Köszönöm a meghívást a 28. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumra és a lehetőséget, hogy egy rövid előadást tartsak Önöknek a polgári perjogi kodifikációról.
Levezető elnök úr bejelentette az előadásom címét, amelyet ezennel tisztelettel megtagadok.
Annak ellenére teszem ezt, hogy előzetesen valóban ezt az előadás-címet adtam meg írásban.
Ugyanakkor államtitkár úrnak a Polgári perrendtartás kodifikációs folyamatáról tartott előadása - amelyet nagy érdeklődéssel hallgattam - teljesen érthetően, a Minisztérium helyzetéből is adódóan, az általa választott témával felülnézetből foglalkozott.
Öt hallgatva és nem titkolva, hogy általa vázolt kodifikációs folyamat engem is érint, úgy döntöttem, hogy a következőkben az előadásomban - függetlenül az előre megadott címtől - én is ezzel a témával kívánok foglalkozni, de alulnézetből: azoknak a szakembereknek a szemszögéből, akik idejüket és tudásukat önként igyekeztek egy általuk jónak vélt polgári perrendtartás megalkotásához hozzáadni.
A Polgári perrendtartás kodifikációja egy érdekes folyamat, amely 2013 májusában kezdődött, amikor a Kormány a 1267/2013. (V. 17.) számú határozatával elrendelte a perrendtartás kodifikációját.
E folyamatban volt két olyan szakasz, amelyet élvezettel dolgoztam végig, és 84. életévemben csak azt tudom tanácsolni az itt lévő fiataloknak, hogy ha ilyen munkában részt vesznek az elkövetkezendőkben, akkor ugyanolyan lelkesedéssel csinálják, mint ahogy mi csináltuk 2013-tól 2015 végéig, 2016 elejéig.
Kezdem azzal, hogy a kormányhatározat elfogadását követően 120-130 szakembert kértem fel - a különböző jogászi hivatásrendek elnökeinek és másoknak a javaslatára -, hogy működjenek közre ebben a kodifikációs tevékenységben. Engem is meglepett, de egyetlen olyan személy nem volt, aki ne fogadta volna el a felkérést. Ez a tény nagyon jól tudom nem nekem volt köszönhető, hiszen a felkért személyek vezetői előbb ezt velük többnyire megtárgyalták, de ennek ellenére jól esett.
E szakemberek az akkori Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság mellett működő Polgári Perjogi Kodifikációs Szerkesztőbizottságnak a javaslatai kapcsán többféle elképzeléssel álltak elő azon az értekezleten, amit 2013. július első napjaiban tartottunk. Ennek eredményeként megalakult 8 témabizottság, amelyek különböző létszámúak voltak. Volt olyan, amelyik csak 12 személlyel, de volt olyan is, amelyik 56-tal működött.
- 5/6 -
Működésük, szakmai tevékenységük eredményeként kialakult egy - elméleti és gyakorlati szempontból is figyelemre méltó - írásos munkaanyag, amely a polgári perjogi kodifikáció koncepciójával összefüggő részletkérdésekkel foglalkozott. Az önkéntes munkát vállaló témabizottsági tagok által készített előkészítő írásos anyagokat a Szerkesztőbizottság rendszerezte, szerkesztette, majd megtárgyalta és 2014. június 30-án továbbította a 363 oldalas Koncepció I. Tervezetét az igazságügyi miniszter úrnak.
A Tervezetet Trócsányi László, igazságügyi miniszter úr - kiemelkedően magas színvonalúnak minősítve azt - elismeréssel fogadta.
Az Igazságügyi Minisztérium a Tervezetet - annak eredményeire építve, arra zsinórmértékül tekintve - a Szerkesztőbizottság Javaslataként nevesítve alakította tovább és készítette el az új polgári perrendtartás koncepciójáról szóló kormány-előterjesztés tervezetét, benyújtva azt a Kormánynak.
A Kormány az Igazságügyi Minisztérium előterjesztését és az abban foglalt, javasolt Koncepciót a 2015. január 14-én tartott ülésén elfogadta, és pár nappal később a Szerkesztőbizottságot, "hálából" a kiemelkedően magas színvonalúnak minősített a munkájáért - a 1012/2015. (I. 22.) Korm. határozattal - megszüntette.
