Manapság szinte nyilvánvalónak tűnik, hogy Magyarországon a hagyatéki eljárásokat közjegyzők folytatják le. E polgári nemperes eljárás közjegyzői hatáskörbe utalása azonban nem mindig volt egyértelmű. A XIX. században a bíróságok feladatának tekintették az elhunyt személyek örökösödési eljárásainak rendezését és csupán a XX. században vált a hagyatéki eljárás önálló közjegyző hatáskörébe tartozó nemperes eljárássá.
Jelen tanulmány első része kísérletet tesz bemutatni a hagyatéki eljárás fejlődéstörténetének néhány mozzanatát, amely segít megérteni az osztott eljárási modell és a hatályos szabályozás főbb pontjait. A tanulmány igyekszik nemzetközi példákon - olasz és francia és osztrák kitekintésen - keresztül rávilágítani a magyar hagyatéki eljárás sajátosságaira.
A tanulmány második részében a hagyatéki eljárásban megnyilvánuló polgári perjog egyes alapelvei kerültek elemzésre. A kutatás során leszűkítettük az alapelvek vizsgálódási körét, kiemelve a hagyatéki eljárás nemperes eljárásból fakadó sajátosságaira fókuszáló egyes alapelveket. Ennek következtében nem került valamennyi polgári perjogi alapelv vizsgálat alá. A szűkítés következtében a nyilvánosság, közvetlenség, szóbeliség elve, valamint a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (továbbiakban: Pp.) alapelvi fejezetében helyet foglaló alapelvekre helyeztük a vizsgálódás szempontjait.
A tanulmány alkalmazza a történeti módszertant a hagyatéki eljárás fejlődésének elemzése, a komparatisztika (jogösszehasonlító) módszert a hagyatéki eljárás nemzetközi kitekintése, valamint a funkcionális módszert a közjegyző által foganatosított hagyatéki eljárás céljának és szerepének vizsgálata során.
- 5/6 -
A magyar közjegyzők több mint 100 évre visszamenőlegesen intézkednek hagyatéki eljárásokkal kapcsolatban, amelynek során a közjegyző hatáskörének tartalma és terjedelme az évtizedek alatt jelentős változásokon ment keresztül.[1] A hagyatéki eljárás jelentősége kapcsán Sárffy Andor egyenesen úgy látja, hogy "a perenkívüli eljárások közül a legfontosabb az örökösödési eljárás, amely a haláleset következtében bekövetkező öröklési és házassági vagyonjogi kérdések rendezésére irányul."[2]
Suri Noémi megállapítása szerint a magyar öröklési eljárásnak az öröklés intézményében betöltött szerepe egészen a XIX. században rögzített elvekben gyökerezik. Az 1870-es évektől kezdődően dogmatikai kihívásként jelentkezett az ipso iure öröklés elvének és az örökség - osztrák hagyományokban gyökerező - bírói úton történő átadásának (legalitas) jogszabályok általi párhuzamos előírásának felszámolása.[3] A "beszavatolás", vagyis a hagyaték bírói úton történő átadása intézményének magyar jogrendszerbe történő bevezetése megágyazta a közjegyzői közreműködés lehetőségét. Előzményként tekinthetünk arra, hogy az ipso iure öröklés elve mellett a legalitas elve előtérbe kerülésével az örökösödési eljárásról szóló 1894. évi XVI. törvénycikk (továbbiakban: Öe.) VI. fejezete a hagyaték átadásáról rendelkezett. Ugyanakkor ez az "átadás" a korabeli mintaadónak tekintett osztrák jog hagyatéki vagyontárgyak bírói úton történő átadásának intézményétől némiképp elkülönült.
Az 1890-es évektől kezdődően az átadás intézménye azt a célt szolgálta, hogy az öröklés folytán keletkező "[...] szerzett jogokat »hatóságilag« is igazolja, a megállapodásokat sanctionálja, s az örökhagyó halálának beálltával átalakult jogviszonyokat rendezze, s a jogszerzést nyilvántartsa."[4] Meg kell említenünk Bölöni László - a legalitas elvének egyik magyarországi képviselője - álláspontját, aki szerint a legalitas elvében rejlő szabályok tárgya az örökösödési törvény alaki részét képezik.[5] Mai felfogásunkkal a legalitas elve a hagyatéki eljárás szabályrendszere, vagyis az eljárási normák összessége.
Összefoglalva megállapítható, hogy az öröklés tényének hatóság általi igazolása először a hagyatéki bíróság, majd később a közjegyző személyéhez kapcsolódott. A legalitas elvének előretörése pedig a közjegyző hagyatéki eljárásban való közreműködésének táptalajaként szolgált.
- 6/7 -
A XIX. század végétől a hagyatéki ügyekben való eljárás osztott eljárási megoldást követett, amely megoszlott a királyi közjegyzők és a járásbíróságok között.[6] A királyi közjegyzőkről szóló 1874. évi XXXV. törvénycikk (továbbiakban: Kktc.) szerint a királyi közjegyzők hatásköre kiterjedt a "hagyatéki ügyek körüli eljárásra"[7] E rendelkezésből következik, hogy nem a hagyatéki eljárás főkérdéseiben való döntés - a hagyaték átadása és a jogutódlás megállapítása - volt a közjegyző feladata.[8]
Az örökösödési eljárás - a hagyatéki eljárás korabeli szóhasználata - szabályozását tartalmazó Öe. kimondta, hogy "az örökösödési eljárás kizárólag a királyi járásbíróságnak hatáskörébe tartozik."[9] Ezt erősítette az Öe. 1927. évi IV. törvénycikk elfogadásával bekövetkezett módosítása is, amely még mindig a járásbíróság kizárólagos hatáskörében tartotta az eljárást.
Az osztott eljárási modell szerint a közjegyző alárendelt szerepben volt a bírósággal szemben. Ezt jól mutatja azon rendelkezés, amely szerint ha a királyi közjegyző túlterjeszkedett a hatáskörén, akkor jogorvoslattal - panasszal - a hagyatéki bírósághoz lehetett fordulni.[10] A modell lényege, hogy a hagyatéki bíróság utasítási joggal bír a közjegyzővel szemben, egyfajta kisegítő szerepet szánva a közjegyzőnek. A közjegyző bírósági küldött funkcióként működött. Megállapítható, hogy a hagyatéki leltár felvételére, az örökösök személyének felkutatására korlátozta a közjegyző tevékenységét.[11] A szabályozási koncepció egy lépcsőfok volt a kizárólagos közjegyzői hatáskör elfogadásának létráján, amelynek köszönhetően egyrészt nem érte felkészületlenül a közjegyzőket a hagyatéki eljárások lefolytatásának kötelezettsége, másrészt szerves fejlődés eredményének is felfogható.
Az örökösödési eljárás novellaalkotása során a szakirodalomban heves viták bontakoztak ki a közjegyző szerepét illetően. Ennek következtében két nézet vált uralkodóvá.
Az első nézet képviselői szerint "az örökösödési eljárás lefolytatása bírói tennivaló, amit tehát annak során a közjegyző végez, azt mint bírói kiküldött végzi".[12] E nézetet képviselők - köztük Sárffy Andor - szerint a közjegyző nem fejezhet be saját hatáskörben hagyatéki ügyet, hanem minden örökösödési ügy a bíró elé kerül, aki a közjegyző eljárását felülvizsgálva hozza meg a szükséges intézkedéseket, rendelkezik a hagyaték átadásáról hagyatékátadó végzés meghozatalával. Az irányzat képviselői még célszerűségi és hatékonysági okokból sem fogadták el a bíróság közreműködésének kizárását.
- 7/8 -
A másik nézetet képviselők szerint - e körben a királyi közjegyzők széles körét említhetnénk, köztük Charmant Oszkár, Krenner Zoltán, Ökrös Bálint királyi közjegyzőket - a felek megegyezésével elintézendő hagyatéki ügyekben a bírónak nem kellene beleavatkoznia, hanem a közjegyzőnek kellene saját hatáskörben lefolytatni és befejezni az eljárást. Ebben az esetben kizárólag akkor kerülne bíró elé az ügy, amikor perre utasításra van szükség, vagy olyan intézkedést kell foganatosítani, mint például zárlat elrendelése.
Az örökösödési eljárással szemben az az egyhangú közjegyzői álláspont alakult ki, hogy a teljes eljárás lefolytatását a hagyaték átadásáig közjegyzői hatáskörbe kellene adni, mivel a hagyaték tárgyalása és átadása olyan ténytanúsítási feladat, amely a közjegyző szoros értelemben vett hatáskörébe tartozik.[13]
Napjainkban az osztott modell nem tűnt el teljesen a magyar polgári eljárásjogban, a hatályos jogban is felfedezhető, csak más szereposztásban: a jegyző és a közjegyző feladatmegosztásában. Megállapítható, hogy e szabályozási modellben viszont már a közjegyző rendelkezik döntési jogkörrel, vagyis a korábbi hagyatéki bíróság szerepkörével. Az örökösödési eljárás volt az első ütközőpont a bírósági és közjegyzői eljárások között, amikor egy nemperes eljárásban bírósági és közjegyzői eljárási elemek vegyültek. Megfigyelhető, hogy nem egyenrangú viszony, hanem erős hierarchia jellemezte a bíróság és a közjegyző közötti függelmi helyzetet.
A jogalkotó 1953. január 1. napján hatályba lépett szabályozással bírói hatáskörből közjegyzői hatáskörbe utalta a hagyatéki eljárás lefolytatását.[14] A részletes szabályokat tartalmazó miniszteri utasítás értelmében a hagyatéknak az örökösök részére való átadása tárgyában a közjegyző végzéssel határoz.[15] Innentől kezdve kétségtelen a közjegyző kizárólagos közreműködése a hagyatéki eljárásokban. A hagyatéki eljárást több évtizedig meghatározó, garanciális szabályokat nélkülöző He. - Gáspárdy László szavaival élve -"baljós politikai konstellációban jött létre."[16]
Tekintettel arra, hogy a hagyatéki eljárás az állampolgárok alapvető jogait - tulajdonhoz való jogot, személyhez fűződő jogokat, személyes adatok védelméhez való jogot - és kötelességeit érinti az Alkotmánybíróság 13/2008. (II. 21.) AB határozatában az eljárás korábbi törvényi szintű kodifikáltságának hiánya miatt - 1958. szeptember 1. és 2011. január 1. között a magyar öröklési eljárást ugyanis miniszteri rendeleti szinten szabályozták - mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg, és felhívta az Országgyűlést 2008. december 31-i határidő tűzésével a hagyatéki eljárás rendjének törvényi szintű szabályozására. A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban: Hetv.) 2011. január 1-jén lépett hatályba, amely egyrészről a szabályozott tárgykörre tekintettel - alapvető jogok és kötelezettségek érintettsége folytán - eleget tett a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény jogforrási szintjére vonatkozó előírásoknak, másodsorban expressis verbis törvényileg deklarálta a hagyaték átadásának magyar jogrendszerben betöltött szerepét.
- 8/9 -
Amennyiben kitekintünk, Európa egyes országaiban a közjegyzők a hagyatéki eljárásban bírósági megbízottként (Gerichtskommissär) járnak el.[17] Ennek lényege, hogy az örökhagyó halálát követően a bíróság a teljes hagyatéki eljárás lefolytatásával (Csehország, Horvátország) vagy a hagyatéki leltár felvételével és a hagyatéki határozat előkészítésével (Ausztria) megbíz egy közjegyzőt. Ezekben az országokban a közjegyző a hagyatéki eljárásban nem a törvény által meghatározott elsőfokú bíróként, hanem a bíróság megbízása alapján jár el.[18] További sajátos jellemző Németország és Szlovénia esetén is megfigyelhető: előbbi államban csekély, utóbbiban viszont semmilyen szereppel nem rendelkeznek a közjegyzők az örökhagyó hagyatékának átadása esetén.[19]
Olaszországban a közjegyző szintén hagyatéki bíróság mellett tevékenykedik az öröklési eljárásokkal kapcsolatban, azonban a bíróság hatáskörének dominanciája figyelhető meg. A közjegyző feladatai közvégrendeletek készítése, az örökösök elfogadó nyilatkozatainak közokirat foglalására, adózási nyilatkozatok beszerzése, valamint tulajdon átruházásra vonatkozó tevékenységre terjed ki.[20] A bíróság feladata a hagyatékkal kapcsolatos eljárás lefolytatása. Ennek indokoltsága, hogy Olaszországban - hasonlóan a német szabályozáshoz - nem beszélhetünk a magyar modellhez hasonló hagyatéki eljárásról. Az olasz öröklési jogban nem létezik az öröklési eljárás fogalma. Az öröklési eljárás intézményének hiányára tekintettel az öröklés eljárásjogi aspektusait szabályozó önálló jogforrás sincs. A hagyaték bírói felosztásáról szóló eljárásjogi rendelkezések megoszlanak a Codice Civile, a Codice di procedura 741-791. cikkei, valamint a Disposizioni per l'attuazione del Codice Civile törvények között. Olaszországban az örökléssel összefüggő hatósági, illetve közfeladatok részben az olasz bíróság, részben a közjegyző feladatkörébe tartoznak.[21]
Franciaországban nincs a magyarországi hagyatéki eljárás mintájára kidolgozott formális eljárás. A francia örökösödési eljárás esetében külön hagyatéki eljárási törvény nem került elfogadásra, ennek köszönhetően nem szabályozottak a hagyatéki tárgyalás, idézés, jegyzőkönyv magyar polgári perrendben megismert jogintézményei.[22] Nem kötelező közjegyző igénybevétele sem, ám szinte minden esetben közjegyző előtt zajlik a hagyaték átadásának tanúsítása. A közjegyző által készített kiállított acte de notoriété szolgál az örökösök személyének megállapításához, valamint az úgynevezett declaration de succession pedig a hagyatéki vagyont tartalmazza.[23]
- 9/10 -
A hagyatéki eljárás a közjegyző hatáskörébe utalt önálló nemperes eljárás, amelynek "jelentősége abban áll, hogy lehetőséget biztosít az örökléssel kapcsolatos kérdések rendezésére, a felek jogainak érvényesülésére és érvényesítésére."[24] Célja az örökléssel együtt járó polgári jogi változások tanúsítása, vagyis az örökhagyó vagyonában bekövetkezett jogutódlás közhitelű deklarálása. A hagyatéki eljárás permegelőző és perelhárító funkcióval is bír, hiszen bár öröklési jogvita eldöntésére nem kerülhet sor, a közjegyző előtt az öröklésben érdekeltek egyezséget köthetnek. A felek egyezségét - amennyiben megfelel a jogszabályoknak - a közjegyző külön, alakszerű végzéssel jóváhagyja. A közjegyző végzésével jóváhagyott egyezség a bíróság által jóváhagyott egyezséggel azonos hatállyal bír.[25] Megfigyelhető a hagyatéki eljárásban a közjegyző funkciójának kettős rendeltetése: bírói és egyfajta mediátori szerepet is betölthet.[26]
A hagyatéki eljárás, mint polgári nemperes eljárás közjegyzői hatáskörbe utalását igazolják a statisztikai számok: a hagyatéki eljárások 99,5%-a véglegesen a közjegyző előtt lezárul, nem kerül sor polgári peres eljárásra, bírói út igénybevételére.[27] A fennmaradó 0,5%-ba tartoznak azok az esetek, amikor a hagyatéki eljárásban érdekeltek között jogvita alakul ki, amelynek következtében hagyatéki perben szükséges rendezni a felek által előterjesztett polgári jogi igényeket. Ezen igények mögött döntő többségben végintézkedéssel kapcsolatos vita húzódik meg, vagy másodlagos öröklési vita alakul ki a hagyatéki hitelezői igények tárgyában.
