Megrendelés
Parlamenti Szemle

Fizessen elő a Parlamenti Szemlére!

Előfizetés

Előszó (PSz, 2021/1., 4. o.)

E számunk ismét három tanulmánnyal indul, amelyek igen aktuális jelenségeket járnak körül. Ősze Áron az Alaptörvény különleges jogrendre vonatkozó módosítását tárgyalja az Országgyűlésre vonatkoztatva. Nagy Attila Mihály a különleges jogrend választójogra gyakorolt hatásait mutatja be, a jelenlegi járványügyi helyzet tapasztalatai alapján. Szegedi Péter pedig a politikai rendszer érdekes új szereplői, a viccpártok helyzetét járja körül. Ezt követően mostani Kitekintésünk a tavalyi romániai választások eredményét elemzi Székely István jóvoltából, valamint két bulgáriai választást, amelyet - lapzártán után - egy harmadik is követni fog, itt a szerző Tóth László.

A Praxis rovatban megjelent, már szokásos ülésszakelemzést ezúttal a PPKE joghallgatói készítették el.

Visszatekintést e számunkban Kelemen Roland jóvoltából tehetünk, aki tanulmányában az első világháború időszakának a sajtószabadság kivételes jogrend miatti korlátozásáról szóló képviselőházi beszédekből ad közre egy válogatást, jó arányérzékkel összefoglalva a korabeli parlamenti vitát.

A Fórum rovatban Pálfi Edina a törvényhozási eljárás egy gyakorlati vonatkozását mutatja be: az e-megoldások használatát. Emellett Borbély Boglárka a Parlamentarizmus Napja idei nemzetközi online konferenciájáról (Parliaments in Change - Changes in Parliaments) számol be, Somogyi Enikő pedig az Interparlamentáris Unió parlamenti hivatalokról szóló kiadványát mutatja be

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére