A tanulmányom témája egyes általam választott európai államok házastárs törvényes öröklésére vonatkozó szabályainak ismertetése, és azok összehasonlító elemzése. A tanulmány a német, a francia, a román és az osztrák jogi rendelkezéseket mutatja be, kitérve a magyar szabályozásra is. Célom feltárni az említett európai országok jogrendszerei közötti különbségeket és hasonlóságokat.
A törvényes öröklési rendet kizárólag a házastárs vonatkozásában ismertetem, azonban esetenként megemlítem az örökhagyó egyéb rokonainak törvényes öröklésére irányadó rendelkezéseket is, tekintettel arra, hogy a házastárs örökrészét a hagyatékban részesülő személyek száma és nevezettek örökhagyóhoz fűződő rokoni kapcsolata szintén befolyásolja. Értekezésemben csak az anyagi jogi szabályokat veszem górcső alá, az eljárásjogi rendelkezések szemléltetését mellőzőm.
Tanulmányomban felhasználtam a Franciaországban eltöltött közjegyzői szakmai gyakorlat során szerzett ismereteimet, valamint a hazai közjegyzői irodában végzett munkám során külföldi vonatkozású ügyekben a Közjegyzői Intézet és Könyvtár által nyújtott tájékoztatást.
A német polgári jogi szabályokat a 1900. január 1-jén[1] hatályba lépett német polgári törvénykönyv, a mindenki által ismert Bürgerliches Gesetzbuch (a továbbiakban: BGB) tartalmazza. A kódex öt könyvre oszlik: általános rész, kötelmi
- 53/54 -
jog, dologi jog, családi jog és öröklési jog.[2] Az ötödik, vagyis az utolsó könyvben, az 1922. és a 2285. §-ok között helyezkednek el az öröklési jogi rendelkezések. A törvény - a magyar szabályozástól eltérően - először a törvényes öröklési rend, majd a végintézkedésen alapuló öröklés rendelkezéseit írja le.
A német jog nem ismeri a házastárs özvegyi jog, illetve holtig tartó haszonélvezeti jog öröklését, mivel az örökhagyó házastársa mindig állagot (tulajdonjogot) örököl. Az özvegyet[3] megillető örökrész mértéke pedig attól függően változik, hogy mely örökös vagy örökösök (leszármazó, felmenő és/vagy oldalági rokonok) mellett örököl.
A BGB 1924. §-a szerint az örökhagyó után az első öröklési rendben az örökhagyó leszármazói örökölnek. Amennyiben az örökhagyónak több gyermeke született, ők fejenként egyenlő részt örökölnek. A kiesett gyermek vagy távolabbi leszármazó helyén ennek leszármazói a helyettesítés elvének szabályai szerint örökölnek egymás között fejenként egyenlő részben. Ez utóbbi szabályozást a német jog "törzsenkénti öröklésnek" (Erbfolge nach Stämmen)[4] nevezi.
A BGB 1931 §-a alapján a házastárs - az első parentélába tartozó leszármazók mellett - az örökhagyó hagyatékának az egynegyed részét örökli.
A második öröklési rendbe az örökhagyó szülei és azok leszármazói tartoznak. A hagyaték megnyíltakor élő szülők egyedül és egyenlő arányban örökölnek, a meghalt szülő helyén - a helyettesítés elvének megfelelően - annak leszármazói, ha pedig a kiesett szülőnek nincs az örökhagyón kívül más leszármazója, akkor egyedül a másik szülő örököl.[5]
A harmadik öröklési rendbe az örökhagyó nagyszülői és azok leszármazói tartoznak. Amennyiben az örökhagyó nagyszülői élnek a hagyaték megnyílásakor, akkor ők egyedül és egyenlő arányban örökölnek. Azonban, ha az egyik nagyszülőpárból az egyik nagyszülő nem él, akkor helyén az elhunyt nagyszülő leszármazója jogosult örökölni, azonban ha nincsen vagy nem örökölhet nagyszülői leszármazó, akkor a másik nagyszülő jogosult örökölni. Ha e nagyszülő nem él, akkor a leszármazója örököl. Amennyiben egyik nagyszülőpár sem él és leszármazó sincsen vagy nem örökölhet, akkor a többi nagyszülő és leszármazói jogosultak örökölni.[6]
A házastárs a második öröklési rendbe tartozó szülők vagy az örökhagyó nagyszülői mellett az örökhagyó hagyatékának fele részét örökli.[7] A kieső szülő
- 54/55 -
helyén a házastárs az őt megillető örökrész mellett megörökli azt a részt, ami a leszármazókat a BGB 1926 §-a szerint megilletné.
Abban az esetben, ha nagyszülők mellett a kiesett nagyszülők helyén leszármazók is maradtak, az özvegy az örökség másik feléből is jogosult arra a hányadra, amelyik a BGB 1926 §-a szerint a (nagyszülői) leszármazókra jutna, vagyis a házastárs örökli annak a vagyonnak a felét, ami a nagyszülőknek, illetve kiesett nagyszülő helyén leszármazóiknak az öröklés harmadik rendje szerint járna.
Ha sem az első, sem a második rendbe tartozó rokonok, sem a nagyszülők nem élnek, vagy nem jogosultak örökölni, akkor a házastárs örökli a hagyaték egészét.[8]
A BGB 1932 §-a szerint a házastársat a fent említett örökrész mellett megilleti házassági háztartáshoz tartózó ingóságok és nászajándékok feletti tulajdonjog. A jogalkotó ezen ingóságok feletti tulajdonjog megszerzését további feltételekhez köti, mégpedig ahhoz, hogy az özvegy az első öröklési rendbe tartozó rokonok mellett örököljön, de akkor is csak és kizárólag abban az esetben illeti meg, ha azok a méltányos háztartás vezetéséhez szükségesek.
