A Ptk. Harmadik Könyvének joggyakorlatba történő beágyazódási feltétele az, hogy a jogalkalmazók a joganyag feldolgozása során helyesen értelmezzék az adott norma jogi természetét és helyesen alkalmazzák azt a saját egyedi helyzetükre. Nyilvánvalóan még sok a bizonytalanság a jogalkalmazók (ügyvédek, cégek) között, így kiemelkedő szerepe lesz a bírói iránymutatásnak.
1. A jogi személyek Ptk.-beli szabályozása vegyíti az eltérést engedő (diszpozitív) és az eltérést nem engedő (kógens) szabályokat, vagyis az eltérés lehetősége nem általánosan adott.
Az első fontos megállapítás, a Ptk. fenntartja a típuskényszer és a formakényszer elvét. "A jogi személy törvényben meghatározott típusban […] alapítható és működtethető; az e rendelkezésbe ütköző létesítő okirat semmis." [Ptk. 3:1. § (4) bekezdés] "Gazdasági társaság közkereseti társaság, betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság vagy részvénytársaság formájában alapítható." [Ptk. 3:89. § (1) bekezdés] A Ptk.-beli jogi személy típusok és gazdasági társasági formák törvényi definíciója, lényegadó elemei ezen törvényi rendelkezések alapján tehát eltérést nem engedő szabályok. Fontos kiemelni, hogy a Ptk. fenntartja a gazdasági társasági formák definícióját, így azok elemei a 3:89. § alapján egyértelműen a formakényszer hatálya alá tartozó elemek. Egyesületnél ilyen elemnek tekinthető például a legkisebb taglétszámra vonatkozó előírás (3:64. §).
A Ptk. 3:4. § (1) bekezdése - a létesítés szabadsága cím alatt - deklarálja, hogy a tagok, illetve az alapítók a jogi személy szervezetét és működési szabályait, továbbá tagjai/alapítói egymás közötti és a jogi személyhez fűződő viszonyait a létesítő okiratban maguk állapíthatják meg, melynek során - a Ptk. keretei között - eltérhetnek a Ptk. előírásaitól. A jogértelmezés következő szintje tehát, hogy elhatároljuk a szervezeti és működési, illetve a belső viszonyra vonatkozó szabályokat a Ptk. III. Könyvének az egyéb rendelkezéseitől. Ezen egyéb rendelkezéseket nevezzük "státuszrendelkezéseknek".
A státuszrendelkezések azok a szabályok, amelyek (a jogi személy típusának fogalmi elemein túl) a jogi személy státuszának eléréséhez kapcsolódnak, vagy olyanok, amelyek a státusz létrejöttével összefüggő, a jogi személy külső jogviszonyaiban ható rendelkezések, vagyis amelyektől való eltérésre a szerződéses akarat nem terjedhet ki. Ilyenek például a nyilvántartásba vételhez kapcsolódó szabályok [Ptk. 3:4. § (4) bekezdés, 3:95. §, 3:163. §, 3:252. §], a vezető tisztségviselőkre vonatkozó kizáró okok (3:22. §) vagy a gazdasági társaságok esetében a taggá válás korlátaira vonatkozó szabályok (3:90. §). Ez alapján állítható, hogy gazdasági társaság nem működhet a cégnyilvántartáson kívül, hogy a társasági szerződését az előírt alaki feltételek mellett kell megkötnie, hogy a részvénytársasági forma esetében az alapításakor nem térhet el a pénzbeli és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások arányára vonatkozó előírástól stb.
Amennyiben a jogalkalmazó a fenti rétegeket leválasztja a normatestről, akkor juthat el a jogi személy szervezetét és működését, a jogi személy tagjainak az egymás közötti és a jogi személyhez fűződő viszonyait szabályozó, vagyis a jogi természetét tekintve eltérést engedő szabályok szintjére.
2. A Ptk. a jogi személy szervezeti és működési továbbá a belső jogviszonyaira vonatkozó rendelkezései, vagyis a diszpozitív szabályok tekintetében is alkalmaz tilalmakat, határokat. A Ptk. 3:4. § (3) bekezdése értelmében a tagok, illetve az alapítók nem térhetnek el az egyébként szervezeti-működési vagy belső viszonyt szabályozó előírásoktól abban az esetben, ha a) az eltérést a Ptk. maga tiltja, b) az eltérés a jogi személy hitelezőinek, munkavállalóinak vagy a tagok kisebbségének jogait nyilvánvalóan sérti, vagy a jogi személyek törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza.
Az a) pont szerinti tilalom a törvényben normatív módon, tételesen ún. kógens klauzula formájában jelenik meg. Ez a tilalom minden esetben érvényesül, függetlenül az adott jogi személy szervezeti és működési vagy belső jogi viszonyaitól.
A b) pont szerinti tilalom fennállását csak eseti vizsgálat alapján lehet megállapítani.
A b) pont szerinti tilalom értelmezése okozhatja a legnagyobb nehézséget a kezdeti időszakban, így indokolt annak részletesebb vizsgálata.
Fontos alapvetés, hogy e pont szerinti vizsgálat az adott létesítő okiratbeli eltérésre vonatkozik, vagyis arra az esetre, ha az eltérés lehetősége adott és a jogi személy a létesítő okiratában el is tér a Ptk. előírásától.
Az eltérés ténye ugyanakkor nem vonja a létesítő okirat rendelkezését a b) pont szerinti klauzula hatálya alá, az eltérés csak abban az esetben válik tilalmazottá, ha az egyes érintettek vonatkozásában - az eltérés tartalma vagy mértéke - nyilvánvaló jogsérelmet valósít meg. A Ptk. 3:4. § (3) bekezdése a jogi személy hitelezőit, munkavállalóit és kisebbségi tagjait részesíti garanciális védelemben, így az eltérés vonatkozásában akkor merülhet fel a nyilvánvaló jogsérelem bekövetkezésének vizsgálata, ha az a hitelezőt, a munkavállalót és a kisebbséget megillető jogot nyilvánvaló módon sérti. Azon szervezeti és működési, valamint belső jogviszonyt szabályozó kérdésekben, ahol a hitelező, a munkavállaló és a kisebbség jogának sérelme nem merülhet
- 3/4 -
fel, a b) pont szerinti vizsgálatnak sincs helye, ezen kérdésekben az a) pont szerinti korlát alkalmazásának szükségessége kerülhet előtérbe, ha a jogalkalmazási tapasztalatok alapján ezen szerződéses viszonyokba törvényi beavatkozás indokolt.
A b) pont szerinti tilalom továbbá kiterjed mindazon szervezeti és működési vagy belső jogviszonyt rendező normától való eltérésre, amelynek következménye a törvényes működés feletti felügyelet akadályozása. Ezen utóbbi törvényi fordulatnak nem része az akadályozás nyilvánvaló volta, itt már az akadályozás ténye jár semmisséggel.
A Ptk. 3:4. § (3) bekezdésnek nem az a célja, hogy a törvényi modell-rendelkezésektől való eltérés lehetőségének tilalmát pótolja, vagyis nem arra szolgál, hogy ahol a jogalkotó elmulasztotta a tiltó klauzulát - a bekezdés a) pontja alkalmazásával - beilleszteni, ott belépjen ez a rendelkezés. Ez a szabály arra szolgál, hogyha a jogalkotó tételes tilalmat nem állít fel a jogi személy szervezeti és működési vagy belső jogviszonyait érintő kérdésben - mert nem láthat előre minden helyzetet -, ne alakulhasson ki olyan gyakorlat, ne szülessenek olyan döntések, amelyek (nyilvánvalóan) sérelmesek egyes érintettekre nézve, beleütközve ezzel a polgári jog garanciális korlátaiba.
A b) pont szerinti korlát a fentiek alapján álláspontom szerint tehát csak eseti jellegű lehet, és a Ptk. alkalmazásának több éves (akár évtizedes) gyakorlata és bírósági jogértelmezése révén a jogi személyek működésének egyes kérdéseiben (határozatképesség, saját részvény, saját üzletrész stb.) a 3:4. § (3) bekezdésnek b) pontja szerinti garanciális határok a jogalkalmazók számára egyre könnyebben meghatározhatóvá válnak majd. Mindebből következően azoknál a diszpozitív rendelkezéseknél, ahol a gyakorlati, jogalkalmazásbeli tapasztalatok alapján az állapítható meg, hogy a törvényi előírástól való legkisebb eltérést sem indokolt megengedni, azt tételes jogi eszközzel kell rendezni. Ahol az eltérés lehetősége nem kizárt, az eltérés mértékét, tartalmát már jelentős mértékben alakíthatja a bírói gyakorlat.
3. A diszpozitív szabályozás következő kérdése a Ptk. 3:4. § (3) bekezdés b) pontjában foglalt esetkörök értelmezése. E körben a bírói jogértelmezésnek jelentős szerepe lehet, így ehelyütt csupán szempontokat érdemes felvillantani.
A hitelezők jogai és a hitelezők érdekei között a Ptk. alkalmazásának kezdeti szakaszában vélhetően nehéz lesz különbséget tenni. A Ptk. a "hitelezők jogai" fordulattal él és a jogok meghatározását nem korlátozza a Ptk.-beli normákra. Hitelezői jogosultságról a Ptk. normarendszerében a jogi személy működésében bekövetkező változásokhoz kapcsolódó biztosítékadási követelmények esetében beszélhetünk jellemzően. Ezen túlmenően mind a Ptk.-ban, mind egyéb jogszabályban találkozunk olyan előírásokkal, amelyek a prudens működéshez fűződő követelményként kerültek kimunkálásra, ezáltal közvetve érinthetik a hitelezők jogait. (A Ptk. III. Könyve fordulatai jellemzően hitelezői érdekről, követelésről rendelkeznek.)
A jogi személy, a gazdasági társaság a működése során elsődlegesen saját céljai megvalósítására törekszik [Ptk. 3:21. § (1) bekezdése és a 3:88. § (3) bekezdése]. A jogi személy a kötelmi jog szabályai szerint természetesen felel a szerződéses viszonyaiból eredő kötelezettségei teljesítéséért és vele szemben a számviteli-pénzügyi jogszabályok a prudens működés elvárását támasztják, azonban ezen szempontok és kötelmek nem írják felül a jogi személy saját érdekeihez fűződő általános működési elveket. A törvény kijelöli azokat a fordulópontokat, amelyek esetében a társaság működésében általános jelleggel a hitelezői érdekek is különös figyelmet kapnak; ez a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte. A hitelezői jogsérelem kiterjesztő értelemben ezen esetekben válik értelmezhetővé, hiszen a törvény ezen esetekben konkrét jogcselekménytől függetlenül, általános jelleggel vonja be a hitelezői érdekeket a gazdasági társaság, az egyesület, a szövetkezet működési zsinórmértékébe. Egyéb esetben álláspontom szerint óvatosan kell megítélni a hitelezői jogosultságok, érdekek szerepét a jogi személy döntéshozatalában, és a létesítő okiratnak a szervezetre, működésre és belső viszonyokra vonatkozó rendelkezéseiben érvényesülő szerződéses szabadságot csak különösen indokolt esetben szabad korlátozni a hitelezők jogaira történő általános hivatkozással.
Mindebből következően a hitelezők jogai fordulatot indokoltnak tűnik szűkítőleg, és ezen hitelezői jogok nyilvánvaló sérelmét pedig a nagyságrendileg is jelentős eltérésekre értelmezni.
A kisebbség és a munkavállalók jogai esetében fontos kiemelni azt, hogy az ún. kisebbségi jogokat és a munkavállalóknak a jogi személy működése ellenőrzésében biztosított jogait a Ptk. III. Könyve tételesen is eltérést nem engedő szabályrendszer alá vonja (3:106. §, 3:127. §, 3:365. §). Mivel ezen kérdésekben a Ptk. előírásaitól a munkavállalók vagy a kisebbség hátrányára való legkisebb eltérés is tilalmazott, az eltérés lehetősége kizárt. A kisebbség vonatkozásában ugyanakkor - elszakítva a kisebbség jogait a kisebbségvédelem jogintézményétől - értelmezhető a klauzula mindazon esetben, ahol a jogi személy létesítő okirata olyan módon (mértékben) tér el a Ptk. szervezeti és működési vagy belső viszonyt rendező modell-előírásától, amely már egyes tagot megfoszt valamely tagsági joga gyakorlásától vagy ellehetetleníti joga gyakorlását, vagyis jogait nyilvánvalóan sérti.
Ehelyütt érdemes utalni a Ptk. társasági jogba illesztett együttműködési alapelvére. A Ptk. 3:88. § (3) bekezdése szerint a tag a többi taggal és a társaság szerveivel köteles együttműködni, nem fejthet ki olyan tevékenységet, amely a társaság céljainak elérését veszélyezteti. Mindazokban az esetekben, amikor az alapításra irányuló szerződéses akarat [3:4. § (4) bekezdés, 3:5. §] olyan mértékű csorbát szenved, amely mellett valamely tag már nem vált volna részesévé a szerződésnek, vagy az adott gazdasági társaság működése olyan mértékben tér el a modellszabályoktól, hogy azok alapján már nem beszélhetünk például a döntéshozó szervről mint a tagoknak a jogi személy alapvető kérdéseiben döntő testületéről, mert abban csak egyes tagok vehetnek vagy tudnak részt venni, az együttműködési kötelezettség
- 4/5 -
megsértését és a kisebbségi jogok sérelmét indokolt vizsgálni. Mindebből tehát az a jogértelmezés prognosztizálható, amely a kisebbségi jogok szélesebb körét fogja a Ptk. 3:4. § (3) bekezdés b) pontjának hatálya alá vonni.
