A festőművész felperesnek a filmelőhívó mini-laboratóriumot üzemeltető I. rendű alperes franchise átvevő ("átvevő") és a fényképészeti cég II. rendű alperes franchise átadó ("átadó") ellen kártérítés iránt folyt perében e jogintézmény meghonosodása óta magyar bíróság először hozott jogerős ítéletet franchise jogviszony ügyében.
Az ügy alábbi tanulságai ismeretünkre már ez okból is igényt tarthatnak: a franchise átadója nem kerülvén jogviszonyba a franchise átvevő ügyfeleivel; nem felel azokért a károkért, amelyeket az átvevő cselekményei vagy mulasztásai okoznak harmadik személyeknek és amennyiben az átadótól kapott nyersanyag harmadik személyeknek kárt okoz, azokért a termékfelelősségi szabályok alapján felel.
A bíróság az alábbi tényeket állapította meg: a hírneves felperes festményei 1974-től kezdődően hazai és külföldi csoportos kiállításokon szerepelnek. Legutóbbi egyéni tárlata 1998-ban Németországban volt, csoportos tárlaton műveit 1995-ben láthatták külföldön. Évente rendszeresen bemutatták képeit az Art Budapesti Nemzetközi Kiállításon is.
2000. augusztus 18-án a felperesnek nyolc napig megtekinthető egyéni tárlata nyílt a Dunántúlon. A megnyitóról - ahol meghívottként több, művészeti körökben ismert személy is megjelent- a felperes 36 felvételt készített az eseményekről, de főként az ott kiállított alkotásokról. A felperes a képeket az átvevő üzletében hívatta elő és nagyíttatta, amely jól láthatóan feltüntette az átadó kereskedelmi nevét és márkanevét. Az elkészült képek jól sikerültek, azokból tehát a felperes utánrendeléssel egy további sorozatot rendelt meg.
Az átvevő azonban a megrendelésnek nem tudott eleget tenni, mivel a filmtekercset elveszítette.
A felperes többször sürgette a film felkutatását és visszaadását, de az átvevő azt fellelni nem tudta. 2000. október közepén az átvevő írásban elismerte, hogy a film szállítás közben elveszett, de közölte, hogy kártérítést csak a bíróság ítélete alapján tud fizetni. Az átvevő felajánlotta felperesnek, hogy a fényképekről megfelelő minőségű reprodukciót készít, - ezt a 2000. november végén kelt levelében is megismételte - a felperes azonban az ajánlatot nem fogadta el.
A peres eljárás során az átvevő felajánlotta a festmények professzionális szintű fotózását, a felperes azonban arra ezúttal nem tartott igényt. Felperes előadta, hogy az első sorozat fényképekből csak néhány darab maradt meg, azokat ugyanis a kiállításon megjelent személyeknek szétosztotta, vagy a nagykövetségekre küldte abban bízva, hogy majd elkészül az újabb sorozat.
Bizonyított tény, hogy az átvevő az átadó védjegyét a köztük megkötött franchise szerződés alapján volt jogosult használni, és hogy az átvevő nem azon a telephelyén végezte az előhívást, ahol a filmet átvette, hanem azt máshova elszállította.
A felperes a felemelt keresetében 500 000 Ft nem vagyoni és további 500 000 Ft általános kártérítés, valamint járulékai megfizetésére kérte marasztalni az alpereseket akként, hogy a abban az esetben, ha követelése az I. rendű alperestől nem térülne meg II. rendű alperes kerüljön kötelezésre.
A felperes a kártérítési igényét az alkotásait megörökítő fényképekre alapította, előadván, hogy azokat külföldi kiállításokat szervező ismerőseinek szándékozta elküldeni. Ők ilyen módon reklámozva a műveket a képekkel ajánlották volna a felperes alkotásait galériáknak kiállításra.
A felperes a nem vagyoni kártérítési igényét arra alapította, hogy kiállításainak elmaradása miatt presztízsveszteség érte, életminősége romlott azáltal, hogy a külföldi kiállításokra nem utazhatott ki, nem találkozhatott azokkal, akik a kiutazásait finanszírozni szokták, vagy most ismerkedhettek volna meg vele és műveivel. A felperes általános, vagyoni kártérítési igénye - előadása szerint - abból adódott, hogy legalább három tárlat lehetőségétől esett el, ahol legalább egy képet el tudott volna eladni, így legkevesebb egy festmény árának megfelelő kár érte.