A német öröklési jog szerint nem örökölhet a házastárs, ha az örökhagyó halálának pillanatában a házasság felbontásának feltételei fennálltak, és az örökhagyó azt életében kezdeményezte vagy ahhoz hozzájárult.[9]
Nem szabad figyelmen kívül hagyni ugyanakkor a német házassági vagyonjogi rendelkezéseket sem, mert azok jelentős mértékben befolyásolják az örökrész mértékét.
A házastársak - amennyiben nem rendezik házassági vagyonjogi szerződéssel a vagyonjogi viszonyaikat - a törvényes házassági vagyonjogi rendszerbe tartoznak, mely rendszer inkább hasonlít a magyar közszerzeményi rendszerhez, mint a házastársi vagyonközösséghez. A törvényes házassági vagyonjogi rendszer alapján a házastársak külön vagyonát képezi a házasság megkötésekor meglévő vagyon és a házasság fennállása alatt megszerzett vagyon (közszerzeményi vagyon), így a házastársak az életközösségük fennállása alatt végig önálló vagyonszerzők. A házasság megszűnése esetén azonban a házastársaknak elszámolási kötelezettségük keletkezik egymással szemben a házasság fennállása alatt bekövetkezett vagyongyarapodás mértékének kiegyenlítése érdekében.[10]
- 55/56 -
Mindkét házastárs vonatkozásában meg kell állapítani a vagyongyarapodás pontos összegét, és a kevésbé gazdagodó házastárs a különbözet ellentételezésére tarthat igényt.[11]
A német öröklési jog sajátossága, hogy amennyiben a házastársak közötti közszerzeményi rendszer az egyik házastárs elhalálozásával szűnik meg, akkor az említett számítási módszer nem alkalmazandó, hanem a vagyongyarapodás egy sajátos átalány-megoldással kerül kiegyenlítésre oly módon, hogy a házastársat megillető törvényes örökrész a hagyaték további egynegyedével felemelésre kerül. Ez a jogintézmény az ún. "özvegyi negyed" (Ehegattenviertel), aminek jellegzetessége az, hogy a házastársak közötti házassági vagyonjogi igények rendezését mintegy "áttereli" az öröklési jogba. Ez az intézmény a német jogban a túlélő házastárs öröklési jogára vonatkozó szabályrendszernek egy igencsak meghatározó eleme.[12] Azonban ez az öröklési jogi megoldás nem kötelező a házastársra nézve: ha az özvegy az örökséget visszautasítja, akkor a részletes elszámoláson alapuló vagyonjogi megoldást választhatja.[13]
Ha az öröklés megnyíltakor a házastársak között vagyonelkülönítési rendszer állt fent, és a házastárs mellett törvényes örökösök az örökhagyó leszármazói, akkor a házastárs és mindegyik gyermek azonos mértékben részesül a hagyatékból és a BGB 1924 § (3) bekezdése irányadó.[14]
Az "özvegyi negyed" jogintézmény kapcsán az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) Mahnkopf-ügyben (C-558/16) hozott ítéletét érdemes jelen tanulmányban ismertetni. Az EUB az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelete (2012. július 4.) (a továbbiakban: EU-Öröklési-R.) alkalmazásával kapcsolatban hozott ítéletet, ami a házassági vagyonjogi és öröklési jogi kérdések elhatárolásával foglalkozik.
- 56/57 -
Az örökhagyó végintézkedés hátrahagyása nélkül, házas családi állapotban, egy leszármazó hátrahagyásával 2015. augusztus 29. napján hunyt el. Az örökhagyó és házastársa német állampolgár, a szokásos tartózkodási helyük Németországban volt. A házastársak házassági szerződést nem kötöttek, közöttük a német jog szerinti közszerzeményi törvényes vagyonjogi rendszer érvényesült. A hagyaték tárgyát - a Németországban található vagyontárgyakon túl - egy svédországi ingatlan képezte.
Az alkalmazandó jog - mind az öröklésre, mind pedig a házastársak közötti házassági vagyonjogi jogviszonyokra - a német jog, tekintettel arra, hogy az örökhagyó halálkori szokásos tartózkodási helye Németország, valamint arra, hogy a házastársak utolsó közös állampolgársága német volt. A házastársat törvényes örökrészként a BGB 1931. §-a alapján a hagyaték egynegyede, a közszerzeményi vagyonjogi rendszer megszűnése folytán a BGB. 1371. §-a szerint további egynegyed rész, vagyis összesen a hagyaték fele része illette meg.
A házastárs az első fokon eljáró Amtsgericht Schönenbergtől (shönenbergi helyi bíróság, Németország) európai öröklési bizonyítvány kiállítását kérte abból a célból, hogy örökösi minőségét, és eszmei hányadát igazolni tudja svéd hatóságok előtt.
Az első fokon eljáró bíróság az örökös kérelmét elutasította, mert a hagyatékból való részesedése egynegyed mértékben öröklési, egynegyed részben pedig házassági vagyonjogi jogcímen alapul, utóbbi a bíróság értelmezése szerint nem tartozik EU-Öröklési-R 1. cikk. (2) bekezdés d) pontja[16] alapján a rendelet hatálya alá.
