Az Alaptörvény R) cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja. Már önmagában az Alaptörvény öndefiníciója is indokolná, hogy a bíróságoknak törvénykezési gyakorlatuk során nem csak az egyes ügyekre vonatkozó anyagi és eljárási szabályokat kell alkalmazniuk, hanem magát az Alaptörvényt is értelmezniük és alkalmazniuk kell a határozat meghozatala során. Mindemellett azonban a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 3. §-a azt is kimondja, hogy "a jogszabályban nem ismételhető meg az Alaptörvény vagy olyan jogszabály rendelkezése, amellyel a jogszabály az Alaptörvény alapján nem lehet ellentétes". Ebből a mondatból azonban egyértelműen következik az is, hogy bizonyos alaptörvényi szinten rögzített alkotmányos elveknek akár egy polgári, akár egy büntetőjogi, akár egy munkajogi és természetesen egy közigazgatási jogi ügyben is közvetlenül érvényesülniük kell (hiszen az Alaptörvény elvei nem ismételhetőek meg egy jogszabályban, így nem lesz elegendő a bíróságnak csak a jogszabályra hivatkoznia), csak azok figyelembevételével hozhat döntést a bíróság. Ezért különösen is fontos megvizsgálni, hogy a bíróságok gyakorlatában hogyan jelenik meg az Alaptörvény rendelkezése. Kalas Tibor - a Kúria Közigazgatási- Munkaügyi Kollégiumának kollégiumvezetője -egy tanulmányában kifejezetten úgy fogalmaz, hogy az Alaptörvény a bíróságokat illetően több új rendelkezést is bevezetett, s ezekből eredően nem túlzás azt állítani, hogy a rendes bírósági ítélkezés megváltozott közjogi keretek közé került. Mindez pedig álláspontja szerint természetesen szükségessé teszi a bíróság helyzetének újragondolását, a bírói gondolkodás fokozatos átalakítását, illetve a bíráskodás egész rendszerének alapjogi irányba történő elmozdulását.[2]
Kalas Tibor fenti tanulmányában kiemelte azt is, hogy a bíróság előtti jogvitákban az Alaptörvény egyes konkrét rendelkezései, a bírói értelmezés, valamint konkrét alkalmazás során nagy jelentőséggel bírhatnak.[3] Ezen összefüggéseket észlelve és felismerve a Kúria elnöke egy tárgybeli témával foglalkozó joggyakorlat-elemző csoportot állított fel. Jelen tanulmány e joggyakorlat-elemzés keretében rendelkezésre bocsátott bírósági határozatokat elemezve mutatja be az Alaptörvény megjelenésének tendenciáit a bíróságok gyakorlatában.
A bírósági eljárásokban (is) alapvető fontossággal bír, hogy az abban résztvevő személyek ügyében eljáró szervek, az eljárásuk során az Alaptörvény szellemében, a vonatkozó jogszabályi keretek között folytassák tevékenységüket. Ez az Alaptörvény B) cikkéből is következő, a jogállamiság elvével szorosan összefüggő jogbiztonság követelményéből is fakad.
A jogbiztonság a jogállamiságtól elválaszthatatlan fogalom, hiszen a jog uralma a közjó eléréséhez önmagában kevés. Az embereknek ugyanis olyan jogszabályok szerint kell élniük, amelyek a közösség által elismert értékek hordozói s egyben megvalósítói. Herbert Küpper szerint a jogállamiság - legalapvetőbb szinten - úgy határozható meg, hogy a jogállamban a jog minden társadalmilag jelentős életviszonynak a végső és legmagasabb zsinórmértéke.[4] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a kezdetektől fogva kitűnik, hogy a jogállamiság nélkülözhetetlen elemének tekinti a jogbiztonságot.[5] A kontinentális jogban a jogbiztonság kifejezi azt az "alapelvet", hogy elsődlegesen a jogban, tartalmában és stabilitásában lehet bízni.[6] Az Alkotmánybíróság több határozatában is foglalkozott a jogbiztonság fogalmával. A 9/1992. (III. 30.)