Közölte, hogy a külföldi tárlatok ideje alatt a meghívói az ellátásáról is szoktak gondoskodni, s így attól is elesett. Előadta, hogy az átadó cégneve használatával őt, mint fogyasztót tévesztették meg a szolgáltatás minőségével, de keresetének ezt a részét nem fejtette ki.
Az átvevő 1000 Ft-ot, a filmtekercs árát meghaladóan a kereset elutasítását kérte. Védekezésében arra hivatkozott, hogy üzletében látható helyen kifüggesztette a tájékoztatást, hogy a film megsemmisülése, elveszítése esetében felelősséget csak a nyersanyag erejéig vállal. Előadta, hogy a felperesnek felajánlotta a fényképekről reprodukció készítését, s csak a perben szerzett arról tudomást, hogy a képek már nincsenek meg.
Az átvevő kárenyhítésként a képeket is hajlandó lett volna magas színvonalon lefényképezni. Vitatta a felperest ért vagyoni és nem vagyoni kár bekövetkezését és annak mértékét is.
Az átadó a perből való elbocsátását kérte a Pp. 64. § (2) bekezdése és 65. §-a alapján, érdemben pedig az ellene előterjesztett kereset elutasítását kérte. Közölte, hogy 1996-ban átadóként franchise szerződést kötött az átvevővel. Az átvevő e szerződés alapján jogosult az átadó márkanevének használatára, termékei (filmek, fotópapírok) saját számlájára való megvásárlására, azok értékesítésére és filmek előhívására a mini-laboratóriumban.
Az átadó perben a következőkkel védekezett. Cége az ügyfelekkel, így a felperessel jogviszonyba nem kerül; a fogyasztókkal szemben kártérítési felelőssége nem áll fenn; lévén az átvevőtől jogilag, pénzügyileg független, önálló vállalkozás; arra volt köteles, hogy az átvevőnek védett kereskedelmi nevet, márkajelet adjon át használatra; biztosítsa, hogy a hálózati rendszer know-how tartalommal bírjon; az átvevőnek bevezető képzést tartson a rendszer megismerése érdekében; továbbá a szerződés teljes időtartama alatt folyamatos kereskedelmi vagy technikai támogatást nyújtson.
A jogszabályi meghatározás [A franchise megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alól történő mentesítéséről szóló 246/1997. (XII. 20.) kormányrendelet] szerint
a) franchise: know-how-hoz és védjegyhez vagy kereskedelmi névhez kapcsolódó, valamint - a megállapodás tárgyától függően - más iparjogvédelmi vagy szerzői jogi jogok együttese, amelyet áru forgalmazása vagy szolgáltatás teljesítése céljából használnak fel;
b) franchise megállapodás: olyan megállapodás - kivéve a kizárólag nagykereskedelmi megállapodást - amelyben az átadó ellenszolgáltatás fejében feljogosítja az átvevőt a franchise-nak - a megállapodásban meghatározott áru forgalmazása, illetőleg szolgáltatás teljesítése céljából - meghatározott területen történő hasznosítására, és amely legalább a következőkre vonatkozó kötelezettségvállalást tartalmazza:
ba) közös név, illetve üzleti megjelenés alkalmazása, valamint a megállapodásban meghatározott üzlethelyiség, illetve szállítóeszköz egységes megjelenítése,
bb) a franchise részét képező know-how-nak az átadó által az átvevő rendelkezésére bocsátása,
bc) az átadó által folyamatos kereskedelmi vagy műszaki támogatás nyújtása a franchise átvevő részére.
A franchise - a Magyar Franchise Szövetség Etikai Kódexe ("Etikai Kódex") alapján termékek, szolgáltatások, technológiák hálózatban való piacra juttatásának rendszere, amely jogilag és pénzügyileg független vállalkozások között jön létre, ugyanakkor azok szoros és folyamatos együttműködésén alapul, ahol
- az átadó az átvevőnek meghatározott jogokat biztosít, és
- az átvevő ennek fejében díj fizetésére kötelezi magát.
Az átadó 2001 áprilisában lépett be a Magyar Franchise Szövetségbe. Az Etikai Kódex rendelkezéseit már korábban is magára kötelezőnek ismerte el. A belépéskor az átadónak nyolcvan franchise partnere volt.
Az átadó kérte megalapozatlannak tekinteni azt a felperesi vélelmet, hogy a képek kidolgozásáért az átvevővel azonos mértékben lenne felelős. Ilyen felelősségi forma sem a Polgári Törvénykönyv, sem az idézett kormányrendelet, sem pedig a franchise szerződés rendelkezéseiből nem vezethető le.
Az átadó védjegye alatti munka a franchise szerződés 1. pontja alapján azt jelenti, hogy a filmelőhívás cégének anyagaival és know-how-ja alapján történik. Nem jelenti viszont azt, hogy az átadó és átvevő bármilyen társult vagy kapcsolt vállalkozási viszonyba kerülnének, amelynek révén egymás kötelezettségeiért helyt kellene állniuk.
A bíróság az átvevő által elismert összegen túlmenően a keresetet alaptalannak ítélte.
A perben nem volt vitás, hogy az átvevő a felperessel az utánrendelésre kötött vállalkozási szerződést nem teljesítette, mert az előhívott filmtekercset elveszítette, s azáltal a felperessel kötött szerződést megszegte. A Ptk. 318. § (1) bekezdése értelmében a szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mértékére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni. A Ptk. 314. § (2) bekezdése szerint jogi személy a szerződésszegésért való felelősséget - ha a jogszabály másként nem rendelkezik - nem zárhatja ki, és nem korlátozhatja, kivéve, ha az ezzel járó hátrányt az ellenszolgáltatás megfelelő csökkentése vagy egyéb előny kiegyenlíti. A bíróság, e szabályokra tekintettel a felperes kártérítési igényét érdemben vizsgálta.
A Ptk. 339. § (1) bekezdés alapján, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A Ptk. 340. § (1) bekezdése értelmében a károsult a kár elhárítása, illetve csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult a kötelezettségének nem tett eleget. A perben a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy franchise átadó a franchise átvevővel azonos mértékben felelős.
A bíróság megállapította, hogy az előhívás az átvevő feladatköre volt, mint azt a franchise szerződés preambuluma is rögzíti; hogy az átvevő a szolgáltatásokat a saját felelősségére végezte az átadótól és mindenki mástól függetlenül, a jogszabályok és a franchise szerződés rendelkezései szerint. A bíróság rámutatott továbbá, hogy az átadó a perbeli negatívot - és egyetlen más negatívot sem - nem vett át soha, hiszen a negatívok előhívása az átadó és az átvevő közti viszonyban nem az átvevő feladata.
A bíróság azt is leszögezte továbbá, hogy a franchise szerződésnek egyáltalán nem tárgya az a felperesi vélelem sem, hogy a negatívok átvételét követően felelős az átadó az átvevő által harmadik személyeknek esetlegesen okozott kárért, így a felelősségnek azt az elemét a bíróság a perbeli esetben elvetette.
A felperes által a kára bizonyítására csatolt okirati bizonyítékokat a bíróság sem meggyőzőeknek, sem elegendőeknek nem találta. A bizonyítékok mérlegelése alapján a bíróság a következőkre mutatott rá:
1. A felperes által becsatolt kimutatásból megállapítható volt, hogy külföldön csoportos kiállításon 1995-ben, egyéni kiállításon 1998-ban vett részt. 1999. és 2000. évben műveit külföldön nem mutatták be.
2. A becsatolt egyik felperesi levél tartalma szerint a felperes a levél írójával 2000. július (a felperes közlése szerint) október 3-án közölte, hogy "nem tudja elküldeni a katalógust a fényképekkel, mert azok elvesztek".
3. A fényképek elveszése miatt a felperest anyagi veszteség érte abból, hogy sem a levél írója, sem a levélben megnevezett művészettörténész nem tudta a felperes képeit galériáknak kiállításra ajánlani.
4. Egy másik levél írója szerint a felperessel abban maradtak, hogy 2000 októberében a felperes az ő rendelkezésére bocsátja a kiállításról készült fényképeket, "mivel anyagi gondok miatt nincs katalógusa, ezekkel a fényképekkel akart Németországban kiállításának reklámot csinálni. Más magas színvonalú fényképeket nem lehetett határidőn belül finanszírozni". A levél írója szerint a művésznőnek ezáltal jelentős kára keletkezett 2001-ben.
A bíróság a két levél alapján megállapította, hogy a felperesnek a felsoroltak miatt felmerülhetett kára 2001-ben.
A két igazolást azonban a bíróság egymásnak ellentmondónak tekintette, az egyik ugyanis a felperes katalógusáról tett említést, a másik pedig annak az anyagi okok miatti hiányára.
Nem talált a bíróság magyarázatot arra, hogy 1998-tól kezdődően miért nem volt a felperesnek külföldi és egyéni csoportos kiállítása, miért volt arra viszont komoly esély 2001. évben. A felperes hangsúlyozta, hogy a kár kifejezetten az alkotásairól készült fényképek elveszítéséből ered.
A bíróság álláspontja szerint a kárenyhítési kötelezettség alapján a felperes az esetlegesen bekövetkezendő kárt a lehető legegyszerűbb módon úgy kerülhette volna el, ha alkotásairól másik fényképeket készíttet akár a franchise átvevővel, akár - bizalomvesztés hiányában - mással. Ehelyett a felperes a kárelhárítás legkézenfekvőbb módját sem vette igénybe, sőt a franchise átvevő 2000 novemberében kézhez vett levelének az arra utaló felajánlásra nem is reagált, és vele nem is közölte, hogy az eredeti fényképsorozatból csak pár kép van a birtokában.
Erre figyelemmel a bíróság nem találta meggyőzőnek a felperes nem vagyoni, illetve általános kárának bekövetkezésére vonatkozó előadásait. Annál is inkább, mert a felperesnek több éve nem volt külföldi kiállítása, ebből eredően azt sem tudta valószínűsíteni, hogy a fényképek megküldése esetén reális esélye lett volna kiállításon való részvételre s arra, hogy ott képeit értékesíteni is tudja.
A kár csekély költséggel elhárítható lett volna. E lehetőséggel a felperes azonban nem élt. Mindezek alapján a bíróság az átvevővel szembeni keresetet bizonyíték hiányában - az elismert 1000 Ft összeget meghaladóan - elutasította.
A bíróság kimondta, hogy az átadó a felperessel jogviszonyban nem állt, vele szemben a franchise szerződés alapján felelősséggel nem tartozik, ezért az átadóval szembeni keresetet is minden tekintetben elutasította.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, kérte "a tárgyalás folytatását és igazságos ítélet meghozatalát".
Előadta, hogy a perben bizonyítást nyert, miszerint a kiállításról készült filmtekercs elvesztése miatt a keresetben foglalt nem vagyoni és általános kára felmerült. A perbeli esemény következtében nem bízott az alperesekben, azért nem járult hozzá a képekről készült újabb fotók készíttetéséhez.
Az átadó és az átvevő ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást a rendelkezésre álló adatok alapján, döntése megalapozott, annak indokolásával egyetértett és azt teljes egészében helybenhagyta. A fellebbezés kapcsán kifejtette a következőket: a felperes hivatkozása szerint a kára abból adódott, hogy a kiállított képeiről készített fotók eltűntek; annak ellenére nem járult hozzá ahhoz, hogy az átvevő a képekről minőségi fotókat készítsen; a perbeli esemény nem mentesítette felperest a jogszabály szerinti kárenyhítési kötelezettsége alól. A fotózás megismétlésének hiányában semmi sem bizonyította, hogy az átvevő nem lett volna képes legalább olyan minőségben a fotókat előállítani, mint az elveszettek voltak, és amely a kárt legalábbis mérsékelte volna.
Mivel az elsőfokú bíróság helyesen alkalmazta a franchise-ra vonatkozó jogi rendelkezéseket és mivel a felperes a kár elhárítása, illetve csökkentése érdekében nem működött együtt az átvevővel, a fellebbezés elutasításra került.
Amennyiben az átadó által biztosított nyersanyag kárt okozott volna a felperes egészségében vagy valamely vagyontárgyában, felelős lett volna felperessel szemben a Termékfelelősségről szóló 1993. évi X. törvény alapján. A perbeli eset tényállása azonban más volt.
A franchise jogviszony kapcsán hozott első ítélet az alábbi fontos elveket erősíti meg:
a) az átadó nem kerül jogviszonyba az átvevő ügyfeleivel;
b) az átadó nem felelős azokért a károkért, amelyeket az átvevő cselekményei vagy mulasztásai okoznak harmadik személyeknek és
c) amennyiben az átadó által szolgáltatott nyersanyag kárt okoz harmadik személyeknek, az átadó azoknak a termékfelelősség szabályai szerint felelős. ■
Visszaugrás