A házastárs fellebbezést nyújtott be az elsőfokú határozat ellen a Kammergericht Berlin-hoz (berlini regionális felsőbíróság, Németország, a továbbiakban: felsőbíróság), amely előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezetett az EUB-nál.
A felsőbíróság három kérdést terjesztett elő az EUB elé. Az első kérdés EU-Öröklési-R. 1. cikkének (1) bekezdésére[17] vonatkozott, mégpedig arra, hogy a BGB 1371. § (1) bekezdése alá tartozó jogintézmény a rendelet hatálya alá tartozó öröklési jogi intézménynek minősül-e. A további kettő kérdés az első kérdésre adott nemleges választ követően releváns, mind a második, mind a harmadik kérdés az "özvegyi negyed" európai öröklési rendeletben való feltüntetésre vonatkozott.
- 57/58 -
Az EUB egyértelműen amellett foglalt állást, hogy az EU-Öröklési-R. hatálya alá tartozik a házastárs részére nyújtandó a BGB 1371. § (1) bekezdése szerinti egynegyed többletörökrész. Ennek megfelelően az EU-Öröklési-R. 1. cikk (2) bekezdés d) pontja szerinti házassági vagyonjogot érintő kizáró ok nem alkalmazható.[18] Indokolásában előadta, hogy az "özvegyi negyed" jogintézménye nem a vagyontárgyak házastársak közötti megosztására, hanem az özvegynek a hagyatéki vagyonból való részesedésének, az örökrész mértékének a meghatározására irányul. Ez a rendelkezés tehát elsősorban az elhunyt házastárs utáni öröklésre, nem pedig a házassági vagyonjogi kérdésre vonatkozik. Ennek alapján a nemzeti jogi rendelkezés az EU-Öröklési-R. hatálya alá tartozik. Az EUB szerint az európai öröklési bizonyítvány céljának megvalósulását az garantálja, ha a hatóság a házastárs egynegyed többletrészét feltünteti az európai öröklési bizonyítványban, mégpedig oly módon, hogy az elérje az EU-Öröklési-R 69. cikk szerinti joghatásait.
A német szakirodalom eltérő állásponton volt az EUB ítéletéről. Egyesek hiányolták a hosszabb, részletesebb indokolást, mások helytelenítették azt, hogy az EUB csak az európai öröklési bizonyítvány célszerűségi nézőpontjait tartotta szem előtt, figyelmen kívül hagyva a dogmatikai szempontokat. Néhányan úgy vélték, hogy az európai öröklési bizonyítvány, mint eljárásjogi intézmény nem vehető alapul egy kollóziós jogi kérdés eldöntésekor. Ugyanakkor találkozhatunk olyan véleménnyel is, ami szerint az EUB csak megerősítette azt az álláspontot, ami szerint az "özvegyi negyed" inkább öröklési jogi, mint házassági vagyonjogi kérdés, figyelemmel arra, hogy annak mértéke pontosan egynegyed és független a vagyongyarapodás mértékétől.[19]
- 58/59 -
A német öröklési jogi szabályok, szűkebben a házastárs[20] öröklésére irányadó rendelkezések ismertetését követően elengedhetetlennek tartom az európai államok jogrendszerére jelentős mértékben hatást gyakorló francia Code Civil (a továbbiakban: CC) vonatkozó rendelkezéseit bemutatni.
Az 1804. évben hatályba lépett francia polgári törvénykönyvet a jogalkotó az elmúlt két évszázadban több alkalommal módosította. A házastárs öröklési jogára vonatkozó rendelkezéseket a jogalkotó 2001. évben változtatta meg, széles öröklési jogosultságokat biztosítva ezzel számára, majd 2006. évben újabb reformokat hozott a házastárs öröklését illetően.
A francia öröklési jog eltérő jogot biztosít a házastárs számára attól függően, hogy az örökhagyóval van-e közös gyermeke vagy nincs. Előbbi esetben - tehát az örökhagyóval közös leszármazó mellett - a házastárs választhat, hogy állagot (tulajdonjogot) vagy holtig tartó haszonélvezeti jogot kíván örökölni. A haszonélvezeti jog a hagyaték egészére kiterjed, míg a tulajdonjog az örökség egynegyed részére vonatkozik. Utóbbi esetben - amennyiben nincs közös gyermekük - a házastársnak választási joga nincs, ő az örökség egynegyedének tulajdonjogát örökli.[21] Ezen választási jog gyakorlása feltételhez kötött: ha a házastárs a hagyaték megnyílásától számított három hónapon belül azt nem gyakorolja, úgy kell tekinteni, hogy a haszonélvezeti jog öröklését választotta.[22]
A házastárs haszonélvezeti joga megváltható, az a házastárs vagy bármely állagtulajdonos kérelemére életjáradékká vagy egy meghatározott összeggé alakítható át.[23] Amennyiben a felek között nem jön létre megállapodás - az osztatlan közös tulajdon végleges felosztásáig benyújtott kereseti kérelem alapján - a bíróság határoz a haszonélvezeti jog megváltásáról. A bíróság a házastárs akarata ellenére az általa állandó lakóhelyéül szolgáló, a házastárs és az örökhagyó által közösen lakott ingatlan és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon fennálló haszonélvezeti jogot nem alakíthatja át életjáradékká.[24] E rendelkezés célja az özvegy megszokott életkörülményekben tartása, a róla való gondoskodás.
Leszármazók hiányában az özvegy az örökhagyó szülei mellett részesedik a hagyatékból. Amennyiben leszármazó nincs és az örökhagyó szülei a hagyaték megnyílásakor még élnek, a házastárs a hagyaték felét, a szülők pedig a hagyaték másik felét öröklik egymás közt egyenlő arányban. Ha az örökhagyó egyik
- 59/60 -
szülője nem éli túl az örökhagyót, akkor a házastárs örökli a hagyaték háromnegyedét és a szülő a hagyaték egynegyed részét.[25]
Ha a szülő/szülők az örökhagyót még életében megajándékozták, és ez a vagyontárgy a hagyatékban szerepel, akkor az teljes egészében visszakerül az ajándékozó szülő/szülők vagyonába (droit de retour légal - visszakövetelés joga). Azonban a szülő által öröklés és/vagy visszakövetelés joga során megszerzett vagyon nem érheti el a hagyaték értékének az egynegyedét. Vagyis a szülő törvényes örökrészének és a visszakövetelt vagyontárgynak az összértéke - fejenként számítva - nem érheti el a hagyaték egynegyed részét.[26]
Leszármazó és szülő hiányában az örökhagyóra felmenőjétől öröklés vagy ingyenes juttatás folytán háramlott vagyontárgy fele részét az örökhagyó azon testvérei - kiesésük esetén azok leszármazói - öröklik, amelyik ágról az ingyenes vagyonszerzés történt. Ennek feltétele, hogy a vagyontárgy természetben fellelhető a hagyatékban. A vagyontárgy másik felét, illetve a droit de retour légal körébe nem tartozó vagyontárgyakat a házastárs örökli.[27]
Ha leszármazó, szülő, droit de retour légal esetén testvér vagy testvér leszármazó nincs vagy nem örökölhet, az örökhagyó házastársa egyedül örököl.[28]
Amennyiben az özvegy a hagyaték egészét örökli, akkor az örökhagyó további felmenői a hagyaték terhére tartásdíjat követelhetnek, ha az a létfenntartásukhoz feltétlenül szükséges.[29]
A házastársat mindezek mellett egyéb jogok is megilletik. Az örökhagyóval közösen lakott lakást és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat az örökhagyó halálát követő egy évig ideiglenesen használhatja. Ezen használati jog szűkebb körű mint a haszonélvezeti jog, a házastárs a dolgot csak használhatja, hasznait azonban nem szedheti. A használati jog olyan a házasság intézményén alapuló ideiglenes jog, amitől a házastárs még végrendelettel sem fosztható meg, valamint örökrésze nem csökkenthető a használati jog értékével.
Az ideiglenes használati jog lejártát követően a házastárs - amennyiben azt az örökhagyó halálát követő egy éven belül érvényesíti - az örökhagyó különvagyona vagy az örökhagyóval közös vagyona körébe tartozó, az örökhagyóval közösen lakott lakás és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyak felett holtig tartó lakhatási és használati jogot szerezhet.[30] Ellenben az ideiglenes használati joggal, az örökhagyó végintézkedéssel megfoszthatja a házastársat ezen jogtól. Ha a házastárs érvényesíti a holtig tartó a lakhatási és használati jogát,
- 60/61 -
akkor köteles annak értékét beszámítatni, ami alapján a házastárs örökrésze csökkenthető.[31]
A házastárs - az örökhagyó halálától számított egy éven belül - a hagyaték terhére tartásdíjat követelhet az örökösöktől, ha az a létfenntartásához feltétlenül szükséges.[32]
Az örökhagyó házastársa mindaddig jogosult örökölni, amíg a hatóság (bíróság, közjegyző vagy anyakönyvvezető) jogerős határozatot nem hozott a házasság felbontásáról.
Az öröklési jog francia rendelkezéseinek ismertetését követően az általa jelentősen befolyásolt román szabályozást célszerű bemutatni. A francia hatást mi sem szemlélteti jobban, minthogy az 1864-es román polgári törvénykönyv tulajdonképpen a francia Code Civil fordítása volt.[33]
A jelenleg hatályos román polgári törvénykönyv 2011. október 1-jén lépett hatályba. A kódex egy bevezető részből és hét könyvből tevődik össze, az öröklési jogi szabályok a negyedik könyvben találhatók.[34]
A román öröklési jog négy örökösi osztályra osztja az örökhagyó hozzátartozóit: az első osztályba a leszármazók, a második csoportba a "kiváltságos" felmenők (szülők), és a "kiváltságos" oldalági rokonok (testvérek, valamint testvér leszármazók), a harmadik osztályba a "közönséges" felmenők (nagyszülők, dédszülők stb.), a negyedik csoportba pedig a "közönséges" oldalági rokonok (nagyszülők testvérei, szülők testvérei és az első unokatestvérek) tartoznak.[35]
A házastárs bármely örökösi osztály mellett jogosult örökölni, ha a hagyaték megnyíltakor nincs jogerős bírósági határozat a házasság felbontásáról. Fontos megjegyezni, hogy az örökhagyó halálakor folyamatban lévő házassági bontóper nem eredményezi a házastárs kiesését az öröklésből.[36]
A házastárs által örökölt örökrész mértéke:
• leszármazók mellett (függetlenül a leszármazók számától) a hagyaték egynegyede,
- 61/62 -
• kiváltságos felmenők és kiváltságos oldalági rokonok mellett a hagyaték egyharmada,
• kiváltságos felmenők vagy kiváltságos oldalági rokonok mellett a hagyaték fele része,
