Néha az a benyomásunk, hogy a devizakölcsönök hozták létre a közjegyzőséget, vagy ami még rosszabb, a közjegyzők a devizaszerződéseket. Ezzel szemben mind a közjegyzőség, mind a kárfelelősség, illetve a biztosítás hosszú múltra tekinthet vissza. Már a 13. században megfordultak angol közjegyzők Bolognában tanulmányi céllal.[1] Sőt az első ismert angol közjegyző, Swardius még hódító Edward király idejében ténykedett az ezres évek közepén.[2]
Magyarországon Pécs töltötte be Bologna szerepét. "Utóbb ugyan Pécsett hallgatták a közjegyzői tanfolyamot az egyetemen, ámde a pécsi egyetem melynek jogi karától kapták közjegyzői oklevelöket, hazai tudományosságunk teméntelen kárára a török háborúk alatt összes irataival együtt elpusztult, szellemi kincses házát tűzláng emésztette el, így a császári közjegyzők kinevezési anyakönyvei is megsemmisültek."[3] A "középkori Erdélyben a közjegyzők első megjelenésétől, 1351-től, a jelenleg ismert utolsó közjegyző 1536-os ténykedéséig mintegy 100 közjegyző dolgozott császári vagy pápai kinevezéssel."[4] "Legjobban ismerjük Kolozsvár város notariátusát, jóllehet a források itt is igen hézagosak" "1405-ben Caspar scholasticust találjuk mint notariust".[5] E korban fontos tudnivaló volt, hogy "a notarius a megkötött jogügyletről szóló oklevelet otthon leírhatja, azonban óvakodnia kell, nehogy ezt korcsmákban vagy más nem illő helyen tegye."[6]
- 44/45 -
Érdekes történet olvasható egy eredetileg francia forrásból, mely szerint 1348-ban a pestisjárvány alatt a közjegyző felmászott egy fára, hogy biztonságos távolságot tartson, miközben rögzíti ügyfele végrendeletét.[7]
Kevésbé színes megállapítás, hogy "A közjegyzői intézménynek Magyarországon a kánonjog egyengette az útját"[8].
"Lőrinc, az igazság bajnoka", kinek kalandjait Arany János is megénekelte az alábbiak szerint: "rege szállott, régi, néminemű Tarról,/ Ki pokolt megjárta; ének vala arról." 1410 környékén egy dublini közjegyzővel jegyzőkönyveztette pokoljárása részleteit.[9]
Itáliai közjegyzők már a XIII.-XIV. században széles körben dokumentáltak adásvételeket a Krímben.[10]
"Magyarországon ... oklevél ügyben jelentős változás megy végbe. Ez alatt az olasz notariusok bevándorlását értjük az országba, ami úgy látszik az Anjouk magyarországi uralkodásának kezdetével áll összefüggésben"[11]
Ami a biztosítást illeti, "Genovában 1347-ben jegyezték fel az első, kezdetleges biztosítási kötvényt, amelyet a piaci alapon működtetett biztosítási vállalkozások állítottak ki, a kereskedelemből eredő kockázatok mérséklésére, biztosítására."[12]
A közjegyzői felelősség magyarországi történetének egyes részleteit dr. Rokolya Gábor munkássága alapján az alábbiakban ismerhetjük meg. "A jegyzői működés, a kárfelelősség kielégítésének egyetlen módja ebben az időben a pénzbeli biztosíték nyújtása volt. A 19. századi közjegyzői szabályozások még nem ismerték, nem alkalmazták az ingatlanra bejegyzett jelzálog intézményét, a szakmai felelősségbiztosítások rendszerét pedig csak a 20. században dolgozták ki."[13] "... a biztosítékként előírt összeg nagysága is csak a megfelelő vagyoni háttérrel rendelkező jogászoknak, zömmel a hivatalnok nemesi rétegnek és a vagyonos polgárság képviselőinek tette lehetővé a jegyzői hivatal vállalását."[14] Ezen megállapítások az abszolutizmus korából származnak. "A biztosíték az esetleges szakmai hibákra, a jegyzői hivatal csődje esetén a hitelezők kielégítésére szolgál fedezetül. Ha a jegyzőt másik székhelyre helyezték, a biztosíték összegét is ennek megfelelően változtatták."[15]
A magyar közjegyzőség reneszánsza először 1876-ban jött el, amikor létrejött a magyar királyi közjegyzői szervezet, mit megelőzően a törvény szükségességét egyebek mellett azzal indokolták, hogy a "perek óriási elszaporodása, melyeket ijesztő arányban nevelt
- 45/46 -
az ismételt rendszer-változás; a meglazult jogérzet, a zugirászok által összetákolt okiratok tökéletlensége, mely folytonos zavarokat idézett" elő.[16] Talán tekinthetjük újabb reneszánsznak a jelenleg is működő közjegyzői rendszer 1991-es létrejöttét. A ma is működő közjegyzői kar kezdettől fogva köteles volt felelősségbiztosítást kötni, melynek minimális összege folyamatosan nőtt, és hosszú évek óta ezt az alapdíjat az Országos Közjegyzői Kamara fizeti, hogy közjegyző véletlenül se maradhasson biztosítási fedezet nélkül. A közjegyzők különböző kiegészítő biztosítások megkötésére kapnak lehetőséget, melyekkel a kisebb részük él. Nemzetközi kitekintés nyomán megkockáztatom, hogy a komoly biztosítási fedezetek szinte vonzzák a kártérítési igényeket, például az egyik legkomolyabb biztosítási fedezettel rendelkező német közjegyzőket elég széles körben perlik. A magyar közjegyzők perlése is rendkívül széleskörű a devizahiteleiktől mindenáron szabadulni akaró ügyfelek széles tömegeinek, továbbá az ügyvédeik kreativitásának köszönhetően.
Ami a jelenlegi felelősségi szabályozást, illetve kötelező fedezetet illeti, a jelenlegi közjegyzői szervezet létrejöttekor 1.000.000 Ft volt a kötelező biztosítás, melyet idővel 7.000.000 Ft-ra, majd 50.000.000 Ft-ra emelt a jogalkotó. Jelenleg a Ktv. 10. § (2) bekezdés rendelkezései szerint a kártérítés, illetve a sérelemdíj fedezetére legalább 100 millió forint értékű felelősségbiztosítást kell kötni 2018. január 01. napjától. Ezt a biztosítást a közjegyző javára a Magyar Országos Közjegyzői Kamara köti meg, hasonlóan a lengyel közjegyzőkhöz, illetve a lengyel közjegyzői kamarához, ahol szintén "The contracting party is the National Council of Notaries (as the policyholder), and the insured is a notary."[17] Magyarországon a közjegyző kiegészítő biztosítást is köthet, melynek mértéke egyéni elbírálás kérdése.[18]
A felelősség szempontjából jelentőséget tulajdonítok a Ktv. 5.§ (1) bekezdés rendelkezésének, mi szerint a közjegyző a közreműködést e törvényben említetteken kívül más okból nem tagadhatja meg. Ez a szabályozás is hasonló Lengyelországban "a notary has no freedom as to whether conclude a contract (or not), it may not be maintained that a notary enters into contract with <<his client>>"[19]
Ha már külföldi forrásoknál tartunk, a lengyel közjegyzők biztosításának alsó határa 50.000 eurónak megfelelő PLN, ami 1.000.000 euró fölé is emelhető, a cseh közjegyzőknek 5.000.000 CZK (kb. 68,4 millió Ft), Észtországban évi 191.700 EUR, a német közjegyzők esetében minimum 500.000 EUR, az osztrák közjegyzőknél 400.000 EUR, Belgiumban 2.500.000 EUR, Marokkóban 5.000.000 MAD (593.700 USD) (kb. 169,3 millió Ft).[20]
A közjegyzők felelősségét a Ptk. 6:548. §-on [Felelősség közigazgatási jogkörben okozott kárért] belül a 6:549. § [Felelősség bírósági, ügyészségi, közjegyzői és végrehajtói jogkörben okozott kárért] szabályozza.
- 46/47 -
A devizaügyek kapcsán kínálkozik egy külföldi megállapítás, mely amerikai jogeset azt tartalmazza, hogy kórházi meghatalmazáson történt aláíráshitelesítés kapcsán két keresetet is indított az aláíró a közjegyző ellen, melyekkel "jelentős költségeket okozott az alperesnek, hiába állapította meg a bíróság, hogy rosszhiszemű pereskedőről ('vexatious litigant') van szó, akinek múltja van komolytalan pereskedések tárgyában (history of frivolous lawsuit).[21] "Szomorú, hogy nálunk nincs az a rosszhiszemű pereskedő, akinek az ügyével ne foglalkoznának komolyan a hatóságok, különösen, ha büntető feljelentést is eszközöl."[22]
Ezek nyomán nehéz úgy közjegyzői felelősségről írni, hogy ne tárgyalnánk a devizahiteles pereket. Ezen túlmenően két területre szeretnék koncentrálni, az egyik a "klasszikus közjegyzői tevékenységek" közül a végrendelet, a másik a hagyatéki eljárás.
Ami az igényeket illeti, a repertoár sokkal bővebb, vannak igények a fizetési meghagyásos eljárással és a végrehajtási eljárással kapcsolatban is. Az FMH ügyek többsége a kézbesítéshez kapcsolódik (kézbesítési fikció, téves cím, sikertelen kézbesítés, dupla kézbesítés). A követelések intenzitása néha azt a benyomást kelti, hogy a közjegyzők tömegesen szegik meg kötelezettségeiket szándékosan vagy hozzá nem értésből. A valóság inkább ahhoz áll közelebb, hogy kötelező - és nem is kis összegű - felelősségbiztosításuk vonzó célpontot jelent. 2011. óta a biztosítóhoz 354 bejelentés érkezett, melyből 178 kifejezett kárigényként került regisztrációra. Túlnyomó többségük devizahitellel kapcsolatos, jó-néhány egyéb közjegyzői okirat érvényességét kérdőjelezi meg. Nem jelentéktelen a hagyatéki eljárásokkal kapcsolatos ügyek száma sem, konkrétan 29. Egyéb kötelességszegést feltételező ügy 18 db van.[23]
Mivel hasonlóval nem rendelkeznek például a hitelközvetítők, így ellenük indult perekről még nem is hallottam, holott tömegesen, nagyobb jutalékért irányították az ügyfeleket a bankokhoz, minimális tájékoztatás nélkül.
A bankok sem jelentéktelen szerepet játszottak a sokszor tragédiába forduló helyzetek kialakításában, hiszen egyrészt az akkoriban elég gyakran sugárzott reklámok jobbára a szerződések előnyeit emelték ki. A bankok szerepe pedig mindig is alapvető volt, amint azt már a mohácsi vész korszakára vonatkozóan is rögzítette az egyik történész: "A török támadás híre miatt a Fuggerekkel vívott gazdasági háború is nyilvánvaló kudarcot vallott. Sürgősen pénzre volt szükség, ezért mindenáron meg kellett egyezni a bankárokkal. Április közepén Anton Fugger cége visszakapta a felvidéki réz kitermelésének jogát, s ennek fejében 50000 arany kölcsönt folyósított a királynak. (Később, a mohácsi csata után a bankház ügynökei nem rejtették véka alá, hogy szerintük legalább 150000 aranyra lett volna szükség a törökök feltartóztatásához.)"[24] Ma ugyanakkor számos bankfiókban rendkívül alapos előkészítő munka folyik, nem egy ügyfél felháborodottan veszi tudomásul, hogy felolvasom részére az okiratot, mert azt már a bankfiókban is felolvasták, elmagyarázták.
