A vagyoni értékkel bíró információ termelése és innovatív felhasználása a gazdasági élet egyik új erőforrása. Ugyanakkor az információtömeg megjelenésével párhuzamosan megnövekedett az azt kezelni képes tudás birtoklásának értéke is. Ezért az információs társadalmat szokás "tudásalapú társadalomnak" is nevezni, amelyben a változások legfőbb alapját a társadalom tudásában bekövetkező fejlődésben láthatjuk.1 Az információs társadalom másik jellemzője a mindent és mindenkit körülvevő, digitális technológián alapuló számítástechnikai eszközök számának folyamatos növekedése. E folyamat egyik kulcsfogalma az infokommunikációs konvergencia. Bár a konvergenciának nincs pontos, általánosan elfogadott használata a szakirodalomban, egyrészt olyan fogyasztói eszközök összefonódását jelöli, mint például a telefon, televízió és a személyi számítógép, de a digitalizáció a tartalmak platform-független közvetítésének lehetőségét megteremtve olyan korábban elkülönült ágazatok konvergenciáját is elindította, mint az informatika, a távközlés és a média.2 Meghatározó technológiai alapja a digitalizáció, amely műszaki megoldás lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tartalom a korábban egymástól elkülönült hálózatokon is átvihető legyen.3 Másként fogalmazva az infokommunikációs konvergencia technológia gyökerű, de több szinten zajló folyamat, amelyben a piac és szabályozása is korábban önálló elemeinek összefonódását éli. A konvergencia tehát a média, informatika és távközlés területein végbemenő olyan változás, amely folyamatnak a figyelemmel kísérésére többek között azért van szükség, mert meghatározza az informatikai bűncselekmények elkövetésének környezetét nem csak infrastrukturális, hanem kulturális értelemben is.
Mindez a büntetőjogi jogalkalmazásra levetítve a következőket jelenti. Az élet és jogviszonyok bonyolultabbá, összetettebbé válásával a jogalkalmazók számára elkerülhetetlen a bűncselekményenkénti specializálódás, másrészt átértékelődik a különleges szakértelem, és a hatóságok jogismeretének jelentése. A digitális környezetben megjelenő, szerzői jogi oltalom alá eső művekre elkövetett jogsértések büntetőjogi vonatkozásai - például a Btk. 329/A. § kerettényállás jellege miatt a polgári jogi és büntetőjogi felelősség alapja nagyjából megegyezik - többszörösen interdiszciplináris területnek mondhatók.4 A tanulmány első részében az informatikai vonatkozású tények szakértői megállapításának és értékelésének egyes kérdéseivel, második felében a jogkérdések és a szakvélemény kapcsolatával foglalkozom. Utóbbi vonatkozásában ismét két, klasszikus részproblémát kell megemlíteni, mégpedig megengedhető-e a szakértőnek, hogy jogkérdésben nyilatkozzék, a második kérdés pedig, hogy megengedhető-e a jogi szakértő alkalmazása.5
A digitális környezetben elkövetett szerzői jogi jogsértések elbírálása során a nyomozások nagy részében szakértő, mégpedig a vizsgált számítástechnikai adathordozók jellege okán informatikai szakértő kirendelésére kerül sor. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület megbízása alapján készült, a szellemitulajdon-jogokat sértő bűncselekmények nyomozására vonatkozó kutatás eredményei alapján a nyomozások mintegy 90%-ban történt szakértő kirendelése, aki ebből a Btk. 329/A. §-a miatt folyamatban lévő büntetőeljárások 69%-ban informatikai szakértő volt.6 A szakértő bevonására a legtöbb esetben a következő kérdések megválaszolásának ad okot: a lefoglalt adathordozón található-e szerzői jogot sértő tartalom, a lefoglalt adathordozón milyen szerzői jogi védelem alatt álló művek, műpéldányok találhatok, azoknak ki a jogosultja, és milyen értéket képviselnek?
Mi a felsorolt kérdések problémája? Elsőként az a körülmény, hogy az informatikai szakértő fogalma nehezen értelmezhető, az informatika széles körű alkalmazhatósága miatt az informatikán belül is többféle specializálódás létezik, ekként számos szakterület és arra épülő szakértői kompetencia között kell különbséget tenni. Másrészt az elektronikus adathordozón található szerzői jogi tartalmak jogsértő voltának megállapítása jogkérdés, nem informatikai szakértelmet, hanem jogszabályi ismereteket igénylő kérdés. A szakértő feladata kizárólag az lehet, hogy arra utaló bizonyítékot keressen, amik a jogsértést valószínűsítik. Így például a zenei- és filmalkotások többszörözésére vonatkozóan szakértői kérdés lehet az, hogy a számítógép adathordozóján található-e, vagy korábban található volt-e olyan program, vagy erre utaló adat, amelynek működése a szerzői jogi szabályok megsértésével történik. Itt például elsősorban a torrent-alapú fájlcserélő, vagy fájlmegosztó kliensprogramok telepítésére kell gondolni. Szintén szakértői kérdés lehet egy számítógépes programalkotás jogtisztaságára vagy jogsértő voltára utaló felhasználói kód, vagy programtörés keresése és rögzítése. Annak kiderítése, hogy a szerzői művek kiskereskedelmi ára mennyi, kik a sértettek, szintén nem tekinthető informatikai szakkérdésnek.
Miért is jelentek a fent sorolt észrevételek jogi szempontból problémát? A szakvéleménynek, a szakértő kirendelésének a Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény rendelkezései alapján kell történnie, azaz a bizonyítási eljárásnak törvényesnek kell lennie. A szakvéleménynek meg kell felelnie a törvényben meghatározott feltételeknek, amennyiben nem így lenne, kétségbe vonható a bizonyítási eszközből származó bizonyító erő maga.
A szakértői vélemények elkészítésének költsége jelentős mértékben növeli meg az eredményes büntetőeljárás végén a terheltre hárított bűnügyi költséget, amely sok esetben nagyobb terhet ró a terheltre, vagy magasabb összeget képvisel, mint a szerzői jogi jogsértések esetén a büntetőeljárások nagy részében alkalmazott pénzbüntetés, vagy egyéb szankció.7 Mindez a büntetőeljárás belső arányainak felborulásával és a büntetőjogi szankciórendszer átértékelődésének veszélyével járhat.
Emellett egy másik problémát okozhat egy-egy jogeset megoldása kapcsán egy szerzői műre vonatkozó jogi szabályozás értelmezés is. A számítástechnikai eszközökkel érintett bűncselekmények szabályozása - korábbi minták hiányában - gyakran nem megfelelően kiérlelt, a büntetőjogi dogmatika a legújabb kori kommunikációs forradalom előtti fogalomkészletével és jogi alapjaival még nem mindig képes megfelelően kezelni az új bűncselekményeket, ami gyakran vezethet egyes büntetőjogi értékek feloldásához. Mégis e veszélynek tudatában kell arra keresni a választ, hogy a növekvő kihívásoknak való megfelelés érdekében az információs társadalom jogszabályi környezetének és társadalmi viszonyainak változásában milyen módon változtathatók meg a szakértői véleményhez fűződő elvárásaink.
A büntetőeljárásban folytatott bizonyítás során a jogalkalmazó egyik legfontosabb feladata a bizonyítékok és a bizonyítási eszközök mérlegelése, értékelése. Erdei Árpád szerint a bizonyítékok mérlegelése olyan hatósági gondolkodási tevékenység, amelynek során a bizonyítékok sokoldalú ellenőrzésére, hitelt érdemlőségük, bizonyító erejük megállapítására kerül sor.8 Mindez a szakvélemények esetében sincs másként, azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy a vizsgált tények szakvéleményben megjelenő szakértői, majd jogalkalmazói értékelése különböző mérce szerint történik. A két fél viszonyát úgyis körvonalazhatjuk, hogy míg a szakértő feladata a tényállás valamely részének természettudományos módszerekkel történő vizsgálata, amely során - szemben a bizonyítékok értékelése során a jogalkalmazóval, aki a kétséges tényeket a vádlott javára kell, hogy értékelje - feladata a vizsgálati leletek lehetőség szerinti tárgyilagos közlése. Az ebbe foglalt bizonytalanság értékelése viszont már a jogalkalmazó kompetenciájába tartozik.9 Ez utóbbi értékelés problémája tömören úgy foglalható össze, hogy a jogalkalmazó azért vesz igénybe szakértőt, mert a kérdés megítéléséhez különös szakértelemre van szüksége, de végül olyan szakvéleményt kap, amely különös szakismeret nélkül nem értelmezhető. A szakértő ezzel szemben azzal a nehézséggel küzd, hogy megállapításait hogyan tudja a jogász számára is érthető formába önteni anélkül, hogy a kényszerű egyszerűsítés a szakszerűség rovására menne.10 Egy látszólagos kitérőt téve, a szakvélemény vélemény-része lehet kategorikus, valószínűsítő és lehetőségi. Ha a leletből minden kétséget kizáróan lehet egy bizonyos vonatkozásban állást foglalni, akkor kategorikus szakvéleményről beszélünk.11 A jogalkalmazó azonban gyakran quasi "bizonyíték-automataként" tekint a szakértőre, azaz díjának kifizetése után vásárolt termékként egzakt, kategorikus, egyértelmű választ vár feltett kérdésére. A természettudós viszont a rá kötelező, a tudományterület paradigmái szerint hozza meg állásfoglalását, amely a valószínűség-számítási és tudományelméleti megfontolások alapján legtöbbször tartalmaz valószínűségi elemet, ami kizárja a kategorikus megállapítás lehetőségét, utóbbi az ügy összes körülményének figyelembevételével a bíróság dolga.12
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