A szabályozási koncepció tekintetében a hagyatéki eljárást azon nemperes eljárások közé soroljuk, amelyek esetében megoszlik a szabályozás a perrendtartási törvény és más, a közjegyzői nemperes eljárásra vonatkozó külön jogforrás között.[28] A szabályozás középpontjában a Hetv. helyezkedik el. Háttérjoga egyrészt a mindenkor hatályos polgári perrendtartási törvény - a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból fakadó eltérésekkel - másrészt pedig amennyiben a Hetv. másként nem rendelkezik, kizárt a hagyatéki eljárásban a Kjnp. rendelkezéseinek alkalmazása.
Fontos megállapítás, hogy a hagyatéki eljárásban a közjegyző által hozott hagyatékátadó végzéshez nem társul anyagi, csupán alaki jogerő. Az anyagi jogerő negatív hatása, vagyis a római jogból ismert res iudicata megakadályozza fél-, tény- és jogazonosság esetén az újabb eljárás megindítását. Ezzel kapcsolatban a Kúria leszögezte, hogy "a hagyatékátadó végzésnek anyagi jogereje nincs, ezért bármely érdekelt esetleges öröklési
- 10/11 -
igényét perben utóbb is érvényesítheti".[29] Az alsóbb fokú bíróságok is következetesek a hagyatékátadó végzés jogerő hatását illetően.[30]
A hagyatéki eljárás - nem célját és szerkezetét tekintve, de az alapelvek tükrében - a többi nemperes eljáráshoz képest a polgári perhez legközelebb álló közjegyzői nemperes eljárás. Ennek számos megjelenési formája tapasztalható, köztük a hagyatéki tárgyalás tartása, az egyezség közjegyző általi jóváhagyása esetén ítélt dolog keletkezése, ellenérdekű felek, kontradikció. Természetesen a hagyatéki eljárásnak a polgári peres eljárással ellentétben nem célja a jogvita eldöntése.
A hagyatéki eljárás alapelvi vizsgálatának kiindulópontjaként kell megemlítenünk a hagyatéki tárgyalást, amely az eljárásban lévő felek között kialakult kontradikción keresztül kidomborítja az eljárás jellegét. Nem elhanyagolható sok esetben a perjogi analógia alkalmazása sem. Ebből az a feltételezés következik, hogy az alapelvek megjelenése is széleskörűen nyilvánul meg a nemperes és főként a közjegyzői nemperes eljárások közül. Érdemes megvizsgálni, valóban helyes-e ez az állítás.
Korábban említésre került, hogy a nemperes eljárások egyik jellemzője a kétoldalú eljárás elmaradása.[31] Sok esetben hiányzik a polgári peres eljárás klasszikus felperesi-alperesi viszonyából fakadó jogviszony, ami az ellenérdekű fél hiányában jelenik meg. A nemperes eljárások során általánosságban megfigyelhető a tárgyalás generális hiánya. Ezzel szemben a hagyatéki tárgyalás tartása az ellenérdekű felek - például örökös és hitelező - álláspontjának ütköztetését is lehetővé teszi.
A hagyatéki eljárás ez alól - vagyis a tárgyalás általános hiánya alól - kivételt képez, hiszen a közjegyzőnek főszabály szerint tárgyalást kell tartania. Imregh Géza szerint "a tárgyaláson a közjegyzőnek módot kell adni valamennyi érdekeltnek arra, hogy a hagyatéki üggyel kapcsolatos észrevételeit, kifogásait, nyilatkozatait megtehesse".[32] E megállapítással teljes mértékben egyet kell értenünk. A tárgyalás széles körben ad lehetőséget az érdekelteknek nyilatkozataik megtételére. A tárgyalás fontossága külön kihangsúlyozandó, amennyiben a hagyatéki eljárás végrendeletet tartalmaz. Ebben az esetben az örökösöknek meg kell adni az esélyt arra, hogy a végrendelettel kapcsolatos jognyilatkozataikat megtegyék, amelyeket a közjegyző a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzít. E követelménynek való megfelelés a hagyatéki eljárásban érdekeltek tisztességes eljáráshoz való alapjogát is érinti.
A hagyatéki eljárásban kiemelkedő szerep tulajdonítható a hivatalbóliság elve, a rendelkezési elv, a szóbeliség-nyilvánosság-közvetlenség hármas alapelve, a bizonyítással kapcsolatos elvek és a kétoldalú meghallgatás elve szabályainak. Az alapelvek egyik speciális térnyerését tapasztaljuk a hagyatéki eljárás során, amennyiben a végrendelet szó-
- 11/12 -
beli formája jelenik meg, mivel a szóbeli végrendelet esetén fokozottan előtérbe kerül a szóbeliség és a szabad bizonyítás elve.[33]
Az itt felsorolt és tárgyalt alapelvek mind alkalmasak lehetnek a közjegyző előtti hagyatéki eljárás gyors és hatékony lezárására, ezáltal elkerülhetővé teszik a polgári peres eljárást. Ennek köszönhetően az alapelveknek a permegelőzés tekintetében is jelentőségük lehet.
Amint az előbb említésre került, a közjegyzői nemperes eljárások közül a hagyatéki eljárásban központi szerepe van a tárgyalásnak, ennek következtében a nyilvánosság elvének.
A nyilvánosság elvének teljes és nem teljes fokozatát különböztetjük meg. A teljes nyilvánosság akkor valósulhatna meg, amennyiben a bíróság (közjegyző) minden cselekménye a közönség előtt zajlana le. A polgári eljárásokban teljes nyilvánosság elve jogpolitikai és célszerűségi indokok alapján nem érvényesül. Sem a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: 1952-es Pp.), sem a Pp. nem követi a teljes nyilvánosság elvét, amelyhez a hagyatéki eljárás is igazodik. Álláspontunk szerint a hagyatéki eljárásban a nyilvánosság nem teljes fokozata érvényesül. A hagyatéki tárgyalás előkészítése alatt a nyilvánosság korlátozott, az előkészítő cselekmények nem a nyilvánosság előtt zajlanak, ellentétben a hagyatéki tárgyalással. A nyilvánosság elvét szolgálta a 2015. szeptember 22. napjáig hatályban lévő, adott tárgyalási napra vonatkozó ügyekre tárgyalási jegyzéke. A tárgyalási jegyzék egy példányát a tárgyalások megkezdése előtt a tárgyalóterem ajtajára ki kellett függeszteni.[34]
A nyilvánosság elvének érvényre jutása a hagyatéki eljárás - ezzel együtt a közjegyző eljárása feletti - ellenőrzéshez járul hozzá azáltal, hogy a közönségnek módot ad a közjegyző és a felek "perbeli" cselekményeinek a megfigyelésére. A végintézkedés esetén különös jelentősége van annak, hogy a végrendelet közreműködői a nyilvánosság előtt tegyék meg jognyilatkozataikat a végrendelet körülményeire vonatkozóan. Ezáltal a nyilvánosság érvényre juttatása biztosítéka lehet az anyagi igazság kiderítésének.
A hagyatéki eljárás során a nyilvánosság elve nem teljes, hiszen mind a közjegyzőnek, mind a feleknek bizonyos fokú titoktartási kötelezettsége van. Ez leggyakoribb esetekben a személyes adatok védelmét[35], valamint a banktitok eseteit érinti. Ezekben az esetekben a közjegyzőnek korlátoznia kell a nyilvánosság elvét, amelyre a megoldás a szóbeli végrendeleti tanúk adatainak zártan történő kezelése és a jogerős hagyatékátadó végzés ki-
- 12/13 -
vonatolása, vagyis kizárólag az egyes hagyatéki vagyonok külön íven történő feltüntetése az illetékes hatóságok irányába.
A hagyatéki eljárás másik kontrolljának tekinthető a tárgyaláshoz való jog. Kijelenthető, hogy alanyait tekintve a tárgyaláshoz való jog alapvetően az örökösként érdekelteket illeti meg. Álláspontunk szerint bizonyos esetekben az öröklésben érdekelteket - igénylőt, hagyatéki hitelezőt - is megilleti a tárgyaláshoz való jog, hiszen kérelmükre is megindulhat a hagyatéki eljárás. Ezekben az esetekben pedig tárgyalás tartása is szükséges.
A hagyatéki eljárás a tárgyalás szempontból is különleges nemperes eljárás, hiszen főszabályként érvényesül a tárgyalás tartásához való jog, a közjegyzőnek a hagyaték átadásáról hagyatéki tárgyaláson kell döntenie. A hagyatéki ügy tárgyalása kapcsán Imregh Géza néhány, de annál jelentősebb kritikai észrevételt fogalmazott meg, amikor kimondta, hogy a hagyatéki tárgyalás sok esetben nem követi a szabályos tárgyalási formát, a megjelentek egyfajta "kötetlen" viselkedést tanúsítanak.[36] Teljes mértékben helyeselhető a kritika, hiszen a hagyatéki tárgyalás is a polgári perrendtartáshoz hasonló tárgyalás, vagyis a tárgyalási fegyelem megtartása mellett, a közjegyző által vezetett tárgyalás kereteit be kell tartani a tárgyalás megnyitásától a berekesztésig. A hagyatéki tárgyalásra a Pp. tárgyalásra vonatkozó szabályai szintén alkalmazandóak, így a rendreutasítás és a pénzbírság kiszabása is.[37] A tárgyaláshoz való jog kizárólag a tárgyalás megtartását foglalja magába, nem pedig a tárgyalás kereteinek felek által történő meghatározását. A tárgyalás nem kizárólag a felek érdekét szolgálja, hanem a közjegyző pártatlan eljárását is, amely a közvetlenség elvében ölt testet.
A Hetv. rendelkezései szerint bizonyos esetekben lehetőség van a közjegyző részéről tárgyalás tartása nélkül átadni a hagyatékot. Amennyiben az örökhagyó után végintézkedés nem maradt, a közjegyző a hagyatékot tárgyalás nélkül is átadhatja, amennyiben csak egy törvényes örökös van; ha az örökösként érdekeltek egyezően, teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglaltan nyilatkoznak arról, hogy az örökhagyónak kizárólagos törvényes örökösei, és a hagyaték átadását a törvényes öröklés rendje szerint kérik, vagy csatolják az iratokhoz a közöttük a hagyatékra vonatkozóan létrejött teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt olyan egyezséget, amelynek alapján a hagyaték átadható; a póthagyatéki eljárásban; illetve ha az örökhagyó után csak olyan ingóság maradt, amelynek átadása az öröklési illeték alól mentes. Fontos szabály, hogy amennyiben végintézkedés maradt, a közjegyző nem hozhat döntést tárgyaláson kívül, ezekben az esetekben kötelező tárgyalást tartania.[38]
Érdemes kitérni a tárgyalás megtartásához fűződő (alkotmányos) érdekre. Helyeselhetőnek tartjuk a tárgyalás tartásának általános és széleskörű szabályozását. Ugyanakkor egyben igazolhatónak tekintjük a tárgyalás megtartása nélkül lefolytatott hagyatéki eljárás előbb felsorolt lehetőségeit. Ekkor ugyanis az észszerű határidőn belüli eljárás elve valósul meg, hiszen tárgyalás nélkül a közjegyző gyorsabban tud határozatot hozni, így kedvező hatást gyakorol az eljárás idődimenziójára is. Megemlíthető továbbá a költség-
- 13/14 -
hatékonysági tényező is, hiszen idézés kibocsátása nélkül csökkenthető a hagyatéki eljárás költsége. Az örökösként érdekeltek tárgyaláshoz való jogukban nem korlátozottak, hiszen megfelelő határidőn belül lehetőségük van tárgyalás tartását kérni.[39]
A hagyatéki tárgyalás tartása nem kizárólag a felek érdekeit szolgálja, hanem a közjegyző előtti eljárásban megnyilvánuló garanciális elemeket is magában hordozza, amelyek a közvetlenség elvében öltenek testet. A közvetlenség és szóbeliség elve messzemenően érvényesül, természetesen a nemperes eljárás sajátosságainak a keretei között.
