Jelen tanulmány az "eutanázia" témájának jelentőségével, aktualitásával, definíciókra is kiterjedő kérdéskörével, az "eutanázia"-szabályozásokkal, gyakorlatokkal foglalkozik. Ennek keretében tárgyalja az életvégi döntések, az autonómia és életvédelem etikai, jogi, teológiai vetületét, a "passzív eutanázia" különböző meghatározásait, az "öngyilkosságban közreműködés"-t, az "eutanázia" kánonjogi fogalmát, minősítését, a világi joghoz képest fennálló különbségeit, a "magzati »eutanáziá«"-t, a hazai és külföldi szabályozásokat, gyakorlatokat. Azt a kérdést is igyekezve megfelelően megválaszolni, hogy mikor mértékletesek az "életvégi döntések", mi az "autonómia" és életvédelem összhangja, mi a jó, mi a helyes - igazságos, méltányos, jogszerű, emberhez méltó (mi a "Ne ölj!"[1], az "élet szentsége" tartalma; vö. pl. "túlbuzgó gyógyítás" elutasítása).
Az "eutanázia" az Európai Unióban, tagállamaiban, Magyarországon is, és más országokban jelenleg is nagyon jelentős, aktuális téma - a fogalmi meghatározás vonatkozásában is, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnökét - 2020-ban - is foglalkoztatja.[2] A kérdéskör leginkább az élet és az önrendelkezés (autonómia) értéke, védelme, találkozása, illetve ütköztetése körül forog, a különböző álláspontok mozgatórugói alapvetően az emberről, az emberi méltóságról, az ember szabadságáról vallott eltérő felfogások. Az egyik nézet szerint az "ember" (az emberi személy), az ember-státusz nem függ például tudati szinttől, az az emberi fajhoz tartozás tényével adott abban az értelemben, hogy minden emberi lény ember, etikailag és jogilag egyaránt. Egy másik felfogás ugyanakkor azt vallja, hogy az "ember" (az emberi személy), az ember-státusz az emberi lény bizonyos fejlettségi szintjéhez, annak eléréséhez, illetve fennmaradásához kötött, amely az életkor, a betegség, a haldoklás, szenvedés függvényében értetik. Olyan vélemény is létezik, az önrendelkezés szabadságára, az ahhoz való jogra, illetve az emberi méltóság tiszteletben tartásához való jogra hivatkozva, amely szerint az ember teljesen szabadon rendelkezhet
- 5/6 -
az élete felett (például akár azért, mert idősként magányosnak érzi magát, illetve "elfáradt"), és ez az állam által is tiszteletben tartandó, oly annyira, hogy egy ilyen döntéshez még orvosi, gyógyszerészi segítséget is biztosítania kell.[3] Ezen nagyon eltérő álláspontok tudományos körökben is tükröződnek, valamint a jogalkalmazók, illetve a jogalkotók előtt ugyancsak megjelennek.[4] Különösen a politikában és az azt erősítő civil szervezetek körében fordulnak elő éles összecsapások, amelyek révén olykor inkább a hangosabb, az erősebb hallatja hangját jogszabályokban, és a szavazatoptimalizálás is jelentősen befolyásolja egy-egy kérdés kimenetelét (különösen a még meg nem született emberi lény kevésbé tudja hallatni hangját),[5] vagyis nem biztos, hogy az objektíve helyes álláspont érvényesül (főleg, ha az objektivitás, az objektíve helyes erkölcsi és jogi rend létezését is tagadják, vagy legalábbis megkérdőjelezik, kétségbe vonják).[6]
Az "eutanázia", "asszisztált öngyilkosság" - és az abortusz - megengedése az utóbbi években egyre inkább terjed [az "eutanáziá"-hoz, "asszisztált öngyilkosság"-hoz ld. pl. a hollandiai, a belgiumi, a luxemburgi, a svájci, a németországi, az oregoni, a vermonti, a washingtoni, a montanai, a kaliforniai, a coloradói, a québeci, a kanadai, az uruguayi, a kolumbiai szabályozást, gyakorlatot - Svájcban, Németországban és az említett USA-beli államokban az "asszisztált öngyilkosság", a megnevezett többi államban az (egyéb) aktív "eutanázia" is megengedett[7]]; az államokra és a nemzetközi szervezetekre is egyre erősödő nyomás nehezedik, amelynek nem könnyen tudnak ellenállni, ha egyáltalán eltérő álláspontot képviselnek.[8] Napjaink világára jellemző, hogy mind a törvényhozó, egyéb jogalkotó, mind az alkotmánybíróság, illetve e testület funkcióját betöltő bíróság (ld. pl. az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában) és egyéb bíróság indokolási problémákkal küszködő, 'kompromisszumos' válaszokat ad a felmerülő kérdésekre (különösen igaz ez a művi abortusz szabályozására és annak megítélésére - vö. pl. "magzati »eutanázia«").[9]
Az emberi lény életének és az önrendelkezés szabadságának jelentőségét, valamint e kettő viszonyát az is mutatja, hogy az emberi lény élete nélkül az ember önrendelkezése, önrendelkezési szabadsága sem létezik. Ennek megfelelően olvasható például az, hogy: "Az alany autonómiájának hangsúlyozása nem juthat el az autonómia forrásának, azaz önmaga létének megszüntetéséig."[10]
Az alábbiakban az elengedhetetlen fogalmi tisztázás keretében ("Mi »eutanázia« és mi nem az?") különböző, például egyházi "eutanázia" - definíciókra is kitérve szólok az "eutanázia" - szabályozásokról, gyakorlatokról, először az életvégi döntéseket, az autonómia és életvédelem jogi vetületét említve.
- 6/7 -
Az "eutanázia" témakörében szólni kell az "életvégi döntések"-ről, az "autonómia és életvédelem" kapcsolatáról. E téma és feladat sem könnyű, mert nagyon súlyos és hatalmas, aktuális. Az "életvégi döntések" rendkívül nehezek, összetettek (ld. pl. szenvedés, félelem, ki, mely jogalany mikor, mit, milyen feltételekkel, hogyan tehet, illetve nem tehet),[11] és a "jog" fogalma sem egyszerű. Álláspontom szerint az "autonómia" és az életvédelem - az objektíve helyes erkölcsi rendnek megfelelően - egybecseng; így az életvégi döntések mértékletesek, jogba ágyazottak. A jog a "jó"-ban, az "igaz"-ban gyökerezik.[12] Jognak az nevezhető, ami jó, ami helyes - igazságos, méltányos (annyiban, amennyiben - az más, súlyos kérdés, hogy mit, hogyan lehet, szabad, kell tenni, vagy nem tenni, ha és amennyiben valami, valamely aktus nem jó, nem helyes, nem igazságos, nem méltányos, nem jog).[13]
Kérdés, mikor mértékletesek az "életvégi döntések", mi az "autonómia" és az életvédelem összhangja, mi a jó, mi a helyes - igazságos, méltányos, jogszerű (mi a "Ne ölj!"[14] tartalma)?
A kérdés megválaszolása előtt érdemes utalni a "passzív eutanázia"-val kapcsolatos azon fogalmi meghatározásra, amely szerint nem minősül "eutanáziá"-nak az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasításának lehetősége, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan, és a betegség természetes lefolyása lehetővé van téve.[15] Ennek értelmében - megítélésem szerint - a hatályos magyar jog, ezen belül az Eütv. sem ismeri az "eutanáziát" (sem aktív, sem passzív formájában).[16] A fogalmi elhatárolás szempontjából a konjunktív feltételek közül a "természetes" szónak is meghatározó jelentősége van. Az "eutanázia" fogalmának meghatározása vonatkozásában meglévő véleménykülönbségek egy része - meglátásom szerint - a "természetes" szó, a "betegség természetes lefolyását lehetővé téve" szövegrész eltérő értelmezése, jelentőségének más súly tulajdonítása miatt áll fenn.[17] Így az úgynevezett "túlbuzgó gyógyítás" elutasítása - az általam is képviselt terminológia szerint - nem tartozik a "passzív eutanázia" körébe.[18] Megemlítendő, hogy a jelenleg hatályos magyar állami szabályozás nem tartalmazza az "eutanázia" szót; korábban pedig jogellenes magatartásként foglalta magában.[19] Az "eutanázia" szó a CIC-ben és a Codex Canonum Ecclesiarum Orientaliumban (a továbbiakban: CCEO - 1990) sem szerepel, de a kánonjogi relevanciával bíró hiteles egyházi tanítóhivatali megnyilatkozásokban - mint erkölcsileg és jogilag rossz magatartásról - bőségesen olvashatunk róla,[20] s így a CIC 1397. kánonjának, a CCEO 1450. kánonja 1. §-ának, illetve az eredményes "magzati »eutanázia«" (ld. úgynevezett "genetikai indikáció") esetében a CIC 1398. kánon-
- 7/8 -
jának, a CCEO 1450. kánonja 2. §-ának hatálya alá esik, azaz büntetőjogilag is jelentőséggel bír.[21]
A mai magyar állami büntető törvénykönyv szerinti szabályozáshoz képest a különbségek különösen a következőkben állnak: míg az állami büntetőjogi reguláció az "aki mást [...] megöl"-ben - és az "öngyilkosságban közreműködés"-ben - ölt testet,[22] addig az egyházi büntetőjog az "aki emberölést követ el"-ben ("Qui homicidium patrat, [...]") gondolkodik, vagyis az utóbbiba a saját élet kioltása is - értelemszerűen - beletartozik (ld. úgynevezett "eredménytelen bűncselekmény"); az más kérdés, hogy "kétség" esetén - ld. az egyházi büntetőeljárásjog által is ismert "in dubio pro reo" elvét - egyéb, kevésbé hátrányos jogkövetkezmények sem kerülnek alkalmazásra;[23] az eredményes önölés esetére említve: alig képzelhető el ugyanis olyan eset, amikor az ún. "öngyilkosság" (önölés) "bűn jellege", teljes beszámíthatósága nyilvánvalóan bizonyítható, és egyszersmind a temetés elvégzése botrányt is okozna.[24]
A kétfajta jogrend közti különbség sajátos büntetéseik céljaiban és eszközeiben is tükröződik: míg az egyházi jog elsődlegesen az örök életet szolgálja, hirdeti és védelmezi (azt tekinti a legfőbb közjónak), addig a világi jog az evilági életre (a földi javakra) koncentrál, eszközeit (például a büntetési tételeit) annak szolgálatában biztosítja. Ha azonban az ember teljes méltóságának védelme és kibontakoztatása a világi jog célja (nem annak megsértése és megsemmisítése: lásd például művi abortusz és "eutanázia"), eszközül pedig a természetjog követelményeit is segítségül hívja, annak figyelembevételével hozza és alkalmazza szabályait, akkor a világi jog is az emberi testvériséget, az ember igaz javát és az egész emberiséget szolgálja.[25]
Az, hogy a mai magyar állami büntetőjogi szabályozás - szemben a kánonjoggal - nem rendeli büntetni az úgynevezett "öngyilkosság"-ot (önölést), nem jelenti azt, hogy e cselekmény az állami reguláció szerint jogszerű lenne: a polgári jog ugyanis tiltja.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:1. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy: "A jogképességet korlátozó jognyilatkozat semmis."; az ehhez fűzött magyarázat szerint: "Az ember és jogalanyisága olyannyira elválaszthatatlanok egymástól, hogy a jogképességről maga a jogosult sem rendelkezhet. Ezért a (2) bekezdés kimondja, hogy a jogképességet korlátozó jognyilatkozat semmis. Az ember tehát sem szerződéssel, sem egyoldalú jognyilatkozattal nem mondhat le arról, hogy jogokat szerezzen és kötelezettségeket vállaljon. A rendelkezés az a minori ad maius elvéből következően a jogképesség teljes kizárását tartalmazó nyilatkozatra is vonatkozik."[26]
A személyiségi jogok általános védelme körében a Ptk. 2:42. §-ának magyarázata tartalmazza, hogy: "Az élethez való jogról való lemondás, az élethez való jog megsértésébe való jogosulti hozzájárulás a büntető törvényben szabályozott emberölés miatt nem lehet érvényes. A személyiségi jogok védelmét értelemszerűen így nem lehet kizárólag az érintett jogalany kívánságaitól, önrendelkezési jogának gya-
- 8/9-
