Julesz Máté "Az orvosi jog aktualitásai. Az eutanáziától a klónozásig" című könyvében[1] tizenegy témát tárgyal a következő sorrendben: eutanázia; a gyermek nemének fogantatás előtti megválasztása; emberen végzett kutatás; egészségügyi termék hamisítása; dopping; az egészségügyi önrendelkezési jog; szalutogenezis és munkaegészségügy; abortusz; klónozás; kábítószerek és új pszichoaktív anyagok; titoktartás. Ezek részben egymással összefüggő, de önmagukban is megálló, hatalmas és fontos, súlyos interdiszciplináris témák, amelyekről, kétségtelen, megfelelően gondolkodni kell; különösen az eutanázia és az abortusz orvosi, etikai, jogi, teológiai irodalma duzzadt óriásira (e két rendkívül súlyos problémával magam is behatóbban foglalkoztam[2]).
Szerző "tizenegy témája", a feldolgozás jellegére is figyelemmel leginkább az orvos- és jogászképzés érdeklődésébe illik, s nyelvezete is ehhez illeszkedik, a szakkifejezésekkel is olvasmányosan, s tárgykörének megfelelően komplex módon, a magán- és a közjog vonatkozó elemeivel megírt mű a legutóbbi évek hazai és külföldi forrásaiból és szakirodalmából is merít, több ponton nemzetközi kitekintéssel, az "Eutanázia", valamint a "Kábítószerek és új pszichoaktív anyagok" című rész (9-32. és 129-159. oldalak) kivételével hét-tizenhárom oldalt szánva az egyes témákra, amelyek közül az alábbiakban - a terjedelmi lehetőségekre is tekintettel, súlyának megfelelően - a két legdrámaibb problémát, az eutanáziát és az abortuszt tárgyalom.
Az Eutanázia című I. rész sarkalatos pontja a "passzív eutanázia" fogalma, a különböző kifejezések alkalmazása, melyek nem megfelelő tisztázása, nem kellően differenciált bemutatása komoly zavart, egymás melletti elbeszélést, félreértést okozhat (lásd 12-13. oldal).[3] Több írásom-
- 604/605 -
ban - egyebek mellett - ezt kívántam megelőzni, illetve orvosolni, arra is felhívva a figyelmet, hogy - az általam is követett újabb források és szakirodalom egy része szerint - a "túlbuzgó gyógyítás" ("terápiás túlbuzgóság") elutasítása nem tartozik az "eutanázia", ezen belül a "passzív eutanázia" fogalmi körébe (vö. pl. fogalmi változás, "duplex effectus" elve), az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény nem tartalmazza a "passzív eutanáziá"-t.[4] A "passzív eutanázia" kifejezés vonatkoztatása az egészségügyi törvényre (lásd Julesz Máté könyve pl. 14. oldal) véleményem szerint az "eutanázia" "népszerűsítésére", s az olvasók megtévesztésére alkalmas, ugyanis azt a látszatot kelti, mintha a szabályozás magában foglalná azt.
