(Pannonhalma, 2017. október 24.)*
A kétoldalú találkozó témája a nemzeti alkotmánybíróságok és az európai integráció bírósági szervei közötti viszony. A vitaindítóban az Európai Unió Bíróságával kapcsolatos kérdéseket nem érintem (ezekre Sulyok Tamás elnök úr utalt köszöntőjében), hanem alapvetően az Európai Emberi Jogi Bíróság (EJEB) és az Alkotmánybíróság viszonyának néhány elemét szeretném előhozni.
Az EJEB, illetve a tagállamok, valamint a tagállami igazságszolgáltatáshoz való viszonya átalakulóban van. Az az idő, amikor az EJEB évi pár - bár iránymutató - ítélettel jelentkezett, a múlté. Strasbourg tudatosan arra törekszik, hogy európai zsinórmértéket alakítson ki, és az ezres számot meghaladó konkrét ügyön túl az európai államok jogrendszerét mélyrehatóan alakítsa. A lehatárolt hatású konkrét ügyeken túl a pilot-eljárások, vagy a jelentős költségkihatású ügyek tudatosan a nemzeti joggyakorlat és törvényhozás alakítására törekszenek. Eközben egy Izlandtól Törökországig terjedő térség - bármennyire is részleges - jogegységét kell szem előtt tartani.
Minden európai állam esetében természetes, hogy adódnak ügyek, melyekben az EJEB az Európai Emberi Jogi Egyezmény (Egyezmény) megsértését megállapítja: a regionális emberi jogi mechanizmus működésének éppen az az alapja, hogy a hasonló kulturális-politikai hátterű országok számára ez nem "szégyen". A jelen fejtegetés kiinduló feltevése az, hogy több szempontból is az lenne kívánatos, ha az EJEB az eddigieknél kisebb számban és arányban állapítaná meg, hogy Magyarország megsértette az Egyezményt. Ez felel meg az Egyezmény szerepének, és annak a magától értetődő nemzeti önbecsülésnek is, hogy minden ország elemi kötelezettsége, hogy az alapvető jogok védelmét házon-hazán belül biztosítsa. Az EJEB rendeltetése a tagállami jogvédelem hiányosságainak pótlása - e lehetőség csak addig van a helyén, amíg kivételes, kisegítő szerepet tölt be, és nem negyed-ötödfokú jogorvoslati fórumként működik, hiszen a jogvédelem biztosítása alapvetően a tagállam feladata.
Néhány adat: 2016-ig az EJEB Ausztria vonatkozásában 362 ügyben (a tízszer nagyobb népességű Németország esetében 305 ügyben) hozott ítéletet. Magyarország - rövidebb idő alatt - már 448 ítéletnél tart. Még beszédesebbek a különbségek az eredményességi ráta tekintetében: Németország esetében az ítéletek 60%-a állapított meg egyezménysértést, Ausztria esetében ez az arány 70%, míg Magyarország esetében 95%, azaz míg a német ügyek kétesélyesek, az érdemben tárgyalt magyar ügyekben szinte biztos, hogy az EJEB megállapítja az Egyezmény megsértését. A tendencia sem hízelgő Magyarországra nézve: míg a '90-es években nem volt kiugró számú magyar ügy (az akkori új részes államok közül Lengyelország, vagy Románia ellen hamarabb ugrott meg az esetszám), mára a strasbourgi gyakorlatból úgy tűnhet, Magyarország a problematikus államok közé került, illetve pilot-eljárások is indultak hazánk vonatkozásában.
