E tanulmányban jelentős részben a bírói függetlenség és pártatlanság fogalmára és "strasbourgi gyakorlatára" fókuszálunk, mely témán belül különös hangsúlyt fektetünk a bírói tanácsokra, testületi szervekre. Különös jelentősége lehet később témánk szempontjából az alkotmányjogi panasz intézményének.[2] Emeljük ki: amennyiben az Európai Emberi Jogi Bírósága (EJEB) "hatékony jogorvoslati fórumnak" sorolja be a nemzeti alkotmánybíróságokat a jogorvoslati lehetőségek kimerítése tekintetében, úgy azzal a klasszikus igazságszolgáltatás térfelére sodorja a taláros testületeket.[3] Természetesen az "iskolateremtő" német alkotmányjogi panasz[4] korábbi hasonló megítélése maga után vonja, hogy a Strasbourgi Bíróság ekként tekintsen a magyarországi "valódi" alkotmányjogi panaszra is.[5] Az óriási létszámú, rengeteg egymástól független helyi szintű bíróságon ítélkező személyi állomány elfogultságáról, irányultságáról rendkívül nehéz országos szintű objektív konklúziót levonni. (Az érintettség legtágabb értelemben felfogott megközelítése szerint normakontrollra irányuló eljárásban az összes alkotmánybíró "pártos" - mert megválasztásában konkrétan parlamenti képviselők, pártfrakciók tagjai vettek részt.) A publikációban említett ügyek az Alkotmánybíróság (AB) klasszikus igazságszolgáltatási funkcióinak[6] szemléltetése miatt még az alábbiak miatt relevánsak.[7] Az Alkotmánybíróság és a függetlenség kérdésének kapcsolata azért is fontos, mert az AB felfogásának nemcsak saját ügyeiben van szerepe,[8] hanem alkotmányjogi panaszok keretében megítéli a rendes bíróságok összeférhetetlenségét is. Amennyiben decentralizált alkotmánybírósági modellről beszélünk, úgy a hagyományos bírói pártatlanság kérdése szervesen összekapcsolódik az alapjogi bíráskodással. Későbbi kutatások során érdekes lehet még a nemzetközi bíráskodás intézményei pártatlanságának elemzése.[9]
A pártatlanság és függetlenség kategóriáit a szakirodalom kissé pontatlanul, néha szinonimaként, néha két szorosan összefüggő "iker-vezérelvként használja".[10] A hatszirmú elmélet (six-pack theory) szerint a helyes bírói szerepfelismerés, a bátorság, a pártatlanság, függetlenség, az igazság[11] keresése, a mértékletesség azok a tulajdonságok, amelyek elengedhetetlenek a bíráskodás morális funkcióinak betöltéséhez.[12]
A "pártatlanság" erényével a bíró az ítélkező munka során a saját életének kapcsolódásait el tudja különíteni az adott ügyben elbírálandó konkrét jogesettől. Egy pártatlan bíró fel tudja ismerni és figyelmen kívül tudja hagyni az érdekekből, előítéletekből, dühből, szubjektív elköteleződésekből eredő gondolkodásmódját. A "függetlenség" szorosan kapcsolódik a bátorsághoz, és azt jelenti, hogy a bírót nem befolyásolják külső tényezők és külső nyomás. Ez a tulajdonság különösen akkor kerül előtérbe, amikor egy ügy megítélésében a társadalom meglehetősen erős véleményt fogalmaz meg, vagy a felek jelentős hatalommal rendelkeznek.[13] A függetlenség tehát azt
- 1726/1727 -
jelenti, hogy a bírónak joga és kötelessége is, hogy döntéseit a jogszabályok alapján hozza meg, anélkül, hogy - még a nehezebb vagy kényesebb ügyekben is - bárminemű kritikától vagy repressziótól tartana.[14] A pártatlanság azt jelenti, hogy a bírói döntések alapjai kizárólag objektív körülmények lehetnek. Kerülendő, hogy a bíró elfogultan, előítéletesen vagy valamely fél érdekének előrehelyezésével határozzon. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. tv. a pályaalkalmassági vizsgálat keretében általános pszichiátriaipszichológiai vizsgálatot ír elő a bírói pályára jelentkezők számára. A törvény húsz olyan képességet és készséget határoz meg, melyeket a bírói pályázatok elbírálásánál és a bírák értékelésénél figyelembe kell venni (pl. döntésképesség, integritás, függetlenség, objektivitás stb.).[15]
A 3154/2017. (VI. 21.) AB határozatban az Alkotmánybíróság, zsinórmértéknek tekintve az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatát, a pártatlanság alkotmányos követelményéről fejtette ki hivatalos álláspontját. A pártatlanság általános értelemben az előítélet, illetve az elfogultság hiányát jelenti.[16] Kiemelték, hogy létezik a pártatlanságnak szubjektív és objektív oldala is. A szubjektív teszt a bírónak az adott ügyben tapasztalható privát elfogultságát és előre kialakított meggyőződését vizsgálja. A pártatlanság objektív tesztje a pártatlanságot megkérdőjelező helyzetek ellen véd generális jelleggel. A bírói pártatlanság tekintetében ugyanis még a külső látszatnak is jelentősége lehet. Annak esetleges erodálódása révén felsejlik a bíróságok működésébe és döntéseibe vetett közbizalom megrendülésének rémképe. Az előbbiek értelmében a pártatlanság objektív követelménye különösen akkor sérül, ha a jogszabályok az eljárás egyik alanya részére többletjogot biztosítanak. A bírói pártatlanság szubjektív tesztje pedig azt méri, hogy az adott ügyben eljáró bíró elfogulatlan-e az eljárásban szereplő fél és az ügy egésze tekintetében.[17] A pártatlanság tényleges érvényesülését elsősorban az eljárási törvények kizárási szabályai biztosítják.[18] A kizárási szabályok nem kizárólag a konkrét elfogultság tekintetében védik a pártatlanság elvét (és az ahhoz való alanyi jogot), hanem általánosságban is elősegítik a pártatlan jogállami igazságszolgáltatás képének kialakítását. Erősítik a közbizalmat azon vonatkozásban, miszerint adott esetben az állam védelmet nyújt a jogsértetteknek a személyében elfogultnak tűnő bíróval szemben. Az EJEB szerint a pártatlanság követelménye a tisztességes eljárás fogalma meghatározó alkatelemének minősíthető. [19] Azon ügyekben, ahol kétség támad a bíró pártatlanságát illetően, az eljárás alá vont személy aggálya is számításba vétetik, a döntő momentum viszont az, hogy ez a kétely objektív szempontokkal igazolható-e.[20]
Az EJEB azt is hangsúlyozta, hogy a pártatlanság szubjektív és objektív kategóriái nem választhatóak el mereven egymástól. Amennyiben ad absurdum ugyanis a bíró viselkedése a pártatlanságát érintő kételyeket kelt, akár a külső szemlélő szemében, úgy az a személyes meggyőződésére is kihatással bír. Az EJEB két olyan nagy kategóriát alakított ki a bírói eljárás pártatlanságának megkérdőjeleződése tekintetében. Az első esetcsoport kizárólag funkcionális természetű. Ezekben a konkrét bírói magatartás nem is feltétlenül kérdőjelezhető meg. Ide tartozik, ha ugyanazon tisztségviselő többféle, különböző természetű funkciót lát el ugyanabban az eljárásban, vagy alá-fölérendeltségi, illetve más intézményi kapcsolatban áll ugyanazon eljárásban résztvevő más személyekkel.[21] Ezek a helyzetek az eljáró bíróság pártatlansága tekintetében objektíven igazolható kételyeket hordoznak magukban. A második esetcsoport kizárólag személyes természetű, amely a bíró adott ügyben tanúsított konkrét magatartásával összefüggésben tapasztalható.[22]
A Sovtransavto Holding kontra Ukrajna-ügyben az ukrán államfő az állami érdekek védelmének fontosságára hívta fel a legfelsőbb közigazgatási bíróság figyelmét.[23] Az egyik peres fél egy orosz vállalat, a másik az ukrán állam volt. Az Európai Emberi Jogi Bíróság megállapítása szerint az elnöki beavatkozás megalapozott kétséget ébresztett a legfelsőbb közigazgatási bíróság függetlensége és pártatlansága tekintetében, függetlenül attól, hogy ténylegesen kihatott-e a per kimenetelére. (IV/0474/2013. Alkotmánybírósági határozat)
A Fey kontra Ausztria-ügyben (14396/88, 1993.) úgy fogalmazott a Strasbourgi Bíróság, hogy az ítélethozó testület akkor tekinthető pártatlannak, ha az objektív és szubjektív tesztnek egyidejűleg megfelel. A szubjektív teszt értelmében az adott ügyben a bíróság egyik tagjának sem lehet előítélete és nem lehet elfogult. Az objektív teszt pedig voltaképp azt a követelményt támasztja az eljáró bíróságokkal szemben, hogy azok feleljenek meg a pártatlanság látszatának. Utóbbi sérelmét jelenti különösen, ha a kormányzat beavatkozik a bíróság előtt folyamatban lévő ügybe azzal a szándékkal, hogy annak kimenetelét befolyásolja.[24]
Ki kell emelnünk, a bírói pártatlanságot álláspontom szerint nemcsak az ítélkező személy felekhez való viszonya befolyásolja, hanem esetlegesen egyes (rész)kérdésekhez, marginális elemekhez való rigorózus, görcsös, mániákus hozzáállása is. Legtipikusabban ilyennek tekinthető például, ha házassági perben elvált személynek kell bíráskodnia.
- 1727/1728 -
(Tehát mondjuk férfi bíró szolidáris az válófélben lévő férfival, és atipikusan nála helyezteti el a gyerekeket.)". De akár lehet ad absurdum olyan "pártosság", amikor a több gyermekes bíró mindig a nagycsaládos szerződő fél javára ítél. Sajátos jellegű az az elfogultság, amikor a bírónak egy típusú szakmai ügyben van "fixa ideája", függetlenül a felek személyétől. Egy bizonyos kérdés megítélésében nem objektív, mert mondjuk bizonyos tényállási elemeknek túlzott, mindent felülíró jelentőséget tulajdonít. Akár a kézbesítési vélelem beálltát mindig megállapítja, az annak ellentmondó érvek rendszerinti háttérbe szorításával. (Ez akár alkotmánybíráknál is szóba jöhet. Például a taláros testület egyik tagja, mondjuk mindig befogadja az olyan alkotmányjogi panaszokat, amely alapügyekben a bíró nem fordult - a felek kérése ellenére - az alkalmazandó jogszabály tekintetében bírói kezdeményezéssel az AB-hoz.)
A "pozitív" elfogultság álláspontom szerint polgári jellegű perben még problematikusabb, mint büntetőeljárásban. Itt ugyanis nem csupán egyetlen érintett van, hanem ellenkező előjellel egy másik is. (Illetőleg pertársaság esetében nem egyetlen személy, hanem egy csoport.) Ha bizonyos kérdésben az alperesnek kedvez a bíró, azáltal a felperes hátrányos helyzetbe hozza. És fordítva: ha negatívan elfogult az alperessel szemben, úgy jogosulatlan előnyben részelteti a felperest. (Bár a büntetőjogi ügyben is van jelentősége a szubjektív ítéletnek, de ott a másik fél az állami hatalom megtestesítője, így nincs közvetlenül károsult konkrét személy.)
A bírói függetlenség két elven alapszik: egyrészt a bíróságok szervezeti függetlenségén, másrészt az egyes ítélőbírák függetlenségén. Álláspontom szerint a bírák egyéni függetlensége "szentebb és sérthetetlenebb" alapelv. Léteznek - mint látni fogjuk - komoly jogállamok[25], ahol a bíróságok adminisztratív irányítása az igazságügyi miniszter hatásköre. (Hazánkban a rendszerváltozást követően[26] 1997-ig volt így, amikor is létrejött az Országos Igazságszolgáltatási Tanács[27], majd az alkotmányozást[28] követően az Országos Bírósági Hivatal.[29]) Az ítélkező bíró függetlensége a bíró személyi függetlensége nélkül nem lehet teljes, ami a) a bírói megbízatás keletkezésének és megszűnésének garanciális szabályaival, b) a mentelmi joggal és c) az összeférhetetlenség intézményével körvonalazhatók.[30]
Ki kell emelnünk, hogy ha egy adott államban független a bírói szervezeti rendszer, az még önmagában nem feltételezi az egyéni bírói függetlenségnek a rendszeren belüli meglétét is. Az egyéni bírói függetlenség csak akkor valósulhat meg, ha a bíró nemcsak a bírói szervezeti rendszeren kívüli, hanem a szervezeten belüli befolyástól mentesen is hozhatja meg az egyedi ügyekben a döntését.[31] Az Országos Bírósági Hivatal elnökének a bírák számára magatartási szabályokat előíró utasítása, mellyel szemben nem biztosítottak jogorvoslati lehetőséget, közvetve a bírói függetlenséget is sérti.[32]
A "valódi" alkotmányjogi panasz bevezetése szükségessé tette a vonatkozó jogszabály "peres eljárási törvényekhez" hasonló részletező kodifikációját.[33] Az alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. tv. 62. §-a a következőképpen rendelkezik: "(1) Az alkotmányjogi panasz elbírálásában nem vehet részt az Alkotmánybíróság azon tagja, aki az indítványozónak vagy jogi képviselőjének a hozzátartozója, vagy az eljárás tárgyát képező bírósági eljárásban félként vagy egyéb módon, a bírói döntés meghozatalában bíróként részt vett. (2) Az indítvány elbírálásában nem vehet részt az Alkotmánybíróság azon tagja, akitől az ügy tárgyával összefüggő személyes és
- 1728/1729 -
közvetlen érintettsége folytán az ügyben pártatlan, tárgyilagos, elfogulatlan döntés nem várható. (3) Az Alkotmánybíróság tagja haladéktalanul bejelenti az elnöknek, ha vele szemben kizárási ok áll fenn."
Az AB Ügyrendjének 50. §-a tovább részletezi a fentieket. Az Alkotmánybíróságban betöltött tagság megszűnésével, valamint a mentelmi jog felfüggesztésével kapcsolatos teljes ülési határozathozatalban az érintett alkotmánybíró nem vehet részt. Az ügy elbírálásából való kizárást kezdeményezheti a kizárással érintett alkotmánybíró, akár más alkotmánybíró, illetve az indítványozó. Példálózó jelleggel tartalmazza az Ügyrend, hogy személyes és közvetlen érintettségnek minősül különösen
a) a döntés kimeneteléhez fűződő közvetlen, az alkotmánybírót vagy közeli hozzátartozóját - elsősorban jogi, pénzügyi vagy társadalmi helyzetében - érintő érdek;
b) az alkotmánybírósági eljárás tárgyát képező jogszabály előkészítésében, kidolgozásában, benyújtásában személyes és érdemi munkával történő részvétel, így különösen kizárt, aki az Alkotmánybíróság tagjává válását megelőzően
ba) a törvényjavaslatra vagy törvénymódosító javaslatra vonatkozó indítványt benyújtó képviselő vagy bizottság elnöke, Kormány általi benyújtás esetén az előterjesztő miniszter,
bb) az országgyűlési tárgyalás alatt álló önálló indítványhoz módosító, illetve kapcsolódó módosító javaslatot benyújtó képviselő, illetve bizottság elnöke, amennyiben a javaslata elfogadásra került, és az alkotmánybírósági eljárás tárgya az adott jogszabályi rendelkezés,
bc) kormányrendelet, illetve miniszteri rendelet kibocsátásakor a kormányrendelet, illetve miniszteri rendelet tárgya szerint felelős miniszter, továbbá önálló szabályozó szerv vezetője rendeletének kiadásakor az önálló szabályozó szerv vezetője volt.[34]
Amennyiben a kizárási ok fennállását nem az alkotmánybíró jelentette be, és a kizáráshoz nem járult hozzá, a kizárás tárgyában az elnök által kijelölt másik tanács, illetve a teljes ülés dönt.
Ha a kizárt alkotmánybíró az ügy előadó alkotmánybírója, az elnök másik előadó alkotmánybírót jelöl ki. Amennyiben a kizárás a tanács határozatképességét veszélyezteti, a kizárt alkotmánybírónak a tanácsban az adott ügyben történő helyettesítéséről az elnök dönt. (Lásd Ügyrend 50 §-a.) Álláspontom szerint de lege ferenda: az AB esetében az előadó alkotmánybíróval és tanácsadóival szemben kellene szigorúbb összeférhetetlenségi kritériumokat megállapítani, mert szerepük az előkészítés miatt aránytalanul jelentős az ügy eldöntésében.
(Ha az AB dönt és nem helyi bíróság, akkor kevéssé érvényesülhetnek a patriarchális helyi viszonyok, erősebb a pártatlanság.) A kontradiktórius tárgyalások esetében jobban tetten érthető, megfigyelhető a bíró esetleges elfogultsága.[35] Az alkotmánybírósági eljárások túlnyomó része nem nyilvános.[36] (Ezért ad absurdum alkotmánybírák esetleges "pártossága" nem manifesztálódik látványosan. Viszont országos ismertségük miatt jobban a kereszttűzben vannak, több tény és információ terjed róluk országos szinten.) Persze a látszat csalóka is lehet. Elfogult-e feltétlenül azon bíró, aki közvetlen stílusban köszön egykori évfolyamtársának, aki az egyik peres fél ügyvédje? Vagy még jobban kikarikírozva: elfogult-e feltétlenül azon bíró, akinek közvetlen stílusban köszön egykori évfolyamtársa, aki az egyik peres fél ügyvédje? Mindezt az ellenfél előtt. A válasz természetesen nem lehet sommás igen. Annál inkább összetett a kérdés, ha mondjuk az egykori évfolyamtársak - a látszatra kedélyes modor ellenére - nem kedvelték egymást. Akkor az elfogultság lehet, hogy kifejezetten negatív elfogultság.
A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. tv. igen részletesen rendelkezik a kizárásról. A 14. § tartalmazza, hogy bíróként nem járhat el, aki az ügyben ügyész vagy a nyomozó hatóság tagja, terhelt, védő, sértett, feljelentő vagy tanú, szakértő, szaktanácsadó vagy ezek hozzátartozója volt, aki az üggyel összefüggésben titkos információgyűjtés engedélyezéséről döntött. Ki kell emelnünk, hogy a törvény tartalmazza a gumiszabályt is: miszerint bíróként nem járhat el, akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható. (Az a legendás e) pont. Ezt a jogosult a tárgyalás megkezdése után csak akkor érvényesítheti, ha valószínűsíti, hogy a bejelentés alapjául szolgáló tényről a tárgyalás megkezdése után szerzett tudomást, és ha azt három napon belül bejelenti.) A bírósági eljárásából (felülvizsgálatból, perújításból) ki van zárva, aki, vagy akinek hozzátartozója a korábbi szakaszok valamelyikének eldöntésében (akár nyomozási bíróként) részt vett.
A bíró a vele szemben felmerült kizárási okot, a tanács elnöke a tanács tagjával szemben felmerült és a tudomására jutott kizárási okot köteles a bíróság elnökének haladéktalanul bejelenteni. A kizárási okot az ügyész, a terhelt, a védő, a sértett, továbbá a vagyoni érdekelt jelentheti be. A kizárás iránti bejelentést indokolni és a kizárási ok fennállását valószínűsíteni kell. A bíróság elnöke a tudomására jutott kizárási ok miatt a bíró kizárását hivatalból kezdeményezi. Ha a bíró a rá vonatkozó kizárási
- 1729/1730 -
okot maga jelentette be, vagy a más által bejelentett kizárási ok esetén a kizáráshoz hozzájárult, a bíróság elnöke intézkedik másik bíró kijelölése iránt. Ebben az esetben a kizárásról nem kell külön határozatot hozni. (16. §)
Ha a bíróságnak nincs olyan bírája, akire a kizárási ok nem vonatkozik, a kizárásról a másodfokú bíróság, ha pedig a kizárás iránti bejelentés a másodfokú bíróság valamennyi bírájára vagy rájuk is vonatkozik, a harmadfokú bíróság határoz. Ha a kizárási ok az ítélőtábla mint harmadfokú bíróság valamennyi bírájára vagy rájuk is vonatkozik, a kizárásról a Kúria határoz. A kizárást kimondó, illetve az azt megtagadó határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. (17. §) A kizárásra irányuló, nyilvánvalóan alaptalan bejelentés érdemi indokolás nélkül elutasítható, és a bejelentés előterjesztője rendbírsággal sújtható. (18. §) Amennyiben az egész bíróságot érinti a kizárási ok (mondjuk az egyik bíró vagy hozzátartozója sértettje a bűncselekménynek), az objektív kizárási okkal érintett konkrét személy nem is nyilatkozhat arról, hogy elfogult-e, törvényben írt, megdönthetetlen vélelem áll fenn.[37]
A 2016. évi CXXX. tv. (Pp.) a következőképpen rendelkezik.
A per elintézéséből ki van zárva, és abban, mint bíró nem vehet részt:
- a fél, a féllel együtt jogosított vagy kötelezett személy, továbbá az, aki a per tárgyát egészen vagy részben a maga részére követeli, vagy akinek jogaira, illetve kötelezettségeire a per eredménye kihatással lehet,
- az előbbi személyek képviselője, támogatója vagy olyan volt képviselője, volt támogatója, aki az ügyben eljárt, illetőleg mindezek hozzátartozója.
- A tanú, a szakértő.
Itt is szerepel egy gumiszabály (12. § f) pont) miszerint az sem járhat el az ügyben, akitől az ügy tárgyilagos megítélése egyéb okból nem várható. Meg kell jegyeznünk, hogy a szubjektív, vitás, nehezen megítélhető ügyek mindig ezen szakasz képlékenységéből erednek.
A per másodfokú elintézéséből, a perújításból és a felülvizsgálatból ki van zárva az a bíró is, aki az azt megelőző eljárásban részt vett. Az is kizárási ok, ha maga a bíróság vagy annak elnöke, elnökhelyettese érintett. (12-14. §) A bíró a bíróság elnökének köteles - a kizárási ok megjelölésével - haladéktalanul bejelenteni, ha vele szemben kizárási ok áll fenn. Ha a bíró a 12. § f) pontja szerinti okot kíván bejelenteni, nyilatkozatát írásban köteles indokolni.
A kizárási okot a fél is bejelentheti. E bejelentésnek az eljárás bármely szakaszában - az eljárást befejező határozat meghozataláig - van helye, azonban a 12. § f) pontja szerinti okot a fél a tárgyalás megkezdése után csupán akkor érvényesítheti, ha valószínűsíti, hogy a bejelentés alapjául szolgáló tényről csak a tárgyalás megkezdése után szerzett tudomást, és a tudomásszerzést követően az okot haladéktalanul bejelenti. Ha ugyanannak a bíróságnak nincs olyan bírája vagy tanácsa, amelyre a kizárási ok nem vonatkozik, vagy ha a kizárási ok az egész bíróságra kiterjed, a kizárás kérdésében a másodfokú bíróság, a törvényszéket mint másodfokú bíróságot érintő ok esetén az ítélőtábla, az ítélőtáblát mint másodfokú bíróságot érintő ok esetén a Kúria határoz. Ha a bejelentést nem maga a bíró tette, nyilatkozatát a döntés előtt be kell szerezni. A kizárási kérelem elutasítása miatt csak abban a fellebbezésben lehet panaszt tenni, amely az eljárást befejező határozat ellen irányul. Ha a fél nyilvánvalóan alaptalanul tesz kizárásra irányuló bejelentést, vagy ugyanabban a perben ugyanazon bíró ellen ismételten alaptalan bejelentést tesz, őt a bíróság a kizárási kérelmet elutasító határozatban pénzbírsággal sújtja.
Álláspontom szerint az "egyéb szempont" alapján megítélt elfogultság esetköreit példálózó jelleggel részletezni kellene mind a Pp., mind a Be. tekintetében. A teljesen zárt taxáció viszont rugalmatlanná tenné e téren a jogalkalmazást, mert az élet mindig produkálhat előre nem nevesíthető, de adott körülmények között problematikus szempontokat.
A tanulmány fő csapásiránya természetesen összefügg a bíróságok adminisztratív igazgatásával is. Álláspontom szerint a személyében érintett bíró közvetlen kollégái nem biztos, hogy kellő objektivitással tudják megítélni a kérdést. A peres felek indítvány alapján megállapított "elfogultság" egyfajta értékítélet a bíróról. Noha nem annak személyéről, szakmaiságáról, hovatovább "bűnös cselekményéről" mond verdiktet, de - főképp kívülállók szemében - rossz kicsengése lehet. (Mármint ha azt állapítják meg, hogy a bíró nem objektív az adott ügyben.) Ezért az ebbéli döntési jogosultságot én egy központi bírói fórumhoz telepíteném.
A bírósági szervezeti függetlenség talpköve az igazságszolgáltató hatalmi ág viszonyának rendezése a többi hatalmi ághoz képest.[38] Ez első lépésben a központi igazgatási funkciók telepítésénél jelenik meg, vagyis, hogy a bírósági adminisztrációt a végrehajtó, törvényhozó hatalomhoz telepítik, illetőleg az az önkormányzatiság elve alapján az ítélkező szervezetrendszeren belül marad. Nemzetközi tendenciának tekinthető, hogy az önkormányzatiság elve egyre inkább teret nyer és a bírósági igazgatás - a magyarországi történésekkel párhuzamba állítható módon - önálló bírói tanácsokhoz kerül.[39] A meghatározott funkciók és hatáskörök gyakorlása vonatkozásában meglehetősen heterogénnek tekinthető nemzetközi modellek alakultak ki, amelyek eltérő viszonyban állnak a többi hatalmi ággal.[40] A hatalmi ágon belüli hatalommegosztás
- 1730/1731 -
döntő fontosságú a teljes igazságszolgáltató hatalmi ág számára.
A frissen demokratizálódott államokban erős a késztetés a teljes bírósági önkormányzati igazgatási modell felállítására, ezzel mindinkább minimálisra csökkentve a számon kérhetőség lehetőségét. Az alábbiakban áttekintésre kerülnek a fontosabb bírósági igazgatási modellek a központi - vagyis a teljes bírósági szervezetrendszert érintő - igazgatási tevékenység hatalmi ágakba történő besorolása alapján. Az európai kontinensen a külső bírósági igazgatás mintaállamainak tekinthető Németország és Ausztria. A teljes központi adminisztrációs tevékenység az igazságszolgáltatásért felelős miniszter kezében összpontosul, mindazonáltal az önkormányzati típusú szervek itt is megtalálhatóak. Feladatuk elsősorban a személyzeti kérdések és a regnáló bírák fegyelmi felelősségének megállapítása kapcsán jelenik meg. A végrehajtó hatalomnak az egyesbíró és a bírói tanácsok ítélkező tevékenységére semmiféle befolyása, utasításadási lehetősége nincs, ebből következik, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének az elve az ítélkező bíró szintjén jelenik meg elsődlegesen, nem pedig szervezeti szinten.[41] A bírói függetlenség a bírói tevékenység alkotmányosan védett garanciális eleme ezekben az államokban is, mindenféle esetleges tárgyi és eljárási beavatkozás teljes mértékben illegitim.
Németországban a szövetségi szintű bírák az összes bíró nagyjából 5%-át teszik ki.[42] Nem tagadható, hogy a rekrutációnál a politika markáns szerepet játszik, hiszen a bírák kiválasztására hivatott bizottság (Richterwahlausschuss) tagállami miniszterekből és a pártok parlamenti súlyával arányos számú, parlament által választott képviselőből áll. Nyilvánvaló ezért, hogy - persze szakmai aspektusok mellett - az adott párt értékrendje, illetve a jelöltek és jelölők kapcsolatai is szerepet játszanak a szövetségi bírák választásánál.[43] A tartományok között nagy eltérések mutathatók ki: egyes helyeken a bírósági testületek bevonásával hoznak döntést. Ennek mértéke különböző lehet. Más tagállamokban a szövetségihez hasonló, többségében politikusokból, vagy politikai delegáltakból álló bizottságok döntenek a bírói kinevezésekről.[44] Tegyük hozzá, a szövetségi bizottsághoz képest azonban e testületekben már bírák is helyet kapnak.[45] Nyolc tagállamban bírói választói testület is hatáskörrel rendelkezik a bírák kinevezésében. Őket a parlament bízza meg, egyes helyeken jogászi szakmai szervek jelölése alapján.[46] Számos tartományban mérvadó jelentősége van a záróvizsga eredményének.[47] A szervezetrendszerében nem teljesen független német modell esetében viszont megvalósul az ügyelosztási automatizmus, amellyel későbbi kutatásaink során foglalkozunk.
Franciaországban a végrehajtó hatalmi ág és a bírósági önkormányzati szervek - Conseil Supérieur de la Magistrature - együtt látják a központi bírósági igazgatási feladatokat. A minisztériumban kifejezetten erre a területre szakosodott hivatalnokok gyakorolják a hatásköröket, de a német és osztrák modellhez hasonlóan a bírák fegyelmi felelőssége és a bírójelölés itt is a bírósági önkormányzati igazgatás részét képezi. Természetesen kritikák is megfogalmazódnak a modell működőképességével kapcsolatban, de erős társadalmi hagyományokon nyugszik ez a fajta berendezkedési mód, amelyben a bírói kar nem teljesen elkülönült testület, hanem inkább a kormányzati hatalomhoz közelebb álló intézmény. Ezzel párhuzamosan nagyon erősnek tekinthető a személyi függetlenség elve, az Alkotmányjogi Tanács - Conseil Constitutionnel - pedig figyelemmel van az egyéni függetlenséget veszélyeztető elemekre és figyelemmel kíséri a jogalkotási folyamatokat.[48] A francia rendszerhez hasonló a belgiumi és hollandiai rendszer is, ahol megfigyelhető az igazgatási funkciót gyakorló szervek kettősége. Szintén egyszerre van jelen az önkormányzatiságot jelképező bírói tanács és a végrehajtó hatalomhoz köthető adminisztratív hatáskör. A bírói tanács inkább egyfajta külső igazgatási ellensúlyként próbál funkcionálni és kiegészíteni a minisztériumi igazgatást.
A bírói tanácsok nem tartoznak ennek megfelelően sem a végrehajtó, sem pedig az igazságszolgáltató hatalmi ághoz sem. Vegyes igazgatási modell mentén működnek még Svédország és Észtország bíróságai is. A végrehajtó hatalmat megillető központi igazgatási hatáskörök és a vegyes jellegű központi igazgatási hatáskörök mentén felálló bírósági rendszerek mellett meg kell említeni azokat az államokat, ahol a bírósági önkormányzati igazgatási hatáskörök mentén felálló bírósági rendszerek mellett meg kell említeni azokat az államokat, ahol a bírósági önkormányzati igazgatás elve dominál. Olaszországban a bírósági önkormányzati tanács látja el a központi igazgatási
- 1731/1732 -
feladatokat a minisztérium felügyelete mellett.[49] A minisztériumok négy főosztálya látja el a bíróságok ellenőrzését és a minisztérium hatáskörébe tartozik a bírósági vezetők kijelölése, költségvetési javaslat előkészítése, valamint a bírákkal kapcsolatosan felmerülő fegyelmi ügyek intézése. A tényleges ügyintézést a minisztériumba kirendelt bírák végzik, tehát megállapítható, hogy erős mind a személyi, mind pedig a szervezeti értelemben vett függetlenségi elvnek az érvényesülése. A Bírói Tanács feladatai közé tartozik a bíróságokat érintő jogszabálytervezetek véleményezése, valamint a központi oktatási stratégia felállítása és kivitelezése is. Spanyolországban az olasz mintára szinte teljes körű hatalma van a legfelsőbb szintű Bírói Tanácsok - Consejo General del Poder Judicial -, azonban a felügyeleti jogkör ebben a modellben is a végrehajtó hatalmat illeti meg. Az ilyen modelleknek - a nagymértékű önállóság következtében - a hátránya, hogy a szervezetrendszer nem hatékony, valamint a számon kérhetőség lehetősége meglehetősen szűk körben mozog. A huszonegy tagú testület tagjait - tizenkettő bíró és nyolc nem az - a Parlament választja ki abból a harminchat jelöltből, akiket a bíróságok állítottak fel erre a célra. A Tanács élén a Legfelsőbb Bíróság elnöke áll, mindazonáltal a Tanács döntéseit a Legfelsőbb Bíróság előtt lehet megtámadni. A Bírói Tanácsok hatalmi túlsúlyával kapcsolatosan folyamatosan felmerülő kérdés az elszámolhatóság és számonkérés lehetősége.[50] A posztkommunista országok megoldásaiból - a teljes központi igazgatási feladatoknak a Bírói Tanácsokra történő telepítése - tendenciális jelleggel az látszik, hogy ezek a tanácsok nem képesek megbirkózni a társadalmi feszültséggel, tekintettel arra, hogy politikai felelősségük nincs. A számonkérésnek és a függetlenségnek egyensúlyban kell állniuk az optimális működés biztosítása érdekében, mert ezek felborulás esetén sérül a rendszer hatékonysága. A bírói függetlenség és a számon kérhetőség viszonyát a posztkommunista átmenetek idején ellenkező értékekként fogták fel, abból kiindulva, hogy a diktatúra idején a kormányzat igazgatási eszközeivel a függetlenséget sértő módon avatkozott be a bíráskodás tartalmi kérdéseibe.
A saját dogmatikai besorolásom szerint a központi kormányzat általi igazgatás, a bírói önigazgatás és az ún. vegyes rendszer a közvetett demokratikus rekrutációs rendszeren belül érvényesül. Ezekhez képest egy merőben más modell a közvetlen demokratikus bíróválasztás rendszere. Azaz egyes államokban a nép közvetlenül, választással juttatja mandátumhoz a bírákat - akár a parlamenti és önkormányzati képviselőket. Ez az Amerikai Egyesült Államok mellett Svájc egyes kantonjaira is jellemző.[51] Az USA-ban a tagállami bírói választási rendszereket megkülönböztetik azon az alapon, hogy pártosnak (partisan), avagy "nem pártosnak" (non-partisan) minősülnek, aszerint, hogy a személy neve mellett feltüntetik-e a jelölő szervezetet.[52] (Amennyiben nem tüntetik fel, természetesen akkor is előfordulhat, hogy valamelyik párt támogatja a háttérből.) A kormányzattól való kinevezéshez képest kétségkívül jelentősebb a legitimációja, növeli a bírák felelősség-érzetét[53], de más értelemben ez is a függetlenség sérelmét jelentheti.[54] A bíróválasztás egyik "enyhébb" változata az ún. retention election, amikor egy már kormányzó által kinevezett bíróról nyilváníthatnak az állampolgárok véleményt úgy, hogy nincs ellenjelölt.[55]
A bírói függetlenséggel szorosan összefügg az összeférhetetlenség kérdése. A bírák általában nem folytathatnak egyéb főállású tevékenységet. Fokozottan igaz ez az alkotmánybírákra. Egyes államokban ez az "egyéb hatalmi ágakban" betöltött pozíciókra vonatkozik. Bulgáriában az Alkotmány amellett, hogy felsorol több, az alkotmánybírák által be nem tölthető pozíciót, kimondja, hogy az érintett személy nem folytathat "szabad, kereskedelmi vagy más fizetett szakmai tisztséget."[56] Hasonlóan szigorúak a bírákra nézve az összeférhetetlenségi szabályok Írországban, Olaszországban, Spanyolországban, Horvátországban, Kanadában.[57] Egyes államokban az oktatást (Németország), valahol a kutatást (Észtország), vagy pedig mindkettőt (Csehország, Szlovákia, Portugália, Szlovénia) nevesítik kivételként. "Mentesített" lehet még a művészeti tevékenység.[58] Igen sajátos a japán szabályozás. Eszerint a Legfelsőbb Bíróság tagjai más kereső foglalkozást kizárólag a bíróság engedélye alapján folytathatnak[59]. Álláspontom szerint ennek is lehet aggálya, mivel az egyes bírák függetlenségét magával a bírósággal szemben csorbíthatja.
Az összeférhetetlenség a függetlenség mellett a pártatlanság kérdésével is kapcsolatba hozható.[60] Az
- 1732/1733 -
esetlegesen több helyen tevékenykedő bíró növeli ugyanis annak esélyét, hogy az érintett személynek több egyéni inspirációja, motivációja, "társadalmi bekötöttsége" legyen.
A fentiekkel összefügg még a hivatali korhatár és a mentelmi jog kérdése, melyekkel ezen tanulmányban csak az említés szintjén foglalkozunk. (Majd későbbi kutatásaink során fejtjük ki részletesebben.)
Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a függetlenség kategóriája "kívülről néz"; maga a kifejezés is szinte evidenciaként egy bővítménnyel jár: kitől vagy mitől független a bíró. Az igazságszolgáltatás[61] függetlensége a hatalommegosztás érvényesülésének letéteményese.[62] Az igazságszolgáltatás mint a hatalommegosztás független tényezőjének[63] védelme jogállamiság fontos biztosítéka.[64] A pártatlanság viszont elsősorban belső attitűd. A nem független bíró szükségszerűen nem tud pártatlanul ítélkezni.[65] (Nyilván elidealizált eset, ha a bíró, bár fenyegetve van egyeseknek nem kedvező ítélet esetén, mégis befolyásmentesen ítél.) Előfordulhat persze, hogy a politikailag nem független bíró/bíróság egy közéleti szempontból teljesen irreleváns kérdésben, így egy köztörvényes bűncselekmény esetében pártatlan, természetesen nem mentség a függetlenség bármilyen csorbítására. Az ellenkezője viszont sajnos nem ritka, nevezetesen, hogy a független státuszú bíró adott kérdésben nem pártatlan. (Lásd fent a bíró esetleges görcsös, rigorózus hozzáállását.)
Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikk 1. bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jog megköveteli, hogy az eljárást egy "független és pártatlan" bíróság bírálja el. Közeli kölcsönviszony van a "függetlenség" és "pártatlanság" biztosítékai tekintetében. A Bíróság ezért gyakran együtt vizsgálja a két kritériumot.[66]
Népi ülnökök részvétele az ügyben önmagában nem ellentétes a 6. cikk 1. bekezdésével. Egy olyan vegyes összetételű tanács működése, amelyben egy hivatásos bíró elnöklete mellett egyes érintett szervek képviselői, köztisztviselők vesznek részt, még nem feltétlenül bizonyítja az elfogultságot,[67] ahogyan egyes ügyek tanulsága szerint nem eleve tilalmazott szakértő ülnökök részvétele sem a bírósági határozathozatalban.[68] Ezzel összefüggésben megállapíthatjuk, hogy az esetjogban kidolgozott, a pártatlanságra vonatkozó ismérvek analóg módon vonatkoznak az ülnökökre, mint a hivatásos bírákra.[69]
Fontos kiemelni, hogy a gyakorlat szerint a 6. cikk 1. bekezdésének megsértését önmagában nem elegendő egy döntéshozó szerv (testület) függetlenségének vagy a pártatlanságának hiányára vagy egyes lényeges eljárásjogi garanciák ezen szervek általi megsértésére alapozni, ha a meghozott határozatot egy "teljes hatáskörrel" rendelkező bírói testület később felülvizsgálata és biztosította a lényeges garanciákat a kérdéses hiányosságok orvoslásával.[70]
A Bíróság állandó esetjoga szerint az államot - az Egyezmény 6. cikk 1. bekezdése alapján - terhelő kötelezettség terjedelme, miszerint biztosítsa egy "független és pártatlan bíróság" általi elbírálást, nem szorítkozik a bíróságra. Magában foglalja a végrehajtó hatalom, a törvényhozó és minden egyéb állami szerv kötelezettségét, függetlenül annak szintjétől, hogy tiszteletben tartsa és hajtsa végre a bírósági ítéleteket és határozatokat, még akkor is, ha ad absurdum nem ért velük egyet. A bíróságok hatáskörének állami szervek általi tiszteletben tartása tehát elengedhetetlen feltétele a bíróságokba vetett közbizalomnak és tágabb értelemben a jogállamiságnak.
A függetlenség és pártatlanság alkotmányos garanciái önmagukban még nem elégségesek ezen cél eléréséhez. Hatékonyan be kell azokat illeszteni a mindennapi igazgatási szemléletbe és gyakorlatba is.[71]
- 1733/1734 -
A "független" terminus technicus a más hatalmi ágakkal, így különösen a végrehajtó hatalommal és a jogalkotással szemben vizsgálandó. Ez utóbbit állapították meg a Beaumartin kontra Franciaország (§ 38.) ügyben, és a pártokkal szembeni függetlenségre utal. A meghatározónak számító Sramek kontra Ausztria (§ 42.) ügy vizsgálja a pártokkal szembeni függetlenséget.[72]
Jóllehet a kormányzat politikai szervei és a bíróság közötti hatalommegosztás kérdésének egyre növekvő súlya van a Bíróság esetjogában, sem a 6. cikk, sem az Egyezmény más szabálya természetesen nem követeli meg, hogy az államok valamilyen konkrét alkotmányjogi struktúrát kövessenek a hatalmi ágak viszonyrendszerére vonatkozóan.[73]
A kérdés mindig az, hogy az adott ügyben az Egyezmény követelményei érvényesülnek-e (Kleyn és mások kontra Hollandia [GC] § 193). A bíróság függetlenségének elve azt követeli meg, hogy létezzenek olyan eljárásjogi garanciák, amelyek elválasztják a bíróságot más hatalmi ágaktól. A végrehajtó hatalommal szembeni függetlenséget különös tekintettel górcső alá veszi az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata.
A legendás Sovtransavto Holding kontra Ukrajna (§ 80.) ügyben állapította meg a Bíróság: a bírói függetlenséget egyértelműen sérti, ha a végrehajtó hatalom beavatkozik egy bíróságok előtt folyamatban lévő ügybe azért, hogy befolyásolja a kimenetelét. Hasonló megállapításra jutott a testület a Mosteanu és mások kontra Románia (§ 42.) fémjelezte ügyben is.[74] A jog, hogy a bírákat a végrehajtó hatalom nevezheti ki és akár elmozdíthatóak, önmagában nem jelenti a 6. cikk 1. bekezdésének sérelmét.[75]
A bírák végrehajtó hatalomtól eredő kinevezése megengedhető, hogy ha a kinevezettek befolyásolástól vagy nyomásgyakorlástól mentesek bírói feladatuk végrehajtása során. Önmagában azon tény, hogy a Semmítőszék elnökét a végrehajtó hatalom nevezi ki, nem feltétlenül ássa alá függetlenségét, feltéve, hogy kinevezése után nincs nyomás alatt, nem kap semmilyen instrukciót és teljes függetlenséggel látja el feladatait.[76]
Szintén megállapítást nyert, hogy a puszta tény, miszerint a Közigazgatási Jogi Tanács bíráit a regionális közigazgatósági hatóság nevezi ki, nem alkalmas arra, hogy kétség merüljön föl függetlenségük, illetőleg pártatlanságuk tekintetében, feltéve persze, hogy kinevezésük után nincsenek befolyás alatt, nem kapnak semmilyen instrukciót és teljes függetlenséget élveznek feladataik ellátása során. (Majorana kontra Olaszország, [dec.]).
A tény, hogy a bírák kinevezése a parlamenttől származik, önmagában véve nem rendeli őket alá a hatóságoknak, feltéve, hogy kinevezésük után nincsenek nyomás alatt és nem kapnak instrukciókat bírói feladataik ellátása kapcsán a Sacilor-Lormines kontra Franciaország (§ 67.) ügy indokolása szerint. A határozat megállapítása érdekes, mert a parlament nem hatóság, bár a szövegezés nyilván a végrehajtó hatalom parlament előtti felelősségével van kapcsolatban.[77]
Továbbá azon tény, miszerint a többségében hivatásos bírákból álló Fellebbezési Bíróság egy tagja a Parlament képviselője volt, önmagában nem sérti a független és pártatlan bírósághoz való jogot a Pabla Ky kontra Finnország (§ 31-35.) esetének tanulsága alapján. Ezzel e sorok írója is egyetért, egyetlen tag korábbi képviselői mivolta -amennyiben más aggály nem merül fel - nem kérdőjelezi meg a testület objektivitását.
Amennyiben a bíróság tagjai között van olyan, aki jogai és kötelezettségei tekintetében függő pozícióban van az egyik politikai párttal szemben, az érintett peres felek joggal fogalmazhatnak meg kételyeket e személy függetlenségével és pártatlanságával kapcsolatban.[78] Az ilyen helyzet súlyosan érinti azt a bizalmat, amelynek erősítését a bíróságoknak elő kell segíteniük egy demokratikus társadalomban.[79]
A Bíróság esetjogában kérdések merültek fel az igazságügyi miniszternek a döntéshozó testület tagjainak kinevezése, illetőleg elmozdítása tekintetében fennálló hatásköreivel kapcsolatban.[80] A Bochan kontra Ukrajna (§ 71.) ügy fontos elvi szintű gondolatokat (is) rögzített. Jóllehet az ügyek kiszignálása egy meghatározott bíróra vagy bíróságra a nemzeti szervek által az ilyen ügyekben élvezett mérlegelési szabadság körébe tartozik, a Bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy ez összhangban volt-e a 6. cikk 1. bekezdésével, és különösen a függetlenség és pártatlanság követelményével.[81]
A Bíróság kvázi nem írt elő semmilyen kívánatosnak tartott mandátum-hosszt a bírói döntéshozó szervek tagjai számára, mindazonáltal mandátumuk alatti elmozdíthatatlanságuk általánosságban a függetlenségükhöz kapcsolódó követelménynek tekintendő.[82] Tegyük hozzá, az elmozdíthatatlanság formális elismerésének hiánya a nemzeti jogrendszerekben önmagában nem jelenti a függetlenség hiányát, feltéve, hogy az a gyakorlatban "de facto" érvényesül és egyéb szükséges garanciái is léteznek. Ezt a Sacilor-Lormines kontra Franciaország (§ 67.), valamint a
- 1734/1735 -
Luka kontra Románia (§ 44.) ügyben állapították meg.
A bírói függetlenség elve evidenciaként magában foglalja, hogy a bírák mentesek legyenek mind a külső, mind a belső (bírói szervezeten belüli) befolyásolástól.[83] A belső bírói függetlenség alkateleme, hogy a bírót ne terheljék elvárások, vagy egyéb nyomás a bírótársak, illetve különösen azok részéről, akiknek a bíróságon igazgatási feladatuk van, mint a bíróság vagy egy bírói tanács elnöke. Figyelemre méltó: a bírák függetlenségét szolgáló kifejezett biztosítékok hiánya a bírósági rendszeren belül és különösen a bírósági vezetőkkel szemben azt indokolhatja, hogy a Bíróság úgy ítéli meg: a kérelmező aggályai egy bíróság függetlenségét és pártatlanságát illetően objektíve megalapozottnak tekinthetők. A fentiek is kelet-közép-európai államok tekintetében merültek fel, mégpedig a Parlov-Tkalčić kontra Horvátország, (§ 86.), illetőleg az Agrokompleks kontra Ukrajna, (§ 137.) ügyben.[84]
Egy megyei bíróság bírái elégségesen függetlenek voltak ennek a bíróságnak az elnökétől, ugyanis az elnök csak adminisztratív (igazgatási és szervezeti) funkciókat látott el, amelyek szigorúan el voltak választva az ítélkező funkciótól. A jogrendszer megfelelő biztosítékokat tartalmazott arra nézve, hogy a bíróság elnöke ne gyakorolhassa önkényesen az ügyek bírók közötti (re)szignálásával kapcsolatos jogkörét.[85]
Annak megítélésekor, hogy egy bíróság a 6. cikk 1. bekezdésének követelményei szerint függetlennek tekinthető-e, a látszatoknak is jelentősége van. Ezt a már említett Sramek kontra Ausztria (§ 42.) ügyben mondta ki a Bíróság. A függetlenség látszatával kapcsolatban az érintett fél nézőpontja fontos, de nem döntő. E vonatkozásban az a meghatározó, hogy az érintett fél aggályai "objektíve megalapozottnak" tekinthetők-e, mégpedig a Sacilor-Lormines kontra Franciaország (§ 63.) eset tanulságai szerint. Megfogalmazódott, hogy tehát semmilyen probléma nem merül fel a függetlenség tekintetében, ha a Bíróság úgy ítéli meg, hogy egy "független külső szemlélőben" nem vetődnének fel a függetlenségre vonatkozó kételyek a tárgyalt ügy körülményei között.[86]
A pártatlanság meglétét a következők alapján kell meghatározni a mintegy iskolateremtővé vált Micallef kontra Málta [GC] (§ 93.) eset konklúziói szerint:
- a szubjektív teszt, ahol vizsgálni kell lenni az érintett bíró személyes viselkedését és meggyőződését, vagyis azt, hogy a bírónak volt-e személyes előítélete vagy elfogultsága az adott ügyben;
- az objektív teszt azt vizsgálja, hogy a bíróság, így különösen annak összetétele elvi szinten megfelelő garanciákat nyújtott-e arra, hogy kizárjon mindenfajta legitim kétséget pártatlansága tekintetében.[87]
Mindazonáltal, nincs merev elválasztás a szubjektív és objektív pártatlanság kategóriája között, minthogy egy bíró viselkedése nem pusztán egy külső szemlélő szempontjából ébreszthet kétséget a pártatlanság tekintetében (objektív teszt), de - bebizonyítása esetén - érintheti a bíró személyes meggyőződésének kérdését is (szubjektív teszt). A fentebb kiemelt Micallef kontra Málta [GC] (§ 95. és 101.) eset indokolása további érdekes konklúziókkal szolgált. Egyes ügyekben, ahol nehéz olyan bizonyítékot találni, amely megingatja a bíró szubjektív pártatlanságának vélelmét, az objektív pártatlanság kritériuma további fontos garanciákkal szolgál.[88]
A szubjektív teszt alkalmazásakor a Bíróság állandó gyakorlata, hogy "a bíró személyes pártatlanságát feltételezni kell, amíg nincs bizonyíték az ellenkezőjére"[89]. A megkövetelt bizonyíték típusa tekintetében a Bíróság például meg kívánt győződni arról, hogy a bíró ellenségesnek mutatkozott-e az ügyfelekkel szemben.[90] Ki kell emelnünk ennek kapcsán, hogy a "súlyosabb szinten" elfogult bíró ad absurdum éppen akkor nem mutatkozik kommunikációjában ellenségesnek, amennyiben mondjuk udvarias viselkedésével pont prekoncepcióját kívánja leplezni.
Az a tény, miszerint a bíró egy polgári ügyben nem lépett vissza a fellebbezés tárgyalásától azt követően, hogy korábban részt vett a kérdéses ügyhöz kapcsolódó polgári előkérdések tárgyalásában, nem elegendő bizonyíték a vélelem megdöntésére.[91] Lehetséges, hogy a belső meggyőződésében pártatlan bíró pont azért nem lép vissza, mert kellően objektívnak érzi magát az ügy elbírálásához.
A Bíróság gyakorlatában hosszú ideje megtalálható az az elv, hogy a bíróságot személyes előítélettől és elfogultságtól mentesnek kell vélelmezni, mindaddig, amíg ennek ellenkezője be nem bizonyosodik.[92]
Először is górcső alá kell venni, hogy a bíró viselkedésétől függetlenül kimutathatóak-e olyan objektív tények, amelyek kétséget ébreszthetnek pártatlansága tekintetében. Amikor egy testületként működő szervre, bírói tanácsra nézvést vizsgáljuk ezen elv érvényesülését, ez azt jelenti, hogy el kell dönteni: a testület bármely tagjának személyes viselkedésétől függetlenül vannak-e megállapítható
- 1735/1736 -
tények, amelyek magának a testület egészének pártatlanságával kapcsolatban vetnek fel kételyeket.[93]
Ebből következően az érintett személy nézőpontja fontos, de nem döntő a tekintetben, hogy egy adott ügyben van-e legitim ok attól tartani, hogy egy meghatározott bíró[94] vagy egy testületként eljáró szerv[95] nem pártatlan. Eme tekintetben az a mérvadó, hogy ezen félelmet lehet-e objektíven megalapozottnak tartani.[96] Mert el kell ismernünk, léteznek saját ügyük súlyától pszichológiailag igen megrendült személyek, aki - részben érthetően - a korábban őket ért igazságtalanságok (akár jogtalanságok!) folytatásaként úgy érzik, a számukra nem kedvező ítéletet hozó bíró eleve nem pártatlan. Nyilván ez a megközelítés parttalanná tenné a téma objektív megítélését és elejét kell venni ennek a kiterjesztő értelmezésnek.[97]
Az objektív teszt leginkább a bíró és az eljárás egyéb szereplője között fennálló alá-fölé rendeltségi kapcsolatokat tudja mérni. Ezek közül kiemelkedő jelentőségűek bíró kettős szerepét vizsgáló ügyek[98]. A legkirívóbb, ha az ügyvéd, aki a kérelmező ellenfeleinek jogi képviselője volt, később bíróként járt el a kérelmező egy más ügyében vagy ad absurdum kapcsolódó ügyekben is.[99] Ezen aggályok természetesen objektíven igazolják a bíróság pártatlanságának hiányával kapcsolatos kételyeket, és ezért az egyezmény követelményeinek megsértését jelentik az objektív teszt kritériumai alapján.
Tehát minden egyedi esetben konkrétan el kell dönteni, hogy a kérdéses kapcsolat olyan jellegű és mértékű-e, hogy a bíróság tekintetében a pártatlanság hiányát követelményének megsértését jelenti-e.[100]
Ebben a tekintetben a látszatnak is lehet akár jelentősége a Bíróság gyakorlata szerint. Cinikusan fogalmazva, "nemcsak igazságot kell szolgáltatni, igazságosnak is kell látszani".[101] Ezzel a szófordulattal e sorok írója nem tud egyetérteni. Részben azért sem, mert éppen az akar "igazságosnak látszani", aki valójában a lelke legmélyén nem igazságos. Mert aki pártatlan, az nem akar semmilyennek látszani, csak igazságosan ítélkezni. Az a megközelítés azonban elfogadható számunkra, amely szerint tehát minden bírónak, akivel szemben legitim módon felmerül a kétely, hogy nem pártatlan, vissza kell lépnie az ügy tárgyalásától. Mert az a közbizalom forog kockán, amelynek erősítése a bíróságok feladata egy demokratikus társadalomban.[102]
A bíróságoknak megfelelően kell erősíteniük az elengedhetetlen közbizalmat; ennek megítéléséhez a belső szervezeti kérdéseket is tekintetbe kell venni. Mérvadó - sőt álláspontom szerint is az egyik legfontosabb - tényező például, hogy léteznek-e a pártatlanságot biztosító eljárásjogi szabályok az egyes országokban. Vagyis érvényesül-e a bírák kizárására az ügy további eldöntéséből, amikor aggály merül fel velük kapcsolatban.[103]
Két lehetséges helyzetet különböztethetünk meg, amikor a bírói pártatlanság elvének megsértése felmerülhet:
- Az első funkcionális jellegű és érinti például a bírósági eljáráson belüli különböző funkciók ugyanazon személy általi gyakorlását, illetve a hierarchikus vagy egyéb alá/fölérendeltségi kapcsolatot az eljárás más szereplőivel.
- A második személyes jellegű, és a bírónak a konkrét ügyben tanúsított viselkedéséből ered.[104]
(a) Ugyanabban az ügyben ellátott tanácsadó és bírói funkció
Az ugyanabban a testületben párhuzamosan ellátott tanácsadó és bírói tisztség bizonyos esetben problémákat vethet fel a testület objektív nézőpontból vett pártatlansága tekintetében a 6. cikk 1. bekezdés szerint.[105]
(b) Bírói és nem-bírói funkciók gyakorlása ugyanabban az ügyben
Amikor meg kell határozni, hogy a kérelmező aggályai objektív kívülálló szemével megalapozottak-e, akkor olyan tényezők vehetők figyelembe, mint a bíró duplikált szerepe az eljárásban. Mérvadó lehet az adott személy részvételével lefolyt két eljárás között eltelt időtartam, és hogy az illető milyen mértékben volt érintve az eljárásban.[106]
- 1736/1737 -
Bármilyen közvetlen részvétel a jogalkotási eljárásban, valószínűleg elegendő kételyt támaszt azon személy bírói pártatlansága vonatkozásában, akit utóbb felkérnek annak a jogvitának eldöntésére, amelynek tárgya, hogy indokolt-e az adott jogszabály vagy rendelkezés szövegétől való eltérés.[107]
Ugyanazon személy két párhuzamosan folyó eljárásban betöltött kettős szerepével kapcsolatban különösen az alábbi esetben merülhetnek fel aggályok.[108] Amennyiben az egyikben bíróként, a másikban az ellenérdekű fél jogi képviselőjeként vett részt, úgy a kérelmezőt joggal töltheti el az az érzület, hogy ez a bíró őt (a peres felet) továbbra is ellenérdekű félnek fogja tekinteni.[109]
Kiemelendő, hogy a Kézikönyv e kérdéskörben tárgyalja az Alkotmánybíróságokat is, amennyiben kvázi jogvitát bírálnak el. Egy alkotmányjogi panasz tárgyalása egy olyan alkotmánybíró részéről, aki a kérelmező ellenfelének jogi képviselője volt az ügy "taláros testület" előtti szakaszában, maga után vonta a 6. cikk 1. bekezdésének sérelmét a Bíróság szerint.[110] (Mežnarić kontra Horvátország, § 36.). Hasonló megítélés alá eshet az Alkotmánybíróság bírájának pártatlansága, amennyiben jogi szakértőként vett részt a polgári eljárásban a kérelmező ellenfele oldalán.[111] Saját álláspontom szerint ez azért is összetett kérdés, mert főszabály szerint az alkotmányjogi panasz indítványozójának az alkotmánybírósági eljárásban nincs "ellenfele". (Főképpen büntetőjogi vagy közigazgatási tárgyú ügyek megtámadásakor. Természetszerűleg az alkotmányjogi panasszal támadott bírói döntés által érintett eljárásban van alperes és felperes.)
(c) Különböző bírói funkciók gyakorlása
Konkrét esetfüggő, az ügy egyedi körülményeire tekintettel vizsgálandó, hogy ugyanazon bíró részvétele a polgári eljárás különböző szakaszaiban sérti-e a 6. cikk 1. bekezdésében foglalt pártatlanság követelményét.
Önmagában a tény, hogy a bíró már a pert megelőző eljárási szakaszban hozott döntéseket, önmagában nem tekinthető döntő érvnek, amely igazolja a pártatlanságával kapcsolatos aggályokat. Ezen aspektusból mérvadó a bíró által a tárgyalás előtt megtett intézkedések jellege és hatálya.[112] Az természetesen nem jelent elfogultságot, ha a bírónak részletes ismerete van az aktáról; ettől még lehet pártatlan.[113] (Sőt, álláspontom szerint még autentikusabb döntést hozhat adott esetben, ha ennyire részletesen ismeri az ügyet.) A rendelkezésre álló információk előzetes értékelése sem jelenti, hogy a végső értékelés elfogult lenne.
Ami döntő fontosságú, hogy ezen értékelést az ítélet meghozatalakor kell elvégezni, és annak a tárgyaláson bemutatott bizonyításon és érveken kell alapulnia.[114]
Mérvadó a fentiek miatt annak értékelése[115]: az eljárás különböző szakaszaiban eldöntött érdemi kérdések közötti összefüggés olyan szoros-e, hogy az már alapból megkérdőjelezi az ezeken a szinteken született döntésekben részt vevő bíró pártatlanságát.[116]
A pártatlanság elvéből eredő "aranyszabályként" nem lehet levezetni, hogy egy felsőbb szintű bíróság, mely megsemmisít egy közigazgatási vagy bírói határozatot, köteles az ügyet visszaküldeni az eredeti döntést hozótól eltérő fórumhoz.[117]
Ezen aspektusra az alábbi ügyek vonatkoznak példaként:
- Egyazon tényállást érintő két különböző eljárásban részt vevő bíró személye aggályos lehet.[118];
- Természetesen a két ülnök részvételével eljáró fellebbezési bíróság elnökeként ítélkező bíró nem tárgyalhatja a saját határozata elleni fellebbezést.[119]
- A Bíróság szerint[120] egy olyan fellebbviteli bíróság, ahol az ítélkező bíráknak maguknak kell dönteniük azon kérdésben, hogy elkövettek-e jogértelmezési vagy jogalkalmazási hibát korábbi ítéletükben, "kétséget ébreszt a pártatlanság tekintetében".[121] A magam kritikus értékelésében: nemhogy kétséget ébreszt a pártatlanság vonatkozásában, hanem egyenesen kizárja azt.
- A Bíróság úgy ítélte meg, hogy nem sérti eleve a pártatlanság követelményét, ha ugyanazon bíró először részt vesz az érdemi döntés meghozatalában, majd később a jogorvoslat megengedhetőségéről folyó eljárásban.[122] E sorok írójának kommentárja, hogy ha egy bíró önmaga úgy dönt, nem lehet fellebbezni (többek között) saját korábbi döntésével szemben, óhatatlanul az elfogultság talajára lép; az ilyen helyzeteket jogszabályi rendelkezés révén lehetőleg el kell kerülni.
- "Duplikált státuszú" bíró tekintetében, aki a kérelmező jogi személy ellenfelét képviselte az alapeljárásban, majd mint a fellebbviteli fórum bírája járt el a másodikban: "tekintettel az időbeli távolságra, az első eljárás második eljáráshoz képest különböző tárgyára és arra tényre, hogy a tanácsadói és bírói funkciók nem estek időben egybe, a Bíróság úgy találta, hogy a kérelmezőnek nem volt oka objektíven
- 1737/1738 -
kételkedni a bíró pártatlanságában."[123] Tiszteletben tartva az EJEB döntését, magam a két eljárás különböző tárgyának megítélésében látom a lényeget; ezt mindenképpen szigorúan górcső alá kell venni.
- A Bíróság megállapította a pártatlanság elvének sérelmét azon eljárásban, ahol néhány bírónak, akik korábban döntöttek az ügyben, abban kellett verdiktet mondania, hogy hibás volt-e a korábbi döntésük.[124] Teljes mértékben egyet tudunk érteni ezen érveléssel.
A funkcionális megközelítéshez képest a másik aspektus a személyes jellegű helyzetek elemzése. A pártatlanság elve akkor is sérül, (álláspontunk szerint akkor a leginkább,) ha a bírónak ad absurdum személyes érdekeltsége van az ügyben Ez konkrétan a Langborger kontra Svédország (§ 35.), valamint a Gautrin és mások kontra Franciaország (§ 59.) ügyekben merült fel.[125]
Elfogultságot okozhat a bírósági eljárásban az az esetkör, amikor a felsőbb bíróság eljáró bírája korábban alsóbb fokon már eljárt az adott ügyben. Ebben az esetben meghatározó elv: tekintettel kell lenni arra, hogy az adott bíró mennyiben és milyen mélységben vett részt az alapügy elbírálásában. Arra természetesen nincs lehetőség, hogy ugyanazon bíró első és másodfokon is ítélkezzen ugyanabban az ügyben. Abban az esetben azonban, hogyha az adott bíró az ügyben nem hozott érdemi határozatot, hanem csupán eljárási jellegű intézkedést tett, az nem kizáró ok a személyét érintően a felsőbb bírósági eljárásban sem.[126]
A gyakorlat szempontjából szintén nem jelent problémát az sem, hogy az adott ügyben érdemben felsőbb bíróságon eljáró bíró korábban az előzetes fogvatartás, illetve feltételes szabadlábra bocsátás kérdésében már eljárt.[127]
A fenti esetkör nem vonatkozik arra, ha a másodfokú tanács eljáró bírája az ügy elsőfokú elbírálásában az ügy érdemét tekintve aktívan részt vett. Ez ugyanis a pártatlanság követelményével alapvetően ellentétes lenne.[128]
Az ilyen elfogultság egyértelmű megállapításához nem feltétel, hogy mindhárom bíró, vagy a bírói tanács valamennyi tagja korábban részt vegyen az elsőfokú eljárásban, ezt adott esetben egy bíró részvétele is megalapozhatja.[129] Szintén nem elfogadható, hogyha másodfokon jár el olyan bíró egy bizonyos kérdésben, aki alsóbb fokon egyszer már ugyanezen kérdésében az ügy érdemében döntött.[130]
Természetesen egyetérthetünk egy olyan döntéssel, miszerint elmarasztalással lett befejezve egy Luxemburg elleni ügy, amelyben az Államtanácsnak az ügy érdemében döntő 5 tagja közül 4 korábban valamilyen minőségben eljárt az adott ügyben.[131]
Szintén említést érdemelnek azok az esetek, amelyekben az eljáró hatóság tisztviselői és a peres felek valamilyen hivatalos kapcsolatban állnak, vagy álltak. Ez előfordult pl. Ausztriában, egy ingatlan átruházást engedélyező hatósági ügyben, ahol az eljáró tanács tagjai egyúttal közalkalmazottak is voltak, és az ügy előadója hivatali alkalmazottja volt az egyik közhivatalnok félnek. A bíróság álláspontja szerint ebben az estben is alappal merült fel kétely az eljáró hatóság függetlenségét és pártatlanságát illetően, ezért a bíróság Ausztriát elmarasztalta a 6. Cikk megsértésében.[132]
Releváns vizsgálódásunk szempontjából továbbá egy holland ügy, ahol a kérelmező a gazdasági tevékenységével összefüggő kérelem előterjesztésekor az Államtanács közigazgatási részlege, jogorvoslati fórumként pedig a korona járt el oly módon, hogy a fellebbező fél az eljárt szakértők felettese volt. Annak ellenére is jogsértés került megállapításra, hogy az előbbi egy tanácsadó testület, ügydöntő határozatokat nem hoz (a korona nevében az adott miniszter hozza meg a határozatot, aki egyébként a parlamentnek felelős). Mindezek alapján a bíróság ebben az esetben is megállapította a 6. Cikk (1) bekezdésének sérelmét.[133]
Kiemelést érdemel az az ügy, ahol az eljáró két hivatásos bíró mellett két olyan laikus bíró is eljárt, akik tekintetében egyéb okból lehetett megkérdőjelezni függetlenségüket és pártatlanságukat. Személyüket ugyanis egy olyan szervezet delegálta, amely ellenérdekű volt a perbeli ingatlan tekintetében, és akihez az adott bírókat közeli kapcsolat fűzte. Az ügyben a bíróság szintén megállapította a 6. Cikk (1) bekezdés sérelmét. [134]
Igen sajátos ügynek tekinthető, amelyben a kérelmező cég nem volt munkaügyi szövetségnek tagja, míg ellenfele igen, és a laikus bírák egyikét éppen e munkaadói szövetség delegálta. A bíróság vonalat húzott a Langborger ügytől, annak ellenére, hogy az eljáró tanács összetétele jelen esetben is kérdéses volt. Nem minősül független bíróságnak továbbá az a szabálysértési hatóság, amelynek döntésével szemben nem áll rendelkezésére a feleknek tényleges jogorvoslat lehetősége, ez ebben az estben a független és pártatlan bíróság
- 1738/1739 -
érvényesülő követelményeinek hiányából is a 6. Cikk (1) bekezdésének a sérelemével járt.[135]
Szintén nem minősül független bíróságnak a vadászati hatóság sem, amely a bíróságokra irányadó garanciák nélkül hozza meg döntését. Amennyiben az ilyen döntés ellen lehetséges ugyan jogorvoslatot előterjeszteni, azonban a másodfokon eljáró bírói szerv nem rendelkezik tényleges hatáskörrel a megelőző döntés hatályon kívül helyezésére, szintén az egyezmény megsértéséhez vezet.[136]
Fentiekkel szemben a függetlenség megsértésének egy enyhébb esetét jelentette a francia államigazgatási szervekkel szemben indított polgári eljárás, amelyben egy nemzetközi szerződés értelmezését éppen az adott államigazgatási szervtől szerezték be, a kérelmezőnek pedig nem volt tényleges lehetősége az értelmezés megkérdőjelezésére. A bíróság kifejtette, hogy az igazságszolgáltató hatalomnak mindenkor függetlennek kell lennie a végrehajtó hatalomtól, mivel az államigazgatási szerv által meghatározott jogértelmezés irányadó volt az eljárás kimenetele szempontjából, így a 6. Cikk sérelme megvalósult.[137]
Az igazságszolgáltató hatalomnak, mind a végrehajtó hatalomtól, mind pedig a törvényhozó hatalomtól függetlennek kell lennie. A bíróság álláspontja szerint kizárólagosan az a tény, hogy a bírákat egy miniszter nevezi ki és menti fel - abban az esetben, ha hivatali idejük alatt nem elmozdíthatóak - nem kérdőjelezi meg a bíróságok pártatlanságát és függetlenségét. Ezzel összhangban az sem jelenti a bírósági függetlenség megsértését, ha az első fokon eljáró bíróságoknak követniük kell a felső bíróságok, valamint kamarák iránymutatásait, joggyakorlatait. A bíróságok és végrehajtó hatalom kapcsolatának tiltott és sajátos összefonódását jelenti az az esetkör, amikor az állami szervek érdeklődnek az ügy menete iránt, és az adott bíróság a végrehajtó hatalom érdekének megfelelő döntést hoz, a becsatolt iratok alapos vizsgálata elmarad, és a döntések nem kerülnek kellő módon indoklásra.[138]
Szintén a pártatlanság követelményét sérti az a bíróság, amelynek tagjai között sértettek vagy ellenérdekű felek is vannak. Bár nem tűnik életszerűnek ez a feltételezés, ugyanakkor Európában nem példa nélküli. A "Demicoli" ügyben a máltai parlament maga hozott ítéletet egy újság kiadójával összefüggésben a parlament megsértése miatt. A Bíróság Máltát ebben az ügyben elmarasztalta.[139]
Szintén megkérdőjelezhető azon bíróságnak az elfogultsága, amely egy olyan felperesi egyetem ügyében járt el, amelynek maga is professzora. Ebben az esetben a bíróság szintén jogsértést állapított meg.[140]
Említést érdemel az az eset is, amikor az adott bíróság a saját megsértésével összefüggésben szabott ki 5 nap szabadságvesztést.[141] Ez kérdéskör rávilágít egy általánosabb problémára is: maga a bíróság nem lehet pártatlan, ha az alapügy maga a bíróságokkal kapcsolatos. De lege ferenda kidolgozandó ilyen esetre egy megoldás, amely objektív döntési fórumot teremt.[142]
Előfordult olyan eset is, hogy az eljáró katonai bíró azért nem volt semlegesnek tekinthető, mert az eljárást kezdeményező, egyúttal alárendeltje is volt. Ezekben az esetekben a terhelt számára a bíróság függetlensége megkérdőjelezhető. Erre tekintettel a bíróság elmarasztaló ítéletet hozott.[143] Szintén nem minősül függetlennek az a bíróság, amelynek tagjai között a hadsereg állományába tartozó személy, vagy hivatásos tiszt is helyet kap.[144] Egy ügyben a bíróság arra tekintettel állapította meg a 6. Cikk (1) bekezdés sérelmét, hogy az eljáró bíró korábban magas rangú ügyész volt. E tény alkalmas volt arra, hogy az adott ügyben a bíró pártatlanságát megkérdőjelezze.[145]
Szintén elmarasztaló döntés született abban az ügyben, ahol egy izraeli kérelmezővel szemben olyan bíró hozott ítéletet, aki korábban helyettes rendőrfőnökként már foglalkozott az ügyével.[146]
Megállapítható: nem teszi pártossá az eljárást az, ha több tagból álló esküdtszék valamely tagja bizonyítottan kapcsolatban áll valamely peres féllel, azonban az esküdtszék a határozatát egyhangúlag hozza meg. Kiemelést érdemel egy francia - más összefüggésben már említett - eset, amelyben a kérelmezők egy orvosi társaság tagjai voltak, akikkel szemben az orvosi kamarák több szinten is elmarasztaló döntést hoztak. Ennek következtében a praxisuk felfüggesztésre került. Az ügy alapját tiltott reklám képezte, az ügyben eljáró kamarai orvosok többsége az ellenérdekű társasághoz tartozott, vagyis az érintettek reklámtevékenysége az ő bevételükre is hatást gyakorolhatott. Erre tekintettel a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy ezekben az esetekben
- 1739/1740 -
okkal vetődik fel a kérelmezőben az elfogultság vádja, ezért Franciaországot elmarasztalta.[147]
Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy a bíróság a hatalmi ágak szétválasztásának, illetve általánosságban a pártatlanságnak a követelményét rendkívül komolyan és következetesen megköveteli. Ugyanakkor vannak a fentieknek látszólag ellentmondó esetek is. A bíróság nem találta megalapozottnak a kérelmezőnek az esküdtszékkel összefüggő elfogultságát, pusztán amiatt, mert az esküdtek egyike a vád egyik tanújának alkalmazottja volt.[148]
Szakmai vagy személyes kapcsolat a bíró és a fél vagy a fél ügyvédje között szintén megkérdőjelezi a pártatlanságot.[149] Ebben a kérdésben még közvetett tényezőket is figyelembe kell venni.[150] Álláspontom szerint ez a legérzékenyebb kérdéskör. Nehéz megítélni a kapcsolat "mélységét" a jogászi szakmában. Mi a helyes megítélése, ha a bíró és a fél ügyvédje egyazon egyetemre jártak? Megállapíthatjuk, ez önmagában nem lehet általános jelleggel elegendő érv a kizáráshoz. Egyes államokban, ahol csupán 1 -2 igazán rangos egyetem van, "argumentum ad absurdumot" eredményezne ez a fölfogás. És ha a gyakorlati tevékenységük mellett ugyanazon az egyetemen tanítanak? Ez már összetettebb kérdés. Ehelyütt merülhet fel leginkább a korábban már említett "pártatlanság és tisztességesség látszata". Vajon az a hozzáállás a helyes, ha - az elbírálandó ügyet egyébként objektíven szemlélő - egymást közelről ismerő peres szereplők magázódva köszönnek egymásnak? Minden esetre kevesebb terepet adnak a támadhatóságnak.
A magyar Alkotmánybíróság a nemzetközi trendeknek nagyjából megfelelően, többször az EJEB gyakorlatára is hivatkozva értelmezi a kérdéskört. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése mindenkinek jogot biztosít arra, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül elbírálja. A bíróság függetlensége és pártatlansága természetesen csak egymásra tekintettel értelmezhető. A bírói függetlenség alapjait az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése fekteti le, amelynek értelmében a bírák függetlenek, és kizárólag a törvényeknek vannak alárendelve, különösképpen ítélkezési tevékenységük keretében nem utasíthatók. A Történelmi Alkotmány vívmányai közé sorolható bírói függetlenség a bíróság Alaptörvényben meghatározott feladatának teljesítése, illetve az igazságszolgáltatási hatalmi ág önállóságának megőrzése érdekében működő alkotmányos garancia. A bírói hatalom pedig döntő részt az ítélkezésben ölt testet. Éppen ezért a bírói függetlenség letéteményese, hogy az ítélkező bíró döntését akár a bírói szervezeten kívülről, vagy akár a szervezeten belülről érkező befolyástól mentesen, kizárólag a jogszabályoknak, valamint belső meggyőződésének megfelelően hozza meg. Az ítélkezés függetlenségét pedig személyi, jogállási és szervezeti garanciáknak szükséges szolgálniuk.[151] Ezzel összevetve érdekes, hogy a pártatlanság követelménye arra hivatott, hogy az ítélkező bíró az ügyben résztvevő felekkel szembeni elfogultságtól vagy előítéletektől mentesen bírálja el az ügyet és hozza meg döntését. A pártatlanság rekvizituma egyfelől a bíró magatartásával és hozzáállásával kapcsolatos elvárásként jelentkezik. Másfelől pedig mércét állít a jogszabályi környezettel szemben is. E mérce szerint az eljárási szabályoknak törekedniük kell olyan helyzetek elkerülésére, amelyek a bíró pártatlanságát illetően jogos kétségeket ébreszthetnek. Ebből fakad, hogy a konkrét ügyben a bírónak nem pusztán tárgyilagosan szükséges ítélkeznie, de a pártatlan ítélkezés látszatának megőrzése is feladata.[152]
Témánk szempontjából érdekes összefüggések merültek fel az elkülönült közigazgatási bíróságok tervezett bevezetése tekintetében.[153]
Az elfogadott szabályozással kapcsolatban számos kritika fogalmazódott meg, pedig Trócsányi László igazságügyi miniszter megelőzőleg részt vett a Velencei Bizottság ülésén, amelyen a testület kiadott egy állásfoglalást a közigazgatási bírósági szervezet felállításával kapcsolatos törvények vonatkozásában, amit a magyar fél meg is fogadott. A miniszter még a törvény parlamenti elfogadása előtt 2018 novemberében kezdeményezte a Velencei Bizottság vizsgálatát az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása végett.[154] A végül hatályon kívül helyezett jogszabályban a közigazgatási felsőbíróság parlament által választott elnöke széles jogkörökkel rendelkezett volna nem pusztán a közigazgatási bíróságok, hanem azok alkalmazottai tekintetében is. Ezen felül a Velencei Bizottság kritizálta az igazságügyi miniszter széles
- 1740/1741 -
hatásköreit a bírák kinevezését, előléptetését, valamint az ezzel kapcsolatos valódi jogorvoslati eljárások hiányát illetően. Végül az alkotmányjogi tanácsadó testület ajánlásokat tett, amely szerint határozzák meg törvény által, hogy az igazságügyi miniszter milyen szempontok szerint változtathat a bírónak jelölt személyek rangsorán, továbbá hogy ehhez szükség legyen a személyi tanács egyetértésére. (Különösképpen akkor, amennyiben az igazságügyi miniszter sikertelennek nyilváníthatja a bírói felvételi eljárásokat.) Szükségesnek tartották, hogy a közigazgatási törvényszékek elnökeinek kinevezésébe a személyi tanácsnak legyen érdemi beleszólási lehetősége.[155] Hangsúlyozzuk tehát, hogy nem az elkülönült közigazgatási bíráskodás, és nem is a bírói testületek, tanácsok hatásköre volt alapból problematikus a Velencei Bizottság számára. A törvényt végül a jogi köntösbe bújtatott politikai támadások pergőtüze miatt hatályon kívül helyezték. A törvény létrehozta volna az Országos Közigazgatási Bírói Tanácsot (OKBT), amely a közigazgatási bírák konzultatív, véleményező és döntéshozó testülete lett volna. Az OKBT eszerint egy tizenegy tagú testület, amelynek elnöke a Közigazgatási Felsőbíróság elnöke, és további tíz tagját hat évre az összbírói értekezletek választották volna meg; konkrétan a közigazgatási törvényszékek összbírói értekezlete egy-egy bírót, a Közigazgatási Felsőbíróság teljes ülése két bírót.[156]
A közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról szóló 2019. évi XXIV. tv. kiteljesítette azon a nemzetközi dokumentumokban is lefektetett megfogalmazott követelményt, miszerint a bírói (önkormányzati) tanácsokban, testületekben többségben kell lenniük a bírák által választott tagoknak a bírói önigazgatási jelleg erősítése végett.[157]
Ehelyütt kell megemlítenünk, hogy az Alkotmánybíróság a közigazgatási bíróságokról szóló törvénynek az igazságügyi miniszter egyes személyügyi feladatait rögzítő szabályait sem tartotta alaptörvény-ellenesnek. Az Alkotmánybíróság szerint e "feladatokról megállapítható, hogy az olyan - a rendeletalkotást illetően megosztott döntési jogkörben gyakorolható - igazgatási jellegű feladatok, melyek a közigazgatási bíróságok működésének biztosítását célozzák, az ítélkezési tevékenységre közvetlenül nem hatnak ki, annak befolyásolására nem alkalmasak".[158]
Az Oleksandr Volkov kontra Ukrajna (§ 88-91.) ügy tanulsága szerint egy az ország jogában nem-bírói jellegűnek tekintett testület is "bíróságnak" minősülhet a kifejezés lényegi értelme szerint, ha teljesen egyértelműen igazságszolgáltatási funkciókat lát el.[159]
A Lithgow és mások kontra Egyesült Királyság (§ 201.) fémjelezte esetben állapíttatott meg, hogy a "bíróság" fogalmába sorolandó egy korlátozott számú speciális ügy eldöntésére hivatott testület is,
- 1741/1742 -
feltéve, hogy körül van bástyázva a megfelelő garanciákkal.[160]
A Bíróság gyakorlatát górcső alá véve, érdekes példákat láthattunk olyan testületekre, amelyek "bíróságnak" minősültek az Egyezmény 6. cikk 1. bekezdése értelmében:
- regionális ingatlan-átruházási hatóság (Sramek kontra Ausztria, § 36.);
- büntető kártérítési bizottság (Rolf Gustafson kontra Svédország, § 48.);
- erdészeti vitarendezési bizottság (Argyrou és mások kontra Görögország, § 27.).
Megállapíthatjuk, hogy önmagában a körülmény, miszerint a döntés jogát és kötelezettségét egy szakmai (például fegyelmi) szervre/testületre ruházták, nem feltétlenül sérti az Egyezményt. Viszont ilyen esetben az Egyezményből levezethető követelmény, hogy az alábbi két követelményből minimum az egyik érvényesüljön:
- vagy a szakmai fegyelmi szerv maga feleljen meg a 6. cikk követelményeinek,
- vagy ha ez utóbbi nem teljesül, eljárásával szemben legyen egy "teljes hatáskörrel rendelkező bírói testületnél" felülvizsgálatnak helye, és ez biztosítsa a 6. cikk 1. bekezdésének garanciáit. Ez utóbbi többek között az Albert és Le Compte kontra Belgium, (§ 29.), valamint a Gautrin és mások kontra Franciaország (§ 57.) ügy konklúziója.[161]
Számos példát láthattunk olyan bírói testületekre, amelyekről a Bíróság megállapította, hogy nem rendelkeznek "teljes hatáskörrel" az előbbiek értelmében.[162]
A függetlenség és pártatlanság kritériumainak érvényesülése vizsgálandó az egyes bírói testületek vonatkozásában (is). Külön kérdés, hogy az egyes aggályok a testület tagja, elnöke vagy tagjainak többsége tekintetében állnak-e fenn. Felmerülhetnek olyan aggályok, hogy (mint fentebb láttuk) már a bírói testület egy tagjának "pártossága" kivetül az egész tanácsra.
A pártosságnak (pártatlanság hiányának) két dogmatikai szintje között szeretnénk distinkciót állítani:
A súlyosabb szint, ha ad absurdum az eljáró bíró olyannyira "pártos", hogy érdekelten elfogult. Nyilván ennek a kérdésnek az említése is sokak érzékenységét sérti, de agyonhallgatása nem férne össze a tudományos alapossággal. Szerencsére kijelenthetjük, hogy ez - a magyar jogrendszerben legalábbis - rendkívül ritka. Nyilván ennek lehet egy olyan "túlzó foka", amely már bűncselekmény megvalósítását jelenti. Ez ellen természetesen a leghatározottabban fel kell lépni minden alkotmányos állam jogrendszerének. Azonban a bírói tanács már egyetlen tagjának ennél jóval csekélyebb "érdekeltsége" is az eredményezi, hogy az egész tanács összetétele megsérti a pártatlanság követelményét. Az említett "érdekeltség" megítélésével ingoványos talajra lépünk, ha ebbe elkezdjük belemagyarázni a politikai érdekeltség, kvázi értékrend kérdését.
A pártosság alacsonyabb szintje, ha a bíró nem érdekelt, csak az objektív szakmai döntését árnyalja egyéb, diszfunkcionális aspektus. Amennyiben egyetlen ilyen bíró van a testületben/tanácsban, az nem dönti meg álláspontom szerint alapból a bíróság pártatlanságának vélelmét. Ha valakinek az objektív döntéshozatalát esetlegesen befolyásolná is valamilyen külső tényező, ennek alapján nem valószínűsíthető, hogy még meg is próbálja társait befolyásolni, agitálni az egyik peres fél álláspontja mellett.[163]
Érdekes megállapítás, miszerint elvben nem a Bíróság feladata - még első pillantásra analógnak vagy kapcsolódónak tűnő ügyekben sem - a hazai bíróságok által hozott különböző döntések összehasonlítása, mely bíróságok függetlenségét tiszteletben kell tartania. (Sajátos megközelítést a függetlenség elvéből levezetni a "hektikus döntésekhez való szabadság jogát". Ugyanakkor megállapítható, hogy legalább a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartását előtérbe helyezi ezen felfogás.) Az esetjogon belüli eltérések lehetősége velejárója minden bírósági rendszernek, amely az illetékességi területükön hatáskörrel rendelkező perbíróságok és fellebbviteli bíróságok hálózatán alapul. Ilyen eltérések még ugyanazon
- 1742/1743 -
bíróságon belül is előfordulhatnak. Ez önmagában nem tekinthető ellentétesnek az Egyezménnyel. Ez a Santos Pinto kontra Portugália (§ 41.) ügyben fogalmazódott meg. Az álláspontom szerint nagyon megengedő megfogalmazás "nagy lélegzetvételt" jelenthet számos tagállamnak. Szigorú, de az alkotmányos állam kritériumainak megfelelő elvárás lenne, ha a Bíróság egységes megítélést várna el azonos tényállású ügyekben. Az igen szubjektív emberi jogokkal kapcsolatban ugyanis talán a legmegfoghatóbb vezérszalag a diszkrimináció tilalma.[164] Az Ucar kontra Törökország (dec.) ügy indokolása viszont evidenciákat szikráztat ki. Eszerint nem beszélhetünk továbbá "eltérésről", ha az érintett ténybeli helyzetek objektíve különbözőek.[165]
E sorok írója sajátos összefüggést lát a szakértelem, az ügyek szignálása, illetőleg a bírói függetlenség között, több áttételes vonatkozásban is. Természetesen a bírósági vezető "erős" ügyelosztási hatásköre a bírói függetlenséget csorbíthatja, és a bíró szervezeten belüli függetlenségének béklyója is lehet. (És a függetlenség megsértésével áttételesen sértheti a pártatlanságot is.) Minél inkább automatizmusként érvényesül a szignálás, annál inkább kiteljesedik az egyes ítélőbírák függetlensége. Viszont ezen erény a szakmaiság ellen hat. Mégpedig azért, mert a bírók speciális képzettségének figyelembevétele lehetetlenné teszi a teljes automatizmust a szignálás tekintetében. Amennyiben csak azt határozzák meg, hogy "polgári" vagy "büntető" ügyszakos legyen a bíró, és a bejövő ügyeket ábécésorrend szerint szignálják, az a függetlenséget ugyan kiválóan előmozdítja, de a szakmaiság letéteményes őrének nem tekinthető. A kérdés tehát: az ügyelosztásnál milyen fokú legyen a specializáció? Egy konkrét példálózó levezetéssel élve a következő verziók vetődnek fel. Közjog? Ezen belül kifejezetten alkotmányjog? Akár várjuk el választási ügyekben, hogy az eljáró bíró a választási jog szakértője legyen? Vagy ha az eldöntendő jogeset a választójog egyenlőségéről szól, akkor legyen kívánatos, hogy az eljáró bíró rendelkezzék a választójog egyenlőségét (is) érintő publikációval/referenciával? (Álláspontom szerint a közigazgatási ügyszakban bíráskodók kis száma, illetőleg inkább ehhez képest az ügyek igen jelentős száma és fajtája ez utóbbit lehetetlenné teszi. Pont ezzel a specializációval is összefüggésben merült fel a külön közigazgatási bíróságok felállításának indokoltsága.) A kérdés még összetettebb, ha egy (elvileg) speciális szakértelemmel rendelkező kvázi bíróság döntését kell felülbírálni, ilyen lehet akár a választási bizottság vagy Médiatanács.
Álláspontom szerint minél speciálisabb, elmélyültebb valaki szaktudása, annál kevésbé lesz pártos. A szakmai dogmák, a rendkívül megalapozott ismeretek, az evidenciát jelentő szakirányú tézisek a letéteményesei annak, hogy a bíró diszfunkcionális szempontokat ne szüremkedtessen be a döntéshozatalba.
A hazánkat ért szigorú bírálatok mellett megemlítendő, hogy a Bíróság gyakran felpuhít esetjogában bizonyos kritériumokat. ■
JEGYZETEK
[1] A tanulmány a Kúria Werbőczy István Országbíró Kutatóintézetében folytatott "A bírói függetlenség intézményes garanciái" című részkutatási projekt keretében készült.
[2] Darák Péter: Az alkotmányjogi panasz bírói szemmel, Alkotmánybírósági Szemle, 2012/1, 70-72.
[3] Lásd Paczolay Péter: Az alkotmányjogi panasz mint hatékony jogorvoslat, Alkotmánybírósági Szemle, 2017/2, 91-95.
[4] Arató Balázs: Alkotmányjogi panasz a német jogrendben, különös tekintettel a befogadhatóság kérdésére, In: A be nem fogadott alkotmányjogi panaszok (szerk.: Cservák Csaba), Kúria-AB kutatási projekt.
[5] Schanda Balázs: Kérdések az Alkotmánybíróság és az Európai Emberi Jogi Bíróság kapcsolatához, Alkotmánybírósági Szemle, 2017/2, 101.
[6] Lásd ehhez Trócsányi László: Az alkotmánybíráskodás és az igazságszolgáltatás kapcsolatának egyes kérdései, Alkotmánybírósági Szemle, 2010/1, 120-126.
