A hatályos Polgári Törvénykönyvben a "Személyhez fűződő jogok" című rész igényli legkevésbé a változtatást. Nem mintha ezek a rendelkezések hibátlanok volnának, a hiányosságok azonban főként kodifikációs, technikai jellegűek. A bírói gyakorlat jól elboldogul e szabályokkal, a kielégítő személyiségvédelmet a törvény nem akadályozza.
Milyen kifogásokat kell mégis szóvá tenni? A fejezet magán viseli a Ptk. alkotóinak idegenkedését a személyiségi jogoktól. Ez a Ptk. 1959. évi szövegéből nyilvánvalóan kitűnt, s a korabeli jogtudomány is rendre megkérdőjelezte a személyiségi jognak a polgári jogba tartozását. Majdhogynem általános volt az a vélemény, hogy a személyiséget - ha egyáltalán védelemre szorul - nem a polgári jognak, hanem a büntető és államigazgatási jognak kell megvédenie. A személyiségi jogot azon az áron fogadták be a polgári jogba, hogy ezek a viszonyok a vagyoni jogokhoz kapcsolódnak, vagy következményeiben vagyoni jellegűek. Ez az ár azonban túlságosan nagy volt, nem tette lehetővé a személyiségi jogok kiteljesedését.
A személyiségi jog fejlődésében akkor kezdődhetett új szakasz, amikor a közéletben is erőteljesebben kapott hangot az emberi szabadságjogok védelmének igénye. Ezen az úton az első lépést a törvényhozó tette meg a Ptk. 1977. évi novellájával, amely lényegesen kibővítette a személyiségi jogvédelem kereteit: számos új személyiségi jog szabályozására, mások részletesebb kifejtésére került sor. Mai igényeinknek azonban ez a szabályozás sem felel meg.
Mindenekelőtt az elméleti korlátokon kell átlépni. El kell ismerni a személyiségi jog - vagyoni viszonyoktól független - önállóságát. A személyiség lényege nem tűri el ezt a korlátozást. Más kérdés, hogy a személyiségi jog helyét hol találjuk meg. Nem látok ellentmondást abban, hogy a vagyoni jellemzőitől így megszabadított joganyag helyét továbbra is a polgári jogban jelöljük ki.1
A tárgyi joggal kapcsolatban is fenntartásaink vannak; a szabályozás jellege és szerkezete, a rendelkezések felépítése nem megfelelő.
A hatályos törvényben nem tisztázott a személyhez fűződő jogok jogellenességének kérdése sem. Zavaró, hogy a Ptk. 76. §-a a személyes szabadság jogellenes korlátozásáról rendelkezik, holott a jogellenesség valamennyi a Ptk.-ban szabályozott személyhez fűződő jog esetében törvényi feltétel és a személyhez fűződő jogok általános védelméből következően minden személyhez fűződő jogot sértő magatartás jogellenes. A törvényben a jogellenességet kizáró körülményekről kell rendelkezni.
Meg kell oldani a Polgári Törvénykönyvben a nem vagyoni kárért való felelősség rendszerbeli elhelyezésének a kérdését is. A nem vagyoni kárért való felelősség szabályai a polgári jog rendszerében többféleképpen is elhelyezhetők. Az egyik megoldás szerint - az 1977. évi Ptk. novella is ezt választotta - a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai között kell elhelyezni a felelősségi formát. Ha azonban az elvi kiindulási pont az, hogy ez a felelősség a személyiségi jog megsértésére reagál, úgy elhelyezhető a személyiségi jog szabályai között. Ez a megoldás azonban azt is jelenti, hogy a felelősségi formát kiszakítjuk természetes környezetéből, ami jogtechnikailag azzal jár, hogy a felelősség számos feltételét (felróhatóság, okozati összefüggés) visszautalással, vagy önállóan, ismét meg kell a törvényben határozni. A hatályos szabályozás szerinti megoldás azonban a lehető legszerencsétlenebb, hiszen az, hogy a magyar polgári jog ismeri a nem vagyoni kár intézményét csak a Ptk. 355. §-ának (1) és (4) bekezdése néhány szavából derül ki. Az új Polgári Törvénykönyvben a nem vagyoni kárra vonatkozó szabályokat a személyhez fűződő jogok szabályai között kell elhelyezni, világossá téve, hogy a nem vagyoni kár a személyiségi jog megsértésével, az emberi személyiség testi vagy lelki életminőség megváltozásával okozott hátrány kiegyenlítését szolgálja.2
Az új Polgári Törvénykönyv lehetőséget kínál arra, hogy a személyiségi jog történetében új fejezet kezdődjék. Kérdés, tudunk-e élni ezzel a lehetőséggel? Az előjelek nem túl biztatóak.
Az új kódex nyilvánosságra hozott koncepciója3 ugyan részletesen foglalkozik a személyiségi jogokkal, a Kormány által elfogadott javaslat már jóval szűkszavúbb. Ebből már nehéz kiolvasni a továbbfejlesztés irányait. Az előkészítő munka ideje alatt a személyekről szóló rész nem keltett különösebb feltűnést, kivéve a jogi személyre vonatkozó általános részre, s a jogalanyiságra vonatkozó - kétségtelenül újszerű - javaslatokat. Ez betudható annak is, hogy a koncepció gazdag előkészítő munkára, több tanulmányra támaszkodott.4 Az ún. társadalmi vita során tett észrevételeket is hasznosította a javaslat. A koncepció megjelenését követően - tudomásom szerint - Boytha Györgynek - a sérelemdíjjal kapcsolatos tanulmányán kívül - nem jelent meg jelentősebb, elvi vagy gyakorlati ismeretanyaggal megtámogatott írás.5 Nem értem ide azt a politikai jellegű vitát, amely - a koncepciótól függetlenül, nem arra reagálva - zajlott le a sajtóhelyreigazításról, beleértve a véleménynyilvánítás esetleges helyreigazításának kérdését - de ez politikai vita volt, amelyben legkevésbé a jogi érvek játszottak szerepet.
Ennek ellenére több előjel figyelmeztet arra, hogy a személyiségi jog kodifikációs prezentációja nem fogja kifejezni e jogterület lényegét, jelentőségét. A Ptk. eredeti szövegében a személyiségi jog megtűrt, a szocialista polgári jogtól idegen test volt, amit a puritán kodifikációs technika is kifejezésre juttatott. Szeretném azt hinni, hogy az új Ptk. nem a személyiségi jog jelentéktelenségét fogja ismét kifejezésre juttatni.
Emiatt íródott ez a cikk.
A hatályos Ptk. személyiségi jogi részének szerkezete nem kielégítő. A törvény ugyanis az általános személyiségi jog megfogalmazását követően az egyes - ötletszerűen kiválasztott - személyhez fűződő jogokat - a személyiségi jogok sérelmének különös eseteiként példálódzva határozza meg, másokat önálló szakaszban, részletesen kifejt. A személyiség jelentőségét jobban kimutatná az a szabályozás, amely az egyes személyiségi jogokat önállóan, pozitív tartalommal határozná meg.
Az előkészítő munka során ezért azt a kodifikációs megoldást ajánlottuk, hogy a törvény ne tilalmat, hanem a személyt megillető személyiségi jogot állapítsa meg.
Többen félnek ettől a javaslattól. Félnek, hogy a Polgári Törvénykönyv az alkotmányjog irányába mozdul el - ami a jogok pozitív megfogalmazását tartalmazza -, a polgári jog viszont nem tudja e jogokat feltétlenül biztosítani. Az alkotmányjoggal ellentétben nincs meg az ehhez szükséges eszköztár - vélik. Ez - nézetem szerint - kishitű szemlélet. A tulajdonjog biztosításához sem rendelkezik a polgári jog a tulajdonvédelem minden eszközével, mégsem csak a tulajdonvédelem polgári jogi eszközeiről rendelkezik; a tulajdonjog pozitív definícióját is megfogalmazza. Nehéz is lenne a védelemről úgy rendelkezni, hogy a törvény nem tisztázza: mit is kell védeni.
Mások attól féltik a törvényszerkesztőt, hogy a pozitív meghatározás "szövegezési problémái jóformán megoldhatatlan gyakorlati nehézségeket lesznek képesek okozni ..."6 Fel nem foghatom, mit jelent ez a szövegezési nehézség, hiszen ilyen jellegű rendelkezés már ma is található a törvényben ["mindenkinek joga van a névviseléshez" Ptk. 77. § (1) bek.]. Az valóban igaz, hogy a diszkrimináció tilalmát mint konkrét sze-mélységi jogot "nyilvánvalóan lehetetlen" pozitív módon megfogalmazni. A kifogás szerzője csak arról felejtkezik el, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalma - a többször kifejezésre juttatott alkotmánybírósági gyakorlat és a jogtudomány egységes álláspontja szerint - nem alapjog, hanem elv (követelmény). Nyilvánvaló, hogy a Ptk.-ban sem lehet személyiségi jogként megfogalmazni, tehát pozitív tartalmat sem lehet adni e tilalomnak.
Számomra tehát továbbra is helyesnek tűnik az a megoldás, hogy az új törvény - az általános személyiségi jog megfogalmazását és ezzel kapcsolatban a diszkrimináció tilalmának kimondását követően - a különös személyiségi jogokat pozitív tartalommal határozza meg, s csak ehhez kapcsolódva a sérelem eseteit.
Itt említem meg azt a kérdést: a törvény a "személyhez fűződő jogok" vagy a "személyiségi jog" kifejezést használja? Melyik a megfelelőbb?
A kérdés nem terminológiai, nem csupán a pontosabb kifejezésmódot kell megtalálni. A probléma elvi jelentőségű. Ma már megértjük, hogy a Ptk. megalkotói miért a "személyhez fűződő jog" kifejezést választották. A személyiség fogalma feltehetően idegen volt az ember filozófiai lényegének materialista felfogásától, s végképp nem volt beilleszthető a kizárólag vagyoni viszonyokat magába foglaló polgári jogba. Köztudott, hogy a Ptk. szövegezői az eredeti szövegben elkerülték a magánszemély (természetes személy) fogalom használatát, egységesen a személy kifejezést használták, értve ezen valamennyi jogalanyt. A személynek pedig sokféle joga lehet - vagyoni és nem vagyoni -, a személyhez fűződő jog fogalmával így elkerülhető még az az állásfoglalás is, hogy a polgári jognak elkülönült része-e a személyi jog.
A válasz attól függ, hogy a jog tárgyát miként határozzuk meg. Ha a személyiséget a személy különös minőségének fogjuk fel, úgy helyesebb személyiségi jogról rendelkezni.7
A Koncepció ajánlja a különös személyiségi jogok felsorolásának, illetőleg megfogalmazásának bővítését. Ez - álláspontom szerint - fontos javaslat, ugyanis elsősorban a különös jogok meghatározása ad segítséget ahhoz, hogy helyesen ragadjuk meg a személyiség fogalmát. A részletezőbb szabályozás segíti a bírói gyakorlat kialakulását a személyiségvédelem fontos területein.
A javaslattal kapcsolatban ellenvetéssel is találkozhatunk. Képviselőiket - jobb szó híján - minimalistá-nak nevezetjük. Ellenérvük két forrásból táplálkozik. Az egyik: azért nincs szükség az új kódexben a különös személyiségi jogok részletezőbb megfogalmazására, mert ha egy ilyen tényállás felmerül: a bíró azt meg tudja oldani az általános személyiségi jogi klauzula alapján. Ez elvileg igaz, azonban nem számol a törvény orientáló, gyakorlatot befolyásoló szerepével, s azzal sem, hogy egy újszerű élethelyzet beillesztése az élő jogba mennyi buktatótól kíméli meg a bírói gyakorlatot. Ezzel a szemlélettel már a Ptk. 1977. évi novellája előkészítése során találkoztam, amikor a személyes szabadsághoz való joggal, a névjoggal, a számítógépes adatokhoz való joggal stb. bővítettük a fejezetet. Persze akkor még a minimalistákat támogatta a személyiségi jogok kiterjesztésétől való politikai félelem is. S gondolom, mégis nekünk lett igazunk. Névjogi per, s különösen felvett névvel kapcsolatos vita a novella megjelenéséig nem nagyon fordult elő, 1978-tól pedig számuk jelentősen megnőtt. Más jogok esetében is kimutatható a perek számának növekedése.
Ha a minimalistáknak igazuk lenne, elegendő a törvényben az általános személyiségi jogot megfogalmazni, a többit megoldja a bíró. Szerencsére ezt a jogtudomány józanabb fele sem így látja. Sólyom László, amikor a Ptk. novella személyiségi jogi részét értékelte, két dolgot emelt ki: a nem vagyoni károk megtérítésére vonatkozó szabályozást, és az egyes különös személyiségi jogok bővítését, részletezését.8
A minimalisták másik érve az egyes különös jogokkal kapcsolatban: néhány tényállás a polgári jogi személyiségvédelemben csak elvétve fordul elő, ezek esetében kielégítő és elegendő a büntetőjogi és szabálysértési védelem. Ez bizony így van: a sértettek szívesebben fordulnak rágalmazás, testi sértés esetén a büntetőbírósághoz, ez az eljárás viszonylag gyors eredményt hozhat, s a sértettek represszív hajlama is könnyebben kielégül.9 Emiatt a XX. század közepén a magyar jogtudomány is a személyiségi jogok védelme fő terepének a büntető- és szabálysértési jogot tekintette. Ez él tovább a mai minimalisták nézeteiben is.10
Egy tényezőt azonban e visszafogott álláspont képviselői szem elől tévesztenek. Lehet, hogy a személyiségi jogot a közigazgatási jog, büntetőjog vagy a szabálysértési jog az adott összefüggésben hatékonyan védi. Nem biztos azonban, hogy a védelmi eszköz használata az adott helyzethez illő, nem biztos, hogy adekvát felelősségi forma. A betegjog megsértése kiválthat igazgatási jogkövetkezményt: pl. a kórház intézkedését a további jogsértés megszüntetésére, a beteg helyzetének javítására, a testi sértőt a büntetőbíróság megbünteti, a magánlaksértőt a birtokvédelemi eljárásban helyreállításra kötelezik. Ez azonban nem minden esetre ad megnyugtató megoldást. A jó hírnév megsértése esetén szükség lehet a további jogsértéstől való eltiltásra, betegjog megsértése esetén erkölcsi elégtétel nyújtására, s - ami a leglényegesebb - a nem vagyoni kár megtérítésére. Ha a nem vagyoni kár megtérítésének (sérelemdíj fizetésének?) elengedhetetlen feltétele, hogy a magatartás egyben a személyiségi jogot is sértse, milyen alapon iktatjuk ki vagy tesszük bizonytalanná az adott magatartás személyiségi jogi minősítését. Arról már nem is szólva, hogy egy eddig hatályos különös személyiségi jognak a törvényből való kihagyása mekkora zavart okozna a bírói gyakorlatban.
Milyen új különös személyiségi jog beiktatása lenne indokolt, illetőleg a meglévők részletezőbb meghatározására mennyiben van szükség? Új - különös - személyiségi jog szabályozását csak két esetben látom indokoltnak: a családban élés személyiségi joga, továbbá a szabadság joga tekintetében (ez utóbbi bizonyos - jelenleg is kodifikált - jog kiterjesztő megfogalmazását jelenti). Lényegesebb változásnak vélem, hogy a törvény részletesebben, egyes esetekben módosult tartalommal határozza meg a személyiségi jogokat.
A legtöbb jogintézmény védelmét több rétegű felelősségi rend biztosítja. Így van ez a személyiség esetében is, a közjog, közigazgatási jog és a büntetőjog is tartalmaz - a polgári jogon kívül - szabályozó és felelősségi rendelkezéseket.
A pontos jogági minősítésre a személyiség esetében is vigyázni kell, különösen azért, mert a személyiségre vonatkozó joganyag más és más normacsaládban helyezkedik el, s emiatt könnyen személyiségi jognak minősülhetnek más rokon jogok. Így a közjogban (alkotmányjogban) az alapvető jogokról szóló részben foglalnak helyet a személyiségi jogok is, azonban nem minden - az embert megillető - alapvető jog személyiségi jog. A közigazgatási jogban az egészségügyi jogszabályok, az emberi szervekkel, szövetekkel való rendelkezésre vonatkozó törvények tartalmaznak a személyiségi joghoz hasonló szabályokat. Ez természetesen nem zárja ki, hogy az alkotmányjog és a közigazgatási jog is megfogalmazzon személyiségi jogot (pl. az emberi méltóság védelmét), amelynek azonban abban a jogviszonyban más a tartalma.
Az utóbbi időben mind a jogirodalomban, mind a bírói gyakorlatban megfigyelhető a polgári jogi és az alkotmányos jogvédelem határainak összemosódása. Ez főként abban nyilvánul meg, hogy az Alkotmány alapvető jogokról szóló fejezetében meghatározott valamennyi jogosítványhoz mechanikusan hozzárendelik a polgári jogi személyiségvédelmet is. Ezek a törekvések egyrészt szem elől tévesztik az alkotmányjog feladatát és eszközeit, másrészt, a polgári jogi védelem határait olyan területekre is kiterjesztik, ahol az eleve nem lehet hatásos.
Az alkotmányjog feladata, hogy az alapvető jogok katalógusát megállapítsa, meghatározva ezzel mind a törvényhozó, mind a jogalkalmazó szervek kötelességeit. Az már a különböző jogágak dolga, hogy mindegyik a maga eszköztárát sorakoztassa fel az alapvető jogok érvényesítésére.
A személyhez fűződő jogoknak alkotmányos alapjogokra való kiterjesztése a személyiség fogalmát megfoghatatlanná, a személyiségi jogvédelmet pedig olyan roppant nagyságú gyűjtőmedencévé tenné, amelyben minden emberi sérelemre - amely nem vagyoni jellegű - orvoslást lehetne keresni.11 Találkozhattunk a bírói gyakorlatban is olyan esettel, amelyben a bíróság a személyiségi jog sérelmét állapította meg amikor a felperes a postai kézbesítés hibájából nem jelenhetett meg a főiskolán kitűzött felvételi vizsgán, emiatt csak egy év múlva folytathatta tanulmányait. A bíróság szerint a felperesnek az Alkotmány 70/F. §-ában biztosított tanuláshoz való joga sérült meg. (Baranya Megyei Bíróság 2. Pf. 21. 385)1999.)
Kétségtelen, hogy a hivatkozott alkotmányos alapjog - a művelődéshez való jog - sérelme sokféleképpen megvalósulhat, s nem kizárt, hogy e joggal összefüggésben személyiségi jogsérelem is igényelhető. Ha pl. faji indokokból zárnak el valakit az iskolalátogatástól, ez lehet személyiségi jogi sérelem, de ekkor nem a művelődéshez való jog, hanem az egyenlő értékű személyiség sérelme alapozza meg az igényt. Az alkotmányos alapjogok biztosítása, s egyúttal a jogok megsértésének orvoslását szolgáló eljárás meghatározása az állam kötelessége. Ennek elmulasztása, így a nem kellően hatékony jogorvoslat biztosítása az állam részéről valósít meg alkotmánysértő magatartást. S ez így van nemcsak a művelődéshez való joggal, hanem a többi szociális, kulturális stb. jogok esetében is. Emiatt is fontos, hogy pontosan határozzuk meg a személyiség fogalmát; ez igazíthat el abban, hogy mely sérelmek esetén lehet a polgári jogot igénybe venni. Az ellenkező veszéllyel is számolni kell. Ha pl. valamely rendelkezés, védelmi szabály a közigazgatási jogban is szerepel, csupán emiatt a polgári jogi személyiségi jogi védelmet nem lehet megtagadni.