Kérdésként merülhet fel, hogy milyen következményekkel jár, ha a létesítő okiratbeli eltérés már nem a kisebbség, hanem a többség jogainak sérelmével jár. [Így például nincs akadálya annak, hogy a tagok a korlátolt felelősségű társaság társasági szerződésében a legfőbb szerv határozatképességének szabályozása során eltérjenek a Ptk. 3:18. § (1) bekezdés szerinti aránytól és határozatképesnek tekintsék azt a legfőbb szervi ülést, amelyen a leadható szavazatok több mint felét képviselő szavazásra jogosultnál kevesebb fő vesz részt. Kérdésként merülhet fel, mennyiben állja ki a 3:4. § (3) bekezdés b) pontja szerinti garanciális korlát próbáját az a rendelkezés, amely például tíz százalékban határozza meg a határozatképességhez szükséges arányt.]
Álláspontom szerint ezen a ponton kapcsolódik a diszpozitív klauzulához a Ptk. 3:102. § (3) bekezdése. ("Valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség, ha a módosítás egyes tagok jogait hátrányosan érintené, vagy helyzetét terhesebbé tenné. Az e kérdésben való szavazásnál azok a tagok is szavazhatnak, akik egyébként szavazati joggal nem rendelkeznek.") Bár ezen utóbbi szabály szövegezése jelentősen eltér a 3:4. §-étól, a jogi személy, a gazdasági társaság működésébe történő beavatkozási cél mindkét esetben azonos, így a jogértelmezés szintjén is indokolt e két rendelkezés összhangjának megteremtése. A 3:102. § (3) bekezdésének olyan értelmezése, amely kiterjesztően fogná fel az abszolút egyhangúság követelményét bármely tag érintettsége esetén - hiszen itt nyilvánvaló jogsérelem nem lesz, csupán kedvezőtlenebb végeredmény - a gyakorlatban megbénítaná a társaságok működését. Ezen szabályt ezért közelíteni szükséges a 3:4. § garanciális korlátainál felállított alapvetésekhez, és úgy kell tekinteni, hogy a kisebbség mellett a társasági jogban a jogalkotó a tag jogait is garanciális védelem alá vonja. Látni kell ugyanakkor azt is, hogy a két szabály jelenlegi formájában nem azonos következményekkel jár a jogi személy, a gazdasági társaság döntései vonatkozásában.
A Ptk. 3:4. § (3) bekezdés b) pontja szerinti korlátba ütköző létesítő okiratbeli eltérés következménye semmisség, vagyis a bíróság az eltérés egésze tekintetében állapítja meg a nyilvánvaló jogsérelmet és az eltérés semmis akkor is, ha ahhoz minden tag - akár az érintett kisebbség - hozzájárult. A 3:102. § (3) bekezdése ugyanakkor abszolút egyhangú döntéssel lehetővé teszi a tag jogsérelmével járó döntés meghozatalát is a semmisség jogkövetkezménye nélkül. Ennek a döntésnek is ki kell állnia azonban a 3:4. § szerinti próbát, vagyis a nyilvánvaló jogsérelmet jelentő társasági döntés még egyhangú határozattal sem hozható meg, az semmis.
4. Nem zárható ki annak a felfogásnak a kialakulása, amely szerint a b) pont alapján valamely szervezeti és működési vagy a jogi személy belső viszonyait rendező törvényi modellszabálytól való legcsekélyebb eltérés is a konkrét létesítő okirat vizsgálata nélkül minden esetben nyilvánvalóan sérelmesnek minősíthető. Ebben az esetben azonban joggyakorlati eszközzel jönne létre az eltérés tilalma szervezeti és működési kérdésekben annak ellenére, hogy e tilalom a törvény szövegéből levezethető lenne. Ha a gyakorlat valamely diszpozitív szabálytól az adott jogi személy viszonyaitól függetlenített módon - a b) pontra hivatkozással - abszolút értelemben tiltaná meg az eltérést, valójában eltérést nem engedő rendelkezést hozna létre. Ez azonban ellentétben állna a Ptk. megfelelő érvényesüléséhez fűződő össztársadalmi érdekekkel, hiszen ezzel egy láthatatlan kógens réteg jönne létre. Ha ez a gyakorlat bírói jogértelmezésen alapul, ellentétbe kerülhet a jogegység alaptörvényi követelményével is. Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutatott rá arra, hogy a "bírói jogalkotás, amíg az kizárólag a jogszabályok értelmezésén alapul (amíg a bírói-ítélkezési hatalom nem veszi át alapvetően és közvetlenül a jogalkotás funkcióit) nem kerül ellentétbe a hatalommegosztás elvével" [42/2004. (XI. 9.) AB határozat].
