Az írást, különösen a 2010 előtti alkotmánybírósági gyakorlat bemutatását Sólyom László emlékének ajánlom.
Az Alkotmánybírósági Szemle Zakariás Kinga főszerkesztő működése nyomán 2023-ban indított egy új rovatot, amely az egyes alapjogi tesztek alkalmazási gyakorlatának áttekintését tűzte ki célul. Már az első számban három kiváló írást olvashatunk a Műhely rovatban Kováts Beáta és Juhász Dorina tollából, illetve Pozsár-Szentmiklósy Zoltán is közöl itt tanulmányt Az arányossági teszt funkciói a nemzetközi szakirodalmi diskurzusban címmel. Jelen írás célja, hogy kapcsolódjon ehhez a diskurzushoz az alapjog-korlátozásról szóló magyarországi gondokozás alapjainak áttekintésével. A demokratikus rendszerváltás óta számos hazai jogtudós, elméleti és gyakorlati szakember rögzítette már azt a gyakorlatot, amely az Alkotmánybíróság munkája nyomán alakult ki. 2009-ben, az Alkotmány utolsó éveiben én magam is terjedelmes összefoglalót adtam erről a tudásról a Jakab András által szerkesztett, Az Alkotmány kommentárja című műben.[1]
Jelen írásban áttekintem az alapjog-korlátozás alakulásának történetét és felidézem azt, hogy milyen minták alapján milyen sztenderdeket fogadott el a nemzetközi jogi és európai uniós térben működő magyar alkotmányos állam. Ahogy az alapvető jogok korlátozásáról és - leegyszerűsítve - az arányossági tesztről szóló diskurzus mutatja, érvényesek az alapos és súlyos elméleti kritikák e mércéről, de egyelőre nem alakult ki mértékadó alternatíva az alkotmányos gyakorlatban.[2] A mérce, amelynek a jogszabály és a bírói döntés megfelel, és amelyet az Alkotmánybíróság kikényszerít, azt a végső célt szolgálja, hogy a közhatalom mindenki számára elfogadható és átlátható alkotmányos keretek között működjön.[3]
Míg az egyes alapvető jogokra vonatkozó alapjog-korlátozási tesztek esetében korábban is véget nem érő viták folytak, most egyes alkotmánybírósági határozatok értő olvasása során az a benyomásunk, hogy eltűnt az alapjog-korlátozási mérce, pedig az Alaptörvény tartalmazza azt.
Az Alaptörvény így fogalmaz I. cikkében: "(1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. (2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait. (3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. (4) A törvény alapján létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, valamint őket is terhelik azok a kötelezettségek, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak."
Indokoltnak tartom ezért, hogy felidézzük alkotmányos hagyományunkat.
A tanulmány első részében leírom, hogy az Alaptörvényben foglalt mérce hogyan alakult ki Magyarországon. A második részben áttekintem, hogy a korábbi normaszöveg alapján kialakult mérce egyes elemeihez kapcsolódón milyen konszenzusos értelmezés fogalmazódott meg a szöveg alkalmazásának első két évtizedében. Külön fejezetben tárgyalom, hogy mit jelent az, hogy az alapvető jogok védelme az állam elsőrendű kötelezettsége, és külön fejezetben azt, hogy milyen mércét fogalmaz meg az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése általános alapjog-korlátozási tesztként. Ezt követi az összegzés, amelyben amellett érvelek, hogy az itt leírtak továbbra is irányadóak a magyar alkotmányos gyakorlat számára nemcsak a jogszabály felülvizsgálatára vonatkozó eljárásokban, hanem a bírói döntés felülvizsgálatára vonatkozó eljárásokban is.
Az alapvető jogok korlátozásával kapcsolatos mérce az Alkotmánybíróság hatáskörének 2012 óta hatályos átalakítása[4] miatt különösen vitatottá vált.[5] Az absztrakt utólagos normakontroll-hatáskör jelentőségének a csökkenése és az alkotmányjogi panasz hatáskör erősödése révén felvetődött az a kérdés is, hogy kell-e differenciáltan alkalmazni az Alaptörvény I. cikkét a különböző eljárásokban.[6] A bírói döntés ellen irányuló, az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz esetében alkotmányjogi vita tárgyát képezte a felülvizsgálandó bírói döntésnek a jogalkotó által megalkotott normához viszonyított természete.[7]
- 1/2 -
Dr. Szívós Mária alkotmánybírónak a 3/2015. (II. 2.) AB határozathoz fűzött különvéleményében olvasható: "A többségi döntés kizárólag az alkotmányossági szempontok mérlegelésének hiányára alapította a támadott ítélet megsemmisítését. Ezzel szemben mind az Alaptörvény, mind az Abtv. kizárólag abban az esetben teszi lehetővé az Alkotmánybíróság számára bírói döntések megsemmisítését, ha azok kifejezetten sértik valamely Alaptörvényben biztosított jogot" (Indokolás [86]). A contrario ebből következhet az, ami a magyar AB gyakorlatot jellemzi, hogy egyes esetekben nem semmisíti meg azokat a bírói döntéseket vagy azokat a jogalkotási aktusokat, amelyek mérlegelték az alkotmányossági szempontokat. Ez a felfogás azonban teljes mértékben ellentmond az alkotmánybíráskodás klasszikus felfogásának, amely szerint az alkotmánybíróságot az alkotmányozó hatalom azzal a céllal hozta létre, hogy megsemmisítse az alkotmányellenes normákat, legyenek azok akár általános törvény- vagy rendeletalkotás formájában megjelenő normák, akár egyedi aktusok, egyedi bírói döntésekben megfogalmazott, állam által kikényszeríthető előírások.[8]
A kérdésben Bragyova András álláspontját fogadom el, amely szerint a bírói döntésben megfogalmazott jogtétel olyan egyedi norma, amely szükségszerűen hordozza magában annak alkotmánybírósági felülvizsgálhatóságát.[9] A bíró ugyanis a vonatkozó jogszabály azonosítását követően annak alkalmazásakor, annak értelmezésével olyan normát hoz létre az adott ügyben, a jogtételt, amely érvényes minden azonos esetben a jogállamiságból fakadó jogbiztonság megteremtése érdekében. Ez a bírói munka a jogértelmezés, amely értelmezéssel kialakítja vagy éppen az alkalmazás során már csak azonosítja a vonatkozó jogtételt.
Mivel a bírói döntés természete és az alkotmánybírósági felülvizsgálat meghatározásának a kérdése összetett, az elmúlt években még az is tisztázásra szorult, hogy az Alkotmánybíróság a bírói döntés tekintetében mit vizsgál.[10]
A hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodásáról szóló 19/2019. (VI. 18.) AB határozat, az ahhoz csatolt különvélemények és a kapcsolódó szakirodalom is rámutat az úgynevezett alapjogi teszt alkalmazásának problémájára a normakontroll ügyekben.[11]
A korlátozással kapcsolatos alapvetések áttekintése azért is fontos, mert a veszélyhelyzeti jogalkotás számos ponton viszonyít a normál jogrendben elfogadott alapjog-korlátozáshoz, és ahhoz képest tudhatja meghatározni az eltéréseket. Álláspontom szerint azért is indokolt az áttekintés, mert az Alkotmánybíróság az elmúlt években nem tudta biztos mércéjét adni a különleges jogrendben elfogadható alapjog-korlátozásnak,[12] amelynek oka az is lehet, hogy a 2012 utáni Alkotmánybíróság veszélyhelyzetet megelőző gyakorlata sem volt világos a mércék tekintetében.
Elfogadottá vált ugyan, hogy a 2012 előtti AB gyakorlat hatályát veszíti,[13] de annak egyik legfontosabb, az Alkotmánybíróság által kialakított eleme viszont az Alaptörvény részévé vált, az alapvető jogokról való gondolkozás alapvetései tehát - más úton - de továbbra is a jogrendszerünk részei.[14]
Egyes kérdésekben ezért az új normaszöveget is a fent idézett mércék alapján kell megítélni, amely mércék értelmezését nyilván árnyalhatják más, az Alaptörvényben meghatározott alkotmányértelmezési mércék.
Az alkotmányjogi panaszos ügyekben az Alaptörvény 28. §-a betartásának az Abtv. 27. § (2) bekezdése szerinti alkotmányossági felülvizsgálata keretében a problémát az okozza, hogy "[a]z AB szinonimaként használja az Alaptörvényben biztosított jogok alkotmányos tartalma és a védelmi köre fogalmakat. Az alapjogi dogmatika különbséget tesz a két fogalom között. Az alapjogok tárgyi védelmi köre az alapjog gyakorlását megvalósító magatartások potenciális védelmét foglalja magában, amely a törvényben foglalt korlátozási lehetőségekre tekintettel csökkenhet. Az alapjogok normatív tartalma pedig a korlátozás eredményeként kapott végleges tartalom."[15] Abban az esetben ugyanis, ha nem követjük szorosan az alkotmányjog-dogmatikai megközelítést, értelmetlenné válhat az Alaptörvény I. cikk alkalmazása. Ha ugyanis a bíróságokon egy úgynevezett védelmi kör felismerését kérjük számon, és az azon belüli mérlegelést teljes mértékben a bíróságokra bízzuk, éppen a bírói döntés alkotmányossági felülvizsgálhatósága vész el, mivel a döntés alkotmányosságát, a kialakult egyedi norma, a jogtétel alkotmányosságát csak az alkotmányossági mérce alkalmazásával lehet megítélni.
Annak ellenére tehát, hogy az Alkotmánybíróság hatáskörének változása nyomán túlnyomó többségben alkotmányjogi panaszokkal foglalkozik a testület, mind az általános norma alkalmazása, mind az egyedi norma kialakítása során a bíróságnak az alkotmány keretei között kell eljárnia, vagyis az adott jog aktuális tartalmát, a korlátozás alkotmányos mértékét csak az alkotmányossági mérce alkalmazásával mondhatja meg, így ennek a jogalkalmazói aktusnak a felülvizsgálatára is csak e mérce alkalmazásával kerülhet sor. Ennek része az alapjog védelmi körének meghatározása, és ezen túlmenően a korlátozás szükségességének és az arányosságának a megítélése.
Említettem már, hogy a 2020 márciusában kihirdetett és azóta is fenntartott veszélyhelyzet alapjog-korlátozási gyakorlatának a kialakításakor bizonyosan nehézséget okoz, ha nem világos a pont, amelytől a gyakorlat eltér. Ugyanígy problematikus az, ha egyes állami döntésekkel kapcsolatban az alkotmányos elvárások, amelyeket az Alkotmánybíróság ellenőriz, nem világosan körülhatároltak.
2020 márciusát, azaz a veszélyhelyzet kihirdetését megelőzően kérdés volt, hogy a bírói döntés alkotmányossági felülvizsgálata hogyan alakul, mivel a mérce kidolgozása nehézségeket okozott, a konkrét ügy érdemének a felülvizsgálatát nehezen választotta le az AB a jogtétel, az egyedi norma és az azon alapuló döntés alkotmányosságának a vizsgálatától. Az Abtv. 27. § szerinti panasz esetében azonban nemcsak akkor kérhető számon a korlátozás szükségességének és arányosságának a felülvizsgálata, ha az indítványozó az adott ügyben megfogalmazott jogtételt, azaz a bírói döntés tartalmát tartja alaptörvény-ellenesnek, hanem akkor
- 2/3 -
is, ha a bírói döntés más módon sértette az Alaptörvényben foglalt jogát. A bírói döntés más módon sem korlátozhatja a személy Alaptörvényben foglalt jogát, tehát az Alkotmánybíróság ebben az esetben is meg kell határozza a vonatkozó törvényi szabályozás alkotmányos tartalmát a szükségességi-arányossági mérce segítségével, és ezután tudja megállapítani, hogy a bírói döntés kívül esik-e ezen az alkotmányosan védett értelmezési körön, legyen szó például egy tisztességes eljáráshoz való joghoz kapcsolódó eljárási szabály betartásáról.
Jelen tanulmány nem vállalkozik arra, hogy feltárja a 2010 utáni gyakorlat dilemmáit, csupán két olyan alapvető jelentőségű kérdést kívántam kiemelni a bevezetőben, amely a hozzá kapcsolódó szakirodalmi elemzések alapján[16] világosan mutatja azt a diskurzust, amely az Alaptörvényben foglalt jog védelmének alkotmányjogi módszertana körül forog az új hatáskörök, illetve a veszélyhelyzeti jogalkalmazás kapcsán.
Az, hogy mit jelent az alapvető jogok elsődlegessége a cselekvő állam felfogásaival szemben, hogy az alapjog-korlátozásra vonatkozó dogmatikai procedúra hogyan járul hozzá az alapvető jogok védelméhez, kimutatható talán néhány mérföldkőnek számító döntés segítségével, amelyek igen vitás kérdésekben tudtak iránymutatásul szolgálni az elmúlt évtizedekben.[17]
Az Alaptörvényben foglalt szabályozáshoz hasonló emberi jogi standard Magyarországon legelőször a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvény preambulumában jelent meg.[18] A normaszöveg megfogalmazta, hogy a Magyar Köztársaság polgárai számára az állam biztosítja az ember természetes és elidegeníthetetlen jogait. A jogokról egy példálózó felsorolás született, és megjelent az általános egyenlőségi klauzula, amely azt biztosítja, hogy a jogok megkülönböztetés nélkül, egyformán és egyenlő mértékben érvényesüljenek. Emellett garanciális jellegű rendelkezés volt az, hogy csak törvényes eljárás során fosztható meg jogaitól a polgár. A "kisalkotmánynak" nevezett törvénycikk alkalmazását azonban akadályozták a történelmi körülmények. Az 1946-tól 1949-ig tartó időszak (a demokratikus pártok felszámolása, választási csalások, erőszakkal előrehozott választások stb.) szétrombolta a demokratikus törekvéseket. 1949-ben megszületett a Magyar Népköztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény.[19] Az emberi jogokra vonatkozó alkotmányos szabályok deklaráció szintjén az 1972-es alkotmánymódosítással[20] kerültek be az Alkotmányba, ez azonban az alapjogvédelem terén nem jelentett jelentős tartalmi változást a megelőző időszakhoz képest, mivel a pártállam figyelme nem az emberi jogok védelmére összpontosult. A fordulatra az 1989-es jogállami forradalomig kellett várni. Ekkor jött létre az alapjogvédelem mai rendszere, amely nem csupán deklaráció, de valós, garanciákkal övezett, intézményes alapokkal rendelkező állami biztosíték arra, hogy az ember gyakorolhassa alapvető jogait oly módon, ahogy az őt az alkotmány szerint megilleti.[21]
1972. április 26-án, az 1972. évi I. törvénnyel a következő szabály került be az Alkotmány szövegébe: "54. § (1) A Magyar Népköztársaság tiszteletben tartja az emberi jogokat. (2) A Magyar Népköztársaságban az állampolgári jogokat a szocialista társadalom érdekeivel összhangban kell gyakorolni; a jogok gyakorlása elválaszthatatlan az állampolgári kötelességek teljesítésétől. (3) A Magyar Népköztársaságban törvény állapítja meg az állampolgárok alapvető jogaira és kötelességeire vonatkozó szabályokat."
A módosított alkotmányszöveg általános állampolgári jogként szabályozta azokat a jogokat, amelyek a sztálinista Alkotmányban a dolgozók[22] jogaiként kerültek megfogalmazásra,[23] és általános érvényűen állapította meg, hogy a Magyar Népköztársaság tiszteletben tartja az emberi jogokat. A megfogalmazás sok tekintetben már megfelel a demokratikus államok jogvédelmi standardjainak, ám a végrehajtásra irányuló akarat és a garanciális intézményrendszer hiánya nem tette lehetővé a szabályok érvényesülését. A másik oldalról ezek a deklarációk még magukon viselték a kádári szocializmus ruháját: a jogok gyakorlása elválaszthatatlan volt a kötelességek teljesítésétől, és a jogokat a szocialista társadalom érdekeivel összhangban kellett gyakorolni. Ez azt jelentette, hogy a jogok feltételesen jártak: akkor illették meg az egyént, ha az teljesítette a kötelezettségeit.
Figyelmet érdemel, hogy az Alkotmány eredeti, 1949-es szövege még az állampolgárok jogai és kötelességei cím alatt szerepelteti az általános szabályokat, míg az 1972-es alkotmánymódosítás már az állampolgárok alapvető jogairól és kötelességeiről rendelkezik, emellett az emberi jogok kifejezést is használja. Az Alkotmány szövegének módosítása, a terminológiaváltás azonban nem jelentette azt, hogy az emberi jogok érvényesítésére a korábbiaknál lényegesen jobban törekedett volna a hatalom.[24] Az Alkotmány olyan deklaráció maradt, amelynek a betartása nem szerepelt a politikai hatalom elsődleges céljai között. Az általános jogkorlátozás mellett, amely szerint a jogok csak a szocialista társadalom érdekeivel összhangban gyakorolhatók, a joggyakorlás alkotmányosságát vizsgáló bírói út állami biztosítása is elmaradt. Az emberi jogok nemzetközi jogi kategória volt, a belső jog és a nemzetközi jog összhangját pedig nem rendezték.[25]
Az emberi jogok tiszteletben tartásának és védelmének követelményét megfogalmazó rendszerváltás során alkotta meg az Országgyűlés azt a normatív alapot, amelynek következetes érvényesítése megteremtette az emberi jogok védelmét Magyarországon. Az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény alapvető jogokról általában rendelkező paragrafusa, amely az Alkotmány alapvető rendelkezései között, a normaszöveg elején kapott helyet, így szólt: "8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. (2) Alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat kizárólag alkotmányerejű törvény állapíthat meg. (3) Alap-
- 3/4 -
vető jog gyakorlása csak alkotmányerejű törvényben megállapított olyan korlátozásnak vethető alá, amely az állam biztonsága, a belső rend, a közbiztonság, a közegészség, a közerkölcs vagy mások alapvető jogainak és szabadságának a védelme érdekében szükséges. (4) Az 54-56. §-ban, az 57. § (2)-(4) bekezdésében, a 60. §-ban, a 66-69. §-ban és a 70/E. §-ban megállapított alapvető jogokat még rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején sem lehet korlátozni vagy felfüggeszteni."
A miniszteri részletes indokolás szerint az alkotmánymódosítás előkészítése során felmerült, hogy az emberi jogok alapvető értékként kezelését az Alkotmány szerkezetének megváltoztatásával is jó volna kifejezni (német mintára az Alkotmány szövegének első részét szentelni az alapvető jogokra vonatkozó szabályoknak), ám a döntéshozók úgy határoztak, hogy a szerkezeti átalakításra a rendszerváltás keretei között nincs lehetőség. Az ideiglenességből fakadó probléma volt, hogy a normaszöveg szerkezetileg élesen elkülönült az alapvető jogokról rendelkező XII. fejezettől. Az általános rendelkezések körében rögzítette az alkotmányozó, hogy a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, az állam elsőrendű kötelessége ezek tiszteletben tartása és védelme. A szabály szerepe az alapjogvédelemben azonban így is egyértelművé vált: az értelmezéshez támpontokat adott az Alkotmánybíróság azzal, hogy meghatározta, miként is befolyásolja az alapjogvédelmet a szóban forgó rendelkezés.
Az alapvető jogok és kötelességek fontos alkotmányos garanciája lett, hogy az ezekre vonatkozó szabályokat kizárólag minősített kétharmaddal, azaz az összes képviselő kétharmados többségének egybehangzó szavazatával[26] megalkotható, ún. alkotmányerejű törvényekben lehetett meghozni. A jogalkotó célja az volt, hogy a nemzetközi egyezményekkel összhangban az alapvető jogok korlátozása a legszigorúbb feltételekkel történhessen. Mindezeken felül az alkotmánymódosítás tételesen meghatározta azokat az alapvető jogokat, amelyeket még rendkívüli helyzetekben sem lehet korlátozni.
Az a szabály azonban, amely szerint csak alkotmányerejű törvényben lehet alapvető jogot szabályozni, igen nehézkessé tette a kormányzást, mivel az Antall-kormánynak nem volt kétharmados többsége a parlamentben. Ez a helyzet részben a 4/1990. (III. 4.) AB határozatban foglaltaknak köszönhető,[27] mert annak nyomán alkotmányos követelménnyé vált, hogy az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat kizárólag alkotmányerejű törvény állapíthatja meg, tekintet nélkül arra, hogy milyen jellegű szabályról van szó. Ha azonban a politikai konszenzus megszületett, a korlátozás további kritériumai viszonylag egyszerűen teljesíthetők voltak, mivel a közerkölcs, közrend stb. fogalmak bevezetése elméletileg nagy teret engedett az alapvető jogok korlátozásának. Az AB feladata ilyen normaszöveg mellett valószínűleg jórészt arra korlátozódott volna, hogy megvizsgálja, kell-e minősített kétharmados többség az adott döntéshez, vagy sem. Néhány korai AB határozat is mutatja ezt a tendenciát. Az AB nem ment bele az Alkotmányban felsorolt fogalmak értelmezésébe, viszont kimondta például, hogy a Csjt. módosítása - a házasság és a család védelmére vonatkozó alkotmányi rendelkezések alapján - alkotmányerejű törvényi formát igényel (ABH 1990, 28.), vagy az első "kamatadó" határozat a közteherviselési kötelezettség okán kívánta meg az alkotmányerejű törvénybe foglalt szabályozást [5/1990. (IV. 9.) AB határozat, ABH 1990, 32, 35.].[28] E politikai nehézkesség következményeként az MDF-SZDSZ-paktumként közismertté vált közjogi megállapodás része lett, hogy alkotmánymódosítással megszűnik az alkotmányerejű törvény kategóriája, és a jövőben az Alkotmány csupán egyes esetekben, így például a politikailag érzékenyebb kérdésekben fogja előírni az alapjogot érintő szabályozáshoz a jelen lévő (tehát nem az összes) képviselők kétharmados többségének egybehangzó szavazatát.[29]
Az első szabad választásokat követően hamar felmerült az 1989. évi XXXI. törvénnyel megállapított alkotmányszöveg módosításának igénye más kérdésekben is.[30] Az Alkotmány 8. §-át érintette, hogy a korlátozás korábbi szabályai helyett - német mintára - az "alapvető jogok lényeges tartalma" (Wesensgehalt) fogalom került bevezetésre, azaz a törvény által lehetővé tett alapjog-korlátozás nem érintheti az alapjog lényeges tartalmát. Ez a megoldás azonban nem helyettesítette a korábbi szabályt, ugyanis a jogkorlátozási indokok tételes felsorolása nem határozza meg a korlátozás alkotmányosságának mértékét. Az új normaszöveg az eredetivel szemben viszont nem mondja meg, hogy mikor lehet az alapjogot korlátozni, csupán arról rendelkezik, hogy mi lehet a korlátozás maximális mértéke. Az "alapjogok lényeges tartalma" kitételt alkotmányi szóhasználatként az Országgyűléssel elfogadtatni - valószínűleg épp ezért - nem volt könnyű.[31]
Az Alkotmány 8. § végleges szövegét a Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló 1990. évi XL. törvény állapította meg. Ez a szöveg tehát lényegi elemeiben tér el az 1989-es változattól. Az tény, hogy az alapjogi szabályozással kapcsolatos formai kritériumok enyhítése segíti a hatékony kormányzást. Az eljárási alkotmányossági szabályok jelentőségének hangsúlyozása[32] mellett azonban érdemes rögzíteni, hogy a tartalmi alkotmányosság szempontjából jelentősebb fordulat történt, amelynek legfontosabb eleme a "lényeges tartalom" (még a kerekasztal-tárgyalásokon megfogant) gondolatának beépítése a 8. § (2) bekezdésbe[33] és a korlátozási indokok felsorolásának eltörlése volt.
Az Alaptörvény 1. cikk (1) bekezdése képezi az alapvető jogok védelmének fundamentumát. E bekezdés leglényegesebb eleme az, hogy a Magyarország elismeri az ember alapvető jogait: az Alaptörvény deklarálja tehát azt, hogy e jogok az Alaptörvénytől függetlenül léteznek. Mindettől függetlenül azonban e jogosultságok állami jogként az alkotmány erejénél fogva jelennek meg. Az állam azáltal, hogy e jogokat nemcsak elismeri, de tiszteletben tartja és aktívan védelem alá helyezi, meg-
- 4/5 -
változtatja e jogok minőségét, állami garanciát állít melléjük, megteremti az érvényesülésük biztos körülményeit (tehát a jogot). Ez a fajta jogfelfogás elvileg követi a nemzetközi és európai emberi jogi standardokat:[34] a jogosultság értelme innentől az, hogy az államnak speciális indokolási kötelezettsége van, ha e jogosultságok biztosításától el kíván térni.[35]
Alapvető jognak nevezzük tehát az emberi jogok azon csoportját, amelyet a nemzeti alkotmányok és a nemzetközi egyezmények alapvető jogként ismernek el, és ezáltal a tételes jog részévé tesznek.[36] Az alapvető jogok biztosítása az írott alkotmányok esetében két fázisból áll: egyfelől az alapjogokat alkotmánytörvényben kell rögzíteni, másfelől e jogok hatékony intézményes biztosításáról is gondoskodni kell. Ezért a modern alkotmányok már nemcsak ünnepélyesen deklarálják az alapvető jogokat, hanem az alapjogvédelem eszközeiről és módjáról is gondoskodnak.[37] Ez a rendelkezés képezi a magyarországi alapjogvédelem alapját, hiszen az alapvető jogok minden további meghatározását együtt kell érteni az e paragrafusban foglaltakkal. Hasonló szabály alapján alakult ki a kilencvenes években az AB igen erősen alapjogi szemléletű, alapjogvédő alkotmányértelmezési gyakorlata.
Az alapvető jogok kikényszeríthetők, és bár eredetileg csak az állammal szembeni kikényszerítésükre támaszthatott igényt a jogosult, mára az alkotmányjogi gondolkodás egyre erősebben szorgalmazza, hogy az alapvető jogok kikényszeríthetők legyenek egyes magánjogi, horizontális jogviszonyokban is.[38] Az alapvető jogok azonban általában nem jelentenek korlátlan jogot, szabadságot. A jogok legnagyobb része korlátozható; a korlátozás kritériumait vagy az alkotmányok szövege vagy/és az alkotmánybírósági gyakorlat által megfogalmazott elvek tartalmazzák. Az emberi jogok állam által védett tartalma akkor érthető meg, ha az alkotmányban megfogalmazott alapvető jogokat azok korlátozásának lehetőségeivel együtt vizsgáljuk meg.
A második világháborút követően kialakult emberi jogi jogvédelmi rendszernek, amelyhez Magyarország a rendszerváltáskor csatlakozott, valóban sarkalatos pontja, nóvuma volt az, hogy a jogok fokozatosan kikényszeríthetővé váltak. Érdemes visszatekintenünk a gyökerekre. Az Egyesült Államokban már 1803-ban megfogalmazta a Legfelső Bíróság, hogy az alkotmánnyal ellentétes törvényeket nem kell alkalmazniuk a rendesbíróságoknak,[39] de Európában a Kelsen-féle modell alapján felállított, a rendesbírósági rendszertől elkülönült alkotmánybíróságokra 1920-ig,[40] a legtöbb államban pedig egészen 1945 utánig kellett várni. A bíróság által kikényszeríthető közös, európai, kifejezetten és elsősorban emberi jogi jogvédelem 1950-ben, az Emberi Jogok Európai Bizottsága és Bírósága létrejöttével intézményesült. Magyarországon 1990. január 2-től működik valódi alkotmányvédő testület. Bár 1984-től az Országgyűlés választott Alkotmányjogi Tanácsot, amely ellenőrizte a jogszabályok és a jogi iránymutatások alkotmányosságát, felfüggeszthette az Alkotmánnyal ellentétes rendelkezések végrehajtását, ez a testület mégsem jelentett valódi alkotmányos kontrollt a jogszabályok felett, mivel a pártállami politika határozta meg döntéseinek tartalmát és sorsát. A végrehajtás felfüggesztésének joga nem terjedt ki az Országgyűlés és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által alkotott jogszabályokra, továbbá a Legfelsőbb Bíróság irányelveire és elvi döntéseire. A testület korlátozott keretek között hozott az Országgyűlésre nem kötelező határozatokat.[41]
Az Alkotmány hasonló rendelkezésének az értelmezése már az AB működésének első éveiben kidolgozottá vált,[42] és azóta lényegét tekintve látszólag nem változott az ezzel kapcsolatos alkotmányjogi gondolkozás.[43] Ez főképp annak köszönhető, hogy több nyugati típusú demokrácia és nemzetközi szerződés mintáját is volt alkalma követni az alkotmányosságot védő testületnek. A szocialista blokk felbomlása után az új demokráciák az alkotmánybíráskodás megteremtésével együtt az egyes szabályok értelmezésénél is figyelemmel voltak a mértékadó nyugati és tengerentúli bíróságok gyakorlatára. Az AB főképp a német alkotmánybíróság tapasztalataira hagyatkozott működésének kezdeti éveiben, e bíróság érvelését érezte leginkább alkalmasnak arra, hogy az akkor hatályos Alkotmány szövegének értelmezésekor hasznos iránytű legyen. Bár sok esetben meglepő hasonlóságok találhatók egyes német és magyar alkotmánybírósági döntések és indokolásaik között, nem beszélhetünk e külföldi gyakorlat másolásáról. Az AB általában igyekezett a saját képére formálni, a magyar sajátosságokhoz igazítani azokat a tételeket, amelyeket más bíróságoktól tanult, így kívánt létrehozni egy olyan koherens rendszert, amely a normaszöveg tartalmának feltárásával stabil alapját képezi az alapvető jogok védelmének.
