Az Igazságügyi Minisztérium és a Magyar Jogász Egylet 2017-ben két kötetben közzétette az 1959-es Polgári Törvénykönyv előkészítését és hatálybaléptetését bemutató iratgyűjteményt.[1] Az e kötetekben publikált dokumentumok szemléletes áttekintést adnak a kodifikáció menetéről, és hozzáférhetővé tesznek korábban nem ismert előkészítő tanulmányokat, vitaankétok összefoglalóit, írásba foglalt észrevételeket stb. Mindezek alapján a mai jogász árnyaltabb képet kaphat Magyarország első hatályba lépett magánjogi kódexének megszületéséről.[2] Az éppen hatvan éve, 1960. május 1-én hatályba lépett kódexet köszönti a tanulmány. A szerző ezzel az írással emlékezik Sárközy Tamás professzorra, a Magyar Jogász Egylet 2020. február 4-én elhunyt elnökére.
1. 1953 decemberében hozta létre a Minisztertanács azt a kormánybizottságot, amely elkészítette Magyarország első hatályba lépett polgári törvénykönyvének tervezetét.[3] Hatvan év távlatából visszatekintve az 1959. évi IV. törvénnyel megalkotott kódexre (a továbbiakban: 1959-es Ptk.),[4] először azon csodálkozik az ember, hogyan szület-
- 65/66 -
hetett meg egyáltalán ez a törvénymű egy olyan korban, 1954 és 1959 között, amelyben az uralkodó diktatórikus politikai hatalom és a lezajlott államosítások szinte teljesen likvidálták a magánjogi vagyoni forgalom és az emberi személyiség kibontakozásának természetes társadalmi feltételeit, köztük mindenekelőtt a magántulajdont. Már a törvény címe, tárgyának elnevezése sem lehetett egyszerű: mind a "magánjogi", mind a "polgári" jelző a korszak nemkívánatos kategóriái közé tartozott.
Világhy Miklós "Az új szakasz és a törvényalkotás elvi kérdései" címmel, a Magyar Tudományos Akadémián tartott programadó előadása tekinthető a polgári törvénykönyv létrehozását elrendelő kormányhatározat elvi-elméleti előkészítésének. Az előadás szerkesztett szövege az Akadémia II. osztályának kevesek által olvasott folyóiratában jelent meg.[5] 1953-ban, a szocializmust építő Magyarországon nem volt egyszerű feladat egy polgári törvénykönyv szükségessége mellett érvelni. A politikával és a normativista jogelméleti gondolkodással viszonylag könnyű lehetett elfogadtatni azt, hogy a bíró alkotta szokásjogot törvényi írott joggal kell felváltani. Az ún. szocialista törvényesség követelményének megvalósítását valóban jól szolgálhatta a nehezen áttekinthető, jelentős részben a bírói gyakorlatban alakuló szokásjog felváltása átgondoltan alkotott, írásba foglalt normákat rendszerbe foglaló törvénykönyvvel.[6] Szinte a lehetetlenséggel volt határos viszont azt megmagyarázni, hogy a minimumra visszaszorított magántulajdon mellett a vagyoni viszonyok számára törvénykönyvméretű szabályozásra van szükség. Erre a merész feladatra vállalkozott Világhy előadása. A jogpolitikai jelentőségű írás - az akkori időkre jellemzően - helyenként leegyszerűsítő gondolatmenet mögé rejtett történelmi elemzést nyújtva érvelt egy polgári törvénykönyv megalkotása mellett. Világhy a korabeli viszonyok átfogó értékelése mellett hosszú jogtörténeti fejtegetést is beleszőtt előadásába, amelynek keretében - az akkor feltétlenül elvárt marxizáló kritikai beállításban - részletesen elemezte a magánjogi kodifikációtörténet leghíresebb vitáját, a Thibaut és Savigny között zajlott polémiát.[7]
A helyzet értékeléséhez feltétlenül figyelembe kell venni, hogy Világhy előadása közvetlenül a lényeges változásokat ígérő 1953-as politikai fordulat után, Nagy Imre első miniszterelnöki hivatalba lépését követően hangzott el, amikor általános lehetett a bizakodás, hogy a diktatúra mind politikai, mind gazdasági téren alapvetően enged szorításából.[8] Tényszerűen is megállapítható, hogy Nagy Imre és reformgondolatai a megelőző évekhez képest nagyobb teret látszottak engedni a magántulajdonon alapuló valódi áru-pénzviszonyoknak. Ma tudjuk, ezek a remények többségükben nem váltak valóra. Szabó Imre reálisan látta a helyzetet, amikor a kódexet üdvözlő írásában, de még annak hatálybalépése előtt azt a kérdést tette fel, hogy a törvénykönyv "nem szegi-e útját egyes tulajdonformák eltűnésének, illetőleg az új tulajdonformák erősödésének?"[9] Kétségbe vonta a miniszteri indokolás állításának realitását, amely szerint a törvény "a szocialista társadalom teljes felépítése után sem válik meghaladottá".[10] Véleménye szerint: "Minden bizonnyal számos olyan intézmény, sok olyan magatartási szabály marad meg a törvénykönyvből még a szocializmus teljes felépítése idején is, amely ma benne van; maga a törvénykönyv azonban jellegénél fogva mégis egy meghatározott
- 66/67 -
időszak kódexe, a szocializmus építésének törvénykönyve."[11] Aligha kétséges, hogy akkor ennek az álláspontnak volt igaza. Más kérdés, és ma már könnyen megállapíthatjuk, hogy a történelem ezt a felfogásbeli ellentétet egészen más módon oldotta fel.
