A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) több mint egy évtizedes kodifikációs előkészületek után 2014. március 15. napján lépett hatályba, vagyis a törvény immáron több mint két éve meghatározó részét képezi a magyar polgári joganyagnak. A jelen tanulmányban a Ptk. jogi személyekről szóló Harmadik Könyvének felülvizsgálatára vonatkozó legfontosabb javaslataimat foglalom össze.
A Kódex - nemzetközi összehasonlításban - egyedülálló módon a jogi személyek tekintetében önálló könyvbe foglalja össze a jogi személyekre vonatkozó általános szabályokat (62 szakasz), valamint az egyes jogi személy típusokra vonatkozó különös szabályokat (344 szakasz). Különösen szembetűnő a jogi személyekre vonatkozó általános szabályok nagy mennyisége, tekintettel arra, hogy az 1959-es Ptk. mindössze három szakaszt szentelt e jogterületnek. A jogalkotó azzal a kodifikációs megoldással élt, hogy a Ptk.-ba olvasztott eltérő szabályozási dinamikájú joganyagokat, egyrészt a Kódex egyes Könyveiben található szabályok, másrészt az egyes Könyveken belül elhelyezett szabályok tekintetében lényegesen eltérő szabályozási dinamikájú jogi normákkal találkozunk. Világosan látnunk kell azt, hogy a Ptk. a magánjog olyan széles, egymástól lényegesen eltérő területeit vonja hatálya alá, amelyek tekintetében óhatatlanul eltérő intenzitású szabályozási (újraszabályozási) igények merülnek fel a társadalom és a gazdaság szereplőinek részéről.
Az emberre, mint jogalanyra vonatkozó szabályok (Második Könyv), a családjogra vonatkozó szabályok (Negyedik Könyv), a dologi jogra vonatkozó szabályok (Ötödik Könyv), az öröklésre vonatkozó szabályok (Hetedik Könyv) olyan jogi normák, amelyek vonatkozásában lényegesen kisebb a szabályok felülvizsgálatára irányuló társadalmi igény, mint a jogi személyekre vonatkozó szabályok (Harmadik Könyv) és a kötelmi jogra vonatkozó szabályok (Hatodik Könyv) tekintetében. A Hatodik Könyvben elhelyezett szabályok vonatkozásában is lényeges különbség tapasztalható a szabályok felülvizsgálatára irányuló társadalmi igény intenzitása szempontjából egyfelől a kötelmek közös szabályai, másfelől az egyes szerződésekre vonatkozó szabályok között.
A Ptk. Harmadik Könyvében található normaanyag felülvizsgálatára irányuló társadalmi igény egyfelől a gazdasági-üzleti élet szereplőinek részéről, másfelől a civil szervezetek részéről merül fel, hiszen e jogalanyok, valamint tulajdonosaik és vezetőik szembesülnek nap mint nap a jogi személyekre vonatkozó szabályok értelmezésének és ezáltal alkalmazhatóságának gyakorlati nehézségeivel. A jogi személyeket nyilvántartó bíróságok (cégbíróságok és társadalmi szervezeteket nyilvántartó bíróságok) joggyakorlatában, továbbá a jogi személyek létesítő okiratait és egyéb okiratait készítő és ellenjegyző ügyvédek, jogtanácsosok praxisában felmerült jogértelmezési problémák miatt jogalkotási szükséghelyzet áll fenn. Ezt a jogalkotási szükséghelyzetet nem szabad figyelmen kívül hagyni arra hivatkozással, hogy milyen kevés idő telt el a Kódex hatálybalépése óta, de arra hivatkozással sem, hogy nem alakult ki még vizsgálható és elemezhető bírósági joggyakorlat a Harmadik Könyv egyes jogszabályi rendelkezéseivel kapcsolatosan. Kialakult peres gyakorlatról valóban nem beszélhetünk, csakhogy a jogi személyekre vonatkozó bírósági gyakorlat soha nem a peres jogvitákban hozott bírósági ítéleteken, hanem sokkal inkább a nyilvántartó bíróság - túlnyomórészt jogorvoslati kérelemmel nem támadott - határozatain (leginkább a hiánypótlási felhívást tartalmazó végzéseken) alapult. Tisztán kell látnunk azt, hogy a jogi személy tulajdonosainak és vezetőinek egyáltalán nem áll érdekében jogorvoslatot kezdeményezni az egyébként sok esetben vitatható hiánypótlási felhívásokat tartalmazó határozatokkal szemben, sokkal inkább az az érdekük, hogy a nyilvántartó bíróság kívánalmainak megfelelő tartalmú jogerős bejegyző (változásbejegyző) határozat szülessen a lehető legrövidebb határidőn belül.
Meglátásom szerint éppen ezért jogalkotói mulasztás lenne kivárni azt, hogy a Kúria és az Ítélőtáblák jogi személyekkel kapcsolatos perekben hozott jogerős ítéleteiben kiforrott
- 15/16 -
jogelvek alapján kerüljön sor a Ptk. Harmadik Könyvének felülvizsgálatára. A XXI. században az exponenciálisan gyorsuló idő bizonyosan nem nyújt lehetőséget erre a jogalkotó részére. A jogi személyekre vonatkozó hatályos joganyagnak a gyakorlatban felmerült alkalmazási bizonytalanságai - az alkotmányos aggályokon túlmenően - végső soron a magyar gazdaság versenyképességét és a civil szféra szereplőinek társadalmi hatékonyságát veszélyeztetik.
A jelen tanulmányban nem teszek kísérletet arra, hogy a Ptk. valamennyi Könyve vonatkozásában összegezzem azokat az érveket, amelyek a normaszöveg felülvizsgálata mellett és ellen szólnak, e helyett kizárólag a Harmadik Könyv felülvizsgálatának időszerűségének lehetséges jogi szakmai indokait kívánom összefoglalni.
Álláspontom szerint a Ptk. Harmadik Könyvének rendelkezéseit három ok miatt indokolt és szükséges felülvizsgálni a Kódex hatálybalépését követő két esztendő elteltével.
Az első ok az, hogy a magyar polgári anyagi jognak nem a Ptk. az egyedüli jogforrása. Alkotmányjogi szempontból a Ptk. nem magasabb rendű jogforrás, mint a többi polgári anyagi jogi normát tartalmazó törvény, ezért a Ptk. rendelkezéseitől bármely más törvény eltérhet. Ezen indokok alapján meg kell változtatni a Ptk. Harmadik Könyv normaszövegét (de valószínűleg a törvény teljes normaszövegét is), vagyis fel kell váltani az "e törvény" kifejezést az "a törvény" kifejezéssel. Meg kell szüntetnünk tehát a Ptk. Harmadik Könyvének (és vélhetően a teljes Ptk.-nak) az önmagába záródó szabályozási modelljét.
A második ok az, hogy a normavilágosság alkotmányos követelményének valamennyi polgári anyagi jogi norma meg kell, hogy feleljen. E követelménynek legerőteljesebb módon egyfelől a Ptk. Harmadik Könyvében a jogi személy létesítése szabadságának szabályozása esetén, másfelől a Ptk. Harmadik Könyvében generálklauzulaként megfogalmazott felelősségátviteli tényállások esetén kell érvényesülnie a vonatkozó bírósági határozatok kiszámíthatósága és előreláthatósága érdekében. A harmadik ok az, hogy közérthető normaszövegre van szükség, olyan normaszövegre, amelyet az átlagos jogalkalmazó (bíró, ügyvéd, jogtanácsos) képes befogadni, megérteni, értelmezni és helyesen alkalmazni. Közérthető normaszöveg mellett is lehetséges magasabb absztrakciós szintű szabályokat alkotni. Több százezer létező jogi személy működésének kiszámíthatósága érdekében a jogalkotónak egyértelműen törekednie kell arra, hogy a jogi személy alapítására és működésére vonatkozó szabályok az átlagos jogalkalmazók számára világosak és közérthetőek legyenek.
Sárközy mutatott rá arra, hogy a Ptk. Harmadik Könyvének szabályozási modellje az általános jellegű eltérést engedő szabályozás modellje. Ezt indokolt fenntartani azzal, hogy a Ptk. 3:4. § (2) bekezdése pontosításra, míg (3) bekezdése hatályon kívül helyezésre kerüljön. Ezáltal a törvényből elhagyásra kerülne a kisebbség, a hitelező, a munkavállaló érdekeire és a törvényes felügyeleti érdekre történő általános jellegű megszorítás. A módosításra kerülő (2) bekezdés azt a korlátot támasztaná, hogy tilos az eltérés, ha azt a törvény tiltja (tehát nem csak a Ptk. fogalmazhat meg tilalmat, hanem más törvény is).
A konszernjog területére tartozó valamennyi jogszabályi rendelkezéstől (a befolyásszerzés szabályai, az elismert és a tényleges vállalatcsoport szabályai) tilos lenne a létesítő okiratban, illetve az uralmi szerződésben az eltérés.
A Ptk.-n kívüli más polgári anyagi jogi szabályokat tartalmazó törvények ugyancsak tartalmazhatnak olyan jogszabályi rendelkezéseket, amelyektől a létesítő okirat érvényesen nem térhet el.