- 47/48 -
Közel nyolcvan éve egy Németországban, 1943-ban készült végrendelet kapcsán az '50-es években bíráltak el egy jogvitát, melynek tényállása szerint bombariadó miatt a végrendelet aláírása a közjegyző részéről nem történt meg, aki a bombariadó után, erről elfelejtkezvén, utasította az adminisztrátorát, hogy iktassa az ügyet. Legközelebb a bíróság előtt jelent meg az alakilag hibás végrendelet, mellyel kapcsolatban a közjegyző azzal próbálta kimenteni magát, hogy már 71 éves, idős ember volt, és a bombariadó megzavarta az okiratkészítést. Ezzel szemben a bíróság azt rögzítette, hogy az ilyen jellegű "nehéz körülmények között" fokozott körültekintés és előrelátás várható el.[25]
Itthon a végrendeletek körében az aláírás az egyik neuralgikus pont. A bíróságok döntései néha ellentmondóak. Az EBH 1999/97. számú döntésében azt olvashatjuk, hogy a másodfokú bíróság "arra mutatott rá, hogy a szerződés azért sem támadható, mert tanúvallomások és egy nyugdíjszelvény alapján az eltartott a szerződés megkötésekor nevének olvasható aláírására nem volt képes." Az eset ugyan tartási szerződés kapcsán merült fel, de talán jól ellenpontozza a Legfelsőbb Bíróság Pf.V.21.650/2008/4. szám alatti ítéletét, ahol az álláspontom szerint helyes első és másodfokú elutasító ítélet nyomán a Legfelsőbb Bíróság helyt adott a felperesi keresetnek azt állapítva meg, hogy "helytállóan és jogszerűen hivatkoztak a felperesek arra, hogy az egyetlen, teljes bizonyosságot hozó eljárás az aláírás megkísérlése lett volna". Véleményem szerint a közjegyzők több évtizedes gyakorlatuk során elég megbízhatóan meg tudják ítélni, hogy mely esetekben szükséges az íráspróba, és mely eseteknél mellőzhető. Ezt erősítette az elsőfokú határozat, mely szerint az "alperes", a közjegyző "a lehetőségek határain belül meg tudott győződni arról, hogy a néhai aláírásra nem képes." "Mindezeket a körülményeket mérlegre téve a bíróság úgy ítélte meg, hogy alperes az adott helyzetben tőle elvárható gondosságot tanúsítva járt el, amikor a néhai akaratának kifejezésére a konkrét körülmények között egyedül alkalmas okiratot megszerkesztette." A másodfokú bíróság[26] megállapította: "Az alperes magatartásának jogellenessége tehát nem volt megállapítható, mint ahogyan felróhatósága is kizárt." Ezen két teljesen indokoltnak tűnő döntést vizsgálta felül számomra érthetetlen módon a Legfelsőbb Bíróság.
E tárgyban talán nem indokolatlan kitérő az egyik esetem még kezdő ügyvéd koromból, amikor az egyik kedves ügyfél először végrendeletet, aztán tartási, majd öröklési szerződést készíttetett velem, melyeket egy kétoldalú okirat díjáért fiatalon és tapasztalatlanul elvégeztem. A kétoldalú okirat díja már akkor is magasabb volt az egyoldalúnál, és mivel eredetileg végrendelettel kezdtünk, így a következő okirat valamennyi extra költséggel járt, amelyet megpanaszolt a végrendelkező, az ügyvédi kamara fegyelmi biztosa kivizsgált, és megállapította, hogy az örökhagyó vak, mert vaksági járadékban részesül, ezt követően kötelezett, hogy fizessem vissza az egyetlen okirat díját is az ügyfélnek. Amikor ez meg-
- 48/49 -
történt, kértem a "megbízót", hogy talán célszerű lenne visszaadni az érvénytelen okiratokat, mire közölte, hogy erre semmi szükség, ő nagyon jól lát, a végrendeletét megtartja, a másik kettőt pedig menet közben felbontotta. Tényleg jól látott, a váróban folyamatosan olvasta a Népszabadságot, de az egy olyan kor volt, amikor a nyugdíjas munkásembernek minden körülmények között igaza kellett, hogy legyen az osztályidegen ügyvéddel szemben.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy a felperesek fantáziája kiapadhatatlan. Egyik daganatos ügyfelemnél öt alkalommal jelentem meg ugyanazon végrendelet elkészítése, módosítása, kiegészítése tárgyában, végignéztem az állapotát attól kezdve, hogy még önállóan felült az ágyban, és könnyedén aláírta az okiratot addig, amíg fel sem lehetett ültetni, és kézjegyet sem igazán tudott eszközölni. Ezek után kitagadott gyermeke a perben kijelentette, hogy a közjegyző egyetlen egyszer sem járt édesapjánál végrendeletet készíteni. Tette ezt akkor, amikor az utolsó két-három alkalommal már két ügyleti tanút is vittem magammal. Ebben az ügyben az eljáró bíró is annyira valóságtól elrugaszkodottnak találta az állítást, hogy tanúként sem idézett. Mások több alkalommal bármily abszurd állítás cáfolatára is meghallgattak.
