A jogalkotó a Polgári Törvénykönyv kodifikációja során kiemelt figyelmet fordított a nevesített szerződéstípusok körének bővítésére. A Ptk. már meglévő egyes szerződéstípusok átnevezése[1] mellett a törvénykönyvbe illesztett olyan szerződéseket, melyek nevükben és tartalmukban ugyan újnak számítanak, de hasonló jogintézményeket már a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: régi Ptk.) is tartalmazott[2], olyan szerződéseket, melyek korábban már kódexen kívül, de törvényi szinten kerültek szabályozásra[3], illetve olyan szerződéseket is, melyeknek a kodifikációt megelőzően egyáltalán nem létezett törvényi szintű szabályozása[4].[5]
Utóbbi csoportba tartozik a lízingszerződés is, mely törvényi szintű szabályozással ugyan nem, de több évtizedre visszatekintő, szerteágazó gyakorlattal rendelkezett. Ezen jellemzője - a többi újonnan a törvénykönyvbe illesztett, atipikus szerződéshez hasonlóan - a kodifikálása során több problémát is okozott, hiszen a gyakorlat és az üzleti élet által a "lízing" gyűjtőfogalom alatt értett számos jogügylet esetében az egységes definíció, tartalmi követelmények, szabályozás, valamint a polgári jogilag nehezen megfogható, tipizálható tartalom hiánya
- 94/95 -
mind nehezítették azt folyamatot, mely során a lízing önálló, nevesített szerződéstípusként végül elfogadásra került. A lízingre vonatkozó szabályozási megoldások keresése közben megannyi szakmai vitát generált, hogy a lízing vegyes jellege (adásvétel, bérlet, kölcsön) következtében szükséges-e egyáltalán önálló szerződésként definiálni, nem elegendő-e, ha a jellegadó tartalmi eleméhez legközelebb álló szerződéstípus körében helyezik el az új kódexben[6]. A kodifikáció során nehézségként okozott továbbá az is, hogy a jogalkotónak részben figyelemmel kellett lennie arra, hogy a gyakorlati megoldásokra gyorsabban reagáló számviteli és adójogszabályok a pénzügyi jog keretei között már a rendszerváltás óta tartalmaztak rendelkezéseket a lízing ügyletek vonatkozásában. Mindezek alapján - ahogy később bemutatásra kerül - a lízingszerződés kapcsán a jogalkotói koncepció is számos alkalommal változott a kódex kodifikációja során.
De pontosan mi is ez a jogügylet, ami az egyik legelterjedtebb dologi finanszírozási forma[7] a világon és a magyar finanszírozási piacon is növekvő tendenciát mutatva, a 2022-es évben 859 milliárd forintot[8] finanszírozott összeget tett ki?[9]
Jelen tanulmányomban a lízing kialakulásának, történeti fejlődésének és a kodifikáció mérföldköveinek ismertetésén keresztül szeretném bemutatni a több évtizedes gyakorlat által kimunkált és alakított lízingügylet főbb ismérveit és jellemzőit. A történeti előzmények ilyen részletességgel történő bemutatását azért is tartom fontosnak, mert ezen keresztül tudom leginkább szemléltetni azt sokszínű jogintézményt, ami ma lízingszerződésnek hívunk. Tanulmányom ezen részében különös hangsúlyt szeretnék helyezni a vizsgált jogviszony, illetőleg szerződés két fő fajtája, az operatív és a pénzügyi lízing elhatárolására.
Ezt követően a Ptk. által nevesített pénzügyi lízing ismertetésére vállalkozom, melyet a fentebb hivatkozott gyakorlat által kimunkált lízinggel összehasonlítva és a Ptk. hatálybalépése óta eltelt tíz év gyakorlati tapasztalatait felhasználva javaslatokat fogalmazok meg - az álláspontom szerint inkább elméleti megfontolások alapján megalkotott - jelenleg hatályos szabályozás módosítására.
- 95/96 -
A lízinget - a faktoringhoz hasonlóan - alapvetően XIX. századi jogintézménynek tekintjük, amely korszak jellemzője, hogy a technikai fejlődés következtében létrejött új gazdasági szükségleteket - a szerződési szabadság elvén keresztül - új szerződési formák, konstrukciók kialakítása útján próbálták kielégíteni. A lízing elnevezés az angol "to lease" igéből származik, mely egyben bérletet, haszonbérletet takar és melyből már sejthető is, hogy a jogintézmény angolszász jogterületen jelent meg elsőként[10]. A jogirodalom egységes abban, hogy a mai értelemben vett lízing újkori története három szakaszra bontható.
Az első generációs lízingügyletek megjelenése 1877-re tehető, amikor az amerikai székhelyű Bell Telephone Company, egy addig szokatlan és ismeretlen üzleti gyakorlatot bevezetve, készülékeit nem el-, hanem csak bérbe adta. Ez a megoldás végül a telefon és az építőiparban terjedt el leginkább az Egyesült Államokban. Míg előbbinél a lízingbeadói oldalról a rendszeres szervízelési és karbantartási folyamatok saját kézben tartásával a szabadalmak védelme és a profit maximalizálása volt a cél, addig utóbbinál az építőipari munkálatok szezonális jellege tette vonzóvá a konstrukciót a leendő lízingbevevők számára. Ezen első generációs ügyleteket kétszemélyes, operatív gyártói lízingnek tekinthetjük, melyek elsősorban értékesítési eszközként funkcionáltak, finanszírozási elemeket egyáltalán nem tartalmaztak[11].
A lízing második generációja a második világháború után jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban, majd innen a nagy multinacionális cégeknek és pénzintézetnek köszönhetően terjedt el Európában is. Kialakulásában fontos tényező volt, hogy a felgyorsult technikai fejlődés következtében a vállalkozások termeléshez használt eszközei, gépei egyre gyorsabban avultak el, melynek következtében a piaci pozíciók és a versenytársakkal szembeni előny megtartása a gépparkok folyamatos cseréjét, megújítását tette szükségessé (különbség az USA-hoz képest, hogy Európában a háború után az ipar és a termelés helyreállítása indukálta az eszközök beszerzését), mely beruházási célok várható tőkeigénye gyakran meghaladta az adott vállalkozás teljesítőképességét. Ezen időszakban a bankok által biztosított klasszikus finanszírozási formák mellett, azok konkurenciájaként jelentek meg a lízing ügyletek. Ezen konstrukció keretei között a hitelező nem a beruházáshoz szükséges tőkét bocsátotta az adós társaság rendelkezésére, hanem közvetlen maga szerezte be a szükséges gépállományt annak gyártójától. Ezt követően az eszköz tulajdonjogát megtartva
- 96/97 -
kizárólag annak használatát, a terhek és kárveszély viselésével együtt engedte át a lízingbevevő társaságnak. Előnye a többi finanszírozási formával szemben pont ebben a megoldásban áll: hitelbiztosítéki-igénye alacsony, hiszen a lízing tárgy tulajdonjoga a futamidő végéig lízingbeadónál marad, ezzel kvázi egy zálogérvényesítési szabályok kötöttségétől és igényérvényesítési eljárások kielégítési sorrendjétől mentes dologi biztosíték áll a lízingbeadó rendelkezésére[12]. Nyereségtermelés pedig elsősorban a használathoz és nem a tulajdonhoz kötődik, így a lízingbevevői (adósi) oldalnak is kielégítő konstrukciót jelentett. Lényegében ezzel egy hárompólusú jogviszony jött létre a gyártó (eladó), lízingbeadó (vevő) és a lízingbevevő között. Típusát tekintve a második generációs lízing klasszikus pénzügyi lízingnek minősül, hiszen megjelenik a konstrukcióban a finanszírozási és befektetési elem is.
Harmadik generációs szerződések alatt a szakirodalom a 80-as évektől kezdődő, mai napig tartó fejlődési folyamatot érti, mely során a fentebb részletezett finanszírozás jellegű főszolgáltatás mellett a lízingbeadó társaságok egyre több, a lízingtárgyhoz kötődő egyéb szolgáltatást (pl. könyvelés, tanácsadás, szervízelés) építettek be, ezzel létrehozva a lízingügyletek széles palettáját[13].
Az egyre inkább szerteágazó gyakorlat jelentette veszélyeket felismerve 1988. május 28. napján Ottawában a Nemzetközi Magánjog-egységesítési Intézet (UNIDROIT) Diplomáciai Konferenciáján került elfogadásra a határon átnyúló, nemzetközi ügyletek szabályozásának egységesítését és a nemzetközi pénzügyi lízing részletszabályainak kidolgozását célzó egyezmény[14], mely a magyar jogrendszerbe is implementálásra került.[15]
Magyarországon sajátos utat járt be a lízing kialakulása. Még a fentebb ismertetett történeti előzmények alapján kijelenthetjük, hogy a lízing megjelenését gazdasági szükségletek idézték elő, és a kialakulását követően jelent csak meg az arra vonatkozó szabályozási környezet, addig ez hazánkban éppen ellenkezőleg történt: előbb jelent meg a lízingre vonatkozó szabályozás, mint maga, a szerződéstípus iránti valós gazdasági igény[16].
A jogintézmény viszonylag hamar, az 1968-as gazdasági reform idején már megjelent, bár megnevezésében ekkor még kerülték a "nyugatiasnak" hangzó
- 97/98 -
lízing megnevezést, helyette a "feladatszerű bérbeadás" definíciót használták[17]. Célja a vállalatok tulajdonában álló termelőeszközök hatékony kihasználtságának elősegítése volt. Kezdetben nagyon szigorú személyi és tárgyi köri megszorításokat alkalmazott a jogalkotó[18]. Tekintettel arra, hogy a kedvező kamatkörnyezet a "feladatszerű bérbeadás" megjelenésének időszakában a lehetséges lízingköltségeknél jóval kedvezőbb hitelkínálatot biztosított, valamint a fejlesztési alapot átengedő vállalatokat ebben az időszakban kizárták a bankhitelekből, így a jogintézmény egy-egy kivételtől eltekintve nem is vert gyökeret a gazdasági életben[19].