Felhívom a figyelmet arra, hogy nem szükséges a Ptk.-ban annak külön kimondása, hogy a definitív szabálytól nem lehet eltérni, illetve, hogy az adott szabálytól nem lehet eltérni, ha az eltérés a jogi személy típus lényegét, alaprendeltetését érinti, ugyanis a jogalkalmazás szempontjából csak annak van lényege, hogy maga a törvény megengedi-e vagy sem az eltérést. Az eltérés meg nem engedésének jogdogmatikai és/vagy jogpolitikai indoka jogalkalmazási szempontból teljesen közömbös.
Álláspontom szerint az általános eltérést engedő szabályozási modell alapvetően helyes, mivel a jogalanyok magánautonómiáját széles körűen képes biztosítani a jogi személyek jogában, azonban a törvény szabályozási modellje a normavilágosság alkotmányos követelményének sajnos nem teljes mértékben felel meg, ezért az bizonyos mértékű korrekcióra szorul. A jogi személyek létesítésére, pontosabban fogalmazva a jogi személy létesítő okiratára vonatkozó jogszabályi rendelkezések imperatív-kógens-diszpozitív jellegének részletes jogirodalmi vizsgálata, vitája a Ptk. hatálybalépését követően bontakozott ki, amely alapvetően a joggyakorlat által felszínre hozott problémákra reagált.[1]
- 16/17 -
Meglátásom szerint a helyes szabályozási modell korrekcióját olyképpen kellene végrehajtani, hogy a Harmadik Könyv Címeinek vagy Fejezeteinek végére egy-egy szakaszt kellene beiktatni, amely kimerítő jelleggel tartalmazná azokat a jogszabályi rendelkezéseket, amelyektől tilos az eltérés. E szakaszok címe lehet: [Az eltérő szabályozás tilalma]. Ezen korrigált szabályozási modell vélhetően kielégítő választ adna a magánautonómia versus jogbiztonság (normavilágosság) dilemmára, mivel egyértelműen eligazítaná a jogalkalmazókat a tekintetben, hogy az adott szabálytól megengedett-e az eltérés.
A Ptk. 3:2. § (1) bekezdése főszabályként a szigorú elválasztás alapelvét fogalmazza meg. A törvény jelenleg a betudhatóság alapelvét egyáltalán nem tartalmazza.
A Ptk. 3:2. § (1) bekezdése értelmében a jogi személy kötelezettségeiért saját vagyonával köteles helytállni; a jogi személy tagjai és alapítója a jogi személy tartozásaiért nem felelnek.
Az idézett jogszabályi rendelkezés egyértelműen vonatkozik valamennyi jogi személy típusra. A vizsgált jogszabályi rendelkezés az egyik sántikáló alapelv, ugyanis e főszabály alól maga a Ptk., és más jogforrások is (Ctv., Cstv.) kivételes, eltérő szabályokat tartalmaznak (a tagra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli szabályok). A főszabály a szigorú elválasztás alapelvét fogalmazza meg, vagyis azt az alapvető jogtételt, hogy a jogi személy kötelezettségeiért a saját vagyonával köteles helytállni hitelezőivel szemben, míg a jogi személy alapítói és a jogi személy tagjai magánvagyonukkal nem tartoznak felelősséggel a jogi személy hitelezői irányában.[2]
Az idézett jogszabályi rendelkezés azt valóban nem mondja ki, hogy a jogi személy vezetője tisztségviselője, felügyelőbizottsági tagja, állandó könyvvizsgálója, valamint alkalmazottja a jogi személy tartozásaiért nem tartozik polgári jogi felelősséggel a jogi személy hitelezőivel szemben. A magam részéről ennek okát mindössze abban látom, hogy a jogalkotó ezt evidensnek tekinti, ezért szükségtelennek tartotta ezt kifejezetten előírni. A jogbizonytalanság megszüntetése érdekében javaslom ezt kifejezetten törvénymódosítás útján előírni a szigorú elválasztás alapelve kapcsán.
Figyelemre méltó tény az, hogy a Ptk. hatálybalépése előtti tételes jogunk nem tartalmazta a szigorú elválasztás alapelvét.
Sem az 1959-es Ptk., sem a társasági törvények nem mondták ki ezt az alapelvet, például a 2006-os Gt. 1. § (1) bekezdésében írt szabály csak annyit deklarált, hogy a törvény szabályozza a Magyarország területén székhellyel rendelkező gazdasági társaságok felelősségét. A 2006-os Gt. 30. § (1) bekezdésében rögzített szabály a másik sántikáló alapelvet, a betudhatóság alapelvét fogalmazta meg a vezető tisztségviselő vonatkozásában, ugyanakkor a tag, a felügyelőbizottsági tag, az állandó könyvvizsgáló és az alkalmazott vonatkozásában ezt az alapelvet sem tartalmazta.
Határozott álláspontom az, hogy a szigorú elválasztás alapelvének ilyen módon történő megfogalmazásából alappal nem lehet levonni azt a következtetést, hogy az említett személyek főszabály szerint saját vagyonukkal felelősek lennének a jogi személy tartozásaiért a jogi személy hitelezőivel szemben. A vizsgált jogszabályi rendelkezés főszabálynak minősül e személyek vonatkozásában is, amely alól maga a Ptk., de más jogforrások is (Ctv., Cstv.) kivételes szabályokat tartalmaznak (vezető tisztségviselőre, árnyékigazgatóra és alkalmazottra vonatkozó felelősségátviteli szabályok).
Meglátásom szerint a Ptk. 3:2. §-ában rögzített szigorú elválasztás alapelve mellett egyértelműen ki kell mondani valamennyi jogi személy típus vonatkozásában a betudhatóság alapelvét is, vagyis azt, hogy a jogi személy felelős azért a kárért, amelyet tagja, alapítója, vezető tisztségviselője, felügyelőbizottsági tagja, állandó könyvvizsgálója, valamint alkalmazottja a jogi személlyel fennálló jogviszonya körében eljárva harmadik személynek okozott, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik. Jól látható tehát, hogy a betudhatóság alapelve is sántikáló alapelv, ugyanis a Ptk. és más jogforrások is tartalmazhatnak ettől eltérő kivételes szabályokat (a tagra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli szabályok).
Meglátásom szerint a Harmadik Könyvnek újra kell fogalmaznia a vezető tisztségviselő és a felügyelőbizottsági tag jogi személlyel szembeni felelősségét, előtérbe helyezve a jogi személy komplex jogalanyiságából fakadó szempontokat. A törvény jelenleg mind a vezető tisztségviselő, mind a felügyelőbizottsági tag felelőssége körében a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályait rendeli el alkalmazni [Ptk. 3:24. §, Ptk. 3:28. §]. Ez a megközelítés nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a jogi személlyel tartós, intenzív és folyamatos kapcsolatban álló vezető tisztségviselő és felügyelőbizottsági tag felelősségére nem lehet teljes mértékben alkalmazni a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályait, függetlenül attól, hogy a jogi személy és a vezető tisztségviselő, illetve a felügyelőbizottsági tag között szerződéses jogviszony (megbízás) áll fenn.
Álláspontom szerint figyelemmel kell lenni arra a tényre, hogy részben eltérő felelősségi szabályokra van szükség
- 17/18 -
a vezető tisztségviselő, illetve a felügyelőbizottsági tag vonatkozásában, mint a hagyományos kötelmi jogi szerződés megszegésével kárt okozó szerződő fél esetén. Ennek alapvető jogdogmatikai indoka az, hogy a jogi személy olyan komplex jogalanyisággal rendelkező szervezet, amelynek működtetése, irányítása, illetve ellenőrzése tekintetében a vezető tisztségviselő, illetve a felügyelőbizottsági tag lényegesen eltérő tartalmú és intenzitású feladatokat lát el, mint a megbízási jogviszonyban álló megbízott. A szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség alóli mentesülési szabály tehát nem alkalmazható a vezető tisztségviselő és a felügyelőbizottsági tag vonatkozásában sem a visszterhes, sem az ingyenes megbízás esetén.
Álláspontom szerint valamennyi jogi személy vezető tisztségviselője és felügyelőbizottsági tagja vonatkozásában a 2006-os Gt. vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségi szabályához hasonló tartalmú felelősségi szabály kimondására lenne szükség.
A törvény kimondaná, hogy a vezető tisztségviselő a jogi személy ügyvezetését, illetőleg a felügyelőbizottság tagja a jogi személy ügyvezetésének ellenőrzését az ilyen tisztséget betöltő személytől általában elvárható gondossággal, a jogi személy érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni.
Ha a vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenysége körében eljárva a jogi személynek kárt okoz, köteles azt megtéríteni, kivéve, ha bizonyítja, hogy az ügyvezetési tevékenysége körében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben a vezető tisztségviselőtől általában elvárható.
Ha a felügyelőbizottság tagja az ellenőrzési tevékenységének elmulasztásával, vagy nem megfelelő teljesítésével a jogi személynek kárt okoz, köteles azt megtéríteni, kivéve, ha bizonyítja, hogy az ellenőrzési tevékenysége körében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben a felügyelőbizottság tagjától általában elvárható.
Ha a kárt az ügyvezető testület, illetve a felügyelőbizottság határozata okozta, mentesülne a felelősség alól az a tag, aki a határozathozatalban nem vett részt, vagy a határozat ellen szavazott.
Ha a vezető tisztségviselő olyan utasítást kapna, amelyet a törvény szerint köteles végrehajtani, mentesülne a jogi személlyel szembeni felelősség alól.
A vezető tisztségviselő, illetve a felügyelőbizottság tagja kártérítés címén köteles lenne megtéríteni a jogi személynek okozott teljes kárt, e károk előreláthatóságára tekintet nélkül.
A vezető tisztségviselőre, illetve a felügyelőbizottságra vonatkozó szakaszban nem szabályozott kérdésekben a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályait kellene alkalmazni.
Álláspontom szerint a fentiekben kifejtettek szerinti speciális mentesülési szabályokat kellene előírni mind a vezető tisztségviselő, mind a felügyelőbizottsági tag vonatkozásában.
A javasolt szabály a vezető tisztségviselő, illetve a felügyelőbizottsági tag vonatkozásában az általában elvárható magatartás elvét a Ptk. 1:4. §-ában írt felróhatósággal kapcsolja össze. Ez azt jelenti, hogy a vezető tisztségviselőnek, illetve a felügyelőbizottság tagjának a felróhatóság hiányának bizonyításakor - a mentesülés érdekében - nem lenne elegendő azt bizonyítania, hogy az adott helyzetben általában elvárhatóan járt el, hanem azt kellene bizonyítania, hogy az adott helyzetben a gondos, az ideáltipikus vezető tisztségviselőtől, illetve felügyelőbizottsági tagtól elvárható módon járt el.
A javasolt szabály egyértelművé teszi a vezető tisztségviselő és felügyelőbizottsági tag jogi személlyel szembeni felelősségi alakzatának kapcsolatát a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályaival (például: többek közös károkozása).
Álláspontom szerint újra kellene fogalmazni a tag (az alapító) és a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségét is. A tagnak és a vezető tisztségviselőnek a hitelezőkkel szembeni felelőssége az intézményes felelősségátvitel területére tartozik. Felelősségi jogunkban valamennyi felelősségi alakzat esetén az általános együttes előfeltételeknek mindenképpen fenn kell állniuk ahhoz, hogy a polgári jogi felelősség bekövetkezzék. Az intézményes felelősségátvitel területére tartozó egyes felelősségi alakzatok esetén pedig további speciális előfeltétel, illetőleg előfeltételek bekövetkezése is szükséges lehet a polgári jogi felelősség bekövetkezéséhez. Az általános előfeltételek jellege miatt arra a következtetésre kell jutnunk, hogy valamennyi felelősségi alakzat normatív meghatározása jelentős részben nyitott tényállás segítségével történik meg felelősségi jogunkban. A felelősségi tényállások abból a szempontból nyitott tényállások, hogy a jogi norma nem alkot zárt rendszert, hanem szándékoltan a bírósági jogalkalmazásra bízza a tényállás egyes elemeinek a meghatározását, nevezetesen az okozati kapcsolat fennállásának és a társadalmi elvárhatóságnak a megállapítása a kártérítési perben eljáró bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. Az ily módon relatíve nyitott tényállások biztosítják a kártérítési jog kellő rugalmasságát. A jogbiztonság (az ítélkezési gyakorlat előreláthatósága, kiszámíthatósága) szempontjából ez a szabályozási módszer aggályosnak tűnhet, azonban a polgári jogi felelősség több évszázados szabályozása alapján bátran kijelenthetjük azt, hogy a jogalkotó a folyamatosan és gyorsan változó társadalmi, gazdasági folyamatok miatt nem képes normatív módon előre minden lehetséges esetre vonatkozó szabályozást alkotni a felelősségi jog világában. (Természetesen nagy számban léteznek olyan joghelyzetek, amelyek esetén a jogalkotó képes zárt tényállások segítségével megfelelő szabályozást alkotni, például a természetes személyek halála esetén a törvényes öröklés rendjét vagy gazdasági társaságok jogutód nélküli megszűnésének szabályrendszerét zárt tényállások segítségével kielégítő módon lehet szabályozni.)
A magyar jogalkotó tehát helyesen ismerte fel már az 1959-es Ptk. megalkotása kapcsán azt, hogy viszonylagosan nyitott tényállások útján lehet és kell szabályozni a felelősségi jogot, és ezen a téren a Ptk. hatálybalépésével sem következett be változás. A kártérítési perekben eljáró bíróságok fognak tehát a jövőben is esetről-esetre dönteni az okozati kapcsolat
- 18/19 -
fennállásáról, és az elvárhatóságról, mint szükségképpeni általános előfeltételekről.
Azonban felhívom a figyelmet arra, hogy éppen e két általános előfeltétel bírósági mérlegelési körbe utalása miatt az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok esetén különösen óvakodnia kell a jogalkotónak attól, hogy olyan speciális előfeltételeket írjon elő, amelyek megállapítása szintúgy a kártérítési perben eljáró bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. Az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok ugyanis kivételes és szankciós jelleggel telepítenek polgári jogi felelősséget a társasági jog alanyaira, s éppen ezen ok miatt e felelősségi alakzatok viszonylagos nyitottságát nem kívánatos tovább fokozni.
A jogalkotó az 1988-as Gt. megalkotása óta folyamatosan kísérletet tesz arra, hogy kielégítő megoldást találjon a tag és a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségének hatékony szabályozására. Hatályos polgári jogunk túlnyomórészt szankciós jellegű felelősségátviteli tényállásokat tartalmaz mind a tag, mind a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelőssége vonatkozásában [a tagra vonatkozó felelősségátviteli tényállások: Ptk. 3:2. § (2) bekezdés, Ctv. 118/A. § (1) bekezdés, Ctv. 118/C. §; Ptk. 3:324. § (3) bekezdés, Ptk. 3:208. § (3) bekezdés, Ptk. 3:323. § (5) bekezdés, Cstv. 63. § (2) bekezdés; Ptk. 3:59. §, 3:63. § (3) bekezdés, Cstv. 63/A. §; Ctv. 118/A. § (3) bekezdés; a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli tényállások: Ptk. 3:86. § (2) bekezdés; Ptk. 3:118. §; Ptk. 3:347. § (3) bekezdés; Ptk. 3:368. § (2) bekezdés alapján alkalmazandó Ptk. 3:118. §; Cstv. 33/A. §; Ctv. 118/B.-118/C. §-ok], amely tényállások a felelősség speciális előfeltételeként bizonytalan tartalmú fogalmakat használnak: "korlátolt felelősséggel való visszaélés", "tartósan hátrányos üzletpolitika", "fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet", "nem fizetőképesség"
Álláspontom szerint e tényállások alaptörvény-ellenesek, sértik a normavilágosság alkotmányos követelményét, mert nem határozzák meg egyértelműen e fogalmakat, hanem azok meghatározását a bíróságra bízzák. Az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok ugyanis kivételes és szankciós jelleggel telepítenek polgári jogi felelősséget a tagra, s éppen ezen ok miatt e felelősségi alakzatok viszonylagos nyitottságát nem kívánatos tovább fokozni. A jogbiztonság követelménye az intézményes felelősségátvitel területére tartozó felelősségi alakzatok vonatkozásában fokozottan kell, hogy érvényre jusson, ez pedig csak úgy valósítható meg, ha a jogalkotó a speciális előfeltételeket egyértelműen tételes jogi szabályokkal határozza meg, azok tartalmának kitöltését nem bízza a bírósági jogalkalmazásra. Csakis ez felel meg a jogbiztonság részét képező normavilágosság alkotmányos követelményének. A normavilágosság alkotmányos követelményének valamennyi felelősségátviteli tényállás esetén ugyanúgy kell érvényesülnie, mint a büntetőjogi tényállás (diszpozíció) esetén, vagyis a törvénynek kell meghatározni az összes tényállási elemet.
A jogalkotó a szankciós jellegű intézményes felelősségátvitelt csodafegyvernek tekinti, ez azonban súlyos tévedés. A jogi személy (gazdasági társaság) hitelezőinek érdekvédelmét nem csak úgy lehet fokozni, ha megnöveljük a felelősségátviteli tényállások számát és kitágítjuk személyi hatályuk körét. A polgári anyagi jog más jogintézményeinek (például a fedezetelvonásra vonatkozó Ptk. és Cstv. szabályok) újragondolásával, továbbá a tagra, és a vezető tisztségviselőkre vonatkozó felelősségátviteli tényállásokkal és a profitorientált jogi személyek tőkevédelmi szabályaival való koherencia megteremtésével lehet egy valóban hatékony hitelezővédelmet megvalósítani. A tagra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó szankciós jellegű felelősségátviteli tényállások veszélyesen nyitott tényállások, ugyanis a kártérítési felelősség általános előfeltételei mellett olyan speciális előfeltételeket tartalmaznak, amelyek bizonytalan tartalmú fogalmak sokaságával terheltek. Ez pedig a jogbiztonság (a bírói ítélet előreláthatósága, kiszámíthatósága) alkotmányos követelményével ellentétes. Ha őszintén gondoljuk azt, hogy az intézményes felelősségátvitel polgári jogunkban kivételes jogintézménynek minősül, úgy óvakodnunk kell e veszélyesen nyitott felelősségátviteli tényállások tömeges alkalmazásától. Az ilyen tényállások túlzott alkalmazása ugyanis a jogi személy (gazdasági társaság) elsődleges felelősségének lerontását eredményezheti.