• közönséges felmenők és közönséges oldalági rokonok mellett a hagyaték háromnegyed része,
• törvényes örökös hiányában pedig a házastárs örökli a hagyaték egészét.[37] Amennyiben több örökösi osztályból származó rokon mellett örököl a házastárs, akkor örökrésze mértékének meghatározásakor a legközelebbi hozzátartozó osztályát kell figyelembe venni.[38]
A román öröklési jog lakhatási jogot biztosít a házastárs számára, amennyiben a hagyaték tárgya az örökhagyó és a házastársa által közösen lakott ingatlan, és az örökhagyó halálakor itt éltek közösen. További feltétel, hogy az özvegy ne rendelkezzen más lakás használatára vonatkozó dologi joggal. A lakhatási jog ingyenes, elidegeníthetetlen és végrehajtási eljárás tárgya sem lehet, azonban korlátozható, ha az ingatlan egésze nem szükséges a házastárs lakhatási jogának biztosítására. Ezen dologi jog - a francia joghoz hasonlóan - korlátozott ideig, a hagyatéki vagyon felosztásáig, de maximum egy évig áll fent, kivéve, ha a házastárs újból házasságot köt. A lakhatási jog mellett a házastársat öröklési jogcímen megilleti a közös használatú házastársi tárgyak tulajdonjoga, ha nem az első osztályba tartozó hozzátartozók mellett örököl.[39]
Az öröklési jogi szabályok a 1812. évben hatályba lépett osztrák polgári törvénykönyv (a továbbiakban: ABGB)[40] nyolcadik könyvében, az 532-824 §-ai között helyezkednek el. A házastárs öröklésére vonatkozó rendelkezéseket pedig a kódex a 744-747 §-ai tartalmazzák.[41]
Az ABGB is különféle öröklési osztályokra bontja az örökhagyó hozzátartozóit.[42] Az első öröklési rendbe tartoznak az örökhagyó gyermekei és leszármazói, a második öröklési körbe pedig az örökhagyó szülei, testvérei és azok utódai. A harmadik csoportba sorolhatók az örökhagyó nagyszülei, nagybátyja és/vagy nagynénje és azok leszármazói. A negyedik öröklési kör viszont csonka
- 62/63 -
parentéla, mivel ide csak az örökhagyó dédszülei tartoznak, azok leszármazói nem.[43] Az említett hozzátartozók mellett törvényes öröklési jogi státuszt kap az örökhagyó házastársa[44] is.
Az elhunyt házastársa az örökhagyó gyermekei és leszármazói mellett a hagyaték egyharmadára, az elhunyt szülei és testvérei, és a harmadik parentélába tartozó nagyszülők mellett a hagyaték kétharmadára, minden más esetben pedig a hagyaték egészére jogosult. Ha a szülő korábban elhunyt, a szülői rész a házastársat is megilleti.[45]
A házastársat lakhatási jog illeti a közösen lakott ingatlanon, valamint tulajdonjog a házastársi háztartáshoz tartozó ingóságok felett, feltéve, hogy azok a korábbi életkörülmények fenntartásához szükségesek. Ez a jog korlátozott ideig - az örökhagyó halálát követő egy évig - áll fent.[46]
Nem örökölhet az örökhagyó házastársa, ha a hagyaték megnyíltakor a házasság felbontása iránti eljárásban jogerős határozatot hoztak és a házassági vagyon megosztásra került.[47]
Néhány gondolat erejéig az öröklési pozícióval rendelkezező, különnemű élettársat (nem bejegyzett élettársat) kívánom megemlíteni. Az élettárs három együttes feltétel fennállása esetén örököl az örökhagyó után: ha az örökhagyó nem készített végintézkedést, ha nincs törvényes örökös, valamint ha az örökhagyó és élettársa az elhunyt halálát megelőző három évben közös háztartásban, gazdasági és érzelmi közösségben éltek.
A XXI. század elején Európán végigvonuló gazdasági, demográfiai és családszociológiai[48] átalakulások indokolttá tették az öröklési jogi szabályok módosítását. Az európai államok jogalkotói ezen változásokat felismerve megalkották azokat az új rendelkezéseket, amik főként a házastárs öröklési jogának, szűkebb körben a haszonélvezeti jogának öröklését érintették.
Napjainkban egyre több mozaikcsalád létezik, így könnyen elképzelhető, hogy az örökhagyó házastársa egykorú az örökhagyó gyermekeivel. Ennek
- 63/64 -
köszönhetően előfordulhat az is, hogy az örökhagyó leszármazói a házastárs haszonélvezeti jogával terhelt örökrészüket az életük során nem tudják használni, mert a házastárs őket követően hal meg. Az újraházasodás folytán a leszármazók és a házastárs között esetlegesen kialakuló érdekellentétek szintén nem kedveznek a haszonélvezeti jog öröklésének.[49]
A hagyatéki vagyontárgyakban bekövetkezett változások is indokolttá tették a jogszabályi módosításokat. Az örökölhető dolgok egyre gyakrabban gyorsan elhasználódó, rövidebb élettartamú ingóságok, amelynek következtében az állagörökös nem tud az örökrészéhez jutni. Emellett a hagyatéki eljárás során mind sűrűbben találkozhatunk olyan vagyonelemekkel, mint például üzletrész, értékpapír, társasági jogok, amelyek vonatkozásában az állagörökös és a haszonélvező érdekei ellentétesek lehetnek.[50]
A házastárs általi haszonélvezeti jog öröklése a fentiekre tekintettel egyre több nehézséghez vezetett, aminek elkerülése érdekében célszerű volt a házastárs állagöröklését előtérbe helyezni.
