Még egy év sem telt el az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépése óta, amikor az Igazságügyi Minisztérium munkacsoportot állított fel annak vizsgálatára, hogy indokolt-e az új Ptk. felülvizsgálata, módosítása. Bár a 2015. első félévében ülésezett munkacsoportban nem született konszenzus, a Minisztérium arra jutott: indokolt az új Ptk. felülvizsgálata. Az igazságügyi kormányzat az új Ptk. módosítására, ennek keretében a dologi hitelbiztosítékok jogának újabb, koncepcionális kérdésekre is kiterjedő reformjára készül. A tervezett módosítás tartalmáról az egyetlen, a nyilvánosság számára hozzáférhető anyag a Magyar Jogász Egylet (MJE) honlapján "Tézisek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény felülvizsgálatához" címmel közzétett dolgozat (a továbbiakban: Tézisek), amely az MJE 2016. január 18-i ülésére készült és a dologi hitelbiztosítékok témakörén belül két kérdéssel foglalkozik: az önálló zálogjog és a közhiteles zálogjogi nyilvántartás visszaállítása mellett érvel.[1] Jelen cikk az utóbbi kérdéshez szól hozzá.
A Tézisekben, illetve az említett ülésen elhangzott helyettes államtitkári előadásban[2] a hitelbiztosítéki nyilvántartással szemben felhozott vádak értékelése előtt célszerű röviden összefoglalni, hogy melyek a hitelbiztosítéki nyilvántartás alapvető jellemzői. Akárcsak a régi zálogjogi nyilvántartás, a hitelbiztosítéki nyilvántartás is személyi betétekből (ún. perszonálfóliumokból) áll.[3] A zálogjogi nyilvántartáshoz képest a következő főbb változások történtek:
1. Bővült a nyilvántartásba bejegyzendő (illetve bejegyezhető) jogok köre: míg a korábbi nyilvántartásba csak az ingó jelzálogjog és a vagyont terhelő zálogjog alapítását kellett bejegyezni, addig az új nyilvántartásba a követelésen, ill. nem lajstromozott jogon alapított zálogjogok, továbbá egyéb, nem zálogjogi formájú, de biztosítéki célú ügyletek (tulajdonjog-fenntartás, pénzügyi lízing, faktoring) is bejegyzendők.[4]
2. Egyszerűsödött a nyilvántartásba való bejegyzés módja (ideértve a bejegyzés módosítását és törlését is):
- 129/130 -
a) a bejegyzésre nem közjegyzői okiratba foglalt zálogszerződés alapján kerül sor,
b) a bejegyzést és az ahhoz való hozzájárulást maguk a felek végzik elektronikus formanyomtatványoknak a nyilvántartás honlapján való kitöltése útján, előzetes regisztrációt (közjegyzői személyazonosítást) követően.
3. Egyszerűsödött a nyilvántartásban való keresés: Bár a korábbi nyilvántartást is elektronikus formában vezette a Közjegyzői Kamara, az abban való internetes alapú, online keresésre csak a Kamarával kötött szerződés alapján, díjfizetés ellenében volt lehetőség. Az új nyilvántartásban bárki, ingyenesen, személyazonosítás nélkül kereshet.
E három változtatás közül legkevesebb vitára a harmadik adhat okot. A nyilvántartás kereshetőségének megkönnyítése fokozott érvényt szerez az ún. alaki nyilvánosság elvének, amely egyszerűen azt jelenti, hogy a nyilvántartásba bárki külön érdekeltség igazolása nélkül betekinthet, és ennek megfelelően - legalábbis főszabály szerint - senki sem hivatkozhat arra, hogy a nyilvántartás tartalmáról nem tudott.
Ennél egy fokkal vitatottabb az első változtatás, legalábbis abban a részében, amely a nem zálogjogi formájú, de hitelbiztosítéki funkciót betöltő ügyletek esetében is előírja a nyilvántartásba való bejegyzést. Itt valójában két kérdésről van szó: 1. indokolt-e ezen ügyletek esetében a nyilvánosság követelményének érvényesítése, 2. ha igen, milyen nyilvántartási rendszer alkalmas erre. Az első kérdés valójában nem a nyilvántartás működési módjával, hanem a fiduciárius biztosítékok kezelésével kapcsolatos. Bár a vételár-követelés, a lízingdíj-követelés, illetve a faktor által nyújtott hitel visszafizetésére vonatkozó követelés kétségkívül zálogjoggal is biztosítható volna, a jogalkotó - alapvetően pragmatikus megfontolásokból - nem terjesztette ki a fiduciárius biztosítékok tilalmát a tulajdonjog-fenntartásra, a pénzügyi lízingre és a faktoring keretében történő biztosítéki engedményezésre, hanem megelégedett a nyilvánosság követelményének érvényesítésével.[5]
A bejegyzés elmaradásának szankciója eltérő: az eladó, illetve a lízingbeadó jóhiszemű és ellenérték fejében szerző harmadik személyekkel szemben nem hivatkozhat a be nem jegyzett tulajdonjog-fenntartásra; a be nem jegyzett faktoring-engedményezés pedig zálogszerződésként érvényes, vagyis a faktor harmadik személyekkel szemben egyáltalán nem hivatkozhat az engedményezésre, és az adóssal szemben is csak zálogjogosultként léphet fel. A tulajdonjog-fenntartás esetében valójában nem többletteherről van szó, hanem az eladónak biztosított, új lehetőségről. A régi Ptk. csak ingatlanok esetében tette lehetővé a tulajdonjog-fenntartás dologi hatállyal való felruházását (a tulajdonjog-fenntartással eladás tényének ingatlan-nyilvántartási feljegyzése által), ingók esetében a tulajdonjog-fenntartás nem érintette a vevőtől jóhiszeműen és ellenérték fejében szerző harmadik személyek jogait.[6] Az új Ptk. lehetővé teszi, hogy az eladó ingók esetén is dologi hatállyal ruházza fel a tulajdonjog-fenntartást. A pénzügyi lízing és a faktoring esetében már alappal tekinthető a lízingbeadó, illetve a faktor szempontjából többlettehernek a bejegyzési kötelezettség, azonban egyúttal lehetővé teszi, hogy más hitelezők (például akik jelzálogjoggal biztosított hitelt nyújtanának) a hitelnyújtás előtt ellenőrizzék, hogy az adós a fedezetül felajánlott vagyontárgyaknak valóban a tulajdonosa, illetve a jogosultja-e, vagy azokat csak lízingbevevőként birtokolja, illetve más hitelező (faktor) javára már engedményezte. Igaz, követelések esetében csak az elzálogosítás és a (Ptk. szerinti értelemben vett) faktoring nyilvánossága biztosított, a nem faktoring keretében történt engedményezéseket nem kell bejegyezni a nyilvántartásba, így a csalárd, kétszeres engedményezés nem zárható ki. Mindenesetre, értelmetlen többlettehernek egyik esetben sem tekinthető a bejegyzési kötelezettség. Ha elfogadjuk a nyilvánosság követelményének létjogosultságát, további kérdés, hogy milyen nyilvántartási rendszer alkalmas e követelmény érvényesítésére. Könnyen belátható, hogy a szerződés közjegyzői okiratba foglalása és a bejegyzés céljából a közjegyzőnél való személyes megjelenés nem reális elvárás olyan, tömegesen előforduló ügyletek esetében, mint a tulajdonjog-fenntartással történő adásvétel, a pénzügyi lízing, vagy a faktoring.[7] Vagyis, ha a jogalkotó visszaállítja a zálogjogi nyilvántartást, akkor ezen ügyletek esetében is el kell törölnie a bejegyzési kötelezettséget.
A legvitatottabb kétségtelenül a második változtatás, ehhez kapcsolódik az új nyilvántartási rendszerrel szembeni fő vádpont, a "közhitelesség hiánya" is. Az alábbiakban a közhitelesség problémáját részletesen vizsgáljuk. Azonban elöljáróban fontos megemlíteni, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló 2013. évi CCXXI. törvény (Hbnytv.) bizonyos értelemben "felülírta" a Ptk. szabályait, amennyiben a Ptk. szerint a hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzésre elektronikus formanyomtatvány kitöltése útján, a nyilvántartás internetes honlapján van lehetőség, a Hbnytv. azonban lehetővé teszi a hitelbiztosítéki nyilatkozat közjegyző előtti meg-
- 130/131 -
tételét (Hbnytv. 8. §), ügyvéd meghatalmazását a hitelbiztosítéki nyilatkozat megtételére (Hbnytv. 10. §), továbbá azt is, hogy a felek rendelkezése alapján a zálogszerződést közokiratba foglaló közjegyző vagy az azt ellenjegyző ügyvéd rögzítse a hitelbiztosítéki nyilatkozatot a nyilvántartásban (Hbnytv. 9. §). Ez tulajdonképpen nem kifogásolható, hiszen nem minden hitelező, de különösen nem minden adós rendelkezik minősített elektronikus aláírással, ami a személyes bejegyzéshez szükséges.[8] A felek tehát választhatnak aközött, hogy (a) - a felhasználói regisztrációhoz szükséges közjegyzői személyazonosítást leszámítva - egyáltalán nem veszik igénybe közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, hanem maguk teszik meg a nyilatkozatokat elektronikus úton, (b) a szerződés megkötése során nem veszik igénybe közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, de a hitelbiztosítéki nyilatkozatot közjegyző előtt teszik meg, vagy annak megtételére ügyvédet hatalmaznak meg, (c) a szerződés megkötése során igénybe veszik közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, de maguk teszik meg a hitelbiztosítéki nyilatkozatokat elektronikus úton, (d) a szerződés megkötése során igénybe veszik közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, akitől egyben kérik a hitelbiztosítéki nyilatkozat rögzítését a nyilvántartásban. A negyedik lehetőség választása kézenfekvő, ha a hitelező a könnyebb végrehajthatóság miatt ragaszkodik a szerződés közokiratba foglalásához, így egyébként is megjelennek a felek közjegyző előtt.
A bejegyzés módjának megváltozása azt jelenti, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartás esetében - az ingatlan-nyilvántartással ellentétben - nem érvényesül a törvényesség elve, amely szerint a bejegyzést hatóság rendeli el a bejegyzés alapjául szolgáló eredeti okiratok vizsgálata alapján. A felek felelőssége, hogy a hitelbiztosítéki nyilatkozat az alapul szolgáló szerződéssel összhangban legyen, helyesen határozza meg az adóst, a hitelezőt, a biztosíték tárgyát és - ha a felek ilyet meghatároznak - azt az összeget, amelynek erejéig a hitelező a vagyontárgyból kielégítést kereshet. Tekintettel arra, hogy hitelbiztosítéki nyilatkozatot csak a rendszer regisztrált felhasználói tehetnek és csak akkor, ha a nyilatkozattal érintett személy is a rendszer regisztrált felhasználója, a felek téves megnevezése mint kockázat gyakorlatilag kizárt. A biztosíték tárgyának a zálogszerződéssel összhangban való meghatározása sem tűnik olyan feladatnak, amelynek teljesítésére a felek csak hatósági közreműködéssel lennének képesek. Ha mégis eltérő például a zálogtárgynak a meghatározása a zálogszerződésben és a hitelbiztosítéki nyilatkozatban, akkor is egyértelmű, hogy zálogjog csak azon a vagyontárgyon jön létre, amelyre mind a zálogszerződés, mind a nyilatkozat szerinti meghatározás kiterjed. (Hiszen a bejegyzés egyrészt önmagában nem hoz létre a zálogjogot: a bejegyzett zálogjog nem érvényesíthető, ha a hitelező nem tud felmutatni érvényes zálogszerződést, másrészt - ahogy az alábbiakban erre még visszatérünk - jóhiszemű, harmadik személyek sem hivatkozhatnak a valódi anyagi jogi állapottal szemben a bejegyzésre, mivel a nyilvántartáshoz - akárcsak a korábbi zálogjogi nyilvántartáshoz - nem fűződik pozitív közhitelesség.) A biztosított követelést nem kell a nyilvántartásba bejegyezni, de a felek bejegyezhetik (a hitelbiztosítéki nyilatkozatban megadhatják) azt az összeget, amelynek erejéig a hitelező a vagyontárgyból kielégítést kereshet. Ugyan a korábbi zálogjogi nyilvántartásba a biztosított követelés jogcímét, pénznemét, lejáratát, összegét, illetve legmagasabb összegét is be kellett jegyezni,[9] a nyilvántartás közhitelessége erre nem terjedt ki, hiszen a régi Ptk. 262. § (3) bek. szerint a biztosított követelés csökkenése vagy megszűnése a bejegyzés tartalmára tekintet nélkül kihatott a zálogjogra. (Nem csak a zálogjogi nyilvántartás, hanem az ingatlan-nyilvántartás és egyéb lajstromok esetében is.) Vagyis a járulékosság erősebb volt a közhitelesség elvénél: a jelzálogjoggal biztosított követelés engedményese (jóhiszemű megszerzője) nem hivatkozhatott a zálogjogi nyilvántartás közhitelességére, hiszen az csak a zálogszerződés létrejöttét tanúsította közhitelűen, viszont abban a tekintetben, hogy a felek között követelés egyáltalán keletkezett vagy fennáll, még megdönthető vélelmet sem alapított meg. A jogalkotó nyilván ezért tekintett el az új Ptk.-ban attól, hogy megkívánja a biztosított követelés bejegyzését a hitelbiztosítéki nyilvántartásba. Érthetetlen, hogy a Tézisek miért rója fel a hitelbiztosítéki nyilvántartás hibájaként, hogy az nem bizonyítja, hogy a zálogjog "mekkora követelést biztosít", hiszen sem az ingatlan-nyilvántartás nem bizonyítja, sem a régi zálogjogi nyilvántartás nem bizonyította ezt.
Végül, meg kell említeni, hogy a Hbnytv. fenntartotta azt a 2009-ben bevezetett lehetőséget, hogy gépjárművek úgy is elzálogosíthatók, hogy a bejegyzésben a felek megadják a gépjármű egyedi azonosítóját (alvázszám), ebben az esetben a nyilvántartásban való keresésre is lehetőség van az egyedi azonosító alapján, és az így elzálogosított gépjárművek esetében a zálogjogtól mentes szerzésre még kereskedelmi forgalomban történő értékesítés esetén sincs lehetőség.[10] Ugyan 2009 előtt is lehetőség volt a zálogtárgy
- 131/132 -
egyedi meghatározására (amennyiben a zálogtárgy erre alkalmas volt, például egyedi gyártási számmal rendelkezett), azonban a nyilvántartásban csak a zálogkötelezett nevére lehetett keresni, a zálogtárgy egyedi azonosítójára nem,[11] és ennek megfelelően az így meghatározott zálogtárgy esetében is lehetőség volt a zálogjogtól mentes tulajdonszerzésre a kereskedelmi forgalom, illetve a rendes gazdálkodás körében való értékesítés során. A 2009. évi módosításig a gépjármű-finanszírozás körében a jelzálogjog helyett a biztosítéki vételi jog volt használatos, azonban ez sem nyújtott megfelelő biztonságot a hitelezők számára. Egyfelől a biztosítéki vételi jog dologi hatálya még az ingó jelzálogjogénál is korlátozottabb volt (csak ingatlanok esetében volt lehetőség a vételi jog bejegyzésére és ezáltal dologi hatállyal való felruházására), másfelől a felszámolási eljárásban sem volt lehetőség a biztosított követelés beszámítására az opciós vételárra vonatkozó követeléssel szemben.[12] A Lízingszövetség kezdeményezésére került sor a 2009. évi módosításra, amelynek az is fontos eleme volt, hogy az egyedileg meghatározott gépjármű elzálogosításához (illetve a zálogjog bejegyzéséhez) nem volt szükség a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalására és a bejegyzés céljából a közjegyzőnél való személyes megjelenésre, hanem - felhasználóként való regisztrációt követően - elektronikus úton tett zálogjogi nyilatkozat alapján is sor kerülhetett a jelzálogjog bejegyzésére. Továbbá, a gépjármű-zálogjogi nyilvántartásba bárki térítésmentesen betekinthetett a Kamara által e célra létrehozott internetes oldalon. Ez a módosítás jól mutatja, hogy a finanszírozók igényeinek nem feltétlenül a kétes értékű fiduciárius biztosítékok felelnek meg, hanem sokkal inkább az egyszerűen és olcsón alapítható és biztonsággal érvényesíthető zálogjog. Megjegyzendő az is, hogy mindazok, akik az okirati elv alapján és hatósági (közjegyzői) felügyelet mellett működő zálogjogi nyilvántartás visszaállítását szorgalmazzák, egyszer sem kongatták meg a vészharangot az elektronikus nyilatkozat alapján bejegyzett gépjármű-zálogjoggal kapcsolatban, holott ugyanannyi alappal hivatkozhattak volna arra, hogy veszélybe került a forgalom és a hitelezés biztonsága. Sőt, még inkább hivatkozhattak volna erre, hiszen a gépjármű-zálogjog bejegyzésére úgy is sor kerülhetett, hogy a zálogkötelezett nem volt regisztrált felhasználó, és a zálogjog bejegyzéséhez való hozzájárulását mindössze egyszerű magánokirati formában, papíralapon készült bejegyzési nyilatkozat aláírásával adta meg, amelynek elektronikus másolatát a nyilatkozattevő hitelező ellátta a minősített elektronikus aláírásával.