korlásától függővé tenni. Más szóval a jognak a jogalanyt saját magától is meg kell védenie bizonyos szituációkban. Ezek a helyzetek azonban pontosan kategorizálhatatlanságuk és sokszínűségük okán szükségszerűen nem kaphatnak helyet a Ptk.-ban egy felsorolás formájában. [...] Bár a Ptk. külön nem rögzíti, azonban a továbbiakban is helytálló az a felfogás, mely szerint az érintett személyiségi jogait nem korlátozhatja és nem zárhatja ki, sem egyoldalú nyilatkozattal, sem szerződéssel. A személyiségi jogokat korlátozó általános, nem helyzetekre specializált szerződések és egyoldalú nyilatkozatok tilalma védelem az ellen, hogy a bármilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülő jogosult feláldozza személyiségi jogait pillanatnyi szorult helyzetéből történő szabaduláshoz.";[27] továbbá: "A személyiségi jog a jog alanyának testi és szellemi személyiségi értékeire vonatkozik, amelyek elválaszthatatlanok a jog alanyától, lemondani róluk nem lehet. [...] A személyiség szabadságának korlátját jelenti az a közösség, amelyben az egyén él, cselekszik, gondolkodik. Amikor a személyiséget elsődlegesen mint individuumot tekintjük, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a más emberre (embercsoportra) jellemző általános igények érvényesülését sem. Az általános és csoportnormák figyelembevétele abban jut kifejezésre, hogy a személyiségvédelem határait hol húzhatjuk meg. [...] Nem lehet szó olyan hozzájárulásról, amelyben valaki valamennyi személyiségi jogáról rendelkezik, azok megsértéséhez hozzájárul. [...] a törvény 6:526. §-a semmissé nyilvánítja az életet, testi épséget vagy egészséget károsító magatartás esetén a felelősség korlátozását vagy kizárását."[28];[29] a Ptk. 6:152. §-a pedig kimondja: "A szándékosan okozott, továbbá emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősséget korlátozó vagy kizáró szerződési kikötés semmis."[30]
Miként az MKPK 2003. évi bioetikai körlevelében is olvasható: "Az alany autonómiájának hangsúlyozása nem juthat el az autonómia forrásának, azaz önmaga létének megszüntetéséig."[31]
Az "autonómia" és az életvédelem összhangjának vizsgálata[32] az "autonómia" fogalmi meghatározását is megkívánja. Ha az "autonómia" alatt az "önrendelkezés"-t, az "önrendelkezési szabadság"-ot (is) értjük, akkor sincsen szó határtalanságról, amelyre - az életvédelemmel összefüggésben - példának hozhatjuk fel az orvos lelkiismereti szabadságát, az ahhoz való jogot (vö. pl. "eutanázia", "öngyilkosság"-ban közreműködés),[33] a közösség (pl. a család, a társadalom) jogát, jogos érdekét, az állam életvédelmi kötelezettségét (az emberi élet alapvető értékét), a közjót, a rész és az egész (az egyén és a közösség) érdekeinek objektíve helyes összhangját (az emberi élet nem csak személyes, hanem közösségi érték is).[34] Mindez jól mutatja, hogy az "életvégi döntés"-nek sem szabad önkényesnek, mértéktelennek, vakmerőnek, illetve gyávának, igazságtalannak, jogellenesnek lennie (ld. pl. "túlbuzgó gyógyítás", illetve "eutanázia", "öngyilkosság"). A rossz választása visszaélés a szabadsággal; a rosszra valójában nincsen szabadság; a szabadság, az igaz szabadság az igazságban és nem az igazságtól való szabadságban áll.[35]
- 9/10 -
Nézetem szerint az "életvégi döntések" akkor mértékletesek, igazságosak, kánon- és világi jogszerűek, az "autonómia" és az életvédelem akkor van összhangban, ha a halált - az alábbiakban említettek szerint - nem siettetjük és nem is késleltetjük. Ennek értelmében - véleményem szerint - nem állja meg a helyét az, hogy az "élet szentsége" "az élet minden körülmények között kívánatos védelme",[36] vagy legalábbis a "védelem" (e védelem, e megfogalmazás) igencsak magyarázandó (vö. pl. "duplex effectus" elve, mértékletes fádalomcsillapítás, arányos morfin-alkalmazás korábbi halált eredményező nem-kívánt, hanem belenyugodott, elkerülhetetlen mellékhatása, "túlbuzgó gyógyítás" elutasítása - a katolikus egyház szerint is); igaz, például azt is magyarázni kell, hogy "az ártatlan emberi élet közvetlen és szándékos kioltása mindig súlyosan ellenkezik az emberi méltósággal" (vö. pl. "méhen kívüli terhesség" esete).[37]
Az Egyház tanítása szerint is az "eutanázia" erkölcsileg és jogilag rossz magatartás, a szándékos, elfogadhatatlan emberölés fajtája (ld. ártatlan ember halálának közvetlen, szándékos előidézése[38]), a "halál közeli" állapotban lévő másik ember (beteg) "minden" fájdalma (szenvedése) megszüntetésének, kiküszöbölésének, illetve csökkentésének szándékával, saját kérésre, beleegyezéssel vagy annak hiányában történő (ld. pl. kómában lévő beteg), a betegség természetes lefolyását lehetővé nem tevő, vagy a "duplex effectus" ("kettős hatás") elvét egyébként sértő (orvos általi) megölése.[39] A passzív (mulasztással megvalósuló) "eutanázia" esetében a beteg életének megmentésére kötelezett személy (orvos) nem fejt ki olyan tevékenységet (nem tanúsít olyan aktív magatartást), amelynek megtételére reális lehetősége van, és amely megakadályozza a halálos eredmény bekövetkezését.[40] E definíció szerint az "eutanázia" elkövetőjének motívuma és célja (értelemszerűen értve) az "együttérzés", a "szenvedés-megszüntetés", "szenvedés-csökkentés" (a profán irodalomban megjelent más is).[41] Az "eutanázia" alanya - mind az aktív (tettes), mind a passzív - speciális: "orvos" és "beteg" (a felbujtói és a bűnsegédi alanyi kör: általános); de vannak más vélemények is, és a "betegeken" belül (egészségi állapotuk szerint) különböző álláspontok.[42]
Az úgynevezett "túlbuzgó gyógyítás" elutasítása - elkerülése, illetve befejezése - (a beteg állapotának figyelembevételével rendkívülinek vagy aránytalannak, túlságosan terhesnek minősülő kezelésekről, beavatkozásokról való lemondás), a közeli és elháríthatatlan, a beavatkozások abbahagyásától függetlenül halállal járó betegség természetes lefolyását lehetővé tevő, megfelelő fájdalomcsillapító kezelést biztosító eljárás (a beteg ápolása és az élet természetes befejeződésének elfogadása) nem tartozik az "eutanázia" (a rossz) fogalmi körébe.[43] Ugyanakkor vannak, akik az "eutanáziá"-t annak "jó"-, "kegyes"-jelentése miatt - mint "passzív eutanáziá"-t - vonatkoztatják a "túlbuzgó gyógyítás" elutasítására, szintén megengedettnek tartva azt.[44]
A "duplex effectus" elve alkalmazásának szabályai szerint nincsen szó "eutanáziá"-ról, ha a tudatot korláto-
- 10/11 -
zó, életet elfogadhatóan megrövidítő narkotikummal (morfinnal) történő - a beteg állapotának megfelelő, szándékával egyező - fájdalomcsillapítás a fájdalom (szenvedés) megfelelő csökkentése (enyhítése) érdekében elkerülhetetlen, az adott helyzetben az egyetlen - súlyos indok (elviselhetetlen fájdalom) alapján fennálló - eszköz, értelemszerűen értve nem akadályozza meg más erkölcsi, családi és vallási kötelességek teljesítését, és a beteg halálát (életének megrövidítését, kioltását) nem kívánják, csak előre látják, és mint elkerülhetetlen eseményt elviselik[45] (ennek megfelelő tükröződése a tételes jogban a jogbiztonságot növeli).
A "duplex effectus" elve alkalmazásának szabályai: 1. a magatartás tárgya (finis operis) erkölcsileg (belsőleg) - önmagában - nem rossz (ld. fájdalom-csillapítás); 2. a jó eredmény (a beteg elviselhetetlen fájdalmának megfelelő csökkenése) közvetlenül következik a magatartásból; a rossz hatás (a beteg ember életének elfogadható, a kellő fájdalomcsillapító hatás eléréséhez szükséges fájdalomcsillapítónál nem nagyobb adaggal történő megrövidítése) ugyanannak a magatartásnak a nem-kívánt (eshetőleges, belenyugodott, eltűrt, azaz nem célzatos, nem egyenes - hanem indirekt - szándékú), elkerülhetetlen mellékkövetkezménye (a jó hatás - az elviselhetetlen fájdalom, szenvedés megfelelő enyhülése - nem a rosszon keresztül valósul meg; a rossz hatás nem a jó cél elérése érdekében felhasznált eszköz: a cél nem szentesíti az eszközt - "soha nem szabad rosszat tenni azért, hogy abból jó származzon";[46] ha az orvos az említettnél nagyobb adagú fájdalomcsillapítót ad a betegnek, a szenvedés-megszüntetéstől, - csökkentéstől, az "együttérzéstől" motiválva, akkor a rossz hatás - akárcsak eshetőleges szándék esetén is - nem mellékkövetkezmény, a jó eredmény közvetett, a nagyobb adagú fájdalomcsillapítás rossz); 3. a magatartást tanúsító személy célja (finis operantis) jó (ld. elviselhetetlen fájdalom, szenvedés kellő csillapítása); 4. a rossz hatáshoz képest arányos mértékben súlyos ok, szükség (ld. elviselhetetlen fájdalom, szenvedés) fennállása a magatartás tanúsításához.[47]
Az MKPK 2003. évi bioetikai körlevelének 101. pontja tartalmazza, hogy: "A közösségi meghatározottsággal kapcsolatban az eutanázia támogatói a személyi autonómia értékére szoktak hivatkozni, amely azonban nem keverhető össze az indifferens, a saját érdekeibe bezárkózó magatartással. Az eutanázia mellett fölhozott autonómia-érv nem a másik tiszteletén alapszik, hanem távolságtartáson és a kívülálló magatartáson, ahol a személy mindaddig szabad, amíg magatartása nem korlátozza mások szabadságát. [...] A tisztelet és a szolidaritás úgy próbálja hordozni a másik ember terhét, hogy tudatában van a két személy közötti áthághatatlan korlát létezésének. A túlhangsúlyozott autonómiaigény mögött tulajdonképpen a másik személyének tagadása áll, mely csak akkor jelentkezik, amikor az konfliktusba kerül saját szabadságommal. Ennek a fajta érdektelen, indifferens magatartásnak semmi köze sincs a toleranciához, ugyanarról a tőről fakad, mint a háborús konfliktusok, állapítja meg Cataldo
- 11/12 -
Zuccaro.[48] Ez a gyökerében egoista magatartás abban is kifejeződik, hogy meg akarja szabadítani a társadalmat a már fizikai értelemben nem hasznos anyagi, de főleg pszichikai terhet jelentő súlyos betegektől és haldoklóktól. Mindez támadást jelent a társadalommal szemben, hiszen az eutanáziát támogató magatartás valójában a nagyobb közösség aggasztó gyengeségét mutatja olyan határhelyzetekben, ahol a korábbi értékrend és helytállás olyan viszonyítási pontokat jelentett mindenki számára, amely megalapozta és biztosította az élet egészének értelmét. [...]"
Miként a fentiekben utaltam rá, az "eutanázia" körüli viták olykor terminológiai különbségek miatt is fennállnak. A fogalmi tisztázás érdekében indokoltnak tartom kitérni a "passzív eutanázia" eltérő meghatározásaira. Előfordul, attól függően, hogy ki miként definiálja az "eutanáziá"-t, ugyanazon magatartás egyező minősítése esetén is, másként ítélik meg azt: vannak, akik azt mondják, hogy az "eutanázia" (mind az aktív, mind a passzív formája) erkölcsileg és jogilag rossz, helytelen (az úgynevezett "túlbuzgó gyógyítás" elutasítását nem "passzív eutanáziá"-nak tekintve), míg mások szerint a "passzív eutanázia" (bizonyos határok között) elfogadható (a "túlbuzgó gyógyítás" elutasítását "passzív eutanáziá"-nak nevezve), miközben mindkét nézet képviselői erkölcsileg és jogilag nem tartják rossznak, helytelennek a "túlbuzgó gyógyítás" elutasítását, sőt, kifejezetten jónak, helyesnek minősítik azt. Akadnak olyan vélemények is, amelyek szerint a "túlbuzgó gyógyítás" elutasításán túli passzív "eutanázia", esetenként az aktív "eutanázia" is megengedhető.