Az AB a nemzetközi emberi jogi ítélkezést is mintaként használta a hazai alapjogvédelem kidolgozásakor. A nemzetközi és európai uniós emberi jogi normák és az ezek alapján kialakult ítélkezési gyakorlat megfogalmazza azokat a minimumstandardokat, amelyeket minden tagállamnak meg kell teremtenie az állami alapjogvédelem terén. A magyar alkotmánybíráskodásra a német (és néhány esetben az amerikai) alkotmánybírósági gyakorlat mellett kimondatlanul is a Strasbourgi Bíróság (illetve Bizottság) jogfejlesztő tevékenysége volt a legnagyobb hatással.[44]
Az alapjogi dokumentumok közül az angol törvények és nyilatkozatok (az 1628. évi Petition of Rights, az 1679. évi Habeas Corpus Act, az 1689. évi Bill of Rights), illetve az 1774-es philadelphiai kongresszus által elfogadott Declaration of Rights és az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat (1776) a modern alkotmányosság nyitánya.[45] Ezek a nyilatkozatok alapelveket fogalmaztak meg emberi jogként, amelyek még nem bírtak ugyan a jogi normára jellemző kikényszerítő erővel, mégis fundamentumát képezték a modern alapjogi katalógusoknak, az alapvető jog gondolatának.[46] Franciaországban az emberi és polgári jogok 1789. augusztus 28-án elfogadott, 17 cikket tartalmazó nyilatkozata "az ember természetes, elidegeníthetetlen és megszentelt" jogairól szól. E dokumentum azzal a céllal készült, hogy "a polgárok követe-
- 5/6 -
lései már világos és megdönthetetlen elvekre alapozva, mindig az alkotmány és a közjólét fenntartását szolgálják".[47] A 20. századra már minden alkotmányos demokrácia rendelkezik az alapvető jogok védelméről.
Az alkotmány elismeri az ember alapvető jogait. Azt vallja tehát, hogy vannak olyan alapvető jogok,[48] amelyek az embert születésénél fogva, emberi minőségéből fakadóan illetik meg.[49] A klasszikus megfogalmazás szerint "[a]z emberi személyiség azon tényénél fogva rendelkezik jogokkal, hogy személy, teljesség, hogy önmagának és saját tetteinek ura, következésképpen nem valamilyen cél eszköze, hanem cél önmagában, olyan cél, amit ilyenként kell kezelni. Az ember méltósága? Ez a kifejezés semmit sem jelent, ha nem jelzi, hogy a természetjog értelmében az embernek joga van arra, hogy tiszteletben tartsák, jogok alanya legyen, jogai legyenek. Ezek azok a dolgok, amelyek azért illetik meg az embert, mert ember."[50]
Az alapvető jogok e felfogásának alapjául az elméleti megfontolásokon[51] túl a nemzetközi jog is szolgálhat.[52] Sólyom László sokat vitatott álláspontja szerint az alkotmány szövegének kötöttségeit tiszteletben tartva az AB a kilencvenes évek elején nem csatlakozott egyetlen eszmei áramlathoz sem, amikor kialakította az egyes jogok tartalmánál kibontott értékszempontú alapjogvédelemre vonatkozó gyakorlatát. Kerülte az AB a természetjogra, a nemzetközi jogra vagy objektív értékrendre való hivatkozást.[53]A magyar jogrendszer eleget tesz az állam nemzetközi szerződésekben foglalt kötelezettségeinek, ám ez nem jelenti azt, hogy az alapvető jogok védelmének legitimációs alapját a magyar felfogás szerint a nemzetközi jog teremtené meg.
A magyar alkotmány alapvető jogokra vonatkozó szabályozásának általános jellemzője összefoglalóan az, hogy szövegezése az egyes jogok tartalmát és korlátozását illetően több esetben általános, néhányszor konkrétabb. Az Alkotmány egységesen kezelte a polgári és politikai, valamint a gazdasági, kulturális és szociális jogokat. Főszabály szerint az emberi jogok, nem pedig az állampolgári jogok koncepcióját vallotta. Számos alapvető jog törvényi szabályozásához kétharmados többséget írt elő, ugyanakkor kimondta, hogy a lényeges tartalmat nem lehet korlátozni. Széles körben hozott létre intézményeket az emberi jogok garantálására.[54] Ez a követelmény papírforma szerint 2023-ban is élő.
A jogokról a köznapi nyelvben általában nagyon sokféleképpen beszélünk, azonban az alkotmány alapvető jog fogalmán speciális tartalmat kell értenünk.[55] "A »jogok« mint alanyi, az egyént megillető szubjektív jogok az emberi érintkezés és társadalmi gondolkodás alapvető kategóriái közé tartoznak, hiszen jogaink cselekvési lehetőségeinket, társadalmi szabadságainkat rögzítik vagy rögzíthetik; azokat a cselekvési lehetőségeinket, amelyeket valamilyen módon, de végső soron mindenképpen a jogrendszer - tehát az állam - garantál, vagy éppen megvalósít és védelmez másokkal szemben."[56] Az alapvető jogok katalógusa egyes csoportjainak elhatárolása, elemeinek értelmezése és jogi jellegének meghatározása - mind eredeti tartalmukat, mind korlátozásukat tekintve - kihívás a jogalkalmazók számára. Ennek oka az, hogy az alapvető jogokról szóló rendelkezéseknél a tartalom és a korlátozási lehetőségek megállapításakor a jogi és a más természetű (elsősorban erkölcsi, politikai) szempontok nehezen választhatók el egymástól.[57] Mindezek mellett a kategorizálás elképzelhető akkor, ha megvizsgáljuk például, hogy milyen jogi pozíciók következnek az adott jogból, milyen erős tesztet társít hozzá az AB, kik az alapvető jog jogosultjai, milyen az alkotmány szövegéhez fűződő viszonya vagy a jogosultságok igazolási szerkezetében elfoglalt helye.
A szocialista államjogban szinte nem fordult elő olyan eset, amikor az alapvető jogokat ne az alapvető kötelezettségekkel együtt említették volna.[58] A jogok érvényesülését a kötelességek teljesítéséhez kötötték.[59] Ez a felfogás azonban a rendszerváltással átalakult, a jogok függetlenedtek a kötelezettségektől, nem a kötelezettségek teljesítése ellenében járnak, a kötelezettség teljesítése nem volt feltétele a jogra támasztott igénynek. Igaz, hogy a jogok és a kötelezettségek ma is együtt járnak, hiszen valakinek a jogával szemben mások korrelatív kötelezettségei állnak, de csak a tekintetben, hogy a másikat ne akadályozzák a jogok gyakorlásában. Az embernek és az állampolgárnak számos olyan kötelessége van, amelynek a társadalmi együttélés érdekében meg kell felelnie.[60] Ezek közül azonban általában csak néhány tartozik azon alapvető kötelességek körébe, amelyeket alkotmány határoz meg,[61] például a honvédelmi kötelezettség, a közteherviselési kötelezettség, a tankötelezettség, vagy a jogkövetés kötelezettsége, a közterhekhez való hozzájárulás.
Az Alaptörvény az "ember" kifejezést használja akkor, amikor az alapvető jogok jogosultjáról beszél. Az alapvető jogok alanya történetileg és elsődlegesen valóban az ember. Ez absztrakt jogosultságot jelent, mert konkrétan egyes alapvető jogok nem illetnek meg minden embert, néhány közülük csak az állampolgárok vagy más csoportok számára biztosított jog.[62]
Az Alkotmányról szóló 1949. évi XX. törvény eredeti, 1949-es szövegének sajátossága volt az, hogy a jogokat az állam biztosítja, így az állam határozza meg azt a kört is, amelynek tagjai számára a jogokat biztosítani kívánja. Már a rendszerváltás előtt megfogalmazódott azonban, hogy az állam az ember eleve létező jogait ismeri el, az egyén élvez elsőbbséget az állam és az egyén viszonyában. Ez esetben azonban minden embert meg kell illetnie e jogoknak, a jogok viszont ezen az alapon csak az embert illetik meg.
Az európai alkotmányok azonban - más alapon - kiterjesztették az emberi jogokat a jogi személyekre is. Az eltérő alapból fakadóan azonban más a jogi személyek alapvető jogainak köre és tartalma is. A jogi személyeknek ugyanis nincs meg az a sérthetetlen lényegük, amely miatt őket az állam elismerésétől függetlenül jogok illethetnék meg. Vagyis az alapjogi jogalanyiságuk ezen az alapon különbözik az emberétől. A probléma korai felmerülésekor Sólyom László a halálbüntetés eltörléséről szóló 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz fűzött párhuzamos véleményében azt fogalmazta meg, hogy "[a]z emberi méltósághoz való jognak két funkciója van. Egyrészt azt fejezi ki, hogy van egy abszolút határ, amelyen sem az állam, sem más emberek kényszerítő hatalma nem ter-
- 6/7 -
jedhet túl, vagyis az autonómiának, az egyéni önrendelkezésnek egy mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva - a klasszikus megfogalmazás szerint - az ember alany maradhat és nem válik eszközzé vagy tárggyá. Ezt fejezi ki egyébként az az Alkotmánybíróság által is osztott felfogás, hogy az emberi méltósághoz való jog anyajog, mindig újabb szabadságjogok forrása, amelyekkel az önrendelkezés szféráját folyamatosan biztosítjuk az (állami) szabályozással szemben. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók, nincs érinthetetlen lényegük. (Ez az elvi különbség az ember és a jogi személy között, nem pedig az, hogy egyes jogok jellegüknél fogva csak emberhez fűződhetnek. Az utóbbiak mintájára ugyanis mindig képezhetők analóg jogok a jogi személyek számára)" (ABH 1990, 88, 103.).
Az AB mindezek után a 34/1994. (VI. 24.) AB határozatban megerősítette azt,[63] hogy az alapjogok - más alapon tehát, de - rendszerint vonatkoznak a jogi személyekre is.[64] Ezt a szabályt az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdése explicitté tette. A jogi személyek státusza azért különleges, mert jogi személyek végső soron azért jönnek létre, hogy a természetes személyek érdekeit szolgálják.[65] Annak ellenére azonban, hogy a modern jog még a jogi személy büntetőjogi felelősségét is elismeri, a jogi személy nem azonos minőség az emberrel (polgári jogi kategóriával szólva: a természetes személlyel) az alapjogok érvényesítése szempontjából. Az AB gyakorlata mindezekkel együtt a német alkotmányban normaszövegként is megfogalmazott mintát követi,[66] és azt a tételt érvényesíti, mely szerint az állam biztosítja azon alapvető jogok tiszteletben tartását és védelmét a jogi személyek számára is, amelyek természetüknél fogva megillethetik azokat. Itt azonban nem a jogi személyek eredeti jogainak elismerésről van szó, hanem arról, hogy az állam jogot teremt.
A jogi személyek két csoportját különbözteti meg az AB: a közjogi[67] és a magánjogi jogi személy kategóriáját. A közjogi jogi személy alapjogi jogalanyisága számos problémát vetett fel az elmúlt években is.[68] Alapvetően még a magánjogi jogalanyisághoz képest is korlátozott alapjogi jogalanyiságról beszélhetünk.[69] Az AB korábban kimondta, hogy az állami szerveknek az állammal szemben nincsenek alapjogaik [50/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 387, 402.]. A német alkotmányjogi dogmatika azonban kidolgozta és elismeri azt, hogy az állam részét képező vagy az államtól kapott hatalmat gyakorló jogi személyeket egyes eljárási jogok megilletnek,[70] illetve magánjogi jogviszonyaikban más alapjogok is vonatkozhatnak rájuk.[71] Ezt a példát próbálta másolni a magyar alkotmányos szabályozás, amikor az állami szerveknek alapjogi jogalanyiságot adott, és amely rendelkezés a számos dogmatikai vitát követően végül európai uniós nyomásra került ki 2023 nyarán az Abtv. szövegéből.[72]
Az alapjogi jogalanyiság a jogosulti oldalon nem azonos azzal, hogy a jogosult cselekvőképességgel is rendelkezik. Az alapjogok gyakorlása sok esetben feltételhez kötött, amely feltétel lehet objektív és szubjektív alapú. Az egyes alapvető jogok szabályozásánál látható, hogy milyen objektív és szubjektív feltételeket támaszthat a jog az alapjog gyakorlásának lehetőségéhez, korlátozásához vagy megvonásához. Ezekről mindig komoly alkotmányossági viták folynak.[73]
Az alapjogok sérthetetlenségének és elidegeníthetetlenségének kimondása az 1946. évi I. törvény öröksége, egyben a nemzetközi szerződések inspirálására született. A kerekasztal tárgyalófelei a rendszerváltáskor e dokumentumhoz nyúltak vissza, hogy rendezzék az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos adósságokat.[74]
A francia forradalmi deklarációban (Déclaration des droits de l'homme et du citoyen) a jogok elidegeníthetetlensége eredetileg csak annyit jelentett, hogy az ember nem mondhat le jogáról.[75] A két fogalom történetileg és politikailag főképp deklaratív jelleggel bír, mégis alapvető pozitív jogi tartalmakat is hordoz. A sérthetetlenség és elidegeníthetetlenség kifejezés az emberi jogok filozófiájából ered, pozitív alkotmányjogi jelentése az emberi jogok érvényességének jellegére utal. A fogalompárt úgy érthetjük, hogy az alapvető jogok felett az alkotmányozó és a törvényhozó sem rendelkezhet. A két fogalom nem szinonim. Az elidegeníthetetlenség nem jelent sérthetetlenséget: az elidegeníthetetlenség a sérelem mértékét tekintve kisebb védelmet jelent, mint a sérthetetlenség, amely azt jelenti, hogy a jogot nemcsak megvonni nem lehet, de még megsérteni sem.
Ennek ellenére a "sérthetetlen és elidegeníthetetlen" jelzők az AB értelmezési gyakorlatában azonos fogalomként szerepelnek, nem különülnek el egymástól, és nem tesznek hozzá a jogkorlátozási kritériumrendszerhez, inkább annak magyarázatát, alapját jelentik. Szerepük értelmezhető egyrészt úgy, hogy a lényeges tartalomra vonatkozó rendelkezés a jogok sérthetetlenségének és elidegeníthetetlenségének megállapításából ered.[76] Az alapvető jogok addig korlátozhatók, amíg a korlátozás el nem vonja lényeges tartalmukat, tehát a jogok nem idegeníthetők el, nem vonhatók el teljes mértékben.