Az első legszembetűnőbb probléma az, hogy a tagra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségi szabályok indokolatlanul több jogforrásban szétszórva helyezkednek el. Továbbá a korábbi társasági jogi szabályozások, illetőleg a Ptk.-ban és más jogforrásokban (Ctv., Cstv.) elhelyezett szabályok nem veszik figyelembe kellő súllyal azt, hogy a profitorientált jogi személy típusok olyan vállalkozások, amelyek végső soron a tagok (közgazdaságtani értelemben: a tulajdonosok) vagyoni érdekeit, vagyongyarapodását szolgálják, és a vezető tisztségviselők a tulajdonosoktól egzisztenciálisan függő helyzetben lévő megbízottak, akik csak a rájuk bízott idegen vagyont (a jogi személy vagyonát) kezelik és működtetik időlegesen a tulajdonosok javára.
A piacgazdaság ilyen profitorientált jogi személyek sokaságából áll, e vállalkozások létesítenek egymással üzleti (polgári jogi értelemben szerződéses) kapcsolatokat, és e vállalkozásoknak, illetve tulajdonosaiknak tudatában kell lenniük annak a ténynek, hogy minden jogi személyként működő piaci szereplő elsődlegesen csakis a saját vagyonával tartozik helytállni a másik, ugyancsak jogi személyként működő piaci szereplővel szemben.
További problémát jelent az, hogy a hatályos jogi szabályozás a jogi személy tőkehelyzetének kötelező rendezésére vonatkozó szabályokat nem kapcsolja össze a tag és a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségével.
Az általam javasolt szabályozási modell egyfelől egyetlen jogforrásba, jelesül a Ptk.-ba vonná össze, helyezné el a felelősségi alakzatok valamennyi polgári anyagi jogi szabályát; másfelől szoros logikai egységbe kapcsolja a tagra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli szabályokat, valamint a profitorientált jogi személy tőkehelyzetének kötelező rendezésére vonatkozó szabályokat. Álláspontom szerint, amikor a törvény által meghatározott felelősséget fakasztó előfeltételek bekövetkeznek, úgy a felróható módon eljáró tagok helytállását és a felróható módon eljáró vezető tisztségviselők helytállását egymás magatartásaira figyelemmel kell megteremteni.
- 19/20 -
A tagra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli szabályok rendelkezéseit kizárólag a hitelezőkkel szembeni tagi felelősség hiánya mellett működő és profitorientált jogi személy típusok (gazdasági társasági formák) tekintetében kellene alkalmazni. (A tag esetén e jogi személy típusok mellett még a betéti társaság kültagja tekintetében is alkalmazni kellene e szabályt.) A tagra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó ezen felelősségátviteli szabályok a szigorú elválasztás, a betudhatóság alapelve alóli kivételt jelentenek.
Ha a jogi személy tagja a hitelezőkkel szembeni felelősségének hiányával szándékosan visszaélt, és e miatt a jogi személy jogutód nélküli megszűnésekor kielégítetlen hitelezői követelés maradt fenn, a hitelező kielégítetlenül maradt követelése erejéig kártérítési igényt érvényesíthet a taggal szemben. Ha a jogi személy vezető tisztségviselője szándékosan megszegte a törvényben nevesített bármelyik kötelezettségét, és emiatt a jogi személy jogutód nélküli megszűnésekor kielégítetlen hitelezői követelés marad fenn, a hitelező kielégítetlenül maradt követelése erejéig kártérítési igényt érvényesíthet a vezető tisztségviselővel szemben.
A bíróság a jogi személy jogutód nélküli megszűnését elrendelő határozatában állapítaná meg a kielégítetlenül maradt hitelezői követelés mértékét.
Mentesülne a felelőssége alól a tag, ha bizonyítaná, hogy a tagsági jogviszonya fennállása alatt úgy járt el, hogy a hitelezőkkel szembeni felelőssége hiányával nem élt vissza. Mentesülne a felelősség alól továbbá akkor is, ha bizonyítaná, nem a felelőssége hiányával való visszaélés okozta a hitelező követelésének kielégítetlenül maradását. Mentesülne a felelősség alól a vezető tisztségviselő, ha bizonyítaná, hogy a vezető tisztségviselői jogviszonya fennállása alatt úgy járt el, hogy a törvényben nevesített valamelyik kötelezettségét nem szegte meg. Mentesülne a felelősség alól továbbá akkor is, ha bizonyítja, hogy nem a törvényben nevesített valamelyik kötelezettségének megszegése okozta a hitelező követelésének kielégítetlenül maradását.
A tagra, illetve a vezető tisztségviselőre vonatkozó tényállásban nem szabályozott kérdésekben a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kellene alkalmazni.
A hitelező a keresetét a jogi személy megszűnését elrendelő határozat Cégközlönyben való közzétételét követő kilencven napos jogvesztő határidőn belül a jogi személy utolsó bejegyzett székhelye szerint illetékes törvényszéken terjeszthetné elő.
Ha a hitelező a vezető tisztségviselőt a taggal (az alapítóval) együtt perelné, a bíróság a vezető tisztségviselővel szemben hozott marasztaló ítélet végrehajtását akkor rendelhetné el, ha a taggal (az alapítóval) szemben a követelés végrehajtása eredménytelen volt.
A tagra, illetve a vezető tisztségviselőre vonatkozó tényállás rendelkezései a jogi személy végelszámolása esetén nem alkalmazandók.
A törvény meghatározná azokat a jogi személy típusokat (gazdasági társasági formákat), amelyek tagjaira (alapítóira) és vezető tisztségviselőjére a fenti felelősségátviteli szabály személyi hatálya kiterjed. A szabály alanyi körébe nem tartoznak bele egyfelől a nem profitorientált jogi személyek, másfelől azok a jogi személyek, amelyek a tag mögöttes felelőssége mellett működnek. [E megfogalmazás helyett a törvény kimerítő jelleggel is felsorolhatja azokat a jogi személy típusokat (gazdasági társasági formákat), amelyeknél alkalmazandó ez a szabály.]
A törvényi szabály egyértelműen megfogalmazná, hogy a tag (az alapító) felróhatóságát az a magatartás alapozza meg, ha szándékosan visszaél a hitelezőkkel szembeni felelősségének hiányával. Jogdogmatikai szempontból a "hitelezőkkel szembeni felelősség hiánya" fogalom a helytálló, ugyanis az alanyi körbe tartozó jogi személy típusok (gazdasági társasági formák) esetén a tag (a részvényes) főszabály szerint nem tartozik felelősséggel a jogi személy hitelezőivel szemben. A tag (az alapító) felelőssége a saját felróható magatartásával okozott kielégítetlenül maradó hitelezői követelésért állna fenn, amelynek mértékét a törvényi szabály határozná meg.
A törvényi szabály egyértelműen megfogalmazná a vezető tisztségviselő kárkötelmet fakasztó kötelezettségszegéseit. A vezető tisztségviselő felelőssége a magatartásával (mulasztásával) okozott kielégítetlenül maradó hitelezői követelésekért állna fenn, amelynek mértékét ugyancsak törvényi szabályozás határozná meg.
A törvény két megdönthető vélelmet írna elő: a kötelezettségszegés megtörténte melletti és az okozati összefüggés fennállása melletti vélelmet, amelyek segítségével a törvény a hitelezői igényérvényesítést kívánja előmozdítani. A törvény a kártérítési jogunkban jól bevált kimentő (indirekt, exkulpációs) bizonyítást alkalmazná.
A törvényi szabály a normavilágosság alkotmányos követelménye érdekében kimerítő (taxatív) jelleggel meghatározná a felelősséghiánnyal való visszaélés esetköreit. Az egyik esetkör a profitorientált jogi személy tőkehelyzetének kötelező rendezését előíró szabállyal való logikai kapcsolatot teremti meg.
A törvényi szabály egyértelművé tenné a tagra és a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségi alakzatok kapcsolatát a szerződésen kívüli károkért való felelősség szabályaival (például: többek közös károkozása).
Az általam javasolt szabályozás az adott ügyben egy kártérítési per megindítását írná elő, és ezáltal megszűnne a hitelezőkre súlyosan hátrányos kétlépcsős perindítás. A törvényi szabály az igényérvényesítés speciális, rövid jogvesztő határidejét írná elő, és egyúttal meghatározná a perre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságot, továbbá kimondaná, hogy a felelősségi szabály a végelszámolás esetén nem alkalmazandó, ugyanis a végelszámolás lényegi ismérve az, hogy a jogi személy fizetőképes, vagyis nem maradt fenn kielégítetlen hitelezői követelés.
E szabályoknak a Ptk.-ba való beültetésével egyidejűleg hatályon kívül kellene helyezni a Ptk. most hatályos 3:2. § (2) bekezdését, Ptk. 3:59. §-át, Ptk. 3:208. § (3) bekezdését, Ptk. 3:323. § (5) bekezdését, Ptk. 3:324. § (3) bekezdését, valamint a Cstv. 63. § (2) bekezdését, a Ctv. 118/A. §-át, és a Ctv. 118/C. §-át. Továbbá a Cstv.-ben és a Ctv.-ben elő kellene írni azt, hogy a bíróság a felszámolási, illetőleg a kényszertörlési
- 20/21 -
eljárást befejező határozatában a nyilvántartásba vett hitelezők kielégítetlenül maradó követeléseit külön-külön rögzítse.
A befolyásszerző személy és az uralkodó tag felelőssége a Ptk. 3:2/A. § szerint fennáll, és ez szigorúbb felelősségi alakzat, mint a hatályon kívül helyezendő most hatályos felelősségi alakzatok.
