Veress Emőd[1] - Székely János[2]: Törvényes öröklés a román öröklési jog rendszerében (KK, 2018/4., 23-45. o.)

1. Áttekintés

A román öröklési jogot hagyományosan a francia Code Napoléon (1804) befolyásolta, ugyanis az első, 1864-ben elfogadott és 2011-ig hatályos román Polgári törvénykönyv a napóleoni kódex átültetése. Az öröklési jog legnagyobb reformja a túlélő házastárs öröklési jogáról szóló 1944. évi 319. törvénnyel történt meg. A jelenleg, 2011. október 1-től hatályos román Polgári törvénykönyv (Codul civil, a továbbiakban RPtk.) ugyanezt a hagyományt követi, figyelembe véve a régi normaszöveget, a francia öröklési jogi reformok eredményeit és a kanadai Québec tartomány 1994-től hatályos Polgári törvénykönyvének (Code civil du Québec) vonatkozó rendelkezéseit.

Valamely személynek ahhoz, hogy örökölhessen, a román Polgári törvénykönyv (a továbbiakban RPtk.) szerint rendelkeznie kell a törvényben megkövetelt minőséggel (vérrokon vagy a túlélő házastárs, vagyis természetes személyek törvényes öröklése), vagy az elhunyt (de cuius hereditate agitur, vagyis akinek hagyatékáról beszélünk, röviden de cuius) végrendeletében örökösévé kell nevezze (ez jogi személyek esetében is lehetséges). E tanulmányban kizárólag a természetes személyek törvényes öröklésének kérdését vizsgáljuk.

A törvényes öröklés szabályainak alkalmazására akkor kerül sor, ha az elhunyt nem hagyott végrendeletet, a végrendelet érvénytelen vagy nem teljesíthető (például mert a végrendeletben nevesített örökös korábban elhunyt, mint az örökhagyó). Gyakori eset az is, hogy az örökhagyó végrendeletében csak a hagyatéki vagyon egy részéről rendelkezik, ilyenkor a törvényes öröklés szabályai a fennmaradó rész esetében kerülnek alkalmazásra.

A törvényes öröklés jogszabályban rögzített módon történik. A törvényes öröklési rend egyébként nagyon sok esetben egybeesik az általános emberi igazságérzettel és jogtudattal. Ezért vannak olyan esetek, amikor azért nem készül végrendelet, mert az csak a törvényi szabályok megismétlése lenne, és mint ilyen, szükségtelen. A törvény végrendelet hiányában akaratpótló szerepet játszik, illetve megszabja a végrendeleti akarat korlátait (elsősorban a kötelesrész intézménye révén).

A törvényes örökösöket, vagyis a túlélő házastársat és az elhunyt rokonait (leszármazóit, felmenőit, és oldalági rokonait) az öröklés az RPtk.-ban meghatározott sorrendben és szabályok szerint illeti meg. Az öröklési jogosultság alapját leszármazók, felmenők és

- 23/24 -

oldalági rokonok esetén a vérségi kapcsolat, a túlélő házastársnál pedig a házassági kötelék adja. A rokonság lehet egyenesági, egy személynek egy másik személytől való leszármazása esetén, illetve ezen belül lehet leszármazói vagy felmenői. Oldalági rokonság az, amikor több személynek közös felmenője van. A rokonság fokát a romániai polgári jogban az örökhagyó és az örökös között a következőképpen állapítjuk meg [RPtk. 406. cikk (3) bek.]:

a) Egyenes ági rokonok esetén a rokonsági fok egyenlő az örökhagyót az örököstől elválasztó generációk számával.

b) Oldalági rokonok esetén: (1) meg kell állapítani az örökhagyó és az örökös első közös ősét; (2) a közös ős és az örökhagyó közötti születések (generációk) számát meg kell határozni; (3) a közös ős és az örökös közötti generációk számát meg kell határozni; (4) az így kapott generációk számait össze kell adni. Például: két testvér egymáshoz képest 2. fokban álló (másodíziglen) rokon, az örökhagyó és első unokatestvére között 4. fokú rokonság áll fenn, a nagyszülő és az unoka 2. fokú rokonságban állnak, a dédnagyszülő a dédunokától 3. fokban áll, a nagybáty vagy nagynéni az örökhagyó 3. fokú rokonai stb.

A leszármazók és a felmenők az elhunythoz fűződő rokonságuk fokától függetlenül hivatottak az öröklésre, az oldalágiak pedig a negyedik fokig (beleértve a negyedik fokú oldalági rokonokat is).

2. A törvényes öröklés rendjének általános elvei

2.1. Az általános elvek ismertetése

Nem lehetséges, hogy az elhunyt valamennyi rokona egyszerre örököljön. Ez a hagyaték felaprózódásához vezetne és az öröklés jogintézménye nem tudná betölteni társadalmi-gazdasági szerepét.[1] Ezért a jogalkotó öröklési rangsort állít fel az elhunyt hozzátartozói között.

Az elhunyt rokonai a következő sorrendben járulnak öröklésére:

• első (I.) örökösi osztály: a leszármazók (rokonsági foktól függetlenül: gyerekek, unokák, dédunokák stb.);

• második (II.) örökösi osztály: kiváltságos felmenők (szülők) és kiváltságos oldalágiak (testvérek és azok leszármazói);

• harmadik (III.) örökösi osztály: közönséges felmenők (rokonsági foktól függetlenül: nagyszülő, dédszülő stb.);

• negyedik (IV.) örökösi osztály: közönséges oldalágiak (nagyszülők testvérei, nagynéni és nagybáty, első unokatestvér).

Valamely - legtöbbször tagjainak az örökhagyóval való rokonságuk fokát illetően - de cuius-hoz közelebb álló (ún. magasabb rangú) örökösi osztály elzárja az örökléstől az

- 24/25 -

alacsonyabb rangú osztály tagjait. Az osztálykritériumnak elsőbbsége van a rokonsági fok felett: például az unoka (másodfokú rokon), mivel leszármazóként az első örökösi osztályba tartozik, kizárja a második örökösi osztályba tartozó szülőt (az elsőfokú rokont) az öröklésből.

Valamennyi örökösi osztállyal együtt örököl a túlélő házastárs (successio conjugalis).

2.2. Kivételek az általános elvek alól

Ha az örökségből való kirekesztést (régiesen kitagadást) követően az elhunythoz legközelebbi osztályba tartozó rokonok nem örökölhetik a teljes hagyatékot, akkor a fennmaradó rész az utánuk következő osztályba tartozó azon rokonoknak rendeltetik, akik az öröklés feltételeit teljesítik. Ilyen eset állhat elő, amikor az elhunyt végrendeletében kirekeszti a gyermekét az öröklésből. A törvény alapján az öröklésből kirekesztett gyermek a kötelesrészre jogosult, és a fennmaradó örökrészt például az elhunyt testvére, mint második örökösi osztályba tartozó (kiváltságos oldalági) örökös fogja örökölni.

Minden örökösi osztályon belül az elhunyttal legközelebbi fokban álló rokonok eltávolítják az örökléstől a távolabbi fokban álló rokonokat, azon esetek kivételével, melyekről az RPtk. másként rendelkezik. Így a második örökösi osztályon belül a szülők (első fokban álló rokonok) együtt örökölnek az elhunyt testvérével (második fokban álló rokon). Ugyanígy, a törvény az elhunyt leszármazói és az örökségből kiesett testvér leszármazói esetén, az úgynevezett öröklési képviselet (jus representationis) esetén lehetővé teszi, hogy különböző fokú rokonok egyidejűleg örököljenek, például arra az esetre, ha az elhunytnak két gyermeke közül az egyik az elhunytat megelőzően elhalálozott. Az örökségi képviselet problematikájára e tanulmányban visszatérünk. Előzetesen annyit jegyeznénk meg, hogy ez nem tulajdonképpeni (a polgári anyagi jogból ismert jogügyleti értelemben vett) képviselet, mivel a kiesett gyerek gyerekei (az elhunyt unokái) valójában saját jogon örökölnek. A jogügyleti képviselettel terminológiai azonosság áll fenn, de valójában eltérő jogintézményekről van szó.

Azonos osztálybeli és azonos fokban álló rokonok között, az örökség egyenlő módon osztódik el, kivéve, ha az RPtk. másképp rendelkezik. Így, ha az elhunytnak három gyermeke van, akkor mindhárman (fejenként) az örökség egyharmadára jogosultak. Az öröklési képviselet esetén állhat be kivétel, a törzsenkénti öröklés formájában, melyet lentebb ismertetünk.

Ugyanígy kivételt képez az azonos osztályba tartozó azonos fokú rokonok örökrészének egyenlősége szabálya alól az a helyzet, amikor édestestvér és féltestvér egyidejűleg örököl. Ilyen esetben az örökséget egyenlő apai ágra (dimidia paternis) és anyai ágra (dimidia maternis) osztjuk fel. Az édestestvérek mindkét ágon, a féltestvér csak a közös szülő ágán örököl majd.