Az abszolút erejű -, ámde a törvény szövegezésében meg nem jelenő - tilalom gyakorlata kivenné továbbá a jogalkotó kezéből a jogalkotást, mint a személyi és vagyoni viszonyok alakítására szolgáló eszközt. Abban az esetben ugyanis, ha a törvény szövege alapján egyébként eltérést engedő természetű szabályt a bírói gyakorlat eltérést nem engedőnek határozna meg, nem lenne mód arra, hogy a jogalkotó változtasson ezen a jogi megítélésen, hiszen nem lenne olyan norma, amelyet módosítani, pontosítani tudna.
Álláspontom szerint nem származhat valós előny a jogi személyek létesítésének szabadságára vonatkozó elvek átértékeléséből. A jogi természetüknél fogva eltérést engedő és eltérést nem engedő norma elhatárolásának a Ptk. 3:4. § (1) és (2) bekezdésén alapuló elveinek megbontása aláásná a jogi személyek jogának rugalmasságára alapozott polgári jogi célokat. A III. Könyvbeli szabályok alkalmazhatóságának alapja, hogy el lehessen különíteni az eltérést engedő és az eltérést nem engedő normákat. Ha a jogalkalmazó abban sem lehet biztos, hogy a 3:4. § (2) bekezdés alapján jogi természetét tekintve eltérést engedő normától a Ptk. 3:4. § (3) bekezdés a) pontja szerinti tilalom hiánya dacára eltérhet-e vagy sem, lehetetlenné válik a jogkövető magatartás ott, ahol a jogi személy működése eltérést tenne szükségessé. Természetesen ezek a megállapítások nem zárják el a bíróságot attól, hogy egyes eltérést engedő normák esetében meghatározza a jogi személyek általános "mozgásterét" vagyis azt, hogy más törvényi rendelkezésekkel együtt értelmezve megállapítsa a 3:4. § (3) bekezdés b) pontjából következő garanciális határokat.
Rámutatok továbbá arra, hogy ha a b) pont szerinti korlátot mint eltérést egyáltalán nem engedő szabályt értelmeznénk, a rendelkezés valós garanciális potenciálját szüntetnénk meg. E rendelkezés ilyetén felfogása ugyanis csupán azokban a helyzetekben jelentene megoldást, ha az eltérés önmagában - vagyis már a legkisebb mértékben is - nyilvánvaló jogsérelmet okozna. Azokra a helyzetekre azonban nem lenne képes választ adni, ha az eltérés (az eltérés lehetősége) önmagában nem jelentene jogsérelmet, azonban az adott eltérés
- 5/6 -
mégis elérné a nyilvánvaló jogsérelem szintjét akár annak tartalma, akár a törvényi normától való eltérés mértéke okán. Vagyis, ha a joggyakorlat úgy pozícionálná a b) pontot, amely kógensé teszi a normát és esetlegesen eseti döntésekben meg is határozza azokat a rendelkezéseket, amelyektől való eltérést nem enged, a joggyakorlat nem lenne képes a diszpozítivitás kereteit kimunkálni, hiszen, nem az eltérés tartalmára, mértékére lenne tekintettel, hanem csupán az eltérést általában "tudná" tiltani. Ez azonban indokolatlanul szűkítené a b) pont alkalmazhatósági területét, hiszen amely kérdésekben a kógencia szükségtelen lenne (például legfőbb szerv ülésezésének rendje, határozatképességi szabályok stb.), ugyanakkor amely kérdések alkalmasak lehetnek arra, hogy a létesítő okiratbeli jelentős eltéréssel megbontsák a tagok közötti szerződéses egyensúlyt, jelentősen torzítanák a jogi személy működését, nem tudna beavatkozni.