A Tézisek szerint: "Az új zálogjogi szabályozás kétségkívül legvitatottabb pontja a korábbi közjegyzői zálogjogi nyilvántartást felváltó hitelbiztosítéki nyilvántartás. Ez az új nyilvántartás alapvetően angolszász mintára épül, így egy idegen test a magyar magánjogon belül, hiszen mind a magyar jogtörténeti hagyományoktól, mind pedig a magyar gazdaság viszonyaitól meglehetősen távol áll."
Mindenekelőtt, önmagában az, hogy egy adott jogintézmény külföldi (akár angolszász) mintát követ, illetve idegen a magyar jogtörténeti hagyományoktól, még nem elégséges érv a jogintézmény bevezetése ellen, illetve eltörlése mellett. Az 1996-ban létrehozott zálogjogi nyilvántartás is idegen volt a magyar hagyományoktól, hiszen az ingatlan-nyilvántartás és a lajstromoknak is nevezett speciális nyilvántartások (hajók, repülőgépek, szabadalmak stb.) mind dologi betétekből (reálfóliumokból) állnak, a zálogjogi nyilvántartás pedig személyi betétekből (perszonálfóliumokból) állt. Mára az új hitelbiztosítéki nyilvántartás kritikusai mégis úgy tekintenek a régi zálogjogi nyilvántartásra, mint "kanonizált", a magyar jogtörténeti hagyományba beépült intézményre.
Sőt, bevezetése idején a telekkönyv is radikálisan új jogintézmény volt, idegen a magyar "néplélektől".[13] A telekkönyv bevezetése előtti jogunkban az ingatlanokat (legalábbis a nemesi tulajdonban lévő ingatlanokat) kézizálog (zálogbirtok) formájában zálogosították el, a hitelező jogot szerzett az ingatlan birtoklására és hasznai szedésére.[14] A telekkönyv és az ingatlan-jelzálogjog bevezetése a maga korában radikális újításnak számított, ráadásul az a hatalom léptette hatályba 1855-ben a Telekkönyvi Rendtartást, amely néhány évvel korábban leverte a magyar szabadságharcot. 1861-ben az Országbírói Értekezlet mégis a telekkönyv fenntartása mellett döntött.
Ha az angolszász minta követése miatt elvetendő az új nyilvántartási rendszer, akkor kérdés, hogy miért javasolja az Igazságügyi Minisztérium a vagyont terhelő zálogjog visszaállítását, amely szintén angol minta (floating charge) alapján került bevezetésre,[15] vagy miért nem javasolja az új Ptk. által bevezetett bizalmi vagyonkezelés
- 132/133 -
intézményének megszüntetését, hiszen ez is kétségkívül angolszász mintát (trust) követ.[16]
Kérdéses, hogy egyáltalán van-e értelme "magyar jogtörténeti hagyományról" beszélni az ingó jelzálogjoggal kapcsolatban, hiszen az 1996. évi zálogjogi novella előtt csak egy el nem fogadott törvényjavaslat (1926) foglalkozott ezzel az intézménnyel. A zálogjogi novellákkal megteremtett ingó jelzálogjog (illetve a vagyont terhelő zálogjog) pedig jelentős mértékben angolszász mintát követett, például abban a tekintetben, hogy feladta a specialitás elvét a zálogtárgy meghatározása tekintetében;[17] lehetővé tette a jövőbeli vagyontárgyak elzálogosítását, vagyis a rendelkezési jog megszerzése előtti, dologi hatályú rendelkezést; a kereskedelmi forgalom védelme érdekében lehetőséget biztosított a zálogjogtól mentes szerzésre, vagyis korlátozta a zálogjog dologi hatályát. Mindez szöges ellentétben áll az ingatlan-jelzálogjogra vonatkozó szabályokkal. Tehát kialakult egy törés a zálogjogi szabályozáson belül az ingókra (követelésekre, jogokra) és az ingatlanokra vonatkozó szabályok között. Az előbbi körben a magyar szabályozás már a zálogjogi novellák óta az angolszász jogokhoz áll közelebb, míg az utóbbi körben a germán (német-osztrák) jogcsaládhoz.[18] A zálogjogi nyilvántartás szabályozásakor erről a jogalkotó csak részben vett tudomást, igyekezett a zálogjogi nyilvántartást az ingatlan-nyilvántartás (telekkönyv) analógiájára szabályozni, így az okirati elvet, a törvényesség elvét (hatósági kontroll) és - legalább korlátozott formában - a közhitelesség elvét érvényesíteni.[19]
A magyar jogalkotó akkor sem tudta volna a német-osztrák mintát követni az ingó jelzálogjogi szabályozás kialakításakor, ha akarta volna, mivel a német és az osztrák jog nem ismeri az ingó jelzálogjogot, annak funkcióját átvette a biztosítéki tulajdonátruházás bírói gyakorlatban kialakult intézménye. Ugyanez igaz a követelések esetében: a német-osztrák jogban a zálogjog funkcióját átvette a biztosítéki engedményezés intézménye, mivel a követelések elzálogosításához szükséges az adós értesítése, az engedményezéshez viszont nem. A biztosítéki tulajdonátruházás és a biztosítéki engedményezés "rejtett" hitelbiztosítékok, nyilvántartásba való bejegyzésük nem szükséges, így nincs is követhető német-osztrák modell az ingókon, követeléseken, jogokon alapított hitelbiztosítéki jogok nyilvánosságának megteremtéséhez.
Végül, de nem utolsósorban, az "angolszász" (helyesebben: észak-amerikai) minta mára európai, illetve nemzetközi modell szintjére emelkedett.
A magyar hitelbiztosítéki nyilvántartáshoz hasonló nyilvántartást szabályoz a Study Group on a European Civil Code által készített Draft Common Frame of Reference (DCFR) IX. könyve (Principles of European Law on Proprietary Security in Movable Assets).[20] A DCFR szerinti "európai dologi hitelbiztosítéki nyilvántartásnak" (European register of proprietary security) öt fő jellemzője van:[21]
aa) perszonálfóliumokból áll,
b) notice filing system, és nem document filing system, vagyis nem okirat alapján kerül sor a bejegyzésre, hanem egy, a hitelező által online megtett nyilatkozat formájában; a bejegyzésre a zálogszerződés megkötése előtt is sor kerülhet (advance filing),[22]
c) direct entry system, vagyis közvetlenül a hitelező teszi meg a bejegyzést, nem pedig egy hatóság; a bejegyzésre csak akkor kerül sor, ha a hitelező nyilatkozatához az adós (a biztosíték nyújtója) hozzájárul,
d) online elérhető elektronikus nyilvántartás,
e) a zálogjogon túl a tulajdonjog-fenntartási típusú biztosítékok (retention of ownership devices) nyilvántartására is szolgál, értve ezek alatt az eladó által
- 133/134 -
fenntartott tulajdonjogot, a pénzügyi lízing esetében a lízingbeadó tulajdonjogát, illetve eladási bizomány esetén a megbízó tulajdonjogát.[23]
Szintén a magyar hitelbiztosítéki nyilvántartáshoz hasonló nyilvántartás kialakítására tesz javaslatot az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITRAL) által kidolgozott és 2007-ben elfogadott Hitelbiztosítéki Jogalkotási Útmutató (UNCITRAL Legislative Guide on Secured Transactions), illetve a 2013-ben elfogadott Útmutató a Hitelbiztosítéki Nyilvántartás Megvalósításáról (UNCITRAL Guide on the Implementation of a Security Rights Registry).[24]
Az UNCITRAL Útmutatók szerint három fő funkciója van a hitelbiztosítéki nyilvántartásnak: 1. lehetővé teszi, hogy a hitelezők harmadik személyekkel szembeni (dologi) hatállyal ruházzák fel a biztosítéki jogokat, 2. objektív információforrás harmadik személyeknek arról, hogy az adós vagyonát terhelhetik-e biztosítéki jogok, 3. objektív támpontot biztosít a biztosítéki jogok közötti rangsor megállapításához. Az UNCITRAL javaslata szerint
a) a nyilvántartás perszonálfólium-rendszerű;[25]
b) a bejegyzés nem benyújtott vagy bemutatott okiratok, hanem egy egyszerű nyilatkozat (notice) alapján történik, amely meghatározza a feleket, a biztosítéki jog tárgyát, és - az adott állam döntésétől függően - a biztosított követelés felső határát, illetve a bejegyzés időtartamát; a bejegyzésre a zálogszerződés megkötése előtt is sor kerülhet;[26]
c) a bejegyzés alapjául szolgáló nyilatkozat csak abban az esetben utasítható vissza, ha az nem tartalmazza a kötelező tartalmi elemeket vagy nem fizették meg a bejegyzési díjat, a nyilatkozat tartalmát a nyilvántartás vezetője egyébként nem vizsgálja;[27]
d) a nyilvántartás lehetőség szerint elektronikus nyilvántartás, amely mind a bejegyzés, mind a keresés céljára az interneten keresztül elérhető;[28]
e) a nyilvántartás a zálogjogon túl a biztosítéki tulajdonátruházásra (ill. engedményezésre) és a tulajdonjog-fenntartásra, valamint a pénzügyi lízingre is kiterjed, ez már abból következik, hogy az UNCITRAL a biztosítéki jog (security right) fogalmát funkcionálisan definiálja, vagyis minden, követelés teljesítésének biztosítására alapított dologi jog biztosítéki jog, függetlenül annak jogi formájától.
A hasonlóságok mellett két lényeges különbség is van a DCFR és az UNCITRAL Útmutatók között a bejegyzési eljárás tekintetében. Egyrészt, az UNCITRAL Útmutatók nem követelik meg, hogy az adós is a nyilvántartás regisztrált felhasználója legyen. Ebből következően a bejegyzés érvénytelen lesz, ha a hitelező hibásan, pontatlanul adta meg az adós azonosítására szolgáló adatokat, kivéve, ha a helyes, pontos adatokra való keresés alapján is megtalálható a bejegyzés.[29] Ezzel szemben mind a DCFR, mind a magyar szabályozás megköveteli, hogy ne csak a hitelező, hanem az adós (a bejegyzéssel érintett személy) is a rendszer regisztrált felhasználója legyen. A magyar szabályok szerint a hitelbiztosítéki rendszer nem fogadja el azt a hitelbiztosítéki nyilatkozatot, ha a nyilatkozattal érintett személy regisztráció során megadott adatai és a hitelbiztosítéki nyilatkozatban megadott adatok között eltérés van.[30] Ez a szabály kiküszöböli az adós adataival kapcsolatos hitelezői tévedés kockázatát, amely az UNCITRAL-szabályok alapján a bejegyzés érvénytelenségét eredményezheti.
Másrészt, az UNCITRAL Útmutatók szerint a bejegyzés érvényességének ugyan feltétele az adós írásbeli hozzájárulása, bejegyzési engedélye (authorization), azonban ennek meglétét nem kell igazolni a bejegyzési eljárás során.[31] A bejegyzési engedély nem feltétlenül egy önálló nyilatkozat, az megadottnak tekintendő a biztosítéki szerződés aláírásával is (ipso facto authorization). Vagyis a hitelező anélkül jegyezheti be a nyilvántartásba a biztosítéki jogot, hogy az adósnak a bejegyzési eljárás során külön bejegyzési engedélyt kellene adnia. A bejegyzési eljárás során tehát sem a zálog- vagy más biztosítéki szerződésről készült okiratot, sem az adós bejegyzési engedélyét nem kell benyújtani, elektronikus formában csatolni, az adósnak egyáltalán nem kell a nyilvántartás felé nyilatkoznia ahhoz, hogy a bejegyzés megtörténjék. Régi magánjogunk terminológiájával: a bejegyzéshez nincs szükség az adós alaki beleegyezésére (formális konszenzus), de érvénytelen a bejegyzés, ha az nem az adós beleegyezése (materiális konszenzus) alapján történt. Ha egy hitelező adósi engedély nélkül jegyez be biztosítéki jogot, egyrészt az adós kérheti annak törlését, de a bejegyzés törlés hiányában is érvénytelen lesz, nem váltja ki a bejegyzéshez fűződő joghatásokat, másrészt a hitelező kártérítési felelősséggel tartozik. E tekintetben az UNCITRAL az észak-amerikai szabályozást (UCC) követi.[32] Ezzel szemben mind a magyar, mind az európai szabályok megkövetelik az adós bejegyzési engedélyét. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az UCC és az UNCITRAL szabályozása megelégszik az adós ex post védelmével (törlési, kártérítési igény), míg a magyar és az európai szabályozás ex ante védelemben részesíti az adóst.
A magyar szabályozás még egy további védelmi mechanizmust is beiktat, amennyiben az előzetes felhasz-
- 134/135 -
nálói regisztráción túl minden egyes bejegyzés alkalmával megköveteli a nyilatkozatot tevő személy elektronikus azonosítását, a minősített elektronikus aláíráson keresztül.[33] A DCFR ugyan előírja az elektronikus személyazonosítást minden egyes nyilatkozat megtételekor, azonban elegendőnek tartja azt is, ha ez az előzetes regisztráció során kapott felhasználói azonosító és jelszó megadásával történik. Az ezenfelüli, elektronikus aláírással vagy más online személyazonosító rendszeren keresztül történő azonosítást nem tartja szükségesnek, ezt csak alternatív megoldásként javasolja.[34] Összességében megállapít-ható, hogy a magyar szabályozás sem az UCC, sem az UNCITRAL, sem a DCFR szabályozását nem követi szolgaian, hanem mindegyiknél erősebb garanciákat épít be a bejegyzési eljárásba.