Itt hasznos egy példa bevezetése: T (az elhunyt édesapja) és M (az elhunyt édesanyja) házastársak, az elhunyt (D) mellett annak testvérei FR1 és FR2 szülei. T korábbi, M1-el létesített kapcsolatából született F3, az elhunyt anyai féltestvére. M korábbi, T1-gyel létesített kapcsolatából születettek FR4 és FR5, az elhunyt anyai féltestvérei. Így D hagya-

- 25/26 -

tékának várományosa özvegye (Ö), szülei (T, M) és édes- (FR1, FR2) illetve apai (FR3) és anyai (FR4, FR5) féltestvérei lesznek. Mivel igazságtalan lenne a hagyatékból az édestestvérek és a féltestvérek számára azonos részesedést nyújtani, emiatt, miután a hagyaték 1/3 arányát a túlélő korábbi házastársnak (Ö) és a fennmaradó 2/3 fejenként 1/4-ét a szülőknek juttattuk (így M-et és T-t is a hagyaték 1/6 arányában részesítve), a fennmaradó 1/3-nyi örökséget a testvérek között egyenlő anyai és apai ágra osztjuk meg, majd az édestestvéreket mindkét ágon, a féltestvéreket csupán a közös szülő ágán részesítjük állagöröklésben. Az apai és az anyai ágon háramló örökségeket az apától és anyától származott testvérek között egyenlően osztjuk el, tekintet nélkül féltestvér vagy édestestvér jellegükre, még akkor is, ha az illető ágon különböző számú testvére van. Így az apai ágon FR1, FR2 és FR3 fejenként a hagyaték 1/18-ad részére lesz jogosult. Az anyai ágon FR1, FR2, FR4 és FR5 fejenként a hagyaték 1/24 részére lesznek jogosultak. Mivel az édestestvérekre mindkét ágon örökség háramlik, örökrészük a féltestvérekénél nagyobb lesz, anélkül, hogy az apai és anyai féltestvérek részesedései egyenlőek lennének. Ezt a helyzetet az alábbi 1. sz. ábra szemlélteti.

1. ábra

3. A törvényes öröklési osztályok és öröklési jogaik

3.1. Az elhunyt leszármazóinak öröklése

A leszármazók az elhunyt gyermekei és utódaik egyenes ágban, korlátozás nélkül. Nem bír jelentőséggel, hogy a gyermek házasságon belül vagy házasságon kívül született. Az elhunyt leszármazóinak öröklését (successio descendetium) a következő szabályok határozzák meg:

1. Az elhunyt leszármazói eltávolítják a további osztályokba tartozó örökösöket az örökléstől: ha az első örökösi osztályba tartozó leszármazó örököl, akkor a második, harmadik és negyedik örökösi osztályba tartozó személyek nem örökölnek. A túlélő házastárs viszont valamennyi örökösi osztály, így a leszármazók mellett is örököl. A túlélő házas-

- 26/27 -

társ mellett az elhunyt leszármazói, számuktól függetlenül, együttesen a hagyaték háromnegyedére jogosultak.

2. A leszármazók öröklése rokonságuk fokának közelsége sorrendjében történik. Így, ha a gyermek (első fokban álló rokon) örököl, akkor az unoka (második fokban álló rokon) nem fog örökölni, mert a közelebbi rokonsági foknak van elsőbbsége.

3. A hagyaték, vagy azon része, mely a leszármazókat illeti meg, köztük egyenlően kerül elosztásra, mikor a saját helyükön örökölnek.

4. Ha valamely leszármazó kiesett az örökségből, akkor az öröklési képviselet szabályait kell alkalmazni, vagyis a leszármazó leszármazói képviselik a leszármazót és ennek megfelelően járulnak az örökséghez. Ilyen esetben a hagyatéki vagyon felosztása a törzsük (in stirpe) szerint történik, azaz a kiesett leszármazó leszármazói együttesen kapják meg a felmenőjüket megillető részt (részletekről lásd a jelen tanulmány örökségi képviseletre vonatkozó alfejezetét).

3.2. A kiváltságos felmenők és kiváltságos oldalágiak öröklése

A kiváltságos felmenők az elhunyt apja és anyja. A kiváltságos oldalágiak az elhunyt testvérei, valamint ezek leszármazói, az elhunythoz képest negyedik fokig ezt is beleértve. E két rokonkategóriát a jogalkotó egységes osztályba foglalta (második öröklési osztály), ugyanis az volt a célja, hogy sem a szülők, sem a testvérek egymást ne zárják ki az öröklésből, hanem együtt örököljenek.

A kiváltságos felmenők és a kiváltságos oldalágiak öröklését a következő szabályok határozzák meg:

1. A kiváltságos felmenők és kiváltságos oldalágiak örökölnek, ha nincsenek leszármazók vagy azok nem teljesítik az örökléshez szükséges feltételeket.

2. Ha a túlélő házastárs együttesen az elhunyt kiváltságos felmenői és kiváltságos oldalági rokonai mellett örököl, a második osztályt megillető rész a hagyaték kétharmada. Ha a túlélő házastárs csupán az elhunyt kiváltságos felmenői, vagy kiváltságos oldalági rokonai mellett örököl, a második osztályt megillető rész a hagyaték fele.

3. A kiváltságos felmenőket és kiváltságos oldalági rokonokat megillető örökség (vagy annak a túlélő házastársat megillető résszel csökkentett hányada) az öröklésre jogosult kiváltságos felmenők számának függvényében kerül megosztásra, a következőképpen:

• abban az esetben, ha az öröklésre egyetlen szülő jogosult, akkor az őt megillető rész egynegyed, míg a kiváltságos oldalágiak számuktól függetlenül háromnegyedre jogosultak;

• abban az esetben, ha az öröklésre két szülő jogosult, ők együttesen félre, míg a kiváltságos oldalágiak számuktól függetlenül a másik félre jogosultak.

4. A kiváltságos felmenőket megillető örökség, vagy annak része, közöttük egyenlően kerül megosztásra.

5. Abban az esetben, ha a kiváltságos oldalágiak nem teljesítik az örökléshez szükséges feltételeket, a kiváltságos felmenők örökölik a hagyatékot, vagy annak azon részét, mely a második osztályt megilleti. Abban az esetben, ha a kiváltságos felmenők nem teljesítik

- 27/28 -

az örökléshez szükséges feltételeket, a kiváltságos oldalágiak örökölik a hagyatékot vagy annak azon részét, mely a második osztályt megilleti.

6. A kiváltságos oldalágiakat megillető örökség, vagy annak része, közöttük egyenlően kerül megosztásra. Ha valamely kiváltságos oldalági kiesett az örökség megnyílása előtt, akkor a kiváltságos oldalágiak is (a leszármazókhoz hasonlóan) öröklési képviselet útján örökölnek, az őket megillető örökség, vagy annak része, közöttük törzsük szerint kerül megosztásra (részletekről lásd a jelen tanulmány örökségi képviseletre vonatkozó alfejezetét).

7. Abban az esetben, ha a kiváltságos oldalágiak az elhunyttal különböző oldalágakon rokonok, az őket megillető örökség, vagy annak, része egyenlő módon kerül megosztásra az anyai és apai ágak között. Azon kiváltságos oldalágiak, akik az elhunyttal mindkét ágon rokonságban állnak, jogosultak mindegyik szerint örökölni az örökség azon részét, mely őket megilleti.

3.3. Közönséges felmenők

A közönséges felmenők az elhunyt egyenes ági felmenői, a szülők kivételével. A közönséges felmenők (a harmadik örökösi osztály) és a közönséges oldalágiak (negyedik örökösi osztály) esetén a törvény a közönséges felmenőknek ad elsőbbséget, szemben a kiváltságos felmenőkkel és a kiváltságos oldalágiakkal, akik - ahogy az előző alfejezetben láttuk - együtt örökölnek.

A közönséges felmenők öröklését a következő szabályok határozzák meg:

1. A közönséges felmenők jogosultak az öröklésre, ha nincsenek vagy nem teljesítik az örökléshez szükséges feltételeket a leszármazók, a kiváltságos felmenők, és a kiváltságos oldalágiak.

2. A közönséges felmenők az elhunyttal való rokonságuk fokának sorrendjében örökölnek. Így például, ha egy apai nagyszülő és egy anyai dédszülő is életben van, csak a nagyszülő fog örökölni.

3. A túlélő házastárs mellett az elhunyt közönséges felmenői számuktól függetlenül, együttesen a hagyaték egynegyedére jogosultak.

4. Az azonos fokban álló közönséges felmenőket megillető örökség, vagy annak része, közöttük egyenlően kerül megosztásra.

3.4. Közönséges oldalágiak

A közönséges oldalágiak az elhunyt oldalági rokonai a negyedik fokig, ezt is beleértve, a kiváltságos oldalágiak kivételével.

A közönséges oldalágiak öröklését a következő szabályok határozzák meg:

1. A közönséges oldalágiak jogosultak az öröklésre, ha nincsenek vagy nem teljesítik az örökléshez szükséges feltételeket a leszármazók, a kiváltságos felmenők, a kiváltságos oldalágiak, és a közönséges felmenők.

- 28/29 -

2. A közönséges oldalágiak az elhunyttal való rokonságuk fokának sorrendjében örökölnek. Például a nagybácsi (harmadfokú rokon) kizárja az örökségből az első unokatestvért (negyedfokú rokon), aki az elhunyt nagynéni gyereke. A közönséges oldalágiak esetén a törvény nem biztosítja az öröklési képviselet lehetőségét.