A legszigorúbb liberális államfelfogás azt vallja, hogy az államnak csupán tartózkodási kötelezettsége van az alapvető jogokkal kapcsolatban; a lényeg az, hogy az állam szervei magatartásukkal ne sértsék meg az alapvető jogokat. A modernebb alkotmányjogi felfogás azt tartja, hogy az államnak aktívan biztosítania is kell az alapvető jogok védelmét. Az intézményi alapjogfelfogás pedig azt veszi alapul, hogy az alapjogvédelmi szempontoknak az egész jogrendszert át kell szőniük. Ez az elmélet az átfogó intézményrendszer megteremtését fogja fel az egyéni alapjogvédelem garanciájaként. Magyarországon az Alaptörvény megteremti az alanyi jogok tiszteletben tartásának és védelmének a kötelezettségét, ám emellett az AB gyakorlata szerint az államnak objektív intézményvédelmi kötelezettsége is van, amely a jogok nem szubjektív, alanyi jogi, hanem intézményes védelmét valósítja meg.
- 7/8 -
Az alkotmányok és az alkotmányokat kikényszerítő alapjogvédelmi szervezetrendszer részben azért jött létre, mert biztosítani kellett azt, hogy az Országgyűlés és más állami hatalmat gyakorló szervek ne éljenek vissza a jogosultságukkal.[77]
Az állam védelmi kötelezettségből vezethető le, hogy a klasszikusnak nevezhető alkotmányi tartalom, a tartózkodási kötelezettség mellett az államnak aktív védelmi kötelezettsége is van az alapvető jogok biztosítása terén.[78] E védelmi kötelezettségnek két része van: az egyik az, hogy tevőlegesen is biztosítsa az állam az alapvető jogok alanyi érvényesülését, a másik pedig, hogy az állam az alapvető jogot mint az alkotmányos érték érvényesülését manifesztáló jogintézményt teremtse meg és védje. Ez utóbbi kötelezettség is két részre bontható: az egyes jogok intézményes oldalának megteremtése mellett az állam arról is gondoskodik, hogy az alapvető jogok rendszerszerű érvényesülését is elérje és összehangoltan fenntartsa.
Lényeges különbség az alapjogok két aspektusa között, hogy míg az alanyi oldal - akár tartózkodást, akár cselekvést kíván meg - magában foglalja, hogy az egyénnek az állammal szemben erre vonatkozóan követelése állhat fenn, addig az alapjogok objektív, értékérvényesítő oldala nem jelenti azt, hogy az egyén konkrét ügyben megkövetelhetné és kikényszeríthetné az államtól, hogy eleget tegyen az intézményes védelmi kötelezettségének.
Az alapvető jogok érvényesüléséhez tehát többé-kevésbé az állam tevőleges magatartására van szükség. Ez azt jelenti, hogy a polgárok alanyi jogának megvalósulásához szükséges, hogy az állam kialakítson és fenntartson egy intézményrendszert,[79] értve ez alatt elsősorban az azonos élethelyzetre vonatkozó normatív rendelkezések megalkotását értjük, másodsorban azt a szervezetrendszert, amelyet ezek a rendelkezések létrehoznak.
A magyar Alkotmánybíróság számára példát jelentő német dogmatikában az alapjogok nemcsak alanyi jogokat biztosítanak, hanem intézményvédelemként (Institutsgarantie) magánjogi, intézményes védelemként (institutionelle Garantie) pedig közjogi intézmények objektív védelmét teremtik meg, ezáltal kivonják ezeket a törvényalkotó szabad, korlátlan rendelkezési joga alól. Példaként említhető a házasság és a család, a tulajdon és az öröklés alkotmányos védelme. Az csak esetről esetre dönthető el, hogy az egyes rendelkezések az alanyi jogok mellett objektív intézményi védelmet biztosítanak-e.[80] Az állam bizonyos intézményeket (mind közjogi, mind magánjogi intézményeket) alkotmányos szinten véd tehát. A szabályozási cél lehetetlenné tenni, hogy ezek az intézmények egyszerű törvények által semmisüljenek meg. A intézményvédelem nem azonos az alanyi alapjogok védelmével: ezek a garanciák más struktúrájúak. Az alapjog előfeltételez egy egyént, elvileg adott szabadságszférával.[81] A magyar AB gyakorlat összemosta az alapjogok intézményi/tárgyi oldalát és az intézményi garanciákat. A német gyakorlatban az alanyi és tárgyi oldal az érem két oldala, így ezeket nem lehet szigorúan szétválasztani. Ennek megfelelően a védelmi kötelezettség a német AB gyakorlatában szubjektivizálódott, arra alkotmányjogi panaszban lehet hivatkozni.[82]
Az AB-nak az állam tevőleges kötelezettségére vonatkozó felfogására szépen kirajzolódó példát nyújt az abortusz alkotmányosságáról rendelkező 64/1991. (XII. 17.) AB határozat. A testület legelőször itt fejtette ki, hogy az állam kötelezettsége az alapvető jogok tiszteletben tartására és védelmére azt is jelenti a megsértésüktől való tartózkodáson túl, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről (ABH 1991, 297.). Ez igen sokrétű kötelezettséget jelenthet, amely elsősorban jogalkotási kötelezettségben ölt testet.
Az intézményvédelmi oldal sok esetben önállóan jelenik meg az egyes határozatokban. Az abortuszról szóló döntésében is kifejtette az AB, hogy ha a magzatot nem tekintjük embernek, az élethez való jog objektív intézményes oldala önállóan áll szemben az anya önrendelkezési jogával. Ezenkívül az egészséges környezethez való jog esetében is kimondta az AB, hogy az alapjognak az intézményvédelmi oldala védett, alanyi alapjogként nem lehet rá hivatkozni. Ha egy adott esetben az alapvető jognak csak az intézményvédelmi oldala, az állam intézményvédelmi kötelezettsége kerül mérlegre, a vizsgálati mérce egyedi, az egyes alapjogoknál külön-külön kerül kifejtésre. Azonban a hangsúly általában arra esik, hogy az államnak kötelezettsége a jogintézmény minimális védelmét megteremteni, nem állhat elő olyan helyzet, amikor az intézmény léte kerül veszélybe.[83] Az 52/1997. (X. 14.) AB határozat szerint "az intézményvédelem alkotmányos követelménye (mércéje) nem a szükségesség és az arányosság, hanem a mindenkori intézmény alkotmányos feladatai megvalósításához igazodik" (ABH 1997, 333, 344.).
Az Alkotmánybíróság az objektív intézményi garanciának a német alkotmányjogból ismert alapgondolatát vette át akkor, amikor azt mondta, hogy[84] az egyéni alanyi jog nem kerül veszélybe, az alapjog mint intézmény még lehet alkotmányos veszélyhelyzetben.[85] E gondolat fokozatos cizellálását mutatják be egyes későbbi határozatok. Az állam objektív intézményvédelmi kötelezettségét az AB legtöbbször ma már annak eredeti jelentésétől eltérően fejti ki, úgy, mint az adott alapjog tartalmát, amely új felfogás azonos a német gyakorlattal, és szervesebben illeszkedik az egységes alapjogkoncepcióhoz.
Az AB eredeti felfogásában tehát a szubjektív alapvető jogok érvényesülésének garanciája az objektív intézményvédelmi kötelezettség.[86]
Az állam kötelessége tehát az, hogy a szubjektív egyéni jogok érvényesülését összehangolja, és az élethelyzeteket önmagukban, a maguk komplexitásában is védje.[87] Az állam kötelessége az egész alkotmányos rend fenntartása és működtetése. Csak az állam tudja úgy kialakítani az egyéni magatartásokat szabályozó jogot, hogy az egyes alapjogok biztosításához szükséges jogszabályi és szervezeti feltételek érvényesüljenek úgy, hogy a többi alapvető joggal is összhangban legyen a szabályozás, és az állam egyéb alkotmányos feladatait is el tudja látni. Az államnak ilyenkor érdekellentéteket kell feloldania és összehangolnia a jogok gyakorlását.
- 8/9 -
A 2000-es években ezt úgy fogalmazta meg az AB, hogy nincsenek tehát az Alkotmány mögött húzódó, attól elkülönülő alkotmányos értékek; az alapjogok tárgyi és alanyi oldalát alapjogonként és rendszerként együttesen nevezhetjük alkotmányos értéknek, esetleg dinamikus értékrendnek [47/2007. (VII. 3.) AB határozat. Az AB ebben a határozatában feladta az Alkotmány értékrendjétől való tartózkodást].[88]
Az Alaptörvény is elsőrendű kötelességként fogalmazza meg az alapvető jogok védelmét. Ez nem csupán deklaráció, hanem az alkotmányos demokrácia rendezőelvét jelenti e szabály. Az elsőrendű kötelességből fakad például az, hogy akár akkor, amikor az AB - megteremtve az alapjogvédelem koherens rendszerét - kibontja az alapvető jogok korlátozásának részletes szabályait, vagy amikor az Alkotmány szabályozza a rendkívüli állapotra vonatkozó standardokat, azt tartja szem előtt, hogy a legfontosabb állami kötelesség az alapvető jogok tiszteletben tartása és védelme. Az elsőrendűség tehát ez esetben azt jelenti, hogy minden más szempont - államszervezeti és államszervezési közérdekek - csak akkor érvényesülhetnek, ha az nem akadályozza meg, hogy az állam az elsőrendű kötelességének eleget tegyen. Az, hogy az alapvető jogok védelme az állam elsőrendű kötelessége, azt jelenti tehát, hogy az alapvető jogok a jogrendszer alapértékeiként fogalmazódnak meg,[89] s az államszervezet hatékonyságát érintő alkotmányi megfontolások másodrendűek az alapvető jogok védelméhez képest.
Az általánosnak nevezhető alapjogvédelmi teszt komolyabb viták nélkül alakult ki. Az AB funkcionális és formalizált alkotmányértelmezést követve alakította ki az alapvető jogok tartalmát és korlátozásuk mércéjét.[90] A mérce (más néven teszt vagy próba[91]) legösszetettebb, legszigorúbb változata a demokratikus rendszerváltást követően az alkotmánybírósági gyakorlatban a következő tartalommal alakult ki: az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha egy másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához önmagában tehát nem elegendő, hogy az másik alapvető jog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem az is szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményének: az elérni kívánt cél fontossága és az érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban kell legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt választani. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 169, 171.].[92] Bár a vizsgálati mérce főbb vonalai hamar kialakultak, a részleteket tekintve a mai napig nincs következetesen érvényesített alkotmánybírósági gyakorlat, az AB kisebb nagyobb módosításokkal vagy egyáltalán nem alkalmazza a teszteket. Az eltérések részben annak tudhatók be, hogy az AB az általános tesztet a különböző alapvető jogok tekintetében koncepcionálisan eltérő szigorúsággal alkalmazta eredetileg is[93] és alkalmazza ma is.
Az Alaptörvény normaszövegében már megjelenik e teszt, amelyet korábban az Alkotmánybíróság dolgozott ki, és amelyet ilyen formán az Alkotmány normaszövege nem tartalmazott:
Az I. cikk (3) bekezdése szerint az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.
Az Alaptörvény lényeges tartalomra vonatkozó szabálya azért alapvető, mert az emberi méltóságot az általános egyenlőségi szabály jegyében képes érvényre juttatni.[94] A lényeges tartalom korlátozhatatlanságának kritériumát a magyar Alkotmány kodifikátorai német minta alapján ültették be a normaszövegbe. A német alaptörvény 19. § (2) bekezdése ugyanezt a szabályt tartalmazza.[95] A német joggyakorlat azonban nem bontotta ki ezt a rendelkezést olyanként, hogy az alapját képezze az alapjogvédelemnek.[96] A magyar AB álláspontja hasonló volt e kérdésben, bár korántsem mindig következetes.[97]
Az általános teszt szükségképpen elvont módszertani szabályként alakult ki, amely adott ügyben adott jogszabályra vonatkoztatva nyer konkrét megállapítást, ehhez képes az alapjogok védett tartalma esetről esetre eltérően alakul [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 98.].
Az AB az alapvető jogok közül az alapjognak minősülő jogok korlátozása alkotmányossági vizsgálatát elvileg a szükségesség-arányosság vizsgálat módszerével valósítja meg. A szükségesség-arányosság tesztnek, nevétől eltérően, tartalmilag három fő eleme van. Az első elem, a legitim jogalkotói cél, az alkotmányosan elfogadható korlátozási indok, illetve a cél és az eszköz (jogszabályi rendelkezés) logikai kapcsolatának vizsgálatát az AB általában a szükségességi elem keretein belül kell, hogy megtegye, külön megnevezve vagy anélkül. A második elem, a szükségesség alatt az AB a korlátozás elkerülhetetlenségét kell értse, a kényszerítő ok fennállását. A vizsgálat harmadik lépcsője pedig az arányosság, amelynél azt ellenőrzi az AB, hogy a korlátozás arányban állt-e a korlátozással elérni kívánt cél fontosságával. Elméletileg a lépcsők egyenértékűek, ami azt jelenti, hogy a vizsgálat bármelyik fokán megállapítható az alkotmányellenesség - ha a jogszabály valamelyik kritériumnak nem felel meg, alkotmányellenes. A jogszabály csak akkor lehet alkotmányos, ha az alkotmányossági vizsgálat során az AB megbizonyosodik arról, hogy a szabályozás legitim jogalkotói cél érdekében történt, ezt a célt képes volt szolgálni a szabályozás, feltétlenül szükséges volt ez a szabály a cél eléréséhez és arányos volt az elérni kívánt céllal. Az alkotmánybíróságok általában sorban vizsgálják ezeket az elemeket. Ha egy alkotmánybíróság megállapítja, hogy az első vagy a második lépcső valamelyikén a jog-
- 9/10 -
szabály elbukott, a vizsgálat általában nem folyik tovább, az alkotmányellenesség megállapításra kerül.
Az Alaptörvény általában, néhány esetet kivéve [pl. a véleménynyilvánítási szabadsággal összefüggésben a IX. cikk (4)-(5) bekezdés] nem fogalmazza meg azokat az érdekeket, célokat, amelyek az alapjog-korlátozás indokául szolgálhatnak,[98] ennek ellenére a szükségesség-arányosság teszt első elemeként az AB-nak azt kell vizsgálnia, hogy van-e a korlátozásnak alkotmányosan elfogadható indoka, és a legitim jogalkotói célt valóban képes-e szolgálni a vizsgált intézkedés.[99]
Az 1989. évi XXXI. törvény tételes felsorolást tartalmazott az Alkotmány 8. § (3) bekezdésében arról, hogy milyen államcélok, állami érdekek érvényesítése érdekében lehet az alapvető jog korlátozásának eszközéhez nyúlni. Alapvető jog gyakorlása csak alkotmányerejű törvényben megállapított olyan korlátozásnak volt alávethető, amely az állam biztonsága, a belső rend, a közbiztonság, a közegészség, a közerkölcs vagy mások alapvető jogainak és szabadságának a védelme érdekében szükséges.