Az MJE 2016. január 18-i ülésén a helyettes államtitkári előadás idézett néhány megállapítást egy, az MNB megbízásából készült, a Tézisek szerint 2015. február 23-án közzétett EBRD-jelentésből.[35] Az idézett megállapítások szerint az EBRD kifogásolja a hitelbiztosítéki nyilvántartás közhitelességének hiányát, továbbá azt, hogy nem egyértelmű, hogy a nyilvántartás tartalmáról lehet-e hivatalos tanúsítványt beszerezni, végül azt, hogy a bejegyzett zálogjog törlésére kerül sor, ha a zálogkötelezett törlésre irányuló nyilatkozatot tesz, és arra a zálogjogosult 30 napon belül nem nyilatkozik, nem tesz a bejegyzés fenntartására irányuló nyilatkozatot. A jelentés interneten elérhető, angol nyelvű, a címlap szerint végleges változatában e három megállapításból csak az utolsó szerepel. Az első két megállapítás csak a jelentés 2014. november 18-i dátumú tervezetében szerepel, amelyet soha nem tett közzé az EBRD, a nyilvánosság számára nem hozzáférhető, jelen cikk szerzője is csak azért ismeri a tartalmát, mert a Minisztérium a rendelkezésére bocsátotta.[36] Nem véletlen, hogy a jelentés végleges változatában nem szerepel a nyilvántartás közhitelességét hiányoló megállapítás. Ez ugyanis szöges ellentétben áll az EBRD hitelbiztosítéki modelltörvényével (Model Law on Secured Transactions 1994),[37] illetve az EBRD-nek a zálogjogi nyilvántartás kialakítására vonatkozóan kidolgozott alapelveivel (Publicity of Security Rights - Guiding Principles for the Development of a Charges Registry 2004).[38] A modelltörvény szerint a nyilvántartásba való bejegyzésre nem az okiratba foglalt zálogszerződés, hanem egy egyszerű, a felek által aláírt nyilatkozat (registration statement) alapján kerül sor, és a bejegyzés csak akkor utasítható vissza, ha a nyilatkozat nem tartalmazza a kötelező tartalmi elemeket (felek, zálogtárgy, biztosított követelés meghatározása) vagy nem fizették meg a bejegyzési díjat.[39] A 2004-ben közzétett alapelvek szerint a bejegyzés felhívja a figyelmet arra, hogy adott vagyontárgyat biztosítéki jog terhelheti, de a nyilvántartásban szereplő információ - szemben a tulajdonjogot is bizonyító nyilvántartásokkal - nem közhiteles.[40] Az alapelvek azt is kifejezetten kimondják, hogy a bejegyzési eljárásnak egyszerűnek kell lennie, "határozottan ellen kell állni minden olyan kísértésnek, amely az eljárást szükségtelen (például okiratok csatolására vonatkozó) követelményekkel terheli meg", továbbá "nincs szükség arra, hogy a feleken kívül bárki ellenőrizze vagy megerősítse a biztosítéki jog érvényességét vagy a bejegyezni kért információ helyességét".[41] A nyilvántartásba való bejegyzéshez csak a bejegyzést kérő személyazonosságát és azt kell ellenőrizni, hogy a bejegyzés iránti kérelem tartalmazza-e a kötelező tartalmi elemeket. A bejegyezni kívánt tartalom valódiságát és pontosságát a nyilvántartás vezetőjének nem kell vizsgálnia, ez a felek felelőssége.[42] Nyilván nem az EBRD változtatta meg a zálogjogi (hitelbiztosítéki) nyilvántartással kapcsolatos nézeteit, hanem a jelentés tervezetének készítői hagyták figyelmen kívül az EBRD modelltörvényét és ajánlásait. A közhitelességre vonatkozó megállapítás nyilván azért nem található meg a jelentés nyilvános, végleges változatában, mert azzal az EBRD nem értett egyet.
Érdemes utalni arra is, hogy az EBRD modelltörvénye alapján megvalósult szlovák zálogjogi reform (2002)[43]
- 135/136 -
ugyan a közjegyzői kamarára bízta a nyilvántartás vezetését, azonban egyrészt nem szabta a zálogszerződés érvényességének feltételéül a közokirati formát,[44] másrészt a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzés nem a zálogszerződés, hanem egy bejegyzési kérelem, egy kitöltött formanyomtatvány alapján történik.[45] A szlovák közjegyzők feladata arra korlátozódik, hogy ellenőrizzék a bejegyzést kérő személyazonosságát, illetve képviseleti jogát, továbbá azt, hogy hiánytalanul ki van-e töltve a formanyomtatvány.[46] A bejegyzést kérő felelőssége, hogy megfelelően, a zálogszerződéssel összhangban van-e kitöltve a nyomtatvány. Az EBRD által készített országértékelések a szlovák reformot sikeresnek tekintik, külön kiemelik, hogy a nyilvántartási rendszer mentes a fölösleges és terhes formai követelményektől, mint a zálogszerződés kötelező közjegyzői okiratba foglalása.[47] Talán nem véletlen, hogy az EBRD szakértőinek publikációi mindig a szlovák, és nem a régi magyar zálogjogi szabályozásra hivatkoztak követendő példaként.[48]
Az EBRD végleges, közzétett jelentése - a Tézisek állításával ellentétben - egyáltalán nem támasztja alá "a Ptk. zálogjogi rendelkezései mielőbbi módosításának szükségességét". Mindössze négy kérdésben veti fel, hogy szükséges lehet az új Ptk. módosítása "és/vagy kapcsolódó hivatalos értelmezések kiadása", ezek közül is csak egy vonatkozik a hitelbiztosítéki nyilvántartásra. [A jelentés az 5:117. § (3) bek. b) pontjában foglalt szabályt kifogásolja, erre a későbbiekben visszatérünk.] A másik három módosítási javaslat közül egy nem a szorosan vett dologi hitelbiztosítéki szabályozásra, hanem egy kötelmi jogi szabályra (a szerződésátruházás hatása a biztosítékokra) vonatkozik. Kifogásolja továbbá a jelentés a biztosítéki vételi jog tilalmát, azzal a nem túl meggyőző indokolással, hogy a hitelezők az egyik legerősebb eszközüket veszítették el a biztosított követelésük érvényesítésére. Végül, felveti a jelentés, hogy a zálogjog dologi jogi könyvben való szabályozásából következik-e az, hogy a felek a zálogszerződésben nem szabályozhatnak olyan kérdéseket, amelyekről a Ptk. nem rendelkezik. Ez a felvetés biztosan nem igényel Ptk.-módosítást, a felek nyilvánvalóan szabadon megállapodhatnak minden olyan kérdésben, amelyre a Ptk. nem fogalmaz meg kógens szabályt.[49] Összességében megállapítható, hogy az EBRD jelentése sem a hitelbiztosítéki nyilvántartással kapcsolatban, sem egyébként nem támasztja alá az új Ptk. szerinti dologi hitelbiztosítéki jog átfogó, koncepcionális felülvizsgálatának szükségességét.
A helyettes államtitkári előadás azt is felrótta az új Ptk. kidolgozóinak, hogy az új nyilvántartás kialakításakor nem vették figyelembe az UNIDROIT által kidolgozott és 2001-ben elfogadott fokvárosi egyezményt (hivatalos nevén: Convention on International Interests in Mobile Equipment).[50] Az egyezmény nagy értékű, egyedi azonosításra alkalmas, "mozgó" ingóságokon (az egyezményhez kapcsolódó eddigi három jegyzőkönyv szerint: légi járműveken, vasúti járműveken és űreszközökön) alapított nemzetközi hitelbiztosítéki jogokról (zálogjogról, tulajdonjog-fenntartásról, lízingről) és ezek bejegyzésére szolgáló nemzetközi nyilvántartások létrehozataláról szól. A nemzetközi nyilvántartásba bejegyzett biztosítéki jogot valamennyi, az egyezményhez és a megfelelő jegyzőkönyvhöz csatlakozó állam elismeri. Az egyezmény alapján nem egy, hanem három, azonos elvek szerint működő nyilvántartás jönne létre, a légi járművekre vonatkozó nemzetközi nyilvántartás (International Registry for Aircraft Equipment) már 2006 óta működik.[51] Sajnos úgy tűnik, hogy az Igazságügyi Minisztérium még nem tanulmányozta kellő alapossággal az egyezményt, a jegyzőkönyveket és a légi járművekre vonatkozó nyilvántartás szabályzatát, hiszen szembetűnő a hasonlóság a magyar hitelbiztosítéki nyilvántartás és az egyezmény alapján létrehozott, illetve létrehozandó nyilvántartások között.
- 136/137 -
Az már a nemzetközi hitelbiztosítéki jog (international interest) egyezmény szerinti definíciója alapján is egyértelmű, hogy az egyezmény - az új Ptk.-val egyezően - funkcionális szemléletet követ, vagyis nem pusztán zálogjog, hanem tulajdonjog-fenntartás és pénzügyi lízing nyilvántartására is szolgál.[52] A be nem jegyzett biztosítéki jog (ideértve tehát a tulajdonjog-fenntartást és a lízingbeadó tulajdonjogát is) a vagyontárgy minden vevőjével, még a rosszhiszemű, a biztosítéki jogról tudomással bíró vevőkkel szemben is hatálytalan,[53] továbbá az adós (tulajdonos) elleni fizetésképtelenségi eljárásban sem érvényesíthető.[54] A tulajdonjog-fenntartás és a pénzügyi lízing esetében tehát jóval szigorúbb a bejegyzés elmaradásának szankciója, mint az új Ptk. esetében, amely csak a jóhiszemű és ellenérték fejében szerzőkkel szembeni hatálytalanságot mondja ki, bár a kritikusok még ezt a viszonylag enyhe szankciót is támadják.[55]
A nyilvántartások elektronikusan működnek, mind a felhasználóként való regisztráció, mind a bejegyzés, mind a keresés tekintetében. A felhasználói regisztráció két lépcsőből áll: előbb a nyilvántartás honlapján kell kérelmet benyújtani, egy online formanyomtatvány kitöltése útján, ezt követően a kérelmező elektronikus levelet kap a nyilvántartást vezető szervezettől, amelyre válaszul elektronikus formában kell okiratokat megküldeni, amelyek igazolják a felhasználóként nyilvántartásba venni kívánt jogi személy létezését és adatait, illetve a nevében a bejegyzések során eljáró természetes személy meghatalmazását. A biztosítéki jogok bejegyzése során nem érvényesül sem az okirati elv, sem a törvényesség elve, hiszen a bejegyzés nem okirat, hanem elektronikus formában megtett nyilatkozat alapján történik, a nyilvántartást vezető szervezet csak a nyilvántartás működésének technikai feltételeit (ideértve a felhasználók regisztrációját) biztosítja, az egyedi bejegyzések során azonban semmilyen szerepe nincs.[56] Nem ellenőrzi, hogy a felek tényleg kötöttek-e szerződést, milyen tartalmú szerződést kötöttek, megfelelő-e a szerződés tartalma, összhangban van-e az elektronikus nyilatkozat a szerződés tartalmával. Már maga az egyezmény is kizárja az okirati elv és a törvényesség elve alkalmazását, amikor kimondja, hogy valamennyi, az egyezmény alapján létrehozandó nyilvántartás a notice filing (notice registration) rendszerét kell, hogy kövesse.[57] Úgy tűnik, hogy az a nyilvántartási rendszer, amely az Igazságügyi Minisztérium és a Közjegyzői Kamara szerint negatívan hat a kis- és középvállalkozások hitelezésére, alkalmas a nemzetközi légijármű-, vasútijármű- és űreszköz-finanszírozás igényeinek kielégítésére. A légi járművekre vonatkozó nyilvántartásba 2006 óta több mint félmillió bejegyzés történt, 110 ezer jármű vonatkozásában, a biztosított követelések összértéke meghaladja az 500 billió amerikai dollárt.
Arra a helyettes államtitkár által feltett kérdésre, hogy "Vajon az új típusú hitelbiztosítéki nyilvántartás alkalmas eszköz arra, hogy a nagy értékű ipari berendezések, gyártósorok zálogtárgyként egyedileg is nyilvántarthatóak legyenek?", a válasz egyértelműen: igen. Vagy legalábbis a zálogjogi nyilvántartás semmivel sem volt alkalmasabb eszköz erre, mint a hitelbiztosítéki nyilvántartás. Bár a zálogjogi nyilvántartás is megengedte és a hitelbiztosítéki nyilvántartás is megengedi bármely, erre alkalmas zálogtárgy egyedi azonosítását, az egyedi azonosítóval való meghatározáshoz csak 2009 óta és csak gépjárművek esetében fűződnek speciális joghatások. Gépjárművek esetében a hitelbiztosítéki nyilatkozatban külön mező szolgál az egyedi azonosító (alvázszám) megadására, azzal a többlet-joghatással, hogy ilyenkor a nyilvántartásban az egyedi azonosító alapján is lehetséges a keresés, és ezzel összefüggésben kizárt a jóhiszemű, zálogjogtól mentes tulajdonszerzés még kereskedelmi forgalomban is. Ezt a lehetőséget a jogalkotó a Hbnytv. módosításával elvileg kiterjesztheti más, egyedi azonosításra alkalmas vagyontárgyakra is. Fontos azonban, hogy ezt csak olyan vagyontárgyak esetében tegye meg, amelyek rendelkeznek olyan egyedi azonosítóval, amely egyértelműen és biztonságosan hozzárendelhető az adott vagyontárgyhoz,[58] és amelyek esetében valóban elvárható a kereskedelmi forgalomban szerzőktől a nyilvántartásba való betekintés.
Összességében megállapítható, hogy nem az új Ptk. megalkotói hagyták figyelmen kívül a fokvárosi egyezményt, a kapcsolódó jegyzőkönyveket és a légi járművekre vonatkozó nyilvántartás szabályzatát, hanem a Hbnytv. és a kapcsolódó miniszteri rendelet megalkotói, hiszen átvehették volna például a tisztán elektronikus úton történő felhasználói regisztráció eljárását, amely feleslegessé tenné a közjegyzőnél való személyes megjelenést, vagy azt, hogy a keresés eredményéről elektronikus tanúsítvány kérhető, amely bizonyítja, hogy adott időpontban milyen bejegyzéseket tartalmazott a nyilvántartás.[59]
- 137/138 -
A hitelbiztosítéki nyilvántartással szembeni fő vádpont a közhitelesség hiánya. A Tézisek szerint: "A hitelbiztosítéki nyilvántartás valójában csak egy közzétételi rendszer, amely semmilyen előnyt nem biztosít sem a felek, sem harmadik személyek részére. A hitelbiztosítéki nyilvántartás pusztán azt bizonyítja, hogy valaki hitelbiztosítéki nyilatkozatot tett, azt azonban már nem, hogy a zálogjog létrejött-e, illetve, hogy mekkora követelést biztosít. Ez a megoldás jelentősen csökkenti a forgalom biztonságát és negatívan hat a kis- és középvállalkozások hitelezésére. Mindezek alapján javasolt újból visszatérni a valódi, közhiteles zálogjogi nyilvántartáshoz." A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) állásfoglalása is leszögezi: "Sajnos a hitelbiztosítéki nyilvántartás, bár számos erénnyel rendelkezik, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A jelenlegi, közzététel zálogjogi rendszer (sic!) ugyanis nem közhiteles, így nem nyújt kellő garanciát a feleknek, ráadásul jelentősen csökkenti a forgalom biztonságát és negatívan hat a kis- és középvállalkozások hitelezésére."[60]
2003-ban Kisfaludi András a "Mitől közhiteles a közhiteles nyilvántartás?" c. tanulmányában[61] - kilenc, a jogalkotó által közhitelesnek minősített nyilvántartást vizsgálva - arra a következtetésre jutott, hogy a pozitív jog nem alakított ki egységes közhitelesség-fogalmat: "a tételes jog szintjén egyformán közhitelesnek mondott nyilvántartások esetében a jogszabályok egészen eltérő szabályokkal látják megalapozhatónak a közhitelességet". A jogszabályok sokszor csak a közhitelesség deklarálására szorítkoznak, annak tartalmát már nem fejtik ki, vagy ha ki is fejtik, akkor a rendelkezések nem állnak össze koherens rendszerré. A közhitelesség fogalmára, illetve tartalmára vonatkozó jogirodalmi nézetek áttekintése alapján pedig azt állapította meg, hogy "nemcsak a különböző, közhitelesnek deklarált nyilvántartások esetén, de még egyazon nyilvántartással kapcsolatban sem alakult ki egységes álláspont arról, hogy mit is kell közhitelesség alatt értenünk".
A tételes jogi zűrzavar és az egységes jogtudományi álláspont hiánya elsősorban a II. világháború utáni jogalkotást és jogirodalmat jellemzi. A háború előtti tételes jog még koherensen szabályozta, a jogtudomány pedig viszonylag egységesen értelmezte a telekkönyvi közhitelesség elvét. Szladitsot idézve ez azt jelentette, hogy "a jóhiszemű szerző javára a telekkönyv tartalmát helytelensége esetében is elvileg helyesnek kell tekinteni. Pozitív írányban: mindenki bízhatik abban, hogy azok a jogok, amelyeket a telekkönyv feltüntet, csakugyan megilletik a jogosultul bejegyzettet. Negatív írányban: bízni lehet abban, hogy más korlátozások vagy más terhelő jogok, mint amelyek be vannak jegyezve, nem állnak fenn a jogosult terhére. A jóhiszemű telekkönyvi szerzésnek ezt a védelmét nevezzük a telekkönyvi közhitelesség elvének (publica fides)."[62]
A német és az osztrák jogban a közhitelesség két oldalát röviden úgy szokás kifejezni: ami be van jegyezve, az érvényes (was eingetragen ist, gilt); ami nincs bejegyezve, az nem érvényes (was nicht eingetragen ist, gilt nicht).[63] A közhitelesség pozitív aspektusával kapcsolatban szokás még a nyilvántartás helyességéről (Richtigkeit), negatív aspektusával kapcsolatban a teljességéről (Vollständigkeit) beszélni.[64]
Fontos még tisztázni, hogy tulajdonképpen nem egy, hanem két vélelempárról van szó. Egyrészt, megdönthető vélelem áll fenn mindenki javára a nyilvántartás helyessége és teljessége mellett, vagyis a nyilvántartás bizonyítja valamely jog fennálltát vagy megszűntét, de ellenbizonyításnak van helye. Ezt Szladits a telekkönyv eljárási jogi hatásának nevezi.[65] Ez pusztán a nyilvántartás bizonyító erejét jelenti, vagyis arra telepíti a bizonyítási terhet, aki azt állítja, hogy a nyilvántartás nem felel meg a valódi anyagi jogi állapotnak. Másrészt, megdönthetetlen vélelem áll fenn a jóhiszemű és ellenérték fejében szerzők javára a nyilvántartás helyessége és teljessége mellett.[66] Ebben a körben tehát nincs helye a nyilvántartás tartalmával szemben ellenbizonyításnak. Közhitelesség elvének csak ez utóbbi elv (illetve vélelempár) nevezhető.[67] A közhitelesség elve tehát nem eljárásjogi, hanem anyagi jogi szabály.