Ez a döntés egyértelmű volt a tekintetben, hogy a kodifikáció további folytatását tekintve jelentős az eltérés a korábbi és az új igazságügyért felelős miniszter felfogását illetően.
Ezt tudomásul véve rossz néven sem lehetett venni, hogy az új miniszter a polgári perjogi kódex kodifikációját - a Koncepció Kormány általi elfogadását követően - teljes egészében saját hatáskörébe kívánta vonni. Ezt én tisztességgel elismerem.
A gond ott jelentkezett, hogy a kodifikációs munka a Minisztériumon belül, hogy finoman fogalmazzak, eléggé lassan haladt. Ezért, a Minisztérium részéről először a miniszteri biztos asszony intézett hozzám egy levelet 2015. március 9-én, amelyben kérte, hogy főbizottsági munkabizottságok létesüljenek, amelyek segítik a törvényalkotási munkát. Ebben a kérésben az volt, hogy a minisztériumi apparátus konkrét kérdéseket fogalmaz majd meg, és azt várják a munkabizottságoktól, hogy azok írásos javaslatokat készítsenek, észrevételeket, bizottsági álláspontokat fogalmazzanak meg
A Kormány által elfogadott Koncepció alapján ugyanakkor egyértelművé vált, hogy a megszüntetett Szerkesztőbizottság által eredetileg felállított bizottságokat - struktúrájukban és összetételükben - meg kell változtatni. Ez a változtatás - amelynél már figyelembe lehetett venni egyes bizottsági elnököknek, tagoknak a Koncepció Tervezet kidolgozása során végzett munkáját - 2015 májusában meg is történt. Ennek eredményeként 14 újjáalakított, összevont munkabizottság jött létre. A munkabizottsági elnökök személyére a Főbizottság elnökeként én tettem javaslatot, amellyel az igazságügyi miniszter úr egyetértett.
Az újjáalakított munkabizottsági elnökök és tagok pontos személyi körének rögzítése után az igazságügyi miniszter úrral közös levélben kértük fel a 14 munkabizottság elnökét és tagjait a további, adott esetben más keretek között történő kodifikációs munkában való részvételre.
Ezt megelőzően már április végén - május elején ismételten felmerült, előbb csak az Igazságügyi Minisztérium Kodifikációs Munkacsoportja, majd az igazságügyi miniszter úr részéről is az az igény, hogy ezek az újjászervezett munkabizottságok vitassák meg a mi-
- 6/7 -
nisztériumi problémafelvetéseket és az azokhoz tartozó, kapcsolódó kérdéseket, majd tegyenek normaszöveg-szintű javaslatokat, a hozzá kapcsolódó indokolással együtt. Lényegét tekintve az Igazságügyi Minisztérium a munkabizottságoktól immár normaszöveg-tervezeteket és indokolás-tervezeteket várt, amelyek kiemelten fontos döntés-előkészítő anyagoknak minősültek.
Ezt a munkát az igazságügyi miniszter úr és én a munkabizottságok elnökeihez intézett 2015. május 15-én kelt felkérő levelünkben, majd a 2015. május 28-án tartott együttes ülésen 2015. október 30-ig kértük elvégezni. A levélben arról is tájékoztatást kaptak az elnökök, hogy a beérkező munkabizottsági előterjesztéseket az Igazságügyi Minisztérium keretén belül működő munkacsoport fogja áttekinteni és elemezni, majd azt követően véglegesíti a javasolt normaszöveget és azt - annak elkészülte után - velük megtárgyalja.
Ehhez kapcsolódik, hogy az IM közigazgatási államtitkára 2015 nyarán azt a további tájékoztatást adta a munkabizottsági elnököknek, hogy mindenkor, amikor majd a döntés előkészítő anyagokat - a normaszöveg- és indokolás tervezeteket - az IM munkacsoportja, illetőleg Szerkesztőbizottsága tárgyalja, akkor az ülésre az illetékes munkacsoport elnöke és az általa kijelölt tagok meghívást fognak kapni.