A legtöbb nemperes eljárásban a közvetlenség elve fogalmilag fel sem merül, egyrészt a bizonyítás kizártsága, másrészt a tárgyalás tartásának általános hiánya miatt. A közvetlenség és szóbeliség elve a hagyatéki eljárásban a hagyatéki tárgyaláson nyilvánul meg, amelynek következtében a közjegyző és a felek személyes jelenléte módot adhat a hatásos tárgyalásvezetés megvalósítására. A közjegyző kérdéseket intézhet a hagyatéki eljárásban érdekelt felekhez, az általa célravezetőnek tartott szempontok szerint. Álláspontunk szerint a közvetlenség és szóbeliség elvének előtérbe kerülése meggyorsítja a hagyatéki tényállás tisztázását, ezáltal a hagyatéki eljárás lefolyását. Mindkét alapelv egyik közös megnyilvánulása, amikor a közjegyző a tárgyaláson a végintézkedést kihirdeti, az elejétől a végéig felolvassa, tartalmát megmagyarázza.
A hagyatéki eljárásban megfigyelhető alapvetően rossz és napjainkban talán visszaszorulóban lévő gyakorlati eset, hogy amennyiben nem állnak fenn a tárgyalás tartása nélküli átadás feltételei, a közjegyző a hagyaték tárgyalás tűzésére alkalmas ügyben az örökösként érdekelteket végzés formájában, írásban felhívja nyilatkozattételre. A nyilatkozattétel arra vonatkozik, hogy elfogadják-e a rendelkezésre álló iratok alapján a közjegyző döntését, amely szerint a törvényes öröklés rendje szerint adja át a hagyatékot. Amennyiben az örökösként érdekeltek a megszabott határidőn belül nem nyilatkoznak, a közjegyző meghozza a hagyatékátadó végzést, amelyet kézbesítteti a felek részére. Ez a gyakorlat bár csökkenti az eljárás időtartamát és esetleg költséghatékony elemei is mutatkoznak, azonban a közvetlenség elve hiánya miatt hátránnyal is járhat. Álláspontunk szerint ebből kifolyólag a tárgyaláshoz való jog mellett a közvetlenség és szóbeliség elve is sérelmet szenved. Ez esetben a feleknek nincs lehetőségük álláspontjaikat, esetleges igényüket tárgyaláson előadni. A jogi képviselő nélkül eljáró örökösként érdekeltek nem mindig vannak olyan helyzetben, kellő információk birtokában, hogy eldöntsék: a tárgyalás tartása érdekükben állhat-e.
A tárgyalás megtartása contra legem egyébként sem mellőzhető, hiszen a Hetv. 43. § (1) bekezdése nem ad lehetőséget a közjegyzőnek a tárgyalás meg nem tartására. E szabály kimondja, hogy ha az ügy alkalmas a tárgyalásra, a közjegyző haladéktalanul kitűzi a hagyatéki tárgyalást. A rendelkezés alól kizárólag a már említett a Hetv. 95. § (1) bekezdé-
- 14/15 -
sében foglaltak szerint lehetséges eltérni és tárgyalás tartása nélkül átadni a hagyatékot. Véleményünk szerint azonban ezekben az esetekben az örökösként érdekelteknek kell kérelmet előterjeszteni arra vonatkozóan, hogy a közjegyző ne tartson tárgyalást, nem pedig a közjegyzőnek végzés formájában felhívni az érdekelteket, hogy kérik-e a hagyaték tárgyalás nélküli átadását.
Mint már fentebb taglaltuk, a perrendtartás kodifikációja során elfogadásra került új alapelvként a felek eljárástámogatási és igazmondási kötelezettsége, amelynek értelmében a felek kötelesek előmozdítani az eljárás koncentrált lefolytatását és befejezését.[40] E magatartás tevőlegességet, egyfajta aktivitást kíván meg a felektől. A hagyatéki eljárásban ez is lefordítható a célirányos, adekvát, lényegre törő nyilatkozatok kívánalmára, illetve a költségtakarékosságra.
A hagyatéki eljárásban külön kiemelkedő szerep tulajdonítható a felek eljárástámogatási és igazmondási kötelezettségének, amely végig kíséri az egész eljárást. Már a leltárfelvétel során döntő jelentősége lehet annak, hogy a megjelent örökösként érdekeltek milyen tartalmú nyilatkozatokat tesznek. A büntetőjogi felelősségre vonás eseteit most nem taglalva[41], jelentős érdeksérelmet okozhatnak a felek, amennyiben nem tesznek eleget igazmondási kötelezettségüknek.
Álláspontunk szerint a hagyatéki eljárásban - ellentétben a polgári peres eljárással - más tartalommal bír a felek eljárástámogatási és igazmondási kötelezettsége. A más tartalom minőségi változást hordoz magában, hiszen a polgári perben a feleknek nincs abszolút igazmondási kötelezettségük, viszont a hagyatéki eljárásban igen. Ez megvalósulhat más örökösök személyéről vagy más hagyatéki vagyontárgyról való tudomással is. A hagyatéki eljárásban szereplő örökösként érdekelt nem teheti meg, hogy nem az abszolút igazmondási kötelezettséget követi, hiszen azzal akadályozza a hagyatéki eljárás sikerességét.[42]
Nem kizárt az igazmondási kötelezettség abban az esetben sem, ha például a törvényes örökösként érdekelt abból az okból nem hozza a közjegyző és a többi fél tudomására az örökhagyó létező írásbeli végrendeletét, hogy abban őt az örökhagyó kizárta az örökségből. Ennek egyik oka, hogy a bizonyítási eljárás hiánya miatt sok esetben a közjegyző ki van szolgáltatva a felek nyilatkozatainak főként az öröklött vagyon és további örökösök
- 15/16 -
személyére vonatkozóan. A közjegyzői gyakorlatban nem ritka az olyan eset, amikor az egyik örökös "letagadja" örököstársát, amely csak hónapok vagy esetleg évek elteltével derül ki. Ilyen esetben - amennyiben a törvényi feltételek fennállnak - megismételt hagyatéki eljárás keretében orvosolható a jogsérelem.[43]
Az igazmondási kötelezettséget - Németh János által idézett és Plósz Sándor által megfogalmazott[44] - hazudozás tilalma követelményként értelmezhetjük, amelynek hagyatéki eljárásban az egyik oldala bejelentési kötelezettségként realizálódik: más örökösök, vagyontárgyak és végrendelet tudomására jutása esetén áll fenn.