3. A túlélő házastárs mellett az elhunyt közönséges oldalági rokonai, számuktól függetlenül, együttesen a hagyaték egy negyedére jogosultak.

4. Az azonos fokban álló közönséges oldalágiakat megillető örökség vagy annak része közöttük egyenlően kerül megosztásra.

3.5. A túlélő házastárs, mint törvényes örökös

A túlélő házastárs örököl az elhunyt házastárs után, ha a hagyaték megnyílásának időpontjában nem létezik jogerős válási határozat. Folyamatban levő bontóper esetében az öröklési jogosultság fennáll. Ugyanez a helyzet, ha elsőfokú bontó határozat létezik, viszont az a házastárs elhalálozásának pillanatában még nem jogerős. (A bontópert törvényes és végrendeleti örökösök egyaránt a hagyaték velük szemben megnyílását követően folytathatják, és amennyiben a házasság felbontása a túlélő házastárs egyedüli vétkessége miatt kerül kimondásra, a házasság felbontásának joghatása a hagyaték megnyílása előtt keletkezik majd. Ezáltal a túlélő korábbi házastárs az örökléstől elesik.)

Ahogy korábban is jeleztük, a túlélő házastárs a törvényes örökösök bármely osztálya mellett hivatott örökölni.

Más törvényes örökösök hiányában, illetve, ha a törvényes örökösök közül egyik sem akar, vagy nem tud örökölni, a teljes hagyatékot a túlélő házastárs örököli. A túlélő házastárs részesedését a törvény a következőképpen határozza meg:

1. A túlélő házastárs örököli a hagyaték egynegyedét, ha az elhunyt leszármazói mellett örököl. A leszármazók számától függetlenül ez túlélő házastársat megillető hányad.

2. A túlélő házastárs örököli a hagyaték egyharmadát, ha együttesen kiváltságos felmenők és kiváltságos oldalágiak mellett örököl.

3. A túlélő házastárs örököli a hagyaték felét, ha csupán kiváltságos felmenők vagy kiváltságos oldalágiak mellett örököl.

4. A túlélő házastárs örököli a hagyaték háromnegyedét, ha akár közönséges felmenők, akár közönséges oldalágiak mellett örököl.

5. Ha több különböző osztályba tartozó törvényes örökös mellett örököl, a túlélő házastárs részesedését úgy kell meghatározni, mintha csak a hozzá legközelebbi osztály mellett örökölne. Például a gyerekét az elhunyt személy kirekesztette az örökségből, de az így is örököli a kötelesrészt, és a testvér örököli az örökség fennmaradó részét. Ilyen esetben a túlélő házastárs az örökség egynegyedére jogosult, és nem a felére.

6. A túlélő házastársnak két sajátos jogosultságot (jus viduale) is elismer a törvény: lakhatási jogot és sajátos öröklési jogot a közös használatú háztartási tárgyakra.

A lakhatási jog sajátos, törvényi eredetű dologi (abszolút hatályú) jog. Ha a lakás a hagyaték részét képezi (az elhunyt házastárs tulajdona), és a túlélő házastárs ebben a lakásban élt a hagyaték megnyílásának időpontjáig, a törvény alapján lakhatási joggal rendelkezik.

- 29/30 -

Ennek feltétele, hogy a túlélő házastárs ne rendelkezzen semmilyen, szükségleteinek megfelelő más lakás használatára őt feljogosító dologi joggal. Nyilván nem jön létre lakhatási jog, ha a túlélő házastárs az elhunyt egyedüli örököse, illetve akkor sem, ha a lakásról az elhunyt végrendeletben rendelkezett és más személyre hagyományozta, ugyanis a lakhatási jog vonatkozásában a túlélő házastárs nem rendelkezik kötelesrésszel. A lakhatási jog ingyenes, elidegeníthetetlen, és nem képezi a túlélő házastárs fedezeti vagyonának a részét (nem vonható végrehajtás alá).

A lakhatási jog a hagyatéki vagyon felosztáskor, azonban a hagyaték megnyílásának időpontjától számított egy évnél későbben szűnik meg. Vagyis a lakhatási jog a hagyatéki vagyon felosztásának pillanatáig, de minimum egy évig fennáll. E jogot mégis megszünteti, akár az egy éves határidő letelte előtt is, a túlélő házastárs újraházasodása.

Bármely örökös kérelmezheti a lakhatási jog korlátozását, ha a lakás nem szükséges teljes egészében a túlélő házastársnak, akár a lakhatási jog tárgyának megváltoztatását, ha a túlélő házastárs számára más, megfelelő, lakást bocsát rendelkezésre.

A sajátos öröklési jog azon bútorokra és háztartási tárgyakra vonatkozik, melyek a házastársak közös használatában álltak. A joggyakorlatban megállapították, hogy e sajátos öröklési jog nem vonatkozik ingatlanra, gépkocsira, zongorára (amely természeténél fogva nem "háztartási" tárgy), olyan bútorra és háztartási tárgyakra, amelyeket a házastársak ténylegesen nem használtak, hanem befektetési célból vásároltak meg, luxuscikkekre (ékszerekre, műkincsekre), a parasztgazdasághoz tartozó javakra (háziállatok, mezőgazdasági szerszámok).[2] A túlélő házastárs akkor rendelkezik ezzel a sajátos öröklési joggal, ha nem az elhunyt leszármazói (azaz az első örökösi osztály) mellett örököl.

4. Az öröklésből kiesettek képviselete

A távolabbi leszármazók jogainak kérdését, felmenőjük az örökhagyó örökléséből kiesése esetére [a Ptk. 7:55. § (3) bekezdése rendelkezésével analóg problémakör] a romániai polgári jog az öröklési jogi értelemben vett képviselet (ro. reprezentare) fogalmának bevezetésével oldja meg. Ennek értelemtartalma a megbízáson vagy a törvény rendelkezésén alapuló képviselet fogalmától érdemben eltérő; az kizárólag az öröklési jog terén alkalmazandó jogintézmény. A képviselet ebben az esetben nem egy személy valamely jogügylet során helyettesítésére vonatkozik, hanem az örökhagyó egyes örököseinek előbbi örökébe való, a jog erejénél fogva beálló helyettesülésére.[3] A romániai polgári törvénykönyv 965. cikke a következőképpen rendelkezik: "Öröklési képviselet révén egy - képviselőnek nevezett - távolabbi fokban álló törvényes örökös, a törvény erejénél fogva, képviseltnek nevezett felmenője jogaiba emelkedik, hogy átvehesse az örökség azon részét, ami utóbbit illette volna meg, ha nem lett volna érdemtelen az elhunyttal szemben, vagy elhalt a hagyaték megnyílásának időpontjában."

- 30/31 -

E helyettesülés csupán akkor lehetséges, ha az eredetileg örökölni jogosult örökös kiesett az öröklésből és csupán bizonyos kiesési okok teljesülése esetén. Itt szükséges továbbá megemlíteni, hogy az öröklési képviselet a törvényes öröklés jellemző intézménye, ezért nem érvényesül abban az esetben, ha az öröklés kizárólag végrendeleti.

A romániai öröklési jogban, az örökhagyó örökléséből történő kiesése (1) az örökös az örökhagyót megelőző elhalálozása, (2) öröklési képességének más okból hiánya, (3) az örökös érdemtelensége és (4) az hagyaték vélelmezett vagy kifejezett visszautasítása esetén lehetséges [RPtk. 957. cikk, 962. cikk és 1121. cikk (1) bek.]. Utóbbi két esetet a következőkben röviden ismertetjük.[4]

4.1. Az érdemtelenség

Az örökös ope legis, vagyis a törvény erejénél fogva érdemtelen[5] az örökhagyó után örökölni, ha az örökhagyó életére tört és jogerős büntetőjogi határozattal emiatt elmarasztalták. Ugyanez a joghatás keletkezik a potenciális örökös vonatkozásában, ha az emberölés (emberölési kísérlet), a hagyaték megnyílását megelőzően, más - a bűncselekmény pillanatában - az elkövető mellett örökölni jogosult személyek ellen irányult és emiatt a terhelt ellen jogerős elmarasztaló büntetőjogi határozat született. A bűncselekmény elkövetésének tényét polgári eljárásban megállapító határozat, a büntetőjogi elmarasztalást helyettesíti, ha a terhelt halála, közkegyelemben részesítése vagy a büntetőjogi felelősségének elévülése kizárja a büntetőeljárás vele szembeni lefolytatását (RPtk. 958. cikk).

Az egyes potenciális örökösök a hagyaték megnyílását követő egyéves határidőn belül, érdekelt személyek által beterjesztett kereset alapján, polgári perben született bírói határozattal érdemtelenné is nyilváníthatók. Ilyen határozat abban az esetben születhet, ha az örökhagyó ellen az örökös szándékosan súlyos fizikai vagy lelki erőszakkal járó cselekményeket követett el anélkül, hogy ezekkel az örökhagyó életére tört volna. Ugyanez a joghatás keletkezhet, ha a potenciális örökös, emberölés elkövetésének szándéka nélkül az örökhagyó halálát más magatartásával előidézte. Mindkét esetben az örökös büntetőjogi (vagy ezt a fentiek szerint helyettesítő polgári eljárásban született) határozatban, jogerősen elmarasztalása szükséges.