- 8/9 -
határozatában kimondta: "a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság; a jogbiztonság az állam kötelességévé teszi [...] hogy az egyes jogszabályok világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. [...] a jogbiztonság [...] az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is megköveteli. Ezért alapvetőek a jogbiztonság szempontjából az eljárási garanciák. Csak formalizált eljárás szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály, csak az eljárási normák betartásával működnek alkotmányosan a jogintézmények". A jogbiztonság tehát az állam kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze és egyes részterületei is megfeleljenek ezen alkotmányos elvnek.[7] Az irányadó Alkotmánybírósági tétel szerint a jogállamiság elvéből adódó alapvető követelmény, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtsék ki tevékenységüket.[8] Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is.[9] Ezt erősíti meg az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) AB határozata is, amely kimondja, hogy "a jogállamiság és jogbiztonság elvéből fakadnak az eljárási garanciák; ezek alapvető jelentőségűek az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatósága szempontjából. Csak a formalizált eljárás szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály, csak az eljárási normák betartásával működik alkotmányosan a jogszolgáltatás". Tehát már magában a jogalkotási folyamatba is olyan intézményes garanciák beépítése szükséges, amelyek képesek hatékonyan megakadályozni az alkotmánnyal összhangban nem álló normák megszületését. Hasonlóan vélekedik Kocsis Miklós is, aki - Tamás András gondolataival egyetértve - a jogbiztonság általános elemének tekinti a társadalmi viszonyok szabályozottságát, a jogi szabályozás egyértelműségét, a jogszabályok tényleges alkalmazhatóságát, az indokolatlan változtatások elkerülését, a jogalkalmazás egységességét és kiszámíthatóságát, valamint a jogalkalmazói döntések végrehajtottságát.[10]
A korábban citált Alkotmánybírósági döntésekből is látható tehát, hogy a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, hanem az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is. Az Alkotmánybíróság külön hangsúlyozta, hogy az Alkotmányban szereplő jogállamiság elvének sérelme önmagában - azaz más alkotmányos alapjog sérelme nélkül is - megalapozza valamely jogszabály alkotmányellenességét.[11] A jogállamiság ugyanis lényegében nem állapot, hanem folyamat. A jogállamiságnak minden állami döntésben, cselekvésben, mulasztásban újból érvényesülnie kell.[12]
Mindezekből egyértelműen következik, hogy a bíróságoknak törvénykezési gyakorlatuk során a vonatozó jogszabályokra maradéktalanul támaszkodva kell meghozniuk döntésüket. Ezen jogszabályok közé pedig (még ha az Alaptörvény annak T) cikke szerint nem is tekinthető jogszabálynak) egyértelműen az Alaptörvényt is be kell sorolni, hiszen a bíráskodás minden területén megjelennek olyan alkotmányos alapelvek, amelyek az Alaptörvény szintjén kerülnek rögzítésre. Így az olyan ítélkezési gyakorlat, amelyben nem érvényesülnek az Alaptörvény rendelkezései, azok figyelmen kívül hagyásával születik döntés, többek között a jogbiztonság követelményét is sérteni fogja - mind amellett, hogy az Alaptörvény rendelkezéseinek az ítélkezés során való figyelmen kívül hagyása önmagában is súlyos törvénykezési hibákhoz vezet.
A fenti állítás megvizsgálása érdekében szükséges egy joggyakorlat elemzést végezni. Kalas Tibor fentebb említett tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy ennek a joggyakorlatelemzésnek a célja annak feltárása, hogy az Alaptörvény rendelkezései milyen módon jelennek meg a konkrét bírósági ítéletekben, és ehhez kapcsolódóan a bírósági döntésekben mennyire érvényesül az alapjogi szemlélet.[13]


- 9/10 -
A Kúria által - a vizsgálat lefolytatásához, az Igazságügyi Minisztérium részére - rendelkezésre bocsátott összesen 500 bírósági határozat (ítélet és végzés, a továbbiakban: határozat) áttekintése alapján az alábbi általános megállapításokat tehetjük[14] A határozatok közül 222 polgári ügyszakban, 264 büntető ügyszakban, 4 munkajogi ügyszakban, 10 pedig közigazgatási ügyszakban született. A bírósági határozatok közül 102 született járási (vagy kerületi - elsősorban a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, illetve a Budai Központi Kerületi Bíróságon), 73 törvényszéki és 325 db ítélőtáblai szinten (azaz a vizsgált ügyek túlnyomó része ítélőtáblai szintű volt).
Általánosságban megfigyelhető volt, hogy a különböző bírósági határozatokban az alábbi irányok rajzolódnak ki (az összes ügyszám és az egyes csoportokban megjelölt számok közötti eltérés oka, hogy több olyan határozat is volt, amelyet két csoporthoz is hozzá lehetett számítani):
(1) A vizsgált határozatok egyáltalán nem hivatkoztak és nem is utaltak semmilyen formában az Alaptörvényre. (Ez a vizsgált határozatok közül 222 esetben volt jellemző, azaz közel a vizsgált ügyek felében.)