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) hibás, a jóhiszemű és ellenérték fejében szerzők javára is csak megdönthető vélelmeket felállító szabályozását az új Ptk. korrigálta. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló részben az 5:173. § rögzíti a nyilvántartás bizonyító erejét kifejező, mindenki irányában ható, megdönthető vélelempárt: "(1) Az ellenkező bizonyításáig úgy kell tekinteni, hogy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jog vagy feljegyzett tény fennáll, és az az ingatlan-nyilvántartás szerinti jogosultat illeti meg. (2) Az ellenkező bizonyításáig úgy kell tekinteni, hogy az ingatlan-
- 138/139 -
nyilvántartásból törölt jog vagy tény nem áll fenn."[68] Majd az új Ptk. 5:174. § (1) bek. rögzíti a közhitelesség elvét, amennyiben kimondja, hogy nincs lehetőség a vélelem megdöntésére, ellenbizonyításra jóhiszemű és ellenérték fejében szerzőkkel szemben: "A jóhiszemű és ellenérték fejében szerző javára az ingatlan-nyilvántartás tartalmát akkor is helyesnek és teljesnek kell tekinteni, ha az a valódi anyagi jogi jogállapottól eltér."
A továbbiakban a zálogjogi, illetve a hitelbiztosítéki nyilvántartás vizsgálata során is ebből a közhitelesség-fogalomból indulunk ki. Jelezni kell azonban, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartás kritikusai nem fogadják el teljes mértékben a közhitelesség eddigiekben kifejtett felfogását. Anka Tibor szerint a közhitelesség jogalkotói akarat kérdése, egy nyilvántartás akkor és annyiban közhiteles, ha és amennyiben a jogalkotó annak minősíti, illetve "[a] közhitelesség csak azt jelenti, hogy a közhiteles nyilvántartás az ellenkező bizonyításáig hitelesen tanúsítja a bejegyzett tartalom fennállását".[69] Anka Tibor tehát a közhitelesség körébe vonja a nyilvántartás eljárásjogi hatását, bizonyító erejét is.[70] Ez a felfogás ugyan nem egyeztethető össze sem a régi, II. világháború előtti magyar jog, sem az osztrák, illetve német jog közhitelesség-fogalmával, azonban ha elfogadjuk, akkor a hitelbiztosítéki nyilvántartás is közhitelesnek tekinthető annyiban, hogy az ellenkező bizonyításig tanúsítja a nyilvántartásban rögzített hitelbiztosítéki nyilatkozatok tartalmát és megtételük időpontját. Ugyanakkor Anka Tibor szerint sem merül ki a közhitelesség a bizonyító erőben, hanem magában foglalja a jóhiszemű és ellenérték fejében szerzőket a valódi anyagi jogi jogosulttal szemben is megillető jogvédelmi hatást is.[71] Ha nem így lenne, nehezen is lehetne értelmezni a MOKK fent idézett állásfoglalását, amely a közhitelesség hiányát rója fel a hitelbiztosítéki nyilvántartásnak.
1926. november 5-én Pesthy Pál igazságügy-miniszter az ingójelzálogjogról szóló törvényjavaslatot terjesztett a nemzetgyűlés elé.[72] A végül el nem fogadott törvényjavaslat szerint ingó dolgon a zálogjog nyilvános jegyzékbe (jelzálogkönyvbe) való bejegyzésével zálogjogot lehetett volna alapítani. A javaslat nem bármilyen ingó dolgon engedte volna meg jelzálogjog alapítását, hanem kimerítő felsorolásban határozta meg az ingó jelzálogjog lehetséges tárgyainak körét.[73] Ingó jelzálogjogot a mező- és erdőgazdasági üzemek, a bányaüzemek, az iparüzemek, a kereskedelmi üzletek, továbbá egyes közegészségügyi és közművelődési intézmények (pl. fürdők, színházak) alapíthattak volna, elsősorban a gazdasági felszerelésükön, illetve elkülönített raktári készleteiken. Nem lehetett volna például jelzálogjogot alapítani "nyílt üzletben lévő változó kereskedelmi készleten", mert - az indokolás szerint - ennek "elzálogosítása tönkretenné a kereskedelemben most nélkülözhetetlen bizományi ügyletet". Szintén nem lehetett volna jelzálogjogot alapítani a háztartási ingóságokon, "az egyéni háztartások könnyelmű eladósításának" megelőzése végett. A javaslat az ingójelzálogkönyvet közhitelű nyilvántartásnak minősítette, amelynek vezetésével a telekkönyvi hatóságot gyakorló királyi járásbíróságokat bízta volna meg, az illetékességet a zálogtárgyak "állandó elhelyezése" határozta volna meg.[74] A bejegyzéshez magát a zálogszerződést nem kellett volna benyújtani a telekkönyvi hatósághoz, csak a tulajdonos beleegyezését igazoló bejegyzési engedélyt.
A törvényjavaslat az ingójelzálogkönyv közhitelességét nem pusztán deklarálta, hanem annak tartalmát részletesen ki is fejtette. Lényegében ugyanazok a vélelmek vonatkoztak volna az ingójelzálogkönyvre, mint a telekkönyvre. Az 57. § szerint: "Aki a jelzálogkönyvben bízva, a jelzálogjogot jogügylettel jóhiszeműen megszerzi, annak javára a jelzálogkönyv tartalmát helytelensége esetében is helyesnek kell tekinteni, kivéve, ha a jelzálogkönyvben a szerzés idejében törlési vagy kiigazítási per van feljegyezve, vagy ha a szerzés ingyenes." Az ingójelzálogkönyv tehát még pozitív közhitelességgel is rendelkezett volna: bár a javaslat kimondta, hogy ha a dolgot nem a tulajdonos zálogosítja el, a záloghitelező a dolgon jóhiszeműsége esetében sem szerez ingójelzálogjogot, még ha az ingójelzálogkönyvbe be is jegyezték (kivéve azt az esetet, ha az elzálogosító a dolog tulajdonát utóbb, még az ingójelzálogjog törlése előtt megszerzi), a jelzálogkönyvben bízva szerző, jóhiszemű harmadik személyek jelzálogjogot
- 139/140 -
szerezhettek volna.[75] Az indokolás szerint ez utóbbi szabály "főként azokat a jelzálogos hitelezőket védi, akik jelzálogjogukat engedmény útján szerezték". Vagyis előfordulhatott volna, hogy az engedményes olyan dolgon szerez zálogjogot, amelyet nem a tulajdonos zálogosított el. Ezt a veszélyt a javaslat azzal próbálta elhárítani, hogy a jelzálogjog bejegyzésének feltételéül előírta, hogy "a felek a [bejegyzési] kérvény mellett a községi elöljáróságnak vagy a gazdasági felügyelőségnek vagy az erdészeti hatóságnak hivatalos bizonyítványával vagy közjegyzői okirattal vagy bírósági végrehajtó jegyzőkönyvével tanúsítsák a zálogtárgyak meglétét és birtoklását, őrzésüknek helyét és módját, becsértéküket, valamint azokat az adatokat, amelyek a végrehajtás alá vonhatóságuk megállapítása végett szükségesek".[76] A bejegyzést csak akkor lehetett volna elrendelni, ha a bejegyzési kérvényt az ilyen irat keltének napjától számított 15 napon belül nyújtották be. Megemlítendő még a törvényjavaslatnak az a szabálya, amely szerint "az ingójelzálogjogot csak a követeléssel együtt és csak az ingójelzálog tulajdonosának írásban adott beleegyezésével lehet átruházni".[77] Az indokolás szerint "[e]zzel a tulajdonos biztosítékot nyer arra, hogy tudtán kívül nem lesz kiszolgáltatva későbbi kíméletlenebb hitelezőknek". Ez az indokolás nehezen fogadható el, hiszen miért kellene kizárólag az ingó jelzálogjog esetében megvédeni a zálogkötelezettet attól, hogy akaratán kívül szigorúbb hitelező kezébe kerüljön, de nem zárható ki, hogy a törvényjavaslat megalkotói e szabállyal is a pozitív közhitelességből fakadó kockázatokat kívánták mérsékelni.[78] Ezenfelül a törvényjavaslatot értékelő Dezső Gyula hiányolta a javaslatból a nem tulajdonos általi elzálogosítás büntetőjogi üldözését.[79]
A javaslatnak az a szabálya is kapcsolódik a pozitív közhitelesség kérdéséhez, amely azzal az indokkal nem engedte meg ingó jelzálogjogon aljelzálogjog alapítását,[80] hogy "az ingó dolgok természetük szerint könnyen ki vannak téve a romlásnak és elveszésnek, ehhez képest az ingójelzálogjog nyilvánkönyvi bejegyzése nem tanúsíthatja a zálogtárgy meglétét olyan bizonyossággal, mint a telekkönyv - s a javaslat nem engedhette, hogy károsodjanak olyan személyek, akik a nyilvánkönyvi bejegyzésben bízva jogügylettel további jogokat szereznek". Az aljelzálogjog alapításának kizárása ugyan vitatható, az indokolás azonban mutatja, hogy a javaslat megalkotói érzékelték a telekkönyv és az ingójelzálogkönyv közti, az ingatlanok és az ingók természetéből fakadó különbséget. Tulajdonképpen az a meglepő, hogy ugyanilyen érveléssel nem zárták ki az ingójelzálogjog jóhiszemű megszerzésének lehetőségét.
Mivel a törvényjavaslatot nem fogadták el, nem tudjuk, milyen szabályokat tartalmazott volna "az ingójelzálogkönyv szerkesztésének és vezetésének részletes szabályait" megállapítani hivatott miniszteri rendelet. Az azonban már a törvényjavaslatból is kitűnik, hogy megalkotói érzékelték a pozitív közhitelességgel kapcsolatos problémákat, a pozitív közhitelesség kizárása helyett azonban megpróbálták minimalizálni annak az esélyét, hogy nem tulajdonos általi elzálogosítás esetén a valódi tulajdonos terhére jóhiszemű harmadik személyek az ingójelzálogkönyvben bízva zálogjogot szerezzenek.
A régi Ptké.[81] 47. § (1) bekezdésének az első zálogjogi novellával megállapított szövege még általánosságban deklarálta a zálogjogi nyilvántartás közhitelességét: "A Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál vezetett nyilvántartás közhitelű." A második zálogjogi novella már csak a zálogszerződés létrejötte tekintetében mondta ki a nyilvántartás közhitelességét: "A Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál vezetett nyilvántartás (...) közhitelűen tartalmazza a nyilvántartásba bejegyzett ingó dolgot, illetve vagyont terhelő zálogjogot alapító zálogszerződés (...) létrejöttét." A nyilvántartás tehát nem az oda bejegyzett zálogjogok fennállását, csupán a zálogszerződés létrejöttét tanúsította hitelesen. Az általánosságban deklarált, illetve a zálogszerződés létrejöttére szorított közhitelesség tartalmát azonban nem fejtette ki sem az első, sem a második zálogjogi novella. A régi Ptké. rendelkezései sem általánosságban, sem a jóhiszemű, ellenérték fejében szerzők vonatkozásában nem határozták meg a zálogjogi nyilvántartás tartalmában való bizalomhoz fűződő joghatásokat.
A régi Ptké. 47. § (2) bek. első mondata ugyan felállított egy megdönthető vélelmet a zálogjogi nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében szerző jóhiszeműsége mellett ("Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak jóhiszeműségét, aki a zálogjogi nyilvántartásban bízva ellenérték fejében szerez jogot."), azonban nem fűzött jogkövetkezményt a jóhiszemű jogszerzéshez. Kisfaludi András helyesen mutatott rá: "Itt (...) mintha hiányozna egy logikai láncszem. Az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos közhitelességi szabályok között ugyanis először megjelenik egy olyan norma, amelyik a jóhiszemű jogszerző javára kedvezményes elbírálást biztosít, majd ehhez kapcsolódóan fogalmazódik meg a jóhiszeműség vélelme. Önmagában azonban nincs sok értelme a jóhiszeműség vélelemmel való megtámogatásának, hiszen ebből még semmi nem következik."[82]
- 140/141 -
A régi Ptké. tehát a zálogjogi nyilvántartással kapcsolatban nem mondott ki olyan vélelmeket, mint az Inytv. 5. § (2)-(3) bekezdései,[83] amelyek megdönthető vélelmeket állítottak föl az ingatlan-nyilvántartás tartalmának helyessége és teljessége mellett.[84] Végképp nem mondott ki olyan szabályt [a régi Ptké. 47. § (2) bekezdéshez kapcsolódva], hogy a jóhiszemű szerző javára a zálogjogi nyilvántartás tartalmát helytelensége (vagyis a valódi anyagi jogi jogállapottól való eltérése) esetén is helyesnek kell tekinteni.
Végül, a régi Ptké. 47. § (2) bek. második mondata kimondta, hogy: "A régi Ptk. 262. §-ának (6) bekezdésében meghatározott esetekben jogot szerző harmadik személy rosszhiszeműségét azonban önmagában nem alapozza meg az a körülmény, hogy e személy a nyilvántartásba történő betekintéssel az oda bejegyzett adat, jog vagy tény fennállásáról tudomást szerezhetett volna."[85] E rendelkezés a régi Ptk.-nak ahhoz a szabályához kapcsolódott, amely lehetővé tette a kereskedelmi forgalomban, illetve a rendes gazdálkodás körében történő értékesítés, illetve a mindennapi élet szokásos tárgyainak értékesítése esetében a jóhiszemű, ellenérték fejében szerzők zálogjogtól mentes tulajdonszerzését. Ennek a szabálynak azonban semmi köze nem volt a közhitelességhez, amely a nyilvántartás tartalmában bízva szerzőket védi, nem pedig azokat, akik nem tájékozódnak (és nem is elvárt tőlük, hogy tájékozódjanak) a nyilvántartás tartalmáról. Említett tanulmányában Kisfaludi András is rámutatott arra, hogy a régi Ptk. 262. § (6) bekezdésében "feltételül szabott jóhiszeműség (...) a jóhiszeműség vélelmével nem egyeztethető össze. (...) A jóhiszeműség vélelmének egyik tényállási eleme, hogy a jogszerző a zálogjogi nyilvántartásban bízva szerzi jogát. Márpedig az, aki nem tekinti meg a nyilvántartást, nem tájékozódik annak tartalmáról, nem tekinthető olyannak, aki a nyilvántartásban bízva szerez jogot."[86] A régi Ptké. 47. § (2) bekezdésében tehát két olyan rendelkezés került egymás mellé, amelyeknek nem sok köze volt egymáshoz. Mivel a régi Ptk. 262. § (6) bek. szerinti esetekben a zálogjogtól mentes szerzést nem a nyilvántartásban való bizalom alapozta meg, a régi Ptké. 47. § (2) bek. második mondata sem tartozik a közhitelesség kérdésköréhez, így e két rendelkezéssel a továbbiakban nem kell foglalkoznunk.[87]
A régi Ptké. tehát mindössze deklarálta a nyilvántartás közhitelességét a zálogszerződések létrejötte tekintetében, illetve kimondott egy vélelmet, amihez azonban nem fűzött joghatást. Vizsgáljuk meg, hogy e rendelkezések alapján érvényesült-e a pozitív és a negatív közhitelesség a zálogjogi nyilvántartás esetében.