Az AB legelőször a 2/1990. (II. 18.) AB határozatban fejtette ki az alapjog-korlátozás legbelső tartalmát. Ekkor még szerepelt az Alkotmányban a tételes felsorolás az alapvető jog korlátozásának indokairól. Az AB kimondta, hogy a korlátozást adott esetben egy másik alkotmányos jog, a választójog és a hozzá kapcsolódó ajánlási jog érvényesülése, az e jogokkal való visszaélés megakadályozása tette alkotmányossá (ABH 1990, 19, 20.). Itt még nem találkozunk a szükségesség-arányosság fogalompárral, de az már látható, hogy a korlátozást egy másik alkotmányos jog érvényesülésének szolgálata tette alkotmányossá. Sólyom László különvéleményének 2. pontjában már itt megjelennek az alapjog-korlátozás alapvető tételei: a szükségesség követelményén túl az, hogy a korlátozás csak akkor lehet alkotmányos, ha kielégíti a 8. § (3) bekezdésében meghatározott kritériumokat (ABH 1990, 19, 22.), tehát a korlátozás az előre meghatározott alkotmányos célok érdekében történik.
Az AB később a kilencvenes években is ugyanezt a szerepet tulajdonította az alapjog-korlátozás céljainak; a legitim jogalkotói cél meghatározása - külön, a vizsgálat első lépcsőjeként vagy a szükségességi vizsgálat elemeként - elengedhetetlen részét képezi az alapjogi vizsgálatnak. Itt érdemes megjegyezni, hogy a korlátozás legitimnek tekintett jogalkotói célját a normatív előírás szerint akkor is vizsgálja az AB elvileg, ha ezt a határozatban külön nem emeli ki. Eltérések a tekintetben elvileg elfogadhatóak, hogy két- vagy háromlépcsős tesztet alkalmaz-e az AB, lényegében véve azonban el kell végeznie a korlátozás céljának vizsgálatát. Ez kizárólag a speciális tulajdoni tesztnek nem része, ahol főszabály szerint az AB el kell fogadja azt a közérdeket, amelyet a jogalkotó a szabályozás céljaként megjelölt, azt nem vonja további vizsgálat alá. Amikor azonban az 1990. évi XL. törvény hatályon kívül helyezte a jogalkotó által megfogalmazott korlátozási célok felsorolását, az AB maga alakította ki azt, hogy mit tekint legitim jogalkotói célnak az egyes korlátozások esetében.[100]
Így alakult ki, hogy az AB a kilencvenes évek elején megállapította: az állam csak akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el.[101] Ez a megfogalmazás - amely ma már az Alaptörvényben szerepel - széles körben adott lehetőséget arra, hogy az AB az egyes esetekben ezekből a tételekből akár laza fonalon levezetett korlátozást is alkotmányosnak ismerjen el.
A korlátozás legitim jogalkotói célja mellett az AB azt is kell, hogy vizsgálja, hogy a korlátozás valóban képes-e szolgálni ezt a legitim jogalkotói célt. A cél és az eszköz közötti összefüggés fennállása elengedhetetlen ahhoz, hogy a jogszabály ne legyen önkényes, hiszen az önkényesség biztosan sérti a jogállamisághoz fűződő jogbiztonság tételét. Az alapjogok esetében az önkényesség tilalma azonban csak az alapja az alkotmányossághoz megkívánt feltételeknek, ezen túl további kritériumokat állított fel az alkotmánybírósági gyakorlat.
Az egyes korlátozási indokok nem egyenrangúak, minél kevésbé kapcsolódik konkrét alanyi jogok védelméhez a korlátozást megvalósító szabály, annál inkább bizonyítania kell a normaalkotónak a szabályozás megalapozottságát.
Legelőször Sólyom Lászlónak az 2/1990. (II. 18.) AB határozathoz fűzött különvéleményében, az általános alapjogvédelmi teszt első megjelenésekor olvasható az, hogy az alapvető jog korlátozása ultima ratio, végső eszköz a jogalkotó kezében céljai eléréséhez. A korlátozás csak akkor lehet alkotmányos, ha feltétlenül szükséges. Egy alapvető jog korlátozásának alkotmányosságához nem elég, hogy egy másik alapvető jog és szabadság érvényesítése és védelme érdekében történik (legitim, alkotmányos jogalkotói cél). Az állam csak akkor nyúlhat az alapvető jog korlátozásának végső eszközéhez, ha a másik jog védelme vagy érvényesülése semmilyen más módon nem érhető el (szükségességi kritérium), és a korlátozás csak olyan mértékű lehet, amennyi ehhez feltétlenül szükséges (arányossági kritérium, ABH 1990, 19, 23.).[102]
A szükségesség hiányát általában két módon igazolhatja az AB határozataiban. Ha a cél elérésére alkalmatlan a korlátozás, akkor nem lehet szükséges, vagy ha a jogalkotó által megfogalmazott cél más módon is elérhető, akkor sem lehet szükséges.[103]
Az első alapjogi teszteket vizsgálva összefoglalóan tehát elmondhatjuk, hogy a "kényszerítő indok", illetve a "másik jog vagy alkotmányos célok védelme más módon nem érhető el" kitétel a korlátozás "szükségességének" kritériumát jelölte.
Az alkotmányjogi értelemben vett arányossági mérce kialakulása viszonylag késői fejlemény. Eredetileg a közigazgatási jogból ismert ez a kifejezés, közelebbről a rendfenntartásra vonatkozó német szabályokból. Itt azt jelentette az arányosság, hogy a rendőri beavatkozás csak olyan mértékű lehet, amely szükséges a kitűzött cél eléréséhez. Annak érdekében, hogy megóvják a polgárok jogait az adminisztratív beavatkozásokkal szemben, a liberális állam elve került bevezetésre. Ez
- 10/11 -
azt jelentette, hogy az állam hatalma alapvetően korlátozott, míg az egyén hatalma alapvetően korlátlan.[104]
A német alkotmánybíróság alakította ki az alkotmányos mércét a közigazgatási jogi fogalomból. Már egy 1958. június 11-én kelt határozatában[105] megfogalmazta a testület, hogy a törvényhozó csak olyan eszközöket alkalmazhat a gazdaság korlátozására, amelyek arányban állnak az elérni kívánt céllal.[106]
A német minta alapján a magyar alkotmányjogban az alkotmánybírósági vizsgálat utolsó lépcsője az arányossági próba. Az arányosság azt jelenti, hogy az alapjogot a szabályozás kevésbé korlátozza, mint amennyivel növeli egy másik alapjog vagy alkotmányos érték védelmét a jogalkotó, tehát kisebb a kár, mint a másik oldalon értékelhető haszon. A 20/1990. (X. 4.) AB határozat úgy fogalmaz, hogy az alapjogot korlátozó normák alkotmányossága megköveteli az arányosságot, azaz hogy az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya összhangban legyen egymással (ABH 1990, 69, 71.).[107] Az alapjoggal szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha olyan jogokat csakis mögöttesen, valamely "intézmény" közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya.
Az arányosság vizsgálatakor már a korai határozatokban felmerült az, hogy vajon mihez kell mérni az arányosságot.[108] Az AB erre a kérdésre az 56/1995. (IX. 15.) AB határozatban adja meg a választ: "Az arányosságot [...] sohasem önmagához kell mérni: az arányosság mércéje mindig a másik alapjog stb. érvényre juttatásához elkerülhetetlenül szükséges korlátozás mértéke. [...] Alapjog-korlátozást mindig és fogalmilag egy másik konkuráló alapjoghoz képest kell elbírálni, nem pedig ugyanazon alapjog tekintetében egy fennálló állapothoz: pl. a táppénzjogosultság fennálló rendszeréhez, azaz önmagához képest" (ABH 1995, 260, 279.; kiemelés a szerzőtől).[109]
Az AB az alapjogok korlátozhatóságát működése első éveiben látszólag mindig egyre enyhébb feltételekhez kötötte. Később az egyes határozatok megszövegezése alkalmával mindig más-más korai tesztekhez nyúlt vissza a testület, ezért jellemző az, hogy az általános alapjogvédelmi tesztet, bár tartalmilag ugyanúgy, megfogalmazását tekintve eltérően használja jelenleg is az AB. Az egyszerűsített nyelvi megfogalmazás azonban veszélyes lehet, mert visszaélésekre adhat okot, amennyiben az AB valóban nem alkalmazná a részleteiben megfogalmazott teszt összes elemét.
Minél egyszerűbb (minél kevesebb lépésből áll) az általános alapjogi teszt, annál több tartalmi vizsgálati lépcső sűrűsödik az arányossági vizsgálat címkéje alá. Az arányosság tehát mindenképp azt jelenti, hogy a korlátozás súlyának arányosnak kell lennie a korlátozással elérni kívánt céllal.[110] Azt, hogy a korlátozás megfelel-e ennek a kitételnek, az AB mérlegeléssel tudja eldönteni. Érdemes leszögezni, hogy az alapjogok rendszere dinamikus rendszer, amely alkalmazkodik a nemzetközi jog kívánalmaihoz és a hazai társadalmi rendszer mindenkori sajátosságaihoz is.[111] Ezért lehet elvileg alkalmas a AB által kialakított mérlegelésen alapuló módszer arra, hogy hatékonyan határozza meg az alapjogvédelem mindenkori tartalmát.
Az alapvető jogok, alkotmányos jogok, államcélok és alkotmányos értékek mérlegelése alkotmányos hatalom.[112] Az Alkotmányban foglalt alapjogok megfogalmazásukat tekintve absztraktnak nevezhetőek.[113] Ez azt jelenti, hogy a jogértelmezés hagyományos módszereivel nem vagy nehezen bontható ki a tartalmuk, ezért van szükség az alkotmányértelmezés kritériumainak meghatározására.[114] Azaz el kell ismerni, hogy az Alkotmány normái a jogszabályok listájának részeként speciális normarendszert alkotnak, amelynek az értelmezése is speciális módszereket igényel.[115] A mérlegelés azonban alkalmas arra, hogy az Alkotmány értelmezője megteremtse az egyensúlyt az egyes alapjogok között, s az egyes alkotmányossági kérdésekben úgy alkalmazza a normákat, hogy az alkotmányos tartalom érvényre jusson.[116] A világosan nyomon követhető módszer azért lényeges, mert absztrakt módon ugyan, de támpontokat nyújt a mérlegelés objektív keretek között maradásához. Láthattuk, hogy igen sok esetben hagy teret a normaszöveg az AB általi értelmezésnek.[117] A magyar alkotmányos demokrácia azonban elfogadta a mérlegelés létjogosultságát,[118] és a mai gyakorlat elvileg sem tagadja meg papírforma szerint az alapelveket.[119]
Az Alaptörvény negyedik módosítása kimondta az Alaptörvény Záró és Vegyes rendelkezések ötödik pontjában, hogy "[a]z Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztik. E rendelkezés nem érinti az ezen határozatok által kifejtett joghatásokat."[120] Az Alaptörvény I. cikke azonban ahogy azt fentebb idéztük azokat a szabályokat fektette le, amelyek korábban kialakultak az alkotmánybírósági gyakorlatban. Ezek kialakításában a Sólyom László elnöki tevékenysége mellett működő első demokratikus Alkotmánybíróság nagy szerepet játszott.
Az alapvető jogokról való gondolkozásnak tehát az Alaptörvény normatív szövege szerint nem szabadna változnia.[121] Ha azt tapasztaljuk, hogy egyes esetekben bizonytalanságok vagy az alkotmányosság bevett szabályaival ellentétes értelmezések merülnek fel, azt bizonyára a rendelkezés alaptörvényi kontextuális vagy morális értelmezése okozza, a textuális és az originalista értelmezés követésével azonban biztosan nem volna mód elszakadni azoktól a fent átismételt alapvető tételektől, amellyel kapcsolatban a magyar alkotmányjogtudománynak és alkotmányos gyakorlatnak közös megértése van.
Számos dogmatikailag vitatott és vitatható kérdés fogalmazódott meg már a demokratikus, liberális alapokon álló Alkotmány két évtizedében is. Mindezek ellenére kialakultak a közös támpontok az alapjogvédelem módszertani kérdéseiben, amelyeket az Alaptörvény szintén tartalmaz. Jelen írásban ezt kívántam felidézni, hangsúlyozni. ■
- 11/12 -
JEGYZETEK
[1] Gárdos-Orosz Fruzsina: 8. § - Az alapjogok korlátozása. In: Az Alkotmány kommentárja (szerk. Jakab András). Századvég, Budapest 2009. 387-433. o. Jelen tanulmány ennek az írásnak jelentősen rövidített és a témafelvetéshez adaptált változata.
[2] Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: I. cikk. Az alapjogok védelme, korlátozása. Az alapjogi jogalanyiság. In: Alapjogi kommentár az alkotmánybírósági gyakorlat alapján (szerk. Csink Lóránt). Novissima Kiadó, Budapest 2021. 4-17. o. Korábbi példák rövid összefoglalása: Somody Bernadette: Újmagyar alkotmánybíráskodás: Újszerű elvi tételek a határozatokban. Fundamentum 2014. 1-2. sz. 77-80. o.
[3] Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Alapjogok mérlegen: az általános alapjogi tesztek dogmatikája. HVG-ORAC, Budapest 2016.; Szente Zoltán: Érvelés és értelmezés az alkotmányjogban. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2013.; Fröhlich Johanna: Alkotmányértelmezés. In: Internetes Jogtudományi Enciklopédia, Alkotmányjog rovat (rovatszerk. Bodnár Eszter - Jakab András). http://ijoten.hu/szocikk/alkotmnyrtelmezs (2019).
[4] Gárdos-Orosz Fruzsina: Az Alkotmánybíróság átalakulása 2010 után. Akadémiai Kiadó, Budapest 2023.
[5] Az arányossági teszt a jogalkalmazásban kérdéshez l. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Az arányossági teszt a jogalkalmazásban. Alkotmánybírósági Szemle 2016. 2. sz. 97-107. o. A bírói döntések felülvizsgálatára kidolgozott tesztek közötti különbségekhez l. Zakariás Kinga: A bírói döntések alkotmánybírósági felülvizsgálata terjedelmének dogmatikai keretei a német és magyar gyakorlat tükrében. Állam- és Jogtudomány 2021. 4. sz. 101-127. o. A védelmi kötelezettség intézménye például új értelmet nyer a jogalkalmazás felülvizsgálata során, l. Zakariás Kinga: Az emberi méltósághoz való alapjog. Pázmány Press, Budapest 2019.
[6] Zakariás: Az emberi méltóság... és Zakariás Kinga: A bírói döntések alkotmánybírósági felülvizsgálatának terjedelme a német és magyar gyakorlatban. Alkotmánybírósági Szemle 2019. 2. sz. 21-35. o.
[7] Zakariás: A bírói döntések...; Vissy Beatrix: Az alkotmánybírósági döntések rendesbírósági végrehajtása: normatív elvárások - tényleges gyakorlat. In: Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II. HVG-ORAC, Budapest 2019. 343-348. o.; Vissy Beatrix: Alkotmánybírósági kontroll az igazságszolgáltatás felett - az alkotmányjogi panasz jogvédelmi funkciója. Doktori értekezés 2021 (kutatóhelyi vitára készített, nem végleges változat) 61. o.
[8] Somody Bernadette - Szabó Máté Dániel - Vissy Beatrix: Az alapjogi bíráskodás kézikönyve. HVG-ORAC, Budapest 2013. 204. o.
[9] Bragyova szerint "[e]gy bírósági ítélet akkor alkotmányellenes, ha az ítélet jogi alapja - a jogi norma - alkotmányellenes. A bírói ítéletet individuális - vagy konkréta(abb) tartalmú - normának tekintve eljuthatunk az ítélet jogi helyességét megalapozó jogtételhez. Ennek alkotmányellenessége teszi alkotmányellenessé a bírói ítéletet, és ezt vizsgálja az Alkotmánybíróság." Bragyova András: A bírósági ítélet alkotmányellenessége. Alkotmánybíráskodás és rendes bíráskodás az alkotmányjogi panasz vizsgálatában. In: Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II. HVG-ORAC, Budapest 2019. 104-105. o., Bragyova András: Az alkotmányjogi panasz. In: Az Alkotmánybíróság és a rendes bíróság kapcsolata az alapjogérvényesítésben (szerk. Gárdos-Orosz Fruzsina). Budapest, MTA TK Jogtudományi Intézet 2017.
[10] Zakariás: A bírói döntések...
[11] Lápossy Attila - Burján Evelin - Ambrus István: Az Alkotmánybíróság határozata a közterület életvitelszerű használatának szankcionálásáról. JeMa 2020. 3-4. sz. 5-19. o.
[12] Vö. Erdős Csaba Gondolatok a különleges jogrendi alapjog-korlátozás alkotmánybírósági gyakorlatáról. Jog, Állam, Politika 2022. ksz. 103-120. o.
[13] 22/2012. (V. 11.) AB határozat, Indokolás [40]-[41] és 13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [27]-[34].
[14] Vissy Beatrix: A bírói döntések alkotmánybírósági felülvizsgálata mint a politikai hatalom korlátozásának eszköze? In: Jog és politika határán: Alkotmánybíráskodás Magyarországon 2010 után (szerk. Gárdos-Orosz Fruzsina - Szente Zoltán). HVG-ORAC, Budapest 2015. 409. o.
[15] Zakariás: A bírói döntések... 116. o. 71. lj.
[16] Orbán Endre: A bírói döntések ellen benyújtott alkotmányjogi panaszok tapasztalatai. Acta Universitatis Szegediensis Forum Acta Juridica et Politica 2015. 2. sz. 115. o.; Naszladi Georgina: Az alkotmányjogi panasz alanyi oldalának értelmezése az Alkotmánybíróság befogadási gyakorlata alapján. In: Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II. HVG-ORAC, Budapest 2019. 160. o. Csink Lóránt - Fröhlich Johanna: Mire lehet alkotmányjogi panaszt alapítani? A jogvédelem alapjául szolgáló alaptörvény-ellenesség és az Alaptörvényben biztosított jog fogalma. In: Az Alaptörvény érvényesülése a bírói gyakorlatban II. HVG-ORAC, Budapest 2019. 1131-146. o.
Somody Bernadette - Vissy Beatrix: Az alapjogok védelme. In: Internetes Jogtudományi Enciklopédia (szerk. Jakab András - Könczöl Miklós - Menyhárd Attila - Sulyok Gábor, Alkotmányjog rovat, rovatszerk. Bodnár Eszter - Jakab András). http://ijoten.hu/szocikk/az-alapjogok-vedelme (2019). 12. o.
[18] "A köztársaság polgárai részére biztosítja az ember természetes és elidegeníthetetlen jogait, a magyar nép számára a rendezett együttélést s a más népekkel való békés együttműködést.
Az állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogai különösen: a személyes szabadság, jog az elnyomatástól, félelemtől és nélkülözéstől mentes emberi élethez, a gondolat és vélemény szabad nyilvánítása, a vallás szabad gyakorlása, az egyesülési és gyülekezési jog, a tulajdonhoz, a személyi biztonsághoz, a munkához és méltó emberi megélhetéshez, a szabad művelődéshez való jog s a részvétel joga az állam és önkormányzatok életének irányításában.
Ezektől a jogoktól egyetlen állampolgár sem fosztható meg törvényes eljárás nélkül és e jogokat a magyar állam valamennyi polgárának minden irányú megkülönböztetés nélkül, a demokratikus államrend keretein belül, egyformán és egyenlő mértékben biztosítja." L. erről és a 8. § történetéről bővebben Sólyom László: Az Alkotmány emberi jogi generálklauzulájához vezető út. Iustum, Aequum, Salutare 2005. 1. sz. 28-49. o.
[19] Az emberi jogok fogalmát tudománytalan természetjogi maradványnak minősítette a korabeli doktrína, és helyettük kizárólag az "állampolgári jog" kifejezést használta. Ez a szocialista felfogás (amely összekevert két problémát, ti. 1. természetjogi jogok vs. pozitivált alapjogok, és 2. minden embernek biztosított alapjogok vs. csak az állampolgároknak biztosított alapjogok) az 1989-90-es rendszerváltás után is tovább élt egy ideig. A kérdéses szocialista doktrínáról és továbbéléséről kritikusan l. Jakab András: A szocializmus jogdogmatikai hagyatékának néhány eleméről. Iustum, Aequum, Salutare 2007. 1. sz. 189-214. o., kül. 202-203. o.
[20] 1972. évi I. tv. az 1949. évi XX. tv. módosításáról és a Magyar Népköztársaság Alkotmányának egységes szövegéről.
[21] Az emberi és állampolgári jogok magyarországi, 1949. előtti történetéről összefoglaló jelleggel l. Sári János: Alkotmánytan II. Alapjogok. Osiris, Budapest 2004. 25-27. o.
[22] A jogirodalomban felmerül olyan értelmezés, amely szerint a dolgozók kifejezés itt az állampolgárokhoz képest tágabb kategóriát jelentett. L. Sólyom: Az Alkotmány emberi jogi... 40. o.
[23] A szocialista ideológia szerint az eredeti fenntartás azért vált szükségtelenné, mert a szocialista termelési viszonyok uralkodóvá lettek, a kizsákmányoló osztályok felszámolása megtörtént.
[24] Vö. Takács Imre: Az emberi jogok garanciái. In: Emberi jogok hazánkban (szerk. Katonáné Soltész Klára). ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Budapest 1988. 51. o.
[25] Sólyom: Az Alkotmány emberi jogi... 42. o.
[26] 1989. évi XXXI. tv. az Alkotmány módosításáról 10. § (3) bek. Ezt a többséget nevezzük minősített kétharmadnak; l. a 34. § (2) bek. kommentárjában kialakított terminológiát.
[27] Gadó Gábor: Alapjogok védelme és korlátozása az Alkotmánybíróság döntéseinek tükrében. Gazdaság és Jog 1994. 9. sz. 3. o.
[28] Balogh Zsolt et al.: Az Alkotmány magyarázata. KJK-Kerszöv, Budapest 2003. 209. o.
[29] Erről részletesen l. Sólyom: Az Alkotmány emberi jogi... 48. o. Az alapjogi korlátozás tekintetében is megállapodtak abban, hogy visszatérnek a NEKA-megállapodásban foglalt korlátozási koncepcióhoz, amely jelentősen eltért a végül az OGY által elfogadott normaszövegtől.
[30] Az alkotmánymódosításokról és új alkotmánykoncepciókról összefoglalóan l. Alkotmánytan I. (szerk. Kukorelli István). Osiris, Budapest 2007. 70-73. o.
[31] L. az OGY 1990. június 18-i üléséről készült hivatalos jegyzőkönyvét, 930-932. o.; Balogh et al.: i. m. 206-210. o.; illetve Halmai Gábor - Tóth Gábor Attila: Emberi jogok. Osiris, Budapest 2003. 125. o.
[32] Tóth Gábor Attila: Az eljárási alkotmányosság tartalma. Fundamentum 2004. 3. sz. 5-33. o.
[33] Sólyom: Az Alkotmány emberi jogi... 44. o.
[34] Eckhart Klein: Az alapjogok meghatározása az alkotmányban. In: Alkotmányfejlődés és jogállami gyakorlat (szerk. Ádám Antal). Hanns Seidel Alapítvány, Budapest 1994. 67. o.
[35] Ronald Dworkin: Taking Rights Seriously. Duckworth, London 1977. 191. o. Rá hivatkozik Sajó András: Az "emberi jogok" jogi haszontalanságairól és lehetetlenségeiről. Világosság 1990. 8-9. sz. 578. o.
[36] Vö. Halmai-Tóth: Emberi jogok... 28-29. o.
[37] Pikler Kornél: A burzsoá alkotmánybíráskodás. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1965. 212-213. o.
[38] Összefoglaló jelleggel Gárdos-Orosz Fruzsina - Bedő Renáta: Az alapvető jogok érvényesítése a magánjogi jogviták során - az újabb alkotmánybírósági gyakorlat (2014-2018). Alkotmánybírósági Szemle 2018. 1. sz. 3-15. o.; Chronowski Nóra: Az alkotmány/bíráskodás potenciálja az üzleti szféra okozta emberi jogsérelmekkel szemben. Alkotmánybírósági Szemle 2023. 1. sz. 2-14. o., András Sajó - Renáta Uitz: The Constitution in Private Relations. Eleventh Publishing, Maastricht 2006.; Sajó András (szerk.): Alkotmányosság a magánjogban. Complex, Budapest 2006.
- 12/13 -
[39] Marbury v. Madison, 5 U.S. 137. (Cranch).
[40] Ausztriában alakult meg az első híressé vált ab., amelynek működését 1934-1945 között felfüggesztették. Néhány hónappal az osztrák testület megalakulása előtt, ténylegesen az elsőként azonban a csehszlovák alkotmányvédő szerv jött létre.
[41] Bihari Mihály: Alkotmányos rendszerváltás. Mindentudás Egyeteme VI. szemeszter, 13. előadás, 2005. április 25. http://origo.hu/attached/20050430bihari0.rtf.
[42] A jogtudomány képviselői közül azonban sokan szkeptikusan szemlélték az AB alapjogfejlesztését. Pokol Béla pl. úgy fogalmazott, hogy az alapjogok dinamitok, amelyek a jogrendszerben is kárt okoznak egy idő után. "Az aktivizmus tehát az alkotmánybíráskodás intézménye vonatkozásában önveszélyes - nem csak a jogrendszerre és a parlamentarizmusra nézve veszélyes." Pokol Béla: Pénz és politika. Aula, Budapest 1993. 115. o.
[43] Sólyom László már 1997-ben úgy látta, hogy az AB kialakította az értelmezés alapvető kereteit, megalkotta az alapítéleteket. L. Sólyom Lászlóval Tóth Gábor Attila beszélget. In: A megtalált Alkotmány? A magyar alapjogi bíráskodás első kilenc éve (szerk. Halmai Gábor). INDOK, Budapest 2000. 390. o.
[44] Zoltán Szente: Hungary: Unsystematic and Incoherent Borrowing of Law. The Use of Foreign Judicial Precedents in the Jurisprudence of the Constitutional Court, 1999-2010. In The Use of Foreign Precedents by Constitutional Judges (szerk. Tania Groppi - Marie Clair Ponthereau). Hart Publishing, Oxford 2013., Bodnár Eszter: The use of comparative law in the practice of the Hungarian Constitutional Court: an empirical analysis. Hungarian Journal of Legal Studies - Acta Juridica Hungarica 2021. 61. sz. 1-22. o.
[45] L. Ádám Antal: Az alapjogokra vonatkozó alkotmányi rendelkezések továbbfejlesztésének lehetőségei. In: Alapjogok és alkotmányozás (szerk. Ádám Antal). KJK - MTA Jogtudományi Intézet, Budapest 1996. 9. o. és Péteri Zoltán: Az emberi jogok a történelemben. In: Emberi jogok hazánkban (szerk. Katonáné Soltész Márta). ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Budapest 1988. 21. o.
[46] "Az alábbi igazságokat magától értetődőnek tartjuk: hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, hogy Teremtőjük bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel őket, hogy ezek között van az élet, szabadság és a boldogság követése [...] Hogy a kormányok ezek biztosítására létesültek." Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat. A jogpozitivisták ezzel szemben azt mondják, hogy "a jogosultság a törvény gyermeke", nem a természeti törvényből fakadó jogosultság. Jeremy Bentham: Anarchical Fallacies. 1. Works (szerk. John Bowring). Simpkin, Marshall & Co., Edinburgh 1838-1843. 501. o. Hivatkozik rá Sajó András: Az önkorlátozó hatalom. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó - MTA ÁJI, Budapest 1995. 325. o.
[47] Ádám: Az alapjogokra... 10. o. Ugyanott lásd az emberi jogok történeti fejlődéséről.
[48] Ezzel az Alkotány szövege a Ronald Dworkin által fémjelzett felfogást mutatja. Dworkin szerint az alkotmány szintjén alapvető jogként megfogalmazott erkölcsi jogok, amelyek az emberi méltóság és a politikai egyenlőség eszméjéből származnak, magasabb rendűek, ezért a kormányzatok különféle ésszerű közösségi célok érdekében nem tagadhatják meg e jogokat egyetlen embertől sem. Dworkin: i. m. xi. L. még Halmai-Tóth: i. m. 51. o. Ezt az állítást erősíti az is, hogy az Alkotmány úgy fogalmaz: az állam elsőrendű kötelezettsége az alapvető jogok védelme.
[49] Az emberi jogok eredetéről és 20. századi fejlődéséről l. pl. Takács Péter: Emberi jogok. In: Jogbölcseleti előadások (szerk. Szabó Miklós). Prudencia Iuris, Miskolc 1998. 213-215. o.
[50] Jacques Maritain: The Rights of Man. Geoffrey Bles, London 1944. 37. o. Hivatkozik rá Sajó: Az önkorlátozó... 324. o. Ezzel ellenkezik az a pozitivista felfogás, amely szerint az állam biztosítja a jogokat az emberek, egyes esetekben az állampolgárok számára. Bragyova András szerint mindkét elképzelés filozófiai alapjai stabilan állnak, és a két teória között összhangot is lehet teremteni. Az állam működését az alapjogok terén ez az összhang képes biztosítani. Eszerint elfogadhatjuk azt, hogy az emberi jogok a priori léteznek, és azok az embert az emberi létezésénél fogva illetik meg, egyúttal azt mondhatjuk, hogy az állam döntésétől függ, hogy az emberi jogok köréből melyek érvényesülését hogyan kényszeríti ki. A magyar állam vállalt feladata, hogy tiszteletben tartsa és védje az emberek alapvető jogait. Az alapvető jogok kategóriája azonban jogi kategória, amelynek tartalmát az állam maga hivatott meghatározni. Bragyova András: Az új alkotmány egy koncepciója. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó - MTA ÁJI, Budapest 1995. 58. o.