A német, a román és az osztrák jogalkotó ezért a házastárs leszármazó melletti öröklése esetén részére kizárólag tulajdonjogot biztosít. A francia és a magyar öröklési jog ezzel szemben nem szakít teljes mértékben a házastárs haszonélvezeti jog öröklésének intézményével. A francia jog választási lehetőséget ad a házastárs számára a haszonélvezeti jog és tulajdonjog öröklése között, ha az örökhagyónak és a házastársának van közös gyermeke. A választási jog gyakorlására megszabott három hónapos határidő eredménytelen eltelte esetén a házastárs automatikusan az örökség egészére kiterjedő haszonélvezeti jogot örököl. Ettől eltérően a magyar jog szerint a házastárs az örökhagyóval közösen lakott lakáson, és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon holtig tartó haszonélvezeti jogot, míg a hagyaték többi részéből tulajdonjogot örököl.[51] A Ptk. ezen vagyontárgy feletti haszonélvezeti joggal kívánja lehetővé tenni a házastárs részére azt, hogy az örökhagyó halálát követően is a megszokott környezetben éljen.[52]
A francia, a román és az osztrák jog is biztosítja a házastárs számára a gondoskodás, megszokott környezetben tartására irányuló elvet, azonban eltérő módon. Az említett államok öröklési joga a haszonélvezeti jognál szűkebb használati jogot ad a házastárs részére a közösen lakott ingatlanra, viszont - a francia jogot kivéve - tulajdonjogot biztosít számára a háztartáshoz tartozó ingóságok felett. A francia jog szerint a házastársat ezen ingóságok felett ugyancsak használati jog illeti meg, nem szabad figyelmen kívül hagyni azonban, hogy
- 64/65 -
ez a használati jog csak akkor releváns, ha a házastárs leszármazó mellett tulajdonjogot örököl. A német jog ezzel szemben a házastárs részére - amennyiben a leszármazó mellett örököl - csak és kizárólag tulajdonjogot ad a házassági háztartáshoz tartozó ingóságokra és a nászajándékra, ha azok a méltányos háztartás vezetéséhez szükségesek. Tehát a német jog nem ismeri a házastárs haszonélvezeti jog öröklését.
Mindezek alapján a haszonélvezeti jog megváltása csak a magyar és a francia öröklési jog által ismert. Az igénylők köre eltérően alakul, míg Franciaországban a házastárs és az állagtulajdonosok is kérhetik annak megváltását, addig hazánkban csak az özvegy jogosult azt igényelni.[53] További eltérés, hogy a haszonélvezeti jog hazánkban természetben vagy pénzben[54], a francia jog szerint viszont csak pénzben, egy összegű kifizetéssel, vagy életjáradék formájában váltható meg.
Az általam vizsgált államok polgári törvénykönyvei a szülő melletti öröklés esetén megadják az állagörökösi törvényes öröklési jog státuszt a házastársnak. Egyedül a magyar jogszabály emeli ki a közösen lakott ingatlant és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat a vagyontárgyak közül olyan módon, hogy azt az özvegy 1/1-ed arányban örökli avégből, hogy a házastárs változatlanul fenntarthassa addigi életkörülményeit.
A házastárs nagyszülő melletti (állag)öröklését a német, a román és az osztrák jog is szabályozza, míg a magyar és a francia jog nem ismeri a házastárs és a nagyszülő együttes öröklését. A francia jog ezzel szemben lehetővé teszi a nagyszülő, valamint további felmenő számára a tartásdíj igénylését a hagyaték terhére, amennyiben az létfenntartásához szükséges.
Ha leszármazó, szülő és nagyszülő (kivéve a magyar és francia jogot) nincs, az özvegy egyedül örököl. A francia és a magyar jog szerint a házastárs a törvényes öröklés rendjében a szülőkön túli felmenőket és az összes oldalági rokont megelőzi. Ettől eltérően a német törvényes öröklési rend szerint az özvegy a nagyszülőkön kívüli felmenők és az összes oldalági hozzátartozó előtt helyezkedik el. Az osztrák jog a német joghoz képest az örökhagyó testvérével bővíti a házastárs mellett öröklésre jogosultak körét. A legtágabb kört pedig a román polgári törvénykönyv biztosítja, a házastárs mind a "kiváltságos" felmenők, a "kiváltságos" oldalági rokonok, a "közönséges" felmenők és a "közönséges" oldalági rokonok mellett törvényes öröklési jogi státusszal rendelkezik.