A fent kifejtettek alapján a pozitív közhitelességnek olyan helyzetekben lehet jelentősége, amikor egy bejegyzett zálogjog a valódi anyagi jogi állapot szerint nem áll fenn, azonban egy jóhiszemű harmadik személy bízik a fennállásában. A zálogjog járulékossága miatt a jóhiszemű harmadik személy csak a zálogjoggal biztosított követelés megszerzője (engedményes) lehet. A jelzálogjog létrejöttének három feltétele van: a) az elzálogosító rendelkezési joga, b) érvényes zálogszerződés, c) bejegyzés; ennek megfelelően az anyagi jogi és a nyilvántartási állapot ütközése alapvetően két esetben fordulhat elő: a) ha az elzálogosító más dolgát zálogosítja el, b) ha a zálogszerződés érvénytelen volt.
Tegyük fel, hogy "A" egy értékes berendezésen ingó jelzálogjogot alapít "B" javára, anélkül, hogy tájékoztatná "B"-t arról, hogy a berendezés nincs a tulajdonában, hanem pénzügyi lízing alapján, lízingbevevőként birtokolja. "B" később eladja (engedményezi) az "A"-val szembeni követelését "C"-nek, aki betekint a zálogjogi nyilvántartásba és látva a bejegyzett zálogjogot, bízik abban, hogy ingó jelzálogjoggal biztosított követelést szerzett. Esetleg változásbejegyzési eljárás keretében sor kerül a bejegyzés módosítására is, így a zálogjogi nyilvántartásban is megjelenik "C" mint zálogjogosult. "A" azonban nem fizeti meg a lízingdíjakat, így a lízingbeadó visszaköveteli a berendezést. "C" a zálogjogi nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében szerzett, így a régi Ptké. alapján vélelem szólt a jóhiszeműsége mellett, bár ehhez a régi Ptké. joghatást nem fűzött. Ha abból indulunk ki, hogy a feledékeny jogalkotó ugyanazt a joghatást akarta a jóhiszemű szerzéshez fűzni, mint az ingatlan-nyilvántartás esetében, akkor "C" javára a zálogjogi nyilvántartás tartalmát akkor is helyesnek kellett volna tekinteni, ha az a valódi anyagi jogi jogállapottól eltért. (Tekintsünk most el attól, hogy az Inytv. 5. § (3) bek. tulajdonképpen kiüresítette a közhitelesség elvét azáltal, hogy jóhiszemű, ellenérték fejében szerzőkkel szemben is megengedte az ellenbizonyítást, a vélelem megdöntését.) Vagyis "C" hivatkozhatott volna a jóhiszeműen, ellenérték fejében, a nyilvántartásban bízva szer-
- 141/142 -
zett zálogjogára a lízingbeadóval szemben. Tekintettel azonban arra, hogy a nyilvántartás csak a zálogszerződés létrejöttét és nem a zálogjog fennállását tanúsította közhitelesen, "C" nem szerezhetett zálogjogot, hiszen a zálogszerződés és a bejegyzés nem eredményezett zálogjogot, mivel a bejegyzés csak feltételesen, "a rendelkezési jog megszerzésétől függő hatállyal" [régi Ptk. 262. § (5) bek.] hozta létre a zálogjogot. A feltétel azonban nem következett be. (Megjegyzendő, hogy "B" sem szerzett anyagi jogi értelemben zálogjogot, hiszen a feltételes zálogjog csak akkor erősödhetett volna valódi zálogjoggá, ha "A" megszerzi a rendelkezési jogot.)[88]
A pozitív közhitelesség hiánya nem jogalkotói hiba eredménye volt, hanem a perszonálfólium rendszerű nyilvántartások természetéből fakad. Mivel ezek a nyilvántartások - a reálfólium rendszerű nyilvántartásokkal szemben - nem nyújtanak információt a vagyontárgyak tulajdonjogáról, nehezen indokolható, hogy jóhiszemű harmadik személyek védelemben részesüljenek a tulajdonjog látszata alapján. Ennek ellenére, ahogy az 1926. évi törvényjavaslat mutatja, a jogalkotó dönthet úgy, hogy a tulajdonossal szemben a jelzálogjog (pontosabban a jelzálogjoggal biztosított követelés) jóhiszemű megszerzőjét részesíti védelemben, ebben az esetben azonban az is indokolható, hogy garanciális szabályokkal a lehetőségekhez mérten kizárja az idegen dolog elzálogosítását. Ilyen volt az 1926. évi törvényjavaslatban az a követelmény, hogy a felek hatósági bizonyítvánnyal, közjegyzői okirattal vagy bírósági végrehajtó jegyzőkönyvével tanúsítsák a zálogtárgyak meglétét és birtoklását. Hasonló követelmény bevezetése azonban olyan mértékben megnövelné az ingó jelzálogjog alapításának idő- és költségigényét, hogy senki sem alkalmazná azt;[89] ráadásul nem is nyújtana teljes biztonságot az elzálogosító tulajdonjoga felől.
Bár a közjegyzői okiratba foglalás kötelezettsége csökkentette a zálogszerződés érvénytelenségének esélyét, előfordulhatott, hogy érvénytelen zálogszerződés alapján került sor a zálogjog bejegyzésére. Ahogy Kisfaludi András megállapította, a tételes jogi szabályozásból hiányoztak azok a normák, amelyek alapján a jóhiszemű harmadik személyt védelemben lehetett volna részesíteni az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazásával szemben, illetve "nagyon merész bírói jogértelmezést" igényelt volna a régi Ptké. 47. § (1) bekezdéséből azt levezetni, hogy a zálogszerződés érvénytelenségére nem lehet hivatkozni a nyilvántartásban bízva szerző, jóhiszemű harmadik személyekkel (engedményesekkel) szemben.[90] Egyrészt azért, mert e rendelkezés szerint a nyilvántartás csak a zálogszerződés létrejöttét, és nem az érvényességét tanúsította közhitelűen. Másrészt azért, mert még az ingatlan-nyilvántartás esetében sem fűződik a bejegyzéshez azonnali jogvédelmi hatás, vagyis jóhiszemű harmadik személyekkel szemben csak a törlési per megindítására nyitva álló határidő elteltével nem lehet hivatkozni a bejegyzés alapjául szolgáló szerződés érvénytelenségére. Hasonló szabályozást a zálogjogi nyilvántartásra vonatkozó jogszabályok nem tartalmaztak, a bejegyzéssel azonnal beálló jogvédelmi hatás viszont nyilvánvalóan indokolatlan lett volna.
Azonban nem csak de lege lata nem volt levezethető a jogszabályokból, hanem de lege ferenda sem lett volna indokolt a zálogszerződés érvényességére is kiterjedő közhitelesség, hiszen a zálogszerződés érvényességéből még nem következik a zálogjoggal biztosított követelés alapjául szolgáló szerződés (jellemzően: kölcsönszerződés) érvényessége. Így a zálogszerződés érvényességére is kiterjedő közhitelesség csak látszatbiztonságot nyújtott volna a zálogjoggal biztosított követelés jóhiszemű engedményesének.
A zálogjogi nyilvántartás negatív közhitelessége két helyzetben volt releváns: a) az anyagi jogi állapot szerint fennálló, de a zálogjogi nyilvántartásból tévesen törölt zálogjogokkal kapcsolatban, b) a zálogjogi nyilvántartásba a korábbi tulajdonos neve alatt bejegyzett, ezért a későbbi tulajdonostól szerzők által "fel nem ismerhető" zálogjogokkal kapcsolatban. A negatív közhitelességre a szó szoros értelmében tulajdonképpen csak az első esetben, a tévesen törölt zálogjogokkal kapcsolatban lehet hivatkozni, hiszen a második esetben nincs ellentét a valódi anyagi jogi állapot és a nyilvántartás szerinti állapot között.
A Legfelsőbb Bíróság egy, 2011-ben hozott, közzé nem tett határozatában[91] értelmezte a zálogjogi nyilvántartás közhitelességét. Az eset tényállása szerint 1998-ban egy üveggyártó cég ("A") keretbiztosítéki ingó jelzálogjogokat alapított egy hitelező ("B") javára, egyrészt a mindenkori üvegkészletén, másrészt egyéb ingóságain. A zálogjogok a zálogszerződés létrejöttekor fennálló és azt követően
- 142/143 -
keletkező hitelügyletekből eredő követelések biztosítására szolgáltak. 1999-ben "A" és "B" újabb kölcsönszerződést kötöttek, e kölcsön biztosítékaként hivatkoztak az 1998-ban alapított ingó jelzálogjogokra. Később, "B" engedményezte az "A"-val szembeni követeléseit "C"-re, kivéve az 1999-ben kötött kölcsönszerződés alapján fennálló követelést. (Az engedményezési szerződés nem kifejezetten zárta ki az 1999-ben kötött kölcsönszerződés alapján fennálló követelést, hanem az engedményezett követelések felsorolásában nem szerepelt ez a követelés.) 2003-ban az adós ("A") és az engedményes ("C") kérték az ingó jelzálogjogok törlését, amit a közjegyző teljesített, anélkül, hogy ehhez az engedményező (a bejegyzés szerinti zálogjogosult) engedélyét kérte volna.[92] 2004-ben az adós ("A") egy másik hitelezője, akinek a követelését szintén az adós ingóságain alapított jelzálogjog, illetve vagyont terhelő zálogjog biztosította, engedményezte a követelését "D"-re. 2005-ben felszámolási eljárás indult az adós ellen, amelybe hitelezőként "B" és "D" is bejelentkezett. "B" közölte a felszámolóval, hogy az 1999-ben kötött kölcsönszerződés alapján fennálló követelését ingó jelzálogjogok biztosítják, ezek törlésére a tudta és hozzájárulása nélkül került sor. "B" egyben a közjegyzőtől is kérte az ingó jelzálogjogok visszajegyzését a zálogjogi nyilvántartásba, arra hivatkozva, hogy nem engedményezett követelése áll fenn az adóssal szemben és az ingó jelzálogjogok e követelés biztosítékául is szolgálnak. A közjegyző ugyan elutasította a kérelmet, a bíróság azonban utasította a közjegyzőt a zálogjogok visszajegyzésére. A felszámoló azonban ezt követően sem sorolta be "B"-t zálogjogosultként, arra hivatkozással, hogy a felszámolás kezdő időpontjában a közhiteles nyilvántartás nem tartalmazta a zálogjog bejegyzését. Újabb eljárásban a bíróság megállapította, hogy a zálogjogok helyreállítása visszamenőleges hatállyal történt, vagyis a visszajegyzés következtében úgy kell tekinteni a zálogjogokat, mintha azokat soha nem is törölték volna. A felszámoló ezt követően sem változtatta meg "B" besorolását, arra hivatkozva, hogy a zálogjogi nyilvántartásban visszamenőleges hatályú visszajegyzés nem lehetséges, mert ez a közhitelesség elvének sérülését jelentené. "B" kifogást terjesztett elő a felszámoló jogszabálysértő intézkedése, illetve mulasztása ellen, a kifogás alapján indult eljárásban "D" hitelező a felszámoló oldalán, beavatkozóként vett részt. Az első- és a másodfokú bíróság helyt adott "B" kifogásának, megállapította, hogy a visszajegyzés visszamenőleges hatállyal történt, ezért kötelezte a felszámolót, hogy zálogjogosultként vegye nyilvántartásba "B"-t és ennek megfelelően elégítse ki a követelését. A Legfelsőbb Bíróságnak mint felülvizsgálati bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy "a jóhiszeműen, a zálogjogi nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében ingó-jelzálogjoggal biztosított követelést szerző kielégítési joga és a bírósági határozat alapján visszamenőleges hatállyal visszajegyzett ingó-jelzálogjog jogosultjának kielégítési joga hogyan viszonyul egymáshoz a kötelezett felszámolási eljárásában". A Bíróság megállapította, hogy "a jelzálogjogok bejegyzési (visszajegyzési) sorrendje alapján történő kielégítés és a közhitelesség szabályának figyelembevétele alapján történő kielégítés ütközik egymással". A közhitelességgel kapcsolatban a Bíróság elfogadta "B" hitelező érvelését abban a tekintetben, hogy "az ingó zálogjogi nyilvántartás közhitelessége korlátozott, az csak a zálogszerződés létrejöttét igazolja, a zálogjog mint dologi jog fennállása tekintetében a nyilvántartás nem közhitelű", azonban kifejtette, hogy az adott eljárásban a közhitelesség korlátozottsága nem releváns, "hiszen a vagyontárgy tulajdonosa nem változott, rendelkezési joga a vagyon felett nem szűnt meg, és a vagyontárgy is létezett a felszámolás kezdő időpontjában". Az eldöntendő kérdés szempontjából a Bíróság megállapította: "ha a zálogjogi kielégítési sorrend szabálya ütközik a közhitelesség elvével, amely a gazdasági élet stabilitásának, a forgalom biztonságának az egyik alappillére, a gazdasági élet egésze szempontjából ez utóbbi, fontosabb szabálynak kell érvényesülnie", illetve, "[h]a utólagosan lenne arra lehetőség, hogy a jóhiszeműen, a közhiteles nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében szerző zálogjogát megelőzően kerüljön olyan zálogjog kielégítésre - bármilyen okból -, amely az ellenérték fejében szerző zálogjogának megszerzésekor még nem volt a nyilvántartásban feltüntetve, ez ellentétes lenne a jogbiztonság követelményével". Ennek megfelelően a Bíróság úgy döntött, hogy a felszámoló nem járt el jogellenesen akkor, amikor a közhiteles nyilvántartásban bízva, jóhiszeműen, ellenérték fejében szerző "D" hitelezőt sorolta a kielégítési sorrendben az első helyre. A Bíróság tehát levezette a negatív közhitelességet (a jóhiszemű és ellenérték fejében szerzők javára a törölt zálogjogot úgy kell tekinteni, hogy nem áll fenn) a régi Ptké.-nek a zálogjogi nyilvántartás korlátozott közhitelességét deklaráló szabályából, lényegében az ingatlan-nyilvántartási szabályok analógiájára. Másképpen fogalmazva, a Bíróság joghatást kapcsolt a régi Ptké. 47. § (2) bek. első mondatához, pótolva ezzel a jogalkotó mulasztását. Sőt, az Inytv. akkor hatályos szabályainál (amelyek a jóhiszemű és ellenérték fejében szerző javára is csak megdönthető vélelmet mondtak ki) erősebb, lényegében a régi telekkönyvi vagy az új Ptk.-beli szabályokhoz hasonló formában alkalmazta a negatív közhitelesség elvét.