Az EJEB reformja, a 14. Jegyzőkönyv hatálybalépése az esetszám növekedésével összefügg, az országok közötti arányok változására azonban nincs hatása. Az ügyszámra nyilván hatást gyakorol a kártérítési összegek emelkedése (egyes ügyeknél az anyagi jóvátétel akár meghatározó céllá is lépett elő), ami néhány ügyvédi irodát - a jogvédelem iránti önzetlen elkötelezettségen túl - is arra indíthatott, hogy kifejezetten arra szakosodjon, hogy az EJEB előtt eséllyel képviselhető ügyeket becsatornázza. A személyi összefüggések a másik oldalon is szerepet játszanak, akár az EJEB jogi szolgálatánál dolgozó magyar munkatársak, akár az adott államból érkező bíró nézőpontjáról van szó. Az adott országból érkező bíró, illetve munkatársak szerepe különösen felértékelődik a kis, mások számára nehezen megközelíthető nyelvű államok esetében: akár a jogi szolgálatnál, akár az eljáró tanácsban a tagállamból érkező bíróra és munkatársakra függetlenségük mellett is az a szerep vár, hogy közvetítsék az ügy összefüggéseit a más nemzetiségű bírótársak és kollégák felé. A Nagykamara elé kerülő olyan ügyek, ahol "megfordult" a döntés (így Magyarország esetében a Fábián-ügy) - többek között - e szerep kudarcát is jelezhetik.
A nagyobb számú, de talán kisebb tárgyi súlyú (3. és 6. cikket érintő), Magyarországot érintő ügynél több figyelmet érdemelhetnek a más jogokat érintő és elkerülhető ügyek. Az öt éve lehetővé vált "valódi" alkotmányjogi panasz intézménye ebben a tekintetben még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Fontos lenne, hogy az Alkotmánybíróság "találati pontossága" növekedjen, és lehetőség szerint hatékony hazai
- 100/101 -
jogorvoslati fórumként itthon tegye lehetővé az alapvető jogok megsértésének orvoslását. E szerep nem indokol félelmet: a legjobban működő jogrendszerben is születnek hibás döntések. Úgy tűnik azonban, hogy például a német Szövetségi Alkotmánybíróság - hasonló arányú érdemben elbírált panasz eredményeként - szinte hiba nélkül betölti ezt a szerepet, melyet az új szabályoknak köszönhetően Magyarország Alkotmánybírósága is betölthetne. Tagadhatatlan, hogy az alkotmányjogi panasz terén még egy tanulási folyamat zajlik, amit az EJEB csak sajátos eszközökkel mozdíthat elő, ugyanakkor felkészültebb ügyvédek és biztos alkotmánybírósági gyakorlat érdemi javulást hozhat. Indokolatlannak tűnik tovább halogatni a panasz kimerítésének megkövetelését az EJEB eljárásában: a németországi jogvédelmi eljárás átvétele nyomán az alkotmányjogi panasz kimerítése az esetek nagy részében az eljárás előfeltétele lehetne.
Ha a statisztikában figyelmen kívül hagyjuk azokat az Egyezmény 6. cikkével kapcsolatos, pl. a peres eljárások indokolatlan elhúzódása miatti, illetve a fogvatartási körülmények miatti ügyeket, számos olyan ügy marad, melyek az eljárás egy-egy szakaszában az Alkotmánybíróság elé kerülhettek (volna). Az Alkotmánybíróságnak nyilván nincs közvetlen ráhatása az igazságszolgáltatás sebességére, ahogy a büntetés-végrehajtási intézetek elhelyezési körülményeit sem tudja javítani. Azonban számos olyan alapjogi kérdés marad, ahol az eljárás természetes útja az Alkotmánybíróság elé kerülhetett (volna), és a testület döntésén múlhatott (volna), hogy ne az EJEB állapítsa meg az Egyezmény megsértését.
Lehetnek esetek, ahol egy alapjogi kérdés budapesti és strasbourgi megítélése eltér - erre lehet példa az, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága kiterjed-e önkényuralmi jelképek nyilvános használatára. Ezekben az esetekben tudatosan felvállalt szembenállásról van szó. Lehetnek azonban olyan ügyek is, ahol az Alkotmánybíróság tudatosabb és érzékenyebb döntése megelőzhette volna a strasbourgi fiaskót.
Kulcskérdés, hogy az EJEB tudomást vegyen a megváltozott magyarországi jogi környezetről: az alkotmányjogi panasz - amennyiben benyújtása lehetséges - az Egyezmény szempontjából hatékony jogorvoslatnak tekinthető. Öt évvel az Alkotmánybíróság hatáskörének újraszabályozása után nehezen indokolható, hogy a "valódi", "német" alkotmányjogi panaszra eljárásjogi szempontból másként tekintsen az EJEB, mint a németországi alkotmányjogi panaszra.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
