Az új Polgári Törvénykönyv a jogi személyekről, mint magánjogi intézményekről a hatályos szabályozásnál jóval nagyobb terjedelemben rendelkezik. A jogi személyekre vonatkozó általános szabályokon túl, azokat a jogi személy típusokat vonja szabályozási körébe, amelyeknek a létesítésével és működtetésével kapcsolatos viszonyok a magánautonómia körébe tartoznak. A jogi személyekre vonatkozó általános szabályokat a kódex funkcionális megközelítéssel alkotta meg, így az általános rész az azonos funkciók betöltésére minden jogi személy típusnál egyformán alkalmazható normákat tartalmaz. A szabályozás módszereként a törvénykönyv - a jogi személyek magánjogi jellegét előtérbe helyezve - az eltérést engedő normákat vezette be, kellő körültekintéssel megkonstruálva a szükséges kivételeket.
Az új Polgári Törvénykönyv szerkezeti sajátosságai közül az egyik legfeltűnőbb újdonság a jogi személyekre vonatkozó szabályozás terjedelmének, súlyának a korábbiakhoz viszonyított jelentős növekedése. A hatályos kódex jelenlegi állapotában 34 §-nyi rendelkezést tartalmaz a jogi személyekre vonatkozóan, amelyek egy jó része nem is rendelkezik feltétlenül önálló normatartalommal, mert vagy már lényegében nem létező szervezettípusokat szabályoz,[1] vagy más törvényekben sokszor szó szerint ismétlődő - s kétszer mindenképpen feleslegesnek tűnő - szabályt rögzít,[2] vagy utaló normaként csupán azt mondja ki, hogy egy-egy jogi személy típusra külön jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni,[3] ami ilyen rendelkezések nélkül is magától értetődő lehet, ha van speciális jogszabály. Ha ezeket a semmitmondó vagy felesleges szabályokat nem vesszük figyelembe érdemi szabályként, akkor a jelenleg hatályos szabályozás még korlátozottabb hatókörűnek bizonyul. Ezzel szemben az új Polgári Törvénykönyvnek a jogi személyekre vonatkozó szabályai 406 §-t tesznek ki, s mivel ezek a szabályok csak létező intézményeket szabályoznak, de azokat érdemben, s nemcsak a szabályozás továbbutalásával, továbbá kerülik a felesleges ismétléseket a jogrendszerben, ezért e szabályok valódi normatív tartalommal rendelkező normáknak tekinthetők. Ilyen formán a szabályozás terjedelmében mutatkozó különbség még szembetűnőbb, még jelentősebb.
Természetesen egy ilyen horderejű szabályozási változás alapos megfontolást, elméleti előkészítést, a lehetséges megoldások megvitatását, átgondolását igényli, különösen akkor, ha - amint ez a jogi személyekre vonatkozó könyv megalkotása kapcsán történt - a továbblépés iránya, tartalma, módszere nem egyértelmű, nem mindenki által egyöntetűen elfogadott. Elméleti viták természetesen szinte vég nélkül folytathatók, s nyilván sohasem alakulhat ki olyan helyzet, amikor már senkinek semmi hozzátennivalója nem maradhatott, s ezért lezártnak tekinthetjük a vitát. Ezt is figyelembe véve úgy gondolom, hogy a jogi
- 333/334 -
személyekkel kapcsolatban kifejtésre kerültek azok az elméleti álláspontok, amelyek a szabályozás befolyásolására alkalmasak lehettek, így az elméleti előkészítés elégségesnek tekinthető abban az értelemben, hogy megfogalmazásra kerültek azok a döntési alternatívák, amelyek közül a jogalkotó érvekkel alátámasztott módon választhatott.[4]
A döntést igénylő kérdések lényegében az alábbi három csomópont köré rendeződtek:
- A jogi személyek szabályozásának tárgya, terjedelme
- Az általános szabályok köre és jellege
- A jogi személyekre vonatkozó szabályozás módszere.
E tanulmányban azt vizsgálom meg, hogy ezekben a kérdésekben az új Polgári Törvénykönyv milyen eredményre jutott, s ez az eredmény miként értékelhető a megelőző viták fényében, illetve a gyakorlatnak milyen változásokra kell felkészülnie az új szabályozásra tekintettel. Természetesen ez az áttekintés nem tud kitérni a részletszabályokban bekövetkezett nagyszámú változások teljes körű vizsgálatára, csupán a fent jelzett három kérdéskörre szorítkozik.