A munkabizottságok elnökei - tagjaik hathatós segítségével - több hónapos, intenzív, többnyire hosszú évek elméleti és/vagy gyakorlati munkájuk eredményeként megszerzett tudásukra támaszkodva, a nyári üdülési időszakot is jelentős részben igénybe vevő munkával - 2015. október 30-ig elvégezték a feladatukat.
Tevékenységük eredményeként készült el a "Munkabizottsági Szakértői Javaslat Normaszöveg- és Indokolás Tervezet" című, több mint 1100 oldalas, az egyes munkabizottsági anyagokat tartalmazó összeállítás, amelyet Varga István tanszékvezető egyetemi tanár, ügyvéd, a Főbizottság tudományos titkára és Éless Tamás ügyvéd, címzetes egyetemi tanár egységesített. Ahogy az a címből is kiderül, az összeállítás szövegszerű javaslatot tartalmazott mind a normaszövegre, mind annak indokolására vonatkozóan.
Az elkészült anyagot haladéktalanul megküldtem az igazságügyi miniszter úrnak.
Az egységesített Javaslat" elkészítéséhez felhasznált anyagokat elkészítő munkabizottságok elnökeinek és az általuk képviselt tagjaiknak azonban csalódással kellett tudomásul venniük, hogy az előzetes - minden bizonnyal jó szándékú - vezetői tájékoztatás ellenére sajnos egyikük sem vehetett részt, meghívás hiányában azon a tárgyaláson, amelyen az IM Szerkesztőbizottsága az ő anyagukat tárgyalta.
Ennek eredményeként lehetőségük sem volt arra, hogy a munkacsoportjuk által kidolgozott normaszöveg-tervezetek és indokolás-tervezetek, szakmai javaslatok mellett legalább érvelni tudjanak.
Félreértések elkerülése végett, nem vonom kétségbe, hogy a munkabizottsági elnököknek - és rajtuk keresztül közvetve a tagoknak - tett ígéretek betartására nézve senkit nem terhelt jogi kötelezettség.
Magam azonban, aki felkértem a munkabizottságokban kiemelkedő munkát végző mintegy száz szakembert, erkölcsi kötelességemnek éreztem és érzem a mai napig is kiállni amellett, hogy e szakembereket, az általuk vizsgált egy-egy szakterület anyagának
- 7/8 -
a minisztériumi tárgyalásánál, feltétlenül meg kellett volna hallgatni és a véleményük részletes kifejtésére lehetőséget kellett volna biztosítani.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Igazságügyi Minisztérium, mintegy ígérete beváltásaként, utólag, 2 azaz kettő nappal a Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság ülése előtt, 2016. március 22-én 10 órára értekezletet, pótmeghallgatást szervezett a Minisztériumban. Erre az értekezletre, "Az új polgári perrendtartás normaszöveg-tervezetének bemutatására", mind a 14 munkabizottsági elnököt egyszerre hívták meg, amelyen - más szakemberekkel együtt - 25 fő vett részt
A munkabizottsági elnöki összejövetelre a meghívottak előzetesen megkapták a Kormány részére készült március 9-i keltezésű, 515 oldalas Előterjesztést, az rendelkezésükre állt, azaz mindenki szabadon már mindent előzetesen tanulmányozhatott.
Ugyanakkor, nagyon udvariasan, három köszöntővel kezdődött az értekezlet, majd az Igazságügy Minisztérium miniszteri biztosa előadásában részletesen szóban is bemutatta az elnököknek az előzőleg nekik már írásban megküldött perrendtartás-tervezetet.
Ezek után a fennmaradó időben - kérem, számolják ki Önök, hogy az kb. mennyi lehetett - hozzászólhattak a munkabizottsági elnökök ahhoz az anyaghoz, amit olvastak, hallottak. Nos, többen hozzá is szóltak.
Egy pár hozzászólást kivonatoltam az értekezletről készített jegyzőkönyvből, ezek közül egyeseket itt Önök, közjegyzők előtt meg kell említenem. Ennek oka, hogy a 14 munkabizottsági elnökből - akiket a különböző jogászi hivatás-rendekből választottunk -, hárman közjegyzők voltak, ami az egyes hivatás-rendi tagok létszámát tekintve egy kiemelkedően jó, a magas szakmai tudást elismerő arány.
