A közjegyzők hivatala, hatásköre és hivatásgyakorlása nagyrészt azonosan vagy hasonlóan van szabályozva az összes olyan ország vonatkozó törvényeiben, amelynek közjegyzői szakmai szervezetei a Latin Közjegyzők Nemzetközi Uniójához (UINL) tartoznak.1. Kivételként említhető pl. Portugália, ahol a közjegyző fizetett állami hivatalnok, vagy Anglia. Angliában a közjegyzőségre nézve nincs az ország egész felségterületén azonos szabályozás; az úgynevezett latin rendszernek megfelelő közjegyzőség jelenleg csak Londonban működik. Oroszországban a szabad foglalkozású közjegyzőség mellett továbbra is fennáll - legalábbis korlátozott ideig - az állami. Baden-Württenberg német szövetségi tartományban bírósági hivatalnokok gyakorolják a közjegyzői tevékenységet. Még néhány további példát is említhetnénk.
A közjegyzőség törvényi szabályozásában azonban mindezen országokban a következő közös vonások figyelhetők meg. Az egyes országok nemzeti szabályozása csak az adott ország saját állampolgárai számára teszi lehetővé a hivatásrend belföldi hatáskörének gyakorlását. A közjegyzői tevékenységet a belső jogszolgáltatáshoz vagy még szorosabban a belföldi igazságszolgáltatáshoz sorolják, és az állami felségjogok részének tekintik. Ennek megfelelően a közjegyzői tevékenység ezekben az országokban "tartósan vagy időnként a közhatalom gyakorlásához kapcsolódik"2. Amennyiben közjegyzői okiratnak külföldön kell joghatást kiváltania, akkor ez kizárólag olyan államközi vagy nemzetközi szerződés alapján történhet, amely - sokszor bizonyos feltételekkel vagy bizonyos korlátozásokkal - szabályozza az állam közjegyzői okiratainak elismerését egy másik államban.
Az Európai Unió ezzel szemben más tevékenységekhez hasonlóan a közjegyzői tevékenységet is a szolgáltatások közös piacán való részvételnek tekinti, amire a munkaerő szabad áramlásának és a szolgáltatások szabad piacának az alapelveit kellene alkalmazni3. A működési engedély kiadására vonatkozó szabályokat a piachoz való hozzáférés korlátozásának, a hivatásgyakorlási szabályokat pedig a piaci magatartás korlátozásának minősíti. Ebből eredően olyan feszültség támad a nemzeti és a közösségi szabályok között, amelynek hatásai alól az Európai Unió közjegyzőségei csak nehezen vonhatják ki magukat.
A munkaerő szabad áramlásának eléréséhez az Európai Unió eredetileg az egész közösségre kiterjedően harmonizálni akarta a szakképzési és a szakmai-/foglalkozásgyakorlási jogszabályokat. Ezt a próbálkozást azonban a túlságosan nagy nehézségek miatt elvetették. Hogy mégis lehetővé tegyék az Európai Bizottság megkívánta liberalizálást, az Európai Tanács irányelvében általános szabályokat bocsátott ki az olyan főiskolai oklevelek elismerésére vonatkozólag, amelyek legalább hároméves képzés befejezését igazolják4.
Ezen irányelv szerint minden uniós polgár elvben megfelelő szakképesítésűnek tekintendő, ha rendelkezik az adott foglalkozás gyakorlásához valamelyik másik tagállamban szükséges főiskolai oklevéllel. Ennek az immár meglévő kölcsönös elismerésnek a közjegyzőségre nézve is érvényesnek kellene lennie.
A diplomák elismeréséről szóló irányelv azonban nem alkalmazható közvetlenül az egyetemet vagy főiskolát végzettekre. Meg kell szerezniük valamelyik tagállamban az adott foglalkozás, pl. a közjegyzői foglalkozás gyakorlásához való jogosultságot is.
A diplomák elismeréséről szóló irányelv figyelembe veszi továbbá azt is, hogy a különböző nemzeti jogrendek miatt nagyon eltérő lehet a jogi tanácsadói szakmákra történő képzés. Emiatt az irányelv úgy intézkedik, hogy az egyes tagállamok adaptáló tanfolyamot vagy alkalmassági vizsgát írhatnak elő a képzésbeli különbségek kiegyenlítésére.
Ausztria pl. néhány évvel ezelőtt úgy határozott, hogy a más uniós államokból érkező ügyvédek esetén a működési engedély kiadását alkalmassági vizsgához köti. Ezt az alkalmassági vizsgát Ausztriában német nyelven kell letenni, és a vizsgánál figyelembe kell venni, hogy az ügyvéd egy másik EU-tagállamban már eleget tett az ügyvédség gyakorlásához ott megkívánt feltételeknek.
Az ügyvédségre vonatkozóan a letelepedési irányelv a diplomák elismeréséről szóló irányelvtől eltérően szabályozta a másik tagállamban történő letelepedést és az ottani foglalkozásgyakorlást5. A vendéglátó államban töltött legalább hároméves gyakorlati működés elegendő a működési engedély kiadásához.
Kitérő: Az ügyvédi letelepedési irányelv
Az Európai Unió Tanácsának 1998. II. 16-i irányelve meg kívánja könnyíteni az ügyvéd állandó önálló vagy nem önálló foglalkozásgyakorlását egy másik EU-tagállamban, mint amelyikben az e foglalkozás gyakorlására jogosító szakképesítését megszerezte. Emellett továbbra is érvényben van a Tanács 1977. március 22-i irányelve, amely az ügyvédek szabad szolgáltatásforgalmának tényleges gyakorlását hivatott megkönnyíteni.6 Ennek az irányelvnek a jelen tanulmány tárgyát érintő fontosabb rendelkezései a következők.
A letelepedési irányelv 2. cikkelye szerint minden ügyvédnek joga van ahhoz, hogy eredeti foglalkozás-megnevezését használva, tartósan ügyvédi tevékenységet végezzen minden más EU-tagállamban. A bíróság előtti képviseletre azonban az EU-tagállamok előírhatnak úgynevezett "egyetértési ügyvédekről" szóló rendelkezéseket. Megengedhetők további korlátozások a legfelsőbb bíróságok előtti képviselet esetén.
Az ügyvédre a befogadó államban gyakorolt minden tevékenységét illetően a származási országában érvényes foglalkozási és hivatásrendi szabályok mellett a befogadó ország azonos foglalkozásmegnevezést használó ügyvédeire vonatkozó foglalkozási és hivatásrendi szabályai is érvényesek.
A letelepedési irányelv a foglalkozási felelősségbiztosításra, a fegyelmi eljárásra és a befogadó állam szakmai szervezetében való részvételre nézve is tartalmaz rendelkezéseket.
Az irányelv 10. cikkelye előírja, hogy a másik EU-tagállamból való ügyvédnek lehetősége van arra, hogy a befogadó államban élő kollégáival azonos jogállásra tegyen szert. A befogadó állam és a közösség joganyagában végzett legalább hároméves tényleges és rendszeres tevékenységet követően eltekintenek a diplomák elismeréséről szóló irányelvben előirányzott alkalmassági vizsgától vagy adaptálási tanfolyamtól7 mint az ügyvédi foglalkozás folytatásának feltételétől a befogadó államban.
Ausztria ezt az irányelvet néhány héttel ezelőtt ültette át szövetségi törvénnyel a saját joganyagába. A közzétételre a közeljövőben kerül sor az osztrák szövetségi közlönyben, a "Bundesgesetzblatt"-ban.
Annak, hogy a diplomák elismerésérő szóló irányelv a közjegyzőséget illetően jelenleg csak elméletileg van érvényben az EU-ban, az az oka, hogy a tagállamok, azaz a nemzeti kormányok a közjegyzőségre vonatkozó állampolgársági fenntartáshoz ragaszkodnak.
Valamennyi latin közjegyzőségi rendszerrel működő EU-tagállamban jelenleg az a közjegyzői kinevezés feltétele, hogy az illető az adott állam állampolgára legyen. Ezt az a klasszikus felfogás indokolja, miszerint az igazságszolgáltatás feladata az állami szuverenitás része, sértené az állami felségjogot, ha az annak körébe tartozó tevékenységet nem a saját állampolgárok gyakorolnak.
Az osztrák igazságügyi minisztériumnak az az álláspontja, hogy az osztrák közjegyzők közvetlen és specifikus részvétele a közhatalom gyakorlásában megkívánja, hogy e tevékenység gyakorlásának továbbra is az osztrák állampolgárság legyen a feltétele.8 Az indoklás arra a felfogásra támaszkodik, hogy a közjegyzők jogállása Ausztriában erősen felségjogi jellegű, a peren kívüli eljárások és a megelőző jogszolgáltatás területén az állami feladatok szabályszerű ellátásának jelentősége indokolttá teszi az EGV 45. cikkelyében foglalt kivétel alkalmazását.