Tanulságos - bár végkimenetelét tekintve érdektelen - az egyik Budapest Környéki Törvényszék előtt lefolytatott eljárás, amelyben a közjegyző ellen beterjesztett 54 millió forint iránt beterjesztett kárigényt a bíróság elévülés okán utasította el, a felperest 500.000 forint plusz ÁFA perköltségben marasztalva. Az eljárás a legkülönbözőbb fordulatokban gazdag volt, a felperes eljárt ügyvéd nélkül, ügyvéddel, másik ügyvéddel, kiutazott Svédországba, keresete nyomán volt idézés kibocsátása nélküli elutasítás, permegszüntetés. Az eljárás egy 2007-ben lefolytatott hagyatéki eljárás nyomán 2020-ban került elbírálásra, holott az egész megelőzhető lett volna azzal, hogy az örökösök megfellebbezik a hagyatékátadó végzést 10.000 Ft (akkor talán még 7000 Ft) illeték lerovása mellett. Nem ritka, hogy a panaszosok az összes létező és nem létező jogorvoslatot igénybe veszik, csak a legegyszerűbbet, legkézenfekvőbbet nem, tehát nem fellebbeznek, FMH esetén nem mondanak ellent.
Hagyatéki ügyekben érdekes az indokolt-e biztosítási intézkedés vagy nem című kérdés, melynek kapcsán két bírósági határozatot idézek. Az egyik megerősítette a közjegyző döntését a megtagadás iránt, a másik megváltoztatta a közjegyző ideiglenes intézkedést elrendelő végzését.
Egy közel tíz éves ügyben irodám egyik helyettese megtagadta a megalapozatlan és indokolatlan biztosítási intézkedés elrendelését, melyet az ügyben eljárt Szolnoki Törvényszék helybenhagyott.[27] Lehet, csak engem lepett meg, de az eljárt bírónő rendkívül felkészült volt, nagyon alaposan ismerte az ügyet, ami a felperesi képviselőről nem volt elmondható. Fellebbezésre nem került sor, a pervesztes felperes a megállapított perköltséget is felszólítás nélkül megfizette.
Ellentétes döntés született a Fővárosi Ítélőtábla előtt, amely azt állapította meg, hogy a közjegyző jogszabálysértőn rendelt el biztosítási intézkedést, és ezért kártérítési felelősség terheli. Az intézkedés tárgya ingóságok leltárazása és lakás lezárása volt. A másodfokú bíróság helybenhagyó határozatában kiemelte, hogy az alperes esetében nem jogszabály-
- 49/50 -
értelmezési tévedés történt, hanem a jogszabályi rendelkezéssel konzekvensen szembehelyezkedett, minthogy egyetlen jogszabály sem jogosítja fel annak megítélésére, hogy a felperes birtoklása jóhiszemű-e vagy sem.[28]
A devizahitelek addigi tapasztalatait részletesen elemeztük a Moldován és Társai Ügyvédi Irodánál dolgozó dr. Mátó Géza ügyvéd és az irodámban munkálkodó dr. Kovács Gergely közjegyzőhelyettes kollégákkal.[29] Ezen írásban is hivatkozunk egy Szabó Gábor Zoltán által kifejtett véleményre, amelyet teljességében osztok: "ha pedig a devizahitelezés a magyar gazdaságra nézve kockázatot jelentett, akkor a jogalkotónak ezt észlelnie kellett volna, és meg kellett volna tennie a szükséges lépéseket."[30]
A devizahitelek körében az első kísérletek megállapítási keresetekre irányultak. Ezeket a bíróságok részben a kereshetőségi jog hiányára, részben a megállapítási kereset feltételeinek hiányára utasították el.
Egy példa: "az a jogi érdek, hogy a közjegyző által kiállított közjegyzői okirat alapján ne indulhasson a fél ellen közvetlen végrehajtási eljárás, nem a fél és a közjegyző közötti közjogi, hanem a fél és a másik szerződő fél közötti magánjogi jogviszonyban jelentkezhet és így nem adhat alapot a közjegyző elleni - a Pp. 123. §-án alapuló - megállapítási perre [1952. évi III. tv. 123.§]"[31].
Másik kör a kártérítési keresetek voltak, ahol az elutasító döntések a kár mint dogmatikai fogalom hiányára, arra, hogy a közjegyző nem láthatta előre, és nem is kellett előre látnia, továbbá a Kúria 2/2014-es polgári jogegységi határozatán, alapultak. Ugyancsak az elutasítás alapjául szolgált az Európai Bíróság C-32/14. számú ítélete. Az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítélete meghatározó a közjegyző mozgásterét illetően, ugyanis egyértelműen rögzíti, hogy nem jogellenes az olyan nemzeti szabályozás, amely az "elkészítő közjegyző számára lehetővé teszi, hogy az említett közokiratot végrehajtási záradékkal lássa el, illetve hogy megtagadja e végrehajtási záradék törlését, miközben egyik szakaszban sem került sor az említett szerződés kikötései tisztességtelen jellegének vizsgálatára."[32] A főtanácsnok indítványában az olvasható, hogy a "Bizottság a tárgyaláson azt is előadta, hogy az, hogy a fogyasztónak valamely kikötés tisztességtelensége vitatása céljából bírósághoz kell fordulnia, nem egyeztethető össze a tényleges érvényesülés elvével. A Bizottság egyébként hozzáfűzte, hogy ha a közjegyzőt a nemzeti bíróság arról értesíti, hogy valamely fogyasztó keresetet nyújtott be, a közjegyzőnek fel
- 50/51 -
kell függesztenie a végrehajtási záradék kiállításának eljárását." (37) Ezzel szemben a bíróság azt rögzítette, hogy a bírósághoz fordulás lehetősége elegendő jogvédelmet biztosít. "A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy Sugár A. egyrészt a (régi) Ptk. 209/A.§-ának (1) bekezdése alapján a szerződés érvényességét vitató keresetet nyújthat be, másrészt pedig a végrehajtás megszüntetésére vagy korlátozására irányuló pert indíthat a (régi) Pp. 369.§-ának megfelelően. Ezen utóbbi eljárás keretében a fogyasztó a (régi) Pp. 370.§-a alapján kérheti az alapeljárásban vitatott szerződés végrehajtásának felfüggesztését is." Elutasítás alapjául szolgált felperes saját felróható magatartására történt hivatkozás is.
Egyetértek az egyik szerző következtetésével, miszerint "mindenekelőtt arra a lényeges logikai alapvetésre szükséges rámutatni, hogy a közjegyző a végrehajtási záradék törlése iránti kérelmek elbírálása során - ideértve a hivatalból történő törlés esetét is - mindössze azt jogosult vizsgálni, amit a végrehajtás elrendelésekor is köteles volt. (....) Ésszerűtlen lenne az a jogalkotói szándék, amely alapján a közjegyző egyes körülmények vizsgálatára nem jogosult az alapeljárásban, azonban ugyanazon eljárás alapján indult jogorvoslati eljárásban már köteles e körülményeket érdemben vizsgálni"[33].
Előző évben a Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Értekezletének 2019. április 16-án elfogadott állásfoglalásai között olvashatjuk 12. sorszám alatt a kérdést, hogy: "A Vht. 23/C. § (1) bekezdése szerinti eljárásban eljáró közjegyzőnek vizsgálnia kell-e a záradékolni kért kölcsönszerződés esetleges érvénytelenségét, ennek elmulasztása alapot ad-e a végrehajtási záradék törlésére?". A válasz: "A közjegyző a záradékolás kapcsán kizárólag azt vizsgálhatja, hogy a közokirat megfelel-e a Vht. 23/C. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltaknak, míg a záradékolás alapjául szolgáló hitelszerződés érvénytelenségének megállapítását az adós csak peres eljárás keretében kérheti, ahol bizonyítás lefolytatására is mód nyílik."
A devizahitelekről hosszas tanulmányt lehetne írni, születtek is írások e tárgyban, ezért csak a legmarkánsabb ítéletekből idézek.
"... a közjegyző az okirat szerkesztés tényével nem válik a szerződéses jogviszony alanyává, vagy az egyoldalú nyilatkozat címzettjévé, ezért vele szemben a közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozat érvénytelenségének megállapítása sem kérhető. A felperesnek vele szemben kereshetőségi joga nincs."[34]
A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék Pf.634.153/2015/3. számú ítéletével helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, majd a Kúria még egyebek mellett az alábbi megállapításokat tette: "... nyilvánvalóan nem volt elvárható az a közjegyzőtől, így az I. rendű alperestől, hogy felismerje azon érvénytelenségi okokat, melyek később kerültek megállapításra." Ugyanezen ítélet másik megállapítása: "Önmagában az, hogy egy szerződés, vagy annak valamely rendelkezése utóbb érvénytelennek bizonyul, nem minősül olyan körülménynek, mely a közjegyzőt feljogosítaná a közreműködés megtagadására." Az imént idézett ügy arra is hivatkozik, hogy kártérítés csak akkor állapítható meg, "ha az ügyben eljáró személy kirívó jogalkalmazási hibát vétett vagy kötelességszegést tanúsított (Legfelsőbb
- 51/52 -
Bíróság Pfv.X.20.005/2000. számú eseti döntés). Azt, hogy mi minősül kirívóan súlyos jogalkalmazási és jogértelmezési tévedésnek, mindig az adott esetben kell eldönteni".[35]
Saját III. rendű alperesi érintettségem mellett folyt ügyben a Fővárosi Ítélőtábla megállapította tisztességtelen, és ennek következtében semmis az a szerződéses rendelkezés, hogy az adós "a bankkal szemben vállalt bármely szerződésen alapuló kötelezettségének bármely megszegése felmondáshoz vezet". Ugyanakkor "Már az alperes tényállításai alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a II. és III. rendű alperesek magatartása nem volt jogellenes, a felperes által megjelölt összeg kárnak nem tekinthető, és nem is állt okozati összefüggésben az alperesek jogellenesnek állított magatartásával."[36]
Az érdekesség kedvéért még egy egyik elemzett területhez sem kapcsolódó ügyet ismertetek, amelyik egyszerűen érdekessége folytán érdemel megemlítést.
A svájci bicskák honvédségi közbeszerzési ügyében az elsőfok elutasította a felperes keresetét, a másodfok helyt adott neki, majd a Kúria megváltoztatta a másodfokú döntést is. A másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 5.Pf.20.874/2014/5/II. számú ítéletében akként foglalt állást, hogy a közjegyző felel azért, hogy közbeszerzési nyilatkozat kapcsán aláíráshitelesítést eszközölt két alkalommal is, ily módon az egyik pályázó, aki érdekes módon igazolni tudta, hogy megfelelő okirati forma benyújtása esetén ő lett volna a közbeszerzés nyertese, és 400%-os haszonkulcsot tudott volna érvényesíteni, nem nyerte meg a pályázatot, és ezzel komoly haszontól esett el. Érdekes megállapítása a másodfoknak, hogy túl azon, hogy a felperest nem vitásan kár érte, mivel elmaradt a haszna, a teljes 400%-os, előre nem látható elmaradt hasznot viselnie kellett volna a közjegyzőnek, mivel "A kártérítési felelősség szempontjából nem ezt kellett az alperesnek előre látnia, hanem azt, hogy saját eljárása sikertelensége esetén bekövetkezhet-e a felperesnél kár, és az milyen fajta lehet".