Nos, ez a három elnök is nyilatkozott az értekezleten az munkabizottságuk által kidolgozott anyagról és az előterjesztett minisztériumi tervezetről.
Anka Tibor úr volt, aki a leghatározottabban kinyilvánította a véleményét. Azt a tényt közölte, hogy a nemperes és perelhárító munkabizottság által elkészített anyagból a tervezetben nem jelenik meg semmi.
Szőcs Tibor úr szerint a Minisztérium az ő munkabizottsági anyaguknak csak egy kis részét hasznosította.
Szécsényi-Nagy Kristóf úr nyilatkozatából az volt megállapítható, hogy ő a munkabizottsági anyagnak nemhogy az átvételét, de annak elolvasását sem tapasztalta.
Ezekhez a nemleges vagy negatív álláspontokhoz tudnék még példákat sorolni, de nem ez az érdekes. Az az érdekes, hogy ettől a pillanattól kezdve az az érzése támadt az embernek, hogy az a 2013-ban elkezdődött és a kodifikációs munka első két szakaszában - mondhatni szinte teljes összhangban - folytatott szakmai együttműködés megtorpant vagy talán sajnos inkább lezárult.
Megtorpant vagy lezárult és ez számomra azért volt rendkívül kényelmetlen, mert nem tudtam betartani azt az ígéretemet, amit a Minisztériummal együtt én is ígértem az elnököknek és közvetve a munkabizottsági tagok mindegyikének.
A március 22-i értekezleten ugyanis, már csak a rendelkezésre álló, akár egész napos időkeretre tekintettel sem nyílott lehetőség arra, hogy a tizennégy munkabizottsági elnök és rajtuk keresztül a tagok részletesen, adott esetben több órán keresztül kifejthessék
- 8/9 -
és indokolhassák a véleményüket. Erre lett volna indokolt azután még a minisztériumi Szerkesztőbizottságnak reagálnia és magyarázattal szolgálnia, különös tekintettel azokra a munkabizottsági javaslatokra, amelyeket nem tartott elfogadhatónak.
A részletes véleménykifejtés és indokolás, valamint a reagálás, illetve magyarázat elmaradásának következtében én úgy érzem, hogy - ha ez feltehetőleg nem is volt az Igazságügyi Minisztérium, azon belül is a Szerkesztőbizottság szándéka - akarva-akaratlanul kvázi automatáknak használták fel a munkabizottságokat, akiknek betáplálták a kérdéseket és várták rá a nyomdakész válaszokat. Jó, hogy nem kaptak kifogástalan nyomdakész választ, jó, hogy ezeket adott esetben felül kellett vizsgálni és megfelelő alakba kellett alakítani, ezt mind megértem, de azt azért továbbra sem értem meg, hogy az a fajta vita, véleménycsere, magyarázat, visszajelzés, ami ilyenkor szerintem illenék, miért maradt el.
Emellett sajnos rá kellett jönnöm, hogy a Minisztériumnak meghatározott oka volt arra nézve, hogy az ígéretét így váltotta be. Ez az ok pedig az volt - legalábbis az én megfogalmazásomban -, hogy az Országgyűlés elé terjesztett új Polgári perrendtartás tervezete prés alatt született. Prés alatt én itt nem mást, mint a határidőt értem.
Az eredeti, a 2013. évi májusi kormányhatározat ugyanis az új polgári perrendtartás normaszövegének kidolgozására és Kormány elé terjesztésére 2016 negyedik negyedévét jelölte meg határidőként.
Ez azt jelentette, hogy 2016 végéig nem az Országgyűlés elé, hanem előzetesen még csak a Kormány elé kellett volna terjeszteni a tervezetet. Ezt az eredeti határidőt a 2015. januári, az eredetit módosító kormányhatározat sem változtatta meg.
Ebből adódóan némileg furcsa módon az érintettek csak egy levélből - amelyet az IM egyik vezetője intézett a munkabizottsági elnökökhöz - értesültek arról, hogy a nagy eljárási kódexek kodifikációjának végső határidejét a Kormány előrehozta, ami a Polgári perrendtartást is érinti. Ennek alapján az új Pp. normaszövegét 2016. március 31-ig kellett elkészítenie az Igazságügyi Minisztériumnak, illetve az előrehozott kodifikációs határidő szorításában tevékenykedő IM Kodifikációs Szerkesztőbizottságának.