- 143/144 -
Tegyük fel, hogy "A" ingó jelzálogjogot alapít egy berendezésen "B" javára, majd eladja azt "C"-nek. "C" nem tekint be a zálogjogi nyilvántartásba, azonban szerzése nem tartozik sem a kereskedelmi forgalom, sem a rendes gazdálkodás körébe, így zálogjoggal terhelt tulajdonjogot szerez, bár erről nem tud. Később, "C" eladja a berendezést "D"-nek, aki - az adásvételi szerződés megkötése előtt - betekint a zálogjogi nyilvántartásba, azonban "C" neve alatt nem talál bejegyzett zálogjogot. Természetesen az is előfordulhat, hogy "C" betekintett a nyilvántartásba, tudott arról, hogy zálogjoggal terhelt tulajdonjogot szerzett, de erről - csalárd módon - nem tájékoztatta "D"-t. Mindkét esetben kérdés, hogy "D" zálogjogtól mentes tulajdonjogot szerzett-e. A külföldi szakirodalom A-B-C-D problémaként is szokott utalni erre a konstellációra.[93]
"D" a zálogjogi nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében szerzett, így a régi Ptké. 47. § (2) bek. első mondata alapján - az ellenkező bizonyításáig - jóhiszemű szerzőnek minősült. Azonban a régi Ptké. nem rendelkezett a jóhiszeműségi vélelemhez kapcsolódó joghatásról, és ebben az esetben a joghézagnak az ingatlan-nyilvántartási szabályok analógia útján való alkalmazásával való kitöltése is problematikus. Hiszen "B" zálogjoga be volt jegyezve, "D" tehát arra nem tud hivatkozni, hogy vele szemben a szerzésekor a nyilvántartásban nem szereplő zálogjogot úgy kell tekinteni, mintha fenn sem állna. Gárdos István de lege lata arra a következtetésre jutott, hogy mivel az ilyen eset "nem tartozik a zálogjog megszűnésének egyik törvényi esetébe sem, ezért nehezen lehetne a forgalom biztonságának érdekében amellett érvelni, hogy a jóhiszemű vevő tehermentes tulajdont szerzett, holott ugyanez a szempont az ingó jelzálogjog eseteinek széles körében eredményezte a zálogjog megszűnésének kimondását. Ennek hiányában, ilyen esetekben a pórul járt vevő számára nem marad más, mint szavatossági vagy kártérítési igény érvényesítése az eladóval szemben."[94] Másfelől az is igaz, hogy a zálogjog az átruházótól ("C") eltérő személy, a korábbi tulajdonos ("A") neve alatt volt bejegyezve, a szerző ("D") tehát az adott helyzetben elvárható gondosság tanúsítása mellett sem szerezhetett tudomást a bejegyzett zálogjogról. Így az a nézet sem alaptalan, hogy a negatív közhitelesség elvének erre az esetre is ki kell terjednie, hiszen az a szerző, aki betekint a zálogjogi nyilvántartásba és az átruházó neve alatt bejegyzett zálogjogot a megszerezni kívánt vagyontárgy vonatkozásában nem talál, jóhiszeműen járt el. Ezt a nézetet képviselte a magyar, az osztrák, a cseh és a szlovák zálogjogi szabályozást összehasonlító monográfiájában Katarína Andová.[95] De lege ferenda Gárdos István is megjegyezte, hogy "[e] tekintetben talán szabályozási hiányosság is felvethető, hiszen ilyen esetben a forgalom biztonságának érdekében a jognak biztosítania kellene a tehermentes tulajdonszerzést. Az is erősíthetné a zálogjogi nyilvántartás megbízhatóságát, ha lenne olyan törvényi előírás, amely a zálogkötelezett kötelességévé tenné a zálogtárgy átruházása esetén annak bejegyeztetését a zálogjogi nyilvántartásba. Ilyen előírás sem jelentene garanciát a változások teljes körű nyilvántartására, de legalább növelné ennek az esélyét, és e kötelezettség elmulasztása mint jogellenes magatartás kártérítési igény alapjául szolgálna."[96]
Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy a Hbnytv. 1. §-a alapján közhitelesnek tekinthető-e a hitelbiztosítéki nyilvántartás. A rendelkezés szerint a nyilvántartás "hitelesen tanúsítja, hogy a hitelbiztosítéki nyilatkozatot tevő a nyilvántartásban rögzített időpontban és a nyilvántartásban szereplő tartalommal (...) hitelbiztosítéki nyilatkozatot tett", továbbá "[a]z ellenkező bizonyításig a nyilvántartásban rögzített hitelbiztosítéki nyilatkozatról (...) vélelmezni kell, hogy azt a nyilatkozatot tevő tette a nyilvántartásban rögzített időpontban és tartalommal". Ismert olyan nézet, amely szerint e rendelkezésre tekintettel "a hitelbiztosítéki nyilvántartás - bár kimondatlanul - de éppúgy közhiteles nyilvántartás, mint a zálogjogi nyilvántartás", a különbség mindössze annyi, hogy míg a zálogjogi nyilvántartás a zálogszerződés létrejöttét illetően volt közhiteles, addig a hitelbiztosítéki nyilvántartás csupán a hitelbiztosítéki nyilatkozat megtétele tekintetében az.[97] Azonban a nyilatkozattétel hiteles tanúsítása nem azonos a közhitelességgel. Előbbi egy megdönthető vélelem amellett, hogy a bejegyzés szerinti időpontban és tartalommal nyilatkozatot tettek, utóbbi - a fent kifejtettek szerint - egy megdönthetetlen vélelem a jóhiszemű és ellenérték fejében szerzők javára. Előbbi csak a nyilvántartás bizonyító erejéről szól, a bizonyítási terhet szabályozza, ez azonban nem azonosítható a közhitelességgel, amely alapján a valódi anyagi jogi jogosulttal szemben is védelemben részesülnek a nyilvántartásban bízva és ellenérték fejében szerzők. Ahogy a közhitelességnek a bizonyító erővel való azonosítását bíráló tanulmányában Kurucz Mihály fogalmaz:"A közhitelesség (...) nem tanúsító erő, ill. annak bármely stádiuma, hanem feltétlen joghatás."[98]
Mivel az előzőekben már tisztáztuk, hogy pozitív közhitelességgel a zálogjogi nyilvántartás sem rendelkezett, fennmarad az a kérdés, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartás képes-e a negatív közhitelesség biztosítására?
- 144/145 -
A tévesen törölt zálogjogokkal kapcsolatban utalni kell arra, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartás esetében a zálogjog törlésére a bejegyzett zálogjogosult tudta és hozzájárulása nélkül nem kerülhet sor. A törlésre irányuló nyilatkozatot ugyan a zálogkötelezett is megteheti, ebben az esetben azonban akkor kerülhet sor a törlésre, ha ahhoz a zálogjogosult kifejezetten hozzájárul, vagy 30 napon belül nem tesz a bejegyzés fenntartására irányuló nyilatkozatot (ezzel hallgatólag hozzájárul a törléshez).[99] Az, hogy a felek maguk teszik meg a nyilatkozatokat, vagyis lényegében maguk jegyzik be és törlik a zálogjogokat, azzal az előnnyel jár, hogy nem fordulhat elő, hogy a nyilvántartást vezető hatóság (közjegyző) tévedésből törli a zálogjogot, mint ahogy ez a Legfelsőbb Bíróság fentebb tárgyalt, 2011. évi határozatának tényállása szerint történt. A zálogjogosult nyilatkozata alapján törölt zálogjog megszűnik,[100] így nem fordulhat elő, hogy a nyilvántartásból törölt zálogjog a valódi anyagi jogi állapot szerint fennáll. Ennek következtében nincs is szükség a törölt zálogjogokkal kapcsolatban arra a vélelemre, hogy a törölt zálogjogot a jóhiszemű, ellenérték fejében szerzők javára fenn nem állónak kell tekinteni.
Ami a korábbi tulajdonos neve alatt bejegyzett (bejegyzett, de fel nem ismerhető) zálogjogokat illeti, erősebb érvek szólnak amellett, hogy a jóhiszemű, vagyis a nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében szerzőkkel szemben ne lehessen hivatkozni olyan zálogjogra, amely a korábbi tulajdonos vagy jogosult neve alatt volt bejegyezve a nyilvántartásba. Ezt a megoldást követi a DCFR is, amely szerint a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett zálogjogtól mentes szerzésre nem csak akkor van lehetőség, ha az átruházás az átruházó rendes gazdálkodása körében történt (if the transferor acts in the ordinary course of its business), hanem akkor is, ha a zálogjog az átruházótól különböző zálogkötelezett neve alatt van bejegyezve (if the entry is filed against a security provider different from the transferor).[101] Míg főszabály szerint senki sem hivatkozhat arra, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett jogok fennállásáról nem tudott, ebben a két esetben a zálogtárgy tulajdonjogát megszerző személy annak ellenére jóhiszemű szerzőnek minősül, hogy esetleg be sem tekintett a nyilvántartásba. Erre tekintettel indokolt lenne kiegészíteni a Ptk. 5:143. §-át, amely a zálogjogtól mentes tulajdonszerzés eseteit sorolja fel. Vagyis a nem az átruházó neve alatt bejegyzett és ezért fel nem ismerhető zálogjogok problémájának kezeléséhez sincs szükség a negatív közhitelességre.
Ha a negatív közhitelességre sem a törölt, sem a bejegyzett, de fel nem ismerhető zálogjogok miatt nincs szükség, akkor tulajdonképpen miért is okoz problémát a közhitelesség hiánya? A legrészletesebben Anka Tibor fejtette ki, hogy miért látja problematikusnak a közhitelesség hiányát: "A hitelbiztosítéki nyilvántartás (......) a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által működtetett, de minden közjegyzői vagy más hatósági kontroll nélkül üzemelő, internet alapú, elektronikus nyilvántartás lesz. Valójában egy internetes felület, amelyen a zálogjogosult és a zálogkötelezett, tulajdonjog fenntartással történt eladás esetén az eladó és a vevő, lízing esetén a lízingbe vevő és a lízingbe adó, faktoring esetén a faktoráló és a faktor, a nyilvántartásra rendszeresített elektronikus űrlapokon közvetlenül csevegnek egymással. Jegyeznek be és törölnek a valóságban vagy létező, vagy nem létező jelzálogjogot, létező vagy nem létező, tulajdonjog fenntartással kötött ügyleteket, létező vagy nem létező lízing avagy faktoring ügyleteket, létező vagy nem létező zálogszerződések, létező vagy nem létező tulajdonátruházási szerződések, létező vagy nem létező lízingszerződések, létező vagy nem létező faktoring szerződések alapján. A nyilvántartás a fentiek folytán nem is lesz közhiteles nyilvántartásnak tekinthető, hiszen a bejegyzéseket közvetlenül a chatelő felek végzik hatósági kontroll nélkül. Azt csak remélni lehet, hogy a felek által teljesített bejegyzések valóban jogügyleten alapulnak, a bejegyzéseket nem tréfának szánták, azok valós tartalmúak. A nyilvántartás csak arra jelent garanciát, hogy nincs olyan harmadik személyekre is kiható zálogjogi ügylet, tulajdonjog fenntartással kötött ügylet, lízing vagy faktoring ügylet, amelyet a nyilvántartás nem tartalmaz (negatív teljesség), de arra már nem biztosíték, hogy valóban létezik is az az ügylet, amelyet a bejegyzés jelez."[102]
Anka Tibor nem érvel amellett, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartás pozitív és/vagy negatív közhitelességére szükség lenne, ezt bizonyítást nem igénylő, nyilvánvaló ténynek tekinti. Ebből kiindulva az okirati elvnek, illetve a törvényesség elvének az érvényesülését hiányolja.[103] Közhiteles nyilvántartások esetében valóban indokolt ezeknek az elveknek az érvényesítése, hiszen fontos a lehetőségekhez mérten megakadályozni, hogy helytelen, az anyagi jogi állapotnak nem megfelelő bejegyzések vagy törlések történjenek, mivel a nyilvántartásban bízó, jóhiszemű szerzők védelme helytelen bejegyzés vagy törlés esetén a tulajdonos vagy más dologi jogi jogosult sérelmével járhat. Ha azonban egy nyilvántartás pozitív közhitelességgel nem rendelkezik, akkor a bejegyzés nem eredményezheti a tulajdonos sérelmét. Ha pedig a zálog-
- 145/146 -
jognak a bejegyzett zálogjogosult hozzájárulása nélküli törlése is kizárt, akkor a törlés sem eredményezheti a zálogjogosult sérelmét. Ezért indokolatlan az okirati elvet és a törvényesség elvét érvényesíteni.
A nyilvántartás "negatív teljességét" Anka Tibor kifejezetten elismeri, amikor úgy fogalmaz, hogy a nyilvántartás garanciát jelent arra, hogy nincs olyan harmadik személyekre is kiható biztosítéki ügylet, amelyet a nyilvántartás nem tartalmaz. Harmadik személyek tehát bízhatnak abban, hogy a bejegyzetteken túl más zálog- vagy egyéb biztosítéki jogok nem lesznek velük szemben hatályosak. Ezt (ti. hogy a be nem jegyzett zálog- vagy egyéb biztosítéki jogok harmadik személyekkel szemben nem hatályosak) mások is sokszor azonosítják a negatív közhitelességgel,[104] pedig valójában ez nem a közhitelességből következik, hanem egyszerűen abból, hogy a szerződés önmagában nem hozhat létre dologi jogot, a dologi jogot a bejegyzés konstituálja. Ezt a régi magánjogi irodalmunk - a telekkönyvvel kapcsolatban - bejegyzési elvnek (vagy a konstitutív hatályú bejegyzés elvének) is nevezte. Ez az elv természetesen a hitelbiztosítéki nyilvántartás esetében is érvényesül, negatív közhitelesség nélkül is, egyszerűen azáltal, hogy a Ptk. a jelzálogjog alapításához megköveteli a megfelelő nyilvántartásba való bejegyzést. Nem arról van szó, hogy a be nem jegyzett zálogjogok az anyagi jog szerint fennállnak, de a bejegyzés hiányában bízó, jóhiszemű harmadik személyekkel szemben azokat fenn nem állónak kell tekinteni, hanem arról, hogy a be nem jegyzett zálogjogok az anyagi jog szerint sem állnak fenn, így azokra harmadik személyekkel szemben egyáltalán nem lehet hivatkozni.
Ezért nem értek egyet - a zálogjog tekintetében - Gárdos István nézetével, miszerint "a hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzésnek nincs konstitutív hatálya".[105] Ez csak akkor lenne igaz, ha a zálogszerződés önmagában a zálogjog létrejöttét eredményezné, és csak a harmadik személyekkel szembeni hatályossághoz lenne szükség a bejegyzésre. A Ptk. 5:87-88. §§ azonban megkívánják a zálogjog megalapításához, illetve létrejöttéhez a bejegyzést, az 5:91. § pedig tartózkodik attól, hogy a felek között hatályos zálogjogról beszéljen, csupán a zálogszerződés felek közötti hatályáról beszél. Igaz lenne az állítás akkor is, ha a konstitutív hatály azt jelentené, hogy a bejegyzés önmagában létrehozza a zálogjogot. Azonban nem ezt jelenti, a bejegyzés szükséges, de nem elégséges feltétele a zálogjog megalapításának. (Régi magánjogunk terminológiájával: a bejegyzésnek konstitutív hatálya van, de nincsen alaki jogereje.)[106]
Viszont a tulajdonjog-fenntartás és a pénzügyi lízing esetében valóban nem tekinthető konstitutív hatályúnak a bejegyzés, ebben a körben beszélhetünk a nyilvántartás negatív közhitelességéről. E két esetben azonban indokolt lenne a bejegyzést nem pusztán a jóhiszemű, ellenérték fejében szerzőkkel, hanem általában a harmadik személyekkel szembeni hatályossághoz megkövetelni: végrehajtási, csőd- és felszámolási eljárásban is csak akkor lehessen érvényesíteni a fenntartott (megtartott) tulajdonjogot, ha azt bejegyezték a nyilvántartásba.[107] Ilyen szabályozás esetében már ez a kérdés sem a negatív közhitelesség körébe tartozna, hanem a bejegyzés deklaratív hatályáról beszélhetnénk. A faktoring-engedményezés esetében a bejegyzés egyenesen szerzésmódnak tekinthető, hiszen a bejegyzés hiányában nem száll át a követelés a faktorra, a Ptk. 6:406. § a be nem jegyzett faktoring esetében az engedményezést zálogszerződéssé minősíti át.[108] Mindenesetre, a faktoring esetében sem magyarázható a bejegyzés elmaradásának szankciója a negatív közhitelességgel.
Anka Tibor alapvetően attól tart, hogy az okirati elv érvényesülésének hiánya miatt valójában meg sem kötött ügyletek alapján kerülhet sor bejegyzésekre a hitelbiztosítéki nyilvántartásba. Egyfelől, valóban lehetőség van arra, hogy a felek a zálogszerződés (vagy egyéb szerződés) megkötését megelőzően jegyezzenek be zálogjogot (vagy egyéb biztosítéki ügyletet) a nyilvántartásba. Ezt a lehetőséget a kritikusok által kárhoztatott "angolszász" (helyesen: észak-amerikai) modell is ismeri (előzetes bejegyzés, advance filing), hasznos lehet olyan esetekben, amikor a felek között tárgyalások folynak a hitelnyújtásról, és még a hitelszerződés, illetve a zálogszerződés megkötése előtt megteszik
- 146/147 -
a bejegyzésre irányuló nyilatkozatokat, ezzel mintegy ranghelyet foglalva a zálogjognak. Ha végül mégsem kötik meg a zálogszerződést, akkor ugyanolyan egyszerűen törölni is tudják a zálogjogot. A zálogszerződés megkötése előtti bejegyzés ugyanazt a funkciót tölti be, mint a ranghely előzetes biztosítása egy olyan nyilvántartási rendszerben, ahol benyújtott szerződések alapján hatóság végzi a bejegyzéseket. (Ezért nehezen érthető, hogy a jogalkotó a Ptk. 5:125. §-ban milyen megfontolásból szabályozta általános jelleggel az előzetes ranghely-biztosítás intézményét, amelyet az új Ptk. 2008. évi Szakértői Javaslata csak a telekkönyv és a lajstromok esetében tett lehetővé, azzal indokolva ezt, hogy "a zálogjogi nyilvántartás esetében nincs szükség hasonló szabályra, mert a zálogjogi nyilvántartás esetében a zálogszerződés megkötése előtt is tehető zálogjog bejegyzésére irányuló nyilatkozat".[109])
Másfelől, a hitelező az adós hozzájárulása nélkül nem tud zálog- vagy más biztosítéki jogot bejegyezni, az adóssal szembeni hitelezői visszaélésre tehát nem kerülhet sor. (Ahogy korábban már említettük, ez eltérés az UNCITRAL által is követett észak-amerikai modelltől, amely anyagi jogi értelemben ugyan megköveteli az érvényes bejegyzéshez az adós hozzájárulását, bejegyzési engedélyét, eljárási értelemben azonban nem.) Felmerülhet még, hogy az adós és a hitelező összejátszik és fiktív bejegyzésre kerül sor, fedezetelvonó céllal. Ez ugyan előfordulhat, de ugyanúgy előfordulhatott a zálogjogi nyilvántartás esetében is, hiszen a közjegyző nem vizsgálta, nem is tudná vizsgálni a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalásakor a szerződéskötő felek motivációját, a fedezetelvonó célú zálogjog-alapítást azonban a Ptk. és a Cstv. szabályai megfelelően kezelik.
Az következik-e mindebből, amit a Tézisek állít, vagyis, hogy az új nyilvántartás "semmilyen előnyt nem biztosít sem a felek, sem harmadik személyek részére". Természetesen nem, hiszen a nyilvántartás betölt két fontos funkciót: (a) a hitelező a bejegyzéssel harmadik személyekkel szemben hatályos zálog- vagy más biztosítéki jogot szerez, illetve a hitelnyújtás előtt meggyőződhet róla, hogy az adós vagyonát terhelik-e már zálog- vagy más biztosítéki jogok, (b) a bejegyzések időpontja határozza meg a jelzálogjogok rangsorát. Egyik funkcióhoz sincs szükség a nyilvántartás közhitelességére. A Tézisek ugyan azt is állítja, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartás "nem tudja kezelni a ranghelyet", ez az állítás azonban érthetetlen, hiszen a hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló 2013. évi CCXXI. törvény 21. §-a szerint: "A hitelbiztosítéki rendszert úgy kell kialakítani, hogy az adott nyilatkozat adatai mellett automatikusan feltüntesse: a) a hitelbiztosítéki nyilatkozat nyilvántartásban történő rögzítésének időpontját, b) a bejegyzés sorszámát (nyilvántartási azonosítóját)." Ha bármely technikai okból a nyilvántartás nem alkalmas a ranghely "kezelésére", akkor nem az idézett törvényi rendelkezésnek megfelelően alakították ki a nyilvántartást.
Megállapítható, hogy
(1) a Tézisek olyan fokú közhitelességet kér számon a hitelbiztosítéki nyilvántartáson ("nem bizonyítja, hogy a zálogjog létrejött-e, illetve, hogy mekkora követelést biztosít"), amellyel a zálogjogi nyilvántartás sem rendelkezett, hiszen egyfelől nem a zálogjog, hanem csak a zálogszerződés létrejöttét bizonyította, másfelől a biztosított követelés csökkenése vagy megszűnése "a bejegyzés tartalmára tekintet nélkül" kihatott a zálogjogra [régi Ptk. 262. § (3) bek.], vagyis a zálogjog (a zálogjoggal biztosított követelés) harmadik jóhiszemű szerzője nem hivatkozhatott a követelés bejegyzés szerinti összegére az anyagi jogi állapottal szemben, a követelést csak a kötelmi jog szabályai szerint érvényesíthette;
(2) pozitív közhitelességgel a zálogjogi nyilvántartás sem rendelkezett és azzal a hitelbiztosítéki nyilvántartást sem lenne indokolt felruházni, hiszen a zálogkötelezett tulajdonjogának, illetve rendelkezési jogának ellenőrzése (helyesebben: valószínűsítése) - az ezzel elérhető előnyökhöz képest - aránytalan mértékben időigényessé és költségessé tenné a zálogjog alapítását;
(3) negatív közhitelességgel a zálogjogi nyilvántartás ugyan rendelkezett, azonban a hitelbiztosítéki nyilvántartás esetében még erre sincs szükség, hiszen téves törlésre legfeljebb magának a zálogjogosultnak a tévedése (tévedésből megadott törlési engedélye vagy "hallgatása") folytán kerülhet sor, ennek a kockázatát azonban nem méltánytalan magára a zálogjogosultra telepíteni; az pedig, hogy a be nem jegyzett zálogjogra harmadik személyekkel szemben nem lehet hivatkozni, következik a konstitutív hatályú bejegyzés elvéből, a bejegyzés hiányában a zálogjog az anyagi jog szerint sem áll fenn;
(4) a hitelbiztosítéki nyilvántartás funkcióinak betöltéséhez (harmadik személyekkel szembeni hatályosság és objektív támpont biztosítása a rangsor megállapításához) nincs szükség sem pozitív, sem negatív közhitelességre.
Mindebből nem következik, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartás szabályozása tökéletes. A felhasználók számára problémákat okozó hibák azonban részben technikai természetűek, részben olyan részletszabályokból fakadnak, amelyek nem a Ptk.-ban, hanem a Hbnytv.-ben és a kapcsolódó miniszteri rendeletben találhatók, így nem a Ptk.-t, hanem ezeket a jogszabályokat kell felülvizsgálni, egyrészt a felhasználóktól kapott visszajelzések, másrészt a nemzetközi minták, különösen a fokvárosi egyezmény alapján létrehozott, légi járműveken alapított biztosítéki jogokra vonatkozó elektronikus nyilvántartás szabályainak figyelembevételével. ■
- 147 -
JEGYZETEK
[1] http://jogaszegylet.hu/up_image/Ptk%20%20felülvizsgálat%20tézisek.pdf Nem egyértelmű, hogy a Tézisek az Igazságügyi Minisztérium hivatalos álláspontját tükrözik vagy pusztán Bodzási Balázs, az Igazságügyi Minisztérium magánjogi kodifikációért felelős helyettes államtitkára vitaindító előadásának tézisei.
[2] Az előadás szövege nyomtatásban is olvasható: Bodzási B.: Az új Ptk. esetleges módosításáról, Magyar Jog 2016/2., 65.
[3] Ennek megfelelően a nyilvántartásban való keresésre is az adós (zálogkötelezett, tulajdonjog-fenntartással vevő, pénzügyi lízingbe vevő, faktoring esetében az adós [engedményező]) személye szerint van lehetőség.
[4] Megjegyzendő, hogy - tekintettel arra, hogy a nyilvántartásba nem csak zálogjogok jegyezhetők be - helyesebb lett volna a hitelbiztosítéki nyilvántartásra vonatkozó szabályokat nem a Ptk. zálogjogi címén belül elhelyezni, hanem például a dologi jogi könyv végén, az ingatlan-nyilvántartásról szóló rész után.
[5] E három ügylettípust a Ptk. 6:99. § alóli kivételként szokás számon tartani, valójában azonban csupán a faktoring, pontosabban a faktoring keretében történő biztosítéki engedményezés tekinthető kivételnek, hiszen a 6:99. § csak a tulajdonjog, követelés, egyéb jog biztosítéki célú átruházását, illetve a vételi jog biztosítéki célú alapítását tilalmazza, a tulajdonjog biztosítéki célú fenntartásáról (vagy pénzügyi lízing esetében inkább megtartásáról) nem szól.
[6] 1959. évi IV. tv. 368. § (2) bek.
[7] Igazolja ezt az, hogy 2009-ig a gépjármű-finanszírozás körében a hitelezők alig alkalmazták az ingó jelzálogjogot. 2009-ben a jogalkotó lehetővé tette, hogy egyedileg (alvázszámmal) meghatározott gépjárművek esetében a hitelezők közokiratba foglalt zálogszerződés helyett elektronikus nyilatkozat útján jegyeztessék be a zálogjogot.
[8] Ugyanakkor, 2016. január 1-jével megkezdődött az elektronikus személyazonosító igazolványok kibocsátása, amely "alkalmas az ügyfél elektronikus úton történő közhiteles azonosítására", illetve "minősített elektronikus aláírás létrehozására" is. Lásd a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény, 29. §. Ez fölöslegessé teszi egyrészt a közjegyzőnél való személyes megjelenést a felhasználói regisztrációhoz, másrészt a közjegyzői vagy ügyvédi közreműködést a hitelbiztosítéki nyilatkozatok megtételéhez.
[10] Az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgok zálogjogi nyilvántartásának részletes szabályairól szóló 80/2009. (XII. 28.) IRM rendeletet hatályon kívül helyezte a hitelbiztosítéki nyilvántartás részletes szabályainak megállapításáról szóló 18/2014. (III. 13.) KIM rendelet, azonban a hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló 2013. évi CCXXI. törvény továbbra is biztosítja, hogy gépjármű elzálogosítása egyedi azonosító (alvázszám) - erre a célra biztosított mezőben való - megadásával is történhessék [11. § (1)-(2) bek.], ebben az esetben a zálogjogtól mentes jóhiszemű tulajdonszerzés kereskedelmi forgalomban is kizárt [27. § (4) bek.].
[11] A zálogjogi nyilvántartás részletes szabályainak megállapításáról szóló 11/2001. (IX. 1.) IM rendelet, 10. § (1) bek.
[12] Cstv. 38. § (4) bek.
[13] A birtokkal megerősített jogcím védelmére vonatkozó korábbi Ptk.-szabály sokáig őrizte a magyar "néplélek" idegenkedését a telekkönyvi nyilvánosságtól.
[14] Lásd Bodzási B.: Zálogjog a feudális magyar jogban, http://dfk-online.sze.hu/images/J%C3%81P/2013/1/bodz%C3%A1si.pdf
[15] A vagyont terhelő zálogjog visszaállítására vonatkozó javaslat az MJE 2016. január 18-i ülésén hangzott el Bodzási Balázs helyettes államtitkár vitaindító előadásában.
[16] Menyhárd Attila szerint az új Ptk. szerinti bizalmi vagyonkezelés nem annyira a német-osztrák Treuhand, hanem sokkal inkább az angol trust szabályaihoz hasonlít. Lásd Menyhárd A.: A bizalmi vagyonkezelés szabályai az új Ptk.-ban, in: Szakál R. (szerk.): Tájékoztató füzetek 251., Budapest 2013, 144. Hasonlóan vélekedik Sándor István, aki szerint "[a]z új Ptk.-ban kialakított szabályozás jelentős mértékben megközelíti az angolszász trust intézményének szabályait". Sándor I.: A bizalmi vagyonkezelés és a trust, Budapest 2014, 417.
[17] Erről részletesen lásd Kisfaludi A.: Fenntartható-e a dologi jog egyediségének elve? in: Emlékkönyv Lontai Endre egyetemi tanár tiszteletére, Budapest 2005, 91, 107. sk.
[18] Megjegyzendő, hogy az angolszász minta követése sok szempontból a római jogi hagyományokhoz való visszatérést jelent. Az ókori római zálogjog ismerte az ingó jelzálogjogot, nem ismerte a specialitás elvét és megengedte a jövőbeli vagyontárgyak elzálogosítását is. Elég utalni arra a közismert forráshelyre, amely egy bolt mindenkori árukészletének elzálogosításáról szól (Scaev. D. 20, 1, 34 pr.), vagy arra a forráshelyre, amely szerint érvényes az adós teljes jelenlegi és jövőbeli vagyonának elzálogosítása (Pap. D. 20, 1, 1 pr.). Az ingó jelzálogjog tilalmát (Faustpfandprinzip) a német jog is csak a 19. században fogadta el, a kézizálogjog és az ingatlan jelzálogjog esetében nem okozott gondot a specialitás elve, illetve a jövőbeli vagyontárgyak elzálogosításának tilalma.
[19] Sőt, az ingó jelzálogjog körében fokozott mértékben érvényesítette ezeket az elveket, hiszen míg ingatlan jelzálogjogot ügyvéd vagy jogtanácsos által ellenjegyzett magánokirat alapján is be lehet jegyezni [Inytv. 32. § (3) bek.], addig ingó jelzálogjogot csak közjegyzői okiratba foglalt zálogszerződés alapján lehetett, sőt már az ingó jelzálogszerződés érvényességének is feltétele volt a közjegyzői okiratba foglalás.
[20] http://ec.europa.eu/justice/policies/civil/docs/dcfr_outline_edition_en.pdf
[21] U. Drobnig - O. Böger: Principles of European Law - Proprietary Security in Movable Assets, Sellier, Munich 2015, 435 sk.
[22] DCFR IX. - 3:305. cikkely (2) bek.
[23] A biztosítéki célú bizományra utalás egyes skandináv országok szerződési gyakorlata miatt került be a DCFR-be. Lásd U. Drobnig - O. Böger: i. m. 245, 260.
[24] http://www.uncitral.org/uncitral/en/uncitral_texts/security.html
[25] UNCITRAL Legislative Guide on Secured Transactions, Recommendation (Rec.) 54 (h).
[26] Rec. 54 (b), Rec. 57.
[27] Rec. 54 (c)-(d).
[28] Rec. 54 (j).
[29] Rec. 58.
[30] 18/2014. (III. 13.) KIM rendelet, 24. § (2) bek.
[31] Rec. 71, Rec. 54 (d).
[32] Vö. Uniform Commercial Code (UCC) § 9-509, § 9-625.
[33] Ptk. 5:113. § (3) és (5) bek.
[34] DCFR IX. - 3:304. cikkely.
[35] A Tézisek nem adja meg a jelentés elérhetőségének helyét, a jelentés sem az EBRD, sem az MNB honlapján nem található, viszont elérhető az ún. Vienna Initiative honlapján: http://vienna-initiative.com/wp-content/uploads/2015/03/Analysis-of-Corporate-Restructuring-and-Insolvency-in-Hungary-Final-Report1.pdf A jelentésben az olvasható, hogy annak elkészítésére az MNB kérte fel az EBRD-t, az EBRD pedig az Ernst & Young és a White & Case irodákat kérte fel pénzügyi, illetve jogi szakértőnek.
[36] Erre a tervezetre hivatkozik Bodzási B.: Az új Ptk. esetleges módosításáról, Magyar Jog 2016/2, 66. úgy, mint az EBRD 2014. november 18-án közzétett országjelentésére. A tervezet egyrészt nem országjelentés, másrészt soha nem lett közzétéve.
[37] http://www.ebrd.com/news/publications/guides/model-law-on-secured-transactions.html (A továbbiakban: EBRD Model Law.)
[38] http://www.ebrd.com/downloads/legal/secured/pubsec.pdf (A továbbiakban: EBRD Principles.)
[39] EBRD Model Law, Art. 8, Art. 34, Schedule 2.
[40] EBRD Principles, D.4 [Reliance on information in register] "An entry in the register gives notice that a security right may exist but, in contrast to a title register, the information in the charges register is not 'authentic'."
[41] EBRD Principles, 5. Erre korábban már felhívta a figyelmet Gárdos I.: Az ingó jelzálogjog intézményi háttere és a polgári jogi kodifikáció, Polgári Jogi Kodifikáció 2008/2, 23, 27.
[42] EBRD Principles, B.4 [Registration process].
