Háromszáz évvel ezelőtt, 1723-ban jött létre a Magyar Királyi Curia mint első rögzített hatáskörű, állandóan működő legfőbb bírói fórum. A Kúria azóta is kulcsszerepet tölt be a jogrendszerben és az igazságszolgáltatásban két legfőbb szerepében: végső ítélkezési fórumként, illetve a jogegység biztosítójaként. Az elmúlt évek egyik fontos szakirodalmi vitáját képezték a jogászság körében az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény által hozott változások a jogegység biztosításában. A törvény[2] módosította többek között az eljárásjogi kódexeket és a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvényt (a továbbiakban: Bszi.) is. A módosítás létrehozta a sokakat megosztó korlátozott precedensrendszert és eltörölt több olyan jogintézményt, melyet a jogegység biztosításában fontosnak tartottak. A változások következtében a Kúriának lényegében "egyeduralma" lett a jogegység biztosításában, ami összhangban áll az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdésével, mely csak a Kúria feladataként említi ezt: A Kúria a (2) bekezdésben meghatározottak mellett biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz. Más fórumok viszont ezzel egyidejűleg elvesztették a szerepüket a jogegység biztosításában.
Látható tehát, hogy a Kúriának jelentős szerepe van a joggyakorlat egységének biztosításában, és ez lényegében létrejötte óta így van. Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy a Kúriának és elődeinek hogyan alakult ki elsőként a döntvényalkotási joga, majd ez hogyan fejlődött, milyen más eszközök jelentek meg a jogegység biztosítására. Kitérek arra, hogy milyen elvek, tényezők játszottak és játszanak szerepet abban, hogy a Kúriának milyen eszköz állt és áll rendelkezésére ilyen téren. Mivel a Kúria szerepét az is meghatározza, hogy mellette milyen más fórumoknak van még szerepe, így azokra a tényezőkre is kitérek, amik a többi fórum eszközeinek indokoltságát vagy indokolatlanságát támasztják alá, és amelyek ezáltal szerepet játszottak bevezetésükben vagy eltörlésükben. Ennek során két jelentős korszakra fogok koncentrálni, amelyek tükrözik azokat a sajátosságokat, hogy abban az adott időszakban a jogegység biztosítását milyen eszközök szolgálták. Ez a 19. és 20. század eleji döntvényalkotási jog, illetve a je-
- 5/6 -
lenleg hatályos rendszer, kiegészítve röviden az ezt közvetlenül megelőző rendszer eszközeivel, hiszen ez elengedhetetlen a hatályos rendszer értékeléséhez. Legrészletesebben azonban a nagy port kavaró 2019-es módosítást fogom értékelni, egyrészt aktualitása miatt, másrészt azért, mert azzal, hogy vizsgálom a módosítás által bevezetett új eszközöket és a módosítás által eltörölteket, valamint a megmaradóakat, egyben értékelem a korábbi korszakokban is meglévő eszközöket, előnyeikkel, hátrányaikkal együtt. Először is pedig ezen bevezető után a téma felvezetéseként megosztok pár gondolatot a jogegységről.
A szakirodalomban egyetértés van arról, hogy a jogegység biztosítása alkotmányos követelmény, érdek. Már a XVI. század elején felismerték a jogegység fontosságát, illetve hiányának káros következményeit. II. Ulászló király ugyanis a Tripartitumhoz fűződő királyi jóváhagyásában említette: "De úgy azoknak a rendeleteknek, a melyeket mi adtunk ki, mint az ország ama jogainak különböző értelmezéséből többnyire igen sok kellemetlenség származott, mivel azokból ki-ki tetszése szerint más meg más értelmet és magyarázatot vont le"[3], illetve, hogy "a jogokat az irásba-foglalás ereje nem támogatta és bárminő törvényre vagy szokásra hivatkozának, azt azok, vagy más értelemre csavarva, vagy pedig más biráknak más értelemben hozott ítéleteire utalva az egész igazságszolgáltatás józanságát a leggyalázatosabban összezavarták; ekképen gyakorta megtörtént, hogy a mely peres ügyben megelőzőleg valaki győzött, az ugyanazonos avagy hasonló ügyben a másik elbukott és pervesztessé lett"[4], ez pedig a bírók és ítélőmesterek tekintélyét csökkentette. Ekkor persze még elsődlegesen máshogy kellett megoldani a problémát, ezért is bízták meg Werbőczy Istvánt a korabeli jogszabályok és szokásjog összegyűjtésével, rendszerezésével, hiszen itt az írott jog is sok esetben hiányzott. A jogegységre való igény e korai megjelenése viszont jelzi, hogy milyen alapvető értéke ez az igazságszolgáltatásnak.
Ma is kiemelt fontosságú, hogy egy jogszabályt az ország egyik felében ugyanúgy értelmezzenek, mint a másik felében, és így egységes legyen a joggyakorlat. Az Alkotmánybíróság szerint: "A jogalkalmazás egységessége és kiszámíthatósága a törvény előtti egyenlőség követelményével és a tisztességes eljáráshoz való joggal is szoros kapcsolatot mutat, részét képezi továbbá a jogbiztonság követelményének is. Abból a követelményből fakad, amely szerint a jogértelmezés nem válhat a jogalkalmazó szerv önkényes, szubjektív döntésének eszközévé. Amennyiben a bíróságok azonos tényállású ügyben, változatlan jogi környezet mellett eltérő tartalmú ítéleteket hoznak, sérül a jogbiztonság követelménye, a jogalkalmazó szervek döntéseire vonatkozó kiszámíthatósági és előre láthatósági elvárás."[5]
Azt tehát senki nem vitatja, hogy a jogegységet biztosítani kell. A vita tárgyát az képezi, milyen eszközökkel kell ezt megtenni és milyen mértékben kell a jogegységnek megvalósulnia.
- 6/7 -
Varga Zs. András szerint az igazságszolgáltatással, illetve bírókkal kapcsolatos egyik legfőbb alapelv, követelmény a bírói függetlenség. Szerinte a bíróságok, bírók bizonyos külső, illetve belső korlátok között dönthetnek szabadon. Külső korlátot jelentenek például a jogszabályok és a jogértelmezés hermeneutikai szempontjai. Belső korlát pedig, hogy a bíróság a saját döntéséhez mint végleges, nem vitatható, kötelező döntéshez ragaszkodik. Ha ugyanis a bíróság megköveteli, hogy jogértelmezését, döntését mindenki tiszteletben tartsa, akkor magának is tiszteletben kell. A jogkérdést első felmerülésekor tehát nagy szabadsággal, a felek által előadottak és saját meggyőződése szerint eldönti a bíró a törvény keretei között, de a következő alkalommal már kötni fogja saját korábbi értelmezése, ellenkező esetben önkényes lesz, hiszen ugyanazon jogszabálynak nem lehet ugyanazon helyzetben kétféle értelme.[6] Szerinte a "bíróságok jogalkalmazásának egysége alkotmányos követelmény, megvalósítása nem lehet esetleges, véletlenszerű, nem előzhetik meg más szempontok".[7]
Wellmann György eltérően gondolkozik a jogegységről. Szerinte a jelenlegi rendszer, melyet a 2019-es módosítás vezetett be, és amelyet később részletesebben kifejtek, nagyon merev, abszolutizálja a jogegységet. Az ő felfogásában "a jogegység egy olyan cél, amelynek elérésére törekedni kell (de nem minden eszközzel és bármi áron), de amelyet teljes mértékben elérni, megvalósítani nem lehetséges és nem is biztos, hogy feltétlenül szükséges".[8]
Tanulmányában idézi Hanák András megfogalmazását is, aki szerint: "Nem olyan nagy baj, ha nincs teljes egység, ez a műfaj nem olyan, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére."[9] Csák Zsolt és Czebe András is tanulmányukban úgy vélekednek, hogy a jogegységet nem lehet és nem is szükséges maradéktalanul elérni, de leszögeznek egy másik nagyon fontos elemet is: a jogegységre olyan célként kell tekinteni, ami nem eredményezhet bírói függőséget, sem bíró alkotta jogot.[10]
Az 1723-as bírósági szervezeti reform létrehozott egy rögzített hatáskörű, állandó felsőbíróságot, a Magyar Királyi Curiát, ami a hétszemélyes táblából és a királyi táblából állt. Az 1840. évi XV. törvénycikkel a Váltófeltörvényszék is kapcsolódott hozzá. Az 1848-49-es szabadságharc után a hétszemélyes tábla hatáskörét a bécsi Legfelsőbb Bíróság vette át. Az 1861-es Országbírói Értekezlet visszaállította a rendi Curia szervezetét. Az 1868. évi LIV. törvény megszüntette a Kúria e három említett szervből álló felépítését, és már csak a hétszemélyes tábla viselte a Kúria elnevezést. Ekkor a Kúria a semmítőszéki és a legfőbb ítélőszéki osztályokból állt. Előbbi semmisségi panaszok esetén járt el, utóbbi érdemi ügyekben harmadfokú bíróságként. Az 1881. évi
- 7/8 -
LIX. törvénycikk egyesítette ezt a két osztályt, így egységes lett a Kúria. A továbbiakban az előbb felsorolt szerveket, amelyek a legfőbb bírói testületet alkották, egységesen Kúriaként fogom jelölni, amely így mindig az aktuálisan legfőbb bírói fórumként működő testületre fog utalni.
A Kúria mindig fontos szerepet töltött be a jogegység biztosításában. Kezdetben azonban nemcsak a Kúria, hanem alsóbb fokú bíróságok ítéletei is nagy jelentőséggel bírtak, jogforrásként tekintettek rájuk. Werbőczy István például a Hármaskönyvben a közönséges rendeletek, végzemények, fejedelmi kiváltságlevelek mellett az ország rendes bíráinak ítéleteit is megjelölte a magyar jog forrásaiként. A 19. században is jogforrásnak számított a bírói jog, mert olyan új, jogilag értékelendő helyzetet döntött el, amire nem volt az alkotott jognak szabálya.[11] Amennyiben a határozat alapjául szolgáló jogelvet más hasonló alkalommal is helyesnek találták és más bíró is a meggyőződésével egyezőnek tartotta, akkor jogszabályt alkotott, de nem azért, mert kötelező volt, hanem azért, mert a jogelv a bíróságok jogi meggyőződésével megegyezett.[12] Ebben az esetben ugyanis a bíró, ahogy Bódiné Beliznai Kinga Vécsey Tamást idézi[13], "tudományos processus által találja fel az eddig hiányolt jogtételt", "éles elmével következtetéseket von a meglevő elvekből" és a peres ügy "lényeges pontjait kiszemeli, hogy megfelelő tételt alkalmazhasson". A bírói jog alapja és korlátja a törvényi hézag.[14] Ebben a korszakban azonban jogszabályi kényszer nem volt a bírói ítéletek követésére, nem volt kötelező igazodni hozzájuk. Azért követték őket, mert a bírók meg voltak győződve a helyességükről. A bírói ítéleteknek, így a Kúria ítéleteinek is, kötelező erejük kimondása nélkül is nagy szerepe volt a jogegység biztosításában is. Jogforrásként azonban az 1869. évi IV. törvénycikk megszűntnek tekintette, mert amikor a törvény megjelölte, hogy a bíró a bírói függetlenség körében milyen jogforrásoknak van alávetve, nem nevesítette a felsőbíróságok ítéleteit.[15] Ha a Kúria ítéleteit mégis iránymutatónak tekintették, az a tekintélyén alapult.
A Kúria azon ítéletei, amelyek kétes vagy törvény által nem szabályozott kérdésekben döntöttek, döntvénynek számítottak, és eltérő kategóriát képeztek a közönséges ítéletektől. Irányadó döntvénynek (decisio praejudicium) számítottak azok, amelyekben egy vitás kérdésben a hétszemélyes tábla és a királyi ítélőtábla is többször egyformán döntött. A Kúria döntvényeinek összegyűjtését rendelte el 1723-tól kezdve 1768-ban Mária Terézia, melynek eredményeképpen 1769-ben megszületett a Planum Tabulare. Az ebben foglalt döntvényekre bírók, jogírók is hivatkoztak forrásként, bár kötelező erejük nem volt.[16] Molnár István ügyvéd folytatta ezt a munkát és kiadta az 1769 és 1823 közötti döntvényeket. 1823 és 1848 között a Kúria maga adta ki az ítéleteit, majd 1861-ben visszaállítása után is, ám ezt már 1862-ben megszüntette.[17] A Kúria 1868-as szervezeti átalakítása után a vitás kérdésekben a semmítőszéki osztály hozott teljes ülési elvi határozatokat, ekkoriban ez tudta biztosítani leginkább a jogegységet.
- 8/9 -
A 19. század utolsó harmadától a joggyakorlat egysége követelmény volt, és ezt a célt a döntvényekkel igyekeztek elérni. Ennek következtében kialakult az "igazi" döntvényjog, melynek következtében meghatározott bírói fórumok olyan döntvények megalkotására kaptak jogot, amelyet követni kellett. A másik ok, amely az "igazi" döntvényjog kialakulásához vezetett, az az a kritika, amely az 1870-es években fogalmazódott meg. Azt kifogásolták, hogy a felsőbíróságok döntvényeinek összegyűjtése nem rendszeres. Hiányolták, hogy a döntvények szerkesztői nem ismerik az összes, bíróságok előtt tárgyalt peranyagot, így nem tudják azok közül kiválasztani azokat, amiknek praejudicialis jelentősége van.[18] Ezt a problémát az okozta, hogy nálunk a döntvénygyűjtők nem fértek hozzá a teljes peranyaghoz, a gyűjtés pedig esetleges, alkalomszerű volt. Emellett magántudósításokon alapult, így nem kellő szakértelemmel készítették, ellentétben az angol Law Reportsban való közzététellel, ami a szóbeliség elve miatt gyorsírók feljegyzésein alapult, és így magasabb színvonalat képviselt.[19] Ennek következtében nem tudták hűen tükrözni a felsőbíróságok jogfelfogását sem, a döntvények hivatalos közlése így sürgetővé vált.[20]
Az "igazi" döntvényjog az 1881. évi LIX. törvénycikkel alakult ki. A döntvényalkotás lényegében a már meglévő jog nem hiteles megállapítása, magyarázata.[21]Az új törvénycikk porosz és bajor mintán alapult. Törvényi szinten mondta ki a Kúria joggyakorlat egységesítésében betöltött szerepét. 4. §-a ugyanis így rendelkezett: "Az igazságszolgáltatás egyöntetűségének megóvása végett, a vitás elvi kérdések, a magy. kir. Curia polgári tanácsainak teljes ülésében döntetnek el... Ezen felül a magyar kir. Curia elnöke, ha ellentétes elvi alapokon nyugvó határozatokról nyer tudomást, a vitás elvi kérdés eldöntése végett, a teljes ülést késedelem nélkül egybehivja. A teljes ülés elvi megállapodásai, az ügyek eldöntésénél irányadók." A Kúriát tehát saját, korábban polgári ügyekben hozott teljes ülési elvi határozatai kötötték. A büntető és vegyes tanácsok teljes üléseire ez nem vonatkozott, és az alsófokú bíróságokat sem kötötte.
A kir. itélőtáblák és kir. főügyészségek szervezéséről szóló 1890. évi XXV. törvénycikk már az ítélőtáblákra is kiterjesztette a döntvényalkotási jogot. 13. §-a így rendelkezett: "A kir. itélőtábla azokban az ügyekben, melyekben a törvény szerint mint utolsó foku biróság jár el, a felmerült vitás elvi jelentőségü jogkérdéseket teljes ülésben dönti el. A teljes ülés elvi megállapodását az illető kir. tábla tanácsai mindaddig követni tartoznak, mig azt ujabb teljes ülési megállapodás meg nem változtatja. Mindenik kir. itélőtábla köteles elvi megállapodását a többi kir. itélőtáblával közölni, s azt ugy a kir. igazságügyministerhez, mint a kir. curia elnökéhez fölterjeszteni. Ha akár a kir. igazságügyminister, akár a kir. curia elnöke arról győződnek meg, hogy az egyes kir. itélőtáblák ellentétes elvi jelentőségü megállapodásra jutottak: haladék nélkül intézkednek, hogy a jogegység megóvása végett a felmerült kérdés a kir. curia megfelelő teljes ülése elé terjesztessék. A kir. curia teljes ülési megállapodását a kir. itélőtáblák mindaddig követni tartoznak,
- 9/10 -
mig azt a kir. curia ujabb teljes ülési megállapodással meg nem változtatja..." Itt tehát a végső fokon eljáró ítélőtáblák döntvényalkotási jogot kaptak, de ez csak azt az ítélőtáblát kötötte, amelyik a döntvényt hozta. Azok a kúriai határozatok pedig, amelyek ítélőtáblák döntvényei közötti ellentétek feloldásához vezettek, megteremtve ezzel a jogegységet, az összes ítélőtáblára kötelezőek voltak. A döntvények alsófokú bíróságokra nézve nem voltak kötelezőek jogszabály alapján, a gyakorlatban azonban a legtöbben követték őket, egyrészt azért, mert sok esetben hiányzott a törvényi szabályozás, másrészt a jogorvoslati rendszer logikája miatt is, hiszen ennek során az ügy, ha eljut a Kúriához, a Kúria nagy valószínűséggel ragaszkodni fog az értelmezéséhez, és szinte biztos hatályon kívül helyezést jelent, ha nem követik.[22] Annak ellenére, hogy a döntvényalkotási jog megszerzésével az ítélőtáblák is szerepet kaptak a jogegység biztosításában, a Kúria szerepe jelentős maradt, hiszen az ő feladata volt az ítélőtáblai döntvények közötti ellentétek feloldása és ezen határozata minden ítélőtáblára kötelező volt. Bódiné Beliznai Kinga rámutatott arra, hogy azért volt szükség az ítélőtáblák döntvényalkotási jogának kúriai felügyelet alá helyezésére, mert ez a törvény egyúttal az ítélőtáblák számát 2-ről 11-re emelte, és ez a növekedés az eltérő joggyakorlat kialakulásának veszélyével fenyegetett.[23] Ez még inkább kiemeli a Kúria szerepének fontosságát, felügyeletének indokoltságát. Azonban az ítélőtáblák szerepe sem elhanyagolható, hiszen amennyiben ők járnak el végső fokon, akkor a Kúria nem tudja döntvényalkotással betölteni a jogegység biztosításában a szerepét olyan ügyekben, amik nem tudnak eljutni hozzá.
A magyar királyi közigazgatási biróságról szóló 1896. évi XXVI. törvénycikk döntvényalkotási jogot adott a közigazgatási bíróságoknak is, mely szintén a jogegység biztosítását szolgálta. Az ebben foglalt elvi jelentőségű megállapodásokat a közigazgatási bíróság illető (általános vagy pénzügyi) osztálya tanácsainak mindaddig követniük kellett, amíg azt újabb osztályülési megállapodás meg nem változtatta. A szabályozási elv tehát hasonló, bár itt a Kúriának nyilván nem volt szerepe, hiszen a közigazgatási bíróság különös bíróság volt.
A bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. tc. módosítása és kiegészítése tárgyában született 1907. évi XVIII. tc. a jogegység biztosítása érdekében elrendelte, hogy büntető ügyekben a vitás elvi kérdéseket a Kúria büntető tanácsai teljes ülésben bírálják el, ha pedig nem tisztán büntetőjogi természetű az ügy, akkor a vitás elvi kérdést vegyes teljes ülésnek kell elbírálnia, ami az összes büntető és polgári tanácsból áll. Ez a rendelkezés törvényi alapokra helyezte a Kúria büntető ügyekkel kapcsolatos döntvényalkotási jogát is, az alsófokú bíróságokra ez sem volt kötelező, csak a Kúriára.
Jelentős változást hozott a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk életbeléptetéséről szóló 1912. évi LIV. törvénycikk, mely a döntvényeket minden bíróságra kötelezővé tette és megszüntette az ítélőtáblák
- 10/11 -
döntvényalkotási jogát. A vitás elvi kérdések eldöntése már nem a Kúria teljes ülésének hatáskörébe tartozott, hanem az igazságszolgáltatás egyöntetűségének megóvása végett kifejezetten erre a célra kialakított jogegységi tanácsok hatáskörébe. Minden évben négy ilyen tanácsot alakítottak a Kúrián: közpolgári, telekkönyvi, váltó-, kereskedelmi és bűnvádi ügyekben. Vitás elvi kérdés eldöntésére akkor kerülhetett sor, ha a Kúria valamelyik tanácsa el akart térni elvi kérdésben a Kúria ugyanezt az elvi kérdést eldöntő, hivatalos gyűjteménybe felvett határozatától, vagy ha a Kúria ellentétes elvi alapon nyugvó határozatokat hozott, vagy ha a királyi ítélőtáblák, királyi törvényszékek, királyi járásbíróságok elvi kérdésben ellentétes gyakorlatot folytatnak, és a Kúria elnöke vagy az igazságügyminiszter szerint a jövőre nézve szükséges a vitás elvi kérdés egyöntetű eldöntése. A Kúria teljes ülése akkor döntött elvi kérdésben, ha a Kúria valamely tanácsa ilyen jogegységi határozattól kívánt eltérni, illetve, ha a Kúria elnöke vagy az igazságügyminiszter a Kúria jogegységi határozatának vagy teljes ülési határozatának megváltoztatását tartotta szükségesnek.
Korábban a döntvények nem kötelezték az alsófokú bíróságokat, mert céljuk az volt, hogy végső fokon ne hozzanak a bíróságok ellentétes ítéleteket, ezért elég volt, ha csak a végső fokon eljáró ítélőtáblát vagy Kúriát kötelezte.[24] Másrészt azért sem kötelezhette őket, mert ahogy korábban írtam, az 1869. évi IV. tc. nem jelölte meg, hogy ennek is alá lennének vetve a bírók. Ezzel az 1912. évi LIV. törvénycikkel viszont kötelezővé vált az alsófokú bíróságokra is. Érdekes párhuzam, hogy ahogy most is a korlátozott precedensrendszer bevezetésével néhányan a bírói függetlenség csorbításától tartanak, úgy ekkor is ebben a rendelkezésben néhányan a bírói függetlenség megsértését látták, de olyan vélemények is akadtak, szintén, ahogy most is, amelyek a bíráskodási autonómia megerősödését, az egységes igazságszolgáltatás megvalósulását látják benne.
Már ebben az időszakban is cél volt, hogy a jogfejlesztésben és a jogegységesítésben a Kúria töltsön be vezető szerepet, mert a Kúria döntvényeiről és királyi bíróságok elvi határozatairól rendelkező 59200/1912. I. M. számú rendelet célja volt az is, hogy szervezeti és eljárási biztosítékokat teremtsen arra, hogy a Kúria a jogfejlesztésben és jogegységesítésben rá háruló vezető szerepet a korábbinál intenzívebben betölthesse.[25]
A törvénykezés egyszerűsítéséről szóló 1930. évi XXXIV. tc. 128. §-ában kibővítette azokat az 1912. évi LIV. tc.-ben foglalt eseteket, amikor vitás elvi kérdésben a Kúria jogegységi tanácsa dönt, így a jogegységi tanács jár el akkor, ha a Kúria valamely tanácsa kíván eltérni a Kúria ugyanabban az elvi kérdésben hozott, de a hivatalos gyűjteménybe fel nem vett határozatától, vagy ha a Kúria vagy más rendes bíróság, tehát alsófokú is, elvi kérdésben más bíróság által korábban meghozott jogerős határozattól eltérő jogerős határozatot hozott, és a Kúria elnöke vagy az igazságügyminiszter
- 11/12 -
az egyöntetű eldöntést szükségesnek tartja.
A jogegység biztosításának rendszere a hatályos, 2019-es Bszi. módosítással kialakított állapot előtt komplex eszközrendszerből állt, mely magába foglalta a jogegységi határozatokat, a joggyakorlat-elemző csoportok összefoglaló véleményeit, a kollégiumi véleményeket, elvi bírósági határozatokat, elvi bírósági döntéseket, Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozásának (CKOT) állásfoglalásait, Büntető Kollégiumvezetők Országos Tanácskozásának (BKOT) állásfoglalásait, konzultációs- és tanácsadó testületek állásfoglalásait.[26] Ezen eszközök közül a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény újítása a bírósági joggyakorlat-elemző csoportok összefoglaló véleménye és az elvi bírósági döntés. A kollégiumi véleményeket, jogegységi határozatokat, elvi bírósági határozatokat már a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény, a régi Bszi. is ismerte. Ebben a fejezetben is ezeket az eszközöket a legjellegadóbb tulajdonságaik alapján röviden vizsgálom. Nem vizsgálom azt, hogy a részletszabályaik hogyan változtak, csak a legfőbb funkciójukra koncentrálok, valamint aszerint tipizálom őket, hogy absztrakt vagy egyedi/konkrét eszközök-e, illetve kötelezőek-e. Véleményem szerint ugyanis ezek a szempontok játszottak a leginkább szerepet abban, hogy a 2019-es módosítás mely eszközöket hagyta meg és milyen új rendszert vezetett be, ezáltal pedig hogyan alakult a Kúria szerepe, ami dolgozatom fő témája. Egyedi/konkrét eszköz alatt azt értem, ha konkrét felek között folyamatban lévő konkrét ügyet eldöntő döntésről van szó, absztraktnak pedig azt, ami konkrét ügytől elvonatkoztatottan, esetek széles körére alkalmazható megállapítást tartalmaz. Amennyiben az adott eszköznél megjegyzem, hogy kötelező, az a 2019-es Bszi. módosítást közvetlenül megelőző állapotára utal.
A kollégiumokat a Magyar Népköztársaság bírósági szervezetéről szóló 1954. évi II. törvény vezette be az akkori megyei bíróságokon és a Legfelsőbb Bíróságon. A szocializmus idején a Legfelsőbb Bíróság elvi döntései és iránymutatásai mellett ez volt a jogegység biztosításának eszköze. Ezeket a szocializmus termékének tartották utólag, és mivel közös új tulajdonságuk, hogy absztrakt eszközök, ezért az absztrakt eszközöket is sokan összekötik a szocializmussal és nem tartják jogállami eszköznek. Érdekes módon a kollégiumi állásfoglalások akkor belülről, a bíróság szervezetrendszeréből érkező valódi jogalkalmazási kérdésekkel foglalkoztak, míg inkább az elvi döntések és iránymutatások voltak azok, amelyek politikai indíttatásúak, az igazságügyminiszter vagy a legfőbb ügyész által kezdeményezettek és sok esetben politikailag elfogultak voltak.[27]
- 12/13 -
Jelenleg, és az 1997-es és 2011-es szabályozás szerint kollégiumai a törvényszékeknek, ítélőtábláknak, Kúriának (korábban Legfelsőbb Bíróságnak) vannak, és az adott bíróságon az azonos ügyszakon ítélkező bírákból állnak. Az 1997-es és 2011-es szabályozás szerint az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elemzik, figyelemmel kísérik a bíróságok gyakorlatát, véleményt nyilvánítanak vitás jogalkalmazási kérdésekben. Véleményeik absztrakt jellegűek és nem kötelezőek. Jogegységi eljárás kezdeményezésére is tehetnek javaslatot vagy kezdeményezhetnek az éppen hatályos szabályok alapján őket megillető jogkör szerint. A 2011-es Bszi. alapján a Kúria joggyakorlat-elemző csoportjának vezetője felkérésére közreműködnek a joggyakorlat-elemző munkában.
Másik fontos eszköz a jogegységi határozat. Ez a jogegységi eljárás eredménye, melynek akkor volt[28] helye, ha a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala, korábban meghozott jogegységi határozat megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése szükséges, vagy ha a Kúria valamely ítélkező tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Kúria másik ítélkező tanácsának elvi bírósági határozatként közzétett határozatától vagy közzétett elvi bírósági döntéstől. Ez egy absztrakt és kötelező eszköz.
Az elvi bírósági határozat a Kúria ítélkező tanácsának a társadalom széles körét érintő vagy a közérdek szempontjából kiemelkedő jelentőségű ügyben elvi kérdésekre is kiterjedő határozata, ennélfogva egyedi ügyben hozott határozat, konkrét eszköz. A felekre természetesen kötelező, de azon kívül nem. Ezt már, ahogy írtam, az 1997-es Bszi. is ismerte.
Az elvi bírósági döntés azonban csak 2012-ben jelent meg. Ha egy alsóbb fokú bíróság az elvi jogegységi határozat szempontjainak megfelelő határozatot hoz, de nincs lehetőség jogegységi eljárás lefolytatására vagy elvi bírósági határozat közzétételére, és erről a Kúria elnöke vagy kollégiumvezetője tudomást szerez, akkor a szakág szerint illetékes elvi közzétételi tanács elé terjeszti, amely dönt az elvi bírósági döntésként történő közzétételéről. Ezt tehát nem a Kúria, hanem alsóbb fokú bíróság hozza, de lényegében a Kúria dönt az elvi bírósági döntésként való közzétételéről. Ez az eszköz alkalmas arra, hogy a jogegységet olyan esetekben is biztosítani tudják, amikor az ügy a jogorvoslati rendszer sajátosságai miatt nem tud eljutni a Kúriához.
A bírósági joggyakorlat-elemző csoportok az ítélkezési gyakorlatot vizsgálják. A csoport tagjait és vezetőjét a Kúria elnöke jelöli ki, és egyben ő határozza meg évente azokat a tárgyköröket is, amelyeket a joggyakorlat-elemző csoport vizsgál. A Kúria lehetősége tehát ennek az eszköznek a gyakorlása is. A csoport a vizsgálat eredményéről összefoglaló véleményt készít, amit a Kúria tárgykör szerint illetékes kollégiuma megvitat, és ha egyetért a megállapításaival, akkor a csoport vezetője a Kúria honlapján közzéteszi. Ez az eszköz is absztrakt és nem kötelező.
A szakmai értekezések állásfoglalásai (pl. CKOT, BKOT) a jogegység
- 13/14 -
biztosításának kevésbé hivatalos eszközeit jelentették, de nagyon fontos szerepet játszottak az új kodifikációs hullámban, mert előrevetítették, hogy az új jogszabályok homályos megfogalmazásait, rendszertani hibáit a jogalkalmazás hogyan tudja megoldani, és ez nagy segítséget jelentett, hiszen a joggyakorlat körvonalazódásához sok évre is szükség lehet.[29]
A Kúria jogegység megteremtésében betöltött szerepére vonatkozó hatályos szabályokat az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény alakította ki. Az Országgyűlés által 2019. december 17-én elfogadott, majd december 19-én kihirdetett törvény összesen 78 törvényt, köztük az eljárásjogi kódexeket és a Bszi.-t is módosította.
A módosítás által hazánkban korlátozott precedensrendszer valósul meg, melynek lényege, hogy a Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatai a bíróságok számára kötelezőek. Ha a bíró el akar térni a Kúria ilyen határozatától, ezt meg kell indokolnia[30], a felek viszont vitathatják az eltérés megalapozottságát a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényben, a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényben, valamint a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvényben biztosított rendes és rendkívüli jogorvoslati eszközökkel.[31] Amennyiben ilyen jogorvoslati eszköz nem áll rendelkezésre, kizárt vagy már kimerítették, akkor egy új jogintézmény, a szintén a módosítás által létrehozott jogegységi panasz hívható segítségül. Jogegységi panasznak van tehát helye a Kúriának az eljárási törvény alapján további fellebbezéssel, felülvizsgálati kérelemmel vagy felülvizsgálati indítvánnyal nem támadható határozata ellen, ha a felülvizsgálati kérelemben a Kúria 2012. január 1. után hozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre már hivatkoztak, és a Kúria az eltéréssel okozott jogsértést határozatában nem orvosolta, vagy ha a Kúria ítélkező tanácsa jogkérdésben jogegységi eljárás kezdeményezése nélkül úgy tér el a Kúria közzétett határozatától, hogy az adott eltérésre az alsóbbfokú bíróságok határozatában nem került sor.[32] Ficsor Krisztina és Patyi András kiemelik, hogy jogegységesítő hatása mellett ez egy jogorvoslati eszköz is, ám Janus-arcú, mert a Kúria ha megállapítja a jogkérdésben történő indokolatlan eltérést, hatályon kívül helyezheti, de ha megállapítja az eltérést, de indokoltnak tartja, akkor nem helyezi hatályon kívül. Így, ha a fél panasza sikeres, és megállapítják az eltérést, a panasz mint jogorvoslat minősülhet sikertelennek.[33] Korlátozott a precedensrendszer "elsősorban mert kizárólag a Kúria közzétett határozataiba foglalt jogtételek nyernek precedens jelleget; másodsorban mert ezektől a határozatoktól indokoltan el lehet térni, és a Kúria ezt
- 14/15 -
az eltérést a jogegységi panaszeljárás során elfogadhatja és megerősítheti; harmadsorban mert az írott jog dominanciája végett a precedensre kifejezetten akkor van szükség, amikor az írott jog nem világos vagy joghézag áll fenn."[34]
Emellett a Bszi. a módosítás következtében azt is kimondja, hogy bírói testület, bírósági vezetők, illetve bírák tanácskozása nevében nem tehető közzé olyan jogértelmezési célú állásfoglalás, amelynek meghozatalára törvény nem ad felhatalmazást[35]. Így a törvényszékek és ítélőtáblák már nem adhatnak ki véleményt, illetve megszűnt az elvi bírósági határozat, elvi bírósági döntés, valamint a CKOT és BKOT állásfoglalás. A Kúria kollégiuma azonban még adhat ki véleményeket.
Az új szabályozás révén a Kúria tulajdonképpen monopolhelyzetbe került a jogegység megteremtését illetően, hiszen a módosítás következtében a bíróságoknak a Kúria ítéleteit követniük kell, és habár indokolással eltérhetnek, a végső döntést a jogegységi panasz eljárással a Kúria fogja meghozni. A jelenlegi szabályozás összhangban áll az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdésével, miszerint a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz. Az Alaptörvény is tehát egyedül a Kúria feladatának tekinti a jogegység biztosítását. Ezért rendelkezik a Bszi. 25. §-a is úgy, hogy a Kúria az Alaptörvény 25. cikk (2) és (3) bekezdésében meghatározott feladatának ellátása körében jogegységi határozatokat hoz, elbírálja a jogegységi panaszokat, joggyakorlat-elemzést folytat jogerős vagy véglegessé vált határozattal befejezett ügyekben, valamint közzéteszi az 51. alcímben foglaltak szerint az ott meghatározott, a Kúria által hozott határozatokat. A hatályos szabályozás tehát egyedül a Kúriára hagyja a jogegység megteremtésének feladatát, így elmondható, hogy a Kúriának összehasonlíthatatlanul nagyobb szerepe van már ebben, mint bármely más bíróságnak.
Az Alkotmánybíróság is tiszteletben tartja a Kúria ezen Alaptörvény által biztosított feladatát. Nem állapítja meg például az alkotmányjogi jelentőségű kérdés fennállását, illetve a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség fennállását a joggyakorlattól való eltérés miatt az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésre hivatkozással sem. "A törvény előtti egyenlőség követelménye sem teremthet ugyanis alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el, s az alapügyben hozott bírói döntést a bírói joggyakorlattól való vélt eltérés miatt felülvizsgálja. Az Alkotmánybíróság már rámutatott arra, hogy "a jogalkalmazás egységének a biztosítását az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése kifejezetten a Kúria - és nem az Alkotmánybíróság - hatáskörébe utalja. Az ítélkezés egységességének biztosításával kapcsolatos eljárást az Alaptörvény, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény vonatkozó rendelkezései (25-44. §) alapján a jogalkotó nem az Alkotmánybíróság, hanem a bírósági szervezet - annak különböző szervei, testületei mérlegelésén alapuló eljárás útján gyakorolt - feladat- és hatáskörébe utalta. Alkotmányjogi panasz
- 15/16 -
alapján tehát általánosságban önmagában az ítéletek ellentmondása miatt, alapjog sérelme hiányában az Alkotmánybíróság nem vizsgálja felül az ítéleteket akkor sem, ha azokat éppen a Kúria hozta."[36]
Az alábbiakban az 1. táblázaton keresztül szemléltetem, hogy a módosítás hogyan hatott az egyes jogegységesítési eszközökre. A táblázat emellett tartalmaz még olyan jellemzőket, amelyek fontos szerepet játszottak meghagyásukban, bevezetésükben, eltörlésükben, illetve amelyek alapján ezeket a változásokat értékelni lehet. Erről részletesebben a következő fejezetben írok.
A 2019-es módosítás rendkívül megosztó volt a jogászok körében és széleskörű tudományos diskurzust váltott ki. A Kúria ezen kiemelkedő szerepét és a korlátozott precedensrendszert támogatók mellett bíráló vélemények is születtek. Ha el is fogadják az új rendszer mögött meghúzódó elveket, indokokat, a gyakorlatban való alkalmazást és a kívánt hatást nem tartják kivitelezhetőnek, illetve elérhetőnek. Emellett úgy érzik, hogy a bíróságok számára követendő határozatok számának növekedése sérti a bírói függetlenséget, melynek lényege a bíró ítélkezési tevékenységének folyamán az lenne, hogy eltérő jogi álláspontot, értelmezést is kialakíthatnak.[38]
1. táblázat: Jogegységesítő eszközök (saját szerk.)
| Eszközök | Absztrak/egyedi (konkrét) | Kötelező/nem kötelező | Kúria feladata? | 2019-es módosítás hatása |
| jogegységi határozat | absztrakt | kötelező | igen | meghagyta |
| joggyakorlat- elemző csoport összegfoglaló véleménye | absztrakt | nem kötelező | igen | meghagyta |
| kollégiumi vélemény | absztrakt | nem kötelező | részben, mert a módosítás előtt törvényszék és ítélőtábla is adhatott ki | Kúriáét meghagyta, ítélőtábláét és törvényszékét megszüntette |
| elvi bírósági határozat | egyedi (konkrét) | nem kötelező | igen | megszüntette |
| elvi bírósági döntés | egyedi (konkrét) | nem kötelező | megalkotása nem, de ilyen minőségben való közzététele igen | megszüntette |
| CKOT, BKOT állásfoglalás | absztrakt | nem kötelező | nem | megszüntette |
| konzultációs és tanácsadó testületek | absztrakt | nem kötelező | nem | megszüntette |
| állásfoglalása | ||||
| Kúria precedens hatású ítéletei | egyedi (konkrét) | kötelező | igen | behozta |
| jogegységi panasz | egyedi (konkrét) | bizonyos esetekben igen[37] | igen | behozta |
- 16/17 -
Varga Zs. András a módosító törvény által létrehozott precedenshatást szükségesnek tartja, a törvényt pedig alkalmasnak arra, hogy "biztosítsa a Kúriának mint a legfőbb bírói szervnek azt a tekintélyét, amely a magyar alkotmányosságban betöltött több mint fél évezredes múltja alapján, az Alaptörvény által is megerősítve megilleti".[39] Érvelése szerint a "jogalkalmazás egysége alkotmányos követelmény", és habár ez minden bírót és bíróságot terhel, a Kúria ennek az Alaptörvényben nevesített letéteményese.[40] Az egyik fő érv tehát, amely a Kúria ezen jogegység biztosításában betöltött, a többi bírósághoz képest kiemelkedő, domináns, szinte kizárólagos szerepe mellett szól, az az, hogy maga az Alaptörvény jelöli ki ezt a feladatot a Kúria számára, és ez a megkülönböztetett feladatkör is erősíti a Kúria mint legfőbb bírói szerv szerepét.
Egy másik lehetséges érv, amely indokolhatja az új rendszer felépítését, az az, ahogy Varga Zs. András kifejtette[41], hogy ez az alkotmányos feladat csak ítélkezés útján biztosítható. Precedenshatás is csak konkrét ügyekben, vádról vagy keresetről döntő, vagy felülvizsgálati eljárás során hozott bírósági határozatokhoz fűződhet. A "jogvitában gyakorolt ítélkezés az a sajátos működési forma, amely a bíróságok sajátja, és amely érdekében a függetlenségük sérthetetlen".[42] "Minden más jogegységesítő forma idegen a bíróságoktól", emellett pedig csak az ítélkezéshez társul kötelező erő, amit nem lehet kiváltani tudományos vagy igazgatási módszerekkel. A különböző informális tudományos fórumok véleményei ugyanis lehetnek hasznosak, segítő hatásúak, de nem lehetnek kötelezőek. Az egyes kollégiumok által igazgatási módon kijelölt követendő határozatokkal nem lehet befolyásolni az igazságszolgáltatás működését, ugyanis az igazságszolgáltatásnak más a természete, mint a közigazgatásnak, ahol ez működhet. Varga Zs. András szerint a felek tudomása vagy akarata figyelembevétele nélkül nem lehet a bíróságnak rájuk nézve kötelező döntést hozni, mert az vagy alkalmatlan lesz, hiszen nem kötelező, mint a tudományos fórumok véleményei, vagy önkényes, ha mégis kötelező erejű, de nem a bíróság ítélkezési tevékenységének eredménye.[43]
Felhívja a figyelmet a Velencei Bizottság álláspontjára is, mely szintén azt a megoldást preferálja, melyben a legfelsőbb bíróságok a jogegységesítő hatást nem elvi, jogalkotás-jellegű iránymutatásokkal, hanem egyedi ügyekben hozott döntésekkel érik el. A módosító törvény indokolása is hivatkozik a Velencei Bizottság több jelentésére, melyben absztrakt, elvi, jogalkotásszerű iránymutatások helyett a precedensrendszert ajánlja, és ezt tartja jogállami megoldásnak.[44]
Az indokolás szerint a precedensbíráskodás stabilitást, kiszámíthatóságot és a jog egységét biztosítja, valamint csökkenti az önkényes döntéshozást, hiszen eltérés esetén indokolási köte-
- 17/18 -
lezettséget ró a bíróságokra. "Finomabb különbségtételekhez, pontosabb értelmezési kritériumokhoz vezet, és lépésről lépésre tartalommal tölti meg a jogrendszer elvont rendelkezéseit, illetve egyre jobban szűkíti a bírói jogértelmezés mozgásterét".[45]
Más vélemények viszont nem értenek egyet a módosítás által bekövetkezett új rendszerrel, leginkább annak gyakorlati megvalósulásával, hatékonyságával.
Ennek egyik oka, ahogy Osztovits András megfogalmazta[46], az, hogy a Kúria kollégiumvezetői is igényt tartanak arra, hogy törvényszéki és ítélőtáblai kollégiumvezetőktől eljusson hozzájuk információ a különböző jogterületeken jelen lévő jogértelmezési kérdésekről, joggyakorlatokról. Wellmann György is úgy vélekedik, hogy a törvényszéki és ítélőtáblai kollégiumi ülések értékes szakmai műhelyek voltak: nagyon fontos szakmai fórumot jelentettek az ott dolgozó bírók számára és magas szinten foglaltak állást szakmai kérdésekben. "Az ítélőtáblák kollégiumi véleményei több esetben inspiráló hatással voltak a Kúria Polgári Kollégiumára is".[47] Az, hogy a módosítás indokolás nélkül elvette tőlük a szakmai véleményalkotás jogát, véleménye szerint a bírói függetlenséggel ellentétes, és azt szolgálja, hogy a jogegység biztosítása ne a bírói hatalmi ág egészének ügye legyen, hanem csak a Kúria monopóliuma, melyet az sosem kért magának.[48] Felveti azt a kérdést is: "Miért lenne az egyetlen tényállásra vonatkozó precedensnél kevésbé jogállami eszköz a nagyon sok ügyből leszűrhető tapasztalaton alapuló, a legszélesebb körű konszenzust megtestesítő kollégiumi vélemény?".[49] Megemlíti azt is, hogy például a kúriai polgári kollégiumi véleményeket nem spekulatívan, konkrét ügytől elvonatkoztatva hozzák meg, hanem sok konkrét bírósági határozatban felmerült elvi kérdésben adnak alapos munka után iránymutatást. Emellett a kollégiumi vélemények előnye a rugalmasság, mert nem határolja be őket semmilyen indítvány vagy tényállási elem a konkrét ügyhöz kapcsolódóan. Nagyfokú szakmai legitimációval is rendelkeznek, mert tükrözi a bírók többségének álláspontját. Ezen indokok mentén szerinte ez lenne a leginkább jogállami, legdemokratikusabb eszköz, melynek a jogegységi eszközrendszer hierarchiája élén kellene állnia.[50]
Az egyedi ügyek felülvizsgálati eljárásban való elbírálása nem elégséges eszköz a jogegység biztosítására, hiszen a Kúriához jóval kevesebb ügy jut el, mint az alsófokú bíróságokhoz. Dzsula Marianna[51], valamint Völcsey Balázs és Virág Csaba[52] például felhívják a figyelmet a felülvizsgálatból kizárt határozatok problematikájára, melyek tekintetében így nem érvényesülhet a korlátozott precedenshatás.[53] Osztovits András rámutat[54] arra is, hogy az elvi bírósági döntést pontosan azért vezették be, mert vannak olyan ügytípusok, ezáltal jogkérdések, amelyek a perorvoslati rendszer szabályai miatt nem juthatnak el a Kúriára, így nem valósulhat meg az, hogy a Kúria ítélet formájában állást foglaljon bennük. Így tehát vannak olyan helyzetek, amikor a Kúria, hiába legfőbb bírói szerv és e feladat Alaptörvény szerinti letéteményese, nem képes igazságszolgáltatási eszközökkel, vagy-
- 18/19 -
is ítélkezéssel biztosítani a jogegységet. Érdekesség, hogy a Planum Tabulare is válogatott alsóbb bíróságok ítéletei közül, mert természeténél fogva nem minden ügy jutott el a Kúriára.[55]
Osztovits András szerint attól még, hogy CKOT, BKOT állásfoglalásokat nem lehet már közzétenni, az ülések ugyanúgy megtarthatóak lesznek, így a módosítás csak azt éri el, hogy az itt megfogalmazott jogértelmezéssel kapcsolatos véleményeket elrejtik a jogalanyok elől, akik így nem számíthatnak erre, a közzététel megtiltása tehát kontraproduktív.[56] Ha ez valóban így van, akkor a jogbiztonság sérülne, holott a jogegység biztosításával éppen a jogbiztonság biztosítása a cél. Tahin Szabolcs is az ilyen állásfoglalások megtartása mellett érvel. Hivatkozik arra, hogy az indokolás szerint a korlátozott precedensrendszer előnye, hogy gyors és hatékony. Szerinte azonban a CKOT jogértelmező eszközei hatékonyabbak és gyorsabbak lennének, ahogy bebizonyosodott ez az új Pp. hatálybalépésénél is, amikor gyorsabban tudott javaslatot adni az egységes jogértelmezésre, mint hogy az értelmezési kérdések eljutottak volna a Kúriára.[57] Veress Emőd azonban ennek ellenére úgy látja, hogy ha ez igaz is, túl problematikusak ezek az eszközök, mert a hatalommegosztás rendszerében a bíróságok csak igazságszolgáltató minőségben alkothatnak jogot, ellenkező esetben legitimáció nélküli törvényhozásról van szó. Emellett nem rendelkeztek jogszabályi alappal, így a jogforrási rend kereteit szétfeszítették, az absztrakt jogértelmezésnek pedig hiánya szerinte, hogy az életviszonyok valóságát csak részlegesen tudja tükrözni.[58] Az indokolás szerint azért kellett megszüntetni, mert informális, nem ítélkezéshez fűződő jogegységbiztosítási eszköz, független a felek akaratától és összeegyeztethetetlen a Kúria alkotmányos helyzetével.
Az is a jogbiztonság sérelméhez vezethet, hogy létrehoztak egy új rendkívüli jogorvoslati eljárást, mely által viszonylagossá válik a jogerő intézménye, hiszen hosszú ideig bizonytalanságban tartja a feleket a jogerő beállta után.[59]
Wellmann György elismeri, hogy a jogegységet alapvetően bírói döntések, különösen a kúriai döntések teremtik meg, de szerinte sok esetben ez nem történhet meg azonnal, hanem csak előbb vagy később.[60] Ennek igazolására két példát említ. Egyik az új törvények, új perkategóriák esete, például a devizahiteles perek, amikor célszerűbb hagyni, hogy kiforrjon, alakuljon a joggyakorlat, és ha van tapasztalat, akkor kell orientáló jelleggel irányt mutatni. Ez gyakran nem történhet meg kúriai döntések formájában, mert vannak olyan ügyek, melyek nem érhetnek el a Kúriáig. Ilyenkor fontos szerepe lenne a kollégiumi véleményeknek vagy konzultációs testületi állásfoglalásoknak.[61] Azáltal, hogy hagyjuk kiforrni a joggyakorlatot, születhet sok hibás döntés az ilyen orientáló állásfoglalások megszületéséig, azonban az elhamarkodott, túl korai iránymutatás is hasonló hatással lehet. Másik példája a sok jogértelmezési kérdést felvető, hézagos szabályozású jogegységi panasz eljárás, melynek tekintetében szerinte a Kúriának célszerű lenne még a sok eljárás megindulása előtt kollégiumi véleményben orientálni a jogi képviselőket a várható gyakorlatról.[62]
- 19/20 -
Összességében tehát fontosnak tartja az absztrakt eszközöket is a jogegység biztosításában, abban nemcsak a precedenseknek tulajdonít szerepet.
Wellmann György értelmezése szerint a Velencei Bizottságnak az absztrakt eszközökkel szemben az alsófokú bíróságokra nézve kötelező erővel van problémája. 2011-ben Körös Andrással azt javasolták, hogy szüntessék meg a jogegységi határozatok kötelező erejét, mert nincsenek összhangban a bírói függetlenséggel és "kvázi normának" minősülnek. Ezáltal ez a probléma megszűnne. Hivatkozik Varga Zs. Andrásra, aki szerint a Kúria nem kötelező eszközökkel nem tudja hatékonyan biztosítani a jogegységet. Szerinte viszont nem kötelező eszközökkel kell és lehet biztosítani a jogegységet, melyek alapja a Kúria szakmai tekintélye.[63] Mindenesetre a jogegységi határozatoknak ma az Alaptörvény kötelező erőt biztosít. Azzal kapcsolatban is idézi Varga Zs. Andrást, hogy szerinte a joggyakorlat-elemző csoportok véleményéhez "nem fűződik jogegység biztosító hatás, hanem ezek csak információszerzési eszközök". Wellmann György vitatkozik ezzel az állítással: "E vélemények amellett, hogy a törvény erejénél fogva önálló jogegységi eszközök, nem egyszer alapul szolgálnak jogegységi eljárás indítványozásának, kollégiumi véleménynek vagy jogalkotási kezdeményezésnek is."[64]
A korlátozott precedensrendszer új módszertant igényel, mert meg kell tudni állapítani, hogy mely részei kötelezőek a kúriai ítéleteknek. Ez felkészültséget igényel, ennek megszerzésére azonban csak három hónap állt rendelkezésre.[65]
A módszer nemcsak a bíróknak jelent kihívást, hanem a jogi képviselőknek, védőknek is, akiknek az általuk képviselt/védett személy érdekében fel kell lépniük, ha a bíróságok eltérnek a Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozataitól. Amennyiben nem elég felkészültek, hiába működik elméletben jól a rendszer és elégíti ki a jogállamisági és nemzetközi követelményeket, a gyakorlatban nem fogja tudni biztosítani a jogegység megteremtését. A Kúria ekkor rajta kívül álló okok miatt szintén nem minden esetben lesz képes önmagában biztosítani a jogegységet.