Említést kell tennünk újra a szóbeli végrendeletet tartalmazó hagyatéki eljárásban a szóbeli végrendeleti tanúk, illetve a szóbeli végrendeleti örökösök felé irányuló aktivitásra épülő fokozott eljárástámogatási kötelezettség elvére, amely előrébb mozdíthatja az eljárás befejezését, végső soron a hagyaték átadását. A szóbeli végrendelet rekonstruálása esetén kiemelkedően fontos, hogy a felek együttműködjenek egymással és a közjegyzővel, valamint hogy az igazmondási kötelezettségüknek is teljes mértékben eleget tegyenek.
A hagyatéki eljárás szempontjából releváns alapelvként vizsgálható a jóhiszeműség elve. A Pp. 5. §. (1) bek. szerint: "A felek és más perbeli személyek eljárási jogaik gyakorlása és kötelezettségeik teljesítése során jóhiszeműen kötelesek eljárni". A jóhiszeműség alapelve szintén irányadó a hagyatéki eljárásra is, fenntartva ezzel a közjegyző pénzbírság kiszabására vonatkozó döntésének jogkörét.
Tekintettel arra, hogy az alapelvek normatív rendelkezések, ezáltal megsértésükhöz szankció is párosulhat. Jól mutatja ezt a jóhiszeműség elvének szankciója, amely kimondja, hogy "a bíróság azt a felet vagy más perbeli személyt, aki a jóhiszeműség követelményével ellentétes magatartást tanúsít, pénzbírság megfizetésére kötelezi, valamint az e törvényben meghatározott más jogkövetkezménnyel sújtja".[45] Megvizsgálva a hagyatéki eljárás szankciórendszerét, egyértelműen kijelenthető, hogy a pénzbírság vagy esetleg az okozott költségek megtérítése merülhet fel szankcióként. A hagyatéki eljárás célja, vagyis az "öröklés közhitelű tanúsításától" való megfosztás semmilyen esetben sem szolgálhat szankcióként.[46] E megállapítás párhuzamba vonható a polgári peres eljárás vonatkozásában azzal, hogy a rosszhiszeműség a Pp. szerint sem eredményez önmagában pervesztességet.
Mindezek fényében kijelenthető, hogy a közjegyző eljárások közül a hagyatéki eljárásban bír a legnagyobb jelentőséggel a felek eljárástámogatási és igazmondási kötelezettsége, valamint a jóhiszeműség elve, mint alapelvi kötelezettség.
- 16/17 -
A rendelkezési elv - a perrel való szabad rendelkezés, vagyis a diszponálási jog[47] - megnyilvánulását két aspektusból érdemes megvizsgálni. Egyrészt abból, hogy az öröklésben érdekeltek mennyiben rendelkezhetnek a hagyatéki eljárással - pontosabban az eljárásba vitt anyagi és eljárási jogosultságokkal; másrészt abból, hogy a közjegyző mennyiben végezhet hivatalból cselekményeket.
A feleket megillető kérelemre történő eljárás elve nem teljesen bontakozik ki a hagyatéki eljárásban. Korlátozásnak tekinthetjük, hogy a hagyatéki eljárás nem minden esetben az érdekelt kérelmére indul meg, számos esetben törvényi kötelezettség az eljárás hivatalból való megindítása. Ezáltal a hagyatéki eljárás - ellentétben a peres eljárással[48] - nem csupán az érdekelt indítványával (kérelmével) és kérelme alapján jöhet létre.[49] Igazolhatónak tartjuk a kérelemre történő eljárás e formájának megszorítását, hiszen nagyobb társadalmi és gazdasági érdek mutatkozik a hagyatéki eljárások megindítása és sikeres lefolytatása mellett. Ennek köszönhetően elkerülhető, vagy legalábbis redukálható az "uratlan" hagyatéki vagyonok kialakulása.
A rendelkezési elv korlátozásaként említhetjük - összehasonlítva a polgári perben a perbe vitt jogokkal való szabad rendelkezéshez[50] - a hagyatéki eljárás tárgyát, hiszen a közjegyző csak a hagyatékhoz tartozó azon vagyontárgyak átadásáról dönthet, amelyek a halálakor az örökhagyó tulajdonában álltak. Amennyiben egy vagyontárgy hagyatékhoz tartozása vitatott, annak átadását a hagyatékból való kihagyás útján a közjegyző mellőzi. Ezek ugyanis, mint tulajdoni igények, bírósági úton érvényesíthetők.[51] Negatív megközelítésben viszont, ha van hagyatéki vagyon, akkor annak átadása felől a közjegyzőnek döntenie kell. Az örökösként érdekeltek még közös nyilatkozatukban sem indítványozhatják, hogy a közjegyző ne adja át az adott hagyatéki vagyontárgyat.
A hagyatéki eljárás során a közjegyző bár folytathat le bizonyos megkereséseket, ha olyan adat vagy irat szükséges, amellyel a megkeresett rendelkezik, azonban hivatalból nyomozási cselekmények nem végezhetőek. Vagyis a közjegyzői oldalról tekintve a nyomozati elv nem teljesülhet ki.[52] E körben érdemes azonban megemlíteni, hogy a közjegyző, amennyiben erre utaló körülmény merül fel, a szolgáltató (pl. pénzintézet) irányába
- 17/18 -
megkereséseket folytathat le.[53] Ez azonban álláspontunk szerint nem feltétlenül a hivatalbóliság jele, hiszen a közjegyzőnek értesülnie kell - akár a hagyatéki leltárból, akár kérelemre - a hagyatéki vagyon esetleges létéről. Mindazonáltal a nyomozati elv egyik jelének is felfogható.
A nemperes eljárás jellegéből következően nem beszélhetünk peranyagról, azonban az 1952-es Pp.-ben is meghatározott peranyag-szolgáltatási kötelezettség részben érvényesülhet, hiszen az öröklésben érdekelteknek kell kellő mennyiségű adattal, információval ellátnia a közjegyzőt.[54] A gyakorlatban mégis sokszor előfordul, hogy az örökösként érdekeltek a közjegyzőtől kérik a hagyatéki vagyon felkutatását. Ez leggyakrabban akkor fordul elő, ha az örökösként érdekelteknek csak arról van tudomásuk, hogy az örökhagyó valamelyik pénzintézetnél folyószámlával, esetleg más banki termékkel rendelkezett, azonban a pontos pénzintézetet nem tudják megnevezni. Más a helyzet az ingatlanhagyaték esetében, hiszen a közjegyző országos megkeresést tud alkalmazni az ingatlan-nyilvántartás rendszerében.[55]
A fentiekből megállapítható, hogy a hagyaték eljárás céljából fakadóan más nemperes eljárásokhoz képest a közjegyzőnek tágabb mozgástere van a felek rendelkezési jogának esetleges limitálására. A hagyatéki eljárás megindítása felett a felek nem rendelkeznek szabadon, illetve a kérelemre történő eljárás mellett a hivatalbóli eljárás túlsúlya mutatható ki.
A hagyatéki eljárást tekintve az igazságszolgáltatási alapelvek közül - hasonlóan a fizetési meghagyásos eljárásnál tett megállapítással - nem értelmezhető a bírák függetlenségének elve[56], a társasbíráskodás elve, a nem hivatásos bírák (ülnökök) részvételének elve.
