https://doi.org/10.59851/jk.79.10.1
Vörös Imre életműve számos jogterülethez kapcsolódik. E sokszínű életművet az összehasonlító jogi módszer alkalmazása foglalja egységbe. Vörös Imre tudományos szocializációját az 1970-es évek Jogtudományi Intézetében szerezte, döntően Eörsi Gyula intellektuális befolyásának köszönhetően, és ez a szemlélet az egész életművét meghatározza. Munkáiban az összehasonlító jogi szemlélet, természetesen eltérő intenzitással, három módon jelenik meg: a külföldi jog bemutatása és elemzése; kifejezetten összehasonlító jogi igényű elemzés; valamint az összehasonlításon alapuló de lege ferenda javaslattétel.
Tárgyszavak: jogösszehasonlítás, eszmetörténet, tudománytörténet, Jogtudományi Intézet, alkotmánybíráskodás, versenyjog
The oeuvre of Imre Vörös is linked to many different areas of law. This article argues that this colourful patchwork of various scholarly works is united by the application of comparative law methods. Imre Vörös received his scholarly socialization at the Institute of Legal Studies of the Hungarian Academy of Sciences in the 1970s, mainly under the intellectual influence of Gyula Eörsi, and this attitude had a decisive impact on his entire oeuvre. The comparative law outlook appears in his works in three different ways, with varying degrees of intensity: (i) the presentation and analysis of foreign law, (ii) explicit comparative law analysis, and (iii) de lege ferenda ideas derived from comparative insights.
Keywords: comparative law analysis, history of ideas, history of science, Institute of Legal Studies
Vörös Imre életműve természetesen sokkal gazdagabb annál, mint hogy egy ilyen rövid tanulmányban - akár csak lényegre törően is - be tudjuk mutatni. Az Ünnepelt munkássága több jogterületet is átfog, különösen a nemzetközi magánjog és gazdasági jog, a versenyjog, az Európai Unió joga és az alkotmányjog kérdéskörét, és az egyes kérdésekhez való hozzájárulásának elmélyült feldolgozása önmagában monografikus kereteket érdemelne. Ezért e tanulmány célja jóval szerényebb, az átfogó feldolgozásnak még csak a látszatát is elkerülve arra tesz kísérletet, hogy bemutassa, hogyan hatotta át az Ünnepelt gondolkodását az összehasonlító módszer alkalmazása. Amellett szeretnék érvelni, hogy Vörös Imre munkái az őt körülvevő szakmai-intellektuális környezet hatása miatt nem is lehettek volna mások, mint összehasonlító jogi szemléletűek, és sokszínű életművének az egyik fontos közös pontja ez az összehasonlító jogi - más szóval: kifelé forduló - érzékenység. Azaz, az elméleti és módszertani keretek szempontjából Vörös Imre mindig is hű maradt ahhoz a szocializációhoz, amelyet a Jogtudományi Intézetben sajátított el az 1970-es évektől kezdve.
Vörös Imre 1969-ben - rövid gyakorlati kitérő után - kezdett dolgozni az MTA Jogtudományi Intézetében. Az intézetbe Eörsi Gyula[1] hívta, akivel ezt követően is szorosabb kapcsolatban maradt. 1984-től kezdve, az akkor alakuló miskolci jogi karról kiindulva, az egyetemi oktatásban is szerepet vállalt, de intézeti pozícióját megtartja. Ezen a rendszerváltást követő alkotmánybírói időszakában sem változtat, és még 2013-as nyugdíjazását követően is a mai napig munkakapcsolatban marad az intézettel. Mint látható, az Ünnepelt számára a mindenkori Jogtudományi Intézet kiemelkedő referenciapont, és egyben fiatalkori kutatói szocializációjának elsődleges helyszíne.
E tanulmány szempontjából ez a tény azért lényeges, mert az az időszak, amikor Vörös Imre elkezdi elsajátítani a jogtudomány művelésének gyakorlati fortélyait, illetve fokozatosan "bevezetődik a tudomány világába" - döntően a fentebb már említett Eörsi Gyula és tanítványi köre által -, a Jogtudományi Intézet kiemelkedően sikeres időszaka. Ez a sikeresség szorosan összekap-
- 438/439 -
csolódik a jogösszehasonlítás hazai elterjedésével és a nemzetközi összehasonlító jogi tudományos törekvésekbe történő bekapcsolódással. A fiatal és még a tudományos "alteregóját" kereső, majd azt fokozatosan felfedező Vörös Imre egy olyan pezsgő tudományos és intellektuális közegben kezdhetett el dolgozni, amelynek egyik fontos törekvése a "kifelé" történő nyitás, a hazai horizont meghaladása és a külföldi, különösen a "nyugati" megoldások megismerése, valamint a nyugati jogtudománnyal folytatott egyre intenzívebb párbeszéd.[2] Tudománytörténeti értelemben mindezeket a jogösszehasonlítás művelése foglalja egységbe és biztosít azoknak szellemi-módszertani keretet.