Julesz Máté könyve 24. oldalának tartalmára tekintettel megemlítem, Julesz Máté által - a 12. és a 31. oldalon - hivatkozott két írásomban[5] is felhívtam a figyelmet arra, hogy: "A magyar Alkotmánybíróság a 36/2000. (X. 27.) AB határozat indokolásának III. 4. pontjában az eutanáziát vonatkoztatja az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényre: »Az Eütv. 21. § (2) bekezdése az eutanáziának azt az esetét szabályozza, amikor a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes betegnél életfenntartó vagy életmentő beavatkozást utasít vissza a törvényes képviselő vagy az erre jogosult más személy.« A taláros testület azonban ezt nem követi (el) a 22/2003. (IV. 28.) AB határozatban; mindössze Holló András, Kukorelli István és Bihari Mihály véleményében jelenik meg az, hogy az egészségügyi törvény tartalmazza a »passzív eutanáziát«. Ennek ellenére a profán jogirodalomban azóta is - olykor hivatkozva a 36/2000. (X. 27.) AB határozatra - vannak, akik e törvény egyes rendelkezéseire használják a »passzív eutanázia« kifejezést (ennyiben kivonva e megfogalmazást az »emberölés« törvényi tényállása köréből), nem említve az alkotmánybírósági változást."[6] "Osztom azt az álláspontot, amely szerint nem minősül eutanáziának az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasításának lehetősége, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan, s a betegség természetes lefolyása lehetővé van téve. Ennek értelmében - megítélésem szerint - a hatályos magyar jog, ezen belül az egészségügyi törvény sem ismeri az eutanáziát (sem aktív, sem passzív formájában). A fogalmi elhatárolás szempontjából a konjunktív feltételek közül a »természetes« szónak is meghatározó jelentősége van. Az eutanázia fogalmának meghatározása vonatkozásában meglévő véleménykülönbségek egy része - meglátásom szerint - a »természetes« szó, a »betegség természetes lefolyását lehetővé téve« szövegrész eltérő értelmezése, jelentőségének más súly tulajdonítása miatt áll fenn."[7]
Mindemellett a következőket is írtam: "Megemlítendő, hogy a profán bioetikai és jogi irodalomban, forrásokban vannak, akik az »eutanáziá«-t annak »jó«-, »kegyes« -jelentése miatt - mint »passzív eutanáziá«-t - vonatkoztatják a »túlbuzgó gyógyítás« (»terápiás túlbuzgóság«) elutasítására, szintén megengedettnek tartva azt. Egyes vélemények szerint a »rendkívüli, aránytalan eszközök« visszautasítása a »passzív eutanázia« fogalmi körébe tartozik, »a kérésre végzett passzív eutanázia »az életfenntartó, életmentő ellátás visszautasítása« nevet viseli«, »az életfenntartó kezelés visszautasításához való jog elismerése az önkéntes passzív eutanázia megengedését jelenti«, »a passzív eutanázia (a visszautasítási jog)«; ezekben az esetekben a szerzők a »passzív eutanáziát« ennyiben nem, illetve ennyiben sem tekintik erkölcsileg, s jogilag rossz magatartásnak."[8]
Julesz Máté könyve az aktív eutanázia irányába próbál hatni: "Magyarországon a holland modell volna majd követhető. Privilegizált törvényi tényállás kigondolása helyett a dekriminalizálás, azaz a büntethetőség kizárása lehet a megoldás." (27. oldal) Ezt akkor is rendkívül veszélyesnek tartom, ha az I. részt a következőkkel zárja: "Ahogy egy halálraítélt fogolynak nem lehet a kivégzése után visszaadni az életét, úgy a halálba küldött szenvedőnek sem lehet újból életet adni. Ez az az értékrend, amely axiológiailag tartja vissza a törvényhozót az élet bármely célból történő elvételétől. Ezen érvek pedig nehezen támadhatók." (32. oldal)
Szerző kitér a "természetjog"-ra is: "Míg a természetjog az emberi viselkedés természetszerűségéből merít, és nincs mindig jogszabályi formába öntve, addig a jogszabály konkrétan előírja a jogalanyok számára követendő magatartást. A jogszabályi keretek általában szűkebb jogi lehetőséget engednek a jogalanyok számára, viszont kétség esetén a törvényhozó által alkotott jog irányadó a természetjogi értelmezéssel szemben." (20. oldal)
Ennek kapcsán érdemesnek tartom hangsúlyozni, Erdő Péter akadémikus Egyházjog című könyvében írja: "Szól-
- 605/606 -
nunk kell olyan alanyi jogokról és kötelességekről is, amelyek megelőzik a tételes jogot, sőt nem vezethetők le az »intézményes jog« valóságából sem, hanem annak mintegy alapfeltételeit alkotják. Így maguk is valamiképpen a jog világához kapcsolódnak. Ezeknek a jogoknak és kötelezettségeknek az alapját az emberek közti igazságos rend olyan követelményei képezik, melyeket együttesen a katolikus egyházjogban természetjognak neveznek."[9] Ide tartozik például, hogy a jog csak azt foglalja magába, ami igazságos, ami a másiknak, a többieknek jár - ami méltó az emberhez.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
