A tanulmány célja bemutatni és értelmezni a viccpártok (Die Partei, Magyar Kétfarkú Kutya Párt) elért eredményeit a 2019-es európai parlamenti választásokon. Az eredmények mellett kitérünk a két párt kampányára, megvizsgáljuk mely témák kerültek előtérbe és határozták meg azokat, illetve, hogy az üzeneteket milyen formában próbálták eljuttatni a választóikhoz, képesek voltak-e a hagyományos pártokhoz hasonló kampányt folytatni vagy továbbra is a közösségi média volt a fő reklámfelületük. Mindezeken kívül az előadás kitér a kampányok közti hasonlóságokra és különbségekre, illetve, hogy ezek alapján beszélhetünk-e egy pártcsaládról. Igyekszem olyan kérdésekre választ találni, mint hogy mennyire jelennek meg anti-establishment és protest jelszavak a kampányban; milyen következtetéseket vonhatunk le a választáson elért eredményekből és a választók földrajzi elhelyezkedéséből; mely régiókban szerepelnek erősebben és melyekben gyengébben; az eredmények miképpen tükrözik vissza a közvélemény kutatások előrejelzéseit; a Die Partei esetében az előző európai parlamenti választásokon elért eredményhez képest javulás vagy romlás figyelhető-e meg? Továbbá a tanulmány megkísérli beilleszteni a viccpártokat a politikatudomány párttipológiáiba. Ehhez szükséges bemutatni Kitschelt mozgalmi párt modelljét, ami azokat a politikai szereplőket írja le, amik társadalmi mozgalmak mobilizációs eszközeit alkalmazzák a pártok küzdőterein, vagyis választásokon. Ez Gunther és Diamond tipizálásával egészül ki, akik a mozgalmi pártokat két kategóriába sorolták a posztindusztriális radikális jobboldaliba és a bal-szabadelvű. Ahhoz, hogy megértsük a mozgalmi pártok miért jutottak fontosabb szerephez a nyugati politikai rendszerekben, szükséges megérteni a hagyományos pártok kartell pártosodásának és azáltal a képviselet kiüresedésének folyamamtát is. Ezért kell megemlíteni Katz és Mair három arc-elméletét, ami megmagyarázza, milyen belső folyamtok vezettek oda, hogy a hagyományos pártok miért kerülnek egyre erősebb külső kihívásokkal szembe.
A 2008-as gazdasági világválság alapjaiban változtatta meg a párt- és politikai rendszereinket.[1] Azzal, hogy a felszín alatti konfliktusok feltörtek, a hagyományos pártokat minden irányból kihívások érték. A társadalom mélyebb rétegeiben, az olvadt lávához hasonlóan, már évtizedek óta bugyogtak a különböző arti-
- 45/46 -
kulálatlan konfliktusok, amik csak arra vártak, hogy kirobbanhassanak. Egyrészt ezeket a szembenállásokat táplálta a kartellpártok által okozott reprezentációs válság és a pártok túlzott elitesedése,[2] másrészt a globalizáció következtében a társadalmak új nyertesekre és vesztesekre tagolódtak.[3] Míg egyesek profitáltak a globalizált világból, addig mások annak csak hátrányait érezték. Ez új törésvonalakat húzott a legtöbb európai társadalomban.[4] A 2008-as gazdasági világválság és a kormányok arra adott nem konzekvens válaszai felszabadították az elégedetlenséget és különböző proteszt mozgalmakká és/vagy pártokká formálták a békétlen tömegeket a hagyományos pártok és fennálló hatalmi rendszer ellen. A legszembetűnőbb kihívók a bal-, illetve jobboldali populista pártok lettek, amelyeknek egy része ugyan nem a gazdasági világválság idején alakult, mégis hatalmas lökést adott nekik a válság. Ezeknek a proteszt, illetve populista pártoknak a jellegzetessége, hogy a társadalmi mozgalmak mobilizáló hatékonyságát és stratégiáját alkalmazzák, de a hagyományos politikai aktorok versenypályáján játszanak. Kitschelt ezekre a politikai csoportokra használta a mozgalmi párt kifejezést.[5] Ezeknek a szervezeteknek egy sajátos megjelenési formája a viccpártok, amelyek sok esetben még az új proteszt szereplőkkel szemben is kritikusak. A dolgozat ezen pártok bemutatására, körülírására és tipizálására törekszik, amihez Gunther és Diamond tipizálási módszere a legcélravezetőbb.[6]