Az intézetet 1955-től 1981-ig vezető Szabó Imre az intézet munkájában a kötelező marxista-leninista jogtudományi paradigmához való igazodás[3] mellett kiemelt szerepet szánt a jogösszehasonlítás meghonosításának. Ez részben a nemzetközi szemlélet bekapcsolását jelentette a különféle jogterületeken zajló hazai kutatásokba, mindezt komolyabb dokumentációs háttérrel megtámogatva. Nem szabad elfelejteni, hogy a különféle külföldi elsődleges és másodlagos forrásokhoz ideológiai és technikai okok miatt sem volt e korszakban magától értetődő a hozzáférés.[4] Másrészt viszont a jogösszehasonlítás hangsúlyozásában benne rejlett a "nemzetközi nyitás" is, különös tekintettel annak nyugati fórumaira, beleértve a különféle nemzetközi konferenciaszerepléseket és publikációkat. E törekvéseket, melyek minőségileg is eltértek a többi szocialista ország jogtudományának elsődlegesen "befelé" figyelő tevékenységétől, Szabó a szocialista jog népszerűsítésével és a "békés egymás mellett élés" jelszavával legitimálta. Mindezt a két nagy világpolitikai blokk közötti feszültségek enyhülése - a détente időszaka - tette lehetővé.[5]
A jogösszehasonlítás igénye, a tudományos értelemben vett "kifelé figyelés" az 1960-as évek középétől tehát az akkori Jogtudományi Intézet szakmai identitásának kulcselemévé vált.[6] A mindennapi munkában felerősítette olyan meghatározó személyiségek jelenléte - a korábban már említett Szabó Imre és Eörsi Gyula, a fiatalabb generációból pedig Mádl Ferenc, Péteri Zoltán vagy Herczeg Géza -, akik hitelesen tudták ezt az orientációt képviselni, elfogadva ugyan a rendszer inherens kereteit, mindig pontosan tudva, hogy "hol a határ". Ebben a közegben kezdett tehát a fiatal Vörös Imre dolgozni, és talán nem túlzás azt állítani, hogy az intézetnek köszönhetően minőségileg is másfajta szocializációs folyamaton ment keresztül, mint a korszak legtöbb pályakezdő kutatója.
Az előbbiek alapján nehezen megkérdőjelezhető, hogy a fiatal Vörös Imre kutatói szocializációjának kulcsmozzanata az összehasonlító jogi igényű gondolkodásmód, és az ehhez kapcsolódó módszertani megoldások elsajátítása. Ezt elősegítette, hogy az legfontosabb támogatója az intézetben Eörsi Gyula volt, aki önmaga is élenjárt a jogösszehasonlításban rejlő lehetőségek kiaknázásában.[7] Fontos megjegyezni, hogy Vörös Imre ettől a hatástól még nem vált expressis verbis komparatistává - bármit is jelentsen ez a kifejezés pontosan[8] -, hiszen magáról a jogösszehasonlításról, annak elméletéről és módszertanáról nem írt műveiben, azonban ez a szemlélet mégis kitörölhetetlenül rajta hagyta a nyomát művein. A következőkben e hatás három legjellegzetesebb megjelenési formáját mutatom be: (i) a külföldi jog bemutatása és elemzése; (ii) kifejezetten összehasonlító jogi igényű kutatás; és (iii) az összehasonlításon alapuló de lege ferenda javaslattétel.
2024-ből visszatekintve talán megmosolyogtató lehet, hogy az 1970-80-as évek magyar jogtudományában a
- 439/440 -
különféle - akár keleti, akár nyugati - jogszabályok leíró bemutatása jelentősebb tudományos teljesítménynek számított. Az utókor magabiztos mosolyát azonban olyan tényezők árnyalhatják, amelyek segíthetnek összetettebben megítélni ezeket a műveket. Mindenekelőtt jelezni kell, hogy a külföldi jogszabályokhoz való hozzáférés egyáltalán nem volt olyan könnyű feladat, mint napjainkban, amikor pár kattintással szinte bármi elérhető az interneten. Ehhez hozzáadódott az a tény, hogy a nagy nyugati nyelvek ismerete sem volt magától értetődő. Ha behelyezzük ebbe a kontextusba a fentieket, akkor könnyű belátni, hogy az érdeklődők - joghallgatóktól professzorokig - legnagyobb részének az itt-ott magyar nyelven megjelenő, a külföldi jogfejlődésről tudósító cikkek és nagyobb tanulmányok jelentették a legkézenfekvőbb (gyakran egyetlen) lehetőséget a tájékozódásra.
A külföldi jogok bemutatása és elemzése szempontjából kiemelkedő jelentőségű Vörös Imre A szocialista piaci magatartás joga (Különös tekintettel a versenyre és a gazdasági erőfölényre) című 1981-ben megjelent terjedelmes monográfiája.[9] E kötet a szocialista magyar jogtudomány első valóban részleteiben kidolgozott versenyjogi munkája, amelynek címe azonban megtévesztő. A verseny jelentőségének közgazdaságtani - a korszak kifejezésével: politikai gazdaságtani - elméleteinek bemutatása mellett a versenyjogra vonatkozó rész[10] döntően a nyugati (a burzsoá) versenyjogra fókuszál, és csak nagyon röviden érinti a szocialista országok versenyjogi kérdéseit.[11] Emellett pedig a kötet utolsó része a szocialista polgári jog piaci magatartásra vonatkozó rendelkezéseit elemzi, különös tekintettel annak gyakorlatára. Azaz, ha szigorúan a versenyjog szempontjából vizsgáljuk ezt a kötetet, akkor helyesebb lenne Bevezetés a burzsoá versenyjogba címmel illetni. Természetesen nem lehet attól eltekinteni, hogy a szerzőnek - akit e munka alapján nyugodtan nevezhetünk a kortárs magyar versenyjog egyik alapító atyjának - a korszellemmel összhangban, a nyugati intézmények részletes bemutatását és elemzését a szocialista tudományosság (politikai gazdaságtan) és jogi realitás (a szocialista piaci magatartás polgári jogi intézményei) közegébe kellett beágyaznia.
A kötet kifejezetten összehasonlító jogi része - A versenyjog kialakulása és tartalmi változásai egyes burzsoá jogokban[12] - jól mutatja azt, hogy nem volt lehetetlen a korszak nyugati jogtudományával egyenrangú összehasonlító jogi munkákat készíteni a szocialista Magyarországon. Elsőként azt kell kiemelni, hogy e fejezet nem egyszerűen néhány nyugati verseny- vagy fogyasztóvédelmi törvény leírására épül, hanem azokat egyes problémák szemszögéből mutatja be. Ilyen értelemben tehát nemcsak összehasonlító szemléletű, hanem szintézisteremtő igénnyel is íródott. Három nagy - legtágabban értelmezett - versenyjogi tradícióra támaszkodik Vörös Imre e szintézisteremtésben: a német, a francia, és az Egyesült Államok tágan értelmezett versenyjogi jogalkotására.[13] E megoldással sikerült lefednie azokat a - versenyjogi szempontból - "anyajogokat",[14] melyek a modernkori gazdasági jogalkotás fő modelljeit adják. Továbbá, ahol releváns, ott a szerző az Európai Gazdasági Közösség joganyagára is utal, gyakran a különféle modellek konvergenciája kapcsán.[15]
További lényeges mozzanat, mely ismét csak a tisztán leíró szemlélet meghaladására irányul, hogy e fejezet a nyugati megoldásokat történeti dimenzióba is beágyazza. Ez természetesen nem független a kötelező marxizmus-leninizmus történelmi szemléletétől, de kiválóan párba állítható a jogösszehasonlításban is gyakran alkalmazott történeti megközelítéssel.[16] Az ókori, római jogi kitekintést követően a modern versenyjog születését a francia forradalom során elfogadott 1791. márciusi - a céhrendszer megszüntető - törvénnyel kapcsolja össze e fejezet.[17] Ez az időszak a versenyjog ún. liberálkapitalista korszaka, mely az üzleti tisztességre fókuszál, és ezt követi az ún. monopolkapitalista versenyjog kialakulása, mely már a kartellek szabályozására törekszik és biztosítani kívánja e területen az állami beavatkozás lehetőségét. A legújabb fejlemény pedig - az 1970-es évek végén - a fogyasztóvédelmi szabályok megjelenése és ezek kapcsolódása a versenyjog klasszikussá váló területeihez.[18] Mint látható, Vörös Imre számára a sokszínű nyugati versenyjogi joganyag rendezésének egyik fő koordinátája a történeti dimenzió, melyhez a kiindulópontot a marxista gazdaságtörténet alapfogalmai adják.
A fejezet másik szervező elve, mely a fentiekben említett sokszínűséget képes kezelhetővé tenni az olvasó számára - aki nem biztos, hogy túlzottan sokat tud a piaci magatartás jogáról, hiszen ez a terület akkoriban még szinte ismeretlen volt a magyar jogi oktatásban, egyes magánjogi intézmények kivételével - a fentebb már említett problémaközpontúság. Kilépve a külföldi joganyag mechanikus leírásból, Vörös Imre a német, a francia és az amerikai szabályokat
- 440/441 -
egyes szabályozási kérdések kapcsán veti össze, a legtöbb esetben rámutatva azok hasonlóságaira vagy eltéréseire. Ezek a problémák (i) a tisztességtelen verseny, (ii) a kartell, és (iii) a piaci uralom. E megközelítés segítségével az olvasó megfelelő képet kaphat arról, hogy melyek ez adott problémakör kapcsán az irányadó nyugati megoldások, és azok hogyan viszonyulnak egymáshoz.
Érdemes észrevenni, hogy Vörös Imre érvelése az egyes kérdések kapcsán többször is összekapcsolódik a korszakban divatos és a jogösszehasonlítást különösen átható konvergencia gondolatával.[19] Noha nem mondja ezt ki kifejezetten, érvelésében számos ponton megjelenik a gondolat, hogy az eltérő nyugati jogok - alapvetően a hasonló gazdasági viszonyok miatt -, noha szabályozásaik technikai jellege eltérhet, mégis hasonló szabályokat fektetnek le.[20] Illetve a nyugati szabályok fejlődésük során egymáshoz kezdenek hasonlóvá válni, amit az EGK jogalkotás is felerősít.[21] Itt tehát Vörös Imre a Zweigert-Kötz által kidolgozott, a hasonlóságot az összehasonlító jogi kutatás középpontjába állító - és annak létét hasonló gazdasági-társadalmi körülmények között egyenes vélelmező (praesumptio similitudinis)[22] - kutatási irányhoz csatlakozik elemzéseiben. Ez nem meglepő, hiszen Zweigert és Kötz alapműve németül már az 1970-es években közkézen forgott az intézetben, és Zweigert személye is ismert volt.
Az előbbiek remélhetőleg jól illusztrálják, hogy Vörös Imre szakjogi munkásságában mennyire magától értetődő volt az összehasonlító jogi szemlélet alkalmazása. Az 1981-ben megjelent versenyjogi elemzése teljesen összhangban állt a korszak trendjeivel, a történelmi és tematikus elemzés mellett alapvetően a hasonlóságokra funkcionálva tette elérhetővé a nyugati versenyjog alapintézményeit a magyar olvasó számára. A szerző orientációjáról különösen árulkodik, hogy a szocialista versenyjogról szóló fejezetrész - természetesen nem függetlenül a "gazdaságirányításai rend sajátosságaitól"[23] - összesen nyolc oldal és a jugoszláv, illetve csehszlovák rendelkezéseket ismerteti, ezt azonban teljes mértékben a korábbiakban részletesen bemutatott és elemzett nyugati jogi megoldások terminológiáját felhasználva teszi. Azaz Vörös Imre impliciten hitet tesz a versenyjog egységes, nyugati hagyománya mellett.
Vörös Imre egyik kifejezetten összehasonlító jellegű alkotmányjogi írása a University of Pennsylvania Journal of Constitutional Law című folyóirat első évfolyamában jelent meg 1999-ben.[24] E tanulmány az 1989-ben létrejött Alkotmánybíróságot és a születőben lévő alkotmánybíráskodás alapkérdéseit mutatja be az amerikai olvasóknak, azonban több ponton is túllép az egyszerű leírás keretein, mivel egy javaslatot is megfogalmaz arra, hogyan kellene alkalmazni a jogösszehasonlítást az alkotmánybíráskodás során.
A szöveg röviden ismerteti az Alkotmánybíróság létrejöttét 1989-ben, elmagyarázza annak negatív jogalkotási hatáskörét és az actio popularis jelentőségét. A szerző kitér arra is, hogy a közép-európai rendszerváltások során milyen kiemelt szerepet kapott az alkotmánybíróságok létrehozatala a jogállam kiépítése során. Ezt követően pedig arra utal, hogy ugyan az alkotmányjog területén 1989 előtt nem kezdődött el a külföldi, nyugati példák átvétele a szocialista keretek miatt, a jogösszehasonlító módszer alkalmazása mégis bevett volt, és ez lehetővé tette, hogy az 1989-es új alkotmányt a meghatározó nyugati tapasztalatokkal összhangban alkossák meg. A következő részben részletesen, példák segítségével, bemutatja azt, hogyan hatottak az Alkotmánybíróság 1990-es évekbeli gyakorlatára az amerikai és a német alkotmánybírósági ítéletek, illetve az Emberi Jogok Európai Bírósága egyes döntései. Vörös Imre kifejezetten jelzi - a résztvevő megfigyelő perspektívájából -, hogy emberi jogi ügyekben az EEJB döntéseit egyfajta végső autoritásként vették figyelembe.[25]
Az előbbi ponton egy ilyen tanulmány akár véget is érhetne, azonban a szerző egy lépéssel tovább megy, és ezzel jelzi, hogy a kritika sem idegen tőle.[26] Ugyanis a szöveg következő részében arra hívja fel a figyelmet, hogy a külföldi ítéletekből történő kölcsönzéseknek veszélyei is lehetnek. Erre két példát hoz, a 64/1993-as és az 56/1995-ös alkotmánybírósági határozatot. Az első az önkormányzati lakások bérletével és elidegenítésével, a második pedig az ún. Bokros-csomag alkotmányossági kérdéseivel kapcsolatos. Vörös Imre mindkét esetben úgy látta, hogy a szerinte hibás döntések fő oka az volt, hogy a döntésnél alapul vett külföldi bírósági határozatokat - EJEB és német döntéseket - nem megfelelően ültették át a hazai gyakorlatba, azaz nem megfelelően alkalmazták az összehasonlító jogi módszert.[27]
A rendszerváltást követő alkotmánybírósági gyakorlat ugyan figyel "kifelé" és igyekszik a meghatározó külföldi példákkal összhangban dönteni, azonban Vörös Imre
- 441/442 -
szerint az összehasonlító módszert nem megfelelően alkalmazza, és ezért egyes döntései problematikusak. Vörös Imre szerint valójában öt lépésből áll a jogösszehasonlítás megfelelő alkalmazása az alkotmánybíráskodás terén:
(i) elsőként több külföldi megoldást is elemezni kell, és ennek az elemzésnek ki kell térnie azok "jogi, társadalompolitikai és gazdaságpolitikai hátterére",[28] tehát nem elég pusztán a jogszabályszöveg vizsgálata,
(ii) ezt követően a kérdéses magyar törvényt vagy szabályozást is részletesen elemezni kell, beleértve annak a kontextusát, "jogi, társadalompolitikai és gazdaságpolitikai hátterét",[29]
(iii) a harmadik lépésként össze kell hasonlítani a magyar és a külföldi szabályt, hogy megállapíthassuk azok "közös magját" és eltéréseit, annak érdekében, hogy biztosan lássuk, hogy összehasonlítható-e a két jogszabály, a nem összehasonlítható jogintézmények összehasonlítása ugyanis hibákhoz vezet,
(iv) majd meg kell vizsgálni, hogy a külföldi megoldás mögött álló közös mag egyáltalán beilleszthető-e a magyar jogrendbe,
(v) utolsó lépésként pedig ki kell dolgozni azt a megoldást, amelyet beépítenek az Alkotmánybíróság gyakorlatába mint a magyar alkotmányjogi gondolkodás integráns elemét.
Végső soron e módszertan célja az, hogy a külföldi elemek nem-organikus átültetésének veszélyeit elkerüljük. Vörös Imre szavaival: "E lépések és kritériumok szigorú alkalmazásának köszönhetően az egyes nemzeti előrelépések nem csak egyszerű »fordítások« lesznek, melyek »idegen testek« maradnak a jogrendszerben, hanem inkább a nemzeti alkotmányos rendszer innovatív tökéletesedései."[30]
Lezárásként a szerző hitet tesz az alkotmányjog nemzetközi szerződésekben kifejeződő univerzalitása mellett, ugyanakkor kifejezetten felhívja a figyelmet, hogy a külföldi megoldások átvétele előtt érdemes a nemzeti kontextusokat is megvizsgálni.[31] Ez különösen lényeges a második és a harmadik generációs emberi jogok esetében, melyek szerinte "nem igazán az emberiség »örök« értékeit fejezik ki, és ezért társadalomról társadalomra és közösségről közösségre eltérőek lehetnek".[32]
Véleményem szerint Vörös Imre életművének kiemelkedő darabja az új versenytörvény koncepciójának megalkotása.[33] Ez a koncepció szervesen kapcsolódik korábbi versenyjogi kutatásaihoz, melyeket szintézisteremtő igénnyel a korábban már említett 1981-ben megjelent művében foglalt össze. Szigorúan vett, elefántcsonttorony igézetű tudományos értelemben akár fanyaloghatnánk is - nem véletlen, hogy a cikk nem a tanulmányok között, hanem a Szemle rovatban jelent meg az Állam- és Jogtudományban -, mivel e koncepcióban Vörös Imre lényegében a korábbi tudományos eredményeit kamatoztatja. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az 1984-ben elfogadott és 1985. január 1-jén hatályba lépő "versenytörvény"[34] a gazdaság piaci átalakulásának és e folyamat jogi keretei megteremtésének kiemelkedően fontos mozzanata, és így óriási hatást gyakorolt a rendszerváltást megelőző, illetve azt követő mindennapokra. Végső soron e törvény ugyanis elismerte és legitimálta a piaci viszonyokat azáltal, hogy szereplők viselkedésére különféle szabályokat állapított meg az "üzleti tisztesség" zsinórmértékét véve alapul.
A szövegben, noha egy tisztán szakjogi jellegű koncepcióról van szó, nem nehéz észrevenni a jogösszehasonlítás hatását. A szöveg nyelvezete egyértelműen a nyugati versenyjogi gondolkodás terminusaira épül, az egyetlen kivétel ez alól "a szocialista piaci erkölcs" kifejezés, mellyel Vörös Imre az 1923-as törvény "jó erkölcs" kifejezését javasolja felváltani. Azonban ezt követően a szerző jelzi, ebben véleménye szerint benne rejlik az "üzleti tisztességre" történő utalás,[35] ami viszont csak a valódi üzleti viszonyok között értelmezhető, és ezzel rögtön semlegesíti is annak marxista-leninista rétegeit. Terminológiai értelemben tehát e szöveg a nyugati fogalomkészletet használja, és ezzel egyértelműen a korábban még ideológiailag legyőzendő "burzsoá jogi hagyományhoz" köti az új versenytörvényt.
A szakkifejezések mellett azonban e koncepció két ponton kifejezetten operacionalizálja is az összehasonlító jogi módszert. A megtévesztő tájékoztatás tényállásának szabályozásához kapcsolódva a koncepció egy "kis-generálklauzula"[36] megalkotására tesz javaslatot, mely általában képes e problémakört rendezni. E ponton a szerző felhívja arra a figyelmet, hogy ebben a kérdésben a nyugati hagyomány nem egységes, mivel "tartalmilag két irányzat figyelhető meg; az egyik (francia, angol, dán
- 442/443 -
jog) a valósághűség, a másik (német, belga) a megtévesztésre alkalmasság kritériumát állítja a követelményrendszer centrumába".[37] Továbbá, a szöveg utal arra is, hogy az Európai Gazdasági Közösség versenytörvény tervezete kompromisszumos megoldásként - a konvergencia jeleként - mindkét követelményt beemeli a szabályozásba. E két külföldi modellre utalva Vörös Imre megállapítja, hogy a megtévesztésre alkalmasság követelménye - azaz a német és a belga megközelítés - lehet a megfelelő megoldás a készülő magyar törvény számára, mivel az kevesebbet vár el a piaci tájékoztatástól és így alkalmasabb a verseny elősegítésére.
Hasonló módon jelenik meg az összehasonlító mozzanat a versenykorlátozó magatartások szabályozásáról szóló részben. A koncepció egyrészt utal a kérdéskör történetiségére - a kartelltilalmak kialakulása, majd a szabályozás fokozatos bővülése -, másrészt bemutatja, hogy a nyugati szabályozást több megközelítés jellemzi. Vörös Imre szavaival: "A kartellek jogi megragadására a külföldi jogok két irányt követnek: az abszolút tilalmat választók (USA, francia jog) e formációk per se tilalmából indulnak ki. Mások (holland) nem tiltják a kartelleket, viszont általános regisztrálási kötelezettséget vezettek be. Ismét mások (NSZK) közvetítő álláspontot foglalnak el."[38]
A szabályozási eltérések azonban relatívak Vörös Imre szerint, ugyanis a gyakorlat különféle közvetítő megoldásokat kényszerít ki, így esszenciális eltérésekkel nem találkozhatunk. E külföldi tapasztalatok alapján a koncepció "kétlépcsős" megoldást javasol, melynek első eleme a versenyt korlátozó piaci magatartások feltétlen és kivételt nem ismerő tilalma, második eleme pedig az olyan vállalati együttműködések lehetséges tilalma, melyek szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák a piaci versenyt egy közös cél elérése érdekében.[39]
Négy évvel később, immár a versenytörvény hatálybalépése után, jelent meg Vörös Imre egy másik hasonló írása, mely egy speciális kérdésről, a biztosításfelügyelet szerepéről szól a gazdasági verseny szabályozásában.[40] Ez is egy tőről metszett szakjogi szöveg, azonban ugyanúgy a nyugati terminológiát használja, és szintén tartalmaz olyan részeket, melyek beemelik az összehasonlító jogi mozzanatot egy jogi probléma szabályozásának előkészítésébe. A jogösszehasonlítás célja e koncepcióban annak bemutatása, "hogyan érvényesítik a biztosításfelügyeleti hatóságok a biztosítási szakma sajátos szempontjait a versenyjog érvényre juttatásában".[41]
Kifejezetten a német és az osztrák megoldást tárgyalja, abból a szempontból, hogy a versenytörvény vajon vonatkozik-e a biztosítókra, ha igen akkor azt hogyan kell ténylegesen alkalmazni, és milyen állami szervek vesznek részt ebben a folyamatban. Vörös Imre nem titkolja, hogy bonyolultnak és nehézkesnek látja mind a német, mind az osztrák jogi és gyakorlati megoldást, aminek alapvető oka, hogy a biztosítási szakma számos egyedi jellemzővel rendelkezik összehasonlítva a klasszikus piaci tevékenységekkel. Végső soron, érvel Vörös Imre, "a tisztességtelen versenycselekmények elleni fellépés szempontját a biztosítási szakma sajátosságai nem tudják anyagi jogilag háttérbe szorítani, ám gyakorlatilag az mégis a biztosításfelügyelet szűrőjén keresztül, egyfajta sajátos »biztosítási tisztességtelen verseny« elleni jog formájában, tartalmilag egyfajta »különjogként« jut érvényre".[42] Vörös Imre az összehasonlító jogi elemzést követően megállapítja, hogy sem a német, sem az osztrák megoldás nem lehet működőképes Magyarországon, és ezért egy "vegyes", azaz eljárási és anyagi jogi megoldásokat egyszerre alkalmazó megközelítésre tesz javaslatot.[43]
A fenti két jogalkotási koncepció véleményem szerint jól mutatja, hogy Vörös Imre szakjogi gondolkodásának integráns eleme az összehasonlító jogi szemlélet. Ki kell emelni, hogy noha a külföldi példák - különösen a német, az osztrák, a francia és az amerikai - fontos forrásokat és értékes tapasztalatokat jelentenek számára, azokat sosem javasolja kritikátlanul, egy az egyben átvételre a magyar jogba. Több ponton is kritikus az egyes nemzeti megoldásokkal, látja azok szabályozási és működési nehézségeit, és ezeket a tapasztalatokat is beépíti a jövőbeli szabályozások koncepcióiba.
