogyasztói ügyletek esetében sem minősíti a "tisztességtelen kikötés" fogalmi kritériumának. A javaslat ennek megfelelően enyhíti, és egy iránytű jellegű meghatározással írja körül a "tisztességtelen kikötés" fogalmát, módot adva az egyedi bírói mérlegelésre is. A fenti javaslat gyakorlatilag azt a kikötést tekinti tisztességtelennek, amely a törvény diszpozitív szabályaitól az általános szerződési feltételt kiállító fél partnerének hátrányára jelentős mértékben eltér.

Ezeken túlmenően a 209/B. § (5) bekezdése nem helyesen "fordítja át" az Irányelvet [4. cikk (2) bek.].

4. " Tisztességtelen kikötés" fagyasztó szerződésekben

a) Az általános szerződési feltételek tisztességtelen kikötései fogyasztói szerződésekben semmisek. A semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.

A 93/13/EGK irányelv átültetésének egyik komoly hibája a "tisztességtelen kikötés" szankcionálása fogyasztói szerződésekben.

Az Irányelv szerint a fogyasztói szerződésben alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő tisztességtelen kikötések semmisek. A Ptk. - nyilván az 1977. évi (V. törvényben bevezetett védelmi technikát (eredeti 209. §) megtartva - itt is a megtámadhatóság szankcióját alkalmazza. Az Irányelvvel történő összhang megteremtése érdekében a fogyasztói szerződések körében a tisztességtelen kikötéseket semmisnek kell tekinteni, azzal, hogy - mint a nem cselekvőképesek ügyletei esetében: 21. § (1) bek. - a semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni (relatív, egyoldalú semmisség).

A hatályos törvényi megoldás azáltal még ellentmondásosabbá vált, hogy a Ptk. végrehajtására kibocsátott 18/1999. (II. 5.) Korm. sz. r. - az Irányelv mellékletében foglalt kategorizálás átvételénél - a "feltétlenül tisztességtelen kikötéseket" semmisnek tekinti, és csak a "vélelmezetten tisztességtelen kikötések" esetére marad meg a Ptk.-ban kimondott megtámadhatóságnál. A javaslat ezeknek az ellentmondásoknak a feloldását célozza.

b) A nem általános szerződési feltétel alkalmazásával kötött (egyedi) fogyasztói szerződésekben a tisztességtelen kikötés akkor semmis, ha az adott feltételt a szerződő felek nem egyedileg alkudták ld, azaz azt a fogyasztóval szerződést kötő személy előre és egyedül úgy határozta meg, hogy arra a fogyasztónak nem volt érdemi befolyása.

A Ptk. 209/B. § (1) bekezdése fogyasztói szerződésekben szankcionálja a tisztességtelen szerződéses kikötést egyedi (azaz nem általános szerződési feltétel alkalmazásával kötött) szerződésekben is. Míg azonban a 93/13/EGK irányelv [3. cikk (1) bek.] a szankcionálást csak akkor tartja indokoltnak, ha "a felek által egyedileg nem kialkudott" szerződési kikötésről van szó, addig a Ptk. ezt a megszorítást nem alkalmazza. Ily módon a hatályos jogban az egyedileg kötött fogyasztói szerződés minden olyan kikötése tisztességtelennek minősíthető és szankcionálható, amely "a szerződésre irányadó lényeges" törvényi rendelkezéstől (diszpozitív szabálytól) jelentősen eltér, még akkor is, ha a felek ezt a szerződési tárgyalások során közösen állapították meg, és - esetleg a szerződés más feltételeivel kiegyenlítve - alkudták ki. Ez a megoldás - bár nincs ellentétben az Irányelvvel, amely (8. cikk) a szigorú szabályozást megengedi - mindenképpen eltúlozza a fogyasztó védelmét, és indokolatlanul korlátozza a felek szerződésalakító szabadságát és a törvényi diszpozitív szabályok érvényesülését. Ráadásul a Ptk. 209/A. §-a a magyar jogban előzmények nélküli új tényállást fogalmaz meg. A javaslat mindezek miatt az Irányelvvel egyező tartalmú megszorítást lát szükségesnek.

Megjegyzés: Az Európai Alapelvek (Art. 4.110) nem fogyasztói szerződések egyedileg tárgyalásra nem került tisztességtelen feltételeinek érvénytelenítését is lehetővé teszi; az UNIDROIT Alapelvek ilyen lehetőséget nem ismernek.

5. A közérdekű kereset (populáris actio)

A közérdekű keresetindítás lehetőségét - a tisztességtelen kikötés semmisségének megállapítására - a fogyasztói szerződésekre kell korlátozni.