Ilyen körülmények között eszembe jut a régi latin mondás, hogy "Crescit sub pondere palma!" De ha a botanikusok szerint igaz is ez a tétel, vagyis teher alatt nő a pálma, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ez a megállapítás egy készülő törvénytervezetre is igaz. A magam részéről nem tudom megállapítani, hogy ilyen teherrel lehetett-e úgy dolgozni, mint ahogy dolgoznia kellett volna az Igazságügyi Minisztérium apparátusának.
Ez a kérdés azért merül fel, mert két nappal a munkabizottsági elnökök félresikerült értekezlete után volt a főbizottsági ülés, ahol a Főbizottság csaknem minden tagja az előterjesztett törvénytervezetre azt mondta, hogy vitára alkalmas, de azt nem mondta egyik sem, hogy kodifikációra alkalmas.
A Főbizottságnak ezt a korábbi, március 24-i álláspontját tükrözi különben vissza Kovács Kázmér úrnak, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettesének a véleménye, amelyet az Ügyvédek Lapjának 2016/4. számában, a "Kialakulni látszik az új Pp." című cikkében fejtett ki, hogy a Kormány előterjesztésének közigazgatási egyeztetése 2016 júniusában "az aggályok ellenére zárult le". E véleményhez a magam részéről csak csatlakozni tudok.
Az elnökhelyettes úr által jelzett aggályokhoz még kapcsolódik szerintem az a fair eljárás
- 9/10 -
elvével összhangban nem álló körülmény is, hogy az a tervezet, amit a Főbizottság 2016. március 24-én tárgyalt, utána még két vagy három alkalommal lényegesen változott. E változásokról, azonban a Főbizottság nem tudott nyilatkozni, hogy azokkal egyetért-e vagy sem, mert a megváltoztatott törvénytervezetről az Igazságügyi Minisztérium az előzőleg előterjesztett tervezettől nem kellően lelkes Főbizottságot már nem is tájékoztatta.
Kovács Kázmér elnökhelyettes úrnak kétségtelenül abban is igaza van és volt, hogy fontosabb érdek fűződött volna a tervezet esetleges ismételt megvitatásához, mint a vita lezárásához.
Az új Polgári perrendtartás kodifikációs folyamatáról vázlatosan eddig előadottakon túl előadásom befejező részében két részletkérdést is említenék.
Egy kodifikációnál szerintem alapvető kérdés, hogy az alapelveket a törvényalkotó miként rendezi. Az a fundamentum. Véleményem szerint az új polgári perrendtartás törvénytervezetében sajnos az alapelveknél a kodifikáció során végig érzékelhető volt a kodifikációt végzők bizonytalankodása. Ez a bizonytalankodás addig ment, hogy amikor a munkabizottsági elnököknek az értekezletet tartották a Minisztériumban, akkor az alapelvekkel foglalkozó munkabizottság elnöke Murányi Katalin nyugalmazott kúriai bíró asszony, volt polgári kollégiumi elnök, a munkabizottsági tagjainak a véleményét ismerve, helytelenítette, hogy az alapelvek tört szerkezetbe kerültek elhelyezésre, mert így áttekinthetetlenek. Tényleg azok voltak, az Igazságügyi Minisztérium maga is többször módosította a későbbiekben a törvénytervezetnek ezt a részét. Előbb, 2016. április 11-én változtatták, értelmező rendelkezéseknél voltak kisebb pontosítások. Ezt követően valamikor április 11-e és június 9-e között az alapelvek tervezett részénél bekövetkezett a Szent Bertalan éjszakája: az 1. §-hoz jött egy második bekezdés, a 2. § kimaradt, a 3. §-hoz egy második bekezdés, az 5. §-hoz két új bekezdés, a 6. §-hoz újabb bekezdés, továbbá a 9-16. §-ok mindegyike, kivétel nélkül kimaradt. Később volt egy forgószél is, amely az értelmező rendelkezéseket tizenöt helyen változtatta meg.