E szabályoknak a jogi személy általános szabályai közé való beültetésével egyidejűleg hatályon kívül kellene helyezni a Ptk. 3:86. § (2) bekezdését, Ptk. 3:118. §-át, Ptk. 3:133. § (2) bekezdését, Ptk. 3:347. § (3) bekezdését, valamint a Cstv. 33/A. §-át, a Ctv. 118/B. §-át és a Ctv. 118/C. §-át. Továbbá a Cstv.-ben és a Ctv.-ben elő kell írnia azt, hogy a bíróság a felszámolási, illetve a kényszertörlési eljárást befejező határozatában a nyilvántartásba vett hitelezők kielégítetlenül maradó követeléseit külön-külön rögzítse.
A Cstv.-ben, a Ctv.-ben, az Art.-ban és az MNBtv.-ben elő kellene írni továbbá azt, hogy a kártérítési pert indító hitelező kérelmére a felszámolási bíróság, a cégbíróság, a felszámoló, az állami adóhatóság és az MNB köteles 30 napon belül a jogutód nélkül megszűnt jogi személlyel kapcsolatos és az alperesként perelni kívánt taggal, vezető tisztségviselővel kapcsolatos rendelkezésére álló, a törvényben meghatározott adatokat és információkat a hitelező rendelkezésére bocsátani. Hasonló tartalmú szabályt jelenleg a Cstv. 33/A. § (4) bekezdésében találunk, de csak a felszámolóra vonatkozóan.
A profitorientált jogi személy tőkehelyzetének rendezésével összefüggő szabályok a következők lennének:
E szabályokat kizárólag a hitelezőkkel szembeni tagi felelősség hiánya mellett működő és profitorientált jogi személy típusok (gazdasági társasági formák) tagja és alapítója tekintetében kellene alkalmazni.
A vezető tisztségviselő köteles lenne nyolc napon belül - a felügyelőbizottság egyidejű értesítése mellett - a szükséges intézkedések megtétele céljából a döntéshozó szerv ülését összehívni vagy ülés tartása nélküli határozathozatalt kezdeményezni, ha tudomására jut, hogy
a) a jogi személy saját tőkéje veszteség következtében a jegyzett tőke kétharmadára csökkent;
b) a jogi személy saját tőkéje a törvényben meghatározott minimális összeg alá csökkent;
c) a jogi személy fizetéseit megszüntette vagy
d) a jogi személy saját tőkéje a tartozásait nem fedezi.
Az előzőekben meghatározott esetekben a tagok (az alapítók) kötelesek lennének olyan határozatot hozni, amely alkalmas az előzőekben meghatározott okok megszüntetésére; vagy határozniuk kell a jogi személy átalakulásáról, egyesüléséről vagy szétválásáról; ezek hiányában a jogi személy jogutód nélkül történő megszüntetéséről.
A vezető tisztségviselő a döntéshozó szerv előzőekben meghatározott intézkedéseket a határozatban előírt határidőn belül, de legkésőbb három hónapon belül köteles lenne végrehajtani.
Ha a döntéshozó szerv az előzőek szerinti határozat meghozatalától számított három hónapon belül az összehívásra okot adó, az a) pontja szerinti körülmény változatlanul fennáll, a jegyzett tőkét le kell szállítani.
A vezető tisztségviselő köteles lenne nyolc napon belül - a felügyelőbizottság egyidejű értesítése mellett - a jegyzett tőke
előzőek szerinti kötelező leszállítása céljából a döntéshozó szerv ülését összehívni vagy ülés tartása nélkül történő határozathozatalt kezdeményezni.
A törvényi szabály a döntéshozó szerv kötelező összehívását írná elő azon jogi személy típusok (gazdasági társasági formák) vonatkozásában, amelyek tagja (alapítója) és vezető tisztségviselője kivételes esetben felelősséggel tartozhat a jogi személy hitelezőjével szemben.
A törvény meghatározná azokat a jogi személy típusokat (gazdasági társaságok formákat), amelyekre a szabály személyi hatálya kiterjed. A szabály alanyi körébe nem tartoznak bele egyfelől a nem profitorientált jogi személyek, másrészt azok a jogi személyek, amelyek a tag mögöttes felelőssége mellett működnek.
A törvény a normavilágosság alkotmányos követelményének való megfelelés érdekében egyértelmű tartalommal rendelkező számviteli szakkifejezéseket használna, amelyek vélhetően a kártérítési perek elbírálását meg fogja könnyíteni.
A törvény egyrészt a vezető tisztségviselő részére, másrészt a tagok (az alapítók) részére írna elő egyértelmű kötelezettségeket. A törvény e kötelezettségek előírásával biztosítja a jogi személy hitelezőinek alapvető érdekeit.
E szabálycsoportnak a jogi személy általános szabályai közé történő beültetése miatt hatályon kívül kellene helyezni a Ptk. 3:189. §-át és a Ptk. 3:270. §-át.
Meglátásom szerint a jogi személy működésének biztosításához szükséges vagyoni hozzájárulás szolgáltatására vonatkozó szabályok pontosításra szorulnak. A Ptk. a jogi személyre vonatkozó általános szabályok között rendezné teljes körűen a vagyoni hozzájárulás tárgyára és mértékére vonatkozó jogszabályi előírásokat (jelenleg ez csak részben van így, mivel a vagyoni hozzájárulásra vonatkozó egyes szabályok kizárólag a gazdasági társaságra, illetve a szövetkezetre vonatkozó szabályok között találhatók).
A Ptk. 3:9. § (1) bekezdése azt az új lényeges szabályt írja elő valamennyi jogi személy típus vonatkozásában, hogy a jogi személy alapítója vagy tagja a jogi személy alapításakor vagy a tagsági jogok keletkezésének más eseteiben köteles a jogi személy részére vagyoni hozzájárulást teljesíteni. Továbbá egyértelműen tartalmazza azt a garanciális szabályt, miszerint a jogi személy részére teljesített vagyoni hozzájárulást vagy annak értékét nem lehet visszakövetelni.
A "tagsági jogok keletkezésének más eseteiben" kitétel pontosításra szorul. Kisfaludi helyesen mutat rá arra, hogy a vagyoni hozzájárulás szolgáltatásának kötelezettsége azokat a később csatlakozó tagokat terheli, akik a tagsági jogokat eredeti módon szerzik meg, s nem korábban már létező tagsági
- 21/22 -
jogok átruházása révén válnak a jogi személy tagjává, ugyanis a tag valójában csak az eredeti szerzésmód esetén köteles vagyoni hozzájárulást szolgáltatni a társaság részére. Eredeti szerzésmódok a következők: a közkereseti társaságba, betéti társaságba történő belépés, az egyesüléshez történő csatlakozás, valamint az az eset, amikor új vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával megvalósuló jegyzett tőke felemelésében részt vevő kívülálló személy vagyoni hozzájárulást szolgáltat a jogi személy részére.[3]
A Ptk. 3:9. § (2) bekezdése a vagyoni hozzájárulás nélkül alapítható tagság nélküli jogi személy (vagyis az egyesület) tagja részére ír elő felróhatóságtól független helytállási kötelezettséget a jogi személy tartozásaiért, amely az egyesületi tagok számára méltánytalanul hátrányos. Ezért álláspontom szerint ezt a rendelkezést hatályon kívül kellene helyezni.
A törvény előírná, hogy az alapító vagy a tag által a jogi személy rendelkezésére bocsátott vagyon pénzből és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból állhat.
Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként az alapító vagy a tag dolog tulajdonjogát vagy vagyoni értékű jogot vagy az adós által elismert vagy jogerős bírósági határozaton alapuló követelést ruházhat át a jogi személyre.
Az alapító vagy a tag munkavégzésre, személyes közreműködésre vagy szolgáltatásra irányuló kötelezettségvállalása nem lehetne nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás. Az alapítónak vagy a tagnak a jogi személlyel szemben fennálló követelése - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - nem lehetne nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás.
Ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás átruházáskor fennálló értéke nem érné el a létesítő okiratban megjelölt értéket, a különbözet megfizetését a jogi személy az átruházástól számított ötéves jogvesztő határidőn belül követelhetné a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást szolgáltató személytől.
Azok a tagok (alapítók), akik valamely tag (alapító) nem pénzbeli vagyoni hozzájárulását tudomásuk ellenére a szolgáltatáskori értéket meghaladó értékkel fogadnák el, az ebből eredő károkért a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást teljesítővel egyetemlegesen felelnének a jogi személlyel szemben a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint.
Álláspontom szerint a gazdasági társaságon és a szövetkezeten kívül más jogi személy típusok esetében is biztosítani kellene azt a lehetőséget, hogy az adós által elismert vagy a jogerős bírósági határozaton alapuló követelés is lehessen apport tárgya. Ezért a módosításra kerülő Ptk. 3:10. §-ába beépítésre kerülnének a Ptk. 3:99. § és Ptk. 3:352. § rendelkezései. Egyúttal hatályon kívül helyezésre kerülne e két utóbbi szakasz.
A törvény a bíróság ingadozó gyakorlatának megszüntetése érdekében egyértelműen kimondaná azt, hogy a tagnak (az alapítónak) a jogi személlyel szemben fennálló követelése - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - nem lehet nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás. A törvény jelenleg a részvénytársaság esetén tartalmaz eltérő szabályt, mégpedig azt, hogy az átváltoztatható, átváltozó és jegyzési jogot biztosító kötvény alapján fennálló részvényesi követelés az alaptőke felemelése során transzformálódhat vagyoni hozzájárulássá, amely a részvényesi jogok eredeti módon való megszerzésének speciális esete. Ezt az eltérő szabályt továbbra is fent kellene tartani.