Érdemtelenné nyilváníthatók továbbá azok is, akik az örökhagyó végrendeletét erre irányuló szándékkal elrejtették, megrongálták, megsemmisítették vagy meghamisították, és akik az örökhagyót csalárd módon, vagy jogellenes fenyegetéssel végrendelete elkészítésében, megváltoztatásában vagy visszavonásában megakadályozták, erre vonatkozó büntetőjogi elmarasztalás hiányában is (RPtk. 959. cikk).

A felsorolt okokból érdemtelen vagy azzá nyilvánított személy nem örökölhet az örökhagyó után sem törvényes, sem pedig végrendeleti öröklés útján (RPtk. 960. cikk). Őt a törvényes öröklés levezetése folytán nemlétezőnek kell tekinteni, ahogyan a törvényes örökösök öröklési részesedéseinek és kötelesrészének megállapítása során is. Az érdemte-

- 31/32 -

lenség ope legis beálló hatályát kizárólag az örökhagyó háríthatja el, azáltal, hogy végrendeleti úton vagy közokiratba foglalt kifejezett megbocsátó nyilatkozatával az érdemtelent örökébe visszafogadja (RPtk. 961. cikk).

Mindazonáltal az érdemtelen örökösök helyettesítése lehetséges az öröklési jogi képviseletre vonatkozó, alább ismertetett szabályok alapján.

4.2. Az öröklésről való vélelmezett vagy kifejezett lemondás

A germán minták mentén kifejlődött magyarországi öröklési jogban érvényesülő ipso iure tulajdonátszállás szabályához [Ptk. 7:87. § (1) és (2) bek.] viszonyított jelentős eltérésként, a RPtk. rendelkezései szerint is az additionális öröklési rendszert követi. Ebben az örökös köteles az örökhagyó megnyílt hagyatékát kifejezett, írásba foglalt nyilatkozatával vagy más, erre kétségtelenül utaló magatartásával, az erre megszabott határidőn belül elfogadni. Elfogadási jognyilatkozata azonban őt, az ipso iure rendszerhez hasonlóan, a hagyaték megnyílásáig visszaható hatállyal a hagyatéki vagyon jogosultjává teszi.[6]

Az elfogadásra 1 éves záros (jogvesztő)[7] határidő áll a potenciális örökösök rendelkezésére, mely főszabály szerint a hagyaték megnyílásától számítandó (RPtk. 1103. cikk). Kivételesen a határidő számítása történhet (1) az örökhagyó halálozását megállapító bírói határozat halotti anyakönyvbe történt bejegyzésétől, (2) a hagyaték megnyílását követően született öröklésre jogosult személy születésétől, (3) a végrendeleti öröklés esetén az érdekelt számára a neki kedvező végrendeleti rendelkezések ismertté válásától, valamint (4) törvényes öröklés esetén az örökhagyó és az örökös közötti rokoni kapcsolat bírói megállapításától is.

Az elfogadási határidő meghosszabbodik,[8] ha a potenciális örökösök hagyatéki leltár felvételét indítványozták, a leltározási jegyzőkönyv átadásától számított 2 hónappal, ha a jegyzőkönyv átadása időpontjában a hagyaték elfogadására megszabott határidőből kevesebb mint 2 hónap maradt fenn (RPtk. 1104. cikk). A határidő érdekelt személyek indítványára, előzetes intézkedés formájában hozott bírói határozattal le is rövidíthető, ha az elfogadási nyilatkozatok időszerű megtétele a kérelmező érdekelt személy, például a hagyaték hitelezője, jogainak védelmére szükséges (RPtk. 1113. cikk). A bíróságot jogszabály nem korlátozza annak meghatározásában milyen időtartamú 'rövidített' határidőt szab meg az elfogadásra.

Amennyiben az érintett örökös a hagyaték megnyílásáról és saját potenciális öröklési jogáról tudomással bírt, de ennek ellenére a rendelkezésére álló határidőn belül a hagyaték elfogadása iránti írásos nyilatkozatot nem tett és ez idő alatt más olyan magatartást sem tanúsított a hagyatéki tárgyak kapcsán, amiből egyértelműen megállapítható, hogy

- 32/33 -

a hagyatékot elfogadta volna (pl. valamely sürgősség által nem indokolt módon a hagyatéki tárgyak elidegenítése, megsemmisítése, beépítéssel átalakítása stb.) vélelmezni kell róla, hogy a hagyatékot visszautasította (ld. RPtk. 1108. cikk, 1110. cikk és 1112. cikk).[9] A visszautasítási vélelmet kizárólag az érdekelt potenciális örökös döntheti meg és kizárólag azzal, ha igazolni tudja, hogy a rendelkezésére álló egyéves határidőn belül a hagyatékot elfogadta. Ezáltal a hagyaték kifejezett visszautasítása mellett, a visszautasítási vélelem folytán a potenciális örökös öröklési jogosultságát hanyagságával is elveszítheti.

4.3. Az öröklési képviselet esetei

Bár a romániai jogalkotó szándéka ezzel eredetileg ellentétes volt (ahogyan azt lentebb röviden ismertetjük) a RPtk. jogszabályba foglalt végleges szövege az öröklési képviseletet nem minden olyan esetben teszi lehetővé, mikor egy potenciális örökös valamely okból az örökhagyó örökségéből kiesik. A hatályos romániai norma nem csupán azokat az eseteket korlátozza, amikor a képviselt személye nem teszi lehetővé a képviseletet, hanem azokat is, amikor a képviselet az öröklésre járuló örökösi osztály miatt kizárt vagy a képviselő az örökhagyótól számított rokonsági foka ezt lehetetlenné teszi, illetve amikor maga a képviselő az örökhagyó viszonylatában nem örökölhet.[10]

4.3.1. A képviselt személye a képviseletet kizárja

A RPtk. 967. cikk (1) bek. értelmében "Képviselhető az öröklési képességgel nem rendelkező személy, továbbá az érdemtelen is, még, ha életben is van a hagyaték megnyílásának időpontjában."

A RPtk. normái értelmében az öröklési képességgel nem rendelkező természetes személyek[11] a hagyaték megnyílása előtt elhaltak (ideértve a holttá nyilvánított személyeket is), vagy az e pillanatban meg nem fogantak. A jogalkotó itt az elhaltak alatt eredetileg egyidejűleg szándékozott utalni a külön-külön elhunytakra és azokra is, akik elhalálozásának sorrendje nem megállapítható.[12] [A romániai jog szerint nem rendelkeznek egymás iránt öröklési jogképességgel azok, akik elhalálozásának egymáshoz viszonyított sorrendje nem megállapítható, attól függetlenül, hogy egyidejűleg, közös veszélyhelyzetben vagy külön-külön következett be elhalálozásuk, illetve az elhalálozások sorrendje

- 33/34 -

más okból esetükben nem állapítható meg - RPtk. 957. cikk (2) bek.].[13] A RPtk. 965. cikkének hatályos szövege, mely a jogalkotó eredeti szándéka ellenére már nem hivatkozik az örökhagyóval együtt (vagy egyidőben) elhaltra, vagy arra, akinek elhalálozása a hagyaték megnyílásához viszonyítva nem meghatározható időpontban következett be, utóbbiak képviseletét de lege lata kizárja.

A vonatkozó norma az érdemtelenek esetében egyértelműen rendelkezik: képviseletük akkor is lehetséges, ha életben vannak, ugyanis az érdemtelenségből fakadóan öröklési jogképességük megszűnt.

Kevésbé tűnik számunkra logikusnak, bár a jogalkotó ezt a megoldást választotta, hogy az öröklési képviselet köréből kizárásra kerülnek mindazon személyek, akik a hagyatékról kifejezett nyilatkozatukkal lemondtak (esetleg annak elfogadását a rendelkezésükre álló határidőt elmulasztva nyilatkozatukkal vagy utaló magatartásukkal nem valósították meg, olyan körülmények között, hogy képviselőjük esetlegesen ilyen magatartásokat tanúsított is az elhunyt hagyatékával szemben).[14]

a) Jogtörténeti szempontból az öröklési képviselet érdekes oszcillációt mutatott, melynek a romániai jogalkotó hatályos megoldása egyik nyugvópontját képezi.[15] Első jól ismert megnyilvánulása, a római jogban a successio in locum intézménye volt, melynek lényege az örökhagyótól leszármazók ágai közötti egyenlőség biztosítása, arra az esetre, ha a hagyaték megnyílásakor egyes élő közelebbi leszármazók (pl. az örökhagyó élő fiai), azonos fokú, de már elhalt leszármazóinak utódaival (pl. a örökhagyó előtt elhunyt fiúk gyermekeivel, az örökhagyó unokáival) járulhatnának az örökhagyó öröklésére. Ilyen esetben, az élő leszármazók és a velük az örökhagyóhoz képest azonos pozícióban álló elhunyt leszármazók (a képviseltek) utódai (a képviselők), más-más arányban, a leszármazási ágak között egyenlőség megőrzésére utóbbiak csupán együttesen, részesedhettek az örökhagyó vagyonából. Ennek megfelelően a képviselők az örökhagyótól háramló saját öröklési jogaikat érvényesíthették társörököseikkel szemben.