A szakirodalomban és a forrásokban is "passzív eutanázia" alatt mást és mást értenek: egyes vélemények szerint a "túlbuzgó gyógyítás" ("terápiás túlbuzgóság"), a "rendkívüli, aránytalan eszközök" elutasítása a "passzív eutanázia" fogalmi körébe tartozik, "a kérésre végzett passzív eutanázia »az életfenntartó, életmentő ellátás visszautasítása« nevet viseli", "az életfenntartó kezelés visszautasításához való jog elismerése az önkéntes passzív eutanázia megengedését jelenti", "a passzív eutanázia (a visszautasítási jog) [...]." Ezekben az esetekben a szerzők a "passzív eutanáziát" ennyiben nem, illetve ennyiben sem tekintik erkölcsileg és jogilag rossz, helytelen magatartásnak.[49]
Ehhez kapcsolódik, hogy vannak, akik az Eütv. egyes rendelkezéseire vonatkoztatják a "passzív eutanázia" kifejezést[50] (ennyiben kivonva e megfogalmazást az "emberölés" törvényi tényállása köréből[51]), amit a 36/2000. (X. 27.) AB határozat indokolásának III. 4. pontja is táplál,[52] amellett is, hogy a taláros testület ezt nem követi (el) a 22/2003. (IV. 28.) AB határozatban.[53]
Eltérő álláspont értelmében: "A hatályos jogszabályi rendelkezések szerint a haldokló megölése - aktív vagy passzív euthanázia - ugyancsak emberölésnek minősül, függetlenül attól, hogy akár a
- 12/13 -
sértett kérésére, szenvedései megrövidítése érdekében történt."[54]
Jobbágyi Gábor ki is mondja, hogy az Eütv. nem legalizálja a "passzív eutanáziát", "A passzív eutanáziától határozottan megkülönböztetendő az ellátás visszautasítása, mint betegjog (Eütv. 20-23. §). [...]"; véleménye szerint a "rendkívüli és aránytalan eszközök és beavatkozások igénybevételéről" való lemondás nem tartozik a "passzív eutanázia" fogalmi körébe.[55]
A bioetikai irodalomban például Ferencz Antal és Makó János nem tekinti "passzív eutanáziá"-nak a "túlbuzgó gyógyítás" elutasítását.[56] Makó János azt is hangsúlyozza, hogy az Eütv. nem legalizálja az "eutanáziá"-t.[57]
A Magyar Bioetikai Társaság elnökségének állásfoglalása szerint: "A terápiás túlbuzgóság kerülése nem eutanázia."[58]
Hidvéginé Adorján Lívia megfogalmazásában: "Az életmentő beavatkozás visszautasítása nem egyenlő az eutanáziával." "Nem eutanázia az sem, ha a beteg kellő felvilágosítás után jogszabályokban rögzített feltétel mellett életfenntartó kezelést utasít vissza, mert így a halála a betegség természetes lefolyásának következtében jön létre. Nem eutanázia, ha a betegség végstádiumába jutott szenvedő betegnek a legkisebb, de hatékony dózisú kábítószert adja az orvos, és a szenvedés fokozódása esetén a dózist fokozatosan, akár olyan mértékben növeli, ami a halál bekövetkezésének idejét vélhetően előbbre hozza. Ez a lehetőség abból fakad, hogy az orvosnak kötelessége a szenvedés enyhítése, és a cél nem a beteg halálának előidézése, hanem a beteg szenvedéseinek enyhítése."[59]
A "túlbuzgó gyógyítás" ("terápiás túlbuzgóság") alatt a beteg állapotának figyelembevételével rendkívülinek, aránytalannak, túlságosan terhesnek, haszontalannak minősülő orvosi kezelésekhez, beavatkozásokhoz való makacs ragaszkodást értjük.[60] Ebből a szempontból az arányosság azt jelenti, hogy a betegen olyan mértékben kell beavatkozni, amennyire az egészségének hasznára válik, sem jobban, sem kevésbé; ezt a személy teljességét szem előtt tartva kell mérlegelni, figyelembe véve a betegség előre haladott állapotát, a beavatkozástól várható eredmények és a vele járó kockázat arányát.[61]
A "túlbuzgó gyógyítás", a "rendkívüli, aránytalan eszközök" elutasítása a bioetikai vélemények,[62] az erkölcsteológiai irodalom[63] és a hiteles egyházi tanítóhivatali megnyilatkozások[64] szerint sem minősül erkölcsileg és jogilag rossz, helytelen magatartásnak. Azokban a helyzetekben, amikor közeli és elháríthatatlan halál várható, "el lehet utasítani olyan beavatkozásokat, amelyek csak egy pislákoló és kínos élet megnyújtását hoznák, anélkül azonban, hogy megszakítanák az ilyen állapotban normálisnak tekintett eljárásokat".[65]
Szent II. János Pál pápa Evangelium vitae kezdetű enciklikájában is olvashatjuk, hogy a rendkívüli vagy aránytalan beavatkozásokról való lemondás nem azonos az öngyilkossággal vagy az eutanáziával.[66]
Miként említettem, az Egyház tanítása értelmében az "eutanázia" olyan cselekvés vagy mulasztás, amely termé-
- 13/14 -
szete és a végrehajtó szándéka szerint halált okoz, azzal a céllal, hogy megszüntessen minden szenvedést, fájdalmat (erkölcsileg és jogilag rossz magatartás, a szándékos emberölés fajtája).[67]
A kábítás (morfin) alkalmazása a haldokló szenvedésének csökkentésére erkölcsileg és jogilag megfelelhet az emberi méltóságnak, még azzal a kockázattal is, hogy napjait megrövidítik, ha a halált sem célként, sem eszközként nem akarják, csak előre látják, és mint elkerülhetetlen eseményt elviselik. A megfelelő fájdalomcsillapító kezelés, amely segít kevésbé drámaivá tenni a betegség természetes lefolyását, hozzájárul a halál humanizálásához és elfogadásához, az önzetlen, érdemszerző szeretet kiváltságos formája, amit ilyen meggondolással támogatni kell.[68]
A profán bioetikai és jogi irodalomban a "kettős hatás" elvével kapcsolatban megjelent kritikára[69] tekintettel fontosnak tartom hangsúlyozni: az emberi magatartások filozófiai és pszichológiai elemzésében hasznos a különböző összetevők és szintek elkülönítése (ld. pl. finis operis és finis operantis), de ugyanakkor meg kell őrizni a magatartás integritását, és nem szabad túlzottan "atomizálni" azt (a magatartás tárgya szükségszerűen magával hoz egy bizonyos tudást magáról a tárgyról);[70] az "indokolt orvosi kockázat" és a "hivatásbeli kötelesség teljesítése" (ld. megfelelő fájdalomcsillapítás) elve megfelelő alkalmazásával a "duplex effectus" elve eshetőleges szándékával, közvetett okozati kapcsolatával kapcsolatos érvek megválaszolhatók, miként az "orvosi kockázat" objektíve ésszerű indoka, az erkölcsileg és a jogilag rossz (jogellenesség) hiánya is a "duplex effectus" elve arányosságán, a megfelelő fájdalomcsillapításon megállhat (az eshetőleges szándék és a közvetett okozati kapcsolat az "indokolt orvosi kockázat" és a "hivatásbeli kötelesség teljesítése" elvében is lappanghat).[71]
Természetesen a gondatlan emberölés (ld. pl. nagyobb adagú fájdalomcsillapító adása tévedésből) - noha a fogalmi meghatározás szerint (a szándékosság hiánya okán) nem tartozik az "eutanázia" körébe - erkölcsi és jogi szempontból releváns lehet (ld. vétkesen téves lelkiismeret).[72]
Ugyancsak más kérdés - amint utaltam rá -, hogy a nehezen megítélhető és nehezen bizonyítható esetekben (ld. pl. szenvedéscsökkentésre kiterjedő cél, nagyobb adagú fájdalomcsillapító adására kiterjedő eshetőleges szándék) a külső fórum in concreto például az - egyházi büntetőeljárásjog által is ismert - "in dubio pro reo" elve alapján felmentő ítéletet hoz.[73]
Az "eutanáziá"-val összefüggésben a "kívánatra ölés" és az "öngyilkosságban közreműködés" is megemlítendő.
A "kívánatra ölés" az 1878. évi V. törvénycikk[74] 282. §-ában szerepelt. E szerint, aki valakinek határozott és komoly kívánsága által bíratott arra, hogy őt megölje, három évig terjedhető börtönnel volt büntetendő. Mind az aktív, mind a passzív alany általános (nemcsak orvos-beteg viszonyról van szó), és a betegség sem tényállási elem. E privilegizált tényállást a Büntető Törvénykönyvről szóló 1961. évi V. törvény már nem tartalmazta; de maga a "kívánatra ölés" - a kifejtettek értelmé-
- 14/15 -
ben - az "eutanázia" körében is megjelenik.
Az "öngyilkosságban közreműködés" a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 168. §-ában legutóbb a következőképpen volt meghatározva:
"(1) Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt bír rá öngyilkosságra, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntettet követ el és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."; a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 162. § (1)-(2) bekezdése pedig ekként rendelkezik: "(1) Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt bír rá öngyilkosságra, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."; a 160. § (5) bekezdése alapján e § (1) bekezdése szerint büntetendő, aki tizennegyedik életévét be nem töltött vagy akaratnyilvánításra képtelen személyt öngyilkosságra rábír, ha az öngyilkosságot elkövetik [a 160. § (1) bekezdése: "(1) Aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."].[75]
A bioetikai irodalomban megjelenő vélemény szerint: "Az eutanázia különleges formája az »asszisztált öngyilkossága, amikor a beteg orvosi közreműködéssel, de saját maga vet véget életének. A betegnek módot adnak arra, hogy pl. beadjon magának mérget, vagy kikapcsolja lélegeztető készülékét."[76]
Az előzőekben meghatározott "eutanázia" a jelenleg hatályos CIC 1397. kánonja, illetve a CCEO 1450. kánonjának 1. §-a alapján büntetendő magatartás.[77] Ennek megfelelően, az elkövető (ideértve az öngyilkosságban közreműködőt és az "öngyilkost", az "eutanáziát" kérőt is[78]) a CIC szerint az 1336. kánonban említett megfosztásokkal és tilalmakkal büntetendő, az 1370. kánonban említett személyek (római pápa, felszentelt püspök, klerikus, szerzetes) ellen elkövetett emberölésért pedig az ott megállapított büntetések járnak; a CCEO alapján a büntetés a nagyobb kiközösítés,[79] klerikus ezenkívül más büntetésekkel is büntetendő, nem zárva ki a letételt sem.[80]
Ha a passzív alany magzat, embrió (akár az elfogadhatatlan "in vitro" esetben), és a halálos eredmény bekövetkezett, és az egyéb együttes feltételek is fennállnak, a CIC 1398. kánonja szerint - az emberölés minősített eseteként -az elkövető önmagától beálló kiközösítésbe esik;[81] a keleti kódex 1450. kánonjának 2. §-a alapján a büntetés egyező e kánon 1. §-áéval, ami a nagyobb kiközösítés.[82] A kísérleti stádium mint emberölés kísérlete releváns.[83]
A magzat, embrió sérelmére elkövetett "eutanázia" több ok miatt is kiemelt
- 15/16 -
figyelmet kíván meg: egyrészt - miként Szent II. János Pál pápa fogalmazott - olyan emberről van szó, aki jelentkezik az életre, azaz olyan ártatlan, hogy ennél ártatlanabbat el sem lehet képzelni, gyenge, annyira tehetetlen, hogy még egy újszülött sírásának és nyöszörgésének védekező jeleitől is meg van fosztva, teljesen rá van hagyva annak oltalmára, aki méhében hordozza;[84] másrészt az állami szabályozás (vö. pl. genetikai indikáció) jelentősen alacsonyabb szintű védelmet nyújt az élve még meg nem született emberi lénynek, mint az élve megszületettnek;[85] harmadrészt pedig a magyar bírói gyakorlatban is megjelenő, a velekeletkezetten fogyatékkal elő gyermekeknek és szüleiknek a (természetnél fogva fennálló) fogyatékkal összefüggésben "felmerült vagyoni és nem vagyoni terhek" megtérítése iránti (egészségügyi szolgáltató elleni kártérítési) keresetei kapcsán kialakult "élő jog"[86] után sem megnyugtató a helyzet - továbbra is a fogyatékkal élő magzatok, embriók élete ellen hat,[87] nem beszélve a "magzati" élet védelmével kapcsolatos egyéb bírói gyakorlatról.[88]
Az Egyház az emberi életet a fogantatás pillanatától a természetes halálig védi: az ártatlan emberi élet közvetlen és szándékos kioltása mindig súlyosan ellenkezik az emberi méltósággal, az aranyszabállyal és a Teremtő szentségével; a beteg, fogyatékkal élő embereket támogatni kell.[89]
Az "eutanáziá"-t, "asszisztált öngyilkosság"-ot megengedő külföldi szabályozásokról, gyakorlatokról - Hollandia, Belgium, az Amerikai Egyesült Államok és Ausztrália vonatkozásában - a 22/2003. (IV. 28.) AB határozat is szól; a legújabb szakirodalomban pedig - részletesen Julesz Máté 2016-ban és 2018-ban megjelent, hivatkozott könyvében - egyebek mellett a svájci, a luxemburgi, a németországi, a kolumbiai és a kanadai fejleményekről is olvashatunk.[90]
Julesz Máté az Orvosi jog működés közben című könyvében írja, hogy: "2014. február 13-án a belgiumi parlament alsóháza 86 igen, 44 nem és 12 tartózkodó szavazattal lehetővé tette a kiskorúak számára is az aktív eutanáziát, illetve az asszisztált öngyilkosságot. Belgiumban nincs alsó korhatárhoz kötve a kiskorúak aktív eutanáziája. Ebből a szempontból a hollandiaihoz képest később elfogadott belgiumi szabályozás eltér a kiskorúak hollandiai aktív eutanáziájától. A belgiumi szabályozás szerint a kiskorú törvényes képviselőjének (többnyire a szülőjének) beleegyezése is szükséges az aktív eutanázia engedélyezéséhez, továbbá gyermekpszichológusnak vagy gyermekpszichiáternek kell megállapítania, hogy a kiskorú kellő belátási képességgel rendelkezik-e. Csak betegségből vagy balesetből származó, súlyos és gyógyíthatatlan, rövid időn belül halálhoz vezető egészségromlás esetén szabad engedélyezni az aktív eutanáziát. Továbbá, míg felnőttek esetén mentális
- 16/17 -
betegség miatt is lehet kérni aktív eutanáziát, addig kiskorúak esetén mentális betegség nem jöhet szóba."[91]
Julesz Máté Az orvosi jog aktualitásai című könyvében beszámol arról, hogy: "Az USA-ban Oregon, Vermont, Washington és Montana és 2016-tól Kalifornia államban legális az asszisztált öngyilkosság. [...] Az USA Legfelsőbb Bírósága a beteg vagy a helyette döntésre jogosult tájékozott beleegyezéséhez (informed consent) köti az asszisztált öngyilkosság törvényességét. [...]";[92] az Orvosi jog működés közben című könyvében pedig már arról ír, hogy "Oregon (1997), Vermont, Washington, Montana, Kalifornia (2016) és Colorado (2016) államban, valamint Washington, D. C.-ben (2017) is törvényes az asszisztált öngyilkosság."[93]