A törvény a tagot (részvényest) terhelő objektív pénzszolgáltatási kötelezettség teljesítése vonatkozásában a visszafizetési határidő tekintetében előírná annak jogvesztő jellegét, ugyanis a tagot terhelő szigorú objektív pénzszolgáltatási kötelezettség természetével teljesen ellentétes az, ha e határidőt elévülési határidőnek minősítenénk.
A hatályos Ptk. 3:161. § (1) bekezdése értelmében a korlátolt felelősségű társaság esetében az egyes törzsbetétek mértéke nem lehet kevesebb százezer forintnál. E rendelkezés hatályon kívül helyezésre kerülne, mivel nincs valós jogdogmatikai és jogpolitikai indoka annak, hogy a korlátolt felelősségű társaság formánál a törvény előírja a vagyoni hozzájárulás minimális mértékét. A törvény - helyesen - sem más társasági formáknál, sem az egyesülésnél, sem a szövetkezetnél nem írja elő a vagyoni hozzájárulás legkisebb kötelező mértékét.
A Kódex a korlátolt felelősségű társaság alapításának megkönnyítése céljából megengedő szabályokat tartalmaz a pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával összefüggésben. Az elmúlt két esztendőben kialakult, egymással több szempontból is ellentétes cégbírósági gyakorlatok rávilágítottak arra, hogy pontosítani szükséges a korlátolt felelősségű társaság alapításakor a pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatására vonatkozó jogszabályi előírásokat. Meglátásom szerint helyes az a jogalkotói megközelítés, hogy a pénzbeli vagyoni hozzájárulások szolgáltatásának időbeli terjedelmét enyhébben szabályozzuk, mint a korábbi társasági törvényekben annak érdekében, hogy az újfent 3 000 000 Ft minimális törzstőke követelmény ne rettentse el az alapítókat e társasági forma használatától.
A korlátolt felelősségű társaság nyilvántartásba vételi kérelmének benyújtásáig a törzstőke legalább tíz százalékának megfelelő mértékű pénzbeli vagyoni hozzájárulást kellene a korlátolt felelősségű társaság rendelkezésére bocsátani. Ha a társasági szerződés a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig be nem fizetett pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatására a korlátolt felelősségű társaság nyilvántartásba vételétől számított legfeljebb öt éves határidőt állapít meg, a társaság mindaddig nem fizethet osztalékot a tagoknak, amíg a ki nem fizetett és a tagok törzsbetétére az osztalékfizetés szabályai szerint elszámolt nyereség a tagok által teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulással együtt el nem érné el a törzstőke mértékét. A társasági szerződés a törvényi szabálytól eltérő rendelkezése semmis.
A törvény tehát két lényeges pontosítással fenntartaná a korlátolt felelősségű társaság alapítását megkönnyítő szabályt. Az egyik pontosítás az lenne, hogy az alapításkor a pénzbeli hozzájárulások együttes értéke el kell, hogy érje a törzstőke
- 22/23 -
legalább tíz százalékát (ez a minimális törzstőkéjű korlátolt felelősségű társaságok esetén 300 000 Ft pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatását jelenti); a másik pontosítás az lenne, hogy a törzstőke feltöltésére legfeljebb öt éves határidőt írhatna elő érvényesen a társasági szerződés.
Álláspontom szerint a Ptk.-nak a jogi személyekre vonatkozó általános szabályai körében módosításra szorulnak az ügyvezetésre vonatkozó szabályok. Világosan kell látni azt, hogy az ügyvezetésre vonatkozó szabályok a jogi személy olyan belső szervezeti szabályai, amelyek tisztán a jogi személy belső ügyének minősülnek, ezért ezt a szempontot (vagyis a törvénytől való eltérés megengedhetőségét) kell maradéktalanul és következetesen érvényesíteni a hatályos szabályok felülvizsgálata során. A Ptk. csak néhány esetben tartalmazna az ügyvezetésre vonatkozó szabályok körében eltérést nem engedő jogszabályi rendelkezéseket.
Az egyik eltérést nem engedő törvényi szabály kimondaná, hogy a vezető tisztségviselőnek az ügyvezetési tevékenységi körébe tartozó jogaira és kötelezettségeire a visszterhes vagy az ingyenes megbízás szabályait kellene alkalmazni.
A törvény kimondaná továbbá, hogy a vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenységén kívül eső feladatainak ellátása érdekében munkaviszonyt is létesíthetne a jogi személlyel.
A jogi személy ügyvezetését - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - egy vagy több önálló vezető tisztségviselő, avagy legalább három személyből álló ügyvezető testület láthatná el.
A jogi személy és a vezető tisztségviselő között mellérendeltségi viszony, és nem alá-fölérendeltségi viszony áll fenn. Ennek a törvény szerinti visszterhes vagy ingyenes megbízási jogviszony felel meg. Az Mt. szerinti munkaviszony nem a vezető tisztségviselői jogviszonyra van modellezve.
Álláspontom szerint hibás jogalkotási megoldás az, hogy a Ptk. jelenleg megengedi azt, hogy a vezető tisztségviselő munkaviszony keretében lássa el a társaság ügyvezetését. A munkaviszony nem a vezető tisztségviselői jogviszonyra van modellezve. A klasszikus munkaviszony lényegi fogalmi ismérvei: az alá- fölérendeltségi viszony, a folyamatos széles körű munkáltatói utasítási, ellenőrzési jogkör, és a munkavállaló önálló cselekvési szabadságának korlátozottsága. Ezen lényegi ismérvek egyike sem áll fenn a vezető tisztségviselői jogviszony esetében. A vezető tisztségviselői jogviszony mellérendeltségi viszony. A vezető tisztségviselő főszabály szerint nem utasítható, hatásköre nem vonható el. Még abban az esetben is, amikor az egyedüli tag, az ügydöntő felügyelőbizottság, vagy az elismert vállalatcsoport esetén az uralkodó tag utasíthatja a vezető tisztségviselőt, illetve elvonhatja hatáskörét, sincs arról szó, hogy állandó, folyamatos és intenzív utasításokkal látnák el a vezető tisztségviselőt. Még abban az esetben is, amikor a gazdasági társaságnál felügyelőbizottság és/vagy állandó könyvvizsgáló működik, sincs szó arról, hogy a vezető tisztségviselő folyamatos, állandó és intenzív ellenőrzés alatt áll. A vezető tisztségviselő önállóan látja el feladatait, cselekvési szabadsága nem korlátozott, ezért álláspontom szerint a Ptk.-nak valamennyi jogi személy típusnál (gazdasági társasági formánál) meg kellene tiltania azt, hogy a társaság ügyvezetését munkaviszony keretében lehessen ellátni.
A megbízás szabályaira történő utalásból egyértelműen következik az, hogy a vezető tisztségviselői jogviszony: gondossági kötelem.
A törvény azzal a szabállyal, miszerint kimondásra kerülne, hogy a vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenységén kívül eső feladatai ellátása érdekében munkaviszonyt is létesíthet a jogi személlyel, a joggyakorlatban tapasztalható bizonytalanságot szüntetné meg.
A módosuló szabály valamennyi jogi személy típus tekintetében lehetővé tenné azt, hogy az ügyvezetést egy vagy több önálló vezető tisztségviselő, vagy legalább három személyből álló ügyvezető testület lássa el. Ez tisztán belső rendelkezés, amely a kisebbség, a hitelezők és a munkavállalók jogait, érdekeit nem érinti, nem sérti, ugyanakkor a jogi személy alapítóinak, tagjainak magánautonómiáját megfelelő módon biztosítja. A törvény eltérő rendelkezésének hiánya kitétel biztosítaná azt, hogy az egyes jogi személy típusoknál (gazdasági társasági formáknál) maga a Ptk. vagy más törvény a főszabálytól eltérő rendelkezést írjon elő.
A törvény kimondaná, hogy ha a jogi személy ügyvezetését ügyvezető testület látná el, az ügyvezető testület saját tagjai közül elnököt, szükség esetén egy vagy több alelnököt választana.
Az ügyvezető testület akkor lenne határozatképes, ha tagjai legalább kétharmada, de legalább három fő részt venne a határozathozatalban. Az ügyvezető testület határozatait a határozathozatalban részt vevők szótöbbségével hozná meg.
Az ügyvezető testület ügyrendjét maga állapítaná meg, és azt a döntéshozó szerv hagyná jóvá.
Az ügyrend rendelkezései nem térhetének el sem a törvény eltérést nem engedő szabályaitól, sem a létesítő okirat rendelkezéseitől.
A törvény az ügyvezető testület működésére vonatkozó alapvető szabályokat a jogi személyre vonatkozó általános szabályok közé beemelve rendezné.
Az első lényeges szabály szerint a létesítő okirat rendelkezhetne úgy, hogy nem maga az ügyvezető testület, hanem a döntéshozó szerv (vagy gazdasági társaságok esetén az ügydöntő felügyelőbizottság) válassza meg az elnököt, szükség esetén az alelnököt (alelnököket). E szabály azonban annyiban eltérést nem engedő szabály lenne, hogy bármely szerv legyen is jogosult a választásra, kizárólag az ügyvezető testület saját tagjai közül szabad elnököt, alelnököt (alelnököket) választania. A "szükség esetén" kitétel pedig arra utal, hogy a választásra jogosult szerv belátásán múlna az, hogy egyáltalán sor kerül-e alelnök megválasztására, és ha igen, hány alelnököt választanak.
