Négy éve már, hogy egy magyar bíróság magzati életet védő ítéletet hozott.1 A bíróság az ítélet rendelkező részében - véleményem szerint jogilag is helyesen - megállapította, hogy "a méhmagzati életkorát élő felperesnek, az Alkotmányban biztosított emberi élethez való jogát a II. r. alperesen végrehajtani tervezett művi abortusz sérti".2
Az ítélet - az eset tragikus végkifejlete ellenére - katarzisként hatott a magyar társadalom jelentős részére. Az Alkotmánybíróság majdnem hat év eltelte után elbírálta azokat az indítványokat, amelyek a magzati élet védelméről szóló törvény3 azon rendelkezéseit támadták, amelyek szerint "a terhesség megszakítható az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén, továbbá azokat, amelyek a magzat jogalanyiságának kérdésével függnek össze".4
Az Alkotmánybíróság azonban zöld utat adott az ellenőrizetlen "súlyos válsághelyzet"-indikációnak,5 s az Országgyűlés a 217 "igen" szavazattal, 75 "nem" ellenében, 31 tartózkodás mellett meghozott törvénymó-dosításban6 - véleményem szerint - nem az Alkotmánybíróság határozatának7 megfelelően állapította meg a "súlyos válsághelyzet"-indikáció alkalmazása tekintetében alkotmányos követelményként meghatározott feltételeket.
Az Alkotmánybíróság az ellenőrizetlen indikációjú abortusz alkotmányos feltételeként megfogalmazta: "A terhesség-megszakítási kérelem bejelentését követő tanácsadásnak nem a puszta tájékoztatás a feladata, hanem az anya olyan megsegítése válsághelyzetében, amely célját tekintve a magzat megtartására irányul. Csakis ez a törvényi célzat és megvalósításának részletes szabályozása képezhet kellő ellensúlyt az anya önrendelkezési jogának a súlyos válsághelyzet szimbolikus indikációjával lehetővé tett érvényesülésével szemben.".8
A Bajai Városi Bíróság életvédő ítéletének katarzisa ellenére tehát nem következett be alapvető törvényhozói változás; és az élet védelmében, a magzatkorú gyermek megszületése érdekében eljáró személyekkel szemben az 1998. évben bírósági eljárást kezdeményeztek.
A bírósági eljárás,9 amely végül is felülvizsgálati eljárás keretében a Legfelsőbb Bíróság előtt csúcsosodott ki, a gyámhatóságnál és a hatósági jogkörben eljáró kórháznál 1998. március 1-jén, illetve 2-án jelzéssel ("kezdeményezéssel") élt alperesek szempontjából csak részben zárult kedvező eredménnyel.
A Legfelsőbb Bíróság a felpereseknek a bajai káplánnal szemben támasztott keresetét teljes egészében elutasította; az ítélet indokolásában kimondta: tévesen állapította meg a jogerős ítélet azt, hogy a bajai káplán (V. r. alperes) a II. r. felperes áldott állapotával és szándékával kapcsolatban az I. r. alperes (társadalmi szervezet) felé indokolatlanul tett jelzéssel megsértette a felperesek személyhez fűződő jogait. A Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint a bajai káplán 1998. február 27-e előtt az I. r. alperesnek (magzat-, csecsemő-, gyermek-és családvédelmi szövetségnek) tett jelzése, amely szerint az állapotos gyermek szándéka ellentétben állhat törvényes képviselője akaratával, még indokolt volt; ugyanis eddig az időpontig az állapotos gyermeknek az abortusszal kapcsolatos szándéka még nem volt teljes mértékben kialakult; sőt kifejezésre juttatta, hogy szeretné a gyermeket megtartani, kételyei voltak az abortusszal kapcsolatban (az első alkalommal kitűzött terhesség-megszakításon nem is jelent meg); ezért a bajai káplánnak az a magatartása, hogy egy, a gyermekvédelmi törvényben meghatározott, a magzat és gyermekvédelemmel foglalkozó társadalmi szervezethez fordult, ilyen körülmények között nem volt megalapozatlan, nem volt önkényes beavatkozás.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor megállapította, hogy a gyámhatóságnál és a hatósági jogkörben eljáró kórháznál (1998. március 1-jén, illetve 2-án) jelzéssel ("kezdeményezéssel") élt magzat-, csecsemő-, gyermek- és családvédelmi szövetség felülvizsgálati kérelme túlnyomó részt alaptalan; a társadalmi szervezet megsértette az állapotos gyermek és édesanyja személyhez fűződő jogait, mivel azok akaratát figyelmen kívül hagyva, szükségtelenül és indokolatlanul, tehát önkényesen avatkozott magánéletükbe.