Julesz Máté 2016-ban megjelent könyvében kifejti, hogy "Svájcban [...] a büntető törvénykönyv 115. cikkelye az öngyilkosságban való közreműködést, így az ahhoz történő segítségnyújtást csak akkor rendeli büntetni, ha »aus selbstsüchtigen Beweggründen«, azaz »önös érdekből« követik el. Az orvos, aki például nátrium-pentobarbitálhoz segíti hozzá a beteget, de ezért nem fogad el anyagi ellenszolgáltatást, elkerüli a büntető igazságszolgáltatást. A svájci gyakorlat nem a »Tötung auf Verlangen«-re épül, hanem az öngyilkosságban való közreműködésnek a fenti szempont szerinti dekriminalizálására. A svájci büntető törvénykönyv 115. cikkelyének átértelmezése valójában csak évtizedekkel a cikkely hatálybalépése után történt meg. A jogi lehetőség a múlt század negyvenes évei óta fennállt, de a liberális értelmezés csak a nyolcvanas évek óta van jelen a gyakorlatban. Az e célból kialakult »turizmus« széles körű elterjedése pedig csak az elmúlt időszakban tapasztalható. Az ilyen célú »turizmus« elterjedése a svájci állam és a svájci lakosság figyelmét is felkeltette. Az állam nem nézi jó szemmel a meghalni vágyó külföldiek beáramlását. Ez megingathatja a jogrendbe vetett bizalmat. A jog könnyen a visszájára fordulhat, és a svájci állam kényszerű kötelességévé válhat. Ez megengedhetetlen volna, ezért 2011-ben Zürich kantonban népszavazást tartottak a jogintézmény betiltásáról, valamint arról, hogy esetleg csak a kanton lakosságának engedélyezzék. A választók mindkettőt elutasították. A lakosság tehát fontosabbnak tartotta az egészségügyi önrendelkezési jog ilyetén szabadságát, mint az állam részéről akcentuált aggodalmat."[94]
"A luxemburgi eutanáziatörvény 2009. március 17-én lépett hatályba. Ún. »directive anticipée« keretében a beteg előre nyilatkozhat az aktív eutanázia alkalmazhatóságáról arra az esetre, ha már nem lenne képes kinyilvánítani a szándékát. Ezt a jognyilatkozatát a beteg a gyógyító intézménybe történő felvételekor saját maga átadhatja az orvosnak vagy a gyógyításban segédkező egyéb személynek. Amennyiben korábban letétbe helyezte, akkor a letéteményes - ha értesül a beteg súlyos és gyógyíthatatlan, előrehaladott vagy terminális állapotáról - köteles azt a gyógyítást végző személynek átadni. Az állam részéről a Commission Nationale de Contrôle et d'Évaluation nyújt jogbiztonságot azzal, hogy az eutanáziakérelmet itt kell bejelenteni, és az
- 17/18 -
orvosnak is ezt az állami szervet kell informálnia. Az orvos nem köteles a terminális vagy előrehaladott, súlyos és gyógyíthatatlan állapotban lévő beteg akaratát végrehajtani, de erről 24 órán belül a beteg családját vagy a beteg által felhatalmazott személyt tájékoztatnia kell, és egy olyan orvosnak kell átadnia az ügyet, aki hajlandó az eutanázia elvégzésére."[95]
Julesz Máté 2018-ban publikált könyvében olvasható, hogy "Németországban kiélezett vita alakult ki az orvos által asszisztált öngyilkosság törvényessé tételéről. Sokan vélik úgy, hogy ezt nem szabad megengedni, de például a német büntető törvénykönyv 2015. december 10. óta hatályos 217. § (2) bekezdése értelmében - hasonlóan a svájci megoldáshoz - az öngyilkosságban való közreműködés, tehát az öngyilkossághoz nyújtott segítség nem minősül bűncselekménynek, ha azt a beteg valamely hozzátartozója (pl. családtag) vagy a beteghez közel álló személy (pl. a háziorvosa) teszi és anyagi érdektől mentesen. Így a halálos méreg és az injekciós tű előkészítése, valamint a beteg kitanítása, miként tudja végrehajtani az öngyilkosságát, nem bűncselekmény, ha a segítő személy ezt ingyenesen, tehát pusztán humánus megfontolásból teszi, a hozzátartozója, illetve páciense akaratának megfelelően."[96]
Ugyancsak ebben a könyvben szerepel, hogy "Kolumbiában az Alkotmánybíróság 1997. május 20-i határozatában 6:3 arányban alkotmányosnak tekintette az orvos által végzett aktív eutanáziát." "Kolumbiában a rák, az AIDS, a vese- és a májelégtelenség esetén megengedett a beteg kérésére végrehajtott aktív eutanázia, valamint a beteg által végrehajtott asszisztált öngyilkosság. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság megengedő határozata nem terjed ki a degeneratív betegségben szenvedőkre, mint például az Alzheimer- vagy a Parkinson-korral küzdőkre." "Kívánságra ölésért sem büntethető az az orvos, aki enyhíthetetlen szenvedésnek kitett beteg kívánságára hajtja végre az aktív eutanáziát, ha a páciens betegsége gyógyíthatatlan." "Kolumbiában az Alkotmánybíróság 2015. február 17-én kötelezte a kolumbiai egészségügyi minisztériumot, hogy harminc napon belül dolgozza ki az orvosok számára az aktív eutanázia, valamint az asszisztált öngyilkosság elvégzésének szabályait, mivel az 1997. évi alkotmánybírósági határozat értelmében az aktív eutanáziát addig nem lehetett alkalmazni Kolumbiában, amíg annak részletes szabályait el nem fogadta a kolumbiai parlament. A parlament 2015. április 20-án fogadta el ezt a jogszabályt. Az aktív eutanáziáról hozott 1997. évi alkotmánybírósági határozat után csaknem két évtizeddel jogi kételyek nélkül alkalmazhatóvá vált Kolumbiában az aktív eutanázia és az asszisztált öngyilkosság."[97] "Az aktív eutanáziát Kolumbiában akkor is végre lehet hajtani, ha a páciens cselekvőképtelen állapotban van. Ehhez az szükséges, hogy cselekvőképes állapotban még korábban írásba foglalja az eutanáziakérelmét, vagy hang- és képfelvétel útján fejezze ki ezt a kérelmét. Tehát a kolumbiai jogrend aktív eutanázia esetére is alkalmazni engedi a living will intézményét. Az eutanáziát kérő páciens számára meg-
- 18/19 -
felelő kezelést kell felajánlani, és ha ezt elutasítja, majd ismét kifejezi az eutanáziakérelmét, a kezelőorvosának egy háromtagú bizottság elé kell terjeszteni a kérelmet. A bizottság egyik tagja a páciens betegségének szakorvosa, továbbá egy jogász, valamint egy pszichiáter vagy klinikai szakpszichológus kell, hogy legyen. Az aktív eutanáziát csak e háromtagú bizottság egyhangú jóváhagyásával szabad elvégezni."[98]
Julesz Máté az Orvosi jog működés közben című könyvének 78-82. oldalain a kanadai fejleményekről is részletesen tudósít; az angol-walesi helyzetet illetően pedig a következőket írja: "Az angol-walesi jogban legutóbb 2013-ban és 2015-ben is készült törvényjavaslat az asszisztált öngyilkosság legalizációjáról, de egyiket sem szavazta meg a törvényhozás. Jelenleg az a különleges lehetőség létezik a hozzátartozók számára, hogy a legfőbb ügyésztől (Director of Public Prosecutions) előzetes megerősítést kérhetnek arról, hogy, amennyiben segédkeznek a beteg hozzátartozójuk öngyilkosságában, akkor utóbb nem folytatnak majd ellenük büntetőeljárást. Ekkor a legfőbb ügyész azt mérlegeli, hogy az öngyilkosságban segítő hozzátartozó a kérelmében foglaltak szerint megvalósít majd bűncselekményt, vagy nem."[99]
A fentiekben említett változások jól mutatják a tendenciát: az abortuszszabályozáshoz hasonlóan az "eutanázia", "asszisztált öngyilkosság" állami megengedése - az egyén autonómiájának, önrendelkezésének e tekintetben is megjelenő hangsúlyozása - az utóbbi években egyre inkább terjed. Véleményem szerint mind kánonjogilag, mind világi jogilag olyan autonómia és életvédelem, életvégi döntés a helyes, amely valóban segít a bajban lévőnek, szenvedőnek, mellőzi a "túlbuzgó gyógyítás"-t. Ennek megfelelően mondhatjuk: segítségért kiáltunk - bármennyire kívánjuk a halált; ne kötelet - és ne is tortúrát - adjunk, hanem igaz szeretetet;[100] kérlek, Uram, adj okosságot, erőt, hogy a halált szándékod szerint ne siettessük és ne késleltessük;[101] "Ragyogjon ránk a te arcod világossága, Urunk."[102] ■
JEGYZETEK
[1] Ld. Kiv 20,13; 23,7; MTörv 5,17; Mt 5,21.
[2] Ld. pl. Orvostovábbképző Szemle, 2020. március 2., Hegedűs Zsolt elnök hozzászólása Kőműves Sándor cikkéhez: http://otszonline.hu/cikk/a_mok_etikai_kodex_eutanaziaval_kapcsolatos_pontjainak_ertelmezese
[3] A különböző álláspontokhoz ld. pl. Hámori Antal: Az emberhez méltó "halál" megélése - A haldokló, szenvedő beteg életének és méltóságának tisztelete, védelme. Magyar Jog, 2017/7-8. 487-504. [a továbbiakban: Hámori (2017/a); "Drion-pirulájá"-ra és az azzal szembeni érvekre is kitérve]; Hámori Antal: Az emberi élet és méltóság védelméről Julesz Máté könyve kapcsán. Magyar Bioetikai Szemle, 2016/2. 8-30.; Hámori Antal: Az "eutanázia" fogalmához. Magyar Jog, 2010/9. 561-568. [a továbbiakban: Hámori (2010/a)]. Az emberi lény jogalanyiságát a születéshez kötő álláspontok ellentmondásos következményeihez (a "magzati »eutanáziá«"-hoz) ld. pl. Hámori Antal: A még meg nem született emberi lény élete és a velekeletkezetten fogyatékos gyermek emberi méltósága védelmének összefüggése - válasz az EBH 2015.P.11.-re. Jogtudományi Közlöny, 2018/1. 46-52. [a továbbiakban: Hámori (2018/a), az EBH 2015.P.11. (tanácselnök: Havasi Péter) utáni vonatkozó - az EBH 2015.P.11. számú, véleményem szerint téves döntéssel részben ellentétes (csak az egészséges gyermek felneveléséhez képesti többletköltséget megítélő) - bírói gyakorlathoz ld. Hámori Antal: A velekeletkezetten fogyatékos gyermek élve születése sem káresemény. A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója, 2018/3. 89-96.; az EBH 2015.P.11. számú döntéssel részben ellentétes álláspontot a Kúria korábbi, 2014. április 16-i, Pfv.20.800/2013/7. számú döntése (tanácselnök: Molnár Ambrus) is tartalmaz]; Hámori Antal: A még meg nem született emberi lény élete és a vele-keletkezetten fogyatékos gyermek emberi méltósága védelmének összefüggése a mai magyar jogban. In: (szerk.: Frivaldszky János -Tussay Ákos): A Természetjog Napja. Konferenciatanulmányok. Pázmány Press, Budapest 2017. [43-111.; a továbbiakban: Hámori (2017/a)] 92-111.; Hámori Antal: A haldokló, beteg ember életének és méltóságának tisztelete az Egyház tanításában, Az "eutanázia" problémája erkölcsteológiai szempontból, profán szakirodalmi és jogi kitekintéssel. JEL, Budapest 2009. [a továbbiakban: Hámori (2009/a)] 184-186., 249-304. A "magzati »eutanáziá«"-hoz kapcsolódik: "[...] a genetikailag sérült magzatok abortusza szintén eugenikai beavatkozásnak nevezhető, hiszen ennek is az a célja, hogy megakadályozza egy testi vagy szellemi fogyatékossággal megszületendő csecsemő világrajöttét." - Szebik Imre: Az emberi génterápia etikai kérdései. Világosság, 2005/1. (25-38.) 31. A "magzati »eutanáziá«"-val kapcsolatosan a bírói gyakorlatban megjelent 'perpatvar'-hoz ld. BDT 2004.1025. ("A magyar jog tehát nem ismeri el a magzat alanyi jogát sem a megszületésre, sem arra, hogy művi beavatkozással az életét elvegyék. Ez utóbbi elismerése egyébként az aktív eutanáziához való jog legalizálását jelentené.") vs. EBH 2005.1206. ("E körben nem értelmezhető a jogerős ítéletnek az a fejtegetése, amely szerint a magzatnak feltételes alanyi joga nincs arra, hogy a magzati életétől megfosszák, illetőleg, hogy a magyar jog nem ismeri el a magzat alanyi jogát a megszületésre vagy arra, hogy művi beavatkozással az életét elvegyék. Az pedig téves megállapítás, hogy az utóbbi elismerése egyébként az aktív eutanáziához való jog legalizálását jelentené.").
- 19/20 -
[4] A tudományos diskurzushoz az "eutanázia" és az öngyilkosság, önölés témájában ld. pl. ELTE ÁJK "Autonómia, életvédelem, jogbiztonság - az életvégi döntések szabályozása" című konferenciája, Budapest, 2019. január 30. (kötete megjelenés alatt); a MEÖT Szociáletikai Bizottságának, az MRE Doktorok Kollégiuma Rendszeres Teológiai Szekciójának, az EHE Rendszeres Teológiai és a DRHE Szociáletikai Tanszékeinek "Ideje van az életnek és ideje van a meghalásnak" című konferenciája, Debrecen, 2013. április 12.; ELTE ÁJK "Öngyilkosság és jogtudomány" című konferenciája, Budapest, 2011. november 18.; ELTE ÁJK "Az emberhez méltó halál" című konferenciája, Budapest, 2010. január 22-23.; Fazakas Sándor - Ferencz Árpád (szerk.): Ideje van az életnek, és ideje van a meghalásnak... Életvégi döntések keresztyén etikai megközelítése. Debrecen, Debreceni Református Hittudományi Egyetem Szociáletikai Intézete, 2014. 250.; Filó Mihály (szerk.): Halálos bűn és szabad akarat. Öngyilkosság a jogtudomány tükrében. Medicina, Budapest 2013. 315.; Filó Mihály (szerk.): Párbeszéd a halálról. Eutanázia a jogrend peremén. Literatura Medica, Budapest 2011. 271.; a még meg nem született emberi lény vonatkozásában ld. pl.: a MEÖT Szociáletikai Bizottságának és az MRE Doktorok Kollégiuma Rendszeres Teológiai Szekciójának "»Mielőtt megformáltalak az anyaméhben« (Jer 1,5). Bioetikai konferencia a reprodukciós medicina tárgyában" című konferenciája, Debrecen, 2017. március 3. (kötete megjelenés alatt). Ld. még pl. Van den Bulcke B et al: Ethical climate and intention to leave among critical care clinicians: an observational study in 68 intensive care units across Europe and the United States. Intensive Care Med, 2020/1. 46-56.
[5] Magyarországon az új Alkotmány elfogadásának előkészítéséről szóló 9/2011. (III. 9.) OGY határozatban az alkotmányozói hatalommal rendelkező többség azt az álláspontot képviselte, hogy: "Alapvető emberi jogként minden ember életét, fogantatásától kezdve védelem illeti meg. Az emberi élet és méltóság sérthetetlen."; vagyis nem tettek különbséget a még meg nem született és a már megszületett emberi lény életének védelme között; Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) elfogadásával azonban már másra szavaztak [ld. Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) II. cikk és indokolása, vö. uo. R) cikk (3) bekezdés]; részletesen ld. pl. Hámori Antal: A "magzat" életének védelme az új alkotmányban. Vigilia, 2013/1. 20-26.; Hámori Antal: A még meg nem született ember életének védelme Magyarország új alkotmányában. Magyar Sion, 2012/2. 163-173.; Hámori Antal: A születés előtti emberi élet alkotmányos védelme (alkotmányozás, alkotmánybíráskodás). Magyar Jog, 2012/1. 17-27. [a továbbiakban: Hámori (2012/a)]; Hámori Antal: Mikortól ember az ember a 21. századi Magyarország jövőképében - a jog tükrében? In: (szerk.: Beszteri Béla és Majoros Pál): A huszonegyedik század kihívásai és Magyarország jövőképe. Veszprém, MTA VEAB 2011. 411-425. [a továbbiakban: Hámori (2011/a)]; Hámori Antal: A magzati élet védelme az új alkotmányban. A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója, 2011/4. 136-163.; Hámori Antal: A magzati élet védelme Magyarország Alaptörvényében. Magyar Bioetikai Szemle, 2011/3-4. 130-150.; vö. Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása (2013. március 25.) kapcsán: pl. Hámori Antal: Természetjog és (alkotmány)bíráskodás a még meg nem született emberi lény védelmében. In: (szerk.: Frivaldszky János - Tussay Ákos): A Természetjog Napja. Konferenciatanulmányok. Pázmány Press, Budapest 2017. 18-21. [11-42.; a továbbiakban: Hámori (2017/b)].
