Megrendelés

Trócsányi László: Beköszöntő a Fontes Iuris 2016. évi 3. számhoz (Fontes, 2016/3., 3-4. o.)

Szeretettel köszöntöm az Olvasót, amikor kezébe veszi a Fontes Iuris legújabb számát. Jóleső érzéssel - hogy ne mondjam, büszkeséggel - tölt el, hogy olyan munkatársaim vannak, akik szakértelmükkel, gondolataikkal, kutatásaik eredményeivel folyamatosan táplálni tudják ezt a folyóiratot. A jogot emberek alkotják, akik a kormányzatban és még inkább a törvényhozásban dolgoznak. De az alkotás folyamata messziről indul: táptalaja a jogi kultúra, vagy egyszerűen a kultúra, jelző nélkül. Egy ország, egy nép műveltségének éppúgy kifejezője jogi kultúrája, mint zenéje, irodalma, képzőművészete, vagy akár tudománya. A jogot ilyen összefüggésben mégis ritkán említjük - talán ezen változtathatnánk, és ebben segít ez a folyóirat. Vladár Gábor a jogszabály-előkészítést tudományos munkának tartotta. Magam pedig azt vallom, hogy a kodifikáció egyfajta művészet, amelyben ihlet és önmérséklet kiegyensúlyozzák egymást. Minél magasabb a jogi műveltség, annál jobb jogszabályai lesznek egy országnak.

Kiemelt témánkat ezúttal a polgári jog, ezen belül is a jogi személyek jogának tárgyköréből választottuk, két tanulmány erejéig. Ribaritsné Győri Enikő A civil szervezetek nyilvántartási kérdéseiről - jogalkotói szemmel című írása az egyesülési jog egyik sajátos aspektusával, a nyilvántartásba vételi eljárással szemben felmerülő alkotmányos követelményekkel foglalkozik. Hiszen az egyesülési jog a gyakorlatban csak akkor érvényesülhet, ha a civil szervezetek nyilvántartásba vételére irányuló eljárás egyszerűségével, kiszámíthatóságával és átláthatóságával maga is rásegít erre. A szerző felsorolja a korábbi eljárásokban tapasztalt anomáliákat: ilyenek az ügyész mintegy ellenérdekelt félként szereplése az eljárásban, jogszabályszövegek fölösleges beíratása az alapító okiratba stb. Ezek akár a felek magánautonómiáját, a Ptk. vonatkozó rendelkezéseinek diszpozitív jellegét is sérthetik. Az Igazságügyi Minisztérium a civil szervezetek és a cégek nyilvántartásával összefüggő eljárások módosításáról és gyorsításáról szóló törvényjavaslatot dolgozott ki. Ennek főbb sarokpontjait ismerteti ez az írás. (Az ügyész szerepének újragondolása az eljárásban; a törvény erejénél fogva történő bejegyzés bevezetése; a jogorvoslati eljárás egyszerűsítése; a nyilvántartással összefüggő peres eljárások nem peres eljárássá alakítása stb.) A javaslat a vonatkozó anyagi jog, a Ptk. egyes rendelkezéseinek a módosítását is tartalmazza: egyértelművé kívánja tenni az egyesületre vonatkozó szabályok kógens, illetve diszpozitív jellegét, illetve más tekintetben is egyszerűbb, "felhasználóbarát" szabályokat alkotunk.

Ugyancsak a civilisztika tudományából érkezett Török Tamás dolgozata Szerény javaslatok a Ptk. Harmadik Könyvének felülvizsgálatához címmel. A szerző ismeri azt az érvet, hogy a Ptk. módosításával csínján kell bánni, mert még nem telt el elég idő, nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű, elemezhető bírósági joggyakorlat. Ennek ellenére - vagy épp ezért - nem habozik "jogalkotási szükséghelyzetről" beszélni. A szerző elsősorban a normavilágosság javítását célozza javaslataival. Ennek jegyében tenné egyértelművé például a személyek létesítésére, a jogi személy létesítő okiratára vonatkozó jogszabályi rendelkezések imperatív, kógens vagy diszpozitív jellegét. Újrafogalmazná a vezető tisztségviselő és a felügyelőbizottsági tag jogi személlyel szembeni felelősségét, valamint az ügyvezetésre és a felügyelőbizottságra vonatkozó egyes rendelkezéseket is.