A személyiség meghatározása nélkül nem tudunk válaszolni a személyiségi jog legfontosabb kérdéseire, nem tudjuk meghatározni a személyiségi jog tárgyát.
A személyiségnek - a tárgyi jogban is használandó - fogalma meghatározására még csak kísérletet sem tett a jogtudomány. A korábbi évtizedek jogirodalmának a személyhez fűződő jogok természetéről vallott felfogását ismerve - ezen nem lehet csodálkozni. Az az individualizmus, amit a személyiség jelent nem fér meg a materialista filozófia felfogásával. A korábbi magyar jogtudományra jellemző volt Asztalos Lászlónak a mondata: "Robinsonnak nincs személyisége."12 E nézet szerint a személyiség csak társadalmi meghatározottságú lehet. Ez éppen a személyiség lényegével ellentétes felfogás. A személyiségnek ugyanis nincs társadalmi értéke. A személyiség csak az egyén részére érték, a társadalom számára csak az egyén elhatározásából válik azzá. A társadalomnak "csak" érdeke, hogy a személyiség szabad kibontakozására lehetőséget adjon -feltéve, ha a személy ezt az érdekét felismeri.
A személyiség feltárására már több kísérletet tet-tem.13 A bírói gyakorlatban is meghonosodni látszó fogalom főbb elemeit a következők szerint lehetne összefoglalni:
A személyiség az egyes ember testi és szellemi struktúrája; nem kizárólag mentális, de nem is kizárólag neurális (fizikai) jelenség. A jogban is használható fogalma szerint a személyiség meghatározott életminőséget jelent, nevezetesen azt, hogy (1) az ember, szabadon rendelkezik önmaga felől, továbbá (2) megilletik az emberhez méltó életfeltételek.
A személyiségi jogban az ember szabadsága a legáltalánosabb értelemben azt jelenti, hogy mindenki maga rendelkezhet önmaga - magatartása, cselekedetei és gondolatai - felől.
Az ember önmaga felöli rendelkezése vonatkozhat testi kapcsolatainak, tartózkodási helyének, nézeteinek, vallásának vagy erkölcsének szabad megválasztására.
Az emberhez méltó életfeltételek azokra az értékekre vonatkoznak, amely nélkül nincs emberi személyiség. Ezek az értékek az emberi test épsége és egészséges működése, az ember által kialakított személyes élettér (pl. magánlakás), a személyiség külső megjelenése (képmás, hang stb.), végül az ember egyenlősége (a mindenkit azonos mértékben és módon megillető emberi személyiség).
A személyiség testi vagy lelki életminőségének hátrányos változása kifejeződhet (a) mozgáskorlátozottságban, csonkoltságban, torzulásban, egészségromlásban, a test szerveinek működési zavaraiban, bénulásban, a nemzőképesség csökkenésében vagy elvesztésében, fogamzásképtelenségben stb. (testi változások); (b) személyiségzavarban, pszichikai fájdalomban, kisebbrendűségi vagy megalázottsági érzés kialakulásában, lelki válságban stb. (lelki változások); (c) a személyiséget körülvevő társadalmi-természeti környezetnek a személyiségre hátrányos megváltozásában (környezeti változások); (d) az életminőség csökkenése bekövetkezhet egy olyan helyzettel is, amelyben a személy lehetőségei - személyes szabadsága, magánszférája - korlátozottá válnak (lehetőségek változása).
Kínálkozik a lehetőség, hogy a személyiség meghatározását - mint általános személyiségi jogot - a törvénybe iktassuk. Ennek ellenére ezt nem javasolom. Ha ugyanis a rövidebb, szikárabb meghatározást formáljuk törvényszöveggé (az ember szabadon rendelkezik önmaga felől, vagy: megilletik az emberhez méltó életfeltételek) ez még nem sokat segít a jogalkalmazónak, nem ad sokkal több eligazítást mint az, hogy a törvény védi az ember személyiségét. A személyiség fogalmának részletezése már elcsábíthat a különös személyiségi jogok irányába, és könnyen abba a hibába esünk - amit a Koncepció is kifogásol -, hogy az általános személyiségi jogot a személyiség egy vagy két kiragadott elemével határozzuk meg. Helyesnek tűnik tehát a legáltalánosabb fogalmazás, a személyiség fogalmának kibontása pedig legyen a joggyakorlat és a jogi irodalom dolga.
Az élő jog szerint a jogi személyekre is kiterjed a személyiségvédelem. Aki a személyiségi joggal nem elmélyülten foglalkozik, értetlenkedik: hogyan lehet a jogi személynek személyisége? Vannak - kevesen ugyan - akik arra a következtetésre jutnak, hogy a jogi személynek nincs személyisége, csak személyiségi jogai vannak.14 Eltekintve most attól - a nagyon is indokolt - kérdéstől, hogyha a jogi személynek nincs személyisége, mit véd a személyhez fűződő jog? A sze-mélyt? Az előzőekben már kifejtettem, hogy a "személyhez fűződő jog" fogalma a polgári jog néhány évtizede meghaladott felfogásának terméke, amely szerint csak a vagyoni jellegű viszonyok tartoznak a polgári jogba, az ettől független személyiség nem. Tehát igen, a jogi személynek is van személyisége, a polgári jogban szabályozott személyiségi jog a jogi személyekre is vonatkozik. Téved azonban, aki a természetes személyekre és a jogi személyekre vonatkozó személyiségi jogot azonos "minőségűeknek" képzeli,15 az meg súlyos hiba, ha valaki ebből arra következtet, hogy a Ptk.-nak a jogi személyek személyiségi jogairól felesleges rendelkeznie.16
Ez annyira képtelen ötlet, hogy kár rá szót vesztegetni. Sokkal izgalmasabb az a kérdés, hogy mit véd a jogi személyekre vonatkozó személyiségi jog?
A jogi személyek személyisége és személyiségi jogai sajátosak. Nyilvánvaló, hogy a szavak köznyelvi értelmét tekintve a jogi személynek nem lehet emberi méltósága, testi épsége, képmáshoz való joga, magánlakáshoz fűződő joga, egyáltalán: nem lehet a személyiségét az "életminőség" fogalommal difiniálni.
A jogi személy esetében nem az emberi életminőség jelenti a személyiség lényegét, hanem - némileg módosult tartalommal - a jogi személy létezésének minősége. Ez a minőség jelenti a jogi személyiség autonómiáját, jelenti a szabad rendelkezést létezéséről, illetőleg létezésének nem vagyoni feltételeiről. Azokról a feltételekről, amelyek szabad működését befolyásolják, meghatározzák. E minőséghez tartozik a jogi személy társadalmi megítélése is (pl. piaci helyzetét befolyásoló körülmények).
A jogi személyt megillető személyiségi jogok szabályozása kétféle kodifikációs megoldással történhet. Mindkét megoldás esetén az általános személyiségi jog olyan megfogalmazására van szükség, ami nem zárja ki a jogi személyre történő alkalmazást.
Az egyik megoldás szerint: a jogi személyekre vonatkozó különös személyiségi jogok mindegyikét - figyelembe véve a jogi személy sajátosságait - a törvény külön-külön határozza meg. Így pl. a jó hírnévhez való jogot annak kiemelésével, hogy ennek sérelmét a jogi személynek - a gazdasági forgalomban, illetőleg a társadalmi életben meglévő - helyzetét rontó magatartás jelenti; a lelkiismereti szabadság a jogi személy nézetei kinyilvánításának szabadságát foglalja magában. Azok a különös jogok, amelyekről a törvény nem rendelkezik, természetesen a jogi személyre nem vonatkoznak (pl. a testi épséghez, egészséghez való jog).
Ez a megoldás megkönnyíti a jogalkalmazók munkáját, hiszen csak azt a személyiségi jogot és csak abban a körben lehet alkalmazni, amit a törvény meghatároz. Az általános személyiségi jog ugyanis a jogi személyekre nehezen alkalmazható, éppen a jogi személy személyiségének nehezen meghatározható volta miatt.
A másik megoldás: egyetlen általános szabállyal kiterjeszteni valamennyi személyiségi jog alkalmazását a jogi személyekre, azzal a megszorítással, hogy a jogi személyre nem alkalmazhatóak a jellegüknél az emberhez kötődő személyiségi jogok. Ez a megoldás a jogalkalmazót szabadabbá teszi, bár kétségtelen, hogy megnehezíti feladatát, hiszem minden egyes esetben a rendelkezést a jogi személy lényéhez kell igazítani, adaptálnia kell.
Milyen kodifikációs technika alkalmazását jelenti ez a második megoldás? A különös személyiségi jog meghatározása az emberre szabottan történik, tehát a törvény becsületről, emberi méltóságról, lelkiismereti szabadságról, magánlakás oltalmáról stb. rendelkezik. A jogalkalmazó dolga, hogy megállapítsa: adott esetben a becsület védelme kiterjed-e a jogi személyre, mit jelent jogi személy esetében a lelkiismeret szabadsága.
Ez a második megoldás azonban tiszta formában nem érvényesülhet. A jogi személy személyiségi jogai között ugyanis vannak olyanok, amelyek az ember személyiségi jogaiból - önmagukban - nem vezethetőek le. Ilyen például a jogi személy névviselési jogának az az eleme, amely szerint a jogi személy nevének más - hasonló működésű, azonos területen tevékenykedő - jogi személy már viselt nevétől különböznie kell.
A Ptk. egyébként ezt a második megoldást követi, a fenti korrekcióval. Ettől eltérni nem indokolt.
A személyhez fűződő jogok tekintetében a jogellenesség is eltérő vonásokat mutat más jogviszonyokhoz képest. A vagyoni felelősségtől eltérően a személyhez fűződő jogok megsértése esetén "a jogellenesség alapja az, hogy a törvény a személyek személyhez fűződő jogait is - vagyoni jogaikkal egy sorban - védelem alá helyezi, s mindenkit arra kötelez, hogy a személyhez fűződő jogokat tiszteletben tartsa".17
Ebből az álláspontból az következik, hogy csak az a magatartás jogellenes, ami a személyiséget, pontosabban: amely az emberi személy életminőségét sérti, vagy veszélyezteti. Ennek megítélésekor a személyiség fogalmából kell kiindulni.
Vannak olyan magatartások, amelyek csak valamely minősítő körülmény megvalósulása esetén jogellenesek. A magántitok, de különösen az üzemi és üzleti titok birtokába jutni: nem jogellenes, hiszen az e körbe tartozó tényeket, adatokat számtalan helyen felhasználják, azokról tudomást szereznek. Külön törvény részletesen meghatározza e titkok feltárásának és felhasználásának szabályait, a lehetséges magatartások azonban annyira szerteágazóak, hogy mindegyik minősítése nem lehetséges, a titokkal való visszaélés minősítő feltétel.
A képmással vagy hangfelvétellel kapcsolatos magatartás is csak akkor jogsértő, ha visszaélésszerű. A jóhírnév sérelmét a személyiséget sértő valótlan tény állítása (híresztelése, való tény hamis színben való feltüntetése) jelenti.
Álláspontom szerint a visszaélés szó használata - mindkét esetben - indokolt, hiszen arra utal, hogy a jogsértés megállapításához többlet tényállásra van szükség. A képmás vagy hangfelvétel felhasználása - adott körülmények esetén - jogszerű lehet, s csak a felhasználás rendeltetésével ellentétes, vagy az eltorzított, a sértő módon megváltoztatott felhasználás minősül jogsértőnek. Nyilvánvaló az is, hogy a valótlan tény állítása sem jogellenes, csak ha a személyiségi jogot is sérti.
A személyekhez fűződő jog megsértésének jogellenességét kizáró okokról a törvény kifejezetten nem rendelkezik. A civiljog tudománya szerint a jogellenességet kizáró legfontosabb általános okok a következők:
- a sértett beleegyezése (volenti non fit iniuria);
- a jog engedélye a sérelmes cselekvés tanúsítására;
- a jogos védelem (vim vi repellere cuique licet), feltéve, ha a fenyegető jogtalan támadás, vagy közvetlen támadásra utaló fenyegetés visszaverését célzó magatartás nem terjed túl a cselekmény elhárításán, tehát a szükséges mértékben;
- a szükséghelyzet, tehát amikor valaki egy fenyegető veszély elhárítására olyan magatartást tanúsít, amellyel másnak vagyonát vagy személyét sérti.
A személyiségi jogokat sértő cselekmény jogellenességét is ezek a tények, körülmények zárhatják ki. A kizáró okok közül a beleegyezés (hozzájárulás) és a jogszabályi engedély leginkább gyakorlati, bár a jogos védelem (pl. testi sértés esetében) vagy a szükséghelyzet (pl. a magánlakás tiszteletben tartását sértő esetben) előfordulhat. A jogellenességet kizáró ok megvalósulása kizárja a jogsértés megállapítását, a jogsértés nem jön létre.
A gyakorlatban eddig sem okozott zavart az, hogy a jog engedélye a személyiségi jog megsértésének jogellenességét kizárja. Ehhez képest felesleges volt a Ptk. hatályos szövegében külön utalni arra, hogy a személyiségi jog sérelmét a jogellenes magatartás jelenti [a személyes szabadság jogellenes korlátozása (Ptk. 76. §); valaki jogtalanul más nevét használja vagy jogtalanul máséhoz hasonló nevet használ (Ptk. 77. § (4) bekezdés); a titok jogosulatlan nyilvánosságra hozatala (Ptk. 81. §) stb.]. Ezek az utalások a törvény szövegéből el-hagyandók. Ha nincs a magatartás jogellenességét kizáró ok, úgy a személyiségi jog bármilyen megsértése jogellenes.
A személyiségi jogban a sértett beleegyezését is a jogviszony jellegére figyelemmel kell értékelnünk. A személyhez fűződő jogok alapja az ember biológiai és a jogi személy szervezeti léte, a személyiség önmegvalósítása. A személyiség nem ruházható át és nem szállhat át másra. Emiatt nem ismerhető el a személyhez fűződő jogok teljességének átruházása, vagy a teljes lemondás sem, abszolút korlátozása azonban kivihetetlen.
A személyiségi jogokkal kapcsolatos hozzájárulásnak lényegében két csoportja van. Az egyik lényegét tekintve a személy rendelkezése, személyiségének egyes megnyilvánulásai tekintetében. Például, ha a szerzői mű nyilvánosságra hozataláról rendelkezik a szerző, vagy például valaki hang- vagy képfelvétel készítésére, a nyilvánosságra hozatal módjára és feltételeire vonatkozó szerződést köt. A képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához a törvény külön is megkívánja az érintett személy hozzájárulását, és csak a képmással vagy hangfelvétellel kapcsolatos visszaélést tiltja. Ezekben az esetekben a személyhez fűződő jogokkal való rendelkezés összefüggésben van a vagyoni jogokkal. (Például a modell megállapodása a felvétel készítőjével vagy képzőművésszel, mely kiterjed a díjazásra, a nyilvánosságra való hozatal jogára is, esetleg meghatározott feltételek szerint, vagy ezektől függően.) A rendelkezés formája rendszerint szerződésbe foglalt nyilatkozat.
A hozzájárulások másik esetköre: hozzájárulás olyan magatartáshoz, amely egyébként jogellenesnek minősülne. Ez megadható előre is, utólag is. Például a levél- vagy magántitok esetében a jogosult megengedi a levél felbontását, az abban lévő értesülés továbbadását. Hozzájárulást jelenthet a hang-, illetve képfelvétel elkészítése végett megjelenés a stúdióban, az ökölvívó mérkőzésre való kiállása stb.).
A gyakorlat bizonytalan volt, vajon a Ptk.-nak az a rendelkezése, mely szerint a személyhez fűződő jogokat korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis (Ptk. korábbi 87. §-a), kizárja-e a sértett beleegyezését. Ezt a kétséget hivatott eloszlatni a Ptk. 1977. évi novellájával beiktatott új szabály, amely szerint a személyhez fűződő jogokat nem sérti az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult, feltéve, hogy a hozzájárulás megadása társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet.
A legszemélyesebb jog esetében lehet leginkább a jogosultra bízni, hogy lemond-e, korlátozza-e saját jogát. A törvény jelenleg ezt csak a közérdek védelmében tiltja meg, a "társadalmi érdeket" sértő beleegyezés figyelmen kívül hagyására vonatkozó rendelkezés azonban meghaladottnak tűnik, ez az egyén autonómiájával nem összeegyeztethető.
Megalapozatlanak tűnhet az az aggály, hogy a beleegyezés korlátlansága esetén a személyiségi jogról való lemondás nem kívánatos helyzetet eredményezhet. Ha a beleegyezés jogszabályba ütközik, vagy a közerkölcsöt sérti, a jognyilatkozat érvénytelenségére vonatkozó szabály alkalmazható, a beleegyezést ezért figyelmen kívül kell hagyni.
Semmisnek kell a törvényben minősíteni a jogosult hozzájárulását, ha az olyan jövőbeli jogsértésre vonatkozik, amelynek következményeivel a jogosult nem számolhatott. Így a sportoló csak a sporttevékenységgel szokásosan együttjáró sérülésekbe egyezik bele, a beteg hozzájárulása csak a vele közölt kockázati tényezőkre vonatkozik.
A hozzájárulás mindig csak meghatározott személyiségi jogra vonatkozhat, és ehhez meghatározott személyhez intézett nyilatkozat szükséges. Nem lehet szó olyan hozzájárulásról, amelyben valaki valamennyi személyiségi jogáról rendelkezik.
A megadott hozzájárulás visszavonásának kérdése a gyakorlatban nem kielégítően tisztázott. Van olyan álláspont, amely korlátozás nélkül lehetségesnek tartja a hozzájárulás egyoldalú visszavonását. A hozzájárulás a másik fél javára azonban jogosultságot keletkeztet, emiatt védhetőbb az a vélemény, amely szerint a hozzájárulás csak fontos indokok alapján vonható vissza. Ilyen lehet a másik fél megtévesztő magatartása, vagy a cselekvés jogsértő jellege, vagy az engedéllyel való visszaélés. Visszavonható a kép- vagy hangfelvétel közzétételéhez adott hozzájárulás, ha azt a feljogosított nem a megbeszélt célra kívánja felhasználni. Helyes ezért, ha a jogosult kiköti, hogy az általa adott nyilatkozat közzétételének megengedéséről csak akkor dönt, ha a hang-, illetve képfelvételt végleges formájában a közzététel előtt bemutatják neki.
Nincs gyakorlati jelentősége - a beleegyezés körültekintő szabályozása mellett - annak a hatályos rendelkezésnek, amely szerint "a személyhez fűződő jogokat egyébként korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis". A bírói gyakorlatban előforduló esetek a döntést kizárólag a hozzájárulásra vonatkozó rendelkezésre alapozzák, e szabály alkalmazására eddig - tudomásom szerint - nem került sor. Ehhez képest az új Ptk.-ból elhagyható.
Ez a megoldás azonban elmélyíti azt az ellentmondást, ami a Ptk. 342. § (1) és (2) bekezdése, valamint a Ptk. 355. § (4) bekezdése és a személyiségi jog felelősségkorlátozó rendelkezése között keletkezik, illetőleg ami jelenleg is fennáll. Az idézett rendelkezések és a Ptk. 75. § (3) bekezdése között ugyanis ma sincs meg az összhang, a vagyoni károkozásra vonatkozó szabályok a testi épségben vagy az egészségben okozott károsodásért való felelősség kizárását (korlátozását) semmisnek nyilvánítja, még akkor is, ha azt a körülmények indokolják (a sportolással, műtéti beavatkozással járó károsodásba való beleegyezés stb.).18
Az emberi méltóság, a becsület és a jóhírnév joga: védelem a személy társadalmi helyzetének - külső beavatkozással történő - kedvezőtlen megváltoztatása ellen, különösen a személyről kialakult társadalmi értékítélet hátrányos befolyásolását eredményező magatartás.
(Az emberi méltóság fogalmát a polgári jogi bírói gyakorlat más tartalommal használja, mint az Alkotmánybíróság. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jog fogalmán azt az általános személyiségi jogot érti, amelyből az alkotmányos emberi alapjogok kiágaznak.19 A Ptk. 76. §-a együtt említi a becsület
és emberi méltóság megsértését, a bírói gyakorlat pedig a három fogalmat rokonértelműként használja, megvonva ugyanakkor a fogalmak használatának határait. Ez az elhatárolás azonban nem mindig egyértelmű, néha esetleges.)
Az emberi méltóság fogalmának meghatározásához a bírói gyakorlat jó kiinduló pontot jelent. A bíróságok az emberi méltóság megsértésének fogalma alá különböző magatartásokat vonnak: "lekicsinylő, elmarasztaló értékítélet..., amely az emberi méltóságot sérti"20; "a név elferdítése és szójáték formájában való felhasználása ... az emberi méltóságot sérti"21; "az emberi méltóság megsértése akkor valósul meg, ha a személyt emberi mivoltában megalázzák, méltatlan vagy hátrányos helyzetbe sodorják, így tartalmilag a becsület megsértéséhez áll közel".22
Az emberi méltóság fogalmát indokolt lenne gyűjtőfogalomként használni,23 kétféle értelemben is. Egyrészt úgy, hogy az emberi méltóság fogalma alá vonjuk a becsületet és a jóhírnevet is. Másrészt az emberi méltóság védelmét a jogi személyekre is vonatkoztatjuk - ennek megfelelően a kifejezést is némileg módosítva.
Megjegyzem, hogy a büntetőjogban egyértelmű, hogy a becsületsértés nemcsak természetes személy sérelmére, hanem jogi személyek, sőt önálló jogképességgel nem rendelkező, de kollektív társadalmi kötelezettséggel rendelkező személy összesség sérelmére is elkövethető (BH 1992/154.).24
Ehhez képest a személy méltóságán értjük a személynek azt az önértékelését, amelynek megfelelő magatartást elvárhat környezetétől. A személy méltóságát (az emberi méltóságot) sérti, ha valakit nem a személyek közötti érintkezési formáknak megfelelő elbánásban részesítenek, különösen, ha megalázzák, hátrányos helyzetbe hozzák. A személy méltóságának sérelme különösen a becsület vagy a jóhírnév sérelme útján valósul meg.
A becsület a személyről a társadalomban kialakult értékítélet, amelynek kedvezőtlen megváltoztatása jelenti a becsület sérelmét. Becsületsértő a személyiséget érintő közlés, magatartás - vagy bármilyen külvilágban észlelhető tény -, amely tartalmára és tartalmának valóságára tekintet nélkül, aránytalanul túlzó, indokolatlanul bántó, lealázó, lekicsinylő, lealacsonyító, vádaskodás. A jóhírnév sérelmét jelenti, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.
Az emberi méltóság két alfajára vonatkozó kategorizálásokat a büntetőjog hagyományozta át a polgári jogra. A rágalmazás és a becsületsértés kettőse is ezen alapul: a rágalmazás tény állításával vagy híresztelésével valósul meg, a becsületsértést minden más cselekmény megvalósítja, feltéve - mindkét esetben -, ha a cselekmény alkalmas a becsület csorbítására. Ezt a kettősséget a hatályos jogban is meg kell őrizni, a jelenlegi szabályozásnál azonban egyértelműbben kell a két eset közötti különbséget a törvényben kifejezni.
Továbbra is tartózkodni kell attól, hogy a törvény akár az emberi méltóság, akár a becsület fogalmának megfogalmazását megkísérelje. A törvény használjon e különféle magatartások elhatárolására alkalmas, pontos fogalmakat, ezek tartalmának kifejtését pedig bízza a bírói gyakorlatra.
A szabadsághoz való jog a hatályos Polgári Törvénykönyvben nem szerepel. Az Alkotmány az alapvető jogok és kötelezettségek körében szabályozza e jogot: "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani" [Alk. 55. § (1) bek.].
Álláspontom szerint a szabadságra való jogot indokolt lenne a Polgári Törvénykönyvben a személyiségi jogok között szerepeltetni, az alkotmányos alapjogban meghatározottnál szélesebb tartalommal. A szabadsághoz való jog ugyanis több mint a testi szabadság, s megsértése is többet jelent, mint a szabadságtól való megfosztást. A szabadsághoz való jog az embernek mind a testi (fizikai) szabadságára, mind a szellemi szabadságára vonatkozik.
A testi (fizikai) szabadság azt jelenti, hogy mindenki saját elhatározásából választhatja meg azt a helyet, ahol tartózkodni kíván; másfelől azt jelenti, hogy tilos erre irányuló mozgásában önkényesen korlátozni, szabadságát elvonni.
A szellem szabadsága jelenti a gondolatok, a politikai meggyőződés, a lelkiismeret, valamint a vallás megválasztásának és gyakorlásának szabadságát.
A személyes szabadság fogalomkörébe tartozónak véljük azt a személyiségi jogot, hogy mindenki szabadon dönthet arról, kivel és milyen módon akar társadalmi kapcsolatot létesíteni. E körbe vonható a nemi kapcsolat megválasztásának szabadsága.
A nemi szabadság megsértése nem csupán a személyes szabadság megsértésében nyilvánulhat meg. A jogsértés egyben megvalósíthatja az emberi méltóság, adott esetben a testi épség, vagy egészség sérelmét is. A jogsértés súlyát tehát ehhez képest kell megállapítani. Véleményünk szerint nem zárja ki a jogellenességet a sérelmet szenvedő fél erkölcsileg kifogásolható előéletére vonatkozó hivatkozás, ám kétségtelen, hogy a jogellenesség hiányát (a nemi kapcsolatba való beleegyezést) igazolhatja ez a körülmény, illetőleg a jogkövetkezmény mértékére befolyással lehet.
A személyi biztonsághoz való alkotmányos jog viszont a polgári jogi személyiségvédelem kereteibe nehezen beilleszthető; az állam feladata, hogy ennek feltételeit - elsősorban a rendvédelmi szervek útján - megteremtse. Előfordulhat, hogy valaki személyi biztonságát mások fenyegetik, veszélyeztetik, a személyiségvédelem természetesen polgári jogi eszközökkel ilyen esetben igényelhető.
Megjegyzem, hogy az általános személyiségi jogi klauzula és két nevesített jog (a lelkiismereti szabadság és a személyes szabadság korlátozásának tilalma) alapján ez a személyiségi jog eddig is védelem alá helyezhető volt.
Igen gyakori pertípus, amelyben valaki családtagja - házastárs, gyermeke - elvesztése miatt igényli nem vagyoni kár megtérítését. Az élet elvesztése miatt indított kártérítési perekben ezt a nem vagyoni kárt rendszeresen összekapcsolják a vagyoni kártérítéssel.
A bírói gyakorlat korábban a hozzátartozó elvesztését az "élet elnehezülése" fogalma alá vonta, s a bíróság igen gyakran az anyagi terhek megnövekedésével indokolta a nem vagyoni kár megállapítását. Ez kezdettől hibás kiindulási pont volt, hiszen a háztartási munka terheinek növekedése a vagyoni kártérítés körében mérlegelendő körülmény, az így okozott hátrány merőben materiális, nem tekinthető nem vagyoni hátránynak. A gyász és fájdalom okozása pedig személyhez fűződő jogot - önmagában - nem sért. A bírói gyakorlat ezekben az esetekben - öntudatlanul a meghalt személyt ért, az ő tekintetében fennálló - az élet sérelmét jelentő - jogsértést "átviszi" a meghalt személy hozzá-tartozójára.25
Ma már az "élet elnehezülése" nem feltétele a nem vagyoni kár megtérítésének, de a kérdés továbbra is kérdés: a házasságban (családban) élés joga személyiségi jognak tekinthető-e? Korábban azt a véleményemet fejtettem ki, hogy a közösséghez (államhoz, nemzetiséghez, kisebb társadalmi szerveződésekhez, családhoz) tartozás joga nem személyiségi jog, annak ellenére, hogy a közösséghez tartozás az individuum kiteljesedésének feltétele, nélküle az egyén önmegvalósítása nem mehet végbe. Ma is az a véleményem, hogy a közösséghez tartozás jogát elsősorban más jellegű jogviszonyokban kell védelem alá helyezni (állampolgársági jogban, nemzetiségi kisebbségi jogban, családi jogban). Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a családban élés, a családhoz tartozás az ember életminőségét adott esetekben alapvetően befolyásolhatja, tragikus változás (a gyermek vagy a szülő elvesztése, a házastárs halála) megbontja a családi kapcsolat fennálló rendjét, azt erőszakosan megváltoztatja, s ezáltal sérül a hátramaradottaknak a családi kapcsolatokhoz való joga. A bírói gyakorlat fokozatosan hajlik ennek elfogadására, ahhoz azonban, hogy egyértelmű, egységes ítélkezés alakuljon ki határozottabb, elvi alapon álló jogértelmezésnek kellene kialakulnia. A bírói gyakorlat kiszámíthatóságát az szolgálná, ha egyértelműen tisztázott lenne, hogy ezekben az esetekben mit jelent a magatartás jogellenessége.
A családban élés jogának - különös személyiségi jogként történő kodifikálása - kizárná azt, hogy a bírói gyakorlat e perekben hozza vissza a lelki fájdalom, vagy a mély gyász által kiváltott hatások értékelését.26
Nem a gyász és a fájdalom jelenti a személyiségi jogi sérelmet, még akkor sem, ha az tartós és mély, hanem az, hogy a hozzátartozó elvesztése a családban élés életminőségétől fosztotta meg, s ez az érintett személy mindennapi életvitelére, a társadalmi életbe való beilleszkedésére jelentős kihatással van. Ez jelenti a sérelem jogellenességét. A bizonyítás leszűkítése a gyász és a fájdalom vizsgálatára azzal jár, hogy a bíróság nem ad választ a jogellenesség kérdéseire, arra, hogy milyen személyiségi jog által védett érdeket sért a magatartás, hiszen az élet védelméhez való jog megsértése a hozzátartozóra nem vihető át.
Nem indokolt változtatni azon a hatályos szabályon, hogy - főszabályként - a személyiségi jogokat csak személyesen lehet érvényesíteni. Ezek a jogok a személy - saját maga által értéknek tartott - életminőségére vonatkoznak, a jog jellege kizárja, hogy más - akár az ő érdekeire hivatkozva is - ezt az igényt érvényesítse. Nem a polgári jogi személyiségvédelem körébe tartozik, ha az állam közérdekű fellépést biztosít a polgárok alapvető jogainak védelmére, még akkor sem, ha a fellépés tartalma megegyezik a polgári jogi személyiségvédelemmel.
A Ptk. 85. § (3) bekezdése szerint a meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó, továbbá az a személy, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített. Ha a meghalt személy (megszűnt jogi személy) jóhírnevét sértő magatartás közérdekbe ütközik, a személyhez fűződő jog érvényesítésére az ügyész is jogosult.
Az 1928. évi Magánjogi törvényjavaslat 109. §-a szerint: a személyiség a halállal megszűnik, s a halál után annyiban részesül védelemben, amennyiben a kegyelet megkívánta.
Az az elvi álláspont, hogy az ember halálával a személyiség is véget ér, és megszűnik a személy, mint jogok és kötelezettségek alanya - ezen szigorú értelmezés egyre nehezebben érvényesíthető. Ma már a személyiségvédelem szélesebb tartalommal érvényesül. Az ember nem nyomtalanul múlik el, mindaz, amit életében tett, ami létezésével volt kapcsolatos, részben az anyagi világban, részben mások emlékezetében tovább él. A személyiség továbbélésre lehet igen rövid ideig tartó, de lehet évtizedekre, évszázadokra szóló hatású. A személyiség - halál utáni - túlélése két értelmezésben jelenhet meg.
A kegyeleti jognak egyik értelmezése szerint a meghalt ember személyiségi értékei a továbbélők személyiségi jogába transzformálódnak, s azon keresztül kaphatnak védelmet. E felfogás is megtartja azt az elemét a korábbi - szigorú - értelmezésnek, hogy a kegyeleti jog az élők személyiségi jogaként érvényesül. E felfogás szerint a kegyeleti jog jogosultját a saját életminősége (a "családi jóhíre", hozzátartozójának becsülete) védelmében, de "saját jogán" lép fel. A halott emlékének a megóvása körében elsősorban azokat az adatokat, tényeket, értesüléseket kell titokként megőrizni, amelyeket az elhalt életében titokként kezelt.
A kegyeleti jog ennél szélesebb felfogása szerint nincs szükség arra, hogy az élők személyiségi értékei sérüljenek, az ő személyiségüktől függetlenül a meghalt személyiségi jogait adott esetben meg kell védeni. A személy halála után bizonyos személyiségi jogai kifejezetten továbbélnek, s azokat a túlélők - saját személyiségi joguktól függetlenül - kötelesek figyelembe venni (ilyenek pl. az elhunyt holttestével kapcsolatos személyiségi és rendelkezési jogok). Lényegében tehát az elhunyt személyiségi jogát érvényesíti a kegyeleti jog jogosultja.
Ez a felfogás jelenik meg abban a rendelkezésben, hogy a fellépésre nemcsak a hozzátartozó (vagy örökös), hanem az ügyész is jogosult, ha fellépését nem csupán a magánérdek, a személyiségi érdek, hanem a közérdek is indokolja. Ez pedig már a meghalt személy személyiségi jogának önálló továbbélése, annak védelme, függetlenül az élők jogától.
Az új Ptk.-ban a kegyeleti jogot a következők szerint indokolt szabályozni:
a) A kegyeleti jogot nem "a meghalt személy emlékének megsértése" esetén kell biztosítani. Ez a személyiségvédelem indokolatlan korlátozása, amelyen egyébként már a gyakorlat is túllépett, hiszen pl. az elhalt magántitkával való visszaélés, képmásának közzététele adott esetben nem jelenti emlékének megsértést, személyiségi jogának sérelmét azonban mindenképpen. A kegyeleti jogot ezért indokolt a meghalt személyiségi jogainak védelmére kiterjeszteni.
b) Felmerülhet, hogy a kegyeleti jogot mint az élők személyiségi jogát szabályozza a törvény. Valóban lehetnek olyan esetek, amikor a kegyeletsértés egyben a túlélő személyiségi jogát is sérti ("meghalt végre ennek a bűnöző családnak a feje, szerencsére eggyel kevesebben vannak stb."). Erre azonban a törvényben felesleges külön kitérni, hiszen a túlélő saját személyiségi joga alapján felléphet.
c) Az a) pontban írt megoldás szerint az elhalt személyt megillető nem vagyoni kár megtérítése iránti igényt is érvényesítheti a túlélő hozzátartozó. Ezt az igényt - a bírói gyakorlatnak megfelelően - arra az esetre kell korlátozni, amikor a per már az elhunyt életében megindult.
d) Az ügyész keresetindítási jogát nem indokolt a közérdekbe ütköző jóhírnév-rontás esetére szűkíteni,
az ügyész a személyiségi jog bármely megsértése esetén jogosult legyen fellépésre, természetesen továbbra is közérdekű sérelem esetén.
e) A törvény szabályozza a megszűnt jogi személy személyiségi jogai védelmében fellépni jogosultat (jogutódlással történő megszűnés esetén a jogutódot). Jogutód nélküli megszűnés esetén csak a közérdek védelmében indokolt az ügyész fellépése.
Amióta - az 1977. évi IV. törvénnyel - a polgári jogba visszatért a nem vagyoni kár megtérítésének intézménye, a törvényi szabályozást számtalan jószándékú csapás érte, a felelősség mai törvénybeli elhelyezése többek szerint aggasztó.27 A bírói gyakorlat azonban - tudomást sem véve a szabályozás bakugrásairól - kialakított egy szilárd dogmatikai alapon álló, s - európai mércével mérve is - korszerű felelősségi rendszert.
A jogtudomány részéről is csak egyetlen kifogás érte ezt a gyakorlatot: miért támasztja a felelősség megállapításának feltételéül a nem vagyoni hátrány bekövetkezését és bizonyítását. [Megjegyzem, hogy az elmarasztalásra a bíróságok nem szolgáltak rá, ugyanis e feltétel a Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontját keresztül alkalmazandó, a Ptk. 339. § (1) bekezdéséből következik.]
A bírói gyakorlat azonban igyekszik a rossz szabályozás szorításából szabadulni, és a nyilvánvalóan súlyos következményekkel járó sérelemokozás esetén - köztudottnak véve a nem vagyoni hátrányt - erre vonatkozó külön bizonyítást nem követel meg. Egy dologban azonban a bíróságok következetesek: ha a személyiségnek a jogsértés semmiféle hátrányt nem okozott, elzárkóznak a felelősség alkalmazásától. Úgy vélem, hogy ez védhető álláspont. A nem vagyoni hátrány figyelmen kívül hagyása ugyanis azzal az eredménnyel járna, hogy nulla forintos - jelképes - marasztalásokra kényszerítené a bíróságot, ami lehet, hogy a mienkétől eltérő jogrendszerekben divatos megoldás, de nálunk felesleges, mert - objektív jogkövetkezményként - ma is lehetőség van csupán a jogsértés megállapítására, illetőleg erkölcsi elégtétel nyújtására. Ebbe a sorba nem illik a jelképes összegű pénzbeli marasztalás. Vagyoni jogkövetkezménynek akkor van értelme, ha a magatartás nemcsak személyiségi jogot sértett, hanem nem vagyoni hátrányt is okozott.28 Ennek hiányában objektív joghátrány alkalmazására van lehetőség. A vita egyébként is tisztán elméleti, mert ha helyesen értelmezzük a személyiségi jog megsértését, akkor ennek mindenkori lényege a személyiség életminőségét ért támadás, ami rendszerint valamilyen hátrányos következménnyel jár. Milyen személyiségi sérelem lehet az, amely a személyiséget érintetlenül hagyja?
E kérdésben az előkészítő munka során közeledtek az álláspontok, kirajzolódtak a megoldás körvonalai.
Abban is konszenzus alakult ki az új Polgári Törvénykönyvet előkészítő szerkesztőbizottságban, hogy az intézményt a személyiségi jogokról szóló részben kell elhelyezni, úgy, hogy - néhány utaló rendelkezés szerint - a felelősség néhány feltétele tekintetében (felróhatóság, okozati összefüggés stb.) a vagyoni kártérítés szabályait kell alkalmazni.
Ebben a helyzetben meglepetést okozott, hogy a Kodifikációs Szerkesztőbizottság - az 2002. október 28-i ülésére előterjesztett javaslatban - a nem vagyoni kártérítés helyett a sérelemdíj bevezetését javasolta. Indok: a nem vagyoni károkozás "szabályozása a kártérítési jogban csak a jogalkalmazásra nehezedő terhes gond".