- 20/21 -
[6] A feminista írásokhoz ld. pl. Sebestyén Andrea: Az abortuszról és a jogi feminizmusról - az "abortusz-tanácsadás" és az "abortuszturizmus" esete Magyarországon. Állam- és Jogtudomány, 2018/1. 93-110. (külföldi irodalommal); reflexiója: Hámori Antal: Érvek a még meg nem született emberi lény védelmére. Észrevételek egy abortusszal kapcsolatos íráshoz. Iustum Aequum Salutare, 2019/4. 69-89.
[7] Ld. pl. Henk ten Have: Érvek az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság legalizálása mellett és ellen (ford. Bíró Zsuzsa; https://epa.oszk.hu/02000/02002/00018/pdf/2003-3_henk-ervek.pdf); Julesz Máté: Az orvosi jog működés közben. A hálapénztől a kártérítésig. Medicina, Budapest 2018. 45-96.; Julesz Máté: Az orvosi jog aktualitásai. Az eutanáziától a klónozásig. Medicina, Budapest 2016. 25-31.; Julesz Máté: Aktív eutanázia vagy asszisztált öngyilkosság. Orvosi Hetilap, 2016/40. 1595-1600.; Julesz Máté: Eutanázia Európán kívül. Orvosi Hetilap, 2014/32. 1263-1264. (1259-1264.); Julesz Máté: Eutanázia. Orvosi Hetilap, 2013/17. 673-674. (671-674.); J. Pereira: Legalizing euthanasia or assisted suicide: the illusion of safeguards and controls. Current Oncology, 2011/2. 38-45.; Mariana Parreiras Reis de Castro, Guilherme Cafure Antunes, Livia Maria Pacelli Marcon, Lucas Silva Andrade, Sara Rückl, Vera Lúcia Angelo Andrade: Euthanasia and assisted suicide in western countries: a systematic review. Rev. bioét., 2016/2. 355-367. (Kolumbia, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Svájc, Brazília, Egyesült Királyság); Mary Donnelly (et al.): End of life care and the right to assistance in dying, in End-of-life care and the right to die. Royal Irish Academy, 2018. 19, 5-(19.); Raphael Cohen-Almagor: Euthanasia Policy and Practice in Belgium: Critical Observation and Suggestions for Improvement. Issues in Law & Medicine, 2009/3. 187-218.
[8] A katolikus egyház álláspontjához ld. pl. Hámori Antal: Az emberi élet védelme a katolikus egyház tanításában. Deliberationes, 2018/2. 72-93.; Hámori Antal: Az "eutanázia" és a katolikus erkölcsteológia. In: Fazakas Sándor - Ferencz Árpád (szerk.): Ideje van az életnek, és ideje van a meghalásnak... Életvégi döntések keresztyén etikai megközelítése. Debreceni Református Hittudományi Egyetem Szociáletikai Intézete, Debrecen 2014. 97-125.; Hámori Antal: Az eutanázia és a túlbuzgó gyógyítás problémája. Etikai, jogi, teológiai szempontok. Éghajlat, Budapest 2013. 157 [a továbbiakban: Hámori (2013/a)]; Hámori Antal: Az öngyilkosság kánonjogi nézőpontból. In: (szerk.: Filó Mihály): Halálos bűn és szabad akarat. Öngyilkosság a jogtudomány tükrében. Medicina, Budapest 2013. 88-100. [a továbbiakban: Hámori (2013/a)]; Hámori Antal: Az "eutanázia" és a túlbuzgó gyógyítás elutasításának megítélése a Katolikus Egyház tanításában. A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója, 2013/4. 137-147.; Hámori Antal: Az öngyilkosság kánonjogi aspektusai. A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója. 2012/1. 10-25.; Hámori Antal: Az "eutanázia" problémája kánonjogi nézőpontból - világi jogi kitekintéssel. In: (szerk.: Filó Mihály): Párbeszéd a halálról, Eutanázia a jogrend peremén. Literatura Medica Budapest 2011. 120-140. [a továbbiakban: Hámori (2011/b)]; Hámori Antal: Az "eutanázia" fogalma és kánonjogi minősítése. Magyar Sion, 2010/2. 177-190.; Hámori Antal: Az "eutanázia" problémája a katolikus egyházjogban (magyar állami jogi kitekintéssel). Iustum Aequum Salutare, 2010/2. 25-44.; Hámori Antal: Az "eutanázia" megítélése a katolikus egyház tanításában. Vallástudományi Szemle, 2010/1. 125-149.; Hámori Antal: Igazságosság, emberi méltóság, szabadság és felelősség, élet- és családvédelem. Axol, Budapest 2009. [a továbbiakban: Hámori (2009/b)] 8-21., 29-39.; Hámori Antal: Az emberi élet védelme a katolikus egyház tanítása szerint. Távlatok, 2009/4. 20-31.
[9] Ld. pl. 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, indokolás D) 2. d) pont. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozat és a 48/1998. (XI. 23.) AB határozat elemzéséhez ld. pl. Hámori (2017/a) 45-65. (a Kúria elnökének, a legfőbb ügyésznek és az alapvető jogok biztosának álláspontja a magyar állami abortuszszabályozásról 2016-ban - reflexióval: 73-88.); Hámori Antal: A magzat élethez való joga. Logod, Budapest 2000. 25-37., 103-129. [a magyar bírói gyakorlathoz ld. uo. 56-101.; Hámori Antal: A magzatkorú gyermek élethez való joga a magyar bírói gyakorlatban. Magyar Jog, 2002/4. 227-231.; a még meg nem született emberi lény magyar állami szabályozás szerinti jogalanyiságához ld. pl. Hámori (2000) i. m. 47-54.; Hámori Antal: A magzat jogalanyisága és perbeli jogképessége a hatályos magyar jogban I-II. Magyar Bioetikai Szemle, 1999/4. 8-17., 2000/1. 7-14.].
[10] Ld. Magyar Katolikus Püspöki Konferencia: Az élet kultúrájáért. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a bioetika néhány kérdéséről. Szent István Társulat, Budapest 2003. (a továbbiakban: MKPK 2003. évi bioetikai körlevele), 85. pont [a körlevél célja, hogy az élet védelmét eredményező szemléletváltáshoz - a hit tanítása útján - hozzájáruljon, ld. körlevél 2. pont; e küldetést különösen azon élet elleni támadások teszik aktuálissá, amelyek a leggyengébbek és a legvédtelenebbek, a legkiszolgáltatottabbak - a születő gyermekek és a haldokló betegek - élete ellen irányulnak, vö. körlevél 4-6., 12., 14. pont, és Szent II. János Pál pápa: Evangelium vitae kezdetű enciklika az élet védelméről. 1995. március 25., Acta Apostolicae Sedi, 1995. 401-522., Pápai Megnyilatkozások XXVI., Szent István Társulat, Budapest 1995. (ford. Diós István; a továbbiakban: EV), 7-28. pont; e hiteles tanítóhivatali megnyilatkozás [ld. 1983. évi Codex Iuris Canonici (a továbbiakban: CIC) 753. kánon] nem önálló, nem új tanítást tartalmaz, hanem instrukció jelleggel foglalja össze a bioetika aktuális kérdéseit; a körlevelet a Konferencia püspök tagjai egyhangúan fogadták el, ezért azt az "Apostolos suos" kezdetű motu proprio rendelkezése alapján az Apostoli Szentszéknek nem kellett felülvizsgálnia, ld. Acta Apostolicae Sedis, 1998. 657.; a hiteles egyházi tanítóhivatali megnyilatkozások kánonjogi relevanciájához ld. pl. CIC 749-750., 752-754. kánon; Az Egyházi Törvénykönyv. A Codex Iuris Canonici hivatalos latin szövege magyar fordítással és magyarázattal. Szerkesztette, fordította és a magyarázatot írta: Erdő Péter. Szent István Társulat, Budapest 2001. 4. kiad. (a továbbiakban: ET) 555-558.; Codex Canonum Ecclesiarum Orientalium 597-600. kánon; Erdő Péter: Egyházjog. Szent István Társulat, Budapest 2005. 4. kiad. 397-399.; Hámori Antal: Az egyház erkölcsi tanításának kánonjogi relevanciája az élet- és családvédelem területén. Iustum Aequum Salutare, 2016/1. 251-262.].
- 21/22 -
[11] Félelem amiatt is lehet, hogy amikor a lélek elhagyja a testet, a lélek szenvedni fog. E félelemnél is súlyosabb tud lenni az a szenvedés, amelyben az ember a halált kívánja, hogy véget érjen e szörnyű, elviselhetetlen szenvedés, kegyetlen, kínzó fájdalom.
[12] Vö. pl.: a német Recht (jog) gyökere a richtig (igaz), a magyar "jog" szó pedig a "jó"-ból ered; ld. pl. Magyar Katolikus Lexikon V. Szent István Társulat, Budapest 2000. 861(-863.).
[13] Ld. pl. EV 72. pont (Aquinói Szent Tamás tanítását is idézve: "minden emberek által hozott törvény annyiban törvény, amennyiben a természeti törvényből ered. Ha pedig valamiben eltér a természeti törvénytől, már nem törvény, hanem a törvény romlása."); Nemzetközi Teológiai Bizottság: Az egyetemes etika keresése. A természeti törvény új szemlélete. Szent István, Társulat Budapest 2013. 74-77., 80.; Erdő Péter: Az igazságtalan törvények és a vallásszabadság. Kánonjog, 2015. 15. ("Aquinói Szent Tamás kimutatta, hogy a törvénynek mindig a közjóra kell irányulnia. Szerinte a törvény az emberi cselekedetek szabálya, amelyeknek végső célja az egyén és a közösség boldogsága. Ennek elemeit képviseli a közjó, ezért kell a törvénynek erre irányulnia. Ha egy szabály nem a közjóra irányul, nem lehet törvény."); Erdő (2005) i. m. 47-54., 63. ("[...] az »isteni jogi« elvek[...] érvényesülése révén a jog az igazságossággal esik egybe."), 91-93., 211-212.; Erdő Péter: "Salus animarum: suprema lex". A lelkek üdvösségére való utalások szerepe a katolikus egyház hatályos törvénykönyveiben. Kánonjog, 2003. 7-18.; Erdő Péter: Az egyházjog teológiája intézménytörténeti megközelítésben. Szent István Társulat, Budapest 1995. 51., 174., 191-217.; Frivaldszky János: Klasszikus természetjog és jogfilozófia. Szent István Társulat, Budapest 2007. 436., 438.; Hámori (2017/b): i. m. 22-28.; Hámori Antal: Etika. Erkölcstani alapfogalmak gazdaságetikai kitekintéssel. Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapest 2016. 21-23.; Szuromi Szabolcs Anzelm: A "peccatum" és a "vitium" eltérő megítélése a kánonjogi források tükrében. Kánonjog, 2015. 60-61.
[14] Ld. Kiv 20,13; 23,7; MTörv 5,17; Mt 5,21. Vö. pl. Hámori Antal: A "duplex effectus" és a "kisebbik rossz" elve az állapotos nő életveszélye esetén. Magyar Sion, 2018/2. 239-253. [a továbbiakban: Hámori (2018/b)]; Hámori Antal: Az abortusz és a fogamzásgátlás tilalma - nehéz esetek tárgyalása, a Humanae vitae 50., a Donum vitae 30. és a Dignitas personae 10. évfordulója kapcsán (élet-"rivalizálás", válással fenyegetés, IVF-lét megélése). Athanasiana, 2018/1. 54-74. [a továbbiakban: (2018/c)]; Hámori Antal: Az "autonómia tisztelete" a magyar jogban (a sziámi ikrek élethez való joga és szüleik önrendelkezéshez való joga "kollíziójá"-nak tükrében). Alma Mater, 2001. 113-134.
[15] Ld. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 20. § (3) bek.; részletesen pl. Hámori (2010/a) i. m. 561-568.; Hámori Antal: Az "eutanázia" fogalmi meghatározása, erkölcsi és jogi minősítése. Magyar Bioetikai Szemle, 2007/1. 24-32. Az "élő végrendelet"-hez és a "helyettes döntéshozó"-hoz ld. Eütv. 22. § (1)-(4) bek., 23. § (2) bek. Ld. még egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes szabályairól szóló 117/1998. (VI. 16.) Korm. rendelet. Az "élő végrendelet"-tel kapcsolatos bioetikai és erkölcsteológiai irodalomhoz ld. pl. Blasszauer Béla: Eutanázia. Medicina, Budapest 1997. 50-56.; Ferencz Antal: A bioetika alapjai. Szent István Társulat, Budapest 2001. 249-250.; Kovács József: A modern orvosi etika alapjai. Bevezetés a bioetikába. Medicina, Budapest 1999. 2. kiad. 434-438. (vö. uo. 438-440.); Kovács József: Az eutanázia etikai dilemmái. Magyar Tudomány, 1996/7. 800-803.; Helmut Weber: Speciális erkölcsteológia. Szent István Társulat, Budapest 2001. (ford. Tuba Iván) 243.
- 22/23 -
[16] E mondatban megfogalmazott álláspontomat utóbb - a Magyar Jog 2017/7-8. számában megjelent írásom kapcsán [ld. Hámori (2017/a): i. m. 493.] - Filó Mihály is osztja: Filó Mihály: Pillanatfelvétel a magyar eutanázia-vitáról - megjegyzések Hámori Antal írásához. Magyar Jog, 2017/11. 669.: "Jelen sorok szerzője osztja Hámori fenti álláspontját, [...]."
