Lassan Uniós csatlakozásunkra, mint a közeljövő kihívására tekinthetünk, így célszerű rendszerezni a tárggyal kapcsolatos hivatásunkra vonatkozó ismereteinket. Számunkra közjegyzőkre nézve az egyik legérdekesebb kérdés, hogy tevékenységünk kivételt képez-e a letelepedés és a szolgáltatások egyre szélesebb körű szabadságai alól, fenntartások és korlátozások nélkül alkalmazható e teljes tevékenységünkre az Amszterdami Szerződésnek a letelepedés jogával foglalkozó 2. fejezetének 45. cikkében rögzített rendelkezése, mely szerint "A jelen fejezet rendelkezéseit - amennyiben valamely tagállam érintett - nem lehet alkalmazni azokra a tevékenységekre, amelyek a tagállamban - akár csak alkalmilag is - a közhatalom gyakorlásához kapcsolódnak."
A kérdés vizsgálatához, - mint rendesen - nélkülözhetetlen némi történelmi visszatekintés. Ebben támaszkodhatunk egyebek mellett két jelen hasábokon korábban megjelent írásra, "Az Európai közjegyzőség fejlődéséről",1 és "A közjegyzői hivatásgyakorlás joga, és a közösségi jog"2 címűekre. Az előző utal arra, "hogy ehhez a tevékenységhez közhatalom gyakorlása kapcsolódik. Ugyanebbe az irányba mutatnak a Német Alkotmánybíróság egyik 1986. VI. 18-i ítéletében olvasható fejtegetések is."3 Utóbbi említi a jelen írásban is elemzett Reyners-ügyet, és a az Európa Tanács tamperei tanácskozásának eredményeit. Kiinduló pontul kell szolgáljanak a vizsgálódáshoz a kérdést érintő a Tanács által hozott Irányelvek (direktívák), az Európa Parlament aktusai, végül, de legkevésbé sem utolsó sorban az EU Bíróság döntései, melyek jogalkotási szintű értelmezéseket tartalmaznak. Mivel a források még nem könnyen hozzáférhetők egy vidéki közjegyző számára, ezúton mondok köszönetet Astrid Thorns finn Európa Parlamenti képviselőnek, Ingrid Goossens parlamenti munkatársnak, végül Gerhard Knechtl kollégának az osztrák közjegyzők brüsszeli képviselőjének a Marinho-riport, és a Tamperei Európa Tanácsi dokumentumok rendelkezésre bocsátásáért.
Ami az Uniós "jogalkotás" csúcsának tekinthető Irányelveket illeti, azokból a Tanács csak az ügyvédi tevékenységgel kapcsolatban adott ki néhányat, mint az 1977. március 22-i 77/249/EGK, irányelvet a szolgáltatásnyújtás szabadságának az ügyvédek általi hatékony gyakorlása elősegítéséről, 89/48/EGK, irányelvet a legalább hároméves szakmai képzés és oktatás befejezésével kiállított felsőoktatási diplomák elismerése általános rendszeréről. A Parlament és a Tanács 1998. február 16-i 98/5 EK, irányelvét, az ügyvédi hivatásnak a képesítés megszerzésétől eltérő államokban történő folyamatos gyakorlásának elősegítéséről.
Kifejezetten a közjegyzőkről szól, viszont a Parlamenti - Manfred Umlauft által is idézett - ún. Marinho-jelentés,4 mely 1993-ban az európai közjegyzői hivatást tette vizsgálat tárgyává. A jelentés egyebek mellett rögzíti:
"A közjegyzői okirat közhitelű okirat, mely bizonyító, és végrehajtó erővel rendelkezik, melynek eredetije mindig a közjegyzőnél marad. Ezek az okiratok teljes bizonyító erővel rendelkeznek valamennyi tagországban. A közjegyző tevékenységét függetlenül gyakorolja, pártatlan, úgy a tanácsadásban, mint az okiratszerkesztésben, így biztosítja az előtte kötött megállapodások kiegyenlített jellegét. A közjegyzőt a szolgáltatásra igényt tartó fizeti, még akkor is, ha díját a hatóságok határozzák meg. A közjegyzők szervezeteket tartanak fenn, mely felelősséggel tartozik az állam irányába. Az állam joga annak meghatározása, hogy a hivatás hol gyakorolható, és hány közjegyző működik az állam területén A közjegyző polgári és büntetőjogi felelősséggel tartozik."5
A jelentés bevezetőjében is utal az Európai Közösségek Bíróságának állandó gyakorlatára, hivatkozva a REYNERS 2/74, KLOPP 107/83., THIJSSEN C-42/92. számú ügyekre. Az elfogadott határozati javaslat számunkra legfontosabb megállapításai, annak II/2. pontjában találhatók, amely az alapszerződés akkori 55 szakaszának aspektusából vizsgálja a helyzetet, és arra a következtetésre jut, hogy bár elvben meg van a lehetősége, hogy bizonyos tevékenységek részben a közjog, részben a magánjog területére essenek, és ez el is különíthető egy hivatáson belül és az 55. (ma 45. §) szakasz csak a közjogi tevékenységre alkalmazható, - addig a közjegyzői hivatás nem megosztható, minden közjegyzői tevékenység összefügg valamely hivatali, hatósági jogkörrel, ezen tevékenységek egyike sem különíthető el, így az 55. szakasz a teljes tevékenységre alkalmazható.6 A jelentés utal egy további bírósági döntésre a Gawrie-Blum 33/88. számú ügy-re, melyet viszont egyelőre nem tudtam megszerezni. A jelentést melléklet gyanánt több igen hasznos összehasonlító táblázat egészíti ki a közjegyzők képzési kötelezettségeitől, tevékenységi köréig az EU országokban.
A következő kategóriába tartozó forrásnak minősíthetjük a Tanács - már idézett 1999. október 15-16-i Tamperei rendkívüli tanácskozásán elfogadott megállapításokat,7 melyek közjegyzőkre vonatkozó részét, csak németül tudtam megszerezni, úgyhogy ennek ismertetése majdan egy német nyelvben jeleskedő kolléga kiváltsága lesz. Annyit szerény nyelvismeretem eredményeképpen megállapítani vélek, hogy a dokumentum megismétli a Marinho-jelentésben is szereplő azon megállapításokat, hogy a közjegyzőknek jelentős szerepe van a peres eljárások számának csökkentésében a jogviták megelőzésében, peren kívüli megoldásában, és tevékenységük éppen magas szintű képzettségük, függetlenségük, pártatlanságuk okán nagyban hozzájárul az európai jogbiztonság emeléséhez, a jogi szolgáltatások színvonalának magasabb szintjéhez.8 Az anyag érinti az Európai nyilvántartásokat (végrendeleti, ingó jelzálog) épp úgy, mint a pénzmosás elleni fellépéssel kapcsolatos teendőket.
Tanulmányozandók végül a Bíróság döntései, melyek ismételten csak ügyvédekre vonatkoznak, de a bizonyos következtetések levonására azért alkalmasak, elsősorban azért, mert tisztázzák az elhatárolási szempontokat.
Első a sokat idézett 2/74 számú Reyners-ügy9 1974-ből. Alapkérdése közhatalom gyakorlás-e az ügyvédi tevékenység? A döntés lényege: "nem minősül közhatalom gyakorlásának, mert ehhez nem elégséges, hogy tevékenységük ellátása során rendszeresen kapcsolatba kerülnek bíróságokkal. E független szakma lényegét sokkal inkább a jogi tanácsadás és képviselet adja."10 (Csak kapcsolódik az igazságszolgáltatáshoz és ez akkor is kevés, "ha a törvény írja elő kényszerítő erővel vagy kizárólagos érvénnyel, hogy ezeket a feladatokat ügyvéd lássa el"11.)
Reyners-ügyben érdekes a Német Kormánynak az ítélet bevezetőjének 41. pontjában idézett véleménye, amely azt tartalmazza, hogy az ügyvédek bizonyos bírósági eljárásokban, különösen a büntető és a közjog kapcsán oly közeli kapcsolatba kerülnek a közhatalmi jogosítványokat gyakorló bírósággal, hogy kivételt kell képezzenek a szolgáltatás szabad mozgása alól.
Az ítélet 2. pontja az 55. szakasz rendelkezéseinek alkalmazását azon tevékenységekre korlátozza, "... amelyek önmagukban nézve a közhatalom gyakorlásában közvetlen és specifikus részvételt foglalnak magukban, ...12 Kifejezetten kizárja az ügyvédi tevékenység keretében nyújtott tanácsadást és képviseletet ezen szabályok alkalmazása alól.13
Ugyanezen évből keltezett a kevésbé ismert - időközben meghaladott következtetéseket tartalmazó - Van Binsbergen-ügy,14 melyben a Bíróság úgy foglalt állást - akkor -, hogy mivel a "holland jog szerint ... csak Hollandiában élő személyek lehettek jogi tanácsadók, ... azon előírás, ami szerint az igazságszolgáltatásban közreműködő személynek - szakmai okból - bizonyos bíróság illetékességi területén kell állandó lakhellyel bírnia ... nem tekinthető az 59., illetve 60. cikkelyek megsértésének, feltéve, hogy az előírás célja valóban az igazságszolgáltatással kapcsolatos szakmai és etikai szabályok tiszteletben tartása.15
Ugyanakkor utal arra is, hogy a tagállam nemzeti joga nem követelheti meg a tartós letelepedést az adott államban, és nem tagadhatja meg a más tagállamban joggyakorlatot folytató személytől a tevékenység folytatásának lehetőségét, ha a nemzeti jog nem tartalmaz minden más jogászra kiterjedő korlátozást.16
Alig néhány év múltán a Tanács által kiadott fentebb már említett 77/249. EGK irányelv (direktíva) túllépett a fenti állásponton, meghatározta, hogy milyen címek jogosítanak fel egy másik tagállamban ügyvédi tevékenység folytatására. "A direktíva ugyan előírja, hogy a másik tagországban szolgáltatást nyújtó jogászok képviseleti tevékenységük ellátása során a fogadó országban a hazai jogászokra előírt feltételek teljesítése esetén tevékenykedhetnek, azonban egyik legfontosabb rendelkezésében kimondja, hogy nem alkalmazhatók azon nemzeti szabályok, amelyek állandó lakhelyhez, vagy valamilyen szakmai szervezetben (ügyvédi kamara) élvezett tagsághoz kötik az ügyvédi hivatás gyakorlását." Az irányelv első cikk első bekezdés második mondata lehetővé teszi, hogy "az irányelvben foglaltak mellett a tagállamok az ügyvédek bizonyos meghatározott kategóriái számára fenntarthatják az elhunytak ingatlanának kezelésére feljogosító hivatalos dokumentumok készítését, és a földtulajdonra szóló részesedés létrehozásáról és átruházásáról szóló hivatalos dokumentumok megfogalmazását". Ez számunkra azért fontos, mert mutatja, hogy tevékenységi területünk egy része még ott is kivételt képezhet a szolgáltatások és letelepedés szabadságai alól, ahol ez nem a közjegyzői kar tevékenységi körébe (esetleg kizárólagos tevékenységi körébe) tartozik. A fenntartással tudomásom szerint az Egyesült Királyság és Írország is élt. Mint tudjuk számos kontinentális országban (például Franciaország, Spanyolország) a fenti területek kizárólagos közjegyzői hatáskört képeznek.
Az 1986-ból származó Gullung-ügy17 (292/86) summája, hogy egy Franciaországban közjegyzői tevékenységtől eltiltott jogász Németországban telepedett le, ott kezdett ügyvédi praxist, és ennek alapján vállalt eseti jelleggel ismét képviseletet Franciaországban, melyet a Francia Ügyvédi Kamara megengedhetetlennek minősített. Az előélet képezte egyebek mellett az EU Bíróság vizsgálatának tárgyát és bíróság döntése, hogy vizsgálható a múlt, vizsgálható hogy az érintett személy képes lehet-e a szakmai etikai szabályok betartására. A következtetés: mivel a Gullung úr első botlása igen súlyos volt később sem várható el tőle etikus magatartás.18 Az ügy érinti a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságának elhatárolási problémáit.
A Gebhart-ügy,19 melyben a bíróság összes korábbi, tárgyban hozott döntését felemlíti - lényege 1994-ből, hogy német, - a stuttgarti kamaránál bejegyzett - ügyvéd Milánóban telepedett le 1978-ban családi okok miatt. Praktizált 1980-ig, mint "collaborator" egy milánói ügyvédi irodában, majd mint "associato" ugyanitt. Tevékenységét semmiféle kritika nem érte. 1989-ben viszont önálló ügyvédi irodát nyitott, utóbb hivatkozva a szolgáltatás szabadságára. Bár olasz jogászokat is alkalmazott, és tevékenysége gerincét német és osztrák ügyfelek olaszországi képviselete, továbbá olasz ügyfelek németországi képviselete alkotta, számos kollégája megpanaszolta önálló iroda alapítási kísérletét, és a Milánói ügyvédi kamara eltiltotta az "avvocato" cím használatától 1991-ben. Ezt követően ügyvédi listára vételét kérte a 89/48. EEC Direktívára hivatkozva. Előadta, hogy képzése 3 éven túli volt, továbbá 10 éves joggyakorlatot folytatott Olaszországban. Az ügyben a kérdés a szolgáltatások és a letelepedés szabadságának elhatárolására is irányult. Gebhart úr a szolgáltatások szabadságára hivatkozott. A bíróság egyebek mellett az időtényezőnek tulajdonított jelentőséget. Mennyi ideig, és milyen rendszerességgel tartózkodik Milánóban. Ha többet és tartósabban tartózkodik a fogadó országban, akkor a letelepedés szabadsága releváns. A szolgáltatás feltételezi bizonyos infrastruktúra fenntartását (iroda, fax, titkárnő) a főügyész annak is jelentőséget tulajdonított, milyen ügyfelek keresik a szolgáltatást (német vagy olasz).
Az ügyben kifejtett további általános elv, hogy "azon nemzeti intézkedések azonban, amelyek korlátozzák vagy kevésbé vonzóvá teszik valamelyik alapvető szabadság - így például a letelepedés - gyakorlását, négy feltételnek kell eleget tenniük: (i) nem szabad diszkriminatív módon alkalmazni őket, (ii) a közérdek (general interest) feltétlen érvényesülést kívánó, imperatív követelményeinek kell igazolni létüket, (iii) alkalmasnak kell lenniük a kitűzött cél elérésére, (iv) végül nem mehetnek túl a szabályozási cél eléréséhez szükséges mértéken". 20, 21
Thieffry-ügy22: "Ebben az esetben egy belga ügyvédről volt szó, aki eredendően Brüsszelben praktizált. Utóbb belga diplomáját a Párizsi Egyetem is egyenértékűnek ismerte el kérésére, ami viszont lehetővé tette számára, hogy letegye a francia ügyvédi vizsgát is. Mindezen bizonyítványok birtokában pedig felvételét kérte a Párizsi Ügyvédi Kamarába. ... az Európai Bíróság ... megállapította, hogy a letelepedés szabadságának igazságtalan korlátozását jelenti, ha valakitől megtagadják egy bizonyos hivatás gyakorlását, jóllehet rendelkezik a nemzeti diplomával ekvivalensnek elismert képesítéssel, és a szükséges szakmai vizsgát is kiállta."23 Az ítélet hivatkozás gyanánt feltűnik a Vlassopoulou-ügyben is.(14 pont)
Klopp-ügy:24 Német düsseldorfi ügyvéd doktori fokozatot szerez párizsi egyetemen majd tíz év múlva leteszi a francia ügyvédi szakvizsgát. Jelentkezik a francia Ügyvédi Kamaránál, hogy Párizsban is irodát nyithasson. Akkori francia szabályozás szerint az ügyvédeknek a régión kívül nem lehetett másik irodájuk. A második iroda tilalmára hivatkozva tagadták meg az engedélyt. Kérdés: Ez érinti-e a letelepedés szabadságát.
Döntés: nemzeti szabályozás nem terjedhet odáig, hogy előírja valakinek csak egy irodája lehet. A bíróság helyt adott Klopp úr keresetének.25
A Vlassopoulou-ügy rövid tényállása szerint az Athéni Kamaránál bejegyzett görög jogásznő német egyetemen is jogi diplomát szerzett, 1983-tól német jogi irodában dolgozott, és 1984. novemberében engedélyt kapott, hogy olyan külföldieket érintő jogi ügyekben eljárjon, amely a görög vagy a közösségi joggal kapcsolatos. Olyan ügyekben, ami a német jogot is érintette, az ügyvédnő csak német kollega felügyelete mellett tevékenykedhetett. Folyamatos németországi joggyakorlatot követően 1988. májusában kérte a németországi ügyvédi bejegyzését. Ezt az illetékes hatóság azzal tagadta meg, hogy nem rendelkezik a szükséges képzettséggel, mert ahhoz még egy egyetemet követő "első állami vizsga", egy előkészítő felkészítés és egy "második állami vizsga" is tartozik.
A bíróság álláspontjának lényege, hogy a nemzeti előírások nem veszélyeztethetik a szerződés céljának megvalósulását, ezért alapos vizsgálat alá kell vetni a végzettség minden részletét és csak a valóban hiányzó képzettségek okán tagadható meg az engedély. Másképpen fogalmazva a szemlélet nem lehet formális, a diploma, esetleg a leckekönyv tételeit tételesen össze kell hasonlítani. A fogadó ország nemzeti hatóságainak részletesen kell vizsgálniuk az ügyvédségre pályázó jogász képzettségét és tudását, érdemben át kell tekinteniük a külföldi jogi diploma által nyújtott ismereteket, nem elégséges tehát a fogadó országban megkövetelt diploma hiányára hivatkozni, s erre alapozva elutasító döntést hozni. (C-340/89. sz. ügy, Vlassopoulou v. Ministerium für Justiz Baden-Wüttemberg 1991)26
Ezen a ponton vehetjük szemügyre a magyar szabályozást, annak eldöntése végett, hogy a szabadságok alóli mentesülésre vonatkozó szabály maradéktalanul alkalmazható-e.
Már a közjegyzői törvény 1. § (4) bekezdése ügy definiálja hivatásunkat, hogy "A közjegyző a jogszabály által meghatározott hatáskörében az állam igazságosztó tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez."27
Mivel a magyar közjegyzők teljesen kizártak (az aláírási címpéldány készítésétől eltekintve) mindennemű magánokirat készítéséből,28 a közokirat pedig szerintem nyilvánvalóan a 45. cikk rendelkezései alá esik, így a tevékenység területeinek szétválasztásáról sem igazán lehet szó.
A szétválasztás ellen ható változás az is, hogy egyébként versenyterületre tartozónak minősíthető tanácsadási jogunk is csak a saját kizárólagos tevékenységi köreink kapcsán áll fönn,29 továbbá az is, hogy idegen nyelvű okiratkészítésre és fordításra is csak kizárólagos tevékenységi köreink körében vállalkozhatunk.30
Így azzal a támadási felülettel sem rendelkezünk, amivel az európai kollegák azon része, akik közokiratot és magánokiratot egyaránt szerkesztenek, továbbá, kinek tanácsadási joga szélesebb körű a mienknél.
Az összeférhetetlenség köztársasági elnöknél is szigorúbb szabályozása - az ő esetében más kereső foglalkozástól,31 a mi esetünkben kereső tevékenységtől32 eltiltás, is csak tovább erősítette a kivételre történő hivatkozás lehetőségét.
Valamennyi fenti megállapítást összegezve megállapíthatjuk, hogy egyenlőre az egész európai közjegyzőség tevékenységi köre mentes a letelepedés és a szolgáltatások szabad áramlására vonatkozó rendelkezések alól, de a magyar közjegyzőség még akkor is mentes kell maradjon, és alkalmazható kell legyen rá a 45. cikkben (korábbi 55. cikkben) megfogalmazott kivétel, ha egyes európai államokban esetleg sor kerülhetne a tevékenységi kör széttördelésével, egyes részterületekre a szabadságok érvényesülését engedő szabályozásra.
Kecskemét 2001. június ■
JEGYZETEK
1 Manfred Umlauft: Az Európai közjegyzőség fejlődéséről. Közjegyzők közlönye 10/1999. 3. évf. XLVI. Évf. 10. szám 3-7. o.
2 Közjegyzők közlönye 7-8/2000. 4. Évf. Dr. Woschnak Klaus: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga és a közösségi jog 3-11. o.
3 Manfred Umlauft: Az Európai közjegyzőség fejlődéséről. Közjegyzők közlönye 10/1999. 3. évf. XLVI. évf. 10. szám 4. o.
4 REPORT of the Committee on Legal Affairs and Citizens Rights on the state and organization of the profession of notary in the twelve Member States of the Community, Rapporteur: Mr. Luis MARINHO.
5 Jelentés: 9-11. o.
6 The Court of Justice... recognizing the possibility of exercising activities covered by public and private law separately within one and the same profession, and applying Article 55 only to the first of these. ... The profession of notary is an indivisible one, all of whose activities are connected with the exercise of official authority, none of its activities can be separated or segregated, hence the application of Article 55 of the Treaty to the whole profession.
7 Stellungnahme der EU-Notariate zur Schaffung eines europäischen Rechtsraumes.
8 Kissé pontosabban és bővebben: Die vom Rat angeregte Schaffung eines Raum der Freiheit, des Rechts und der Sicherheit stellt die logische Konsequenz der fortschreitenden europäischen Integration dar. Es gilt, nicht nur die juritischen Rahmenbedingungen für einen Rechtsraum zu schaffen, sondern im besonderen das Vertrauen des Bürgers in die an dessenVerkwirklichung beteiligten Instituionen zu gewährleisten. Notaren fällt dabei eine bedeutende Rolle zu. Zum einen geneissen sie das Vertrauen der Bürger, zum anderen sind sie traditionell auf dem Gebiet der nicht-streitigen Rechtspflege tätig. Notarielle Instrumentarien, allen voran die vollstreckbare notarielle Urkunde, finden seit langem als Alternative zu gerichtlichen Titeln Verwendung. Sie könnten auch einen bedeutenden Beitrag bei der europäischen Rechtstentwiclung leisten. Das Notariat regi daher an, den Bereich nicht-streitiger Rechtspflege zu forcieren. Notarielle Verfahren, an deren Ende eine in allen Mitgliedstaaten vollstreckbare öffentliche Urkunde steht, sollten verstärkt genutzt und im Interesse einer rascheren und effizieteren europE-ischen Rechtspflege und Rechtsdurchsetzung ausgebaut werden. Eingedenk der Rolle, die Notare bei der in Aussicht genommenen Fortentwicklung des justitiellen Bereiches einnehmen, bietet sich eine Kooperation mit den Europäischen Institutionen auf bereiter Basis an. Gemeinsam könnten zeitgemässe Alternativen zu schwerfäIlingen Gerichtsverfahren gefunden, bestehende Instrumentarien weiterentwickelt und effiziente IT-Lösungen, etwa ein Zentrales Europfisches Testamentregister, entwickelt werden.
9 Jean Reyners v the Belgian State (Judgement of the Court of 21 June 1974.) (61974J0002)
10 Az Európai Közösség Kereskedelmi Joga. Szerk: Király Miklós Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Bp., 1998. 82 o.
11 Közjegyzők közlönye 7-8/2000. 4. évf. Dr. Woschnak Klaus: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga és a közösségi jog 5. o. Knechtl nyomán idézve.
12 Közjegyzők közlönye 7-8/2000. 4. Évf. Dr. Woschnak Klaus: A közjegyzői hivatásgyakorlás joga és a közösségi jog 5. o. Knechtl nyomán idézve.
13 A döntés számunkra fontos 2. pontjának angol nyelvű szövege: (ruling) "The exception to freedom of establishment provided for the by the first paragraph of Article 55 must be restricted to those of Ihe activities referred to in Article 52 which in themselves involve a direct and specific connexion with the exercise of official authority: it is not possible to give this description, in the context of a profession such as that of avocat, to activities such as consultation and legal assistance or the representation and defence of parties in court, even if the performance of these activities is compulsory or there is a legal monopoly in respect of it."
14 33/74. sz. ügy J. H. M. van Binsbergen v. Bestuurvan Bedrijfvereninging voor de Metaalnijverheid (Judgement of the Court of 3 December 1974). (61974J0033)
15 Az Európai Közösség Kereskedelmi Joga. Szerk: Király Miklós, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1998. 86. o.
16 Eredetiben "l...the national law of a member state cannot, by imposing a requirement as to habitual residence within that state, deny persons established in another member state the right to provide services, where the provision of services is not subject to any special condition under the national law applicable.
17 Gullung v. Conseils de l'Ordre des Avocats du Barreau de Colmar et de Saverne (C292/86. sz. ügy 1988.)
18 Király Miklós ELTE szakjogász képzésen elhangzott előadása nyomán.
19 Gebhard v. Consiglio dell' Ordine degli Avvocati e Procuratori di Milano (C-55/94. sz. ügy 1995.) Az Európai Közösség Kereskedelmi Joga. Szerk: Király Miklós, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1998. 87. o.
20 Az Európai Közösség Kereskedelmi Joga. Szerk.: Király Miklós, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1998. 87. o.
21 "37 It follows however, from the Court's case-law that national measures liable to hinder or make less attractive the exercise of fundamental freedoms guaranteed by the tereaty must fulfil four conditions: they must be applied in a non-discriminatory manner, must bejustified by imperative requirements in general interest, they must be suitable for securing the attainment of the objective which they pursue, and they must not go beyond what is necessary in order to attain it."
22 Case 71/76 Thieffry v Conseil de I' Ordre des Avocats [la Cour de Paris (1977) ECR 765]
23 Az Európai Közösség Kereskedelmi Joga. Szerk.: Király Miklós, 81. o.
24 Case 107/83 Ordre des Avocats au Barreau de Paris v Klopp (1984) ECR 2971
25 Az ügy anyagának nem elérhető volta okán forrás Dr. Király Miklós ELTE Jogi Továbbképzőn elhangzott előadása.
26 Az Európai Közösség Kereskedelmi Joga. Szerk.: Király Miklós, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1998, 84. o.
27 Aláhúzás tőlem.
28 1991. évi XLI. tv. 7. § (4) bek.
29 1991. évi XLI. tv. 1. § (2) bek. "...a feleket a hatáskörébe utalt eljárásokkal kapcsolatban - a felek esélyegyenlőségének biztosításával - tanácsadással segíti jogaik gyakorlásában és kötelezettségeik teljesítésében" (a kiemelés tőlem).
30 1991. évi XLI. tv. 138. § (1) bek. Az a közjegyző, aki idegen nyelven okirat készítésére jogosult, ezen a nyelven a közjegyzői hatáskörbe tartozó ügyekben keletkezett okiratról hiteles fordítást készíthet, vagy fordítás helyességét tanúsíthatja."
31 1949. évi XX. tv. 30. §. "...A köztársasági elnök más kereső foglalkozást nem folytathat, és egyéb tevékenységéért - a szerzői jogi védelem alá eső tevékenységet kivéve - díjazást nem fogadhat el."
32 A közjegyző tisztsége ellátásán kívül csak tudományos, művészi, irodalmi, oktató és műszaki alkotó munkát, továbbá sporttevékenységet végezhet kereső tevékenységként."
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Mándoki István közjegyző, LL. M.
Visszaugrás