Kedves Kollégák! Az alapelvekről szólva nem hagyhatom szó nélkül, hogy az utóbbi időben egyre-másra olyan cikkek olvashatók, nyilatkozatok hallgathatók, amelyek mindegyikében azt emelik ki, hogy a felek igazmondási kötelezettsége lesz majd a nagy vívmány a Pp-ben.
Az igazmondási kötelezettségről az 1911. évi I. törvény a Plósz féle perrendtartás tényleg szólt, mint az anyagi igazság kiderítésére szolgáló nagyon fontos eszközről, de azért ők azt mondták, hogy az anyagi igazság kiderítésének a célját az szolgálja az igazmondás kötelezettségének törvénybe iktatásával, hogy ha hazudozásra szabott szankciót bevezetjük. Azaz közvetve a hazudozás tilalmát kell kimondani, s akkor abban benne lesz ki nem mondottan az igazmondás kötelezettsége. Magyary Géza professzor, volt hajdani tanszékvezető-elődöm, akiről mindig csak nagy tisztelettel tudok szólni, a felek perbeli cselekményeit, perbeli tartalmuk alapján már mintegy száz évvel ezelőtt teljesen joggal két részre osz-
- 10/11 -
totta. Akaratnyilatkozatokra, illetve tudomás-kijelentésekre. A feleknek a nyilatkozatai közül a tudomás-kijelentés nem a fél akaratától függő, ezért őt a tudomás-kijelentésre nézve az igazmondás kötelezettsége terheli. Ezzel szemben az akaratnyilatkozatok tekintetében ilyen igazmondási kötelezettséget előírni szerintem nem helyes.
Az új Pp. törvénytervezetében megtalálható jogintézmény a bírósági meghagyás.
A munkabizottságok anyagaiból összeállított Javaslat ilyen jogintézményt nem ismer, hanem az adott perjogi probléma megoldásaként, a régi szép elnevezéssel mulasztási ítéletről szól.
A bírósági meghagyás elnevezéshez személyes kapcsolat fűz. Amikor az 1972. évi 26. törvényerejű rendelet kodifikációjának előkészületi munkái folyamatban voltak, akkor viszonylag fiatal adjunktusként én is tagja voltam az akkori kodifikációs bizottságnak. Önök is jól tudják, hogy egy munka során mindig vannak olyan nem szeretem feladatok, amelyeket valaki(k)nek el kell végeznie/ük. Miután a Kodifikációs Bizottságban én rendelkeztem a legkisebb sarzsival, mint adjunktus meg kaptam a feladatot, hogy csináljunk valamit a mulasztási ítélettel.
Azért kellett e jogintézménnyel valamit csinálni, mert az ELTE ÁJK akkori polgári eljárásjogi tanszékvezetője, aki a második világháborúban brjanszki partizán volt, a Polgári perjog című egyetemi tankönyvben azt írta, hogy a mulasztási ítélet a dolgozó nép kizsákmányolására alkalmas. Ettől kezdve, ha az MSZMP pártközpont elé került a téma - márpedig minden fontosabb jogszabály tervezete oda került -, a mulasztási ítéletre két kézzel lőttek. Ezért elkezdtem gondolkodni, s mivel abban az időszakban 3-4 tanulmányt is írtam a fizetési meghagyásos eljárás témaköréből, eszembe jutott, hogy valamikor régen azt írták a szakértők a fizetési meghagyásról, hogy az nem más, mint anticipált, azaz megelőlegezett mulasztási ítélet. Erre azt mondtam, megvan a megoldás, a mulasztási ítélet helyett kell egy meghagyás, de miután már védett név volt a fizetési meghagyás, most lesz a bírósági meghagyás. Így került bele a bírósági meghagyás intézménye a Pp. 136. §-ába.
Ennek ellenére azt hiszem, hogy nekünk jobb volna visszatérni a régi terminológiához. Az 1868. évi LIV. törvényben már makacssági ítélet néven szabályozták, utána végig mulasztási vagy mulasztásos ítéletként ismerték, s attól a pillanattól kezdve, hogy ha a tervezetben ezt a változtatást végrehajtanánk, akkor a tervezetnek a Határozatok címszó alatt a 340. §-ban nem kellene úgy rendelkeznie, ahogy rendelkezik. Azt mondja ugyanis ez a tervezett 340. §, hogy a bíróság a) az e törvényben meghatározott esetben bírósági meghagyással, b) a per érdemében ítélettel, c) a per során felmerült minden más kérdésben végzéssel határoz.