(2) A vizsgált határozatok tételesen citálták az Alaptörvény egyes rendelkezéseit, de azokból nem vontak le további összefüggéseket. (Ez a vizsgált határozatok közül mindössze 7 esetben volt megfigyelhető.)
(3) A vizsgált határozatok tételesen hivatkoztak az Alaptörvény egyes rendelkezéseire, és azokat valamilyen egyéb törvénnyel (pl. Polgári Törvénykönyvvel, a Büntető Törvénykönyvvel, vagy épp a választási eljárási törvénnyel) hozták összefüggésbe, azok rendelkezéseit az Alaptörvény idézett cikkéből vezették le. (Ez a vizsgált határozatok közül 26 esetében merült fel.)
(4) A vizsgált határozatok tételesen hivatkoztak az Alaptörvény egyes rendelkezéseire, és azokat elemezve, tartalmukat kifejtve indokolták döntésüket. (Ez a vizsgált határozatok közül 177 ügyben volt megfigyelhető.)
(5) A vizsgált határozatok utaltak az Alaptörvény egyes rendelkezéseire (pl. véleménynyilvánítás szabadsága, sajtószabadság stb.), de azokat tételesen nem citálták. (Ez a vizsgált határozatok közül 7 esetben volt jellemző.)
(6) Egy további "csoportként", de inkább egy általános irányként kell megjegyezni, hogy a bírósági határozatokban többször megjelent az Alaptörvény 28. cikkére való hivatkozás. E szerint: "A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak". E rendelkezést azonban sok esetben a határozatok csak tényként rögzítették, és nem vontak le belőle további következtetéseket. Még más esetekben e rendelkezésből levezetve kötötték össze az Alaptörvénnyel, vagy éppen adtak egyfajta értelmezést a vizsgált törvényi §-nak. (Ez a vizsgált határozatok közül 63 ügyben volt megfigyelhető.)
Jól látható tehát - a következő ábrából is -, hogy a kutatás során vizsgált 500 határozat közel felében (222 db, ami a vizsgált ügyek 43%-a) a bíróságok egyáltalán nem hivatkoztak az Alaptörvényre, és semmilyen formában nem is jelenítették meg azt. A vizsgált ügyek 35%-ában (177 ügy) a bíróságok tételesen hivatkoztak az Alaptörvény egyes rendelkezéseire[15], és azokat elemezve, tartalmukat kifejtve indokolták döntésüket (ez többségében a polgári jogi ügyszakban a személyiségi jogi perek során volt jellemző). A harmadik jelentősebb csoport azon ügyek köre volt, ahol a bíróság az Alaptörvény 28. cikkére mint értelmezési klauzulára hivatkozott, ez az ügyek 12%-ában volt jellemző. Érdemi hivatkozásra és elemzésre[16] a vizsgált ügyek összesen 43%-ában került sor, de ebből a (4)-es csoport a 43%-nak 82%-át tette ki.

Általánosságban meg kell jegyezni továbbá, hogy a határozatok túlnyomó többségében ugyanazon érvelésre építenek, ugyanazon fordulatokat alkalmazzák, így azok között nincs releváns különbség - ami szintén nem az Alaptörvénynek a markáns megjelenését és érvényesülését mutatja.
Általános előkérdésként fontos kiemelni azt is, hogy a Pécsi Törvényszéktől több olyan összefoglaló levél is megjelent az elemzett határozatok között, amelyben kifejezetten arra utalt a bíróság elnöke, hogy a bíróság határozataiban egyáltalán nem hivatkozik az Alaptörvény rendelkezéseire.[17]
A részletesebb vizsgálat és elemzés érdekében az alábbiakban érdemes ügyszakonként megvizsgálni az egyes határozatok Alaptörvényhez való viszonyát.
- 10/11 -

A polgári ügyszakban született határozatok között az alábbi megoszlás volt jellemző: a 222 polgári ügyszakban született ítélet vagy végzés közül 10 ügyben járási szinten, 51 ügyben törvényszéki szinten és 161 ügyben ítélőtáblai szinten született határozat.
A 222 polgári ügyszakban meghozott határozat közül a csoportok szerinti megoszlás alapján az alábbi kép rajzolódott ki: 127 ügyben, azaz a polgári ügyek 57%-ában a bíróságok egyáltalán nem hivatkoztak az Alaptörvényre. 43 esetben, azaz az ügyek 19%-ában (lásd (4)-es csoport) a bíróságok tételesen hivatkoztak az Alaptörvény egyes rendelkezéseire, és azokat elemezve, tartalmukat kifejtve indokolták döntésüket.

40 ügyben (az esetek 18%-ában) a bíróságok az Alaptörvény értelmezési klauzulájára hivatkoztak (Alaptörvény 28. cikke). Érdemi hivatkozásra és elemzésre 55 esetben, azaz az ügyek 25%-ában került sor, de ebből a (4)-es csoport a 25%-nak a 78%-át teszi ki.
Ahol a bíróság érdemi hivatkozást tett az Alaptörvényre[19], ott elsősorban az Alaptörvény I. cikkére (pl. elsősorban kártérítési ügyek, személyiség védelmi ügyek), II. cikkére (elsősorban kártérítési ügyek, személyiség védelmi ügyek, közigazgatási jogkörben okozott kár), VI. cikkére (pl. elsősorban személyiség védelmi ügyek, közérdekű adat kiadása iránti per), IX. cikkére (pl. személyiség védelmi ügyek, ideértve a jóhírnév sérelmét, és a képmással való visszaélés esetét is), valamint XXIV. cikkére és XXVIII. cikkére (tisztességes eljárás és jogorvoslathoz való jog) hivatkozott. Az Alaptörvény 28. cikkére való hivatkozás az alábbi ügyben fordult elő elsősorban: közüzemi díj megfizetése, parkolási ügy, kártérítési ügy, gondnokság alá helyezés, pénz követelés megfizetése, közgyűlési határozat hatályon kívül helyezése, szerződés érvénytelenségének megállapítása, tagi felelősség megállapítása, igazolás kérelem, felszámolási eljárás, csődeljárás, jótállás érvényesítése stb.
A büntető ügyszakban született határozatok között az alábbi megoszlás volt jellemző: a 264 büntető ügyszakban született ítélet vagy végzés közül 90 ügyben járási szinten, 16 ügyben törvényszéki szinten és 158 ügyben ítélőtáblai szinten született határozat.

- 11/12 -
A 264 büntető ügyszakban meghozott ítélet vagy végzés közül (ahol tehát az összes ügyszám és a csoportok között eltérés abból fakad, hogy volt olyan határozat, amelyet több csoportba is be lehetett sorolni) a csoportok szerinti megoszlás alapján az alábbi képrajzolódott ki: 93 ügyben, azaz a büntetőjogi ügyek 34%-ában a bíróságok egyáltalán nem hivatkoztak az Alaptörvényre. 130 esetben, azaz az ügyek 48%-ában (lásd (4)-es csoport) a bíróságok tételesen hivatkoztak az Alaptörvény egyes rendelkezéseire, és azokat elemezve, tartalmukat kifejtve indokolták döntésüket. 17 ügyben (az esetek 6%-ában) a bíróságok az Alaptörvény értelmezési klauzulájára hivatkoztak (Alaptörvény 28. cikk). Érdemi hivatkozásra és elemzésre 156 esetben, azaz az ügyek 58%-ában került sor, de ebből a (4)-es csoport az 58%-nak a 83%-át teszi ki.

Ahol a bíróság érdemi hivatkozás tett az Alaptörvényre[21] ott elsősorban az Alaptörvény II. cikkére (pl. rágalmazási és becsületsértési ügyek), IX. cikkére (elsősorban becsületsértési, rágalmazási ügyekben), valamint XXIV. cikkére és XXVIII. cikkére (tisztességes eljárás, önvádra kötelezés tilalma, "nulla poena sine lege" elv, jogorvoslathoz való jog) is gyakran hivatkozott a bíróság (pl. kábítószerrel visszaélés, emberölés, hűtlen kezelés, rablás, testi sértés, vesztegetés, lopás stb.). Az Alaptörvény 28. cikkére való hivatkozás az alábbi ügyben fordult elő elsősorban: csalás, lopás, kábítószerrel való visszaélés, becsületsértés, rágalmazás, testi sértés, vesztegetés, szabálysértési eljárások.