Vörös Imre gondolkodásában tehát a kritikai megközelítés is erős - ami csak az 1990-es évek végétől vált az összehasonlító jogi kutatás integráns elemévé, döntően Pierre Legrand munkásságának köszönhetően -, és ez szervesen összekapcsolódik azzal a felismeréssel, hogy egy szabályozást mindig a saját jogi, politikai és társadalmi közegében kell megítélni, és emiatt egyáltalán nem biztos, hogy egyszerű, szó szerinti átültetése a magyar jogba problémamentes és sikeres lehet.[44]
Úgy vélem, hogy a fentiek megfelelően alátámasztják azt, amit a bevezetésben állítottam: Vörös Imre sokszínű életművének közös pontja az összehasonlító jogi igény, a
- 443/444 -
"kifelé" forduló érzékenység. Több jogterületen is jelentőset alkotott, és e munkái hátterében felfedezhető - természetesen eltérő intenzitással, a terminológiától a konkrét külföldi példákig - a "kifelé figyelés" és az összehasonlításra törekvés. Ennek az érzékenységnek keretet a kortárs funkcionalista jogösszehasonlítás paradigmája biztosított, különös tekintettel a zweigerti megközelítésre, amely a hasonlóság kutatást tűzte ki célul és a konvergencia célját fogalmazta meg.[45]
Nem túlzás talán azt állítani, hogy Vörös Imre tevékenységén keresztül az is láthatóvá válik, hogy maga a jogösszehasonlítás milyen jelentős szerepet játszott a rendszerváltás előkészítésében (versenyjog) és azt követő időszak konszolidálásában (alkotmányjog és alkotmánybíráskodás). Ennek részletes feltárása már nem lehet egy ilyen rövid tanulmány feladata, jobb azt meghagyni a jogtörténészek számára. ■
JEGYZETEK
[1] Eörsi Gyuláról lásd Vékás Lajos: Eörsi Gyula: a professzor és a jogtudós (1922-1992). Jogtudományi Közlöny. 2017/10. sz. 421-430.
[2] Illusztrációként lásd Szabó Imre: Az összehasonlító jogtudomány. In: Szabó Imre (szerk.): Kritikai tanulmányok a modern polgári jogelméletről. Budapest, Akadémiai, 1963. 41-88; Szabó Imre: A jogösszehasonlítás szocialista elmélete. Budapest, Akadémiai, 1975; Eörsi Gyula: Összehasonlító polgári jog. Budapest, Akadémiai, 1975; Mádl Ferenc: Összehasonlító nemzetközi magánjog. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1978. Lásd továbbá a négyévente megrendezett összehasonlító jogi kongresszusokra küldött magyar referátumokat megjelentető köteteket: Studies in Jurisprudence for the 6th International Congress of Comparative Law. Budapest, Akadémiai, 1962; Péteri, Zoltán (szerk.): Études en droit comparé / Essays in Comparative Law. Budapest, Akadémiai, 1966; Péteri, Zoltán (szerk.): Hungarian Law - Comparative Law / Droit hongrois - droit comparé. Budapest, Akadémiai, 1970; Péteri, Zoltán (szerk.): The Comparison of Law / La comparaison de droit. Budapest, Akadémiai, 1974; Szabó, Imre - Péteri, Zoltán (szerk.): Comparative Law / Droit comparé. Budapest, Akadémiai, 1978; Péteri, Zoltán - Lamm, Vanda (szerk.): Legal Development and Comparative Law / Évolution du droit et droit comparé. Budapest, Akadémiai, 1982; Péteri, Zoltán - Lamm, Vanda: Legal Development and Comparative Law / Évolution du droit et droit comparé. Budapest, Akadémiai, 1986.
