https://doi.org/10.59851/imr.15.1.4
Az utcai fotográfia (street photography) a modern fényképészet egyik legérzékenyebb műfaja, amely a nyilvános térben zajló hétköznapi életet, az emberi viszonyokat és a spontán pillanatokat örökíti meg. A műfaj egyszerre testesíti meg a művészi önkifejezés szabadságát és hordozza magában a személyiségi jogok sérelmének lehetőségét, különösen a képmáshoz való jog szempontjából. A tanulmány központi kérdése az, hogy az utcai fotográfia mennyiben és milyen feltételek mellett illeszthető be a művészet szabadságának alkotmányos védelmébe és miként kerülhet összeütközésbe más jogokkal. Az utcai fotográfia jogi megítélésének keretei Magyarországon igen szűkek: a polgári törvénykönyv főszabályként az érintett hozzájárulásához köti a képmás elkészítését és felhasználását, csupán két kivételt engedve, azonban azok értelmezése bizonytalanságot eredményez. Az adatvédelmi jog további szigorításokat tartalmaz, a műfaj lényegi spontaneitásával gyakran összeegyeztethetetlenül. A tanulmány bemutatja a képkörnyezet fogalmát mint lehetséges mérlegelési szempontot, amely a szólásszabadság és a személyiségi jogok közötti ütközések enyhítését szolgálhatná. Nemzetközi kitekintésben különösen szembeötlő az Egyesült Államok és Európa közötti jogfelfogásbeli különbség. A tanulmány ezzel magyarázza, hogy bizonyos provokatív és agresszív fotográfiai módszerek az Egyesült Államokban jogilag elfogadottak lehetnek, míg Európában szinte biztosan jogsértést valósítanának meg. A dolgozat rámutat arra, hogy a jogi keretek folyamatos finomhangolása szükséges ahhoz, hogy egyszerre biztosítsa a művészet szabadságának védelmét és az egyén magánszférájának tiszteletben tartását - csak így hozható egyensúlyba a két jog közötti viszony.
Kulcsszavak: utcai fotográfia, streetfotó, művészeti szabadság, képmás védelme, magánélet védelme
Street photography is one of the most sensitive genres of modern photography, capturing everyday life, human relations, and spontaneous moments in public spaces. The genre simultaneously embodies the freedom of artistic expression and carries within it the potential infringement of personality rights, particularly the right to one's image. The central question of this study is to what extent, and under what conditions, street photography can be incorporated into the constitutional protection of artistic freedom,
- 65/66 -
and how it may come into conflict with other rights. In Hungary, the legal evaluation of street photography is framed by strict rules: under the Civil Code, the making and use of an image generally requires the subject's consent, with only two exceptions allowed. However, interpreting these places street photography in a state of uncertainty. Data protection law imposes further restrictions, which is often incompatible with the essential spontaneity of street photography. The study introduces the concept of "image context" as a potential criterion to help mitigate conflicts between freedom of expression and personality rights. From an international perspective, the differences in legal interpretation between the United States and Europe are particularly striking. The study explains that certain provocative and agressive photographic methods may be legally acceptable in the United States, while in Europe they would almost certainly amount to a violation of rights. The paper highlights that continuous refinement of the legal framework is necessary to ensure both the protection of the freedom of artistic expression and the respect for individual privacy, as only then can be achieved a balanced relationship between these two rights.
Keywords: street photography, streetphoto, freedom of art, right to one's image, right to privacy
A legendás és számtalan nívós szakmai díjjal kitüntetett amerikai utcai fotográfus, Bruce Gilden védjegyévé vált módszere a vizuális spontaneitás. Céltudatosan csatangol a tömegben New York utcáin, majd egyszer csak közel lép valakihez, kameráját váratlanul és agresszíven a gyanútlan járókelő arcába nyomja, hogy egy vakuvillanás kíséretében mintegy kirabolja az alany pillanatnyi pszichéjét, megörökítse drámáját, félelmét és szorongását, nyers érzelmeit, testi és lelki sebeit. "Embereket fényképezni szükségképpen kegyetlen és aljas dolog. Csak az a fontos, hogy szemünk se rebbenjen."[1] Gilden nem is zavartatja magát, az alanyai annál inkább. Annak ellenére, hogy módszere etikailag hazájában is hevesen vitatott, jogilag nem az, tevékenysége a (művészi) szólásszabadság körébe tartozik. Azonban általánosságban nem a gildeni módszer a jellemző az Egyesült Államokban sem.
Az utcai fotográfia (street photography) mint fotográfiai, fotóművészeti műfaj - bár nehéz behatárolni - tipikusan az urbánus környezetben, nyilvános helyeken zajló hétköznapi életet ábrázolja valamilyen módon. Gyakran szürreális és van, amikor merész. Lehet vicces és örömteli, párosulhat könnyed vagy fekete humorral. Az ilyen fénykép jellemezhető elegánsként, megindítóként vagy furcsaként. Mindegy, hogy szerepel-e rajta ember vagy sem, elegendő hozzá az emberi élet nyoma, jelenléte - fényben vagy árnyékban, színesben vagy fekete-fehérben, vonalakkal, egyensúllyal vagy kompozícióval. Ezek a fényképek a rendes hétköznapi életet avatják rendkívülivé, lényegük a valóság rögzítése úgy, ahogyan az van. Spontán, nem megrendelésre készül, önma-
- 66/67 -
gában nincs hírértéke.[2] Érzelmi kapcsolatokat is kialakíthat emberekkel vagy magával az élettel.[3] Gyakori, hogy a fotós a váratlan, spontán, védtelen, intim, szokatlan, meglepő, furcsa, bizarr, groteszk témákat és élethelyzeteket keresi és örökíti meg.[4] Amennyiben a képen ember(ek) is szerepel(nek), a felvétel készítése általában gyorsan, tipikusan az alany tudomása nélkül történik, ami az élethelyzet véletlenségét biztosítja - az ilyen képek sohasem beállítottak.[5]
Ugyanakkor több is lehet, mint passzív megfigyelés - ilyen értelemben "[a]ki fényképez, azt úgy érdeklik a dolgok, amint vannak, változatlan status quójukban (legalábbis addig, amíg meg nem születik a »jó« kép), más szóval: a fényképész cinkosságba kerül mindazzal, ami érdekessé, fotózásra érdemessé teszi a témát - még ha ez az érdekesség egy másik ember szenvedése vagy balszerencséje is".[6] Éppen ebből fakad, hogy ugyan a műfajban rengeteg ilyen vagy olyan körülmények között készült fotó váltott ki komoly kritikusi elismerést, és e pillanatok, érzések és élmények közül sok az idők folyamán híres ábrázolássá vált, gyakran számolni kellett és kell azzal, hogy a fotókon szereplő személyek magánszférájának oltalma, a képmásához való jogosultság sérelmet szenvedhet.[7] Ehhez járul még az is, hogy nyilvánosság elé tárásuk esetén mások véleményt formálhatnak a kép tartalmáról, a képen szereplő emberekről, találgatásokba bocsátkozhatnak, észrevételeket tehetnek.[8]
A fotózás több irányzata - így az utcai fotográfia műfaja is - többnyire egyéni elhatározáson alapuló individuális alkotómunka eredménye, nincsenek külön szabályozva e tevékenység végzésének feltételei, és az nem is feltétlenül indokolt.[9] Az utcai fotográfia műfajának kialakulása a 19. század második felére tehető,[10] és napjainkra a digitális technológia, az internet és a közösségi média adta lehetőségek révén meglehetősen sokat változott. Az analóg fényképezés korszakában még nagy jelentősége volt annak, hogy a fényképet nem lehetett könnyedén elkészíteni, a digitális kor viszont lehetővé teszi a képek tömegének termelését, befogadását, több-
- 67/68 -
szörözését és terjesztését.[11] A fényképezés a mindennapi életünk része lett, és - szükségszerűen intimitásvesztést eredményezve - új távlatokat nyitott az ember és a világ közötti kapcsolatban.[12] Ezért talán indokolt lehet valamilyen módon elhatárolni egymástól a művészi és a nem művészi fotográfiát; az előbbi esetben a kiindulópont a fotográfia művészi alkotásként, művészi önkifejezésként való társadalmi felhasználásának ténye (vagy igénye) lehetne,[13] túllépve a képkészítés hétköznapi tömegességén.[14] De mi a művészeti alkotás, és ki a művész, aki azt megalkotja? Hogyan kerülhet összeütközésbe a művészi önkifejezés szabadsága mint alapjog egyéb személyiségi jogokkal? Miért könnyebb Gildennek az Egyesült Államokban az, ami Európában és hazánkban már akadályokba ütközik?
Jelen tanulmány kizárólag annak a kérdésnek az aspektusaival foglalkozik, hogy az utcai fotográfia mint alkotás miként értelmezhető a képmáshoz való jog és a szólás- és művészeti szabadság metszéspontjában. Választ keres arra a kérdésre, hogy mennyiben jelenti a szólás és a művészet szabadságának korlátját a képmáshoz való jog (egyéb személyiségi jogokkal összefüggésben). Noha lehetnek átfedések, nem foglalkozik az ismert személyekről, közszereplőkről készült felvételekkel, sem a sajtófotókkal. Nem tárgyalja továbbá a karikatúrákkal, a manipulált vagy mesterséges intelligencia által generált képekkel, a térfigyelő rendszerekkel, a képmások kereskedelmi és reklámcélú felhasználásával vagy a képek szerzői jogi problémáival összefüggő kérdéseket sem. A tanulmány kifejezetten a művészet szabadsága talaján álló utcai fotográfia műfajára és az ezzel összefüggésben felmerülő személyiségi jogi kérdésekre koncentrál a hatályos jog alapján.
Mint minden művészet, hazánkban a fotóművészet is az Alaptörvény X. cikkének hatálya alá esik, amely rögzíti a tudományos kutatás és a művészeti alkotás szabadságát, azonban nem ad fogódzót a művészeti alkotás mibenlétének megállapításához. Így már az alapállás is bizonytalan, mivel magának a művészetnek a pontos jogi definiálása is nehézségekbe ütközik, ha nem lehetetlen[15] - az szükségképpen más személyek által valamilyen értékítélet alapján határozható
- 68/69 -
meg.[16] Leginkább a "ha nem kérdezik, tudom, ha kérdezik, nem tudom" Szent Ágoston-i gondolatával lehet megragadni,[17] egyébként a tautológia veszélyét rejti.
Ettől függetlenül jogi kiindulópontként rögzíthető, hogy a művészet szabadságának alapjogát az Alkotmánybíróság a kezdetektől fogva egyértelműen a kommunikációs alapjogok körében helyezte el és a véleménynyilvánítás jogából eredeztette. Indokolása szerint történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett nemcsak a társadalmi igazságosság, hanem az emberi kreativitás is, és csökkent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége.[18] A művészeti alkotásban a szólás, a közlés és a vélemény ugyan nem szavakban fejeződik ki, az a gondolatok közvetítésének fontos eszköze.[19] Alapja tehát egy tény vagy értékítélet művészi formában, sajátos formanyelven való megjelenítése.
Hangsúlyozandó, hogy a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága nemcsak a politikai és a közéleti események vagy hírértékkel rendelkező közlések kifejezését és továbbítását jelenti, hanem mindenféle közlés - a művészi szólás - szabadságát is, függetlenül a közlés módjától, értékétől vagy erkölcsi megítélésétől.[20] Az Alkotmánybíróság megfogalmazása szerint a művészeti élet szabadsága mint alapvető jog a művészeti alkotómunka szabadságát, a művész korlátozástól mentes önkifejezését, valamint a művészeti alkotások nyilvánosság elé tárásának, bemutatásának és terjesztésének szabadságát jelenti, azok formájától és tartalmától függetlenül.[21] A testület érezhetően az állami beavatkozással szemben fogalmazza meg e jog tartalmát, ugyanakkor a művészet szabadságát egészíti ki az "általános cselekvési szabadság" (emberi méltóság) joga is olyan szubszidiárius alapjogként, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére.[22] Egyrészt az állam nem avatkozhat be a művészet szabadságába és nem korlátozhatja azt önkényesen, másrészt köteles kialakítani a művészeti alkotások létrejöttét támogató intézmény-
- 69/70 -
rendszert.[23] Az állam a művészi alkotásokon keresztül kifejezett alkotói tevékenységet, művészi szólást, annak közlését részesíti védelemben,[24] amihez csupán az szükséges, hogy az alkotás véleményként, szólásként értelmezhető legyen - az, hogy annak tartalma érthető-e a befogadó számára, irreleváns.[25]
Ennek megfelelően illeszthető a rendszerbe az utcai fotográfia mint művészeti alkotás (feltéve, hogy azt kreatív tevékenységnek, alkotói önkifejezésnek tekintjük). A fotóművészet már régóta önálló művészeti ág, azonban kétséges lehet, hogy mit tekintünk fotóművészetnek és hogyan határoljuk el egymástól a privát vagy családi fotókat és a művészi fényképeket. A privát vagy családi képek tömeges mennyiségben kerülnek fel a világhálóra és a közösségi oldalakra, de ezek egy idő után feledésbe merülnek - a cél ezek esetében kevésbé a művészi önkifejezésben keresendő. Az ezt meghaladó szintet lehetne fotóművészetnek tekinteni,[26] azt, ahol - Moholy-Nagy László fennkölt szavaival - a látás mint életfilozófia jelenik meg.[27]
Érdemes külön megemlíteni, hogy a szerzői jogról szóló törvény az oltalom körében kifejezetten nevesíti a fotóművészeti alkotást, de e minőség elismeréséhez - a szerzői jogi védelemhez - csupán az egyéni, eredeti jellegnek kell megfelelnie, ami nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől.[28] Ilyen értelemben mindenki, aki valamilyen eszközzel fényképet készít, szerzővé válik, és az általa készített kép a szerzői jog tárgyi hatálya értelmében a művészet területére eső alkotásnak minősül és védelem alatt áll.[29] Az, hogy az alkotás minőségileg ténylegesen művészetinek minősül-e, szerzői jogi szempontból közömbös.
Az viszont továbbra is érdekes és nehezen megválaszolható kérdés, hogy - a szerzői jog tárgyi hatályától elvonatkoztatva - hol van a határvonal a művészi és a nem művészi alkotás között és azt kik hivatottak meghatározni. Tekintettel arra, hogy a művészet szabadsága a véleménynyilvánítás szabadságából eredeztethető, a "művészi szólás" nem jelent alapjogi többletet, konkrét képmásvédelmi szempontból viszont a művészi cél védelmi funkciót tölthet be (ha például jogszabályi szinten megjelenik, mint - ahogy később szó lesz róla - Németországban). Ebből a szempontból különbséget lehet tenni az olyan művészek között, akik művészi státuszát valamilyen tágabb vagy szűkebb körben, szabályozott, formális eljárás keretei között megállapították, például művészeti felsőoktatási intézményben szereztek oklevelet, akik művészi alkotásait e körökben elismerik, azaz művészi státuszba emelik őket, vagy akik hivatásszerűen foglalkoznak fotográfiával, és azok között, akiknek az alkotásait a közönség befogadóként művészinek ítéli meg, mert egyszerűen tetszenek neki a művek.[30] Érezhetően igencsak képlé-
- 70/71 -
keny lehet a személyi kör határa - az utcai fotográfia mint szűkebb műfaj meghatározása hasonlóan nehéz feladat, mivel az folyamatosan változik.[31]
Ugyanakkor a művészeti alkotáson keresztül történő egyéni önkifejezés nem korlátlan jogosultság, azt a bírói gyakorlat egyfajta sajátos véleményként, szólásként kezeli, és korlátait a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggésben kialakult szabályok mentén ítéli meg.[32] A művészeti alkotás szabadsága a véleménynyilvánítás szabadságának "anyajogából" levezethető alapvető jogosultság. Ez gyakran ütközik mások alapjogaival, például az emberi méltósággal vagy az abból fakadó általános személyiségi joggal[33] - a polgári jogi személyiségvédelem területén a magánélet védelme és egyéb, e körben értékelhető személyiségi jogok, például a képmás és a személyes adatok védelme merülhet fel.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) külön nevesített védelmet biztosít a személyiség ama részértékeinek, amelyek sajátos jellege ezt indokolja. E részértékek közül azok a legalkalmasabbak a külön jogi védelemre, amelyek a legjobban elkülöníthetők a személyiség összetett egészétől - ilyen például a képmás.[34]
Az ember képe személyiségének hordozója, azonosítja és megkülönbözteti más személyektől, a személy individualitásának, egyedi és megismételhetetlen voltának testi valóságát fejezi ki. E testi valóság társadalmi megnyilvánulása tükröződik más személyek tudatának világában. Közvetve kifejezheti a személy belső tulajdonságait, jellemét, értelmi, érzelmi világát, azaz eszmei tartalmat is hordoz.[35] Az emberi kép tükröződésének, észlelésének, megismerésének, megőrzésének, rögzítésének, valamint utánképzésének speciális eszköze a képmás, amely az emberi kép tárgyiasulását jelenti, az a személytől függetlenül létezik, de nem lehet elválasztani a személyiségtől, mert azt közvetíti a külvilág számára.[36] Ez azonban az érintett személy számára külső - tárgyiasult - valóság, ezért érdemel jogi védelmet.[37]
- 71/72 -
A személyiségi jogok a kialakulásuk kezdetén a személyt még egyértelműen mint tulajdonost védték - különösen igaz ez a képmáshoz való jogra.[38] A képmás mint a személyiségtől különvált, de azt megtestesítő megjelenése materiális hordozóeszközön, annak tárgyiasult formája, azaz a fénykép dolognak (vagy digitális adatösszességnek) minősül, és ilyen módon a személy mint tulajdonos rendelkezési körébe tartozik.[39] A személy létezésétől elválaszthatatlan a láthatósága, képe, ebből fakadóan annak önállósult anyagi reprodukciója, képmása sem vonható ki az érdekköréből. Susan Sontag szerint "[f]ényképezni annyi, mint birtokba venni a lefényképezett tárgyat".[40] Ilyen értelemben a fénykép egyfajta viszonyt létesít a valósággal: a személy képmása tárgyiasul a más által róla készített képben. Ez alapján pedig az érintett kvázi tulajdonosként alappal tarthat igényt arra, hogy tulajdonosi mivoltában ne háborgassák. A képmáshoz való jog - mint magánjogunkban nevesített személyiségi jog - az emberi méltóságból ered, és kifejezetten szoros kapcsolatot mutat a magánélethez és a személyes adatok védelméhez való joggal.
Az utcai fotográfiával kapcsolatban elsőként a Ptk. képmáshoz való jogról szóló 2:48. § (1)-(2) bekezdését kell vizsgálat tárgyává tenni. Az (1) bekezdés alapján egy képmás "elkészítéséhez és felhasználásához az érintett személy hozzájárulása szükséges". A (2) bekezdés két kivételt nevesít a szabály alól: "Nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és az elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén." A normaszöveg egyértelműen fogalmaz: a képmás - adott esetben fénykép - elkészítéséhez az érintett személy hozzájárulását írja elő főszabályként. A szakirodalom és a bírói gyakorlat alapján kiemelendő, hogy az engedélyezésre irányuló jogosultságok külön értelmezendők, tehát külön engedély szükséges a képmás elkészítéséhez és külön engedély annak felhasználásához,[41] továbbá irreleváns, hogy az adott kép milyen forrásból származik, eredetileg önként tették-e közzé vagy sem.[42]
Ezzel a magyar jog kifejezetten szigorú feltételeket szab a képfelvétel elkészítéséhez, amit a kúriai gyakorlat abban a tekintetben megerősít, hogy a jogsérelem megállapításához adott eset-
- 72/73 -
ben nincs szükség arra, hogy az érintett egy felvételen bármely személy - az átlagos néző - számára konkrétan felismerhető legyen, hanem elégséges, ha a szűkebb környezete, akár csak néhány ember tudja, hogy ki az, aki a képen látszik.[43] A szabály csak annyiban megengedő, hogy az engedély megadása nincs alakisághoz kötve, az történhet írásban, szóban és ráutaló magatartással is, ez utóbbi megvalósulhat például a fénykép elkészítésének észlelésekor a tiltakozás hiányában, amikor az érintett személy tudomással bír arról, hogy fényképezik, de nem tesz ellene semmit.[44] Továbbá a sérelmes helyzet utólag is kiküszöbölhető: az engedély a felvétel elkészültét követően is megadható. A hozzájárulás kifejezett vagy hallgatólagos voltára különböző élethelyzetekben különböző mérce alkalmazandó a bírói gyakorlat szerint, így például lehetséges, hogy az érintett - noha észleli a felvétel készítését - nincs abban a helyzetben, hogy egyértelmű tiltakozását fejezze ki, más esetben viszont módjában áll szabad akaratát érvényesíteni és dönteni a hozzájárulásról.[45]
A kép elkészítéséhez való hozzájárulással kapcsolatban megjegyzendő, hogy az érintett legtöbbször akkor szerezhet tudomást egy fénykép elkészítéséről, amikor az nyilvánosságra is kerül, azaz a tényállás második fordulata, a felhasználás megvalósulásakor, de akkor sem feltétlenül. A felhasználás jellemzően a képmás nyilvánosságra hozatalát jelenti, de annak minősül a kiállítás, a sugárzás, a sokszorosítás stb. is, és annak engedélyezése külön részjogosítványként jelenik meg, tehát az elkészítéshez való hozzájárulás nem jelenti egyben a felhasználáshoz való hozzájárulást is,[46] vagyis a jogszerűen, hozzájárulással készített felvétel jogszerűtlen felhasználása is lehetséges.[47]
A hozzájárulás főszabályának előírásával a jog egyfajta biztonságérzetet nyújt a személy számára vagy inkább annak látszatát kelti. Azt az illúziót teremti meg, hogy az engedélye nélkül nem készülhet róla fénykép. Ez a jogvédelem szempontjából fontos tényező, de talán célszerű őszintén kimondani, hogy ha például utcán mobiltelefonnal történik a fényképezés, akkor az társadalmi valóságunkban már gyakorlatilag fel sem tűnik, és ha a fénykép például kiállításon vagy fotókönyvben - vagy az online térben - jelenik meg, akkor sem biztos, hogy az érintett tudomást szerez róla. Ez persze magán a jogsértésen elvileg nem változtat, csak homály fedi a jogsértést.
A képmás elkészítéséhez és felhasználásához szükséges hozzájárulás alól a törvény tehát két kivételt enged: a tömegfelvételt és a nyilvános közéleti szereplésről készült felvételt, amelyek
- 73/74 -
értelmezését a bírói gyakorlatra bízza. Ezek az utcai fotográfiával kapcsolatban kiemelt jelentőséggel bírnak, de nem mindig képesek a barátságtalan jogi környezet okozta feszültségek oldására. Megjegyzendő, hogy e két kivétel alapján lehet megítélni az utcai fotográfián kívül a konkrétabb dokumentarista fotókat, a sajtó- és a riportfotókat is, amelyek a közügyekkel, esetlegesen a közérdeklődésre számot tartó eseményekkel és a tájékoztatással is szoros összefüggést mutatnak, így - a hírértékkel nem rendelkező utcai fotográfiával szemben - a véleménynyilvánítás szabadsága körében jóval biztosabb helyet foglalnak el.
A fénykép elkészítéséhez és felhasználásához nincs szükség az érintett hozzájárulására tömegfelvétel esetén. A bírói gyakorlat szerint ilyennek minősül a jellemzően közterületen készült képfelvétel, amelyen emberek összessége, sokasága, csoportja látható, de ide tartoznak például a kiállításokon és a sportrendezvényeken készült felvételek is, amelyek esetében az ábrázolás módja nem egyéni, a felvétel összhatásában örökít meg a nyilvánosság előtt lezajlott eseményeket.[49] A bírói gyakorlat ide sorolja továbbá a nyilvános eseményekről, rendezvényekről, valamint a táj- és az utcarészletekről készült felvételeket, amikor nyilvános közterületen készült képfelvételekről van szó, és nem feltétlenül emberek csoportja vagy tömeg szerepel rajta, hanem csupán egy vagy néhány személy. Mindezt azzal az érveléssel lehet alátámasztani, hogy tömegfelvétel esetében a képen nem az egyének külön-külön hívják fel magukra a figyelmet, hanem mint sokaság vannak jelen, és a felvétel célja nem az egyes személyek egyéni ábrázolása.[50] Bár a jogirodalmi álláspontok nem egységesek, ez utóbbi kategória alapján lehetne megítélni az olyan fényképfelvételeket, amelyeken a személy jelentéktelen vagy véletlen szereplője a képnek,[51] a hangsúly nem a személy egyediségén van, az alárendelt az összhatáshoz képest.[52]
Az utcai fotográfia szempontjából a tömegfelvétel mint kivétel nehezen megfogható támpont, mert paradox módon egy ilyen fényképnek hiába nem az egyes emberek ábrázolása a célja, hanem az összhatás megjelenítése, ahhoz mégiscsak szükség van arra, hogy emberek szerepeljenek a képen. Ha nem szerepelnek rajta emberek, akkor nincs szükség az összhatás megítélésére, és nincs vita sem. A tömegfelvételen az egyének ugyan felismerhetők lehetnek, a hangsúly azon van, hogy nem egyediesített módon, hanem összességükben ábrázolják őket. Ennek megfelelően egy eseti bírósági döntés szerint a tömegfelvételből való technikai kiemelés engedélyköteles tevékenységnek minősül, mert ilyenkor az érintett már nem mint a tömeg része, hanem mint egyediesített személy szerepel a felvételen.[53] Kérdés, hogy ez az álláspont
- 74/75 -
megfelelő megoldást nyújt-e, mivel egy utcai fotográfia esetében ilyenkor óhatatlanul esztétikai értékelésbe kell bocsátkozni, hogy vajon külön-külön felhívják-e a képen szereplő és egyébként felismerhető emberek magukra a figyelmet vagy sem, milyen mértékben egyedi a képen szereplő egy vagy több személy, és milyen mértékű lehet a technikai eszköz (zoom) használata, amelynek révén a sokaságban egyébként is felismerhető személyek már jobban individualizálódnak. Tehát nem arról van szó, hogy az érintett személy felismerhető-e a képen vagy sem, hanem arról, hogy mások könnyebben észreveszik-e őt a képen.
További adalék, hogy a jogirodalom különbséget tett a tömegfelvételek között azok helyszíne alapján.[54] A tömegfelvétel készülhet egyrészt olyan eseményen, ahol szokásos a fénykép- vagy filmfelvétel készítése (ezért aki azon részt vesz, számolnia kell azzal, hogy személyét megörökítik), másrészt olyan helyen is, ahol szokásosan nem lehet a felvétellel számolni (ez esetben az egyes személyek kiemelésére, felismerhető ábrázolásukra csak a hozzájárulásukkal kerülhet sor). Azonban az, hogy szokásos-e képfelvételt készíteni egy adott helyszínen vagy sem - például kiállításon, koncerten, sétálóutcán, turisztikai látványosságnál, étteremben, strandon stb. -, napjainkban pusztán azáltal teljesen használhatatlan támponttá válik, hogy mobiltelefonokkal is készíthetők képfelvételek[55] (ilyenkor jóval kevésbé észlelhető a fénykép elkészítése, mint fényképezőgép használata esetén). Ezzel szemben az egyediesítés szempontja nagyban függ attól, hogy a tömegfelvétel milyen eseményen készült, mivel az nyilvános közéleti eseménynek is minősülhet, amely már más megítélés alá esik.
Az érintett hozzájárulására a nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetében sincs szükség, amely kivételnek nincs egységes jogi definíciója. A közéleti szereplés leginkább a demokratikus közéletben való részvétellel, a politikai-közéleti vitákkal, a közéleti szereplők bírálhatóságának mértékével függ össze, és a Ptk. is külön rendelkezésben szól a közéleti szereplők személyiségi jogainak tágabb körben való korlátozhatóságáról (2:44. §). Ilyen értelemben közéleti szereplésnek az számíthat, ha valaki a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogát gyakorolja.[57]
Fontos ugyanakkor, hogy a közszereplői minőség mindig egyedi mérlegelés kérdése, amelynek fő szempontjai a konkrét közéleti vita jellegéhez igazodnak. A közéleti vitában érintettek személyi minőségének vizsgálata során az elsődleges szempont az, hogy a megszólaló valamely közéleti - társadalmi, politikai - kérdésben fejti-e ki nézeteit. Az Alkotmánybíróság
- 75/76 -
hangsúlyozta, hogy a közszereplői minőség megállapításának nem az a döntő szempontja, hogy az érintettnek mi a státusza, hanem az, hogy a közügyeket érintő és közéletinek minősülő nyilvános vitában részt vevők önkéntes elhatározásuk folytán váltak-e a közügyek, a közélet alakítójává, szereplőjévé.[58] Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint ez a képmáshoz való jog szempontjából azt jelenti, hogy a nyilvánosság figyelme elé került személyről készült képmás általában engedély nélkül közzétehető, feltéve, hogy az nem valósít meg a sajtószabadsággal való visszaélést - például öncélú közzétételt -, és nem sérti az emberi méltóságot.[59] De ebben az értelemben sem igazán beszélhetünk homogén csoportról, így a személyi kör meghatározása nehézkesé válik.[60]
A nyilvánvaló kiindulópont a Ptk. szabályozási igényét tekintve az, hogy közéleti szereplés esetén az érintett személyiségi jogai szélesebb körben korlátozhatók, mert a szólásszabadság különleges védelmet élvez akkor, amikor a szólás közügyeket, a közhatalom gyakorlását vagy a közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységét érinti.[61] A képmásdöntések javarészt a nyilvános eseményekről való tudósításokhoz, a közérdeklődésre számot tartó eseményekről készült beszámolókhoz vagy a közügyek megvitatásához kapcsolódnak a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggésben.[62]
Azonban témánk szempontjából a hangsúly nem a közéleti szereplő (közszereplő) személyén van, aki aktívan vesz részt közéleti eseményen vagy alakítja, befolyásolja azt, így a kivétel hatálya alá esik.[63] Az utcai fotográfia szempontjából izgalmasabb kérdés a nyilvános közéleti
- 76/77 -
eseményen való passzív résztvevőről készült fénykép.[64] Az utcai fotográfia nem vagy nem feltétlenül kapcsolódik közvetlenül a tudósításokhoz, hírekhez, közérdeklődésre számot tartó eseményekhez, azaz ilyen értelemben nem érint közügyeket. Készítője a képet a saját művészi önkifejezésének céljából alkotja.
A közéleti szereplés tágan is értelmezhető, így a nyilvános közéleti szereplés kivételi körébe sorolható a nyilvános közéleti esemény színhelyén való passzív jelenlét is, nem csupán az abban való aktív részvétel. Nehezen fogadható el az a bírói gyakorlatban megjelent nézet, hogy egy közéleti esemény, például egy politikai demonstráció résztvevőjének egyediesített bemutatásához az érintett hozzájárulására van szükség, és ennek hiányában csupán tömegfelvétel készíthető.[65] A nyilvános közéleti szereplés szabálya így kiüresedne, és belesimulna a tömegfelvétel szabályába.[66] Ez tulajdonképpen a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönti, azonban arra is figyelemmel kell lenni, hogy a közéleti vitához már nem kapcsolódó közléshez az érintett engedélye nélkül felhasznált fényképfelvétel közzététele képmáshoz fűződő jogot sért, azaz egy fénykép csak az adott eseménnyel összefüggő közlés kapcsán használható fel az érintett hozzájárulása nélkül.[67]
Ellentétben a tömegfelvétellel, egy közéleti eseményen, például egy politikai demonstráció színhelyén egy résztvevőről egyediesítve, a tömegből technikai eszközzel kiemelve készített képfelvételhez nem szükséges az érintett hozzájárulása, mert tevékenysége nyilvános közéleti szereplésnek (is) minősül, hiszen saját akaratából gyakorolja gyülekezési jogát. Így számolnia kell azzal, hogy az eseményről és róla képfelvétel készülhet akkor is, ha nem aktív alakítója a
- 77/78 -
közéleti eseménynek, hanem csupán jelen van[68] - viszont a fénykép csak az eseménnyel összefüggő közléshez használható fel a hozzájárulása nélkül.
Egy közéleti esemény nemcsak politikai lehet, hanem valamilyen országos vagy helyi társadalmi, művészeti, kulturális vagy sportesemény is, ahol az érintett nem vállal közszereplést, de azon részt vesz - ezek országos vagy helyi közéleti eseménynek tekinthetők[69] (hasonlóan ahhoz, hogy egy tömegfelvételen sem biztos, hogy "tömeg" szerepel). Az ilyen eseményeken mindenki szabad akaratából vehet részt, onnan bármikor távozhat, és az esemény jellegéből, tágabb vagy szűkebb értelemben közérdeklődésre számot tartó mivoltából kiindulva számolhat azzal, hogy ott képfelvételek készülnek, amelyek vagy tömegfelvételnek, vagy nyilvános közéleti szereplésről készített felvételnek minősülnek.
A fentiek alapján bizonyos mértékben lemondunk magánszféránk védelméről, ha közéleti, nyilvános eseményen veszünk részt, hiszen láthatóvá válunk fizikai valónkban, azonban az ilyen eseményen készített képmás nyilvánosságra hozatala nem lehet sérelmes az érintett számára.[71] Például egy sporteseményen az érintettnek - az esetleges szerződéses jogviszony keretein kívül is - számolnia kell azzal, hogy fényképek készülhetnek róla és azok tömegfelvételnek minősülnek, sőt a tömegből való kiemelés, egyediesítés sem jogellenes. Ugyanígy az esemény nyilvános közéleti (sportközéleti) eseménynek is tekinthető, ahol szintén számolni lehet felvétel készítésével, és megengedett az egyéni kiemelés. Egy strandon vagy egyéb közterületen készült tömegfelvétel felhasználásához sincs szükség az érintettek hozzájárulására, azonban az egyedi kiemelés már jogellenes, bár annak hiányában is gyakran előfordul, hogy a személyek felismerhetők a képen, noha nem egyénenként van rajtuk a hangsúly.
A személy képmásának és ezzel a magánszférájának védelmét maximálisan körülbástyázni kívánó álláspontok vannak túlsúlyban, de az elhatárolási szempontok bizonytalanok, néha erőltetettek és életszerűtlenek. A Ptk.-ban a magánélethez való jog a nevesített személyiségi jogok között szerepel, ami általánosabb, átfogóbb oltalmat biztosít, de értelemszerűen összefüggésbe hozható a képmás védelmével, ahogy egyéb személyiségi jogokkal is. Tulajdonképpen ebben a halmazban a magánélet védelme inkább hézagkitöltő szereppel bír.[72] Felvethető, hogy ha valaki
- 78/79 -
nem lép ki az otthonából, azaz a szűkebb magánszférájából, akkor kevésbé van kitéve annak a társadalmi élettel általában együtt járó kockázatnak, hogy testi mivoltában megjelenik mások számára, és ezt a valóságot mások nem csupán a memóriájukban rögzítik, hanem egy fizikai hordozón - fényképen - is. Érthető módon "[s]okan izgulnak, ha fényképezni akarják őket, nem azért, mert [...] az erőszaktól félnek, hanem azért, mert a fényképezőgép leleplező hatásától tartanak. Az ember eszményített képet szeretne önmagáról: olyan fotót, amely a legjobb oldaláról mutatja meg. Méltánytalannak érzi, ha nem szebb a képen, mint a valóságban."[73]
Azonban vizsgálatunk az olyan magatartásokra irányul, amelyeknél a képfelvétel elkészítése és felhasználása az érintettre nézve sérelmes vagy ártalmas. A klasszikus értelemben vett szólás esetében az összhatás értékeléséhez figyelembe kell venni a szövegkörnyezetet - ez a képfelvételeknél a képkörnyezet. Ez alapján lehet vizsgálni, hogy az elkészült kép mint a szólásszabadság körébe tartozó közlés, valamint az ábrázolás egyes elemei, módja vagy technikája sérelmes-e az érintettre nézve.[74] A képkörnyezet lehet magának a képmásnak a képen belüli környezete, de lehet a kép sérelmezhető környezetben történő elhelyezése is. Például a bíróság egy ügyben megállapította, hogy akkor is jogsértő lehet a képmás közzététele, ha maga a közzététel jogszerű, de a képmást olyan formában teszik közzé, hogy azáltal az érintett képmása torzítottan vagy megtévesztő módon jelenik meg.[75] Így a képmás védelme a szólásszabadsággal összefüggésben közel kerül a jó hírnév és becsület védelméhez.
E körben vizsgálhatók a jó hírnév és a becsület megsértésének Ptk.-beli tényállásainál megjelenő fordulatok, tehát hogy a fénykép mint sajátos szólás sértő-e az érintettre nézve - mert valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel -, alkalmas-e a fénykép formájában kifejezett véleménynyilvánítás az érintett társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására, vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó-e.[76] Bizonyos esetekben vizsgálható a jogos magánérdek is.[77] Meglehetősen nehéz megállapítani az egyes élethelyzetek megörökítésének az érintettre nézve sérelmes voltát, és az utcai fotográfia megítéléséhez finomhangolásra lehet szükség. Az utcai fotográfia esetében a valós tény hamis színben feltüntetése és az olyan helyzetben való lefényképezés merülhet fel, amely bántó, megalázó vagy zavarba ejtő lehet az ábrázolt személy számára. A kép ábrázolhatja az alanyt valamilyen kudarc, baleset, esetleg szokatlan viselkedés közben, amivel a személyt nevetségessé, kiszolgáltatottá teheti,
- 79/80 -
megszégyenítheti vagy megbélyegezheti őt,[78] ami már egyértelműen kifogásolható magatartás. E képkörnyezeti elemek vizsgálata jobb megoldás lenne annál, mint hogy a művészi formában megjelenő szólásnak - azaz a fénykép elkészítésének és felhasználásának - a két kivételtől eltekintve csakis engedéllyel van helye.
A kétséges tartalom a látásból mint kulturális konstrukcióból is adódhat, maga a kép többféle jelentéssel, értelmezéssel bírhat.[79] A fénykép jelentősége nagyban függ attól, hogy ki és miért készíti, valamint hogy ki és hogyan szemléli. Egy sarkos példával élve: a szülő megörökítheti emlékként a naplementében a strandon, hogy a gyermeke úszkál, de más személy - miután engedélyt kapott a szülőtől - ugyanezt rejtett szexuális célzattal is megteheti. Mindkét kép bírhat magas hozzáadott művészi értékkel, és az utóbbi esetben önmagában a kép elkészítése - a szülői hozzájárulás miatt - nem sért semmilyen jogot. Az, hogy a befogadó, a néző mit lát a képen, már más kérdés.[80] A fénykép valamilyen jelentéssel bír a néző számára, valamilyen konnotáció kapcsolódik hozzá, amelyet nem önmagában a kép hordoz, hanem a néző társítja hozzá.[81] Ez a kulturális determináltság határozza meg, hogy miként szemlélünk egy-egy olyan utcai képet, amelyen egy idősebb férfi beszélget egy fiatal nővel a buszmegállóban vagy a prostituáltakkal teli városnegyedben.[82] Feltehetőleg mindkettő más asszociációkat kelt, de önmagában a kép csupán egy tárgy, dolog vagy digitális adathalmaz, amelynek érzékelése, értelmezése és jelentése a szemlélő kulturális identitásán is múlik.
A fénykép elkészítése, a képmás rögzítése szükségszerűen adatvédelmi kérdéseket is felvet. A legfontosabb kiindulási alapot biztosító joganyag az általános adatvédelmi rendelet (GDPR),[83] amelynek a szabályai megjelennek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben (Infotv.) is.
- 80/81 -
A képmás védelme a kontinentális jogfelfogásban már-már a hagyományos személyiségi jogi keretből is kiszakítható, amikor az adatvédelemhez, ezzel állami-közigazgatási jellegű védelemhez kapcsolódik, noha lehetséges a tisztán polgári jogi, személyiségi jogi felfogása is, hiszen maga az adat- és a titokvédelem eredendően a személy védelmét szolgálja [Ptk. 2:43. § e) pont], azaz nem pusztán az adat vagy titok védelmét.[85]
Az adatvédelem a magánszféra-védelem egyik eszközének tekinthető, a magánszféra-védelem sajátos jogi szabályozásban megnyilvánuló módja, és a polgári jogban a személyiségi jogok egyik nevesített alakzata is.[86] Funkciója pedig mindkettőnek ugyanaz: a magánszféra megőrzésének fennmaradása, amihez hozzájárul az is, hogy a polgári jogi értelemben vett magántitok-védelem önmagában nem mindig elegendő, a védelemnek mindenféle - nem biztos, hogy a magántitok körébe sorolható - adatra, információra ki kell terjednie.[87]
Jogi szempontból tehát az adatvédelem minden esetben a személy magánszférájának jogi védelmét jelenti, eredete speciális, az automatizált adatfeldolgozás veszélyeire való válaszokban keresendő.[88] Ennek aktív oldalát tekinthetjük információs önrendelkezési jognak, ami - pusztán a személyes adatok védelmén, azok kezelésének, továbbításának stb. szabályozásán, tehát védelmi jogként való felfogásán túlmutatóan - azt jelenti, hogy a személy maga rendelkezik személyes adatainak, például képmásának feltárásáról és felhasználásáról. Személyes adatot kezelni és felhasználni tehát általában csak az érintett személy beleegyezésével szabad, továbbá mindenki számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás egész útját. Vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor, milyen célra használja fel az ő személyes adatát.[89]
A Ptk. és az Infotv. rendelkezései azonban nem azonos módon határozzák meg a képmás készítésének és felhasználásának jogszerű feltételeit,[90] és elmondható, hogy így a jogérvényesítés közigazgatási úton egyszerűbb lehet, mint polgári jogi úton.[91]
Az Infotv. alapján a fénykép készítése kétségtelenül adatkezelésnek minősül (3. § 10. pont), és mint személyes adat kizárólag egyértelműen meghatározott, jogszerű célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető [4. § (1) bekezdés]. Ehhez az adatkezeléshez a törvény az érintett kifejezett hozzájárulását követeli meg [5. § (1) bekezdés], amely a törvény szerint az érintett akaratának önkéntes, határozott és megfelelő tájékoztatáson alapuló egyértelmű kinyilvánítása, általa az érintett nyilatkozat útján vagy az akaratát félreérthetetle-
- 81/82 -
nül kifejező más magatartás révén jelzi, hogy beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok kezeléséhez (3. § 7. pont). E hozzájárulás kötelező alakiságáról, írásbeli formájáról nem rendelkezik a jogszabály, de a GDPR 7. cikk (1) bekezdése szerint az adatkezelőnek képesnek kell lennie a hozzájárulás igazolására, ami gyakorlatilag tipikusan írásbeli formát jelent.
Szembeötlő, hogy az Infotv. a Ptk. szabályainál jóval szigorúbb szabályokat fogalmaz meg a fénykép elkészítésével és felhasználásával kapcsolatban. Itt a hozzájárulásnak ugyanis kifejezettnek kell lennie, azaz a ráutaló magatartás, a tiltakozás hiánya nem mérlegelhető. Továbbá a hozzájárulást itt megfelelő tájékoztatás is meg kell előzze, míg a polgári jog nem ír elő ilyen jellegű kötelezettséget.
Fotográfiai, fotóművészeti szempontból annyit érdemes ehhez hozzátenni, hogy a hozzájárulás ilyen jellegű megkövetelése az utcai fényképezést mint műfajt teljes egészében ássa alá, mert annak tipikusan lényegi eleme a véletlenszerűség és a kiszámíthatatlanság, a valóság természetes folyamatosságában a pillanat autentikus megörökítésére irányuló szándék.[92]
A merev szabályozást ugyan enyhíti az Infotv. 2. § (6) bekezdésének rendelkezése, amely szerint nem kell alkalmazni a törvény rendelkezéseit a természetes személynek a kizárólag saját személyes céljait szolgáló adatkezeléseire, de az utcai fotográfia esetében általában más számára, a nyilvánosság számára való megismerhetővé tétel szándékával készül fénykép.
Az adatvédelmi szabályozás kapcsán is az egyik legfontosabb szempont a szólásszabadság gyakorlása, ami alatt a GDPR az újságírói, a művészeti és az irodalmi célú adatkezelést érti [85. cikk (1) bekezdés]. A normaszöveg szerint a tagállamok jogszabályban összeegyeztetik a személyes adatok védelméhez való jogot a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való joggal, ideértve a személyes adatok újságírási célból, valamint tudományos, művészi vagy irodalmi kifejezés céljából végzett kezelését is.
E lehetséges kivétellel viszont hazánkban tételes jogilag nem igazán foglalkoztak, noha jelentősége nem elhanyagolható a véleménynyilvánítás és persze a művészet szabadsága szempontjából.[93] Ez azt a különösen ellentmondásos helyzetet eredményezte, hogy ha az utcai fotográfia esetében a képmás rögzítése polgári jogilag jogszerű képfelvételnek minősülne is - például mert a tömegfelvétel vagy a tágabb értelemben vett nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel alá tartozik -, az a közigazgatási jog alapján az esetek jelentős részében jogellenes lenne.[94]
Az Infotv. 5. § (1) bekezdése szerint hozzájárulás hiányában személyes adat csak akkor kezelhető, ha azt jogszabály elrendeli (vagy az érintett létfontosságú érdekeinek védelmében szükséges, vagy azt maga az érintett hozta nyilvánosságra). A polgári jog nem határozza meg
- 82/83 -
ennek eseteit, ilyen kitételek nincsenek a Ptk.-ban. A Ptk. mint jogszabály és a benne szereplő, a tömegfelvétellel és a közéleti szerepléssel kapcsolatos kivételek tulajdonképpen jogalapként szolgálnának az adatkezeléshez, de a Ptk. ezt nem rendeli el, ahogy azt az Infotv. megfogalmazza, így ez ebben a formában szintén nehezen értelmezhető.
A Ptk. és az Infotv. közötti ütközést egyébként csak úgy lehet feloldani, ha a Ptk. szerint polgári jogilag jogszerű magatartást a polgári jog területén belül önállóan értékeljük, akkor is, ha az érintett a Ptk.-ban nevesített személyes adatok védelmére mint személyiségi jogra hivatkozik, és a polgári jogi személyiségvédelmi problémát nem a közigazgatási jog szabályainak segítségével oldjuk meg. Közigazgatási jogilag pedig esetleg el lehet gondolkodni azon, hogy amennyiben az adatkezelés megfelel a polgári jog szabályainak, akkor azt nem lehet jogellenesnek tekinteni - ez azonban nem egyértelműen következik a jogszabályokból.[95] A bírói gyakorlat alapján kiemelendő, hogy a jogosulatlan adatkezelés jogkövetkezményei az Infotv. szabályrendszere alapján más jellegűek, mint a személyiségi jogok sérelmének szankciói, az Infotv.-ben szabályozott jogok megsértése nem jelenti automatikusan azt, hogy a jogsérelem olyan mértékű beavatkozást jelent az érintett magánszférájába, hogy az személyiségi jogi sérelmet eredményez. Az Infotv. is a személyiséget védi, de más szempontból szabályozza, és a védelem terjedelme is más.[96]
Érdemes azonban kitérni arra, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság joggyakorlatából az a következtetés vonható le, hogy a hatóság a tömegfelvétel és a közéleti szereplés Ptk.-beli kivételszabályából indul ki, és azt az adatkezelés megfelelő jogalapjának minősíti, továbbá hivatkozik a jóhiszeműség és a tisztesség szintén Ptk.-beli alapelvére, valamint figyelembe vehetőnek tekinti az alkotmánybírósági gyakorlatban és az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában rögzített elveket is.[97] Azaz az adatvédelem területén az adatkezelés jogszerű voltának megítélése során a hatóság szerint is adott a mérlegelés lehetősége.[98]
Az utcai fotográfia megítélése az Egyesült Államokban gyökeresen eltér a jogi szabályozás szempontjából a magyar - és általában a kontinentális - felfogástól. A művészi kifejezés szabadsága az amerikai jogrendszerben is a szólásszabadság körébe tartozik, és szintén összeütközésbe kerülhet személyiségi jogokkal, azonban az eredménye más, így történhet, hogy a bevezetőben említett Bruce Gilden meglehetősen tolakodó fotográfiai módszere jogilag megengedett.
Az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítése azt is tartalmazza, hogy a Kongresszus nem hozhat a szólásszabadságot sértő törvényeket, ami a művészi szólás szabadságára is
- 83/84 -
értendő.[99] Az Egyesült Államok legfőbb bírói szervének gyakorlatában ez nem jelent abszolút és korlátozhatatlan jogot, és nem védelmez minden szólást, azok lehetséges károsító hatásaitól függetlenül.[100] A magánszféra (privacy) védelme mint gyűjtőfogalom a szólásszabadsággal versengő jogosultság, nevezetesen arra terjed ki, hogy ne kerüljenek nyilvánosságra olyan, a személyt érintő bizalmas, magánéleti információk, amelyek valósak, de a nyilvánosság elé tárásuk a személy magánéletének helyrehozhatatlan megzavarásával járhatnak.[101]
Az Egyesült Államokban a magánszféra oltalma - a véleménynyilvánítás szabadságához hasonlóan - jobbára alkotmányos szabadságjogként fogalmazódik meg, az egyén igényeként a magánéletébe történő, meg nem engedhető állami-kormányzati beavatkozásokkal szemben,[102] és beletartozik a személyi autonómia és a személyes információk védelme is.[103] Sőt a magánélet védelmének fejlődési tendenciái arra utalnak, hogy az az európai fejlődésben nevesített általános személyiségi jog generálklauzulájának felel meg, a személyiségi jogok védelmének "anyajoga".[104]
A szólásszabadságra és a művészi szólás szabadságára tekintettel a felfogásbeli különbség az eltérő társadalmi-politikai, alkotmányos fejlődésből ered, amely alapján a magánszféra védelme Európában az emberi méltóságból vezethető le, az Egyesült Államokban pedig az
- 84/85 -
emberi szabadságból.[105] Európában a magánszféra jelentheti az ember becsületét, jó hírnevét, nevének és képmásának oltalmát - jóllehet ezek külön is nevesítve vannak -, az információs önrendelkezési jogot, azt, hogy az egyén meghatározhatja, hogy milyen információkat oszt meg magáról. Nem annyira az állami-kormányzati beavatkozásokkal szembeni védvonalként funkcionál, hanem - az alkotmányos alapjogok és a személyiségi jogok részbeni összefonódásának következményeként - magánszemélyek egymás közötti viszonyaiban érvényesül.[106] Olyan jogosultságokat jelöl, amelyekkel az ember irányíthatja a külvilág számára a róla kialakított elképzelést. Ennek talán legnagyobb ellensége a nyilvánosság, azon belül is a fényképezés mint tömeges "társadalmi rítus".[107]
Ezzel szemben az Egyesült Államok jogfelfogása e téren is az ember szabadságából indul ki, különösen az állammal szemben fennálló szabadságából, a magánszférába történő állami beavatkozás mentességéből. Így kevésbé koncentrál a nyilvánosság szerepére, sokkal inkább az embernek a négy fal között meglévő függetlensége és uralma fenntartására.[108] Az egyesült államokbeli magánszféra-védelem a magánlakás védelméből, a negyedik alkotmánykiegészítésből, az indokolatlan házkutatások elleni védelemből alakult ki, így e felfogás inkább tulajdonjogi megalapozottságú - ennek alapján tehetünk különbséget aközött, hogy van-e joga valakinek a magánélethez, adottak-e a feltételek a magánélethez. Ez például az utcai fotográfia szempontjából azt jelenti, hogy a magánélethez való jog azonos tartalommal illeti meg a jómódban élőt és a hajléktalan személyt is, de míg az előbbi megteheti, hogy ingatlanát magas fallal veszi körül, addig a másik általában látható a nyilvánosság számára.[109]
Az emberi szabadságnak az Egyesült Államokra jellemző felfogása mint filozófiai megalapozottságú és ideológiai töltetű eszme nem rendelkezik minden tekintetben kézzelfogható határokkal, az mégis leginkább a véleménynyilvánítás szabadságával hozható összefüggésbe, nem más jogokkal. A klasszikus felfogás szerint az emberi szabadságnak meghatározó eleme, hogy az egyén védelmet élvez a hatalom önkényes beavatkozásaival szemben, tehát van egy határa, amelyet tiszteletben kell tartani. Ez egyben a liberális demokrácia alapja, előfeltétele is, amelyre a legnagyobb és minden mást megelőző veszélyt az jelentené, ha az állam korlátozná a véleménynyilvánítás szabadságát.[110] A véleményével, akár művészi formában, az ember saját magát, a gondolatait fejezi ki, és ha a véleménynyilvánítás korlátozva lenne, akkor az egyén maga, a szabadsága csorbulna.[111]
- 85/86 -
Az Egyesült Államokban az első alkotmánykiegészítés több mint kétszáz éve született, a felvilágosodás és az egyénről alkotott individualista szabadságeszmény határozta meg.[112] Ehhez képest az európai jogfejlődésben a véleménynyilvánítás szabadsága meglehetősen új keletű, és a 20. században számos egyéb jogot is deklaráltak az egyes országok alkotmányában, amelyek közül az emberi méltósághoz való jog kiemelkedő jelentőségre tett szert, és egészen más eszmei alapokból fejlődött ki.[113] Míg az Egyesült Államokban a véleménynyilvánítás szabadsága függetlenebb területnek tekinthető, addig Európában az alkotmányos jogok integráns részét képezi, így más alkotmányos jogok, tanok és értékek is hatással vannak rá, és ezekkel az értékekkel szemben kerül mérlegelésre.[114] Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az európai alapjogi katalógusok élén - valamilyen formában - mindig az emberi méltóság szerepel, az az egész jogrendet átjárja, és abból következnek más alapjogok. Így nem nehéz belátni, hogy amennyiben az emberi méltóság és a belőle eredeztethető egyéb jogosultságok kerülnek összeütközésbe más alapjoggal, például a (művészi) szólás szabadságával, akkor Európában elvileg a méltóság és az abból eredő személyiségi jogok élvezhetnek elsőbbséget.
Az Egyesült Államokban a magánszféra sérelmének (invasion of privacy tort) magvai már Samuel Warren és Louis Brandeis 1890-ben megjelent tanulmányában megtalálhatók, amelyet többek között épp a fotográfia fejlődése által okozott "fenyegetés" ihletett.[115] A cikk hatása rendkívülinek volt mondható - a legtöbb amerikai bíróság ezt követően kezdte elismerni a magánélet védelméhez való jogot.[116]
A magánszféra védelmét gyűjti össze a Restatement (Second) of Torts 652. szakasza, amely négy esetkört különböztet meg a privacyn belül.[117] A magánéletbe való benyomulás
- 86/87 -
(intrusion upon seclusion) leginkább az információk gyűjtéséhez kapcsolódik, és főként a birtokháborítással függ össze. A bizalmas magánéleti információk nyilvánosságra hozatala (publicity given to private life) a magánéletbeli történéseket érintheti, viszont ami nyilvános helyeken látható és ott zajlik, az nem tartozik e körbe. A személy nevével, képmásával vagy egyéb személyiségjegyével való kereskedelmi jellegű visszaélés (appropriation of name or likeness) egy képmás vagy más személyiségjegy engedély nélküli kereskedelmi, haszonszerzési célú felhasználását tiltja, például termékeknek és szolgáltatásoknak a képmás engedély nélküli felhasználásával történő reklámozását. A személy nyilvánosság előtti hamis színben való megjelenítése (publicity placing person in false light) azt jelenti például, hogy egy fénykép hamis benyomást kelt az érintett személyről a nyilvánosságban, mert mondjuk a szövegkörnyezet nem kapcsolódik közvetlenül hozzá; azonban ha a kép valós eseményt rögzít nyilvános helyen, akkor hiába sértő az érintett számára, a jogsértés nem állapítható meg.
Összességében rögzíthető az utcai fotográfia vonatkozásában, hogy az Egyesült Államokban nem lehet a magánszféra védelmére hivatkozni, ha közterületen, utcán vagy más nyilvános helyen bármilyen élethelyzetben készül a fénykép. Ilyen helyeken a magánélet védelme visszaszorul. Ennek indoka az, hogy a nyilvános helyen készült fénykép csupán a minden jelenlévő által észlelhető látványt rögzíti, ezért megengedett. Ez alól kivételt képeznek az olyan helyek, ahol elvárható a magánszféra tiszteletben tartása, például kórházban, próbafülkében és különösen magánterületeken.[118]
A privacy-elmélet második generációjának kiemelkedő alakja, William Prosser a hatvanas években mindezt azzal magyarázta, hogy a közterületen készített fotó nyilvános látkép, olyan, mint egy élethelyzet írásbeli rögzítése, leírása, amelynek révén a személyt bármilyen helyzetben - a példájában akár ittasan az utcán heverve - bárki észlelheti, aki ott jelen van. Ez azonban nem terjedhet addig, hogy a személyt hamis színben tünteti fel, nem használható reklám céljára, vagy nem lehet egyéb módon sérelmes az érintettre nézve,[119] azaz az invasion of privacy tortjának fenti kategóriái figyelembe veendők. Megjegyzendő, hogy bár az utcai fotográfia objektíven a minden jelenlévő számára megismerhető valóságot rögzíti, Prosser és fotóművész kortársai előtt még ismeretlen volt a digitális és online fényképezés. Nem biztos, hogy szavakkal ki lehet fejezni azt, amit egy fénykép közvetít,[120] és ha másban nem is, ez a prosseri példában az utcán heverő ittas ember esetében minden bizonnyal csak tetézi a problémát. Ettől függetlenül főszabályként a magánszféra védelme nyilvános helyszínen nem érvényesül.
Ha a prosseri objektív felfogást a fotóművészet mélyebb dimenziójába helyezzük, akkor az nem igazán állja meg a helyét. Noha Moholy-Nagy is még a fotográfia objektivitását hangsúlyozta (ellentétben a festészettel),[121] mégsem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy egy utcai jelenet rögzítése személytelen és tárgyilagos lenne, és hogy az nem függ a képet készítő szemé-
- 87/88 -
lyétől, azaz hogy nem az ő személyén és szemléletén - és persze kamerabeállításain - keresztül megszűrve látjuk a képen ábrázoltakat. Ahogy Sontag világosan megfogalmazta:
A fényképész a köztudatban szemfüles, de be nem avatkozó megfigyelő volt - írnok, nem pedig költő. Az emberek azonban gyorsan rájöttek, hogy nincs két személy, aki egyforma képet készítene ugyanarról a dologról, így hát megdőlt az a föltevés, hogy a fényképezőgépből személytelen és objektív kép kerül ki, s kiderült, hogy a fénykép nemcsak annak bizonyítéka, hogy mi áll ott, hanem annak is, hogy mit lát az egyén. A fénykép tehát nem pusztán rögzíti, hanem értékeli is a világot.[122]
Tehát ahogy a fotóművészetben teret kap a valóság egyéni értékelése, úgy a jogban is a fotóhoz kapcsolódó értékítéletre helyezhető a hangsúly. Az említett (publicity placing person in) false light tort alapján a sérelem megállapításához szükséges az, hogy a sérelmezett magatartás durván sértő legyen a közfelfogás szerint, és a magatartás tanúsítója gondatlanul vagy kockázatot vállalva járjon el a nyilvánosságra hozatalkor.[123] Egy fénykép esetében a fénykép környezete, az illusztráció közege, különösen a hozzá fűzött cím vagy szöveg tartalmi megítélése nagyban hozzásegíthet a sérelmezett magatartás megítéléséhez, amivel a kérdés akár - a privacy esetein kívül eső - becsületvédelem és a szólásszabadság medrébe is terelhető.[124]
Fontos hangsúlyozni, hogy az Egyesült Államokban ezeket az elveket nem dedikáltan az utcai fotográfiával mint a véleménynyilvánítás, a művészi önkifejezés szabadságával összefüggésben fogalmazták meg, hanem tágabb értelemben az utcán történő fényképezés és a magánélet védelmével kapcsolatban, amely mellett az első alkotmánykiegészítés által biztosított (művészeti) szólás szabadságának bástyája áll.
Mivel ezek a képek nyilvános helyen készülnek, önmagukban nem osztanak meg új és magánéletbeli információt - a valóságot teszi közzé.[125] Azonban ha a fénykép elkészítése kínos, zavarba ejtő pillanatban történik, akkor ott már mérlegelhető a magánélet oltalma, ha esetleg az egyébként alkalmazandó - a szólásszabadság körébe eső - jogelv észszerűtlen eredményre vezetne. Ez utóbbi történt például akkor, amikor a bíróság egy nyilvános mulatságon a légfúvó gép által föllibbentett szoknya alatti intim valóság szemfüles megörökítését a művészi önkifejezés célja ellenére jogsértőnek tartotta, és ilyen esetben a magánszféra elvárható tiszteletben tartását hangsúlyozta.[126] Egy másik ügy alapját egy nyilvános sporteseményen készült fotó képezte, amelyen az egyik futballjátékosnak a futás közben előbukkant nemi szerve is látható
- 88/89 -
volt, de ezt a bíróság egy közérdeklődésre számot tartó, hírértékkel rendelkező nyilvános eseményen készült fotónak tekintette, és azt a szólásszabadság védelmi körébe utalta.[127] Ezek alapján a bíróság számára adott a mérlegelés lehetősége.
Philip-Lorca diCorcia napjaink egyik elismert és befolyásos fotográfusa, akinek a módszere az egyik projektjében az volt, hogy a fényképezéshez fényforrásokat helyezett el az utcán, amelyek az arra járók arcát a tömegtől elkülönítve, egyedi megvilágításba helyezték. Az érintettek előtt nem volt ismert, hogy fénykép készül róluk. A munkából HEADS (Fejek) címmel később kiállítás nyílt, és katalógus, valamint minden fényképből korlátozott számban eladásra szánt nyomtatás is készült. Az egyik érintett, miután a katalógusban felfedezte képmását, pert indított a fotográfus ellen - New York állam törvényei alapján - magánéletének és vallási meggyőződésének sérelmére hivatkozva.[128] A tagállami legfelső bíróság ugyan együttérzéséről biztosította a felperest, de elutasította a keresetet. Hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a fényképek művészeti alkotások, így a szólásszabadság körébe, az első alkotmánykiegészítés hatálya alá tartoznak, és kívül esnek a magánéletre vonatkozó tagállami szabály védelmi körén.[129]
Egy másik esetben a neves fotográfus, Arne Svenson készített egy sorozatot The Neighbors (Szomszédok) címmel.[130] A sorozat címe hűen tükrözi annak tartalmát: a saját szomszédairól készültek az alkotások, miközben az otthonukban szunyókáltak, tévét néztek, cseverésztek, egyéb teendőiket végezték. Az alapvető eltérés az előbbi esettől az, hogy nem nyilvános helyen tartózkodó embereket ábrázoltak a képek, hanem az érintettek otthonában - a hozzájárulásuk nélkül -, teleobjektív használatával készültek. A képeken az érintettek - arc alapján - alapvetően nem voltak felismerhetők. Az eljárást egy szülő indította felperesként, aki beazonosította a gyermekét. A bíróság egyébként ebben az ügyben is az alperes művész javára döntött, hangsúlyozva a szólásszabadság által védett művészi önkifejezés szabadságát. Megjegyzendő azonban, hogy ebben az esetben, azon kívül, hogy aligha lehet besorolni e képeket az utcai fotográfia műfajába, jobban érezhető a magánszférába való benyomulás, és a magánélet intim pillanatainak megőrzése talán észszerű elvárás az érintett saját otthonában.[131] Persze meg lehet említeni azt is, hogy az érintetteken, a szomszédokon kívül egészen addig senki nem tudta, hogy kik szerepelnek a képeken, és a helyszínt sem ismerte, amíg az érintettek ki nem léptek az anonimitásból és a sajtó fel nem kutatta az épületet (ahogy feltehetőleg Erno Nussenzweig nevére sem kapnánk az interneten keresési találatot - és fényképet -, ha nem lett volna a diCorcia elleni pere).
Ebből a szempontból meghatározó lehet az a kulturális közeg, amely bizonyos jelentekhez bizonyos gondolatokat társít, és itt van jelentősége annak, hogy a fénykép csupán - semlegesen - információt oszt meg valakiről vagy kitesz valakit valamilyen képzettársításoknak, és
- 89/90 -
ezzel kínos vagy megalázó helyzetbe hozza.[132] Természetesen az Egyesült Államokban is vannak etikai elvárások, amelyek jogi hatást is kiválthatnak. Különösen a kiszolgáltatott, sérülékeny helyzetben lévő emberek, például gyermekek, nők és fogyatékkal élők eshetnek áldozatul a ragadozó típusú utcai fotográfiának, ami számukra különösen ijesztő lehet.[133] Azonban általánosságban elmondható, hogy az utcai fotográfusok messzemenően törekednek arra, hogy tiszteletben tartsák az alanyok személyét, méltóságát, magánszféráját, tiltakozását a kép elkészítésével szemben, emellett az utcai fotográfusokat tömörítő szervezetek is komoly etikai elvárásokat és magatartásszabályokat fogalmaztak meg.[134]
A jogirodalom és a bírói gyakorlat rávilágít arra, hogy az Egyesült Államokban a fotós szabadon készíthet és hozhat nyilvánosságra utcai fotográfiát, ahhoz nem szükséges az érintett hozzájárulása, a szólásszabadság körébe tartozó művészi önkifejezés szabadsága azt megelőzi.[135] Az egyesült államokbeli jogfelfogás az államilag bármilyen formában kikényszerített "cenzúra" hátrányos hatásait lényegesen veszélyesebbnek ítéli meg, mint az egyén lehetséges jogvédelmének elvonását[136] - a véleménynyilvánítás szabadsága uralkodó eszmének minősül.[137]
Ha a magyar szabályozást szigorúnak tekintjük az egyik oldalon és az amerikai jogfelfogást megengedőnek a másikon, akkor a kettő között találunk olyan megoldásokat, amelyeket az észszerű kompromisszum jellemez ezen a területen. Például a német jogi szabályozás szerint a képmás nyilvánosságra hozásához és terjesztéséhez az érintett hozzájárulására van szükség, azonban a törvény ez alól szélesebb körben enged kivételt.[138] Ilyennek minősülnek a jelen eseményeivel kapcsolatos kordokumentumok, kortörténeti képmások, az olyan tájképek vagy nyilvános helyszínen készített képek, amelyeken a személy mellékszereplője, kiegészítő eleme a képnek, a gyülekezésen, felvonuláson vagy más hasonló eseményen részt vevő személyekről készült fotók. Továbbá a törvény kifejezetten kivételként nevesíti azt az esetet, amikor a képmás nyilvánosságra hozatala vagy terjesztése a művészet magasabb érdekeit szolgálja.
Kiemelendő, hogy a német szövetségi legfelső bíróság e kivételeket a GDPR adatvédelmi szabályaival - tehát a személyes adatok védelmének a véleménynyilvánítás szabadságával és a
- 90/91 -
tájékozódáshoz való joggal, az újságírási célból, tudományos, művészi vagy irodalmi kifejezés céljából végzett adatkezeléssel történő összeegyeztetésével - összefüggésben konkretizáló rendelkezéseknek és az adatkezelés megfelelő jogalapjának minősítette.[139] E logika alapján a magyar jogban ilyen - bár terjedelmét illetően lényegesen szűkebb - kivételnek tekinthető a Ptk.-ban szabályozott tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel kivételszabálya.
A német Grundgesetz alapjogként szintén biztosítja a művészeti szabadságot.[140] A szövetségi alkotmánybíróság 2018-ban egy esetben az utcai fotográfiát a művészeti alkotások körébe sorolta, így a jogszabályi kivétel hatálya alá tartozónak tekintette.[141] A képen egyébként egy személy volt látható, jól felismerhető módon, kígyómintás ruhában, egyik kezében kézitáskával, a másikban műanyag zacskókkal. Alakja a kép harmadát töltötte ki, átlagosnak mondható városi utcai járókelőként ábrázolva őt, vagyis a felvétel tipikus utcai fotográfia volt. A testület a döntésben megerősítette, hogy nem kívánja meghatározni a művészet fogalmát, az szabad, kreatív tervezés, amelyben a művész benyomásai, élményei és tapasztalatai egy meghatározott formai nyelv - a fényképezés - közvetítésével kelnek életre. Hangsúlyozta továbbá, hogy a mérlegelés során figyelembe kell venni a kép elkészítésének körülményeit, esetleges zaklató, tolakodó jellegét, az ábrázolás módját, bántó, zavarba ejtő voltát, valamint az érintett jogos elvárását a magánszférája megóvását illetően.
Ezzel kapcsolatban azonban megjegyzendő, hogy a fotó egy kiállításon került nyilvánosságra. Tehát a művészi alkotás fogalmának érezhetően vannak vagy lehetnek többletelemei - erre utal az is, hogy a döntés a "művész" kifejezést használta, emellett rögzítette, hogy a kép nyilvános kiállításon jelent meg, és figyelembe kell venni a művészeti forma sajátos strukturális jellemzőit stb. Azaz mégiscsak kifejeződik az alkotások valamiféle külső elismerése, és ezzel talán valamelyest el lehet határolni a művészeti értékkel bíró alkotásokat a tömegesen létrehozott fényképektől.
Érdemes megemlíteni, hogy Ausztriában a törvény a jogos érdek vizsgálatát teszi főszabállyá, és nem a kép elkészítéséből, hanem a nyilvánosságra hozatalából indul ki. A személyről készült képmás hozzájárulás nélkül is nyilvánosságra hozható, ha nem sérti az érintett jogos érdekeit.[142] A szabály generálklauzulaként való megfogalmazásával a jogalkotó széles mérlegelési lehetőséget biztosít a bíróságok számára. Ennek megfelelően az osztrák bírói gyakorlat négy szempontból közelíti meg a képmás jogszerű felhasználását: az ábrázolás nem lehet az érintettre nézve méltatlan, nem sértheti a magánéletet, nem irányulhat reklám céljára, és a szövegkörnyezet sem sértheti az emberi méltóságot. Ez nem taxatív felsorolás, de meghatározó szempontokat tartalmaz a jogos érdek vizsgálatához.[143] Összességében a tanulság az, hogy a
- 91/92 -
művészet szabadsága és a személyiségi jogok között mérlegelés történik, azaz nincs eleve kizárva, hogy a művészi szabadság érvényesüljön a képmáshoz való joggal vagy a magánélet védelmével szemben.
A magyar jogi szabályozás vizsgálata kapcsán fentebb szó esett a becsülethez való jogról, amelynek Ptk.-beli tényállása alapján a "becsület megsértését jelenti különösen a más személy társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására alkalmas, kifejezésmódjában indokolatlanul bántó véleménynyilvánítás" [2:45. § (1) bekezdés]. Ilyenkor szintén megformálódik egy értékítélet, vélemény, közlés vagy szólás. Viszont a jogsérelem megállapításához egyéb többletfeltétel is szükséges - éppen az a többlet, ami a becsület megértésére alkalmas, azaz maga a szólás képes más személy közösségi megítélését hátrányosan befolyásolni, és lehet kifejezésmódjában indokolatlanul bántó. De a más személyre vonatkozó szólás önmagában az érintett hozzájárulása nélkül is megfogalmazható és a nyilvánosság elé is tárható, az pedig más kérdés, hogy megvannak-e a többletelemek.
Ha elfogadjuk, hogy az utcai fotográfiával egyéni önkifejezés során kreatív, művészi alkotás jön létre, és az egy szólás művészi formában való kifejezése, akkor önmagában nem jogsértő az e művészi formába foglalt vélemény megfogalmazása, hanem a többletelemek - a képkörnyezet - vizsgálatára van szükség, például hogy az indokolatlanul bántó, durván sértő, lekicsinylő, megalázó vagy megszégyenítő-e. Ellenben ha úgy tekintjük, hogy önmagában a képmás elkészítése jogellenes, akkor a véleménynyilvánítás szabadsága mint alapjog jóval szűkebb körben érvényesül vagy sehogy, mert főszabályként már magához a művészi formában való megjelenítéshez, annak megformálásához is szükséges az ábrázolt személy hozzájárulása.
Jelenleg Magyarországon a jogi környezet kifejezetten nem kedvez az embereket (is) ábrázoló utcai fotográfiának, vagy legalábbis feltűnően kiegyensúlyozatlan a helyzet: a képmás védelme mint személyiségi jog szinte feltétlen oltalmat élvez, ha a véleménynyilvánítás szabadságán belül a művészi szabadsággal szemben kerül mérlegelésre. A magánélet határai egyre jobban kitolódnak olyan területekre is, ahol e határok biztos kijelölése aligha lehetséges, mivel az emberi létezés nem csupán magánéletet, hanem szükségképpen közösségi létet - "közéletet" - is feltételez. Természetesen az érintett személy a kép elkészülte után utólag is a hozzájárulását adhatja, azonban vannak olyan élethelyzetek, amikor a hozzájárulás beszerzése lehetetlen. Ez esetben csupán a tömegfelvétel vagy a nyilvános közéleti szereplés vizsgálata történhet a fent részletezett módokon. Ugyanakkor a szabályozás lehetővé tehetné a művészi célú kivétel lehetőségét, ahogyan az például Németországban és Ausztriában jogszabályi szinten vagy a bírói
- 92/93 -
gyakorlatban érvényesül, és az uniós adatvédelmi rendelet is utal rá. Ezzel egyensúlyt lehetne teremteni ezen a területen.
Az utcai fotográfia alkotásai történelmi, kulturális dokumentumok is lehetnek, társadalmi portrékként őrizhetnek meg egy adott környezetre, létformára, identitásra jellemző értékeket egy korszakból. E tekintetben mondhatjuk azt is, hogy bizonyos szempontból "közügyet" érintenek, és az arról formált vélemény közlésének eszközei - gondoljunk csak például a Fortepan online archívumában található, utcaképeket emberi szereplőkkel együtt rögzítő alkotásokra. Tehát az utcai fotográfia történeteket mesélhet az utókor számára - "miközben megszámlálhatatlan biológiai és társadalmi létformát pusztítunk el rövid idő felforgása alatt, rendelkezésünkre áll egy eszköz, amellyel megörökíthetjük mindazt, ami kivész".[144]
https://doi.org/10.59851/imr.11.2.7
Boronkay Miklós: A képmáshoz és a hangfelvételhez fűződő jog. In Csehi Zoltán - Koltay András - Navratyil Zoltán (szerk.): A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban. Az új Polgári Törvénykönyvre és az új Büntető Törvénykönyvre tekintettel. Budapest, Wolters Kluwer, 2014, 11-56.
Bosher, Hayleigh: Forced Faming: How the Law Can Protect Against Non-Consensual Recording and Distributing of a Person's Voice or Image. 28(3) Communications Law (2023) 119-125.
Carmi, Guy E.: Dignity - The Enemy from Within: A Theoretical and Comparative Analysis of Human Dignity as a Free Speech Justification. 9 Journal of Constitutional Law (2007) 957-1001.
Carmi, Guy E.: Dignity Versus Liberty: The Two Western Cultures of Free Speech. 26 Boston University International Law Journal (2008) 277-374.
https://doi.org/10.2139/ssrn.1246700
Clark, Catherine E.: The Commercial Street Photographer: The Right to the Street and the droit à l'image in Post-1945 France. 16(2) Journal of Visual Culture (2017) 225-252.
https://doi.org/10.1177/1470412917716482
Crusto, Mitchell F.: Right of Self. 79 Washington and Lee Law Review (2022) 533-608.
https://doi.org/10.2139/ssrn.4212691
Cuador, Claudia: From Street Photography to Face Recognition: Distinguishing Between the Right to Be Seen and the Right to Be Recognized. 41(2) Nova Law Review (2017) 236-264.
Cseporán Zsolt: A művészet szabadságának mozgástere az Alaptörvény keretei között. Scriptura, 2014/1., 154-167.
- 93/94 -
Cseporán Zsolt: A művészet szabadságának jogosultjai és a joggyakorlás alternatívái. Scriptura, 2015/1., 65-78.
Cseporán Zsolt: A művészeti élet és a tudomány szabadsága. In Jakab András et al. (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter - Jakab András), 2023, https://bit.ly/42PblsN.
Deakin, Simon - Johnston, Angus - Markesinis, Basil: Tort Law. Oxford, Clarendon, 2003.
Duhnkrack, Justus: The Art of Regulating the Arts - Artistic Street Photography and the Limits of EU Regulation. 15(1) Journal of Intellectual Property Law & Practice (2020) 66-69.
https://doi.org/10.1093/jiplp/jpz153
Emerson, Thomas I.: The Right of Privacy and Freedom of the Press. 14 Harvard Civil Rights - Civil Liberties Law Review (1979) 329-360.
Ewing, Philip: Influencing Copyright Law: Re-Evaluating the Rights of Photographic Subjects in the Instagram Age. 17(2) Ohio State Technology Law Journal (2021) 321-354.
Gibson, David: Street Photography. A History in 100 Iconic Images. München, Prestel, 2021.
Gillespie, Mady: Between Surveillance and Street Photography: The Ethics of Putting Strangers on the Internet. 10(2) The iJournal (2025) 92-106.
https://doi.org/10.33137/ijournal.v10i2.45413
Goldberg, John C. P. - Zipursky, Benjamin C.: A Tort for the Digital Age: False Light Invasion of Privacy Reconsidered. 73 DePaul Law Review (2024) 461-486.
Goldman Stanton, Marta: Florida Star v. B.J.F.: The Wrongful Obliteration of the Tort of Invasion of Privacy Through the Publication of Private Facts. 18 Hastings Constitutional Law Quarterly (1991) 391-416.
Goldstein, Ariella: Privacy from Photography: Is There a Right Not to Be Photographed under New York State Law? 26 Cardozo Arts & Entertainment Law Journal (2008) 233-267.
Görög Márta: A képmáshoz és hangfelvételhez való jog védelmének fejlődéstörténete és a jogosultat megillető "rendelkezési jog" gyökere. In Görög Márta - Menyhárd Attila - Koltay András (szerk.): A személyiség és védelme: Az Alaptörvény VI. cikkelyének érvényesülése a magyar jogrendszeren belül. Budapest, ELTE ÁJK, 2017, 253-267.
Habermas, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban (ford. Endreffy Zoltán). Budapest, Osiris, 1971.
Hadley, John: Street Photography Ethics. 25 Ethical Theory and Moral Practice (2022) 529-540.
https://doi.org/10.1007/s10677-022-10316-6
Halmai Gábor: Kommunikációs jogok. Budapest, Új Mandátum, 2002.
Hanák András: Szent szólásszabadság. Fundamentum, 2009/4., 49-68.
Jóri András: Adatvédelmi kézikönyv. Budapest, Osiris, 2005.
- 94/95 -
Majtényi László: Az információs jogok. In Halmai Gábor - Tóth Gábor Attila (szerk.): Emberi jogok. Budapest, Osiris, 2003, 577-635.
Kenderes Andrea: Franciaország. In Barzó Tímea - Czékmann Zsolt - Csák Csilla (szerk.): "Gondolatok köztere." A közösségi média személyiségvédelemmel összefüggő kihívásai és szabályozása az egyes államokban. Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó, 2021, 280-306.
https://doi.org/10.24169/DJM/2017/3-4/4
Kiss Zoltán Károly: A vizuális művészetek és a jog. 2. Az építészet, a fotóművészet és az alkalmazott művészetek jogi szabályozása. Budapest, Médiatudományi Intézet, 2021.
Koltay András: A szólásszabadság alapvonalai - magyar, angol, amerikai és európai összehasonlításban. Budapest, Századvég, 2009.
Koltay András: A közéleti szereplők hírnév- és becsületvédelme Európában. In Pogácsás Anett (szerk.): Quaerendo et creando. Ünnepi kötet Tattay Levente 70. születésnapja alkalmából. Budapest, Szent István Társulat, 2014, 309-351.
Koltay András: Dorian Gray képmásához való jog: a művészet szabadságának önálló alapjogi jellegéről. In Koltay András - Török Bernát (szerk.): Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején 3. Budapest, Wolters Kluwer, 2016, 53-99.
Koltay András: A közügyek vitáinak szabadsága és a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény. Acta Humana, 2019/3., 63-85.
https://doi.org/10.32566/ah.2019.3.4
Koltay András: A véleményszabadság alkotmányos védelme az Alaptörvény első évtizedében. Acta Humana, 2021/2., 37-93.
https://doi.org/10.32566/ah.2021.2.3
Koltay András: A közügyek vitáinak szabadsága és a személyiségi jogok védelme az Alaptörvény hatálya alatt. In Varga Réka - Mázi András (szerk.): 10 éves az Alaptörvény. Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2022, 201-212.
https://doi.org/10.69695/ias.2025.1.08
Kovács Helga: Az igazi Gossip Girl a bíróságon. A Wagatha Christie-per tanulságai a közösségi médiában posztolás jogi következményeivel kapcsolatban. Acta Humana, 2025/2., 25-53.
https://doi.org/10.32566/ah.2025.2.2
Kovács Krisztián: A közszereplők bírálhatóságának legújabb gyakorlata a közösségi médiához kapcsolódó újabb felsőbírósági gyakorlat tükrében. In Medias Res, 2022/2., 153-164. https://doi.org/10.59851/imr.11.2.11
Kriston Edit - Tóth Dávid Attila: A képmáshoz és hangfelvételhez való jog aktualitásai, különös tekintettel a gyermekeket érintő "sharenting" jelenségére. Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, 2023/2., 85-97.
https://doi.org/10.32978/sjp.2023.015
- 95/96 -
Láncos Petra Lea: A tudományos és művészeti élet szabadsága. In Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja. Budapest, Századvég, 2009, 2606-2628.
Lenow, Jared: First Amendment Protection for the Publication of Private Information. 60 Vanderbilt Law Review (2007) 235-282.
Ludlow, Christa: The Gentlest of Predations': Photography and Privacy Law. 10(1) Law Text Culture (2006) 135-152.
https://doi.org/10.14453/ltc.616
Majtényi László: Az információs szabadságok. Adatvédelem és a közérdekű adatok nyilvánossága. Budapest, CompLex, 2006.
Martincsák Kata: Egyszer volt az ember... Gondolatok egy épülő archívumról, avagy a távolodó 90-es évek világa. Fotóművészet, 2025/2., 110-115.
McNamara, Timothy S.: Is It Time to Recognize the Right to an Image? 14(4) Beijing Law Review (2023) 2109-2135.
https://doi.org/10.4236/blr.2023.144117
Menyhárd Attila: A magánélethez való jog a szólás- és médiaszabadság tükrében. In Csehi Zoltán - Koltay András - Navratyil Zoltán (szerk.): A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban. Az új Polgári Törvénykönyvre és az új Büntető Törvénykönyvre tekintettel. Budapest, Wolters Kluwer, 2014, 177-226.
Moholy-Nagy, Laszlo: Painting, Photography, Film. London, Lund Humphries, 1969.
Moholy-Nagy, Sibyl: Moholy-Nagy. Experiment in Totality. Cambridge, MIT, 1969.
Nagy Márta: A szólás szabadsága versus (?) művészi önkifejezés szabadsága. In Balázs Gábor et al. (szerk.): Entartete Kunst, avagy az elfajzott művészet: tanulmányok Max Nordau halálának századik évfordulója alkalmából. Szeged, Szeged Humanities Press, 2024, 251-269.
Navratyil Zoltán: Gondolatok névjogról, szólásszabadságról. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2015.
Ortega y Gasset, José: A tömegek lázadása (ford. Puskás Lajos). Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938.
Petrik Ferenc: A személyiség jogi védelme. A sajtó-helyreigazítás. Budapest, HVG-ORAC, 2001.
Petrik Ferenc: A személyiségi jogok az új Polgári Törvénykönyvben. Magyar Jog, 2004/5., 257-271.
Pfisztner Gábor: Mi a "fotóművészet"? Kísérlet egy fogalom meghatározására. Fotóművészet, 2000/4., 4-21.
Pfisztner Gábor: Mi rejlik egy jelenség mögött? Szabó Dezső Jelenség/Phenomenon című kiállítása. Fotóművészet, 2025/1., 45-49.
Post, Robert C.: The Social Foundations of Defamation Law: Reputation and the Constitution. 74 California Law Review (1986) 691-742.
https://doi.org/10.2307/3480391
Post, Robert C.: The Constitutional Concept of Public Discourse: Outrageous Opinion, Democratic Deliberation, and Hustler Magazine v. Falwell. 103 Harvard Law Review (1990) 601-686.
https://doi.org/10.2307/1341344
- 96/97 -
Post, Robert C.: Three Concepts of Privacy. 89 The Georgetown Law Journal (2001) 2087-2098.
Prosser, William L.: Privacy. 3 California Law Review (1960) 383-423.
https://doi.org/10.2307/3478805
Rubenfeld, Jed: The Right of Privacy. 4 Harvard Law Review (1989) 737-807. https://doi.org/10.2307/1341305
Sándor István: A képmáshoz való jog és a sérelemdíj bírósági gyakorlatának tendenciái. Belügyi Szemle, 2020/4., 53-69.
https://doi.org/10.38146/BSZ.2020.4.2
https://doi.org/10.59851/imr.10.1.10
https://doi.org/10.59851/imr.13.2.10
Schauer, Frederick: Public Figures. 25 William and Mary Law Review (1984) 905-935.
Schultz Márton: Valós alakok megjelenítése szerzői művekben: névoltalom, életképoltalom, vagy a magánszféra oltalma? Jogösszehasonlítás a magánszféra védelmének elméleti és gyakorlati kérdéseiről. In Görög Márta - Menyhárd Attila - Koltay András (szerk.): A személyiség és védelme: Az Alaptörvény VI. cikkelyének érvényesülése a magyar jogrendszeren belül. Budapest, ELTE ÁJK, 2017, 65-82.
https://doi.org/10.59851/imr.12.1.6
Schultz Márton: A magánélethez való jog magánjogi értelmezése és határterületei. Budapest, ORAC, 2023.
Schwartz, Paul M. - Peifer, Karl-Nikolaus: Prosser's Privacy and the German Right of Personality: Are Four Privacy Torts Better than One Unitary Concept? 98 California Law Review (2010) 1925-1987.
Schwarz, Philipp: Street Photography and the Right to Privacy: The Tension Between Freedom of Artistic Expression and an Individual's Right to Privacy in the USA. Cognitio, 2020/1., 1-15.
Silbey, Jessica: Control over Contemporary Photography: A Tangle of Copyright, Right of Publicity, and the First Amendment. 42 Columbia Journal of Law & the Arts (2019) 351-364.
Solove, Daniel J.: A Taxonomy of Privacy. 154(3) University of Pennsylvania Law Review (2006) 477-560.
https://doi.org/10.2307/40041279
Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete. Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1983.
Sontag, Susan: A fényképezésről (ford. Nemes Anna). Budapest, Helikon, 2023.
- 97/98 -
Stajnko, Jan: Street Photography in Light of Information Privacy. In Suzana Kraljić - Yener Ünver (szerk.): Compendium of Contemporary Legal Issues. Maribor, University of Maribor Press, 2019, 111-122.
https://doi.org/10.18690/978-961-286-248-0.9
Szabó-Gödri Rita - Gosztonyi Gergely: Influenszerek a jog és az etika határterületein. Az influenszerekre vonatkozó hazai és nemzetközi szabályozási keretek. Médiakutató, 2025/2-3., 9-20.
https://doi.org/10.55395/MK.2025.2-3.1
Szeghalmi Veronika: A képmás polgári jogi védelme és a hazai szabályozás alapvonalainak áttekintése európai példákon át. Médiakutató, 2014/1., 53-62.
Tattay Levente: Gondolatok a képmás védelméről. Közjegyzők Közlönye, 2004/9., 3-7.
Tattay Levente: A közszereplők személyiségi jogai. Budapest-Pécs, Dialóg Campus, 2010.
Törő Károly: Személyiségvédelem a polgári jogban. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1979.
Török Bernát: A művészet a szólásszabadság körében. A művészi szabadság önálló alapjogi nevesítésének értelméről. BUKSZ, 2017/2., 157-164.
Trouille, Helen: Private Life and Public Image: Privacy Legislation in France. 49 International and Comparative Law Quarterly (2000) 199-208.
https://doi.org/10.1017/S0020589300064034
Tucker, Jennifer: Eye on the Street. Photography in Urban Public Spaces. 114 Radical History Review (2012) 7-18.
https://doi.org/10.1215/01636545-1597979
Villonco, Juan P. T.: Street Photography: The Ever Present Tension Between the Freedom of Expression and the Right to Privacy. 60(4) Ateneo Law Journal (2016) 1102-1121.
Wagner, W. J.: Photography and the Right to Privacy: The French and American Approaches. 25 Catholic Lawyer (1980) 195-227.
Walker, Robert K.: The Right to Be Forgotten. 64 Hastings Law Journal (2012) 257-286.
Warren, Samuel D. - Brandeis, Louis D.: The Right to Privacy. 4 Harvard Law Review (1890) 193-220.
https://doi.org/10.2307/1321160
Whitman, James Q.: The Two Western Cultures of Privacy: Dignity Versus Liberty. 113 The Yale Law Journal (2004) 1151-1221.
https://doi.org/10.2307/4135723
Wigoder, Meir: Some Thoughts about Street Photography and the Everyday. 25(4) History of Photography (2001) 368-378.
https://doi.org/10.1080/03087298.2001.10443239
Wirtz, Johen - Lwin, May O. - Williams, Jerome D.: Causes and Consequences of Consumer Online Privacy Concern. 18 International Journal of Service Industry Management (2007) 326-348.
https://doi.org/10.1108/09564230710778128
Wright, Thomas: Reformation of the Right of Publicity. 9(1) Belmont Law Review (2021) 37-61.
https://doi.org/10.2139/ssrn.3802903
- 98/99 -
Yarham, Rob (szerk.): Masters of Street Photography. Lewes, Ammonite, 2021.
Zakariás Kinga: Az alapjogok fogalma. In Jakab András et al. (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter - Jakab András), 2025, https://bit.ly/3R8j5Dq.
Zeronda, Nancy D.: Street Shootings: Covert Photography and Public Privacy. 63 Vanderbilt Law Review (2010) 1131-1159.
Zoltán Ödön: A személyhez és a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok. In Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1999, 297-298. ■
JEGYZETEK
[1] Susan Sontag: A fényképezésről (ford. Nemes Anna). Budapest, Helikon, 2023, 58.
[2] David Gibson: Street Photography. A History in 100 Iconic Images. München, Prestel, 2021, 6.; Rob Yarham (szerk.): Masters of Street Photography. Lewes, Ammonite, 2021, 10.; Meir Wigoder: Some Thoughts about Street Photography and the Everyday. 25(4) History of Photography (2001), https://doi.org/10.1080/03087298.2001.10443239, 368.
[3] Laszlo Moholy-Nagy: Painting, Photography, Film. London, Lund Humphries, 1969, 29.
[4] Catherine E. Clark: The Commercial Street Photographer: The Right to the Street and the droit à l'image in Post-1945 France. 16(2) Journal of Visual Culture (2017), https://doi.org/10.1177/1470412917716482, 227.
[5] Claudia Cuador: From Street Photography to Face Recognition: Distinguishing Between the Right to Be Seen and the Right to Be Recognized. 41(2) Nova Law Review (2017) 242.
[6] Sontag i. m. (1. lj.) 21.
[7] Mady Gillespie: Between Surveillance and Street Photography: The Ethics of Putting Strangers on the Internet. 10(2) The iJournal (2025), https://doi.org/10.33137/ijournal.v10i2.45413, 93.; Cuador i. m. (5. lj.) 246.
[8] Hayleigh Bosher: Forced Faming: How the Law Can Protect Against Non-Consensual Recording and Distributing of a Person's Voice or Image. 28(3) Communications Law (2023) 120.
[9] Kiss Zoltán Károly: A vizuális művészetek és a jog. 2. Az építészet, a fotóművészet és az alkalmazott művészetek jogi szabályozása. Budapest, Médiatudományi Intézet, 2021, 141. Ettől elkülöníthető a dokumentarista fotográfia, amely szándékoltan bizonyos társadalmi eseményeket és élethelyzeteket rögzít egy adott térben és időben, és a társadalmi viszonyok valóságos és hiteles bemutatására törekszik. Vannak átfedések az utcai fotográfiával, de a dokumentarista műfaj sokkal inkább magában foglalja a sajtó, a művészet, az oktatás, a vallás, a szociológia stb. céljait is.
[10] Jennifer Tucker: Eye on the Street. Photography in Urban Public Spaces. 114 Radical History Review (2012), https://doi.org/10.1215/01636545-1597979, 7-8.
[11] Sápi Edit - Prém Kata Zsófia: A fotóművészeti alkotások szerzői jogi sajátosságai és az internetes felhasználás nehézségei. In Medias Res, 2024/2., https://doi.org/10.59851/imr.13.2.10, 155.; Szeghalmi Veronika: A képmás polgári jogi védelme és a hazai szabályozás alapvonalainak áttekintése európai példákon át. Médiakutató, 2014/1., 53.; Philip Ewing: Influencing Copyright Law: Re-Evaluating the Rights of Photographic Subjects in the Instagram Age. 17(2) Ohio State Technology Law Journal (2021) 323.
[12] Martincsák Kata: Egyszer volt az ember... Gondolatok egy épülő archívumról, avagy a távolodó 90-es évek világa. Fotóművészet, 2025/2., 110.
[13] Kiss i. m. (9. lj.) 141-142.