A viccpártok az elmúlt évtizedben kerültek a média figyelmének központjába. Gondolhatunk az izlandi Besti Florukkinnra (Legjobb Párt), vagy ezen írás két főszereplőjére a német Die Partei für Arbeit, Rechtsstaat, Tierschutz, Elitenförderung und basisdemokratische Initiative-re (Die PARTEI) és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra (MKKP). Hazánkban ez fokozottan érvényes, mivel az MKKP népszerűsége és társadalmi beágyazottsága egyre szélesebb körű, és néhány esetben még valós politikai alternatívát is jelent a hagyományos pártokkal szemben. Annak ellenére, hogy a viccpártok az 1960-as évek óta jelen vannak mind ez európai, mind az észak-amerikai politikai rendszerben, a politikatudomány nem szentelt különösebb figyelmet nekik. Ez egyrészt betudható marginális helyzetüknek, másrészt sikertelenségüknek. Ebből fakadóan a kutatás szempontjából fontos, rendelkezésre álló adatok, illetve források rendkívül korlátozottak. Ennek ellenére a választásokon való részvételük mindig jó lehetőséget ad arra, hogy jobban megismerjük ezeket a pártokat, valamint programjukat és követőik preferenciáit.
A 2019-ben tartott európai parlamenti választásokon a Die PARTEI másodszor, míg az MKKP először mérettette meg magát. A dolgozat célja ezen pártok választási eredményének bemutatása, elemzése, továbbá hasonló mintákat
- 46/47 -
keresni az eredményekben, illetve azok eloszlásban. A tanulmány csak a két párt összehasonlítására fókuszál, de említés szinten más viccpártok is megjelennek. Ha mindkét pártot viccpártnak tekintjük, akkor kell lenniük olyan közös pontoknak, amiben hasonló vagy közelítő eredményeket mutatnak. Ezenfelül nemcsak az elért eredmények eloszlásában (pl.: a városias területeken elért jobb vagy rosszabb eredmény), de magában a kampányban, illetve a kommunikációban is feltételezhetünk hasonlóságokat. Továbbá a dolgozat kísérletet tesz, a választási eredmények alapján elhelyezni a Die Partei és az MKKP szavazótáborát demográfiai metszetben, valamint az európai társadalomban elfoglalt helyét pozicionálni.
Az elemzés középpontjában két viccpárt áll, éppen ezért elengedhetetlennek találom, hogy részletesebben megmagyarázzam, mit értek viccpártok címszó alatt. Hagyományos párttipológiákkal nehezen lehet őket leírni, azonban jellemzőik alapján tisztább képet kaphatunk róluk.
A viccpártok a pártokat és a politikai eliteket támadják humorral, iróniával és maró gúnnyal.[7] Azonban a humor nem csak retorikai elem, illetve kommunikációs fogás a komolyan vehető üzenetek mellett, mint azt több populista pártnál is megfigyelhetjük.[8] A viccpártoknál a humor a teljes jelenséget határozza meg, még ha a vicces szlogenek mögött valós üzenetek is rejlenek. Maguk a tartalmak a humor számtalan formájában megjelenhetnek - lehetnek karcosabb szatirikusak, mint a Die PARTEI választási plakátja: "LIBERTÉ, ÉGALITÉ, FCKAFDÉ",[9] amik inkább a populista retorikához állnak közelebb. Lehetnek abszurdak, mélyebb politikai üzenet nélkül, pusztán a szórakoztatás céljából, mint az Official Monster Raving Loony Party (OMRLP) 2017-es választási programpontja: "Lecseréljük az angol szimbólumot a három oroszlánt három borzra. Milyen gyakran látni oroszlánokat futni a mezőkön?"[10] De megjelenhet a humor médiahack formájában, mint az MKKP 5 percig kotkodácsoló jelöltje a közmédiában.[11] Láthatjuk, hogy a humor széles skálán mozog a viccpártok esetében, azonban ezek a legtöbb esetben mélyebb tartalmi eszközök, mint egyszerű retorikai fogások.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