1. Az új Polgári Törvénykönyv megalkotása során elvi kiinduló pontként szolgált az a tétel, hogy a Ptk.-nak kódex-szerű jogszabálynak kell lennie, azaz a polgári jogi viszonyok minél teljesebb körét kell hatókörébe vonnia, ezzel biztosítva a hasonló tartalmú jogviszonyok egységes elvek szerinti szabályozását. Vékás Lajos már a kodifikációs munkálatok korai szakaszában hangsúlyozta, hogy bármennyire megváltoztak is a klasszikus magánjogi kódexek megalkotásának történelmi és gazdasági keretei, egy tényező bizonyosan töretlenül fennmaradt, mégpedig a rendszerbe foglalt szabályozás iránti igény. Sőt úgy ítélte meg, hogy a felgyorsult változások és a globalizáció korában a "kellően absztrahált, rendszerbe foglalt, azaz kodifikált normák" alkalmasabbak "az életviszonyok gyors változásainak követésére, mint az egymást sebesen kergető és a részletekbe vesző egyedi és eseti jogszabályok áttekinthetetlen tömege."[5]
A rendszeralkotás igénye azt kívánja meg, hogy a polgári jogi viszonyok minél szélesebb körét vonjuk a kódex hatálya alá. Ez a teljességre törekvés azonban nem lehet öncélú. "A szabályok egyazon törvénykönyvbe foglalása addig kívánatos és célszerű - figyelmeztet Vékás Lajos -, amíg az összefoglalandó normák módszerbeli egysége fennáll, és amíg a rendszerbe illesztés a kodifikáció előnyeit: a rendszertani racionalitást, az ökonomikus és ellentmondásmentes törvényszerkesztést, az egységes terminológia biztonságát, a világos és áttekinthető megoldásokat hozza magával. A kódex nem presztízs-mű, amelybe lehetőleg minél több életviszonyt 'bele kell szabályozni'. S a kódexbe való felvétel nem státus-szimbólum, amire lehetőleg minél több jogintézménnyel törekedni kell."[6]
Ezeknek a szempontoknak a figyelembe vételével
- 334/335 -
kellett tehát eldönteni azt, hogy a jogi személyekre vonatkozó szabályokat kell-e, s ha igen, milyen mértékig kell megjeleníteni az új Polgári Törvénykönyvben.
2. Az evidenciának tekinthető, hogy a polgári jogi jogviszonyok lehető legteljesebb szabályozására törekvő kódexnek a szabályozandó jogviszonyok alanyaira vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznia kell, hiszen enélkül a szabályozás hiányos, alkalmazhatatlan lenne, illetve szükségszerűen más jogszabályokban kellene rendelkezni arról, hogy ki és milyen feltételek mellett válhat polgári jogi jogviszony alanyává. Az eltérő jogszabályokban való szabályozás pedig magában hordozza az egyenetlen, inkoherens szabályozás veszélyét. Ugyanakkor azonban a jogalanyokra vonatkozó szabályozási szükségszerűség többféleképpen is kielégíthető. Az elvi lehetőségek skálája a jogviszonyok lehetséges alanyainak puszta felsorolásától a valamennyi jogalanyra vonatkozó teljes körű szabályozásig terjed. Sőt, a két véglet között is találhatunk elvileg járható utakat. Felmerült például az a gondolat, hogy a Ptk. csak a jogi személyek általános szabályait tartalmazza, de az egyes jogi személy típusok különálló jogszabályokban kerüljenek elhelyezésre, vagy csak néhány alaptípus kerüljön be a kódexbe, míg a többi jogi személyt külön jogszabályokban szabályoznák.[7] Úgy gondolom, hogy ezek az elképzelések nélkülözték az elvi megalapozottságot, hiszen azt, hogy mit tekintünk a jogi személyek alaptípusainak, nem lehet objektív szempontok alapján eldönteni. Minél több típus szabályait hagyta volna ki a jogalkotó, annál többet veszített volna a kodifikáció előnyeiből.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
