"Ahhoz, hogy a bíróság a peres felek vitáját mindkét vonatkozásban, tudni illik a tény és a jogkérdés vonatkozásában egyaránt helyesen döntse el, szükség van arra, hogy a bíróság a bizonyítékokat elfogulatlanul mérlegelhesse és a jogi következtetések levonásában se legyen elfogult. Ha ugyanaz a személy, aki a bűncselekmény elkövetését és annak részleteit kinyomozza, egyúttal ítéletet is mond az ügyben, máris nincs biztosítva a bíró elfogulatlansága, mert az ügy kinyomozása őt könnyen elfogulttá teheti. Az elfogulatlanság biztosítása érdekében szükséges tehát, hogy a bűnvádi perben a vádlói és a bírói funkció más-más személy kezében legyen. Hasonló okból szükséges a bírói funkció elkülönítése a védelmi funkciótól is."
Heller Erik, 1947
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés alapján a 991/B/2006. számú AB határozatában (a továbbiakban: 72/2009. (VII. 10.) AB határozat[1]; Abh.) arra a többségi megállapításra jutott, hogy a büntetőper során a tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) ezzel ellentétes rendelkezéseit pro futuro 2010. december 31-ei hatállyal semmisítette meg.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány több rendelkezéséből is levezette az ügyész kényszerű jelenlétét a tárgyaláson. Összegezve arra a következtetésre jutott, hogy az a szabály[2], amely lehetővé teszi a büntetőeljárás során, hogy az ügyész ne vegyen részt a tárgyaláson, ellentétben áll az Alkotmánynak az ügyészségre - az ügyészség alkotmányos jogállására - vonatkozó 51. § (1) és (2) bekezdésével. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezéseinek sérelme egyben az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből eredő hatalommegosztás államszervezeti elvének, továbbá az Alkotmány 45. § (1) bek. és 50. § (1) és (2) bekezdésének[3], a bíróság igazságszolgáltatási feladatait meghatározó alkotmányi szabályoknak, valamint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésén alapuló tisztességes eljárás alkotmányos követelményének sérelmét is eredményezi.
Bár a határozatot legtöbben magától értetődőnek veszik, a döntés azonban korántsem olyan egyértelmű, mint ahogyan azt a probléma elsőként felveti. Ez félreérthetetlenül kiderül abból, hogy két alkotmánybíró is különvéleményt fogalmazott meg: az Alkotmánybíróság elnöke Paczolay Péter és Balogh Elemér, akihez csatlakozott Lenkovics Barnabás.
A különvélemények jelentősége abban áll, hogy az alkotmánybírák véleményei nem az Alkotmány rendelkezéseinek meghatározásában térnek el egymástól, hanem magának a Be.-nek az értelmezésében. Ugyanis mind a többségi, mind a különvéleményekben felmerül a tárgyalás immanens része: a bizonyítás, csakhogy eltérő következtetésekre jutva. A többség azon a véleményen van, hogy a bíró választhat, hogy kíván-e az ügyész szerepébe kerülni, Balogh és Lenkovics szerint ugyanakkor a bizonyítási eszközöket "a bíróság köteles ügyészi indítvány és ügyészi közreműködés nélkül is [...] beszerezni és megvizsgálni", míg Paczolay szerint "hivatalból általában bizonyítás nincs". Ezzel óriási kérdés került a felszínre, nevezetesen a büntetőper koncepciójáról való döntés.
Az értekezést a fennálló helyzet rövid ismertetésével kezdem, amely a bíró és az ügyész a büntetőeljárási jogunkban ténylegesen betöltött feladatának a körberajzolását jelenti - a dolgozatom központi témáját jelentő - a tisztességes eljáráshoz való jog nézőpontjából, de a górcső alá vett AB határozattal összefüggésben. E részben az értekezés egyértelművé és világossá teszi, hogy milyen hibákhoz vezethet az, ha egyes rendelkezéseket önmagukban, az összefüggésekből kiragadva értelmezünk. Hasznosítani kell a hermeneutikai megismerésnek azt az elvét és módszerét, mely szerint az egészet a részből, részt az egészből ismerhetjük meg, így vázolva fel a lehetséges megoldást.
A dolgozat második felében erre fog sor kerülni, felszedve azokat az elvarratlan szálakat, amit maga az Abh. hozott a felszínre. Ki fogom mutatni a bíróra telepített bizonyítási teher (kötelezettség), a bíró által történő kikérdezés, valamint a bíró előzetes irattanulmányozásának alkotmányellenességét, nem kevesebbet éppenséggel, mint a fair trial sérelmét.
Ahogy arról már a bevezetőben szó volt, az Abh. többségi és különvéleményeinek jelentősége abban áll,
- 173/174 -
hogy az Alkotmánybírák a bíró szerepét[4] egymástól eltérő módon látják a büntetőper folyományában:
a) a többségi vélemény szerint a bírónak, ha nem akar, nem kell az ügyészi szerepbe kerülnie, viszont ilyenkor előfordulhat, hogy "a bíróság [...] az ügyészi jelenlét hiánya miatt nem tudja maradéktalanul ellátni alkotmányos feladatát: az igazságszolgáltatást".
b) Balogh és Lenkovics különvéleményükben bár kifejtik, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesítésének feltétele az eljárási feladatok elkülönítése, végső soron mégiscsak arra a következtetésre jutnak, hogy a bíróság minden szempontból való megalapozott tényállás meghozatalának követelménye esetenként ezt felülírhatja. Abban az esetben - fejtik ki -, ha erre csak úgy van mód a konkrét eljárásban, hogy az ügyész által nem biztosított bizonyítási eszközöket kell beszerezni, úgy a bíróság köteles ügyészi indítvány és ügyészi közreműködés nélkül (sic!) is ezeket beszerezni és megvizsgálni.
c) Paczolay szerint hivatalból általában bizonyítás nincs [Be. 4. § (1) bekezdés] - a vádlón van a bizonyítási teher, távollétében is. Ennek alátámasztásául a Be. törvény további két szakaszát is idézi[5]. Mindezekre alapozva megállapítja, hogy "a Be.-nek ezek a szabályai alkalmasak annak biztosítására, hogy az ügyészi és bírói funkció elkülöníthető maradjon".
Látható tehát, hogy a három vélemény a bíró, s így a bíróság szerepét eltérően értelmezi a büntetőeljárás során. Ez pedig igaz akkor is, ha Paczolay és a többségi vélemény e tekintetben nem áll teljes ellentétben egymással, azonban végső soron - a hasonlóságok ellenére - mégiscsak más és más következtetésre jutnak az ügyész helyzetére vonatkozóan, ami az ügyész és a bíró alkotmányos feladatellátásának eltérő súlyú értelmezésére vezethető vissza[6]. Ugyanakkor Balogh és Lenkovics egyértelmű szembenállásukat fogalmazzák meg a többséggel, nem titkolva véleményükben az ügyészi szerep másodlagosságát.
A jogirodalmat és a bírói gyakorlatot szintén foglalkoztatta már a kérdés. A problémát voltaképpen a 2006-os a büntetőeljárási novella[7] hozta a felszínre, amikor is a Be. 75. §-ának kiegészítésére került sor azzal, hogy "ha az ügyész nem indítványozza, a bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére, és megvizsgálására". A novella indokolása kifejti, hogy "a független és pártatlan bíróság eljárási helyzetétől idegen követelmény lenne a vádat alátámasztó bizonyítékok hivatalból történő beszerzésének és megvizsgálásának kötelezettsége, az ügyészség feladatának viszont szerves része e bizonyítékok felkutatása, beszerzése és vizsgálata, [így] a törvény egyértelművé teszi, hogy a vádat alátámasztó bizonyítékok beszerzésére és megvizsgálására vádlói indítvány hiányában a bíróság nem köteles". A továbbiakban a 14/2002. (III. 20.) AB határozatból idézi - bár arra való hivatkozás nélkül - az idevonatkozó részeket.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