[17] Ld. pl. 22/2003. (IV. 28.) AB határozat, Dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleménye; Julesz Máté az Eutanázia című cikkében az Eütv. 20. § (3) bekezdése vonatkozásában meg sem említi a "betegség természetes lefolyását lehetővé téve" szövegrészt - ld. Julesz (2013) i. m. 672. Makó János a "természetes" szónak az "eutanázia" definíciója szempontjából - véleményem szerint helyesen - jelentőséget tulajdonít; az Eütv. 20. §-ának (3) bekezdése kapcsán: "Hangsúlyozni kívánom, hogy ez a törvény nem legalizálja az eutanáziát. ... Az Eü. Törv. szerint a kezelés visszautasításának is a betegség természetes lefolyását lehetővé kell tenni." - ld. Makó János: A magyar egészségügyben jelentkező legújabb etikai problémák az orvos szemszögéből. Magyar Bioetikai Szemle, 1999/4. 20. (18-22.). Vö. Eütv. 99. § (1)-(4) bek.; és az otthoni szakápolási tevékenységről szóló 20/1996. (VII. 26.) NM rendelet; Paczolay Péter: "Halál, hol a te győzelmed?" Halálszemlélet a középkorban. Világosság, 1982/1. 29. A "hospice"-hoz ld. pl. Blasszauer (1997) i. m. 203-222.; Ferencz i. m. 251-252.; Hegedűs Katalin: Hospice Magyarországon. Magyar Bioetikai Szemle, 2002/4. 22-28.; Hegedűs Katalin: A hospice-mozgalom tapasztalatai Magyarországon (1991-1995). Lege Artis Medicinae, 1996/5-6. 368-373.; Hegedűs Katalin: A hospice - az eutanázia alternatívája. Magyar Bioetikai Szemle, 1996/2-3. 41-46.; Hegedűs Katalin: A haldoklók gondozása. Valóság, 1993/8. 101-107.; Muszbek Katalin: Magyar Hospice Alapítvány. A terminális állapotú rákbetegek emberi méltóságáért. A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója, 2006/1. 27-34.; Kövesi Ervin: Emberhez méltó élet, méltóságteljes halál. Valóság, 1995/7. 75-79.; Ruzsa Ágnes: Hospice - az élet és a halál méltóságáért. Vigilia, 1995/7. 512-514.; Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottság: Az eutanáziával kapcsolatban felmerülő jogi és etikai kérdésekről. 1995. november 29. In: (szerk.: Vizi E. Szilveszter): Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottság (ETT TUKEB) állásfoglalásai (1990-1999). Budapest, 2002. 75-78.
[18] Részletesen ld. pl. Hámori (2014): i. m. 103-111.; Hámori (2013/a): i. m. 13-17., 73-86.; Hámori Antal: Az "eutanázia" és a túlbuzgó gyógyítás elfogadhatatlansága. Magyar Bioetikai Szemle, 2013/12. 31-37.; Hámori (2011/b) i. m. 123-128.; Hámori (2009/a): i. m. 29-33., 172.; Hámori Antal: Az életvédelem kritikus pontjai (abortusz, sterilizáció, drogfogyasztás, "eutanázia"). Teológia, 2009/1-2. 43-45. (18-51.).
[19] A főszabály szerint 1998. július 1. napjától hatályos Eütv. (pl. 20-23. §-aiban foglalt) - [ld. uo. 245. § (1) bek.] -, valamint az ugyanezen a napon hatályba lépett egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes szabályairól szóló 117/1998. (VI. 16.) Korm. rendelet - [ld. uo. 11. § (1) bek.] - rendelkezéseivel 2007. június 30. napjáig alkalmazandó volt az egészségügyi dolgozók rendtartásáról szóló 11/1972. (VI. 30.) EüM rendelet 20. §-ának (1) bekezdése is, amely kimondta: "Az orvosnak meg kell tagadnia az orvosi tevékenységet, ha a beteg, a hozzátartozója vagy bármely más személy olyan orvosi tevékenység kifejtését kéri, illetőleg olyan orvosi tevékenység elvégzésére kívánja rábírni, amelyet jogszabály tilt [pl. csak kórházban végezhető műtétnek magánorvosi rendelőben való elvégzése, életnek gyógyíthatatlan betegség miatti kioltása (euthanázia) stb.]." [az EüM rendeletet hatályon kívül helyezte: 30/2007. (VI. 22.) EüM rendelet 2. §; hatálytalan: 2007. július 1. napjától]; ez azt a véleményt támasztotta alá, hogy a magyar állami szabályozás az Eütv. hatályba lépését követően sem engedte meg az "eutanáziát" [bár igaz, hogy az EüM rendelet egészen a hatályon kívül helyezéséig, azaz körülbelül tizenhét évvel a rendszerváltást követően is, nemcsak a preambulumában hemzsegett a "szocialista" szótól: ld. 11. §, 13. § (1) bek., 19. § (2) bek., 20. § (2) bek.; ugyanakkor az is igaz, hogy az EüM rendelet 1998. július 1. napját követően is többször módosításra került, anélkül tehát, hogy a 20. § (1) bekezdésében a jogszabály teljes hatályon kívül helyezéséig (2007. július 1.) szereplő "eutanázia"-tilalom hatályon kívül helyezésre került volna]. Mindemellett megemlítendő: a 117/1998. (VI. 16.) Korm. rendelet melléklete - az Eütv. 22. §-ának (1) bekezdésében megjelölt közokirat kötelező tartalmi elemei körében - a következőket is magában foglalja: "[...] a visszautasított ellátások meghatározhatók = a magyar nyelvben általánosan használt megnevezéssel (pl. [...] mesterséges táplálás vagy lélegeztetés általában vagy időtartam, illetve esetszám meghatározásával), [...]."
[20] Részletesen ld. pl. Hámori (2009/a): i. m. 29-56. (vö. uo. 86-91.). A "passzív eutanázia" hiteles egyházi tanítóhivatali megnyilatkozásokban bekövetkezett fogalmi változásához ld. pl. MKPK 2003. évi bioetikai körlevele 68., 75., 79-80. pont.
- 23/24 -
[21] A CIC 1397-1398. kánonjához és a CCEO 1450. kánonjának 1-2. §-ához - világi jogi összehasonlítással - részletesen ld. Hámori Antal: Életvédelem a katolikus Egyház jogrendjében világi jogi összehasonlítással. Szent István Társulat, Budapest 2006. [a továbbiakban: Hámori (2006/a)]: 59-202. Vö. pl. Hámori Antal: Az abortusz-szabályozás problémái. Magyar Bioetikai Szemle, 2015/1. 22-29.; Hámori Antal: Életvédelem és jog - aktuális kihívások I-II. A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója, 2008/2. 49-73., 2008/3. 96-120.
[22] Ld. a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 160. § (1) bek., 161. §, 162. § (1)-(2) bek.; a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 166. § (1) bek., 167. §, 168. § (1)-(2) bek.
[23] Ld. pl. Hámori (2009/a): i. m. 205-206. (670. lj.); Hámori (2006a): i. m. 137-138., 214-215.
[24] Vö. CIC 1184. kánon 1. § 3. sz., 2. §, 1185. kánon, CCEO 877. kánon; ET 811-812.; részletesen ld. pl. Hámori (2013/a): i. m. 88-100.
[25] Részletesen ld. Hámori (2006/a): i. m. 95-100., 121-122., 168-176., 199-202.
[26] Ld. Wellmann György (szerk.): Az új Ptk. magyarázata I/VI. Budapest, HVG-ORAC, 78. (szerző: Kőrös András és Makai Katalin).
[27] Ld. Osztovits András (szerk.): A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja I. kötet. Opten, Budapest 2014. 258-260. (szerző: Fézer Tamás).
[28] Ld. Wellmann: i. m. 145., 147., 149. (szerző: Petrik Ferenc).
[29] Vö. pl. Ptk. 6:2. § (2)-(3) bek.: "(2) Egyoldalú jognyilatkozatból jogszabályban meghatározott esetekben keletkezik kötelem. Ezekre a kötelmekre a kötelmek közös és a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni. (3) Kötelem jogszabályból, bírósági vagy hatósági határozatból akkor keletkezik, ha a jogszabály, a bírósági vagy a hatósági határozat így rendelkezik, és a kötelezettet, a jogosultat és a szolgáltatást meghatározza. Ezekre a kötelmekre a kötelmek közös és a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni."; és Ptk. 6:9. §: "A jognyilatkozat hatályára, érvénytelenségére és hatálytalanságára - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni."
[30] Vö. CIC 1290. kánon; és a "Ne ölj!" parancsa (Kiv 20,13; 23,7; MTörv 5,17; Mt 5,21).
[31] Ld. MKPK 2003. évi bioetikai körlevele 85. pont második mondat.
[32] Ld. pl. Hámori (2006/a): i. m. 209-230.
[33] Vö. pl. Hámori Antal: Az orvos lelkiismereti szabadsága és a duplex effectus elve az állapotos nő életveszélye esetén. Egyházjogi aspektusok. Magyar Sion, 2011/2. 197-226.; Hámori Antal: A magzatvédelem kánonjogi aspektusai és az orvos lelkiismereti szabadsága. A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója, 2006. Supplementum 173-204., Studia Wesprimiensia, 2005/I-II. 71-93.
[34] Vö. pl. Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) I. cikk (1)-(3) bek., II. cikk, VII. cikk (1) bek.
[35] Ld. pl. Szent II. János Pál pápa: Veritatis splendor kezdetű enciklika a katolikus Egyház minden püspökének az Egyház erkölcstanának néhány alapvető kérdéséről. 1993. augusztus 6. Acta Apostolicae Sedis, 1993. 1133-1228., Pápai Megnyilatkozások XXIV. Szent István Társulat, Budapest 1993. 149 (ford. Diós István; a továbbiakban: VS), 64. pont; Hámori (2006/a) i. m. 27-34. Vö. pl. Jn 8,32: "megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket."; 1Tim 2,4: "[Isten] aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére." (szentírási szövegek: Biblia. Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás. Szent István Társulat, Budapest 2000.).
[36] Ld. Kőműves Sándor: A MOK Etikai Kódex eutanáziával kapcsolatos pontjainak értelmezése. Orvostovábbképző Szemle, 2020. március 2. (Záró megjegyzések).
[37] Ld. pl. Hámori (2018/b): i. m. 239-253., Hámori (2018/c): i. m. 54-74.
[38] Vö. pl. a "méhen kívüli terhesség" esetére vonatkozóan: Hámori (2018/b): i. m. 239-253.; Hámori (2018/c): i. m. 54-74.
[39] Ld. pl. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et Spes kezdetű lelkipásztori konstitúció az Egyház és a mai világ viszonyáról. Acta Apostolicae Sedis, Róma 1965. december 7. 1966. 1025-1115. (a továbbiakban: GS), 27. pont; A Katolikus Egyház Katekizmusa (1997. augusztus 15.). A latin mintakiadás fordítása. Szent István Társulat, Budapest 2002. (ford. Diós István; a továbbiakban: KEK), 2261., 2277. pont; EV 57., 65. pont; Hittani Kongregáció: Iura et bona kezdetű nyilatkozat az eutanáziáról. Acta Apostolicae Sedis, 1980. május 5., 1980. 542-552. (a továbbiakban: IB), II. pont; Egészségügy Pápai Tanácsa: Az Egészségügyben Dolgozók Chartája. Vatikánváros, 1994. Római Dokumentumok IX. Az Egészségügy Pápai Tanácsa dokumentuma. Szent István Társulat, Budapest 1998. (ford. Leszkovszky Gy. Pál; a továbbiakban: EDC), 137., 147. pont; MKPK 2003. évi bioetikai körlevele 68-69., 71., 73-74., 76., 78., 80., 95., 108., 116. pont [bizonyos megfogalmazás szerint: "az aktív és a beteg beleegyezése nélkül megvalósuló eutanázia" "gyakorlatilag az emberölés esete"; amelyből arra lehet következtetni, hogy a beteg beleegyezésével történő "eutanázia" - helyenként - az "emberölés" "privilegizált esete"-ként értelmeződik - ld. MKPK 2003. évi bioetikai körlevele 80. pont, anélkül, hogy például a CIC vagy a CCEO tartalmazná azt - ld. CIC 1397. kánon, CCEO 1450. kánon 1. §; más megfogalmazásban: "az eutanázia az emberölés egyik fajtája" - ld. EDC 147. pont].
- 24/25 -
[40] Vö. pl. MKPK 2003. évi bioetikai körlevele 68. pont ("[...] Ha a halált közvetlenül mulasztás okozza, és a szándék a halál előidézésére irányul - még ha humanitárius szempontok vezérlik is a cselekvőt -, akkor a szó szoros értelmében vett eutanáziáról van szó. [...]").
[41] Ld. pl. KEK 2277., EV 65., IB II., EDC 147., MKPK 2003. évi bioetikai körlevele 73-74., 76. pont; BH 1996.349.; Helmut Weber: Speciális erkölcsteológia. Szent István Társulat, Budapest 2001. (ford. Tuba Iván) 222., 231-232. (ismertetve az "eutanázia"-érveket: az emberi méltósághoz, "önrendelkezés"-hez való jogra, a "szabadság"-ra, a "részvét"-re, a "személylét határá"-ra történő hivatkozásokat); Glóner Rózsa: Halál helyett az élet kultúrája. Abortusz és eutanázia. Róma, 1997. 72.; Ramón Lucas Lucas: A bioetikáról mindenkinek. Új Ember, Budapest 2007. (ford. Benkóczy Szabolcs; a fordítás alapjául szolgáló mű: Bioetica per tutti. Edizioni San Paolo, Milano 2002.) 158.; Blasszauer Béla: Orvosi etika. Medicina, Budapest 1999. 2. kiad. 161.; Horváth Tibor: Euthanázia és büntetőjog. Állam- és Jogtudomány, 1972/1. 38.; Horváth Tibor: Az élethez való jog. Acta Humana, 1995/18-19. 51.; Sári János: Alapjogok. Alkotmánytan II. Osiris, Budapest 2004. 3. kiad. 88.; Tarr György: Élet és egészség, orvos és beteg, jog és erkölcs, az emberi méltóság fogalom szférájában. Püski, Budapest 2003. 206.
[42] Ld. pl. KEK 2277., EV 66. pont; 22/2003. (IV. 28.) AB határozat, Dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleménye, I., II. 2. a)-d) pont, III. 4. b) pont (a "passzív eutanázia" passzív alanya nemcsak a "gyógyíthatatlan" beteg). Az önkéntes passzív és aktív "eutanázia" mellett érvel pl. Kiss János: Az állam semlegessége. Atlantisz, Budapest 1997. 267-314. (315-322.); Tóth J. Zoltán: "Oszthatatlan és korlátozhatatlan?" - Gondolatok az emberi élethez és méltósághoz való jogról az eutanáziahatározat kapcsán. Jogelméleti Szemle, 2005/1. 7.: "A nem önkényes (nem alkotmányellenes) megfosztásra pedig nemcsak a jogos védelem, a végszükség és az elöljáró parancsa a példa, hanem a passzív és az aktív eutanázia is."