A Ptk. 209. § (2) és (3) bekezdésében foglalt szabályok a gazdálkodó szervezet által alkalmazott tisztességtelen feltétel esetében valamennyi alanyi kör tekintetében megnyitják az erre hivatott szervek (Ptké. II. 5. §) számára a közérdekű keresetindítás lehetőségét. A közérdekű keresetindításra a vállalatok kapcsolataiban nincs szükség, de feleslegesnek tűnik a popularis actio a fogyasztónak nem minősülő magánszemélyek ügyleteinél is. Ezért a javaslat a közérdekű keresetindítást csak fogyasztói szerződésekre kívánja alkalmazni.

Ezzel kapcsolatban felmerül viszont a kérdés, hogy ha a "tisztességtelen kikötés" fogyasztói ügyletekben semmisséggel szankcionálandó, ahogy azt az Irányelvvel történő összhang megteremtése érdekében a fenti javaslat kimondja, akkor szükségi van-e egyáltalán - közérdekű - keresetindításra. A Ptk. 234. § (1) bekezdése szerint a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy bizonytalan a helyzet, ha nincs bírói döntés. A Legfelsőbb Bíróság - éppen a (régi) 209. § alkalmazásával kapcsolatban - helyesen állapította meg, hogy a semmis kikötések érvénytelenségének megállapítása is kérhető a megtámadás keretében. A "tisztességtelen kikötés" érvénytelenségének bírósági deklarálása oszlathatja el ugyanis az illető kikötés hatályosulásával kapcsolatos bizonytalanságot. A kifejtettek alapján a 209. § és a 234. § (1) bekezdésének együttes alkalmazása indokolt. "Eltérő értelmezésen alapuló gyakorlat azért sem volna helyes, mert az akadályozná az állandó forgalomban levő általános szerződési feltételeknek teljes 'megtisztítását' a jogrend által helytelenített kikötésektől, holott fontos érdek, hogy ezek érvényessége iránt ne maradjon fenn kétely." (GKT-PTK 1/1983: BH 1984/2. sz.) A közérdekű keresetindítás lehetőségét egyébként az Irányelv [7. cikk (2) bek.] is elvárja. Az erga omnes hatály külön kimondása [209. § (3) bek.] természetesen a semmisség szankciójának alkalmazása esetén felesleges. ■

JEGYZETEK

* A II. részt a következő számban közöljük.

1 Vö. Kemenes István: A gazdasági szerződések követelményei és az új Ptk. Polgári Jogi Kodifikáció III (2001) 1. sz. 9-31. o.

2 L. részletesen; Vékás Lajos: Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései. HVG-Orac, Budapest 2001., 38-74. o.

3 U.o. 188-194. o.

4 The Principles of European Contract Law 1997, közli: European Journal of Law Reform, Vol. I., Issue 3. (1998/1999) 365-393. o.

5 UNIDROIT Principles of International Commercial Contracts 1994, közli: European Journal of Law Reform, Vol. 1., Issue 3. (1998/1999) 345-363. o.

6 E kérdéskörhöz Id. Kecskés László: Az új Polgári Törvénykönyv alapelvi rendelkezései. Polgári Jogi Kodifikácíó III (2001) 1. sz. 3-9. o.

7 Ld. Kemenes István: A szerződés érvénytelenségének egyes kérdései a gazdasági szerződéses gyakorlatban c. kéziratos tanulmányát, amely - az Igazságügyi Minisztérium felkérésére - a Ptk. reformjához készült.

8 Eörsi Gyula: Kötelmi jog. Általános rész. Tankönyvkiadó: Budapest, 1980. 101. o.

9 Benedek-Világby: A Polgári Törvénykönyv a gyakorlatban. KJK, Budapest 1965., 220-222. o.

10 Kemenes István: 7. lj.-ben i. m.

11 Weiss Emilia: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban. KJK, Budapest 1969., 207. skk. o.

12 L. Harmathy Attila érvelését a Ptk. 237. §-ával kapcsolatban, in: Gellért György (szerk.): A Ptk. magyarázata c. kommentárban. KJK, Budapest 1998., 658 skk. o.

13 Weiss Emília: i. m., 413. skk. o.; Benedek-Világhy: i. m. 224. o.

14 L.: a Legfőbb Ügyészség Általános Felügyeleti és Polgári Jogi Főosztálya lg. 449/1983. Legf. Ü. sz. alatti Összefoglaló jelentését az állam javára való marasztalás indítványozásának vizsgálatáról és a bíróságok ítélkezési gyakorlatának elemzéséről.

15 A társasági szerződések érvénytelenségének sajátosságait elemzi, de lege ferenda javaslatokkal Sárközy Tamás; A "hibás" társaságról. Magyar Jog XLVII. (2000) 705-710. o.

16 Ld. részletesen Vékás Lajos: Javaslat az általános szerződési feltételek Ptk.-beli szabályozásának kijavítására. Jogtudományi Közlöny LV(2000) 485-492. o.