Bulgária a kormányzati stabilitás szempontjából a leginkább instabil országok közé tartozik az európai demokráciák között, hiszen a kelet-közép-európai országok közül ebben az államban került sor a legtöbb alkalommal előrehozott választásra. A 2017-ben megválasztott törvényhozás kitöltötte mandátumát, az ezután következő választás azonban soha nem látott instabilitást hozott el a balkáni ország politikai rendszerében. Ezúttal fordult elő ugyanis első alkalommal, hogy nem sikerült a választás után (politikai) kormányt alakítani, és a megmérettetés megismétlésére volt szükség. Mivel a második, júliusi választás sem hozott létre működőképes kormánytöbbséget, ezért példátlan módon harmadik voksolásra is sor kerül az év végén. A 2021. évi eddigi két választás kapcsán az összes elképzelhető tényező, amely általában a kormányzati stabilitásra hatással szokott bírni, ezúttal kifejezetten a káoszt erősítette. Jelen esettanulmány a kormányzati stabilitás szempontjából közelíti meg a kérdést. A stabilitásra általában hatással levő tényezők bemutatása után a 2020 nyara utáni belpolitikai szituáció alapvonalainak ismertetése következik. A két választás eredményeinek ismertetését, illetve azok interpretálását követően a belpolitikai következmények bemutatása zárja a dolgozatot.
A kormányzati stabilitás az egyes kormányok képességét jelenti az előre meghatározott mandátumának kitöltésére.[1] Alapvetően a kormányzati stabilitás kutatása során az egyes kormányok mandátumkitöltési képességének analizálására kerül sor, ennek következtében a kormányzati stabilitás leginkább annak hiányán keresztül vizsgálható, azaz azon esetekben, amikor az adott kormány képtelen mandátumának kitöltésére. A kormányzati stabilitás kutatása során tehát az irreguláris kormányváltások (ciklus közbeni kormányváltások, vagy előrehozott választások), illetve az azokat okozó körülmények feltárására kerül sor. A kormányzati stabilitás problémakörének egy részelemét képezi az inkonkluzív választások problémája,[2] azaz olyan választási eredmények kialakulása, melyek következtében lehetetlen az adott törvényhozásban a korábban megszokottnak
- 103/104 -
tekinthető minták alapján működőképes kormányt alakítani. Ez esetekben a végül megalakult kormányzat általában innovatív koalíciós formulaként jön létre, potenciális túlélési esélye pedig radikálisan alacsonyabb az adott országban megszokotthoz képest. A bulgáriai eset éppen ezen jelenségre jelent példát.
Bulgáriában előzőleg 2017. március végén tartottak általános törvényhozási választásokat (az országban többnyire megszokott módon akkor is előrehozott választásra került sor), a 44. Nemzetgyűlés mandátuma így 2021 tavaszán járt le. A 2017-2021 közötti ciklust Bojko Boriszov harmadik, koalíciós kormánya töltötte ki. Ez a ciklus több szempontból is mérföldkőnek volt tekinthető az ország rendszerváltás előtti történetében. 2009 után először került sor arra, hogy egy törvényhozás kitöltötte teljes, négyéves mandátumát. További mérföldkőnek tekinthető tényező, hogy Boriszov immáron harmadik kormányfői mandátumát tölthette be, amire még nem volt példa a rendszerváltás utáni Bulgáriában (még arra se, hogy valaki két kormányfői mandátumot tudjon viselni). Boriszov kormányzása az általánosságban nem túl stabil bolgár viszonyok között kifejezetten stabilnak bizonyult két szempontból is: Egyrészt tartósnak is számított, mivel nem veszélyeztette komolyabban a kormány túlélését parlamenten belüli körülmény, másrészt a társadalmi támogatottsága is jelentős volt, hiszen pártja, a GERB folyamatosan a legnépszerűbb pozíciót foglalta el a palettán (már megalakulása óta), ezt pedig egyetlen vetélytársa sem veszélyeztette.
