Mindennapi életünk során számos megszokott márkával, szlogennel, logóval, reklámmal találkozhatunk. Elég csak a különböző gyorsétterem-láncokra (McDonald’s), a reggelente látogatott pékségekre (Fornetti, PékPont), élelmiszerboltokra (SPAR, COOP) gondolni. E vállalkozások mind franchise rendszerben működnek. De idesorolhatók többek között ingatlanközvetítő irodák (Duna House, Otthon Centrum) vagy éppen gyógyszertárak (Alma Gyógyszertárak, BENU Gyógyszertárak), hajvágó-szalonok (Biohair), sőt fagyott-joghurt árusító üzletek is (Jono Yogo frozen joghurt).
Mind a fejlett nyugati országok márkanevei (Subway, McDonald’s, Yves Rocher, KFC, Marks&Spencer stb.), mind az ezt a megoldási módot folytató magyar vállalkozások (Fornetti, BioHair, Don Pepe Pizzéria) jelen vannak.
Láthatjuk, hogy egy rendkívül elterjedt üzleti koncepcióval van dolgunk. 2010-es adatok alapján világszerte több mint 30 ezer franchise hálózat és közel 2,2 millió franchise egység működött.[1]
Feltehetjük magunknak a kérdést, hogy e népszerű, ám rendkívül komplex jogviszonyra milyen szabályozás irányadó?
E körben természetesen elsősorban a felek megállapodása az irányadó. Az általuk kötött szerződés rendelkezéseit, valamint az általuk megjelölt alkalmazandó jogot kell alkalmazni.
Ugyan már Csécsy György is felhívja rá a figyelmet, hogy nemzetközi franchise szerződések esetében meg kell határozni az alkalmazandó jogot, valamint az eljáró bíróságot,[2] pályaművem kifejtése során e témakör nem kerül részleteiben kifejtésre, tekintettel arra, hogy a pályázat polgári jogi kérdésekkel foglalkozik, e kérdéskör meghatározása pedig inkább a nemzetközi magánjog területére tartozik. Nem kerülnek részletezésre különböző nemzeti jogrendszerek szabályai sem, vizsgálódásom során a magyar jogrendszer keretein belül maradok.
Tehát abból a feltevésből kiindulva, hogy a magyar jog lesz irányadó az adott franchise szerződésre, feltehető a következő kérdés: milyen szabályok lesznek irányadóak a franchise szerződésre a magyar jogrendszerben?
Erre a kérdésre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) hatálybalépése előtt egy rövid választ lehetett adni. Atipikus szerződés révén a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) szerződésekre vonatkozó általános szabályai irányadóak.
A Ptk.-ban azonban új szerződéstípusként, a bizalmi vagyonkezelési szerződés, a közvetítői szerződés, a forgalmazási szerződés, a faktoring szerződés, a pénzügyi
- 529/530 -
lízingszerződés, és a fizetési megbízási szerződés mellett a jogbérleti (franchise) szerződés is rögzítésre került.
Mivel korábban a franchise szerződésre a magyar jogszabályok nem tartalmaztak lex specialis szabályozást, a pályamű aktualitását e szabályok megvizsgálása, elemzése adja.
Véleményem szerint a kodifikáció egyik nagy kihívását a korábban nem szabályozott jogviszonyok törvénykönyvbe történő rögzítése adta, így témaválasztásom okát is e kodifikálás sikeressége iránti kíváncsiság adja.
A témakör leszűkítése után, következő lépésként meg kell határozni, hogy mely kérdések kerülnek vizsgálatra, milyen hipotéziseket vizsgálok.
A meghatározáshoz segítségül hívom Gárdos Péter gondolatait: "A Ptk. szerződési joga nem attól lesz jó vagy rossz, hogy hány új szerződéstípust szabályoz, hanem attól, hogy a felmerülő kérdésekre ad-e a kódex kiszámítható választ, és ha igen ez a válasz megfelelő-e ….az új szerződéstípusok szabályai pedig hozzájárulhatnak a szabályozatlanságból eddig fakadt problémák kezeléséhez…"[3]
A fenti kvázi mottót alapul véve a dolgozat során az alábbi fő kérdésekre keresem a választ:
1. Kiszámítható választ ad-e a Ptk. a franchise szerződésekkel kapcsolatban felmerült kérdésekre?
2. A Ptk. által adott válasz "megfelelő-e" a franchise szerződésekkel kapcsolatban felmerült kérdésekre?
3. A franchise szerződés kodifikálása hozzájárult-e a szabályozatlanságból eredő problémák kezeléséhez?
E fő kérdések megválaszolásához a Ptk. szakaszainak a vizsgálatakor a következő részkérdésekre is igyekszem választ találni:
1. Szükséges volt-e az adott szabály rögzítése a Ptk.-ban, vagy a joggyakorlat ezt a kérdést már megfelelően rendezte?
2. Összhangban van-e a Ptk. szabályozása a gyakorlattal?
3. Van-e olyan kérdés, amelyet a Ptk. nem szabályoz, azonban a gyakorlat során lényeges kérdésnek tekintendő?
A kérdések vizsgálata során összevetem a Ptk. szabályozását a gyakorlatban már kiforrt szabályozással, véleményt alkotok a szabályozás indokoltságáról, illetve célszerűségéről, támaszkodva a jogirodalmi kritikákra.
Célom a Ptk.-ban szereplő szabályozás összevetése a jogirodalomban megfogalmazott követelményekkel. A kodifikáció céljára és eredményére tekintettel kritikai észrevételeim megfogalmazása.
Lezárásként megpróbálom előrevetíteni a szabályozás jövőjét, a "megjósolható" tendenciákat a jogalkotásban.
A pályamű célja bemutatni a franchise szerződés polgári jogi aspektusait, a szerződés egyes létszakaszainak szabályozását, annak hiányosságait.
Az elemzés szerkezetében az átláthatóságra és követhetőségre tekintettel hármas tagolás kerül alkalmazásra: Rész - Fejezet - Alfejezet.
A pályamű három fő részből épül fel, melyek logikus rendben követik egymást.
Az I. rész célja bemutatni a témaválasztás indokát, célját, a monográfia szerkezetét, meghatározni a későbbi gondolatmenet vonalát.
A II. rész a franchise szerződés létszakaszaira építve mutatja be a jogviszonyt. A Ptk. fogalommeghatározásától és a szerződés megkötésétől kezdve, a főszolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározásán át, a felek egyes jogain keresztül egészen a szerződés megszűnéséig elemzésre kerülnek a szabályozandó kérdések, és ezzel összehasonlításra kerül a vonatkozó Ptk. szabályozás.
A III. rész első felében felsorakoztatom a kodifikáció mellett, valamint ellen szóló érveket, a jogirodalmi álláspontot a kodifikáció kapcsán. A pályamű végén lévő összefoglalásban megfogalmazásra kerülnek a személyes észrevételeim, a II. részben megfogalmazott kritikai észrevételeket összegzem, levonom a vonatkozó konklúziókat, az I. részben meghatározott kérdések, hipotézisek megválaszolásra kerülnek.
Ahhoz, hogy kísérletet tegyünk a franchise fogalmának definiálásra, szükséges először annak jogi jellegét tisztázni. Erre vonatkozóan három féle álláspont ütköztethető egymással.
Papp Tekla álláspontja szerint a franchise szerződésben a felismerhető más szerződési jegyekből és a kontraktus sajátosságaiból, egy új, elkülönült kontraktus képződött.[4]
A fenti állásponttal szemben más szerzők úgy vélik, hogy ugyan a franchise szerződés valóban különböző szerződési jegyeket integrál, azonban így nem egy elkülönült szerződéstípus keletkezik, hanem ezt "önmagán belül" teszi, mintegy keretszerződésként.[5]
Végül egy harmadik szempontként felhívnám a figyelmet Nochta Tibor álláspontjára, aki - ugyan ő maga is hangsúlyozza a franchise keretszerződés jellegét, amelynek rendszerelemei a licenc és know how szerződések[6]- vegyes, típuskombinációs szerződésként határozza meg a franchise-t.[7]
- 530/531 -
Rátky Miklós a típuskombinációs szerződést úgy definiálta, mint egy olyan szerződést, amelyben az egyik szerződő felet terhelő főszolgáltatások különböző szolgáltatásokból tevődnek össze, és e szolgáltatások mindegyike önálló szerződéstípusként karakterizálható. Az ellenszolgáltatás pedig általában egy meghatározott pénzösszeg.[8]
Tekintettel arra, hogy a franchise szerződés elemeinek kohéziója elsősorban nem jogi, hanem közgazdasági alapokon nyugszik, csatlakozva Fuglinszky Ádám álláspontjához[9] a franchise szerződést egy vegyes, típus-összeolvasztó jellegű szerződésnek tekintem, amelyben a felek oldalán több szerződési altípus elemei a közgazdasági cél érdekében szinte felismerhetetlenül összekeveredtek.
A hatályos szabályozás során a jogalkotónak meg kellett határoznia, hogy az egyes ügyletek esetén mely gazdasági tartalom az az elhatároló tényező, amely az ügyletet más szerződésektől megkülönböztethetővé, elhatárolhatóvá teszi.[10]
A hatályos Ptk. az alábbi definíciót tartalmazza:
6:376. § (1) Jogbérleti szerződés alapján a jogbérletbe adó szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyakhoz, illetve védett ismerethez kapcsolódó felhasználási, hasznosítási vagy használati jogok engedélyezésére, a jogbérletbe vevő termékeknek, illetve szolgáltatásoknak a szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyaknak, illetve védett ismereteknek a felhasználásával, hasznosításával vagy használatával történő előállítására, illetve értékesítésére és díj fizetésére köteles.
(2) Az értékesítés során a jogbérletbe vevő a saját nevében és a saját javára jár el.
Darázs Lénárd úgy véli, hogy e meghatározás a franchise jogviszonyt egy joghasznosítási megállapodásként fogja fel, egyszerűsíti le. A komplex franchise jogviszony pusztán néhány elemét ragadja ki és szabályozza. [11]
Egyetértek Darázs Lénárd azon álláspontjával, amely úgy véli, hogy a franchise jogviszony egy komplex vállalkozási forma, amelynek csak egyik eleme a franchise szerződés. Azonban úgy vélem, hogy a Ptk. absztrakciós szintjén a fenti meghatározás nagyvonalakban elfogadható lenne, némi módosítással. Megjelenik benne a szerződés célja ("termékeknek, illetve szolgáltatásoknak … előállítására, illetve értékesítésére"), tárgya ("szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyak, illetve védett ismeretekhez kapcsolódó felhasználási, hasznosítási vagy használati jogok engedélyezése") és a díjfizetés, mint ellenszolgáltatás. A felek egymástól való függetlensége ("a jogbérletbe vevő a saját nevében és a saját javára jár el") esetében a jogszabály megfogalmazása nem kellően pontos, ugyan leírja, hogy a szerződés keretében a franchise átvevő a saját nevében és a saját javára jár el, azonban a felek közötti függetlenségre nem utal.
A felek - és nem csak a jogbérletbe vevő - jogi és pénzügyi függetlenségének[12] mindkét fél oldalán történő deklarálása szükséges volna. Esetleg érdemes a Ptk. 6:293. § (2) bekezdésében a tartós közvetítői szerződésnél alkalmazott önállóság fogalomhoz hasonlóan definiálni a függetlenséget. A fenti szakasz szerint önállóan jár el az a személy, aki az (1) bekezdés szerinti tevékenységet nem munkaviszony, vezető tisztségviselői jogviszony vagy más olyan jogszabályon, bírósági vagy hatósági rendelkezésen alapuló jogviszony keretében végzi, amely őt valamely jogi személy képviseletére feljogosítja.
A felek közötti függetlenség szemléltetésére kiváló példaként szolgál egy Márai Mária által ismertetett jogeset, amelyben a bíróság kimondja, hogy a franchise átadója nem kerül jogviszonyba a franchise átvevő ügyfeleivel, nem felel azon károkért, amelyet a franchise átvevő cselekményei, illetve mulasztásai okoznak harmadik személyeknek.[13] Ugyanakkor a franchise átvevő felelősséggel tartozik a franchise átadó magatartásáért, elsősorban a franchise átadó által a rendelkezésre bocsátott termék esetleges hibái miatt bekövetkezett károkért, hiszen a Ptk. fogalomrendszerében, amennyiben árubeszerzés, árumozgás is történik, akkor a franchise átadó a franchise átvevő közreműködőjének tekinthető.
Továbbá hiányosságnak tekinthető, hogy a jogszabály nem utal a felek közötti tartós együttműködésre. Valamint vitatható a védett ismeret kifejezés használata a know-how terminológia helyett.
Jogirodalmi kritikaként jelenik meg, hogy a végleges szövegből kimaradt a védjegyhasznosításra történő utalás, miközben a szerzői jogok hasznosítása megjelenik. Míg a szerzői jogok hasznosítása nem szükségképpeni tartalmi elem, a védjegyhasznosítás jelentősége sokkal jelentősebb nála.[14]
Váradi Szabolcs álláspontja szerint célszerűnek mutatkozik az engedélyezés kifejezés helyett a "biztosítja a jogot" vagy a "felhatalmazza" kifejezések alkalmazása, ugyanis az engedélyezés kifejezés inkább közigazgatási-hatósági jellegre hajaz.[15]
A védjegyhasznosítás kimaradására történő fenti utalással kapcsolatban észrevételezem, hogy a védjegyoltalom is iparjogvédelmi oltalmi forma, az iparjogvédelem, mint gyűjtőfogalmon belül. Álláspontom szerint az engedélyezés terminológia ugyan valóban nem elegáns megfogalmazás, szemben a másik két alternatívával, mégsem befolyásolja a vonatkozó szakasz megértését, értelmezését, pusztán "esztétikailag" lehet zavaró.
A Vékás Lajos által szerkesztett Bizottsági Javaslatban[16] a fentitől némiképp eltérő meghatározás szerepel a 6:377. § (1) bekezdése alatt: "...a jogbérletbe adó védjegy-, szerzői és iparjogvédelmi jogok, valamint védett ismeret átengedésére....köteles".
- 531/532 -
Ezzel összhangban a Bizottsági Javaslat végig védett ismeretre, valamint szerzői és iparjogvédelmi jogokra hivatkozik, nem pedig az ezekhez kapcsolódó felhasználási, hasznosítási és használati jogokra.
Úgy vélem a Bizottsági Javaslathoz képest jelentős előrelépésnek tekinthető, hogy a jogok átengedése helyett, amely nem történik meg a franchise szerződés keretében, pontosításra került a definíció, az ezekhez kapcsolódó felhasználási, hasznosítási, használati jogok meghatározására. Ugyanakkor, utalva a fenti Váradi Szabolcs kritikáira, a Bizottsági Javaslatban még történt utalás a védjegyre, azonban ez a végleges verzióból eltávolításra került.
Összegzésképpen elmondható, hogy a Ptk. által meghatározott fogalom ugyan némileg pontosításra szorul, számos egyéb jogirodalmi, vagy épp korábban hatályos jogszabályi definíciónál jobban ragadja meg a jogviszony lényegét.
A szerződés megkötésével, létrejöttével kapcsolatos fejezetben öt tényezőre célszerű kitérni: az alakszerűségi követelményekre, a tartalmi követelményekre, az általános szerződési feltételekre, a franchise kézikönyvre, a megelőző együttműködési-tájékoztatási kötelezettségre.
A franchise kézikönyvre, a megelőző tájékoztatási kötelezettségre, azok összetettsége okán külön alfejezetben térek ki.
Mind az alaki, mind a tartalmi követelményekről elmondható, hogy a Ptk. semmilyen követelményt nem ír elő, a felek akaratára bízza azok meghatározását.
Azonban ennek kapcsán szükséges utalni az egyes szellemi alkotásokra vonatkozó háttérjogszabályokra, amelyek különböző követelményeket írhatnak elő. Pl. a szerzői jog körében a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 45. § (1) bekezdése szerint felhasználási szerződést fő szabályként szükséges írásba foglalni.
A gyakorlatról elmondható, hogy mivel a franchise szerződések esetében egy olyan komplex tartalommal rendelkező szerződéstípusról beszélünk, amely rendkívül nagyszámú kérdést rendez, a felek kivétel nélkül minden esetben írásba foglalják a szerződést.
A franchise szerződések összetettségére példaként szolgál a SZÍT Gf. I. 30. 291/2008/4. számú ítélet, ebben az esetben a franchise rendszer alkotó részei a következők voltak: a műszaki szervezési ismeretek (know-how), amelynek részleteit, leírását külön kézikönyv rögzítette; a működéshez egy szoftver készült; a rendszer részét alkotta a meghatározott külsővel rendelkező parkolószerelvény is; a franchise átadó segítséget nyújtott a rendszer szakmai és jogi bevezetéséhez; a franchise átvevő reklámozta a rendszert; végül a franchise átadó szakmai felügyeletet biztosított.
Mint már a Ptk. Bizottsági Javaslata is kifejtette, hogy a Ptk. franchise-ra vonatkozó szabályainak célja elsősorban egy modell szabályozás nyújtása a kialakulóban lévő franchise rendszerek számára, így álláspontom szerint annak rögzítése, hogy a szerződést szükséges írásba foglalni, egy hiányzó pontja a szabályozásnak. Nyilvánvalóan a jogalkotó is tisztában volt azzal, hogy ez a koncepció csak írásban képzelhető el, célszerű volna elkerülni azt a helyzetet, hogy valakiben felmerüljön a szerződés szóbeli megkötésének lehetősége. Egy ilyen elképzelés akár a Ptk. szabályozás komolyságába, hitelességébe vetett hitet is megingathatja.
A Ptk. 6:63. § (2) bekezdése szerint a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges és a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges.
Csécsy György az alábbi tartalmi elemeket tartja lényegesnek: a szerződő felek megnevezése; a szellemi alkotásokkal kapcsolatos jogok átengedése; a franchise átadó azon kötelezettsége, hogy a megállapodás ideje alatt műszaki, valamint kereskedelmi támogatást nyújt és biztosítja a franchise átvevőnek és alkalmazottainak a képzését; az ellenszolgáltatás megfizetése (mind belépti díj, mind royalty); reklámdíj.[17]
Csécsy György fenti felsorolását kis változtatással elfogadhatónak tartom. Egyrészről a reklámdíj/marketing hozzájárulás - mint az a díjfizetésről szóló alfejezetben kifejtésre kerül -, szedését nem tartom szükségesnek, másrészről, tekintettel a franchise-szerződések jellegére az időbeli hatályról szóló rendelkezés úgy vélem e szerződéstípusok esetében elengedhetetlen, továbbá főképp nemzetközi jellegű franchise hálózatok esetében szükséges rendelkezni a területi hatályról is. Végül feltétlen szükséges a franchise-rendszer jellemzőinek, az átadott jogoknak, a know-how-nak a leírása.
Ugyancsak érdemes utalni arra a tényre, hogy a franchise szerződések esetében rendkívül gyakori az általános szerződési feltételek alkalmazása a franchise átadó részéről.[18] A jogbérletbe adó általában már rendelkezik egy kidolgozott koncepcióval, esetleg már több korábbi jogbérletbe vevővel is szerződést kötött, az általa kidolgozott jogi konstrukciók alapot szolgáltatnak a felek közötti tárgyalásoknak. Természetesen az általános szerződési feltételekre vonatkozó Ptk. XV. fejezetében szabályozott rendelkezések (6:77. §-6:81. §) a franchise szerződések esetében is alkalmazandóak, a Ptk. szerkesztési elvéből következően.
A szerződéskötés körében szükséges egy, a gyakorlat által széles körben alkalmazott eszközről, a franchise kézikönyvről beszélni. A franchise kézikönyv célja, hogy a jogbérletbe vevő az üzletvezetéshez, illetve a működéshez szükséges instrukciókat, a koncepció alapelveit megszerezhesse. A hétköznapi üzletmenet legkisebb elemeire is kiterjedő részletességgel tartalmaznia kell valamennyi fontos alapelvet.
- 532/533 -
Beletartozik feltétlenül a működési mechanizmusok bemutatása, a rendszer részletes leírása, az üzletvezetés részletes szabályai (alkalmazottak, marketing, reklám, árubeszerzés, igazgatás, technikai irányítás), a franchise-rendszer jövőbeni céljai, a továbbfejlesztés irányai.[19]
Miklóssy Zoltán álláspontja szerint a franchise kézikönyv tartalmának ismeretében lehet meghatározni, hogy a kézikönyv alkotórésze-e a franchise szerződésnek, vagy elválasztható-e attól. A választó vonalat a know-how lényegi elemeinek leírása adja, amennyiben ez a kézi könyvben található, azt mindenképpen a szerződés alkotó elemének kell tekinteni.[20]
Értelemszerűen a franchise átadó arra törekszik, hogy a kézikönyv ne legyen része a szerződésnek, míg a franchise átvevő arra, hogy annak részét képezze. Ez azon okra vezethető vissza, hogy míg a szerződés módosításához mindkét fél hozzájárulása szükséges, addig, ha a kézikönyv nem képezi a szerződés részét, azt a franchise átadó saját diszkrecionális jogkörében módosíthatja. Ugyanakkor, ha a franchise kézikönyv a szerződés része, a felek akkor is rendelkezhetnek úgy, miszerint feljogosítják a franchise átadót, hogy módosítsa egyoldalúan a franchise kézikönyvet, így adott esetben nem szükséges, hogy a franchise kézikönyv különálló dokumentumként álljon rendelkezésre.
Ettől eltérő álláspontot képvisel Miskolczi Bodnár Péter, aki úgy véli, hogy a kézikönyv a szerződés lényeges részét képezi, miként a rendszer leírását tartalmazhatja.[21]
Megállapíthatjuk, hogy a franchise kézikönyvre vonatkozóan a Ptk. nem tartalmaz utalást. Álláspontom szerint miként az egyes tartalmi elemek részletező bemutatása, úgy a franchise kézikönyv, mint esetleges szerződéskötési technika szabályozása sem szükséges a törvénykönyvben. A törvény rögzíti - ugyan, mint fent kifejtésre került, némileg ellentmondásosan -, hogy a know-how átadása tartalmi elemét képezi a szerződésnek. Úgy vélem, amennyiben erre a kézikönyvben kerül sor, akkor azt a franchise szerződés részének kell tekinteni és így a franchise szerződésekre vonatkozó szabályok kiterjednek rá. Véleményem szerint ennek megítélése esetről-esetre változhat, az egyes franchise kézikönyvek tartalmának függvényében. Elképzelhetőnek tartok egy olyan konstrukciót is, amelyben a know-how lényegi leírása a franchise szerződésben történik, míg bizonyos részletkérdések pl. az egyes termékek esetében javasolt értékesítési árra vonatkozó javaslat a franchise kézikönyvben kerül rögzítésre. Ebben az esetben nem tartom a franchise kézikönyvet dogmatikai szempontból a szerződés olyan lényegi részének, amely szükséges a franchise szerződés létrejöttéhez, mint lényeges szerződési feltétel.
Mind a franchise átadó, mind a franchise átvevő számára fontos, hogy megismerje szerződő partnerét, azonban a fentiekhez hasonlóan, a Ptk. a franchise szerződésekre vonatkozó speciális szabályoknál sem ír első semmilyen rendelkezést.
Mindazonáltal e témakörben a Magyar Franchise Szövetség kiadott egy irányelvet, amely a felek számára iránymutatásul szolgálhat: A Magyar Franchise Szövetség 2002/1. (IX. 18.) számú irányelve a franchise szerződés aláírását megelőző információ átadásról és a rendszerismertető tartalmáról.
A Szövetség javaslata szerint a szerződéskötést megelőzően legalább 14 nappal lehetőséget kell biztosítani a potenciális szerződő partnereknek arra, hogy a franchise szerződést áttanulmányozzák. Továbbá célszerűnek tartják rendszerismertető elkészítését, amelyet a franchise átadó szintén az átvevő rendelkezésére bocsát. Továbbá kimondja, hogy nem ellentétes az etikai szabályokkal az, ha a franchise átadó titoktartási nyilatkozathoz köti a franchise szerződés tartalmának megismerését.
Viszont a Ptk. 6:62. § (1) bekezdése kimondja, hogy a felek kötelesek a szerződéskötési tárgyalások alatt, a szerződés megkötésénél, fennállása alatt és megszüntetése során együttműködni és tájékoztatni egymást a szerződést érintő lényeges körülményekről.
Váradi Szabolcs álláspontja szerint mindenképp szükséges lenne a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettség tartalmának meghatározása, ugyanis e ponton a legsérülékenyebb az egész jogviszony. Garanciális szempontból szükséges lenne ennek a Ptk.-ban történő rögzítése.[22]
A fenti álláspontot vitatva, véleményem szerint mivel a szerződés általános szabályai között rögzítésre került a felek tájékoztatási kötelezettsége a szerződéskötési tárgyalások alatt is, így ennek lex specialis szabályként való rögzítése a franchise szerződés szabályai között felesleges ismétlésnek volna tekinthető.
A franchise átadó Ptk. által nevesített kötelezettsége a szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyakhoz, illetve védett ismerethez kapcsolódó felhasználási, hasznosítási, használati jogok engedélyezése, az ellátási kötelezettség, a franchise működtetéséhez szükséges felhasználási, hasznosítási és használati jogok folyamatos és zavartalan gyakorlásának biztosítása. Nevesíti a Ptk. a jogbérletbe adó ellenőrzési és utasítási jogát. Továbbá a Ptk. által nem nevesített kötelezettségei körébe tartoznak még a tanácsadási és támogatási kötelezettségek. Ide tartozik a betaníttatás, a reklámtevékenység.
A franchise átvevő Ptk. által nevesített kötelezettsége a termékeknek, illetve szolgáltatásoknak a szerzői
- 533/534 -
és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyaknak, illetve védett ismeretnek a felhasználásával, hasznosításával vagy használatával történő előállítása, illetve értékesítése, valamint díj fizetése.
A Ptk. által nem nevesített kötelezettség a franchise átadó értékesítési céljainak támogatása.[23] Továbbá e körben kötelezettségként versenyklauzula is megjelenhet.
Mindkét fél oldalán megjelenik kötelezettségként a szerzői és iparjogvédelmi jogok, valamint a védett ismeret megóvása (bár ezt a Ptk. csupán a jogbérletbe vevő oldalán nevesíti). A Ptk. nevesíti továbbá a szerződés szerinti szerzői és iparjogvédelmi jogokkal, valamint védett ismeretekkel összefüggően adott felhasználási, hasznosítási és használati engedélyekkel létrehozott hálózat, és az előállított, illetve értékesített termékek és szolgáltatások jóhírnevének megóvását. A Ptk. által nem nevesített mindkét fél oldalán megjelenő kötelezettség a titoktartás.
Érdemes utalni a DÍT Gf. IV. 30.622/2007/6. számú döntésre, amely szerint a franchise szerződéssel nyújtott szolgáltatások összessége oszthatatlan, mivel a felosztással keletkező részszolgáltatások nyújtása önmagában nem lenne alkalmas a jogbérletbe vevő szerződési érdekeinek a kielégítésére.
Juhász Ágnes kifejti, hogy míg a Ptk. az egyes szerződéstípusok esetében hagyományosan a felek főjogosultságát és kötelezettségét tartalmazza, addig a franchise esetében ez csupán a kötelezettségek formájában jelenik meg. Ezt helytelennek tartja, álláspontja szerint az előállítás és értékesítés a franchise átvevő oldalán nem csupán kötelezettségként, hanem jogosultságként is jelentkezik.[24]
Álláspontom szerint általánosításnak tekintendő, hogy a Ptk. mindenhol tartalmazza a felek főjogosultságát és főkötelezettségét is. Például. az adásvételi szerződés esetében a Ptk. 6:215. §-a így fogalmaz: "Adásvételi szerződés alapján az eladó dolog tulajdonjogának átruházására, a vevő a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles". Vagy például a vállalkozási szerződést a Ptk. 6:238. §-a így definiálja: "Vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó tevékenységgel elérhető eredmény (a továbbiakban: mű) megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és a vállalkozói díj fizetésére köteles." Általánosságban elmondható, hogy ami a fél egyik oldalán kötelezettségként keletkezik, a másik fél oldalán jogosultság, így a Ptk. meghatározása helyesnek tekinthető. Ugyan Juhász Ágnesnek abban igaza van, hogy az előállítás és az értékesítés jogosultságként jelentkezik, azonban ezen analógia nyomán vállalkozási szerződés esetében a mű átvétele is a megrendelő jogosultsága és kötelezettsége is egyben. Ennyiben e kritikát nem tartom megalapozottnak.
A know-how átadása részben megtörténik írott formában (jellemzően franchise kézikönyv) a szerződés megkötésekor, amely az aktuális állapotot tartalmazza. Másrészről sor kerül egy folyamatos segítségnyújtásra, a know-how frissítésére is.[25]
Úgy vélem, hogy a folyamatos segítségnyújtás, a know-how frissítési kötelezettség lényeges jellegadó sajátossága a franchise szerződésnek, ez az egyik olyan jellemző, ami a franchise szerződés tartósságát fejezi ki, így e kötelezettség nevesítésének elmaradása a Ptk. hiányosságaként értékelhető.
A jogbérletbe adó köteles a franchise működéséhez, működtetéséhez szükséges szerzői jogokat, iparjogvédelmi jogokat és a know-how használatát biztosítani a jogbérletbe vevő számára.
A szerződésben biztosított jogok körébe tartozik a termékjelzés, cégnév használat, bizonyos áruk előállítása és forgalmazása, védjegy, meghatározott termelési eljárás átvétele és az értékesítési rendszer használata.[26]
Ennek az eszköze az adott jog jellegétől függően a felhasználási, hasznosítási vagy a használati jog engedélyezése.
E ponton fel kell hívni a figyelmet a Ptk. fogalmazásbeli pontatlanságára, a jogbérletbe adó nem arra köteles, hogy a védett jogok folyamatos és zavartalan "gyakorlása" biztosított legyen, mert a joggyakorlást zavaró egyes tényezők kizárása lehetetlen. Inkább arról van szó, hogy magukat a védett jogokat kell biztosítani a franchise átadónak, amely különböző kötelezettségeket foglal magában, pl. védjegyek lajtstromozása, szabadalom bejegyzése, ezek megújítása, fellépni a jogbitorlókkal szemben stb.[27] E kritika álláspontom szerint megalapozott, a Ptk. megfogalmazása e tekintetben pontatlan.
A fenti jogok biztosítják - a jogbérletbe adó nevét, arculatát, ismereteit stb. felhasználva - a jogbérletbe vevő számára, hogy a franchise hálózat összes többi tagjával azonos módon képes legyen a franchise tárgyát képező termék vagy szolgáltatás előállítására, illetve értékesítésére.
A jogirodalom hangsúlyozza, hogy a jogbérletbe vevő köteles a használatba kapott védett jogokat jogszerűen, kizárólag a franchise rendszer érdekében használni, de kizárólag csak a szerződés hatályban léte alatt. Továbbá nem jogosult a védett jogok használatát, felhasználását harmadik személynek átengedni.[28]
Úgy vélem ennek a kérdéskörnek a lex specialis szabályozása szükségtelen. Magától értetődő, hogy a jogbérletbe vevő köteles a biztosított jogokat jogszerűen használni, valamint, hogy a szerződés által biztosított jogokat csupán a szerződés fennállása alatt lehet gyakorolni. Ugyan a Ptk. 6:202. §-a a jogátruházást lehetővé teszi, azonban kivételként említi, ha a jog forgalomképességét jogszabály kizárhatja, vagy a jog természetéből egyértelműen következik. Az itt átruházott jogok forgalomképességét a vonatkozó szellemi jogokra vonatkozó jogsza-
- 534/535 -
bályok kellőképpen behatárolják, valamint a védett ismeret esetében egyértelműen következik a jog természetéből, így ennek a külön rögzítése e szakaszban elhagyható.
A Ptk. 6:61. § szerint a szerződéssel kikötött szolgáltatásért - ha a szerződésből vagy a körülményekből más nem következik - ellenszolgáltatás jár.
Tehát a fenti szakasz alapján jogbérletbe adó szolgáltatása ellenszolgáltatáshoz kötött, hiszen a felek szerződéses pozíciója és érdeke feltételezi a jogbérletbe vevő részéről az ellenszolgáltatást.
A jogirodalmi kritika szerint a Ptk.-ban szereplő definíció nem teszi nyilvánvalóvá, hogy a díjfizetési kötelezettség a termék előállításáért, vagy a szerzői és iparjogvédelmi jogok, valamint a védett ismeret hasznosításáért fizetendő-e. Váradi Szabolcs álláspontja szerint a visszterhesség konkrétabb definiálása a franchise szerződés fogalmának alapvető eleme kéne, hogy legyen.[29]
Ezen kritika jogosságát vitathatónak tartom, ugyanis a Ptk. megfogalmazásából az tűnik ki, hogy a jogbérletbe adó szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyak, illetve védett ismeretekhez kapcsolódó felhasználási, hasznosítási vagy használati jogok engedélyezésére köteles, melynek ellenszolgáltatása ezek felhasználásával, hasznosításával vagy használatával termékek, illetve szolgáltatások előállítása, illetve értékesítése; valamint a díjfizetés. Ebből a definícióból úgy vélem következik, hogy a díjfizetés nem lehet a szerzői és iparjogvédelmi jogok, valamint védett ismeret hasznosításának vagy a termékek előállításának ellenszolgáltatása, ugyanis a szerzői és iparjogvédelmi jogok, valamint védett ismeret hasznosításával történő előállítás önmagában is az ellenszolgáltatás egyik eleme. A díjfizetés pusztán a szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyak, illetve védett ismeretekhez kapcsolódó felhasználási, hasznosítási vagy használati jogok engedélyezésének ellenszolgáltatása a definíció szerint. Nem szükséges elem sem a hasznosítás, sem a termékek előállításának ellenszolgáltatása, már az engedélyezéssel beáll az ellenszolgáltatási kötelezettség.
Ezen észrevételem erősíti meg Darázs Lénárd álláspontja is, - aki ugyan beszerzett árukról és szolgáltatásokról szól, nem pedig előállítottakról - mely szerint a franchise díj nem a franchise keretében beszerzett szolgáltatások, illetve áruk ellenértéke. Ez kizárólag a franchise vállalkozási formában működés ellenértéke.[30] A beszerzett áruk, szolgáltatások díja helyett a royalty az átengedett szellemi alkotások használatának díjának tekintendő, a beszállási díjjal pedig ennek lehetőségét vásárolom meg.
A Ptk.-ban szereplő franchise definíció ugyan rögzíti, hogy a szerződés visszterhes, a jogbérletbe vevőt díjfizetési kötelezettség terheli, azonban adós marad a részletszabályok meghatározásával.
Azonban Gárdos Péter álláspontja szerint a Ptk. absztrakciós szintjére az ilyen szintű szabályozás szükségtelennek tekinthető.[31]
A fenti kijelentéssel nem értek egyet, a gyakorlatban a franchise díjat több összetevő együttese alkotja. Első lépésként a jogbérletbe vevő egy belépési díjat fizet a franchise hálózatba való belépésért, illetve a franchise folytatásához szükséges oktatásért. A továbbiakban a jogbérletbe vevő az esetek döntő többségében rendszeres díjfizetésre köteles a szerződés fennállása alatt, amelynek elemei az alapdíj és a royalty.
Darázs Lénárd a franchise díjak három kategóriáját különbözteti meg, a fenti belépési díj és a royalty mellett egy esetleges kategóriát, a marketing-hozzájárulást is megemlíti.[32]
Darázs Lénárd meghatározásában belépési díj egyfajta költségtelepítésnek, illetve költség-elosztásnak is tekinthető, amennyiben a jogbérletbe vevők azért fizetnek egy átalánydíjat a jogbérletbe adónak, hogy az létrehozta magát a franchise rendszert, és a jogbérletbe vevők ennek részévé válhattak.[33] Álláspontom szerint e definiálás elfogadhatónak tekinthető.
A royalty esetében egy a bevétel százalékában meghatározott forgalmi jutalékról beszélünk.
Jellemzően nem csak a franchise átadó által beszedett áru értékesítése után, hanem minden áru értékesítése után meg kell fizetni, amelyet a franchise üzletben értékesít a jogbérletbe vevő, hiszen ennek során is élvezi a franchise rendszerhez tartozás üzleti előnyeit.[34]
E körben szükséges felhívni a figyelmet a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányára.
A Ptk. 6:98. § alapján, amennyiben a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között anélkül, hogy az egyik felet az ingyenes juttatás szándéka vezetné, a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedett fél a szerződést megtámadhatja. Ez az eset általában akkor fordul elő, ha a franchise rendszer nem rendelkezik azzal a gazdasági értékkel, amelyre a felek a szerződés megkötésekor tekintettel voltak.
Általában havonta vagy negyedévente kell fizetni, a nettó árbevétel 1-20%-a szokott lenni és a következő szolgáltatásokat foglalhatja magában: a védjegy, valamint a know-how védettségének biztosítása, áruellátás koordinálása, rendszeres továbbképzés, a franchise rendszerrel összefüggő területeken tanácsadás, áruvásárlások biztosítása, országos és nemzetközi szintű reklámozás stb.[35]
Végül Darázs, mint eshetőleges kategóriát megemlíti a marketing-hozzájárulást, amelyet a franchise hálózat
- 535/536 -
marketing hatékonyságának elősegítése érdekében szedhetnek. E kategória már Csécsy korai munkáiban is megjelent, ekkor még reklámdíj elnevezéssel, aki mértékét a bruttó bevétel 1-4%-ban határozta meg.[36]
Alapvető problémaként jelentkezik, hogy amennyiben ezt a hozzájárulást a jogbérletbe adó címzetten kéri a jogbérletbe vevőtől, akkor a jogbérletbe vevő jogosan támaszthat elszámolási igényt a jogbérletbe adóval szemben az elszámolásra vonatkozóan. Tehát magánjogi igénye keletkezhet arra vonatkozóan, hogy a franchise átadó számoljon el a marketingdíj pontos elköltéséről. Továbbá vitatott kérdés, hogy a franchise átvevők beleszólhatnak-e a marketing hozzájárulás pontos elköltésébe, részletkérdéseibe.[37]
Az esetleges egyéb díjfizetési igények, pl. az oktatásért kért különdíj, valamely franchise átadótól bérelt dolog bérleti díja, szintén előfordulhatnak a franchise jogviszonyokban, azonban nem szükségszerű tartalmi elemek, és franchise díjnak sem tekinthetőek.[38]
A jogbérletbe adók részéről ugyan felmerülhet az igény, hogy a franchise díjakat csökkentett mértékben vagy akár egyáltalán ne szedjék, hiszen ezek a tételek elhanyagolhatóak a sikeresen működő hálózat számára, és nem akarják ezzel terhelni a jogbérletbe vevőt. Inkább azt tartják hangsúlyosnak, hogy a jogbérletbe vevő minél nagyobb mértékben vásároljon tőlük árut, és az ez által növekvő beszerzésekből termeljenek profitot.[39] Ekkor nyilván az árképzésnél ezt a beszerzési árat is figyelembe veszik. Azonban a franchise szerződés visszterhes jellege miatt ez nem megvalósítható, a franchise díjat be kell szedni.
Továbbá a díjfizetés elmaradása felvethet bizonyos adójogi problémákat is, mert az ügylet valós tartalma szerint a jogbérletbe adói szolgáltatás ellenszolgáltatás nélkül maradása áfa fizetési kötelezettséget von maga után.[40]
Álláspontom szerint a Ptk. azon megoldása, amely pusztán díjfizetési kötelezettséget ír elő, a jogviszony túlságos leegyszerűsítése. Utalva arra, hogy a szabályozás célja a kisebb franchise vállalkozások számára modellalkotás lenne, úgy vélem ilyen fokú egyszerűsítés ezt a célt nem képes megvalósítani. Célszerű volna mind a belépési díj, mind a forgalmi jutalék nevesítése a jogszabályban. Történt már utalás a Ptk. 6:98. §-ban megjelölt érvénytelenségi okra, a feltűnő értékaránytalanságra. Úgy vélem akár a belépési díj, akár a royalty megfizetésének elmaradása, akár a jogszabály nem kellően differenciált megjelölése okán, ehhez az érvénytelenségi problémához vezethet. Amennyiben a belépési díj megfizetése marad el, a szerződés megkötésekor a franchise rendszerhez történő csatlakozás, a Ptk. fogalom használata szerint a szerzői és iparjogvédelmi jogok által védett oltalmi tárgyakhoz, illetve védett ismerethez kapcsolódó felhasználási, hasznosítási, vagy használati jogok engedélyezése marad ellenszolgáltatás nélkül. Amennyiben a royalty megfizetése marad el, akkor a szerződés fennállása alatt maradnak a jogbérletbe adó kötelezettségei ellenszolgáltatás nélkül, pl. az a kötelezettség, hogy a jogbérletbe adó a szerződés hatálya alatt köteles biztosítani a jogbérletbe vevő számára a franchise működtetéséhez szükséges felhasználási, hasznosítási és használati jogok folyamatos és zavartalan gyakorlását. A határozott időtartamra kötött szerződés esetében - amely a franchise szerződések esetében a jellemző, holott a Ptk. nem utal rá - a jogbérletbe adó e kötelezettsége ugyan némiképp kalkulálható lehetne, azonban úgy vélem ennek pontos - a feltűnő értékaránytalanság problémáját elkerülendő - szabályozása kevéssé megoldható. A fentiekre tekintettel szükséges lenne mind a belépési díj, mind a royalty pontosítása a díjfizetési kötelezettség körében. Csatlakozva Darázs Lénárd álláspontjához az úgynevezett marketing-hozzájárulás beszedését nem tartom egy követendő megoldásnak, így ennek nevesítését sem tartom célszerűnek a Ptk.-ban.
A részletszabályok szintjén, adott esetben egy jogszabályban rögzített százalékos royalty mérték meghatározását nem tartom indokoltnak, az a felek autonómiáját indokolatlan mértékben korlátozná. Úgy vélem pusztán a két díjfizetési kötelezettség rögzítése is iránymutatásul szolgálna a gyakorlat számára és segíthetne a fenti érvénytelenségi probléma kiküszöbölésében. Azonban a royalty értéke nyilvánvalóan esetről esetre változik, annak rögzítése jogszabályi szinten álláspontom szerint egyrészről nem is célszerű, másrészről kevéssé megvalósítható. Mind a túl magas, mind a túl alacsony royalty mérték esetében ugyanúgy fennáll a feltűnő értékaránytalanság lehetősége.
A franchise átvevő kötelezettségei körében a Ptk. a 6:377. § (2) bekezdésében külön kihangsúlyozza, hogy a jogbérletbe vevő köteles a rendelkezésre bocsátott ismereteket megóvni.
Köteles a szerződésben meghatározottak szerint használni a védett jogokat, a know-how-t titokban tartani.
Ez a kötelezettség kiterjedhet például arra, hogy a jogbérletbe vevő nem teheti közzé a kapott franchise kézikönyvet, vagy, hogy köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy ezen ismereteket illetéktelen harmadik személyek ne szerezhessék meg.[41]
A Ptk. nem rendelkezik a szerzett használati jogok gyakorlásának átruházásáról. A mögöttes szellemi alkotásokra vonatkozó joganyag alapján azonban elmondha-
- 536/537 -
tó, hogy ezek átruházása csupán a franchise átadó engedélyével volna lehetséges.
A védett jogok védettségének biztosításában köteles együttműködni a franchise átadóval. E körben köteles azonnal értesíteni a jogbérletbe adót, ha bárki részéről jogtalan használatot, meghamisítást, utánzást, vagy más módon történő megsértést tapasztal.[42]
A Ptk. nem említi, hogy a franchise átvevő milyen lehetőségekkel rendelkezik a bitorlókkal szemben és jogosult-e önállóan fellépni velük szemben. Ujváriné Antal Edit álláspontja alapján - kiindulva az általános együttműködési kötelezettségből - a franchise átvevő köteles tájékoztatni a franchise átadót, és az eljárások megindításához neki segítséget nyújtani.[43]
A franchise átadó kötelezettségei tekintetében a Ptk. 6:377. § (1) bekezdésében kifejti, hogy a jogbérletbe adó a szerződés hatálya alatt köteles biztosítani a jogbérletbe vevő számára a franchise működtetéséhez szükséges felhasználási, hasznosítási és használati jogok folyamatos és zavartalan gyakorlását. Itt pusztán az a kötelezettség kerül rögzítésre, hogy a jogbérletbe adó kötelezettsége, hogy rendelkezzen olyan jogokkal, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a franchise működtetéséhez szükséges jogok felhasználását, hasznosítását, használatát biztosítsa. Kötelezettségszegés esetén a hibás teljesítés szabályai szerint léphet fel a jogbérletbe vevő a jogbérletbe adóval szemben.
Ezen kötelezettség párhuzamba vonható a bérbeadó azon kötelezettségével, hogy a bérelt dolog a bérlet egész tartama alatt alkalmas legyen a szerződésszerű használatra.[44]
Említésre méltó, hogy a jogbérletbe adót a szerződések általános szabályai alapján kellék- és jogszavatosság terheli, ami így e szakaszban nem került külön nevesítésre.
A vonatkozó szabályozás (Ptk. 6:175-176. §) alapján, ha a védett jogon harmadik személynek olyan joga van, amely akadályozza a franchise átvevő jogszerzését, a franchise átvevő elsődlegesen határidő tűzésével felhívja a franchise átadót, hogy hárítsa el az akadályt vagy adjon megfelelő biztosítékot. A határidő eredménytelen letelte után, a franchise átvevő jogosult elállni és kártérítést követelni.
Ha harmadik személy joga korlátozza a jog gyakorlását, illetve csökkenti annak értékét, a franchise átvevő határidő tűzésével tehermentesítést követelhet. A határidő eredménytelen letelte esetén a tehermentesítést a franchise átadó költségére elvégezheti, illetve elállhat és kártérítést követelhet.
A kifejtettek alapján úgy vélem e körben a Ptk. szabályozása elfogadhatónak tekinthető, együttolvasva a szerződésekre vonatkozó általános szabályokkal e mellékkötelezettség szabályozása megfelelő.
Azon kikötés, hogy a jogbérletbe vevő a jogbérletbe adótól, vagy az általa meghatározott személytől köteles beszerezni a terméket, vagy a szükséges alapanyagokat, számos franchise szerződésben szerepel. A kikötés célja, hogy hozzájáruljon az értékesített termék egységes megjelenéséhez és állandó minőségéhez.
A franchise átadó jogosult megszabni, hogy a franchise átvevő milyen árura vonatkozó tevékenységet folytathat. Milyen árukat, szolgáltatásokat forgalmazhat, vezethet be, milyen értékű és összetételű árukészletet tarthat fenn. Továbbá az átvevő kötelezheti magát arra, hogy kizárólag a franchise átadótól - vagy az általa megjelölt harmadik személytől - vásárolt árut forgalmaz.[45]
A fenti esetben az alapvető konfliktus akkor keletkezik, amikor a jogbérletbe adó oldalán szerződésszegés keletkezik, azaz nem teljesíti ellátási kötelezettségét, és így a jogbérletbe vevő értékesítendő alapanyag, illetve termék nélkül marad.
A Ptk. 6: 378. § ekként fogalmaz: "Ha a jogbérletbe vevő az értékesítendő terméket vagy a termék előállításához szükséges alapanyagot a jogbérletbe adótól vagy a jogbérletbe adó által meghatározott személytől köteles beszerezni, és a jogbérletbe adó a jogbérletbe vevő megrendelését nem teljesíti, a jogbérletbe vevő jogosult a terméket vagy az alapanyagot máshonnan beszerezni."
A Ptk. nyelvezetéből arra lehet következtetni, hogy csupán az az eset került szabályozásra, amelyben a franchise átadó nem teljesít. Felmerül kérdésként, hogy mi a következménye annak, ha a franchise átadó által kijelölt harmadik személy nem teljesít.
A jogirodalmi álláspont szerint ezt a szabályt kiterjesztően kell értelmezni, mert a jogbérletbe adó felelősséggel tartozik a jogbérletbe vevő irányába az általa kijelölt, meghatározott személy magatartásáért is. Ez következik a Ptk 6:148. §-ból is, a közreműködőért való felelősség szabályaiból, mely szerint, aki kötelezettsége teljesítéséhez vagy joga gyakorlásához más személy közreműködését veszi igénybe, az igénybevett személy magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el.
A Ptk. a tevékenység folytatásának biztosítására tartalmazza a fenti rendelkezést, amely feloldja a szerződésnek a kizárólagosságra vonatkozó rendelkezését és így lehetőség nyílik a termék vagy az alapanyag más forrásból történő beszerzésére. Viszont a más forrásból való beszerzés esetén is tekintettel kell lenni a minőségi követelményekre és az egységes arculatra, ezen követelmények nem sérülhetnek.[46]
Váradi Szabolcs úgy véli, hogy a minőség állandósága, mint cél miatt vitatható a helyettesíthetőség törvényi deklarálása. Erre az esetre rendkívüli felmondási jog törvényi deklarálása célszerűbb lenne, tekintve, hogy az állandó minőség a franchise-rendszer egyik leg-
- 537/538 -
nagyobb előnye. Esetleg a szerződés lehetetlenülésére vonatkozó általános szabályok alkalmazásának deklarálása is alternatíva lehet.[47]
Úgy vélem a jogalkotó azon állásfoglalása, amely a tevékenysége biztosítását előtérbe helyezi nem elítélendő, tekintettel arra, hogy az átadott know-how-ban szereplő minőségi előírásokra ekkor is tekintettel kell lenni. A rendkívüli felmondás jogának törvényi deklarálása a felek autonómiájának indokolatlan korlátozásához vezetne. Mivel a fent hivatkozott szakasz diszpozitív, a feleknek lehetősége van ettől eltérően rendelkezni. Egyrészről nem is kötelesek ellátási kötelezettségről rendelkezni, másrészt amennyiben a minőség állandóságát előrébbre valónak gondolják, mint a tevékenység folytatását, lehetőségük van a fent hivatkozott szakasz kizárására és akár rendkívüli felmondási jog előírására. Véleményem szerint a jogalkotót e szakasz megfogalmazásakor a gyengébb fél - jelen esetben a jogbérletbe vevő - védelme vezérelte. Ugyanis a rendkívüli felmondás esetén a jogbérletbe vevő oldalán is számos költség, kár keletkezhet - amelyet ugyan lehetősége van behajtani a szerződésszegő jogbérletbe adón -, amelyek a fenti rendelkezés alkalmazásával elkerülhető.
A Ptk 6:379. §-a szerint "A felek kötelesek a jogbérletbe adó által a szerződés szerinti szerzői és iparjogvédelmi jogokkal, valamint védett ismeretekkel összefüggően adott felhasználási, hasznosítási és használati engedélyekkel létrehozott hálózat és az előállított, illetve értékesített termékek és szolgáltatások jóhírnevét megóvni."
A részletszabályok tárgyalása előtt egy terminológiai félreértést szükséges tisztázni. A Ptk. által használt jóhírnév fogalom félreértésekhez vezethet.
A Ptk. 2:45. § (2) bekezdésében szabályozott személyiségi jog, a jóhírnév védelme egy személyhez fűződő jog, amely természetes és jogi személyekhez kapcsolódhat. Megsértése történhet különösen valótlan tény állításával, vagy valós tény hamis színben való feltüntetésével.
Ezzel szemben az ebben a szakaszban írt jóhírnév mást jelent. Itt az alább kifejtendő franchise hálózat, illetve az egyes áruk "jóhírnevének" védelméről van szó. Ez a "goodwill" védelmét jelenti, amely az áruk, a hálózat piaci megítélését, értékelését foglalja magában.[48]
Véleményem szerint nem szerencsés a jóhírnév terminológia használata e körben, a félreértések elkerülése végett célszerűbb lenne akár az idegen eredetű "goodwill" kifejezés használata is.
Bár a fentebb tárgyalt Ptk. által megfogalmazott franchise definíció nem tartalmaz erre utalást, azonban a franchise szerződés fontos fogalmi eleme a franchise hálózat. A jogbérletbe adó több jogbérletbe vevővel áll szerződéses kapcsolatban, és ezek összessége alkotja a franchise hálózatot. A kötelezettség terjedelme - szemben a forgalmazási szerződéssel[49] - túlnyúlik a termékek és a szolgáltatások jóhírnevén, és a hálózat jóhírnevére is kiterjed.
A kötelezettség terjedelmét nehéz behatárolni, megsérthető aktív és passzív magatartással is. Aktív magatartással például nem adekvát reklám alkalmazásával történhet a kötelezettség megszegése, míg passzív magatartásra a valótlan állításokkal szembeni fellépés elmulasztása lehet példa.
Darázs Lénárd a jóhírnév megóvásának körében több kötelezettséget nevesít. Szerződésszerű működés, jogszabályoknak megfelelő tevékenység, védett ismeretek megtartása, az áruk megfelelő színvonala, az értékesítés módja mind meg kell, hogy feleljen a piaci és jogszabályi követelményeknek. Továbbá egyik fél sem tehet a franchise hálózattal, vagy annak alanyaival, vagy az értékesített szolgáltatásokkal vagy árukkal kapcsolatban valótlan vagy megtévesztésre alkalmas nyilatkozatot, vagy amelyek sérthetik a hálózat tagjainak jóhírnevét.[50]
Ugyan a jogbérletbe vevők egymással nem állnak jogviszonyban, mégis, az egyes jogbérletbe vevők tevékenysége jelentős kihatással lehet a franchise hálózatra, így közvetve a többi jogbérletbe vevőre is. A Ptk. ezt a közvetett hatást igyekszik szabályozni a fenti szabállyal, melyben előírja a jóhírnév megóvásának kötelezettségét.[51]
A fentiekből következően szerződésszegés okán a franchise átadó érvényesíthet igényt a franchise átvevővel szemben. Véleményem szerint azonban felmerülhet a szerződésszegő franchise átvevővel szemben a többi franchise átvevő kártérítési igénye, szerződésen kívüli károkozás címén, azonban erre vonatkozó bírói gyakorlatra nem találtam példát.
A kötelezettség alanya nem pusztán az egyes jogbérletbe vevők, hanem a jogbérletbe adó is.
A Vékás Lajos féle Bizottsági Javaslat ugyan a jogbérletbe vevőt nevesíti a jóhírnév megóvási kötelezettség kötelezettjének, ez azonban később módosult és a Ptk.-ban már mindkét fél kötelezettségeként jelenik meg.
A franchise átvevő feladata a szolgáltatások és termékek jó minőségben történő értékesítése és előállítása, amellyel tudja befolyásolni a hálózat jóhírnevét.
Ebben a körben szükséges megemlíteni a reklámozási kötelezettséget, amelyet ugyan a Ptk. nem nevesít, de a franchise hálózat jellegéből adódóan alapvetően a jogbérletbe adó kötelezettsége, hiszen ő tudja az egész hálózatot reklámozni, míg a jogbérletbe vevőknek erre csupán saját üzletükben nyílik lehetőségük.[52]
Úgy vélem a Bizottsági Javaslathoz képest jelentős előrelépésnek tekinthető e kötelezettség törvénybe iktatása a franchise átadó oldalán is, amely így a franchise átvevő védelmét szolgálja, akinek a franchise hálózat sikeres
- 538/539 -
működése ugyanolyan jelentős érdeke, mint a franchise átadónak. A goodwill megsértésének egyes eseteit nem tartom szükségesnek a törvényben - akár példálózó jelleggel sem - rögzíteni, hiszen ez egy sokrétű kategória, amely esetről esetre változhat. Viszont a terminológiai tisztázáson túl, tekintettel a Ptk. modelljellegére, szükségesnek tartom - elsősorban a jogbérletbe adó oldalán - a reklámozási kötelezettség törvényi deklarálását. Ugyanis a franchise-rendszer sikeres működésének elengedhetetlen feltétele a sikeres reklám tevékenység, amelynek koordinálására elsősorban a franchise átadónak van lehetősége. A franchise átvevő, mint gyengébb fél, hiába végez saját üzletei keretében sikeres reklámtevékenységet, a franchise átadó közreműködése nélkül álláspontom szerint ez nem lehet kellően hatékony.
Juhász Ágnes hiányosságnak tartja, hogy a Ptk. nem ír elő a franchise átvevő számára titoktartási kötelezettséget, mikor ez a franchise átadó érdekét is szolgálná és rögzítése a szerződés lényeges eleme lenne.[53]
Véleményem szerint a fenti kritika nem megalapozott, e titoktartási kötelezettség a Ptk. 6:377. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettség, mely szerint a jogbérletbe vevő köteles a rendelkezésére bocsátott ismeretet megóvni, magában foglalja.
Valamint az üzleti titoksértés egyben személyiségi jogi jogsértés is, így a Ptk. alapján is köteles mindenki tartózkodni más titkának a megsértésétől.
Ugyan a Ptk. szabályozásában nem történik utalás az ún. versenyklauzulára, azonban, mint a gyakorlatban gyakran alkalmazott szerződéses kikötés szükséges róla szót ejteni.
Ebben a kikötésben a franchise átvevő vállalja, hogy a franchise átadó termékein kívül nem értékesíti az üzletében más áruját a franchise szerződés időtartama alatt. Továbbá vállalja, hogy sem közvetlenül, sem közvetve nem szerez részesedést, nem vesz részt a franchise átadóhoz hasonló üzleti vállalkozásban, a versenyhelyzet elkerülése érdekében. A szerződés megszűnése után a versenytilalmi rendelkezés a felek megállapodása esetén továbbra is fennmaradhat.[54]
Szemben például a fent említett titoktartási kötelezettséggel, e kikötés valamilyen szintű szabályozása álláspontom szerint szükséges volna a Ptk.-ban.
A Ptk. 6:380. § (1) bekezdése szerint "A jogbérletbe adót a termék és a szolgáltatás előállításával és értékesítésével, valamint a hálózat és az előállított, illetve értékesített dolog jóhírnevének megóvásával kapcsolatban utasítási jog illeti meg."
A forgalmazási szerződéshez viszonyítva[55] itt a jogbérletbe adónak szélesebb körű utasítási joga van, mert az kiterjed a hálózat és az értékesített dolog jó hírnevének megőrzésére is.
Az utasítás jogáról elmondható, hogy alapvetően a tevékenység kifejtésére irányuló szerződések esetében jellemző. A jogirodalom álláspontja szerint azzal, hogy a Ptk. rögzíti ezt a jogot maga is elismeri, hogy a franchise nem pusztán használati kötelem jellegű, hanem gondossági és eredménykötelmi elemeket is magában hordoz. Erre tekintettel Ujváriné álláspontja szerint a korábban kifejtett jogbérlet elnevezés helytállósága kevéssé igazolható.[56]
A Ptk. Bizottsági Javaslatában[57] még csupán a termék, illetve a szolgáltatás értékesítésével kapcsolatban és a jóhírnév megóvásával kapcsolatban jelent meg az utasítási jog, ez azonban a végleges változatban kiterjedt a termék, illetve a szolgáltatás előállítására is.
Álláspontom szerint a Bizottsági Javaslathoz képest ez egy előnyös változásnak tekinthető, utalva az egyes franchise típusoknál elmondottakra, a termék, illetve szolgáltatás előállítása szintén a franchise-rendszer részét képezi, mind termelési, mind értékesítési franchise esetében. Ennek egységes volta a franchise-rendszer arculatának esszenciális eleme, így az utasítási jog kiterjesztése erre a területre is indokoltnak tekinthető.
Az utasítási jog formájára nem vonatkozik a szabályozás, az történhet mind szóban, mind írásban, valamint célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítás esetén sincs megkötés a figyelmeztetés formájára.
Ez a megoldás nem tekinthető egyedinek, többek között a forgalmazási szerződésnél, a fuvarozási szerződésnél vagy a vállalkozási szerződésnél szabályozott utasítási jog esetében sem találunk példát formai követelmények előírására. A gyakorlatban - a későbbi jogviták elkerülése érdekében - jellemző az utasítás írásba foglalása, azonban ennek expressis verbis szabályozása a Ptk.-ban álláspontom szerint nem szükséges.
A célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítás kapcsán a Ptk. 6:380. § (2) bekezdése így fogalmaz: "Ha a jogbérletbe adó célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a jogbérletbe vevő köteles őt figyelmeztetni. Ha a jogbérletbe adó a figyelmeztetés ellenére fenntartja az utasítását, a jogbérletbe vevő köteles az utasítást teljesíteni; az utasítás teljesítéséből
- 539/540 -
eredő kárért a jogbérletbe adó felel. A jogbérletbe vevő köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértéséhez vezetne, vagy veszélyeztetné, mások személyét vagy vagyonát."
A vállalkozási szerződéshez képest[58] eltérés, hogy ha a franchise átadó a figyelmeztetés ellenére továbbra is fenntartja az utasítását, a franchise átvevő köteles azt teljesíteni, nincs lehetőség a szerződés megszüntetésére. Úgy vélem a franchise szerződés jellegére, annak tartósságára tekintettel ez az eltérés célszerűnek mondható.
Darázs Lénárd kritikával érinti a Ptk. szövegét, azt értelmezhetetlennek tekinti. Annak megítélése, hogy egy utasítás célszerűtlen vagy szakszerűtlen, nehezen értelmezhető az egyes franchise átvevők által. Mivel a franchise átadó az utasítási jogot a hálózati jóhírnév érdekében, továbbá a termék forgalmazási hatékonyságának javítása érdekében gyakorolja, ez a tevékenysége pusztán hálózati szinten értelmezhető. Az egyes franchise átvevők ezen utasításokat egyrészről nem képesek, másrészről nem is jogosultak értelmezni.[59]
Jogirodalmi kritikaként megemlíthető, hogy nem teljesen világos, hogy a franchise átadó milyen mértékben jogosult utasítani a franchise átvevőt, a célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítás ténylegesen mit jelent.[60]
Darázs Lénárd álláspontjával egyetértek a tekintetben, hogy az egyes jogbérletbe vevők a jogbérletbe adók utasítását nehezen tudják értelmezni hálózati szinten, a Ptk. e szabálya nehezen ültethető át a gyakorlatba.
Ugyan a Ptk. erről nem rendelkezik, a figyelmeztetés elmaradása szerződésszegésnek minősül és a franchise átvevő köteles viselni az ebből eredő következményeket.[61]
Álláspontom szerint ennek deklarálása szükségtelen. A Ptk. 6:137. § szerint a szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása. Mivel a Ptk. 6:380. § (2) bekezdés rögzíti a figyelmeztetési kötelezettséget, ebből értelemszerűen következik, hogy ennek elmaradása szerződésszegés.
A Ptk. 6:380. § (3) bekezdése szerint "A jogbérletbe adó jogosult a szerződésben és az utasításaiban foglaltak teljesítését ellenőrizni." Tehát az ellenőrzési jog nem pusztán az egyes utasításokban foglaltakra, hanem az egész szerződésre kiterjed.
Álláspontom szerint e két jogosultság azonos paragrafusban történő elhelyezése jogszabályszerkesztési hibának is felfogható. Mivel az ellenőrzési jog nem pusztán az egyes utasítások teljesítésére, hanem bármely szerződéses kötelezettség teljesítésére kiterjed, annak rögzítése külön szakaszban volna indokolt.
Az ellenőrzési jogkör számos területre kiterjed.
A jogbérletbe adó jogosult betekinteni a jogbérletbe vevő üzleti könyveibe, az egyes hónapok elszámolásába, az üzleti évek végén a nyereség és veszteség elszámolásba, a mérlegbe, a bevétel és a többlet elszámolásába.[62]
A gyakorlat alapján az ellenőrzési jog körébe különösen az alábbi területek sorolhatóak: a védjegy, az arculat, a know-how, a szerzői művek, a szabadalmak jogszerű használata; a Működési Kézikönyvnek megfelelő működés; a fogyasztóvédelmi szabályok megtartása; a forgalmazott áruk megfeleltsége, összetétele, származása, mennyisége; a jogbérletbe vevő reklámozási tevékenysége, áruértékesítésének színvonala, vevőkezelése, minőségvédelmi és higiéniai tevékenysége stb.[63]
Úgy vélem ennek részletezése a Ptk. absztrakciós szintjén nem szükséges. Az egyes szerződésekben célszerű rögzíteni, hogy mit, hogyan és milyen időközönként ellenőrizhet a jogbérletbe adó.
Kritikaként fogalmazható meg, hogy a Ptk. sem az ellenőrzés módjára,[64] sem annak elmulasztására nem tartalmaz további rendelkezéseket.
A vállalkozási szerződés körében a Ptk. 6:242. § (2) bekezdése szerint a vállalkozó nem mentesül a szerződésszegés jogkövetkezményei alól amiatt, hogy a megrendelő a vállalkozó tevékenységét nem vagy nem megfelelően ellenőrizte. Véleményem szerint az esetleges jogviták későbbi elkerülése okán, a fenti rendelkezés elhelyezése a franchise szerződésre vonatkozó szabályok között is célszerű lenne.
Végül az egyéb jogosultságok körében szükséges szót ejteni az úgynevezett mester-franchise jogi konstrukcióról.
E megállapodás lényege, hogy a jogbérletbe adó lehetővé teszi a jogbérletbe vevő számára, hogy az jogosult legyen további franchise megállapodások megkötésére más jogbérletbe vevőkkel, és így egy franchise hálózat jöhessen létre.[65]
A gyakorlat során fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a jogbérletbe vevők számára világossá kell tenni azt, hogy a velük szerződő fél is pusztán a mester-franchise átvevője. Ez esetben a franchise tartalmát, terjedelmét, a jelen szerződés jogbérletbe adóját megillető jogokat és kötelezettségeket keretek közé szorítja az eredeti mester-franchise szerződés.
A mester-franchise esetében nem merül fel nagyobb
- 540/541 -
kockázat, mint az e közbeékelés nélkül kötött szerződésekben, pusztán figyelemmel kell lenni e jogviszony sajátosságaira.[66]
A mester-franchise jogot általában egy adott országra szokás megadni, de lehetséges több országra, vagy egy régióra is megvásárolni.[67]
A jogirodalom szerint hiányosságnak tekinthető a Ptk. szabályozásában, hogy nem rendelkezik a használati jogosultság továbbadásáról. Mivel a gyakorlatban a jogosultságok továbbadása ismert, mindenképp szükséges lenne, hogy a szabályozás rendelkezzen e lehetőség kizárásáról, vagy engedélyhez kötéséről.[68]
A fenti kritikával egyetértve, hiányosságnak tartom e konstrukció szabályozásának mellőzését a Ptk.-ban. Tekintve, hogy ez a gyakorlatban egy elterjedt konstrukció, valamint a Ptk. modellül akar szolgálni az újonnan létrejövő franchise-rendszerek számára, e franchise típus rögzítését a jogszabályban szükségesnek tartanám.
A franchise szerződés megszűnésének esetei a következők: bármely fél halála vagy jogutód nélküli megszűnése; a szerződésben kikötött határidők lejárta; a kiválás; elállás; közös megegyezéssel történő megszüntetés; rendes felmondás; és a rendkívüli felmondás.
A Ptk. 6:3. § c) pontja szerint a kötelem megszűnik a kötelezett halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével, ha kötelezettsége személyesen teljesíthető szolgáltatás nyújtására irányult. Tekintve, hogy egy személyhez kötődő jogviszonyról beszélünk, így bármely fél jogutód nélküli megszűnése, vagy halála értelemszerűen a szerződés megszűnéséhez vezet.
A szerződő felek a szerződést alapvetően határozott időtartamra kötik (ennek okait lásd a következő alfejezetben). Ezen időtartam lejártával a szerződés automatikusan megszűnik.
A felek köthetnek ki elővásárlási vagy opciós jogot a jogbérletbe vevő számára, amely révén a jogbérletbe vevő az üzlet megvásárlásával kiválhat a franchise rendszerből. [69] A fogalmi zavarok elkerülése érdekében fontos tisztázni, hogy e körben nem a Ptk. 3:45. §-ban meghatározott kiválásról van szó, amely a jogi személy szétválással történő átalakulásának egyik módja. Mivel a jogbérletbe vevő egy önálló jogi személy, ezalatt természetesen nem a jogbérletbe adó jogi személyből történő kiválást kell érteni e megszűnési mód alatt, hanem a franchise rendszerből, mint üzleti modellből történő kiválást.
A felek fenntarthatják maguknak az elállás jogát, ez esetben a szerződés aláírást követően egy meghatározott időn belül a fél szerződéskötési szándékát visszavonhatja, és a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal megszűnik.
Ezt általában csak rövid, 1-2 hetes időtartamban kötik ki a felek, és jellemzően a jogbérletbe-adó ragaszkodik egy meghatározott összegű bánatpénz kikötéséhez is, tekintettel a hatályba lépő versenytilalmi szabályokra, valamint arra, hogy a szerződés megkötésével a jogbérletbe-adónak beszerzési kötelezettsége keletkezik.[70]
Az elállás jogának gyakorlása a szolgáltatások irreverzibilis jellegére tekintettel csak a szerződés teljesítésének megkezdése előtt képzelhető el.
A franchise szerződés természetesen nem csak felmondással szűnhet meg, hanem bármilyen olyan okból, amelyből a kötelmek vagy szerződések általában megszűnhetnek. Így a Ptk. 6:212. § (1) bekezdése szerint a felek közös megegyezéssel a szerződést a jövőre nézve megszüntethetik, a visszamenő hatályú felbontás lehetősége, a szolgáltatások irreverzibilis jellegére tekintettel nem áll fenn.
A fenti esetekre nem találunk, és nem is szükséges, lex specialis szabályokat, azokat a kötelmek, illetve a szerződések általános szabályai megfelelően tartalmazzák.
A franchise megállapodásokat általában hosszabb távra, de határozott időre kötik, melynek során a felek által megvalósított befektetések megtérülhetnek, elsősorban a jogbérletbe vevő kezdeti beruházásai. A gyakorlatban jellemző tendencia, hogy a felek együttműködésük kezdetén egy 5-10 éves időszakra határozzák meg együttműködésüket, de fenntartják a szerződés meghosszabbításának, megújításának lehetőségét.[71]
Ebben a körben felmerülő lex specialis szabály a felmondási idő kikötése határozatlan időtartamra kötött szerződések esetén. A Ptk. 6:381. § (1) bekezdése szerint "A határozatlan időtartamra kötött szerződést bármelyik fél a naptári hónap utolsó napjára felmondhatja. A felmondási idő a szerződés első évében egy hónap, a szerződés második évében két hónap, a harmadik és az azt követő években három hónap."
E rendelkezés célja, hogy a jogosult és a kötelezett a felmondás jogkövetkezményeire felkészülhessen. A koncepció lényege, hogy minél tartósabb a jogviszony, a felek annál inkább egymásra vannak utalva, ezért nehezebbé válik a felmondás jogkövetkezményeihez történő alkalmazkodás.[72]
Darázs Lénárd a Ptk. határozatlan időre szóló koncepcióját elítéli, álláspontja szerint a feleknek kezdetben mindenképp célszerű határozott időre megkötni szerződésüket, a befektetés megtérülése érdekében. Utal a franchise szövetségek etikai szabályaira is, amelyek előírják, hogy a franchise jogviszonyt határozott időre kell kötni
- 541/542 -
legalább olyan időtartamra, hogy a felek beruházásai megtérüljenek.[73]
A határozott időnek a fenti gazdaságpolitikai okon túl versenyjogi indoka is van. A vertikális versenykorlátozó megállapodások csoportos mentesüléséről szóló 205/2011. (X. 7.) Kormányrendelet 8. § (1) a) pontja szerint csak határozott időre, legfeljebb öt évre lehet úgy megkötni vertikális kartellelemeket is tartalmazó franchise szerződést, hogy az mentesüljön a tilalom alól.
Tekintettel a versenyjogi szabályozásra, valamint a gazdaságpolitikai indokokra, csatlakozva Darázs Lénárd álláspontjához a fenti szabályozást nem tartom megfelelőnek. Egyrészről a fenti szabályozás értelmében a Ptk. koncepciója és a versenyjogi rendelkezés között egy kollízió lép fel, másrészről a határozatlan időtartam kikötése gyakorlat idegennek tekinthető. A kódex modell jellegére, valamint arra a tényre tekintettel, hogy egy magánjogi kódextől elvárható, hogy ne teremtsen jogszabályi kollíziót a fenti határozatlan időtartam megengedését célszerűtlennek tartom. Mi több, nem pusztán engedélyezi a franchise szerződések határozatlan időtartamra történő megkötését, azzal, hogy a jogszabályban még utal is erre, kvázi mintát ad, buzdítja a jogalkalmazókat az ilyen szerződések megkötésére.
A Vékás Lajos féle Bizottsági Javaslat a határozatlan időre kötött franchise szerződés megszűnése esetében kiemeli, hogy a szabályozás megegyezik a tartós közvetítői szerződés szabályozásával, tekintettel a két szerződés hasonlóságára.[74]
Ugyanakkor a tartós közvetítői szerződés szabályai esetében, a Ptk. 6:297. § (1) bekezdése szerint, ha a felek az előírt felmondási időnél rövidebb felmondási időt állapítanak meg, az a kikötés semmisségét eredményezi.
Juhász Ágnes álláspontja szerint a fenti semmiségre vonatkozó rendelkezést célszerű lenne átültetni a franchise szerződésre vonatkozó szabályokra is, amennyiben a cél jogviszony tartósságára tekintettel a felmondási idő meghosszabbítása.[75]
Álláspontom szerint egy olyan tartós jellegű jogviszonynál, mint a franchise szerződés a Ptk. által megszabott egy, két, illetve három hónap sem képes a jogbérletbe vevő érdekeit, befektetése megtérülését biztosítani. Az a tény pedig, hogy még e rendelkezés is diszpozitív, amelytől a felek szabadon eltérhetnek, komolytalanná teszi a rendelkezés célját.
A felmondási idővel kapcsolatban Darázs Lénárd a törvényszöveg zavarosságára hívja fel a figyelmet.
Az első mondat rögzíti, hogy a szerződést a hónap végére lehet felmondani, amelyből az következik, hogy a felmondási idő mindig annyi, amennyi a tárgyhónap végéig vissza van. Ezzel szemben a második mondat szerint a felmondási idő a szerződés időtartamához viszonyítva egy, kettő, vagy három hónap lehet. Valószínűleg a jogalkotó célja az lehetett, hogy egy, kettő, illetve három hónapos felmondási idő legyen biztosítva, amely a hónap végén jár le. Azonban a törvényszöveg zavaros e tekintetben.
Továbbá vitatott, hogy naptári évekről van-e szó vagy tényleges eltelő teljes évekről, és ezek mikortól számítódnak.[76]
A rendes felmondásra vonatkozó rendelkezések ismertetését követően szükséges szót ejteni a rendkívüli felmondás jogáról is.
Jogirodalmi kritikaként fogalmazódik meg, hogy a Ptk. sem a felmondás indokolásának kötelezettségéről nem rendelkezik, sem a rendes és a rendkívüli felmondás között nem tesz különbséget. [77]
A felek a szerződésükben azonban szabadon rendelkezhetnek rendkívüli felmondási okokról (pl. ellátási kötelezettség megsértése, jóhírnév megóvásának elmulasztása, díjfizetés elmulasztása).
A felek rögzíthetnek különböző felmondási okokat, amelyek a szerződés valamelyik fél általi egyoldalú (rendes vagy rendkívüli) felmondását teszik lehetővé. Rendkívüli felmondás oka szerződésszegés lehet pl. beszerzési kötelezettség megsértése, idegen termék árusítása a franchise egységben, díj-nemfizetés többszöri felszólítás ellenére, rendszer előírásaitól való eltérés, minőségi elvárások nem teljesítése stb.[78] De idetartozhat gazdasági bűncselekményt megállapító jogerős ítélet, felszámolási eljárás megindítása, versenytilalmi klauzula megsértése, üzleti titok megsértése is.[79]
Váradi Szabolcs úgy véli, hogy szükséges lenne a rendkívüli felmondás jogának törvényi deklarálása is, továbbá nem taxatív felsorolás formájában rögzíteni azokat a tipikus eseteket, amelyek esetében a rendkívüli felmondási jogot jogszerűen lehetne gyakorolni.[80]
Rátky Miklós, valamint Miklóssy Zoltán is felhívja a figyelmet, hogy amíg az azonnali hatályú felmondás jogát a jogbérletbe adó javára fenntartják, az mérhetetlen hátrányt okoz a jogbérletbe vevő számára.[81]
Ennek oka az előző alfejezetben kifejtett gazdasági indokok, a jogbérletbe vevő részéről a befektetés megtérüléséhez szükséges idő.
Álláspontom szerint nem szükséges a rendkívüli felmondás jogának törvényi deklarálása. A Ptk. 6:140. § (1) bekezdése a szerződések általános szabályai között, kifejti, hogy "Ha a szerződésszegés következtében a jogosultnak a szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, elállhat a szer-
- 542/543 -
ződéstől, vagy ha a szerződéskötés előtt fennállt helyzetet természetben nem lehet visszaállítani, felmondhatja azt, ha e törvény eltérően nem rendelkezik.". A Ptk. absztrakciós szintjén nem szükséges különböző felmondási okok törvénybe iktatása, annak megállapítása a felek döntési szabadságába tartozik.
E fenti érvelésem támasztja alá a Kúria Pfv. VII. 20.398/2012/5. számú határozata, amelyben kimondja, hogy ha a felek a szerződés megkötésekor egyértelműen meghatározták, hogy a szerződés mely pontjainak megsértése jár a felmondás jogkövetkezményével, utóbb nem lehet olyan okra hivatkozni, amelyet nem jelöltek meg felmondási okként, valamint hogy a felmondási okokat nem lehet kiterjesztően értelmezni. E körben a Ptk. nem taxatív felsorolása pusztán zavart okozna a joggyakorlatban.
Az az álláspont, hogy a rendkívüli felmondás jogának fenntartása mérhetetlen hátrányt okoz a jogbérletbe vevő számára úgy vélem nem fogadható el generális következtetésként. Mivel a szerződés a felek közös megegyezésével jön létre, így nyilvánvalóan a jogbérletbe vevő is tisztában van az abban szereplő rendkívüli felmondási okokkal, azokat figyelembe véve köti meg a szerződést.
A franchise szerződések lényeges elemét képezi a szerződés megszűnését követő különböző mellékkötelezettségek szabályozása. Rendezni kell a felek egymással szembeni követeléseit, a jogbérletbe adó felé fennálló tartozásokat, a védett jogokkal kapcsolatos kérdéseket.
A franchise szerződés esetében az elállás nem jöhet szóba a teljesítés megkezdését követően, mert olyan irreverzibilis szolgáltatások kerülnek átadásra, amelyek kapcsán az eredeti állapotot nem lehet helyreállítani, így csupán a felmondás jöhet szóba.
Azonban a joggyakorlatban ismert, hogy felmondás esetén bizonyos vonatkozásokban nem csupán ex nunc állnak be a joghatások, hanem olyan helyzetet kell teremteni, mintha a szerződést meg se kötötték volna. Tehát az eredeti állapot részbeni helyreállítása iránti igény jelenik meg. Ide tartozik az, hogy a jogbérletbe vevőnek meg kell szüntetnie, vagy meg kell semmisítenie azon jelzéseket az áruin, a boltján, az autóján, amelyek a franchise rendszerhez tartozásra utalnak.[82]
A szerződés megszűnésekor felmerülő kérdések közül a Ptk. csupán eggyel kíván foglalkozni, nevezetesen Ptk. 6:280. § (2) bekezdésében a jogbérletbe vevő védett jogokra vonatkozó felhasználási, használati és hasznosítási jogának megszűnésével.
Azonban a szerződés megszűnésével a franchise átvevő joga a szellemi tulajdon körébe eső jogosultságok használatára egyébként is megszűnik, így a jogirodalmi kritika alapján ennek külön rögzítése feleslegesnek tekintendő, hiszen magától értetődő, hogy a szerződés megszűnésével a szerződő fél nem gyakorolhatja azon jogosultságait, amelyek őt a szerződés alapján megilletnék.[83]
A szerződés megszűnése után a felek kötelezettsége, hogy elszámoljanak a megszűnéskor a jogbérletbe vevőnél lévő gépekkel, berendezésekkel, árukészlettel.[84]
Az elszámolás kötelezettségét a Ptk. a szerződés általános szabályai között a 6:212. §-ban fogalmazza meg.
Amennyiben a franchise átadó mondja fel rendkívüli felmondással a szerződést a franchise átvevő felróható magatartására hivatkozva, a versenytilalmi klauzula továbbra is fennáll. Azonban ha a franchise átvevő mondja fel a franchise szerződést a franchise átadó felróható magatartására hivatkozva, akkor lehetőséget kell adni arra, hogy írásbeli nyilatkozattal meghatározott időn belül a franchise átvevő mentesüljön a versenytilalmi klauzula alól.[85]
Felmerülhet kérdésként, a jogbérletbe adó felróható magatartására alapított szerződés megszűnést követően, hogy a jogbérletbe vevő tevékenysége által létrehozott goodwill értékéért van-e lehetőség kártérítést követelni. Analógiaként a védjegyek licenciáját lehet felhozni, mely szerint ezen jogok, vagyis a licencia-vevő tevékenységére és a költségén megvalósított reklámjára visszavezethető, gazdasági értékének növekedése a jogviszony megszűnése után kizárólag a licencia jogok tulajdonosát illetik. Ebből következően a jogbérletbe vevőt sem illeti meg kártérítési igény.[86]
Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy a jogkövetkezmények körében a Ptk. egy olyan kérdést rendez, amelynek nevesítése szükségtelen volt. Ugyan az elszámolási kötelezettség generális rendezése megjelenik a szerződés általános szabályai között, azonban bizonyos a joggyakorlatban vitatott kérdésre elvárható lenne a Ptk. válaszadása. Ilyen a meglévő készlet visszavételi kötelessége, vagy a versenytilalmi klauzula rendezése.
Mind a kodifikáció mellett, mind a kodifikáció ellen számos érv és ellenérv hozható fel. A Ptk. kodifikációjának megítélése előtt célszerű áttekinteni, hogy melyek ezek az érvek.
A franchise szerződések mellett szóló egyik érv a gyengébb fél, jelen esetben a jogbérletbe vevő védelme, alárendelt helyzetéből fakadóan. Rájuk nem vonatkoznak a fogyasztókat védő szabályok, mert tevékenységüket minden esetben gazdasági tevékenység keretében végzik.
- 543/544 -
Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a franchise vállalkozás sikere mindkét fél érdeke. A jogbérletbe vevők fejlődése a jogbérletbe adó számára is jelentőséggel bír. Ennek kapcsán a bíróság a BH 2011.353. számú bírósági határozatban kimondja, hogy a franchise átadó gazdasági érdekéhez kötődik, hogy a franchise átvevő mennyire gazdaságosan és milyen tárgyi környezetben dolgozik, ugyanis a saját gazdasági eredménye is növekszik azáltal, hogy a franchise átvevő gazdaságosan növekszik.
Továbbá a franchise rendszer kiterjesztéséhez további jogbérletbe vevők megszerzése is szükséges, amelynek egyik kulcsa a meglévő jogbérletbe vevőkkel való megfelelő bánásmód.[87] Így a franchise átvevővel szembeni megfelelő bánásmód hosszú távon a franchise átadó érdeke is.
Végül, mint arra már korábban történt utalás, a Ptk. szabályozása pusztán diszpozitív, modelljellegű. Aggályos, hogy amennyiben a jogbérletbe vevő védelme volt a jogalkotó célja, akkor miért nem kógens normák megalkotására került sor.
Mellette szóló érv a bíróság munkájának megkönnyítése a kodifikálás által.
A bírák azonban korábban is sikeresen eligazodtak, a felek között fennálló szerződés, továbbá a szerződések, kötelmek általános szabályai alapján. Valamint kérdéses, hogy a nem megfelelően megfogalmazott szabályok esetleg nem nehezítik-e meg a bíróság munkáját.
A klasszikus ellenérvek közé sorolható, hogy Magyarországon a franchise kapcsolatok még nem fejlődtek ki teljes mértékben, alakulóban vannak.
Ezen érvelés szintén vitatható, ugyanis pont az utóbbi években jelentős mértékben megnövekedett a franchise- rendszerek száma, jelen tanulmány bevezető részében magam is utaltam a franchise rendszerek széles körű elterjedtségére. Valamint van Magyar Franchise Szövetség, etikai kódex és irányelvek is.
Az ellene szóló érvek közé sorolható a szerződési szabadság elve, valamint, hogy a külföldi jogbérletbe adók azon országok piacát preferálhatják, ahol nincs törvényileg rögzített szabályozás és ezáltal alkalmazásra kerülhet a saját szerződésmintájuk.[88]
Ezen ellenérvvel szemben hangsúlyoznám a korábban kifejtett diszpozitivitás elvét, vagyis, hogy a Ptk. szabályozásától a felek egyező akarattal szabadon eltérhetnek. Így ez kevésbé számít gátló tényezőnek álláspontom szerint.
Továbbá úgy vélem, hogy az egyes gazdasági körülmények (pl. munkaerő ára, szakképzettsége, kiépített infrastruktúra, vonatkozó egészségügyi vagy más szakági szabályozás) nagyobb befolyásoló tényezőt jelenthetnek a jogbérletbe adó döntésében.
A jogirodalom is megosztott abban a kérdésben, hogy egyáltalán lehetséges-e a franchise szerződés kodifikációja.
Csécsy György már 1996-ban kifejtette aggályait a franchise szerződés kodifikálhatóságával kapcsolatban, okaként a fejletlen franchise viszonyokat jelölte meg, valamint a külföldi direkt szabályozások hiányát.[89]
Lukács Mónika egyenesen kételkedik abban - tekintettel arra, hogy álláspontja szerint a franchise szerződés több szerződés tartalmi elemeit magában foglaló, vegyes típusú szerződés -, hogy egyáltalán megoldható lenne-e a franchise szerződés önálló szerződésként történő kodifikálása.[90]
Ezzel szemben Miskolczi Bodnár Péter a kodifikáció pártján állt: "Meggyőződésem, hogy a franchise szerződést hazai jogunkban is rövidesen törvényi szinten szabályozni kell. Ennek során a lényegi elemekre koncentrálva kell a szerződést definiálni, nem korlátozva egymástól nagyon eltérő franchise megállapodások létrejöttét."[91]
Arra a kérdésre, hogy a franchise szerződés egyáltalán kodifikálható-e a Ptk. választ adott. Arra a kérdésre, hogy a kodifikáció szükséges, illetve megfelelő volt-e a soron következő fejezetben igyekszem összegezni álláspontomat.
Jelen tanulmány megírása során számos témakör érintésre került, számos jogirodalmi kritikát áttekintettem, a vonatkozó gyakorlatot igyekeztem bemutatni. Láthattuk, hogy a franchise esetében egy elterjedt és összetett jogintézménnyel állunk szemben.
A Ptk.-ba történő kodifikációig is hosszú út vezetett el. Mint az előbbiekben is kifejtésre került, mind a kodifikáció mellett, mind a kodifikáció ellen hozhatóak fel érvek. Pályaművem célja elsősorban nem az volt, hogy állást foglaljon abban a kérdésben, hogy szükséges-e a kodifikáció, tekintve, hogy e kérdés már kvázi aktualitását vesztette a jogalkotói döntéssel. Sokkal inkább az állt vizsgálódásom középpontjában, hogy a megvalósult kodifikáció mennyiben áll összhangban a gyakorlat által kimunkált követelményekkel.
Mivel ezen összefoglalásnak nem célja önmagam ismétlése, a korábban részleteiben kifejtettekre pusztán utalni kívánok. A tanulmány 1.2. alfejezetében számos kérdés megfogalmazásra került, elérkezett az ideje kísérletet tenni e kérdések megválaszolására.
A három fő kérdés megválaszolása előtt a kisegítő kérdések megválaszolásával célszerű kezdeni. Ezek közül az első így hangzott: Szükséges volt-e az adott szabály rögzítése a Ptk.-ban vagy a joggyakorlat ezt a kérdést már megfelelően rendezte? Itt nem azon kérdésre kívánok válasz találni, hogy önmagában a kodifikáció szükséges volt-e, hanem, hogy a Ptk. egyes vonatkozó szakaszainak törvénybe iktatása szükséges eleme volt-e a kodifikációnak. Jelen kérdést célszerű a második kérdéssel
- 544/545 -
- Összhangban van-e a Ptk. szabályozása a gyakorlattal? - együtt vizsgálni.
A Ptk. 6:376. § [Jogbérleti (franchise) szerződés] esetében az első kérdésre a válasz magától értetődően igen. Ahhoz, hogy meg tudjuk határozni a franchise szerződés szabályait, mindenképp szükséges annak meghatározása, hogy mit is tekintünk franchise szerződésnek.
A második kérdésre álláspontom szerint a nem a válasz. Ugyan meghatározásra kerül a szerződés tárgya, a célja, a díjfizetés, azonban nincs utalás a felek közti függetlenségre, a tartós együttműködésre. Vitatott a "védett ismeret" kifejezés, valamint az "engedélyezés" kifejezés használata is. Úgy vélem a jogalkotó számára a legmegfelelőbb minta az Európai Franchise Magatartási Kódex meghatározása lehet, erre építve célszerű volna a fogalom újradefiniálása.
A jogbérlet elnevezés kapcsán e nyelvújítási kísérletet elkésettnek és szükségtelennek tartom, célszerűbb volna pusztán a franchise szerződés megnevezésnél maradni.
A díjfizetési kötelezettség esetében úgy vélem szükséges ennek a részletesebb kifejtése, nevezetesen a belépési díj és a royalty, mint díjfizetési elemek jogszabályba építése.
A Ptk. 6:377. § [Szerzői és iparjogvédelmi jogok és védett ismeret biztosítása] esetében a szabályozás rögzítése indokoltnak tekinthető, hiszen mindkét bekezdés lényeges kötelezettséget rögzít, amelynek szükséges a törvényi deklarálása. A második kérdést vizsgálva, az (1) bekezdés kapcsán merül fel egy fogalmazási pontatlanság a gyakorlattal szemben, nem a védett jogok folyamatos zavartalan gyakorlásának kell biztosítottnak lennie, hanem a védett jogokat kell biztosítani.
A Ptk. 6:378. § [Ellátási kötelezettség] kapcsán, mint kifejtettem, álláspontom szerint ennek a rögzítése a jogbérletbe vevő védelme érdekében szükséges volt, a rendelkezés pedig összhangban áll a joggyakorlattal.
A Ptk. 6:379. § [A jóhírnév megóvása] törvénybe iktatása szükséges volt, annak megvalósítása azonban a terminológiában szembe megy a joggyakorlattal. Úgy vélem a "jóhírnév" terminológia használata megtévesztő a gyakorlathoz képest, más elnevezés használata, esetlegesen a gyakorlatban elterjedt "goodwill" kifejezés alkalmazása lenne a célszerű.
A Ptk. 6:380. § [Utasítás és ellenőrzés] kapcsán úgy vélem e két jogosultság szabályozására külön paragrafusokban lenne szükség. Mind a két jogosultság megjelenik a gyakorlatban. Az ellenőrzési jog kapcsán, mint utaltam rá egy lex imperfecta szabály szerepel a Ptk.-ban, nem jelenik meg az ellenőrzési jog elmulasztásának szankciója, pontosabban a szankció hiányának deklarálása, hasonlóan a Ptk. 6:242. § (2) bekezdéséhez, amely rögzíti, hogy a vállalkozó nem mentesül a szerződésszegés jogkövetkezményei alól, ha a megrendelő a vállalkozó tevékenységét nem vagy nem megfelelően ellenőrizte.
Végül a Ptk. 6:381. § [A szerződés megszűnése] kapcsán elmondható, hogy a Ptk.-ban leírt szabályok egyrészről nem is szükségesek, másrészről nem is állnak összhangban a gyakorlattal. Álláspontom szerint a határozatlan időtartamra kötött franchise szerződések támogatása helyett, inkább, összhangban a gyakorlattal, a határozott időtartamra kötött franchise szerződések ösztönzése volna célszerű. A felmondási időre vonatkozó törvényszöveg zavaros, amennyiben a jogalkotó maradna a határozatlan idejű franchise szerződés koncepciója mellett, ennek pontosítása szükséges lenne. Végül a szakasz (2) bekezdése felesleges, egy magától értetődő jog megszűnést ír le, ennek rögzítése elhagyható a jogszabályból.
A vizsgálandó harmadik kisegítő kérdés így szólt: Van-e olyan kérdés, amelyet a Ptk. nem szabályoz azonban a gyakorlat során lényeges kérdésnek tekintendő? A jogirodalom számos lényeges kérdést említ, amely kimaradt a szabályozásból. Álláspontom szerint a franchise kézikönyv, a franchise szerződés egyes tartalmi elemeinek meghatározása, valamint a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettség törvényi deklarálása szükségtelennek tekinthető. Ellenben az írásba foglalás, mint formai követelmény; a reklámozási kötelezettség; a mester franchise kapcsolat; szerződés megszűnése esetén a franchise átadó visszavételi kötelezettsége és a versenytilalmi klauzula törvényi rendezése szükséges volna.
A fenti áttekintést követően ideje választ adni a korábban megfogalmazott fő kérdésekre.
Az első kérdés így hangzott: Kiszámítható választ ad-e a Ptk. a franchise szerződésekkel kapcsolatban felmerült kérdésekre? Úgy vélem a Ptk. által rögzített szabályok által adott válasz két kivételtől eltekintve kiszámíthatónak mondható. Az első kivétel a Ptk. 6: 377. § (1) bekezdésében felmerült fogalmi pontatlanság, a második pedig a Ptk. 6: 381. § (1) bekezdésében meghatározott zavaros felmondási idő meghatározás.
Miután megállapítottuk, hogy a Ptk. által deklarált szabályok többé-kevésbé kiszámítható választ adnak, felmerül a kérdés, hogy a Ptk. által adott válasz "megfelelő"-e a franchise szerződésekkel kapcsolatban felmerült kérdésekre? Úgy vélem szemben az első kérdésre adandó "többé-kevésbé" válasszal szemben, erre a kérdésre a válasz egyértelműen nem. Már a Ptk. által használt fogalmak (jogbérlet, jóhírnév) sincsenek összhangban a gyakorlattal, a fogalmi meghatározás nem kellően pontos, továbbá a szerződés megszűnésénél rögzített szabályok teljesen gyakorlat idegenek. Továbbá számos fent említett kérdésről a Ptk. nem rendelkezik, így a Ptk. által adott válasz nemhogy nem "megfelelő", inkább nem létezőnek mondható.
Utolsó kérdésként pedig azt kell feltennünk, hogy a franchise szerződés kodifikálása hozzájárult-e a szabályozatlanságból eredő problémák kezeléséhez? Véleményem szerint a gyakorlat a legtöbb franchise szerződésekkel kapcsolatos kérdést már tisztázta, pusztán néhány nyitott kérdés maradt. E kérdések, problémák kezeléséhez a Ptk. azonban nemhogy nem járult hozzá, inkább újabb problémákat generált. Gondolok itt elsősorban a Ptk. idegen terminológia használatára, valamint a szerződés megszűnés teljesen gyakorlat idegen szabályozására.
- 545/546 -
A franchise szerződés kapcsán a Ptk. bevallottan modellként kíván szolgálni a gyakorlat számára. Úgy vélem a jelenleg hatályos szabályozás a kellő pontosítás nélkül, vagy nem szolgálhat modellként, vagy esetleg csak, mint egy "rossz példa". Továbbá a kodifikáció mellett felhozott érvek, mint a jogbérletbe vevő védelme, vagy a bíróság munkájának megkönnyítése is kevéssé érvényesültek a szabályozásban. Mivel a szabályozás gyakorlatidegen így a jogviták eldöntésének megkönnyítése helyett könnyen lehet, hogy megnehezíti azok eldöntését.
Zárógondolatként Vékás Lajos szavait idézném: "A kódexbe történő felvétel persze nem státusszimbólum, amire lehetőleg minél több jogintézménnyel törekedni kell."[92] Úgy vélem a franchise szerződés esetében sajnálatos módon maximum a státusszimbólum jelleg valósulhat meg, mert a szabályozás kevéssé alkalmas a gyakorlat által feltett kérdések megválaszolására.
Álláspontom szerint a Ptk. módosítása volna szükséges a felmerült problémák kiküszöböléséhez. Azonban, tekintettel a Ptk. diszpozitív jellegére, a szerződő felek vélhetően figyelmen kívül fogják hagyni a Ptk. rendelkezéseit, így kevés gyakorlati probléma merül majd fel ezzel kapcsolatban. Mivel így nem lesz a jogalkotóval szemben egy sürgető igény a Ptk. módosítására, úgy vélem arra csak egy későbbi nagyobb, novelláris módosítás keretében kerülhet majd sor.
Boóc Ádám, Gazdasági szerződések Magyarország új Polgári Törvénykönyvében, In: Gazdaság és Jog, 2013. (9), 3-8, cit. Boóc (2013), Csécsy György, Adalékok a franchise fogalmának meghatározásához és a franchise szerződésekhez, In: Jogtudományi Közlöny, 1995. (5), 228-235, cit. Csécsy (1995), Csécsy György, A franchise-szerződésekről, In: Gazdaság és Jog, 1996. (5), 14-15, cit. Csécsy (1996), Darázs Lénárd, A franchise díjak rendszere, In: Gazdaság és Jog, 2011. (10), 9-12, cit. Darázs (2011), Dr. Miklóssy Sándor Zoltán, A franchise, In: Cég és Jog, 2000. (9), 27-32, cit. Miklóssy (2000), Fuglinszky Ádám: A franchise szerződés helye a szerződési rendszerben. "Megérett-e" a kodifikációra a franchise. In: Polgári Jogi Tudományos Diákkör Évkönyv, 2001., cit. Fuglinszky (2001), Gárdos Péter, Új és megújult szerződéstípusok az új Ptk.-ban, In: Jogtudományi Közlöny, 2014. (3), 117-127, cit. Gárdos (2014), Juhász Ágnes, A szerződések tipizálásáról és a franchise szerződésről az új Ptk. főbizottsági javaslata kapcsán, In: Pro Futoro, 2012. (1), 68-79, cit. Juhász (2012), Márai Mária, Ítélkezési gyakorlat franchise-ból eredő kártérítési ügyben, In: Gazdaság és Jog, 2003. (12), 24-27, cit. Márai (2003), Mátyás Melinda, A franchise szerződés időszerű kérdéseiről, In: JURA A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Tudományos Lapja, 2013. (1), 70-77, cit. Mátyás (2013), Miskolczi Bodnár Péter, A franchising szerződésről, In: Gazdaság és Jog, 1995. (7-8), 19-23, cit. Miskolczi Bodnár (1995), Váradi Szabolcs, A franchise szerződés hazai kodifikációja, In: Gazdaság és Jog, 2013. (9), 8-14, cit. Váradi (2013), Vékás Lajos, Egy új polgári törvénykönyv történelmi időszerűségéről, In: Magyar Tudomány, 2001., (12), 1396-1403 cit. Vékás (2001)
Osztovits András (szerk.), A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a kapcsolódó jogszabályok nagykommentárja, III. kötet, Opten Informatikai Kft., Budapest, 2014., cit. Osztovits/Ujváriné (2014), Vékás Lajos/ Gárdos Péter, Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz, II. kötet, Wolters Kluwer Kft., Budapest, 2014., cit. Vékás/Gárdos (2014), Wellman György (szerk.), Polgári jog, az új Ptk. magyarázata VI/VI., HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2014., cit. Wellmann/Darázs (2014)
Csécsy György, Franchise megállapodások a kodifikáció tükrében, In: Pogácsás Anett (szerk.), Quaerendo et Creando Ünnepi kötet Tattay Levente 70. születésnapja alkalmából, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 2014., cit. Csécsy (2014), Juhász Ágnes/Ujváriné Antal Edit, Atipikusból tipikus? A franchise szerződés jogi szabályozásának jelene és jövője, In: Gondosné dr. Pusztahelyi Réka/dr. Juhász Ágnes (szerk.), Miskolci konferenciák 2011 Javítandó és jobbítható elemek a Ptk. kodifikációjában Tanulmánykötet, Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért, Miskolc, 2012., cit. Juhász/Ujváriné (2012), Dr. Lukács Mónika/Dr. Sándor István/Dr. Szűcs Brigitta, Új típusú szerződések és azok gyakorlata a gazdasági életben, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2003., cit. Lukács/Sándor/Szűcs/Lukács (2003), Mandel Katalin/Darázs Lénárd, Franchise vállalkozás, Magyar Franchise Szövetség, Budapest, 2011., cit. Mandel/Darázs (2011), Miskolczi Bodnár Péter (szerk.), Az üzleti élet szerződései, UNIÓ Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2003., cit. Miskolczi Bodnár (2003), Nochta Tibor, Franchise és franchise-szerződés (vázlatok egy intézmény magánjogi alapkérdéseihez), In: Hamza Gábor/Kajtár István/Zlinszky János (szerk. biz.), Tanulmányok Benedek Ferenc Tiszteletére, Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 1996., 222-236, cit. Nochta (1996), Papp Tekla, Atipikus szerződések, Lectum Kiadó, Szeged, 2011., cit. Papp (2011), Rátky Miklós, A Franchise szerződés jogi aspektusai, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1994., cit. Rátky (1994), Vékás Lajos (szerk.), Az új Polgári Törvénykönyv Bizottsági Javaslata Magyarázatokkal, CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2012., cit. Vékás (2012), Vékás Lajos/Vörös Imre (szerk.), Tanulmányok az új Polgári Törvénykönyvhöz, Wolters Kluwer Kft., Budapest, 2014., cit. Vékás/Vörös (2014), Wellmann György (szerk.), Szerződések tára, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2014., cit. Wellmann/Darázs (2014a.) ■
JEGYZETEK
* A Magyar Jogász Egylet 2018. évi pályázatán díjazott tanulmány
[1] Mandel/Darázs (2011) 11. o.
[2] Csécsy (1995) 232. o.
[3] Vékás/Vörös (2014) 251-252. o., valamint Gárdos (2014) 117. o.
[4] Papp (2011) 232. o.
[5] Rátky (1994) 13. o., valamint Darázs (2011) 9. o.
[6] Nochta (1996) 228. o.
[7] Nochta (1996) 226. o.
[8] Rátky (1994) 50sk o.
[9] Fuglinszky (2001) 96sk o.
[10] Gárdos (2014) 126. o.
[11] Wellmann/Darázs (2014a) 413. o.
[12] Fuglinszky (2001) 83. o.
[13] Márai (2003) 24. o.
[14] Váradi (2013) 10. o.
[15] Váradi (2013) 14. o.
[16] Vékás (2012) 467. o.
[17] Csécsy (2014) 107sk o.
[18] Osztovits/Ujváriné (2014) 903. o.
[19] Miklóssy (2000) 30. o.
[20] Miklóssy (2000) 31sk o.
[21] Miskolczi Bodnár (2003) 512. o.
[22] Váradi (2013) 14. o.
[23] Rátky (1994) 95skk o.
[24] Juhász (2012) 75. o.
[25] Vékás/Gárdos (2014) 837. o.
[26] Osztovits/Ujváriné (2014) 893. o.
[27] Wellmann/Darázs (2014) 274sk o.
[28] Wellmann/Darázs (2014) 275. o.
[29] Váradi (2013) 10. o.
[30] Mandel/Darázs (2011) 121. o.
[31] Vékás/Gárdos (2014) 837. o.
[32] Wellmann/Darázs (2014) 271. o.
[33] Darázs (2011) 11. o.
[34] Darázs (2011) 12. o.
[35] Wellmann/Darázs (2014) 272. o.
[36] Csécsy (1995) 233. o.
[37] Wellmann/Darázs (2014) 273. o.
[38] Wellmann/Darázs (2014) 273. o.
[39] Darázs (2011) 10. o.
[40] Wellmann/Darázs (2014) 270. o.
[41] Vékás/Gárdos (2014) 838. o.
[42] Wellmann/Darázs (2014) 275. o.
[43] Osztovits/Ujváriné (2014) 907. o.
[44] Vékás/Gárdos (2014) 838. o.
[45] Wellmann/Darázs (2014) 276. o.
[46] Vékás/Gárdos (2014) 838. o.
[47] Váradi (2013) 11. o.
[48] Osztovits/Ujváriné (2014) 908. o.
[49] Ptk. 6:373. § (1) bekezdés
[50] Wellmann/Darázs (2014) 277. o.
[51] Vékás/Gárdos (2014) 837. o.
[52] Vékás/Gárdos (2014) 839. o.
[53] Juhász (2012) 77. o.
[54] Osztovits/Ujváriné (2014) 913. o.
[55] Ptk. 6:374. § (1) bekezdés: A szállítót a termék megfelelő forgalmazásával kapcsolatban utasítási jog illeti meg.
[56] Juhász/Ujváriné (2012) 95. o.
[57] Vékás (2012) 467. o.
[58] Ptk. 6:240. § (2) bekezdés második mondat: Ha a megrendelő a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, a vállalkozó a szerződéstől elállhat vagy a feladatot a megrendelő utasításai szerint, a megrendelő kockázatára elláthatja.
[59] Wellmann/Darázs (2014) 279. o.
[60] Boóc (2013) 7. o.
[61] Osztovits/Ujváriné (2014) 910. o.
[62] Miklóssy (2000) 32. o.
[63] Wellmann/Darázs (2014) 279sk o.
[64] Boóc (2013) 7. o.
[65] Osztovits/Ujváriné (2014) 907. o.
[66] Wellmann/Darázs (2014) 266. o.
[67] Mandel/Darázs (2011) 17. o.
[68] Juhász/Ujváriné (2012) 93. o.
[69] Miskolczi Bodnár (2003) 517. o.
[70] Lukács/Sándor/Szűcs/Lukács (2003) 209. o.
[71] Osztovits/Ujváriné (2014) 911. o.
[72] Vékás/Gárdos (2014) 840. o.
[73] Wellmann/Darázs (2014a) 433. o., valamint Wellmann/Darázs (2014) 282sk o.
[74] Vékás (2012) 468. o.
[75] Juhász (2012) 78. o.
[76] Wellmann/Darázs (2014) 281. o.
[77] Juhász/Ujváriné (2012) 96. o.
[78] Osztovits/Ujváriné (2014) 911. o.
[79] Lukács/Sándor/Szűcs/Lukács (2003) 210. o.
[80] Váradi (2013) 12. o.
[81] Rátky (1994) 103. o., valamint Miklóssy (2000) 32. o.
[82] Wellmann/Darázs (2014) 284. o.
[83] Juhász (2012) 78. o.
[84] Vékás/Gárdos (2013) 840. o.
[85] Rátky (1994) 139sk o.
[86] Lukács/Sándor/Szűcs/Lukács (2003) 210sk o.
[87] Mátyás (2013) 74. o.
[88] Csécsy (1995) 232. o.
[89] Csécsy (1996) 14. o.
[90] Lukács/Sándor/Szűcs/Lukács (2003) 202. o.
[91] Miskolczi Bodnár (1995) 23. o.
[92] Vékás (2001) 1398. o.
Lábjegyzetek:
[1] Reines János ügyvédjelölt.
Visszaugrás