[14] Vö. Pfisztner Gábor: Mi a "fotóművészet"? Kísérlet egy fogalom meghatározására. Fotóművészet, 2000/4., 5.
[15] Sápi Edit - Halász Csenge: Mephisto hamarosan ötvenéves. Az alkotás és a véleménynyilvánítás szabadságának szerzői és személyiségi jogi ütközéspontjai. In Medias Res, 2021/1., https://doi.org/10.59851/imr.10.1.10, 129.; Koltay András: Dorian Gray képmásához való jog: a művészet szabadságának önálló alapjogi jellegéről. In Koltay András - Török Bernát (szerk.): Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején 3. Budapest, Wolters Kluwer, 2016, 66.; Sólyom Péter: A művészet szabadsága és az esztétikai ítéletek. Iustum Aequum Salutare, 2007/2., 97-98.; Török Bernát: A művészet a szólásszabadság körében. A művészi szabadság önálló alapjogi nevesítésének értelméről. BUKSZ, 2017/2., 164.
[16] Cseporán Zsolt: A művészeti élet és a tudomány szabadsága. In Jakab András et al. (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter - Jakab András), 2023, https://bit.ly/42PblsN [2]; Cseporán Zsolt: A művészet szabadságának mozgástere az Alaptörvény keretei között. Scriptura, 2014/1., 160-161.
[17] Szent Ágoston: Vallomások (ford. Városi István). Budapest, Szent István Társulat, 2007, Tizenegyedik könyv XIV. fejezet.
[18] 30/1992. (V. 26.) AB határozat, indokolás, III. 2.1. pont; vö. Nagy Márta: A szólás szabadsága versus (?) művészi önkifejezés szabadsága. In Balázs Gábor et al. (szerk.): Entartete Kunst, avagy az elfajzott művészet: tanulmányok Max Nordau halálának századik évfordulója alkalmából. Szeged, Szeged Humanities Press, 2024, 252-259.
[19] 1/2019. (II. 13.) AB határozat, indokolás [36]; Cseporán i. m. (16. lj., 2023) [7]; Cseporán Zsolt: A művészet szabadságának jogosultjai és a joggyakorlás alternatívái. Scriptura, 2015/1., 65. Vita tárgya, hogy önálló alapjogi védelemben részesül-e a véleménynyilvánítás joga mellett, vagy pedig oltalma belesimul annak kereteibe, lásd Cseporán i. m. (16. lj., 2023) [36].
[20] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, indokolás, IV. 2. pont; Halmai Gábor: Kommunikációs jogok. Budapest, Új Mandátum, 2002, 23.
[21] 24/1996. (VI. 25.) AB határozat, indokolás, II. 1. pont.
[22] 8/1990. (IV. 23.) AB határozat, indokolás, III. pont.
[23] Koltay i. m. (15. lj.) 58-59.
[24] Láncos Petra Lea: A tudományos és művészeti élet szabadsága. In Jakab András (szerk.): Az Alkotmány kommentárja. Budapest, Századvég, 2009, 2618.
[25] Koltay András: A véleményszabadság alkotmányos védelme az Alaptörvény első évtizedében. Acta Humana, 2021/2., https://doi.org/10.32566/ah.2021.2.3, 42.
[26] Kiss i. m. (9. lj.) 139-140.
[27] Sibyl Moholy-Nagy: Moholy-Nagy. Experiment in Totality. Cambridge, MIT, 1969, 62.
[28] 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 1. § (2) bekezdés i) pont, 1. § (3) bekezdés.
[30] Cseporán Zsolt: A művészeti alkotás szabadsága a gyakorlatban. Az alanyi kört megillető kiegészítő jogosultság. JURA, 2014/2., 190-193. Jogilag valószínűleg könnyebb megragadni a tudomány szabadságának tartalmát, mert a tudomány az Alaptörvény szerinti tudományos igazság kérdésében és a tudományos kutatások értékelésében a valóság bizonyos sarokpontjai között mozog, ellentétben például a fotográfiai történetmesélés vizuális narratíváival.
[31] Justus Duhnkrack: The Art of Regulating the Arts - Artistic Street Photography and the Limits of EU Regulation. 15(1) Journal of Intellectual Property Law & Practice (2020), https://doi.org/10.1093/jiplp/jpz153, 67.
[32] Koltay i. m. (15. lj.) 70.; Cseporán i. m. (16. lj., 2023) [20].
[33] Zakariás Kinga: Az alapjogok fogalma. In Jakab et al. (szerk.) i. m. (16. lj.), 2025, https://bit.ly/3R8j5Dq, [75].
[34] Törő Károly: Személyiségvédelem a polgári jogban. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1979, 59-61., 286.
[35] Uo. 509.
[36] Uo. 511-512.
[37] Uo. 507.
[38] Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete. Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1983, 23-24.
[39] Az angolszász jogban a képmás haszonszerzési, kereskedelmi célú felhasználásával kapcsolatos kérdéseket is (right of publicity) tulajdonjogi alapokra vezetik vissza. Thomas Wright: Reformation of the Right of Publicity. 9(1) Belmont Law Review (2021), https://doi.org/10.2139/ssrn.3802903, 40. A képmás lehet rajz, karikatúra, vázlat, festmény, grafika, szobor, film vagy videófelvétel is, tulajdonképpen bármilyen képi megformálás. Tattay Levente: Gondolatok a képmás védelméről. Közjegyzők Közlönye, 2004/9., 3.; Törő i. m. (34. lj.) 522.
[40] Sontag i. m. (1. lj.) 10.
[41] Debreceni Ítélőtábla Pf.20.113/2025/6.; Kúria Pfv.20.106/2024/4.; Kúria Pfv.21.287/2023/6.; Kúria Pfv.21.138/2021/7.; BDT2022. 4549.; BH2008. 266.; BDT2007. 1682. Ahogy a bevezetésben szerepelt, jelen tanulmány a hatályos jogszabályokat veszi figyelembe, de megemlítendő, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 80. § (1)-(2) bekezdésén alapuló szabályozás szerint a képmással történő "visszaélés" volt tiltott, és az érintett hozzájárulására csupán a képmás nyilvánosságra hozatalához volt szükség.
[42] Kúria Pfv.20.981/2022/6.; BDT2020. 4126.; PJD2016. 21.
[43] Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.377/2023/7.; Kúria Pfv.21.211/2018/7.; Kúria Pfv.IV.22.156/2011/6.; BDT2009. 1962.
[44] Kúria Pfv.20.348/2023/5.; Kúria Pfv.21.138/2021/7.; Kúria Pfv.21.177/2019/4.; BDT2019. 4001.; Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.20.693/2010/7.
[45] Boronkay Miklós: A képmáshoz és a hangfelvételhez fűződő jog. In Csehi Zoltán - Koltay András - Navratyil Zoltán (szerk.): A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban. Az új Polgári Törvénykönyvre és az új Büntető Törvénykönyvre tekintettel. Budapest, Wolters Kluwer, 2014, 18. Ahogy figyelembe kell venni azt is, hogy az évtizedekkel korábban hozzájárulással készített fényképfelvételnek a jogutód általi engedély nélküli felhasználása jogsértést valósít meg akkor is, ha az időmúlás - akár évtizedek eltelte - következtében az érintett személyének felkutatása, hozzájárulásának megszerzése nem vagy csak jelentős nehézségek árán lenne lehetséges. BDT2009. 1962.
[46] Szeghalmi i. m. (11. lj.) 55.
[47] Kúria Pfv.20.138/2024/4.; Kúria Pfv.20.981/2022/6.; Kúria Pfv.20.290/2022/6.; Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.398/2021/7.; Kúria Pfv.20.029/2021/5.
[48] José Ortega y Gasset: A tömegek lázadása (ford. Puskás Lajos). Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938, 6.
[49] BH1985. 17.
[50] Petrik Ferenc: A személyiségi jogok az új Polgári Törvénykönyvben. Magyar Jog, 2004/5., 268.
[51] Szeghalmi i. m. (11. lj.) 56.
[52] Majtényi László: Az információs szabadságok. Adatvédelem és a közérdekű adatok nyilvánossága. Budapest, CompLex, 2006, 35.
[53] BH1985. 17.
[54] Szeghalmi i. m. (11. lj.) 56.; Petrik Ferenc: A személyiség jogi védelme. A sajtó-helyreigazítás. Budapest, HVG-ORAC, 2001, 138.; Zoltán Ödön: A személyhez és a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok. In Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1999, 297-298.
[55] Egyértelmű a helyzet, ha szerződés van a felek között, amely tartalmazza, hogy fényképfelvétel készülhet az adott helyszínen.
[56] Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban (ford. Endreffy Zoltán). Budapest, Osiris, 1971, 12.
[57] Sándor István: A képmáshoz való jog és a sérelemdíj bírósági gyakorlatának tendenciái. Belügyi Szemle, 2020/4., https://doi.org/10.38146/BSZ.2020.4.2, 59.
[58] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, indokolás [47]-[50]. A Kúria korábbi - és azóta hatályon kívül helyezett - definíciós kísérlete szerint nyilvános közéleti szereplésnek minősült az egyén önkéntes elhatározásán, autonóm döntésén alapuló politikai, társadalmi, művészeti tevékenység vagy megnyilvánulás, amely egy meghatározott cél, szűkebb vagy tágabb értelemben a helyi közösség vagy a társadalom életének befolyásolása érdekében került kifejtésre, lásd 1/2012. számú BKMPJE határozat.
[59] 17/2016. (X. 20.) AB határozat (összefoglaló a döntésről). A társadalom életét általában befolyásoló, akár az országos, akár a helyi viszonyok alakulását meghatározó vagy ilyen célzattal létrejött nyilvános rendezvényeken, eseményeken történő szereplés tekinthető közszereplésnek. Ilyen lehet a kulturális, társadalmi vagy politikai rendezvényeken, gyűléseken történő felszólalás, nyilvános szerepvállalás. A minősítés nem kötődik formális társadalmi vagy jogi státushoz. A közszereplés tényét a köz érdekében való megszólalás, szerepvállalás alapozza meg, lásd 28/2014. (IX. 29.) AB határozat, indokolás [30].
[60] Koltay András: A közügyek vitáinak szabadsága és a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény. Acta Humana, 2019/3., https://doi.org/10.32566/ah.2019.3.4, 71.
[61] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, indokolás [17]; PJD2019. 32.
[62] A közhatalmat gyakorlók és a politikusok esetében a státuszuk alapján általában megállapítható, hogy a tevékenységüket, személyiségüket ért kritikák a közügyek vitatásához tartoznak, de még e személyek esetében is vizsgálni kell, hogy a bírálat valóban a közügyek vagy a közérdeklődésre számot tartó kérdések szabad vitatásához kapcsolódik-e, és hogy sérti-e az emberi méltóságot az adott közlés, lásd 3173/2025. (V. 30.) AB határozat, indokolás [47]. Megjegyzendő a bírói gyakorlat alapján, hogy a köz- vagy közérdekű ügy nem azonos a tömeges közérdeklődést kiváltó üggyel, és a szólásszabadság szempontjából azoknak a közléseknek van alkotmányos értékük, amelyek a nyilvános társadalmi párbeszédben vesznek részt, lásd például Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.326/2022/4., Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.475/2024/8.
[63] Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy valamely jelenkori eseménnyel kapcsolatban a nyilvánosság figyelmének középpontjába került személyről készült képmás általában az eseménnyel összefüggésben engedély nélkül nyilvánosságra hozható, lásd 28/2014. (IX. 29.) AB határozat, indokolás [42]. Ez nyilvánvalóan tágabb kategória, mint a hagyományosan felfogott politikai színezetű közélet és politikai közszereplés, így bizonyos esetekben a közszereplők körébe vonhatók társadalmi ismertségüknél fogva például a tudósok, a sportolók, a médiaszemélyiségek vagy az influenszerek is, akik a közélet alakulására jelentős hatással bírnak. Lásd például Szabó-Gödri Rita - Gosztonyi Gergely: Influenszerek a jog és az etika határterületein. Az influenszerekre vonatkozó hazai és nemzetközi szabályozási keretek. Médiakutató, 2025/2-3., https://doi.org/10.55395/MK.2025.2-3.1, 10.; Kovács Helga: Az igazi Gossip Girl a bíróságon. A Wagatha Christie-per tanulságai a közösségi médiában posztolás jogi következményeivel kapcsolatban. Acta Humana, 2025/2., https://doi.org/10.32566/ah.2025.2.2, 47.; Koltay András: A közügyek vitáinak szabadsága és a személyiségi jogok védelme az Alaptörvény hatálya alatt. In Varga Réka - Mázi András (szerk.): 10 éves az Alaptörvény. Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2022, 204.; Kovács Krisztián: A közszereplők bírálhatóságának legújabb gyakorlata a közösségi médiához kapcsolódó újabb felsőbírósági gyakorlat tükrében. In Medias Res, 2022/2., https://doi.org/10.59851/imr.11.2.11, 156.; Tattay Levente: A közszereplők személyiségi jogai. Budapest-Pécs, Dialóg Campus, 2010, 19. A nem politikus vagy nem közhatalmat gyakorló személyek köre a Ptk. szövegezése szerint sem volt teljesen egyértelmű, ugyanis a Ptk. rendelkezése a közszereplő személyiségi jogainak korlátozhatóságát a "közügyek szabad vitatása" körében említi. Így elképzelhető lett volna egy olyan értelmezés is, amely a tételes jog szempontjából ebbe a körbe csak a politikai-közhatalmi karakterű közszereplőket sorolta volna, az egyéb médiaszereplőket nem, lásd 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, indokolás, IV. [39]-[51].; Koltay András: A közéleti szereplők hírnév- és becsületvédelme Európában. In Pogácsás Anett (szerk.): Quaerendo et creando. Ünnepi kötet Tattay Levente 70. születésnapja alkalmából. Budapest, Szent István Társulat, 2014, 320.
[64] Vö. Szeghalmi i. m. (11. lj.) 56.; Kriston Edit - Tóth Dávid Attila: A képmáshoz és hangfelvételhez való jog aktualitásai, különös tekintettel a gyermekeket érintő "sharenting" jelenségére. Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, 2023/2., https://doi.org/10.32978/sjp.2023.015, 89.; Majtényi i. m. (52. lj.) 115.
[65] ÍH2008. 20.
[66] Boronkay i. m. (45. lj.) 23.; Schultz Márton: A magánélethez való jog magánjogi értelmezése és határterületei. Budapest, ORAC, 2023, 104.
[68] Ennek értelmében egy tüntetésen kövekkel a kezében jelen lévő személy nyilvános közéleti eseményen vesz részt és véleményt formál, így a róla készült képmás elkészítését és felhasználását nem vitathatja. Ennek ellenére a konkrét ügyben a bíróság a hozzájárulás hiánya miatt megállapította a jogsérelmet, lásd BDT2010. 2231.
[69] Vö. Kovács Krisztián i. m. (63. lj.) 156.; Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.115/2021/6.; Kúria Pfv.20.813/2021/4.; BDT2006. 1298.
[70] Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek. Budapest, Helikon, 2005, 57.
[71] BH1997. 578.; BDT2012. 2780.; Kriston-Tóth i. m. (64. lj.) 91.
[72] Schultz Márton: Valós alakok megjelenítése szerzői művekben: névoltalom, életképoltalom, vagy a magánszféra oltalma? Jogösszehasonlítás a magánszféra védelmének elméleti és gyakorlati kérdéseiről. In Görög Márta - Menyhárd Attila - Koltay András (szerk.): A személyiség és védelme: Az Alaptörvény VI. cikkelyének érvényesülése a magyar jogrendszeren belül. Budapest, ELTE ÁJK, 2017, 71.; Barzó Tímea - Halász Csenge: A magánélethez való jog és a véleménynyilvánítás szabadsága ütközéspontjai az online közösségi térben. In Medias Res, 2022/2., https://doi.org/10.59851/imr.11.2.7, 107.; Görög Márta: A képmáshoz és hangfelvételhez való jog védelmének fejlődéstörténete és a jogosultat megillető "rendelkezési jog" gyökere. In Görög-Menyhárd-Koltay (szerk.) i. m. (72. lj.) 260.; Sápi-Halász i. m. (15. lj.) 131. A magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény külön is megfogalmazza, hogy a magánélet tiszteletben tartásához való jog célja többek között a képmás védelme. Ugyanakkor e törvény megjelenése a magánjogban erősen zavart keltő és fölösleges, a Ptk.-hoz való viszonya pedig értelmezhetetlen. Lásd részletes kritikai elemzését a képmással kapcsolatos diszkrepanciákról is Keserű Barna Arnold: A magánélet védelméről szóló törvény kritikai elemzése. Jog - Állam - Politika, 2021/3., 19-36.
[73] Sontag i. m. (1. lj.) 116.
[74] Vö. BH1985. 17.
[75] PJD2019. 18.
[76] Ptk. 2:24. § (1)-(2) bekezdés; vö. PJD2016. 4.; BH2002. 7.
[77] PJD2017. 23.; PJD2016. 20.
[78] Timothy S. McNamara: Is It Time to Recognize the Right to an Image? 14(4) Beijing Law Review (2023), https://doi.org/10.4236/blr.2023.144117, 2121.
[79] Pfisztner Gábor: Mi rejlik egy jelenség mögött? Szabó Dezső Jelenség/Phenomenon című kiállítása. Fotóművészet, 2025/1., 45.
[80] Christa Ludlow: The Gentlest of Predations': Photography and Privacy Law. 10(1) Law Text Culture (2006), https://doi.org/10.14453/ltc.616, 139.
[81] Pfisztner i. m. (79. lj.) 45.
[82] McNamara i. m. (78. lj.) 2123. Elegendő A lányok a térről című, a budapesti Rákóczi téren rejtett kamerával készült filmre gondolni, amelyben egy járókelőt úgy mutattak be, mintha prostituált lenne, lásd PKKB I 4/P85955/1989.
[83] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről.
[84] Parafrázis József Attila Levegőt! című verse (1935) alapján.
[85] Jóri András: Adatvédelmi kézikönyv. Budapest, Osiris, 2005, 17.; Majtényi László: Az információs jogok. In Halmai Gábor - Tóth Gábor Attila (szerk.): Emberi jogok. Budapest, Osiris, 2003, 579.
[86] Jóri i. m. (85. lj.) 18.
[87] Uo. 11.
[88] Uo. 17.
[89] 15/1991. (IV. 13.) AB határozat, indokolás, II. pont.
[90] Kiss Tibor: Pillanatfelvétel a képmás védelméhez fűződő jog bírói gyakorlatáról 2. Debreceni Jogi Műhely, 2017/3-4., https://doi.org/10.24169/DJM/2017/3-4/4, 43-54.
[91] Kovács Helga: A célba vett emberi méltóság. A jogvédelem ítélkezési tapasztalatai. Iustum Aequum Salutare, 2025/1., https://doi.org/10.69695/ias.2025.1.08, 134.; vö. Kúria Pfv.20.391/2021/3.
[92] Duhnkrack i. m. (31. lj.) 68.; Jan Stajnko: Street Photography in Light of Information Privacy. In Suzana Kraljić - Yener Ünver (szerk.): Compendium of Contemporary Legal Issues. Maribor, University of Maribor Press, 2019, https://doi.org/10.18690/978-961-286-248-0.9, 120.
[93] Schultz Márton: A GDPR 85. cikke szerinti véleménynyilvánítási szabadsággal kapcsolatos újságírási célú adatkezelések főbb kérdései. In Medias Res, 2023/1., https://doi.org/10.59851/imr.12.1.6, 92-93.
[94] Boronkay i. m. (45. lj.) 31.
[95] Uo. 32.
[96] Kúria Pfv.IV.20.927/2020/7.; Kúria Pfv.IV.21.084/2020/4.; Kúria Pfv.20.391/2021/3.
[97] Például NAIH/2016/6003/V.; NAIH/2020/4228; NAIH/2016/2695/2/V.; NAIH/2016/1527/2/V.; NAIH-2853-1/2022.; NAIH-2926-8/2021.
[98] Kúria Kfv.37.318/2023/7.; Kovács Krisztián i. m. (63. lj.) 158.
[99] Juan P. T. Villonco: Street Photography: The Ever Present Tension Between the Freedom of Expression and the Right to Privacy. 60(4) Ateneo Law Journal (2016) 1110-1111.; Jared Lenow: First Amendment Protection for the Publication of Private Information. 60 Vanderbilt Law Review (2007) 235., 238.
[100] Az Egyesült Államokban is külön joggyakorlat alakult ki a közszereplés megítélése kérdésében. A köztisztséget viselők és a közszereplők bírálhatósága és a közérdekű események megvitatása csak igen szűk körben korlátozható, nevezetesen akkor, ha a közlés nyilvánosságra hozatala annak valóságtartalmát illetően ténylegesen rosszhiszeműen, azaz szándékosan vagy súlyosan gondatlanul eljárva történt. Az alapügyhöz lásd New York Times Co. v. Sullivan, 376 US 254 (1964); Robert C. Post: The Social Foundations of Defamation Law: Reputation and the Constitution. 74 California Law Review (1986), https://doi.org/10.2307/3480391, 691., 722.; Robert C. Post: The Constitutional Concept of Public Discourse: Outrageous Opinion, Democratic Deliberation, and Hustler Magazine v. Falwell. 103 Harvard Law Review (1990), https://doi.org/10.2307/1341344, 626. A közügyek kategóriáját a joggyakorlat meglehetősen széles spektrumon értelmezi: nemcsak a politikai vagy állami szervekkel és személyekkel kapcsolatos ügyek tartoznak ide, hanem tulajdonképpen mindenki közéleti szereplőnek minősül, aki valamilyen formában, akarva vagy akaratlanul, a közéletben vagy egy közérdeklődésre számot tartó eseményen részt vesz vagy egy vele kapcsolatos bármilyen - akár magánjellegű - esemény miatt reflektorfénybe kerül. Frederick Schauer: Public Figures. 25 William and Mary Law Review (1984) 908.
[101] Marta Goldman Stanton: Florida Star v. B.J.F.: The Wrongful Obliteration of the Tort of Invasion of Privacy Through the Publication of Private Facts. 18 Hastings Constitutional Law Quarterly (1991) 391-392.
[102] Robert K. Walker: The Right to Be Forgotten. 64 Hastings Law Journal (2012) 270.; Majtényi i. m. (52. lj.) 215.
[103] Johen Wirtz - May O. Lwin - Jerome D. Williams: Causes and Consequences of Consumer Online Privacy Concern. 18 International Journal of Service Industry Management (2007), https://doi.org/10.1108/09564230710778128, 326., 328.
[104] Sólyom i. m. (38. lj.) 29., 205., 215.; Menyhárd Attila: A magánélethez való jog a szólás- és médiaszabadság tükrében. In Csehi-Koltay- Navratyil (szerk.) i. m. (45. lj.) 177.
[105] Robert C. Post: Three Concepts of Privacy. 89 The Georgetown Law Journal (2001) 2087., 2095.; Hanák András: Szent szólásszabadság. Fundamentum, 2009/4., 55.
[106] Sólyom i. m. (38. lj.) 41-42.
[107] Sontag i. m. (1. lj.) 15.
[108] James Q. Whitman: The Two Western Cultures of Privacy: Dignity Versus Liberty. 113 The Yale Law Journal (2004), https://doi.org/10.2307/4135723, 1151., 1161-1162. Az emberi szabadság és az állami be nem avatkozás doktrínája jelenik meg például John Locke, Thomas Hobbes és John Stuart Mill munkáiban, míg az emberi méltóság eszméje többnyire Georg W. F. Hegel és Immanuel Kant nyomán alakult ki, lásd Guy E. Carmi: Dignity Versus Liberty: The Two Western Cultures of Free Speech. 26 Boston University International Law Journal (2008), https://doi.org/10.2139/ssrn.1246700, 280.
[109] McNamara i. m. (78. lj.) 2116.
[110] Carmi i. m. (108. lj.) 280., 294.
[111] Uo. 298.
[112] Guy E. Carmi: Dignity - The Enemy from Within: A Theoretical and Comparative Analysis of Human Dignity as a Free Speech Justification. 9 Journal of Constitutional Law (2007) 961.
[113] Carmi i. m. (108. lj.) 283.
[114] Uo. 966-967.
[115] Samuel D. Warren - Louis D. Brandeis: The Right to Privacy. 4 Harvard Law Review (1890), https://doi.org/10.2307/1321160, 195.
[116] William L. Prosser: Privacy. 3 California Law Review (1960), https://doi.org/10.2307/3478805, 383., 386-387.; Jed Rubenfeld: The Right of Privacy. 4 Harvard Law Review (1989), https://doi.org/10.2307/1341305, 737., 744.; Mitchell F. Crusto: Right of Self. 79 Washington and Lee Law Review (2022), https://doi.org/10.2139/ssrn.4212691, 574-575.
[117] Vö. Simon Deakin - Angus Johnston - Basil Markesinis: Tort Law. Oxford, Clarendon, 2003, 735. Ez alapvetően Prosser felosztását tükrözi e kategóriák kapcsán, lásd Prosser i. m. (117. lj.) 389.; Paul M. Schwartz - Karl-Nikolaus Peifer: Prosser's Privacy and the German Right of Personality: Are Four Privacy Torts Better than One Unitary Concept? 98 California Law Review (2010) 1925., 1938-1939.; Thomas I. Emerson: The Right of Privacy and Freedom of the Press. 14 Harvard Civil Rights - Civil Liberties Law Review (1979) 329., 332. Úgy tűnhet, hogy az appropriation of name or likeness szorosan kapcsolódik az utcai fotográfiához, mert a kép készítője haszonra tehet szert, de az appropriation tort esetében jellemzően egy ismert személy nevével, képmásával, egyéb személyiségjegyével összefüggő ismertségnek és népszerűségnek a kihasználása a cél a fogyasztói figyelem felkeltésével és az eladások növelésével. Lásd részletesen Navratyil Zoltán: Gondolatok névjogról, szólásszabadságról. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2015, 46-58.
[118] Cuador i. m. (5. lj.) 239.; Philipp Schwarz: Street Photography and the Right to Privacy: The Tension Between Freedom of Artistic Expression and an Individual's Right to Privacy in the USA. Cognitio, 2020/1., 8.
[119] Prosser i. m. (116. lj.) 391-395., 407.; W. J. Wagner: Photography and the Right to Privacy: The French and American Approaches. 25 Catholic Lawyer (1980) 207-208. Megjegyzendő, hogy a személyiségi jogok megalapozásának hazai nagy alakja, Törő Károly is a képmás körébe sorolta a személyleírást, lásd Törő i. m. (34. lj.) 522.
[120] Vö. Jessica Silbey: Control over Contemporary Photography: A Tangle of Copyright, Right of Publicity, and the First Amendment. 42 Columbia Journal of Law & the Arts (2019) 364.
[121] Moholy-Nagy i. m. (3. lj.) 28.
[122] Sontag i. m. (1. lj.) 119.
[123] Restatement (Second) of Torts, 652E szakasz.
[124] Wagner i. m. (119. lj.) 213-215.; John C. P. Goldberg - Benjamin C. Zipursky: A Tort for the Digital Age: False Light Invasion of Privacy Reconsidered. 73 DePaul Law Review (2024) 463., 471. Érdemes ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a defamation jellegű ügyekben a személy reputációján esett csorba a sérelem tárgya, míg a false light ügyekben az érzelmi megrázkódtatás.
[125] Cuador i. m. (5. lj.) 247., 251.; Gill v. Hearst Publishing Co., 40 Cal. 2d 224 (1953).
[126] Daily Times Democrat v. Graham, 162 So. 2d 474 (1964).
[127] McNamara v. Freedom Newspapers, 802 S.W. 2d 901 (1991).
[128] Nussenzweig v. diCorcia, 875 N.E. 2d 888, 9 N.Y. 3d 915, 844 N.Y.S. 2d 169, 2007 N.Y. LEXIS 2673.
[129] Vö. Ariella Goldstein: Privacy from Photography: Is There a Right Not to Be Photographed under New York State Law? 26 Cardozo Arts & Entertainment Law Journal (2008) 249. Az esethez hozzátartozik, hogy az a magánélet védelmére vonatkozó tagállami jogszabály alapján indult (New York Civil Rights Law 51. szakasz), és eljárásjogi szempontból a kereset benyújtására megszabott jogszabályi határidő letelt. A szakirodalomban egyébként találunk kritikus álláspontot is, amely vitatja az első alkotmánykiegészítés kiterjesztését a művészeti alkotásokra akkor, amikor az alkotás sem politikai, sem vallási nézetet nem hordoz. Uo. 262-264.
[130] Foster v. Svenson, 128 A.D. 3d 150, 152 (2015).
[131] Villonco i. m. (99. lj.) 1108.
[132] Daniel J. Solove: A Taxonomy of Privacy. 154(3) University of Pennsylvania Law Review (2006), https://doi.org/10.2307/40041279, 535-536.
[133] John Hadley: Street Photography Ethics. 25 Ethical Theory and Moral Practice (2022), https://doi.org/10.1007/s10677-022-10316-6, 531-532.
[134] A legrangosabb amerikai szakmai szervezethez lásd például https://bit.ly/4u3jeXf; https://bit.ly/4dgoFwl.
[135] Schwarz i. m. (118. lj.) 11. Ez azonban lehet árnyaltabb is, ugyanis ha a személy kilép az otthonából, akkor attól még nem kell teljes mértékben elveszítenie a kontrollt a róla mások számára megismerhetővé váló információk felett. Nancy D. Zeronda: Street Shootings: Covert Photography and Public Privacy. 63 Vanderbilt Law Review (2010) 1145., 1147.
[136] Koltay András: A szólásszabadság alapvonalai - magyar, angol, amerikai és európai összehasonlításban. Budapest, Századvég, 2009, 100.
[137] Uo. 106.
[138] Gesetz betreffend das Urheberrecht an Werken der bildenden Künste und der Photographie 23. § (1) bekezdés.
[139] Schultz i. m. (93. lj.) 102.
[140] Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland 5. § (3) bekezdés.
[141] BverfG, Beschluss der 3. Kammer des Ersten Senats vom 8. Februar 2018 (1 BvR 2112/15).
[142] Bundesgesetz über das Urheberrecht an Werken der Literatur und der Kunst und über verwandte Schutzrechte 78. §.
[143] Schwarz i. m. (118. lj.) 14. Pusztán az utcai fotográfia jogi megítélésének sajátos fintoraként említendő meg, hogy a francia jog - a magyarhoz hasonlóan - szigorú feltételekkel biztosítja a képmás védelmét, és a tulajdonjog tárgyaként tekint rá, lásd Helen Trouille: Private Life and Public Image: Privacy Legislation in France. 49 International and Comparative Law Quarterly (2000), https://doi.org/10.1017/S0020589300064034, 204.; Kenderes Andrea: Franciaország. In Barzó Tímea - Czékmann Zsolt - Csák Csilla (szerk.): "Gondolatok köztere." A közösségi média személyiségvédelemmel összefüggő kihívásai és szabályozása az egyes államokban. Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó, 2021, 281-283. Ez témánk szempontjából azért érdekes, mert az utcai fotográfia korai úttörői a 19. század végén és a 20. század elején - például Charles Nègre, Eugène Atget, Henri Cartier-Bresson - épp franciák voltak.
[144] Sontag i. m. (1. lj.) 25.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar. ORCID-azonosító: https://orcid.org/0009-0002-9798-014X.
Visszaugrás
