A politológusok és jogtudósok előszeretettel vizsgálják az Alkotmánybíróság viszonyát az egyes politikai tartalmat képviselő hatalmi ágakkal kapcsolatban.[1] Az alkotmánybíráskodás és a rendes bíráskodás közötti kapcsolatok elemzése terén azonban sokáig egyfajta óvatosság volt a jellemző. Sólyom László szavait idézve: "Ütközés tehát nincs. Viszont érintkezés is alig: a rendes bíróságok nem nyitottak az alkotmánybíráskodás felé".[2] Ennek számos indoka lehetett: a rendes bíróságok kezdetben valóban távolabbról figyelték az Alkotmánybíróság munkáját, eldöntendő, hogy az Alkotmánybíróság a rendes bíróságok riválisa-e vagy sem, az Alkotmánybíróság veszélyezteti-e a Legfelsőbb Bíróságnak az egységes jogalkalmazást biztosító szerepét vagy sem, az Alkotmánybíróság nem kíván-e az igazságszolgáltatás csúcsszervévé válni?[3] Kölcsönös óvatosság, egyfajta modus vivendi volt a jellemzője ennek az időszaknak, melynek lényege az egymás érdekkörei tiszteletben tartásának kötelezettsége. Ennek tudható be, hogy a rendes bírák az alkotmánybíráskodás kezdeti időszakában nem éltek annak lehetőségével, hogy az eljárás felfüggesztése mellett konkrét normakontrollt kezdeményezzenek az Alkotmánybíróság előtt, és az Alkotmánybíróság is óvatosan járt el olyan ügyekben, amelyek a bírói szervezet szakmai érzékenységét bánthatták volna[4]. Ennek következménye volt az, hogy ebben az időszakban az ügyvédi kar is távolról figyelte az Alkotmánybíróság határozatait, az ügyvédek a bíróságok előtti eljárásokban pertaktikai szempontokból is viszonylag ritkán hivatkoztak az Alkotmánybíróság döntéseiben foglalt megállapításokra, a bíróságok sem idézték határozataikban az Alkotmánybíróság jogértelmezéseit.[5] Noha a kezdeti időszakban az alkotmánybíráskodás és a rendes bíráskodás viszonylatában kölcsönös fenntartások mutathatók ki, a sarokkövek letételére mégis ebben az időszakban került sor. Az Alkotmánybíróság az élő jog elméletének elfogadásával az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatában hangsúlyozta, hogy a jogszabályok tartalmának meghatározásakor azok bírói értelmezésére is figyelemmel van. Ezáltal az Alkotmánybíróság nem pusztán a jogi norma betűszövegét tette vizsgálódása tárgyául, hanem annak a bírói gyakorlatban való rögzülését is.[6] Az "élő jog" alkalmazása annak elismerése, hogy az Alkotmány alatti jogszabályok értelmezése elsődlegesen a bíróságok feladata. Az élő jog figyelembevétele során az Alkotmánybíróság nem a jogszabály helyes értelmét határozza meg, csak elfogadja a jogszabálynak azt a jelentését, amit a bíróságok annak tulajdonítanak.[7] Az alkotmányos követelmény bevezetése is üzenet volt a jogalkalmazók számára. Az Alkotmánybíróság elsőként a 38/1993. (VI. 11.) AB határozatban fejtette ki az alkotmányos követelmény funkcióját, jelezve, hogy a norma megsemmisítése helyett - a jogrendszer kímélete érdekében - alkotmányos követelményben határozza meg a jogszabály alkotmányos értelmezésének tartományát.
Az alkotmánybíráskodás kezdeti időszaka a bíróságok függetlenségével kapcsolatos számos fontos döntést hozott. Ezek közül kiemelkednek azok, amelyek a bírósági vezetők kinevezésének rendszerével, a bírák kitüntetésével, a bírói önkormányzati szervek szerepével, az igazságügyiminiszter jogosítványaival, vagy az igazságügyi igazgatás kérdéskörével foglalkoztak. Az Alkotmánybíróság a 38/1993. (VI. 11.) AB határozatában alkotmányos követelményt fogalmazott meg a bírák és a bírósági vezetők akkori kinevezési rendszerével kapcsolatosan, rögzítve, hogy a bírák és a bírósági vezetők kinevezésénél alkotmányos követelmény az, hogy a más hatalmi ághoz tartozó kinevező - vagy a kinevezést tartalmilag meghatározó előterjesztő - politikai meghatározottságának hatását a bírói hatalmi ág érdemi közrehatása vagy más, a bírói hatalmi ágon kívüli ellensúly semlegesítse. Megjegyzendő, hogy az 1997-ben végbement igazságszolgáltatási reformmal, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács alkotmányos szintű megjelenítésével, az igazságügyi igazgatás rendszere megváltozott, és így a korábbi struktúrára vonatkozó alkotmánybírósági határozatok döntő részben már nem aktuálisak.
A bírói függetlenséget érintő döntéseken túlmenően az Alkotmánybíróság számos olyan határozatot hozott, amelyek a bíróságok feladatkörével, hatáskörével kapcsolatosak. Az Alkotmánybíróság döntésének következményeképpen alakult ki a közigazgatási bíráskodás rendszere, miután az Alkotmánybíróság a 32/1990. (XII. 22.) AB határozatban megállapította az Országgyűlés alkotmánysértő mulasztását, miután a jogalkotó elmulasztotta a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának szabályozását. Ugyancsak az Alkotmánybíróság állapította meg a 9/1992. (I. 30.) AB határozatban a törvényességi óvás jogintézményének alkotmányellenességét. Az Alkotmánybíróság a bírói függetlenségnek, az államhatalmi ágak elválasztásának szélesebb értelmét határozta meg, amely a bírónak a bírói szervezeten belüli függetlenségére is kiterjed.
Az alkotmánybíráskodás második tíz esztendejében az igazságszolgáltatáshoz való viszonyban változások következtek be. A legfontosabb újdonság az, hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány 32/A. §-ának értelmezése útján megállapította hatáskörét a jogegységi határozatok alkotmányossági kontrollját illetően. A jogegységi határozatokkal kapcsolatos alkotmánybírósági döntések a jogirodalomban széles körű vitát váltottak ki, és a mai napig maradtak olyan kérdések, amelyek az államhatalmi ágak elhatárolása szempontjából érzékenynek minősülnek. A kezdeti időszakhoz képest eltérés az is, hogy a bírák az utóbbi években egyre gyakrabban kezdeményezik az alkotmánybírósági eljárást. Ez azt mutatja, hogy az alkotmánybírósági joggyakorlat kezd ismertté válni a jogalkalmazói körökben, és ma már nem ritka az, amikor a bíró korábbi alkotmánybírósági döntésekre hivatkozva kéri egy adott jogszabály alkotmányossági ellenőrzését. Az Alkotmánybíróság határozatai, alkotmányértelmezése úgy tűnik, hogy óvatosan, de kezd beépülni a rendes bíróságok ítéleteibe, egyfajta párbeszéd jelei mutathatók ki a kétfajta bíráskodás között.[8] Nem vitatható, hogy ennek az újfajta viszonynak csak a kezdetén állunk. Azok a kritikák is jogosnak tűnnek, amelyek azt igazolják, hogy olykor az Alkotmányra, vagy alkotmánybírósági döntésekre történő bírósági hivatkozások csak az ítélet "díszítőelemeként" jelennek meg.[9] Mindezek ellenére észlelhető egyfajta előrelépés, ma már nem az a kérdés, hogy az Alkotmánybíróság egyfajta igazságszolgáltatási csúcsszervvé kívánna-e válni, van-e az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok között alá- és fölérendeltségi viszony vagy sem, hanem sokkal inkább az alkotmányos jogértelmezés közös felelőssége, az alkotmányos szervek közötti együttműködés elmélyítése a cél.
Mindkét bírói testület jogértelmező tevékenységet lát el, a jogértelmezés célja és tárgya azonban más. Az Alkotmánybíróság jogértelmezésének a célja az, hogy az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése útján a jogszabályok alkotmányossága tekintetében döntést hozzon. Az Alkotmány értelmezését valamennyi hatáskörében eljárva gyakorolja [36/1992. (VI. 10.) AB határozat] azzal, hogy absztrakt alkotmányértelmezés csak tiszta alkotmányjogi, alkotmányértelmezési viták eldöntésére szolgálhat, meghatározott indítványozói kör beadványa alapján. Ezen belül a testület az utólagos normakontroll és egyéb hatásköreiben is explicit vagy implicit módon értelmezi az Alkotmányt. Alkotmányértelmező feladata azonban nem zárja ki, sőt feltételezi, hogy az Alkotmánybíróság eljárása során a vitatott jogszabályokat önállóan, a bírói gyakorlatra figyelemmel értelmezi, és az alkotmányossági vizsgálat során az eljárás alá vont, így értelmezett jogszabályt veti össze az Alkotmány egyes rendelkezéseivel.[10] Ezzel szemben a rendes bíróságok, a jogvita eldöntése céljából az alkalmazandó jogszabályokat értelmezik, és jogértelmező tevékenységük alapján hozzák meg döntéseiket. A rendes bíróságok sincsenek elzárva attól, hogy az alkalmazandó jogszabályok jogértelmezése során az Alkotmány paragrafusait is bevonják vizsgálódásukba. Más kérdés, hogy a rendes bíróságok mennyire kívánnak ezzel élni. Elviekben előfordulhat, hogy a bíró felvállalja azt, hogy egy jogszabály alkotmány-konform értelmezését maga adja meg, bár az eddigi bírói gyakorlat azt bizonyítja, hogy a bírák ritkán élnek az alkotmány-értelmezés lehetőségével.[11] Ennek indoka az is, hogy az erga omnes hatályú alkotmány-értelmezés monopóliuma az Alkotmánybíróságé, melyet a Legfelsőbb Bíróság sem vitat. A követendő út az, hogy amennyiben a bíró arra a következtetésre jut, hogy egy konkrét ügyben alkalmazandó jogi norma az Alkotmányba ütközik, az előtte folyamatban lévő eljárás felfüggesztése mellett az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezze.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
