Megrendelés
Jogtudományi Közlöny

Fizessen elő a Jogtudományi Közlönyre!

Előfizetés

A különszám elé (JK, 2024/10., 437. o.)

Vörös Imre, az MTA rendes tagja 80 éves. 1972-től közel fél évszázadon keresztül szerkesztette lapunkat, a Jogtudományi Közlönyt. Az idei évfolyam jelen 10. számát ezért rendhagyó kiadásként neki, pontosabban a munkásságának szenteljük. A lapszám tanulmányainak megírásában és szerkesztésében a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete vállalt meghatározó szerepet, központ Jogtudományi Intézete vállalt meghatározó szerepet, Fekete Balázs, Gárdos-Orosz Fruzsina és Horváthy Balázs vendégszerkesztői közreműködésével.

Vörös Imre főszerkesztőként az 1866-ban alapított folyóirat tradíciójához híven képviselte a Jogtudományi Közlönynek a tudományos életben és a gyakorló jogászok munkájában betöltött értékőrző és egyben a változásokra is mindenkor nyitottságot mutató irányvonalát. Ennek köszönhetően egy olyan lap szerkesztői munkáját vehettük át 2021-ben, amely a jogászi professzió minden szakterületéről közvetít tudományos eredményeket, reflektál a gyakorlat által felvetett kérdésekre, és egyúttal válaszolni próbál a kor olyan általános kihívásaira, amelyek alapvetően érintik a jog fejlődését. Mindennek fenntartására és továbbvitelére törekszik a jelenlegi szerkesztőség is.

Ez a fajta sokoldalúság és sokszínűség Vörös Imre tudományos életútját is jellemzi, amit e lapszám szerzői is igyekeztek megjeleníteni írásaikban. Az első tanulmány, Fekete Balázs írása az összehasonlító jogi módszer helyét és szerepét tárja fel Vörös írásaiban, amely egységbe foglalja a munkásságának részét képező számos jogterületet. Az életmű bemutatása e (szak)jogterületek relációjában ezután következik, egyfajta kronologikus sorrendet is követve, Kreisz Brigitta és Vadász Vanda (versenyjog), Chronowski Nóra és Gárdos-Orosz Fruzsina (alkotmányjog), Horváthy Balázs és Ziegler Dezső Tamás (nemzetközi kollíziós magánjog és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga), valamint Fazekas Judit és Bartha Ildikó (uniós jog és fogyasztóvédelem) írásaiban. A lapszámot két recenzió zárja, két olyan kötet kapcsán (a Dixi et salvavi Kelemen Katalin és az Államcsínytevők Bencze Mátyás ismertetésében), amelyek Vörös Imrének az elméleti-tudományos eredményein túlmutató munkásságát szegélyezik.

A szerzők és a szerkesztőség e lapszámmal kíván hozzájárulni a gazdag életmű folytatásához.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére