"Egy hibás módszer (vagy algoritmus) eredményét akkor sem fogadjuk el, ha az történetesen helyes."
Nagy Attila (Facebook, 2017. január 9.)
Az 1996-os "Szemet szemért" című amerikai film ikonikus tárgyalótermi jelenete bizonyára sokakat magával ragadott. Karen McCann (Sally Field) lányának gyilkosa, azért mert a védelem nem kapta meg a kért DNS mintát ellenvizsgálat céljából, szabadon kisétálhatott a bíróságról. Karen, aki a bosszú megszállottjává válik, csatlakozik egy polgárőr csoporthoz, melynek esküdt célja a bűnözés kiirtása volt országszerte. Az Erika Holzer regénye alapján íródott film ügyesen ötvözi a klasszikus thriller izgalmait a tárgyalótermi filmek fordulataival. Bár a "Szemet szemért" című film az alkotók fantáziájának terméke, a történetnek igenis lehetnek valós alapjai.
A DNS bizonyítékok körében - többek között - az Amerikai Jogászok Szövetsége (ABA[1]) által kiadott szabványkönyv[2] - amely úgynevezett "black letter"[3] standard, minthogy a joggyakorlat által már annyira megalapozott és kimunkált, hogy észszerű viták alapjai nem lehetnek - 4.2.[4] és 4.3.[5] pontja szerint a védelem indítványa esetén biztosítani kell az újratesztelés lehetőségét és lehetővé kell tenni a vádlott számára, hogy ex parte - a másik fél közreműködése nélkül - szakértői segítséget vegyen igénybe[6]. A Barnard v. Henderson ügyben ugyanis, melyet a szóban forgó szabvány kidolgozásánál is figyelembe vettek, kimondta a bíróság, hogy "az alapvető igazságosság kerül megsértésre, amikor a tárgyaláson a vádlottnak nincs engedélyezve, hogy az általa szabadon választott szakértő - kötve a bíróság által előírt hozzávetőleges biztosítékok mellett - megvizsgáljon egy olyan kritikus bizonyítékot, ami természetéből adódóan ki van téve egy eltérő szakvéleménynek."[7]
Mindezek hallatán a hazai büntetőjogász rögtön felkapja a fejét. Olyan, mint a szakértőválasztás szabadsága, az ellenőrző vagy ellenszakértő, mi több a szakértőhöz való jog teljesen idegen a hatályos büntetőjogi rezsimtől; pedig nem volt ez mindig így. A bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikk (a továbbiakban: Bp.) 228. § szerint olyan ügyben, melyben az eldöntendő kérdések felismeréséhez és megítéléséhez külön szakértelem szükséges; a terhelt, vagy ha több a terhelt, ezek együttesen, saját költségükön ellenőrző szakértő [kiemelés: a szerző] közreműködésével élhetnek. Az utóbbinak joga van a terhelt vagy terheltek érdekeit szakértői közreműködésével előmozdítani s megoltalmazni. Nevezetesen a szemlénél jelen lehet, az esetleges hiányokra vagy mulasztásokra figyelmeztethet és a szemle teljesítésére, valamint a véleményre nézve észrevételeit akár a jegyzőkönyvben, akár külön iratban előterjesztheti. A jelenleg hatályos büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) csupán a felkért szakértő nem kényszerítő szabályát ismeri[8], míg főszabályszerűen szakértőt a bíróság, az ügyészség, illetőleg a nyomozó hatóság alkalmaz[9].
A dolgozat a szakértők és a szakvélemények eltérő megjelenésével foglalkozik a hatályos eljárásjogi környezetben. Szó lesz a vád szakértőjéről (hatósági szakvélemény), a védelem szakértőjéről (magánszakvélemény) és a bíróság által kirendelt szakértőről (független szakvélemény) nem titkolva el azt a tényt, hogy ez idő tájt mind a gyakorló, mind az elméleti jogász érdeklődésének középpontjában a magánszakértői vélemény áll, így a dolgozat is erre a kérdésre fekteti a legnagyobb hangsúlyt.
A Be. törvény már idézett rendelkezése szerint szakértőt az ügyészség és a nyomozó hatóság alkalmazhat[10], azzal a pontosítással, hogy mindezt kizárólag a vádemelésig bezárólag teheti meg. A vádirat benyújtásával ugyanis az ügyész (is) ügyfélpozícióba kerül[11], mely eljárásjogi helyzete már nem jogosítja fel arra, hogy önállóan bizonyítási cselekményt végezzen, erre csupán indítványt tehet; a nyomozó hatóság pedig értelemszerűen már erre sem lesz jogosult. A tárgyalási szakban, tehát a vád a büntetőeljárás korábbi szakaszaiban beszerzett szakértői véleményt használhatja fel állításainak alátámasztásául. Noha a szak-
- 765/766 -
értő valamennyi eljárási résztvevőtől független[12], amit számos eljárási garancia igyekszik biztosítani, úgymint a szakértő pártatlan, elfogulatlan eljárását előíró kizárási szabályok[13], vagy a szakvélemény ellenőrizhetőségét lehetővé tevő rendelkezések[14], mégis lehetnek észszerű kételyeink az így kirendelt szakértő függetlenségével kapcsolatban, és ha jogilag nem is, de ténylegesen az ilyen szakértő a vád érdekében eljáró szakértőnek, ekként a vád szakértőjének tekinthető[15]. Már csak azért is, mert személyének kiválasztása, jellemzően a nyomozó hatóság vagy az ügyészség korábbi munkakapcsolataira[16] tekintettel, egyoldalúan történik, a szakértőhöz intézendő kérdéseket is a vád - a védelem bevonása nélkül - maga határozza meg, de a feladat teljesítéséhez szükségesnek vélt adatokat szintén maga bocsátja a szakértő rendelkezésére. Ugyanakkor, úgy mint az átadott vizsgálati anyagtól, a feltett kérdésektől jelentős mértékben függ a szakvélemény tartalma és adott esetben a bizonyítás sikere[17], melynek iránya sem feltétlenül egyezik meg a másik oldal igényeivel. Várdai Viktória szerint "[a] vád és a védelem ugyanis - szükségszerűen - ellenkező módon közelíti meg az adott szakkérdéseket, és a védelem akkor látja el jól a feladatát, ha legalább kétséget sikerült ébresztenie a bíróban. A legtöbb esetben a kérdések többet árulnak el magáról a vádlottról - és a vádbeli cselekmény valódi körülményeiről - mint arról az egyéb bizonyítékokból következtetni tudnánk."[18] Végezetül a kirendelő határozat tényállást megállapító része szintén a kirendelő hatóság álláspontját tükrözi, legtöbbször olyan megfogalmazásban, mintha az abban foglaltak már bizonyítást nyertek volna. Ez pedig hasonló veszéllyel járhat, mint amikor a teljes iratanyagot a szakértő rendelkezésére bocsátjuk, félő "hogy véleményét a szakmailag értékelhető tények mellett más tényezők is befolyásolják"[19]. Mindezek pedig a bizonyítás terhe[20] alatt kirendelt szakértő munkájának eredményét eleve egy, a terhelt bűnössége felé orientáló bizonyítási eszközévé teszi, melynek az eljáró szakértő is igyekszik - újabb kirendelés reményében[21] - eleget tenni és a vád számára kedvező szakvéleményt adni. Simon Béla egyenesen arról szól, hogy "a kirendelő és a szakértő közti tartós együttműködés során gyakran alakul ki a hatóság eljáró tagja és a szakértő között olyan kapcsolat, amely oda vezet, hogy a szakértő információkat szerez vagy kap arról, hogy a nyomozás érdekeit milyen tartalmú szakvélemény szolgálná. A szakértő érdekében áll, hogy sok kirendelést kapjon, és hosszú távon erre a nyomozás érdekeit szolgáló véleményekkel tehet szert"[22].
Fentieken a Be. 75. §-ában megfogalmazott, hatóságot terhelő tényállás felderítési kötelezettség sem képes változtatni, minthogy az csupán egy eljárásjogi célra utal ("törekedni" kell), ráadásul nem számol az ellenoldalú felek eltérő nézőpontú megközelítésével sem[23]. A büntetőper során ugyanakkor a hatósági szakvélemény objektivitásának hiánya, illetve ennek hangoztatása nem jár együtt azzal a törekvéssel, hogy az így elkészült véleményt a bíróság ne tekintse szakvéleménynek és csupán az esetek ritka részében kerül arra sor, hogy a bíróság ettől eltérő megállapításra jusson, jóllehet akkor is inkább valamilyen eljárási szabálysértés, mintsem a pártosság absztrakt hivatkozása mellett.
A közvádra indult büntetőeljárásokban a nyomozó hatóság - annak ellenére, hogy a Be. meghatározza, hogy az ügyészség, nyomozó hatóság kit rendelhet ki szakértőként - gyakran első szakértőként eseti szakértőt rendel ki[24].
- 766/767 -
Tudjuk nagyon jól, hogy szakértő abból lesz, akit a hatóság kirendel[25] - hangsúlyozza Kardos Sándor lakonikus egyszerűséggel. Ez azonban nem marad minden esetben következmények nélkül. Egy 2007-ben közzétett eseti döntés szerint szakértőként csak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium névjegyzékében szereplő igazságügyi szakértő rendelhető ki. Az ettől való eltérést a törvény csak akkor engedi meg, ha igazságügyi szakértő kirendelése nem lehetséges. Ebben az ügyben eljárási szabálysértésként értékelte a másodfokú bíróság, hogy a nyomozás során olyan személy adott írásszakértői véleményt, aki írásszakértőként nem szerepel az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által vezetett nyilvántartásban. K. Gy. igazságügyi nyomszakértő, igazságügyi szakértőként tehát nem tartozik kompetenciájába az ügyben lefoglalt elismervény írásszakértői vizsgálata. A Be. 102. § (1) bekezdése értelmében a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság a szakértői névjegyzékben szereplő igazságügyi szakértőt, illetőleg szakvélemény adására feljogosított gazdasági társaságot, szakértői intézményt, vagy külön jogszabályban meghatározott állami szervet, intézményt, szervezetet rendelhet ki szakértőként. Ettől csak akkor lehet eltérni, ha az ilyen szakértő kirendelése nem lehetséges. Ezzel szemben az igazságügyi szakértői névjegyzékben 69 írásszakértő szerepel, akik közül többen is dolgoznak a megyei rendőr-főkapitányság illetékességi területén, vagy annak közelében. Így nem lett volna akadálya annak, hogy a hatóság a névjegyzékbe bejegyzett szakértőt rendeljen ki a szükséges vizsgálat elvégzéséhez. Miután ez nem történt meg, ezért a nyomozati iratoknál található vélemény az ügyben csak [kiemelés: a szerző], mint okirati bizonyíték használható fel, nem tekinthető szakvéleménynek.[26] Mindez tehát azt jelenti, hogy az eljárási szabálysértéssel készült vélemény ugyan perrendszerű szakvéleményként nem használható fel, mint bizonyíték forrás mégsem enyészik el. Ehhez képest mind a szabálytalan kirendelés, mind pedig az arra adott válasz számos problémát vet fel.
Egyet kell értenem Csere Katalin kúriai bírónő kijelentésével, aki szerint az ilyen típusú kirendelések táptalajt adhatnak "annak az állításnak, hogy az eljárt szakértő a hatóság szakértője"[27], ezért a hatóságnak, már amennyiben el szeretné kerülni az ilyen vádakat, az eseti szakértői kirendelések tekintetében lényegesen visszafogottabbnak kell lennie a jövőben. Ami pedig az eljárási szabálysértéssel készült szakvélemény okirati bizonyítási eszközként történő visszacsempészését illeti, nem tartom követendő joggyakorlatnak.
Véleményem szerint ugyanis esetről esetre kell vizsgálni azt, hogy az eljárási szabálysértés mennyiben érinti a védelem eljárási jogosítványait. Amennyiben a védelem indítványára az újabb szakértői vizsgálat - annak természeténél fogva vagy mert vizsgálati anyag már nem áll rendelkezésre - nem ismételhető meg, a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozására hivatkozással az eseti szakértő véleményét ki kell rekeszteni a bizonyítékok sorából. Amennyiben azonban az újabb szakértői vizsgálat lehetősége objektíve adott, felesleges (de egyben értelmetlen is) a szakvéleményt okirati bizonyítékként átértékelni. A témával kimerítően foglalkozó Gácsi Anett Erzsébet szerint mindez ugyanis azt a látszatot kelti, mintha a törvény a szakvéleménynek nagyobb bizonyító erőt tulajdonítana, mint az okirati bizonyítási eszközből származó bizonyítékoknak. Ha ez igaz volna, akkor sérülne a Be. 78. § (2) bekezdésében[28] rögzített törvényben előre meghatározott bizonyító erő tilalmának elve, amelynek áttörése semmilyen körülmények között nem megengedett.[29]
A vád szakértőjének szerepe legmarkánsabban ott érzékelhető, amikor a rendőrség hivatásos állományú vagy kormánytisztviselő tagjai a saját szervezeti egységük vagy a társosztályok által folytatott nyomozások során nem szakértői véleményt, hanem rendőri jelentést írnak egy-egy különleges szakértelmet igénylő témában[30]. Noha ez formálisan szaktanácsadói tevékenységként jelenik meg, a jelentés tartalmát tekintve mégiscsak szakértői véleménynek minősül. A Legfelsőbb Bíróság a BK 165. számú állásfoglalásban foglalkozott a témával, amikor is - felismerve a jelenséget - rögzítette, hogy gyakori hiba, miszerint a szaktanácsadóként bevont szakembertől a felvilágosítás tartalmát tekintve szakvéleményt kérnek, illetve a szaktanácsadó túllépve a feladatán, szakvéleményt nyilvánít. Ezt követően azonban elvi éllel mondta ki, hogy a büntetőeljárásban szabadon felhasználható minden olyan bizonyítási eszköz és bizonyíték, amely a tényállás megállapítására alkalmas lehet. A szaktanácsadó közreműködésének bármilyen formában realizálódó eredménye a tényállás megállapításánál szabadon felhasználható "eszközök" közé tartozik. Megjegyezte azonban, hogy ezen felvilágosítás tárgyaláson okiratként történő felhasználása nem kifogásolható addig, amíg annak helyességét a bíróság nem tartja vitathatónak, vagy azt a felek[31] nem vitatják. Ellenkező esetben ugyanis szakértői
- 767/768 -
vélemény beszerzését kell elrendelni. Ez a megoldás végtére is hasonló következtetésre jut, mint az általam felvetett - a védelem rendelkezési jogát előtérbe helyező - esetről esetre történő megközelítéssel. Ha nincs vita az így beszerzett vélemény tartalmáról, akkor felhasználható az ítélet alapjául, ha van, akkor nem.
Mindezt egy 2008-ban közzétett döntés teljesen felülírta. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis kimondta, hogy a szaktanácsadó véleménye nem bizonyítási eszköz; az a Be. 76. §-a (1) bekezdése[32] szerinti felsorolásban nem szerepel. Szaktanácsadó csak meghatározott okból - vagyis bizonyítási eszközök felkutatásához, összegyűjtéséhez, rögzítéséhez stb. - vehető igénybe. Szaktanácsadói vélemény alapján tehát ténybizonyítottnak nem tekinthető, ezért arra alapítottan például a bűncselekmény elkövetési értéke sem állapítható meg.[33] Ezen a joggyakorlat azonban - jóllehet a szabad bizonyítás elvének nyílt félretételét jelenti - sem a felek érdekeit, sem az eljárás befejezésének időszerűségét nem szolgálja.
Egy másik bírósági döntés rámutatott arra, hogy az ítélet hatályon kívül helyezését eredményező megalapozatlanság valósul meg, ha az elsőfokú bíróság olyan műszaki szakértő véleményére alapítja a határozatát, akinek nem tartozik a kompetenciájába az adott szakkérdés. A konkrét eset szerint a nyomozó hatóság által kirendelt K. L. szakértő a szakértői névjegyzékben meghatározottak és a szakértői igazolványban feltüntetettek alapján gépjárműjavítás, gép- és gépjármű műszaki értékelés, valamint műszaki karbantartás (gépjármű) szakágazatokban fejthet ki szakértői tevékenységet. Ezzel szemben közúti balesettel kapcsolatos büntetőügyekben igazságügyi közlekedési szakértőként az járhat el, aki a szakértői névjegyzékbe felvétele során - a jogszabályban meghatározott személyi és szakmai feltételek birtokában - közúti, forgalmi, balesetelemző szakterületen való működésre szerez jogosultságot. Ráadásul a szakértői névjegyzékből megállapíthatóan V. megye területén működik közlekedési szakértői - ezen belül balesetelemzésre - tevékenységre jogosult igazságügyi szakértő, másrészt illetékességi területe alapján - más szakértő hiányában vagy akadályoztatása esetén - lehetőség van a Gy.-i Igazságügyi Szakértői Intézet bevonására is. Az adott ügyben tehát eseti szakértő kirendelésének az indokoltsága sem állt fenn. Eseti szakértőként közlekedési büntetőügyekben a másodfokú bíróság álláspontja szerint elsődlegesen közlekedési szakmérnöki végzettséggel, megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkező természetes személy igénybevétele lehet indokolt. A kifejtettekből következően - állapítja meg a bíróság - a kellő szakértői kompetencia hiányában előterjesztett vélemény mint szakértői vélemény, illetőleg K. L. ezzel összefüggő szakértői tevékenysége a továbbiakban bizonyítékként nem vehető figyelembe.[34] A témában merev álláspontot képviselő Erdei Árpád szerint mindez azzal magyarázható, hogy "[a] szakmai kompetenciának a jogban nagy jelentőséget tulajdonítanak, s a kompetencia hiánya gyakorlatilag a vélemény hasznavehetetlenségét okozza. A kompetenciával nem rendelkező szakértő: álszakértő, s álszakértő véleményével az igazságot megállapítani nem lehet"[35]. Véleményem szerint azonban a kérdés itt sem dönthető el mechanikusan.
Mindenekelőtt helyes a bíróságnak az az elvi megközelítése, hogy az eseti szakértőtől is meg kell követelni a jó szakismeretet. Mindez egybecseng az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának Daubert-ügy[36] kapcsán - igaz ellenkező megközelítésben - kifejtett álláspontjával. Eszerint "[a]mennyiben tudományos, technikai vagy egyéb speciális szakértelem segíti a bizonyíték megértését vagy egy kérdésben a tény megállapítását, úgy tudása, jártassága, gyakorlata vagy képzettsége alapján a szakértőnek minősülő tanú ahhoz vallomást tehet szakvélemény vagy más formában"[37]. Ugyanakkor az mégiscsak zavarba ejtő, hogy - jellegénél fogva - kompetenciával egyáltalán nem rendelkező eljárási szabálysértéssel kirendelt eseti szakértő szakvéleménye - mint ahogy a korábban ismertetett eset is mutatja - okirati bizonyítékként felhasználható, addig egy valamilyen kompetenciával rendelkező, de kompetencia határait szabálytalanul átlépő szakértő szakvéleményét ki kell zárni a bizonyítékok köréből. Helyesebbnek tartom - itt is - azt a megközelítést, ha esetről esetre vizsgáljuk meg, hogy a jogsértés milyen fokban érinti a védelem eljárási jogait; amennyiben kevésbé érinti azt, a kizárás feleslegesnek tűnik.
Szakértőt - a vádirat benyújtásáig az ügyész indítványára, ezután önállóan - a bíróság is alkalmazhat[38]. A szakértői bizonyítás elrendelésével a bíró átmenetileg a szakértőre ruházza a tények felbecsülésének a jogát, azonban mindvégig felügyeli e tevékenységét, és dönt véleményének az elfogadásáról[39]. Az eljáró bíróságok kínosan ügyelnek a szakértő kiválasztására és kompetencia határainak
- 768/769 -
kijelölésére, ezért a fentebb ismertetett, a vád által elkövetett hibák kivételesnek mondhatók a büntetőper során. Sőt egy 2014-es felmérés szerint a bíróságok az esetek 40%-ában inkább valamilyen szakértői intézetet - mintsem konkrét személyt vagy gazdasági társaságot - rendelnek ki a perben[40], a pártosság látszatát is kerülve ezzel. A bíróság által kirendelt szakértő függetlensége egyébként is nehezen vonható kétségbe; amennyiben ilyesmi mégis felmerülne, az inkább a büntetőeljárásunk jelenlegi vádló-bíró rendszerével[41] van összefüggésben és kevésbé a szakértőnek a büntető tárgyaláson betöltött szerepével. Itt csupán annyit érdemes megjegyezni, hogy "[a] megismerőnek kívül kell maradnia a megismerés tárgyán és ez a bírói eljárásban külön jelentőséget is kap azzal, hogy itt a megismerő a megismerés tárgyáról végletes ítéletet alkot. [...] Az ügyféli per formája a bírót kihagyja a megismerés tárgyának »teremtéséből«, ez megfelel a megismerés tiszta jelentésének és a bírói funkcióval leginkább összeférő alapállás."[42]
Mindenesetre a büntetőperben a bíróság által kirendelt szakértő valamennyi esetben szakértőként jár el, véleménye - perjogi értelemben - valamennyi esetben szakértői vélemény; legitimitásához kétség nem fér. Ezen az sem változtat, hogy a szakvélemény elkészültét követően a szakértő szakértői státusza megváltozik, esetleg megszűnik. Az elhúzódó perek során a bíróságok gyakran találkoznak azzal a jelenséggel, hogy a szakértő meghallgatásának elrendelésére a szakvélemény leadását követően évekkel később kerül sor, amikor - azért mert a szakértő személy tartósan külföldön tartózkodik vagy mert az adott foglalkozástól eltiltották - tevékenységét már nem gyakorolja. Annak nem sok jelentősége van, hogy a szakértőt esetleg még a nyomozati szakban rendelték ki, hiszen véleménye a tárgyalási szakban kerül felhasználásra, ezért hasonlóan a bíróság által kirendelt szakértővel, a megoldást e problémára a bíróságnak kell megtalálnia. A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatos álláspontját az EBH 2013. B.7. számú eseti döntésében fejtette ki. Eszerint a szakvélemény elkészültét követően bizonyítékul már ez szolgál, s annak felhasználhatóságát, bizonyító erejét nem érinti az azt megalkotó szakértő további sorsa. Mindezzel kár volna vitatkozni; a döntés mégsem válaszol meg minden fontos kérdést. Miként hallgatható meg például a tárgyaláson a szakvéleményt elkészítő szakértő, ha már maga nem szakértő? Molnár Ambrus szerint "[a]z eseti szakértő jogintézménye eszközül szolgálhat a bíróság számára a szakértői véleménnyel kapcsolatos csekélyebb súlyú, formális hiányosságok kiküszöbölésére. Erre legtöbbször olyan esetekben kerül sor, amikor a véleményadás, valamint az annak felhasználása között eltelt idő alatt a szakértő jogi státuszában valamilyen változás következik be. Ilyen helyzet állhat elő például akkor, ha a bíróság a névjegyzékbe korábban bejegyzett, de onnan időközben törölt szakértőt rendelt ki, akinek legitimációját ilyen esetben az eseti szakértőként történő kirendelés biztosíthatja."[43] Csere Katalin szerint ugyanakkor szakértő meghallgatására a tanú kihallgatására vonatkozó szabályok értelemszerű alkalmazásával kell sort keríteni, illetve amennyiben erre nincs mód, úgy a bíróság a szakvéleményt hivatalból vagy indítványra felolvasással tehet a tárgyalás anyagává. Magam részéről az utóbbit tartom - részben - elfogadhatónak.
A Molnár Ambrus által képviselt kétszeres - egyszer rendes, egyszer eseti - szakértői kirendelést kissé furcsának találom. Függetlenül attól, hogy az eseti szakértői kirendelés indokoltságának ezen ok nem felel meg, ütközik mind a Pp.[44], mind a Be.[45] rendelkezéseivel is. Ehhez képest eljárási törvényeink szerint - egyéb okból, vagy ha a bizonyítás szempontjából szükségesnek látszik - "más szakértő"-t kell kirendelni; az ismételt szakértői kirendelést a törvény nem ismeri. Ráadásul úgy tűnik, mintha nem akarnánk tudomásul venni, hogy a szakértő státusza - valamilyen oknál fogva - megváltozott. Csere Katalin bírónő álláspontja ezzel szemben sokkal elfogadóbb és nem kényszerít vissza senkit szakértői státuszába, nem mellesleg, a törvény betűjével is jobban összhangban áll egy bizonyos pontig[46]. A volt szakértő tárgyaláson történő tanúkihallgatása nem kifogásolható, hacsak nem azért, mert ilyen esetben - bár tényleges szakértői tevékenység végzéséről van szó - a szakértői munkadíját nem, csak a megjelenéssel felmerült költségét lehet megtéríteni. Ez azonban csekély ár, a tárgyalás tisztességes voltához képest. A szakvélemény felolvasással azonban - véleményem szerint - csak akkor tehető a tárgyalás anyagává, amennyiben a felek azt nem vitatják. Ellenkező esetben ugyanis a szakvélemény előadása után a szakértőhöz kérdéseket lehet intézni[47], melynek elmaradása már a közvetlenség elvének sérelmét jelenti. A tisztességes eljárás szempontjából ugyanakkor a közvetlenség elve annak az eminens garanciája, hogy a vádlott és a tanú a bíróság előtt konfrontálódhasson, mellyel észlelhetővé válik a szakértő
- 769/770 -
szavahihetősége, így szakvéleményének hiteltérdemlősége, ami jelentős következményekkel járhat a vádlott számára[48]. Mindez azt kívánja, hogy az olyan szakértői vélemény, amely a felek által vitatott és készítője a bíróság előtt nem hallgatható meg, bizonyítékként ne lehessen figyelembe venni.
Némileg hasonló esettel állunk szemben, amikor a bíróság - voltaképpen perökonómiai szempontoktól vezérelve - egy korábbi ügyben készült szakértői véleményt használ fel. A BH 1986.227. számon közzétett eseti döntésben a kerületi bíróság a terhelt kóros elmeállapotának megállapítására vonatkozóan nem szerzett be újabb elmeorvos-szakértői véleményt, hanem felhasználta a terhelt ellen a kerületi bíróság előtt korábban indult büntető ügyben beszerzett és az orvosszakértői intézet által készített szakvéleményt. A Legfelsőbb Bíróság szerint a kerületi bíróságnak ez az eljárása nem kifogásolható, minthogy a Be. rendelkezései szerint a terhelt kóros elmeállapota esetén a szakértő "igénybevételét" teszi kötelezhetővé, mely nem feltétlenül jelenti újabb szakértői vélemény beszerzését. Minderről Grósz Tamás is hasonlóan vélekedik. Szerinte a ténykérdés, és egyéb releváns körülmények azonossága esetén lehetséges egy másik (büntető)ügyben készült szakvélemény felhasználása, azt azonban - a BH 1986.455. számú jogesetre hivatkozással - hangsúlyozza, hogy az így beszerzett szakvélemény "tárgyaláson való felolvasása elengedhetetlen"[49]. Mindezzel magam is egyetértek azzal, hogy a korábban kifejtetteket itt is irányadónak tekintem.
Valós problémaként jelenik meg ugyanakkor a jogkérdésben beszerzett, illetve beterjesztett szakértői vélemény. Mindkét esetkört érintő BH 2007.218. számú döntés szerint a Be. törvény értelmében szakértőt akkor kell igénybe venni, ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges. Nyilvánvalóan nem értelmezhető e rendelkezés akként, hogy a szakértő feladata a jogszabály - bíróság helyett történő - értelmezése volna. A több évtizede töretlennek tekinthető ítélkezési gyakorlat szerint a szakértő nem vállalkozhat a szakvéleményében jogi kérdések megválaszolására, illetve más megközelítésben a bíróság nem bízhatja rá a jogi kérdések eldöntését. Ez ugyanis végső soron az ítélkezés feladatának[50] az átruházását jelentené. Természetesen nem lehet kizárni - folytatja a bíróság -, hogy egy szakvéleményben a ténybeli és a jogi elemek együttesen legyenek jelen; akár azért, mert a szakértő egy jogilag szabályozott környezetben tanúsított emberi magatartást vizsgál, akár más okból, mert szerepét félreértelmezve a jogi felelősség kérdésében is állást foglal. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ezek a jogi előfeltevések, értelmezések az eljárásjogi értelemben vett szakvélemény részei volnának. Azoktól a bíróság más szakértő kirendelését vagy újabb szakvélemény beszerzését mellőzve szabadon eltérhet. Mindezt megerősítette a BH 2007.397. számon közzétett eseti döntés is, amely szerint jogkérdésre a büntetőeljárásban szakértői vélemény nem szerezhető be, illetőleg az ilyen kérdésben véleményt nyilvánító szakértő a kompetenciáján túlterjeszkedik[51]. Érdemes azonban hangsúlyozni, hogy itt már teljesen eltérő léptékű túlterjeszkedésről van szó.
Még a fent említett esetben is átlépte ugyan saját kompetenciájának kereteit a szakértő - másik szakterületre tévedve ezzel -, továbbra is a szakkérdések világában marad, addig egy jogi szakvéleményt előterjesztő szakértő már kilépve abból jogkérdésben nyilvánít véleményt. Szathmáry szerint a jogkérdésben állást foglaló szakvéleményét kétféleképpen értékelhetjük. Az egyik szerint, mivel legtöbbször a büntetőeljárás fő kérdésben formál véleményt, elfogultság miatt a ténymegállapításokra szorítkozó okirati bizonyítékként sem alkalmazható, azaz ki kell zárni a bizonyítékok közül. A másik szerint, a szakvélemény jogkérdésekre vonatkozó részét figyelmen kívül kell hagyni, egyebekben bizonyítékként felhasználható.[52] Magam részéről ezen utóbbi állásponttal nem tudok egyetérteni, mivel - véleményem szerint - egy ilyen szakértői tevékenység a teljes szakvéleményt megfertőzi, így bizonyítékként - a ténymegállapítások tekintetében - sem tartom felhasználhatónak. Azzal ugyanis, hogy a szakértő jogkérdésben is állást foglal, nem tesz mást mint ítélkezik, így tőle elfogulatlan szakvélemény már valóban nem várható el. Kizárt szakértő szakvéleménye pedig bizonyítékként nem vehető figyelembe.
Székely János egy 1984-ben megjelent cikkében kifejtette, hogy "[a] védelem szaktanácsadójának a törvényi elismerése ott mutatkozik szükségesnek, ahol igénybevételére a hatóság valamelyik büntetőeljárási cselekménye (szemle, bizonyítási kísérlet, szakértő meghallgatása vagy tárgyalás) során van a félnek szüksége. Ha a védelem nem viheti el a maga "szaktanácsadóját", ez az egyenlőtlen helyzet hátrányt okozhat neki"[53]. Ezzel maga a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett és - megelőzve a jogalkotást - a BKT 2/1978. számú állásfoglalással, mintegy "becsempészte" a felek által felkért szakértőt az eljárásba[54]. Az állásfoglalás kimondta, hogy az okiratra vonatkozó szabályok szerint kell felhasználni azt az írásbeli "szakvéleményt", amelyet nem hatósági kirendelés alapján terjesz-
- 770/771 -
tettek elő, még az ilyen vélemény kiállítóját eseti szakértőként lehet kirendelni[55].
A Be. törvény ezekből a megfontolásokból kiindulva, nem is kívánja elzárni a terheltet és a védőt attól, hogy a kirendelt szakértő véleményét a saját maga által felkért szakértő szakvéleményére támaszkodva vitassa[56], vagy olyan szakkérdést vessen fel segítségével, mely a hatóságok figyelmét elkerülte. Ráadásul az ügyfélegyenlőség elvének is leginkább egy olyan eljárási rend felelne meg, ahol - miután a hatóság a nyomozás során név szerint választ ki egy szakértőt a szakvélemény elkészítésére - a vádlottat és védőjét is megilleti a szakértő megnevezésének joga[57].
A törvény értelmében a terhelt és a védő közölheti az ügyésszel, illetőleg a bírósággal, hogy szakvéleményt kíván készíttetni, és benyújtani. A terhelt vagy a védő által szakvélemény készítésére felkért személy (gazdasági társaság, szakértői intézmény, szervezet, szakértői testület) szakértőként való bevonásáról a bíróság, illetőleg az ügyész határoz. A felkért szakértő - e minőségének elismerése után - önállóan szakértői vizsgálatot végezhet, a bírósági eljárásban a bíróság, illetőleg az ügyész által kirendelt szakértővel azonos jogok illetik meg, és kötelezettségek terhelik. A szakértők az általuk elvégezni kívánt szakértői vizsgálatról kölcsönösen értesítik egymást, az értesített szakértő a másik szakértő által végzett vizsgálaton jelen lehet. Ha a bíróság vagy az ügyész a felkért személy bevonását megtagadja, az elkészített vélemény az okiratra vonatkozó szabályok szerint használható fel.[58]
Nem más mindez, mint az "ellenőrző szakértő"[59] büntetőeljárási jogunkból kiveszett intézménye iránti igénynek tárgyiasult formája, ahol a felek a "szabadabb szakértőválasztás" elve alapján a hatóság által kirendelt szakértő teljesítményével való elégedetlenségük esetén maguk választhatnak szakértőt, akitől alaposabb munkát várnak[60].
A szakértő bevonását szükségszerűen meg kell, hogy előzze a védelem részéről egy magánjogi aktus, amely a megfelelő személy kiválasztását és felkérését foglalja magában. Grósz Tamás szerint a védelem által felkért szakértő bevonását, melyet alternatív szakértői eljárásnak nevez, általános feltétele a szakértőként megjelölt személy(ek) igazságügyi szakértői minősége[61]. Ezzel szemben a törvény indokolása a szakértői minőség elismerésének feltételeként "csupán" a felkért személy feladat ellátására való szakmai alkalmasságát támasztja. Mindehhez az indokolás hozzáfűzi, hogy az igazságügyi szakértő szakértelme a szakterületén kétségbe nem vonható, míg az eseti szakértőnek minősülő személy szakmai alkalmasságának megállapításához a szakértővé válás jogszabályi feltételei, az adott személy tényleges képzettsége, szakmai tapasztalatai, elismertsége stb. szolgáltatnak alapot a döntést hozó ügyész vagy bíróság számára. Ehhez képest a szakértő szakmai alkalmassága önmagában nem teszi kötelezővé a kérdéses személy szakértőként történő bevonását, ám a bevonásnak feltétele.[62] Magam részéről ezen második, törvényi indokolásbeli megközelítéssel értek egyet.
A szakértő személyére vonatkozó előírás csak a bíróságra, az ügyészségre, illetőleg a nyomozó hatóságra vonatkozik[63] és semmi okunk, hogy ezt a szabályt kiterjesszük a védelem oldalára is. Addig ugyanis amíg szakkérdés megléte esetén a szakértő igénybevétele a vád - és bizonyos esetben a bíróság - számára kötelező, addig a védelem számára csupán lehetőség. Ebből eredően a kirendelés sorrendiségét előíró szabály olyan garanciális jelentőségű követelmény, amely a téves ítéletek megakadályozását hivatott szolgálni. Magánszakértői véleményt ugyanakkor nem csak szakértő készíthet, hanem bárki, és nem csupán a per előtt, hanem a peres eljárás teljes folyamatában[64], mivel favor defensionis elve alapján efféle garanciális követelményt nem támasztunk vele szemben.
- 771/772 -
A felkérésről a védelemnek notifikációs kötelezettsége van az ügyész, illetőleg a bíróság irányában. "A gyakorlatban [azonban] ténylegesen a terhelt, illetve a védő nem jelenti be előzetesen az ügyész vagy a bíróság felé, hogy szakvéleményt készíttet, hanem a már elkészült szakvélemény benyújtásával egy időben kéri a készítő szakértőként történő kirendelését, az elkészíttetett okiratnak a bizonyítékok körében szakvéleménykénti kezelését és a szakértő meghallgatását."[65] Mindezen gyakorlatot Molnár Gábor Miklós a Kúria Büntető Kollégiumának tanácselnöke is megerősítette a "Szakértői bizonyítás a bírók és a szakértő szemével" címmel 2014. október 27. napján megtartott országos konferencián[66].
Egyesek szerint az előzetes értesítésre azért van szükség, mert a bevonásról szóló határozathozatalhoz feltétlenül ismerni kell, hogy "a felek kit kívánnak szakértőként alkalmazni"[67]. Ezzel csak az a gond, hogy a bejelentésnek a törvény[68] szerint a magánszakvélemény készíttetésének szándékán kívül egyebet, és mint olyat, a felkért szakértő nevét nem kell tartalmaznia, másrészt a benyújtott szakvéleményben - minthogy készítője szükségképpen ellátja névjegyével - a felkért személy kiléte nem marad rejtve, így kizárt szakértő bevonására elméletileg sem kerülhet sor.
Az előzetes bejelentés ugyanakkor azzal a kockázattal jár a védelem számára, hogy a felkért szakértő bevonását még azelőtt megtagadják - annak szükségtelenségére hivatkozással -, mielőtt a magánszakértői vélemény egyáltalán elkészülne. Ezzel szemben, egy elkészített - a védelem verzióját alátámasztó - vélemény utólagos bevonásának kérése már lényegesen kedvezőbb helyzetet jelent, kész tények elé állítva a döntéshozót, akinek megtagadás esetén a pártosság kínos vádjával, még bevonás esetén a szakvélemények között - természetszerűleg - fennálló ellentétekkel kell szembe néznie.
A felkért szakértő bevonása feltételeit a büntetőeljárási törvény nem rögzíti, a jogtudomány pedig meglehetősen bizonytalan a témában[69]. Még az sem teljesen mindegy, hogy az eljárás mely szakaszában kezdeményezzük saját szakértőnk (per)bevonását, ugyanis egészen más szempontok vezérlik - a vádirat benyújtásáig - az ügyészt, mint a - vádirat benyújtása után - a bírót.
Az ügyész, aki a védelem ilyen irányú indítványában nyilvánvalólag a vád támadását látja, a védelem szakértőjének bevonását - az esetek döntő többségében - arra hivatkozással utasítja el, hogy a vád szakvéleményének megalapozottságával szemben a leghalványabb kétely nem merült fel, így a további szakértői vizsgálat szükségtelen. A bíróság ugyanakkor - szintén a saját érdekeit előtérbe helyezve - valamennyi felkért szakértőt bevon az eljárásba, elkerülve ezzel a quasi szakértő helyzetéből adódó bizonytalan eljárás-technikai problémákat. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy nem az ilyen és ehhez hasonló praktikus szempontoknak kell, hogy vezéreljék a joggyakorlatot. A helyes jogalkalmazás felismeréséhez mindenekelőtt rögzítenünk kell a jogintézmény valódi célját és feladatát.
Mindenekelőtt hangsúlyozandó, hogy a védelem által felkért szakértő bevonásának alapja nem a korábban kirendelt szakértői vélemény szakmai helytállóságával van összefüggésben - minthogy annak vitatása esetén a szakvélemény hiányosságainak kiküszöbölésére vonatkozó rendelkezések[70] az irányadók -, hanem a védekezéshez való joggal. "Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek [ugyanis] joga van - legalább - arra, hogy [...] kieszközölhesse a mentő tanúk [ideértve a szakértő személyeket is[71]] megidézését és kihallgatását ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogy a vád tanúit megidézik, illetve kihallgatják"[72]. E kérelem, illetve olyan szakértő meghallgatására vonatkozó kérelem, akit a terhelt a tárgyalásra magával vitt, tehát csak és kizárólag akkor utasítható vissza, ha ezáltal a terhelt védekezéshez való joga nem sérül[73]. Mindebből az is következik, hogy a szakértő eljárásban való megjelenése azon az alapon nem tagadható meg, hogy a döntésre jogosult szerv (ügyészség, bíróság) már elégségesen tájékozottnak tekinti magát az adott kérdésben[74]. A Hoge Raad[75] az egyik ügyben kifejtette, hogy az ilyen elutasítás azért is helytelen, mert a
- 772/773 -
bíróság előre feltételezi a szakvélemény tartalmát anélkül, hogy megismerte volna azt[76].
Bartkó Róbert de lege ferenda javaslata szerint a magánszakértői vélemény perbeli alakiság vizsgálatán kívül azaz, hogy a) az adott szakértő szerepel-e a névjegyzékben, b) a szakvélemény rendelkezik a kötelező alaki kellékekkel[77], illetve c) a szakvélemény az ügy - anyagi vagy eljárásjogi - eldöntése szempontjából releváns megállapítást tartalmaz-e, az eljáró hatóságoknak nem kellene mérlegelési lehetőséget biztosítani a bevonás tárgyában születendő határozat tekintetében[78]. Magam részéről mindezt feleslegesnek tartom, tovább duzzasztva ezzel az egyébként sem rövid büntető eljárásjogi kódexünket. A névjegyzékben való részvétel - jelenleg, mint ahogy az fentebb kifejtésre is került - nem feltétele a szakértő bevonásának, még az alaki kellékek és relevancia vizsgálat olyan kérdések, melyek már a szakvélemény érdemi vizsgálatát jelentik, így a beemelésnek szükségszerűen meg kell, hogy előzze. Megjegyzem, hogy a kirendelt szakértő szakvéleményének benyújtásakor sem támasztunk ilyesféle feltételeket. Véleményem szerint a fegyverek egyenlőségének[79] következetes alkalmazása elegendő, de egyben megfelelő iránymutatást is ad a döntésre jogosult szerveknek; olyan pozitív kötelezettséget ró az államra, mely szerint ilyen kérelem esetén nemigen lehet alap annak mellőzésére. A ritka kivételek egyike, amikor maga a kirendelt szakértő vallomása sem játszik központi szerepet a terhelt megvádolásában, illetve elítélésében, hanem csak úgynevezett "támogató bizonyítékként használják fel"[80].
Bár a büntetőeljárásunk a felkért és bevonni kívánt szakértők számáról explicite nem rendelkezik, azonban a törvény egyes számú ("szakvéleményt kíván készíttetni"[81]) megfogalmazásából kitűnik, hogy a védelem szakértőválasztási joga[82] az első szakértői vélemény bevonása után kimerül. Természetesen mindezt némileg árnyalja a Be. 101. §-a[83], így az előző mondat annyiban pontosítható, hogy a védelem szakértőválasztási joga az első szakértői vélemény bevonása után általában kimerül. Mindez főleg a nagyobb anyagi háttérrel rendelkező vádlottaknál felmerülő kérdés, hiszen erősen él az a felfogás, hogy jobb két szakértő, mint egy. A második szakértő bevonása azonban már nem kötelező; persze nem is tilos.
A Brandstetter-ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) kifejtette, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog nem igényli[84], hogy a védelem kérésére a nemzeti bíróságnak ki kell jelölnie egy további szakértőt akkor, amikor a védelem által felkért szakértő véleménye a vádat támogatja. Bizonyos, jellemzően úgynevezett ("volte-face") pálfordulásos esetekben, azonban a bíróság mégis szükségesnek tarthatja a második szakértő bevonását is, melynek elutasítása a tisztességes eljárás követelményeinek megsértését és a védekezéshez való jog figyelmen kívül hagyását jelenti. A konkrét ügy szerint a szakértő ugyanis nemcsak eltérő véleményt adott saját írásosan kidolgozott jelentésétől, amikor megszólította a bíróságot, hanem teljesen megváltoztatta a véleményét egy és ugyanazon meghallgatáson. A védelem által benyújtott második vélemény iránti kérelem ezen pálfordulás után történt, melyet a szakértő valósított meg a új bizonyíték gyors átfutásával, felvéve egy rendkívül kedvezőtlen helyzetet a védelemmel szemben. A Bíróság szerint bár nehéz megállapítani, hogy egy szakértői véleménynek milyen befolyása lehetett volna az esküdtszék értékelésére, de a Bíróság úgy véli, hogy nagyon valószínű, hogy egy ilyen hirtelen fordulat elkerülhetetlenül különös súlyt kölcsönöz a szakértői véleménynek.[85] Mindebből, tehát az következik, hogy amennyiben a bevont szakértő véleménye valamilyen új dokumentum hatására alapjaiban megváltozik, a védelem szakértő bevonási joga feléled. Ez a szabály ugyanis abból a tételből indul ki, hogy a szakértő számára a feladatokat a bevonását követően már nem a védelem határozza meg szabadon[86], hanem a
- 773/774 -
kirendelésre jogosult ügyészség/bíróság, s ezzel így elveszíti a védelem szakértőjének státuszát is. Az elv explicit meg is jelenik az angol büntetőeljárási szabályban (a továbbiakban: CrPR.), amely kimondja, hogy a szakértő a bíróság irányában előírt kötelezettsége felülír minden más olyan személlyel szemben fennálló kötelezettségét, akitől az utasításokat kapja, illetve díját fizeti[87].
Fontos, hogy a bevont szakértő jogállása mindenben megegyezik a kirendelt szakértővel (még a díjazáshoz való jogban is), így az elismeréssel a saját szakértőt a szakértőre vonatkozó jogok illetik meg és kötelezettségek terhelik[88]. Felkért szakértő esetén tehát úgy kell tekinteni, mintha ő eleve kirendelt szakértő lett volna, akár van az ügyben az adott ténykérdésre már kirendelt másik szakértő, akár nincs.[89] A szakértők az általuk elvégezni kívánt szakértői vizsgálatról kölcsönösen értesítik egymást, az értesített szakértő a másik szakértő által végzett vizsgálaton jelen lehet[90]. Mindezekből egyértelműen kitűnik egyrészt, hogy a szakértő a bevonást követően köteles közreműködni, a legjobb tudása szerint objektív és hiteles módon eljárni, és jogosult mindazon tények, adatok megismerésére, amelyek ezt a kötelezettségét megalapozzák[91], másrészt a szakértő felkérésének és bevonásának megfelelő időben kell történnie, hiszen a vizsgálati anyag rendelkezésre állásának elementáris jelentősége van. Amennyiben ugyanis a rendőrség vagy a vád szándékossága, hanyagsága folytán az ellenszakértő igénybevétele már nem lehetséges, mert a vizsgálat már nem ismételhető meg, a védelemhez való jog csorbát szenved. Ilyen esetben a Be. 78. § (4) bekezdésére[92] hivatkozással - egyetértve a Hoge Raad[93] megállapításával - a vád által korábban benyújtott szakértői véleményt sem lehet bizonyítékként felhasználni[94] álláspontom szerint.
"Abban az esetben, ha az ügyész vagy a bíróság a terhelt, illetve a védő által felkért személy szakértőként történő bevonását megtagadja, az azt jelenti, hogy a szakértő a tárgyaláson kizárólag tanúként hallgatható ki, az általa készített szakvélemény pedig az okiratra vonatkozó szabályok szerint használható fel. Ebben az esetben a felkért szakértő által elkészített szakvélemény a büntető ügy irataihoz, illetve a tárgyalási iratokhoz csatolandó, mint okirati bizonyíték."[95] Ehhez képest a bevonásának megtagadása nem zárja ki automatikusan a magánszakvéleményt a bizonyítékok sorából[96], így a szabad bizonyítás rendszerén álló hazai büntetőeljárási modellünkben a megtagadás intézményesített célja nem egészen világos. Ha ugyanis a jogalkotó az ilyen módon beszerzett bizonyító eszközből származó tényt szerette volna kizárni, akkor a tiltott módon történő beszerzésre hivatkozással - csak úgy, mint minden más esetben[97] - ezt közvetlenül teheti meg, még ha a jogalkotó ily módon csak a magánszakértő - fent említett - eljárási jogait kívánná korlátozni, akkor az, csak a főszabály szerint nem nyilvános nyomozás[98] során igazolható. A jogirodalomban szintén vita tárgya a rendelkezés célja.
Kardos Sándor szerint - Király Tibor büntető professzor nyomán - az okiratként történő értékeléssel a gyakorlatban tulajdonképpen elintézést is nyer a bizonyítási eszköz, vagyis valójában nem veszi a bíróság figyelembe[99]. Ezzel szemben Liziczay Sándor szerint, ha a "szakértő bevonására nem kerül sor, akkor mivel a szakvéleménye az okiratra vonatkozó szabályok szerint használható fel, a szakvélemény alkalmas lehet arra, hogy a korábbi szakvéleménnyel szemben kételyeket támasszon. Ha a korábban eljáró szakértő nem tudja eloszlatni ezeket a kételyeket, akkor eljutunk ismét oda, hogy újabb szakértőt kell kirendelni."[100] Ha ezt nem teljesíti, az ítéleti tényállás sem lehet megalapozott[101]. Az Alkotmánybíróság a 102/B/2003. AB határozatban[102] (a továbbiakban: Abh.) foglalkozott a témával. Az indítványozó azért kifogásolta a szakértők bíróság által történő kirendelését, mert álláspontja szerint ennek következtében a felkért "szakértő" igazságügyi szakértőként való eljárása a büntetőeljárás során kizárt. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárás szakértői bizonyításra vonatkozó, indítványozó által kifogásolt szabályozásával összefüggésben kiemelte, hogy a büntetőeljárás
- 774/775 -
bizonyítási rendszere - a Pp.-vel egyezően - a szabad bizonyítás elvére épül[103], ebből következően az egyes bizonyítékok előre meghatározott bizonyító erővel ebben az eljárásban sem rendelkeznek. A büntetőeljárás során is az eljáró bíróság döntésén múlik az, hogy a perben sor kerül-e szakértő kirendelésére, illetve, hogy szakértőként a bíróság kit rendel ki. A felkért "szakértő" által írásban előterjesztett szakvélemény, illetve a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleménye egyaránt bizonyítási eszközök, ezek értékelésében az eljáró bíróságot semmi nem köti, azokat szabadon, meggyőződése szerint bírálja el[104]. A BH 2013.60. számú döntés szintén azt az oldalt erősíti, hogy a szakvélemény okirati formában való megjelenésének különösebb jelentősége nincs, tudniillik nem zárja ki a perújítási indítvány alaposságát önmagában az a körülmény, hogy az annak alátámasztására az indítványozó által mellékelt, orvos-szakértők által adott vélemény perjogilag nem szakvéleménynek, hanem okirati bizonyítéknak minősül.
Amennyiben, tehát komolyan vesszük - és szükségképpen igen - a szabad bizonyítás elvét, a bevonás kérdésében megjelölt szerv[105], illetve személy[106] döntésének elhanyagolható szerepe van, már ami a szakvélemény okiratként történő felhasználhatóságát és értékelését illeti[107]. "Az a körülmény [ugyanis], hogy mi módon kerül a szakértő az eljárásba, semmiképpen nem lehet a lényegi kérdés szempontjából döntő, még akkor sem, ha a bevonás módja más tekintetben igen nagy jelentőségű."[108] A fegyveregyenlőség sérülhet viszont azáltal, ha a tárgyaláson megjelenő és kiterjedt jogkörrel rendelkező szakértővel szemben a néma és megszólíthatatlan okirat áll[109], ami rögtön felveti a felkért személy tanúként történő kihallgatásának dilemmáját.
Bartkó Róbert szerint a bevonás megtagadása esetén - mind a elméletben, mind a gyakorlatban - az okozza a problémát, hogy a tanútól a következetes bírói gyakorlat szerint az eljáró hatóságok nem véleményt várnak, hanem az ügyre vonatkozóan észleléseiről tett hű vallomást.[110] "A hatóság feladata, hogy a tanú észlelésein alapuló vallomást elhatárolja a tanú következtetéseitől."[111] Azonban, mint arra Király Tibor is rámutat, nehéz elkerülni, hogy a tanú ne közölje saját következtetéseit. "Amit ugyanis észlelt, látott, azt általános fogalmak és (logikai) ítéletek által fejezi ki. Ha például csak annyit mond, hogy a »vádlott egy fa alatt várakozott«, már ebben is van következtetés (mi a "fa", mi a "várakozás"?). Minél bonyolultabb eseményekről ad számot a tanú, annál több a vallomásában az észleleteire alapított következtetés."[112] Az angolszász irodalomból hozott szemléletes példa szerint az átlagos ember is adhat véleményt például akkor, amikor az időjárásról beszél[113], jóllehet következtetései - ellenben a szakértővel - hétköznapi ismereteken alapulnak[114]. Ehhez képest a szakértő sem csak véleményt nyilváníthat, hanem észleléseiről[115], megállapításairól, tudásáról[116] is beszámolhat, hiszen "[a] szakvélemény akkor is szolgáltathat bizonyítékot, ha hiányzik belőle a véleményalkotási elem"[117]. "A szakértő szerepének azonban nem az érzéki észlelés és beszámolás a lényege még tevékenységének megállapító, leíró részében sem, hanem a szakszerű észlelés ..."[118] - fejti ki Székely János. Ilyesformán, tehát a szakértő is észleléséről ad számot, azonban tőle elvárjuk e tények magyarázatát is[119]. A dolgozatnak nem célja a szakértő és a tanú egymásra vetített szerepének tisztázása; csupán rá kívánok mutatni, hogy az észlelés és vélemény nem sine qua non-ja a szakértő és a tanú elhatárolásának. Ilyen alapon, tehát a be nem vont magánszakértő tanúként történő kihallgatása sem utasítható el[120], de contra legem gyakorlatnak sem tekinthető. A Be. törvény szerint
- 775/776 -
tanúként az hallgatható ki, akinek bizonyítandó tényről tudomása lehet[121], mely általános megfogalmazásba nyilván a szakértőt is bele lehet érteni. "A szakértő tárgyalási előadása sok vonásában formai és tartalmi[122], megjelenésében is a tanúvallomásra hasonlít, ezért a kívülállók számára úgy tűnhet, hogy a szakértő is tanúként vesz részt az eljárásban."[123] A tárgyalótermek kialakításánál is megfigyelhető, hogy a szakértő a tanúkkal egy padsorban foglal helyet[124]. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy minden szakértő tanú is egyben, de nem minden tanú szakértő is egyben; vagy ahogy Várdai Viktória fogalmazott a szakértő nem más, mint egy "speciális tanú"[125].
Mindenben egyet kell értenem ugyanakkor Bartkó Róberttel, mikor egy olyan, a gyakorlatban előforduló perjogi helyzetről lamentál, amikor a védelem által felkért szakértőt tanúkét a kirendelt szakértő jelenlétében hallgatják meg. "Ennek általában az az indoka, hogy az egyes szakértők álláspontja egymással ütköztethetők legyen, és az eljáró [bíróság] dönteni tudjon az esetleges további bizonyítás szükségszerűségéről."[126] Ha a terheltek, a tanúk, illetőleg a terhelt és a tanú vallomásai egymással ellentétesek szembesítéssel[127], még ha a szakértők véleménye tér el egymástól a szakértők egymás jelenlétében való (párhuzamos) meghallgatásával lehet tisztázni[128]. Tanút és szakértőt ugyanakkor nem lehet egymással szembesíteni, már csak az okból sem, mert eljárási jogosítványuk sem egyforma, a tanú például nem kérdezhet.
Ha a bíróság mindenképpen szükségességét érzi efféle eljárási cselekménynek, akkor nem spórolhatja meg a felkért személy szakértőként történő bevonását sem, ellenkező esetben a fegyverek egyenlőségének elve sérelmet szenvedhet, ilyetén kockára teszi az eljárás tisztességes voltát. Természetesen a korábbi megállapításomat itt is iránymutatónak tekintem, nevezetesen a késlekedett bevonás nem jelenthet egyoldalú hátrányt a védelem számára, így amennyiben a szakértők párhuzamos meghallgatásának eredménytelensége valamely vizsgálat elmaradására vezethető vissza, akkor annak következményeit a vádnak is viselnie kell; szakvéleménye bizonyítékként e körben fel nem használható.
A "Szemet szemért" amerikai thrillerben a vád azért bukta el az ügyet, mert nem biztosította az ellenvizsgálatot a védelem szakértőjének. Noha mindez a hazai büntetőjogi gondolkodástól még messze van, de egyre kevésbé áll meg a rendőrség szakértője a nyomozástól a II. fokú ítéletig - Kolláth György szavaival élve - tótumfaktum a gyanúsított védekezésével szemben[129]. Ahhoz azonban, hogy elinduljunk a változások útján mindenekelőtt a sztereotípiáktól kell megszabadulnunk és a független szakértő ideája helyett a szakértők konkrét eljárásjogi helyzetére kell helyezzük a hangsúlyt. A dolgozat is ezt tette, végigkövetve a szakértők és szakvélemények különböző módon történő megjelenését a büntetőeljárásban.
Mint rámutattam, a hatósági szakvélemény csak akkor tudja betölteni rendeltetését, ha az eljárási törvényünkben pontosan körülírt szabályok betartásra kerülnek, ellenkező esetben ugyanis csupán a védelem agilitásán, és nem utolsósorban eljárási jogain múlik, hogy az eljárási szabálysértéssel készült szakvélemény - esetről esetre vizsgálva - mennyiben használható fel a bizonyítás során.
A bíróság által kirendelt szakértő eljárása - a felekhez fűződő viszonya alapján - egészen eltérő jellegű problémákat vet fel. Ahogy arra felhívtam a figyelmet, a bíróságnak óvakodnia kell a jogi szakvéleményektől, mert az azokban megjelenő ítélkező tevékenység képes az egész addigi szakértői tevékenységet megmérgezni.
A dolgozat közel felét a magánszakértői vélemény megjelenése és értékelése adta. Kiemeltem, hogy a magánszakértő felkérését, bevonását, illetve bevonásának megtagadását csak akkor tudjuk helyesen megítélni, ha tisztában vagyunk magának a jogintézménynek a céljával és feladatával. Az általános felfogással ellentétben ugyanis a saját szakértő eljárása nem a korábban kirendelt szakértő által készített vélemény hiányosságával van összefüggésben, sőt lehet hogy egyáltalán nincs is ilyen szakvélemény, hanem a védekezéshez való jogának tartalmával áll alapvető kapcsolatban. A hatékony védekezéshez ugyanis nem feltétlenül elegendő a jogi ismeret[130]. Ehhez képest megfordítva a ma uralkodó felfogást, kiinduló tételként rögzíthetjük, hogy a védelem szakértőjének eljárása csak akkor és annyiban korlátozható, amennyiben ezzel a vádlott védekezéshez való joga nem sérül. Ha a vád akár vétlen, akár vétkes intézkedésével vagy intézkedésének elmulasztásával a magánszakértő eljárását pedig megakadályozná, a vád szakértői bizonyítását is figyelmen kívül kell hagyni - az igazság ugyanis ezt kívánja. ■
JEGYZETEK
[1] American Bar Association.
[2] Standards for Criminal Justice: DNA Evidence (Third Edition). http://www.americanbar.org/content/dam/aba/publications/criminal_justice_standards/dna_evidence.authcheckdam.pdf (Elérés: 2017. 01. 10.)
[3] Az angolszász jogrendszerben használatos kifejezés, lásd például: Jackson ex dem. Bradford v. Huntington (1831).
[4] Standard 4.2 Defense testing and retesting.
[5] Standard 4.3 Defense experts.
[6] Standard 4.3 (b) The defendant should be permitted to make an application for expert assistance ex parte.
[7] "Fundamental fairness is violated when a criminal defendant on trial for his liberty is denied the opportunity to have an expert of his choosing, bound by approximate safeguards imposed by the Court, examine a piece of critical evidence whose nature is subject to varying expert opinion." [Barnard v. Henderson (1975)]
[8] Be. 112. §
[10] Be. 99. § (3) bek.
[11] Ld. 3/2010. (XI. 8.) BJE
[12] Fejes Erik: A szakértő igénybevételének indokoltsága a nyomozás során. Ügyészek Lapja 2011. 5. sz. 79. o.
[13] Kizárt szakértő részvétele minden esetben lényeges eljárási szabálysértésnek minősül, és az ügydöntő határozat hatályon kívül helyezését eredményezi. [Grósz Tamás: Szakértői bizonyítás az egyes eljárásokban. Themis 2011. 2. sz. 34. o.]
[15] Székely János segédvádlóknak nevezi őket. [Székely János: Szakértők az igazságszolgáltatásban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1967. 73. o.]
[16] Simon Béla: Az igazságügyi szakértés egyes kérdései a büntetőeljárásban, különös tekintettel az informatikai szakterületre. Belügyi Szemle 2016. 7-8. sz. 93. o.
[17] Hasonló érvelés mentén az új polgári perrendtartás immár a felekre bízza a szakértő által megválaszolandó kérdések meghatározását. [Ld. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény indokolását a 307. §-hoz]
[18] Várdai Viktória: Szakvéleményi anomáliák a bírósági szakaszban. In: IX. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója (szerk. Törő Csaba és mások) Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Budapest 2014. 114. o.
[19] Erdei Árpád: Tény és jog a szakvéleményben (A szakértői bizonyításról a büntetőeljárásban). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1987. 75. o.
[20] Be. 4. § (1) bek. A vád bizonyítása a vádlót terheli.
[21] A külső szakértők anyagi érdekeltsége összefonódhat a nyomozó hatósággal, ezért elfogult módon annak tetsző szakértői véleményt adnának - idézi Simon Béla egy Németországban végbement jogszabályváltozás kapcsán. [Simon Béla: Az igazságügyi szakértés egyes kérdései a büntetőeljárásban, különös tekintettel az informatikai szakterületre. Belügyi Szemle 2016. 7-8. sz. 98. o.]
[22] Simon Béla: Az igazságügyi szakértés egyes kérdései a büntetőeljárásban, különös tekintettel az informatikai szakterületre. Belügyi Szemle 2016. 7-8. sz. 104. o.
[23] Nem véletlen, hogy 2011. VII. 7. napjáig hatályban volt úgynevezett vádiratos szakértő kirendelés éppen azt a kétségtelenül kiegyensúlyozatlan helyzetet kívánta megszüntetni, hogy a nyomozás során ne csupán a "vád oldaláról" igénybevett szakértő szolgáltassa az egyetlen bizonyítási eszközt a különleges szakértelmet igénylő kérdés eldöntéséhez. [Ld. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény indokolását a 111. §-hoz] Kritikai észrevételt ezzel kapcsolatban Balla Lajos fogalmazott meg, aki szerint a kötelező szakértő kirendelés nyilvánvalóan rontotta a nyomozás során beszerzett vélemény bizonyító erejét, teret engedett egy esetlegesen kötelezően felveendő szakértői bizonyításnak, abból a kimondott elvből kiindulva, miszerint a nyomozás során beszerzett szakértői vélemény csupán a nyomozás érdekeit szolgálta. [Balla Lajos: Szakértővel a tárgyalóteremben. In: Az orvosszakértő a büntetőeljárásban (szerk. Elek Balázs). Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszék, Debrecen 2012. 32. o.]
[24] Csere Katalin: A vádlott vagy védője által a bíróság előzetes engedélye nélkül beszerzett magánszakértői vélemény jogi minősítése és felhasználása a büntetőeljárásban. Kúriai döntések (BH) 2015. 3. sz. 308. o.
[25] Kardos Sándor: A szakértő és az eljárás többi szereplője. In: Az orvosszakértő a büntetőeljárásban (szerk. Elek Balázs). Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszék, Debrecen 2012. 40. o.
[26] BH 2007.217.
[27] Csere Katalin: A vádlott vagy védője által a bíróság előzetes engedélye nélkül beszerzett magánszakértői vélemény jogi minősítése és felhasználása a büntetőeljárásban (BH) 2015. 3. sz. 308. o.
[28] Be. 78. § (2) bek. A bizonyítás eszközeinek és a bizonyítékoknak nincs törvényben előre meghatározott bizonyító ereje.
[29] Gácsi Anett Erzsébet: A Pécsi Ítélőtábla döntése a szakvélemény bizonyítási eszközként történő felhasználásáról. Értékelhető-e okirati bizonyítási eszközként az eljárási szabálysértéssel kirendelt eseti szakértő véleménye a Be. 78. § (4) bekezdése alapján? Jogesetek Magyarázata 2014. 1. sz. 26. o.
[30] Simon Béla: Az igazságügyi szakértés egyes kérdései a büntetőeljárásban, különös tekintettel az informatikai szakterületre. Belügyi Szemle 2016. 7-8. sz. 94. o
[31] Noha az állásfoglalás felekről szól, itt elsősorban a terhelti oldalt kell érteni, hiszen a vád nemigen fog kifogást emelni a nyomozó hatóság által igénybe vett szaktanácsadóval, s így mint olyan a saját "szakértőjével" szemben.
[32] Be. 76. § (1) bek. A bizonyítás eszközei a tanúvallomás, a szakvélemény, a tárgyi bizonyítási eszköz, az okirat és a terhelt vallomása.
[33] BH 2008.326.
[34] BH 1996.464.
[35] Erdei Árpád: Tény és jog a szakvéleményben (A szakértői bizonyításról a büntetőeljárásban). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1987. 36. o.
[36] Daubert v. Merrell Dow Pharmaceuticals, Inc. (1993)
[37] "If scientific, technical, or other specialized knowledge will assist the trier of fact to understand the evidence or to determine a fact in issue, a witness qualified as an expert by knowledge, skill, experience, training, or education, may testify thereto in the form of an opinion or otherwise."
[38] Be. 99. § (3) bek.
[39] Wirth Béla - Ferencz Miklós: A szakértővé válás, a szakértői névjegyzék és a szakértői kompetencia egyes kérdései. In: Összefoglaló vélemény - A szakértői bizonyítás a bírósági eljárásban (Tanulmányok a szakértői bizonyítás témaköréből). Kúria Joggyakorlat-elemző Csoport, Budapest 2014. 43. o.
[40] http://www.kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/osszefoglalo_tablazat_adatlapok.pdf (Elérés: 2017. 01. 19.)
[41] Témáról lásd részletesen: Cséffai Attila Csaba: Justitia elveszett szemkendője. Magyar Jog 2014. 3. sz. 173-182. o.
[42] Márki Zoltán: Egy büntetőbíró gondolatai a perről és a szakértő szerepéről. Magyar Jog 1996. 5. sz. 270. o.
[43] Molnár Ambrus: A szakértő kirendelésének jogalkalmazási kérdései. In: Összefoglaló vélemény - A szakértői bizonyítás a bírósági eljárásban (Tanulmányok a szakértői bizonyítás témaköréből). Kúria Joggyakorlat-elemző Csoport, Budapest 2014. 144. o.
[44] Pp. 177. § (6) bek. A bíróság a fél kérelmére - ha a bizonyítás szempontjából szükségesnek látszik - a kirendelt szakértő helyett más szakértőt rendelhet ki. A kirendelésre a (3) bekezdés rendelkezését megfelelően alkalmazni kell. Ha a bíróság a szakértőt a felek egyetértő javaslatára rendelte ki, más szakértő kirendelésének a szakvélemény előterjesztése előtt csak akkor van helye, ha a szakértő a véleményadással késlekedik, kizárás okából (178. §) vagy valamely más fontos okból nem járhat el.
[45] Be. 111. § (1) bek. Ha a szakértőtől kért felvilágosítás vagy a szakvélemény kiegészítése nem vezetett eredményre, vagy egyéb okból szükséges, más szakértőt kell kirendelni. Ennek során szakértői intézmény vagy testület véleménye is beszerezhető.
[47] Be. 110. § (1) bek.
[48] Pitkänen v. Finnország, 30508/96 (09/03/2004)
[49] Grósz Tamás: A szakvélemény analitikus értékelése a büntetőeljárásban. Magyar Jog 2011. 12. sz. 731. o.
[50] Be. 12. § (1) bek. A bíróság feladata az igazságszolgáltatás.
[51] Vö. Tremmel Flórián: Bizonyítékok a büntetőeljárásban. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2006. 136. o.
[52] Szathmáry Zoltán: A szakvélemény a szerzői jogi bűncselekmények miatt indult büntetőeljárásokban. Infokommunikáció és Jog 2011. 4. sz. 147. o.
[53] Székely János: Jogi kérdések a szakvéleményben. Jogtudományi Közlöny 1984. 1. sz. 46. o.
[54] Erdei Árpád: Tény és jog a szakvéleményben (A szakértői bizonyításról a büntetőeljárásban). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1987. 276. o.
[55] Némi pontosítással ugyan, de lényegében hasonló tartalommal élt tovább az állásfoglalás a BK164. számú állásfoglalásban egészen 2007. 04. 15. napjáig, amikor is a 2/2007. BK vélemény - mint a jogszabályi rendelkezésekbe részben vagy egészben tartalmilag átvett kollégiumi állásfoglalást - hatályon kívül helyezte.
[56] A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény indokolása a 112. §-hoz.
[57] Csere Katalin: A vádlott vagy védője által a bíróság előzetes engedélye nélkül beszerzett magánszakértői vélemény jogi minősítése és felhasználása a büntetőeljárásban (BH) 2015. 3. sz. 308. o.
[58] Be. 112. § (1)-(3) bek.
[59] Erdei Árpád: Tény és jog a szakvéleményben (A szakértői bizonyításról a büntetőeljárásban). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1987. 275. o. 316. j.
[60] Erdei Árpád: Tény és jog a szakvéleményben (A szakértői bizonyításról a büntetőeljárásban). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1987. 274. o.
[61] Grósz Tamás: Caesar non supra grammaticos, avagy a szakvélemény büntetőbírói értékelésének menete. Belügyi Szemle 2011. 6. sz. 32. o.
[62] A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény indokolása a 112. §-hoz.
[63] Be. 102. § (1) bek. A bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság a szakértői névjegyzékben szereplő igazságügyi szakértőt, illetőleg szakvélemény adására feljogosított gazdasági társaságot (a továbbiakban: gazdasági társaság), szakértői intézményt, vagy külön jogszabályban meghatározott állami szervet, intézményt, szervezetet (a továbbiakban: szervezet), ha ez nem lehetséges, kellő szakértelemmel rendelkező személyt vagy intézményt (a továbbiakban: eseti szakértő) rendelhet ki szakértőként. (2) bek. Külön jogszabály meghatározhatja azokat a szakkérdéseket, amelyekben meghatározott intézmény vagy szakértői testület jogosult véleményt adni. Intézmény vagy testület kirendelése esetén annak vezetője jelöli ki az eljáró szakértőt.
[64] Hajnal Péter - Huszárné Oláh Éva: A fél által felkért és a más szerv által kirendelt szakértő véleménye a közigazgatási eljárásban. In: Összefoglaló vélemény - A szakértői bizonyítás a bírósági eljárásban (Tanulmányok a szakértői bizonyítás témaköréből). Kúria Joggyakorlat-elemző Csoport, Budapest 2014. 239. o.
[65] Csere Katalin: A vádlott vagy védője által a bíróság előzetes engedélye nélkül beszerzett magánszakértői vélemény jogi minősítése és felhasználása a büntetőeljárásban. Kúriai döntések (BH) 2015. 3. sz. 308. o.
[66] Összefoglaló vélemény - A szakértői bizonyítás a bírósági eljárásban (Tanulmányok a szakértői bizonyítás témaköréből). Kúria Joggyakorlat-elemző Csoport, Budapest 2014. 304-305. o.
[67] A Be. 112. §-hoz fűzött magyarázat. [Nagykommentár a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényhez]
[68] Be. 112. § (1) bek. A terhelt és a védő közölheti az ügyésszel, illetőleg a bírósággal, hogy szakvéleményt kíván készíttetni, és benyújtani.
[69] Ld. például Láng László: Jelentés a szakértők igénybevételéről a nyomozó ügyészségek eljárásában. In: Összefoglaló vélemény - A szakértői bizonyítás a bírósági eljárásban (Tanulmányok a szakértői bizonyítás témaköréből). Kúria Joggyakorlat-elemző Csoport, Budapest 2014. 293. o.
[71] Itt kell megjegyezni azt, hogy az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Rómában 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: Emberi Jogok Európai Egyezménye, máshol: Egyezmény) 6. Cikkének alkalmazása során az Emberi Jogok Európai Bírósága a tanú fogalmát kiterjesztően értelmezi, és tanúvallomásnak tekintenek minden olyan verbális megnyilvánulást, amelyet a bíróság az ügy elbírálása során felhasznál, tehát a szakértői véleményt is. [Bönisch v. Austria, 8658/79 (06/05/1985)]
[72] Egyezmény 6. cikk (3) bekezdés d) pontja.
[73] Hielkema, Jelte: Szakértők a büntető ügyekben: A holland jog és az európai emberi jogok. Magyar Jog 2000. 9. sz. 565. o.
[74] Vö. Hielkema, Jelte: Szakértők a büntető ügyekben: A holland jog és az európai emberi jogok. Magyar Jog 2000. 9. sz. 565. o.
[75] Holland Legfelsőbb Bíróság.
[76] NJ 1995.80.
[77] Be. 108. § (2) bek.
[78] Bartkó Róbert: A védelem által felkért szakértő perjogi helyzete a büntetőeljárásban. Jog - Állam - Politika 2012. 4. sz. 120. o.
[79] A fegyverek egyenlőségének alapelve - amely a széles értelemben vett tisztességes eljárás egyik eleme - megköveteli, hogy a bíróság a feleknek minden indokolt lehetőséget megadjon jogi véleményük kifejtésére, méghozzá olyan feltételek mellett, amelyek az ellenérdekű fél számára biztosítottaknál semmiképpen sem hátrányosabbak. [Nideröst-Huber v. Switzerland, 18990/91 (18/02/1997)]
[80] Hielkema, Jelte: Szakértők a büntető ügyekben: A holland jog és az európai emberi jogok. Magyar Jog 2000. 9. sz. 568. o.
[81] Be. 112. § (1) bek.
[82] Szóhasználatot lásd a honvédelmi minisztérium 59772./HI. 1885. számú körrendelete, a katonai büntető törvénykönyv 208. §-ának értelmezéséről.
[83] Be. 101. § (1) bek. Rendszerint egy szakértőt kell alkalmazni. Ha a vizsgálat jellege szükségessé teszi, több szakértő is kirendelhető. Ez úgy is történhet, hogy a kirendelés csak a szakértői csoport vezetőjét jelöli ki, és feljogosítja őt arra, hogy a többi szakértőt bevonja. (2) bek. A halál oka és körülményei, valamint az elmeállapot vizsgálatánál két szakértőt kell alkalmazni. Jogszabály más esetben is kötelezővé teheti több szakértő alkalmazását.
[84] "... the right to a fair trial does not require that a national court should appoint, at the request of the defence, a further expert even when the opinion of the expert appointed by the defence supports the prosecution case." [Brandstetter v. Austria, 13468/87 (28/08/1991)]
[85] The Court notes, however, that in the instant case the expert not only expressed a different opinion when addressing the court from that set out in his written report - he completely changed his mind in the course of one and the same hearing (see, by way of contrast, Bernard, cited above). It also notes that the application for a second opinion lodged by the applicant followed this "volte-face" which the expert had effected having rapidly perused the new evidence, adopting a highly unfavourable stance towards the applicant. While it is difficult to ascertain what influence an expert's opinion may have had on the assessment of a jury, the Court considers it highly likely that such an abrupt turnaround would inevitably have lent the expert's opinion particular weight. [G.B. v. France, 44069/98 (02/10/2001)]
[86] Farkas Ákos szerint ugyanakkor a törvény nem tisztázza egyértelműen, hogy a bevont szakértő számára ki határozza meg a feladatokat a bevonást követően. [Farkas Ákos - Róth Erika: A büntetőeljárás. CompLex Kiadó, Budapest 2012. 156. o.]
[87] CrPR 19.2. (1) An expert must help the court to achieve the overriding objective [...] (2) This duty overrides any obligation to the person from whom the expert receives instructions or by whom the expert is paid.
[88] Lichtblau György: A szakértői bizonyítás új elemei a büntető eljárási jogban. Magyar Rendészet 2000. 3-4. sz. 170. o.
[89] Jogtár-kommentár.
[90] Be. 112. § (2) bek. 3. mondat.
[91] Farkas Ákos - Róth Erika: A büntetőeljárás. CompLex Kiadó, Budapest 2012. 156. o.
[92] Be. 78. § (4) bek. Nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet [...] az ügyész vagy a nyomozó hatóság [...] a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg.
[93] Holland Legfelsőbb Bíróság.
[94] Vö. Hielkema, Jelte: Szakértők a büntető ügyekben: A holland jog és az európai emberi jogok. Magyar Jog 2000. 9. sz. 566. o.
[95] A Be. 112. §-hoz fűzött magyarázat. [Nagykommentár a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényhez]
[96] Vö. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény indokolását a 112. §-hoz.
[97] Be. 78. § (4) bek. Nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg.
[98] Vö. 8/2013. (III. 1.) AB hat.
[99] Kardos Sándor: A szakértő és az eljárás többi szereplője. In: Az orvosszakértő a büntetőeljárásban (szerk. Elek Balázs). Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszék, Debrecen 2012. 40-41. o.
[100] Liziczay Sándor: Szakértők párhuzamos meghallgatása. Rendészeti Szemle 2007. 12. sz. 44. o.
[101] Györe István: A más szakértő kötelező kirendelésének "ésszerű kételyei". Magyar Jog 1996. 7. sz. 410. o.
[102] Előadó alkotmánybíró: Bihari Mihály.
[103] Be. 78. § (2) bek. A bizonyítás eszközeinek és a bizonyítékoknak nincs törvényben előre meghatározott bizonyító ereje.
[104] Be. 78. § (3) bek. A bíróság és az ügyész a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli, és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg.
[105] Ti. bíróság.
[106] Ti. ügyész.
[107] Ezzel ellentétes álláspontot foglal el Bérces Viktor, aki szerint, amennyiben a szakvélemény az okiratra vonatkozó szabályok szerint kerül felhasználásra, bizonyító ereje (ennélfogva) csekélyebb lesz. [Bérces Viktor: A védő észrevételezési és indítványtételi jogával kapcsolatos kérdések a büntetőtárgyaláson. Jogtudományi Közlöny 2012. 10. sz. 415. o. 32. j.]
[108] Erdei Árpád: Tény és jog a szakvéleményben (A szakértői bizonyításról a büntetőeljárásban). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1987. 20. o.
[109] Bárd Károly: A bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való jog és döntés a büntetőjogi felelősségről. Acta Humana 1992. 6-7. sz. 94. o.
[110] Bartkó Róbert: A védelem által felkért szakértő perjogi helyzete a büntetőeljárásban. Jog - Állam - Politika 2012. 4. sz. 115. o.
[111] Kúria Pfv.IV.21.133/2013/12.
[112] Király Tibor: Büntetőeljárási jog. Osiris Kiadó, Budapest 2008. 265. o.
[113] http://www.legalanswers.sl.nsw.gov.au/guides/defend_yourself/evidence.html (Elérés: 2017. 01. 30.)
[114] A visszaemlékezés folyamatáról lásd például Robert Bartholo-mew orvosi szociológussal készített interjút. [National Geographic: Invasion Earth, eight-part TV series, 2014 (Social psychology of UFO sightings)]
[115] Hengl Melinda: Szakértés, szakvélemény, szakértő, (gazdasági) bűnügyek. Büntetőjogi Szemle 2015. 1-2. sz. 51. o.
[116] Vö. Erdei Árpád: Tény és jog a szakvéleményben (A szakértői bizonyításról a büntetőeljárásban). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1987. 100. o.
[117] Erdei Árpád: Tény és jog a szakvéleményben (A szakértői bizonyításról a büntetőeljárásban). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1987. 63. o.
[118] Székely János: Szakértők az igazságszolgáltatásban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1967. 70. o.
[119] Hélie, Faustin: Traité de l'instruction criminelle (szerk. Charles Hingray). Párizs 1853. 650 .o.
[120] E körben némi párhuzamot fedezhetünk fel a BH 1998.473. számú eseti döntésben, ahol kimondta a bíróság, hogy a jelbeszédet nem ismerő siketnéma tanúként kihallgatása során a tanú hozzátartozóját tolmácsként nem lehet igénybe venni: az így felvett tanúvallomást a bizonyítékok köréből ki kell rekeszteni. Ilyen esetben siketnéma-tolmács igénybevételével azt kell tisztázni, hogy írásbeli érintkezés útján lehetséges-e a kihallgatása, ha pedig írni-olvasni sem tud, ez a tanú vallomástételének el nem hárítható akadálya, mód van azonban a tanú hozzátartozójának tanúkénti kihallgatására arra nézve, amit vele a siketnéma közölt.
[121] Be. 79. § (1) bek.
[122] Ti. igazmondásra kötelezett.
[123] Tóth Andrea Noémi - Háger Tamás: A szakértői bizonyítással kapcsolatos eljárási szabálysértések és azok jogkövetkezményei a büntetőperben. In: Az orvosszakértő a büntetőeljárásban (szerk. Elek Balázs). Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszék, Debrecen 2012. 91. o.
[124] Bányai István: Az igazságügyi szakértői tevékenyég módszertani kérdései. Magyar Jog 2016. 7-8. sz. 438. o.
[125] Várdai Viktória Jáde: A szakértők és a szakvélemény új helyzetének lehetőségei a büntetőeljárásban. (Újfajta jogfejlődést biztosít-e az Alaptörvény a magyar jogrendszerben?). In: Az új Alaptörvény és a jogélet reformja (szerk. Varga Norbert). SZTE ÁJK Doktori Iskola, Szeged 2013. 334. o.
[126] Bartkó Róbert: A védelem által felkért szakértő perjogi helyzete a büntetőeljárásban. Jog - Állam - Politika 2012. 4. sz. 115-116. o.
[127] Be. 124. §
[128] Be. 125. §
[129] Kolláth György: Független jogi szakmai vélemény a magánszakértő igénybevételével kapcsolatos elvi és gyakorlati kérdésekről. http://static1.1.sqspcdn.com/static/f/408615/3991962/1251553160980/SZ_2007-0517.pdf?token=JCeI11pAkGUKHa8k4YUtffI5XHc%3D (Elérés: 2017. 02. 04.)
[130] Bérces Viktor: A védő észrevételezési és indítványtételi jogával kapcsolatos kérdések a büntetőtárgyaláson. Jogtudományi Közlöny 2012. 10. sz. 415. o.
Lábjegyzetek:
[1] Cséffai Attila Csaba, PhD-hallgató, Debreceni Egyetem ÁJK
Visszaugrás