Ugyanebben a témában interjút olvashatnak Csehi Zoltán professzorral, az Európai Unió Bírósága idén kinevezett törvényszéki bírájával. Ő írta az új Ptk. egyesületről szóló részének alapkoncepcióját, és ügyvédként is számos tapasztalatot szerzett a civil szervezetek budapesti nyilvántartásba vételi eljárásáról. Az interjúban - egyek mellett - kifejti azt a véleményét, hogy közös nyilvántartásra lenne szükség, amely a cégekkel együtt tartalmazná az egyesületeket és az alapítványokat. Egyetért az ügyészség szerepének leszűkítésével a nyilvántartási eljárásban, és hangot ad azon nézetének, miszerint "luxus", hogy képzett bírák végezzenek egyszerű adatátvezetéseket e nyilvántartásokban.

Gál Judit a cégtörvény revíziójáról ír. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény idén volt tíz éves. Ez alatt az idő alatt évente legalább 2-3 alkalommal módosították, amitől a normaszöveg nehezen áttekinthetővé vált. A szerző ugyanakkor megállapítja, hogy a bírósági cégnyilvántartás viszonylag olajozottan működik, az ügyfelek sem elégedetlenek. Teljesen új, átfogó jogalkotásra e tárgyban nincs igény. A szerző ehelyett néhány problematikusnak vélt szabály felülvizsgálatát javasolja. Áttekinthetővé tenné a hatásköri szabályokat (mikor kell, s mikor nem bírónak eljárnia). Profiltisztítás keretében felülvizsgálná a cégjogtól idegen, pl. adójogi szabályok jelenlétét a normaszövegben. A lényeg, hogy bármilyen legyen is a felülvizsgálat iránya és tartalma, az eljárás egyszerűsödése és gyorsítása ne menjen a közhitelesség rovására. Ezért a cégbírósági szervezet további karcsúsítása ellen érvel.

Az egyik nagy igazságügyi "projekt", a készülő új Büntetőeljárási törvény műhelyének egy árnyékos zugába enged bepillantást Szathmáry Zoltán tanulmánya A bűnüldözési célú titkos információgyűjtés szabályozási keretei az új Be. tervezetében címmel. Az új büntetőeljárási törvény tervezetének egyik leghangsúlyosabb újítása a bűnüldözési célból folytatott titkos információgyűjtés átfogó szabályozása. A tervezet

- 3/4 -

szemléletformáló megoldást kínál: egyértelművé tenné, hogy e tevékenység a büntetőeljárás szerves részét képezi, azaz eredendően bizonyítékok megszerzésére irányul. A szerző itt is feltárja azokat az anomáliákat, amelyek a jogalkotói beavatkozást szükségessé tették, hogy azután rátérjen a kodifikáció által választott megoldásokra, valamint a jogalkotás kereteit meghatározó alkotmányos, és nemzetközi elvárások, összefüggések bemutatására. (A jogalkalmazás egyik fő problémája jelenleg, hogy a titkos információgyűjtés során megszerzett adatokat a büntetőeljárás során gyakran ki kell rekeszteni a bizonyítékok köréből. Ez kétségeket ébreszthet a közvéleményben ezeknek a jogkorlátozó tevékenységnek a létjogosultságát illetően.) Minden jogállamiság-dilemma alfájához, a hatékonyság és a garanciák dialektikájához visz vissza minket ez az írás.