Kétféle értelmezés ugyanis nem létezhet egyszerre; a Ptk. 3:4. § (3) bekezdés b) pontját vagy garanciális eseti korlátként vagy a jogalkotó mulasztásának joggyakorlatbeli pótlásaként fogjuk fel. Ezen utóbbi eset azonban mind alkotmányossági, mind gyakorlati szempontból vitatható eredményekhez vezetne és elzárná a bírói joggyakorlatot attól, hogy egyedi mérlegelésen alapuló döntéseket hozzon.
5. A diszpozitivitás kérdéskörénél érdemes felhívni a figyelmet a nyelvtani értelmezés buktatóira. A Ptk. III. Könyve tekintetében ugyanis egyes rendelkezések eltérést engedő vagy nem engedő voltát nem lehet a nyelvtani értelmezésekkel feltárni.
A jogszabály-szerkesztési előírások szerint "a normatív tartalmat jelen idejű kijelentő mondattal, egyes szám harmadik személyű megfogalmazás alkalmazásával kell kifejezni." Vagyis ugyanazt a normatív tartalmat hordozza az a megfogalmazás, hogy "az első felügyelőbizottság tagjait a létesítő okiratban kell kijelölni" és az, hogy "az első felügyelőbizottság tagjait a tagok a létesítő okiratban jelölik ki". A megfogalmazásbeli különbségek nem vezetnek eltérő eredményre a norma tartalma tekintetében, továbbá nem szolgálhatnak segítségül a norma jogi természetének meghatározása során; így a "kell", "lehet", "kizárólagos" szavak nem teszik az adott rendelkezést eltérést nem engedővé, ezen szabályok nem válnak a Ptk. 3:4. § (3) bekezdés a) pontja alá tartozó rendelkezésekké. Az a) pont szerinti tilalom mindig klauzula formájában jelenik meg. Ha a "kell", "nem lehet" stb. fordulat eltérést engedő szabály megfogalmazásában szerepel, ugyanakkor ahhoz klauzulát nem kapcsol a törvény, a szóhasználat ellenére lehetséges a szabálytól való eltérés.
A Ptk. szabályrendszere a jogi személyek szervezeti és működési, továbbá a belső viszonyai tekintetében modell, vagyis a törvényalkotó által ideálisnak elképzelt működési rendet fektet le, amelynek szabályai feltöltik a jogi személy működését ott, ahol a létesítő okirat ezen modelltől nem tér el. Létjogosultsága lehet ebben az értelemben is a "kell", "nem lehet" fordulatok alkalmazásának még akkor is, ha ezen fordulatokat hordozó szabályoktól a 3:4. §-a alapján az eltérés lehetősége fennáll, és akkor is, ha elképzelhető lenne szerencsésebb megfogalmazás.
6. Az eltérést minden esetben a létesítő okiratba kell foglalni. A jogi személynek a létesítő okiratában kell meghatároznia, hogy milyen kérdésekben, milyen módon, milyen mértékig tér el a Ptk. rendelkezésétől, és ezen mozgástéren belül alkalmazhatja a működése során az eltérő szabályokat. Nem áll fenn tehát az eltérés lehetősége a gyakorlati működés során (az adott helyzetben), ha az eltérést a létesítő okirat előzetesen nem tartalmazza.
Másként, ha a jogi természetét tekintve eltérést engedő normától a létesítő okirat nem tér el, akkor az a norma a jogi személy működésében ugyanúgy kötelező, mint a természeténél fogva eltérést nem engedő vagy a kógens klauzulával érintett norma; a létesítő okirat eltérő rendelkezése hiányában a szabály - még ha az szervezeti és működési jellegű is - annak Ptk.-ban megfogalmazott tartalma szerint érvényesül.
7. A fentiek alapján a Ptk. III. Könyvének szabályozási elvei kapcsán az alábbi megállapítások tehetőek.
A Ptk. III. Könyvének alkalmazása során el kell különíteni a jogi természetük szerint eltérést nem engedő és az eltérést engedő normákat. Ezen elkülönítés vezérlő elve a típuskényszer, a formakényszer elvéhez tapadó, státusrendelkezésként értelmezhető normák és a 3:4. § (2) bekezdésben meghatározott szervezeti és működési, a tagok egymás közötti és a jogi személyhez fűződő viszonyaikat meghatározó előírások meghatározása, egymástól való elhatárolása.
Ha a jellegében a Ptk. 3:4. § (2) bekezdése alá tartozó normától való legkisebb eltérés is már tilalmazott vagy tilalmazást igénylő, annak tételesen kell megjelennie a törvényben a 3:4. § (3) bekezdés a) pontja alapján.
