A cikk (Gazdaság és Jog, 2014/5. 17-20. o.) írói az új Ptk. rendszere, rendelkezései alapján tulajdonképpen azt vizsgálták meg, hogy a Ptk. által - a gazdasági szükségszerűségek miatt - engedett két fiduciárius ügylet hogyan működik a fizetésképtelenségi eljárásokban és hogyan kellene működnie.
Álláspontjuk szerint a faktorált követelés, illetve a lízingelt dolog formális dologi jogi értelemben a faktor, illetve a lízingbeadó tulajdonában áll, tartalmilag azonban az engedményező adós, illetve a lízingbevevő vagyonának a részét képezi. "Ez megfelel a fiduciárius ügyletek azon általános sajátosságának, hogy ezekben az esetekben a jogi és gazdasági tulajdon szétválik" - írják a szerzők.
A jogi szabályozásnak és a joggyakorlatnak egyaránt abba az irányba kellene mozdulnia, hogy a különböző, biztosítékkal rendelkező finanszírozók lényegében azonos pozícióban legyenek követelésük érvényesítése során. Az új Ptk. alapján a felszámolási eljárásokban nem lenne szabad eltekinteni attól, hogy a pénzügyi lízing és a faktoring alapvetően finanszírozási ügylet, és az átruházott követelés, illetve dolog elsősorban biztosítéki célt szolgál. A faktort és a lízingbeadót hitelezőnek, követelésüket pedig biztosított követelésnek kell tekinteni. Elismerik, hogy e biztosítéki jogot a Ptk. külön nem szabályozza és a Cstv. sem ismeri, ennek ellenére annak léte nem kérdéses. Jóllehet az lenne a tökéletes megoldás, ha a Cstv. egyértelművé tenné azt egyrészt, hogy a lízingtárgy és a faktorált követelés a felszámolási vagyon része, másrészt, hogy a lízingbeadó, illetve a faktor követelése biztosított követelés. Álláspontjuk szerint azonban ilyen szabályozás hiányában is lehetőségük lenne a bíróságoknak arra, hogy - amint ezt a biztosítéki célú engedményezés esetén tették - figyelembe vegyék azt, hogy a pénzügyi lízing és a faktoring esetén a tulajdonjog megszerzése sajátos jogcím alapján történik, biztosítéki célt szolgál és ezért ezt a vagyont biztosítékként kezeljék.
- 19/20 -
Nem vitatjuk a faktoring és a pénzügyi lízing elméleti hátterének megvilágításával kapcsolatosan kifejtetteket. Jóllehet mi csak a pénzügyi lízing fizetésképtelenségi eljárásokban történő kezelésével foglalkoztunk, de álláspontunk szerint is finanszírozási jogviszony van a faktor és az adós, illetve a lízingbeadó és a lízingbevevő között.
Azt sem vitatjuk, hogy lízingszerződés esetén a lízingbeadónak a lízingtárgyon fennálló tulajdonjoga egy speciális biztosítékot nyújt a lízingbeadó részére. A Kúria is kifejtette a Gfv.VII.30.220/2012/6. számú ítéletében, hogy "a pénzügyi lízing tartalmát vizsgálva az állapítható meg, hogy a lízingszerződés a tulajdonjog fenntartásával a lízingbeadó számára biztosítékot nyújt annak a pénzösszegnek a kiegyenlítésére, amelyet a lízingbeadó a lízingbevevő részére biztosított akkor, amikor a lízingbevevő utasításai alapján beszerezte a lízingtárgyat és átadta azt a lízingbevevőnek. A lízingbeadó tulajdonjogának fennmaradása a lízingtárgy tekintetében erősebb biztosítékot jelent az adóssal szemben, mint ha a szerződésben az adós számára nyújtott összeg teljesítését a hagyományos szerződést biztosító mellékkötelezettségekkel biztosítaná."
Csak abban van véleménykülönbség közöttünk, hogy a cikk írói szerint a bíróságnak a jogintézmény gazdasági tartalma alapján a lízingtárgyat az adós gazdasági tulajdonaként kellene kezelni - ebből következően azt a felszámolónak kellene az adós vagyonaként értékesíteni -, és a lízingbeadót biztosított hitelezőként a lízingtárgy értékesítéséből befolyt vételárból kellene kifizetni; míg a mi álláspontunk szerint a hatályos szabályok szerint erre nincs lehetőség.
A tulajdonjog a tulajdon tárgya feletti elvben legteljesebb jogi hatalmat jelenti. Ez a jogi hatalom ugyanakkor nem korlátlan, mert a tulajdonjogban foglalt részjogosítványokat részben törvény, részben mások jogai korlátozzák, továbbá a tulajdonjognak kötelezettséget keletkeztető hatása is lehet. A tulajdonjog lehetséges korlátozásai sokrétűek, és a társadalmi viszonyok változásával módosulhatnak: a tulajdonjognak újabb kötöttségei jöhetnek létre és nyerhetnek elismerést, és e kötöttségek meg is szűnhetnek. Ugyanakkor a tanulmány szerzői is tudják, hogy sem polgári jogi, sem csődjogi megközelítésben nincs formális dologi jogi tulajdon és gazdasági tulajdon, csak a részjogosítványok korlátozhatják a tulajdonjogot. Erre legjobb példa a pénzügyi lízingszerződés Ptk.-beli definíciója:
"Pénzügyi lízingszerződés alapján a lízingbeadó a tulajdonában álló dolog vagy jog (a továbbiakban: lízingtárgy) határozott időre történő használatba adására, a lízingbevevő a lízingtárgy átvételére és lízingdíj fizetésére köteles." A Ptk. tehát kimondja, hogy a lízingbeadó tulajdonos, a lízingbe vevő pedig használja a lízingtárgyat, mivel a használat joga, mint a Ptk. 5:13. § (2) bekezdésben említett tulajdonosi részjogosítvány átengedhető. Ezen a helyzeten nem változtat az sem, hogy az egész konstrukció alapja egy finanszírozási jogviszony.
A Cstv. 4. § (1) és (2) bekezdése szabályozza a vagyon fogalmát, a (2) bekezdés kifejezetten kimondja, hogy az adós tulajdonában (kezelésében) lévő vagyon az adós vagyona.
Állítjuk, hogy sem a Cstv., sem a Ptk. nem különíti el a formális dologi jogi és a gazdasági tulajdont, ezért a csőd-, felszámolási és egyéb fizetésképtelenségi eljárásokban lízingelt vagyontárgy nem tartozik az adós vagyonába, ugyanúgy, ahogy a tulajdonjog fenntartással eladott dolog sem.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