A fentiek összevetését követően a házastárs által megörökölhető örökrészének mértékét - a könnyebb átláthatóság érdekében - az alábbi táblázatban szemléltetem:
- 65/66 -
| Német jog | Francia jog | Román jog | Osztrák jog | |
| Leszármazók mellett | 1/4 + 1/4 | 1/4 vagy holtig tartó haszonélve- zeti jog az örökség egészén | 1/4 | 1/3 |
| Szülők mellett | 1/2 | 1/2 vagy 3/4 | 1/3 vagy 1/2 | 2/3 |
| Nagyszülők mellett | 1/2 | - | 3/4 | 2/3 |
| Fenti örökösök hiányában | 1/1 | 1/1 | 1/1 | 1/1 |
| Egyéb | házassági ház- tartáshoz tar- tozó ingóságok, nászajándék feletti tulajdon- jog, ha leszár- mazó mellett örököl, és ha azok a méltá- nyos háztartás vezetéséhez szükségesek | közösen lakott ingatlan és a hozzá tartozó berende- zési és felszerelési tárgyakon (ideigle- nes) használati jog | lakhatási jog a közösen lakott ingatlanon korláto- zott ideig, valamint közös használatú házastársi tárgyak feletti tulajdon- jog (kivéve lsd. 4. pontban) | házastársi lakás feletti lakhatási jog és a közös háztartáshoz tartozó ingó dolgok felet- ti tulajdon- jog, ha azok az addigi életviszo- nyok további fenntartásá- hoz szüksé- gesek |
- 66/67 -
Leszármazó melletti öröklés esetén az örökrész mértékének meghatározásánál a legszembetűnőbb eltérés a magyar jogtól az, hogy valamennyi állam egy meghatározott hányadot juttat az özvegy részére, függetlenül a leszármazók számától. Ezzel ellentétben a magyar jog egy gyermekrészt juttat a házastárs részére, ezzel azonos mértéke biztosítva leszármazók és a házastárs részére az örökség egyéb részéből.
Az özvegy öröklésből való kiesését valamennyi állam öröklési joga a házasság felbontásához köti. A francia, a román és az osztrák jog is megköveteli a házasság felbontása tárgyában hozott jogerős határozatot. A német jog szerint az is elegendő, ha fennállnak a házasság felbontásának feltételei, vagy ha az erre irányuló eljárást már kezdeményezték. Ezzel ellentétben a magyar jog az özvegy kiesését a házasság, mint jogi kötelék alapját képező életközösség megszűnéséhez köti. Az özvegy akkor nem örökölhet, ha az öröklés megnyílásakor a házastársak között életközösség nem állt fent, és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás.[55]
Az élettárs (nem bejegyzett élettárs) öröklési jogi helyzetét tekintve kiemelném az osztrák jogot, hiszen az általam vizsgált államok közül egyedül a szomszédos államunk joga biztosít törvényes öröklési jogi pozíciót az örökhagyó különnemű élettársának (törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén).
Tanulmányomban[56] ismertettem a házastárs német, francia, román és osztrák öröklési jog szerinti törvényes öröklési rendjét, érintve a magyar rendelkezéseket is, kitérve az azok közötti hasonlóságokra és különbségekre. Megállapítható, hogy a fenti államok polgári törvénykönyvei főként törvényes öröklés jogcímén tulajdonjogot biztosítanak a házastárs számára, elkerülve ezzel az örökösök között esetlegesen felmerülő jogvitákat. Valamennyi általam vizsgált állam törvényes öröklési jogában sok átfedést fedezhetünk fel, azonban jelentős mértékű eltérésekre is figyelmesek lehetünk.
- 67/68 -
Bürgerliches Gesetzbuch (BGB)
Code Civil (CC)
Codul Civile
Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch Österreichs (ABGB)
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.)
Dr. Kecskés László: A polgári jog fejlődése a kontinentális Európa nagy jogrendszereiben - Történeti vázlat. Budapest, 2004
Vékás Lajos: Magyar Polgári Jog, Öröklési jog. Budapest, 2019
Huszár Éva, Az örökhagyó házastársa, mint törvényes örökös a hagyatéki eljárásban, avagy az özvegyi jog margójára. In: Bán Tamásné Tóth Dóra -Rokolya Gábor (szerk.), Ünnepi tanulmányok a közjegyzőség jubileumára. Budapest, 2017
Szőcs Tibor: Az öröklési jog és a házassági vagyonjog határmezsgyéjén - a német jog szerinti "özvegyi negyed" minősítése az európai öröklési rendelet alkalmazási körében. In: Vékás Lajos - Osztovits András - Nemessányi Zoltán (szerk.), Nemzetközi magánjogi rendeletek az Európai Unió Bírósága gyakorlatában. Budapest, 2021
Boros Andrea: A házastárs öröklési jogának elméleti és gyakorlati ismérvei a francia jog alapján. Közjegyzők Közlönye 2017/5. szám
Csillag Attila: A közjegyző szerepe a francia örökösödési eljárásban. Közjegyzők Közlönye, 2014/6. szám
Hodosi Gábor: A hagyaték átszállására vonatkozó főbb szabályok a német jogrendszerben. Közjegyzők Közlönye 2016/4. szám
Suri Noémi: Öröklési eljárás Németországban. Közjegyzők Közlönye, 2014/4. szám
Detlew W. Belling - Szűcs Tünde: A német BGB általános része. Acta Universitatis Szegediensis Forvm Acta Juridica et Politica, 2011, I. évfolyam, 2. szám
- 68/69 -
Veress Emőd-Székely János: Törvényes öröklés a román öröklési jog rendszerében. Közjegyzők Közlönye, 2018/4. szám
Veress Emőd: A román Polgári törvénykönyvről, hatálybalépésének tizedik évfordulóján. Erdélyi Jogélet, III. Folyam, IV. Évfolyam, 2021/2. szám
Veress Emőd: Új <a id=0>Polgári törvénykönyv Romániában - a monista magánjogra való áttérés nehézségei.</a> Magyar Jog, 2014/7-8. szám
Szalma József: Az osztrák öröklési jogról és hatásairól I. Magyar Jog, 2022/7-8. szám
Az Európai Uniós Bírósága C-558/16. sz. határozata (Mahnkopf-ügy) ■
JEGYZETEK
[1] Kecskés László, A polgári jog fejlődése a kontinentális Európa nagy jogrendszereiben - Történeti vázlat. Budapest, 2004, 403. o.