[43] Vö. pl. KEK 2278., EV 65., EDC 64-65., 119-124., MKPK 2003. évi bioetikai körlevele 68., 79., 89. pont; "Cor Unum" Pápai Tanács: Dans le cadre kezdetű dokumentum a súlyos betegekkel és a haldoklókkal kapcsolatos etikai kérdésekről. Enchiridion Vaticanum, 1981. július 27., 7. 1234-1281.
[44] Részletesen ld. az alábbiakban.
[45] Ld. pl. EDC 123-124., MKPK 2003. évi bioetikai körlevele 69. pont.
[46] Ld. pl. XI. Pius pápa: Casti connubii kezdetű enciklika a keresztény házasságról. 1930. december 31. Acta Apostolicae Sedis, 1930. 539-592., III. 2. d) pont; Heinrich Denzinger - Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Örökmécs-Szent István Társulat, Bátonyterenye-Budapest 2004. (Fila Béla és Jug László fordításának felhasználásával összeállította: Romhányi Beátrix és Sarbak Gábor; szerk. Burger Ferenc), 3721. pont. Vö. Róm 3,8.
[47] Ld. pl. Hámori (2009/a): i. m. 171-174.; Hámori (2006/a): i. m. 141-145., 213-215., 229-230., 235., 239.; Hámori Antal: A magzatkorú gyermek büntetőjogi védelme az Egyház jogrendjében (magyar állami jogi összehasonlítással). Távlatok, 2003/1. 22.; Hámori Antal: Az abortusz büntetendő cselekményének kánonjogi tényállása (magyar állami jogi összehasonlítással). Magyar Bioetikai Szemle, 2002/3. 16., Kánonjog, 2002/1-2. 91.
[48] Ld. Cataldo Zuccaro: L'eutanasia. Discussione dei principi argomentativi. Rivista di Teologia Morale, 1999. 248-249. (237-249.).
[49] Ld. pl. Blasszauer Béla: Orvosi etika. Medicina, Budapest 1999. 2. kiad. 163. (171-179.); Blasszauer (1997) i. m. 36-37.; Blasszauer Béla: Eutanázia. Valóság, 1992/3. 106. (105-110.); Blasszauer Béla: Eutanázia. Lege Artis Medicinae, 1991/11-12. 756. (754-759.); Blasszauer Béla: Eutanázia: érvek és ellenérvek. Valóság, 1980/4. 61., 63-64. (61-73.); Gyöngyösi Zoltán: Az élet és test feletti rendelkezések joga. HVG-ORAC, Budapest 2002. 187. (vö. uo. 187-188.); Tóth Gábor Attila: Az emberi méltósághoz való jog és az élethez való jog. In: (szerk.: Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila): Emberi jogok. Osiris, Budapest 2003. 351., 359.; Tóth Gábor Attila: Eutanázia - az önrendelkezési jog táguló határai. Társadalmi Szemle, 1997/1. 58. (52-61.); Tóth Gábor Attila: Eutanázia - döntés előtt. Világosság, 1995/7. 61. (51-64.); továbbá: Dr. Holló András alkotmánybírónak a 22/2003. (IV. 28.) AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolása és különvéleménye, amelyhez Dr. Kukorelli István alkotmánybíró csatlakozott (I. 2., II. 2-3.), illetőleg uo. Dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleménye (II. 2.). Ld. még Filó Mihály: Az eutanázia a büntetőjogi gondolkodásban. ELTE Eötvös, Budapest 2009. 25. (vö. uo. 38.), 49., 54., 182., 184. ("Az életfenntartó beavatkozások visszautasítása, a »passzív eutanázia« [...]"), 186., 203. ("Az életmentő vagy életfenntartó kezelések visszautasításának joga, a »passzív eutanázia«, [...]"), 208., 319. ("Az életmentő vagy életfenntartó kezelések visszautasításának joga, a »passzív eutanázia«, [...]"); Tóth J. Zoltán: A passzív eutanázia mint "az ellátás visszautasításához való jog" dilemmái - alkotmányelméleti megközelítésben. Jogelméleti Szemle, 2015/4. (206-218.) 206. /"[...] az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben (a továbbiakban: Eütv.) foglalt ún. passzív eutanázia, egészen pontosan az életfenntartó vagy életmentő orvosi kezelésnek a cselekvőképes beteg általi visszautasítása [...]" "A magyar jogi szabályozás az eutanázia fogalmát nem használja; az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény ehelyett a beteg »egészségügyi önrendelkezéshez való jogáról«, és ennek részeként az »ellátás visszautasításához való jogról« rendelkezik. A kissé szégyenlős terminológia azonban nem változtat azon, hogy e fogalmak alatt a passzív eutanázia jogi szabályozása történik meg." "[...] a szakirodalom korántsem egységes abban, hogy mit is jelent egyáltalán az »eutanázia«." "Vita van - egyebek mellett - azon, hogy »valódi« eutanáziának tekinthető-e az ún. passzív eutanázia, vagyis az, ha a betegség természetes lefolyását biztosítjuk, és a halál bekövetkeztét nem akadályozzuk meg mesterségesen; [...]"/.
- 25/26 -
[50] Ld. pl. Bányai Dávid - Verzár Zsófia: Gondolatok az eutanázia hazai szabályozásáról és gyakorlatáról. Belügyi Szemle, 2017/9. 64-66., 69., 71. (63-71.); Belovics Ervin: A személy elleni bűncselekmények. In: (Belovics Ervin - Molnár Gábor - Sinku Pál): Büntetőjog. Különös Rész. HVG-ORAC, Budapest 2004., 4. kiad. 85.; Filó (2009): i. m. 25. (vö. uo. 38.), 49., 182., 186., 203., 208., 319.; Gyöngyösi: i. m. 34., 187-194., 197-203.; Julesz (2018): i. m. 51., 61., 64., 66., 70., 88-89.; Julesz (2016): i. m. 13-14. /Julesz Máténak ezen és a 2018-ban megjelent könyvében szereplő, hivatkozott szavait (ld. pl.: "[...] Magyarországon az egészségügyi törvény előírásai passzív eutanáziát tesznek lehetővé, [...]", "Magyarországon a passzív eutanázia törvényes, [...]" - 2018: 70., 88.) árnyalják a 2018. évi könyvében alkalmazott, következő megfogalmazásai: "[...] a passzív eutanázia egészségügyi törvényünk szerint megfogalmazott, de kifejezetten »passzív eutanáziának« nem nevezett fogalmát [...]", "Az aktív eutanázia tehát nem egészségügyi beavatkozás, míg az eutanáziának jogi és orvosi dogmatikai értelemben nem tekinthető, de sokak által tudományosan passzív eutanáziaként aposztrofált eljárás egészségügyi beavatkozásnak minősül." - 2018: 89., 94./; Julesz (2014): i. m. 1260.; Julesz Máté: Passzív eutanázia és végakarat. Orvosi Hetilap, 2014/27. 1059-1060. (1057-1062.); Julesz (2013): i. m. 672-673.; Sári (2004): i. m. 89., 93.; Sári János: Az élethez és az emberi méltósághoz való jog. In: (Balogh Zsolt, Holló András, Kukorelli István, Sári János): Az Alkotmány magyarázata. KJK-KERSZÖV, Budapest 2003. 539.; Tarr: i. m. 207.; Tóth (2003): i. m. 359.; Tóth J. (2015): i. m. 206.; továbbá: Dr. Holló András alkotmánybírónak a 22/2003. (IV. 28.) AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolása és különvéleménye, amelyhez Dr. Kukorelli István alkotmánybíró csatlakozott (II. 2. és 4.), illetőleg uo. Dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleménye (II. 2.).
[51] Ld. pl. Belovics: i. m. 85.; Filó (2009): i. m. 25. (vö. uo. 38.), 49., 182., 186., 203., 208., 319.
[52] Ld. pl. Sári (2004): i. m. 89., 93.; Sári (2003) i. m. 539. A 36/2000. (X. 27.) AB határozat indokolásának III. 4. pontja tartalmazza: "Az Eütv. 21. § (2) bekezdése az eutanáziának azt az esetét szabályozza, amikor a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes betegnél életfenntartó vagy életmentő beavatkozást utasít vissza a törvényes képviselő vagy az erre jogosult más személy."
[50] Mindössze Dr. Holló András, Dr. Kukorelli István és Dr. Bihari Mihály véleményében jelenik meg az, hogy az egészségügyi törvény tartalmazza a "passzív eutanáziát".
[54] Ld. Lassó Gábor: Emberölés. In: (szerk.: Jakucs Tamás): A Büntető Törvénykönyv magyarázata 1. KJK-KERSZÖV, Budapest 2004. 486.
[55] Ld. Jobbágyi Gábor: Orvosi jog. Hippokratésztől a klónozásig. Szent István Társulat, Budapest 2007. 149-150., 165.; Jobbágyi Gábor: Az élet joga. Abortusz, eutanázia, művi megtermékenyítés. Szent István Társulat, Budapest 2004. 274., 297.; Jobbágyi Gábor: Eutanázia I. Kívánatra ölés. Magyar Szemle, 2004/5-6. 13. (6-32.).
[56] Ld. Ferencz: i. m. 251. (az "emberi élet végének bioetikai kérdései"-hez ld. uo. 240-254.); Makó János: Indokolt-e az aktív és a passzív eutanázia megkülönböztetése. In: (szerk.: Makó János - Ullrich Zoltán): Bioetika - Ökumené. Széphalom Könyvműhely, Budapest 2003. 123-125. (120-126.), és Magyar Bioetikai Szemle, 2001/4. 31-32. (29-33.); Makó János: Humánum és technika a gyógyításban. Magyar Bioetikai Szemle, 2000/3. 34. (31-35.). Ld. még pl. Bérczes Tibor: Élni és halni hagyni. Beszélgetések a holland eutanázia gyakorlatról. Corvina, Budapest 2016. 10-11.: "[...] nem számít eutanáziának - ahogy egyébként Magyarországon sem - az a fajta fájdalomcsillapítás, amelynek egyik mellékhatása, hogy lerövidíti a beteg életét. [...]."; Széll Kálmán: Megengedhető-e minden, ami technikailag kivitelezhető? Magyar Bioetikai Szemle, 2009/1-2. 57. (51-60.). Vö. Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiuma: VI. sz. áf. az eutanáziáról. Magyar Bioetikai Szemle, Budapest 1995. december 9., 1995/1-2. 46., és uo. 1997/4. 17.
- 26/27 -
[57] Ld. Makó (1999): i. m. 20.
[58] Ld. Az MBT elnökségének állásfoglalása az eutanáziáról, a terápiás túlbuzgóságról és a haldokló beteg ellátásáról. Magyar Bioetikai Szemle, 2003/1. 43. (42-43.). Vö. Életvédő Fórum: Állásfoglalás a haldokló, beteg ember életének és méltóságának védelmében. Budapest, 2009. február 11. (www.katcsal.hu - életvédelem), Magyar Kurír, 2009. február 11. (www.magyarkurir.hu), A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója, 2009/1. 6-12.; A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének állásfoglalása az eutanáziával szemben. Ökumené, 1996/3-4. 62-63.
[59] Ld. Hidvéginé Adorján Lívia: Etikai, bioetikai, orvosetikai, jogi dilemmák. In: (Hidvéginé Adorján Lívia - Sáriné Simkó Ágnes): Etikai normák és dilemmák az egészségügyben. Medicina, Budapest 2019. 73., 75.
[60] Ld. pl. EV 65., EDC 119., MKPK 2003. évi bioetikai körlevele 68. pont.
[61] Ld. EDC 64-65. pont; Lucas Lucas: i. m. 163164.
[62] Ld. pl. Ferencz: i. m. 251.
[63] Ld. pl. Glóner: i. m. 72.; Harsányi Pál: A halál körüli problémák. In: Erkölcsteológiai Tanulmányok I. JEL, Budapest 2002. 28. (27-45.); Lucas Lucas: i. m. 159.
[64] Ld. pl. KEK 2278., EV 65., EDC 119-121., MKPK 2003. évi bioetikai körlevele 68., 79. pont.
[65] Ld. EV 65., IB IV., EDC 120. pont. Az EDC 120. pontja azt is tartalmazza, hogy: "Az élelem és folyadék adagolása, még mesterségesen is, része a betegeket mindig megillető normális kezelésnek, ha ez nem terhes számukra: jogtalan beszüntetésük egyenlő lehet a szó szoros értelmében vett eutanáziával."; az MKPK 2003. évi bioetikai körlevelének 68. pontja szerint: "Vannak olyan helyzetek, amikor a mesterséges táplálás és folyadékpótlás egyébként normális terápiás eszközei haszontalannak bizonyulnak, terhesek a beteg számára, és ezért fel kell őket függeszteni."
[66] Ld. EV 65. pont.
[67] Ld. pl. GS 27., KEK 2277., 2324., VS 80., EV 57., 65-66., 73-74., IB II., EDC 120., 147., 150., MKPK 2003. évi bioetikai körlevele 68., 71., 73-76., 78., 80., 95., 115116. pont (vö. "öngyilkosság": pl. KEK 2280-2283., 2325., EV 66-67. pont). Az erkölcsteológiai irodalom körében ld. pl. Harsányi Pál Ottó: Eutanázia. Az ellenérvek alkalmazásának nehézségei - új szempontok. Távlatok, 2003/1. 30-36.; Harsányi (2002): i. m. 27-45.; Lucas Lucas: i. m. 158-160. Ld. még pl. Életvédő Fórum: Állásfoglalás a haldokló, beteg ember életének és méltóságának védelmében. Budapest, 2009. február 11. A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója, 2009/1. 6-12.; A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének állásfoglalása az eutanáziával szemben. Ökumené, 1996/3-4. 62. (62-63.).
[68] Ld. KEK 2279., EV 65., EDC 122-124. pont.
[69] Ld. pl. Kovács (1999) i. m. 52-55. A kritikára adott részletes választ ld. Hámori (2009/a): i. m. 114. (362. lj.), 201-202. (657. lj.).