Az ügy felkerült a Kúriára is, amely kármegosztást alkalmazott azzal az indoklással, hogy a felperes ügyvezetőjének fel kellett volna tűnnie, hogy a névaláírás hitelesítés nem felel meg a hiánypótlási felhívásnak, ezért a kár bekövetkezésében maga is közrehatott. A felperesi felróhatóságot mérlegeléssel 40%-ban állapította meg a Kúria.[37]
Érdekes új kereseti kérelem a közokirati jelleg felolvasás minősége címén történő támadása, melynek kapcsán a Kúria 2019 februárjában hozott döntésében megállapította, hogy "[47] A Kúria egyetértett a perben eljárt bíróságokkal, miszerint annak megállapítása, hogy a szerződések elejétől a végéig történő felolvasása mennyi időt vesz igénybe, speciális szakértelmet nem igényel. Emiatt a felolvasás időigényessége szakértő igénybevételét nem indokolta."[38] Más bíróságok szakértőt kezdtek igénybe venni, aki 5 percben állapította meg az oldalankénti felolvasás idejét, és azóta már talán 8 percről is van szakértői vélemény, mely időtartamok életszerűtlenek, több évtizedes gyakorlatot messze meghaladó időtartamok. Arany-balladák tolmácsolásánál lehetnének indokoltak ezek az időigények. Eddig nem tudok olyan bizonyításról, hogy a bíróság meghallgatta volna, hogy a köz-
- 52/53 -
jegyző mennyi idő alatt olvas fel egy oldalt; sem olyanról, hogy döntés alapjául elfogadott volna olyan tanúsítványt, melyben közjegyző tanúsítja, hogy előtte mennyi idő alatt olvasott fel egy közjegyző vagy egy helyettes egy oldalt. Szép új világot vetít előre, ha - feleslegesen igénybe vett - nyelvész szakértők dobják kukába az elmúlt 30 év közjegyzői okiratainak jelentős részét. Ugyanakkor tanulságos az egyik bank által elvesztett ügy nyomán meghozott ítélet indokolása, mely szerint a bank "alperesként nem terjesztette elő azokat a bizonyítási indítványokat a bíróság tájékoztatása ellenére, amelyek alkalmasak lettek volna az általa állított tények alátámasztására"[39].
Ha már ilyen nagy terjedelmet szenteltem a történeti bevezetésnek, szánok néhány bekezdést egy aktuálisan, a napokban érkezett beadványözönre, ami az alábbiakat tartalmazza.
Az első beadvány nem kevesebbet kérelmezett, mint hogy közjegyző tisztázza, hogy az általa készített közjegyzői okirat közokirat-e vagy sem. A szerény, közjegyző munkásságát kevéssé méltató nyolc oldalas beadvány komoly zugírászati remekmű, amely számos döntésből ollóz össze a kérelmezőnek előnyösnek tűnő megállapításokat. Ezzel együtt érkezett egy végrehajtási záradék törlése és folyamatban lévő végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem döntően hasonló tartalommal, szintén nem a jogban járatlan ügyfél munkásságának gyümölcseként, és természetesen ügyvédi ellenjegyzés nélkül. Egyelőre úgy tűnik, hogy végezetül érkezett postán egy fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem a közjegyző ellen a közjegyzői díj visszatérítése iránt. A végrehajtási záradék törlése és végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem alapvetően két részre bontható, az egyik: miért nem tekinthető a közokirat közokiratnak, a másik pedig: miért nem szabályos a felmondás. Az okirat 2007-ben készült, a felmondás 2015-ben. A közokirat írásbeli tervezet alapján készült, szabadfelhasználású kölcsönre, amely korábbi tartozást váltott ki, 7,27%-os THM mellett 17 éves futamidőre. Az ügyfél a szerződésben kifejezetten nyilatkozott arról, hogy tisztában van azzal, hogy a teljes hiteldíjmutató nem tartalmazza sem a kölcsön kamatkockázatát, sem pedig annak árfolyamkockázatát. Az árfolyamkockázat tekintetében külön rögzítésre került, hogy kizárólagosan őt terheli, fizetőképességét és vagyoni helyzetét mérlegelve vállalta "ezen kockázat vagyoni kihatásait". Ezzel együtt már csak a büntetőfeljelentés hiányzik a jogkereső adós által igénybe vett fegyvertárból, amit a legutóbbi ügyfél talán hivatali visszaélés címen eszközölt. A kérelmek természetesen visszautasításra kerülnek, a fizetési meghagyással kapcsolatban ellentmondással él az eljáró közjegyző, de mindez jelentős energiákat von el az érdemi ügyintézéstől.
Ami a kárigények és a felelősségbiztosítás kapcsolatát illeti, eddig mindazon ügyekben, amelyekben a közjegyző igazolni tudta, hogy a biztosítása fennállt, és kiterjedt a kár bekövetkeztének időtartamára, a közjegyzői biztosítás fedezetet nyújtott az eddig megítélt kárigényekre. Mindez természetesen nem marad fenn akkor, ha valamelyik keresettípus eredményes lesz, például a banki alperesi védekezés katasztrofális minősége folytán, amelynek egyik példájára már korábban utaltam.