E jogintézményt utóbb a középkori posztglosszátorok átértelmezték, és a latin representatio névvel illetett intézménnyé alakították. Ennek működése a polgári jogi (meghatalmazotti) képviselet mintájához idomult: eszerint a képviselő a képviselt helyét töltötte be az örökhagyóval szemben; a képviselő maga a képviselt jogaiba lépett.[16] (E megoldás olvasható ki a RPtk. 965. cikkének szövegezéséből is.) Mikor a képviselő a képviselt helyén örökölt, nem saját öröklési jogosultságát érvényesítette az örökhagyóval szemben, hanem a képviseltét. Ebből kifolyólag, csupán az örökhagyónál korábban elhunyt személy vált képviselhetővé és ő is csupán akkor, ha az örökhagyó hagyatékát örökölni maga is jogosult lett volna, ha a halálozások sorrendje természetes marad. Implicit a képviselet köréből ki

- 34/35 -

kellett zárni az érdemtelenek leszármazóit és azokét is, akik a hagyatékot visszautasították: ha a képviselt nem rendelkezik egy joggal, annak gyakorlása a képviselőt sem illetheti meg. Ez a megoldás a képviseltek leszármazottjai szempontjából az "atyák bűnei" okán korlátozta öröklési jogaikat, így velük szemben sok szempontból igazságtalan volt.

b) A megoldás igazságtalanságát felismerve a XXI. század első évtizedeiben világszerte, és jelentős módon a romániai öröklési[17] jog számára mintaadó francia és Québec-i polgári jogban is, a successio in locum gondolatához visszatérve, az örökhagyóval együtt elhalt, vagy ahhoz képest meg nem állapítható időben elhunyt öröklésre jogosult személy, az örökhagyóval szemben érdemtelen, majd (a francia jogban) az örökséget visszautasító képviselete is lehetségessé vált.[18] Ennek megfelelően a kodifikációs bizottság eredeti szándéka szerint romániai új Polgári törvénykönyv eredetileg e teljes katalógust átemelte volna. Végezetül - elsősorban a nemperes hagyatéki eljárás során a jogbiztonság szavatolására felhozott aggályok miatt csupán (1) a korábban elhunyt és (2) az érdemtelen képviselete került kodifikálásra, a további személyi kategóriáktól a jogalkotó absztrahált.[19] Emiatt csupán e két kategóriájú személy képviselhető a hatályos romániai öröklési jogban leszármazói által.

4.3.2. A képviselet az öröklésre járuló öröklési osztály jellemzői miatt kizárt

Az örökhagyó képviselet útján öröklésére annak leszármazói (I. osztályú örökösei) jogosultak. A képviselet I. osztályú örökösök hiányában megengedett az oldalági rokonok közül az örökhagyó testvérei és nővérei (II. osztályú kiváltságos oldalágiak) leszármazói számára is, utóbbi esetben csupán az örökhagyótól számított legtöbb negyedízig (negyedik fokig), ahogyan ez a kiváltságos oldalágiak öröklése kérdésében máskülönben is érvényesül [RPtk. 976. cikk (2) bek.]. Emiatt az örökhagyóval szemben képviselet útján például unokatestvérének gyermeke (5. fokú kiváltságos oldalági rokon) már nem örökölhet.[20]

4.3.3. A képviselő az örökhagyó viszonylatában nem örökölhet

A képviselet eseteinek megállapítása során az öröklést kizáró érdemtelenség vagy az örökség visszautasításának kérdését a képviselő és az örökhagyó viszonylatában minden esetben vizsgálnunk kell: képviselőként nem emelkedhet elődje helyett öröklésre az a személy, aki az örökhagyóval szemben maga érdemtelen, az örökhagyó hagyatékának megnyílása után azt maga utasította vissza (a visszautasítási vélelmet elhárítani képtelen volt), vagy akit az örökhagyó kifejezett végintézkedéssel örökléséből kizárt, utóbbi esetben esetleges kötelesrészének szem előtt tartásával, ha ilyenre jogosult [RPtk. 966. cikk (2) bek.]. A successio in locum jogalkotói koncepciója a képviselő számára a hagyaték vonatkozásában saját öröklési jogát rendeli szem előtt tartani az örökhagyó örökébe lépésekor. Ezért természetes, hogy abban az esetben, ha az örökhagyóval szemben közvetlenül nem örökölhetne, ez számára közvetetten, képviselet útján sem lehetséges.

- 35/36 -

Innen eredően, a képviselet további különleges jellemzője, hogy a képviselő az örökhagyót akkor is örökölheti, ha saját felmenőjét, a képviseltet nem örökölhette volna, mert vele szemben érdemtelen volt, annak megnyílt hagyatékát visszautasította, vagy őt a képviselt örökéből végintézkedéssel kizárta [RPtk. 967. cikk (3) bek.].

4.4. Az öröklési képviselet joghatásai

4.4.1. Az öröklési képviselet általános joghatása

Az öröklési képviselet általános joghatása (RPtk. 968. cikk), ahogyan az a fentebbi ismertetésből is kitűnik, nem más, mint a képviselő a képviselt általi helyettesítése az örökhagyó hagyatékának öröklésére, a képviselő közvetlenül az örökhagyó hagyatéka viszonylatában keletkező jogosultsága által. E meghatározás egyetlen képviselő esetén kielégítő is, azonban előfordulhat, (1) hogy a képviselő más, az örökhagyóval szemben közelebbi fokban álló örökösökkel, (2) velük és más képviselőkkel, vagy (3) kizárólag vele azonos fokban álló, más korábban elhunyt örökösök leszármazóival együtt hivatott az öröklésre.

a) Az első két eset megoldására a jogalkotó a törzsenkénti öröklés szabályát vezeti be. Ennek értelmében, szintén a successio in locum koncepciójával összefüggésben, mivel igazságtalan lenne az örökhagyóval különböző fokban álló rokonok számára hagyatékából azonos részesedést juttatni, az örökösök részesedése a leszármazási ágak szerint kerül megosztásra.[21]

E módszer legjobban egy példával illusztrálható. D, az elhunyt (lat. de cuius - akinek örökségéről szó van) hagyatékának megnyílásakor fia F1, mivel nála korábban elhalálozott, már nem járulhat öröklésére. F2 az elhunyt (D) hagyatékának megnyílása pillanatában annak még életben lévő gyermeke. U1 és U2, F1 gyermekei, akik ebben az esetben F1 képviseletében D-t örökölhetik. A példát a 2. ábra szemlélteti.

2. ábra

Ilyenkor az elhunyt hagyatékából F1 törzse (vagyis összes vele azonos rokonsági fokban álló leszármazója, tehát U1 és U2 együtt) és F2 törzse (ahol maga F2, mivel erre jogképességgel rendelkezik, egyedül örököl) egymással egyenlően, 1/2-1/2 arányban részesülnek

- 36/37 -

majd az elhunyt hagyatékából. U1 és U2 részesedése értelemszerűen a hagyaték F1 teljes törzsét megillető részesedésének számukkal arányos megosztását követően, annak 1/4-1/4-e lesz.

b) Előfordulhat, hogy az örökösök között több, akár az örökhagyótól különböző fokban álló személy is képviselet formájában örököl, más, nem képviselet útján öröklésre hivatottakkal szemben. Ilyenkor a törzsenkénti öröklés szabályait értelemszerűen továbbra is alkalmazni kell. E helyzetet a következő példa szemlélteti. A fentebbi példához a következő további adatokat adjuk hozzá: hogy U2 szintén D előtt elhalt. U2 gyermekei, vagyis F1 unokái, DU1 és DU2 lesznek.

Ők az eredeti örökhagyó dédunokái (innen DU-val jelölésük). Ilyenkor a törzsenkénti öröklés szabályai a leszármazói generációkra értelemszerűen érvényesülnek (a törzs ún. elágazásai tekintetében), emiatt DU1 és DU2 kizárólag az U2 törzsét megillető örökség számukkal arányos részesedésére, annak 1/8-ad részére tarthat igényt (1/4 / 2 = 1/4 x 1/2 = 1/8). A helyzetet a 3. ábra illusztrálja.[22]

3. ábra

c) Végezetül, abban az esetben, ha az eredeti örökhagyóval szemben azonos fokban örökölni hivatottak mindegyike az örökhagyónál hamarabb hunyt el, vagy vele szemben mindannyian érdemtelenek, nem a törzsek szerinti öröklés különleges szabályai, hanem rendes öröklési szabályok érvényesülnek. Ilyenkor az örökhagyóval azonos fokú rokonságban álló és azonos osztályba tartozó örökösök mindannyian, egyenlő arányban részesednek a hagyatékból. Amennyiben D (elhunyt, akinek hagyatékáról beszélünk) mindhárom gyermeke (F1, F2, F3) nála korábban elhalálozott, vagy vele szemben érdemtelen, D öröklésére gyermekeinek gyermekei (D unokái) járulhatnak. Ők D-hez viszonyítva azonos rokonsági fokban állnak (2. fok), és azonos öröklési osztályba tartoznak (I. osztály - leszár-

- 37/38 -

mazók). Emiatt, mivel mellettük más, az övéktől D-hez viszonyítva eltérő rokonsági fokban álló személy nem örököl, örökrészük, az illető törzsekben résztvevő leszármazók számától függetlenül azonos lesz. Ilyenkor nem képviselőként, hanem saját nevükben örökölnek. Így, ha F1-nek U1 és U2 a gyermekei, F2-nek nincsenek leszármazói és F3-nak U3, U4 és U5 a gyermekei, U1, U2, U3, U4 és U5 mindannyian D hagyatékának 1/5-öd részére lesznek jogosultaik. Ezt a helyzetet a 4. ábra illusztrálja:

4. ábra

4.4.2. Az öröklési képviselet sajátos joghatása

Mindaddig, amíg az öröklési képviselet a representatio koncepciója szerint alakult egyértelmű volt, hogy kizárólag az elhunyt képviselhető. A képviselők halmaza ilyenkor legtöbbször (a képviselt éltében fogant, de halálakor még meg nem született leszármazó egyedüli kivételével) zárt, és az örökhagyó hagyatékának megnyílása pillanatában már megismerhető volt. Előre tudható volt tehát, hogy az elhunyt örökös képviseletében kik részesedhetnek az örökhagyó hagyatékából.