Közjogi témájú Ráth Olivér Zoltán írása, amely a központi költségvetésről szóló törvénynek az Alaptörvényben elfoglalt kiemelt helyét vizsgálja. A közvéleményben alig tudatosított vívmányról van szó - innen a cikk különleges értéke és tanulsága. A tanulmányból kiderül, hogy az Alaptörvény e téren is régi adósságot törlesztett. Az alkotmányozó felismerte, hogy a költségvetési törvénynek olyan kiemelkedő gazdasági és politikai jelentősége van a jogállam életében, hogy annak közjogi következményeit szükséges és érdemes a legmagasabb jogforrásban is levonni, átfogó és koherens módon megjeleníteni. Így került be az Alaptörvénybe A közpénzek cím, s az alatta szereplő nyolc szakasz, ami az állammal foglalkozó ötvennégy cikk jelentős hányadát adja. A költségvetési törvény elfogadásának rendjébe beépített garanciális elemek kétfélék, és kettős, gazdasági és közjogi célt szolgálnak: egyfelől az állam tartós pénzügyi konszolidációját (adósságfék), másfelől a kormány működésének demokratikus parlamenti kontrollját és legitimitását.

Ebből a számból sem hiányozhat a nemzetközi és uniós közjog sem. Marinkás György a skóciai népszavazás tanulságait vonja le izgalmas cikkében. Nem kevesebbre vállalkozik, minthogy korunk egyik sorskérdésével nézzen szembe Skócia és az Egyesült Királyság példáján keresztül: hogyan tartható fenn a nemzetállami berendezkedés, ha a nemzetállamot egyszerre szorongatják egyfelől a szupranacionális integrációs szervezetek, másfelől a nemzeti szeparatista törekvések? Mindemellett persze szakmai kérdések, dilemmák számbavételével foglalkozik a szerző. Az önrendelkezési jog megilleti-e egyáltalán az ún. "fogoly" nemzeteket? Milyen államutódlási rendezés lenne elképzelhető? Skócia EU-tagsága - ami pedig az újabb függetlenségi népszavazás ötletéhez vezetett a BREXIT-referendum után - valóban szinte automatikus lehetne? (A - belga! - Herman Van Rompuy szerint például semmiképpen.) A szerző által levont egyik érdekes tanulság az, hogy a székely és más autonómia-törekvéseknek a skót elszakadást pártolók veresége jót tesz, mert csökkenti azokat a félelmeket, hogy minden megadott belső autonómia szükségképpen szecesszióhoz vezet.

Jelentkeznek állandó rovataink. Egy-egy jogértelmezést közlünk a polgári-, a büntető- és a közigazgatási jog területéről. A közelmúltban történt két kiemelkedő eseményről is közlünk néhány ott elhangzott gondolatot. Az egyik az Alaptörvény elfogadásának ötödik évfordulójának tiszteletére rendezett ópusztaszeri tanácskozás. A helyszínválasztás jelképes volt, hiszen a törzsszövetség, s ezzel az egységes magyar nemzet bölcsőjénél állva szemlélhettük azt a jövőképet, amelyet az Alaptörvény vetít elénk, a harmadik évezred magyarjai elé. Hasonlóan figyelemre méltó tudományos konferenciát rendezett tárcánk és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a gyülekezési jog szabályozását övező dilemmákról. Mai gyülekezési jogunk a rendszerváltozás mámorában fogant, de a XXI. század elejére mégis megérett a felülvizsgálatra, amelyet az Alkotmánybíróság 2016 nyarán kimondott ítélete is jelez. (Kukorelli István felidézte, hogy 1988-ban a gyülekezési törvény társadalmi vitájában több tízezren fejtették ki véleményüket!) Más közéleti eseményekről is beszámolunk, amelyekben az igazságügyi tárca vezetői érintettek voltak. Erre az időszakra esett az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójának megünneplése. Az ehhez kapcsolódó eseményekkel igyekeztünk a múltról szólni, a jelennek üzenni és a jövőt alakítani. ■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére