A magyar büntetőeljárási rendszerben az eljárás számos szereplője láthat el terhelti védelemre irányuló tevékenységet. Túl azon, hogy az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 44. §-a a meghatalmazott, illetőleg a kirendelt ügyvédet, valamint az európai közösségi jogászt ruházza fel a védői jogok gyakorlásának lehetőségével, a büntetőeljárás más szereplői is ellátnak valamilyen hasonló jellegű feladatot. Így álláspontom szerint az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság is bevonható ebbe a körbe, hiszen törvényes kötelezettségük a terhelt javára szóló mentő, illetőleg enyhítő körülmények feltárása. Ugyanígy megemlíthető a védelem oldalán a terhelt törvényes képviselője, illetőleg nagykorú hozzátartozója, valamint végső soron maga a terhelt is. Jelen tanulmány azonban kizárólag a meghatalmazáson, illetőleg kirendelésen alapuló védőügyvédi tevékenységre koncentrál, tekintettel arra, hogy szinte kivétel nélkül ez a személyi kör jár el védői minőségben a büntetőeljárásban. Mindez nem ok nélküli, hiszen csakis az ügyvéd rendelkezik a védelem ellátásához szükséges szakismeretekkel, általa érvényesülhet maradéktalanul a "fegyverek egyenlőségének" elve.
A büntetőbíróság előtti bizonyítási eljárás olyan cselekmények láncolata adott büntetőügyben, amely büntetőjogilag releváns tények feltárására irányul bizonyítékok összegyűjtésével, vizsgálatával és mérlegelésével annak érdekében, hogy az elkövető felelőssége vonatkozásában objektív döntés születhessen. Ez a folyamat az elsőfokú tárgyalási szakaszban teljesedik ki, mivel itt jelenik meg elsőként valós formájában az oly sokszor emlegetett kontradiktórium.
A bíróság előtt lefolytatott bizonyítási eljárás kétségtelenül a büntetőeljárás legalkalmasabb szakasza arra, hogy az anyagi értelemben vett igazság megállapításra kerüljön. Ehelyütt egyetértek Szikingerrel abban, hogy az inkorrekt határozathozatal veszélye itt lényegesen kisebb, mint a nyomozati, vagy a vádszakaszban.[2] Ennek legfőbb oka a kontradiktórius eljárási elemek érvényesülésének maximális lehetősége, amely nemcsak jogot, hanem egyben kötelezettséget is hárít az eljárás "hivatásos szereplőire".
A büntetőbírósági tárgyalás professzionális büntetőjogászok jogi-szakmai alapú argumentációja kell, hogy legyen, hiszen a büntetőjogi felelősségről való döntés csakis kellő jogszabályismerettel és tárgyalási rutinnal lehetséges. Ebben a folyamatban a terheltnek elvileg ugyanolyan eljárási jogai vannak, mint az ügyésznek és a védőnek, de azokra megítélésem szerint inkább jogi formalitásként kell tekinteni. Tapasztalatom ugyanis az, hogy a terheltek többsége 1. nem tud kérdezni 2. észrevételezéseik gyakran inkoherensek, avagy teljességgel inadekvátak a szóbanforgó tényállás vonatkozásában 3. indítványtételi jogukkal egyáltalán nem élnek, vagy azoknak megtételét a védőre bízzák. Mindezen ismérvekkel természetesen nem azt kívánom előrevetíteni, hogy a terheltnek "zokszó nélkül" kell végignéznie, ahogy döntés születik a "feje felett". A helyénvaló mértékű terhelti aktivitás nehezen értelmezhető kérdés, ebben a vonatkozásban pedig kizárólag a védőnek lehetnek bizonyos
- 409/410 -
nevelő-kitanító jellegű feladatai. Ami bizonyos, hogy az ügyvéd nem kelthet félelmet a védencében arra az esetre, ha az nem a védő által javasolt utat választja a bizonyítási eljárás során felmerülő alapvető kérdésekben (pl. a vallomástétel, vagy a vallomástétel megtagadása tekintetében).
A védő bizonyítási eljárásban való hathatós szerepét a büntetőeljárási törvényben garantált eljárási jogosultságok garantálják. Annak ellenére, hogy a védő a büntetőeljárás Önálló alanya, teljes mértékben egyetértek Ruttner azon álláspontjával, amely közvetlen összefüggést lát a védői, illetőleg állampolgári jogok között és rámutat arra, hogy a védői jogok sérelme egyben a terhelt állampolgári jogainak megsértését jelenti.[3] Az eljárási jogok megsértésének elhárítása ugyanakkor nyilvánvalóan elsődlegesen a védő feladata. Ehhez hozzátenném azt is, hogy a védő esetében mindazon - a bizonyítási eljárásban való részvétellel kapcsolatos - jogok, amelyeket a Be. tartalmaz, egyúttal kötelezettségként is megjelennek. A védőügyvéd a jogszabályok vagy a hivatása etikai követelményei alapján, legjobb tudása szerint köteles gyakorolni többek között a jelenlét, az ügymégismerés, a terhelttel való kapcsolattartás, a felvilágosítás-kérés, az észrevételezés, az indítványozás, a perbeszédtartás, a viszontválasz és a jogorvoslat jogát.
Az észrevételezés a bizonyítási eljárással kapcsolatos lényeges megjegyzések rövid, legtöbbször improvizatív kifejtését jelenti. "Az észrevétel nem más, mint vélemény-nyilvánítás tény- és jogkérdésről",[4] amely terjedelmét tekintve lehet a védő rövid ténymegállapítása (pl. a vallomások ellentmondására történő figyelemfelhívás), vagy akár hosszasabb elemzés is (pl. a vádirati minősítéssel kapcsolatos megjegyzések).
Az észrevételek sok mindenhez kapcsolódhatnak, így szóbeli, vagy írásbeli ténykijelentésekhez, jogi véleményekhez, vagy akár tudományos megállapításokhoz is. Jelen eljárási jogosultság segítségével a védő - közvetett módon - vitába bocsátkozhat a vádlóval, a szakvéleménnyel, a tanúvallomással, illetőleg az egyéb bizonyítékok értékelésével kapcsolatos állásfoglalásokkal is. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a helyénvaló észrevételek előterjesztése az ügy minél alaposabb ismeretét igényli. (A törvény külön is felhívja a figyelmet egyes észrevételezési lehetőségekre: így például a 287. § szerint a megismételt tárgyaláson a korábbi tárgyalás anyagának ismertetése után figyelmeztetni kell az ügyészt, a vádlottat és a védőt arra, hogy az ismertetésre észrevételt tehet és annak kiegészítését kérheti.[5])
Az észrevétel nem bizonyítási indítvány, és nem perbeszéd. Előbbi esetben ugyanis a védő valaminek a kivizsgálását kéri a bíróságtól, utóbbi esetben pedig egy összefoglaló jellegű, a teljesség igényével előadott jogi véleményről van szó. Mindazonáltal, "az észrevételezés fontos láncszeme a (...) védelemnek mind a fél jogi segítése, mind a bíróságnak nyújtandó segítség vonalán, mert alkalmas arra, hogy megvilágítsa a (...) védelem irányvonalát, s arra a bíróság (...) figyelmét külön és ismételten felhívja."[6]
"Az észrevételek jelentősége a védelem eszközei között nem becsülhető le. Az észrevételek előterjesztésének formájában történhetik meg a védelem részéről (...) az ügy első összefüggő elemzésének és az arra alapított véleménynek az előterjesztése (...) Észrevételek formájában történhetik meg a végső állásfoglalás is (...) Az észrevételek, amelyek az ügy ténybeli és jogi elemzését jelentik, szolgálnak olykor alapként az indítvány előterjesztéséhez. Az észrevételek előterjesztése mindezért nem mellékes védői tevékenység, különösen akkor nem, ha alaposságával és színvonalával alkalmas arra, hogy meggyőzze a hatóságot vagy a bíróságot."[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