[2] Detlew W. Belling - Szűcs Tünde, A német BGB általános része. Acta Universitatis Szegediensis Forvm Acta Juridica et Politica, 2011, I./2., 59. o.
[3] A bejegyzett élettársra a házastársra vonatkozó öröklési jogi szabályok az irányadók.
[4] Bürgerliches Gesetzbuch (a továbbiakban: BGB) 1924 § (3) bekezdése.
[5] BGB 1925 § (1)-(3) bekezdései.
[6] BGB 1926 (1)-(4) bekezdései.
[7] BGB 1931 § (1) bekezdése.
[8] BGB 1931 § (2) bekezdése.
[9] Hodosi Gábor, A hagyaték átszállására vonatkozó főbb szabályok a német jogrendszerbe. Közjegyzők Közlönye, 2016/4, 28. o.
[10] BGB 1363 §-a.
[11] BGB 1373-1390 §-ai.
[12] Szőcs Tibor: Az öröklési jog és a házassági vagyonjog határmezsgyéjén - a német jog szerinti "özvegyi negyed" minősítése az európai öröklési rendelet alkalmazási körében. In: Vékás Lajos - Osztovits András - Nemessányi Zoltán (szerk.), Nemzetközi magánjogi rendeletek az Európai Unió Bírósága gyakorlatában. Budapest, 2021, 355-356. o.
[13] BGB 1371 § (3) bekezdése.
[14] BGB 1931 § (4) bekezdése.
[15] Az Európai Uniós Bírósága C-558/16. sz. határozata (Mahnkopf-ügy).
[16] "E rendelet hatálya nem terjed ki a következőkre: [...] d) a házassági vagyonjoggal és az ilyen kapcsolatokra alkalmazandó jog szerint a házassággal hasonló joghatásúnak tekintett kapcsolatokra alkalmazandó vagyonjogi jogszabályokkal kapcsolatos kérdésekre;"
[17] "Ezt a rendeletet az öröklésre kell alkalmazni. Nem alkalmazandó különösen az adó-, vám- és közigazgatási ügyekre."
[18] Az Európai Uniós Bírósága C-558/16. sz. határozata (Mahnkopf-ügy).
[19] Szőcs, 13. lj. alatt hivatkozott mű, 367-369. o.
[20] Franciaországban az azonos nemű párok is köthetnek házasságot.
[21] Code Civil (a továbbiakban: CC) art. 757.
[22] CC art. 758-3.
[23] CC art. 759.
[24] CC art. 760.
[25] CC art. 757-1.
[26] CC art. 738.
[27] Boros Andrea, A túlélő házastárs öröklési jogának elméleti és gyakorlati ismérvei a francia jog alapján. Közjegyzők Közlönye, 2017/5, 24. o.
[28] CC art. 757-2.
[29] CC art. 758.
[30] CC art. 764.
[31] CC art. 765.
[32] Csillag Attila, A közjegyző szerepe a francia örökösödési eljárásban. Közjegyzők Közlönye, 2014/6, 28. o.
[33] Veress Emőd, Új Polgári törvénykönyv Romániában - a monista magánjogra való áttérés nehézségei. Magyar Jog, 2014/7-8, 465. o.
[34] Veress Emőd, A román Polgári törvénykönyvről, hatálybalépésének tizedik évfordulóján. Erdélyi Jogélet, III. Folyam, IV. Évfolyam, 2021/2, 28. o.
[35] Veress Emőd- Székely János, Törvényes öröklés a román öröklési jog rendszerében. Közjegyzők Közlönye 2018/4, 24. o.
[36] Codul Civile art. 970-971.
[37] Codul Civile art. 972.
[38] Codul Civile art. 972 (2).
[39] Codul Civile art. 973.
[40] Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch Österreichs (a továbbiakban: ABGB).
[41] Szalma József, Az osztrák öröklési jogról és hatásairól I. Magyar Jog, 2022/7-8, 415. o.
[42] ABGB 730 §-a.
[43] ABGB 731-741 §-ai.
[44] Házastárs alatt a bejegyzett élettársat is érteni kell.
[45] ABGB 744 § (1) bekezdése.
[46] ABGB 745 § (1)(2) bekezdései.
[47] ABGB 748 §-a.
[48] Huszár Eva, Az örökhagyó házastársa, mint törvényes örökös a hagyatéki eljárásban, avagy az özvegyi jog margójára. In: Bán Tamásné Tóth Dóra - Rokolya Gábor (szerk.), Ünnepi tanulmányok a közjegyzőség jubileumára. Budapest, 2017, 257. o.
[49] Boros, 28. lj. alatt hivatkozott mű, 23. o.
[50] Vékás Lajos, Magyar Polgári Jog, Öröklési jog. Budapest, 2019, 109. o.
[51] Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 7:58 § (1) bekezdése.
[52] Vékás, 51. lj. alatt hivatkozott mű, 110. o.
[53] Ptk. 7:58. § (2) bekezdése.
[54] Ptk. 7:59. § (2) bekezdése.
[55] Ptk. 7:62. § (1) bekezdése.
[56] A teljesség igénye nélkül.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes, Pécs.
Visszaugrás