A polgári per sajátos alapelvei közül a bíróság közrehatásának elve és a perkoncentráció elve szintén kizárható. A hagyatéki eljárás a polgári peres eljáráshoz képest nem különül el perfelvételi és érdemi tárgyalási szakra.[57] Ennek következtében az osztott perszer-
- 18/19 -
kezetből fakadó és a polgári per teljes életciklusa alatt érvényesülő perkoncentráció követelménye sem indokolható. Amennyiben a hagyatéki eljárásban érdekeltek között jogvita alakul ki, és a közjegyző ideiglenes hatállyal adja át a hagyatékot, az ezt követő hagyatéki per a főtárgyalási modell szerint két szakra különül el. Ebben az esetben a hagyatéki eljárás nem tekinthető a perfelvételi szaknak. Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni - amelyet a jogalkotó a fizetési meghagyásos eljárás esetében nem emelt normaszöveggé - hogy azokat az eljárási cselekményeket, amelyek megtételét a Pp. a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig teszi lehetővé, a hagyatéki eljárást befejező végzés meghozataláig lehet megtenni.[58]
A felek peranyag-szolgáltatásának elve annyiban érvényesül, hogy egyrészt az örökösként érdekeltek feladata a közjegyző rendelkezésére bocsátani a nemperes eljárás eldöntéséhez szükséges jelentős tényeket. A hagyatéki eljárás során a tárgyalási elv és a nyomozati elv egyfajta keveredése figyelhető meg: főszabály szerint a feleknek kell a közjegyző részére előterjeszteni a hagyatéki eljárásra vonatkozó tényeket - örökösök adatai, hagyatéki vagyontárgyak megjelölése - azonban ennek igazolása sok esetben már a közjegyző feladata. Sarkalatos példája ennek ingatlan esetén az ingatlan-nyilvántartás adatainak lekérdezése.
A tárgyalási elv érvényesülésének korlátozása is megmutatkozik, amely abból fakad, hogy a hagyatéki eljárásban a bizonyítás kizárt, kivéve a Hetv. által meghatározott körben.
A tanulmány alapjául szolgáló kutatómunka során arra a következtetésre jutottunk, hogy a hagyatéki eljárás bírósági hatáskörből közjegyzői hatáskörbe utalása szerves fejlődésen ment keresztül. Ennek során kialakultak a polgári nemperes eljárásra jellemző vonásai, így az egyes alapelvek érvényesülése is teret nyert.
Külön kiemelendő az úgynevezett igazságszolgáltatási alapelvek közül a nyilvánosság elve, valamint a szóbeliség és közvetlenség elve a bírósági és a közjegyzői nemperes eljárások között is a polgári peres eljáráshoz közelítő módon érvényre jut. E kategóriába sorolhatjuk a kétoldalú meghallgatás elvét is.
Fontos azonban megemlíteni a hivatalbóliság elvét, amely szembehelyezkedve a hagyatéki eljárásban érdekeltek rendelkezési jogával a közjegyző személyét és eljárását helyezi előtérbe.
A tárgyalás tartásához való jog felfogható a rendelkezési elv egyik részjogosítványaként, hiszen az eljárásban érdekelt feleket illeti meg, hogy kérelmezik-e a hagyaték közjegyző általi átadását hagyatéki tárgyalás keretében. ■
JEGYZETEK
[1] A hagyatéki eljárás (örökösödési eljárás) átfogó jogtörténeti változásairól lásd részletesebben: Rokolya Gábor, A közjegyzői intézmény fejlődése a polgári korban. Budapest, 2018, 2. kiad.
[2] Sárffy Andor, Magyar Polgári Perjog. Budapest, 1946, 10. o.
[3] Suri Noémi, Az öröklési jog európaizálása a tagállami öröklési eljárások fényében (doktori értekezés) Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest, 2015, 152. o. https://jak.ppke.hu/uploads/articles/12332/file/Suri_Noemi_dolgkuthely.pdf (letöltés dátuma: 2019. január 20.)
[4] Kelemen Ernő, Az örökösödési eljárás reformálása, A jog, 1900/26, 204. o.
[5] Lásd erről részletesebben: Bölöni László, A magyar örökösödési eljárás és a hagyatéki hatóságok szervezése című munkáját.
[6] Imregh Géza, A közjegyzői eljárás. Miskolc, 2003, 172. o.
[7] Kktc. 53. §.
[8] A teljesség igénye miatt meg kell említenünk, hogy az Öe. előtti hagyatéki eljárást megelőzően hatályban volt 1868. évi LIV. törvény 559-594. §-ai foglalkozott az örökösödési eljárással. A hatáskör ekkor megoszlott egyrészt a járásbíróságok és a törvényszékek, másrészt a gyámhatóságok között. E szabályozási modellben a gyámhatóság a hatáskörébe tartozó hagyatéki ügyekben bírói funkciót végzett. Lásd erről bővebben: Gellért György-Hegyháti István, A hagyatéki eljárás. Budapest, 1959, 23. o.
[9] Öe. 6. §.
[10] Kktc. 126. és 127. §-a.
[11] A Kktc. 125. §-a felsorolja, mely esetekben nem járhat el a közjegyző. Többek között végrendelet kihirdetése, gondnok kinevezése, ingatlanhagyaték, biztosítási intézkedés esetén.
[12] Sárffy Andor, A közjegyző szerepe az örökösödési eljárásban. Ügyvédek lapja, 1927/5, 5. o.
[13] Krenner Zoltán, A közjegyzői rendtartás reformja. Királyi Közjegyzők Közlönye, 1934/2, 137-141. o.
[14] 105/1952. (XII.28.) MT rendelet 32. § g.) pontja.
[15] 38/1954. (IK15.) IM számú utasítás 46. §.
[16] Gáspárdy László, A hagyatéki eljárás kapcsolata a polgári perjoggal. Közjegyzők Közlönye, 2001/7-8, 7. o.
[17] Ide sorolható Ausztria, Csehország, Horvátország.
[18] A Hetv. 2. § (2) bekezdése szerint Magyarországon sem elsőfokú bíróként jár el a közjegyző, hanem a közjegyző eljárása az elsőfokú bíróság eljárásával azonos hatályú.
[19] Sajben Tamás, Közjegyzők Európában. Ügyvédvilág, 2016/2.
[20] Paton G. Andrew, Italy. In: Garb Louis-Wood John, International Succession. 2010, 402. o.
[21] Suri Noémi, Haláleset folytán történő tulajdonszerzés Olaszországban. Közjegyzők Közlönye, 2016/3, 5. o.
[22] Csillag Attila, A közjegyző szerepe a francia örökösödési eljárásban. Közjegyzők Közlönye, 2014/6, 28. o.
[23] Csillag [2014] i.m. 31-33. o.