Munkajogi ügyszakban 4 db, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság előtt született ítélet került megvizsgálásra:
- Két ügyben a felmentés jogellenességének megvizsgálása tárgyában született közbenső ítélet, amelyben a bíróság a (4)-es csoportba tartozó ügyek ismérveként az Alaptörvény 26. cikkére hivatkozott a bírák felmentésére vonatkozó szabályok tekintetében, az (5)-ös csoportba sorolható ismérveként az Alaptörvény öregségi nyugdíjkorhatárra vonatkozó részére utalt (annak citálása nélkül), még a (6)-os csoportba sorolható módon az Alaptörvény 28. cikkét hívta fel értelmezési klauzulaként.
- Egy ügyben a munkabér és járulékai iránt indult perben a (6)-os csoportba sorolható módon az Alaptörvény 28. cikkét hívta fel értelmezési klauzulaként.
- Egy ügyben pedig a jogellenes felmondás jogkövetkezményeinek alkalmazása, valamint végkielégítés megfizetése miatt indított perben a (6)-os csoportba sorolható módon az Alaptörvény 28. cikkét hívta fel értelmezési klauzulaként.
Közigazgatási ügyszakban 10 db ítélet került megvizsgálásra.
Mindenekelőtt azonban fontos kiemelni, hogy az elemzésre megküldött határozatok között nem szerepelt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 20.Kpk.45.353/2013/2. számú végzése, holott annak a téma szempontjából különös jelentősége lett volna. A fenti ügyben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság J. S. magánszemély kérelmező által, a Budapest Rendőr-főkapitánya által meghozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított nemperes eljárásban 2013. április 15-én hozott végzést. A bíróság a kérelmező felülvizsgálati kérelmét elutasította. A bíróság döntésének meghozatala során ugyanis csak azt a kérdéskört vizsgálhatta, ami a kérelemben szerepelt, azaz, hogy a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (Gytv.) 8. § (1) bekezdésében szereplő két tiltási okon kívül, van-e lehetősége a rendőrségnek arra, hogy a demonstráció célját, nevét vizsgálva tiltó határozatot hozhasson. A kérelmező kérelmében nem sérelmezte, hogy a rendőrség a bejelentés benyújtását követő 48 órában nem hozott határozatot, majd a 48 órát meghaladóan ugyanazon kérelem tárgyában a demonstráció megtartását megtiltotta. A bíróságnak ezért ebben az eljárásjogi jogkérdés vonatkozásában nem nyílt lehetősége az érdemi felülvizsgálatra. A bíróságnak jelen eljárás során a kereseti kérelemhez kötöttség elvére tekintettel kizárólag abban a jogkérdésben kellett döntenie, hogy a rendőrség a Gytv. 8. § (1) bekezdésében szereplő két indokon kívüli okból, azaz a Párizsi Békeszerződésben, a Római Egyezményben foglaltakra, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára tekintettel a rendezvény megtartását megtilthatta-e. A demonstráció elnevezését és útvonalát, - figyelemmel az aznap tartandó Élet Menete demonstrációra - a rendőrség egyfajta vélemény-nyilvánításnak értékelte, amivel a bíróság is egyetért. A bíróság döntése meghozatala során a 2013. április 1-én hatályba lépett Alaptörvény IX. cikkelyének módosítását vette alapul, mely akként rendelkezik, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának, a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának megsértésére. Köztudomású tény, hogy a Dohány utcai Zsinagóga épülete a magyarországi zsidó közösség vallásgyakorlásának színhelye, egyben
- 12/13 -
kiemelkedő jelentőségű szimbóluma és az is, hogy a perbeli bejelentett rendezvény megtartásával egy napon a holokauszt áldozataira emlékezve az Élet Menete Alapítvány tart demonstrációt Budapest, V. Carl Lutz rakparton. A bíróság egyetértett azzal a rendőrségi állásponttal, hogy a bejelentett rendezvény elnevezése ("Adj gázt"), valamint bejelentett útvonala, amely elhalad a Zsinagóga mellett, asszociációra ad alapot az Auschwitzban mérges gázzal meggyilkolt magyarországi zsidók kínhalálára, s egyben annak megismétlésére való felhívásként is értelmezhető, ami egyértelműen sérti az emberi méltóságot, faji, vallási közösségek méltóságát.
A vizsgálatra bocsátott határozatokat megvizsgálva megállapítható, hogy ezek közül a Budai Központi Kerületi Bíróság
- egy ügyben - egy harmadik országbeli állampolgár idegenrendészeti őrizetének meghosszabbítása tárgyában -a (4)-es csoportba sorolható módon hivatkozott az Alaptörvény XIV. cikkére a megkülönböztetés nélküli alapjog érvényesítés okán;
- egy másik ügyben - amiben szintén egy harmadik országbeli állampolgár idegenrendészeti őrizetének meghosszabbítása tárgyában ítélkezett a bíróság - szintén a (4)-es csoportba sorolható módon hivatkozott az Alaptörvény XIV. cikkére a megkülönböztetés nélküli alapjog érvényesítés okán.
E két ügy tekintetében azt is ki kell emelni, hogy a bíróság úgy bírált el eljárásjogi kérdéseket, hogy sem hatáskörét nem határozta meg, sem pedig az eljárási törvényeket nem elemezte kellő mértékben.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság mint elsőfokú bíróság gyakorlatában négy ügy került megvizsgálásra
- egy nyilvántartásba vétel ügyében hozott közigazgatási határozatot, felülvizsgálata során, a bíróság a (6)-os csoportba sorolható módon az Alaptörvény 28. cikkét hívta fel értelmezési klauzulaként;
- egy helyi adó ügyében hozott közigazgatási határozatot, felülvizsgálata során, az (1)-es csoportba sorolható módon a bíróság nem hivatkozott az Alaptörvényre;
- egy szerencsejáték ügyben hozott közigazgatási határozatot, felülvizsgálata során, az (1)-es csoportba sorolható módon a bíróság nem hivatkozott az Alaptörvényre;
- egy NAV által hozott közigazgatási határozatot, felülvizsgálata során, a bíróság a (6)-os csoportba sorolható módon az Alaptörvény 28. cikkét hívta fel értelmezési klauzulaként.
A Miskolci Törvényszéken mint másodfokú bíróságon egy ügy megvizsgálására került sor, amelyben a bíróság egy ingatlan-nyilvántartási ügyben hozott közigazgatási határozatot vizsgált felül, és a (6)-os csoportba sorolható módon az Alaptörvény 28. cikkét hívta fel értelmezési klauzulaként. A Fővárosi Törvényszéken mint másodfokú bíróságon is egy ügy megvizsgálására került sor, amelyben a bíróság egy közbeszerzési ügyben hozott közigazgatási határozatot vizsgált felül, és a (6)-os csoportba sorolható módon az Alaptörvény 28. cikkét hívta fel értelmezési klauzulaként.
A Fővárosi Ítélőtáblán mint másodfokú bíróságon három kényszertörlési ügy került megvizsgálásra
- az egyik ügyben az (1)-es csoportba sorolható módon a bíróság nem hivatkozott az Alaptörvényre;
- a másik ügyben a (4)-es csoportba sorolható módon hivatkozott a bíróság az Alaptörvény XIV. cikkére és XVIII. cikkére, a (6)-os csoportba sorolható módon pedig az Alaptörvény 28. cikkét hívta fel értelmezési klauzulaként;
- a harmadik ügyben a (6)-os csoportba sorolható módon az Alaptörvény 28. cikkét hívta fel értelmezési klauzulaként.
A fentieken túl - az Alaptörvény és a bírósági határozatok közötti viszony vizsgálatához - elengedhetetlen röviden kitérni az Alkotmánybíróságnak a tevékenységére, az ítélkezésre gyakorolt hatás vonatkozásában. Az Alkotmánybíróság hatáskörében elsősorban az Alaptörvény és az új alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) hatálybalépését követően megjelent ún. valódi alkotmányjogi panasz intézményének, és az ilyen ügyekben hozott alkotmánybírósági döntéseknek van jelentős hatása a bíróságok tevékenységére. Az Alkotmánybíróság az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatában - az Alaptörvény hatálybalépése előtt is létező és működő, mai szóhasználattal élve "régi" alkotmányjogi panasszal összefüggésben - kifejtette, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói jogértelmezés alkotmányos szempontú felülvizsgálatát is megteremtheti. Kiemelte azonban a testület, hogy az Alkotmánnyal való összhang megteremtése a bíróságoknak is fontos feladata.[22] Paczolay Péter egy írásában kifejezetten arra hívta fel a figyelmet, hogy az Alkotmánybíróság legfontosabb feladata továbbra is az, hogy ügyről-ügyre haladva "érvényt szerezzen az alkotmányosság követelményeinek".[23] Fontos kiemelni, hogy a magyar rendszerben a Kúria és az Alkotmánybíróság között nincs hierarchikus viszony. Bár az Alkotmánybíróság megsemmisítheti a bíróságok, így a Kúria egyedi ügyben hozott döntéseit és a legfelsőbb bíróságunknak a bírói jogalkalmazás egységét biztosító, bíróságokra kötelező jogegységi határozatait is, ez kizárólag alaptörvény-ellenesség miatt történhet.[24] A viszony jellegét mutatja, hogy a magyar Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint nem fogadható be a Kúria feladatai között megjelenített, az egységes bírói jogalkalmazás követelményéről rendelkező részre hivatkozva alkotmányjogi panasz. Ez az előírás nem tekinthető a személyek Alaptörvényben biztosított jogának. A testület kijelentette: "a bírósági joggyakorlat egységének biztosítása
- 13/14 -
nem az Alkotmánybíróság, hanem a bíróságok, kiemelten a Kúria feladata".[25] Fontos tehát megjegyezni, hogy az alapjogok érvényre juttatása valamennyi bíróság feladata, ami a szubszidiaritás elvéből is következik.[26] Az alkotmányjogi panasz ugyanis kivételes lehetőség. Az egyes bírósági döntések alkotmányossági felülvizsgálatának lehetősége nem korlátlan, az indítványok kiszűrésekor a testületnek szem előtt kell tartania a panasz egyéni jogsérelem orvoslására és az alapjog szélesebb körű biztosítására irányuló feladatait.[27] A jogszabályokat a bíróságoknak kell értelmezniük, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. A testület nem avatkozhat be minden olyan esetben a bíróságok tevékenységébe, amikor az indítványozó szerint jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor. Az Alkotmánybíróság feladata tehát, hogy a jogszabályok értelmezésének alkotmányos keretét kijelölje, amellyel elősegíti az egységesebb jogalkalmazás kialakítását, azaz az alkotmánykonform jogértelmezést.[28]
A fenti elemzés alapján megállapítható, hogy minden vizsgált ügyszakban a meghozott határozatok alig több mint fele része hivatkozott valamilyen formában az Alaptörvény rendelkezésére a döntés indokolása során. Ezen hivatkozások ráadásul többségében nem érdemi hivatkozások voltak, hanem csak általános elvek megjelenítését tartalmazták. Fontos megjegyezni továbbá, hogy az egyes vizsgált határozatok között számos olyan határozat volt található, amelyeknek az indokolása szinte szó szerint megegyezett, ami egyértelműen azt igazolja, hogy a bíróságok nem alkalmazzák és elemzik részletesen az Alaptörvény rendelkezéseit törvénykezési gyakorlatuk során, amely végső soron a jogbiztonság követelményét is sérti.
Megállapítható tehát, hogy a Kúriának egyértelműen arra kell törekednie, hogy erősítse, illetve kiépítse azt a gyakorlatot, amely a bíróságok ítélkezési tevékenységében meghonosítja, illetve erősíti az Alaptörvény szellemét és fogalmi kultúráját. Nem lehet a bíróságoknak arra "támaszkodniuk", hogy majd az Alkotmánybíróság biztosítja az Alaptörvény érvényesülését. Az Alkotmánybíróság ugyanis a valódi alkotmányjogi panasz alapján indult eljárásaiban elsősorban az Alaptörvény szellemiségének, alkotmányos elveinek, valamint az alapjogoknak a megjelenését vizsgálja (a bírósági határozatok vonatkozásában). Ezért különösen is fontos, hogy a bíróságok ítélkezési gyakorlatukban megjelenítsék az Alaptörvény szemléletét, mert az Alkotmánybíróság ez alapján teszi mérlegre a bíróságok döntéseit. Hiszen az alkotmányozó hatalomnak is az volt az egyértelmű célja (az Alaptörvény 28. cikkében rögzített elv megfogalmazásával), hogy a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezzék. ■
JEGYZETEK
[1] A Kúria által jelen tanulmány tárgyában felállított joggyakorlat-elemző csoport, Igazságügyi Minisztérium által delegált tagja Hajas Barnabás főosztályvezető. A Kúria, a joggyakorlat-elemzés keretében bocsátotta rendelkezésre a tanulmány megírása során elemzett bírósági határozatokat. Jelen írás e határozatok tanúságait összegzi és elemzi.
[2] Kalas Tibor: Az Alaptörvény érvényesülése a bírósági ítélkezésben, Forum Sententiarum Curiae, 2016/1. szám, 18. p.
[3] Uo. 18. p.
[4] Herbert Küpper: A jogállam követelményei az Európai Unióban és Magyarország Alaptörvénye. Jura, 2011/2. szám 97. p.
[5] Bánáti János-Réti László-Tóth Ádám: A jogbiztonság kirívóan súlyos sérelme. Ügyvédek lapja, 2010/2. szám 19. p.
[7] Küpper: i. m. 19. p.
[8] Az Alapvető Jogok Biztosának AJB-2302/2012 számú indítványa az Alkotmánybírósághoz, az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek (Ár.) megsemmisítésére.
[9] Bánáti-Réti-Tóth: i. m. 19. p.
[10] Kocsis Miklós: Jogállam és jogbiztonság. In: Weller Mónika (szerk.): Jogállam és jogbiztonság, Emberi Jogok Központja Közalapítvány, Budapest, 2005. 50. p.
[11] Bánáti-Réti-Tóth: i. m. 19. p.
[12] Küpper: i. m. 93. p.
[13] Kalas i. m. 18. p.
[14] Fontos megjegyezni, hogy a Kúria által rendelkezésre bocsátott bírósági határozatok kiválasztásának, összetétele megállapításának metódusát nem ismerjük.
[15] Lásd (4)-es csoport.
[16] Lásd: (2)-es, (3)-as, (4)-es és (5)-ös csoport.
[17] Így pl. a 2016.EI.II.E.37. ügyszámú levélben a pécsi törvényszék tanácselnöke és polgári bírái úgy nyilatkoztak, hogy a jogerősen elbírált ügyekben nem történt hivatkozás az Alaptörvény egyetlen rendelkezésére sem. A 2016.EI.II.E.11. ügyszámú levélben pedig a mohácsi járásbíróság elnöke nyilatkozta azt, hogy az Alaptörvény XXIII. cikk (6) bekezdésére (választójog korlátozása) hivatkoztak csak az ügyeikben, más alaptörvényi rendelkezésre azonban egyáltalán nem. A 2016.EI.II.E.37. ügyszámú levélben pedig a pécsi törvényszék büntető kollégiumának vezetője nyilatkozta, hogy 2012-től számítva, büntető ügyekben közvetlen hivatkozás az Alaptörvényre egyáltalán nem történt.
[18] A polgári ügyszakban vizsgált ügyek az Alaptörvény számos rendelkezésére hivatkoztak valamilyen formában (így pl. az Alaptörvény B) cikkére, L) cikkére, Q) cikkére, R) cikkére, továbbá I. cikkére, II. cikkére, III. cikkére, IV. cikkére, VI. cikkére, VIII. cikkére, IX. cikkére, XIII. cikkére, XVI. cikkére, XX. cikkére, XXIII. cikkére, XXIV. cikkére, XXVIII. cikkére, valamint 24. cikkére, 26. cikkére, 28. cikkére, és 39. cikkére).
[19] Lásd: (2)-es, (3)-as, (4)-es és (5)-ös csoport.
[20] A büntető ügyszakban vizsgált ügyek az Alaptörvény számos rendelkezésére hivatkoztak valamilyen formában (így pl. az Alaptörvény C) cikkére, T) cikkére, , továbbá I. cikkére, II. cikkére, IV. cikkére, VII. cikkére, VIII. cikkére, IX. cikkére, X. cikkére, XV. cikkére, XXIII. cikkére, XXIV. cikkére, XXVII. cikkére. XXVIII. cikkére, valamint 25. cikkére, 26. cikkére, 28. cikkére, 29. cikkére, 31. cikkére, 32. cikkére, 33. cikkére, 34. cikkére, 38. cikkére és az 51. cikkére).
[21] Lásd: (2)-es, (3)-as, (4)-es és (5)-ös csoport.
[26] Az elvet a spanyol Alkotmánybíróság is érvényesíti: csak akkor jár ez, ha más bíróság előtt az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit kimerítette. A bírói döntésnek az alapjog terjedelmét indokoltan és ésszerűen kell meghatároznia. (Naszladi Georgina- Alkotmányjogi panasz a magyar alapjogvédelem rendszerében. PhD értekezés, Pécs, 2016. 76. p.)
[28] Bragyova András: Az Alkotmánybíráskodás jövője (Fórum). Fundamentum, 2010/1. 60. p.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző főosztályvezető, Igazságügyi Minisztérium, egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar.
[2] A szerző szakmai tanácsadó, Igazságügyi Minisztérium, megbízott oktató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar.
Visszaugrás