Habár a rendszerváltás előtt az operatív lízing szabályozásához nagyon hasonló, önálló jogintézménynek viszont egyáltalán nem nevezhető sajátos szocialista technika létezett az eszközök tartós bérletbe adására, az adott gazdasági berendezkedésben csekély igény mutatkozott az ilyen ügyletek megkötésére.
A lízing széles körű elterjedése a rendszerváltás utáni időszakra tehető, amikor is a jogi szabályozás[20] akkori hiányosságai lehetővé tették többek között a prompt lízingszerződések széles körű elterjedését[21]. A jogalkotó természetesen felismerte a helyzetet és a szabályozás hiányosságából eredő jogi kiskaput bezárta azzal, hogy kizárólag az egy évet meghaladó futamidejű ügyleteket ismerte el lízingügyletként.[22] Később ugyan a jogalkotó megszüntette az egy éves időbeli korlátozást, azonban a korábbi szabályozással ellentétben nem tette lehetővé a lízingdíj költségként történő leírásának lehetőségét, de a lízingtárgy értékcsökkenés leírásának lehetőségét a lízingbeadótól a lízingbevevőhöz telepítette[23]. A már hivatkozott kedvező adójogi szabályok megszüntetése végül a lízing hazai terjedésének megtorpanását eredményezte.
A lízinget számos szempont szerint csoportosítjuk (pl. alanyai, tárgya, lízingtárgy használatának jellege, lízingbeadó által vállalt kötelezettségek, lízing futamideje, lízingdíj pénzneme stb...), azonban a jelen tanulmány terjedelmi kötöttségei
- 98/99 -
miatt csak azon leggyakoribb fajták bemutatására törekszem, amelyek nélkülözhetetlenek a későbbi részek, így különösen a szerződéstípus kodifikációs nehézségeinek és ellentmondásainak a megértéséhez.
A lízing alaptípusainak a pénzügyi lízinget és az operatív lízinget tekinthetjük. A pénzügyi lízing esetén a hitelezési elem dominál, mivel a lízingbeadó először megvásárolja azt a lízingtárgyat, aminek a tulajdonjoga megszerzésére a lízingbevevőnek nem lenne elegendő fedezete, majd azt a lízingbevevő használatába bocsátja. Használatáért lízingdíjat szed, ami magába foglalja a használat díjának és a hitel törlesztésén[24] túl a tulajdonjog ellenértékének a megszerzését is[25]. Attól függően, hogy a futamidő végén a lízingbevevő automatikusan szerez tulajdonjogot, vagy hogy az az ő döntésén múlik-e, beszélhetünk zárt végű[26] és nyílt végű lízingszerződésekről.
Ezzel szemben az operatív lízing esetén a lízingbevevő célja kizárólagosan a lízingtárgy határozott idejű használata, és nem a tulajdonjog megszerzése[27]. Ezen jogügyleteknél a bérleti és a haszonbérleti elemek dominálnak. A futamidő végén a lízingtárgy visszakerül a lízingbeadó birtokába, aki azt vagy ismételten lízingbe adhatja (second hand leasing), vagy értékesítheti. Az operatív lízinget megkülönbözteti még a pénzügyi lízingtől az is, hogy a lízingtárgy a lízingbeadó könyveiben kerül kimutatásra és nem a lízingbevevőében; rendes felmondással is megszüntethető; jellemzője a rész- és nem a teljes amortizáció; valamint a karbantartási, javítási feladatok általában a lízingbeadót terhelik.
Sajátos fajtája a lízingnek a visszlízing, melynek során a lízingbevevő likviditási problémái miatt először eladja a lízingtárgyat a lízingbeadónak, majd azt tőle visszalízingeli[28].
A lízing alanyainak székhelye szerint megkülönböztethetünk még belföldi és nemzetközi lízinget, lízingtárgy alapján ingó, ingatlan, vagy akár személyi lízinget, használat alapján fogyasztási és termelő lízinget, lízingbeadó által vállalt mellékkötelezettségek alapján üzemeltetési lízinget, és a lízingdíj pénzneme alapján forint alapú, vagy deviza alapú finanszírozási lízinget is.
Valamennyi, a gyakorlat által kimunkált új jogintézmény szabályozására tett kísérlet esetében fennáll annak a veszélye, hogy a túlszabályozottság a gyakorlat
- 99/100 -
szülte sokszínűség megszűnésével és a jogintézmény további fejlődésének a korlátjával jár. A másik oldalról viszont, kizárólag a piacok önszabályozó mechanizmusaira hagyatkozás, egy stabil magánjogi jogszabályi háttér hiánya könnyen veszélyeztetheti a jogbiztonságot. A lízing növekvő gazdasági jelentősége[29], a közjogi normák mentén kialakuló és egyre inkább kikristályosodó és egységessé váló bírói gyakorlat[30], továbbá ez egyre inkább fókuszba kerülő fogyasztóvédelmi aggályok[31] miatt elkerülhetetlené vált a jogintézmény valamilyen szintű magánjogi szabályozása. Ezt a jogalkotó is érzékelte, hiszen a kodifikációval foglalkozó bizottságok munkarendjében már első pillanattól szerepelt a lízing szabályozásának kérdése. Habár a 2009-es Ptk. elfogadásához vezető kodifikációs út a törvény hatályba nem lépése miatt legfeljebb jogtörténeti jelentőséggel bír, mégis célszerűnek találom a bemutatást ezzel kezdeni, hiszen az egyes jogalkotói koncepciók közti pro és kontra érvek ezen időszakban rajzolódtak ki leginkább. a továbbiakban a jelen fejezetében kizárólag a kodifikáció főbb mérföldköveinek (elfogadott koncepciók és szerkesztőbizottsági tervezek) bemutatására szorítkozom, a tanulmány terjedelmi kötöttségeire tekintettel a szerkesztőbizottságok munkája ennél részletesebben nem kerül bemutatásra.
A Polgári Törvénykönyv kodifikációjának a megindításáról a Kormány az 1050/1998. (IV. 24.) Korm. határozattal rendelkezett, mely munkálatokat kezdetben a Polgári Jogi Kodifikációs Főbizottság és a Polgári Jogi Szerkesztőbizottság irányította. A Polgári Törvénykönyv első[32], majd észrevételek alapján átdolgozott koncepciójában[33] a bizottságok még nem tartották indokoltnak a lízingszerződés nevesített szerződéstípusként történő felvételét a kódexbe, vegyes jellegére tekintettel befogadó szerződéstípusnak a részletvételt javasolták a haszonbérleti (operatív lízing) és a hitelszerződés (pénzügyi lízing) szabályainak kiegészítő alkalmazásával[34]. Az egységes szabályozás akadályát a két fő típus, az operatív és a pénzügyi lízing közti lényeges különbségekben látták.
- 100/101 -
A Polgári Jogi Szerkesztőbizottság 2006-ban közzétette a Ptk. indoklással ellátott szövegtervezetét, ami alapján végül szintén az a kodifikációs irány erősödött, hogy a lízingügyletekben a kialakult sokszínű gyakorlat miatt nincs meg a tipizáláshoz szükséges olyan egységes tartalom, ami a lízingszerződés önálló nevesített szerződéstípusként történő törvénykönyvbe illesztését lehetővé tenné. Az indokolás szerint az adásvételi, bérleti és hiteljogviszony sajátosságait is magán hordozó, különféle lízing fajtákat nem szerencsés mesterségesen egyetlen típusba sűríteni; a gazdasági igények a már meglévő, jellegadó szerződések diszpozitív szabályaival - esetlegesen azok bővítésével - kielégíthetőek, olyan szabályozást kell megalkotni, ami a lízing háttérjogát képezi.
2007-ben az akkori Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium magához vonta a kodifikációs feladatokat és még ebben az évben egy átdolgozott, majd 2008 elején egy az első változathoz fűzött észrevételek alapján módosított tervezetet tett közzé. Ezen tervezetekben, a korábbi állásponttól eltérően már nevesített szerződéstípusként szerepelt a lízingszerződés. A szerződést a tervezetek a leggyakoribb típus, a pénzügyi lízing finanszírozási jellege miatt a pénz- és hitelviszonyok között helyezték el és ennek megfelelően definiálták a fogalmát is.
A minisztériumi munkával párhuzamosan, részben a korábbi Szerkesztőbizottsági tagok közreműködésével elkészült a 2006-os tervezet átdolgozása, amely a Szakértői Javaslat[35] elnevezéssel jelent meg. A Javaslat az eredeti koncepciót fenntartva nem kívánta önálló szerződéstípusként szabályozni a lízinget, sőt, tulajdonjog biztosítéki célú fenntartása kapcsán a pénzügyi lízingek[36] zálogszerződéssé történő átminősítéséről rendelkezett. Ez a megoldási javaslat dogmatikai szempontból vitatható volt, hiszen egyrészről egy, a gyakorlat által kimunkált már önálló szerződéstípust a szerződést biztosító mellékkötelezettségek körében helyezett volna el, továbbá a hitelezői oldalról erősebb biztosítékot jelentő tulajdonjog helyett zálogjogot biztosított volna, mellyel teljesen kiüresítette volna a lízing jogintézményét[37].
Végül a fenti kodifikációs folyamat eredményeként elfogadott[38], de végül hatályba nem lépett Polgári Törvénykönyv fenntartotta a 2007-es minisztériumi tervezet koncepcióját, és továbbra is sui generis szerződéstípusként szabályozta volna a lízinget. Azonban a 2009. évi Ptk.-ban a lízingre megalkotott fogalom egy pontot leszámítva[39] tartalmilag szinte teljesen megegyezett a bérlet
- 101/102 -
fogalmával, ami a jelentősen megnehezítette volna a gyakorlatban a két jogintézmény egymástól való elhatárolását.[40]
A fentebb már részletesen kifejtésre került "kodifikációs bizonytalanság" az új Ptk. elfogadásához vezető úton sem tűnt el teljesen, hiszen a Szerkesztőbizottság 2012-es javaslata, és a végül elfogadásra kerülő normaszöveg között is lényeges eltérés mutatkozott. Míg a Javaslat funkcionálisan közelített a jogintézményhez, és az operatív és pénzügyi lízing elhatárolása helyett egységes fogalommeghatározására törekedett[41], addig a Ptk., szakítva ezzel a megközelítéssel, kizárólag a pénzügyi lízinget nevesíti. A törvénykönyv - a kodifikációs munkacsoportokban már korábban is javaslat szinten felmerült - megoldással vágta át a "gordiuszi csomót": az üzleti életben inkább jellemző, sajátos gazdasági tartalommal bíró pénzügyi lízingre fókuszál és ezt a típust nevesíti, míg rendszerképző ismérv hiányában, az operatív lízing esetében - a konkrét utaló szabály hiánya ellenére is - a bérleti és haszonbérleti szerződés szabályainak megfelelő alkalmazását elégségesnek tartja[42].
Összegezve: a kodifikációs bizottságok nehéz helyzetben voltak a lízingszerződésnek az új polgári törvénykönyvbe illesztése során, hiszen számos olyan problémával valamint olyan ellentmondást kellett feloldaniuk, amelyek alapvetően befolyásolták a jelenleg ismert lízing fogalmunk létrejöttét. Például:
- Vegyes szerződésről lévén szó, nem elegendő-e a meglévő normák megfelelő alkalmazása, és ha igen, melyik a jellegadó tartalmi eleméhez legközelebb álló szerződéstípus?
- Van-e a lízingnek olyan rendszerképző ismérve, ami el tudja határolni más szerződésektől és indokolná a nevesített szerződéstípusként történő szabályozását?
- A lízing alaptípusai (operatív és pénzügyi lízing) rendelkeznek-e olyan közös ismérvekkel, melyek a közös szabályozásukat indokolttá tennék, vagy külön-külön érdemes azokat szabályozni?
- A pénzügyi lízingszerződés esetén, az eddig kialakult gyakorlatokból mely elemek és hogyan kerüljenek átvételre, úgy, hogy biztosítva legyen a piaci viszonyok dinamikája, és a finanszírozási funkciót is szem előtt tartva a hitelezői oldal számára egy biztonságos konstrukciót hozzon létre (pl. kárveszélyviselés, szavatossági igények, lízingtárgy használatának átengedése, felmondás és elállás kérdésköre stb.)
- 102/103 -
- Mit szeretnénk a lízing alatt érteni? A tágabb értelemben vett lízingügyletet, ahol lízingbevevő és lízingbeadó mellett megjelenik harmadik félként a lízingtárgy eladója is, illetve komplex szerződéses rendszer[43] jön létre, vagy kizárólag a szűkebb értelemben vett lízingszerződést?
A jelen tanulmány elkészítésekor hatályos Polgári Törvénykönyv kizárólag a pénzügyi lízinget definiálja az alábbiak szerint: "6:409. § [Pénzügyi lízingszerződés]
Pénzügyi lízingszerződés alapján a lízingbeadó a tulajdonában álló dolog vagy jog (a továbbiakban: lízingtárgy) határozott időre történő használatba adására, a lízingbevevő a lízingtárgy átvételére és lízingdíj fizetésére köteles, ha a szerződés szerint a lízingbevevő a lízingtárgy gazdasági élettartamát elérő vagy azt meghaladó ideig való használatára, illetve - ha a használat időtartama ennél rövidebb - a szerződés megszűnésekor a lízingtárgy ellenérték nélkül vagy a szerződéskötéskori piaci értéknél jelentősen alacsonyabb áron történő megszerzésére jogosult, vagy a fizetendő lízingdíjak összege eléri vagy meghaladja a lízingtárgy szerződéskötéskori piaci értékét."
Amint a fentiekből látható, az új Ptk. a korábbi lízing definíciókhoz képest elhagyott egy nagyon fontos fogalmi elemet. Mind az UNIDORIT egyezmény[44], mind az 1996-os hitelintézeti törvény[45], mind a számviteli törvény új Ptk. előtt
- 103/104 -
hatályos normaszövege[46] a lízing sajátosságának tekintette azt, hogy a lízingbeadó a lízingbevevő részletes leírásának/igényei szerint kiválasztott lízingtárgy tulajdonjogát a lízingszerződés teljesítése érdekében szerzi meg. Ezt támasztotta alá az addig kialakult bírói gyakorlat is, hiszen számos döntés[47] elismerte a lízingtárgy megvásárlására irányuló, a lízingbevevő és a lízingbeadó közti megbízási jogviszonyt.
Ezzel, valamint a széles körben elterjedt szerződéskötési gyakorlattal szemben a jogalkotó arra az álláspontra helyezkedett, hogy a lízingügyleteket kétoldalú kontraktusoknak tekinti, a tulajdonszerzés indítéka - ami a lízing esetén a szerződéses kötelezettség teljesítése érdekében történik - nem olyan lényeges elhatároló ismérve a pénzügyi lízingszerződésnek, amely alkalmassá tenné más szerződéstől való elhatárolásra[48]. Ez a megoldás a Ptk. többszereplős jogviszonyokra vonatkozó szerkesztési elvével összhangban van, hiszen gazdasági értelemben a többszereplős jogviszonyok, mint szerződések polgári jogi értelemben általában kétszereplősek[49]. Így fogalmilag beszélhetünk tágabb értelemben vett lízingügyletről és szűkebb értelemben vett lízingszerződésről[50]. A lízingszerződés a lízingbeadó és a lízingbevevő közti kétoldalú jogviszonyt hoz létre, a lízingtárgy eladója és a leendő lízingbeadó között pedig egy adásvételiszerződés jön létre, melyek ugyan gazdasági értelemben kapcsolódnak, de polgári jogilag egymástól mégis függetlenek maradnak. Habár a jogalkotó a lízingtárgy lízingbevevő általi kiválasztását nem tette a lízing fogalmi elemévé, de annak lehetőségét nem is zárta ki, hiszen a szavatossági igények[51] körében kimondja, hogy kellékszavatosság csak akkor terheli a lízingbeadót, ha a lízingtárgy kiválasztásában közreműködött (hallgatólagosan azzal a feltételezéssel él, hogy a lízingtárgy kiválasztása alapesetben a lízingbevevő feladata).[52]
A Ptk. a pénzügyi lízinget a bérleti szerződéstől nem az alapján határolja el, hogy a lízingbe adást megelőzően a lízingtárgy tulajdonjogát a lízingbeadó miként és milyen célból szerezte meg, hanem az alapján, hogy a lízingbevevő
- 104/105 -
a gazdasági értelemben vett tulajdonjogot megszerzi-e vagy sem[53]. A Ptk. 6.409. § alapján ez három esetkör vagylagos teljesülése esetén merülhet fel.
Az első esetkörről akkor beszélhetünk, amikor a lízingszerződés futamideje eléri vagy meghaladja a lízingtárgy gazdasági élettartamát. Lényege abban áll, hogy amennyiben a lízingbevevő a futamidő alatt elhasználja a lízingtárgyat, úgy irrelevánssá válik a futamidő végén történő tulajdonszerzés kérdése. Bizonytalanságot okozhat azonban a gyakorlat számára, hogy az új Ptk. a korábbi szerkesztőbizottsági javaslatokkal szemben nem a számviteli törvény által is definiált és több évtizedes kiforrott gyakorlattal rendelkező "hasznos élettartam"[54] fogalmát vette át, hanem egy új, meg nem határozott fogalmat vezet be. Így jogszabályi viszonyítási pont hiányában, a szerződés minősítése, futamideje és a lízingbevevő esetleges tulajdonszerzése szempontjából esetről esetre kell majd vizsgálni - vagy a feleknek a szerződésben előre rögzíteni - az adott lízingtárgy gazdasági élettartamának hosszát.
A második esetkör esetén a lízingbevevő a futamidő végén ellenérték nélkül, vagy a lízingtárgy szerződéskori piaci értékénél jelentősen alacsonyabb áron - a gyakorlatban leginkább elterjedt kifejezéssel élve maradványértéken - szerezheti meg a lízingtárgy tulajdonjogát. Habár támpontként szolgálhat a számviteli törvény maradványérték fogalma[55], a törvénykönyv sem a piaci értéket, sem a jelentősen alacsonyabb értéket nem definiálja, így a gazdasági élettartamhoz hasonlóan a bírói gyakorlatnak ezt is esetről esetre, szakértő bevonásával kell majd vizsgálnia.
A harmadik esetkör pedig akkor áll fenn, ha a lízingdíjak összege eléri, vagy meghaladja a lízingtárgy szerződéskötéskori piaci értékét.
Érdekesen alakult a számviteli törvény szerinti pénzügyi lízing fogalom tartalma is: míg a Ptk. hatályba lépését közvetlen követően a Polgári Törvénykönyv szerinti pénzügyi lízingszerződés alapján létrejött ügyletet kellett alatta érteni[56], addig a módosítást követő szűk kilenc hónapon belül a szakma reakciói alapján
- 105/106 -
előbb egy számviteli kérdés került publikálásra[57], majd a normaszöveg ismételten változott, 2015. január 1-jétől már a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény[58] (továbbiakban Hpt.) szerinti pénzügyi lízingszerződés alapján létrejött ügyletet kell alatta érteni[59]. A módosítás jelentősége a Hpt. szerinti lízingfogalom ismertetését követően érthető meg igazán.
A jelenleg hatályos Hpt. pénzügyi lízing alatt olyan tevékenységet ért, amelynek során a lízingbeadó a tulajdonában lévő ingatlant vagy ingó dolgot, illetve vagyoni értékű jogot a lízingbevevő határozott idejű használatába adja oly módon, hogy a használatba adással a lízingbevevő viseli a kárveszély átszállásából származó kockázatot, a hasznok szedésére jogosulttá válik, viseli a közvetlen terheket (ideértve a fenntartási és amortizációs költségeket is) jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízingdíj teljes tőketörlesztő és kamattörlesztő részének, valamint a szerződésben kikötött maradványérték megfizetésével a dolgon ő vagy az általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen. Ha a lízingbevevő nem él e jogával, a lízing tárgya visszakerül a lízingbeadó birtokába. A felek a szerződésben kötik ki a lízingdíj tőkerészét - amely a lízingbe adott vagyontárgy, vagyoni értékű jog szerződés szerinti árával azonos -, valamint kamatrészét és a törlesztésének ütemezését.