- 53/54 -
A devizahiteleket nyilvánvalóan nem a közjegyzők találták ki, nem is támogatták azok igénybevételét, a jogszabály kötelezettségükké tette, hogy amennyiben ezzel megkeresik őket, elkészítsék a szerződést vagy az egyoldalú nyilatkozatot.[40] A devizahitelek miatt egzisztenciájukban súlyosan sérülő devizahitelesek és az őket időnként nem kiemelkedően felkészülten képviselő jogi képviselők minden elképzelhető és elképzelhetetlen jogcímen megkísérlik a közjegyzői okiratok érvénytelenségének megállapítását abból a célból, hogy az általában 2,5-3 szorosára növekedett terheiktől szabaduljanak. Ennek során a közjegyzőséget gyakran vádolják hozzá nem értéssel, nem megfelelő szintű munkavégzéssel annak érdekében, hogy megállapítható legyen az okiratok érvénytelensége. Ezen törekvések többsége eddig nem vezetett eredményre, de számos ügy folyamatban van. Sokszor úgy tűnik, hogy már a közjegyzőség létét is megkérdőjelezik pont azok a tényezők, amelyek a devizahitelek létrejöttében jóval komolyabb szerepet játszottak.
A Rákosi-féle proletár diktatúrában "A kormány a közjegyzői intézmény népi demokratikus átalakítására tett közjegyzői kezdeményezések mellőzésével, a közjegyzői állasokat szovjet típusú állami közszolgálati állásokká szervezte át."[41]
Másik, részletesebb vizsgálatra méltó kérdés a felelősségbiztosítás és a kárigények közötti összefüggés. Egyrészt kimutatható, hogy a cizelláltabb és nagyobb összegű felelősségbiztosítással rendelkező országokban több a kárigény, másrészt az is megállapítható volt, hogy amikor az egyik európai ország törvényhozása kötelezte a közjegyzőket arra, hogy magában az okiratukban utaljanak rá, hogy felelősségbiztosítással rendelkeznek, a kárigények automatikusan megnövekedtek. Ily módon nem egyértelműen indokolt, hogy a felelősségbiztosítás összege kiemelkedő magasságokat ostromoljon, méltányolandó cél azonban, hogy minél szélesebb körre kiterjedjen, és változatlanul minden közjegyző tevékenységét biztosítsa. Jómagam például az elmúlt két évtizedben közel két tucat alkalommal kerültem alperesi pozícióba, egy kivételével valamennyi esetben devizaperben. Eddig az összes eljárásban méltányolták az eljáró bíróságok a budapesti Moldován és Társai Ügyvédi Iroda által kimunkált érvek többségét és azokat is tekintetbe véve hoztak elutasító döntéseket. A nem jelentéktelen mennyiségű peres eljárás azonban így is időbe, energiába és - felelősségbiztosításom és a biztosító korrekt eljárása ellenére - pénzembe is került az önrészre tekintettel (biztosításunk az ügyvédi költségre is kiterjed, azonban az önrész itt is szerephez jut). Mindezek nyomán úgy tűnik, hogy a közjegyzők ellen be-
- 54/55 -
nyújtott devizaperek eddig veszteséget termeltek mindenkinek, a felperesi keresetek túlnyomó részben elutasításra kerültek, a felperesek jelentős bírósági és ügyvédi költségeket vesztettek, a bíróságok jelentős időt és energiát fordítottak az ügyekre, az alperes közjegyzők pedig időt, pénzt vesztettek a megnyert eljárásokon is. A fenti furcsaság - miszerint a nyertes ügyre is ráfizet az ember - akként állhat elő, hogy a megállapított perköltség eleve kevesebb, mint a felmerülő költség, másrészt a szerény perköltség behajtása is nehézségekbe ütközik. A problémát már 110 évvel ezelőtt is rögzítette egyik akkor praktizáló kollégánk az alábbiak szerint: "a legjobb esetet feltéve is, a közjegyző ebből a perből kifolyólag teljesen ártatlanul mégis károsodni fog, mert teljes pernyerés esetén is a felperes vagyontalanságánál fogva saját ügyvédje megitélt perköltségét kénytelen viselni s ezen felül ártatlanul történt meghurczoltatását kénytelen minden retorsio nélkül elszenvedni"[42]. ■
JEGYZETEK
[1] Iain Rogers: From Bologna to Bloomsbury, Szegedi Közjegyzők Közlönye II. évfolyam 2. szám, 2013. április 3.
[2] Robert Turner: Az angol közjegyzői okiratok elismerése Európában. A Common Law forradalma (Közjegyzők Közlönye 2008/7-8. szám, 6. o.)
[3] Érdújhelyi Menyhért: A közjegyzőség és hiteles helyek története Magyarországon, Budapest, Pallas Részvénytársaság Nyomdája 1899, 113-114. o.
[4] Rokolya Gábor: A polgári közjegyzőség emlékezete 1875-1949, Magyar Országos Közjegyzői Kamara, Budapest, 2010, 13. o
[5] Az erdélyi szászok oklevelei a XV. század kezdetéig: Auner Mihály, Besztercze 1912. Zikeli Gusztáv Könyvnyomdája 39-40. o.
[6] Az erdélyi szászok oklevelei a XV. század kezdetéig: Auner Mihály, Besztercze 1912. Zikeli Gusztáv Könyvnyomdája 43. o.
[7] Medieval Notaries and Their Acts, The 1327-1328 Register of Jean Holanie, Medieval Institute Publications, Kalamazoo, Michigan, 2004, 12. o.
[8] Eckhart Ferenc: Hiteleshelyek a középkori Magyarországon, Magyar Országos Közjegyzői Kamara, Budapest 2012, 157. o.