[7] Vö. Varga Zs. András: Az egyedi normakontroll iránti bírói kezdeményezések eljárási feltételei, Eljárásjogi Szemle, 2016/1, 4-10.
[8] Lásd ehhez Smuk Péter: Az Alkotmánybíróság "önvédelmének" lehetséges irányai, In: Dikaiosz logosz. Tanulmányok Kovács István emlékére (szerk.: Ambrus István-Köblös Adél-Strihó Krisztina-Sulyok Márton-Szalai Anikó-Trócsányi László), Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2012, 107 -113.
[9] Halász Iván: Nemzetközi bíráskodás, In: Magyar politikai enciklopédia (főszerk.: Pásztor Péter, szerk.: Egedy Gergely-Filep Tamás GusztávKarácsony András-Király Miklós-Mezei BalázsPesti Sándor), Mathias Corvinus Collegium-Tihanyi Alapítvány, Budapest, 2019, 417-418.
[10] Magyarország Alaptörvényének XXVIII. cikk (1) bekezdése értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül bírálja el.
[11] Vö. Varga Attila: Az igazságtól az igazságszolgáltatásig, Korunk (Kolozsvár), 2012/7, 102-110.
[12] Domselaar, Iris: Moral Quality in Adjudication. On Judicial Virtues and Civic Friendship, Netherlands Journal of Legal Philosophy, 2015/1, 24-46. DOI: 10.5553/NJLP/.000025.
[13] Uo.
[14] Barna Lili-Juhász Dorottya-Márok Soma: Milyen a jó bíró? Miskolci Jogi Szemle, 2018/1, 84-98.
[15] Uo.
[16] Czine Ágnes: Tükörkép a bírói függetlenségről és pártatlanságról az Alkotmánybíróság gyakorlatában, Alkotmánybírósági Szemle, 2018/2, 2-8.
[17] Uo.
[18] Vö. például 3154/2017. (VI. 21.) AB határozat.
[19] Lásd például Sramek kontra Ausztria, (8790/79), 1984. október 22., 42. bekezdés.
[20] Piersack kontra Belgium, (8692/79), 1982. október 1., 31. bekezdés.
[21] Czine i.m. 8.
[22] Kyprianou kontra Cyprus, [GC] (73797/01), 2005. december 15., 121. bekezdés.
[23] Lásd Kiss Anna: A független és pártatlan bírósághoz való jog, Jogászvilág, https://jogaszvilag.hu/a-fuggetlen-es-partatlan-birosaghoz-valo-jog/.
[24] Uo.
[25] Meg kell ennek kapcsán említenünk azon tudományos megközelítést, miszerint egyesek a jogállam fogalmát eltorzítva diszfunkcionálisan beleértenek olyan tartalmakat, melyek eredetileg nem foglaltattak benne. Varga Zs. András: Eszményből bálvány? A joguralom dogmatikája, Századvég, Budapest, 2015, 11-25.
[26] Lásd ehhez Révész Béla: Az igazságszolgáltatás átalakításának vitái a rendszerváltás időszakában, FORVM. Acta Juridica et Politica, 2018/8, 323-367.
[27] Lásd ehhez Fleck Zoltán: A bírói hatalom alakulása az elmúlt két évtizedben, In: Magyarország politikai évkönyve - Kormányzati rendszer a parlamenti demokráciában 1988-2008 (szerk.: Sándor Péter-Stumpf Anna-Vass László), Demokrácia Kutatások Magyar Központja Közhasznú Alapítvány (DKMKKA), Budapest, 2009.
[28] Vö. Erdei Árpád: Az új alkotmánytervezetnek a büntető igazságszolgáltatásra vonatkozó rendelkezései, Paper: EA/2011, In: Az új Alaptörvényről elfogadás előtt : tanulmánykötet az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága által 2011. április 8-án azonos címmel megrendezett tudományos konferencián elhangzott előadások alapján (szerk.: Kubovicsné Borbély Anett-Téglási András-Virányi András), Magyar Országgyűlés, Budapest, 2011, 73-80.
[29] Varga Zs., András: Az igazságszolgáltatás átalakítása, In: Állam és jog. Kodifikációs kihívások napjainkban (szerk.: Fejes Zsuzsanna-Kovács Endre Miklós-Paczolay, Péter-Tóth J Zoltán), Gondolat Magyar Jog- és Államtudományi Társaság, Budapest-Szeged, 2013, 41-61.
[30] Petrétei József-Tilk Péter: Magyarország alkotmányjogának alapjai, Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2014, 3.
[31] Lásd Ravasz László: Bírói függetlenség és a tisztességes eljáráshoz való jog, Debreceni Jogi Műhely, 2015/3-4, 58-85. DOI: 10.24169/DJM/2015/3-4/6.
[32] Lásd Sulyok Tamás: Helyzetjelentés az Alkotmánybíróság alapjogvédelmi tevékenységéről, Alkotmánybírósági Szemle, 2017/2, 99.
[33] Juhász Imre: Az Alkotmányjogi panasz eljárásjogi vetületének néhány aspektusa, In: Codificatio processualis civilis. Studia in Honorem Németh János II. (szerk.: Varga István), ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2013, 119-132.; Uő: Az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok kapcsolata, különös tekintettel a polgári bíróságokra, In: Az alkotmánybírósági törvény kommentárja (szerk.: Zakariás Kinga), Pázmány Press, Budapest, 2022, 59-77.
[34] Az a) pont meglehetősen tág értelmezésre nyit terepet. A b) pontot néhányan "Lex Balsainak" nevezték, Balsai István tragikusan elhunyt alkotmánybíróra utalva, aki a megválasztását megelőzően parlamenti bizottsági elnökként számos törvényjavaslat benyújtója volt.
[35] Mivel egyedi jellegük mellett az alkotmányjogi panaszok túlnyomó részt rendelkeznek általános vonatkozásokkal is, így könnyen előfordulhat, hogy az alkotmánybíráknak közvetve valamilyen érintettségük van az üggyel kapcsolatban. (Akár a tulajdonjog, banki kamatok, a pénzügyi lízing vagy a parabolaantenna esetében.) Ez azonban személyes adat, az alkotmánybíró privát körülményei aligha válnak közismertté.
[36] Az alkotmányjogi panasz kiteljesedése maga után vonhatja a "decentralizált" alkotmánybíráskodás tapasztalatainak becsatornázását ezen aspektusból is. Természetesen az amerikai rendszer tanulságai csak igen kritikusan hasznosíthatók. Vö. Pap András László: Felvetések az igazságszolgáltatási rendszer nyilvánosságának amerikai modellje kapcsán, Rendészeti Szemle, 2010/4, 78-102.
[37] A kizárásról lásd Ficsór Gabriella: A bíró kizárásának gyakorlati tapasztalatai, Az új Btk.
https://ujbtk.hu/dr-ficsor-gabriella-a-biro-kizarasanak-gyakorlati-tapasztalatai/.
[38] Cservák Csaba-Rimaszécsi János: Igazságszolgáltatás az összehasonlító alkotmányjogban, In: Összehasonlító alkotmányjogi tanulmányok (szerk.: Cservák Csaba), Patrocinium Kiadó, Budapest, 2015, 124-133.
[39] Pokol Béla: A bírói hatalom, Századvég, Budapest, 2003, 23-43.
[40] Lichtenstein József: A bírói hatalom szabályozása a nyugat-európai alkotmányokban, In: Ünnepi tanulmányok Gáspárdy László professzor 60. születésnapjára (szerk.: Cserba Lajos), Novotni Alapítvány, Miskolc, 1997, 229-247.
[41] Deiseroth, Dietrich: Bírói függetlenség és pártatlanság a jogállamban. A bírák pártokban való politikai tevékenységéről (ford.: Lichtenstein József), Bírák Lapja, 1993/3-4, 18-32.
[42] Lásd Riedel, James: Recruitment, Professional Evaluation and Career of Judges and Prosecutors in Germany, In: Recruitment, Professional Evaluation and Career of Judges and Prosecutors in Europe: Austria, France, Germany, Italy, the Netherlands and Spain (ed.: Federico, Giuseppe di), Lo Scarabeo, Bologna, 2005, 69-90.
[43] Lásd ehhez Badó Attila-Márki Dávid: A német bírósági igazgatás alapjai, Comparative Law Working Papers, 2020/1, Különszám. www.ojji.u-szeged.hu/images/dokumentumok/CLWP/03_nmetclwp.pdf. A kézirat lezártakor a jelölőbizottság 16 szövetségi parlamenti képviselőből, valamint a 16 tartomány igazságügyi minisztereiből tevődik össze.
[44] Ilyen rendszer működik Baden-Württemberg, Berlin vagy Brandenburg tartományokban. Lásd Badó Attila: A bírói függetlenség egyes garanciális elemeinek összehasonlító vizsgálata (MTA Doktori értekezés), Szeged, 2017, 22-23. http://reald.mtak.hu/1072/7/dc_146917_doktori_mu.pdf.
[45] Vannak törekvések egyre inkább, hogy a szövetségi jelölési rendszerbe is vonjanak be bírákat. Vö. Badó [2017] i.m. 22.
[46] Lásd ehhez még Badó [2017] i.m. 23-25.
[47] Riedel i.m. 69-90.
[48] A francia rendszerről még Lásd Lichtenstein József: Az igazságszolgáltatás rendszere Franciaországban, Magyar Jog, 1996/4, 232-243.
[49] Badó Attila-Márki Dávid: A bírósági igazgatás Olaszországban, Comparative Law Working Papers, 2020/1, Különszám. www.ojji.u-szeged.hu/images/dokumentumok/CLWP/OlaszorszgCLWP.pdf
[50] Vö. Moreno-Catena, V.-Pintos-Ager, J.-Soleto-Munoz, H.: Espagne/Spain, In: L'administration de la justice en Europe et l'évaluation de sa qualité (eds.: Fabri, Marco-Jean, Jean-Paul-Langbroek, Philip M.-Pauliat, Hélène), Montchrestien, Paris, 2005, 207-225.
[51] Badó Attila: Az igazságszolgáltató hatalom alkotmányos helyzetének és egyes alapelveinek összehasonlító vizsgálata, In: Összehasonlító alkotmányjog (szerk. : Tóth Judit-Legény Krisztián), CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Társadalomszolgáltató Kft., Budapest, 2006, 183.
[52] A bírói mandátumok keletkezéséről lásd még Badó Attila: The selection of judges: a comparative analysis, In: Studies in the fields of comparative law and comparative constitutional law (szerk.: Badó Attila), Pro Talentis Universitatis Alapítvány, Szeged, 2012, 90-108.
[53] Carp, Robert-Stidham, Roland: Judicial Process in America, CQ Press, Washington D.C.,1998, 405410.
[54] Shackelford, Kelly-Butterfield, Justin: The Light of Accountability. Why Partisan Elections are the Best Method of Judicial Selection. The Advocate, 2010, 72-74.
[55] Badó [2017] i.m. 32-33.
[56] Bolgár Alkotmány, 147. cikk (5) bekezdés.
[57] Lásd Tóth-Legény i.m. 235.
[58] Litvánia, Ukrajna Örményország. Uo.
[59] Court Organization Law, Article 52. (Japan).
[60] A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. tv. 40. § (1) bekezdés értelmében a bíró a tisztsége ellátásán kívül csak tudományos, oktatói, edzői, versenybírói, játékvezetői, művészi, szerzői jogi védelemben részesülő, lektori és szerkesztői, valamint műszaki alkotó munkát végezhet kereső tevékenységként és nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban állhat, de ezzel nem veszélyeztetheti függetlenségét, pártatlanságát és nem keltheti ennek látszatát, valamint nem akadályozhatja hivatali kötelezettségei teljesítését. Itt tehát ismét "iker-elvként" jelenik meg a függetlenség és pártatlanság.
[61] Lásd ehhez Badó Attila: The development of comparative law as a branch of jurisprudence and the issues of classification, In: In: Studies in the fields of comparative law and comparative constitutional law (szerk. : Badó Attila), Pro Talentis Universitatis Alapítvány, Szeged, 2012, 4-12.
[62] Vö. Rimaszécsi János: Az igazságszolgáltatás helye a XXI. századi hatalommegosztás rendszerében, In: X. Jogász Doktoranduszok Országos Szakmai Találkozója, (szerk.:Stenpien, Erik-Miskolczi Bodnár Péter), Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest, 2015, 121-128.
[63] Az ügyészség mint az igazságszolgáltatás közreműködőjének függetlensége hazánkban teljes, azonban hierarchikus mivoltából fakadóan az egyes ügyészek nem függetlenek saját vezetésüktől, a legfőbb ügyész utasíthatja bármelyiküket. Polt Péter-Varga Zs. András: Az ügyészség a jogállamban, In. Az ügyészek nagy kézikönyve (szerk.: Polt Péter-Varga Zs András), CompLex Wolters Kluwer, Budapest, 2013, 7-15.
[64] Vö. Belovics Ervin: Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények, In: Büntetőjog II. Különös rész (szerk.: Belovics Ervin-Molnár Gábor-Sinku Pál), HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft." Budapest, 2016, 408-473.
[65] Az angolszász-amerikai hagyományok nagyon sajátosak, de a tudománynak a joggyakorlatra reflektálva legalább a konszenzust megcélozva ki kell alakítania a pártatlanság fogalmának európai dogmatikai intézményét. Ezt kutatásaim során "Lex EDI"-nek fogom nevezni.
[66] Lásd Kleyn és mások kontra Hollandia [GC], § 192.
[67] Le Compte, Van Leuven és De Meyere kontra Belgium, § 57 és 58.
[68] Pabla Ky kontra Finnország, § 32. [69] Langborger kontra Svédország, § 34-35; Cooper kontra Egyesült Királyság [GC], § 123.
[70] De Haan kontra Hollandia, § 52-55.
[71] Agrokompleks kontra Ukrajna, § 136.
[72] Lásd Kézikönyv a 6. cikkről. A tisztességes eljáráshoz való jog (polgári jogi ág), Európa Tanács/Emberi Jogok Európai Bírósága, 2013, 28. www.echr.coe.int/Documents/Guide_Art_6_HUN.pdf[.]
[73] Uo.
[74] Lásd Kézikönyv 28.
[75] Clarke kontra Egyesült Királyság (dec.).
[76] Zolotas kontra Görögország, § 24.
[77] Lásd Kézikönyv 29.
[78] Sramek kontra Ausztria, § 42.
[79] Kézikönyv 29.
[80] Sramek kontra Ausztria, § 38; Brudnicka és mások kontra Lengyelország, § 41; Clarke kontra Egyesült Királyság (dec.).
[81] Kézikönyv 29.
[82] Uo.
[83] Kézikönyv 30.
[84] Uo.
[85] Parlov-Tkalčić kontra Horvátország, § 88-95.
[86] Clarke kontra Egyesült Királyság (dec.). Ez utóbbi érvelést kissé elnagyoltnak és megalapozatlannak érezhetjük, az indokolás kevéssé meggyőző.
[87] Uo.
[88] Kézikönyv 31.
[89] Le Compte, Van Leuven és De Meyere kontra Belgium, § 58, in fine; Micallef kontra Málta [GC] § 94.
[90] Buscemi kontra Olaszország, § 67-68. [91] Golubović kontra Horvátország, § 52.
[92] Le Compte, Van Leuven és De Meyere kontra Belgium, § 58; Driza kontra Albánia, § 75.
[93] Kézikönyv 31.
[94] Morel kontra Franciaország, § 45-50; Pescador Valero kontra Spanyolország, § 23.
[95] Luka kontra Románia, § 40.
[96] Wettstein kontra Svájc, § 44; Pabla Ky kontra Finnország, § 30; Micallef kontra Málta [GC] § 96.
[97] Vö. Rendészeti pszichológia (szerk.: Haller József), Dialóg Campus, Budapest, 2020, 83-108.
[98] Mežnarić kontra Horvátország, § 36; Wettstein kontra Svájc, § 47.
[99] Kézikönyv 31.
[100] (Micallef kontra Málta, [GC] § 97. és 102.
[101] Kézikönyv 31.
[102] Ez is érinti a már említett "Micallef kontra Málta [GC] § 98." ügyet.
[103] Az ilyen szabályok megmutatják az egyes tagállambeli jogalkotó erőfeszítését arra, hogy eloszlasson minden észszerű kételyt az érintett bíró vagy bíróság pártatlansága tekintetében, és kísérletet tegyen a pártatlanság biztosítására az ilyen aggályok kiiktatásával. A tényleges elfogultság hiányának biztosításán túl ezek a szabályok azt is célozzák, hogy megszüntessék az elfogultság látszatát is, és így szolgálják azon közbizalom erősítését, amelynek előmozdítása egy demokratikus társadalomban a bíróságok feladata. Lásd Kézikönyv 31-32. Ezzel (is) összefüggnek az alábbi ügyek: Micallef kontra Málta [GC] § 99-100, a Mežnarić kontra Horvátország, § 27.
[104] Kézikönyv 31.
[105] Procola kontra Luxemburg, § 45. A Bíróság gyakorlatában ilyen helyzetekben az vizsgálandó, hogy megtörtént-e a bírói és tanácsadói funkció gyakorlása "ugyanabban az ügyben", "ugyanazon határozat tekintetében" vagy "analóg témákban". (Kleyn és mások kontra Hollandia [GC], § 200; Sacilor-Lormines kontra Franciaország, § 74 - nem egyezménysértő).
[106] McGonnell kontra Egyesült Királyság, § 52-57.
[107] Ez különösen az angol jogban vetődhet fel, (lásd például McGonnell kontra Egyesült Királyság, § 5558.) ahol a Bíróság megállapította a 6. cikk 1. bekezdésének megsértését egy bírónak az eljárás tárgyát képező fejlesztési terv elfogadásában való közvetlen részvétele miatt. Érdekes, ezzel összehasonlítva a kissé hasonló Pabla Ky kontra Finnország, (§ 34.) nem volt egyezménysértő. Lásd még Kézikönyv 32.
[108] Lásd uo.
[109] Ilyen merült fel az alábbi ügyben: Wettstein kontra Svájc, § 44-47.
[110] Lásd Kézikönyv 32.
[111] Vö. Svarc és Kavnik kontra Szlovénia, 44. §
[112] Lásd Kézikönyv 33.
[113] Uo.
[114] Lásd Morel kontra Franciaország, § 45. Hozzáteszem, máskülönben a "tisztességes tárgyaláshoz való jog" üresedne ki.
[115] Lásd Kézikönyv 34.
[116] Toziczka kontra Lengyelország, § 36.
[117] Ringeisen kontra Ausztria, in fine § 97.
[118] Indra kontra Szlovákia, § 51-53.
[119] De Haan kontra Hollandia, § 51.
[120] San Leonard Bés Club kontra Málta, § 64.
[121] Kézikönyv 33.
[122] Warsicka kontra Lengyelország, § 38-47.
[123] Kézikönyv 33., illetve Puolitaival és Pirttiaho kontra Finnország, § 46-54.
[124] Driza kontra Albánia, § 78-83. És ráadásul három másik bíró már korábban kifejtette az álláspontját a kérdésben.
[125] Kézikönyv 34.
[126] Gillow v. United Kingdom Judgment of 24 November 1986, Series A no.109., illetve vö. Grád András: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve, Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központ, Budapest, 2005, 250.
[127] Sainte-Marie v. France Judgment of 16 December 1992. Series A no. 253-A.
[128] Oberschlink v. Austria No.1.Judgment of 23 May 1991. Series A no 204., vö. Grád i.m. 248.
[129] Pfeifer and Plank v. Austria Judgment of 25 February 1992. Series A no. 227.
[130] Haan v. Nederlands Judgment of 26 August 1997. Reports 1997-IV. P.1379.
[131] Procola v. Luxemburg Judgment of 28 September 1995. Series A no. 326.
[132] Lásd a már más kontextusban említett ügyet: Sramek v. Austria Judgment of 22. October 1984 Seriers A no. 84.
[133] Benthan v. de Neaderlands Judgment of 23 October 1985. Series A no. 97.
[134] Lásd a korábban már említett jogesetet Langborger v. Sweden Judgment of 22 June 1989. Series A no. 155. Vö. Grád i.m. 243.
[135] Lauko v. Slovakia Judgment of 2 September 1998. Reports 1998-VI. P.2492., illetve Kadubec v. Slovakia Judgment of 2 September 1998. Reports 1998-VI. P. 2518.
[136] Kingsley v. United Kingdom Judgment of 28 May 2002. no. 3565/97.
[137] Beaumartin V. France Judgment of 24 November 1994. Series A no. 296-b.
[138] Lásd a más összefüggésben is tárgyalt ügyet Sovtransavto Holding v. Ukraine Judgment of 25 June 2002. Mo.48553/99.
[139] Demicoli v. Malta, Judgment of 27 August 1991. Series A no. 210., illetve Lásd Grád i.m. 252.
[140] Valero v. Spain Judgment of 17 June 2003. no. 62435/00.
[141] Kyprianou v. Cyprus Judgment of 27 January 2004. no. 73797/01.
[142] Pl. szóba jöhet az Alkotmánybíróság. Elképzelhető egy olyan modell, amely egy speciális "jogvitát eldöntő fórumot" teremt. A három tagú testület egyik tagja egy volt bíró, másik tagját az ország alkotmánybírósága, harmadik tagját pedig az ügyvédi kamara jelöli. (Esetleg e szerv döntését lehetne másodfokon megtámadni az Alkotmánybíróságon.)
[143] Findlay v. United Kingdom Judgment of 25 February 1997. Reports 1997-1.P.263., vö. Grád i.m. 249.
[144] Ciraklar v. Turkey Judgment of 28 Oktober 1998. Report 1998-VII.P.3059.
[145] Piersack v. Belgium Judgment of 1 Okober 1982. Series A no. 53., illetve vö. Grád i.m. 249.
[146] Jón Kristinsson v. Iceland Judgment of 1 Marc 1990. Series A no.171-V.
[147] Gautrin and Others Judgment of 20 May 1998. Reports 1998-II.P.1009.
[148] Pullar v. United Kingdom Judgment of 10 June 1996. Reports 1996-III. P.83., illetve Vö. Grád i.m. 253.
[149] Pescador Valero kontra Spanyolország, § 27; Tocono és Profesorii Prometeişti kontra Moldova, § 31; Micallef kontra Málta [GC] § 102.
[150] Pétur Thór Sigurdn kontra Izland, § 45.
[151] Erről Lásd: 33/2012. (VII. 17.) AB határozat, Indokolás [72]-[81].
[152] Lásd ehhez még 67/1995. (XII. 7.) AB határozat, ABH 1995, 346, 347.; 17/2001. (VI. 1.) AB határozat, ABH 2001, 222.
[153] A közigazgatási bíróságokról szóló 2018. évi CXXX. (a továbbiakban: Kbt.) törvény célja a jog uralmának a közigazgatás minden területére kiterjedő biztosítása volt a törvény 2018. december 12. napján történt elfogadásakor.
[154] Nadrai Norbert: A közigazgatási bíróság helyzete az igazságszolgáltatás szervezetrendszerében, In: Az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyes folyamatok alakulása az elmúlt években (szerk.: Tilk Péter-Fekete Kristóf Benedek), Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2020, 26.
[155] Lásd uo. A cél tehát az volt, hogy jöjjön létre megfelelő ellensúly a felsőbírósági elnök előjogaival szemben, ekképp az ügyekbe nagyobb beleszólást biztosítson a szabályozás a bíráknak, a közigazgatási bírói tanácsoknak és/vagy az Országos Közigazgatási Bírói Tanácsnak, valamint legyen lehetőség jogorvoslatra az elnöki döntések esetén is.
[156] Lásd Bubori Nóra Beáta-Fekete Kristóf Benedek-Kovács Ildikó-Kühár Noémi Marianna-Nyikos Bettina-Tilk Péter: A közigazgatási bíráskodással kapcsolatos főbb változási folyamatok a közelmúltban Magyarországon, In: Tilk-Fekete i.m. 82. Kiemelendő, hogy az elfogadott törvény 52. §-ában általános szabályként leírta a bírósági elnökök feladatkörét, amely a közigazgatási törvényszékek és a Közigazgatási Felsőbíróság elnökére is vonatkozott, amelyet kiegészítenek a 47-49. §-aiban rögzített elnöki jogkörök. Utóbbiról érdemes elmondani, hogy a törvény (58-59. §-aiban) határozta meg a bírói testületek, azaz az összbírói értekezlet, illetve a közigazgatási bírói tanács igazgatási hatásköreit. Előbbi - a rendes bíróságoktól eltérő szervezetrendszerre figyelemmel - egyfelől évente egyszer beszámoltatta volna a közigazgatási bíróság elnökét, kollégiumvezetőit és a bírói tanácsot, emellett megválasztotta volna a közigazgatási bírói tanácsot, és az OKBT tagját, illetve tagjait. A bírói tanács beszámolója kiterjedt volna az igazgatási és személyi tanácsként kifejtett tevékenységre is. Következendőleg a közigazgatási bírói tanács kétféle hatáskörében eltérő összetételben működött volna. Személyi tanács mivoltában eljárva részt vett volna a pályázati eljárásban, véleményt alkotott volna a bíró beosztása, áthelyezése, kirendelése tekintetében, kezdeményezhette volna a közigazgatási törvényszéki elnök vizsgálatának elrendelését. E hatáskörök előmozdították volna azt az elvet, miszerint a bírói életpályát illető döntéseknél a bírói testületek szerepe jusson érvényre. Igazgatási tanácsként eljárva pedig a bírói tanács véleményezte volna a költségvetést és annak felhasználását, a közigazgatási bíróság szervezeti és működési szabályzatának tervezetét, továbbá a közigazgatási bíróság elnökének az ügyelosztási rendről és az ítélkező tanácsok meghatározásáról szóló javaslatát, amely fontos eleme a Velencei Bizottság által 2016-ban kiadott "Jogállamisági ellenőrzőlistának".
[157] Lásd Nadrai i.m. 28. Továbbá a módosítás szerint a miniszternek a közigazgatási bíróságok szervezeti és működési szabályzatának kiadása tekintetében megszűnt az új szabályozással a hatásköre, azt a közigazgatási bíróságok elnökei a bírói tanácsok tevékeny közreműködésével adják ki. A bírói függetlenség magyar jogban addig nem ismert, de az említett példák miatt alapvető fontosságú garanciaként a módosító törvény lehetővé tette a közigazgatási bírák számára, hogy a Közigazgatási Felsőbíróság elnökének egyes igazgatási intézkedéseivel szemben szolgálati bírósághoz forduljon. A jogbiztonság szintjének emelése érdekében, a pályázati eljárások kiszámíthatóságának és átláthatóságának fokozása végett a törvénymódosítás meghatározta azokat a kiemelten fontos bírói erényeket, amelyeket a miniszter a döntésénél tekintetbe vesz. Ezeknek az aspektusoknak a rangsortól eltérő miniszteri döntés indokolásában is meg kell jelenniük.
[158] Bubori-Fekete-Kovács-Kühár-Nyikos-Tilk i.m. 104.
[159] Lásd Kézikönyv 9.
[160] Lásd Kézikönyv 20. (Ezt a választottbírósági klauzula kontextusában mondta ki a Bíróság.)
[161] Lásd Kézikönyv. 21.
[162] Lásd Kézikönyv 23.
- a közigazgatási bíróság, amelynek csak arra volt joga, hogy felülvizsgálja, hogy a közigazgatási hatóságok diszkrecionális döntési jogosítványukat a jog tárgyával és céljával összeegyeztethető módon gyakorolták-e (Obermeier kontra Ausztria, § 70);
- a bíróság, amely szakmai egyesületek fegyelmi bizottságainak határozatait anélkül vizsgálta felül, hogy joga lett volna eldönteni, hogy a büntetés arányos volt-e a cselekménnyel (Diennet kontra Franciaország, § 34, orvosi egyesület tekintetében; és Merigaud kontra Franciaország, § 69, földmérők szervezete tekintetében);
- az Alkotmánybíróság, amely csak az Alkotmánnyal való összhang szempontjából vizsgálhatja a megtámadott eljárást, így ki van zárva a releváns tények vizsgálatából (Zumtobel kontra Ausztria, § 29-30);
- a Conseil d'État, amely, összhangban saját esetjogával, az előtte folyó, nemzetközi szerződés alkalmazhatóságával kapcsolatos ügyben köteles volt követni a miniszter véleményét - egy külső hatóságét, aki egyben a végrehajtó hatalom képviselője - anélkül, hogy ezt a véleményt bármilyen értékelésnek vetné alá, vagy a felek közötti vita tárgyává tehetné. A miniszter részvételét, amely döntő volt a jogvita kimenetele szempontjából, nem kifogásolhatta a kérelmező, akinek arra sem adtak lehetőséget, hogy reagáljon a miniszter észrevételeire (Chevrol kontra Franciaország, § 81-82).
[163] Ennek megítélésében jelentős szerepe van, hogy esetlegesen az egyes eljárási szabályok hogyan rendezik a tanácsban való bírói döntés kérdését. Titkos szavazást kell-e tartani, vagy pedig "konzílium" tartható a kérdésről.
[164] Egyes álláspontok szerint a jogban manifesztálódó igazságosság mércéje egyetlen tételben foglalható össze objektívan: a diszkrimináció tilalmában. Ezen állítás vitatható, de az tény: a teljesen különböző alkotmánybírósági felfogások legkisebb közös többszöröse legalább az legyen, hogy hasonló (azonos) eseteket ne bíráljanak el merőben eltérő módon. Kissé retorikusnak tűnő - mindemellett jogos - megállapítás, hogy legalább a diszkrimináció tilalma ne legyen diszkriminatív. Vö. Pokol Béla: Autentikus jogelmélet, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2010, 47.
[165] Lásd Kézikönyv 42.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD habil. tanszékvezető egyetemi tanár, Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Közjogi Intézet, Alkotmányjogi és Egyházjogi Tanszék. A tanulmány a szerző álláspontját tartalmazza, az nem értelmezhető a Kúria állásfoglalásaként.
Visszaugrás