Erről még részletesebben lesz szó a letelepedési és szolgáltatási szabadság témájánál.
Az Európai Parlament egyik határozatában követelte a közjegyzőkre vonatkozó úgynevezett nemzetiségi fenntartás eltörlését.9 Az EGV 45. cikkelye miatt erre az okiratkészítési tevékenység esetében nincs is szükség. A jogi tanácsadói és a képviseleti tevékenységet illetően azonban már eltérően lehet vélekedni. Ténylegesen semmilyen elv nem szól az ellen, hogy az egyes tagállamok hozzáférhetővé tegyék a közjegyzői tevékenységet más államok polgárai számára.
A CNUE, azaz az Európai Unió Közjegyzőségeinek Konferenciája, 10 EU-tagország közjegyzőinek nem kormányzati egyesülése ezzel kapcsolatban azt az álláspontot képviseli, hogy a tagállamoknak kell eldönteniük, hozzáférhetővé teszik-e a közjegyzői foglalkozást más EU-tagállamok polgárai számára is10. Ennek egyik oka a közjegyző szerepe a polgári jogszolgáltatásban, amely közeli rokonságban áll a bíróéval. Márpedig a bírói tisztség az EU-tagállamokban ugyancsak saját állampolgársághoz van kötve.
Az EGV 43. cikkelyének 1. bekezdése szerint tilos egy EU-tagállam polgárát korlátozni abban, hogy szabadon letelepedhessen valamelyik másik EU-tagállamban, azaz minden EU-polgár minden EU-tagállamban gyakorolhat önálló kereső tevékenységet.
Az Európai Közösség szerződése nem tartalmazza a letelepedés fogalmának semmilyen meghatározását. Az EGV 43. cikkelye azonban úgy szól, hogy a letelepedés fogalma magában foglalja az önálló kereső tevékenység megkezdését és folytatását, valamint vállalatok alapítását és vezetését ... a befogadó állam saját polgáraira vonatkozó rendelkezések szerint.
Az irodalomban letelepedésen elsősorban olyan állandó vállalkozás alapítását értik, amely az önálló gazdasági tevékenység súlypontját jelenti. E fogalomkörbe tartozik továbbá, hogy az egyik tagállam polgára önálló kereső tevékenységet kezd és folytat egy másik tagállamban11. Az EGV 43. cikkelyének alkalmazásában olyan tevékenységről van szó, amely kívül esik az alkalmazotti jogviszonyon. Amennyire a jelen cikk szerzője meg tudja ítélni, ez a CNUE-ben tömörült összes közjegyzőségre érvényes, kivéve Portugáliát, amelynek közjegyzői állami tisztviselők.
A CNUE-közjegyzőségek - Portugália kivételével - tevékenységük etikai és gazdasági jellege szerint szabadfoglalkozásúak12, azaz saját számlára és kockázatra tevékenykednek, törvényesen szabályozott, felsőoktatásban szerzett oklevéllel igazolt képzettséggel, magas szintű etikai követelményeket támasztó hivatásrendi szabályozással, a hivatásbeli kötelezettségek megszegésének esetére fegyelmi felelősséggel, függetlenül, de az ügyfelekhez szorosan kötődve, és foglalkozási titoktartásra kötelezve.
Az EGV 50. cikkelye az unió-alapító szerződés értelmében vett szolgáltatások közé sorolja a szabad foglalkozású tevékenységeket. A közjegyző tevékenysége ennélfogva a közösségi jognak nem csak a letelepedési, hanem a szolgáltatási szabadságra vonatkozó rendelkezéseinek is a hatálya alá tartozik.
A szolgáltatási szabadságról szó lesz még a foglalkozásgyakorlást tárgyaló fejezetben.
Bemutattuk már, miért veszik ki a közjegyzőket a latin közjegyzőségű EU-tagállamok a 43. cikkely alkalmazása alól. Ennek oka az EGV 45. cikkelyének 1. bekezdése, amely kimondja: a közjegyző olyan tevékenységet végez, amely tartósan a közhatalom gyakorlásához kapcsolódik.
Újra meg újra kísérletet tesznek azonban arra, hogy a közjegyzőket is bevonják a letelepedési szabadság körébe. Az Európai Bizottság néhány hónapja intenzíven foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy időszerű-e még a közjegyzői foglalkozás gyakorlásának a saját állampolgárokra való korlátozása, és hogy nem kényszeríthető-e ki jogilag, az érvényben lévő közösségi jog alapján, példának okáért az Európai Bírósághoz fordulva, hogy megnyissák a nemzeti közjegyzőséget a többi EU-tagország állampolgárai számára.
Az Európai Bizottság XV. vezérigazgatósága például azt az álláspontot képviselte, hogy az EVG 45. cikkelyének a közjegyzői tevékenységre való alkalmazása - ami az állampolgársági követelményt illeti - megtámadhatónak látszik13.
Annak a kérdésnek a vizsgálatakor, hogy alkalmazható-e a letelepedési szabadság alapelve a közjegyzőségre is, a túlnyomó többség nézete szerint nem az a lényeg, hogy hogyan ítélik meg a közjegyzői hivatásképet az egyes tagállamokban, hanem hogy milyen konkrét tevékenységeket végez a közjegyző. Azaz részleteiben meg kell vizsgálni a nemzeti törvényben a közjegyzőkre ruházott feladatokat annak megállapítására, hogy kapcsolódik-e hozzájuk közhatalom-gyakorlás.
Ez akkor válik érthetővé, ha közelebbről szemügyre vesszük a közjegyzők törvényes hatáskörét az EU-tagállamokban, jelesül az okiratkészítési, tanácsadási és képviseleti tevékenységet. Ezekhez szórványosan további hatásköri elemek társulnak, mint például Ausztriában a hagyatéki eljárásban a bírósági megbízotti tevékenység, a saját ügyeik intézésére nem képes személyek hatóságilag kirendelt képviselőjeként vagy a büntetőügyekben védőként végzett tevékenység. E vizsgálat szempontjából alapvető az Európai Bíróság ítélete a 2/74 számú Reyners ügyben. A bíróság ugyanis az EGV 45. cikkelyének 1. bekezdésére vonatkozólag a következőképpen ítélt:14 "A letelepedési szabadság alapelve alóli, az Európai Gazdasági Közösség 55. cikkelyének 1. bekezdésében foglalt kivételt azokra az 52. cikkelyben15 megnevezett tevékenységekre kell korlátozni, amelyek önmagukban nézve a közhatalom gyakorlásában való közvetlen és specifikus részvételt foglalnak magukban, nem számítandó ezek közé az olyan szabad foglalkozás, mint az ügyvédi tevékenység keretében nyújtott jogi tanácsadás és jogi támogatás, ugyancsak nem a megbízó képviselete és védelme a bíróság előtt, még akkor sem, ha a törvény írja elő kényszerítő erővel vagy kizárólagos érvénnyel, hogy ezeket a feladatokat ügyvéd lássa el."16
Ha ezt az európai bírósági ítéletet tekintjük tájékozódási alapnak, akkor először is megállapíthatjuk: A közjegyzői tevékenység központi területe, a közokiratba foglalás közhatalom-gyakorlás. E tekintetben a közjegyző az EGV 45. cikkelyében foglalt kivételi rendelkezés hatálya alá esik.
A tanácsadási tevékenységet illetően különbséget kell tenni, hogy ez elválaszthatatlan kapcsolatban van-e a közjegyzői tevékenységgel, vagy független tőle. Az előbbi esetben alkalmazható az EGV 45. cikkelye, az utóbbiban nem, minthogy a tisztán tanácsadás nem szükségképpen felségjogi tevékenység.
Ugyanez érvényes arra a képviseleti tevékenységre is, amely különválasztható a felségjogi tevékenységtől.
Azon persze lehet vitatkozni, hogy van-e valami értelme más tagállamok közjegyzőinek "részleges működési engedélyt" adni, tehát csupán tanácsadási és képviseleti tevékenységre. Gondoljunk csak arra, hogy erőteljesen növekszik a határokon túllépő jogesetek száma, nemcsak az ingatlanforgalom és a cégjog területén, hanem a családjogban és az örökösödési jogban is. Még ha az okiratkészítési hatáskör az egyes tagállamok területére korlátozódik, igencsak hasznos lehet az olyan tanácsadás és képviselet, amelyet egy másik államban lévő telephelyről látnak el. A közjegyzőség e tekintetben mindenesetre többet nyerhetne meg magának a szolgáltatási szabadsággal.
A következő megfontolások szolgáljanak indoklásul az itt előadott jogi véleményre.
Milyen a jellege a közjegyzői okiratkészítési tevékenységnek? Az erre az egyszerűnek látszó kérdésre adandó válasz akkor válik meghatározó jelentőségűvé, ha a tagállamok a közjegyzők tekintetében továbbra is élni kívánnak az állampolgársági fenntartással.
Az EU-tagállamok törvényei szerint a válasz a bizonyítási jogban rejlik. A közjegyzői okiratnak teljes bizonyító ereje van az abban kijelentett és okiratba foglalt nyilatkozatot illetően. Az okirat tartalma tehát mindaddig igaznak számít, amíg az ellenkezője bizonyítást nem nyer. Az ellenbizonyítás tehát megkísérli kétségbe vonni az okiratba foglaltak helyességét. A bíróság alapvetően kötve van a közjegyzői okirat tárgyi tartalmának valódiságához, és azt igaznak kell tartania. Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ez a törvényi szabályozás igazolja a felségjogi tevékenység feltételezését.
A végrehajtható közjegyzői okirat kiadmányának tartalma végső soron kötelező erejű a végrehajtó hatóságokra nézve. A végrehajtható közjegyzői okirat ezáltal a bírói ítélettel egyenértékű. Ez a végrehajtó hatóságok számára kötelező érvényesség az Európai Bíróság szerint ugyancsak megerősíti azt a feltételezést, hogy itt közhatalomról van szó.
A közokiratok jogi minőségét az Európai Bíróságnak az "Unibank"-ügyben17 hozott döntése definiálja, ahol a következő olvasható: "Az okiratba foglalásnak a tartalomra, (és) nemcsak pl. az aláírásra kell vonatkoznia."
A kérdésre adott válasz tehát csak úgy hangozhat, hogy a közjegyzői okiratkészítési tevékenység közhatalom-gyakorlás. A válasz elsősorban alaki, eljárásjogi érvekre támaszkodik. A közjegyző különleges jogi szakértelme ebből a szempontból teljesen lényegtelen.
Kényesebb a helyzet, ha a tanácsadási tevékenység jellegét akarjuk meghatározni.
A jogi tanácsadás nem más, mint tényállás és szerkesztési kívánság vizsgálata, elemzése és összevetése jogi tényállásokkal és lehetőségekkel és jogi megoldási modellek kidolgozása. Mindehhez olyan jogi szakértelemre és szakmai jártasságra van szükség, ami nem kizárólag közjegyzőknek van birtokában. A jogi tanácsadás éppígy beletartozik az ügyvédek, adótanácsadók stb. szakmai kompetenciájába is. Bár a bíróságok és közigazgatási hatóságok is adnak jogi felvilágosítást, mégis épp ez a példa teszi világossá, hogy a jogi tanácsadás alapvetően nem közhatalom-gyakorlás, mivel ehhez nem kötődik a közhatalomnak semmilyen hatalombiztosítási igénye, ami pedig minden bírósági ítéletben és közigazgatási végzésben benne rejlik. Az Európai Bíróság tehát következetes volt, amikor arra a megállapításra jutott, hogy a jogi tanácsadás nem esik az EGV 45. cikkelyének hatálya alá.
A közjegyzőknek hatáskörébe tartozó okiratkészítési tevékenység vizsgálatakor azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy nemcsak a korrekt okiratba foglalás tartozik a közjegyzői kötelezettségek közé, hanem az okiratba foglalás eljárása valódiságának biztosítása is.
A közjegyző köteles az ügyfeleket az általuk adott jognyilatkozatok megfogalmazásakor tanáccsal ellátni, a törvényellenes, a törvény megkerülésére irányuló, a látszat kedvéért foganatosított és a harmadik személyeknek jogellenes hátrányt okozó ügyletekben való közreműködést megtagadni, és az ügyfeleket tájékoztatni eljárásuk következményeiről.
Ezek a kötelezettségek rendszerint hozzátartoznak a közjegyzői okiratkészítési tevékenységhez, teljesítésük pedig minden kétséget kizáróan tanácsadási tevékenység. A közjegyző köteles a pártatlanságra, és gondoskodnia kell az érdekek kiegyensúlyozott rendezéséről; ezek olyan kötelezettségek, amelyeket egyszersmind feltételnek kell tekintenünk ahhoz, hogy a végrehajtható közjegyzői okiratot egyenértékűként lehessen kezelni a jogerős bírósági ítélettel. Ennyiben nevezik a közjegyzőt az "előterepen működő bírónak". Elválasztható-e a közjegyző felségjogi tevékenysége a nem felségjogi tevékenységtől?
Ha az Európai Bíróság "Reyners"-féle ítéletét hívjuk segítségül, amelyet egy ügyvéd esetében hozott, akkor arra az eredményre kell jutnunk, hogy igenis jelentős különbség van a közjegyző és az ügyvéd foglalkozásbeli tevékenysége között. Azaz a közjegyző munkája végzése során naponta közhatalmat gyakorol, akkor is, amikor az okiratkészítéssel kapcsolatos kötelező tanácsadást végzi. Az ügyvéd, ha egyáltalán valamikor, csak kivételes esetekben gyakorol közhatalmat, ahogyan ez a Reyners-féle esetben ténylegesen történt.
Az osztrák közjegyzői rendtartás például a közjegyzőt közjegyzői okiratok készítésétől függetlenül is feljogosítja jogi tanácsadásra. Ennek egész egyszerűen az a célja, hogy közjegyzői jogi szakértelmet bocsásson a polgár rendelkezésére jogi jellegű problémái megoldásához. Amikor ez egyes esetekben megtörténik, akkor a közjegyzőnek a felségjogi ténykedéstől független, más tevékenységével állunk szemben. Következésképpen ezt meg kellene nyitni a többi EU-tagállam állampolgárai előtt is.
Az elmondottakból kitűnik, hogy a közjegyzőre az okiratkészítési tevékenységgel együtt kötelező feladatként rótt jogi tanácsadás nem választható el ugyanennek az okiratkészítési tevékenységnek a felségjogi jellegétől. Ennyiben az okiratkészítés esetében a közjegyző tartalmi jogalkotó tevékenysége is hasonlít a bíró ítélkező munkájához.
Ha tehát valamelyik tagállam úgy dönt, hogy felségjogi jegyekkel ruház fel egy tevékenységet, akkor ezt az EU-nak akkor kell elfogadnia, ha ez az egészre irányuló koncepción alapul, amelynek a célja például a jogbiztonság és a jogi béke biztosítása. Márpedig a közjegyzőség esetében alapvetően erről van szó, legalábbis ami az alapfunkcióit illeti.
Ugyanez áll a képviseleti tevékenységre is, amit a törvény megenged a közjegyzőnek, és ami nem része az okiratkészítésnek. Olyan tevékenységekről van szó, amelyeket tipikusan ügyvédek végeznek. Ide tartozik például az osztrák közjegyzőnek az a joga, hogy képviselje ügyfeleit a földhivatal vagy a cégbíróság előtt, mégpedig olyankor is, amikor ez nem függ össze a közjegyző által készített okirattal.
Ezek a tevékenységek nem feltétlenül kívánják meg a pártatlanságot, éppen ellenkezőleg: egyoldalú igények érvényesítése jellemzi őket. Mégpedig nemcsak a többi érdekelttel szembeni képviselet, hanem éppen az állami bíróságokkal és közigazgatósági hatóságokkal szembeni képviselet esetében. Már ebből is következik, hogy ilyenkor szó sem lehet felségjogi jellegű tevékenységről.
Világosnak látszik, hogy a felségjogi jelleget nélkülöző képviseleti tevékenységet meg kell nyitni más EU-tagországok állampolgárai előtt, akkor is, ha ezt közjegyzők gyakorolják.
A közjegyzőségre érvényes nemzeti hivatásrendi szabályok rendszerint előírják, hogy a közjegyzők számának meghatározása állami felségjog. Ennek oka egyrészt a rendezett jogszolgáltatás és ezzel összefüggésben az ország egész területét lefedő közjegyzői szolgáltatások biztosítása a lakosság számára, másrészt a közjegyző gazdasági biztosítása, hogy rendesen tudja ellátni a hatáskörébe utalt feladatokat. Néhány országban ehhez további megfontolások társulnak, mint például Ausztriában az ügyek elosztásának lehetővé tétele a bírósági megbízotti feladatok területén, ami rendkívül nehezen lenne megoldható a közjegyzői helyek számának meghatározása nélkül.
Egyébként minden EU-tagállamban törvény szabályozza a bíróságok számát és székhelyét, és ezek nem változtathatók tetszés szerint, pl. az igazságügyi igazgatás intézkedései útján.
Az úgynevezett numerus clausus esetében kétségtelenül a foglalkozáshoz való hozzáférés nemzeti korlátozásáról van szó. Az az elképzelés, hogy ez a korlátozás összeegyeztethetetlen a letelepedési szabadság alapelvével, az elsődleges EU-jog18 hatótávolságának félreismerésén alapszik. A letelepedési szabadság megszünteti ugyan a többi tagország állampolgárainak diszkriminálását, de önmagában nem eredményez teljesen liberális letelepedési rendszert, hanem elvben érintetlenül hagyja az adott nemzeti szabályokat. Vagy másképp szólva: az EU polgárát a belföldivel szemben nem szabad diszkriminálni.
Az Európai Parlamentnek a Közösség (akkor) tizenkét tagállamában működő közjegyzői szervezetek helyzetéről hozott 1994. I. 18-i már említett határozata19 érdemes arra, hogy közelebbről is bemutassuk.
A parlament azon felfogásának ad hangot, hogy a letelepedési szabadság és a belső piac kiteljesedése érdekében hozott közösségi rendelkezések végrehajtása kihat a közjegyző tevékenységére, akinek munkája magában foglalja a tanácsadás és az okiratkészítés egymástól el nem választható funkcióját.20
A parlament tudatában van annak, hogy a közjegyző tevékenységét az állami szuverenitás egy részének átengedése jellemzi, és e tevékenységnek az a célja, hogy a bíróságok tehermentesítése érdekében, mint közszolgáltatást biztosítsa az érdekelteknek a szerződések készítését, hitelesítését és okiratba foglalását, végrehajthatóságukat és bizonyító erejűket, valamint a jogviták megelőzését szolgáló és pártatlan ügyintézést.21
A parlament nyitva hagyja a megfelelő választ arra a kérdésre, hogy esetleg alkalmazandók-e az EK-szerződésnek a letelepedési szabadságról és a szolgáltatások szabad forgalmáról, ill. az állampolgársági okok miatti diszkrimináció tilalmáról szóló szabályai a közjegyzői foglalkozásra.22
Másrészt a parlamentnek az a véleménye, hogy az állami fennhatóság részbeni átengedésének ténye, mint a közjegyzői hivatás gyakorlásának lényeges eleme alkalmas arra, hogy indokolja az EK-szerződés 55. cikkelyének23 alkalmazását erre a foglalkozásra, mely szerint, a letelepedési szabadságról és a szolgáltatások szabad forgalmáról szóló rendelkezések hatálya alól ki vannak véve azok "a tevékenységek, amelyek valamelyik tagállamban ... időlegesen a közhatalom gyakorlásához kapcsolódnak".24
A parlament véleménye szerint az EK-szerződésnek a letelepedési és szolgáltatásnyújtási szabadságra vonatkozó fennálló rendelkezései nem nyújtanak kellő jogalapot ahhoz, hogy a közjegyzői kar szervezetének szabályait közösségi szinten egységesíteni lehessen.25
A parlament kívánatosnak tartja, hogy intézkedéseket hozzanak az állampolgársági záradék hatályon kívül helyezésére annak érdekében, hogy az Európai Unió polgárai hozzáférhessenek ehhez a foglalkozáshoz - érintetlenül hagyva a többi olyan feltételt, amelyet okkal támaszthat minden egyes tagállam e foglalkozás gyakorlásához.26
Végül a parlament többek között állást foglal a közjegyzői okiratok nemzetközi forgalmának elősegítése mellett is, és azt követeli, hogy a közjegyzői okiratokat minden külön eljárás mellőzésével kölcsönösen fogadják el az államok.27
Mint már említettük, az EGV 50. cikkelye a szolgáltatásokat olyan munkateljesítményként definiálja, amelyeket ellenszolgáltatásért végeznek, és ezek közé tartoznak a szabadfoglalkozású tevékenységek is. Közösségi jogi értelemben akkor van szó szolgáltatásról, amikor ezzel határokon túlnyúló visszterhes tényállás valósul meg.28
Az uniós alapszerződés gyűjtőfogalomként határozza meg a szolgáltatási szabadságot. Ennek kell biztosítania, hogy minden olyan ellenszolgáltatásért végzett tevékenység, amely nem tartozik az áru- és tőkeforgalom, vagy a munkaerő szabad áramlása körébe, ugyancsak liberalizálva legyen.29 A szolgáltatási szabadságra vonatkozó előírásokat tehát a letelepedési szabadságra vonatkozókéval ellentétben szubszidiáriusan kell alkalmazni.
A szolgáltatási szabadságot persze nem egykönnyen lehet elhatárolni a letelepedési szabadságtól. Anélkül hogy részleteiben belemennénk az Európai Bíróságnak az ezzel a témával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatába, azt mondhatjuk, hogy akkor állunk szemben a szolgáltatás esetével, amikor a vállalkozó eredeti székhelyéről tevékenykedik, és esetleges helyváltoztatása csak átmeneti időtartamra szólhat, míg letelepedés esetén új telephelyet alapítanak.30
Ez az elhatárolás azonban fontos lehet annak a kérdésnek a megoldása szempontjából, hogy megengedhetők-e vagy sem a közjegyző egyes, saját telephelyéről nyújtott "különválasztható" tanácsadási és képviseleti szolgáltatásai egy másik EU-tagállamban akkor, ha elismernék az EGV 45. cikkelyének kivételes szabályát az okiratkészítési tevékenységre nézve. Ezen kívül a letelepedési vagy szolgáltatási szabadság igénybevétele esetén a mindenkori választástól függően különbözők lehetnek vagy lehetnének a hivatásrendi kötelezettségek megszabott normái, amelyek betartását ily módon nehezen lehetne ellenőrizni.
Az EGV 55. cikkelye mindenesetre a szolgáltatási szabadságra nézve is előírja, hogy alkalmazható rá az EGV 45. cikkelye. Csakhogy ezzel kapcsolatban mindjárt újból felvetődnek azok a kérdések, amelyek már a letelepedési szabadság vizsgálatakor felmerültek. Tekintsük át ezért még egyszer a közjegyzői hivatáskép egyes alkotóelemeit, de most a szolgáltatási szabadság elvének tükrében.
Mint már megkíséreltük bizonyítani, az okiratkészítési tevékenység közhatalom-gyakorlás. Ez az uralkodó tanításnak is megfelel. Enynyiben a szolgáltatási szabadsággal összefüggésben is alkalmazható rá a 45. cikkely. Egyszersmind persze annak is érvényben kellene maradnia, amit a letelepedési szabadsággal összefüggésben már megfontoltunk, tehát, hogy a tagállamokra van bízva, nem akarnak-e eltérni ettől.
De mit is jelentene ez? Mindenképpen azt, hogy egy EU-tagállam a saját területén engedélyezi a jogszolgáltatás olyan szervének az okiratkészítő tevékenységét, amely egy másik EU-tagországhoz tartozik, és teszi ezt azok nélkül az intézkedések nélkül, amelyeket az előbbi "fogadó állam" a letelepedéskor mindenesetre megtehetne, pl. egy olyan vizsgával, amely megkívánja az okiratkészítési hely jogának ismeretét.
Ebből a célzásból kiviláglik, hogy hatalmi igényük védelme végett a felségjogi funkció liberalizálásakor igencsak érdekében áll az EU-tagállamoknak a nagyfokú óvatosság, legalábbis addig, amíg az anyagi és eljárási jog nincs megközelítőleg harmonizálva.
Különbséget kell persze tenni az okiratkészítés helye és az okiratba foglalás produktuma között. Jelenleg a közjegyző okiratba foglalási illetékessége véget ér az államhatáron, ha nem már előbb, saját közjegyzői körzete határainál. Az okiratba foglalás terméke, a közjegyzői okirat ezzel szemben nemzetközi egyezmények alapján annak az államnak a határain túl is kifejti a hatását, amelyben készült. Mint ahogy más közokiratok, példának okáért a bírói döntések is.
Ha az egyik EU-tagállam közjegyzője engedélyt kapna, hogy okiratot készítsen egy másik EU-tagállamban, az az "európai közjegyző" perspektíváját nyitná meg, amire a beszámoló végén röviden még kitérünk.
Emlékezzünk a letelepedési szabadság fejtegetésekor mondottakra, jelesül, hogy a jogi tanácsadás egyrészt elválaszthatatlanul összefügg az okiratkészítési tevékenységgel, másrészt azonban önmagában is megállhat. A "különválasztható" jogi tanácsadói tevékenység eszerint nem kötődne a közhatalmi részvételhez, és alkalmazhatók lennének rá a szolgáltatási szabadság szabályai.
Végül maga az Európai Bizottság is felhívja a figyelmet a közjegyzői jogi tanácsadás különleges minőségére, nevezetesen egy olyan irányelv tervezetében, amely a pénzügyi szolgáltatások távolból való értékesítéséről szól.31 A tervezet 4. cikkelyének 1. bekezdése előirányozza a fogyasztó általános visszalépési jogát legalább 14 és legfeljebb 30 napos határidővel abban az esetben, ha távolból értékesített pénzügyi szolgáltatásokra köt szerződést. A 4. cikkely 1. bek. b) pontja lehetőséget ad a tagállamoknak olyan rendelkezésre, miszerint a fogyasztó nem érvényesítheti visszalépési jogát, ha érvényes közjegyzői okirat készült olyan ingatlanvásárlási hitel esetében, amelyben a fogyasztó szerződő fél.
Ezzel világosnak látszik, hogy a Bizottság a fogyasztó jogbiztonsága szempontjából különleges jelentőséget tulajdonít a közjegyző közreműködésének az okirat megszerkesztésében, nyilvánvalóan abból a felismerésből kiindulva, hogy a közjegyzőnek tájékoztatási és tanácsadásai kötelezettségei vannak az okiratkészítéssel kapcsolatban. A Bizottság a tervezethez fűzött magyarázatokban kifejezett említést tesz arról a biztonságról, amit a fogyasztó a közjegyző általi okiratba foglaláshoz kapcsol.
A képviseleti tevékenység és a szolgáltatási szabadság viszonyának kérdése elvből nem oldható meg másként, mint a képviseleti tevékenység és letelepedési szabadság viszonyáé.
A képviseleti tevékenység, mint már említettük, nem feltétlenül követeli meg a pártatlanságot. Épp ellenkezőleg: ezt egyoldalú igények érvényesítése jellemzi. Mégpedig nemcsak más érdekeltekkel szemben, hanem mindenekelőtt az állami bíróságok és hatóságok előtti képviselet esetében. Már magából ebből az aspektusból következik, hogy itt alapvetően nem lehet szó felségjogi jellegű tevékenységről.
Világosnak látszik, hogy a képviseleti tevékenységet - minthogy nincs felségjogi jellege - a szolgáltatási szabadságot figyelembe véve meg kell nyitni más EU-tagországok állampolgárai előtt akkor is, ha azt közjegyző látja el.
Az Európai Unió jogalkotása anélkül is hatással lehet a közjegyzői foglalkozás jogára, hogy az EGV 45. cikkelyének kérdése egyáltalán szóba kerülne. Ennek egyik példája az a tervezet, amelyet az Európai Parlament és a Tanács a pénzügyi rendszer pénzmosás céljára való felhasználásának megakadályozásáról szóló 1991. június 10-i 91/308/EGK jelű irányelvének módosítására készített.32
Egy olyan irányelv tervéről van szó, amelynek tartalmát a tagállamoknak majd át kell ültetniük belső jogrendszerükbe, és amelynek az a célja, hogy erősítse a pénzmosás ellen folyó küzdelmet. E cél elérésének egyik eszköze az EU-Bizottság szándéka szerint az lenne, hogy a jogi tanácsadói foglalkozások gyakorlóit is köteleznék a felmerülő gyanú bejelentésére.
A gyanú-bejelentési kötelezettség azonban, abban a formájában, ahogy a tervezet előirányozza, ellentétben áll a hivatásbeli titoktartási kötelezettséggel. A közjegyző titoktartási kötelezettsége a közjegyző és az ügyfél közötti bizalmi viszony lényeges alapeleme. Ezt tehát csak igen nyomós okok miatt lenne szabad megszegni.
Jogos lehet persze az a felfogás, hogy a pénzmosás elleni küzdelem igazolja a közjegyzői titoktartás megszegését. De azt is figyelembe kellene venni, hogy a közjegyzőnek rendszerint amúgy is tilos közreműködnie törvényellenes és tiltott ügyletekben.
Az Európai Parlamentben jelenleg erről a kérdésről is heves vita folyik. A mi témánk szempontjából ez azt mutatja, hogy sokféle módon támadhatnak feszültségek a közjegyzői foglalkozásra vonatkozó jog és a közösségi jog között.
Az Európai Bizottság elő akarja segíteni a biztonságot és az elektronikus kommunikációba vetett bizalmat. E célból irányelvet bocsátott ki az elektronikus aláírás közösségi keretfeltételeiről. Ez az irányelv az idei év elején lépett hatályba.33 Célja, hogy szavatolja az EU-tagállamok egységes szabályozását az elektronikus aláírás jogi elismerésére vonatkozólag, és ezzel akkreditálja azokat, akik tanúsítási szolgáltatásokat kínálnak. Ezzel kívánják elősegíteni az elektronikus kommunikáció útján megvalósuló áru- és szolgáltatásforgalmat és az elektronikus ügyletek forgalmát.
További célja az irányelvnek, hogy a lehető legnagyobb mértékben lehetővé tegye az elektronikus aláírás joghatályosságát és bizonyító erejét bírósági eljárásokban. Az úgynevezett haladó elektronikus aláírásnak eszerint azonos értékűvé kell válniuk a papíron megjelenő, saját kezű aláírással. Az irányelv érintetlenül hagyja az egyes tagországok szerződésekkel kapcsolatos anyagi jogát és alaki előírásait.
Ebben a tervezetben benne rejlik a közjegyzői foglalkozásgyakorlási jog és a közösségi jog egy újabb kapcsolódási pontja. Az irányelv ugyanis az EU-tagállamokra bízza, hogy mely területeken engedélyezzék az elektronikus aláírást. Az alaki előírások szabályozása is az EU-tagállamok dolga marad. Ezek közé tartozik a közjegyzői forma is.
Az osztrák törvényhozó már az 1999. évi aláírási törvénnyel beemelte az aláírási irányelvet Ausztria belső állami jogába.34 E törvény 4. §-ának 2. bekezdése a saját kezű aláírással egyenértékű elektronikus aláírás joghatálya alól kivette az olyan nyilatkozatokat és jogügyleteket, amelyek érvényességéhez alaki kellékként a névaláírás közjegyzői hitelesítése, bírósági vagy közjegyzői közokiratba foglalás, vagy közjegyzői tanúsítvány szükséges. Ugyanez érvényes az olyan nyilatkozatokra, jogügyletekre és beadványokra is, amelyeknek a telekkönyvbe, a cégjegyzékbe vagy más közhiteles nyilvántartásba való bejegyzéséhez hitelesítésre, bírósági vagy közjegyzői okiratba foglalásra vagy tanúsítványra van szükség. Ezek a kivételeket meghatározó rendelkezések a közösségi jogon alapulnak, amely ennyiben közvetve beavatkozik a nemzeti foglalkozásgyakorlási jogba.
Ez azonban nem jelenti, hogy a közösségi jog kizárja az elektronikus úton végzett közjegyzői okiratba foglalást. Csak éppen az osztrák törvényhozó egyelőre így határozott. Ennek valószínűleg az az oka, hogy Ausztriában jelenleg még nincs megfelelő technikai lehetőség arra, hogy hivatalos elektronikus aláírásokat generáljanak az igazságszolgáltatási szervek, a közigazgatás és a hitelesítő személyek (közjegyzők) számára.
Ennek megteremtésében azonban az osztrák közjegyzőség rendkívül érdekelt, és ezért követeli a hivatalos elektronikus aláírás jogszabályi megteremtését. Mindenekelőtt azért, mert Ausztriában a közjegyzőség a maga területén az Elektronikus Okirattárral technikailag már minden feltételt megteremtett az elektronikus hitelesítéshez és okiratba foglaláshoz, valamint az elektronikus közjegyzői okiratok archiválásához. Emellett az Elektronikus Okirattárat a közjegyzői rendtartásban kapott jogszabályi felhatalmazás alapján hozta létre.
Az EU-nak az elektronikus jogi forgalomról szóló35 és az Európai Parlament által néhány napja jóváhagyott irányelve is úgy rendelkezik, hogy a közjegyzői tevékenység nem tartozik az irányelv alkalmazási körébe. Az 1. cikkely 5. bekezdésének d) pontja szerint nem alkalmazható az irányelv többek között a közjegyzőkre és a velük egyenértékű foglalkozásokat folytatókra, amennyiben közhatalmi hatáskör gyakorlásával állnak közvetlen és külön kapcsolatban, továbbá ügyfél képviseletére és érdekeinek bíróság előtti védelmére.
Az irányelv tervezetéhez adott indoklás 12. pontjában ehhez az a megjegyzés olvasható, hogy bizonyos tevékenységeket ki kellett venni az irányelv hatálya alól, mivel e területeken az EU-szerződés, ill. a belőle levezetett közösségi jog alapján nem biztosítható a szolgáltatások szabad forgalma. Ami a közjegyzőséget illeti, ez az indoklás vélhetőleg az EGV 45. cikkelyét veszi figyelembe. Érdekes azonban ebben az összefüggésben a képviseleti tevékenységre vonatkozó kivétel.
Az irányelvtervezet indoklásának 36. pontja szerint a tagállamoknak lehetőséget kell adni arra, hogy korlátozásokat tarthassanak érvényben az elektronikus úton kötött olyan szerződések használatára vonatkozóan, amelyek megkötéséhez jogszabályi előírás szerint bíróságok, hatóságok vagy közhatalmi illetékességgel felruházott foglalkozásokat űző személyek közreműködésére van szükség. Ugyanez érvényes az olyan szerződésekre, amelyeknél a fent említett helyek közreműködése szükséges ahhoz, hogy harmadik személyekkel szemben hatályosak legyenek, és az olyan szerződésekre, amelyekre nézve törvény írja elő a közjegyzői okiratba foglalást vagy hitelesítést.
Az irányelv 3. cikkelyének 3. bekezdése szerint az EU-tagállamok korlátozhatják továbbá az információs társadalom másik EU-tagállamból származó szolgáltatásait az olyan szerződések alaki érvényessége körében, amelyekkel ingatlanokon alapítanak jogokat, vagy ingatlanokkal kapcsolatos jogokat ruháznak át, ha ezek a szerződések annak az EU-tagállamnak a joga szerint, amelyben az ingatlan található, kógens alaki előírások hatálya alá tartoznak.
Korlátozhatják végül az EU-tagállamok az elektronikus szerződéskötést olyan szerződésekre vonatkozólag, amelyekkel ingatlanokon alapítanak jogokat - a bérleti jogot kivéve -, vagy ilyen jogokat ruháznak át, és olyan szerződésekre vonatkozólag, amelyekre törvény írja elő bíróságok, hatóságok vagy közhatalmi illetékességgel felruházott foglalkozásokat űző személyek közreműködését, továbbá kezességvállalási szerződésekre, magán hitelfedezetről szóló szerződésekre, valamint a családjog és az örökösödési jog körébe tartozó szerződésekre vonatkozólag.
Felvethető persze, hogy mindennek semmi jelentősége sincs a közjegyzőség szempontjából, hiszen a leírtak szerint ez amúgy sem fog az alkalmazás körébe tartozni, amennyiben közhatalmi illetékességek gyakorlásával áll közvetlen és külön kapcsolatban.36 Emlékezzünk azonban arra, hogy a közjegyző szakmai tevékenységei különválaszthatók eredeti felségjogi funkciójától, továbbá az Európai Bíróságnak a Reyners-ügyben hozott döntésére.37 Ezek megvilágítják, hogy az irányelvnek ezek a rendelkezései igenis jelentőségre tehetnek szert a közjegyzőségre nézve.
Ezek a példák különösen szemléletesen tükrözik, hogy a közösségi jog beavatkozhat, vagy a jövőben be fog avatkozni a közjegyzőségi foglalkozás jogába, és teszi ezt az EGV állandóan emlegetett 45. cikkelyén kívül eső körben is.
Az aláírási irányelvhez hasonlóan az "e-commerce"-irányelvnek is az a célja, hogy elősegítse az elektronikus ügyleti forgalmat, mindenekelőtt pedig lehetővé tegye hatályos szerződések elektronikus úton való megkötését. A közjegyzőségre vonatkozó idézett kivételszabályok ezért hátránnyá válhatnak e hivatásrend számára, ha a jövőben is - mondjuk, a hivatalos elektronikus aláírások létrehozatala után is - fennmaradnak. Az európai közjegyzőségnek nagyon is érdekében állna az elektronikus okiratforgalom megteremtése, ami a tamperei elképzeléseknek38 megfelelő, tervezett európai jogi térségben előnyére válna saját helyzetének és ezzel az "európai közjegyző" víziójának is.
A közjegyzői foglalkozás szabályait a szakmai szövetségeknek azok az autonóm irányelvei is alakítják, amelyeket rendszerint jogszabályi felhatalmazás alapján foglalkozásgyakorlási iránymutatások formájában bocsátanak ki, és ezzel kötelezővé válnak a szakmához tartozók számára.
Az "e-commerce"-irányelv magáévá is teszi ezeket az autonóm foglalkozásgyakorlási irányelveket. Az irányelv indoklásának 32. pontja leszögezi, hogy közösségi szinten kell biztosítani a foglalkozásgyakorlási szabályok megtartását, különösen a fogyasztóvédelem vagy a közegészségügy területén, hogy meg lehessen szüntetni a közösségen belül a határokon túlnyúló szolgáltatások kialakulásának akadályait. Erre különösen alkalmasak az egész közösség területén érvényes etikai kódexek.
Ismerjük már azt az érvet, hogy ennek a közjegyzőség szempontjából nincs jelentősége, hiszen, mint mondottuk, ki van véve az irányelv hatálya alól, amennyiben közhatalmi illetékességek gyakorlásával áll közvetlen és külön kapcsolatban.39 Emlékezzünk még egyszer az Európai Bíróságnak a Reyners-ügyben hozott ítéletére! Ez világossá teszi, hogy az "e-commerce"-irányelvnek ezek a rendelkezései könnyen jelentőségre tehetnek szert a közjegyző szabályzattal kötött foglalkozásgyakorlására nézve is.
Az irányelv 8. cikkelye tehát előírja, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kellene az olyan kereskedelmi kommunikáció használatának szabadságát, amely valamelyik szabályzattal rendelkező foglalkozás által nyújtott szolgáltatás részét alkotja, vagy éppenséggel ilyen szolgáltatást testesít meg, ha és amennyiben betartják a foglalkozásgyakorlási szabályokat, amelyek különösképpen a foglalkozás függetlenségének, méltóságának és becsületének, a hivatási titoknak és az ügyféllel és a szakmabeli kollégákkal szembeni tisztességes viselkedésnek a védelmét szolgálják.
A tagállamoknak és a Bizottságnak a szakmai egyesülések és szervezetek autonómiájának érintetlenül hagyása mellett arra kellene bíztatniuk e szervezeteket, hogy közösségi szintű etikai kódexeket készítsenek annak meghatározására, hogy milyen fajta információk adhatók kereskedelmi kommunikáció céljából az 1. bekezdés fent említett szabályaival összhangban.
Ezeknek az információknak az esetében egyszerűen reklámról van szó, tehát olyan viselkedésformáról, amely minden közjegyzőségi szabályzatban visszafogottan, egészen a reklám tilalmazásáig terjedően van szabályozva.
Az "e-commerce"-irányelv előírja továbbá, hogy a Bizottság megfelelően vegye figyelembe a közösségi szinten érvényes etikai kódexeket, és az illető szakmai egyesülésekkel és szervezetekkel szoros együttműködésben járjon el, amikor indítványokat dolgoz ki olyan közösségi kezdeményezésekre, amelyek szükségessé válhatnak ahhoz, hogy a megengedett információk tekintetében biztosítható legyen a belső piac működése.
Mint már többször kifejtettük, az EU-tagállamok közjegyzőségeinek közösségi szintű jogharmonizációját elterjedt nézet szerint lényegében az EGV 45. cikkelye akadályozza. Az Európai Közösség Közjegyzőségeinek Konferenciája (CNCE)40 annak érdekében, hogy megkönnyítse a jogkereső polgárnak az európai térség közjegyzőivel való kapcsolattartást és a közjegyzők egymás közötti együttműködését a határokon túl is, határozatban fogadta el a közjegyzői hivatásrendi jog Európai Kódexét.41
A közjegyzői jognak az európai irányelvalkotás eszközei segítségével meg nem valósult harmonizálásával szemben áll, hogy a közös történelmi gyökereknek köszönhetően a közjegyzői foglalkozásgyakorlási jog messzemenően megegyezik az Európai Unió tagállamaiban, hiszen közjegyzőségeik az úgynevezett latin mintára fejlődtek ki.42
A Kódex ezeket a közös vonásokat kívánja folytatni. Az a célja, hogy azonos jogvédelmet biztosítson a közjegyzői szolgáltatásokat igénybe vevő európai fogyasztónak mind belföldi, mind határokon túlnyúló jogügyletek esetén. Meg kívánja továbbá könnyíteni a különböző uniós tagállamok közjegyzőinek az együttműködést határokon túlnyúló tevékenység esetén, és biztosítani kívánja, hogy a közjegyzők ilyenkor minden latin közjegyzőségű EU-tagállamban ugyanazokat a szabályokat kövessék.
A Kódex foglalkozásgyakorlási szabályai magukban foglalják többek között a közjegyző lojalitási kötelezettségét ügyfelével, az állammal, valamint bel- és külföldi kollégáival szemben, a határokon túlnyúló kollegiális jogi segítséget, a pártatlanság, függetlenség és titoktartás kötelezettségét. A továbbképzés a Kódex szerint éppúgy a közjegyző kötelezettségei közé tartozik, mint a fennálló reklámtilalmak és reklámkorlátozások tiszteletben tartása úgy, hogy a közjegyző határokon túlnyúló tevékenysége során eleget tegyen minden szóban forgó jogrend vonatkozó foglalkozásgyakorlási szabályainak.
Az okiratba foglaló közjegyzőnek a jogi segítséget nyújtó külföldi közjegyzővel folytatott határokon túlnyúló együttműködésével kapcsolatos kötelességei részletesebben körül vannak írva a Kódexben, éppúgy mint az a kötelezettsége, hogy folyamatosan olyan felelősségbiztosítása legyen, amely fedezetet nyújt az ügyfelet akár bel-, akár külföldön a foglalkozási kötelezettség megsértése miatt érő esetleges károkra.
Sajnálatos módon a díjak minimalizálásra nem sikerült a fennálló nemzeti szabályok között járható utat találnia a Kódexnek olyan esetben, amikor két vagy több közjegyző dolgozik együtt egyazon az ügyön.
A Kódex tehát minimális normákat rögzít, amelyek alá egyetlen olyan EU-tagállam sem mehet, amelyiknek a közjegyzősége ratifikálta a Kódexet. A Kódex valamennyi CNUE-közjegyzőség figyelmét ráirányítja arra, hogy szervezetüket a lehető legjobban szabályozzák, és azt a meggyőződést kelti, hogy a közjegyzőség csak akkor tudja betölteni a hivatását, és csak akkor biztosíthatja fennmaradását Európában, ha nagyon magas szinten önmaga harmonizálja hivatásbeli kötelezettségeit.43 Bizonyos mértékig autonóm közösségi közjegyzői jog megalkotása segítségével.
Az egységes európai jogi térség megteremtésének egyik lényeges szándéka, hogy az egyik EU-tagállam bírósági határozatait és egyéb közokiratait elismerjék a többi EU-tagállamban. Ezek közé a közokiratok közé tartoznak a végrehajtható közjegyzői okiratok is.
Az Európai Tanácsnak az a szándéka, hogy a Brüsszeli Egyezmény tartalmát közösségi jogként, az összes EU-tagállamban közvetlenül hatályos rendeletként léptesse hatályba.44 Örvendetes, hogy az Európai Parlamentben e témában folyó eljárás során a bírói végzések mellett a végrehajtható közjegyzői okiratot is egyenjogúként vették figyelembe.
Az, hogy az Európai Tanács rendeletében elismerik a végrehajtható közjegyzői okiratot, fontos lépést jelent a közjegyzői okiratok forgalmának útján. Ennek jelentőségét nem lehet elég nagyra becsülni a kiépülőben lévő európai jogi térségre nézve.
Az Európai Unió Közjegyzőségeinek Konferenciája (CNUE) támogatja azt a tervet, hogy a Brüsszeli Egyezmény érvényességét kiterjesszék az egész Közösségre, és ennek megfelelően 1999. október 30-i valenciai közgyűlésén azt javasolta, hogy a közokirat, mint a szerződő felek szabad akaratnyilvánításának kifejeződése, amely rendelkezik a per eredményeként hozott bírói ítélet valamennyi előnyével, az Európai Unió összes országában szabadon foroghasson, és közvetlenül végrehajtható legyen, amennyiben egy másik EU-tagállam a származási országa.
Ezenkívül a CNUE az Európai Parlament tanácskozása során, ahol a Tanácsnak azt a tervét vitatták meg, hogy a Brüsszeli Egyezmény hatályát rendelettel terjessze ki az egész Közösségre, javaslatokat tett annak biztosítására, hogy a Tanács rendelete a közjegyzői okiratokra is kiterjedjen.
Hadd emlékeztessünk arra, hogy az Európai Parlament 1994. január 18-i határozatában45 már követelte a közjegyzői okiratok kölcsönös, alakiság nélküli elismerését, és ennek során kifejezetten hivatkozott az EGV 220., most már 293. cikkelyére46.
1999. október 15-én és 16-án az Európai Tanács rendkívüli tanácskozásra ült össze Tamperében. Itt a tagállamok megegyeztek abban, hogy a szabadság, a biztonság és a jog térségévé építik ki az Európai Uniót.47
Ezt követően az Európai Bizottság 1999 novemberében állásfoglalást terjesztett elő, amelyben felsorolta azokat a legfontosabb területeket, amelyeken intézkedéseket kellene tenni a polgári ügyekben folyó igazságügyi együttműködés javítására.
A CNUE idén februárban eljuttatta a bizottsághoz az EU-közjegyzőségeknek az európai jogi térség megteremtésére vonatkozó állásfoglalását.48 Ebben üdvözli a Tanács és a Bizottság kezdeményezését. Kifejti, hogy szabadságot csak a jog valódi térségében lehet élvezni. Ehhez biztosítani kell, hogy a polgárok más tagállamokban se férhessenek nehezebben hozzá a bíróságokhoz, hatóságokhoz és a jogszolgáltatás szerveihez, mint a saját hazájukban.
Állásfoglalásában a CNUE különösen a Tanácsnak ahhoz a tamperei következtetéséhez kapcsolódik, hogy az európai jogi térség megvalósításával a tagállamok nagyobb egyezőségét és a jog erősebb konvergenciáját kell elérni, különösen pedig a határozatokat és a közokiratokat el kell ismerni, és végre kell hajtani az Európai Unió valamennyi tagállamában.
A közjegyzőség szempontjából ez lehet az egyik első lépés az európai közjegyzői okirat irányába, amelynek megteremtése, ill. elismerése teljesen új, európai dimenziót nyithatna meg a közjegyzőség előtt. Felismerhetővé válnék vele a közjegyzőség "európai" hatásköre.
A közjegyzőség jövőjét jelenthetné a közös Európában a hatékony európai okirati jog kialakítása is. Amivel a közjegyző minőségileg igazán különösen kitűnik a jogszolgáltatási piacon, az az általa megalkotott, tanácsadásával és ellenőrzése mellett létrejött közjegyzői okiratban betöltött szerepe.49
Vegyük figyelembe, hogy az EU- és EK-szerződésben rendelkezésre álló jogi alapok és az EU jogalkotási hatáskörének az az extenzív és innovatív értelmezése, amit az Európai Bíróság az európai integrációs aspektusokra való tekintettel adott, összességében megteremtette azt az alapot, amely az Európai Jogalkotást teszi a közjegyzői jog és a közjegyzőkkel kapcsolatos polgári jog szempontjából is a jövő meghatározó mutatójává.50
Az európai nemzeti közjegyzőségek legfontosabb intézkedése az, hogy latba vessék erejüket az európai okirati jog kialakításának elősegítése végett, különösen a közokirati jogok területén, mégpedig az elektronikus okirat minden újítására is kiterjedően. Egy ilyen jog kialakításának mértékadó elősegítésén nagyobb mértékben fog múlni a közjegyzői hivatás jövője, mint minden egyéb politikai és jogi intézkedésen.51
E vízió megvalósítása nemcsak az EU-tagállamok érdekében állna, ha jogbiztonságot akarnak teremteni és fenntartani polgáraik számára magánjogi vonatkozásban. A közös európai jogi térség megvalósítása céljából az Európai Uniónak is minden érdeke ahhoz fűződnék, hogy bevonja a tervbe a közjegyzőséget és a közjegyzői okiratot.
Ne tévesszük szem elől, hogy ezzel kapcsolatban fog állni a foglalkozásgyakorlási jog befolyásolása a közösségi jog által, amelynek a jövő európai közjegyzőségére gyakorolt hatását még megközelítőleg sem vagyunk képesek átlátni. De az európai dimenzió - a szubszidiaritás elvének megfelelő tagállami szabályozásra való figyelemmel is - új minőséget nyithat meg a közjegyzőség előtt, amely egyszersmind segít biztosítani az intézmény fennmaradását az európai jogi térségben.
A CNUE elfogadta a kihívást, és említett állásfoglalásában javaslatokat terjesztett az Európai Bizottság elé arra vonatkozólag, hogyan lehetne bevonni a közjegyzőséget az európai jogi térség megteremtésébe.
Az állásfoglalás szelleme és tartalma szerint e terv alapját az a különös bizalom alkotja, amelyet a közjegyzők felségjogi jellegű feladatok letéteményeseiként élveznek. Igazságügyi szervekként állami felügyelet alatt állnak. Jogállásuk miatt, de azon régi hagyományok miatt is, amelyekre a római jogi tradíciókkal rendelkező kontinentális európai tagállamokban visszatekinthetnek, a polgárok nagy bizalmat tanúsítanak velük szemben. Ésszerű lenne tehát a közjegyzőket éppen ősi tevékenységi területeiken, mindenekelőtt a peren kívüli jogszolgáltatásban igénybe venni az európai jogi térség kialakításakor.
A CNUE-állásfoglalás az alternatív közjegyzői békéltetési eljárást, a pert megelőző közjegyzői vitarendezést, közjegyző előtti egyezségek esetén a végrehajtható közjegyzői okirattal szerezhető gyors és hatékony végrehajtási jogcímet, a családjogi tartásdíj-megállapodásokat stb. hozza fel példaként, azaz csupa olyan eszközt, amely beleillik az európai közjegyzői okirat víziójába.
E példák annak bizonyítására is szolgálnak, hogy a közjegyzői foglalkozásgyakorlás jogának is tovább kell fejlődnie az Európai Unió tagállamaiban. Nem lehet kizárni, hogy a nem is oly távoli jövőben a foglalkozás hazai joga mellett létrejön a közjegyzők európai foglalkozásgyakorlási joga. A nemzeti fenntartás eltörlésére tett erőfeszítések, a közjegyző szolgáltatási szabadságáról, letelepedési szabadságáról folyó viták, az a törekvés, hogy a Tanács rendeletével végrehajtóvá váljanak a közokiratok és velük együtt a közjegyzői okira-tok is az Unió tagállamaiban, vagy éppen az a beavatkozás a titoktartási kötelezettségbe, amelyet a pénzmosási irányelv hozhat magával, csupán a jövőbeli fejlemények néhány példáját jelentik. ■
IRODALOM
1. Wolfsteiner, Hans: Der Schlichtungs- und Schiedsgerichtshof deutscher Notare, Notar, 1999, 4, p. 115-121.
2. TATARANO, Giovanni: Il notariato tra arbitrato e concilliazione, In: Attualitá e prospettive di un conributo del Notariato alla Giustizia Civile, Casa Editrice Stamperia nazionale - Roma 1999, p. 69-73.
3. KAMINSKI, Andrea: Aussergerichtliche Streitschlichtung - § 15 a EGZPO und die Ausführung, Betrifft JUSTIZ Nr.60 - Dezember 1999, p. 176-178.
4. WAGNER, Klaus-R.: Alternative Streitbeilegung in Deutschland durch Notare - Ein Zwischenbericht, ZnotP-Forum, 1/2000, p. 18-20.
5. HESSLER, Hans-Joachim: Der Entwurf eines Bayerischen Gesetztes zur obligatorischen aussergerichtlichen Steritschlichtung in Zivilsachen (Bayerisches ASchlichtungsgesetz - BaySchlG), Notar, 1999, 4, p. 132-137.
JEGYZETEK
1 Az UINL csak olyan közjgyzői szakmai szervezeteket vesz fel, amelynek tagjai olyan hivatásgyakorlási szabályzatok alapján muködnek, amelyek megfelelnek a "latin közjegyzőség alapvető elveinek". Ezekről az alapelvekről az UINL Állandó Tanácsa 1986. március 13-14-15-én Hágában hozott határozatot.
2 A megfogalmazás az EGV (az Európai Közösség Alapító Szerződése) 45. cikkelyének szövegéből van átvéve, a szerződés 1997. október 2-i amszterdami szövegváltozatából (ABl C 340/1997).
3 Lásd EGV 3. rész, III. fejezet.
4 A Tanács 1988. december 21-i irányelve az olyan főiskolai oklevelek elismeréséről, amelyek legalább hároméves szakmai képzés befejezését igazolják, 89/48/EGK.
5 A Tanács 1998. február 16-i irányelve az ügyvédi foglalkozás állandó gyakorlásának megkönnyítésére egy másik tagállamban, mint amelyikben az ügyvéd megszerezte a szakképesítését, 98/5/EK.
7 A 89/48/EGK irányelv 4. cikkelye.
8 Így nyilatkozott az osztrák Szövetségi Igazságügyi Minisztérium az osztrák Szövetségi Külügyminisztériumhoz küldött 1999. augusztus 12-i állásfoglalásában, Zl.16.040/251-I-6/1999.
9 Az Európai Parlament 1994. január 18-i határozata a Közösség tizenkét tagállama közjegyzői karának helyzetéről, Amtsblatt C 44/36 sz.
10 A CNUE valenciai közgyűlésének 1999. október 30-i határozata
11 Lásd Knechtel, Das Recht der Notare auf Berufsausübung, 1996., 91. és köv. o. (A közjegyzők hivatásgyakorlási joga - német nyelven) és az ott idézett bizonyítékok
12 A közjegyzői tevékenység szabadfoglalkozású jellegéről Knechtel, a megadott műben 98. és köv. o.
13 Az Európai Bizottág XV. Főigazgatóságának 1999. június 18-i, XV/D/4/JMV/bmD(99) 718 jelű levele az EU-tagállamok állandó brüsszeli EU-képviselőihez.
14 Annak idején: EGK-szerződés 55. cikkely 1. bek.
15 Jelenleg EGV 43. cikkely.
16 Knechtel nyomán idézve, a megadott műben, 102. o.
17 1999. június 17-i Unibank-ítélet, száma: C 260/97.
18 Knechtel, az idézett műben 89. o.
19 Lásd fent, 9-es lábj.
20 Határozat, C pont.
21 Határozat, D pont.
22 Entschließung Pkt. 2.
23 nunmehr Art 45 EGV.
24 Határozat, 4. pont.
25 Határozat, 5. pont.
26 Határozat 6. pont.
27 Határozat 6. és 7. pont.
28 Knechtel, az idézett műben, 93. o.
29 Knechtel, az idézett műben, 93. o.
30 Vö. Hempel, Die rechtsberatenden Berufe im Europarecht (Jogi tanácsadó foglalkozások az európai jogban - német nyelven) (1996) 37. o.
31 1999. 7. 23-i KOM (99) 385.
32 KOM (1999) 352, végérvényesen PE 232. 613.
33 Az 1999. december 13-i 1999/93/EK számú irányelv az elektronikus aláírásokra vonatkozó közösségi keretfeltételekről, ABl L 13 2000. január 19., 12. o.
34 Az elektronikus aláírásról szóló szövetségi törvény, BGBl I 1999/190.
35 A Tanács közös álláspontja az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az információs társadalom szolgáltatásainak bizonyos jogi aspektusaira, különösen az elektronikus ügyleti forgalomra vonatkozó irányelve kiadására való tekintettel, 2000. feburár 29-étől kezdődő belső piaci érvénnyel, jele: 98/0325 (COD), 2000. május 8. ABl C 128; Bolkestein EU belső piaci biztos 2000. május 4-i sajtóközleménye szerint az irányelvet végérvényesen elfogadták, az EU-közlönyben még nem jelent meg.
36 Irányelv 1. cikkely 5. bek. d) pont.
37 Európai Bíróság, RS 2/74.
38 Lásd az Európai Tanács 1999. október 15/16-i tamperei következtetéseit.
39 Irányelv 1. cikkely 5. bek. d) pont.
40 Ma az Európai Unió Közjegyzőségeinek Konferenciája (CNUE).
41 A CNCE közgyűlése 1995. II. 4-i nápolyi ülésén hozott határozatot a Kódex elfogadásáról. A Kódexet Görögország közjegyzői szervezete kivételével valamennyi tagszervezet ratifikálta, tehát Ausztriáé, Belgiumé, Franciaországé, Hollandiáé, Luxemburgé, Németországé, Olaszországé, Portugáliáé és Spanyolországé.
42 Schippel, DNZ (Német Közjegyői Újság) 5/1995, 334. o. ff.
43 Schippel, az idézett műben.
44 Rendelettervezet, KOM (99) 348.
45 Lásd fent FN 9.
46 Az EGV 293., korábban 220. cikkelye - A 4. francia kötőjellel kezdődő bekezdés az EU-tagállamokból származó személyek azonos elbánásban részesítése érdekében a bírói végzések és ítéletek kölcsönös elismerésével és végrehajtásával kapcsolatos alakiságok egyszerűsítését kívánja.
47 Lárd fent, FN 37.
48 Az Európai Unió Közjegyzőségei Konferenciájának az európai jogi térség megteremtésére vonatkozó 2000. február 14-i állásfoglalása.
49 Hellge: Europäische Perspektiven für nationale Notariate (Európai perspektívák a nemzeti közjegyzőségek előtt - német nylven), ÖNZ (Osztrák Közjegyzői Újság) 2000, 1. ff.
50 Hellge, az idézett műben.
51 Hellge, az idézett műben.
Visszaugrás