Egyéb esetben nem beszélhetünk abszolút tilalomról az egyébként eltérést engedő előírások kapcsán, hanem a garanciális határok kérdése merülhet fel a létesítő okiratbeli eltérés egyedi vizsgálata során a Ptk. 3:4. § (3) bekezdés b) pontja és a 3:102. § (3) bekezdése alapján.
Amennyiben egy normaegyüttes egy szabályozási egységet képez, annak a normaegyüttesnek minden szabályát azonos jogi természetűnek kell tekinteni (például a legfőbb szerv összehívására vonatkozó összes előírás).
Amennyiben egy normához vagy szabályozási egységet alkotó több normaegyütteshez a törvény kógens klauzulát kapcsol, az egyben azt is jelenti, hogy az adott szabályozási kérdést jogi természeténél fogva eltérést engedőnek tekinti, azonban az eltérés a Ptk. 3:4. § (3) bekezdés a) pontja alkalmazásával kizárja. Figyelemmel kell lenni továbbá a III. Könyv klauzuláinak rendszerére, mert abból jogértelmezési következtetések vonhatóak le.
Ilyen jogértelmezési kérdés különösen, hogyha a jogalkotó a Ptk. III. Könyv jogi személy típusokra (gazdasági társasági formákra) vonatkozó speciális rendelkezései között azonos szabályozási célú normákat eltérően rendez, a különbségtételnek jogalkalmazásbeli követ-
- 6/7 -
kezményei vannak. Így ha azonos működési kérdéshez valamely jogi személy típus esetében klauzulát kapcsol, a másik jogi személy típus esetében viszont nem, egyértelműen megállapíthatóvá válik, hogy a kógens rendelkezéssel nem érintett, ámde azonos célú és tartalmú szabályozás eltérést engedő természetű. [Ennek példája a Ptk. 3:79. § (2) bekezdésének és a 3:114. §-ának együttes értelmezése.] Részleges klauzula esetében (eltérést valamely érdekelt - jogi személy, kisebbség - irányában vagy hátrányára nem enged, vagy valamely szabályozási elem esetében nem enged) jogértelmezési következtetés továbbá az is, hogy a klauzulával nem érintett, azonban szorosan kapcsolódó, egy szabályozási egységbe eső további előírásoktól az eltérés lehetséges.
A saját részvény - saját üzletrész tekintetében megfigyelhető az a szabályozási elem, hogy míg a saját részvény intézményéhez fűz részleges klauzulát a törvény, addig a saját üzletrész szabályozása mentes a törvényi korlátozástól. A saját részvényhez kapcsolt klauzula a következők kérdésekre terjed ki:
Ptk. 3:226. § [Az eltérő szabályozás tilalma]
Semmis az alapszabály olyan rendelkezése, amely a saját részvény megszerzésének feltételeire vagy a saját részvénnyel gyakorolható jogokra vonatkozóan az e törvényben meghatározott szabályoknál a társaságra nézve enyhébb követelményeket ír elő.
A megszerzés feltételei kitétel álláspontom szerint a Ptk. 3:222. §-ban foglalt feltételekre utal, a megszerezhető saját részvény mértékére nem.
Ebből következően a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) kimunkálása során nem merült fel, hogy e kérdésben - vagy akár a saját üzletrész kérdésében - átmeneti rendelkezésre lenne szükség. Ha a jogalkotó jogi természetét tekintve eltérést nem engedő előírásként értelmezte volna a saját részvény megszerezhető mértékére vonatkozó előírást, rendelkeznie kellett volna arról, hogy a gazdasági társaságnak a Ptk. hatálya alá rendeződése során hogyan kell eljárnia, figyelemmel arra, hogy a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) nem tartalmazott a mérték tekintetében előírást; így előfordulhat, hogy adott részvénytársaság 25% feletti arányban tulajdonol saját részvényt. Továbbá, még ha jogalkotói hibaként is kezelnénk a Ptké. kapcsán azt, hogy nem tekintette a fenti idézett klauzula részének a mértékre vonatkozó kitételt, ugyanerre a "hibára" való hivatkozás a saját üzletrész esetében fel sem merülhet, hiszen ott klauzulát egyáltalán nem alkalmaz a törvény.