- 23/24 -
A következő rendelkezés azt a garanciális szabályt tartalmazná, hogy az ügyrend nem állhatna ellentétben sem a törvény eltérést nem engedő szabályaival, sem a létesítő okirat rendelkezéseivel.
Az ügyvezetés működésére vonatkozó szabályoknak a jogi személy általános szabályai közé való beültetésére figyelemmel hatályon kívül kellene helyezni az egyesület esetén a Ptk. 3:77. §-t és Ptk. 3:78. § (2) bekezdést, a közkereseti társaság és a betéti társaság vonatkozásában a Ptk. 3:144. § (1) bekezdést, a kft. vonatkozásában Ptk. 3:196. § (1) bekezdés első mondatát, az rt. vonatkozásában a Ptk. 3:282. § (1) bekezdés második és harmadik mondatát, Ptk. 3:282. § (2) bekezdését, a szövetkezet esetén a Ptk. 3:343. § (1) bekezdését, az egyesülés esetén a Ptk. 3:373. §-t.
A hatályos Ptk. valamennyi jogi személy típus esetén lehetővé teszi azt, hogy jogi személy töltse be a vezető tisztségviselői pozíciót. Álláspontom szerint ez a szabály felülvizsgálatra szorul, a törvénynek azt kellene előírnia, hogy a vezető tisztségviselő - a közkereseti társaság és a betéti társaság kivételével - csak természetes személy lehet.
Nincs méltányolható jogpolitikai indoka annak, hogy a törvény megengedje azt, hogy valamennyi jogi személy típus esetén jogi személy is elláthassa az ügyvezetést. Személyegyesítő jellege miatt kizárólag a közkereseti társaság és a betéti társaság az a két gazdasági társasági forma, amelyeknél kizárólag a tag láthatja el az ügyvezetést, külső személy nem láthatja el azt. A közkereseti társaság és a betéti társaság esetén méltánytalan lenne megfosztani a jogi személy tagot attól a jogtól, hogy elláthassa az ügyvezetést. Méltányolható jogpolitikai indok tehát kizárólag a közkereseti társaság és a betéti társaság esetén áll fenn, nevezetesen az, hogy e két társasági forma esetén a jogi személy tag is elláthassa az ügyvezetést. A további szabályok a Ptk. 3:144. §-ába kerülnének beültetésre.
A jogi személyek ügyvezetésére vonatkozó általános szabályainak módosításával egyidejűleg indokolt és szükséges a közkereseti társaság és betéti társaság ügyvezetésére vonatkozó szabályainak módosítása.
A törvény előírná, hogy a közkereseti (betéti) társaság ügyvezetését a tagok közül kijelölt vagy megválasztott egy vagy több természetes személy vagy jogi személy ügyvezető láthatná el. Kijelölés vagy választás hiányában valamennyi tag ügyvezető lenne.
Ha az ügyvezető jogi személy lenne, a jogi személy köteles lenne egy természetes személyt kijelölni, aki az ügyvezetői feladatokat személyesen köteles ellátni. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó követelmények, kizáró okok és összeférhetetlenségi szabályok a kijelölt természetes személyre is vonatkoznának.
A kijelölt természetes személy jogaira és kötelezettségeire a visszterhes vagy ingyenes megbízás szabályait kellene alkalmazni.
A közkereseti társaság és betéti társaság esetében a törvény többletszabályokat írna elő, ha a jogi személy tag látná el az ügyvezetést. A törvény egyrészt egyértelművé tenné azt, hogy a jogi személy tag kizárólag egy természetes személyt jogosult kijelölni; másrészt azt, hogy a kijelölt természetes személyre a vezető tisztségviselőre vonatkozó törvényi követelmények alkalmazandók; harmadrészt azt, hogy a kijelölt személy is kizárólag megbízási jogviszonyban láthatja el az ügyvezetési feladatokat.
A betéti társaságra vonatkozó Ptk. 3:155. §-ban írt utaló szabályra tekintettel a közkereseti társaságra vonatkozó fenti szabályok a betéti társaságra is irányadók.
A Ptk. 3:90. § (3) bekezdése szerint nyilvánosan működő részvénytársaság kivételével nem lehet gazdasági társaság tagja, aki eltiltás hatálya alatt áll. A törvény itt a Ctv. szerinti eltiltás szabályaira utal [Ctv. 9/B.-9/E. §-ok].
Álláspontom szerint nem indokolt és szükséges fenntartani a Ctv. szerinti eltiltás jogintézményét. Elegendő hátrányos jogkövetkezmény az, ha a büntetőbíróság mellékbüntetésként ítéletével eltiltja a vezető tisztségviselőt a foglalkozásától, ugyanis ebben az esetben a törvény erejénél fogva bekövetkezik a Ptk. 3:22. § (5) bekezdésében meghatározott kizáró ok (nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak).
A törvény előírná azt, hogy az egyedüli tag mellett a minősített többséggel rendelkező tag is adhatna írásban utasítást az ügyvezetésnek, amelyet a vezető tisztségviselő köteles végrehajtani.
A Ptk. 3:112. § (3) bekezdése kizárólag az egyedüli tag részére engedi meg azt, hogy írásban utasítást adjon az ügyvezetésnek. Álláspontom szerint a minősített többséggel rendelkező tag számára is megadható lenne ez a jogosítvány. A minősített többséggel rendelkező személy közvetlenül vagy közvetve a szavazatok legalább hetvenöt százalékával rendelkezik a korlátolt felelősségű társaságban vagy a zártkörűen működő részvénytársaságban. A minősített többséggel rendelkező személyek közül kizárólag a közvetlen befolyással rendelkező tag adhat utasítást a vezető tisztségviselő részére, a közvetett minősített többséggel rendelkező személy azonban nem. A bizonyíthatóság és a számonkérhetőség érdekében a szabály előírja, hogy az utasítás kizárólag írásban adható és az ilyen módon adott utasítást a vezető tisztségviselő köteles végrehajtani.
A felügyelőbizottságra vonatkozó szabályokról - hasonlóképpen, mint az ügyvezetésre vonatkozó szabályokról - elmondható az, hogy kizárólag a jogi személy belső ügyének minősülnek. Ezért álláspontom szerint a jogi személyek általános szabályai közé kellene beépíteni a felügyelőbizottság működésével kapcsolatos valamennyi jogszabályi rendelkezést (ez jelenleg nincs teljes mértékben így, mivel a felügyelőbizottságra vonatkozó egyes szabályok a gazdasági társaságra és a szövetkezetre vonatkozó speciális szabályok között található).
A törvény előírná, hogy a felügyelőbizottság legalább három természetes személyből áll. A felügyelőbizottság saját tagjai közül elnököt, szükség esetén egy vagy több alelnököt választana.
- 24/25 -
A felügyelőbizottság akkor lenne határozatképes, ha tagjai legalább kétharmada, de legalább három fő részt vesz a határozathozatalban. A felügyelőbizottság határozatait a határozathozatalban részt vevők szótöbbségével hozná.
A felügyelőbizottság ügyrendjét maga állapítaná meg, és azt a döntéshozó szerv hagyná jóvá.
Az ügyrend rendelkezései nem térhetnének el sem a törvény eltérést nem engedő szabályaitól, sem a létesítő okirat rendelkezéseitől.
Ha a felügyelőbizottság tagjainak száma a létesítő okiratban megállapított szám alá csökkenne, a vezető tisztségviselő a felügyelőbizottság rendeltetésszerű működésének helyreállítása érdekében köteles lenne összehívni a döntéshozó szerv ülését, vagy ülés tartása nélküli határozathozatalt kezdeményezni.
Az első lényeges szabály első mondata a felügyelőbizottság minimális létszámát írná elő, míg a második mondatban rögzített szabály az ügyvezető testülettel megegyező szabályt tartalmazna, vagyis azt, hogy a felügyelőbizottság saját tagjai közül választ mindenképpen elnököt, és szükség esetén választhatna egy vagy több alelnököt.
Garanciális törvényi szabály írná elő azt, hogy az ügyrend nem állhat ellentétben sem a törvény eltérést nem engedő szabályaival, sem a létesítő okirat rendelkezéseivel.
A felügyelőbizottság működésével kapcsolatos összes jogszabályi rendelkezés a jogi személyek általános szabályai közé kerülne beiktatásra, ezért hatályon kívül kellene helyezni a gazdasági társaságok vonatkozásában a Ptk. 3:122. §-át, a szövetkezet vonatkozásában a Ptk. 3:349. § (1) bekezdését.
A Ptk. Harmadik Könyvében a gazdasági társaságra vonatkozó Ptk. 3:101. §-ban tartalmaz rendelkezéseket az előtársaságra. A Ptk. más jogi személy típusok vonatkozásában nem tartalmaz szabályokat az előjogi személy vonatkozásában. Megállapítható az is, hogy a Ptk. előtti korábbi polgári jogi szabályozás sem tartalmazott általános előírást az előjogi személy működésére, ugyanakkor a társasági jogban már az 1997-es Gt. - a német jog mintájára - elismerte az előtársaságot mint a gazdasági társaság létrejövetelének olyan létszakaszát, amelyben a gazdasági társaság a társasági szerződés ellenjegyzésének vagy közokiratba foglalásának napjától megkezdheti működését, továbbá a bejegyzés iránti kérelem benyújtásától kezdődően már megkezdheti üzletszerű gazdasági tevékenységét. A Ptk. a gazdasági társaságok esetében fenntartja az előtársaság jogintézményét. A törvény miniszteri indokolása szerint az előtársaság létjogosultsága és jelentősége is csökken, azonban teljes egészében még nem vált mellőzhetővé, hiszen továbbra is lehet olyan időbeli különbség a társaság létesítésének elhatározása és nyilvántartásba vétele között, amely igényli ennek a létszakasznak a jogi rendezését. Jellemző azonban a jogalkotó gyakorlatidegen, elméleti hozzáállására az, hogy a Kódex az előtársaság jogintézményét nem általánosította, és nem vezette be az előjogi személy jogintézményét. Holott a gyakorlatban a jogi személy típusok mindegyike esetében (különösen a profitorientált jogi személyek esetében) a jogi személy létesítésével elérendő cél megvalósításához gyakorta elengedhetetlen az, hogy az újonnan létesített jogalany "azon nyomban" megkezdhesse működését. A nyilvántartásba vételi eljárás időtartama - figyelemmel szélsőségesen divergáló nézeteket valló bírósági ügyintézők és bírók által kibocsátható hiánypótló végzésekre - továbbra is hátráltathatja a jogi személyek gyors és zökkenőmentes nyilvántartásba vételét, a teljes jogalanyiság elnyerését.
Mindazonáltal az a körülmény, hogy a Ptk. nem szabályozza általános jelleggel az előjogi személy jogintézményét, álláspontom szerint nem jelenti azt, hogy a gazdasági társaságon kívüli jogi személy típusok ne kezdhetnék meg működésüket a nyilvántartásba-vételi kérelem benyújtását megelőzően. A törvényben ugyanis nincs olyan szabály, amely ezt megtiltaná. Ugyanakkor az előtársaságra vonatkozó Ptk. 3:101. §-ában előírt szabályoknak a Ptk. jogi személyek általános szabályai közé történő átültetése indokoltnak és szükségesnek tűnik, hiszen azok olyan garanciális szabályokat is tartalmaznak, amelyek a jogi személy hitelezőinek érdekeit hivatottak biztosítani.
Az előtársaságra, illetőleg az előjogi személyre vonatkozó szabályok alapvetően helyesek, azonban egy ponton kiegészítésre szorulnak, mégpedig azt kellene kimondani, miszerint az előjogi személy (előtársaság) hatósági engedélyhez kötött tevékenységét jogszerűen csak a nyilvántartásba vételről szóló határozat meghozatalát követően végezhetné.
A bonyolultabb szervezeti struktúrával rendelkező gazdasági formák (korlátolt felelősségű társaságok és részvénytársaságok) esetében pontosításra szorulnak a megismételt taggyűlésre (közgyűlésre) vonatkozó szabályok. Egyrészt a törvénynek meg kellene szüntetnie a korlátolt felelősségű társaságnál és a részvénytársaságnál azt a szükségtelen többletköltséggel járó többletkötelezettséget, hogy határozatképtelenség esetén három napon belülre kell legkorábban összehívni a megismételt taggyűlést (közgyűlést). A törvény a kisebbségvédelem érdekében pedig megtiltaná, hogy a megismételt taggyűlést (közgyűlést) a határozatképtelen taggyűlés (közgyűlés) napjára tűzzék ki.
A jogi személyekre vonatkozó szabályok óhatatlanul bekövetkező számszerű növekedését a Ptk. miniszteri indo-
- 25/26 -
kolása azzal vette védelmébe, hogy ez egyfelől a kódex-szerű szabályozással függ össze, másfelől azáltal, hogy a Kódex tartalmazza több jogi személy típus szabályait is, az általános és különös részi szabályok egy törvényben jelennek meg, és így együttes alkalmazásuk zökkenőmentessé válik. Ez utóbbi miniszteri indokolásbeli hivatkozás csak akkor lenne helytálló, ha a Ptk. ténylegesen valamennyi jogi személy típus különös szabályait tartalmazná. Ehhez képest a valóság az, hogy a Kódex nem tartalmazza sem az erdőbirtokossági társulatra, sem a vízgazdálkodási társulatra vonatkozó különös szabályokat. A nagyszámú közös szabály ellenére ugyanakkor olyan lényeges szabályok hiányoznak a Ptk. jogi személyek általános szabályait tartalmazó részből, amelyeket valóban indokolt lenne kiterjeszteni valamennyi jogi személy típusra. Bántó módon hiányzik az általános szabályok közül a létesítő okirat érvénytelenségére vonatkozó szabályanyag egy jelentős része (mégpedig a nyilvántartásba való bejegyzést elrendelő határozat jogerőre emelkedését követően figyelembe vehető érvénytelenségi okok taxációja), a létesítő okirat módosításának érvénytelenségére vonatkozó szabályok. A gazdasági társaságok közös szabályai közül pedig hiányzik a nonprofit gazdasági társaságokra vonatkozó szabályanyag. A Ptk. Harmadik Könyvéből kimaradt, tartalmát tekintve helyes polgári anyagi jogi szabályokat a jogalkotó az alapvetően polgári eljárásjogi szabályokat tartalmazó Ctv.-be helyezte el [Ctv. 9/F. §-ba, Ctv. 69-70. §-okba].
Álláspontom szerint a fenti polgári anyagi jogi szabályokat a Ctv.-ből át kell helyezni a Ptk. Harmadik Könyvébe egyrészt a jogi személy általános szabályai közé, másrészt a gazdasági társaságok közös szabályai közé.
A Ptk. Harmadik Könyvének felülvizsgálata a Kódex hatálybalépését követő két év elteltével időszerűvé vált. A Ptk. Harmadik Könyvének szabályozási modellje: az általános jellegű eltérést engedő szabályozás modellje, bizonyos fokú korrekcióval fenntartásra érdemes, ugyanis az a jogalanyok magánautonómiáját széles körűen képes biztosítani a jogi személyek alapítása és működése során. Újra kell fogalmazni a vezető tisztségviselő és a felügyelőbizottsági tag jogi személlyel szembeni felelősségét, előtérbe helyezve a jogi személy komplex jogalanyiságából fakadó szempontokat. Az ügyvezetésre és a felügyelőbizottságra vonatkozó - a felelősségüket rendező szabályokon túlmenő - egyéb jogszabályi rendelkezések újrafogalmazása szükséges, figyelemmel arra a tényre, hogy a jogi személy - vezető tisztségviselő jogviszonyát és a jogi személy - felügyelőbizottsági tag jogviszonyát rendező jogszabályi rendelkezések tisztán belső szervezeti szabályok. Továbbá újra kell fogalmazni a tag (az alapító) és a vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelősségét is olyképpen, hogy az új szabályozási modell szoros logikai egységbe kapcsolja a tagra (az alapítóra), a vezető tisztségviselőre vonatkozó felelősségátviteli szabályokat, és a profitorientált jogi személy tőkehelyzetének kötelező rendezésére vonatkozó szabályokat. Emellett pedig a jogi személy létesítő okiratának és a létesítő okirat módosításának érvénytelenségére vonatkozó polgári anyagi jogi szabályokat, valamint a nonprofit gazdasági társaságra vonatkozó szabályokat be kell építeni a Ptk. Harmadik Könyvébe. ■
JEGYZETEK
[1] Figyelemre méltó, ugyanakkor elgondolkodtató tény az, hogy a Ptk. több mint egy évtizedes kodifikációja folyamán ennek az alapvető jogkérdésnek milyen kevés teret szenteltek a kodifikátorok. A Ptk. normaszövegének közzététele, illetőleg a törvény hatálybalépése után bontakozott ki valójában az a jogirodalmi vita, amely a Ptk. Harmadik Könyve szabályainak valós vagy állítólagos diszpozitivitása körében zajlott, illetve zajlik:
Dzsula Mariann: Miért kógens a diszpozitív? I-V. In: Céghírnök, 2014. 2-10. számok;
Ferenczy Tamás: A kógencia és a diszpozitivitás a Ptk. társasági jogi szabályaiban. I-III. In: Céghírnök, 2015. 4-6. számok;
Kisfaludi András: Jogi személyek szabályozása. In: Vékás Lajos-Vörös Imre (szerkesztők): Tanulmányok az új Polgári Törvénykönyvhöz. Complex, Budapest, 2014., 89-109. p.;
[2] A jogirodalomban Csőke Andrea, Kisfaludi András, Lábady Tamás és Vékás Lajos egyaránt a szigorú elválasztás alapelvét hangsúlyozza a jogi személy önálló felelőssége tekintetében.
Lábady megfogalmazása szerint: "A jogi személyiség klasszikus kritériuma között szerepel a jogi személy önálló, a tagtól elkülönült felelőssége. A jogi személy tagjai csak magával a jogi személlyel szemben felelősek magatartásukért. A törvényi rendelkezésekben következetesen érvényesül a jogi személy és a tagjai szigorú elválasztását kimondó elv, amely szerint a polgári jogi felelősség kizárólag a jogi személlyel szemben érvényesíthető, ha a jogi személy ügyvezetője, tagja, alkalmazottja a jogi személy nevében, képviseletében tevékenységi körében jár el." Lábady Tamás: Felelősség a szerződésen kívül okozott károkért. In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, 1136. o.
[3] Kisfaludi András Szakértői Javaslatban megfogalmazott álláspontja. In: Vékás Lajos (szerkesztő): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Complex Kiadó, Budapest, 2008. 109. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző ügyvéd, társasági szakjogász.
Visszaugrás