[51] Sólyom egy másik tanulmányában is megerősíti, hogy az AB az Alkotmány értékrendje helyett jogi fogalmakat dolgozott ki az ítélkezés alapjául; ideológiák vagy természetjogi elvek helyett - Sólyom szavaival élve - egyfajta korlátozott alkotmánypozitivizmust mondott magáénak. "A mindig részleges és szubjektív igazságosságnál a tárgyi és formális elvekre támaszkodó jogbiztonság előbbre való" [11/1992. (II. 5.) AB hat., ABH 1992. 77, 82.]. Az adott történelmi helyzetben - Sólyom úgy értékeli - a "semleges és objektív mérce stabilizáló hatású". Sólyom László: Az emberi jogok az Alkotmánybíróság újabb gyakorlatában. Világosság 1993. 1. sz. 18-19. o.
[52] L. Bragyova András: Alapozhatók-e az emberi jogok a nemzetközi jogra? Avagy pótolhatja-e a nemzetközi jog a természetjogot? Állam- és Jogtudomány 1990. 1-4. sz. 94-117., kül. 110. o.
[53] "Az AB legfőbb célkitűzése valóban az volt, hogy az Alkotmányt koherens rendszerré fejlessze, s ehhez kell egy alapelvnek lenni, ami a koherenciát biztosítja. Kérdéses, hogy ez valóban erkölcsi elv-e. Az AB soha nem mondta ki, hogy az alaptörvény valamilyen erkölcsi értékrendjét feltételezi. Kifejezetten nem akartuk a német mintát követni, amely - különösen a 60-as évek közepéig - általában az alkotmány értékrendjéről és természetjogias hátteréről beszélt. Ezt nem tudtuk volna igazolni az alkotmányból, sőt annak történeti értelmezéséből, szövegének mai állapotából sem. Mindig azt hangsúlyoztuk, hogy az alkotmány - különösképpen az 1990-es módosítás óta, amely minden ideológiai utalást kiirtott - semleges jogi szöveg. Ugyanakkor teljesen világos, hogy az emberi jogok erkölcsi kategóriák jogi megfogalmazásai. Az AB a »morális tartalmat« és a »morális olvasatot« - hogy Dworkin szavait használjam - az egyes alapjogoknál külön-külön, az illető alapjog sajátosságainak megfelelően bontotta ki. Így nem kellett olyan szintű általánosságokra hivatkozni, mint az »alkotmány értékrendje«, egyúttal a morális eszmék is instrumentalizálva lettek." Sólyom Lászlóval Tóth Gábor Attila beszélget In: A megtalált... 383. o. L. még Sólyom László: Alkotmányértelmezés az új alkotmánybíróságok gyakorlatában. Fundamentum 2002. 2. sz. 25. o.
[54] Kardos Gábor: Az új alkotmány emberi jogi fejezete. In: Alapjogok és alkotmányozás... 20. o.
[55] "Jog az tehát, nem pusztán a jog átmoralizálása, amit pedig a német gyakorlati jogászok és a hagyományos jogterületek jogdogmatikusai sokszor keserűen felemlegetnek, de belső természete a már több évtizedes jogdogmatikai szelídítés-konkretizálás után is radikálisan eltér a több száz év alatt összecsiszolódott hagyományos jogrétegektől. Közelebb lépve az egyes alapjogokhoz, az is látható, hogy absztraktságuk, puszta etikai meghatározottságuk és jogdogmatikai konkretizálhatóságuk fokában nagy eltérések találhatók. [...] De igazi gond az »emberi méltóság« sérthetetlenségénél merül fel. Ezekre ítéleteket alapozni a hagyományos jogterületek jogértelmezési módszereivel nem lehet." Pokol Béla: Az alapjogok és az "alapjogi" bíráskodás. Társadalmi Szemle 1991. 5. sz. 56. o. L. még Halmai-Tóth: i. m. 25-30. o.
[56] Bragyova: Alapozhatók-e... 94. o.
[57] "[A]z alkotmány alapjogi tartományában - ahová az állam semlegességének elve is tartozik - a szövegértelmezés nem végezhető el annak a kérdésnek a megválaszolása nélkül, hogy miben áll e politikai morál legjobb filozófiai interpretációja." Kis János: A semlegesség megközelítései. Politikatudományi Szemle 1994. 1. sz. 158. o.
[58] A szocialista jogok és kötelességek viszonyának átfogó tárgyalását l. Halász József - Kovács István - Szabó Imre (szerk.): Az állampolgárok alapjogai és kötelességei. Akadémiai Kiadó, Budapest 1965.
[59] Bár az angol, amerikai és német jogban nem találunk az alkotmányban alapjogokkal összefüggő alkotmányos kötelességeket, a francia alkotmány minta lehetett a szocialista alkotmányozók számára. A jogok és kötelességek együttértelmezésének alapgondolata azonban az a marxi tétel volt, amely szerint "nincs jog kötelesség nélkül, és nincs kötelesség jog nélkül." Karl Marx és Friedrich Engels művei. Kossuth Kiadó, Budapest 1965. X. kötet, 13. o.; http://www.marxengels.extra.hu/MEM10.pdf.
[60] Az Egyezmény úgy fogalmaz a 29. cikkében, hogy a "személynek kötelességei vannak a közösséggel szemben, amelynek keretében egyedül lehetséges a személyiség szabad és teljes kifejlődése".
[61] L. pl. Chronowski Nóra et al.: Magyar alkotmányjog III. Alapvető jogok. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2006. 608. o.
[62] Ádám Antal szerint az Alkotmányban foglalt értékek mindenki számára kötelezők, az értékekből fakadóan kötelező, hogy azokat minden állampolgár, jogalkotó és jogalkalmazó szerv, a Magyarország területén tartózkodó összes természetes és jogi személy, minden emberi közösség betartsa. Ádám Antal: A jogrendszer alkotmányosodása és erkölcsösödése. Jogtudományi Közlöny 1998. 10. sz. 352. o.
[63] Összefoglalva a 21/1990. (X. 4.) AB hat., ABH 1990, 73, 77., a 7/1991. (II. 28.) AB hat., ABH 1991, 22, 25. és a 28/1991. (VI. 3.) AB hat., ABH 1991, 89, 114. következtetéseit.
[64] Az AB e határzatában azt vizsgálta, hogy a természetes személyekkel kapcsolatba hozható adatok védelmére irányadó rendelkezések mennyiben alkalmazandók a jogi személyekre vonatkozó adatok körére [34/1994. (VI. 24.) AB hat., ABH 1994, 177, 183.].
[65] Itt már közjogi jogi személyként említi a köztestületeket és a közintézeteket is a példa. Vö. Klaus Stern: Das Staatsrecht der Bundesrepublic Deutschland. Beck, München 1988. III/1. kötet 1112. o. Hivatkozik rá Chronowski et al.: i. m. 27. o.
[66] GG 19. § (3) bek.
[67] A közjogi jogi személy klasszikus funkcionális meghatározása az, hogy közjogi jogi személyről beszélünk akkor, ha a jogi személy létezésének megszűntével az adott funkció ellátásáról az államnak magának kellene gondoskodnia.
[68] Martin Pagenkopf: Artikel 19 In: Grundgesetz (szerk. Michael Sachs). C. H. Beck, München 2007.104. msz. A közjogi személy alapjogi jogképessége nem kizárt; a kérdést az érintett alapjogra, a jogi személy feladataira, a tagjaival és más természetes személyekkel való kapcsolatra, a lehető legnagyobb fokú eredményességre, a specifikusságra, illetve a jogosult sajátosságaira tekintettel kell megvizsgálni.
- 13/14 -
[69] Sári János: Jogképesség az alkotmányjogban, az alapjogi jogképesség. In: Tanulmányok Holló András 60. születésnapjára (szerk. Bragyova András). Bíbor, Miskolc 2003. 378. o.
[70] Egyes esetekben tartalmi jogok is, pl. a rádióra és televízióra vonatkozó médiaszabadság, vagy az egyetemeknél a tudomány szabadsága. Klein: i. m. 73. o. A német sajátosságokról bővebben l. uo. 67. o.
[71] Klaus Stern: Das Staatsrecht der Bundesrepublic Deutschland. Allgemeine Lehren der Grundrechte III/1. C. H. Becksche Verlagbuchhandlung, München 1988. 1061-1066. Hivatkozik rá Chronowski et al.: i. m. 27. ő.
[72] Chronowski Nóra - Vincze Attila: 23/2018. (XII. 28.) AB határozat - közhatalmi szerv alkotmányjogi panasza. In: Az alkotmánybírósági gyakorlat. Az Alkotmánybíróság 100 elvi jelentőségű határozata 1990-2020. II. kötet (szerk. Gárdos-Orosz Fruzsina - Zakariás Kinga). Társadalomtudományi Kutatóközpont - HVG-ORAC, Budapest 2021. 881-900. o., Bernadette Somody: Constitutional Complaints by State Organs? Changes in the Standing Requirements before the Hungarian Constitutional Court. ELTE Law Journal 2023. 1. sz. 111-122. o., Somody Bernadette - Stánicz Péter: Mit ér az alapjog, ha nem gyakorolható? Az alapjogi jogképesség és joggyakorlási képesség integrált koncepciója. In: Bábeli rend: Fogyatékosságtudomány és innováció Magyarországon (szerk. Sándor Anikó - Rékasi Nikolett - Cserti-Szauer Csilla). ELTE BGGYK, Budapest 2023. 76-84. o.
[73] Tóth J. Zoltán: A "valódi" alkotmányjogi panasz használatba vétele: az Abtv. 27. §-a szerinti panasz első két éve az Alkotmánybíróság gyakorlatában. Jogtudományi Közlöny 2014. 5. sz. 224-238. o., Tóth J. Zoltán - Térey Vilmos: A "valódi" alkotmányjogi panasz. Kézikönyv jogkereső laikusok és gyakorló jogászok számára. HVG-ORAC, Budapest 2017.
[74] Sólyom: Az Alkotmány emberi jogi... 43. o. Sólyom szerint az Egyezményt is idézi ez a megfogalmazás (inherent righs), és feltétlenül utal a természetjogi gyökerekre. A GG deklarációjával is egyezik az Alkotmány 8. § szövege, de arra, hogy ez szolgált volna mintául, nincs adat.
[75] Sajó: Az önkorlátozó... 338. o. 26. lj.
[76] Bragyova András: Vannak-e megváltoztathatatlan normák az alkotmányban? In: Tanulmányok Holló András... 82-84. o.
[77] A modern alkotmányos fejlődés kezdetén úgy tartották, hogy "[az] emberi jog nem teremt konkrét helyzetet (»jogot«) az államban élő polgár számára, hanem csak arra vonatkozó ígéret, hogy ezeket a szempontokat figyelembe veszik az állampolgári állapot törvényes meghatározásakor." Jeremy Waldron: Rights and Majorities. Rousseau Revisited in Majorities and Minorities. New York University Press, New York 1990. 52. o. Hivatkozik rá Sajó: Az önkorlátozó... 334. o. Fontos volt, hogy a népképviseleti szerv határozza meg az alapvető jogok szabályait, hiszen a választás közvetlenségéből fakadóan ez a szerv áll legközelebb a néphez magához, és e szerv eljárását kötik a legszigorúbb formai szabályok. A bizalom azonban a parlamentben sem lehetett teljes. Az alkotmánybíráskodás szükségességét fogalmazza meg az a Kelsen-féle érv, amely szerint az alkotmány alaptörvény jellege csak akkor biztosított, ha a leszavazott parlamenti kisebbség egy olyan alkotmányossági felülvizsgálatot kezdeményezhet, amelynek eredménye a norma megsemmisítése lehet (countermajoritarian argument). L. Ádám Antal: Az alapjogok jellegéről és védelméről. Jura 1994. 2. sz. 5. o. Ezért is jött létre legelőször az Egyesült Államokban, később a kontinensen is az alkotmánybíráskodás, amely az alkotmányban foglalt hatalmi korlátokat érvényesíti, az ember jogait kényszeríti ki a hatalom túlkapásai esetében. L. Bódig Mátyás - Győrfi Tamás: Államelmélet. A mérsékelt állam eszméje és elemei. Bíbor, Miskolc 2002. II. kötet. 141-160. o.
[78] "Ha az állam intézményvédelmi kötelezettségeinek gyökereire vagyunk kíváncsiak, a válasz az állam szerepének alkotmányos felfogásában keresendő, illetve abban, hogy a társadalom és gazdaság működése mennyire feltételezi az állam szolgáltatását. A piacgazdaság kialakulásához a XIX. század elején a kiváltságokat és monopóliumokat osztogató, illetve fenntartó állam visszaszorítása volt szükséges, az ebben az időben kialakult alkotmányok elég világosan ellenzik azt, hogy az állam, különösen az épp legyőzött végrehajtó hatalom túlságosan beavatkozzon a gazdasági és a magánéletbe. Az amerikai Legfelső Bíróság eredeti, a már részben módosított álláspontja szerint nincs az államnak aktív védelmi kötelezettsége. DeShaney v. Winnebago County Department of Social Services, 489 U.S. 189, 195-96 (1989) [...] A kelet-európai országok 1989 után nem kívánták az állam meghatározó szerepét felszámolni - rövid távon nem is volt, ami az állam szolgáltatásait pótolta volna. Az állam jogvédelmi »szolgáltatásai« a legtöbb esetben alkotmányos igényként éltek tovább." Sajó: Az önkorlátozó... 349-350. o.
[79] Vö. Farkas Zoltán: Az intézmény fogalma, fedezete és formalitása. Miskolci Jogi Szemle 2007. 2. sz. 33-53. o.
[80] Bodo Pieroth - Bernhard Schlink: Staatsrecht II. Grundrechte. Müller, Heidelberg 2003. 19. o.
[81] Az intézményvédelem fogalmának eredetéhez l. Carl Schmitt: Verfassungslehre. Duncker & Humblot, Berlin [1928] 2003. 170-174. o.
[82] A német gyakorlathoz l. Zakariás: Az emberi méltósághoz... 45-58. o., a magyar gyakorlathoz l. 70-77. o.
[83] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris, Budapest 2001. 422. o.