[43] A szlovák zálogjogi szabályozás rövid bemutatását ld. K. Andová: Das neue slowakische Pfandrecht, Osteuropa Recht, 2003/3-4, 281. skk; K. Mathernová: The Slovak secured transactions reform: ingredients of a successful reform and reflection on its achievements in F. Dahan-J. Simpson (szerk.): Secured Transactions Reform and Access to Credit, Elgar 2008, 207. A szabályozás részletes bemutatására lásd K. Andová: Das Mobiliarpfandrecht in Österreich, Ungarn, Tschechien und der Slowakei, Wien 2004, 200 skk (a mellékletben a vonatkozó szlovák jogszabályok német fordításával), illetve Allen & Overy - EBRD: Guide for taking charges in the Slovak Republic, Bratislava 2003 (http://www.ebrd.com/news/publications/guides/guide-for-taking-charges-in-the-slovak-republic.html). Az utóbbi anyag így foglalja össze a zálogjogi nyilvántartás funkcióját: "The Notarial Central Registry of Charges does not 'authenticate' the information registered. The notary only makes limited checks. A third party, even when acting in good faith, may not rely on the reality of the facts registered but should verify it for himself. However a third party can rely on the absence of information in the register." (3.2.10.)
[44] A szlovák ptk. 151b § (1) bek. szerint a zálogszerződést írásban kell megkötni, közokirati formára azonban nincs szükség.
[45] Lásd szlovák közjegyzői törvény, 73e §.
[46] Lásd szlovák közjegyzői törvény, 73f § (2) bek.
[47] Commercial Laws of the Slovak Republic, An assessment by the EBRD, Office of the General Counsel, December 2012, 24: "It is a simple modern process with no unnecessary onerous requirements for the notarisation of documents." (http://www.ebrd.com/documents/legal-reform/slovak-republic-country-law-assessment.pdf)
[48] Például, Jan-Hendrik Röver, az EBRD hitelbiztosítéki modelltörvényét szövegező két szakértő egyike egy tanulmányában egyetértőleg idézi a The Economist 2003-ban megjelent cikkét (http://www.economist.com/node/1552410), amely egyenesen "a világ legjobb dologi hitelbiztosítéki szabályozásának" (the world's best rules on collateral) nevezte a megreformált szlovák zálogjogi szabályozást. J-H. Röver: The EBRD's Model Law on Secured Transactions and its Implications for an UNCITRAL Model Law on Secured Transactions, Uniform Law Review, 2010/2, 479, 487.
[49] Egyébként valóban indokolt lenne több zálogjogi szabály esetében a kógencia feloldása.
[50] http://www.unidroit.org/instruments/security-interests/cape-town-convention
[51] A nyilvántartást a dublini székhelyű Aviareto Ltd. működteti: https://www.internationalregistry.aero
[52] Egyezmény, 2. cikk (2) bek.
[53] Egyezmény, 29. cikk (2) bek.
[54] Egyezmény, 30. cikk.
[55] Lásd például Bartal T.: Pénzügyi lízing - az új Ptk. és a valóság, Gazdaság és jog, 2014/3, 19, 20.
[56] A bőséges irodalomból lásd például: R. Goode: The Cape Town Convention on International Interests in Mobile Equipment: a Driving Force for International Asset-Based Financing, Uniform Law Review 2002/1, 3, 7; R. C. C. Cuming: The International Registry for Interests in Aircraft: An Overview of its Structure, Uniform Law Review 2006, 18, 26sk; R. Cowan - D. Gallagher: The International Registry for Aircraft Equipment - Breaking New Ground, Uniform Law Review 2012, 579.
[57] Egyezmény, 17. cikk, (2) bek. i) pont.
[58] A légi járművekre vonatkozó nyilvántartás részére a légi járművek gyártói adatot szolgáltatnak az általuk gyártott járművek gyártási számáról (Manufacturer Serial Number), ezeket a nyilvántartást vezető szervezet feltölti a rendszerbe, és bejegyzéskor a felhasználók a tárolt gyártási számok közül választhatnak, de még nem tárolt gyártási számot is megadhatnak.
[59] Egyezmény, 22. cikk (2)-(3) bek., 24. cikk, Regulations and Procedures for the International Registry 7.4-7. Utóbbi szabályzat szerint nyomtatott tanúsítvány is kérhető.
[60] http://www.jogiforum.hu/hirek/35166
[61] Gazdaság és Jog, 2003/7-8., 3.
[62] Szladits K.: A magyar magánjog vázlata, I. rész, Budapest 1933, 4. kiadás, 234.
[63] H. Koziol - R. Welser: Bürgerliches Recht, Bd. I, Wien 2002, 12. kiadás, 326. sk; G. E. Kodek: Kommentar zum Grundbuchsrecht, Wien 2007, 71. sk.
[64] A közhitelesség vagy közbizalom (publica fides, öffentlicher Glaube) elvét szokás még egyszerűen bizalmi elvnek (Vertrauensprinzip), illetve az anyagi nyilvánosság elvének (materielles Publizitätsprinzip) is hívni, szembeállítva az alaki nyilvánosság elvével (formelles Publizitätsprinzip), amely egyszerűen azt jelenti, hogy a nyilvántartásba bárki külön érdekeltség igazolása nélkül betekinthet.
[65] Szladits K.: i. m. 234.
[66] Azokban az esetekben, amikor ténylegesen eltérés van az anyagi jogi és a nyilvántartási állapot között, tulajdonképpen nem pusztán vélelemről, hanem fikcióról van szó.
[67] A magyar szakirodalomban szokás a nyilvántartás közhitelessége helyett a nyilvántartás jogvédelmi hatásáról is beszélni.
[68] A §-cím (Az ingatlan-nyilvántartás teljessége) nem teljesen pontos, hiszen a nyilvántartás teljességéről a (2) bek.-ben meghatározott, negatív aspektussal kapcsolatban lehet beszélni, az (1) bek. inkább a nyilvántartás helyességét rögzíti.
[69] Anka T.: Hátraarc, előre? (Az új Polgári Törvénykönyv tervezetének zálogjogi szabályairól), in: Várható változások a zálogjogi szabályozásban - A Magyar Országos Közjegyzői Kamara Második Műhelykonferenciája, Budapest 2007. február 23., Budapest 2007, 71, 76.
[70] Még távolabb áll a régi magyar jog, illetve a német-osztrák jog közhitelesség-felfogásától Petrik Ferencé, aki egyrészt a közhitelesség elvéhez tartozónak tartja a nyilvántartás bizonyító erejét, másrészt a közhitelesség elvéből egyenesen kizárja és külön elvként ("bizalom elve") nevesíti a jóhiszemű és ellenérték fejében szerzők javára érvényesülő jogvédelmi hatást. Lásd Petrik F.: A telekkönyvi jog alapelvei, a közhitelesség elve, Magyar Jog, 2003/5, 257.
[71] Anka T.: i. m. 76: "A jóhiszemű fél (vagyis a "köz") javára a nyilvántartás tartalmát akkor is helyesnek és jogszerzésre alapul szolgálónak (azaz "hitelesnek") kell tekinteni, ha a nyilvántartás tartalma a valóságos jogi helyzettől eltér."
[72] 1185. számú törvényjavaslat (a továbbiakban: Jav.). Nemzetgyűlés Irományai XIX. kötet, Budapest 1926, 150 skk. Érdekesség, hogy ugyanebben az évben, 1926. január 29-én a német törvényhozás elé is beterjesztettek egy, az ingó jelzálogjog bevezetéséről szóló törvényjavaslatot, azonban a német törvényjavaslatot sem fogadták el.
[73] Jav. 2. §
[74] Jav. 47. és 49. §§
[75] Jav. 10. §
[76] Jav. 54. §
[77] Jav. 13. §
[78] Igaz, ilyen hatása csak akkor lehetett volna e szabálynak, ha "az ingójelzálog tulajdonosa" alatt a valódi tulajdonost és nem egyszerűen az elzálogosítót kell érteni.
[79] Dezső Gy.: Fejezetek a zálogjogtan köréből, Budapest 1928, 32.
[80] Jav. 7. §
[81] 1960. évi 11. törvényerejű rendelet a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról.
[82] Kisfaludi A.: Mitől közhiteles a közhiteles nyilvántartás?, Gazdaság és Jog, 2003/7-8., 4.
[83] E rendelkezéseket az új Ptk. hatályba lépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezték, az Inytv. 5. § (1) bek. a közhitelesség tartalma tekintetében a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazását írja elő.
[84] Más kérdés, hogy az Inytv. rendelkezései között ellentmondás feszült, hiszen míg az 5. § (2) bek. általánosságban mondta ki e vélelmet, addig az 5. § (3) bek. a vélelem kedvezményezettjeinek körét a jóhiszemű és ellenérték fejben szerzők javára korlátozta, azonban mindkét bekezdés lehetővé tette az ellenbizonyítást, a vélelem megdöntését.
[85] 2009-ben ez a mondat kiegészült azzal, hogy "e rendelkezés az egyedi azonosításra kétséget kizáróan alkalmas ingó dolgot terhelő jelzálogjog nyilvántartott adatai tekintetében nem alkalmazható". Ezzel kapcsolatban lásd fentebb a II. pont végén írtakat.
[86] Kisfaludi A.: i. m. 5.
[87] A Tézisek az új hitelbiztosítéki nyilvántartás egyik hibájaként említi, hogy "az új nyilvántartási rendszer széles körben lehetőséget biztosít a jelzálogjogi bejegyzéssel érintett vagyontárgy feletti tulajdonjog jóhiszemű, tehermentes megszerzésére". Egyrészt, a zálogjogtól mentes szerzésre a régi Ptk. is lehetőséget adott, másrészt ez a kérdés nincs összefüggésben a hitelbiztosítéki nyilvántartás működésének módjával. A zálogjogtól mentes szerzés problémájával terjedelmi okok miatt külön cikkben fogok foglalkozni.
[88] Hasonló példával illusztrálta a magyar zálogjogi nyilvántartás pozitív közhitelességének hiányát Katarína Andová is 2004-ben megjelent monográfiájában, azzal a különbséggel, hogy az ő példájában "A" nem pénzügyi lízing alapján birtokolt, hanem tulajdonjog-fenntartás mellett vett dolgot zálogosított el, azonban nem vette figyelembe, hogy a régi Ptk. 368. § (2) bek. kimondta, hogy a tulajdonjog-fenntartás nem érinti harmadik személyek jóhiszeműen és ellenérték fejében szerzett jogát. Lásd K. Andová: Das Mobiliarpfandrecht in Österreich, Ungarn, Tschechien und in der Slowakei, Wien 2004, 114. sk.
[89] Már a régi zálogjogi nyilvántartási statisztikákból is egyértelmű volt, hogy csak nagyobb összegű hitelek biztosítására alapítottak ingó jelzálogjogot.
[90] Kisfaludi A.: A szerződés érvénytelensége és a közhiteles nyilvántartások, in: Liber amicorum - Studia E. Weiss dedicata, Budapest 2002, 133, 173.
[91] Gfv. X. 30. 004/2011/9. Köszönöm Csőke Andrea kúriai bírónak, hogy felhívta a figyelmemet erre a határozatra.
[92] A zálogjogi nyilvántartás részletes szabályainak megállapításáról szóló 11/2001. (IX. 1.) IM rendelet a zálogjogok törlésére a változásbejegyzési eljárás keretében biztosított lehetőséget (7. §): a törlést kérhette (sőt, köteles volt kérni) "a változást előidéző vagy annak bekövetkeztében érdekelt fél", továbbá "a zálogjogviszonyban érintett felek" kötelesek voltak a változásbejegyzési kötelezettség teljesítésében együttműködni, az ehhez szükséges jognyilatkozatokat kiadni. E rendelkezésekből nem következett, hogy a közjegyzőnek a jelzálogjoggal biztosított követelések engedményezése esetén az engedményező (a bejegyzés szerinti zálogjogosult) engedélyét is kellett volna kérni. Ez a szabályozás hiányossága volt, hiszen a közjegyző az engedményezési szerződést ugyan meg tudja vizsgálni, azonban nyilván nem tudja kitalálni, hogy fennállnak-e egyéb, nem engedményezett követelések, amelyeket a keretbiztosítéki jelzálogjog szintén biztosított.
[93] Akkor is fennáll a probléma, ha "D" nem vevő, hanem hitelező, akinek a javára "C" zálogjogot alapít a berendezésen. Ebben az esetben a "B" és "D" zálogjoga közötti rangsor kérdéses.
[94] Anka T. - Gárdos I. - Nemes A.: A zálogjog kézikönyve, Budapest 2003, 236. sk.
[95] K. Andová: i. m. 114.
[96] Anka T. - Gárdos I. - Nemes A.: i. m. 215.
[97] Tóth Á.: A hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló törvény tervezete (II. rész), http://ptk2013.hu/szakcikkek/a-hitelbiztositeki-nyilvantartasrol-szolo-torveny-tervezete-ii-resz/2634
[98] Kurucz M.: A nyilvánkönyvi közhitelesség tartalmának sokrétűségéről, Magyar Jog, 2004/6., 321.
[99] Ptk. 5:117. § A harminc napos szabállyal szemben ugyan megfogalmazódott olyan kritika, hogy ez nincs kellő figyelemmel a hitelező érdekeire és a zálogkötelezett részéről a hitelező figyelmetlenségét kihasználó visszaélésekre ad lehetőséget, azonban egyrészt a biztosított hitelezőkre is vonatkozik a vigilantibus non dormientibus iura subveniunt elve, másrészt egy ilyen szabály hiánya zálogjogosulti visszaélésekre adna lehetőséget. Ugyanakkor a szabály hitelezők számára kedvező módosítása is elképzelhető, például hosszabb határidő biztosítása vagy a törlés előtt néhány nappal küldött figyelmeztető rendszerüzenet formájában.
[100] Ptk. 5:142. § (1) bek. a) pont.
[101] DCFR IX - 6:102. cikkely.
[102] Anka T.: A zálogjog az új Polgári Törvénykönyvben, Közjegyzők Közlönye 2014/1, 28, 32.
[103] A törvényesség elve tulajdonképpen magában foglalja, feltételezi az okirati elvet, hiszen csak okiratok vizsgálata alapján érvényesíthető a hatósági kontroll.
[104] Pl. Gárdos I.: Az ingó jelzálogjog intézményi háttere és a polgári jogi kodifikáció, Polgári Jogi Kodifikáció 2008/2, 23, 27: "A zálogjog negatív közhitelessége két irányban is működik: egyrészt önmagában a bejegyzés nem teremt zálogjogot, másrészt pedig a bejegyzés hiányában nem létezik dologi hatályú zálogjog." Bár mindkét állítás kétségtelenül igaz, egyik sem a negatív közhitelesség elvét fejezi ki.
[105] Vékás L.-Gárdos P. (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez, Budapest 2014, 1129.
[106] Szladits K.: i. m. 234, 245.
[107] A francia jog 1972 óta megköveteli a pénzügyi lízing (crédit-bail) esetében a lízingbeadó tulajdonjogának harmadik személyekkel (pontosabban: a lízingbevevő egyéb hitelezőivel és a lízingbevevőtől visszterhesen szerzőkkel) szembeni hatályosságához a kereskedelmi bíróságok által vezetett nyilvántartásba való bejegyzést. Lásd Code monétaire et financier, R313-4. skk cikkelyek. A tulajdonjog-fenntartás ugyan bejegyzés hiányában is hatályos harmadik személyekkel szemben, azonban 1994 óta a bejegyzett tulajdonjog-fenntartásra több szempontból kedvezőbb csődjogi szabályok vonatkoznak, például a be nem jegyzett tulajdonjog-fenntartás alapján az eladó csak a csődnyitástól számított 3 hónapon belül érvényesítheti a tulajdoni igényét, míg bejegyzett tulajdonjog-fenntartás esetében határidő nélkül. Lásd Code de commerce, L624-9. sk cikkelyek. A spanyol jog pedig 1965 óta egyedileg azonosítható ingó dolgok esetében mind a tulajdonjog-fenntartás, mind a pénzügyi lízing harmadik személyekkel szembeni hatályosságához megköveteli a nyilvántartásba való bejegyzést. Lásd Ley 28/1998, de 13 julio, de venta a plazos de bienes muebles, 15. cikkely, ill. Disposición adicional 1.
[108] Bár az új Ptk. magát az engedményezést is egyfajta szerzésmódnak tekinti, a tradíció megfelelőjének követelések esetében, a ius communéban a középkori kommentátorok óta elterjedt nézettel egyezően: quod operatur traditio in rebus corporalibus, id operatur cessio in actionibus.
[109] Vékás L. (szerk.): Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, Budapest 2008, 694.
Visszaugrás