Az új koncepció tudományos megalapozása Boytha Györgyre várt.29 Boytha szerint a "kár eleve vagyoni kategória, a személyiségi jogi sérelem nem az, akkor sem, ha egyben károsodással is jár". A Szerző szerint: "ösz-szemosódnak a kár megtérítésének és a személyiségi sérelemért fizetendő pénzbeli elégtételnek a követelményei..." A sérelemdíj indokoltságát és összegét a bíróság a személyiségi jog megsértésének körülményeitől függően, a méltányosság jogelve alapján állapítaná meg. A koncepcióval kapcsolatos aggályaimat ugyanebben a lapszámban kifejtettem.30 Nézetem szerint Boythának igaza van abban, hogy a kártérítés és a nem vagyoni sérelem megtérítésének követelményei "összemosódnak". Nem tagadható ugyanis, hogy a nem vagyoni kár megtérítése a vagyoni kártérítésből többé-kevésbé kiszakadva fejlődött ki. Ez így volt a római jogi injuriák esetében, és a common law-ban is, ahol a defamation, illetőleg (Amerikában) a policy felhasználásával a tárgyi valóságot (a vagyont, az emberi testet) megillető jogi védelmet terjesztették ki a nem vagyoni sérelmekre.31 A francia Code Civil bármilyen kár helyreállításáról rendelkezik, a német BGB is együtt rendelkezik az élet, a test, az egészség, a szabadság, a tulajdon vagy másféle jog megsértéséből eredő kárról [823. § (1) bek.]. Ugyanakkor nem okoz zavart, hogy az intézmény elnevezése is utal a vagyoni kárral való kapcsolatokra (a francia jogban: dommage moral, a németben: Nicht-vermövensdhaden, Entschädigung). A common-law fogalomrendszere is a vagyoni tort-okhoz kapcsolódik.
Nem tudom, hogy miért kellene megtagadni a közös dogmatikát, azt, hogy mindkét intézmény dogmatikai szerkezete azonos: a felelősség megállapításához szükség van jogellenességre, hátrányokozásra (ez lehet vagyoni, és nem vagyoni hátrány), okozati összefüggésre (a magatartás és a hátrány között), végül felróhatóságra (illetőleg az objektív felelősség kimutatására).
A magyar bírói gyakorlatban - és a bírói gyakorlatra jelentős hatást gyakorló jogirodalomban - kialakultak a nem vagyoni kár megtérítésének világos feltételei, legfőbb erénye, hogy elvi következetességgel érvényre juttatja: a nem vagyoni kárpótlás kizárólag a személyiségi jog megsértésére reagál.
Mit véd tehát a személyiségi jog? A személyiséget. Azt, ami az egyes emberi lény teljes szellemi struktúrája, fejlődése bármely adott fokán. Az intellektus, a temperamentum, a készség, erkölcsiség és minden olyan attitűd, amely benne élete során kiépült.32
A nem vagyoni kár a személyiségi jog megsértése következtében az emberi személyiség testi vagy lelki életminőségének hátrányos megváltozása. Mind a jogellenesség, mind a nem vagyoni kár megállapításakor tehát a személyiség - valamilyen fokú - sérelméből kell kiindulni. Minden egyéb kérdésben a vagyoni kártérítés szabályai megfelelően eligazítanak. Milyen értéket képvisel az élő jog, amit a sérelemdíj bevezetésével - gondolatom szerint - fel kellene adnunk.
A hatékony személyiségvédelem minőségének lényegi jellemzője, hogy a nem vagyoni kárért való felelősség a személyiségi jogok megsértésének általános és feltétlen jogkövetkezménye.33
A mai magyar bírói gyakorlat eltér a Polgári Törvénykönyvet megelőző bírói gyakorlat felfogásától, ami a jogsértés bekövetkezését az adott személyiséghez mérten állapította meg. Az általunk vallott felfogás szerint a személyiség olyan általános emberi értéket fejez ki, amelynek védelme is általános kell, hogy legyen. Az egyenlő személyiség elvének az általános személyiségvédelem, tehát a nem vagyoni kárpótlásra való egyenlő jog felel meg.
A nem vagyoni kárpótlás feltétlen volta és általánossága a több mint két évtizede kialakult élő jognak egyik legjelentősebb eredménye. A polgári jog több területén indokolt visszatérni a klasszikus magánjogi gyökerekhez. A nem vagyoni kárpótlás nem ilyen. A XIX-XX. század fordulóján a nem vagyoni kár megtérítésére vonatkozó szabályok kezdetlegesek, az erre vonatkozó nézetek bátortalanok voltak. A sérelemdíj felvázolt tartalma is azt a félelmet ébreszti bennem, hogy visszatérünk a Ptk.-t megelőző magánjog személyiségi jogvédelmi rendszerének reprezentatív jellegéhez. Boytha helyesen ismeri fel, hogy az Mtj. 1114. §-a szerint a pénzbeli juttatás alapeszméje nem a kár, hanem a méltányosság. Az ehhez történő visszatérés jegyében a tanulmány a sérelemdíjra való igényt a méltányosság jogelve alapján látja megállapíthatónak, amelynek során a bíróság mérlegelésének ki kell térnie "a sértett személyi körülményeire, köz- és magánéleti helyzetére, életvitelére, foglalkozására (... ) a jogsértő és a sértett vagyoni körülményeire". Tehát sérelemdíjra csak az tarthat igényt, aki a méltányosság szempontjainak megfelel.
Ez bizony feladása a kárpótlás feltétlen jellegének. Visszatérés a XX. század eleji helyzethez, amit már a nemzetközi jogfejlődés tendenciái is meghaladtak, vagy éppen meghaladni törekednek.34
Vissza kell tehát térni az élő joghoz, azt kell korszerű - és rövid - fogalmakkal az új Ptk.-ba beültetni, elvégezve azt a néhány kisebb jelentőségű korrekciót, ahol a szabályozás hiánya bizonytalanságot okoz a gyakorlatban (pl. a kárpótlási igény örökölhetősége).
(1) A személyiség a törvény védelme alatt áll. A személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani.
(2) A személyiségi jogokra vonatkozó rendelkezéseket a jogi személyekre is alkalmazni kell, kivéve, ha a jog - jellegénél fogva - csak a természetes személyt illeti meg.
(1) A személyiségi jogot sértő magatartás jogellenességét kizárja a jogszabály engedélye, továbbá a jogos védelem vagy a szükséghelyzet.
(2) A személyhez fűződő jogot nem sérti az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult. Semmis a hozzájárulás, ha az olyan jövőbeli jogsértésre vonatkozik, amelynek következményeit a jogosult előre nem mérhette fel.
A személyiségi jog mindenkit megkülönböztetés nélkül illet meg; tilos a személyek bármilyen hátrányos megkülönböztetése, különösen életkoruk, nemük, fajuk, nemzetiségük vagy felekezetük szerint.
(1) Mindenkinek joga van az élethez, testi épségéhez és egészségéhez.
(2) Személyiségi jogot sért, aki más testi épségét, egészségi állapotát sérti vagy veszélyezteti.
(3) Mindenki maga határozhat testi épsége felöl, rendelkezhet testének szerveiről és szöveteiről, továbbá az egészségügyi ellátás igénybevételéről. Törvény állapítja meg az erre vonatkozó kivételeket, valamint a részletes eljárási szabályokat.
(1) Mindenkinek joga van személyének szabadságára.
(2) Személyes szabadsága alapján mindenki szabadon választhatja meg tartózkodási helyét, társadalmi kapcsolatait, szabadon közölheti gondolatait és megilleti a vallási és politikai meggyőződés megválasztásának szabadsága.
A személyek méltóságát mindenki köteles tiszteletben tartani. Személyiségi jogot sért, aki más jóhírnevét vagy becsületét megsérti.
(1) A jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel vagy való tényt hamis színben tüntet fel.
(2) Becsületsértő bármely más - a személy méltóságának csorbítására alkalmas - magatartás.
(1) Nem becsületsértő a más személyt elmarasztaló véleménynyilvánítás, kivéve, ha a vélemény indokolatlanul durva vagy lealázó.
(2) Nem valósul meg a személyiségi jog sérelme, ha a valótlan tényt hatósági vagy bírósági eljárás során állítják, feltéve, hogy az nem indokolatlanul durva vagy lealázó.
(3) Nem sért személyiségi jogot a valótlan tény híresztelése, ha az valamely közjogi személy vagy szerv tájékoztatásán alapuló tényszerű közlés.
(1) Mindenki maga rendelkezik képmásával vagy hangfelvételével.
(2) A személyiségi jog megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés, így különösen a képmásnak vagy a hangfelvételnek az érintett személy hozzájárulása nélkül történő nyilvánosság hozatala.
(3) A nyilvánosságra hozatalhoz nem szükséges hozzájárulás, ha a képmás vagy hangfelvétel az érintett személy nyilvános közéleti szereplésekor készült, vagy ha az tömegfelvétel. Tömegfelvétel a nyilvános eseményen készült képmás, ha a felvétel célja nem egyes személy ábrázolása.
(4) Az engedélyezett biztonsági rendszer keretében készült képmás vagy a hangfelvétel, a büntetőeljárásban vagy a polgári jogi igény érvényesítéséhez felhasználható.
Mindenkinek joga van a névviseléshez.
(1) A névviselési jog sérelmét jelenti különösen, ha valaki más nevét használja, vagy máséhoz hasonló nevet használ.
(2) A jogi személy a jogi személyekre vonatkozó rendelkezések korlátai között gyakorolhatja névviselési jogát.
(1) Tudományos, irodalmi, művészi vagy egyébként közszerepléssel járó tevékenységet - mások jogainak és törvényes érdekeinek sérelme nélkül - felvett névvel is lehet folytatni.
(2) A tudományos, irodalmi, művészi tevékenységet folytató vagy közszereplő személy - ha neve összetéveszthető a már korábban is hasonló tevékenységet folytató személy nevével - az érintett személy kérelmére saját nevét is csak megkülönböztető toldással vagy elhagyással használhatja e tevékenység gyakorlása során.