[24] Eless Tamás-Juhász Edit-Juhász Imre-Kapa Mátyás-Papp Zsuzsanna-Somlai Zsuzsanna-Szécsényi-Nagy Kristóf-Timár Kinga-Tóth Ádám-Török Judit-Varga István, A polgári nemperes eljárások joga. Budapest, 2013, 790. o.
[25] Hetv. 12. § (1) bek.
[26] A mediátori szerepkörről lásd részletesebben: Kuti Szilvia, A közjegyző "dobozba zárt" mediátor. Közjegyzők Közlönye, 2018/1, 42. o, valamint Nemesik Orsolya, Mediáció, avagy közjegyzők "új" szerepben - közokirat szerkesztés és hagyatéki eljárás a közvetítés tükrében. Jogelméleti Szemle, 2004/4.
[27] Eless-Juhász-Juhász-Kapa-Papp-Somlai-Szécsényi-Nagy-Timár-Tóth-Török-Varga [2013] i.m. 729. o.
[28] Ferenczi Fanni, A hagyatéki eljárás alapjai és lefolytatása, különös tekintettel a feladatok megoszlására az eljárás során, valamint a jogorvoslat egyes lehetőségeire. Debreceni Jogi Műhely, 2016/3-4, 1. o.
[29] Kúria Pfv.II.22.420/2001. - BH 2004.466.
[30] 1.Pkf.20.651/2018/2. számú Debreceni Törvényszék másodfokú határozat 3. o.
[31] Az egyes iparjogvédelmi nemperes eljárások kivételével.
[32] Imregh [2003] i.m. 211. o.
[33] Lásd erről bővebben: Molnár Tamás, A polgári eljárásjog alapelveinek megnyilvánulása a szóbeli végrendeletet tartalmazó hagyatéki eljárás esetén. JURA, 2018/1, 369-377. o.
[34] A közjegyzői ügyvitel szabályairól szóló 37/2003. (X. 29.) IM rendelet 17. § (3) bek.
[35] Ezzel kapcsolatban kell megemlítenünk a közjegyzői eljárással összefüggő adatkezelést érintő, a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679. európai parlamenti és tanácsi rendelet (GDPR) rendelkezéseit, amely 2018. május 25. napján lépett hatályba.
[36] Imregh [2003] i.m. 210. o.
[37] A rendreutasításról lásd részletesen a Pp. 236. §-ában foglaltakat.
[38] Hetv. 95. § (1) bek.
[39] A Hetv. 95. § (2) bekezdése szerint a törvényes örökös a tárgyalás nélkül meghozott hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedése előtt kérheti a tárgyalás kitűzését.
[40] Pp. 4. § (1) bek.
[41] Ezek között a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (továbbiakban: Btk.) 272. § (1) bekezdés szerinti hamis tanúzás, a Btk. 373. § (1) bekezdés szerinti csalás, valamint a Btk. 393. § (1) bekezdés szerinti készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűncselekménye említhető. A közjegyzői gyakorlatból felhozható példa, amikor az örökösként érdekeltek által az örökhagyó halálát követően az örökhagyó nevén lévő bankkártya használatával vesznek fel pénzt, amelyet az esetek döntő részében az örökhagyó illő eltemetésére fordítanak.
[42] A közjegyzői gyakorlatban az igazmondás kötelezettsége teljesítésének elősegítése a felek által előadott nyilatkozatok tárgyalási jegyzőkönyvben való rögzítésével is megvalósulhat. A közjegyző nyilatkoztatja a megjelent örökösöket, hogy nincs tudomásuk más örökösről vagy végintézkedésről.
[43] Meg kell említenünk, hogy e jogsérelem helyreállítása nem biztos, hogy a közjegyző előtt történik, hiszen 1 éven túl már kizárólag bíróságtól lehet kérni a hagyatéki eljárás megismétlését.
[44] Németh János, Az új Polgári perrendtartás, egyes vitatott kérdések és az elfogadott változat. Közjegyzők Közlönye, 2017/2, 10-11. o.
[45] Pp. 5. § (2) bek.
[46] Ahogy nem szolgálhat szankcióként a jogerős hagyatékátadó végzés "visszatartása", vagyis az illetékes hatóságok felé való megküldésének akadályozása.
[47] Szalma József, A rendelkezési elv az európai és a magyar polgári peres eljárásban. Közjegyzők Közlönye, 2017/4, 30. o.
[48] Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a polgári peres eljárásban is találkozhatunk olyan esettel, amikor nem az anyagi jogi érdekelt kérelmére indul a per, például fogyasztóvédelmi perek esetében.
[49] Lásd bővebben: Szalma [2017] i.m. 34. o.
[50] A Pp. alapelvi fejezetében foglalt rendelkezési elv elfogadott szövegével kapcsolatban megemlíthető, hogy a rendelkezési elv a "perbe vitt" jogok helyett a perbeli (eljárási) jogokra vonatkozik, hiszen az anyagi jogokra a Pp. hatálya ki sem terjed.
[51] Hetv. 81. § (1) bek.
[52] E témával kapcsolatban lásd: Tóth Ádám, Dr. Sherlock Holmes Közjegyző. Közjegyzők Közlönye, 2000/11, 13. o.
[53] A 2017. évi CXXXVI. törvény az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról új eljárást vezetett be a szolgáltatók megkeresése tekintetében, amelynek során a közjegyző elektronikus úton, erre a célra kialakított informatikai rendszeren keresztül keresi meg a szolgáltatókat. Az új eljárás önmagában nem növeli a hivatalbóliság elvét, azonban hatása lehet a hagyatéki eljárás gyorsabb és hatékonyabb befejezésére.
[54] Ennek címzettje nem mindig az öröklésben érdekelt, hiszen például amennyiben az öröklésben olyan személy látszik érdekelnek, akinek nincs törvényes képviselője, vagy tényleges akadály miatt nem járhat el az ügyben vagy ügyeiben akadályozott természetes személy, akkor a leltárelőadó feladata, hogy az illetékes gyámhivatalt értesítse a hagyatéki leltár egy példányának megküldésével. Lásd erről Hetv. 24. § (1) bek.
[55] Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy 2018. év második felétől a közjegyzők széles körben betekinthetnek és adatokat igényelhetnek a pénzintézetek nyilvántartásaiból, amely felgyorsítja és megkönnyíti a hagyatéki vagyon igazolását. Érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy a közjegyző nyomozati elve tovább erősödjön és közvetlenül bejegyezzen, módosítson vagy töröljön a különböző hatóságok által vezetett nyilvántartásokban. Ezt a polgári eljárásjogban megfigyelhető digitalizáció előretörése is segítheti.
[56] Érdemes megemlíteni, hogy a bírák függetlenségének elve bár nem értelmezhető, azonban a közjegyzők függetlenségének elve igen, amely elvek között számos hasonló jellemző mutatkozik.
[57] Hetv. 10/A. § (4) bek. első fordulata.
[58] Hetv. 10/A. § (4) bek. második fordulata.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes, Hajdúszoboszló.
Visszaugrás