[84] "Az intézményi garancia létezése csak az alkotmányos jogok körében tekinthető viszonylag újnak - az alkotmány az államot tekintve eleve teljes egészében »intézményi garancia« -, itt azonban jelentős szerepet játszik, mivel számos alkotmányos jog lényegét tekintve intézményi garancia (vagy az is), mint amilyen például a tulajdonjog vagy éppen a család és a házasság alkotmányos védelme. Ez a minősítés egyébiránt független attól, hogy az alkotmány azt alanyi jogként fogalmazza meg vagy sem". Bragyova: Alapozhatók-e... 94-117. o.; kiemelés az eredetiben.
[85] Pl. ha a kisajátítás esetében az egyedi döntések nem is minősülnek alapjogsértőnek, mert megfelelnek az Alkotmányban támasztott feltételeknek, a kisajátító döntések elérhetnek egy olyan mértéket, amely már a jogintézmény, a tulajdonhoz való jog veszélyeztetését jelenti. Holló András: Az alkotmányvédelem kialakulása Magyarországon. Bíbor Kiadó, Miskolc 1997. 167. o.
[86] Balogh Zsolt - Holló András (szerk.): Az értelmezett Alkotmány. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest 2005. 207. o.
[87] "Az emberek természetszerűen egyéni szabadságuk és személyes igényeik szempontjából gyakorolják alapjogaikat. Az államnak viszont arra van szüksége garanciális feladata ellátásához, hogy az egyes alanyi alapjogok biztosítása mellett az azokkal kapcsolatos értékeket és élethelyzeteket, önmagukban is, azaz ne csupán az egyes egyedi igényekhez kapcsolódóan védje, s a többi alapjoggal összefüggésben kezelje" [64/1991. (XII. 17.) AB hat., ABH 1991, 296, 302.].
[88] Zakariás: Az emberi méltóság... 88-89. o.
[89] Pokol: Az alapjogok... 56-57. o.
[90] Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Alapjogok mérlegen...; "Az Alkotmánybíróság általános funkciójából következően alkalmazza, illetőleg értelmezi az alkotmányt (funkcionális, vagy alkalmazott alkotmányértelmezés); [...] kimondja az alkotmány egy adott tételének egyedül »helyes« (alkotmányos) értelmezését (formalizált, vagy nevesített, kötelező erejű alkotmányértelmezés). [...] Az alkotmánybírósági gyakorlat szempontjából - a belső kötőerő szempontjából - a kétféle alkotmányértelmezés nem választható szét. Adott esetben a funkcionális alkotmányértelmezés »termékenyíti meg« a formalizált alkotmányértelmezést és viszont." Holló András: Az alkalmazott (látható) Alkotmány az Alkotmánybíróság gyakorlatának tükrében I.; www.valtozovilag.hu/t365/tux1108.htm. Vö. Holló András: Az alkotmányvédelem kialakulása Magyarországon. Bíbor Kiadó, Miskolc 1997. 172. o.
[91] Az alapjogi korlátozás tesztjének azt a vizsgálati mércét, módszert nevezzük, amelynek a segítségével az AB megállapítja, hogy a vizsgált alapjog-korlátozás alkotmányos-e avagy sem. Ez a teszt persze olyan sablont jelent, amelynek felhasználása a bírók szubjektív ítélőképessége nélkül nem lehetséges. A szubjektív megítélésen túl pedig a mércék alkalmazásakor - még az EJEB szerint is -, a "bíróság sem hagyhatja figyelmen kívül az Európa Tanács tagállamaiban a jogpolitikai fejleményeket és a jogpolitika általánosan elfogadott mércéit" Tyrer v. the United Kingdom, judgment of 25 April 1978, Series A no. 26. Hivatkozik rá Sajó: Az önkorlátozó... 329. o.
[92] Más megfogalmazásban: "Az AB állandó gyakorlata szerint az alapvető jog korlátozása csak akkor marad meg az alkotmányos határok között, ha a korlátozás nem az alapjog érinthetetlen lényegére vonatkozik, ha az elkerülhetetlen, azaz kényszerítő ok nélkül történik, továbbá, ha a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz képest aránytalan [2/1990. (II. 18.) AB, 20/1990. (X. 4.) AB, 7/1991. (II. 28.) AB határozat stb.]" [22/1992. (IV. 10.) AB hat., ABH 1992, 122, 123.].
[93] Az általános mérce differenciálásáról lásd bővebben Sólyom (95. lj.) 401.
[94] Vö. Bragyova András: Az új alkotmány egy koncepciója. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó - MTA ÁJI, Budapest 1995. 69. o.
[95] Amelyet a dél-afrikai alk. 33. § (1) bek. b) pontja is átvett.
[96] Vö. 22 BVergE 180, 220. Hivatkozik rá Currie Donald: The Constitution of the Federal Republic of Germany. University of Chicago Press, Chicago 1994. 306-307. o.
[97] Zakariás Kinga: Az emberi méltósághoz való jog. In: Internetes Jogtudományi Enciklopédia (szerk. Jakab András - Fekete Balázs, Alkotmányjog rovat, rovatszerk. Bodnár Eszter - Jakab András). http://ijoten.hu/szocikk/az-emberi-meltosaghoz-valo-jog (2018).
[98] Az 1789-es francia emberi jogi deklaráció igen határozottan rendelkezett az alapjogok korlátozásáról. Egyes alapvető jogokat és szabadságokat csak azonos jog megsértése esetében lehetett korlátozni, a korlát tehát csak a másik azonos joga lehet. Ezen felül a társadalomra káros tetteket is meg lehet tiltani, még akkor is, ha senkit nem ér kár. A korlátokat az egyes alapvető szabadságok esetében külön-külön határozza meg a deklaráció. A vallás vagy vélemény is büntethető, ha az sérti a közrendet. A szabadságok korlátozása azonban mindenképpen csak az alkotmányban megfogalmazottak szerint lehetséges. Sajó: Az önkorlátozó... 339-340. o.
[99] Balogh Zsolt ezzel ellentétben úgy fogalmaz: "az adott alapjog-korlátozásnak van-e elfogadható alkotmányos indoka, azaz szükséges-e és arányos-e." Balogh Zsolt: Alapjogi tesztek az AB gyakorlatában. In: A megtalált... 124. o.
- 14/15 -
[100] Az alkotmányos államok általában megtartották azt az abszolutista felfogást, amely szerint az állam jogosult meghatározni, milyen szabályozás szükséges a közérdek és a közbéke megteremtéséhez és fenntartásához. Legelőször is a rendészeti jogosultságok voltak azok, amelyeknél a szabadság állami korlátozása bekövetkezett. A következő lépcsőként az állam korlátozási hatalmának meghatározása vált szükségessé. Sajó: Az önkorlátozó... 356. o.
[101] Az Egyesült Államok Legfelső Bírósága az alapjog-korlátozáshoz igen komoly jogalkotói célt kíván meg (compelling state interest). A német gyakorlat legitim célról (legitimer Zweck) beszél, amely ennél jóval tágabb körben ad lehetőséget a jogalkotónak. A magyar gyakorlat legelőször azt fogalmazta meg, hogy "másik alapvető jog védelme vagy érvényesülése, illetve más alkotmányi intézmény, cél vagy érték" lehet a korlátozás indoka, ezt a tesztet azonban, ahogy azt látni fogjuk nagyban árnyalta az egyes esetek elbírálása során. Ez a megoldás részben eltér a fő kérdésekben mintának tekintett német megoldástól. A német korlátozási alapok nagyrészt hasonlók, mint más európai országokban. Irányadó az Egyezmény, amely szinte az összes felsorolt emberi jogot nemzetbiztonsági, közbiztonsági érdekből, közegészségügyi, erkölcsvédelmi alapon, a közrend védelmében és bűncselekmények megelőzésére korlátozhatónak nyilvánít és további korlátozásokat is enged rendkívüli állapot esetében. Sajó: Az önkorlátozó... 358-359. o.
[102] Ezzel szemben Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila a szükségesség definícióját a következőképpen fogalmazza meg: indokolja-e másik alapvető jog vagy egyéb alkotmányos érték védelme a jogkorlátozást (szükségesség). Halmai-Tóth: i. m. 130. o.
[103] Vö. Gadó: i. m. 7. o.
[104] Hiroshi Nishihara: Constitutional Meaning of the Proportionality Principle in the Face of "Surveillance State", www.enelsyn.gr/en/workshops/workshop15(en).htm.
[105] BVerfGE 7, 377 - "Apothekenurteil".
[106] Ennek kapcsán kialakult a vita, hogy jogosult-e bíróság kidolgozni egy ilyen jellegű, tényeken alapuló kritériumrendszert, ám végül az az érv vált meggyőzővé, amely szerint még ezen az áron is megéri, hogy a törvényhozó ellenőrzés alá kerül.
[107] L. Balogh-Holló: i. m. 205. o.
[108] Arányosságról és mérlegelésről l. Richard H. Fallon: Implementing the Constitution. Harvard University Press, Cambridge, Mass. 2001. 90. o.
[109] A törvényhozás alkotmányossági felülvizsgálata esetében az Egyesült Államok Legfelső Bírósága azt vizsgálja, hogy a korlátozás szűkre szabott-e (narrowly tailored), és a jogalkotó a legkevésbé korlátozó eszközt használta-e a céljai eléréséhez (least restrictive means). A német ab. az arányosságot vizsgálja (Grundsatz der Verhältnismässigkeit), vagy azt, hogy nem túl tág körű-e a beavatkozás az elérni kívánt célhoz képest (Übermassverbot). A német és a magyar gyakorlat tehát egyaránt vizsgálja először is azt, hogy az eszköz alkalmas-e a legitim jogalkotói cél eléréséhez (Geignetheit), másrészt szükséges-e (Erforderlichkeit), harmadrészt pedig arányos-e (Verhältnismässigkeit, Angemessenheit, Proportionalität). Az alapjogi tesztek összehasonlításáról bővebben l. Kim Lane Scheppele: Limitations on Fundamental Rights: Comparing Hungarian and American constitutional jurisprudence. In: A megtalált... 145. o.; Jeremy McBride: The necessity test in the jurisprudence of the Hungarian Constitutional Court and the European Court of Human Rights. In: A megtalált... 157. o.
[110] "A bíróság szabad mozgástere annál jobban szűkül, minél több normatív erejű segédfogalmat és kiegészítő tételt iktat az alkotmány és a konkrét norma szövege közé, s minél kevesebb kérdést hagy az eseti mérlegelés számára. Bár ez a viszony nem számszerűsíthető és mérhető, kétségtelen, hogy az Alkotmánybíróságot igen sok kritika érte azért, mert sok területen - itt használt terminológiával élve - a partikuláris döntéshozatalt választotta. A leginkább közismert fogalmak ezek közül a több összefüggésben is szereplő arányosság. [...] A kormány e fogalmak kiszámíthatatlanságát hangsúlyozta, mire az alkotmánybírók e fogalmakat már pontosító szempontokra utaltak. Az ellentmondás alighanem feloldhatatlan. A már meglévő pontosító mércék ugyanis valóban segítenek az eligazodásban, de teljesen biztosra mégsem mehet a törvényhozó, mivel a figyelembe veendő tényezők köre, s főleg az ezek közötti súlyviszony nincs pontosan megállapítva. Ezt viszont egy ad hoc jellegű döntéshozataltól nem is lehet elvárni, mert akkor már nem ad hoc jellegű, hanem szabály alapú döntésről beszélhetünk." Győrfi Tamás: Az Alkotmánybíráskodás politikai karaktere. Értekezés a magyar Alkotmánybíróság első tíz évéről. INDOK, Budapest 2001. 27. o.
[111] Vö. Sajó: Az önkorlátozó... 329-330. o.
[112] Holló: Az alkotmányvédelem... 170. o. A mérlegelés azért is alapvető fontosságú, mert így a jogalkotó képes felmérni azt, hogy el tudja-e fogadni az AB által kialakított standardokat, és adott esetben, ha az AB az Alkotmánytól elrugaszkodott, alkotmányos hatalmán túlnyúló értelmezést fogad el, azt alkotmánymódosítással, kivéve a lényeges tartalomra vonatkozó követelményt, meg tudja változtatni.
[113] Ennek kritikáját l. Takács Albert: Az Alkotmánybíróság Magyarországon: Tegnap és holnap között. In: Alkotmányfejlődés... 114. o. Sajó András is azt tartja, hogy az Alkotmány rendelkezései esetenként túl deklaratívak. Egyes intézmények esetében a jog deklarálása helyett részletesebb szabályozás volna szükséges (büntetőeljárás, büntetések, gyülekezési jog speciális korlátozási alapjai). Sajó: Az önkorlátozó... 364. o. 54. lj.
[114] Az alkotmányértelmezéséről l. Zeller Judit (szerk.): Alkotmányjogi esetek. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2005. 37., 61. o.
[115] L. pl. Bragyova András: Az alkotmánybíráskodás elmélete. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó - MTA ÁJI, Budapest 1994.; Paczolay Péter (szerk.): Alkotmánybíráskodás és alkotmányértelmezés. ELTE ÁJK, Budapest 1995.
[116] Mégis, a mérlegelés értékelése kapcsán felvetődik, hogy van-e a bíróknak alkotmányos hatalmuk a mérlegelésre, illetve képesek-e konzekvensen elvégezni a mérlegelés feladatát. A mérlegelés valamiféle intézményes keretek közé szorított eljárás. Az alkotmánybírók nem az egyedi esetek egyedi szereplőinek egyéni érdekeit mérlegelik, hanem egy általánosított, intézményesített mérlegelést végeznek, amelynek során az alapjogokat és alkotmányos értékeket egy előre meghatározott rendszerbe illesztik be. Mivel a mérlegelés nem eseti választás, ez tehermentesíti a bírót, de ami még fontosabb, elősegíti a jogbiztonságot. Vö. Győrfi: Az Alkotmánybíráskodás... 91. o.
[117] Amikor az Alkotmányban meghatározott elvek szerint történik a korlátozás, akkor állandóbb és egyértelműbb határokkal rendelkezik a jog. Ott tehát nincs mérlegelés, ahol az Alkotmány pontosan fogalmaz. Sólyom: Az alkotmánybíráskodás kezdetei... 416. o.
[118] A széles körű alkotmánybírósági alkotmányértelmezés létjogosultságáról és hasznáról l. pl. Kardos: i. m. 21. o.; Győrfi: Az Alkotmánybíráskodás...
[119] Zakariás Kinga (szerk.): Az alkotmánybírósági törvény kommentárja. Pázmány Press, Budapest 2022.
[120] Téglási András: Az Alkotmánybíróság alapjogvédelmi gyakorlata az Alaptörvény hatálybalépése után. Közjogi Szemle 2015. 2. sz. 17-23. o.
[121] Somody Bernadette: Az alkotmányos mérce. Közjogi Szemle 2017. 2. sz. 12-13. o., Pozsár-Szentmiklósy: Alapjogok mérlegen...
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár (ELTE ÁJK), kutatóprofesszor (HUN-REN TK JTI).
Visszaugrás