A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatos indokolása a következő: az 1998. február 27-ei "megbeszélésen" az állapotos gyermek az édesanyja, a gyermekjóléti szolgálat hivatalból eljáró képviselője, a helyi polgármester és az iskolaigazgató jelenlétében kinyilvánította, hogy megváltoztatta korábbi szándékát, és a jelenlévőkkel együtt elemzett körülmények és lehetőségek ismeretében - édesanyjának szándékával egyezően - a terhesség-megszakítás mellett döntött; ekkor már nem volt akarati ellentét az állapotos gyermek és édesanyja között; az üggyel hivatalból foglalkozó gyermekjóléti szolgálat képviselője (aki egyébként az állapotos gyermek problémáját közvetlenül és a legkimerítőbben megismerte) ezután már nem látott indokot a további intézkedésre, az esetleges hatósági eljárás igénybevételére, az általa észlelt és a bíróság előtt is feltárt eseményeket, az állapotos gyermek édesanyjának és nagykorú fivérének a végső döntést megelőző indulatos megnyilvánulásait nem tartotta olyan súlyúnak, amelyek a további fellépését indokolták volna; az I. r. alperes (társadalmi szervezet) beavatkozásának objektív megalapozottságára nem hivatkozhat akkor, amikor a közvetlenül érintett, az esettel hivatásszerűen foglalkozó személy azt nem tartotta szükségesnek, ugyanez állapítható meg abból a tényből is, hogy e megbeszélésen a helyi polgármester - aki egyben a gyámhatóságot is képviselte - jelen volt; az ügy és a megbeszélés végeredményének ismeretében fel sem merült a részéről, hogy valamilyen hatósági eljárásra lenne szükség az állapotos gyermek jogainak megóvása érdekében; a rendelkezésre álló adatok alapján kétséget kizáróan megállapítható az is, hogy az I. r. alperes (társadalmi szervezet) erről a megbeszélésről, a megbeszélésen résztvevők személyéről tudomást szerzett, ezért ezt követően a kórházhoz és a gyámhatósághoz tett bejelentései, az állapotos gyermek akarat-nyilvánítását érintő kételyei a tényekből nem következő feltételezések voltak; a gyermekvédelmi törvény 17. §-ának (2) bekezdése csak akkor jogosítja fel a gyermekjóléti szolgálat, illetve más hatóság felé "jelzés" tételére a társadalmi szervezetet, ha a gyermek veszélyeztetve van; nem nyert bizonyítást azonban a perben, hogy az állapotos gyermek olyan módon veszélyeztetve volt, amely további hatósági eljárás kezdeményezését indokolta.10
Véleményem szerint a gyámhatóságnál és a hatósági jogkörben eljáró kórháznál jelzéssel (kezdeményezéssel) élt társadalmi szervezet felülvizsgálati kérelme is alapos, a Legfelsőbb Bíróság ítélete e tekintetben téves.
Álláspontom indokolásának lényege röviden a következő:
1. perbeli relevanciája van annak, hogy az állapotos gyermek édesanyjának és nagykorú fivérének "végső döntést" megelőző indulatos megnyilvánulásai: "a gyermek nem születhet meg, ha (...) nem akarja elvetetni, onnan mennie kell, mert egyébként is probléma volt vele, amióta él"; "ha (.) a gyermeket megszüli, lapos hassal hazamehet"; "(.) mióta terhes, nem bántotta, de elismerte, hogy (.) megfenyegette azzal, ha a gyermeket meg akarja szülni, akkor azt belőle kirúgja, vagy kitapossa";11 "Elismerem, hogy a tanú előtt tettem olyan kijelentést, hogy a (...) terhes állapotban nem maradhat a háznál és nem is hozhatja a gyermeket haza.";12
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