A harmadik Boriszov-kormány pozíciója 2020 nyarán változott meg radikálisan, amikor is lényegében érdemi előjelek nélkül robbant ki egy komoly társadalmi elégedetlenséget megtestesítő mozgalom, amely jelentős tüntetésekkel, illetve a kormány (és vezetője) népszerűségének megrendülésével járt. Ugyan Boriszov egészen az új törvényhozás megalakulásáig hivatalban maradt - így nem került sor a kormány törvényhozási megbuktatására, vagy előrehozott választásra sem -, a soron következő választást már nem várhatta a korábban megszokott stabil pozíciójából.
A bolgár rendszer alapvetően parlamentáris demokrácia, melyben közvetlenül választott, közepesen erős jogkörökkel rendelkező köztársasági elnök van. Utóbbi miatt bizonyos források félelnöki rendszernek is tekintik,[3] azonban, mivel a kormányzati főhatalom sorsa alapvetően a törvényhozási többség akaratától függ, helytállóbb a parlamentáris rendszerek közé sorolni.
- 104/105 -
Európai összevetésben a kormány pozíciója kifejezetten gyengének tekinthető a törvényhozással szemben. Ez a közjogi szabályozás két eleméből fakad alapvetően: A kormány összetételét jóvá kell hagyni a törvényhozásnak is, azaz az egyes minisztercserékhez is a Nemzetgyűlés hozzájárulása szükséges.[4] Ez megnehezítheti egy stabil kormánytöbbséget nélkülöző - vagy gyengébb pártdiszciplínával bíró erők támogatásával megalakult - kormányok, illetve azok vezetőinek a helyzetét. A kormány egészének törvényhozás előtti felelőssége a másik irányban is megjelenik, az egyes miniszterek ellen is benyújtható bizalmatlansági indítvány. Ezen rendelkezésekkel koherensnek tekinthető szabályozás, hogy a kormány(fő) ellen benyújtható bizalmatlansági indítvány is destruktív, azaz van lehetőség a kormányfő megbuktatására, anélkül, hogy utóda megnevezésre, illetve megválasztásra kerülne.[5]
A bolgár szabályozás - eltérően az európai demokráciák túlnyomó többségétől - megkülönbözteti a törvényhozó és az alkotmányozó hatalmat, az alaptörvény jelentősebb módosításához külön testület, más szabályok szerint megválasztandó Nagy Nemzetgyűlés megválasztása szükséges.[6] (Ez értelemszerűen működése alatt ellátja a törvényhozó, illetve kormányt ellenőrző funkciót is.)
Két sajátos eleme van továbbá a bolgár intézményrendszernek, amely jelen dolgozat tárgya szempontjából szerephez jut: Egyrészt, kötött a kormányalakításra való felkérés rendje. Az államfő a választásokat - és az új törvényhozás megalakulását - követően nem szabadon dönthet a kormányalakításra való felkérésről, hanem köteles azt a pártot (illetve vezetőjét) megbízni, amely abszolút többséggel rendelkezik, ilyen híján pedig a pártok törvényhozási erősorrendjében kell felkérni a szereplőket arra, hogy kíséreljenek meg olyan kormányt alkotni, amely bízhat a törvényhozás többségének támogatásában.[7]
További sajátságos eleme a bolgár alkotmányos rendszernek a korlátozott mandátumú szakértői kormány,[8] amely akkor kerül kinevezésre, amikor vagy nem tudnak az előbb leírt metódus alapján felkért szereplők kormányt alakítani, vagy megvonják a bizalmat[9] a regnáló kormánytól (és utána sem sikerül kormányt alakítani). Bulgáriában 1990 után viszonylag sokszor alkalmazták ezt a megoldást, 2017 előtt 5 alkalommal, ez az előrehozott választásokat kvázi előkészítő lépés volt minden esetben.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