[3] Lásd Szilágyi Péter: Szabó Imre szocialista normativizmusa. Világosság. 2004/4. sz. 23-33.
[4] Részletesen lásd Péteri Zoltán: A jogösszehasonlítás kezdetei és első lépései az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében. Iustum Aequum Salutare. 2014/4. sz. 167-174; Péteri Zoltán: A jogösszehasonlítás kelet-közép-európai centruma. Állam- és Jogtudomány. 2010/1. sz. 71-80; Lamm Vanda: Péteri Zoltán a Jogösszehasonlító Osztály élén. In: Péteri Zoltán: Jogösszehasonlítás. Történeti, rendszertani és módszertani problémák. [Szerk. Fekete Balázs - Koltay András.] Budapest, PPKE Jog- és Államtudományi Kar, 2010. 25-28.
[5] Fekete, Balázs: The Revival of Comparative Law in a Socialist Country: The Impact of Imre Szabó and Gyula Eörsi on the Development of Hungarian Comparative Law. Review of Central and East European Law. 2013/1. sz. 37-52. https://doi.org/10.1163/092598812X13274154887268.
[6] Lásd Péteri: i. m. (2014); Péteri: i. m. (2010); Lamm: i. m.
[7] Részletesen lásd Fekete: i. m. (2013).
[8] Vö. David, René: Les grands systémes de droit contemporains. Paris, Dalloz, 1982. 13.
[9] Vörös Imre: A szocialista piaci magatartás joga. Különös tekintettel a versenyre és a gazdasági erőfölényre. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1981.
[10] Uo. 155-300.
[11] Uo. 270-277.
[12] Uo. 155-269.
[13] Találhatunk még hivatkozásokat az angol és a holland versenykorlátozási szabályokra is, lásd Uo. 191, 210.
[14] Vö. Schlesinger, Rudolf B.: The Common Core of Legal Systems - An Emerging Subject of Comparative Study. In: Nadelmann, Kurt H. - von Mehren, Arthur T. - Hazard, John N. (szerk.): XXth Century Comparative and Conflicts Law. Legal Essays in the Honor of Hessel E. Yntema. Leiden, A. W. Sythoff, 1961. 65-73.
[15] Például Vörös: i. m. (1981) 208.
[16] Vö. Marc Van Hoecke: Methodology of comparative legal research. Law and Method. 2015. 1-33. https://doi.org/10.5553/rem/.000010.
[17] Vörös: i. m. (1981) 157-158.
[18] Lásd uo. 158-180.
[19] Vö. Siems, Mathias: Comparative Law. Cambridge, Cambridge University Press, 2018. 262-279.
[20] Például Vörös: i. m. (1981) 253-254.
[21] Uo. 245-246.
[22] Lásd Zweigert, Konrad - Kötz, Hein: An Introduction to Comparative Law. Oxford, Clarendon Press, 1998. 40.
[23] Vörös: i. m. (1981) 270.
[24] Vörös, Imre: Contextuality and Universality: Constitutional Borrowings on the Global Stage. The Hungarian View. University of Pennsylvania Journal of Constitutional Law. 1999/3. sz. 651-660.
[25] Uo. 656.
[26] Lásd Kelemen Katalin: Vörös Imre válogatott különvéleményeinek gyűjteményéről. Jogtudományi Közlöny. 2024/10. sz. 479-481. https://doi.org/10.59851/jk.79.10.6.
[27] Vörös: i. m. (1999) 657-658.
[28] Uo. 659.
[29] Uo.
[30] Uo.
[31] Vö. Legrand, Pierre: The Impossibility of "Legal Transplants". Maastricht Journal of European and Comparative Law. 1997/1. sz. 111-124. https://doi.org/10.1177/1023263X9700400202.
[32] Vörös: i. m. (1999) 660.
[33] Vörös Imre: A gazdasági kapcsolatok, a piaci magatartás tisztessége jogi szabályozásának egy lehetséges koncepciója. Állam- és Jogtudomány. 1982/4. sz. 720-740.
[34] 1984. évi IV. törvény a tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról.
[35] Vörös: i. m. (1982) 723.
[36] Uo.
[37] Uo.
[38] Uo. 733.
[39] Uo. 734.
[40] Vörös Imre: A biztosításfelügyelet és a piacfelügyelet viszonya. Javaslat a jogi szabályozásra. Állam- és Jogtudomány. 1986/4. sz. 615-631.
[41] Uo. 623.
[42] Uo. 627.
[43] Uo. 628.
[44] Részletesen lásd Legrand, Pierre: Negative Comparative Law. Cambridge, Cambridge University Press, 2022.
[45] Lásd Fekete Balázs: A modern jogösszehasonlítás paradigmái. Budapest, Gondolat, 2011. 97-140.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar; tudományos főmunkatárs, HUN-REN TK Jogtudományi Intézet.
Visszaugrás