[70] Ld. MKPK 2003. évi bioetikai körlevele 81. pont. Vö. uo. 70., VS 78. pont. Ahhoz, hogy meg tudjuk érteni a tárgyat, amely a magatartást erkölcsileg meghatározza, a magatartást tanúsító személlyel kell azt kapcsolatba hozni (ld. pl. ugyanaz a magatartás a szándéktól függően jónak, elfogadhatónak vagy rossznak minősül: jogellenesen támadó és jogos védelmi helyzetben lévő ugyanolyan irányú, erejű ütése).
[71] Vö. pl. Hámori (2009/a): i. m. 171-177., 187205.
[72] Ld. pl. a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 160. § (4) bek. Vö. CIC 128. kánon, 221. kánon 3. §, 1321. kánon 1-3. §, 1399. kánon, 1752. kánon (salus animarum); ET 226-227., 890-891., 943., 1141.
[73] Ld. pl. Hámori (2009/a): i. m. 205-206. (670. lj.); Hámori (2006/a): i. m. 137-138., 214-215. Vö. pl. a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. tv. 7. § (4) bek.; CIC 14. kánon, 1608. kánon 4. §, 1728. kánon 1. §; ET 98-99.; J. M. Sanchis: L'aborto procurato: aspetti canonistici. Ius Ecclesiae, 1989/2. 663-677. (29. lj.).
[74] A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (szentesítést nyert 1878. május 27-én, kihirdettetett az országgyűlés mindkét házában 1878. május 29-én).
[75] Vö. BH1983. 7. Részletesen ld. pl. Belovics: i. m. 100-101.; Földvári József: A személy elleni bűncselekmények. In: (Erdősy Emil - Földvári József - Tóth Mihály): Magyar büntetőjog. Különös rész. Rejtjel, Budapest 1998. 94-96.; Horváth Tibor: A személy elleni bűncselekmények. In: (szerk.: Györgyi Kálmán és Wiener A. Imre): A Büntető Törvénykönyv magyarázata. Különös Rész. KJK, Budapest 1996. 328-329.; Lassó Gábor: Öngyilkosságban közreműködés. In: Jakucs Tamás (szerk.): A Büntető Törvénykönyv magyarázata 1. KJK-KERSZÖV, Budapest 2004. 520-523.
[76] Ld. Ferencz: i. m. 248. Vö. Kovács (1999): i. m. 375. ("[...] az eutanázia legtöbbször asszisztált öngyilkosságnak tekinthető."), 403. ("[...] Az eutanázia így egy másik ember életének szándékos kioltása az ő érdekében, legtöbbször azért, mert az illető elviselhetetlenül szenved egy gyógyíthatatlan betegségben. [...]"); Kovács József: Eutanázia és bioetika. Világosság, 1995/7. 32. (28-40.); Kovács József: Az eutanázia etikai dilemmái. Magyar Tudomány, 1996/7. 792. (791-809.). Kovács József rögzíti: "Nem eutanázia [...], ha egy életmentő eszköz egy kórházban nem áll elegendő mennyiségben rendelkezésre, és ezért egy orvosnak döntenie kell, hogy több rászoruló beteg közül kinek az életét mentse meg, ha nem lehet egyszerre mindenkit megmenteni. Itt azért nem beszélhetünk eutanáziáról, mert ilyenkor a beteget nem azért nem kezelik, mert úgy gondolják, hogy számára jobb lenne a halál, hanem azért, mert az életmentő készülék (például respirátor) nem áll elegendő mennyiségben rendelkezésre. Ez tehát igen fájdalmas sorolási probléma, de nem eutanázia." - Kovács (1999): i. m. 404.; Kovács (1995): i. m. 32-33. A beteg öngyilkosságában való orvosi közreműködésről Blasszauer Béla is ír: pl. Blasszauer (1999): i. m. 162-163.; Blasszauer (1997) i. m. 42.; és egyetért azzal, hogy "a kapacitáshiány miatti sorolás kapcsán fellépő halálozás nem eutanázia" - Blasszauer (1999): i. m. 169.
- 27/28 -
[77] Vö. CIC 1. kánon, 11. kánon, 1311. kánon, 1321-1328. kánon, 1339-1340. kánon, CCEO 1418. kánon 1-3. §. Ld. még pl. CIC 695. kánon 1. § (vö. uo. 729. kánon és 746. kánon), 1041. kánon 4-5. sz., 1044. kánon 1. § 3. sz. (vö. uo. 1046. kánon, 1047. kánon 2. § 2. sz., 3. §, 1048-1049. kánon).
[78] Ld. CIC 1329. kánon 1-2. §, CCEO 1417. kánon [vö. pl. a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 162. § (1)-(2) bek.]; és emberölés kísérletének esete: CIC 1328. kánon 1-2. §, CCEO 1418. kánon 1-3.
[79] Ld. CCEO 1434. kánon 1-3. §.
[80] Részletesen ld. Hámori (2006/a): i. m. 21-24., 59-122., 231-244., 278-297.
[81] Vö. pl. CIC 1. kánon, 11. kánon, 1321-1324. kánon; Pontificia Commissio ad Codicis Canones Au-thentice Interpretandos: Responsum. 1988. január 19. (pápai jóváhagyás: 1988. május 23., kihirdetés: 1988. december 12.). Acta Apostolicae Sedis, 1988/13. 1818(-1819)., CIC 16. kánon 1-2. §.
[82] Vö. pl. CCEO 1413-1415. kánon; a CCEO nem ismeri az önmagától beálló (latae sententiae) büntetést.
[83] Ld. CIC 1397. kánon, CCEO 1450. kánon 1. §; vö. CIC 1328. kánon 1-2. §, CCEO 1418. kánon 1-3. §. Részletesen ld. Hámori (2006/a): i. m. 123-202., 231-244., 297-299.
[84] Ld. EV 58. pont.
[85] Ld. pl. a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény, a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló 32/1992. (XII. 23.) NM rendelet, Eütv. IX. Fejezet. Vö. pl. a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 163. § (1)-(4) bek.
[86] Ld. Legfelsőbb Bíróság 1/2008. PJE határozat.
[87] Ld. pl. Hámori (2018/a): i. m. 46-52.; Hámori (2017/a) i. m. 92-111.; Hámori Antal: Az ember élve születése nem káresemény - az EBH 2015.P.11. árnyékában és az Alaptörvény tükrében. Magyar Bioetikai Szemle, 2016/4. 4-29.; Hámori (2009/a): i. m. 184-186., 249-304.; Hámori Antal: Az ember élve születése nem káresemény (a Legfelsőbb Bíróság 1/2008. PJE számú jogegységi határozata; alkotmányjogi aspektusok). Jogtudományi Közlöny, 2009/11. 471-482.; Hámori Antal: Az ember élve születése nem káresemény I-II. A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója, 2009/4. 143-156., 2010/2. 63-87.; Hámori Antal: Életvédelem és jog - aktuális kihívások I. A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója, 2008/2. 72-73. (49-73.); Hámori Antal: Down-kóros gyermek és szüleinek kórház elleni kártérítési keresete. A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének Tudósítója, 2007/4. 143-159.; Hámori Antal: Kártérítési felelősség a fogyatékossággal való születés miatt? Magyar Jog, 2007/2. 92-100.
[88] Ld. pl. BH 1998.372., BH 2001.61.; vö. pl. Hámori (2006/a): i. m. 203-208., 300-306.; Hámori (2002): i. m. 227-231.; Hámori Antal: A magzatkorú gyermek élethez való joga. "Taigetosztól Dávodig". Magyar Bioetikai Szemle, 2001/2-3. 37-42.; Hámori (2000): i. m. 56-101. (vö. uo. 139-151.).
[89] Ld. pl. KEK 2261., 2276-2277., 2299., 2324., VS 95., EV 57. pont; Hittani Kongregáció: Donum vitae kezdetű instrukció a kezdődő emberi élet tiszteletéről és az utódnemzés méltóságáról. 1987. február 22. Acta Apostolicae Sedis, 1988. 70-102.; EDC 82. pont. Vö. pl. Hámori (2018/b): i. m. 239-253.; Hámori (2018/c): i. m. 54-74.; Hámori Antal: A "duplex effectus" elve és a "kisebbik rossz" elve az állapotos nő életveszélye esetén. Magyar Bioetikai Szemle, 2017/3-4. 4-16.
[90] Ld. Julesz (2016): i. m. 25-31. (vö. pl. Hámori Antal: Életről, halálról, méltóságról és jogról - Julesz Máté könyve kapcsán. Magyar Jog, 2016/10. 604-611.); Julesz (2018): i. m. 55., 62., 67-68., 71., 73-74., 78-86., 89-91. Julesz Máté e két könyvében arról is ír, hogy: "Az uruguayi büntető törvénykönyv alapján 1932 óta lehetséges az aktív eutanázia. Az orvos a beteg kifejezett kérésére végezheti el a halálba segítést." (2016. 29.) "Dél-Amerikában Uruguay a másik ország, ahol legális az aktív eutanázia, igaz, eltérő jogtörténeti alapokon. Uruguayban 1932 óta van erre jogi lehetőség." (2018. 68.) Az USA és Hollandia vonatkozásában ld. még pl. Jobbágyi (2007): i. m. 157-161. Bérczes Tibor a hivatkozott Élni és halni hagyni című könyvében (a 9-11., 13. oldalakon) a hollandiai szabályozásról - a 22/2003. (IV. 28.) AB határozatban említett gondossági kritériumokat is ismertetve - ír. Németh Gábor a Bioetikai vázlatok című, 2018-ban megjelent könyvében az "orvosilag asszisztált öngyilkosság" állami megengedésének körében megemlíti még Japánt és Albániát; ld. Németh Gábor: Bioetikai vázlatok. Bioe-tika és más életerkölcsi kérdések. Budapest, Szent István Társulat, 2018. (231-235.) 234. (vö. pl. Hámori Antal: Németh Gábor, Bioetikai vázlatok. Bioetika és más életerkölcsi kérdések. Teológia, 2019/1-2. 107-111.).
- 28/29 -
[91] Ld. Julesz (2018): i. m. 83. Ld. még uo. 86.: "Belgiumban is lehetséges demencia, illetve más, súlyos pszichiátriai betegség miatt aktív eutanáziát vagy asszisztált öngyilkosságot kérni, így a csúszós lejtő problémája hasonló okból ott is felmerül. Belgiumban 2011-ben Frank Van Den Bleeken volt az első fogvatartott, aki aktív eutanáziát kért. Van Den Bleeken kényszergyógykezelés alatt áll immár három évtizede, mivel több nő ellen szexuális erőszakot követett el. Egyiküket meg is ölte. Kóros elmeállapota (kényszerbetegsége) miatt kényszergyógykezelésre ítélték. 2014 szeptemberében a belga igazságügy-miniszter bejelentette, hogy engedélyezték Van Den Bleeken számára az aktív eutanáziát, mivel elismerték, hogy erotomán gondolatai miatt súlyos lelki szenvedéseknek van kitéve. Katrien Devolder, a Ghenti Egyetem kutatója, a Cambridge Quarterly of Healthcare Ethics lapjain 2016-ban felvetette a kérdést, hogy a fogvatartott pszichés szenvedéseit valóban kizárólag a pszichiátriai betegsége okozza-e, vagy a fogva tartás körülményei. Amennyiben a lelki szenvedésekhez a fogva tartás körülményei nagymértékben hozzájárulnak, akkor nem biztos, hogy a beteg fogvatartott szabad akaratelhatározásából hozta meg a döntését, hogy kéri az aktív eutanáziát. A fogva tartás körülményei is szerepet játszhattak a fogvatartott akaratelhatározásának kialakításában, ami már külső kényszerre (de legalábbis külső hatásra) utal. Katrien Devolder végül is egyetértett azzal, hogy fogvatartottak is részesülhessenek aktív eutanáziában, és úgy gondolta, hogy az orvos etikusan jár el, amikor részt vesz ebben. 2015 januárjában a belga sajtó beszámolt arról, hogy a fogvatartottat a bruges-i büntetés-végrehajtási intézetben fogják aktív eutanáziában részesíteni. Azonban pár nappal ezután a pszichiáter visszavonta az aktív eutanáziát helyeslő szakvéleményét, így Van Den Bleeken nem részesült aktív eutanáziában."
[92] Ld. Julesz (2016): i. m. 30-31.
[93] Ld. Julesz (2018): i. m. 62.; ld. uo. 71.: "Az USA legfelsőbb bírósága a Washington versus Glucksberg ügyben 1997-ben kimondta, hogy Washington állam 1979. évi Natural Death Act törvénye nem sérti az USA Alkotmányát, amikor tiltja az asszisztált öngyilkosságot. A társadalmi és professzionális (jogi, orvosi) vélemények sorozatos ütközése nyomán azóta megváltozott a kérdés megítélése. 2009. március 5. óta Washington államban törvényes az asszisztált öngyilkosság. Az asszisztált öngyilkosság kérdésének vitatottságát jelzi, hogy az USA-n belül az asszisztált öngyilkosságot engedő államokban csak az adott államban lakóhellyel rendelkező polgárok vehetik igénybe ezt az egészségügyi szolgáltatást." Kaliforniához részletesen ld. uo. 73-74.
[94] Ld. Julesz (2016): i. m. 27-28.
[95] Ld. uo. 26-27.
[96] Ld. Julesz (2018): i. m. 55.
[97] Ld. uo. 67-68.
[98] Ld. uo. 68.
[99] Ld. uo. 89-91.
[100] Részletesen ld. pl. Szent II. János Pál pápa: Salvifici doloris kezdetű apostoli levél az emberi szenvedés keresztény értelméről a Katolikus Egyház püspökeihez, papjaihoz, szerzetescsaládjaihoz és hívőihez. 1984. február 11. In: Diós István (szerk.): II. János Pál megnyilatkozásai. Pápai Dokumentumok 19782005. 1. kötet. Szent István Társulat, Budapest 2005. 271-302. (ford. Mártonffy Marcell); Hámori (2009/a): i. m. 13-14., 23-84., 187-201., 216-228., 237-242.
[101] Ld. pl. 1Sám 2,6; Bölcs 1,12,16; 16,13-14.
[102] Ld. VS 2. pont; Zsolt 4,7b: "Ragyogtasd ránk arcodat, Uram,"; vö. pl. VS 40., 42. pont.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, Budapesti Gazdasági Egyetem.
Visszaugrás