Mindenki szabadon rendelkezhet a személyére vonatkozó tények vagy adatok megőrzéséről, így különösen a személyes titok feltárásáról és felhasználásáról. Az adatfeldolgozás nem sértheti a személyiségi jogokat; a nyilvántartott adatról az érintett személy tájékoztatását nem lehet megtagadni.
(1) Személyhez fűződő jogot sért, aki a tudomására jutott személyes titkot nyilvánosságra hozza, vagy azzal egyéb módon visszaél, továbbá aki a nyilvántartott adatokról - arra nem jogosult személynek vagy szervnek - tájékoztatást ad.
(2) Az érintett személy a nyilvántartásban szereplő tény vagy adat helyesbítését kérheti, ha az a valóságnak nem felel meg.
(3) A személyes titkok feltárására és felhasználására vonatkozó részletes rendelkezéseket külön törvények állapítják meg.
(1) A törvény védi a magánlakáshoz való jogot.
(2) A jogi személyt megilleti a céljaira szolgáló helyiségekhez való jog; e jog a helyiség rendeltetésszerű használatának megfelelően illeti meg a jogi személyt.
(1) Mindenkinek joga van arra, hogy családtagjaival egymást támogató érzelmi és anyagi közösségben éljen.
(2) Személyiségi jogot sért, aki magatartásával a családi közösségben való élést meghiúsítja vagy megnehezíti, különösen, ha valamelyik családtag - e magatartás folytán - életét veszti.
(1) Akit személyiségi jogaiban megsértenek, az eset körülményeihez képest a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:
a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;
b) követelheti a jogsértés abbahagyását, a sérelmes helyzet megszüntetését és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;
c) követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és - szükség esetén - a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;
d) követelheti a jogsértő részéről vagy költségére a jogsértést megelőző állapot helyreállítását, továbbá a jogsértéssel előállított dolog megsemmisítését, illetőleg jogsértő mivoltától megfosztását.
(1) Ha valakiről a sajtó valótlan tényt közöl vagy híresztel, illetőleg való tényeket hamis színben tüntet fel - a törvényben biztosított egyéb igényeken kívül - követelheti olyan közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlemény mely tényállítása valótlan, illetőleg melyek a való tények (helyreigazítás).
(2) A helyreigazítást az erre irányuló igény kézhezvételét követő nyolc napon belül, a sérelmes közléssel azonos módon kell közölni. Ha a sajtótermék következő száma ezt követően jelenik meg, a helyreigazítást a következő számban kell közölni.
(3) A sajtó és a sajtótermék fogalmát külön törvény határozza meg.
Akit személyiségi jogában megsértenek a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítést is követelhet.
Aki más személyiségi jogát megsérti köteles a sértettnek pénzbeli kárpótlást nyújtani.
Aki más személyiségi jogát megsérti és ezzel nem vagyoni kárt okoz, pénzbeli kárpótlást köteles a sértettnek nyújtani.
(1) A kárpótlás összegét a jogsértés körülményeire, így különösen a jogsértés súlyosságára, ismétlődésére figyelemmel kell megállapítani.
(2) A kárpótlás megállapításának további feltételeire a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Ha a jogsértést valószínűsítették, és a késedelem jóvá nem tehető kárral járhat, a bíróság ideiglenes intézkedést tehet; ennek során elrendelheti a jogsértés eszközének bírósági zár alá vételét is.
A természetes személy személyiségi jogait - a 24. §-ban foglalt kivételekkel - csak személyesen érvényesítheti. A korlátozottan cselekvőképes személy személyiségi jogai védelmében maga is felléphet.
(1) A cselekvőképtelen személyiségi jogai védelmében törvényes képviselője, az ismeretlen helyen távollévő személyiségi jogai védelmében pedig hozzátartozója vagy gondnoka léphet fel.
(2) A meghalt személy személyiségi jogait a természetes személy örököse vagy hozzátartozója, a megszűnt jogi személy személyiségi jogait pedig a jogi személy jogutódja érvényesítheti.
(3) A nem vagyoni kár megtérítésére e személyek csak akkor jogosultak, ha a per a jogosult halála, illetőleg a jogi személy megszűnése előtt megindult.
Ha a meghalt személy, illetőleg megszűnt jogi személy személyiségi jogait sértő magatartás közérdekbe ütközik, a személyiségi jog érvényesítésére az ügyész is jogosult. ■
JEGYZETEK
1 Petrik Ferenc: A személyiség jogi védelme, a sajtóhelyreigazítás, HVG-ORAC, 2001. [továbbiakban: Petrik, 2001.] 30. o.
2 Petrik Ferenc: Az új Polgári Törvénykönyvről, Magyar Jog 2001/3.
3 A Kormány 1009/2002 (I. 31.) Korm. határozatával "az új Polgári Törvénykönyv koncepciója" címmel közzétett koncepció. Megjelent az Igazságügyi Közlöny 2002. március 29-i 3. szánban (továbbiakban: Koncepció)
4 A személyekkel foglalkozó munkabizottság részére többek között tanulmányt készítettek a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökei és bírái (Darák Péter, Havasi Péter, Kozma György, Wellmann György), egyetemi tanárok (Jobbágyi Gábor, Süveges Márta)
5 Ezt a megállapítást nem gyengíti - inkább erősíti -egy a Polgári Jogi Kodifikáció c. periodikában közzétett írás. [Székely László: Kritikai észrevételek az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója Első Könyv IV. (A személyiségi jogok) fejezetéhez; Polgári Jogi Kodifikáció V/3. sz. (továbbiakban: Kritika)] Amiért mégis kitérek néhány észrevételére: a cikk közzétételéből arra következtetek, hogy a Kodifikációs Bizottság több tagja e javaslatokat megfontolandónak tartja.
6 Kritika, 29. o.
7 A magánjog tárgykörének meghatározásával kapcsolatban már Szladits Károly is a "személyiség magánjogi védelméről" szól. Szladits: A magyar magánjog vázlata, I. rész Grill, 1933. 5. o.
8 Sólyom László: A személyiségi jogok elmélete, Közgazdasági Jogi Könyvkiadó, 1983. 14. o.
9 Petrik, 2001. 25. o.
10 Ezzel a sajátos minimalista nézettel találkozhatunk a Kritika szerzőjénél is, aki szerint az új kódex "egyáltalán ne tartalmazza a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó személyiségi jogot (sic!), az életkor, a testi épséghez és az egészséghez való jog esetében "védhető lenne az az álláspont is, hogy a jelen jogcsoport puszta említése is felesleges az új törvény szövegében" (32. o.), a magánlakáshoz való jog nevesítése is felesleges "megsértése a bírói gyakorlatban ilyen formában soha nem fordul elő" stb. (Kritika, 31., 32. és 33. o.)
11 Petrik, 2001. 34-35. o.
12 Asztalos László, in.: A Polgári Törvénykönyv Magyarázata, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1981. 341. o.
13 A források felsorolását lásd: Petrik, 2001. 41. o.
14 Kritika, 29. o.
15 Kritika, 31. o.
16 Enyhén szólva is meglepő az a fogalmazás, hogy a Ptk. 75. § (2) bekezdése "teljesen felesleges és elvileg is hibás", elhagyása erősítené az erre vonatkozó "elméleti felismerést". Vajon ki és hol produkált ilyen képtelen elméletet? Kritika, 31. o.
17 Petrik Ferenc: A törvényszerkesztő dilemmái, Magyar Jog, 1978. 136. o.
18 Petrik Ferenc: Kártérítési jog, HVG-ORAC 2001. 43-48. o.
19 Pl. 64/1991. (XII. 17.) AB hat., 23/1990. (X. 31.) AB hat.
20 PKKB P. 87. 333/1987.
21 PKKB P. 87. 090/1987.
23 A Koncepcióban szerepel ez a gondolat, ami a Kritikai szerzőjében heves ellenállást váltott ki, nézete szerint a jóhírnév védelme nem kapcsolható az emberi méltósághoz, ami csak az embert illetheti meg. Ez az álláspont koncepcionálisan hibás, mert a Ptk. a személyiségi jogokat - amint arra már rámutattunk - az emberre tekintettel fogalmazza meg, amit azonban - a Ptk. 75. § (2) bekezdése alapján - a jogi személyekre is megfelelően alkalmazni kell. Emiatt jelenleg sem tagadható meg a jogi személyektől pl. a becsületvédelem, alkalmazni kell reájuk is a diszkrimináció tilalmát stb.
24 Kiss Zsigmond, in.: Magyar Büntetőjog, Kommentár a Gyakorlat számára, HVG-ORAC, 506. o.
25 Petrik, (2001.) 222. o.
26 Legf. Bír. Pf. IV. 22. 305/1995.
27 Petrik, 2001. 187. és köv. o.
28 Petrik, 2001. 210-211. o.
29 Boytha György: A személyiségi jogok megsértésének vagyoni szankcionálása, Polgári Jogi Kodifikáció, 2003/1. 1-6. o.
30 Petrik: A nem vagyoni kár megtérítése védelmében, Polgári Jogi Kodifikáció, 2003/1. 6-8. o.
31 Wade: Defamation and the Right of Privacy, Vanderbilt Law Review, 1962. 1093. o.
32 Narren, H. c.-Carmichael L.: Elements of human pychology, Boston, 1930.
33 Petrik: A nem vagyoni kárpótlás a személyiségvédelem általános és feltétlen eszköze, Magyar Jog, 1992.
34 Az osztrák Legfelsőbb Bíróság például az 1811. évi ABGB szerinti méltányos fájdalomdíj szorításából igyekszik kitörni.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Petrik Ferenc, legfelsőbb bírósági ny. kollégiumvezető, Budapest
Visszaugrás
