Az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) megalapító Római Szerződés (1957) alapvető célul tűzte ki az egységes közös piac megvalósítását. Ennek érdekében az Európai Közösség joga a kezdettől fogva alapvetően azon jogterületek egységesítésére irányult, amelyek a négy alapszabadsággal, az áru, tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad forgalmával álltak összefüggésben (agrárjog, társasági jog, vámjog, versenyjog...).
A Római Szerződés 293. (régi számozás szerinti 220.) cikkelyében megfogalmazást nyert, hogy "a tagállamok - szükség szerint - tárgyalásokat folytatnak egymás között annak érdekében, hogy állampolgáraik javára biztosítsák... a bírói döntések és választottbírói ítéletek kölcsönös elismerésére és végrehajtására vonatkozó alakszerűségek egyszerűsítését."
Látható, már a Római Szerződés kidolgozásakor felmerült, hogy a közös piac kiépítése természetszerűleg felveti a fokozott jogvédelem és az igényérvényesítés biztonságának megteremtését, annak közösségi szintű garantálását is, mégis a közösségi jogegységesítés sokáig nem terjedt ki olyan klasszikus jogterületekre, mint a polgári eljárási jog, vagy épp a végrehajtási jog. A kibontakozó igazságügyi együttműködés a hatvanas évek elején általában véve nem képezte közösségi jogegységesítés tárgyát, így nem meglepő, hogy a tagállamok az ítéletek kölcsönös elismerését hagyományos nemzetközi jogi eszközökkel, szerződéskötés útján valósították meg.
Ennek eredményeként született meg 1968. szeptember 27-én Brüsszelben az Európai Közösség (EK) hat tagállama2 által aláírt egyezmény a bírósági joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról a polgári és kereskedelmi ügyekben.
A Brüsszeli Egyezmény sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy hatályát az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagállamaira is kiterjesztették az 1988. szeptember 17-én Luganóban kötött megállapodással, mely nemcsak címében, de teljes szövegében is szinte szó szerint megegyezik a Brüsszeli Egyezménnyel.
E két egyezményt többen az európai polgári eljárásjog legfontosabb kiinduló forrásának tekintik. Az Amszterdami Szerződéssel (1997) bevezetett módosításoknak köszönhetően az igazságügyi együttműködés jövőbeni szerepe, - ezen belül is az európai polgári eljárásjog harmonizációja -, az eddigiekhez képest jelentősen fel fog értékelődni, hiszen az eddig III. pillérbe tartozó bel- és igazságügyi együttműködés kormányközi kereteiből a közösségi I. pillérbe került át.
Mindkét egyezmény Preambulumában célkitűzésként szerepel, "bíróságaik nemzetközi illetékességének megállapítása, a határozataik elismerésének megkönnyítése és egy gyorsított eljárás bevezetése a határozatok, valamint a közokiratok és bírósági egyezségek végrehajtásának biztosítása érdekében."
Szakdolgozatom témaválasztását egyéni érdeklődés is vezette:
A fenti egyezményeket magyar jogászként szemlélve a téma aktualitását az is adta, hogy Magyarország számára közeli realitása van a Luganói Egyezményhez történő csatlakozásnak, hisz a csatlakozás előkészületei már előrehaladott állapotban vannak. Továbbá, talán a nem túl távoli jövőben bekövetkező, már várva várt Európai Uniós csatlakozásunk esetén a Brüsszeli Egyezmény részesévé válna Magyarország is, tehát a gyakorló magyar jogászoknak is tisztában kell lenniük a fenti egyezmények alkalmazásának egyes kérdéseivel.
Mint közjegyzőjelöltnek pedig külön szakmai kihívásnak bizonyult a Brüsszeli Egyezményhez kapcsolható közokiratokra vonatkozó rendelkezések, elméleti és gyakorlati példák felkutatása és vizsgálata, amely még igen kiforratlan területnek számít. Végső soron arra próbálom keresni a választ, hogy vajon megvalósulhat-e a közokiratok szabad áramlása az Európai Unióban, mint ahogy megvalósult a bírósági határozatok szabad forgalma is. Kevesek foglalkoztak e területtel, így az általam vizsgált kérdésekre adott válaszok terén sok a szubjektív meglátás, az igazi válaszokat csak a jövő adhatja meg. Ezzel egyidejűleg a Brüsszeli Egyezmény által célul tűzött bírósági határozatok szabad áramlását ma már - egyes szerzők szerint - az Európai Unió "ötödik" alapszabadságaként lehet definiálni.3
Dolgozatomban a következő szerkezeti felépítést követem:
• Először a Brüsszeli Egyezmény és a Luganói Egyezmény egyes rendelkezéseit vázolom fel és elemzem. Külön szólok a Luganói Egyezményhez való magyar csatlakozás várható hatásairól.
• Másodjára a Brüsszeli Egyezményhez kapcsolódóan a végrehajtható közjegyzői okiratokra, mint közokiratokra vonatkozó egyes rendelkezéseket fogom bemutatni.
• Összegzés: megvalósulhat-e a közokiratok szabad áramlása az Európai Unióban, mint ahogy megvalósult a bírósági határozatok szabad forgalma is?
A bírósági határozatok kölcsönös elismerése és végrehajtása tárgyában már a XIX. század végétől kezdve a különböző nemzetállamok egymás között kétoldalú szerződéseket kötöttek. Az így kialakuló kétoldalú egyezmények rendszere a XX. század közepén egyre inkább egy átláthatatlan sokaságot képezett kiszámíthatatlan helyzetet eredményezve a tárgyalt területen. Ezen egyezmények eltérő feltételekkel szabályozták az ítéletek elismerésének és végrehajtásának rendjét, ráadásul alkalmazási területük is különböző volt. Így érthető módon a század közepe óta előtérbe került a kétoldalú egyezmények hálózatát fokozatosan felváltó többoldalú egyezmények rendszere, melynek legfontosabb "képviselői" a Brüsszeli Egyezmény és a Luganói Egyezmény.
A fent idézett Római Szerződés 293. (régi 220.) cikkelyében megfogalmazott feladat végrehajtására az EGK Bizottságának kezdeményezésére 1960-ban létrejött egy szakértői bizottság.4 E bizottság 1964-ben elfogadta az egyezmény előzetes tervezetét, ami már ekkor túlmutatott az eredeti célkitűzésen, hiszen nem csupán a bírói ítéletek kölcsönös elismerésének és végrehajtásának szabályozását, hanem direkt joghatósági szabályokat is tartalmazott. A Brüsszeli Egyezményt a hat tagállam 1968. szeptember 27-én írta alá, és az a ratifikációkat követően 1973. február 1-jén lépett hatályba. Az egyezmény bővítésének folyamata mindeddig egybeesett a Közösség bővítésével: Dánia, Írország és az Egyesült Királyság 1978-ban, Görögország 1982-ben, Spanyolország és Portugália 1989-ben, Ausztria, Finnország és Svédország 1996-ban csatlakozott az egyezményhez.
Annak érdekében, hogy az egyezmény egységes értelmezése biztosítva legyen, a tagállamok 1971-ben egy Értelmezési Jegyzőkönyvet (Protocol) csatoltak a Brüsszeli Egyezményhez, mellyel a luxemburgi Európai Bíróság Római Szerződés 234. (régi 177.) cikkén alapuló értelmezési hatáskörét terjesztették ki az egyezményre. Ennek jelentősége abban áll, hogy a tagállamok nemzeti bíróságai5 az előttük folyamatban lévő ügyekben megkereshetik a Bíróságot a Brüsszeli Egyezmény egyes rendelkezéseinek értelmezése iránt. (A Luganói Egyezmény esetében hiányzik az Európai Bíróság értelmező jogköre, melyre a későbbiekben még visszatérek.)
Az értelmezés kérdésköre jogosan vetheti fel az olvasóban azt a kérdést, hogy milyen jogi természete van a Brüsszeli Egyezménynek.
Az egyezmény nem sorolható sem a közösségi jog elsődleges jogforrásai közé (ide csak az alapító szerződések, az azokat módosító és azokat kiegészítő szerződések, illetve a csatlakozási okmányok tartoznak), sem a másodlagos jogforrások közé (ide az alapszerződésekkel létrehozott közösségi intézmények döntései tartoznak6).
A Brüsszeli Egyezmény létrejötte közvetlenül a tagállamok szuverén akaratából és nem a szupranacionális hatáskörrel bíró közösségi szervek jogalkotói tevékenységéből fakadt. Az egyezmény így jelenleg nem tekinthető a közösségi jog részének, de ez a helyzet belátható időn belül megváltozhat (hogy miként, erre alább még visszatérek). Mégis, ahogy láttuk, a Közösség bővítésével egyidejűleg az új tagállamokkal szemben hallgatólagos elvárás volt, hogy a Brüsszeli Egyezményt aláírják és ratifikálják, érzékeltetve ezzel, hogy mégis az acquis communautaire részének tekintik, annak ellenére is, hogy ez kimondásra ugyan nem került.7
A többségi vélemény szerint az egyezmény olyan különleges nemzetközi szerződés, amely az Alapokmánynak megfelelően jött létre. Jelentősége épp abban állt, hogy a tagállamok képesek voltak lemondani nemzeti szuverenitásuk meghatározott területéről a joghatóság, elismerés és végrehajtás egységesítése érdekében, így az egyezmény elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben.8
Az egyezmény jogi jellegének vizsgálatánál fontosnak tartom az igazságügyi együttműködés helyének tisztázását is, arra tekintettel, hogy témánk szempontjából meghatározó szerepet tölt be.
Az Európai Uniót megalapító Maastrichti Szerződés VI. címe alatt került szabályozásra a - "csak" kormányközi keretekben működő, a III. pillérbe tartozó - polgári és büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés. A szerződés "B" cikke az Unió céljai között külön is nevesíti a bel- és igazságügyi együttműködés erősítését.
A bevezetőben már említettem, hogy az Amszterdami Szerződéssel a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés új alapokra került. Ez többek között azért is jelentős, mert az egészen napjainkig mostohagyermeknek számított az Európai Unión belül is. Kidolgozatlan szabályrendszere meg sem közelítette a rendezés azon szintjét, mely a rendőri együttműködésre már régóta jellemző volt.9
Az Amszterdami Szerződéssel módosított Római Szerződés első alkalommal részletezi azokat a polgári jogi együttműködési területeket, melyek közösségiesítése nagyban elősegítheti a belső piac eredményes működését (65. cikk). A Tanácsnak öt év áll rendelkezésére, hogy a többek között a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok elismerése és végrehajtása rendjének egyszerűsítésére és javítására, valamint a tagállamokban érvényes polgári eljárásjogi szabályok kompatibilitásának megteremtésére közösségi jogot alakítson ki.10, 11 Ennek következtében a szerződés az igazságügyi együttműködés több lényegi területét a harmadik pillérből átemeli az első pillérbe, magába a közösségi jogba. Tehát, visszatérve a fent már utaltakra, a Brüsszeli Egyezmény által megteremtett európai joghatósági és végrehajtási rendszer nemcsak hallgatólagos módon, hanem expressis verbis az acquis communautaire részévé válhat a közeli jövőn belül.
A Brüsszeli Egyezmény kidolgozásáig nem jött létre hasonló jelentőségű átfogó egyezmény e témakörben, így érthető módon kiváltotta más nem EGK tagállamok érdeklődését is. Mivel a Brüsszeli Egyezményhez - a megállapodás jogi természetéből adódóan - csak az EGK tagállamai csatlakozhattak, 1988-ban egy a Brüsszeli Egyezménnyel lényegében azonos tartalmú, azzal párhuzamos megállapodás jött létre az EGK és az EFTA tagjai között. Az Egyezmény 1992-1996 között lépett hatályba, tagállamonként eltérő időpontban, a ratifikációs okmányok letétbe helyezését követő harmadik hónap első napján. A Luganói Egyezmény létrejöttének is, mint ahogy a Brüsszeli Egyezménynek is, gazdasági oka volt. Ekkor merült fel ugyanis a Közösségek és az EFTA jövőbeli kapcsolatrendszerének modelljeként az Európai Gazdasági Térség megalapításának terve. Ennek célja a Közösségeken belül megvalósult négy alapszabadság kiterjesztése volt az EFTA-tagállamokra.12 E két európai államcsoport között fennálló szoros gazdasági együttműködést egészíti ki és mozdítja elő a Luganói Egyezményben foglalt eljárásjogi harmonizáció is, valamint jogbiztonságot nyújt azáltal, hogy túlnyomó részben pótolja a kétoldalú szerződések átláthatatlan sokaságát.13
Jelenleg a két egyezményben résztvevő országok: Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország, mint az Európai Unió tagállamai (korábban EGK tagok Ausztriát, Finnországot és Svédországot leszámítva), valamint Izland, Norvégia és Svájc, mint EFTA tagállamok. A Luganói Egyezményhez csatlakozott legújabb tag pedig Lengyelország.
