Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerint az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
Az Abtv. 56. §-a szerint az Alkotmánybíróság az Ügyrendjében meghatározottaknak megfelelően főszabály szerint tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen az Abtv. 26-27. §-a szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint az Abtv. 29-31. §-a szerinti feltételeket. A befogadási eljárás szempontjából az Abtv. fenti rendelkezéseinek szövege számos értelmezési kérdést vet fel, az előadás célja, hogy ezeket áttekintse.
A befogadhatóságra vonatkozó magyar jogi szabályozás és az annak alapján kialakuló gyakorlat az alkotmányjogi panaszok szűrését, valamint az azok közötti válogatást lehetővé tevő megoldások között mozog. A felülvizsgálati elven működő rendszerek lényege, hogy az alkotmánybíróság minden egyes esetben felülvizsgálja, illetve adott esetben megsemmisíti a bírói döntést akkor, ha az alkotmánysértés bebizonyosodik. A válogatásra épülő befogadási rendszerek sajátossága pedig az, hogy csak olyan kérdéseket választanak ki a testületek, amelyek alkalmasak arra, hogy az objektív jogrend általános érvényesülését előmozdítsák, így a jogállamot megerősítsék vagy továbbépítsék. Magyarországon az Abtv. új szabályozásában - hasonlóan a régió német modellt követő alkotmánybírósági eljárási szabályaihoz[2] - az egyenlőségi elvet mindenek fölé helyezve a szabályozás elsősorban és kimondottan a szűrés elvét érvényesíti, azaz a befogadási eljárás során az Alkotmánybíróság csak az Abtv.-ben megfogalmazott, egyedi ügyre vonatkoztatott formai és tartalmi kritériumok érvényesülését vizsgálja. Mindemellett a válogatás szempontjai felbukkannak azért az Abtv. 29. §-ában, amely szerint az indítvány befogadásának feltétele az ügy érdemét befolyásoló alaptörvény-ellenesség bizonyítása vagy egy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés konkrét ügyhöz kötődő felmutatása. Az "alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés" követelményéhez hasonló szereppel bíró kritériumok más országokban is léteznek, így Németországban, vagy az amparo intézményét meghonosító Spanyolországban.
Hogyan változott meg az alkotmánybíráskodás jellege, szerepe, feladata a bárki által kezdeményezhető utólagos absztrakt normakontroll eljárás megszüntetésével és az új alkotmányjogi panaszos eljárások, elsősorban az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz bevezetésével? Továbbra is domináns-e az alkotmányos jogrend objektív védelmének funkciója, vagy az alkotmányjogi panasz előretörésével az egyes ügyekben érvényesítendő szubjektív, egyéni jogvédelem feladata kerül vitathatatlanul előtérbe? A befogadási eljárásban számos alakban felmerül a kérdés, például a res iudicata, vagy az ahhoz bizonyos értelmezési irányai miatt kapcsolódó "alapvető alkotmányjogi jelentőségű" kérdés megítélésénél, vagy éppen annak a dilemmának a mélyén, hogy milyen tágan vagy szűken értelmezi az Alkotmánybíróság a jogsérelem, illetve a jogorvoslat kimerítésének befogadási kritériumát.
Az Alkotmánybíróság több esetben kimondta, hogy az alkotmányjogi panasz célját általában a jogsérelem orvoslásában látja, amely az érintettség okán végső soron megkülönbözteti e hatáskört a korábbi utólagos absztrakt normakontrolltól. Mindezek mellett azonban azt is elismerte, hogy a norma megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasznak van egy objektív, általános alkotmányvédelmi funkciója is, amelynek eredményeképpen a jogkövetkezmények az egyedi ügyön túlmutató jelleggel kerülnek meghatározásra.
Az öttagú tanácsoknak az alkotmányjogi panaszok befogadhatóságáról szóló munkája tehát nem pusztán a testület tehermentesítésének célját szolgálja, hanem különálló, jól elhatárolható, lényegi feladatként jelentkezik az Alkotmánybíróság eljárásában. Az Abtv. 27. §-a alapján indított alkotmányjogi panasz eljárásokban a befogadás során legtöbbször az egyedi ügyekben azt a kérdést kell eldönteni, hogy végső soron hol húzódik az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok hatáskörei közötti határvonal, és mi az, ami csakis rendes bírói útra tartozó jogalkalmazási kérdés, illetve mire terjed ki az alkotmánybírósági hatáskör a bírói döntések felülvizsgálatával kapcsolatban.
- 82/83 -
Megszokássá vált, hogy az Alkotmánybíróság megállapításainak, akár az indokolásokban szereplő obiter dictum gondolatoknak is általános érvényű jelentést tulajdonít az olvasó. Az Abtv. 27. §-ában szabályozott alkotmányjogi panasznak azonban a normakontrollhoz képest lényegi eleme, hogy nem normakontrollról van szó, azaz az Alkotmánybíróság által tett megállapítások a befogadás körében elsősorban az adott ügyre érvényesek. Természetesen ez nem jelentheti azt, hogy az Alkotmánybíróság a befogadási eljárás során egyáltalán nem ad általánosan alkalmazható iránymutatást arra vonatkozóan, hogy az indítványozó milyen ügyekben nem fordulhat az Alkotmánybírósághoz. Azt jelenti viszont, hogy nem lehet olyan módon és mértékben általános érvénnyel felruházni az Alkotmánybíróság egyes tételmondatait, ahogy ez a normakontroll-eljárások esetében történhet.[3] Mindezen korlátok hangsúlyozása mellett a következőkben áttekintem, hogy az egyes befogadási kritériumok kapcsán az Alkotmánybíróság milyen megállapításokat tett.
A valódi alkotmányjogi panasz befogadhatóságának feltétele az érintettség. Csakúgy, mint az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti, régi típusú alkotmányjogi panasz esetében[4], az Abtv. 27. §-a is az "egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet" kitételt használja, így az ehhez a törvényi fordulathoz kapcsolódó alkotmánybírósági gyakorlat is igen hasonló. Mivel mindkét esetben bírósági eljárásban született, egyedi döntésről van szó, ezért az érintettség kérdése többnyire a bírósági eljárásban érintett fél meghatározásában merül ki.
A bírói döntés érdemi jellegének meghatározása fontos kérdéseket vetett fel, nem csupán a közbenső és eljárási jellegű döntések alkotmányossági felülvizsgálatának szempontjából, hanem azért is, mert ez a kritérium expressis verbis kizárólag az Abtv. 27. § szerinti alkotmányjogi panasznál került megfogalmazásra.
Az, hogy mi minősül az ügy érdemében hozott döntésnek, alapvetően határolja be az alkotmányossági felülvizsgálat körét. A végrehajtási eljárás során felmerülő alkotmányjogi aggályok kapcsán például az Alkotmánybíróságnak döntenie kellett arról, hogy az ilyen jellegű, nem szorosan az ügy érdeméhez kapcsolódó indítványok befogadhatóak-e. Az Alkotmánybíróság szerint "a végrehajtás foganatosítása során a végrehajtás módjáról hozott végzés nem minősül sem az ügy érdemében hozott döntésnek, sem a bírósági (itt a végrehajtási) eljárást befejező egyéb döntésnek. A jogalkotó nem kívánta megnyitni az eljárás folyamán hozott bírói döntésekkel szemben az alkotmányjogi panasz lehetőségét. Az eljárást befejező egyéb döntés fogalmába erre tekintettel az eljárás folyamán hozott, kényszereszközök alkalmazását elrendelő határozatok nem tartozhatnak bele."[5]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