[9] Belia György, Szalai Anna (szerk.): Tar Lőrinc pokoljárása, Középkori magyar víziók, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985.
[10] Tardy Lajos: A Tatárországi rabszolgakereskedelem és a magyarok a XIII-XV. században, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980
[11] Az erdélyi szászok oklevelei a XV. század kezdetéig: Auner Mihály, Beszercze 1912. Zikeli Gusztáv Könyvnyomdája 37. o.
[12] Deák István: A szakmai (közjegyzői) felelősségbiztosítás néhány kérdéséről https://core.ac.uk/download/pdf/229408189.pdf
[13] Rokolya Gábor: A közjegyzői intézmény fejlődése a polgári korban (PhD értekezés) Miskolc, 2012, 11-12. o.
[14] Rokolya Gábor: A közjegyzői intézmény fejlődése a polgári korban (PhD értekezés) Miskolc, 2012, 17. o.
[15] Rokolya Gábor: A közjegyzői intézmény fejlődése a polgári korban, Gondolat Kiadó, Budapest, 2013, 20. o.
[16] Érdujhelyi Menyhért: A közjegyzőség és hiteles helyek története Magyarországon, M. Kir. Közjegyzők Országos Egyesülete, Budapest, 1899., 284. o.
[17] Eugeniusz Kowalewski: Civil Liability Insurance for Notaries - Proposals for New Solutions, (International Academic Conference Civil Liability of a Notary and its Insurance) 4. o.
[18] Találkoztam már 400 millió forintos felelősségbiztosítással is.
[19] Marek Kolasinski: An Introduction to Civil Liability of a Notary under Polish Law, (International Academic Conference Civil Liability of a Notary and its Insurance) 7. o.
[20] Sajben Tamás, a MOKK brüsszeli képviselőjének gyűjtése társkamaráktól; A szövegben felsorolt Az adatok 2011-től napjainkig terjedő időszakra vonatkoznak, így elképzelhető, hogy már nem hatályosak.
[21] David Thun: 4 Lawsuits, 4 Lessons in Notary Liability, Best Practices, 2017, https://www.nationalnotary.org/notary-bulletin/blog/2017/01/four-case-studies-notary-liability.
[22] Mándoki István: A közjegyző anyagi felelőssége bírósági határozatok tükrében I. (Közjegyzők Közlönye 2019/2. szám, 7. o.).
[23] Takáts Péter, a POLIPOINS-RENOMIA Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetőjének adatszolgáltatása
[24] B. Szabó János: A mohácsi csata (e-könyv), Corvina Kiadó Kft. 2020, 51. o.
[25] Winiger, Benedict / Karner, Ernst / Oliphant, Ken: Digest of European Tort Law, Volume 3: Essential Cases on Misconduct, 2018, Bundesgerichtshof (Federal Supreme Court) 21. March 1955, III ZR 115/53, NJW1955, 788 = BGHZ 17, 69, 204-205. o.
[26] Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.135/2008/4.
[27] 10.P.20.282/2012.
[28] Bővebben: Juhász László: A közjegyzők kártérítési felelősségének egyes kérdéseiről (Gazdaság és Jog, XX. évf. 5. szám 2012. május).
[29] Mándoki István-Mátó Géza-Kovács Gergely: A közjegyző anyagi felelőssége bírósági határozatok tükrében II. (Közjegyzők Közlönye 2019/5-6. szám).
[30] Szabó Gábor Zoltán: A gazdasági válság és a bankrendszer működésének szabályozása (Gazdaság és Jog XXII. évfolyam 4. szám, 2014. április, 11. o.).
[31] BH2017.21.
[32] Európai Bíróság ítélete (harmadik tanács) 2015. október 1-je C-32/14.
[33] Tóth Gábor Márton: Tisztuló kép a közjegyzői okirat végrehajtásával összefüggő jogalkalmazásban (Gazdaság és Jog, 2020. 6. szám, 17. o.).
[34] Fővárosi Törvényszék 45.Pf.641.682/2014/6.
[35] Kúria Pfv.VI.21.602/2015/6 (11).
[36] Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.454/2017/4/II.
[37] Kúria Pfv. 21.581/2015/8.
[38] Kúria Gfv.VII.30.211/2018/8.
[39] Miskolci Törvényszék P.21.659/2018/3.
[40] A devizahitelek miatt kialakuló, korábbit meghaladó és nem kívánatos munkateher az álláshelyek bővítését is szükségessé tette, pl. 2007-2008-ban több, mint 10 új közjegyzői székhely jött létre, melyek létrejöttét a devizahitelek tették szükségessé.
[41] A történeti források tanulmányozása nyomán úgy tűnik ugyanakkor, hogy a közjegyzőség nélkülözhetetlen része volt a közelmúlt polgári demokratikus jellegű szakaszainak, ugyanakkor megszüntetésre, vagy legalábbis háttérbe szorításra került a diktatórikus korszakokban. Például Charmant Oscar, aki sokáig királyi közjegyző volt abban a Fiuméban, ahol "jelentős olasz befolyás érvényesült, egy francia szerző úgy jellemezte, hogy Fiume az a magyar város, ahol a horvátok olaszul beszélnek" "a tanácsköztársaság idején Svájcba menekült" In: Csillag Attila -Rokolya Gábor: A pécsi közjegyzői kamara története 1875-1949, Közjegyzői Akadémia Kiadó, Budapest, 2015.
[42] Kovaliczky Elek sátoraljaújhelyi kir. közjegyző: Adalékok a közjegyzői törvények reformjához, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, 1911, 268. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyző, Kecskemét.
Visszaugrás