A Ptk.-hoz hasonlóan a Hpt., definíciója is elhagyja a háromszereplős jogviszonyra való utalást, illetve szintén abból az alaphelyzetből indul ki, hogy a lízingbeadó már az adott lízingtárgy tulajdonosa. Azonban így is eltérés mutatkozik a Ptk. és a Hpt. között, mivel utóbbi a pénzügyi lízing fogalmi elemévé teszi azt a jogot, hogy a lízingbevevő, vagy az általa kijelölt harmadik személy a futamidő végén megszerezze a lízingtárgy tulajdonjogát. Hasonló helyzet alakult ki, mint a lízingtárgy lízingbevevő általi kiválasztása esetében.
Habár a Ptk. a lízingbevevő vevőkijelölési jogát nem tette részévé a lízingszerződés definíciójának, de nem is zárja ki azt és a diszpozitív szabályozásnak köszönhetően, feleknek szerződéses jogviszonyaikban továbbra is lehetőségük van rendelkezni róla.
További eltérés a két fogalom között, hogy még a Polgári Törvénykönyv alapján a gazdasági élettartamot jelentősen meghaladó használat is lízingnek minősülhet, addig a Hitelintézeti törvény fogalomrendszere ezt nem teszi lehetővé.
- 106/107 -
Lényegében a Hpt. fogalmi meghatározása jelenti a Ptk. hatályba lépése előtti gyakorlat tovább élését[60]. (Ezért is tekinthető jelentős jogalkotói döntésnek, hogy lízingcégek nyomásának engedve, a számviteli szabályok a kezdeti - nem egész kilenc hónapos - időtartamot követően a Ptk. helyett ismét a Hpt. lízing fogalma alapján létrejött ügyletekre hivatkoznak.)
A két fogalom közti eltérés nem szerencsés, és véleményem szerint ezt a szerződési szabadsággal, a kötelmi jog diszpozitivitásával, valamint a két definíció eltérő jellegére[61] hivatkozással sem lehet teljesen feloldani. A törvénykönyv hatályba lépését követően tíz évvel, áttekintve több magyarországi lízingcég Általános szerződési feltételeit[62] arra a megállapításra jutottam, hogy azok rendelkezései még mindig inkább a Hpt. és nem Ptk. lízingszerződés fogalmi rendszerére támaszkodnak[63]. Ennek oka feltehetően az, hogy a piaci szereplők a magánjogi jogviszonyaikra inkább a Hpt. jobban használhatóbb normáit részesítik előnyben. Ez a kettősség viszont bizonytalanságot eredményez és a jogalkalmazás egészét kiszolgáltatottá teszi. Véleményem szerint ezért a jogalkotónak a lízingpiac visszajelzései alapján célszerű lenne a Ptk. lízing fogalmát felülvizsgálnia és azt az elméleti megfontolások helyett azt, a gazdasági igényeknek jobban megfelelő, több évtizedes gyakorlaton és annak továbbfejlesztésén alapuló Hpt. fogalomhoz közelíteni.
A lízingbevevő személyével szemben a hatályos szabályozás nem állít követelményt, korlátozással nem él. A lízingbeadóval szembeni kötelezettségei közé tartozik a lízingtárgy átvétele, ezt követően a teher-, költség-, és kárveszély viselése, szerződésben meghatározott időszakonként előre lízingdíj fizetése, ellenőrzés tűrése és nyílt végű lízing esetén, ha nem kerül sor tényleges tulajdonszerzésre akkor a lízingtárgy visszaadása. Megilleti a zálogtárgy zavartalan használatának
- 107/108 -
és birtoklásának, hasznainak szedésének, kellék - és jogszavatossági igények érvényesítésének, illetve zárt végű lízing esetén a vevőkijelölés joga.
A lízingbeadó esetében Ptk. szabályain túlmenően a Hpt. pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezéseire is figyelemmel kell lenni. Üzletszerű lízingbe adást[64] kizárólag a Felügyelet (Magyar Nemzeti Bank) engedélyével rendelkező hitelintézet és pénzügyi vállalkozás végezhet[65].
A lízingbeadót tevékenységéért lízingdíj illeti meg, jogosult továbbá a lízingtárgy szerződés- és rendeltetésszerű használatának az ellenőrzésére. Köteles a lízingtárgyat a lízingbevevő birtokába és használatába bocsátani, jog - és (korlátozott) kellékszavatossággal helytállni.
A hatályos normaszöveg[66] alapján a lízingbeadó jogszavatossággal tartozik azért, hogy a lízingtárgy tehermentes, tehát nem áll fenn harmadik személynek olyan joga rajta, amely annak használatát megakadályozná, vagy korlátozná. Ez azon a kötelezettségén alapszik, miszerint a lízingbeadó elsődlegesen a lízingtárgy zavartalan használatát köteles biztosítani a lízingbevevő irányába, így adásvételi szerződés megkötése során kellő gondossággal kell eljárnia és olyan vagyontárgy tulajdonjogát kell megszereznie, amit a lízingbevevő korlátozás nélkül tud használni. A lízingbeadó ezen kötelezettségére a jogszavatosság szabályait[67] kell alkalmazni azzal, hogy elállás helyett a lízingbevevőt a felmondás joga illeti meg. A felmondás, külön rendelkezés hiányában azonnali hatályúnak tekintendő[68].
Tekintettel a lízing finanszírozási jogviszony jellegére, a Ptk. a bérlettől eltérő módon szabályozza a lízingbeadót terhelő kellékszavatosságot[69]. Kellékszavatosság a lízingbeadót csak abban az esetben terheli a lízingbevevő irányában, ha közreműködött a lízingtárgy kiválasztásában, vagy a lízingtárggyal kapcsolatos szavatossági jogáról a lízingbevevő hozzájárulása nélkül lemondott. A jogszabály nem rendezi, hogy milyen magatartás minősülhet a kiválasztásban történő közreműködésnek (pl. elegendő-e passzív magatartás) ennek kialakítása a bírói
- 108/109 -
gyakorlatra maradt, ami a mai napig adós irányadó döntéssel[70]. A jogszavatossághoz hasonlóan a kellékszavatosságra is az általános szabályok[71] az irányadóak azzal az eltéréssel, hogy a jogalkotó ebben az esetben is az elállás helyett felmondási jogot biztosít a lízingbevevőnek. További eltérés az általános szabályoktól, hogy - tekintettel arra, hogy a lízingbeadó a lízingtárgy forgalmazásával üzletszerűen általában nem foglalkozik - a kellékszavatossági jogok alkalmazási köréből a lízingbevevő kicserélés iránti jogát is kizárta.
A Ptk. különválasztja a kisebb súlyú, elsődleges és súlyosabb, az alapjogviszonyra is kiható másodlagos kellékszavatossági igényeket. Előbbi esetén a kellékszavatosság kötelezettjével szemben a kijavítás és kicserélés jogát a lízingbevevő, mint a lízingbeadó törvényes képviselője, utóbbi esetén az elállás, vagy az árleszállítási jogát maga a lízingbeadó köteles érvényesíteni[72]. A kijavítási vagy kicserélési igények sikertelen érvényesítése esetén a lízingbevevőt általános tájékoztatási kötelezettség terheli a lízingbeadó irányába. A szabályozás kialakításának hátterében a szavatossági jogok súlya és azok egyszerűbb, gyorsabb érvényesíthetősége áll.
Megjegyzendő, hogy a fentebb bemutatott diszpozitív szabály miatt a korábbi gyakorlat is széles körben fennmaradt, miszerint a lízingbeadó engedményezi a lízingbevevőre az eladóval szemben őt megillető szavatossági és egyéb igényeit, egyidejűleg a saját felelősségét kizárva[73]. Véleményem szerint, ezen a gyakorlaton a Kúria 10/2024. Jogegységi határozat[74] fényében sem fog érdemben megváltozni, hiszen az eddigi gyakorlat alapján lízingbevevő kizárólag a hibás teljesítésből eredő igények közvetlen érvényesítésének jogát engedményezte, a szerződés érvénytelensége esetén az érvénytelenség jogkövetkezményeinek bíróság általi alkalmazására irányuló jognyilatkozatok megtételéhez fűződő jogokat korábban is fenntartotta magának.
Habár a lízingbevevő kizárólag a lízingtárgy használatára jogosult és magánjogi szempontból egyáltalán nem minősül tulajdonosnak, a bérleti jogviszonyhoz
- 109/110 -
képest a lízing esetében nem érvényesül a casus nocet domino elve: a szerződés megkötésétől, vagy dolog esetén a birtokátruházástól a lízingbevevőt terheli a kárveszély viselése. További eltérés - és ezzel együtt elhatárolási pont - a lízing és a bérlet között a hasznok, terhek és költségek kérdésköre. Míg a bérlő kizárólag a dolog fenntartásával járó kisebb költségeket köteles viselni, addig a lízingbevevő valamennyi közvetlen és közvetett teher viselésére köteles és a hasznok szedésére korlátlanul jogosult.
A lízingtárgy használata és az átruházás körében a törvény a bérleti szerződés szabályaira utal vissza. Ez alapján lízingbevevő köteles a lízingtárgyat rendeltetésének megfelelően és szerződésszerűen használni, valamint köteles tűrni, hogy a lízingbeadó szükségtelen háborítása nélkül ellenőrizze a használatot[75]. Az átruházás körében lízingbevevő köteles tűrni, hogy az esetleges vevők szükségtelen háborítás nélkül megtekintsék a lízingtárgyat[76], továbbá a lízingtárgy eladása esetén a vevő a lízingbeadó helyébe lép, de helytállásuk a lízingbevevő irányában teljesítendő kötelezettségek tekintetében egyetemleges marad[77].
A Ptk. főszabályként úgy rendelkezik, hogy a lízingbevevő a lízingtárgy használatának átengedésére a lízingbeadó hozzájárulásával jogosult, a használat átengedése folytán a lízingtárgyat használó személy magatartásáért való felelőssége pedig arra tekintettel kétféleképpen alakulhat, hogy a lízingbeadó engedélyével, vagy anélkül engedte át a használatot. Amennyiben jogszerűen - engedéllyel - került sor az átengedésre, akkor a használó magatartásáért úgy felel, mintha a lízingtárgyat maga használta volna., viszont amennyiben jogszerűtlenül - engedély nélkül - felelős azért a kárért is, amely e nélkül nem következett volna be.[78]
A 3. fejezetben már utaltam arra, hogy habár a gyakorlatban elterjedt vevőkijelölési jogot a jogalkotó végül nem tette a törvényi definíció részévé, a lízingbevevő vételi jogának átruházása elé sem gördít akadályt (az egyértelműség kedvéért rögzíti is, hogy ehhez a lízingbeadó hozzájárulására nincs szükség)[79].
A lízingdíj fizetése a lízingbevevő elsődleges és alapvető kötelezettsége. A lízingdíjat a törvénykönyv a bérleti díjjal azonos módon szabályozza: meghatározott időszakonként előre kell megfizetni[80] (ez elhatárolási pont a haszonbérleti szerződéstől, ugyanis a haszonbér mindig utólag fizetendő).
- 110/111 -
Pénzügyi lízingszerződés esetén a lízingdíj alapvetően két részből, tőke- és kamatrészből áll[81]. A lízingdíj tőkerészét a lízingtárgy szerződéskötéskori piaci értéke határozza meg, a lízingdíj kamatrésze pedig nem más, mint a futamidőre számított finanszírozási ellenérték. A gyakorlat további elemekkel is bővítheti a díjat, mint például adminisztratív költségekkel, a feleket terhelő adó és illeték tételekkel, a lízingtárgyra kötelezően megkötendő biztosítási díjjal, szervízelési költségekkel, vagy a fizetési kötelezettség késedelmes teljesítésére kikötött késedelmi kamattal, deviza alapú finanszírozás esetén akár az árfolyamkockázattal is.
A Ptk. hatályba lépése előtt kialakult bírói gyakorlat értelmében a lízingdíj nem fizetése esetén alkalmazott felmondás következtében a lízingbevevő az őt megillető részletfizetési kedvezményét veszítette el, ezáltal a felmondás a teljes hátralékos lízingdíjat lejárttá és egy összegben követelhetővé tette. Ebben az esetben a lízingbeadó választhatott: vagy megtartotta a lízingtárgy tulajdonjogát és egyidejűleg követelte annak birtokába bocsátását, vagy a teljes hátralékos lízingdíjat követelhette[82] a lízingbevevőtől. A korábbi bírói gyakorlattal szakított a Ptk. és felek felmondást követő elszámolására a zálogjog érvényesítésének szabályait rendeli alkalmazni: ez részletesebben a cikknek a lízingszerződés megszűnésével foglalkozó részben kerül kifejtésre.
A díjfizetési kötelezettség alól a jogalkotó első ránézésre széles körű felmentést ad, hiszen a lízingbevevőnek arra az időtartamra nem kell díjat fizetnie, amely alatt saját érdekkörén kívül felmerült okból nem tudta a lízingtárgyat használni. A szabály megegyezik a bérletre vonatkozó szabályozással[83] azzal, hogy a lízingbevevőnek a bérlővel szemben valójában sokkal szűkebb körben van mentesülésre lehetősége. Ez arra vezethető vissza, hogy gazdasági értelemben a lízingtárgy a lízingbevevő vagyonába tartozik, így az ezzel kapcsolatos kockázatokat - ahogy az a 4.3 pontban már kifejtésre került - neki kell viselnie[84]. Ezért valójában nem mentesülhet a díjfizetés alól, ha a lízingtárgyat vis maior, vagy a lízingbeadónak fel nem róható okból nem tudja használni[85].
- 111/112 -
A lízingszerződés megszűnhet a határozott idő (futamidő) lejártával, illetve az általános szabályok szerint[86] a felek közös megegyezése alapján. Az elállást a szabályozás nem teszi lehetővé, tekintettel arra, hogy az eredeti állapot helyreállításának lehetetlensége okán a szerződéskötés időpontjára visszamenő hatályú, ex tunc megszüntetés fogalmilag kizárt[87]. Ezt erősíti meg az is, hogy a szavatossági igények alkalmazása során a jog- és kellékszavatosság általános szabályait azzal az eltéréssel engedi alkalmazni, hogy elállás helyett felmondási jog illeti meg a lízingbevevőt.
Tekintettel arra, hogy a lízingügyletek határozott időre szóló szerződések, így főszabály szerint - a bérleti szerződésekhez hasonlóan - rendes felmondással nem, kizárólag a másik fél súlyos szerződésszegésére alapított rendkívüli felmondással szüntethetőek meg. A Ptk. a kölcsön és a bérlet szabályaival összhangban szabályozza és nevesíti az azonnali hatályú felmondási okokat. A lízing finanszírozási jellemzőjével kapcsolatos felmondási ok, amikor a lízingbevevő a fizetőképességére vonatkozó vizsgálatot akadályozza[88], illetve amennyiben vagyoni helyzetének romlása, vagy fedezetelvonó magatartása veszélyeztetné a szerződésből eredő kötelezettségének a teljesítését[89]. Használattal kapcsolatos felmondási ok, ha a lízingbevevő nem rendeltetés-, vagy szerződésszerűen használja a lízingtárgyat,[90] vagy az őt terhelő lízingdíjat, egyéb terhet (mint a használat ellenértékét) határidőre nem fizette meg[91]. Fontos, hogy a bérleti szerződéshez hasonlóan mindkét esetben előzetes felszólítás szükséges. Végül a szavatossági igények érvényesítésének elmulasztását is felmondási okként szabályozza a jogalkotó, mely a már ismertetett szabályok alapján minkét oldalon megalapozhatja az azonnali hatályú felmondás jogát.
A felmondás jogkövetkezménye a szerződés ex nunc megszűnése, melyet követően a feleknek el kell számolniuk egymással. A törvénykönyv a felek közti elszámolásra a zálogjog érvényesítésének szabályait rendeli alkalmazni, azaz a lízingbeadó köteles a lízingtárgyat értékesíteni, a befolyt vételárból a követelését kielégíteni, a fennmaradó összeget pedig a lízingbevevőnek kiadni[92]. A Ptk. a zálogjog szabályainak alkalmazhatóságánál abból indult ki, hogy a jogügylet célja a lízingtárgy gazdasági értelemben vett tulajdonjogának lízingbevevő általi megszerzése (függetlenül attól, hogy a lejáratkor ténylegesen meg is szerzi-e
- 112/113 -
a tulajdonjogot), amihez a lízingtárgy a lízingbeadónak dologi biztosítékul szolgál. Ebből következik, hogy "a lízingbeadó nem viselkedhet a lízingtárgy tulajdonosaként, hanem csak arra jogosult, hogy követelését a lízingtárgyból érvényesítse."[93] Ebben a megoldásban részben a 2006-os Javaslat koncepciója köszön vissza, amely zálogszerződéssé minősítette volna át a lízingszerződést.
Álláspontom szerintem a felek közti elszámolásra a zálogjog érvényesítésére vonatkozó szabályainak alkalmazása téves jogalkotási irány. Való igaz, hogy ez megoldás is alapvetően a lízing hitelezési oldalát erősíti: a jogviszony tartalma értelmében a lízingtárgyat a lízingbevevő tulajdonaként kell kezelni (gazdasági tulajdon[94]), azzal, hogy a lízingtárgy tulajdonjoga a lízingbeadónál marad, mely tulajdonjog fenntartás valójában csak biztosítéki célt szolgál (fiduciárius konstrukció[95]).
Véleményem szerint, a fenti szabályozás logikája dogmatikai szempontból nem állja meg a helyét: a polgári jog nem ismeri a gazdasági tulajdon fogalmát, magánjogi megközelítésben kizárólag dologi jog értelemben vett tulajdonjog létezik, ami a tulajdon tárgya felett a legteljesebb jogi hatalmat jelenti[96]. A tulajdonjog által felölelt részjogosítványokat (a birtoklás, a használat, a hasznosítás, a hasznok szedése és a rendelkezés joga) törvény vagy mások jogai korlátozhatják. A pénzügyi lízing Ptk.-beli fogalma is rögzíti, hogy a lízingtárgy a lízingbeadó tulajdonában áll és annak használata, mint átengedhető részjogosítvány illeti meg a lízingbevevőt. A zálogjog érvényesítésére vonatkozó szabályok alkalmazása azt is eredményezi, hogy a lízingbeadót nem illeti meg az a választási lehetőség, hogy a lízingtárgy tulajdonjogát megtartva - és azt esetlegesen újabb lízingbe adva - kizárólag a felmondásig esedékes lízingdíj kamatrészét követelje. A kötelező értékesítés egy lízinggel üzletszerűen foglalkozó vállalkozás esetén életszerűtlen, továbbá meglátásom szerint indokolatlan többlet terhet és költséget generál abban az esetben, ha az adott lízingtárgyat a vállalkozás további lízingbe is adhatná (helyette újra be kell szereznie az adott lízingtárgyat). Problémának tartom továbbá, hogy a jogalkotónak az elszámolási rend kialakítására tett kísérlete kizárólag a lízingbeadó felmondására korlátozódik, a lízingbevevői felmondásra, vagy a lízingtárgy megsemmisülése, megrongálódása, eltulajdonítása esetére nem ad irányadó elszámolási szabályokat.
A fentebb részletezett probléma a lízing igényérvényesítési eljárásokban - különösen a felszámolási eljárásban - történő megítélésénél is gondot jelent: pl.
- 113/114 -
felszámolás esetén a felszámolási vagyonba tartozik-e a lízingtárgy, vagy sem. A jogirodalomban találunk pro és kontra érveket[97], azonban mind a kialakult bírói gyakorlat[98], mind a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX törvény (továbbiakban Cstv.)[99] kógens szabályai egyértelműen rendezik: amennyiben a lízingbevevő a felszámolás kezdő időpontjáig anyagi jogi értelemben nem szerezte meg a lízingtárgy tulajdonjogát, úgy az nem tartozik a felszámolási vagyonba, vita esetén az általános hatáskörrel rendelkező bíróság előtt lehet az igényt érvényesíteni. Fontos megjegyezni, hogy a Cstv. a felszámolónak a fenti felmondási okokon túlmenően speciális felmondási jogot biztosít[100], amely jogszabályi tilalom hiányában[101], adott esetben a felek felmondási jog kizárását tartalmazó kikötése ellenére is megilleti[102].
A diszpozitív szabályozás értelmében a zálogjog fenti szabályainak alkalmazásától a felek eltérhetnek - és a korábban hivatkozott ÁSZF alapján ez a trend látszik kirajzolódni a lízinggel foglalkozó vállalkozások körében - és továbbra is alkalmazhatják a korábbi bírói gyakorlatban kikristályosodott megoldást, miszerint a lízingbeadó döntése alapján vagy megtartja a lízingtárgy tulajdonjogát, vagy a teljes hátralékos lízingdíjat követelheti a lízingbevevőtől[103]. Mindezek ellenére, álláspontom szerint a zálogjog szabályainak alkalmazása a jogintézmény lényegétől és az eddig kialakult gyakorlattól is teljesen idegen és téves út, melyet a jogalkotónak szerencsés lenne felülvizsgálnia, úgy, hogy valamennyi megszűnési okra kiterjeszti az elszámolási rendet és biztosítja lízingbeadó lízingtárgy tulajdonjogának a megtartásának lehetőségét.
A pénzügyi lízingszerződést - figyelemmel arra, hogy a lízingbevevő végső célja a lízingtárgy tulajdonjogának megszerzése, valamint a lízingbevevő, a vele szemben fennálló követelés biztosítékaként, a zálogjogosultinál jóval kedvezőbb kvázi tulajdonosi pozíciót biztosít a lízingbeadónak - a Polgári Törvénykönyv
- 114/115 -
fiduciárius konstrukciónak tekinti. Tekintettel azonban arra, hogy a gyakorlatban a konstrukcióval biztosított erősebb hitelezői pozícióval kapcsolatban nem történtek jelentős, tömeges visszaélések, valamint a hitelezők (lízingbeadók) prudenciális felügyelet alatt állnak, a jogalkotó - a faktoringhoz és a tulajdonjog fenntartáshoz hasonlóan - a nyilvánosság és megismerhetőség biztosítása mellett a fidúciatilalom[104] alóli kivételként kezeli. Tehát a törvénykönyv, a publicitás biztosítása érdekében a lízingbeadó tulajdonjogát csak abban ez esetben ismeri el, ha a felek a lízing tényét a megfelelő nyilvántartásba bejegyezték[105].
A hatályos szabályozás[106] a lízingbeadó oldalára telepíti a lízingbeadás tényének és a lízingbevevő személyének a megfelelő nyilvántartásba - ingatlan esetén az ingatlan-nyilvántartás[107], ingó dolog és jog esetén lajstrom[108], illetve a hitelbiztosítéki nyilvántartás[109] - történő bejegyzési kötelezettségét. A törvény kizárólag az ingatlan lízingtárgy esetén ad arra iránymutatást, hogy azt meddig kell bejegyezni: a tulajdonjog bejegyzésével egyidejűleg rendeli, amennyiben a lízingszerződés megkötésekor az ingatlan már a lízingbeadó tulajdonában van, akkor legkésőbb a birtokátruházásig sor kell, hogy kerüljön rá.
A nyilvántartási kötelezett elmulasztása nem érinti a szerződés érvényességét, azonban ingó dolog és jog esetén ennek hiányában a lízingbevevőtől jóhiszeműen és ellenérték fejében szerző harmadik személy tulajdonjogot fog szerezni, ezzel áttörve a nem tulajdonostól való szerzés szabályait. A nyilvántartásba vétel és törlés szabályait a hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló törvény (továbbiakban: Hbyntv) tartalmazza. A hitelbiztosítéki nyilvántartás hitelesen tanúsítja, hogy a hitelbiztosítéki nyilatkozatot tevő a nyilvántartásban rögzített időpontban és a nyilvántartásban szereplő tartalommal, a Ptk. és a hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló törvényben foglaltak szerint hitelbiztosítéki nyilatkozatot tett[110]. A nyilvántartás ezen túlmenően semmilyen jog, tény, vagy szerződés fennállását nem tanúsítja, vagy bizonyítja[111]. A bejegyzéshez szükséges nyilatkozatot kizárólag a lízingbeadó teheti meg[112]. A lízing nyilatkozat rögzítésére és törlésére a tulajdonjog-fenntartásra irányuló eladói nyilatkozatra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket[113] kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a törlés esetén még
- 115/116 -
- a Hbnytv. 17. §-ának utaló rendelkezése alapján - a zálogkötelezett[114] vagy a zálogjogosult[115] zálogjogi bejegyzés törlésére irányuló nyilatkozatának szabályaira is figyelemmel kell lenni. A bejegyzésre irányuló hitelbiztosítéki nyilatkozatot a lízingbeadó az erre rendszeresített adatlapon, vagy közjegyzői okiratba foglaltan is megteheti[116].
Ahogy bemutatásra került, a lízing egy, a kontinentális jogrendszertől eltérő, angolszász típusú jogi környezetben kialakult és több évtizedes gyakorlat által formált, kimunkált jogintézmény, melynek magyar jogba történő átültetése - a faktoring és franchise szerződésekhez hasonlóan - kihívást jelentett a kodifikációs bizottságoknak. Álláspontom szerint helyes megoldás született azzal, hogy egy teljes körű, egységes fogalom megalkotása helyett végül a pénzügyi lízing került nevesítésre a törvénykönyvben (az operatív lízingre, mint vegyes szerződésre a már meglévő, nevesített szerződések rendelkezései, mint háttérjogszabályok, megfelelően alkalmazhatóak). Véleményem szerint a keretjellegű és diszpozitív szabályozások továbbra is széles mozgásteret biztosítanak a szerződő feleknek, továbbá kellőképpen rugalmas a szabályozás ahhoz, hogy ne gördítsen akadályt a jogintézmény tovább fejlődésének. Tekintettel arra, hogy a pénzügyi lízing olyan speciális finanszírozási forma, amely dologi, illetve eszközalapú finanszírozásnak minősül, helyesnek gondolom azt a jogalkotói koncepciót, hogy az új szerződéstípust a hitel - és számlaszerződések körében helyezte el.
Fentebb felsoroltak ellenére nem hagyhatjuk figyelmen kívül a jelenlegi szabályozás azon részeit, amelyek a lízing eddig kialakult gyakorlatába nehezen, vagy egyáltalán nem illeszthetőek be. Ilyen a pénzügyi lízingszerződés fogalmába épített, polgári jog által egyáltalán nem definiált és ismert "gazdasági élettartam", "jelentősen alacsonyabb érték" szófordulatok használata, melyek esetében a jogalkotó a bírói gyakorlatra hárította azok tartalommal való kitöltését, nem kis bizonytalanság okozva ezzel a piaci szereplők és a jogalkalmazás számára. Ide sorolhatjuk a szerződés felmondását követő elszámolásra alkalmazandó zálogjogi szabályokat, amelyek teljesen idegenek a lízing jogi természetétől. A gyakorlat által talán leginkább vitatott pontja az új szabályozásnak az, hogy elhagyta a pénzügyi lízingszerződés fogalmából a lízingbevevő vevőkijelölési jogát, valamint az arra vonatkozó utalást, hogy a vevő választja ki lízingtárgyat. Habár
- 116/117 -
a diszpozitív szabályozásnak köszönhetően ez nem okozhat problémát a jogalkalmazás számára, egyetértek a kritikákkal abban, hogy szerencsésebb lett volna ezt a két elemet a Polgári Törvénykönyv lízingfogalmának részévé tenni.
A Hpt. eltérő lízingfogalmának köszönhetően a Ptk. hatálybalépése előtti több évtizedes tapasztalaton alapú gyakorlat is tovább élt. Véleményem szerint nem szerencsés hagyni, hogy egy jó, a piaci szereplők számára is kielégítő magánjogi fogalom hiányában, egy jogintézmény tekintetében, párhuzamos gyakorlatok alakuljanak ki. A törvénykönyv hatályba lépésétől eltelt bő tíz év remek alkalom lehetne arra, hogy az eddig összegyűlt tapasztalatokat felhasználva és a gyakorlat által megfogalmazott kiritkák megfontolásával "finomhangolják" a lízingszerződésre megalkotott normákat. ■
JEGYZETEK
[1] Pl. közüzemi szerződés -> közszolgáltatási szerződés, bankszámlaszerződés -> fizetésiszámla-szerződés.
[2] Pl. szállítási szerződés régi Ptk. 379. § -> fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvétele Ptk. 6:231. §; mezőgazdasági termékértékesítési szerződés régi Ptk. 417. § -> saját termelésű mezőgazdasági árú szolgáltatására kötött adásvételi szerződés Ptk. 6:232. §
[3] Pl. közvetítői és tartós közvetítői szerződések Ptk. 6:288. §, 6:293. §, korábban: az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésekről szóló 2000. évi CXVII. törvény szabályozta.
[4] Forgalmazási szerződés Ptk. 6:372. §, jogbérleti (franchise) szerződés 6:376. §, fizetési megbízási szerződés 6:400. §, faktoring szerződés 6:405. §, lízingszerződés 6:409. §, bizalmi vagyonkezelési szerződés 6:310. § (nem csak a szabályozás, hanem a gyakorlat is hiányzott).
[5] Tőkey Balázs, Új szerződéstípusok a Polgári Törvénykönyvben, Fejezetek a Polgári Törvénykönyv keletkezéstörténetéből Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2018.
[6] Varga Nelli, Lízingszerződés az új Ptk.-ban, Gazdaság és Jog 2008/7-8.
[7] A fogalom alatt olyan finanszírozást kell érteni, amelyben a finanszírozást nem pénzben, hanem tárgyi eszközökben vagy szolgáltatásokban nyújtják. A dologi finanszírozás előnye, hogy lehetővé teszi a vállalatok számára a szükséges eszközök vagy erőforrások megszerzését anélkül, hogy azonnali pénzkiadásra lenne szükségük.
[8] https://lizingszovetseg.hu/hirek/merre-veszi-az-iranyt-a-magyar-lizingpiac-2023-ban (letöltve: 2024. augusztus 13. napján)
[9] Habár a Lízingszövetség által évente publikált statisztikák alapján, a lízing ügyletek volumene évről évre növekszik, még mindig lemaradásban van a többi finanszírozási forma mögött. Összehasonlításképpen: ugyan ebben az évben a folyósított piaci és állami támogatott lakossági lakáscélú hitelek összege meghaladta az 1150 milliárd forintot (forrás: https://www.ksh.hu/s/kiadvanyok/lakossagi-lakashitelezes-2022/index.html 4. és 6. tábla), az új kis- és középvállalati hitelszerződések volumene pedig a 2200 milliárd forintot (forrás: https://www.mnb.hu/letoltes/hitelezesi-folyamatok-2023-marcius-sajtoprezentacio.pdf), továbbá a faktorált forgalom összesen több volt, mint 4800 milliárd forint (forrás: https://faktoringszovetseg.hu/statisztikak).
[11] Varga Nelli, A lízing történeti fejlődése, Debreceni Jogi Műhely, 2009/6.
[12] Presser, i.m.
[13] Varga, (2009), i.m.
[14] Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez, Opten 2014.
[15] 1997. évi LXXXVI. törvény a nemzetközi pénzügyi lízingről szóló, Ottawában, 1988. május 28-án kelt UNIDROIT Egyezmény kihirdetéséről.
[16] Miskolczi Bodnár Péter, A Lízing szabályozásának fejlődése, Jogpolitika, 1986/10. 12. o.
[17] 66/1970. (XII. 31.) Pm rendelet.
[18] Bérbe adni kizárólag az Amortizációs Normák Jegyzékében felsorolt gépeket lehetett.
[19] Ezt a jogalkotó is felismerte és a szabályozás folyamatos puhításával előbb a feladatszerű bérbeadás alanyi körét bővítette és kiegészítő tevékenységként ismerte el, majd - ugyan opciós jog biztosítása nélkül, de - lehetővé tette a bérlő számára, hogy a lízingtárgyon a futamidő végén tulajdonjogot szerezzen. (36/1985 (X. 31.) PM rendelet, részletesebben Varga, 2009. im.)
[20] 2/1990. (I.31.) PM rendelet.
[21] A prompt lízingügyletek lényege abban állt, hogy a lízingbevevő a lízingtárgy vételárának jelentős részét már az ügylet megkötésével egyidejűleg megfizette a lízingbeadónak, majd egy rövid, 1-2 hónapos futamidő elteltével, egy csekély maradványösszeg ellenében a tulajdonjogot is megszerezte a lízingelt eszközön. Elterjedésének okai az akkori adójogszabályokban keresendőek: a lízingbeadónak gyorsított amortizációs lehetősége volt, míg a lízingbevevő költségként elszámolhatta a lízingtárgy beszerzésére fordított lízingdíjat. lásd részletesebben Varga, 2009. i.m.
[22] A társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény 3. §
[23] A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény.
[24] BDT 2006.1487.
[25] BDT 2007.1666.
[26] BH 2012. 180.
[27] BDT 2000. 207.
[28] Szegedi Törvényszék 7.G.40.184/2011/11.
[29] A magyar lízingpiac növekvő gazdasági szerepéről részletes és adatokkal alátámasztott elemzés található: Letner Csaba, A magyar lízingpiac sajátosságai és fejlődésének lehetséges irányai Gazdaság és társadalom 13 évf. 1. sz. (2002.)
[30] Habár az 1990-es évek elején még számos, egymással ellentétes tartalmú bírósági határozat született (pl. egyes bírósági döntések inkább a bérleti elemeket tekintették hangsúlyosnak (BH 1991.30, BH 1991.285), addig mások már a részletvétel szabályait is irányadónak tekintették lízingszerződéssel kapcsolatos jogvita eldöntése során (BH 1991.357, BH 1994.40); egyes bírósági döntések a jogviszony atipikus jellege miatt nem tartották a kölcsönszerződésre irányadó felmondási szabályokat alkalmazhatónak (BH 1992.776.) mások kifejezetten a pénzügyi lízing hitelnyújtási funkciója miatt ezt kifejezetten megengedték (BH 1994.97) addig a későbbi döntések már egységesek voltak abban, hogy a bérlet, a részletvétel és kölcsön elemeket tartalmazó vegyes szerződésnek tekinthető a lízing (BDT 2001.388; BDT 2006.1487, BDT 2007.1666).
[31] Egy gyakorlat által kimunkált, de kizárólag közjogi normák által szabályozott jogintézmény, megfelelő szabályozást biztosító magánjogi normák hiányában számos, a fogyasztókra hátrányos veszélyt hordozhat magában, pl: lízingtárggyal kapcsolatos kárveszélyviselés, lízingtárgy karbantartásával kapcsolatos kötelezettségek, felmondási okok.
[32] Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója, Magyar Közlöny 2002. évi 15. szám.
[33] 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozattal fogadták el.
[35] Vékás Lajos, Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv Tervezetéhez, Complex, 2008.
[36] Olyan finanszírozási típusú szerződéseknél alkalmazta volna a zálogszerződéssé átminősítést, melyek végén a lízingbevevő vagy tulajdonjogot szerzett vagy szerezhetett, vagy a lízingtárgyat elhasználta volna lásd. Vékás i.m. 665. o 4: 107. §
[37] Varga Nelli, (2008) i.m.
[38] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény.
[39] Kizárólag olyan lízingtárgyra vonatkozott volna a lízing definíciója, melynek a tulajdonjogát a lízingbeadó a lízingbevevő kérésére szerezte meg.
[40] Vékás Lajos és Gárdos Péter (szerk.), Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvhöz Wolters Kluwer 2023, 1989. o.
[41] Bartal Tamás, Az új Ptk. megalkotására tett Javaslat lízingszerződésekre vonatkozó rendelkezéseinek kritikai jellegű áttekintése, Gazdaság és Jog, 2012/5.
[42] Varga Nelli, A Pénzügy lízingszerződés az új Ptk.-ban, Gazdaság és Jog 2013/10.
[43] Lízing ügylet alatt négy szerződést értünk: egy előszerződést, mely megbízási és hitel jegyeket hordoz magán, hiszen lízingbevevő ezzel a szerződéssel bízza meg a lízingbeadót, hogy egy általa meghatározott lízingtárgyat szerezzen be, ő pedig kötelezettséget vállal arra, hogy ezt követően lízingszerződést fog kötni. Egy adásvételi szerződést, mely a lízingbeadó és harmadik személy között jön létre a lízingtárgy tulajdonjoga vonatkozásában. Harmadszor magát a lízingszerződést, mellyel lízingbevevő használatba veszi a lízingtárgyat és végül futamidő végén lezárásként szintén egy adásvételi szerződést, ami már a lízingbevevő és lízingbeadó között jön létre. Gyakorlatban ennyire élesen ez a szerződéses rendszer nem válik szét, jellemzően keretmegállapodások, vagy legfeljebb két lépcsős kontraktusokban jön létre. (lásd. Papp Tekla (szerk.), Atipikus szerződések, Opten 2015., 392. o.)
[44] "Az Egyezmény a 2. pont szerinti olyan nemzetközi pénzügyi lízing ügyletre alkalmazandó, amelynek értelmében az egyik fél (lízingbeadó) a másik fél (lízingbevevő) részletes leírásának megfelelően szerződést köt egy harmadikkal (szállító), amely szerint a lízingbeadó felszereléseket, gépeket vagy egyéb berendezéseket (a továbbiakban: berendezés) vesz meg a lízingbevevő által jóváhagyott olyan feltételekkel, amelyeket a lízingbevevő az érdekeivel megegyezőeknek ítél, és b) olyan szerződést (lízing szerződés) köt a lízingbevevővel, amely alapján a lízingbevevő bér fizetése ellenében jogosult a berendezés használatára."
[45] A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 2. számú melléklet, értelmező rendelkezések 11. pont "Pénzügyi lízing: az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó ingatlan vagy ingó dolog tulajdonjogát, illetve vagyoni értékű jogot a lízingbevevő megbízása szerint abból a célból szerzi meg, hogy azt a lízingbevevő határozott idejű használatába adja oly módon, hogy az a lízingbevevő könyveiben kerül kimutatásra."
[46] A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (1) bek. "13. pénzügyi lízing: olyan szerződés alapján valósul meg, amely szerződés értelmében a lízingbeadó a lízingbevevő igényei szerint beszerzett és a lízingbeadó tulajdonát képező eszközt lízingdíj ellenében, a szerződésben rögzített időtartamra a lízingbevevő használatába, birtokába adja azzal, hogy a lízingbevevőt terheli a használatból következően minden költség és kockázat, a lízingbevevő jogosult a hasznok szedésére, a szerződés időtartamának végén a lízingelt eszköz tulajdonjogát a lízingbevevő vagy az általa megjelölt megszerzi (vagy megszerezheti), a maradványérték megfizetésével vagy anélkül, illetve a lízingbevevőt elővételi jog illeti meg, a lízingbevevő azonban ezen jogairól a szerződés megszűnése előtt le is mondhat;"
[47] BDT 204/2000, BDT 388/2001, EBH 869/2003, EBH 2236/2010, Gfv.30409/2008/4.
[48] Varga, (2013.) i.m.
[49] Nagykommentár Wolters Kluver 1993. o.
[50] Papp Tekla, i.m. 392. o.
[52] Wellmann György (szerk.), Polgári jog I-IV. - az új Ptk - Kommentár a gyakorlat számára, HVG-ORAC 1857. o.
[53] Nagykommentár Wolters Kluver 1991. o.
[54] Hasznos élettartam: az az időszak, amely alatt az amortizálható eszközt a gazdálkodó időarányosan vagy teljesítményarányosan az eredmény terhére elszámolja; a) hasznos élettartam az az időszak, amely alatt az amortizálható eszközt a gazdálkodó a várható fizikai elhasználódás (műszakok száma, tevékenységre jellemző körülmények, az eszköz fizikai jellemzői), erkölcsi avulás (technológiai változások, termékek iránti kereslet), az eszköz használatával kapcsolatos jogi és egyéb korlátozó tényezők figyelembevételével várhatóan használni fogja, vagy b) hasznos élettartam az a megtermelhető darabszám, elvégezhető teljesítmény vagy egyéb egységszám figyelembevételével meghatározott időszak, amely időszak alatt a gazdálkodó az előbbieket várhatóan elő tudja állítani az amortizálható eszköz felhasználásával.
[55] A számvitelről szóló 2000. C. törvény, 3. § (4) bek. 6. pont.
[56] Módosította: 2013. évi CCLII. törvény 150. § (1) bek.
[57] 20/2014. Számviteli kérdés: Kérdésként merült fel, hogy miután a számviteli törvény, a korábbi definíciójától eltérő, Ptk. szerinti pénzügyi lízing fogalmat emelte be a fogalomrendszerébe, szükséges-e a korábbi szabályok szerint pénzügyi lízingként minősített és elszámolt ügyleteket (amik már nem felelnek meg az új fogalom kritériumainak) az új fogalomrendszernek megfelelően átminősíteni? A számviteli kérdés azt tisztázta, hogy az új pénzügyi lízing fogalmat csak a Ptk. hatálybalépését követően, 2014. március 15-e után megkötött szerződésekre kell alkalmazni, a korábban létrejött jogügyletekre a számviteli törvény korábbi maghatározása az irányadó.
[58] A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 6. § (1) bek. 89.
[59] Módosította: a 2014. évi LXXIV. törvény 282. § (3) bek.
[60] Bartal Tamás, Pénzügyi Lízing - az új Ptk. és a valóság, Gazdaság és Jog 2014/3., 21. o.
[61] Egyes szakirodalmi álláspontok szerint, tekintettel arra, hogy a Ptk. magánjogi keretszabályokat, míg a Hpt. közjogi szabályokat tartalmaz, a fogalmak közti eltérés nem érinti a lízing magánjogi definícióját (Nagykommentár Wolters Kluwer 1993. o.)
[62] https://lizing.raiffeisen.hu/documents/d/global/01_rcl_blaszf_20231211_hu-pdf (letöltve: 2024. augusztus 13. napján)
https://www.unicreditleasing.hu/hu/hirdetmenyek-uzletszabalyzatok/altalanos-szerzodesi-feltetelek (letöltve: 2024. augusztus 13. napján)
https://www.kh.hu/kondicio/vallalkozas/aszf (letöltve: 2024. augusztus 13. napján)
https://www.mbhbank.hu/apps/backend/regula/current/docs/H-828-2023-20240727010000.pdf (letöltve: 2024. augusztus 13. napján)
[63] Állításom alátámasztásául többek között valamennyi ÁSZF definíciójában megtalálható vevőkijelölési jogot, a lízingtárgy lízingbevevő általi beszerzésére vonatkozó szabályokat (bár utóbbit a Hpt. definíciója is elhagyta), gazdasági élettartam helyett hasznos élettartam fogalmát használják, valamint a felek elszámolására vonatkozó rendelkezéseket (egyáltalán nem alkalmazzák a zálogjog érvényesítésének szabályait, de erről részletesebben a későbbi fejezetekben írok).
[64] Üzletszerűnek az ellenérték fejében nyereség-, illetve vagyonszerzés végett - előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésére irányuló - rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység minősül (Hpt. 6. § (1) bek. 116 pont).
[65] Hpt. 3. § (1) bek. c) és (3) bek., 8. § (1) bek.,9. § (1) bek., 12. §, 14-15. §
[67] Ptk. 6:175-6:176. §§
[68] Wellmann, i.m. 1862. o.
[70] A törvénykönyv hatályba lépése óta lízing tárgyában hozott bírósági határozatok közül alig találni olyan döntést, mely a Polgári Törvénykönyv új lízingszabályozásán alapulna. Véleményem szerint irányadó bírói gyakorlat azért sem alakulhatott ki a törvény hatálybalépését követő tíz évben, mert ahogy arra a 3. fejezet végén utaltam, a piaci szereplők a korábban gyakorlat által kimunkált megoldásokat részesítik előnyben, élve a kötelmi jog diszpozitív szabályozása adta lehetőséggel nem a Ptk. által felkínált szabályok alapján kötik meg a szerződéseiket.
[71] Ptk. 6:159. §
[73] BDT 1487/2006.
[74] 10/2024. Jogegységi határozat (Jpe.III.60.037/2023/13.) az engedményezett követelés érvényesítésével kapcsolatban az engedményesre átszálló jogokról.
[75] Ptk. 6:333. §
[76] Megjegyzendő, hogy erre az esetkörről kizárólag nyílt végű lízingszerződések esetén beszélhetünk.
[77] Ptk. 6:340. §
[78] Ptk. 6:413. § (1)-(3) bek.
[79] Ptk. 6:413. § (4) bek., amely szabály összhangban van a jogátruházás általános szabályaival: Ptk. 6:202. §
[81] Ezt az adójogszabályok által kialakított számlázási gyakorlaton is nyomon lehet követni, hiszen a tőke és kamat szerinti bontás kötelező a lízingdíjat tartalmazó számlákon. Érdekesség, hogy az Áfa törvény (az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény)nem definiálja a lízinget, mely arra vezethető vissza, hogy a Közösségi harmonizáció érdekében a lízing áfarendszerbeli kezelése nem függhet annak egyes tagállami szabályozásától, egyes tagállami fogalmaktól. Az általános forgalmi adó szempontjából minden olyan részletre vétel, mely a futamidő végén biztos tulajdonosváltással jár (zárt végű pénzügyi lízing) azt az áfa rendszerében termékértékesítésnek, míg ami nem vagy nem feltétlenül jár tulajdonszerzéssel, (nyílt végű és az operatív lízing) azt szolgáltatásnyújtásként szükséges kezelni. Áfa fizetési kötelezettség ezért zárt végű pénzügyi lízing esetén, tekintettel a későbbi biztosan bekövetkező tulajdonszerzésre a lízingtárgy birtokbaadásakor, nyílt végű vagy operatív lízing esetén a futamidő végén esedékes.
[82] BDT 2008.1907.
[84] Nagykommentár Wolters Kluwer 2002. o.
[85] BDT 2007.1666.
[86] Ptk. 6:212. §
[87] BH 1991.30.
[88] Ptk. 6:415. § (1) bek. a) pont.
[89] Ptk. 6:415. § (1) bek. a) pont.
[90] Ptk. 6:415. § (1) bek. c) pont.
[91] Ptk. 6:415. § (1) bek. e) pont.
[92] Ptk. 5:131. -5:135. §§
[93] Nagykommentár Wolters Kluwer 2004. o.
[94] Gazdasági tulajdon alatt azt értjük, amikor egy jogalany rendelkezik egy dolog, vagy ingatlan felett, szedi hasznait annak ellenére, hogy a jogi értelemben vett tulajdonjog formálisan más jogalanyra van bejegyezve.
[95] A lízing fiduciárius jellege a 4.6 pontban kerül részletesebben kifejtésre.
[97] Lízingbevevő felszámolása esetén a lízingtárgyat felszámolási vagyonként történő kezelése mellett érvel Gárdos István, Gárdos Péter, A lízingbeadó és a faktor mint hitelező a felszámolási eljárásban. Gazdaság és Jog, 2014/5. (szerintük a szabályozásnak abba az irányba kellene mozdulnia, hogy a különböző, biztosítékkal rendelkező finanszírozók - jelen esetben a lízingbeadó is ilyen - azonos pozícióban legyenek a követelésük érvényesítése során) ellene érvel: Csőke Andrea, Juhász László, A pénzügyi lízingszerződésből eredő követelések érvényesítése a csőd- és felszámolási eljárásokban. Gazdaság és Jog, 2014/3.
[98] Kúria Gfv.VII.30.107/2012/6., Gfv.VII.30.220/2012/6. számú ítéletei, Fővárosi Ítélőtábla ÍH 2005.87.; BH 1997.203.
[99] Cstv. 4. § (1)-(2) bek. felszámolási vagyon, Cstv. 49/D. § (1)-(2) bek. hitelezői körök.
[100] Cstv. 47. § (1).
[101] Cstv. 47. § (3).
[102] BH 1995.311.
[103] BDT 2000.338; Csongrád Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiumának állásfoglalása a lízingszerződésekkel kapcsolatos egyes kérdésekről (2000/3).
[104] Ptk. 6:99. §
[105] Wellmann, i.m. 1860-1861. o.
[106] Ptk. 6:410. § (1)-(2).
[107] Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv) 17. § (1) bek. 30.; az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról szóló 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet (Inytv vhr.) 32/A. §
[108] 198/2000. (XI. 29.) Korm. rendelet az úszólétesítmények lajstromozásáról; 32/2001. (IX. 28.) KöViM rendelet a légijárművek lajstromozásának szabályairól.
[109] Hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló 2013. évi CCXXI. törvény (továbbiakban: Hbyntv) 19. §
[110] Hbnytv. 1. § (1).
[111] Hbnytv. 1. § (2).
[112] Hbnytv. 18. §
[113] Hbnytv. 19. §
[114] Hbnytv. 12. §
[115] Hbnytv. 15. §
[116] Hbnytv. 9. §
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyző, Budapest.
Visszaugrás