Másik gyakorlati probléma, hogy a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett kúriai ítéletek, amiket követni kell, nincsenek rendszerezve, csoportosítva. 2020 elején 38.800 kúriai határozatot tartalmazott a gyűjtemény. Ebben nagyon nehéz eligazodni, tájékozódni, megismerni tartalmukat, alkalmazhatóságukat. Osztovits András kiemeli, hogy ez a probléma valószínűleg ki fogja emelni a létjogosultságát és a gyakorlati hasznát a Kúriai Döntések (Bírósági Határozatok) folyóiratnak, melyben a Legfelsőbb Bíróság/Kúria válogatott, szerkesztett bírósági határozatokat tesz közzé, melyek általában a legtöbbet hivatkozott, legismertebb kúriai döntések.[66]
Osztovits András szerint jogegység biztosításának új eszközei, a korlátozott precedensrendszer és a jogegységi panaszeljárás több kérdést és bizonytalanságot vet fel, mint amennyivel alkalmasabb lenne a jogegység biztosítására. Álláspontja szerint ugyan vannak olyan országok, ahol jól működik a precedensrendszer, de ez nem jelenti azt, hogy bár-
- 20/21 -
milyen más jogrendszerbe beleágyazva - ahol annak hagyományai nincsenek - is jól működne. Emellett hiányzik a jogászok erre való képzése, holott ez teljesen más készségeket és felkészültséget igényel, valamint hiányzik a kúriai határozatok megfelelő rendezése is a tájékozódáshoz. A jogegységi panasz eljárás szerinte szükségtelen perorvoslati eszköz, kazuisztikus a szabályozása, a Kúria elnökének kezébe pedig olyan döntéseket ad, amihez hasonló kiemelt szereppel egyik másik európai országban sem rendelkezik a legfőbb bírói szint vezetője. Emellett ez az eljárás sem ismert ilyen formában máshol. Szerinte a jogegység biztosításának sikere három tényezőn múlik: a szervezeti szinten, a szabályozási szinten és a személyi feltételeken. Az első tekintetében azt emeli ki, hogy nem biztos, hogy indokolt, hogy elsőfokon és másodfokon a járásbíróság-törvényszék, illetve törvényszék-ítélőtábla is eljárhasson. "Sokkal gyorsabb, a joggyakorlat egységesítése szempontjából hatékonyabb megoldás lenne, ha kizárólag az 5 ítélőtábla járna el másodfokon, ők végeznék regionális szinten a joggyakorlat egységesítésének feladatát."[67] Ezen javaslat alapján tehát nem csak a Kúriának kellene adni szerepet a jogegység biztosításában. A szabályozási szintnél arra mutat rá, hogy azért, hogy az alsófokú bíróságok kövessék a Kúria ítélkezési gyakorlatát, még nem kell precedensrendszert bevezetni, mert ez tőlünk idegen, és lennének a jogrendszerünkhöz sokkal közelebb álló megoldások is. Említi azt is, hogy nálunk hiányoznak ehhez a megfelelő egyetemi előtanulmányok és jogi adatbázisok. A személyi feltételeknél véleménye szerint nem eldöntött a magyar jogban, hogy a Kúria inkább harmadfokú, végső érdemi döntést hozó szereppel, vagy a jogegység őre szereppel rendelkezik. A két funkció viszont más készségeket igényel a bíróktól. Emiatt egyértelműbb feladatmeghatározást tart szükségesnek.
A tartalmi újítások mellett sok kritika éri a változások behozatalának formáját is. A 2019-es törvény ugyanis egy salátatörvény, mely 78 törvény módosítását tartalmazza. A jogegység, mely alkotmányos jelentőségű kérdés, viszont többet érdemelne sokak szerint egy ilyen törvénynél. Hiányolják a szakirodalomban azt is, hogy nem volt előzetes hatásvizsgálat, mely felmérte volna, hogy egyáltalán szükséges, illetve eredményes lehet-e ez az új rendszer, valamint azt, hogy a Kúriát nem vonták be a törvény előkészítésébe.
Összességében elmondható, hogy a Kúria mindig fontos és vezető szerepet játszott a jogegység kialakításában. Az egységes ítélkezési gyakorlat 1881 óta expressis verbis az ő feladata, az 1997. évi LIX. törvény hatálybalépése után pedig bekerült az 1949. évi Alkotmányba, 2012 után pedig az Alaptörvénybe is.[68]
A 19. században, de már korábban is követték a Kúria ítéleteit, ha az alkotott jognak nem volt szabálya vagy homályos volt, és más bírók is helyesnek találták. A Kúria döntvényeit nem azért követték, mert kötelező volt, hanem annak helyessége és a Kúria tekintélye okán. Szerepet játszott természetesen
- 21/22 -
már ekkor is az a tényező, hogyha az alsófokú bíróságok nem igazították ezekhez a joggyakorlatukat, az végső soron a Kúria általi hatályon kívül helyezéshez vezethetett, hiszen valószínűleg ők ragaszkodtak volna értelmezésükhöz. A döntvényjogot a polgári törvénykezési rendtartásról szóló 1868. évi LIV. törvénycikk módosítása tárgyában született 1881. évi LIX. törvénycikk alakította ki, mely kimondta, hogy a Kúriát a saját polgári ügyekben hozott teljes ülési elvi határozatai kötik. Ez akkor még nem vonatkozott az alsófokú bíróságokra. A kir. itélőtáblák és kir. főügyészségek szervezéséről szóló 1890. évi XXV. törvénycikk már az ítélőtáblákra is kiterjesztette a döntvényalkotási jogot, így a jogegység biztosításában már nem csak a Kúriának volt törvényen alapuló szerepe. Ez szükséges volt azért, mert nem minden ügy jutott el a Kúriához, a Kúria így nem minden esetben tudta volna döntvényalkotással biztosítani a jogegységet. Az ítélőtáblák döntvényalkotási jogát azonban a Kúria felügyelete alá helyezték, mivel az ítélőtáblák száma is növekedett, ami növelte az esélyét az eltérő joggyakorlat kialakulásának, így szerepe jelentős maradt. A bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. tc. módosítása és kiegészítése tárgyában született 1907. évi XVIII. törvénycikk büntetőügyekben is a teljes ülés elvi határozatát kötelezővé tette, ha pedig nem csak büntetőjogi természetű volt az ügy, akkor a vegyes tanács teljes ülésének elvi határozatára vonatkozott ugyanez. Ez még szintén nem volt kötelező az alsófokú bíróságokra. Jelentős változást hozott a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk életbeléptetéséről szóló 1912. évi LIV. törvénycikk, mely minden bíróságra kötelezővé tette a döntvényeket, és azok meghozatalát már nem a Kúria teljes ülésének, hanem a Kúrián működő jogegységi tanácsok hatáskörébe utalta. Az ítélőtáblák döntvényalkotási jogát megszüntette. A törvénykezés egyszerűsítéséről szóló 1930. évi XXXIV. törvénycikk bővítette azokat az eseteket, amikor vitás elvi kérdésben a Kúria jogegységi tanácsa eljárhat. Látható tehát az a tendencia a döntvényjog fejlődésében, hogy először még nem voltak kötelezőek a Kúria elvi határozatai, majd kötelezővé váltak, de csak a Kúria számára. Majd az ítélőtábla is kapott döntvényalkotási jogot, így ebben már nem csak a Kúriának volt szerepe, de továbbra is erős maradt a szerepe, mert ő felügyelte ezt. Végül pedig minden bíróságra kötelezővé vált és létrejöttek a jogegységi tanácsok is. Az eszköz hatóereje tehát fejlődött, bár az ítélőtábláét megszüntették.
A másik korszak, amelyben a Kúria szerepét részletesebben vizsgáltam, az a hatályos szabályozás és az azt megelőző állapot. A hatályos szabályozást megelőzően a jogegység biztosítását szolgáló eszköz volt a jogegységi határozat, a joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleménye, a kollégiumi vélemény, az elvi bírósági határozat és elvi bírósági döntés, a CKOT, BKOT állásfoglalás, a konzultációs és tanácsadó testületek állásfoglalásai. Ezek közül az elvi bírósági határozat és döntés egyedi, konkrét ügyben hozott eszköz volt, míg a többi absztrakt eszköz. A 2019-es módosítás a jogegységi határozatot, a
- 22/23 -
Kúria kollégiumi véleményét, a joggyakorlat elemző csoport összefoglaló véleményét meghagyta, a Kúria legtöbb ítéletének precedens hatást és kötelező erőt tulajdonított, a jogegységi panaszt pedig bevezette. Megfigyelhető, hogy azokat az eszközöket hagyta meg és olyanokat vezetett be, amelyek a Kúria eszköztárába tartoznak, így ő már tulajdonképpen törvényi alapon egyedül biztosítja a jogegységet. Ennek célja az lehetett, hogy összhangban álljon a szabályozás az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdésével, mely szerint a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét. Így a Kúria be tudja tölteni a tekintélyéhez illő alkotmányos funkcióját. A legtöbb absztrakt eszköz megszüntetésének oka, hogy ezek a felek akaratától független eszközök, nem rajtuk múlik, hogy eljutnak-e alkalmazásukig. A másik ok, hogy ezek nem a bíróságok igazságszolgáltatási, ítélkezési tevékenysége során születnek meg, ami így természetükkel ellentétes, és nem férnek bele a jogforrási rendszer kereteibe sem. Mivel nem kötelezőek, elméletben nem feltétlenül tudják kifejteni a kívánt jogegységesítő hatást, hiszen a jogalkalmazó egyéni döntése lesz, hogy alkalmazza-e vagy nem. A nem kötelező eszközök kevésbé tudják emiatt biztosítani a jogegységet. A CKOT, BKOT állásfoglalásoknak nem is volt jogszabályi alapja. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy nagyon fontos szerepet töltöttek be a jogegység biztosításában, sokan hivatkoztak rájuk, jelentős segítséget jelentettek. Kezelni tudták az olyan helyzeteket, amikor a Kúria önmagában nem lett volna képes erre, hiszen vagy sok idő múlva, vagy egyáltalán nem került volna hozzá az ügy. A megszüntető érveket figyelembe véve különös, hogy az ugyancsak absztrakt jogegységi határozat, valamint az absztrakt és nem kötelező joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleménye és kúriai kollégiumi vélemény mégis megmaradtak. A módosítás a kötelező és az igazságszolgáltatási, ennél fogva egyedi eszközöket tartja jogállaminak, megfelelőnek és alkalmasnak a jogegység biztosítására. Ezeknek megfelelnek a Kúria precedens hatású ítéletei, ám a rendszer megfelelő működéséhez elengedhetetlen lenne egy jól rendezett adatbázis és a jogászok kielégítő felkészítése az új módszertani megközelítéshez.
Véleményem szerint nem lenne elvetendő, ha a Kúria mellett más fórumok is szerepet játszanának a jogegység biztosításában, különösen akkor, ha a Kúriához a jogorvoslat során nem jutna el az ügy. Kétségtelen azonban az is, hogy alaptörvényi szinten kimondott feladata és tekintélye miatt a vezetőszerepet a Kúriának kellene betöltenie, akár a többi fórum felügyeletének megvalósításával. ■
JEGYZETEK
[1] A tanulmány az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett Mailáth György Tudományos Pályázatra készült.
[2] Az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvényre a továbbiakban néha Bszi. módosításként fogok hivatkozni. Ugyan 78 törvényt módosított, de dolgozatom szempontjából ez a leginkább releváns, ezért fogom így jelölni.
[3] Hármaskönyv, nemes Magyarország szokásjoga Hármaskönyvének királyi jóváhagyása
[4] Hármaskönyv, nemes Magyarország szokásjoga Hármaskönyvének királyi jóváhagyása
[5] 3026/2015. (II. 9.) AB határozat
[6] Varga Zs. András: Tíz gondolat a jogegységről és a precedenshatásról. Magyar Jog, 2020/2. 82. o.
- 23/24 -
[10] Csák Zsolt - Czebe András: A Kúria jogegységesítő tevékenysége az egy évtizede újragondolt büntetőkódexünk tükrében. Közjogi Szemle, 2023/1. 20. o.
[11] Balogh Judit: A jogegységi tanácsok felállítása (1912) és működése. (előadás) elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=BOhsud1ug-c&list=PLkT7r-xsKwBl-Cogal4MlCFoZdQ4JJDIbp&index=4 utolsó megtekintés: 2023. 10. 04. (a továbbiakban: Balogh Judit előadás)
[12] Balogh Judit előadás
[13] Bódiné Beliznai Kinga: Felsőbíróságaink döntvényalkotási joga. Jogtörténeti Szemle, 2019/3-4. 59. o.
[14] Bódiné Beliznai: i.m. 59. o.
[15] Balogh Judit előadás
[16] Bódiné Beliznai: i.m. 60. o.
[17] Bódiné Beliznai: i.m. 60. o.
[18] Bódiné Beliznai: i.m. 61. o.
[19] Bódiné Beliznai: i.m. 61. o.
[20] Bódiné Beliznai: i.m. 61. o.
[21] Mezey Barna (szerk.): Magyar jogtörténet. Budapest, Osiris Kiadó, 2007. 31. o.
[22] Balogh Judit előadás
[23] Bódiné Beliznai: i.m. 61. o.
[24] Bódiné Beliznai: i.m. 62. o.
[25] Bódiné Beliznai: i.m. 62. o.
[26] Wellmann i.m. összefoglalása szerint 649. o.
[27] Ződi Zsolt: Búcsú a kollégiumi véleménytől? Ződi Zsolt: Búcsú a kollégiumi véleménytől? (MJ, 2014/11., 609-623. o.) Szakcikk Adatbázis (szakcikkadatbazis.hu) utolsó megtekintés: 2023. 10. 04.
[28] Jelenleg a jogegységi eljárásra irányuló indítványt előzetes döntéshozatali indítványnak hívják, és jogegységi eljárásnak akkor van helye, ha az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi határozat meghozatala, korábban meghozott jogegységi határozat megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése szükséges, vagy a Kúria valamely ítélkező tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától (Bszi. 32. §).
[30] Be. 561. § (2) bek. g) pont, Pp. 346. § (5) bek.
[31] Kp. 99. § (1) bek., Be. 648. § d) pont, Pp. 406. § (1) bek.
[32] Bszi. 41/B § (1)-(2) bek.
[33] Ficsor Krisztina - Patyi András: A jogegységi panasz eljárás mint a jogegység biztosításának eszköze a Kúria gyakorlatában. Fórum, 2022/8. 1313. o.
[34] Veress Emőd: Megjegyzések a "korlátozott precedensrendszerről": adalékok egy aktuális vita hátteréhez. In: (Kruzslic Péter - Sulyok Márton - Szalai Anikó szerk.): Liber amicorum László Trócsányi. Tanulmánykötet Trócsányi László 65. születésnapja alkalmából. Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Szeged 2021. 273. o.
[35] Bszi. 27/A §
[36] 3264/2020. (VII. 3.) AB végzés
[37] ld. Bszi. 41/D. § (5) bek.
[39] Varga i.m. 81. o.
[40] Varga i.m. 82. o.
[41] Varga i.m. 83. o.
[42] Varga i.m. 83. o.
[43] Varga i.m. 83. o.
[44] Velencei Bizottság CDL-AD(2010)004 jelentés 70-71. szakaszára, CDL-AD(2017)019 jelentés 21-32. és 72. szakaszára, CDL-AD(2018)011 jelentés 28. és 34. szakaszára hivatkozik
[45] 2019. évi CXXVII. törvény végső előterjesztői indokolása. Indokolás a 65-74. §-hoz.
[46] Osztovits András: Törvénymódosítás a bírósági joggyakorlat egységesítése érdekében - jó irányba tett rossz lépés? Előzetes a Magyar Jog 2020/2. lapszámából. Elérhető: http://www.mabie.hu/index.php/beszamolok/2-uncategorised/1535-osztovits-and-ras-torvenymodositas-a-birosagi-joggyakorlat-egy-segesitese-erdekeben-jo-iranyba-tett-rossz-lepes-2 utolsó megtekintés: 2023. 10. 04 (a továbbiakban: Osztovits i.m.)
[51] Dzsula Marianna: A korlátozott precedensrendszer és a polgári perrendtartás szabályainak kapcsolódása. In Bodzási Balázs (szerk.): Jogászegyleti értekezések 2022. Budapest, Magyar Jogász Egylet, 2022. pp. 325-327.
[52] Virág Csaba - Völcsey Balázs: A korlátozott precedensrendszer és a polgári perjog kapcsolata. Magyar Jog, 2020/3. pp. 133-135.
[53] Pp. 407. §
[55] Bódiné Beliznai: i.m. 60. o.
- 24/25 -
[56] Osztovits: i.m.
[57] Tahin Szabolcs: Korlátozott precedensrendszer - alulnézetből. Magyar Jog, 2020/5. 269. o.
[58] Veress: i.m. 266-267. o.
[66] Osztovits: i.m.
[67] Osztovits: i.m.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző joghallgató, ELTE ÁJK, Mathias Corvinus Collegium Jogi Iskola.
Visszaugrás