Amennyiben hitelezővédelmi szempontok alapján olyan jogértelmezési álláspont születne, amely a saját részvény és a saját üzletrész megszerezhető mértékét eltérést nem engedőnek tekintené, ezen álláspont a Ptk. szabályozásából nem lenne levezethető. Mint azt fent bemutattam, ha valamely szabályozási kérdés a szerződéses szabadság körébe esik, annak minden eleme egységesen kezelendő. Ebből következően a saját üzletrészre, a saját részvényre vonatkozó szabály mindegyikének jogi természete eltérést engedő, és ha az attól való legkisebb eltérés lehetősége is kizárt, azt tételes jogi szabállyal kell nyilvánvalóvá tenni - mint azt a 3:226. §-a teszi. Azonban a klauzulában nem említett kérdések esetében az eltérés lehetőségének kizárása téves. Ha bármely szabálytól való legkisebb eltérés felvetné a kisebbség, a hitelezők vagy a munkavállalók jogainak nem megengedhető sérelmét, azt tételesjogilag kell rendezni. Ilyen sérelem azonban a saját üzletrész, saját részvény megszerezhető mértéke kérdésében nem merül fel. Álláspontom szerint nyilvánvaló jogsérelem nem merülhet fel például abban az esetben, ha a részvénytársaság alapszabálya lehetővé teszi 25% és 1 forint névértékű további 1 darab törzsrészvény megszerzésének lehetőségét. Akár kizárható lenne az is, hogy hitelezői jogsérelem következhetne be ezen esetben, hiszen a saját részvény és a hitelezői jogosítványok egymásra közvetlen kihatással nem lehetnek. Felvethető továbbá ellenérvként az is, hogy a saját részvény mint társasági jogi eszköz célját tekintve a tagokat és a társaság működőképességét (is) védi, eredményes eszköz lehet az ellenséges felvásárlás ellen, amely végső soron épp a hitelezők követeléseinek kielégítési alapját, a társasági vagyon egyben tartását és a működőképességet biztosíthatja. Mindezekre figyelemmel sem lenne szerencsés, ha a saját részvény, a saját üzletrész vonatkozásában a Ptk. III. Könyvének szabályozási logikája megtörne, és tételes tilalom nélkül eltérést nem engedő normaként lenne pozícionálva a saját részvény, saját üzletrész megszerezhető mértékére vonatkozó előírás.
Azt természetesen a Ptk. alkalmazásával kialakuló társasági jogi gyakorlat döntheti el, milyen mértékű lehet a saját üzletrész, a saját részvény megszerzésének mértékétől való létesítő okiratbeli jogszerű eltérés, azonban ennek a megítélése mindig eseti jellegű lehet csak, illetve az eltérés lehetősége még egy szigorúbb jogértelmezési felfogásban sem zárható ki.
A saját részvény, a saját üzletrész szabályozása végezetül jól szemlélteti, miért vezetne jogbizonytalansághoz az a felfogás, amely a Ptk. 3:4. § (3) bekezdés b) pontjára hivatkozva tételes tiltó klauzula nélkül tekintene valamely szervezeti és működési szabályt eltérést nem engedő természetűnek. Ugyanis, ha a társaság által megszerezhető saját üzletrész, saját részvény mértékére vonatkozó előírás az eltérést engedő szabályegyüttesen belül eltérést nem engedőnek minősülne, a jogalkotó nem lenne képes ezen kérdésre való válaszait megfelelően kialakítani. Nem lenne ugyanis eszköze arra, hogy a - tételes jogilag nem létező - tilalmat feloldja.
Tény, hogy az eltérést tiltó normák jellemzően hitelezővédelmi szempontból kerültek a törvénybe, azonban a hitelezővédelmi szempont nem teszi eltérést nem engedővé a normát. A hitelezővédelmi szempont
- 7/8 -
ugyanakkor hozzájárulhat ahhoz, hogy a társasági jogi gyakorlat az eltérés jogszerű mértékét szűken határozza meg. Így például feltehetően nem válik alkalmazhatóvá a gyakorlatban a korlátolt felelősségű társaságok esetében a 90%-os saját üzletrész megszerzésére vonatkozó létesítő okiratbeli rendelkezés.
Jelen dolgozat arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy kiemelt érdek fűződik ahhoz, hogy mind a jogi személyek, mind a bíróságok egységes elvek szerint értelmezzék a Ptk. III. Könyvének rendelkezéseit. A fent ismertetett jogértelmezési szempontok alkalmazása, még ha egyes törvényi rendelkezések pontosításának szükségességére világít is rá, hosszabb távon jelentős előnyökkel jár és kiszámíthatóvá teszi a jogalkalmazást. ■
Visszaugrás