Az érdemtelen képviseletének lehetővé válásával azonban egyenlőtlenség keletkezhet a képviselt leszármazók között, ugyanis az érdemtelennek az örökhagyó hagyatéka megnyílását követően további utódai is születhetnek (illetve más személyeket is örökbe fogadhat). Ezek viszont, az örökhagyó hagyatékának megnyílása pillanatában fennálló jogképesség hiányában képviselőként nem léphetnek fel. Ezáltal hátrányt szenvednek a képviselt más, az örökhagyó hagyatékának megnyílása pillanatában már megszületett (vagy legalább megfogant, illetve örökbe fogadott), velük az örökhagyó viszonylatában azonos rokonsági fokban álló fivéreikkel vagy nővéreikkel szemben.

Az ilyen igazságtalan helyzetek elhárítására, abban az esetben, amikor az érdemtelen képviseltnek a képviselet joghatásai beálltát követően, akkor még meg nem fogant további utódai születnének (vagy, ezzel egyenértékű módon további utódokat fogadna örökbe), utóbbiak az eredeti örökhagyó vagyonából az osztályrabocsátás során részesülnek majd (RPtk. 969. cikk).[23] Ezek testvérei vagy nővérei, akik közös felmenőjüket az

- 38/39 -

örökhagyó hagyatéka viszonylatában képviselték ilyenkor kötelesek a képviselet folytán szerzett vagyoni előnyt a képviselt később megnyíló hagyatékához hozzászámítani, és ezt egyenlő arányban minden olyan személy között szétosztani, akik, ha az örökhagyó hagyatéka megnyílása pillanatában már jogképességgel rendelkeznek az öröklésre, máskülönben képviseletre is jogosultak lettek volna. A hozzászámítás mértéke a képviselet folytán szerzett vagyoni előnyre korlátozódik, vagyis ezt megelőzően a képviselet útján szerzett vagyonrészből ki kell vonni a vele járó tartozásokat (a passzívát).

5. A kötelesrész védelmének és a törvényes öröklés szabályainak összefüggései

5.1. A kötelesrész

A romániai öröklési jog, a kontinentális jogrendszerekre máskülönben jellemző módon, biztosítja, hogy az örökösök jogai az örökhagyó hagyatéka felett bizonyos mértékben szavatolva legyenek, függetlenül az örökhagyó ingyenes juttatások formájában megnyilvánuló jogügyleteitől. Az ilyen irányú szabályozás jelenkori célja,[24] hogy az örökösök jogosultságait ne lehessen az örökhagyó szeszélyének kizárólagosan alárendelni. Az öröklésre jogosultak védelmére ennek érdekében a hagyatékból számukra kötelező juttatásként kötelesrész került meghatározásra, melyre az örökhagyó éltében vagy végintézkedésként tett ingyenes rendelkezési ügyletei ellenére jogosultak lesznek (RPtk. 1086. cikk).[25]

A kötelesrész mértékének meghatározása tekintetében, a RPtk. jelentős újításaként,[26] az örökösként kötelesrészre jogosult leszármazók számától függetlenül minden esetben öröklési részesedésük 1/2-e arányában került meghatározásra (RPtk. 1089. cikk). Emiatt, annak érdekében, hogy a kötelesrész absztrakt, törtként kifejezett mértékét megállapíthassuk, először a törvényes öröklés szabályai szerint szükséges az egyes örökösök szintén törtként kifejezett öröklési részesedéseit meghatároznunk. Ezután ezt 2-vel el kell osztanunk (voltaképpen, a számítás könnyítésére 1/2-del megszoroznunk), hogy a kötelesrész absztrakt mértékét meghatározzuk. Itt szükséges megjegyezni, hogy abban az esetben, ha a túlélő házastárs más örökösök mellett a törvényes öröklés szabályai szerint örököl, a hagyatékból történő állagöröklési részesedése annak függvényében kerül meghatározásra, hogy mely más öröklési osztályokkal kerül "versenybe", a törvényes öröklés fentebb ismertetett szabályai szerint. Miután a túlélő házastárs részesedését ezeknek megfelelően meghatároztuk, a hagyatékból elsőnek részére azt fenn kell tartanunk. A to-

- 39/40 -

vábbi örökösök csupán a hagyaték a túlélő házastárs öröklési igénye számítási szempontból kielégítése után fennmaradó részét osztják majd el egymás között. Így például, ha a túlélő házastárs az elhunyt két gyermeke mellett örököl, a túlélő házastárs részesedése 1/4-ed lesz a hagyatékból. E részesedést számára ilyenkor fenn kell tartanunk, és a leszármazók fejenként 1/2-1/2 részesedését a túlélő házastárs részesedését nem számítva kell majd meghatároznunk. Így a gyermekek fejenként a hagyaték (1/1 - 1/4) x 1/2 = 3/4 x 1/2 = 3/8-ad részére lesznek jogosultak. Ilyenkor a kötelesrész e jogosultságok felével lesz azonos (a túlélő házastárs esetén 1/8-ad, a gyermekek esetén fejenként 3/16-od).

A továbbiakra nézve itt hangsúlyoznunk kell még, hogy a kötelesrész törtként kifejezett mértéke nem azonos annak tulajdonképpeni értékével. Adott ugyanis, hogy a kötelesrész (és implicit a szabadrendelkezésű rész) pénzbeli értékének számításához nem a hagyaték megnyílása pillatatában létező hagyatéki vagyont kell majd szem előtt tartanunk, sem pedig annak aktíváját. Ehelyett egy fiktív, kizárólag számítási céllal létrehozott összvagyont veszünk majd alapul, melynek részét képezik az örökhagyó éltében ajándékozással, és végintézkedés útján tett ingyenes juttatásai is. A számítás ilyen módja szavatolja, hogy a kötelesrészre jogosult örökösök nem kisemmizhetők, például túlzó ajándékozással, vagy 'idegenek' számára végintézkedéssel nyújtott túlzott mértékű kedvezmények útján.

5.2. Az örökhagyó a kötelesrész megállapításához használt összvagyona

Ahhoz, hogy a kötelesrész esetleges sérelme és az annak helyreállítása iránti esetleges igény mértéke meghatározható legyen, elsőnek szükséges az örökhagyó a hagyaték megnyílása pillanatában létező vagyonához, kizárólag matematikailag (vagyis az érintett jogok visszaszerzésére irányuló bármely eljárás nélkül) hozzászámolni az illető személy vagyonából annak teljes élete során ingyenes jogcímmel kilépett minden dolog értékét, ezáltal megállapítva a fiktív (kizárólag további számításokat szolgáló) hagyatéki összvagyont.

E számítás módját, majd a szabadrendelkezésű rész és a kötelesrész értékének meghatározását a RPtk. 1091. cikke írja elő.[27]

- 40/41 -

Az összvagyon kiszámításának módja a RPtk. 1091. cikke szerint a következő képlettel összegezhető, ahol a "Bruttó aktíva' a hagyatéki vagyonban, a hagyaték megnyíláskor fellelhető összes vagyoni természetű jogosultság; a "Passzíva' a hagyatéki vagyonban ekkor fellelhető összes vagyoni természetű tartozás; az "Ajándékok' az örökhagyó vagyonából annak teljes élete során ajándékozással kilépett dolgok értékének összege; a "Meghagyások" pedig az örökhagyó javára a megajándékozottak által, az ajándékozásért cserébe teljesítendő pénzben meghatározható értékű szolgáltatások.[28]

Összvagyon = (Bruttó aktíva - Passzíva) + (Ajándékok - Meghagyások)

<=>

Összvagyon = Nettó aktíva + (Ajándékok - Meghagyások)

Amennyiben "Nettó aktíva" (a "Bruttó aktíva" és a "Passzíva" különbsége) negatív érték lenne, ezt a különbséget 0-nak kell tekinteni. Az "Ajándékok" és "Meghagyások" különbsége soha nem lehet negatív szám, ugyanis ebben az esetben az ajándékozásnak minősített jogügylet voltaképpen visszterhes lenne.

5.3. A szabadrendelkezésű rész

Mivel az örökhagyó teljesen nem fosztható meg - végsősoron 'saját' - vagyonába tartozó dolgok ingyenes jogügyletekkel elidegenítésének jogától, a romániai jogalkotó az ő számára e vagyon egy része felett ingyenes ügyletekkel is szabad rendelkezési jogot biztosít.