Ahogy korábban már említettem, a Brüsszeli Egyezménnyel ellentétben a Luganói Egyezmény esetében hiányzik az Európai Bíróság értelmező jogköre, tehát az EFTA tagállamok bíróságai nem intézhetnek megkeresését az Európai Bírósághoz. Ennek oka egyszerű: az EFTA tagjai számára nem lenne elfogadható az, hogy az egyezmény értelmezéséről az Európai Közösség (a Maastrichti Szerződés óta: Európai Unió) egyik szerve döntsön. Az egységes értelmezés követelménye azonban a Luganói Egyezmény kapcsán kétszeresen is jelentkezik: fontos hogy a tagállamok bíróságai egységesen értelmezzék a rendelkezéseket, de egyidejűleg fontos az is, hogy ne keletkezzen különbség a Brüsszeli Egyezmény és a Luganói Egyezmény értelmezése között. Ezt elérendő az egyezményhez csatolt 2. számú Jegyzőkönyv szerint a tagállamok "megfelelően figyelembe veszik" a Brüsszeli Egyezményhez kialakult értelmezést és joggyakorlatot. Gyakorlatilag az EFTA tagállamok bíróságai, ha nem is közvetlen, de közvetett úton, követik az Európai Bíróság gyakorlatában kialakult esetjogot. Ugyanakkor az egyezmény aláírásakor a Közösség tagállamai is tettek olyan Nyilatkozatot, miszerint "kívánatosnak tartják, hogy az Európai Bíróság a Brüsszeli Egyezmény értelmezése során megfelelően figyelembe vegye azon elveket, amelyek a Luganói Egyezményhez kialakult joggyakorlatból adódnak."14
A két egyezmény nemcsak címében, felépítésében, de tartalmában is szinte teljesen megegyezik. Ennek ismeretében a továbbiakban a Brüsszeli Egyezmény egyes rendelkezéseinek közelebbi vizsgálatával foglalkozom, és csupán az esetleges különbségekre hívom fel a figyelmet.
Az egyezményt a polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni, tekintet nélkül arra, hogy milyen bíróság vagy hatóság jár el az adott ügyben. Az Európai Bíróság az Eurocontrol-ügyben15 kifejtette, hogy az egységes értelmezés érdekében a fenti kategóriákat közös európai mérce alapulvételével kell értelmezni, és nem az egyes tagállamok nemzeti jogrendszere alapján. A közös európai mérce itt az európai jogrendszerekben kialakult általános elvek összességét jelenti. Hangsúlyozta továbbá, hogy az ügyek "polgári" és "kereskedelmi" minősítése semmi esetre sem tehető függővé az eljáró bíróság jellegétől, hanem kizárólag tartalmi szempontokon múlik. Ezzel szemben az egyezmény alkalmazási köréből egyes polgári ügyek ki vannak zárva: öröklési joggal, személyek jogával, családi joggal, csődjoggal, társadalombiztosítási joggal, választottbíráskodással kapcsolatos ügyek, ugyanúgy ahogy adó- és vámügyekben, közigazgatási ügyekben sem alkalmazható az egyezmény.16
Az egyezmény joghatósági szabályainak közelebbi vizsgálata előtt fontosnak tartom, hogy vessünk egy pillantást a nemzetközi szerződések alapvető csoportjaira:17
1. Az első kategóriába tartoznak a közvetett joghatóságon alapuló egyezmények, melyek a nemzeti joghatósági szabályokat nem érintik. Az egyezmény alkalmazására csak akkor kerül sor, ha a nemzeti joghatóság alapján eljáró bíróság ítéletét egy másik, az egyezményben részes, államban kívánják elismertetni. Ez utóbbi bíróságnak joga van a joghatóság felülvizsgálatára is. Az egyezményben fel nem sorolt joghatósági okokon alapuló ítéleteket a másik államban nem ismerik el és nem hajtják végre. Ezen egyezmények az ún. traites simples/ convention simple típusú elismerési és végrehajtási egyezmények típusába tartoznak, amelyek a Brüsszeli Egyezményt megelőzően a nemzetközi szerződések alaptípusát alkották. 18
2. A Brüsszeli Egyezmény (és természetesen a Luganói Egyezmény is) újszerűsége éppen abban áll, hogy nemcsak a határozatok kölcsönös elismerését és végrehajtását teszi lehetővé, hanem a joghatóság szabályait is egységesen szabályozza. A Brüsszeli Egyezmény volt az első olyan megállapodás, amelyben a szerződő feleknek sikerült a joghatóságot közvetlenül rendezniük. Ezzel elérték azt, hogy a joghatóságra vonatkozó előírások úgy érvényesülnek, mint az illetékességi szabályok. A tagállamok bíróságainak ennél fogva figyelmen kívül kell hagyniuk a nemzeti jogukon alapuló joghatósági előírásokat, és csak az egyezmény joghatósági előírásaira szabad támaszkodniuk, vagyis minden tagállamban ugyanazon joghatósági szabályok érvényesülnek. A nemzetközi szerződések e típusát az ún. traites doubles/ convention doubles kategóriába soroljuk. 19
Ha már a joghatóság szabályozása szerint csoportosítottuk a nemzetközi egyezményeket, némi kitérővel nézzük meg, hogy a Magyarország által kötött nemzetközi megállapodások milyen módon szabályozzák a joghatóságot.
Magyarország kétoldalú elismerési/végrehajtási egyezményei három csoportba sorolhatók:20
1. Az első csoportot az egyes volt szocialista országokkal kötött azon jogsegély-egyezményeink alkotják, ahol a külföldi ítélet elismerésének feltételei között a joghatóság szabályozása egyáltalán nem szerepelt (sem pozitív, sem negatív formában).
2. A második csoportot a volt szocialista országokkal kötött azon jogsegély-egyezményeink alkotják, ahol ellentétben az első csoportra jellemzőkkel, itt a joghatóság terén már némi szabályozás történt. Kimondásra került, hogy az elismerés és végrehajtás egyéb feltételeinek fennállta ellenére sem ismerhetők el, hajthatók végre azok a külföldi ítéletek, amelyeket a másik állam bírósága annak ellenére hozott, hogy az egyezmény alapján nem rendelkezett joghatósággal.
3. A harmadik csoportba azon egyezmények tartoznak, melyeknél pozitív vagy negatív technikával kizárásra kerül a másik állam bíróságai által hozott azon ítéletek elismerése, végrehajtása, ahol a végrehajtási állam kizárólagos joghatósága körébe tartozó kérdésekben ítélkeztek, vagy ahol az ítélkező államnak nem volt joghatósága az ítélkezésre.
Amint fent már említettem, a Brüsszeli Egyezmény legjelentősebb vívmányaként tartják számon, hogy az egységes joghatósági szabályok zárt rendszerét teremtette meg. Most nézzük meg ezen joghatósági szabályokat közelebbről is.
A joghatósági szabályok alapvetően két csoportra oszthatók:21
1. Azon joghatósági szabályok csoportja, melyek csupán azt határozzák meg, mely tagállam bíróságai jogosultak eljárni a jogvitában. Ilyen esetekben magát az eljáró bíróságot az érintett tagállam belső joga által meghatározott illetékességi szabályok jelölik ki.
2. A másik csoportba azon joghatósági szabályok tartoznak, melyek közvetlenül meghatározzák magát a bíróságot, amely az ügyben eljárhat. E szabályok funkciója kettős: egyszerre joghatósági és illetékességi előírások. Amennyiben ezek kerülnek alkalmazásra, a tagállamok belső illetékességi szabályai is figyelmen kívül maradnak.
A joghatóság fajtái: általános és különös joghatóság
Az általános joghatósági ok szerint azok a személyek, akik valamelyik szerződő állam felségterületén lakóhellyel rendelkeznek, állampolgárságukra tekintet nélkül perelhetők ezen állam bírósága előtt. (A társaságok és jogi személyek esetében a székhely az irányadó.) Abban az esetben, ha olyan személlyel szemben indítanak pert, akinek lakóhelye a tagállamok területén kívül van, nem alkalmazandók az egyezmény szabályai, még akkor sem, ha az érintett alperes valamelyik tagállam állampolgára. Itt látható, hogy az "actor sequitur forum rei" elv alkalmazásával az egyezmény az alperes lakóhelyét részesíti előnyben az állampolgársággal szemben, megerősítve a Preambulumban már kifejezésre juttatott célt, miszerint az egyezmény nem állampolgáraik, hanem a területükön élő személyek jogvédelmének a megszilárdítására törekszik.22
Más tagállam bíróságai előtt az alperest csak akkor lehet perelni, ha erre az egyezmény szabályai valamilyen joghatósági rendelkezés folytán kifejezetten lehetőséget biztosítanak. Ezen ún. különös joghatósági okoknak négy csoportja különböztethető meg: vagylagos, kizárólagos, speciális és kikötött joghatóság.
1. Vagylagos joghatósági ok fennállta esetén a felperes jogosult választani az általános joghatóság és a vagylagos joghatóság alapján igénybe vehető bíróság között. Ilyen okok lehetnek, pl.: munkavégzés helye, a tartásra jogosult lakóhelye, a károkozó cselekmény okozásának helye....
2. Az egyezmény 16. cikke sorolja fel azon eseteket, melyekben a szerződő államok bíróságai kizárólagos illetékességgel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy az itt felsorolt ügyekben más bíróság előtt pert indítani nem lehet. A kizárólagos joghatósági szabályoktól sem kifejezett megállapodással, sem más módon nem lehet eltérni. Kizárólagos joghatóság illeti meg pl. az ingatlanon fennálló jogokkal kapcsolatos perekben az ingatlan fekvése szerinti tagállam bíróságát, a nyilvános lajstromba történő bejegyzések érvényességét érintő perekben a nyilvántartást vezető tagállam bíróságait...
3. Speciális joghatósági szabályok érvényesülnek az egyezmény 7-15. cikkei alapján a biztosítási és a fogyasztói ügyekben.
4. Végül, de nem utolsó sorban az egyezmény lehetővé teszi a felek számára azt, hogy maguk határozzák meg a jogvitájukban eljáró bíróságokat, ezért az elnevezés: kikötött joghatóság. (Feltétele persze az, hogy a felek közül legalább az egyiknek valamelyik szerződő állam területén van a lakóhelye, de nem kizárt az sem, hogy olyan felek között is létrejöjjön, akik közül egyik sem rendelkezik szerződő állam területén lakóhellyel, ám ebben az esetben a kikötött bíróság megtagadhatja az eljárást az adott ügyben.) A joghatóság kikötése tulajdonképpen kizárólagos joghatóságot eredményez. A felek többféle módon köthetik meg ezt a joghatósági megállapodást, az egyezmény szabályozása meglehetősen liberális (lehetséges megkötni írásban, szóbeli megállapodás útján írásbeli megerősítéssel, a felek között kialakult szokásoknak, vagy a nemzetközi kereskedelmi gyakorlatnak megfelelő egyéb formában).23
Itt kell megemlítenünk az egyezmény 3. cikkében megfogalmazott rendelkezést is, amely kifejezetten megtiltja az egyes nemzeti jogokban fellelhető ún. exorbitáns joghatósági okok alkalmazását. (Ezek aránytalanul méltánytalan helyzetet teremtenének a peres felek egyikére nézve, pl.: állampolgárságra vagy a belföldi lakóhely hiányában a vagyon fekvésére alapított illetékesség.)24
A joghatóság vizsgálata
Nagyon fontos szabály, hogy - ellentétben a korábban convention simple kategóriába sorolt egyezményekkel - a határozatok elismerése és végrehajtása során az ítéletet hozó állam bíróságának a joghatóságát nem vagy csak nagyon szűk körben lehet felülvizsgálni. Ennek indoka, hogy a Brüsszeli Egyezmény a szerződő államok igazságszolgáltatásába vetett kölcsönös bizalomra épül. Ugyanakkor az alperes védelme megkívánja azt, hogy az eljáró bíróság a saját joghatóságát hivatalból vizsgálja meg. Az eljáró bíróságnak meg kell állapítania joghatóságának hiányát, ha olyan jogvitát terjesztettek elé, melyre egy másik szerződő állam bíróságának kizárólagos joghatósága van, vagy az alperes nem bocsátkozik perbe és a bíróság joghatósága nem az egyezmény rendelkezésein alapul. Itt kell hangsúlyozni, hogy az alperes perbebocsátkozása a joghatóság hallgatólagos elfogadásának (alávetésnek) minősül, így pótolva a joghatóság hiányát, kivéve az előbb említett kizárólagos joghatóság fennálltának esetét, illetve ha az alperes csak azért bocsátkozott perbe, hogy a joghatóság hiányára hivatkozzon. A joghatóság vizsgálatakor csak a per főtárgyát kell figyelembe venni, melynek következtében a bíróság nem állapíthatja meg joghatóságának hiányát, ha egy másik állam bíróságának kizárólagos joghatósága csak a per előkérdésében volna meg. (18-20. cikkek)
Az egyezmény 21. cikke alapján, ha különböző szerződő államok bíróságainál ugyanazon igény miatt ugyanazon felek között indítanak pert, akkor az a bíróság, amely előtt a pert később indították meg, az eljárást hivatalból felfüggeszti, míg az elsőként megkeresett bíróság joghatósága bizonyossá nem válik. Ezt követően pedig hivatalból megállapítja joghatóságának hiányát. Azt, hogy mikor kell egy pert a bíróság előtt megindítottnak tekinteni, a bíróság saját joga szerint kell megítélni.
A bírósági határozatok külföldön történő érvényre juttatása kapcsán eljárási szempontból is különbséget kell tenni annak elismerése és végrehajtása között. A külföldi határozat elismerése a legtöbb államban általában külön elismerési eljárás intézményesítése nélkül történik, mert az elismeréshez fűződő joghatóságok ipso iure, a törvény erejénél fogva, állnak be. Ehhez képest a külföldön történő végrehajthatóság már nem a törvény erejénél fogva áll be, hanem a végrehajtó állam bíróságának kifejezett, jogalakító aktusa, a végrehajthatóvá nyilvánítás révén. Az utóbbi évtizedekben kötött nemzetközi egyezmények többnyire immár nem csupán az elismerés és végrehajtás feltételeit szabályozzák, hanem a végrehajthatóvá nyilvánítást (ún. exequatur-eljárást) is megkönnyíteni igyekszenek. Ennek indoka, hogy hiába vannak liberális elismerési és végrehajtási előfeltételek, ha maga a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás hosszadalmas és bonyolult, és ez által megnehezíti az igényérvényesítést.25 A jelen dolgozatban tárgyalt Brüsszeli és Luganói Egyezmények is - felismerve ezt a problémát - azt tűzték ki célul, hogy ne csak a joghatóság és az elismerés-végrehajtás anyagi jogi feltételeire vonatkozó szabályokat egységesítsék, hanem magát az exequatur-eljárást is. Így próbálták egyidejűleg a végrehajtást kérőnek az eljárás gyorsabbá és egyszerűbbé tételéhez fűződő érdekét, illetve az adós méltányos jogvédelmének követelményét összeegyeztetni.
Az egyezmény 26. cikke szerint az egyik szerződő államban hozott határozatokat a többi szerződő állam külön eljárás nélkül elismeri. Az egyezmény a határozat fogalmát tágan határozza meg. A 25. cikk szerint "határozat" alatt értendő bármelyik szerződő állam bírósága által hozott határozat, tekintet nélkül annak elnevezésére; így ide tartozik az ítélet, végzés, végrehajtást elrendelő, költségmegállapító határozat vagy a bírósági ítéletbe foglalt egyezség is. Ezt követően a 27. cikk azoknak az okoknak a felsorolását tartalmazza, amelyek fennállása esetén az elismerés megtagadható (közrendi záradék, képviselet hibái az alapeljárásban, res judicata...). Ezen okok részletezését most mellőzöm, azok közül csak a közrendi záradékra történő elismerés megtagadást emelném ki (27. cikk 1. pont: a határozatot nem lehet elismerni, ha az elismerés annak az államnak a közrendjébe ütközne, amelyben az elismerést kérik). Kropholler szerint jogpolitikailag kívánatos lenne, ha a közrendi záradékot az európai államok kiiktatnák az egymás közötti gyakorlatukból, ám ennek még nem érkezett el az ideje.26 Mivel a joghatósági előírások nem tartoznak a közrendhez, a határozatot hozó állam joghatóságának a felülvizsgálatára csak kivételesen kerülhet sor (aminek következtében a határozat elismerését meg kell tagadni, ha a határozatot hozó államban a biztosítási, a fogyasztói ügyekre vonatkozó, illetve a kizárólagos joghatósági szabályokat megsértették). A 29. cikk ugyanakkor kifejezetten megtiltja a külföldi határozatok érdemben történő felülvizsgálatát.
Amint láttuk a határozat másik államban való elismeréséhez általában külön eljárás lefolytatása nem szükséges, ha azonban a határozat alapján másik tagállamban végrehajtást kívánnak indítani, erre csak az ún. záradékolási eljárást követően kerülhet sor.
A záradékolás legfontosabb jogkövetkezménye, hogy a végrehajthatóvá nyilvánított külföldi határozatot a belföldi határozatokkal azonos módon kell végrehajtani. Az egyezmény 31. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:
"Az egyik szerződő államban hozott olyan határozatokat, amelyek ezen államban végrehajthatók, egy másik szerződő államban akkor kell végrehajtani, ha azokat ott egy arra jogosult személy indítványára végrehajthatónak nyilvánították".27
A végrehajtási záradék megadását abban a tagállamban kell kérni, amelyben a határozatot végre kívánják hajtatni (annak sincs akadálya, hogy egyszerre több tagállamban kérelmezzék a záradék megadását, ha pl. az adós különböző államokban fekvő vagyontárgyaira párhuzamosan kívánnak végrehajtást vezetni). A záradékolásnak csak a feltételei azonosak, az eljárás módja országonként különböző, vagyis magára az eljárásra a végrehajtás államának joga irányadó. Az egyezmény tagállamonként konkrétan felsorolja a záradék megadására hatáskörrel rendelkező bíróságokat, ahová a kérelem benyújtható (32. cikk). Az államon belüli illetékességet a kötelezett/ adós lakóhelye határozza meg, ennek hiányában az a bíróság, amelynek területén a végrehajtást foganatosítani kell (pl. a vagyon fekvési helye szerinti bíróság). A bíróság a végrehajthatóvá nyilvánításról peren kívüli eljárásban, iratok alapján dönt. Ennek indoka kettős: az eljárás gyorsítása, illetve annak elérése, hogy az adóst meglepetésként érje a végrehajtás engedélyezése, ezáltal kevesebb lehetőséget biztosítva neki az eljárás elhúzására és vagyonának kimentésére.28
Mivel az elsőfokú eljárás nem kontradiktórius, a bíróság határozata ellen mind az adós, mind a kérelmező jogorvoslattal élhet. Az egyezmény kétfokozatú jogorvoslatot tesz lehetővé, és egyúttal konkrétan felsorolja a jogorvoslatra illetékes bíróságokat is. A végrehajtás elrendelése esetén az adós annak kézbesítésétől számított egy hónapon belül élhet jogorvoslattal (két hónap áll rendelkezésére, ha lakóhelye nem a végrehajtást engedélyező államban van). Ha a végrehajtás iránti kérelmet elutasítják, akkor a végrehajtást kérő élhet jogorvoslattal. A másodfokú eljárást már a peres eljárás szabályai szerint, a kétoldalú meghallgatás elvének figyelembevételével folytatják le. Ezen eljárásban hozott döntés ellen mindkét fél további jogorvoslattal élhet, de ez már szűkebb körű, - jogszabálysértésre hivatkozással - csak jogszerűségi felülvizsgálatnak van helye. A rendkívüli jogorvoslatok elbírálására jogosult bíróságokat is konkrétan megnevezi az egyezmény (37. cikk).
A fenti rendelkezések láttán elmondható, hogy az egyezmény egy egységes záradékolási eljárás kereteit teremtette meg, melynek hiányában a tagállamok belső jogának szabályai lennének irányadóak, melyek viszont jelentős eltéréseket mutatnak. Ugyanakkor az is látható, hogy az eljárás egységesítése és egyszerűsítése terén tett minden törekvés ellenére a záradékolási eljárás sok esetben így is elhúzódhat, gondoljunk csak arra, ha az adós igénybe veszi a rendelkezésére álló összes jogorvoslatot, vagy a párhuzamosan indított záradékolási eljárás eseteire, mikor a kérelmezőnek valamennyi érintett tagállamban kell kérelmeznie a végrehajtási záradék kiállítását.
Többek között ezen problémák felismerése vezetett oda, hogy az utóbbi években a záradékolási eljárás terén különböző reformtörekvések láttak napvilágot. Felvetődött egy Egységes Európai Végrehajtási Jogcím gondolata is,29 mely a párhuzamosan vezetett végrehajtást könnyítené meg azáltal, hogy végrehajtási záradékkal ellátott határozat hatályát kiterjesztené valamennyi tagállamra. Vita tárgyát képezi az is, hogy az Európai Bíróság szerepet vállalhatna-e ezen egységes végrehajtási záradék kiállításában. Mindenesetre azon elképzelések, hogy a záradékolási eljárás teljes eltörlésre kerüljön, mellyel a meghozott határozat többi tagállamban való közvetlen végrehajthatósága valósulna meg, csak a távolabbi jövőben képzelhető el.30
Ahogy a fentiekben már említettem, a tárgyalt egyezmények célja többek között az is volt, hogy az addig létező, Nyugat-Európa államai között korábban kötött számos két- és többoldalú nemzetközi egyezmények sokaságát felváltsa. Ennek ismeretében joggal vethető fel a kérdés:
A Brüsszeli és a Luganói Egyezménynek milyen viszonya van egymáshoz és a különböző, már hatályban lévő más nemzetközi megállapodásokhoz? Erre válaszul három csoportot tudunk megkülönböztetni:31
1. A Brüsszeli Egyezmény és a Luganói Egyezmény közötti viszony
A Luganói Egyezmény aláírói jelenleg a 15 EK/ EU tagállam, a 3 EFTA tagállam (Svájc, Norvégia és Izland), valamint az elsőként csatlakozásra meghívott állam Lengyelország.32 Az 54b. cikk rendelkezései szerint az Európai Közösség tagállamai között mindig a Brüsszeli Egyezmény szabályai kerülnek alkalmazásra. A Brüsszeli Egyezmény helyett viszont minden esetben a Luganói Egyezmény kerül alkalmazására, amikor az ügy tényállását valamilyen eljárásjogi szempontból releváns kapcsolat fűzi egy olyan államhoz is, amely nem tagja a Brüsszeli Egyezménynek, viszont tagja a Luganói Egyezménynek.
2. Az egyezmények viszonya a tagállamok közötti egyéb joghatósági és végrehajtási egyezményekhez.
A jogbiztonság és az áttekinthetőség érdekében az egyezmények 55. cikkei úgy rendelkeznek, hogy felsorolják azokat a két- és többoldalú egyezményeket, melyek helyébe a tagállamok viszonylatában a tárgyalt Brüsszeli és Luganói Egyezmények lépnek. (A lista persze az egyezmények tagjainak bővülésével folyamatosan kiegészítésre kerül.) Fontos látni azonban, hogy ezen rendelkezések a felsorolt megállapodásokat nem helyezik hatályon kívül, azok továbbra is érvényben maradnak azokon a jogterületeken, ahol a tárgyalt két egyezmény nem alkalmazható (pl.: öröklési jog, személyek jogállása, csődjog területén...). Továbbá olyan határozatok elismerése és végrehajtása esetében is hatályban maradnak, melyeket az egyezmények hatályba lépése előtt hoztak.
3. Az egyezmények viszonya egyes speciális egyezményekhez
Az egyezmények viszont egyáltalán nem érintik azokat a nemzetközi szerződéseket, amelyekben a szerződő államok speciális jogterületeken rendezik a bírósági joghatóságot, illetve a határozatok elismerését és végrehajtását (pl.: ipar, környezetvédelem, fuvarozás...) Az 57. cikk hivatalos értelmezése szerint ezeknek a megállapodásoknak a Brüsszeli és a Luganói Egyezménnyel szemben elsőbbségük van, mert az általuk szabályozott terület eltéréseit jobban képesek figyelembe venni. Ha a külön megállapodásokból a részletszabályok hiányoznak, akkor viszont ismét a tárgyalt Brüszszeli és Luganói egyezmények kerülnek alkalmazásra.33
A Brüsszeli Egyezmény zártságával ellentétben (ui. annak csak az EK/EU tagállamai lehetnek részesei), a Luganói Egyezményhez alanyi jogon csatlakozó EK/EU és az EFTA tagállamokon kívül csatlakozhatnak azok az államok is, melyeket felhívnak az egyezményhez való csatlakozásra. Ennek módját az egyezmény 62. cikke részletesen is szabályozza. Eszerint a meghívásra akkor kerülhet sor, ha az egyezmény letéteményeséhez, azaz a Svájci Szövetségi Tanácshoz, valamely tagállam erre irányuló kérelmet terjeszt elő és a csatlakozást valamennyi tagállam elfogadja. Még ezt megelőzően a meghívott tagállamnak a ratifikációs okmányok őrzőjéhez, vagyis a letéteményes államhoz be kell nyújtania a 63. cikk szerinti közléseket és nyilatkozatokat, melyek a tagállamok nemzeti jogának alkalmazására vonatkoznak (így pl. mely bíróság lesz jogosult végrehajtási záradék kibocsátására, mely exorbitáns illetékességi okok nem lesznek alkalmazhatók a csatlakozást követően...).
A Brüsszeli és a Luganói Egyezmény megkötésével egy egész Nyugat-Európát átfogó egységes joghatósági és végrehajtási rendszer jött létre. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy a 90-es évek elején a volt szocialista rendszer összeomlását követően felmerült az igény arra, hogy a közép- és kelet-európai államokat is be kellene vonni az ítéletek szabad forgalmát lehetővé tevő európai rendszerbe. Egyidejűleg több elképzelés is megfogalmazódott:34
- A térség államainak ki kellene várniuk az Unióhoz való csatlakozást, így azzal egyidejűleg lehetővé válik a Brüsszeli Egyezményhez történő csatlakozás is. Addig is a tagjelölt államnak véghez kell vinnie az igazságszolgáltatás terén szükséges reformokat. A problémát az okozza, hogy nem lehet tudni a csatlakozás várható időpontját.
- Az EFTA tagság megszerzése révén gyorsabban és közvetve csatlakozhatnának a Brüsszeli Egyezményhez.
- Egy újabb párhuzamos egyezmény kidolgozásának terve is felmerült, mely a közép- és kelet-európai térség államait fogta volna át. Ám ennek megvalósulása esetén már három párhuzamos egyezmény rendezte volna az adott kérdést, melyek áttekintése és elhatárolása már fokozott nehézséget okozott volna.
Várhatóan a közép-európai államok csatlakozásával a Luganói Egyezmény jelentősége növekedni fog. Az elmúlt években ugyanis egyfajta kiüresedése indult el annak köszönhetően, hogy az EFTA tagállamok közül több is (nevezetesen: Ausztria, Finnország és Svédország) időközben csatlakozott az Európai Unióhoz, így közvetlenül a Brüsszeli Egyezmény részesei lettek. (Ezért is találó az az elnevezés, miszerint a Luganói Egyezmény a Brüsszeli Egyezmény előszobája.) 2000. február elsejével viszont Lengyelország, mint első kelet-európai állam csatlakozott a Luganói Egyezményhez,35 és már Magyarország, Csehország is megtette az előkészületi lépéseket.
Az 1991 óta tartó diplomáciai előkészítés eredményeként 1996-ban a Finn Köztársaság az Osztrák Köztársaság támogatásával kérelmet intézett a Luganói Egyezmény letéteményeséhez, hogy Magyarország meghívást kapjon az egyezményhez való csatlakozásra. Ennek megtörténtét a Svájci Szövetségi Külügyminisztérium jegyzékben közölte a svájci Magyar Nagykövetséggel, miután a Magyar Kormány megtette az egyezményhez előírt közléseket és nyilatkozatokat. Erről külön kormányhatározat is született: 2392/1997. (XII. 3.) számon.
A kormányhatározatot megelőző 38.711/1997. IM előterjesztés szerint az egyezményhez való csatlakozás nem veti fel kényszerítőleg a belső jogszabályok módosításának szükségességét, mivel a csatlakozás esetén az Egyezmény rendelkezései a vonatkozó belső jogszabályok helyébe lépnek, azokat kiegészítik, és ezek kerülnek alkalmazásra az Egyezmény hatálya alá tartozó ügyekben. Mégis a magyar kormány a fenti kormányhatározat 4. pontjában "megbízta az igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja felül az Egyezmény tárgykörét érintő egyes hazai - nemzetközi magánjogi, polgári eljárásjogi, végrehajtási jogi - jogszabályokat és a szükséghez képest tegyen előterjesztést azok módosítására és kiegészítésére." Ehhez kapcsolódóan nézzük meg - a teljesség igénye nélkül, csak címszavakban - milyen konkrét kérdések merülnek fel a belső jog és az egyezmény viszonyát illetően:36
- A joghatóság szabályozása és a magyar jogilleszkedés:
A joghatóságnak a lakóhelyre való telepítése egybeesik a magyar Polgári perrendtartásnak (1952. évi IV. tv., továbbiakban: Pp.) az általános illetékességre vonatkozó szabályozásával. [Pp. 29. § (1) bek.] A magyar Pp.-ben is fellelhető exorbitáns illetékességi okok kizárásáról, ahogy fent már említésre került, maga az egyezményhez tett közlés rendelkezik. Az egyezményben szabályozott különös illetékességi okok többsége nem ismeretlen a magyar polgári eljárásban sem.
Ahogy korábban már említésre került a joghatóság kikötése esetén a felek megállapodását az egyezmény meglehetősen liberálisan szabályozza. Ehhez képest a magyar Pp. nagyon mereven szabályozza az alávetéses illetékesség során kötött megállapodás formai követelményeit (közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalást követel meg). Így joggal várható, hogy az egyezmény jótékony hatást fog gyakorolni a magyar jogfejlődésre, elősegítve ez által is a nemzetközi forgalom fellendülését.
- A külföldi határozatok elismerése és a magyar jogilleszkedés:
Az egyezmény alkalmazása ezen a téren sem fog különösebb gondot okozni, hiszen az 1979. évi magyar magánjogi kódex (1979. évi 13. tvr., a továbbiakban: Nmjt.) sem intézményesített külön elismerési eljárást. A magyar kódexben felsorolt megtagadási okok pedig lényegében megegyeznek az egyezményben alkalmazottakkal. A 2000. évi CX. törvény alapvetően módosította az Nmjt. XI. fejezetét, mely a külföldi határozatok elismerésével és végrehajtásával foglalkozik. Erre éppen azért került sor, hogy a magyar kódex rendelkezései harmonizáljanak a Luganói Egyezmény rendelkezéseivel, ezzel is előkészítve az ahhoz történő csatlakozást. Fontos szem előtt tartani azt is, hogy az Nmjt.-ben a módosítással bevezetett szabályok csak a 2001. május 1. után jogerőre emelkedett határozatokra vonatkoznak.37
- A külföldi határozatok végrehajtása és a magyar jogilleszkedés:
Ehelyütt ismét hangsúlyoznunk kell, hogy a Luganói Egyezmény csak egyfajta keretszabályozást ad a végrehajtás terén, a keretek kitöltése a belső jog alapján történik, ezért is fontos, hogy a csatlakozó állam jogrendszere képes legyen az egyezmény szerinti eljárás adaptálására. A magyar rendelkezések e téren komoly hiányosságokat mutattak, de az elmúlt években a törvénymódosítások eredményeképpen ezek megoldódtak. A végrehajtási jog 1994-es reformja (1994. évi LIII. tv., a továbbiakban: Vht.) a végrehajtási tanúsítvány intézményét vezette be, mellyel elkülönítette a külföldi határozatokkal szemben támasztott speciális, nemzetközi magánjogi követelmények vizsgálatát a végrehajtási lap kiállításától, azaz a végrehajtás elrendelésétől.38 (Korábban a külföldi határozatok végrehajtásának útja nem különbözött a belföldiekétől, végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást a korábbi Vht. egyáltalán nem ismert.) A Vht. 205. §-a szerint külföldi határozat magyarországi végrehajtására azt követően kerülhet sor, ha azt az illetékes magyar bíróság ún. végrehajtási tanúsítvánnyal látta el. A végrehajtási tanúsítvány tanúsítja, hogy a külföldi határozat Magyarországon a magyar bíróság határozatával azonos módon végrehajtható. A tanúsítvány kiállítására a helyi bíróságnak van hatásköre, az illetékesség - azonos módon az egyezménnyel - az adós lakóhelyéhez illetve a vagyon fekvéséhez igazodik. A végzés ellen pedig kétfokú jogorvoslatnak van helye. Ez utóbbira már egy másik jelentős törvénymódosítás, a Pp. 1992-es módosítása teremtette meg a lehetőséget. Az Alkotmánybíróság 9/1992-es határozata nyomán a Pp. ismét bevezette a felülvizsgálat intézményét, így lehet a végrehajtási tanúsítványról szóló végzés ellen fellebbezéssel és a jogszerűség vizsgálatára korlátozott felülvizsgálattal élni.
Ezek ismeretében már elmondható, hogy a végrehajtási tanúsítvány kiállítása iránti eljárás lényegét tekintve már megegyezik a Luganói Egyezményben szabályozott záradékolási eljárással. Dr. Szőcs Tibor szerint a végrehajtási tanúsítvány intézményének bevezetésével Magyarország már előzetesen hozzáigazította saját végrehajtási jogát az Egyezmény előírásaihoz, és ezzel megoldotta azt a feladatot, amelyet egyes tagállamok csak jóval csatlakozásuk után hajtottak végre.39
Ennek ellenére Dr. Szőcs szerint két vonatkozásban még mindig módosítást igényel a jelenlegi szabályozás: egyrészről a másodfokú eljárás elbírálásával kapcsolatban; másrészről pedig a jogorvoslati határidők kapcsán. Ami az előbbit illeti, az egyezménnyel összhangban a végzéssel szemben benyújtott fellebbezés alapján a másodfokú eljárásban meg kellene követelni a kontradiktórius elbírálást, azaz az adós meghallgatásával kellene dönteni; az utóbbit illetően pedig a jogorvoslat (fellebbezés) benyújtására adott határidőt az eddigi 15 napról az egyezményhez igazítva, legalább 1 hónapra meg kellene hosszabbítani.40
Összefoglalva az elmondottakat szeretném hangsúlyozni, hogy a polgári eljárásjog, a végrehajtási jog és a nemzetközi magánjog területén az elmúlt években lezajlott reformoknak köszönhetően a magyar szabályozás lényegében már a Luganói Egyezmény előírásaival konform rendszert képez. Ennek következtében Magyarország a Luganói Egyezményhez történő csatlakozás esetén immár felkészülten lesz közvetett részese a Brüsszeli Egyezmény által megteremtett egységes joghatósági és végrehajtási rendszernek.
A továbbiakban, jelen dolgozat második részében, vizsgálatom tárgyát az képezi, hogy vajon beszélhetünk-e a bírósági határozatok szabad forgalmához hasonlóan a közjegyzői okiratok, mint közokiratok szabad mozgásáról is az Európai Unión belül. Vajon a Brüsszeli és a Luganói Egyezmény közokiratokra vonatkozó szabályozása milyen gyakorlati kérdéseket vet fel?
"Az Európai Gazdasági Közösség Alapító Szerződésének Magas Szerződő Felei -
azon óhajtól vezérelve, hogy fent nevezett Szerződés 220. cikkének eleget tegyenek, melyben kötelezettséget vállaltak, hogy biztosítják az alaki előírások egyszerűsítését a bírósági határozatok kölcsönös elismerése és végrehajtása céljából,
azon törekvésükben, hogy a Közösség területén lakó személyek jogvédelmét erősítsék,
annak mérlegelésével, hogy e célból kívánatos bíróságaik nemzetközi illetékességének megállapítása, a határozataik elismerésének megkönnyítése és egy gyorsított eljárás bevezetése a határozatok, valamint a közokiratok és bírósági egyezségek végrehajtásának biztosítása érdekében -
elhatározták, hogy megkötik a jelen Egyezményt..." - ekképpen fogalmaz bevezető soraiban a Brüsszeli Egyezmény Preambuluma.
Az itt megfogalmazott célkitűzések között látható, hogy nem csak a jelen dolgozat első részében tárgyalt bírósági határozatok elismerésének és végrehajtásának megkönnyítéséről van szó, hanem a Preambulum a bírósági határozatok mellett a bírósági egyezségek és egyúttal a közokiratok végrehajtásának biztosítását is célul tűzte ki.
A Brüsszeli Egyezmény IV. címe a Közokiratok és perbeli egyezségek címet viseli. 50. cikkely "Valamely szerződő államban elfogadott és végrehajtható közokiratokat egy másik szerződő államban a 31. és a következő cikkelyek szerinti eljárás során, kérelemre, végrehajthatónak nyilvánítják. A kérelmet csak akkor lehet elutasítani, ha a határozatilag elrendelt végrehajtás a végrehajtó állam közrendjébe ütközne. A benyújtott okiratnak meg kell felelnie a bizonyító erejére vonatkozó azon feltételeknek, amelyek az okiratot kiállító államban szükségesek..."
A Luganói Egyezmény 50. cikkelye szó szerint megegyezik az imént idézett Brüsszeli Egyezmény szövegével.
Az Európai Tanács 1999. október 15-16-án Tamperében összehívott rendkívüli tanácskozás keretében fogalmazta meg azt a távolabbi célrendszert, miszerint az Európai Uniót a szabadság, biztonság és a jog térségévé kell kiépíteni, a polgári, a cég-, és az eljárásjog területén közelíteni kell egymáshoz az érvényes nemzeti törvényeket annak érdekében, hogy a polgár számára a jogszolgáltatás könnyebben hozzáférhető legyen. Az Európai Tanács azt a nézetet vallja, hogy a szabadság csak a jog valódi térségében élvezhető. Az egységes európai jogi térség megteremtésének egyik célállomása, hogy az egyik EU tagállam bírósági határozatait és egyéb közokiratait elismerjék a többi EU tagállamban is. Hangsúlyozni kell, az egységes európai jogi térség megvalósításának szándéka nemcsak a bírósági határozatok elismerésére és végrehajtására terjed ki, hanem ugyanennek kell érvényesülnie az egyéb közokiratok esetében is. A közokiratok közé tartoznak a végrehajtható közjegyzői okiratok is.41
Ahhoz, hogy a Brüsszeli Egyezmény közokiratokra vonatkozó szabályozását közelebbről megvizsgálhassuk, először a közjegyzők feladat és hatáskörét, valamint a végrehajtható közjegyzői okirat, mint közokirat fogalmát kell meghatároznunk. A továbbiakban ezen alapfogalmak tisztázása során egyfajta közösségi definíció megadására törekszem, oly módon, hogy az Európai Unió tagállamaira jellemző közös ismertetőjegyekből indulok ki.
A közjegyzők hivatásgyakorlása közel azonosan került szabályozásra azon államok vonatkozó törvényeiben, amely államok közjegyzői szakmai szervezetei a Latin Közjegyzőségek Nemzetközi Uniójának (UINL) tagjai. Az UINL-t 1948. október 2-án alapították meg Argentínában, Buenos Airesben, és ma tagjainak száma közel 70. Magyarország 1992 áprilisa óta tagja az UINL-nek. Ezen országok közjegyzői kamaráit alapvetően az köti össze, hogy hivatásgyakorlási szabályzatuk a latin típusú közjegyzőség alapvető elveire épül.42
Mely közös vonások figyelhetők meg ezen országok törvényi szabályozásában?
"Az egyes országok nemzeti szabályozása csak az adott ország saját állampolgárai számára teszi lehetővé a hivatásrend belföldi hatáskörének gyakorlását. A közjegyzői tevékenységet a belső jogszolgáltatáshoz vagy még szorosabban a belföldi igazságszolgáltatáshoz sorolják, és az állami felségjogok részének tekintik. Ennek megfelelően a közjegyzői tevékenység ezekben az országokban "tartósan vagy időnként a közhatalom gyakorlásához kapcsolódik." Amennyiben közjegyzői okiratnak külföldön kell joghatást kiváltania, akkor ez kizárólag olyan államközi vagy nemzetközi szerződés alapján történhet, amely - sokszor bizonyos feltételekkel vagy bizonyos korlátozásokkal - szabályozza az állam közjegyzői okiratainak elismerését egy másik államban.43"
Itt rögtön felmerül a tárgyalandó Brüsszeli Egyezmény szabályozásának kérdése, de előbb látnunk kell, hogy az Európai Unió színterén hogyan határolják körül a közjegyzők feladat- és hatáskörét.
Az Európai Unió tagállamai közül az UINL tagjainak sorába is tartozik: Belgium, Németország, Franciaország, Görögország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Ausztria, Portugália és Spanyolország. E tagállamokban tehát latin típusú közjegyzőség létezik. E lista kiegészítendő még a London Városi Közjegyzőkkel, akik nemrég, az UINL 50 éves kongresszusán kerültek felvételre. Angliában, Londont leszámítva, jelenleg sincs az ország egész területére kiterjedő azonos szabályozás.44 Portugália is kivételként említhető, mert ott a közjegyző fizetett állami hivatalnok, szabadfoglalkozású közjegyzőségről nem beszélhetünk.
Az Európai Unión belül a közjegyzők szakmai képviseletét legmagasabb szinten az Európai Unió Közjegyzőségeinek Konferenciája (a továbbiakban: CNUE) látja el.45 Az uniós tagállamok közjegyzői kamaráinak elnökeit tömörítő szervezet vitathatatlanul kiemelkedő szereppel bír a közjegyzőséget is érintő jogharmonizáció területén, mintegy közvetítő szervezet a nemzeti közjegyzőségek és az EU szupranacionális intézményei között.
Emiatt fontosnak tartom, hogy egy kicsit közelebbről is megnézzük e szervezet legfontosabb feladatait és célkitűzéseit, melyek az alábbiak:
- állandó tájékoztatást nyújt az európai törvényalkotói tevékenységről és egyéb közjegyzőket érintő kezdeményezésekről,
- részt vesz a jogszolgáltatás, fogyasztóvédelem témakörét érintő értekezleteken, konferenciákon, valamint
- biztosítani törekszik a közjegyzőség folyamatos továbbképzésének előmozdítását az európai közösségi jog területén.46
Az említett feladatok megvalósításához nagymértékben hozzájárul az a tény, hogy a szervezet brüsszeli székhelyű, ott tart fenn irodát, hogy minél közelebb legyen a döntéshozókhoz.
1990. március 23-án Madridban, a CNCE ülésén a német, a belga, a spanyol, a francia, a görög, az olasz, a luxemburgi és a holland elnökök közreműködésével született egy tanulmány "a közjegyzőről és működéséről", ahol a következőképpen határolták körül a közjegyző jogállását:
"A közjegyző olyan közhivatalnok, aki az államtól arra kapott felhatalmazást, hogy hiteles okiratokat készítsen, biztosítsa azok fennmaradását, bizonyító és végrehajtó erejét.
A működéséhez szükséges függetlenség feltétele, hogy munkáját, mely bármely - nemperes - jogügylet lehet, szabad foglalkozás keretében végezhesse.
Közreműködése, mely történhet tanácsadással, természetesen részrehajlás nélkül, vagy egy általa készített hiteles okirat formájában, az ügyfélnek az általa keresett teljes jogi biztonságot nyújtja.
Ezt a jogi biztonságot megerősíti a közjegyző magas szintű egyetemi képzettsége, a hivatalának betöltéséhez szükséges pályázatokon, továbbképzéseken való kötelező részvétele, valamint a hivatása gyakorlásában betartandó szabályok szigorú követése, a közhatalom által érvényesített állandó ellenőrzés, ezen kívül földrajzi meghatározottsága, mely lehetővé teszi, hogy az ország egész területén bármikor elérhető legyen.
Végül a közjegyzőnek a lehetséges viszályok elhárítására irányuló közreműködése nélkülözhetetlen egy jól funkcionáló igazságszolgáltatás rendszerében."47
"a közjegyzői tevékenység legfontosabb jellemzője az állam azon hatalmának átruházása, mellyel magára vállalja a különböző szerződések megírásának közszolgálatát, biztosítja azok hiteleségét és törvényességét, közvetlenül végrehajtható és bizonyító erejüket, valamint a megelőző szerepet, és az érdekelt felekkel szembeni teljes pártatlanságot, hogy ez által is megkönnyítse a bíróságok munkáját."49
Ezen idézetből is látható, hogy az Európai Parlament külön hangsúllyal emeli ki a közjegyző jogvitákat megelőző tevékenységét és a közszolgálatiság, a közhatalom állam általi átruházásának jelentőségét. A parlamenti határozat fontos megállapításokat tartalmaz a közjegyzői okiratokat illetően is, erre és a közhatalmi jelleg problémakörére a későbbiekben még visszatérek.
"A közjegyzőknél nem létezik semmiféle hierarchikus alárendeltség a közhatalommal szemben, mivel nem tartozik a közigazgatás alá. Tevékenységük során saját bevétellel, saját felelősségükre dolgoznak, a törvény szabta határok között saját maguknak, szabadon szervezik meg a munkájuk elvégzésének módozatait, és jövedelmük forrását a munkáért kapott bevétel képezi." A bíróság úgy fogalmazott, hogy tevékenységüket "gazdaságilag függetlenül végzik, szabad foglalkozás keretében."50
A CNUE annak érdekében, hogy megkönnyítse a polgároknak az európai térség közjegyzőivel való kapcsolattartást, illetve a közjegyzők államhatárokat átlépő szakmai segítségnyújtását is, 1995. február 3-4-én Nápolyban határozatban fogadta el a közjegyzői hivatásrendi jog Európai Kódexét (a továbbiakban: Kódex), mely 1995. május 1-jén lépett hatályba. A Kódex létrejötte tükrözi az Európai Unió határozott egységesítési törekvéseit annak ellenére is, hogy részletszabályaiban már meglehetősen különbözőek a közjegyzőkre vonatkozó nemzeti szabályozások.
A korábbiakban már említettem, hogy a latin mintára alakult közjegyzőségek közös ismertetőjegyekkel rendelkeznek, és arról is volt szó, hogy az EU tagállamok közül tízben latin típusú közjegyzőség működik. A már felvázolt közös vonások folytatását tűzte ki célul a Kódex, így azonos jogvédelem biztosítását a közjegyzői szolgáltatásokat igénybe vevő európai fogyasztónak mind belföldi, mind határokon túlnyúló jogügyletek esetén, illetve meg kívánta könnyíteni a különböző uniós tagállamok közjegyzőinek az együttműködést határokon túlnyúló tevékenység esetén. A Kódex a közjegyzők hivatásának egyes szabályait a tagországokban egységesen szabályozza, szakmai minimumkövetelményeket rögzít, amelyeket minden latin közjegyzőségű EU tagállamban követni kell.51,52
A bevezető gondolatoknál már említettem, hogy a közokiratok közé tartoznak a végrehajtható közjegyzői okiratok is. A közjegyző feladat- és hatáskörének rövid, vázlatos áttekintése után most a közjegyzői okirat fogalmi jellemzőit vegyük sorra ahhoz, hogy lássuk, mely közokiratok tartoznak a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá.
A fent már említett 1994. évi Parlamenti határozatot az 1993. december 9-én született Marinho-jelentés alapozta meg, mely az európai közjegyzőség hivatását tette vizsgálat tárgyává. Ebben a jelentésben a közjegyzői okiratról az alábbi megállapítást találjuk:
"A közjegyzői okirat közhitelű okirat, amely bizonyító és végrehajtó erővel rendelkezik, melynek eredetije mindig a közjegyzőnél marad. Ezek az okiratok teljes bizonyító erővel rendelkeznek valamennyi tagországban."54
Milyen gyakorlati jelentőséggel bír mindez?
A közjegyzői okiratnak tehát teljes bizonyító ereje van az abban kijelentett és az okiratba foglalt nyilatkozatot illetően. Az okirat tartalma mindaddig igaznak számít, amíg az ellenkezője bizonyítást nem nyer. A bíróság alapvetően kötve van a közjegyzői okirat tárgyi tartalmának valódiságához, és azt igaznak kell tartania. A végrehajtható közjegyzői okirat kiadmányának55 tartalma végső soron kötelező erejű a végrehajtó hatóságokra nézve. A végrehajtható közjegyzői okirat ez által a bírói ítélettel egyenértékű.56
A közokirat említett két különleges tulajdonságát, a bizonyító és a végrehajtó erőt emeli ki Erick Deckers is "A közjegyzői hivatás deontológiája és szerkezete" című összefoglaló művében.57
Az ő megfogalmazásában a közjegyzői okirat bizonyító ereje azt jelenti, hogy az okirat önmagában elegendő, hogy annak, aki erre hivatkozik, semmit nem kell tennie, csupán azt bemutatnia...
A végrehajtó erővel kapcsolatban pedig a következőképpen fogalmaz: A közjegyzői okirat ugyanolyan végrehajtó erővel bír, mint a bírói ítélet, vagy a legfelső fokon meghozott bírói végzés. Akinek ilyen okirat van a kezében, annak nem kell a bíróság elé állítania adósát. A közjegyzői okirat másolatának felmutatásával az adós ugyanúgy teljesítésre kötelezhető, mintha bíróság hozott volna az ügyben ítéletet. Ennek indokaként Deckers a közrendet jelöli meg. A közrend megtartása megköveteli, hogy a vállalt kötelezettségek teljesítése maradéktalanul megtörténjék, és hogy a teljesítést elmulasztó fél közhatalmilag kötelezhető legyen vállalt kötelezettségei teljesítésére, mindössze az okirat (vagy annak hiteles másolata) bemutatásával, ugyanis a közjegyzői okiratban a felek önkéntesen vállalják az általuk okiratba foglalt kötelezettségek teljesítését.
A közokiratok jogi minőségét az Európai Bíróságnak 1999. június 17-én C-260/97 számon az Unibank-ügyben hozott döntése definiálja, amely döntés lényegi elemeit most szeretném az Olvasóval is megismertetni. A jogeset példáján keresztül szeretném bemutatni, hogy miként kerül alkalmazásra a Brüsszeli Egyezmény vonatkozó, 50. szakasza, melyet a bevezetőben már szó szerint idéztem.58
Az Unibank A/S (továbbiakban: Hitelező) és Flemming A. Christensen (továbbiakban: Adós) közötti jogvitában (melyben a Hitelező három kötelezvény végrehajthatóságának megállapítását kérte a bíróságtól) felmerült kérdések kapcsán az Európai Bíróságnak értelmeznie kellett a Brüsszeli Egyezmény 50. szakaszát. A Német Szövetségi Bíróság két kérdésben előzetes határozathozatal iránt terjesztett be kérelmet az Európai Bírósághoz, mint a Brüsszeli Egyezmény értelmezésére feljogosított hatósághoz (ld. a 1971-es Protocol rendelkezéseit).
1. Kérdés: Egy olyan kötelezvény, amelyet az adós közokirat hitelesítésére nyilvánosan feljogosított személy közreműködése nélkül írt alá, a Brüsszeli Egyezmény 50. szakasza szerinti közokiratnak tekintendő-e abban az esetben, ha a kötelezvény kifejezetten tartalmazza, hogy annak alapján végrehajtás foganatosításának van helye?
2. Kérdés: Amennyiben az első kérdésre igenlő a válasz: A Brüsszeli Egyezmény 32. szakasz második bekezdésének értelmében valamely határozat vagy közokirat elismerésére benyújtott kérelem a helyileg illetékes bíróságnál megalapozatlanná válik-e azáltal, hogy az adós a fellebbezési eljárás ideje alatt elköltözik az adott országból és új tartózkodási helye ismeretlen?
Az 1. kérdésben a Bíróság akként foglalt állást, hogy az okiratba foglalás államának joga szerint végrehajtható kötelezvény, amelyet azonban nem hatóság vagy erre az adott állam által feljogosított egyéb szerv állított ki, nem tekintendő a Brüsszeli Egyezmény 50. szakasza szerinti közokiratnak. Ezzel a felelettel pedig a 2. kérdés megválaszolása is szükségtelenné vált.
Miért jutott a Bíróság a fenti értelmezésre? Mivel a Brüsszeli Egyezmény 50. szakasza alá eső okiratok ugyanolyan feltételek mellett hajthatók végre, mint a bírósági határozatok, az okiratok bizonyító erejének olyannyira vitán felül kell állnia, hogy a végrehajtás országának bíróságai nyugodtan hagyatkozhassanak rájuk. A magánokiratok ilyen bizonyító erővel nem rendelkeznek, ezért csak valamely hatóság részvétele vagy az okiratba foglalás helye szerinti államban erre feljogosított szerv közreműködése révén válhatnak közokirattá.
A Bíróság ezen értelmezését támasztja alá a Luganói Egyezményhez készített Jenard-Möller jelentés is, amikor az EFTA tagországok a Brüsszeli Egyezmény 50. szakasza szerinti közokirat-fogalom feltételeinek tisztázását kérték.
A jelentés az alábbi három feltételt nevezi meg:
1. A közokiratot hatóságnak kell készítenie,
2. az okiratba foglalásnak a tartalomra és nem csak például az aláírásra kell vonatkoznia, valamint
3. az okiratnak abban az államban, amelyben készült, végrehajthatónak kell lennie.
Tehát a Jenard-Möller jelentés szerint is a hatóság részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy valamely okirata a Brüsszeli Egyezmény 50. szakaszának megfelelő közokiratnak minősüljön.59
Miután a közokirat fogalmát tisztáztuk, az Egyezmény vonatkozó rendelkezéseit vegyük sorra. Az 50. cikkely visszautal a külföldi határozatok esetében már tárgyalt 31. és azt követő cikkelyek szerinti végrehajtási eljárás szabályaira azzal, hogy a végrehajtási eljárás iránt kérelem elutasítására csak akkor kerülhet sor, ha a határozatilag elrendelt végrehajtás a végrehajtó állam közrendjébe ütközne. A benyújtott okiratnak pedig meg kell felelnie a bizonyító erejére vonatkozó azon feltételeknek, amelyek az okiratot kiállító államban szükségesek.
Az 51. cikkely szerint az eljárás folyamán a bíró előtt megkötött azon egyezségeket, melyek végrehajthatók abban az államban, ahol megkötötték őket, a végrehajtó államban a közokiratokra vonatkozó feltételek mellett hajtják végre.
A Brüsszeli Egyezmény az idézett két szakaszon kívül további speciális rendelkezéseket a közokiratokra vonatkozóan nem tartalmaz. A Luganói Egyezmény szövege pedig e tekintetben is teljesen megegyezik a Brüsszeli Egyezmény szövegével.
A közokiratok, nevezetesen a közjegyzői okiratok nemzetközi forgalmának elősegítése mellett foglal állást a - korábbiakban említett - 1994-es Európai Parlamenti határozat 6. és 7. pontja is, mikor azt követeli, hogy a közjegyzői okiratokat minden külön eljárás mellőzésével kölcsönösen fogadják el az államok. A közjegyzői okiratok kölcsönös, alakiság nélküli elismerését az EK Alapító Szerződés 220., az új számozás szerinti 293. cikkére hivatkozással sürgeti.60
Ugyanezen parlamenti határozat indokolása leszögezte, hogy "a nemzeti jogalkotásoknak törekedniük kell arra, hogy a közjegyzőkre vonatkozó szabályok hasonló jogállást biztosítsanak valamennyi tagállamban, hiszen a jogi szabályozás kialakítása nemzeti hatáskör, de ily módon is meg kell teremteni a közjegyzői okiratokra vonatkozó kölcsönös elismerés feltételeit, tulajdonképpen azt, hogy valamennyi tagállamban ugyanazok a joghatások fűződjenek ezen okiratokhoz, és a közjegyzők eljárását hasonló garanciák védjék."61
Itt szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy kis kitérővel röviden bemutassam, a közjegyzők miként járulnak hozzá az európai jogi térség megteremtéséhez.
Dr. Klaus Woschnak "A közjegyzői hivatásgyakorlás joga és a közösség jog" című tanulmányában kifejti, hogy a Tanács azon szándéka, miszerint a Brüsszeli Egyezmény tartalmát közösségi jogként, az összes EU tagállamban közvetlenül hatályos rendeletként léptesse hatályba, nagy jelentőséggel bír a végrehajtható közjegyzői okiratok szempontjából is. Örvendetes hírnek tartja, hogy az Európai Parlamentben e témában folyó eljárás során a bírói végzések mellett a végrehajtható közjegyzői okiratot is egyenjogúként vették figyelembe.
A korábban már bemutatott Európai Unió Közjegyzőségeinek Konferenciája (CNUE) támogatja az a tervet, hogy a Brüsszeli Egyezmény érvényességét kiterjesszék az egész Közösségre, és ennek megfelelően 1999. október 30-i valenciai közgyűlésén azt javasolta, hogy a közokirat, mint a szerződő felek szabad akaratnyilvánításának kifejeződése, amely rendelkezik a per eredményeként hozott bírói ítélet valamennyi előnyével, az Európai Unió összes országában szabadon foroghasson, és közvetlenül végrehajtható legyen, amennyiben egy másik EU tagállam a származási országa.
Az egységes jog megteremtésének részeként az "európai közjegyzőség" szabályozása is napirendre került. A CNUE több kezdeményezést és állásfoglalást tett, melyek meghatározóak az európai közjegyzőség jövőbeli kialakítása során. Ezek közül most csak a 2000. február 14-i állásfoglalást emelem ki, melyben a CNUE javaslatokat terjesztett az Európai Bizottság elé arra vonatkozólag, hogyan lehetne bevonni a közjegyzőséget az európai jogi térség megteremtésébe.63 Állásfoglalásában kifejti, hogy különösen az Európai Tanács azon tamperei nyilatkozatával azonosul, miszerint az európai jogi térség megvalósításával a tagállamok nagyobb egyezőségét és a jog erősebb konvergenciáját kell elérni, főként pedig a határozatokat és a közokiratokat kell elismerni és végrehajtani az Európai Unió valamennyi tagállamában. Woschnak szerint a közjegyzőség szempontjából ez lehet az egyik első lépés az európai közjegyzői okirat irányába, melynek megteremtése, illetve elismerése teljesen új, európai dimenziót nyithatna meg a közjegyzőség előtt. De hangsúlyozza egyúttal azt is, hogy egyelőre nem lehet még megközelítőleg sem átlátni az új dimenzió közjegyzőségre gyakorolt hatását. A jövőbeli lehetséges fejlemények példájaként említi a Tanács rendelet-tervezetét, mellyel végrehajthatóvá válnak a közokiratok és velük együtt a közjegyzői okiratok is. Külön kiemeli, hogy küszöbön áll a közjegyzők európai foglalkozásgyakorlási jogának megteremtése, és ehhez kapcsolódóan még heves viták zajlanak a közjegyző szolgáltatási és letelepedési szabadságáról, a meglévő nemzeti fenntartás eltörléséről.64
Annak érdekében, hogy az utóbb említett igen jelentős problémakör az olvasó előtt is ismert legyen, most csak leegyszerűsítve összefoglalnám a vita lényegét.65
A vita kiindulópontját a Római Szerződés 55., az Amszterdami Szerződés óta az új számozás szerinti 45. cikkének értelmezése, valamint a tagállamok esetén a közjegyzői foglalkozás betöltésében az állampolgársági fenntartás képezi. Utóbbi azt jelenti, hogy valamennyi latin közjegyzőségi rendszerrel működő EU tagállamban jelenleg a közjegyzői kinevezés feltétele, hogy az illető az adott állam állampolgára legyen.66 Ami az előbbit illeti, bár főszabályként a tagállamokon belül a szabad munkaerő áramlás és a szabad letelepedés érvényesül, a 45. (régi 55.) cikk szerint a szabad munkavállalás joga nem alkalmazható azon tevékenységek gyakorlóira, akik - akár csak alkalmilag is - az állami közhatalom gyakorlásában vesznek részt.
Az Európai Parlament - fent már többször idézett- határozatában egyrészről akként vélekedik, hogy az állami fennhatóság részbeni átengedésének ténye, mint a közjegyzői hivatás gyakorlásának lényeges eleme alkalmas arra, hogy indokolja az EK Szerződés 45. (régi 55.) cikkelyének alkalmazását erre a foglalkozásra. Másrészről viszont a Parlament kívánatosnak tartja, hogy intézkedéseket hozzanak az állampolgársági záradék hatályon kívül helyezésére annak érdekében, hogy az Európai Unió polgárai hozzáférhessenek ehhez a foglalkozáshoz.67
Az Európai Bizottság is újabb és újabb kísérletet tesz arra, hogy a közjegyzőket bevonják a letelepedési szabadság körébe. Annak a kérdésnek a vizsgálatakor, hogy alkalmazható-e a letelepedési szabadság alapelve a közjegyzőségre is, a többségi nézet szerint nem az a lényeg, hogy hogyan ítélik meg a közjegyzői hivatásképet az egyes tagállamokban, hanem hogy milyen konkrét tevékenységet végez a közjegyző. Azaz részleteiben meg kell vizsgálni a nemzeti törvényben a közjegyzőkre ruházott feladatokat annak megállapítására, hogy kapcsolódik-e hozzájuk közhatalom-gyakorlás (okiratkészítési, tanácsadási vagy képviseleti tevékenységről van-e szó).68
A CNUE ezzel kapcsolatban azt az álláspontot képviseli, hogy a tagállamoknak kell eldönteniük, hozzáférhetővé teszik-e a közjegyzői foglalkozást más EU tagállamok polgárai számára is. (Ezt a már említett valenciai közgyűlésen is kifejezésre juttatta.) Ennek egyik oka a közjegyző szerepe a polgári jogszolgáltatásban, amely közeli rokonságban áll a bíróéval. Márpedig a bírói tisztség az EU tagállamokban ugyancsak saját állampolgársághoz van kötve.69
A problémakört még hosszan lehetne elemezni, de nem ez a jelen dolgozat tárgya és célja. Ahelyett, hogy további részletekbe bocsátkoznék, végezetül személyes véleményemet szeretném megosztani az olvasóval:
1. Amennyiben a közjegyzői hivatás továbbra is az EK Szerződés 45. (régi 55.) szakaszának hatálya alá fog tartozni, azaz nem sikerül a Bizottságnak és a Parlamentnek keresztülvinnie az állampolgársági fenntartás elvének eltörlését (bár szerintem a tagállamok idővel kénytelenek lesznek feladni azt),
2. és ezzel egyidejűleg, ha a Tanács jelenlegi rendelet-tervezete alapján a közeljövőben kiterjesztik az egész Közösségre a Brüsszeli Egyezmény hatályát akként, hogy a bírói határozatok mellett a közokiratok szabad forgalma is biztosított lesz, akkor véleményem szerint a nemzeti fenntartás elve nem is lesz gátló körülmény a közokiratok, és velük együtt a közjegyzői okiratok szabad áramlása útjában, tehát a közjegyzők szabad mozgása (letelepedési szabadsága) nélkül is maga az okiratba foglalt termék, a közjegyzői okirat szabadon mozoghat az Európai Unió egész területén.
avagy a legújabb fejlemények: az Európai Unió Tanácsának 44/2001. számú rendelete
Mint lapzártakor az újságíró, úgy e dolgozatom végéhez közeledve én is egy kulcsfontosságú hírre bukkantam, melyet jelentőségénél fogva meg kell osztanom az olvasóval.70 Jelen dolgozat I. részében, az igazságügyi együttműködés növekvő szerepének vizsgálatakor már kifejtettem, hogy az Amszterdami Szerződéssel bevezetett módosításoknak köszönhetően a Tanácsnak mihamarabb a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok elismerése és végrehajtása rendjének egyszerűsítésére és javítására közösségi jogot kell alkotnia, tehát napirendre került a közösségi szintű jogi rendezés e témakörben is. Külön szóltam arról is, hogy ennek eredményeképpen a Brüsszeli Egyezmény által megteremtett európai joghatósági és végrehajtási rendszer nemcsak hallgatólagos módon, hanem expressis verbis az acquis communautaire részévé válhat a közeli jövőn belül. A II. részben már konkrétan utaltam a Tanács e tárgyú rendelet-tervezetére is. És időközben ez a Tanácsi rendelet megszületett, gyorsabban, mint ahogy azt az ember várhatta volna, különösen akkor, mikor nap mint nap az Unió bürokratikus lassúságát panaszoló hangokat hallunk.
Megszületett 2000. december 22-én a Tanács 44/2001. számú rendelete a joghatóság és a bírósági határozatok elismerése és végrehajtása tárgyában, melynek eredeti angol nyelvű elnevezése: Council Regulation (EC) No 44/2001 of 22 December 2000 on jurisdiction and the recognition and enforcement of judgements in civil and commercial matters71 (a továbbiakban: Rendelet)
A rendelet frissességét jelzi többek között az is, hogy az általam áttanulmányozott és a fentiekben meghivatkozott szakirodalomban e rendelettel foglalkozó cikket, tanulmányt egyáltalán nem találtam. A rendeletnek a magyar nyelvű hivatalos fordítását sem sikerült beszereznem (hogy létezik-e egyáltalán, abban sem vagyok biztos), így az elkövetkezőkben angol nyelvi tudásomra támaszkodva én magam próbálom meg összefoglalni, hogy miben is látom e rendelet döntő jelentőségét.
Az említett Rendelet csak 2002. március 1-jén fog hatályba lépni, tehát addig a jelen dolgozatban tárgyalt Brüsszeli Egyezmény szabályozza továbbra is az európai joghatósági és végrehajtási rendszert. Viszont 2002. március 1-jét követően ez a Tanácsi rendelet fog quasi a Brüsszeli Egyezmény helyébe lépni, és a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott bírósági határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályozást már kötelező erővel a Tanácsi rendelet fogja megadni. Miért mondom hogy quasi? Ahogy a korábbiakban már kifejtettem a Brüsszeli Egyezmény jelenleg csak hallgatólagos módon, de nem expressis verbis része az acquis communautaire-nek. Tehát ha a Brüsszeli Egyezmény eleve nem része a közösségi jognak, akkor az azonos témakörben azonos szabályozást adó Tanácsi rendelet sem tudja azt felváltani. Az új szabályozás: a rendeleti forma jelentősége éppen abban áll, hogy "a rendelet általános hatályú. Minden elemében kötelező és valamennyi tagállamban közvetlenül alkalmazandó" (az EK Alapító Szerződése 249. - régi 189. - cikke). Ilyen joghatállyal a Brüsszeli Egyezmény soha nem rendelkezett.
Ennek ismeretében arra a következtetésre jutottam, hogy a Rendelet hatályba lépésével a Brüsszeli Egyezmény egyfajta kiüresedése várható abban az értelemben, hogy - a kifejezetten megjelölt területek kivételével - az Európai Unió tagállamai között a továbbiakban elsődlegesen a Rendelet lesz irányadó és nem a Brüsszeli Egyezmény. Ugyanakkor elmondható az is, hogy mivel a Rendelet tulajdonképpen a Brüsszeli Egyezmény szabályozási rendszerét vette át túlnyomó részben, ezzel elméleti szinten magát a Brüsszeli Egyezményt emelte be a közösségi jogba, annak hatályát terjesztette ki a Közösségre. A gyakorlati megvalósítás akadályául szolgálhatott a fentiekben már meghivatkozott azon körülmény, hogy a Brüsszeli Egyezményt szuverén tagállamok kötötték, és nem a közösségi szervek jogalkotó tevékenységének eredményeként jött létre.
Most pedig az elhangzottak alátámasztására a Rendelet Preambulumában megfogalmazott főbb pontokat fogom vázlatszerűen bemutatni. Hangsúlyozni szeretném, hogy itt és most nem lehet célom a Rendelet egészének ismertetése, csak a figyelemfelkeltő szándék vezérel mikor a bevezető rész lényegi rendelkezéseit megosztom az olvasóval, láttatva már így is a nagyfokú hasonlóságot a tárgyalt Brüsszeli Egyezménnyel.
A Rendelet bevezető soraiban található indoklás szerint a személyek szabad áramlásának biztosításához, és következésképpen a belső piac megbízható működéséhez, elengedhetetlen - egyebek mellett - a polgári ügyekben való jogi együttműködés szabályozása. Az ítéletek kölcsönös elismerése és végrehajtása a polgári ügyekben való jogi együttműködés területébe tartozik (65. cikk).
A bevezetés utal a szubszidiaritás és az arányosság elvére. Kimondja, hogy azért van szükség e területen közösségi szabályozásra, mert a kívánt eredmény nem érhető el a tagállamok által (szubszidiaritás), továbbá ez a rendelet csak a cél eléréséhez kívánt minimum követelményeket állítja fel (arányosság).
Ami a rendelet tárgyi hatályát illeti, az kiterjed a legfontosabb polgári és kereskedelmi ügyekre, kivételt képeznek itt is egyes ügyek. Az általános joghatósági ok: a tárgyi hatály alá tartozó ügy alperese a rendelet által kötött valamely tagállam területén állandó lakóhellyel rendelkezik. Amennyiben az alperesnek nincs állandó lakóhelye egy bizonyos tagállamban, akkor a bíróság helye szerinti tagállam területén alkalmazandó nemzeti joghatósági szabályok az irányadóak (és nem a rendelet). Azon alperes, akinek a rendelet által nem kötelezett tagállam területén van állandó lakóhelye, továbbra is a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozik.
A bevezetés kimondja azt is, hogy a bírósági ítéletek szabad áramlása megköveteli, hogy a Rendelet hatálya alá tartozó tagállamok ítéleteit elismerjék és végrehajtsák a rendelet hatálya alá tartozó másik tagállamban, valamint akkor is, ha az adós állandó lakóhelye egy harmadik állam területén van.
Mint különös joghatósági ok: az alperes állandó lakóhelyén kívül szükség van alternatív joghatósági szabályokra is, így például a biztosítási, fogyasztói és munkaügyi vitákban a gyengébb felet kell hogy védjék az érdekeinek kedvezőbb, az általánostól eltérő joghatósági szabályok.
A bevezetés szerint szükség van a Brüsszeli Egyezmény és a Rendelet közötti folytonosság biztosítására. Ennek érdekében átmeneti intézkedéseket kell lefektetni. Ugyanez vonatkozik a Brüszszeli Egyezmény Európai Bíróság általi értelmezésére, továbbá az 1971-es Protocolnak (Jegyzőkönyvnek) alkalmazhatónak kellene maradnia azokban az ügyekben is, amelyek a Rendelet hatályba lépésekor folyamatban vannak.
Fontos: Az egyedüli tagállam Dánia, amely - az Uniós szerződéshez csatolt záradéknak megfelelően - nem csatlakozott a Rendelet elfogadásához, és ezért nincs kötelezve az alkalmazására, ezért a Brüsszeli Egyezmény továbbra is hatályban marad Dánia, valamint a rendelethez csatlakozott és így általa kötelezett többi tagállam között.
Végül a bevezetésben szerepel az is, hogy ez a rendelet nem érinti azokat a speciális ügyekre vonatkozó egyezményeket, amelyeknek a tagállamok tagjai.
A Rendelet, ugyanúgy ahogy a Brüsszeli Egyezmény is tette, külön fejezetben szól a közokiratok és perbeli egyezségek végrehajtásának kérdéséről. Az azonos szabályozás nem véletlen, így kívánja biztosítani a közokiratok és perbeli egyezségek szabad áramlását az Unió egész területén.
Zárásképpen még kiemelném, hogy Ausztria és több tagjelölt ország közjegyzői kamaráinak elnökei idei budapesti nyilatkozatukban "...kijelentik, hogy a végrehajtható közjegyzői okirat kielégíti az elfogadásnak és végrehajthatóságnak a 44/2001 (EG) számú 2000. december 22-i rendelet szerinti valamennyi követelményét,... és egyetértenek abban, hogy az olyan bevált eszközök alkalmazása, mint amilyen különösen a végrehajtható közjegyzői okirat, általában alkalmas arra, hogy elősegítse a szabadság, biztonság és jog térségének megteremtését,..."72
Jelen dolgozat elején felvetett teoretikus kérdésemre, miszerint a bírósági határozatokhoz hasonlóan megvalósulhat-e a közokiratok szabad áramlása is az Európai Unióban, összegzésül a válaszom az, hogy igen, a közösségi szintű szabályozásnak köszönhetően 2002. március 1-jét követően az Unió tagállamai között nemcsak a bírósági határozatok, hanem a közokiratok szabad áramlása is biztosított, jogilag megalapozott lesz. A gyakorlatban majdan felmerülő kérdésekre pedig egy külön dolgozat keresheti a válaszokat. ■
IRODALOMJEGYZÉK
KÖNYVEK, FOLYÓIRATOK
I. részhez
Az EK egyezménye a bírósági joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról a polgári és kereskedelmi ügyekben (Brüsszeli Egyezmény) Az Európai Közösség kereskedelmi joga, szerk.: Király Miklós, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1998. 384-385.
Az európai integráció alapszerződései A Római, a Maastrichti és az Amszterdami Szerződések hatályos és összehasonlító szöveg szerk.: dr. Fazekas Judit, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2000.
Bán Tamás: Új távlatok a külföldi ítéletek elismerése és végrehajtása előtt Magyar Jog 6/93:332-342.
Brávácz Ottóné-Szőcs Tibor: A polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló Luganói Egyezmény alkalmazásának egyes kérdései, különös tekintettel a magyar jog vonatkozó rendelkezéseire A jogbiztonság néhány konkrét kérdése az EU jogalkotásában és jogalkalmazásában, ISM Budapest 1999. 5-47.
Burián László-Kecskés László-Vörös Imre: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog Egyetemi tankönyv Logod Bt. 2000.
Harsági Viktória: A polgári eljárásjog harmonizációja, különös tekintettel a Storme-jelentésre Magyar Jog 7/2001:418-424.
Kengyel Miklós: Az európai polgári eljárásjog és a magyar jogfejlődés Jogtudományi Közlöny 3-4/92:166-171.
Kengyel Miklós: Magyarország a Luganói Egyezmény kapujában Magyar Jog 6/99:329-338.
Mádl Ferenc-Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2000.
Sieber Edit: Az Európai Unió igazságügyi együttműködésének az Amszterdami Szerződésben tükröződő reformja és ennek a magyar csatlakozásra gyakorolt hatása, illetve következményei Magyarország csatlakozása az Európai Unió megreformált igazságügyi együttműködéséhez, a megváltozott külső feltételek között ISM Budapest, 1997. 8-32.
Szőcs Tibor: A bírósági ítéletek szabad forgalma mint az Európai Unió "ötödik" alapszabadsága - Magyarország részvételével? Magyarország csatlakozása az Európai Unió megreformált igazságügyi együttműködéséhez, a megváltozott külső feltételek között ISM Budapest, 1997. 112-125.
Szőcs Tibor: Bírósági határozatok külföldön történő végrehajthatóvá nyilvánítása Európában, különös tekintettel a Luganói Egyezményre Magyar Jog 4/97: 238-243.
Wagner, Rolf: A Luganói Egyezmény életbe léptetése a Lengyel Köztársaságban Magyar Jog, 11/2000:699-700.
II. részhez
André Schwachtgen: A közjegyzők szakmai képzése az Európai Unióban Közjegyzők Közlönye 9/1999. 3-11. o.
Ausztria, Csehország, Horvátország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia közjegyzői kamaráinak elnökei 2001. május 18-19-i budapesti találkozójukon tett nyilatkozat Közjegyzők Közlönye 7-8/2001. 22.
Bókai Judit: A közjegyzők Az igazságügyi szervek működése (bírók, ügyészek, ügyvédek, közjegyzők, jogtanácsosok jogállása) Kommentár a gyakorlat számára HVG-ORAC Budapest, 2000.
Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletének ismertetése Közjegyzők Közlönye 6/2001. 14-15. (A jelen dolgozat írója szerint a címben elírás történt, itt az Európai Bíróság ítéletének ismertetéséről van szó.)
Erick Deckers: A közjegyzői hivatás deontológiája és szerkezete Magyar Országos Közjegyzői Kamara, Budapest, 2000.
Gáspár Edina: Notarius International - 1996 Közjegyzők Közlönye 6/1997. 9-10.
Gresser, Edmond: A végrehajtható közjegyzői okirat Magyar Jog 3/93: 172-175.
Juhász Edit-Bókai Judit: A közjegyzők jogállásáról Közjegyzők Közlönye 1/1999. 3-6.
Kádár Zsuzsa: Tudósítás Brüsszelből I. Közjegyzők Közlönye 3/1999. 7-11.
Klaus Woschnak: A közjegyző hivatásáról és ethoszáról Közjegyzők Közlönye 11/1999. 6-9.
Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga és a közösség jog Közjegyzők Közlönye 7-8/2000. 3-11.
Mándoki István: A magyar közjegyzőség és az Amszterdami Szerződés 45. cikke avagy jövőnk az Unióban Közjegyzők Közlönye 9/2001. 16-19.
Manfred Umlauft: Az európai közjegyzőség fejlődéséről Közjegyzők Közlönye 9/2001. 3-7.
Rudolf László: A közjegyzői okirat bírósági végrehajtása Közjegyzők Közlönye 7-8/2001. 12-14.
JOGSZABÁLYOK
1. Brüsszeli Egyezmény a bírósági joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról a polgári és kereskedelmi ügyekben.
2. Luganói Egyezmény a bírósági joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról a polgári és kereskedelmi ügyekben.
3. Az Európai Közösség Alapító Szerződése - Római Szerződés.
4. Az Európai Unióról szóló Szerződés - Maastrichti Szerződés.
5. Az Amszterdami Szerződés.
6. A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény.
7. 1952. évi III. törvény a Polgári perrendtartásról.
8. 1979. évi l3. tvr. a nemzetközi magánjogról.
9. 2000. évi CX. törvény a joghatóságra és külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó egyes jogszabályok módosításáról.
10. 1994. évi LIII. tv. a bírósági végrehajtásról.
11. 2392/1997. (XII. 3.) számú Korm. határozat a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, Luganóban, 1988. szeptember hó 16. napján kelt Egyezményhez történő csatlakozásról.
12. Az Európai Parlament 1994. január 18-án hozott határozata a közjegyzői hivatásrend helyzetéről és szervezetéről a Közösség tizenkét tagállamában (A3-0422/93. számú határozat).
13. Az Európai Közösség Bíróságának 1987. március 26-án hozott határozata.
14. A közjegyzői hivatásrendi jog Európai Kódexe.
15. Az Európai Bíróságnak 1999. június 17-én C-260/97 számon az Unibank-ügyben hozott határozata. A döntés megtalálható a Eurolaw 1996-2001. jogtárban.
16. A Tanács 44/2001. számú rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó joghatóságról és a bírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról.
Eredeti angol nyelvű címe és fellelhetősége:
Council Regulation (EC) No 44/2001 of 22 December 2000 on jurisdiction and the recognition and enforcement of judgements in civil and commercial matters.
Official Journal of the European Communities L12 Volume 44, 16 January 2001.
JEGYZETEK
1 A cikk a Pécsi Tudományegyetemen az Európa Központ Európa Tanulmányok-Európa politika szakirányú továbbképzési szakára a szerző által beadott szakdolgozat alapján készült (2001. dec.).
2 Franciaország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Olaszország és Németország.
3 Dr. Szőcs Tibor: A bírósági ítéletek szabad forgalma, mint az Európai Unió "ötödik" alapszabadsága - Magyarország részvételével? Magyarország csatlakozása az Európai Unió megreformált igazságügyi együttműködéséhez, a megváltozott külső feltételek között. ISM Budapest, 1997. 112. o.
4 A bizottság elnökei a német Bülow és a belga Jenard voltak. Utóbbi kommentárt is készített a véglegesített szöveghez.
5 A Jegyzőkönyv 2. cikke tagállamonként megnevezi azokat a bíróságokat, amelyek értelmezési kérdést intézhetnek az Európai Bírósághoz.
6 Nevezetesen: rendelet, irányelv, határozat, vélemény, ajánlás.
7 Dr. Szőcs Tibor: A bírósági ítéletek szabad forgalma... i. m. 113-114. o.
8 Kengyel Miklós: Az európai polgári eljárásjog és a magyar jogfejlődés, Jogtudományi Közlöny 3-4/92. 166-167. o.
9 Jelenleg az igazságügyi együttműködés egyik központi kérdése az eljárásjogi harmonizáció. Eddig több körülmény is hátráltatta létrejöttét, pedig létét gazdasági és jogi tényezők teszik szükségessé, erről lásd: Dr. Harsági Viktória: A polgári eljárásjog harmonizációja, különös tekintettel a Storme-jelentésre, Magyar Jog 2001/7. 418-419. o.
10 Dr. Sieber Edit: Az Európai Unió igazságügyi együttműködésének az Amszterdami Szerződésben tükröződő reformja és ennek a magyar csatlakozásra gyakorolt hatása, illetve következményei, Magyarország csatlakozása az Európai Unió megreformált igazságügyi együttműködéséhez, a megváltozott külső feltételek között, ISM Budapest, 1997. 10-11. o.
11 Épp ennek kidolgozására született meg a Storm-jelentés, amelyet úgy is emlegetnek, hogy a Brüsszeli Egyezményt leszámítva ez a tervezet az első, amelynek célja az európai polgári eljárásjog harmonizációja. Dr. Harsági Viktória i. m. 428. o.
12 Dr. Szőcs Tibor: A bírósági ítéletek szabad forgalma... i. m. 115. o.
13 Kengyel Miklós: Magyarország a Luganói Egyezmény kapujában, Magyar Jog 6/99:330.
14 Dr. Szőcs Tibor: A bírósági ítéletek szabad forgalma... i. m. 120-121. o.
15 Az Európai Bíróság 29/76. számú határozata.
16 Az Európai Bíróság számos határozatában foglalkozott az egyezmény tárgyi hatályának értelmezésével, lásd ezekről: Az EK egyezménye a bírósági joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról a polgári és kereskedelmi ügyekben (Brüsszeli Egyezmény), Az Európai Közösség kereskedelmi joga, szerk.: Király Miklós, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1998. 384-385. o.
17 Dr. Bán Tamás: Új távlatok a külföldi ítéletek elismerése és végrehajtása előtt, Magyar Jog 6/93. 337-340. o.
18 Ebbe a kategóriába tartozik az 1971. évi Hágai Egyezmény a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott külföldi határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, mely kis létszámú ratifikációja miatt sem ért el gyakorlati jelentőséget.
19 Az egyezmények harmadik és legújabb kategóriáját a convention mixte (vegyes) típusú többoldalú szerződések alkotják. Ez a típus még csak a tervezés szintjén létezik. Kidolgozásánál lényegében arra törekednek, hogy a convention double fogyatékosságait orvosolják, lásd erről részletesebben Dr. Bán i. m. 340-341. o.
20 Dr. Bán i. m. 335-336. o.
21 Dr. Brávácz Ottóné-Dr. Szőcs Tibor: A polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló Luganói Egyezmény alkalmazásának egyes kérdései, különös tekintettel a magyar jog vonatkozó rendelkezéseire. A jogbiztonság néhány konkrét kérdése az EU jogalkotásában és jogalkalmazásában, ISM Budapest, 1999. 9. o.
22 Ezen a ponton a Brüsszeli Egyezmény túlmutat a Római Szerződés 293. (régi 220.) cikkében megfogalmazott követelményen, ott ugyanis az állampolgárok érdekeinek biztosítását tűzték ki célul. Az EK egyezménye a bírósági joghatóságról... Király Miklós i. m. 386. o.
23 A formai követelményekkel kapcsolatos Európai Bírósági határozatokról lásd részletesebben: Az EK egyezménye a bírósági joghatóságról... Király Miklós i. m. 395-397. o.
24 A 3. cikk (2) bekezdése sorolja fel szerződő államonként azokat az exorbitáns illetékességi okokat, amelyeket nem lehet alkalmazni.
25 Dr. Szőcs Tibor: Bírósági határozatok külföldön történő végrehajthatóvá nyilvánítása Európában, különös tekintettel a Luganói Egyezményre. Magyar Jog 4/97. 238. o.
26 Kengyel Miklós: Magyarország a Luganói Egyezmény kapujában i. m. 332. o.
27 Nagy-Britannia esetében azokat nyilvántartásba veszik (angol elnevezéssel: registration).
28 Dr. Szőcs Tibor: Bírósági határozatok... i . m. 240. o.
29 Ld. a már említett Storm-jelentésben.
30 Dr. Szőcs Tibor: A bírósági ítéletek szabad forgalma... i. m. 118-119. o.
31 Dr. Brávácz Ottóné-Dr. Szőcs Tibor i. m. 43-46. o.
32 2000. február 1-jei hatállyal Lengyelország is az egyezmény tagja lett.
33 Kengyel Miklós: Az európai polgári eljárásjog... i. m. 168. o.
34 Dr. Szőcs Tibor: A bírósági ítéletek szabad forgalma... i. m. 122. o.
35 Ennek részleteiről lásd: Dr. Wagner, Rolf: A Luganói Egyezmény életbe léptetése a Lengyel Köztársaságban, Magyar Jog, 2000/11. 699-700. o.
36 Az egyezmény szabályozása és a magyar jogilleszkedés tárgykörének részletes tárgyalásáról, Ld: Dr. Brávácz Ottóné-Dr. Szőcs Tibor i. m. 5-47. o.
37 Mádl Ferenc-Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 2000. 500-503. o.
38 Dr. Szőcs Tibor: Bírósági Határozatok...i. m. 242. o.
39 Dr. Szőcs Tibor: A bírósági ítéletek szabad forgalma... i. m. 125. o.
40 Dr. Szőcs Tibor: Bírósági Határozatok... i. m. 242. o.
41 Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga és a közösség jog, Közjegyzők Közlönye 7-8/2000. 10-11. o.
42 A "klasszikus" közjegyzőség a késő középkorban alakult ki a latin orientációjú Európában, a maga római jogú alapjaival szilárdan az európai polgári jogi hagyományokban gyökerezik. Dr. Klaus Woschnak: A közjegyző hivatásáról és ethoszáról, Közjegyzők Közlönye 11/1999. 6. o.
43 Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga... i. m. 3. o.
44 Nemcsak Nagy-Britanniában, de más common law országokban, így Írországban és Dániában sem különül el a közjegyzői státusz.
45 CNUE - Conférence des Notariats de l' Union Européenne, magyar elnevezése: az Európai Unió Közjegyzőségeinek Konferenciája. Korábbi elnevezése: az Európai Közösség Közjegyzőségeinek Konferenciája, röviden CNCE.
46 André Schwachtgen: A közjegyzők szakmai képzése az Európai Unióban, Közjegyzők Közlönye 9/1999. 9. o.
47 Erick Deckers: A közjegyzői hivatás deontológiája, és szerkezete, Magyar Országos Közjegyzői Kamara, Budapest, 2000. 23. o. A szerző Erick Deckers a Belga Királyi Közjegyzői Kamara tiszteletbeli elnöke.
48 A határozat száma: A3-0422/93.
49 Erick Deckers: i. m. 14. o.
50 Erick Deckers: i. m. 47. o.
51 Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga... i. m. 10. o.
52 A közjegyző hivatástudatáról, lásd részletesebben Dr. Klaus Woschnak: A közjegyző hivatásáról... i. m. 6-9. o.
53 Ahogy fent már említettem itt nem célom az egyes nemzeti szabályozások felvázolása és összevetése, csupán az Európai Unió tagállamaira jellemző közös ismertetőjegyek alapján törekszem fogalom-meghatározásra. Mégis, csak a szemléltetés kedvéért álljanak itt a magyar szabályozás közokiratokra és közjegyzői okiratokra vonatkozó alapvető jelentőségű rendelkezései is:
Az 1952. évi III. törvény a Polgári perrendtartásról határozza meg a közokirat fogalmát:
195. § (1) Az olyan okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül a megszabott alakban állított ki, mint közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. Ugyanilyen bizonyító ereje van az olyan okiratnak is, amelyet más jogszabály közokiratnak nyilvánít.
Tehát a hatályos szabályozás szerint az okirat három együttes feltétel fennállása esetén minősül közokiratnak, 1.) a kiállító bíróság, közjegyző, vagy más hatóság 2.) az okirat kiállítása a kiállító hatóság ügykörébe tartozik 3) az előírt alaki kellékeknek megfelelően készül.
A közjegyzői okiratokra a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény rendelkezései az irányadók.
111. § A közjegyző által e törvényben előírt alakszerűségek megtartásával elkészített közjegyzői okirat, ennek hiteles kiadmánya és a közjegyzői tanúsítvány: közokirat.
112. § (1) A bíróság végrehajtási záradékkal látja el a közjegyzői okiratot, ha az tartalmazza a) a szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra irányuló vagy egyoldalú kötelezettségvállalást, b) a jogosult és a kötelezett nevét, c) a kötelezettség tárgyát, mennyiségét (összegét) és jogcímét, d) a teljesítés módját és határidejét.
(2) Ha a kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy időpont bekövetkezését közokirat tanúsítsa.
(3) E § alapján akkor van helye végrehajtásnak, ha a közjegyzői okiratba foglalt követelés bírósági végrehajtási útra tartozik, és ha a követelés teljesítési határideje letelt.
113. § A közjegyző felel azért, hogy a közjegyzői okirat a valóságnak megfelelően tartalmazza a közjegyző jelenlétében történt tényeket.
54 Dr. Mándoki István: A magyar közjegyzőség és az Amszterdami Szerződés 45. cikke avagy jövőnk az Unióban Közjegyzők Közlönye 9/2001. 16. o.
55 A közjegyzői okirat hiteles kiadmánya az eredeti közjegyzői okiratot képviseli és ezért maga is közokirati jelleggel bír ugyanúgy, mint a bírósági ítéletének, vagy a hatóság határozatának hiteles kiadmánya. Lásd: Dr. Bókai Judit: A közjegyzők - Az igazságügyi szervek működése (bírók, ügyészek, ügyvédek, közjegyzők, jogtanácsosok jogállása) Kommentár a gyakorlat számára HVG-ORAC Budapest, 2000. 135-136. o.
56 Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga... i. m. 5. o.
57 Erick Deckers: i. m. 27-28. o.
58 Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletének ismertetése Közjegyzők Közlönye 6/2001. 14-15. o.
(A jelen dolgozat írója szerint a címben elírás történt, itt az Európai Bíróság ítéletének ismertetéséről és nem az emberi jogok megsértése tárgyában kialakult jogviták elbírálására jogosult Emberi Jogok Európai Bíróságáról van szó.) A jogvita tényállását is lásd az említett cikkben. Az Európai Bíróság ezen döntése megtalálható a Eurolaw 1996-2001. jogtárban.
59 Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletének ismertetése Közjegyzők Közlönye 6/2001. 15. o.
60 Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga... i. m. 7. és 11. o.
61 Dr. Juhász Edit - Dr. Bókai Judit: A közjegyzők jogállásáról Közjegyzők Közlönye 1/1999. 5. o.
62 Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga... i. m. 10-11. o.
63 A CNUE 2000. október 13-14-i bécsi gyűlésén elfogadott határozatok megvalósításának is nagy a jelentősége, de azok ismertetésére itt most nincs lehetőségem.
64 Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga... i. m. 11. o.
65 A vita részleteiről lásd: Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga..., Manfred Umlauft: Az európai közjegyzőség fejlődéséről és dr. Mándoki István: A magyar közjegyzőség és az Amszterdami Szerződés 45. cikke avagy jövőnk az Unióban című tanulmányokat.
66 A legfrissebb hírek szerint a spanyolok feladták az állampolgársági fenntartás elvét.
67 Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga... i. m. 7. o.
68 Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga... i. m. 5. o.
69 Dr. Klaus Woschnak: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga... i. m. 4. o.
70 A Közjegyzők Közlönye idei nyári számában Ausztria, Csehország, Horvátország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia közjegyzői kamaráinak elnökei által 2001. május 18-19-i budapesti találkozójukon tett nyilatkozatukat tanulmányozva találtam hivatkozást a Tanács 44/2001. számú új rendeletére. Közjegyzők Közlönye 7-8/2001. 22. o.
71 Az általam fordított magyar címe: A Tanács 44/2001. számú rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó joghatóságról és a bírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, fellelhetősége: Official Journal of the European Communities L12 Volume 44, 16 January 2001.
72 Ausztria, Csehország, Horvátország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia közjegyzői kamaráinak elnökei 2001. május 18-19-i budapesti találkozójukon tett nyilatkozat Közjegyzők Közlönye 7-8/2001. 22. o.
Visszaugrás