2. Egy alapvető ellentmondást - a jogász szakma kódexet illető egyöntetű elismerése[12] ellenére - már 1959-ben is nehéz volt figyelmen kívül hagyni. S ez az antagonizmus minden szocialista polgári jogi kodifikáció lényegét érintette: a magánjogi kódexet szinte teljesen elsorvasztott magántulajdoni viszonyok között kellett megalkotni, és zömükben nem magántulajdonra épülő viszonyokat kellett magánjogi ruhába öltöztetni.[13] Ezt az ellentmondást tovább mélyítette, hogy a társadalomtudományok hosszú időn át elméletileg is nehezen tudták elfogadni, még kevésbé megmagyarázni a "társadalmi" (valójában: az állami) tulajdon talaján létrejövő jogviszonyok árujellegét. A korábbi teljes tagadás után az 1959-es Ptk. megalkotásának idején is csak erős megszorítások és fenntartások mellett tudott magának utat törni az a felfogás, amely elismerte, hogy az állami tulajdon keretén belüli vagyoni kapcsolatok is árutermészetűek. Többnyire még ez idő tájt is inkább csak árusajátosságokat mutató viszonyokról beszéltek. A gazdaságirányítás módszerei és a gazdasági valóság tényei pedig jócskán táplálták ezt az elméleti bizonytalanságot. A gazdaságirányítás rendje ténylegesen jelentős mértékben lefojtotta az áru-pénzviszonyokat. Lényegében elosztási viszonyok keretében bonyolódtak a beruházások, államigazgatási jogi eszközökkel kísért, torzított csereviszonyok domináltak a mezőgazdasági termények felvásárlásánál stb. S a kortárs megfigyelő aligha volt abban a helyzetben, hogy e különös vonások okai között megkülönböztesse a hiánygazdálkodásra, a tervlebontásos gazdaságirányításra vagy netán valóban a termelőeszközök állami tulajdonára visszavezethető tényezőket.[14]
Ennyire ingatag közgazdaságtudományi háttérrel és tervlebontásos gazdaságirányítás mellett igazán nehéz volt megalkotni egy olyan polgári törvénykönyvet, amely nemcsak az állampolgárok vagyoni és egyes személyi viszonyainak kódexe kívánt lenni, hanem az állami vállalatok és a szövetkezetek egymás közötti kapcsolatainak törvénykönyveként is funkcionálni akart. Márpedig egy másfajta kodifikáció alternatívája előtt a kapu lényegében bezárult azzal, hogy a magyar jogtudomány a polgári jogi kódex megalkotásának idejére - a szovjet elmélet hatására is - elvetette az ún. gazdasági jogi felfogást. Ez az elméleti álláspont egy külön gazdasági jogi kódex megalkotását, vagyis a szűk körben megtűrt magántulajdoni viszonyok és a szocialistának nevezett állami és szövetkezeti tulajdoni viszonyok külön kodifikálását jelenthette volna.[15] Utólag azt állapíthatjuk meg, hogy egy ilyen megoldás a valóságos társadalmi viszonyokat adekvátabb módon fejezte volna ki. Ezt mutatja maga az elfogadott kódex is, amelyben az állami tulajdon keretében bonyolódó forgalmi viszonyok szabályai alig jelentek meg, azok többségükben külön jogszabályokban voltak találhatók. Egyedül az ún. tervszerződésekről szóló XXXV. fejezet juttatta kifejezésre azt a törvényhozói célkitűzést, hogy a szabályozás az állami vállalatok és más szervezetek egymás közötti kapcsolataira is terjedjen ki. Ez a fejezet az állami gazdálkodó szervezetek tervmegvalósító szerződéseinek néhány általános szabályát tartalmazta - szemérmesen a különös részbe helyezve el azokat. Ez a szerkezeti megoldás nem volt igazolható, hiszen a tervszerződés kategóriáját nem a szerződéstípusok különösének logikai szintjén fogalmazták meg.[16] Az 1959-es Ptk. hatályának első éveiben alkalmazott tervlebontásos gazdaságirányítás körülményei között a nemzetgazdaság legfontosabb szerződéseinek az egységes törvénykönyvbe integrálása csak formálisan sikerülhetett, csak a látszatát jelentette egy egységes kódexnek. A tervszerződés kategóriája - szerződéstípus-feletti absztrakcióként - e látszat eszköze volt: egy vékony "köldökzsinór" az állampolgárok szerződéseinek Ptk.-beli és az állami vállalatok egymás közötti szerződéseinek döntő többségükben kódexen kívüli szabályai között.[17]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
