A tanulmány az új Ptk. Szerkesztőbizottságának 2012-es Javaslatát, valamint a 2013. évi V. törvénnyel elfogadott új Ptk. normaszövegét vizsgálja. Ugyanis a Szerkesztőbizottsági Javaslat és az elfogadott új Ptk. pénzügyi lízingszerződésre vonatkozó normaszövege között lényeges eltérések vannak, ami rávilágít arra, hogy a lízingszerződéssel kapcsolatban a mai napig kiforratlan kérdések, bizonytalanságok vannak. A jogalkotó tehát nem kis feladatra vállalkozott akkor, amikor a lízingszerződés kodifikálása mellett döntött.
A Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság 2011. december 16-án fogadta el az új Ptk. megalkotására vonatkozó Javaslatot, melyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2012 márciusában bocsátott társadalmi vitára. A Javaslat a Kötelmi Jogi Könyvben az egyes szerződéstípusok között, azon belül pedig a Hitel- és számlajogviszonyok körében helyezi el lízingszerződést. (Hatodik Könyv, Harmadik Rész, XX. Cím, LIX. Fejezet, 6:411. §-6:417. §) Annak ellenére, hogy a gyakorlatban a lízing konstrukciók számtalan fajtája van jelen, a Javaslat a lízingszerződés egységes kodifikálására tesz kísérletet, az operatív és a pénzügyi lízing elhatárolása helyett funkcionálisan közelít a jogintézményhez. A Javaslat lízingszerződés tekintetében rögzített egységes definíciója ugyanakkor nagyban emlékeztet a pénzügyi lízing forgalmi meghatározására.
A Szerkesztőbizottság Javaslata a hitelintézeti és a számviteli törvénnyel ellentétben nem teszi a lízingszerződés fogalmi elemévé azt a gyakorlatban is általánosan elfogadott szerződéskötési konstrukciót, hogy a lízingbe adó csak azt követően szerzi meg a lízingtárgy felett a tulajdonjogot, - vagy legalábbis azt a jogot, ami őt lízingbe
21/22
adásra jogosítja, - hogy a lízingbe vevővel megkötötte a lízingszerződést, amelyben pontosan leírásra került a lízingszerződés tárgya a lízingbe vevő igényeinek, szükségleteinek megfelelően. A Javaslat abból a szerződéskötési szituációból indul ki, hogy a lízingelni kívánt dolog már a lízingbe adó tulajdonában van, ami az előbb említett szerződéskötési gyakorlattal szemben áll.
A Javaslat két konstrukciót tekint lízingnek. Az egyik esetben a lízingbe vevő a lízingelt dolog teljes hasznos élettartamára jogosulttá válik a lízingtárgy használatára. Ebben az esetben nem szükséges vizsgálni, hogy a lízingbe vevő a futamidő lejártával tulajdonjogot szerez vagy szerezhet -e a lízingelt dolgon. A szerződés az alapján, hogy annak időtartama eléri, vagy meghaladja a dolog hasznos élettartamát, minősül lízingszerződésnek. A másik esetben a használat időtartama nem éri el a dolog hasznos élettartamát, de a lízingbe vevő a szerződés megszűnésekor jogosult a dolog tulajdonjogának ellenérték nélkül, vagy a dolog forgalmi értékénél alacsonyabb áron történő megszerzésére. A Javaslat nem határozza meg a hasznos élettartam fogalmát, azt az indokolás szerint esetről esetre kell vizsgálni, melynek következtében már a szerződés lízingszerződéssé minősítése is vitára adhat okot. Hasonlóan értelmezési problémát vet fel a forgalmi érték meghatározása.
A Javaslat újdonsága, hogy a fiduciárius biztosítékokra vonatkozó megközelítéssel összhangban, csak abban az esetben ismeri el a lízingbe adó tulajdonjogát, ha a felek a lízinget a szerződés megkötésekor bejegyzik a telekkönyvbe, zálogjogi nyilvántartásba, vagy más megfelelő lajstromba. A nyilvántartásba vétel elmulasztása esetén a lízingbe vevő tulajdonjogot szerez a lízingtárgyon, és a lízingszerződés feltételei szerint terheli vételár fizetési kötelezettség. A lízingbe adó vételár-követelését a be nem jegyzett jelzálogjogra vonatkozó szabályok szerint elégítheti ki. A Javaslat szövegezése több szempontból is aggályos. Egyrészről nem határozza meg, hogy kinek a kötelezettsége a nyilvántartásba történő bejegyzés, kit terhel ennek a költsége. Másrészről kivitelezhetetlen a gyakorlatban, hogy a lízingszerződés megkötésével egyidejűleg kerüljön sor a nyilvántartásba vételre, gondoljuk csak az ingatlan-nyilvántartási eljárásra, ami még soron kívüli eljárás esetén is 8 nap. A nyilvántartásba vétel elmulasztásának ugyanakkor súlyos jogkövetkezménye van, nevezetesen a szerződés nem tekinthető lízingszerződésnek, hanem részletvétellel történő adásvételnek minősül, azaz a lízingbe vevő tulajdonjogot szerez a lízingtárgyon, és a lízingszerződés feltételei szerint terheli vételár-fizetési kötelezettség. A lízingszerződés kontextusában azonban nehezen értelmezhető a vételár kifejezés, a jogalkotó nyitva hagyta a kérdést a tekintetben, hogy ebbe a kamatok és egyéb díjak is beletartoznak -e vagy sem.
A szavatosság kapcsán két alaphelyzet között tesz különbséget a jogalkotó. Az egyik esetben a lízingbe adó közreműködött az eladó vagy a dolog kiválasztásában, míg a másikban nem. Az első esetben, amikor a lízingbe adó közreműködött az eladó, gyártó, vagy a lízingtárgy kiválasztásában, vagy a lízingbe vevő hozzájárulása nélkül lemondott a dolog tulajdonjogának megszerzésére irányuló szerződésből fakadó szavatossági jogairól, a lízingbe adót kellék- és jogszavatosság terheli a lízingbe vevő felé azzal az eltéréssel, hogy elállás helyett azonnali hatályú felmondási jog illeti meg a lízingbe vevőt, kicserélést pedig nem követelhet. A második esetben, amikor a lízingszerződés tárgya a lízingbe vevő által kiválasztott, vagy a lízingbe vevő által meghatározott feltételeknek megfelelő, a lízingbe vevő a lízingbe adóval egyetemlegesen érvényesítheti a dolog megszerzésével kapcsolatos szavatossági jogokat a dolog eladójával szemben azzal, hogy az elállás és a kicserélés jogát csak együttes nyilatkozatukkal érvényesíthetik. A Szerkesztőbizottsági Javaslat hallgat arról az esetről, hogy miként érvényesítheti az elállás vagy a kicserélés jogát a lízingbe vevő, ha a lízingbe adó a szükséges nyilatkozattételt elmulasztja.
A jogalkotó a jogviszony tartalma tekintetében a használat, hasznok szedésének jogát, a terhek és kárveszélyviselést, valamint a lízingdíj kérdéskörét szabályozza. A szabályozást részben a bérlet szabályaira történő visszautalás, illetve megismétlés jellemez, az eltérő specifikumok megfogalmazása mellett. Az eltérések abból fakadnak, hogy a lízingbe vevő nem egyszerűen a lízingtárgy ideiglenes használója, hanem annak gazdasági értelemben vett tulajdonosa, melynek következtében a lízingtárggyal kapcsolatos egyes kockázatok lízingbe vevőre telepítése indokolt.
A jogviszony szabályozása tekintetében a Javaslat hallgat a lízingkonstrukciók gyakorlatában elterjedt vevőkijelölési jogról. Míg a lízingbe vevőt megillető opciós jog kiolvasható a lízingszerződés fogalmi meghatározásából, amikor úgy rendelkezik, hogy a lízingbe vevő jogosult a szerződés megszűnésekor ellenérték nélkül, vagy a dolog forgalmi értékénél alacsonyabb áron a dolog tulajdonjogának megszerzésére. Ezzel szemben a jogalkotó mellőzi a gyakorlatban elterjedt lízingbe vevőt megillető vevőkijelölési jog kifejezett szabályozását, mely alapján a lízingtárgyon nemcsak a lízingbe vevő, hanem az általa megjelölt személy is tulajdonjogot szerezhet. Vélhetően abból a megfontolásból nem került sor direkt szabályozásra, mivel a Javaslat általános jelleggel biztosítja a jogok átruházhatóságát, így a kifejezett szabályozás hiánya a gyakorlatban nem okoz problémát.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