Eleve rossz a sorrend. A protokoll az meg szokta határozni a hierarchiát is egyes posztok, egyes intézmények között. A határozatok körében az ítélet mindenekfölött áll. A végzés az alján van, hová helyezhető el máshová a bírósági meghagyás, mint középre. Ebből is kitűnik, hogy bizony, részletesebb átvizsgálásra szükség lett volna ennél a résznél is. Arról nem szólva, hogy a 393. §-ban is baj lesz az intézménnyel, mert ott külön kell majd kimondani, hogy a perújítás nem csak a jogerős ítélet ellen, hanem az ítélet hatályával rendelkező határozatok, így a bírósági meghagyás ellen is alkalmazható. Lehetne tehát egyszerűsíteni.
Szeretném még elmondani, hogy a munkabizottságok munkáját, Varga István és Éless
- 11/12 -
Tamás egyetemi tanárok a munkabizottsági tagokkal és elnökökkel való egyetértésben egy kötetbe foglalta. Néhány nappal ezelőtt a hvg/orac-nál meg is jelent a reklám, "Szakértői javaslat az új polgári perrendtartás kodifikációjára" címmel a munkabizottságok által összeállított anyagok tehát rövid időn belül meg fognak jelenni.
Ugyanakkor kétségtelen, hogy az Országgyűlés napokon belül, ha minden igaz, már a jövő héten szavaz az Igazságügyi Minisztérium, illetve a Kormány által előterjesztett törvényjavaslat tervezetéről. Ez a tervezet minden bizonnyal meg fogja tartani a jelenlegi formáját és tartalmát, noha az egyik nyilatkozatában Trócsányi László miniszter úr azt jelezte, hogy ezek változhatnak az Országgyűlés előtti vita és a javaslatok okán. Ez a jelzés körülbelül másfél vagy két hónapja volt. Azóta összesen 16 módosító javaslat érkezett be az Országgyűléshez, amelyeket 3 országgyűlési képviselő nyújtott be.
Természetesen magam is tudom, hogy a parlamenti képviselők közül többeket, akiknek szakképzettségüknél, szakmai tudásuknál fogva nincs is különösebb köze az adott, elfogadásra előterjesztett törvény-javaslathoz, mások, ismerősök, barátok stb. megkeresnek és megkérnek módosító javaslat benyújtására. Ennek ellenére úgy véltem, hogy a polgári perrendtartásról szóló törvénytervezetnél elsősorban és közvetlenül a jogász végzettséggel rendelkező parlamenti képviselők érdeklődésére és esetleges jobbító szándékú javaslataira lehetett számítani. Annál is inkább, mert vettem a fáradtságot és összeszámoltam, hogy az Országgyűlésben jelenleg hány jogász, illetve jogvégzett parlamenti képviselő van. Ezt a megkülönböztetést kénytelen voltam megtenni, de az kétségtelen, hogy több mint ötven. Több mint ötven, azaz a képviselők 25 %-át meghaladja.
Az érdekes az, hogy a 16 módosító javaslatot benyújtó 3 országgyűlési képviselő között egyetlenegy jogász vagy jogvégzett nincs. Van geográfus képzettségű, van természetvédelmi mérnök és van egy állatorvos.
Mindez számomra egyértelművé teszi, hogy az Igazságügyi Minisztérium által javasolt és Kormány által előterjesztett, a polgári perrendtartásról szóló törvénytervezet lényeges változtatás nélküli elfogadása az Országgyűlésben biztosra vehető.
A magam részéről - miután már több mint 60 életévemet szántam a polgári perjog oktatására, gyakorlatára és szabályozására -, tiszta szívből kívánom, hogy az Országgyűlés által elfogadott új Polgári perrendtartás töltse be sikeresen azt a feladatot, amelyet mindannyian szánunk neki. ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző emeritus professzor ELTE-ÁJK.
Visszaugrás