A szabad rendelkezés alá bocsátott vagyonrész számszerűsítése a reziduális (maradványos) módszerrel történik: (1) miután az örökhagyó összvagyonának pénzbeli értéke rögzítésre kerül, (2) ebből az egyes örökösök kötelesrészének mértékével (törttel) való megszorzásával meg kell állapítani a számukra 'félretett' kötelesrészek összértékét; miután

- 41/42 -

a kötelesrészek (pénzbeli) összértékét így megkaptuk, ezt (3) ki kell vonnunk az örökhagyó összvagyonából. Az így kapott pénzbeli érték képezi majd a szabadrendelkezésű részt.[29]

5.4. A kötelesrész sérelmének megállapítása

A konkrét hagyatéki eljárások során úgy állapíthatjuk meg, sérült-e valamely kötelesrészre jogosult örökös kötelesrésze, hogy ellenőrizzük: történt-e az örökhagyó által az illető örökös számára törvényes örökléssel, végrendeleti úton vagy ajándékozás által elégséges (pénzbeli) érték juttatása ahhoz, hogy az összvagyon és öröklési részesedése szerint megállapított kötelesrészét ezzel kielégítse?

Amennyiben a válasz igenlő, az örökös kötelesrészét nem szükséges kiegészíteni. Ha az nemleges, az érintett örökös kötelesrészét ki kell egészíteni az őt e jogcímen megillető értékig. Ez más - akár szintén kötelesrészre jogosult - örökösök, illetve az örökhagyó ingyenes juttatásainak más kedvezményezettjei ellen lefolytatott, a kötelesrészre jogosult keresete alapján kezdeményezett, ún. mérséklés (RPtk. 1091-1099. cikkek) keretében történik. A mérséklés eredményeként a kötelesrészt sértő mértékben ingyenes juttatásban részesült személyek juttatásaikat, a kötelesrész kiegészítéséhez szükséges értékben elsősorban természetben kell majd a kötelesrészre jogosult számára visszaszolgáltassák.

Adott a következő példa, a fentebb leírtak illusztrálására (a végrendeleti örökség esetén érvényesülő mérséklést egy soron következő írásunkban mutatjuk majd be): D (az elhunyt) öröklésére három fia (F1, F2 és F3) jogosult. D 2016-ban ajándékozással 50.000 lejnyi értéket juttatott F1 számára, majd hagyatékából F2-t teljes mértékben kizárta anélkül, hogy végintézkedés során bármi mást elrendelt volna. D 2017-ben szomszédja, X számára 10.000 lejnyi értéket juttatott ajándékozással. Hagyatéki vagyonában 40.000 lejnyi aktíva és 10.000 lejnyi passzíva található.

Ilyenkor a kötelesrész megállapítása és esettől függően kiegészítése kapcsán teendőink a következők: (a) az örökösök törvényes örökrésze mértékének (mint törtszámnak) a meghatározása; (b) a kötelesrészre jogosult örökösök kötelesrészének, mint örökrészeik felének (törtszámnak) meghatározása; (c) az összvagyon pénzbeli (vagyis "lejben") meghatározása; (d) a kötelesrész pénzbeli számszerűsítése az összvagyon alapján minden örökös esetén; (e) a kötelesrészre jogosult örökösök között a hagyaték esetleges nettó aktívájának örökrészük arányában számítási célú (vagyis vagyonmegosztást nem feltételező) szétosztása; (f) az örökösöknek az örökhagyó által ingyenesen (ajándékozással vagy végintézkedéssel) juttatott dolgok értékének számszerűsítése; (g) annak megállapítása, hogy az örökösök mindösszesen (törvényes és/vagy végrendeleti) öröklés, illetve ajándékozás jogcímén milyen értékben részesültek az örökhagyó vagyonából; (h) a kötelesérészre jogosult örökösök az összvagyonból való összrészesedése és kötelesrészük összehasonlítása; (i) a kötelesrészre jogosult örökösök kötelesrészét sértő ajándékozások fordított időrendi sorrendben mérséklése, amennyiben ez szükséges.

- 42/43 -

a) Az örökösök törvényes örökrésze:

Örökös törvényes örökrésze = 1 / azonos osztályban és fokban álló örökösök száma

F1=1/3;

F2=1/3;

F3=1/3;

Mindösszesen törvényes örökrész 3/3 = 1/1.

b) A kötelesrészre jogosult örökösök kötelesrészének meghatározása:

Örökös kötelesrésze = jogosult örökös örökrésze x 1/2

F1 kötelesrész = 1/3 X 1/2 = 1/6;

F2 kötelesrész = 1/3 X 1/2 = 1/6;

F1 kötelesrész = 1/3 X 1/2 = 1/6;

Mindösszesen kötelesrész 3/6=1/2.

c) Az Összvagyon meghatározása:

Összvagyon = (Bruttó aktíva - Passzíva) + (Ajándékok - Meghagyások)

Összvagyon = (40.000 - 10.000) + [(50.000 + 10.000) - 0]

Összvagyon = 90.000

Nettó aktíva = (40.000 - 10.000) = 30.000

d) A kötelesrész az Összvagyon alapján történő pénzbeli számszerűsítése:

F1 kötelesrész pénzben = 90.000 lej X 1/6 = 15.000 lej;

F2 kötelesrész pénzben = 90.000 lej X 1/6 = 15.000 lej;

F3 kötelesrész pénzben = 90.000 lej X 1/6 = 15.000 lej;

mindösszesen kötelesrész pénzben 45.000 lej.

e) A kötelesrészre jogosult örökösök között a hagyaték esetleges nettó aktívájának örökrészük arányában szétosztása:

Nettó aktíva = 30.000

F1 örökölt nettó aktíva = 30.000 X 1/3 = 10.000

F2 örökölt nettó aktíva = 30.000 X 1/3 = 10.000

F3 örökölt nettó aktíva = 30.000 X 1/3 = 10.000

f) Az örökösöknek az örökhagyó által ingyenesen (ajándékozással vagy végintézkedéssel) juttatott dolgok értékének számszerűsítése:

F1 ingyenes juttatások (végrendelet, ajándékozás) = 50.000

F2 ingyenes juttatások (végrendelet, ajándékozás) = 0

F3 ingyenes juttatások (végrendelet, ajándékozás) = 0

g) Annak megállapítása, hogy az örökösök mindösszesen öröklés vagy ajándékozás jogcímén milyen értékben részesültek az örökhagyó vagyonából:

- 43/44 -

F1 összrészesedés = F1 örökölt nettó aktíva + F1 ingyenes juttatások (végrendele, ajándékozás)

F1 összrészesedés = 10.000 + 50.000 = 60.000

F2 összrészesedés = F2 örökölt nettó aktíva + F2 ingyenes juttatások (végrendelet, ajándékozás)

F2 összrészesedés = 10.000 + 0 = 10.000

F3 összrészesedés = F3 örökölt nettó aktíva + F3 ingyenes juttatások (végrendelet, ajándékozás)

F3 összrészesedés = 10.000 + 0 = 10.000

h) A kötelesérészre jogosult örökösök az összvagyonból való összrészesedése és kötelesrészük összehasonlítása:

F1 összrészesedés = 60.000

F1 kötelesrész pénzben = 15.000

F1 összrészesedés > F1 kötelesrész pénzben

F2 összrészesedés = 10.000

F2 kötelesrész pénzben = 15.000

F2 összrészesedés < F2 kötelesrész pénzben

F3 összrészesedés = 10.000

F3 kötelesrész pénzben = 15.000

F3 összrészesedés < F3 kötelesrész pénzben

i) A kötelesrészre jogosult örökösök kötelesrészét sértő ajándékozások fordított időrendi sorrendben mérséklése [RPtk. 1096. cikk (2) bek.]. Látható, hogy F2 és F3 kötelesrészüknél fejenként 5.000 lejjel kevesebb összeggel részesültek a hagyatékból, mint kellett volna. Ilyenkor a kötelesrészüket az örökhagyó éltében tett ajándékozásainak fordított sorrendjében mérséklésével kell kiteljesíteni.

Esetünkben az X számára ajándékozott teljes összeg (10.000) visszaszolgáltatása és F2 illetve F3 közötti egyenlő arányban szétosztása lesz szükséges.

A kötelesrész és a törvényes öröklés összefüggései ilyen módon illusztrálhatók.

6. Összegzés

A fentebbi elemzésünkben - a terjedelmi és tartalmi keretek túlfeszítésének elkerülésére, a teljesség igénye nélkül - törekedtünk külföldi olvasók számára is érthető módon ismertetni a törvényes öröklés Romániában, a hatályos RPtk. által előírt egyes szabályait. Mint ezekből látható, a romániai jogalkotó mind az örökrészek, mind pedig a kötelesrész megállapításánál (az öröklési osztályok megszabásakor is érvényesülő) elvet alkalmazta, miszerint e jogosultságok az örökhagyó és az ő hagyatékából részesülni hivatott személyek közötti viszonyban a lehető legközelebbről követni szándékozta az örökhagyó (feltételezhető) akaratát.

Ebben a szándékában a romániai jogalkotó nem tér el a magyarországi törvényes öröklési jogban is ismert megközelítésmódtól.

- 44/45 -

Az öröklési képviselet, és a kötelesrész kiegészítése a törvényes öröklés elkerülhetetlen velejárói. A törvényes öröklési elvei mentén szavatolják, hogy a korábban elhaltak helyébe utódaik léphessenek az örökhagyó vonatkozásában, valamint, hogy a Romániában is elsőbbséget élvező végrendeleti öröklés, valamint de cuius más ingyenes rendelkezési ügyletei, ne sérthessék legközelebbi örökösei érdekeit. Különösen utóbbi intézmény jelentősége a tanulmányunk folytatásául szánt romániai végrendeleti öröklési normák ismertetése során fog megmutatkozni. ■

JEGYZETEK

[1] Mircea Eliescu, Mostenirea si devolutiunea ei în dreptul Republicii Socialiste Romania. Bucuresti, 1966, 86. o.

[2] Veress Emőd, Drept civil. Mostenirea. Liberalitatile - Conform Noului Cod Civil. Bucuresti, 2012, 39. o. [a továbbiakban: Veress, Mostenirea.]

[3] Francisc Deak, Romeo Popescu, Tratat de drept succesoral. Mostenirea legala. 1. köt. Bucuresti, 2013, 3. kiad., 160-162. o. [a továbbiakban: Deak, Tratat (1).]

[4] Lásd: Deak, Tratat (1). 162-168. o.

[5] Az érdemtelenség kérdésében, részletekért, lásd Veress, Mostenirea. 17-22. o.

[6] Lásd: Francisc Deak, Romeo Popescu, Tratat de drept succesoral. Mostenirea legala. 3. köt. Bucuresti, 2013, 3. kiad., 18. o. [a továbbiakban: Deak, Tratat (3).] Lásd, továbbá: Ilioara Genoiu, Consideratii în legatura cu dispozitiile generale ale Codului civil (Legea nr. 287/2009) în materia optiunii succesorale. Dreptul, 2012/4, 24-43. o.

[7] Deak, Tratat (3). 46. o.

[8] Deak, Tratat (3). 59-60. o.

[9] E vélelem a Romániai polgári törvénykönyv kodifikációja során, az eredeti tervezettel ellentétesen került beépítésre. A kódex eredeti szövegezése ugyanis a hallgatólagos elfogadási cselekmények vagy kifejezett elfogadás hiányában az örököst, az ipso iure rendszerhez közelítve elfogadónak vélelmezte volna. Mircea-Dan Bob, Propter veteris iuris imitationem: Nou si vechi in materie succesorala în Noul Cod civil (II). Studia Universitatis Babes-Bolyai Iurisprudentia, 2011/4, 53. o. A jogszabályalkotási folyamat jogelméleti indokairól részletesen, lásd továbbá: Deak, Tratat (3). 67-71. o.

[10] Ezekről a feltételekről részletesen, lásd: Deak, Tratat (1). 162-175. o. Lásd továbbá, angol nyelven is: Ioana Nicolae, Specifics of successor representation from the perspective of the New Civil Code. Studia Universitatis George Bacovia (Juridica), 2014/2, 511-526.

[11] Veress, Mostenirea. 13-15.

[12] Mircea-Dan Bob, Propter veteris iuris imitationem: Nou si vechi in materie succesorala în Noul Cod civil (I). Studia Universitatis Babes-Bolyai Iurisprudentia, 2010/4, 65. o. [a továbbiakban Bob, Propter veteris (I.).]

[13] Az együttes, egyidejű vagy meg nem határozható időrendű elhalás problematikájának szabályozásáért a RPtk. szövegében, lásd: Székely János, Law of Succession in the New Romanian Civil Code. In: Menyhárd Attila, Veress Emőd (szerk.), New Civil Codes in Hungary and Romania. Springer International Publishing AG (közzététel helye nincs megjelölve), 2017, 214-215. o. [a továbbiakban: Székely, Law.]

[14] A hagyaték elfogadásának módozatairól, valamint a visszautasítási vélelemről, lásd: Veress, Mostenirea. 93-95. o.

[15] Az itt leírtak részletezéséért lásd: Bob, Propter veteris (I.). 63-67. o.

[16] Bob, Propter veteris (I.). 64.

[17] Székely, Law. 212. o.

[18] Bob, Propter veteris (I.). 64-65. o.

[19] Lásd: Bob, Propter veteris (I.). 65. o.

[20] Veress, Mostenirea. 30.

[21] Deak, Tratat (1). 184-185. O. A szerző a fent elemzettel lényegileg azonos példákkal illusztrálja a képviselet működését.

[22] Lásd: Deak, Tratat (1). 185. o.

[23] Veress, Mostenirea. 31.

[24] A kötelesrész szabályozásának történeti szempontból indokai komplikáltabbak. Ez a francia jogban eredetileg az ancien régime felszámolását is szolgálta, elősegítve a nemesi vagyonok örökléssel feldarabolását. Lásd: Dirk Heirbaut, A History of the Law of Succession, in Particular in the Southern Netherlands/Belgium. In: Christoph Castelein, René Foqué, Alain Verbeke (szerk.): Imperative Inheritance Law in a Late-Modern Society. Five Perspectives. Antwerp-Oxford-Portland, 2009, 76-87. o.

[25] A kötelesrészről, és a kötelesrészre jogosultakról, lásd: loan Popa, Rezerva succesorala si mostenitorii rezervatari în reglementarea noului Cod civil. Dreptul, 2011/6, 32-45. o.

[26] Székely, Law. 220-221. o.

[27] Ez a következőképpen szól:

"1.091. cikk - A kötelesrész és a szabadrendelkezésű rész megállapítása

(1) A hagyaték értékét, melynek függvényében a kötelesrész és a szabadrendelkezésű rész meghatározása történik, a következőképpen kell megállapítani:

a) a hagyaték bruttó aktívájának meghatározása: a hagyatéki vagyonban a hagyaték megnyílásának időpontjában fellelhető hagyatéki tárgyak értékeinek összeadásával;

b) a hagyaték nettó aktívájának meghatározása: a passzíva a bruttó aktívából történő kivonásával;

c) a nettó aktívához az örökhagyó által adott ajándékok értékének kizárólag számítási céllal történő, fiktív hozzászámítása.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjának alkalmazásakor, az ajándékozott dolgok a hagyaték megnyílásának időpontjában létező értékét kell figyelembe venni, mégis az ajándékozás pillanatában fennálló állagukat szem előtt tartva, melyből le kell vonni az ajándékozási szerződésekkel vállalt meghagyások értékét. Ha a megajándékozott a dolgokat elidegenítette, az elidegenítés időpontjában fennálló értéküket kell figyelembe venni. Ha az ajándékozott dolgokat másokkal helyettesítette, a vagyonába belépett dolgoknak a hagyaték megnyílásának időpontjában fennálló értékét és a megszerzésük időpontjában fennálló állagát kell figyelembe venni. Ugyanakkor, ha a vagyonba belépett dolgok elértéktelenedése természetüktől fogva elkerülhetetlen volt azok megszerzése időpontjában, a dolgok helyettesítését nem kell figyelembe venni. Ha az ajándékozott dolog - vagy az, mely ezt helyettesítette - előre nem látható okból megsemmisült, a megsemmisülés időpontjától függetlenül az ajándékozás fiktív hozzászámítására a megsemmisülés mértékében nem kerül sor. A pénzösszegek értékkövetésnek vannak alávetve a megajándékozott vagyonába belépés időpontjától a hagyaték megnyílásának időpontjáig terjedő időszaknak megfelelő inflációs mutató arányában.

(3) A kötelesrész meghatározásakor nem lehet figyelembe venni a szokásos ajándékokat, a javadalmazási célú ajándékokat és - amennyiben nem túlzott mértékűek - a leszármazók, szülők vagy házastárs tartására vagy, az esettől függően, szakképzésére fordított összegeket és az esküvő költségeit.

(4) Ezzel ellentétes bizonyításáig a leszármazónak, illetve a kiváltságos felmenőnek vagy túlélő házastársnak haszonélvezeti, használati vagy lakhatási jog fenntartásával, vagy életfogytig tartó tartási kötelezettség, illetve életjáradék ellenében történt visszterhes elidegenítését ajándékozásnak kell vélelmezni. A vélelem kizárólag az elhunyt leszármazói, kiváltságos felmenői és túlélő házastársa javára fejti ki joghatását, ha az elidegenítéshez nem járultak hozzá.

(5) A kötelesrészt és a szabadrendelkezésű részt az (1) bekezdés szerint meghatározott érték függvényében kell kiszámítani. A kötelesrész meghatározásánál nem lehet figyelembe venni azokat, akik a hagyatékot visszautasították, az 1.149. cikk (2) bekezdése szerint osztályra bocsátásra kötelezettek kivételével."

[28] E számítás megvalósításának részletes normáiért és módszertanáért, lásd: Francisc Deak, Romeo Popescu, Tratat de drept succesoral. Mostenirea legala. 2. köt. Bucuresti, 2013, 3. kiad., 287-298. o. [a továbbiakban: Deak, Tratat (2).]

[29] Erről, lásd továbbá: Deak, Tratat (2), 314-315.